Kolozsvár második felszabadulása
Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet – figyelmeztette Imre herceget Szent István királyunk bő ezer évvel ezelőtti intelmeiben. A Kolozsvári Magyar Napok szervezői tudják: akis lépések és kis kérések ideje leáldozott, lehet és érdemes nagyot álmodni és tenni Erdély földjén is. Három esztendeje óvatosan, némi félelemmel indult útjára a rendezvény, hiszen nem tudtuk, milyen lelki traumát okozhat az ide született vagy ide telepített románoknak több ezer magyar látványa Mátyás király szobrának árnyékában. A (remélhetőleg végleg) letűnt rendszerben jobb volt befogni a szánkat, Funar idejében pedig minden eszközt bevetettek, hogy befogják. Az optimisták titokban reménykedtek, hogy lesz még „magyar Kolozsvár”, a pesszimisták könnyezve emlegették a nemzetünket kerékbe törő Trianont, és kiutat nem találtak.
Kolozsváron azonban a hitből élők tábora győzött, húszévnyi totyogás és botladozás után joggal mondhatjuk: 1940. szeptemberét követően ismét szabad lett a 696 éves kincses város. A legkisebbektől a kamaszokig, az örök ifjakon keresztül az agg bácsikák és nénikék táboráig mindenki egy emberként élte meg a Magyar Napokat. Igazi közösséget alkotunk és hagyományt teremtünk, a hazától elszakítottak új felszabadulását ünnepeljük. Forradalom nem tart mozgásban annyi embert, mint ez az egyhetes ünnep. Olyanok térnek haza boldogan, akik emberöltő óta a határt is alig lépték át. Az Erdélytől távol élők ma már szabadságukat is úgy időzítik, hogy részesei lehessenek a közös ünnepnek. Programok százai várták a sokadalmat, a Főtéren minden este húszezer magyar szív dobbant egy ritmusban. A legfontosabb és legnagyobb ajándék, amit ezekben a napokban Kolozsvár kaphatott: végérvényesen és visszavonhatatlanul elhisszük, hogy jó magyarnak lenni az újra megtalált városban. Büszkén és vidáman is meg lehet élni a kisebbségi létet idegenek kellős közepében. Köszönjük meg elnyomóinknak, mert ha nem fojtják belénk a szót, ha eszükbe nem jut tudatosan pusztítani épített örökségünket, ha nem veszik el évtizedekre alkotókedvünket és nem rontják meg hitünket, talán nem is tudjuk átérezni, mit jelent emelt fővel ünnepelni. Ha soha nem hagytuk el Kolozsvárt, akkor is most tértünk haza igazán. Színesebbek a házak, és szebbek a terek, nyolc napig más a világ. Magyar. „Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel” – szól a szent király Imre fiához. Ha a következő nemzedékek is követik amostani utat, nem kell attól félni, hogy Kolozsváron nem lesz magyar, akiért a Főtéren felcsendüljön a Himnusz.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fogatlan oroszlán kerül vissza Cotroceni-be
Beszélgetés Eckstein-Kovács Péter egykori elnöki tanácsossal
A 2008-as választások után került első magyarként a Cotroceni-palotába Eckstein-Kovács Péter, két és fél éven át volt Traian Băsescu személyi tanácsadója. A kolozsvári magyar politikust az államelnök leváltása körüli botrányos fejleményekről kérdeztük. – Az előző román államfőknek nem volt kisebbségügyi tanácsosuk. Iliescuhoz és Constantinescuhoz képest Bãsescu magyarbarátnak tekinthető? – Nem mondanám, hogy magyar- vagy kisebbségbarát. Megítélésében abból kell kiindulni, hogy hajóskapitány volt, ahol az emberek származása nem számít, csak az egymásrautaltság. A bányában vagy a hajón csak az számít, milyen ember vagy, ha jön a vihar.
– A magyar politikusok közül talán ön ismerheti leginkább a román államfőt. Milyen volt Bãsescu kapcsolata a magyarsággal? – Én azt látom, hogy az erdélyi magyarság helyzete nagyban függ attól, hogy milyen Románia és Magyarország kapcsolata. Ha a két ország között „verekedés” van, akkor az erdélyi magyarság óhatatlanul annak közepére kerül. Emiatt fogalmazódott meg bennünk – Toró T. Tiborral közösen –, hogy Bãsescu menjen el Tusnádfürdőre, ahol Orbán Viktorral találkozhatna. Fontos volt számunkra, hogy a két ország erős emberei egymással építsenek ki kapcsolatokat. Meggyőződésem, hogy fontos hozzájárulás volt ez a két ország közötti kapcsolatok fejlődéséhez. – Mi vezetett a Traian Bãsescu leváltását célzó kísérletekhez? Valóban amegszorító intézkedések okozták a népharagot? – Kétségtelen, hogy Bãsescu nagyon bevállalós ember, aki népszerűtlen intézkedéseket is keresztülvisz, ha azt jónak látja az ország szempontjából. Ezzel együtt túlzás kizárólag az ő nyakába varrni a megszorító intézkedéseket. Az is hamis látszat, hogy a Boc-kabinet szolgaian hallgatott volna az államfőre. Az államfő személyisége konfrontatív, megosztó, nagy erénye viszont, hogy az állami érdekekben elkötelezett. Számára mindig is fontos volt, hogy az ország gazdaságilag jó irányba haladjon, hogy ne jussunk Görögország sorsára. Őszinte az elkötelezettsége a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás mellett. Az ő érdeme, hogy az ügyészségek ma már jobbra is, balra is csapnak, azaz függetlenek lettek. – A jelenlegi kormánypártok részéről viszont a legtöbb vád épp amiatt éri Bãsescut, hogy befolyásolta az ügyészség munkáját. Hol itt az igazság? – Az államfőnek a főügyész kinevezésére van befolyása bonyolult procedúra révén. Más kérdés, hogy Traian Bãsescu két mandátuma alatt meglehetősen kitágította „életterét”. Míg a korábbi államfők a kinevezéseket tiszteletbeli kötelezettségnek tekintették, az eléjük tett paksamétát szó nélkül aláírták – a minisztereket a miniszterelnök nevezi meg, a főügyészt az igazságügyi miniszter, amit a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményez –, Bãsescu ezt másként értelmezte. Ha egy jelölttel szemben jórészt törvényes fenntartása volt, nem írta alá a kinevezését. Ez az Alkotmánybíróságig jutott, amely – hatáskörét messze túllépve – úgy döntött, hogy az államfő egy alkalommal visszautasíthatja a miniszter jelölését. Az alkotmánybíróság nem hozhat törvényt, ebben mégis törvényt hozott! – Ha ilyen előzmények után az államfő nevezi ki a főügyészt, megeshet, hogy bizonyos ügyekben fel is hívja? – Tapasztalatból mondom, hogy nem! A fő tisztségviselők kinevezésében beleszólása volt – gondolok itt Daniel Morar DNA-főügyész kinevezésére –, de kizártnak tartom, hogy valaki ügyében odaszólt volna. Mindig az volt az elve, hogy az igazságszolgáltatásban mindenki végezze a dolgát, azt ne befolyásolja a politika és a pénz. – Alkotmányos kiskapuk révén jutottunk el Traian Bãsescu leváltásának küszöbére. Egy konszolidált nyugat-európai demokráciában az megtörténhetett volna? – Nem lehet általánosítani: egyes európai országokban ki lehet szavazni tisztségéből az államfőt, máshol nem. Önmagában ez nem demokráciaellenes. Ha egy államfőt a nép vált le, az nem antidemokratikus folyamat, a leváltását támogató 7,5 millió romániai szavazatot nem lehet leseperni az asztalról. Kérdés, hogy egy törvényesen megválasztott államfő leváltható-e csak azért, mert hozott egy-két népszerűtlen, adott helyzetben indokolt intézkedést. A nagy baj az, hogy a kormánypártok által előidézett hisztériában – miután igyekeztek a javukra megváltoztatni a játékszabályokat – nem akarják elismerni a számukra kedvezőtlen referendum végeredményét. – Mi lesz, miután Traian Bãsescu visszatér Cotroceni-be? – Már nem kérdés, hogy Bãsescu visszamegy a Cotroceni-palotába. Ez amiatt is várható volt, mert az EU és az Egyesült Államok sérelmezik a kormánypártok által lefolytatott jogállamiatlan eljárást. A helyzeten azonban ez sokat nem változtat. Mandátumának hátralevő másfél évében Traian Bãsescunak a hátán kell hordoznia a 7,5 millió elutasító szavazatot. Újraválasztani már nem lehet, így mandátuma végén így is, úgy is búcsút int. Fogatlan oroszlán marad Cotroceni-ben.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Regisztráció kontra politikai reklámhadjárat
A Ceausescu-korszak jogrendszere úgy volt megalkotva, hogy annak alapján bármikor bárkit felelősségre lehetett vonni. Ha másért nem, hát azért, mert volt nála félretéve a spájzban befőzésre néhány kiló összegyűjtött cukor, márpedig törvényerejű rendelet írta elő azt, hogy senkinél nem lehet több a jegyre kapható élelmiszerekből (cukor, liszt, olaj) az egyhavi adagnál. Az állam, illetve a titkosrendőrség pedig eldöntötte, hogy ki az, aki veszélyes a szocialista jövő építésére, s akire le kell csapni okkal vagy ürüggyel.
Hasonló a helyzet a brüsszeli hatalmi központ esetében: akkor alkalmazzák a demokrácia igényrendszerét valamely állammal szemben, ha fontosnak tartják, jellemzően saját hatalmi játékaik zavartalanságának szemszögéből.
A demokrácia, mint azt Bogár László – korunk egyik legjelentősebb és leginkább lényeglátó társadalomtudományi gondolkodója megírta –, lassan leginkább a babonához hasonlítható. A demokratikus játékszabályok kiválóan alkalmasak arra, hogy szelektív alkalmazásukkal, kettős beszéddel, szemforgató kommunikációval a pénzügyi háttérhatalom úgy sakkozzon a szereplőkkel, ahogy akar – elég Olaszországra gondolni, ahol e háttérhatalom közvetlen irányítottja áll az ország élén. De vegyük egy pillanatra komolyan a demokráciát, s nézzük a demokratikus szabályrendszer egyik legnagyobb magyarországi botránykövét, a regisztrációt. Vagyis azt a jogintézményt, amely előírja, hogy az vehet részt a választáson, aki előzőleg regisztrálta magát. Milyen hatással lehet eme újítás a demokrácia minőségére?
Vona Gábor Jobbik-elnök az EMI-táborban abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy ez kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja, miután a Fidesz a legszervezettebb párt Magyarországon, a regisztráció pedig nem kívánatos. Nem vitatva a regisztráció intézményesítésének motivációját, úgy vélem, hogy eme újítás kifejezetten jótékony lenne. A demokráciának egyik gyenge pontja, amit Alois Schumpeter osztrák közgazdász is leírt már 1945-ben: az emberek annál kevésbé képesek racionális döntésre, minél távolabbi kérdésben kell dönteniük. Politikai opcióik sokkal inkább hasonlíthatók a fogpaszta- vagy mosóporválasztáshoz, mint ésszerű, racionális érveken alapuló döntéshez. Anthony Downs amerikai politológus a demokráciára vonatkozó játékelméleti fejtegetéseiben azt is leírja, hogy az egyes ember nem érdekelt abban, hogy alaposan informálódjék a politika felől, mert a szükséges idő- és energiabefektetés nincs arányban a politika folyamataira való elenyészően csekély ráhatási lehetőségeivel. A választók nagy része nem azt a pártot választja, amely érdekeihez vagy politikai értékrendjéhez legközelebb áll, hanem azt, melynek reklámhadjárata jobban meggyőzi.
Más megközelítésben: a szavazategyenlőség elve lehet, hogy szimpatikusan hangzik, de messze nem biztos, hogy következményeiben jótékony hatású. Annak az embernek a szavazata ugyanis, akinek fogalma sincs arról, hogy kire és miért szavaz, mi a szavazata eredménye, csak meggyőzte a szomszédja, vagy lefizette egy párt aktivistája, ugyanannyit ér, mint egy felkészült, tudatos döntést hozó polgáré. Ennél még a virilizmus is működőképesebb és racionálisabb volt: aki több adót fizetett be, nagyobb befolyással lehetett a vármegye ügyeire. Az értelmiségi cenzus is azt szolgálta, hogy a kompetensebbek döntsenek. Ezeket az intézményeket ma aligha lehet visszahozni, de kísérletet lehet tenni arra, hogy a politika folyamatát megtisztítsuk, hogy azokat juttassuk nagyobb arányban szavazati lehetőséghez, akik erre alkalmasak.
A regisztráció ilyen intézmény. Aki elmegy regisztráltatni magát, tanúbizonyságot tesz arról, hogy neki fontos a politikai véleménynyilvánítás. A politika iránt érdektelen, szappanoperákon, Győzike- és Mónika-show-n felnőtt fogyasztóegyedek vélhetően kisebb számban járulnak az urnákhoz, így spontánul megnő a tudatos szavazók aránya a végső döntésben. Ami persze nemcsak a nemzeti oldalnak kedvez, akár a gyászos emlékű SZDSZ-t is visszahozhatja a közéletbe, ha annak tábora képes lesz megszervezni önmagát (megítélésem szerint nem lesz képes, legfeljebb az LMP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció erősödhet az SZDSZ-es választói tömegek tudatossága nyomán). De nagy valószínűséggel nő a nemzeti pártokra leadott szavazatok aránya, a vesztes pedig az MSZP lesz, amelynek választói táborában a legnagyobb az imént körbeírt, a kereskedelmi médián szocializálódott társadalmi kategória képviseltsége. A regisztráció egyik oldalról sem sérti a választás egyenlőségének elvét, hiszen mindenki számára nyitva áll a lehetőség önmaga regisztráltatására. Jótékony hatással lehet viszont a demokratikus folyamatokra, sőt, jó eséllyel elősegítheti a nemzet ügye iránt elkötelezett pártok térnyerését.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Demény Péter: Vacsora államelnök nélkül
Régóta próbálok úgy élni, mintha nem ebben az országban élnék. De talán még pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék: úgy élni, mintha egyik országban sem élnék, már amennyiben ország alatt a fővárost, a kormányt, a parlamentet/országházat, az elnököt és a szóvivőket értjük. Egy romániai magyarnak megadatott az a kétes szerencse, hogy két ország ügyei érdekelhetik. Nos, engem már egyikéi sem érdekelnek.
Ne feledjük, persze, a vitaműsorokat, amelyekben különböző szakértők és „szakértők" elemeznek és osztják az észt – éppen ezek a műsorok győztek meg arról, hogy nincs mi érdekeljen. Jó esetben mindenki végighallgat mindenkit, de senki senkit nem győz meg semmiről, rossz esetben az első pillanattól kiderül, hogy ki kihez húz, s nem azért mond valamit, mert értékekben hisz, hanem azért, mert érdekei vannak, még rosszabb esetben egymás szavába vágnak, legyintenek, fensőbbségesen vigyorognak, kigyúl a fejük, a műsorvezető meg tehetetlenül hallgatja-nézi a gyomorforgató produkciót.
Szóval, nem érdekel. Ha a közügyek ebben a gusztustalan masszában kavarognak, akkor nem érdekel. Jobb- és baloldal már alig jelent valamit, legyünk bár Budapesten vagy Bukarestben, viszont legyünk bár itt vagy ott, mindenütt valamiféle hisztéria tapasztalható: egy pesti vagy bukaresti ember tudja, ki kinek a szeretője, melyik párt székházában mi történik és miért, ezért aztán nem tud távolságot tartani, elemelkedni, csak fröcsögni – tisztelet a mindenkori kivételeknek.
Nem elefántcsonttorony, amibe beköltöztem; inkább csigaháznak mondanám, hiszen kilátok belőle. Időnként elkapok valamit, ami mégiscsak érdekel, legutóbb például Sólyom László aszófői beszéde. Egy olyan helyen szeretnék élni, ahol nem élek, és mégis élek, csak nem úgy, hogy minden pillanatomat az töltené ki, amit politikának neveznek.
Nem tudom, hogyan lehetne ezt meghatározni? Leginkább talán „civil életként", bár manapság a civil egyre inkább valamiféle mozgalmárságot jelöl, amitől ezer évre vagyok, valószínűleg azért, mert a megszállottságot nem gondolom életnek, bármilyen szívmelengetőek lennének is az eredményei.
Mindez a referendum kapcsán jutott eszembe. Kire szavaztam volna? Băsescu erőszakos, basáskodó, alvilági figura, aki gyakran viselkedni sem tud; Ponta és Antonescu viszont annyira stílustalanul tették, amit tettek, a MOGYE magyar vonalának megszüntetésétől az ICR státusának megváltoztatásáig, s annyira erőszakosnak tűntek és tűnnek... De vajon csak úgy lehet élni, ha az ember ezen gondolkodik? Ha folyton azon van, hogy valamilyen ideológiát találjon a törtetésben, valami vízióra emlékeztető gondolatot a cinizmusban, valami igazi derűt az egyiknek a provokáló, a másiknak a tenyérbemászó vigyorában?
Nem szeretném tagadni az állam- és miniszterelnökök fontosságát, s hogy olyanok, mint a szükséges rossz: nem szeretjük, de belátjuk a szükségességét. Ugyanígy értem, hogy kell alkotmány, kellenek törvények és paragrafusok és rendeletek, törvényszékek és polgármesteri hivatalok és mindenfélék. Ez azonban mégiscsak az életünk kisebbik része, vagy ha nem jól mondom, hát mondom így: egyik része. Kétségtelenül befolyásolja az életünket, nem is kevéssé, hogy ki lesz az államelnök.
De nem egyedül ez befolyásolja; ennek ellenére mi úgy viselkedünk, mintha fontosabb lenne a férjünknél-feleségünknél vagy a gyermekünknél is. Visszamegy Cotroceni-be? Hát menjen, neki oda vagy onnan kell mennie. Számára egyetlen évszak van, egyetlen cél, egyetlen szórakozás: a hatalom. Mi viszont, mi, akik még sosem jártunk a cotroceni-i palotában, sokkal többen vagyunk, és más is érdekel, mint az, hogy ő vajon vissza fog-e menni. Olvasunk, zenét hallgatunk, Szovátán vagy Krétán áztatjuk magunkat, szeretünk és szenvedünk. Olykor nagy zajt csapnak, oda is nézünk, esetleg tetszik is, amit látunk; de még olyankor is tisztában vagyunk vele, hogy ez csupán egyetlen aspektusa az életünknek.
Tulajdonképpen úgyis ez történik. Klikkelgetünk a távirányítóval, dühbe gurulunk, de a lyányunknak még meg kell írnia a házi olvasmányok összefoglalóit, még le kell vinni a kutyát, már érződik a vacsora illata... Ott, ahol mi élünk, úgysem az államelnök vacsorázik. Tiszta szerencse.
Maszol.ro

Fergeteges finis a Partiumi Magyar Napokon
A csaknem egy hétig tartó Partiumi Magyar Napoknak a hétvégén fergeteges vége ígérkezik Szatmárnémetiben. Pénteken főleg a humor dominál a Kossuth-kertben, aminek az esti Edda-koncert ad csattanót.
Szombaton a bőség zavarával küzdenek az érdeklődök, hiszen csak a Kossuth-kertben félszáz műsorban lehet válogatni. A sok néptánc és gyermekműsor mellett kiemelkedik a kolozsvári magyar opera művészeinek parádéja.
Miközben finom ízek versenye, s a bor és pálinkakóstolók sem akármilyen élményt nyújtanak. Vasárnap annyi más műsor után, egy hideg fröccs vagy sör mellett két órán át lehet faggatni az RMDSZ helyi vezetőit és parlamenti képviselőit.
Ha a politikusok válasza nem is tetszik mindenkinek, az örök ifjú pesti énekes, Fenyő Miklós esti rendezvényzáró koncertje az új főtéren garantáltan siker lesz.
Maszol.ro

Szenátor- és képviselőjelölt tisztségekre hirdet pályázatot a Maros megyei RMDSZ
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa, a Szövetségi Képviselők Tanácsa 2012. július 1-jén elfogadott határozata alapján pályázatot hirdet képviselő- és szenátorjelölt tisztségekre. A pályázat benyújtásának határideje szeptember 10, 16 óra. A pályázati űrlapokat, illetve vonatkozó információkat a szervezet székházának titkárságán (Dózsa György utca 9 szám, I. emelet), munkanapokon 9-16 óra között lehet igényelni. A jelöltállító és rangsoroló küldöttgyűlést szeptember 28-án tartják meg. (hírszerk.)
Transindex.ro

Európai emléknap - Áder: a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk
Áder János köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett.
Az államfő erről a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a Parlamentben tartott, Szembesítés a múlttal című nemzetközi konferencián beszélt csütörtökön. Kiemelte: az említett három érték nem véletlenül tartozik azok közé, amelyeket a diktatúrák elsőként igyekeznek felszámolni, ezért vigyázni kell, hogy azok minden generációnak követhető és követendő, azaz "életteli és megújítható" értékei maradjanak. Áder János hangsúlyozta azt is, nincs értelme baloldali, vagy jobboldali diktatúrákról beszélni, az áldozatoknak ugyanis mindegy, hogy a szocializmus, a kommunizmus, vagy a fasizmus nevében követtek el velük szemben embertelen tetteket.
Mint mondta, az emléknap arra figyelmeztet, hogy embertelenségre csak az ember képes, vagyis a diktatúrákat nem valamiféle "gonosz és sötét fátum" hozza létre. A diktatúrák mindig a közösségre hivatkozva próbálják eltiporni az egyén szabadságát, megsemmisítő gyűlöletet szítva mások ellen, míg a demokráciák a szabad emberek alkotta közösségekből épülnek fel, az egyenjogúság eszméjének talapzatán - folytatta a köztársasági elnök, aki szerint ezért van, hogy minden diktatúrának a magányos és megfélemlítetett "tömegember" az ideálja. Bibó István is ezért mondta, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni - mondta Áder János, hozzátéve: demokratának lenni azt is jelenti: érteni, átérezni, mit jelent az, hogy minden ember szabadnak születik. Az államfő rámutatott arra is, hogy a nácizmus és a kommunizmus sokmilliónyi ártatlan áldozatának pedig úgy adhatunk valódi tiszteletet, ha ezt nem vonjuk kétségbe.
Szólt arról, hogy a XX. századi diktatúrák sötét árnyéka sokáig kísért majd, de az Európai Unió egy olyan szövetség, amelyben azok az országok gyülekeznek, amelyek demokratikus elkötelezettsége, modern jogállami berendezkedése, kontinensünk békés jövőjét építő együttműködése senki által sem kérdőjelezhető meg.
Külön kiemelte, Magyarországnak büszkeség, hogy több alkalommal is fontos szerepet játszott abban a történelmi folyamatban, amelynek végén Európa népei egységesen a demokrácia keretei között keresik boldogulásukat. Az államfő példaként említette 1956-ot, amikor a "magyarok megalkuvást nem tűrő szabadságszeretete elemi erővel adta tudtára a világnak, hogy a diktatúra sosem lesz elfogadható számukra". Áder János megemlékezett az 1956-os, Parlament előtti sortűzről is, hangsúlyozva, bár az emberek fegyvertelenül érkeztek a térre, az Országházzal szemközti épületről mégis "gyilkos torkolattüzek nyíltak". Áder János szerint az ártatlanul lemészároltaknak nem volt más bűnük, mint hogy olyan magyar emberek voltak, akik szabadságot, emberhez méltó törvényes rendet követeltek.
A köztársasági elnök beszéde végén azt javasolta, az 1956-os forradalom eltiprása után 18 éves koráig fogvatartott, majd felakasztott Mansfeld Péter arca legyen előttünk, amikor a diktatúrák sokmilliónyi áldozatára emlékezünk. "Mert minden egyes áldozatnak neve, arca és olyan emberi sorsa volt, ami végül a diktatúrák embertelenségében ért véget" - fogalmazott, kiemelve azt is, az áldozatok hóhéraival és gyilkosaival, a diktatúrák elnyomó gépezetének működtetőivel sincs ez másképp.
Az államfő után Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szólt a konferencia résztvevőihez. A fideszes politikus angolul elmondott beszédében felidézte életútját, amelynek során 1944-ben a Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként részt vett a nemzeti ellenállásban, amiért a nyilasok halálra ítélték, majd 1947-ben koholt vád alapján kényszermunkára ítélték, az 1956-os forradalom után pedig az Egyesült Államokba emigrált.
MTI

Navracsics: nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között
Nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között, azok ugyanis egyaránt szembeszállnak a szabad társadalommal - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, csütörtökön Budapesten.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Szembesítés a múlttal című konferencián az Országházban azt mondta: a közép-európai nemzetek számára a nemzetközi és a nemzetiszocializmus közötti hasonlóság nem tudományos kérdés, hanem mindennapos tapasztalat, mindkettő eredendően totalitárius, ugyanazt a terrort, megalázást, önkényt és erőszakot használták országokkal, népekkel és osztályokkal szemben.
"A szabadságról alkotott felfogásunk alapja, hogy ellenzünk mindenféle totalitarizmust. Ha nem tartunk ki e meggyőződés mellett, demokráciánk meggyengül" - emelte ki, érvelve a kommunista és nemzetiszocialista jelképek terjesztését tiltó magyar szabályozás mellett.
Utalt arra, hogy az európai emberi jogi bíróság a közelmúltban elmarasztalta Magyarországot a kommunista diktatúra jelképeinek használatát tiltó gyakorlata miatt. Erről szólva azt mondta, Európa demokratikusként határozza meg magát, a diktatúrákkal szemben foglal állást, és a hiányosságok ellenére ez így is van. "Értelmezésünk szerint azonban ha Európa nem ellenzi szimbolikus módon is egyformán az összes totalitárius ideológiát, az megkérdőjelezheti demokratikus álláspontját" - mondta.
"Mi Hannah Arendt álláspontját osztjuk, aki A totalitarizmus gyökerei című könyvében úgy érvel, hogy nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus mögött" - hangsúlyozta Navracsics Tibor. Azokra a véleményekre reflektálva, hogy a kommunizmus egy szép gondolat volt, de végül tévútra vezetett, angol nyelvű beszédében idézte Friedrich Engelst, aki a forradalmat a leginkább tekintélyelvű dolgok egyikeként határozta meg, mondván, hogy azzal a népesség egyik fele rákényszeríti akaratát a másik félre puskák, bajonettek és ágyúk segítségével, s ha a győztes párt nem akarja, hogy küzdelme hiábavaló legyen, uralmát a terror eszközeivel kell fenntartania.
"A kommunizmus sosem volt és nem is lesz ideológiai kérdés Közép-Európában (...) rombolása máig ható. Ezért vagyunk érzékenyek azokra a kísérletekre, amelyek relativizálják a kommunizmus bűneit" - magyarázta, megjegyezve, hogy az itt élőknek a vörös csillag nem egyszerű szimbólum, hanem az elnyomás, egy totális diktatúra jelképe.
Erkölcsi kötelességünk emlékeztetni minden szerencsést, aki nem szenvedett annak gonoszságától, hogy a kommunizmus relativizálása az emberi méltóság elleni támadás - folytatta.
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a kormány álláspontja világos, nem tesz különbséget az 1956-os forradalmárok százait bebörtönző egykori belügyminiszter, a bebörtönzötteket halálba küldő ügyész és a zsidókat kínzó gettóparancsnok között, mert a rendszer címkéjétől függetlenül ugyanazt a gonosz szellemet képviselik.
Arra is kitért, hogy a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus végső soron nem ellenségek, hanem versenytársak voltak.
Az önkényuralmi jelképek használatát tiltó szabályozásra visszatérve azt mondta: kettős szándék húzódik mögötte. Egyfelől mindkét rendszer áldozatainak védelme, emlékük tiszteletben tartása, mert nem számít, hogy valaki a nemzeti- vagy a nemzetközi szocializmus áldozata volt, hogy azért hurcolták meg mert zsidó, vagy azért mert kulák. Másfelől, hogy mindkét ideológia az első világháborúban, pontosabban annak egyik, Európa egészét érintő következményeiben gyökerezik.
Navracsics Tibor ezt úgy magyarázta, hogy a kontinens addig élenjáró nemzetei 1918 után már nem tartoztak a nagyhatalmak közé, az Orosz Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és Poroszország összeomlott, Európa nagy százada katasztrofális véget ért. Az összeomlásra különböző válaszok születtek, köztük olyanok, amelyek bizonyos etnikai csoportokat - mint a zsidóságot - vagy egy társadalmi réteget, a burzsoáziát hibáztatták a nemzet gyengesége miatt. "Ezeket természeténél fogva támaszthatta alá a bűnbakkeresés, egy olyan gyakorlat, amelyhez a kommunisták és a nemzetiszocialisták is előszeretettel folyamodtak a későbbiekben" - mondta, rámutatva: így az első világháború nemcsak Európa világpolitikai erőfölényének szimbolikus végét jelentette, hanem a totalitárius politika megszületését is.
Viviane Reding, az Európai Bizottság luxemburgi alelnöke videoüzenetében azt hangsúlyozta: ezen a napon - az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum (a sztálini Szovjetunió és a náci Németország közötti megnemtámadási szerződés) aláírásának évfordulóján - emlékezni kell azokra, akik valamely, az emberi méltóságot tagadó totalitárius rezsim áldozataivá váltak.
Mint mondta, az emlékezés, az emlékek megosztása azért is fontos, hogy a fiatal nemzedékek tisztában legyenek azzal: a demokrácia és az alapvető emberi jogok kiharcolása milyen fájdalmas volt.
MTI

Tranzit - Nem szabad a népszámlálási adatokból nemzethalált vizionálni
Nem szabad a népszámlálási adatokból "nemzethalált vizionálni", bár kétségtelen, hogy a statisztikák szerint Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is fogy a magyar, egyre kevesebben vállalják magyar identitásukat, vallják magukat magyar nemzetiségűnek - hangoztatta Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkár-helyettese csütörtökön a "Tranzit - Fesztivál a határon" közéleti találkozó előadójaként Kőszegen.
Abban a népszámlálási kampányban, amelyet tavaly folytattak Romániában, az RMDSZ megpróbált a negatívumok helyett tudatosan azokra a pozitív folyamatokra fókuszálni és ráerősíteni, amelyek az erdélyi magyarság körében fellelhetők - mondta.
Kolozsvár főterén vasárnap a tűzijáték előtt 18 ezren énekelték a magyar himnuszt, a magyar közösség érezhetően magára talál, miközben a statisztikák szerint Kolozsváron a népszámlálás adatai szerint a korábbi 60 ezerrel szemben csupán csak 53 ezren vallották magukat magyarnak - fűzte hozzá.
Badis Róbert szociológus, a vajdasági Identitás Kisebbségkutató Műhely munkatársa szerint viszont attól függetlenül, hogy magára talál egy közösség, nagyon is számít a számaránya. Szerbiában egyre több az olyan település, ahol a kisebbség létszáma miatt egyszerűen már nem alakul ki a magyar öntudat, alig tarthatók az identitást meghatározó hagyományok - fogalmazott.
Gyurgyík László szociológus, a felvidéki Selye János Egyetem oktatója szerint a szlovákiai magyarság szempontjából a magyarság számának alakulása meghatározó, hiszen tíz éve 520 ezer magyart számoltak össze, az volt a kérdés, hogy félmillió alá csökken-e a számuk. A kisebbség létszáma Szlovákiában azért is lényeges, mert köztudott, hogy egy-egy településen vagy közigazgatási egységben a 20 százalékos arány megszabja a nyelvhasználati lehetőségeket, és befolyásolja a kultúrára szánt támogatásokat is - tette hozzá.
Székely István elmondta: a 2002-es népszámlálási adatok alapján a romániai magyarok száma 1 millió 431 ezer, ami az ország lakosságának 6 százaléka. A 2011-es ideiglenes népszámlálás alapján a romániai magyarok száma 1 millió 237 ezer fő, az ország lakosságának 6,5 százaléka, vagyis ezek szerint a fogyás 194 ezer fő.
Badis Róbert közölte: a Vajdaságban 2002-ben 209 ezer magyart számoltak össze, becslések szerint a népesség évente háromezerrel csökken, a migráció és az asszimiláció miatt további évi ezerötszáz fő a veszteség, ha tehát ezt összeadjuk, évente 4500, tíz év alatt 45 ezer emberrel csökken a magyarok száma.
Gyurgyík László elmondta: Szlovákiában 2001-ben 520 ezer magyart számoltak össze, az azt megelőző évtizedben 47 ezer fős volt a fogyás. A legutóbbi népszámláláskor 458 ezer magyart mutattak ki, tehát tíz év alatt a statisztika szerint 65 ezer fős volt a fogyás, de a válaszadók 7 százalékának ismeretlen maradt a nemzetiségi hovatartozása.
MTI

Szeptember 11-én tárgyalják a krajovai polgármester ellen tett feljelentést
Szeptember 11-én tárgyalja első alkalommal az Országos Diszkriminációellenes Tanács azt a feljelentést, amelyet Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tett a testületnél Lia Olguta Vasilescu krajovai polgármester magyarellenes nyilatkozatát követően.
Mint ismeretes az idén mandátumot nyert polgármesterasszony június 28-án, azt követően, hogy több krajovai építőtelepet meglátogatott, úgy nyilatkozott: nem természetes, hogy a munkások magyar nyelven beszélnek egymás között, akkor, amikor a krajovaiak pénzén dolgoznak. Ezt követően Kovács Péter a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Vasilescu ellen diszkriminációra és nemzeti gyűlöletre való felbujtás vádjával.
„A helyhatósági kampányban kiéleződött a nacionalista felhang, de effajta kijelentéseket egyetlen közméltóság sem engedhet meg magának az Európai Unió egyik tagállamában. Ezért kérjük a sérelmeink hivatalos orvoslását és a vétkes mihamarabbi elmarasztalását.” – indokolta a Szövetség lépését Kovács, aki mai, kolozsvári nyilatkozatában elmondta, hogy a magyar érdekvédelmi szervezet a lehető legsúlyosabb szankciót kéri az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól a krajovai elöljáró megbírságolásában, hiszen annak igenis kötelessége elősegíteni a különböző kultúrák, nemzetiségek közötti békés együttélést, példát kell statuálnia az emberi jogok tisztelete, az egymás megbecsülése terén.
Erdély.ma

Magyarverés Nagyváradon – Összefogásra van szükség
Az utóbbi időben több magyart is bántalmaztak Nagyváradon, amiért magyarul beszéltek. Az utóbbi eset augusztus elsején történt, akkor két fiatalembert vertek meg, mert magyarul beszéltek.
A durva lelki és testi sértést alkalmazó fiatalok a román himnusz eléneklésére kötelezték a két magyar fiatalembert, és arra szólították fel őket, hogy költözzenek Magyarországra. És voltak olyan esetek is, amikor nagyváradi üzletből, vagy a gyógyszertárból utasítottak ki személyeket, mert azok magyarul szólaltak meg.
A magyar pártok tiltakoznak az atrocitások ellen, és széleskörű összefogásra szólítanak fel.
Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke úgy véli, hogy a helyi és országos politikai üzenetek, amelyek a magyarság ellen szóltak, azok táptalajt találtak. Az elnök majd kijelentette: határozottan és összefogva kell fellépni, és egy olyan intézményrendszert kiépíteni, ami megvéd a hasonló atrocitásoktól.
Társadalmi összefogást sürget az Erdélyi Magyar Néppárt is. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója egy közös front megszervezéséről, egy megyei jogvédő bizottság létrehozásáról beszélt.
Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere nem kívánta kommentálni a történeteket, a nagyváradi lakosok pedig szinte kizárólag a politikum számlájára írják a viszályt, és határozottan elhatárolódnak a nemzetiségi gyűlöletszítástól.
Egy nagyváradi hölgy, Valeria Trifa csupán a sajtó számlájára írja az esetet, hogy az eltúlozza ezeket a helyzeteket. A szép magyarsággal beszélő hölgy azt mondja, ő román ugyan, de a magyar templomba jár, mert az közelebb van, az ő családjában románok és magyarok is vannak, de soha nem volt semmi gond.
A Bihar Megyei Rendőrség azt ígéri minden feljelentést kivizsgálnak. Liviu Popa rendőrfőkapitány elismerte: a részeg román fiatal valóban ütlegelt magyar fiatalokat, ellene már eljárás is indult, de ő arra kér mindenkit, hogy ne általánosítson, mert a románok és a magyarok többsége nem haragszik egymásra. Elszigetelt esetről van szó, ők minden ilyen esetet kivizsgálnak, a vétkest pedig megbüntetik, Nagyváradon senkinek nincs oka azért félni, mert magyar, vagy magyarul beszél – tette hozzá a főkapitány.
Duna Tv
Erdély.ma

Tiltakozás Budapesten a romániai nagykövetség előtt az Igazság Napján
A sepsiszentgyörgyi tüntetéssel egyidőben Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt is tiltakozó akciót hirdetett meg a Székelyföldért Társaság.
Az alakulat elnöke, György-Mózes Árpád nyílt levelében kifejti: 19 év telt el azóta, hogy az Európa Tanács felszólította a román kormányt az egyházi javakteljes visszaszolgáltatására. Itt az ideje, hogy két évtized elteltével emlékeztessék a román kormányt az írásban vállalt és azóta sem teljesített kötelezettségeire.
A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy szeptember elsején nagyméretű (akár kartonból készített) faliórát, homokórát, székely zászlót, autonómia feliratú táblát vigyenek magukkal, hogy a nagykövetség ablakaiból is láthatóak legyenek követeléseik.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Nagybányán folytatódik a romák kitelepítése
Folytatja a nagybányai önkormányzat a romák költöztetését a Cuprom rézfeldolgozó üzem évek óta használaton kívüli, korábban kémiai laboratóriumként működő, „halálgyárnak” is nevezett épületébe.
A költöztetés áprilisban kezdődött, azóta több mint 600 személyt vittek a város szélén található létesítménybe a Craica nevű városrészből, ahol jelenleg még további 500 roma vár az elköltöztetésre.
A cigány családok korábbi otthonául szolgáló rögtönzött viskók többségét az önkormányzat már lerombolta, megakadályozva, hogy az érintettek visszatérjenek egykori lakhelyükre, a helyszínen még körülbelül 100 létesítmény áll. Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális ügyekért felelős irodájának igazgatója elmondta, az akciónak nincs leszögezett határideje, a költöztetés folyamatosan zajlik. Hangsúlyozta, az elképzelés célja a szegénység felszámolása, illetve széleskörű terjedésének megakadályozása.
Korábban felháborodást váltott ki, hogy Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester az egykori vállalat épületébe költöztetett néhány roma családot a rendőrség és a csendőrség segítségével.
Sajtóbeszámolók szerint a Cuprom vállalat épületének több helyiségében életveszélyes kémiai vegyszereket találtak a romák, akik azonnal távozni akartak a helyszínről, a rendőrség azonban feltartóztatta őket. Az elköltöztetett családoknak a földre terített matracokon kellett aludniuk, az éjszaka folyamán azonban a vegyszerek miatt többen is rosszul lettek, a hatóságok adatai szerint 11 gyermeket és egy felnőttet kórházba kellett szállítani. Cherecheş ezzel szemben úgy nyilatkozott, vélhetően a romák vezetői elterelési szándékkal bénítógázt dobtak az épületbe, emiatt lettek rosszul a beköltöztetett személyek. A polgármester úgy vélte, a korábbi romatelepek felszámolásával kampányígéretét teljesítette. A Romani Criss jogvédő civil szervezet ugyanakkor ismételten diszkriminációval és rasszizmussal vádolta az elöljárót.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amenynyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)

„...ezután is jönnek őrültek és őrült helyzetek…”
Húsz éve hunyt el Székely János
Húsz évvel ezelőtt, 1992. augusztus 24-én hunyt el Székely János romániai magyar költő, próza- és drámaíró, többek között a Caligula helytartója című színmű szerzője. Székely János 1929. március 7-én született Tordán. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, ezután Marosvásárhelyen kadétiskolába járt. A második világháború végén a frontra vitték, ahol nyugati fogságba került, így csak késéssel, 1948-ban érettségizett a marosvásárhelyi református kollégiumban. Háborús tapasztalatait három évtizednyi érlelés után dolgozta fel A nyugati hadtest című esszéregényében.
1952-ben diplomázott a kolozsvári egyetem filozófia szakán, ezután lektorként dolgozott a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében. 1956-tól az Igaz Szó versrovatának szerkesztője volt, ahonnan 1989-ben ment nyugdíjba. Kamaszként szobrásznak készült (később fia választotta ezt a hivatást), de nem csak ennek, hanem a diplomaszerzés után a filozófiának is hátat fordított, és inkább a lírához pártolt. Első versei az Utunkban jelentek meg az 1950-es évek elején, 1953-ban látott napvilágot első műfordításkötete, két év múlva pedig első önálló verseskötete, Csillagfényben címmel. A hatvanas évek végén megtört a költészet küldetésébe és jövőjébe vetett bizalma, és miután 1970-ben közzétette válogatott verseit Egy láda anyag címmel, felhagyott a költészettel – 1973-ban már azt írta, „a költészet halott”.
Székely János költői életműve a modern magyar líra „nyugatos” hagyományait követi. Az egyéniség kultuszától vezet a szigorú önvizsgálatig, annak az értelmiségnek a morális kérdéseit veti fel, amely nemzetiségi sorban szerezte történelmi élményeit. 1969-ben regénnyel jelentkezett (Soó Péter bánata), de felhalmozott történelmi tapasztalatait inkább esszékben és drámai művekben fogalmazta meg. Műveit – Protestánsok, Caligula helytartója, Vak Béla király, Dózsa, Mórok – egymás után mutatták be a Gyulai Várszínházban, a fővárosi színházakban és a magyar televízió képernyőjén. Marosvásárhelyen, ahol csaknem negyven évig alkotott, nem játszották ezeket a drámákat, csak közvetlenül a diktatúra bukása előtt vihették színre az Irgalmas hazugság című művét.
Székely erkölcsfilozófiai indíttatású műveiben elvek, ideológiák harcolnak egymással. A tét az emberi szabadság, vagyis az, hogy az egyén miként tudja függetleníteni magát egy rossz hatalom kísértéseitől, és miként szabadulhat nyomása alól. A diktatúra és a kisebbségi lét szorításában történelmi analógiákat keresett és talált, de mindenki ráismerhetett a kor hatalmi szituációira és tipikus emberi, politikai magatartásaira. Székely János saját drámáiról így beszélt: „Valahányszor elegem volt az életből, írtam egy drámát, és kiírtam magamból az öngyilkosságomat”.
Az íróban fel sem merült nehéz sorsú szülőföldjének elhagyása, a hatalommal csak belső erkölcsi parancsra, három évre volt hajlandó kompromisszumot kötni, hogy apja kiszabaduljon a börtönből. Soha nem fogadott el semmilyen kitüntetést, különc volt: nem vett részt irodalmi mozgalmakban és társaságokban, sétapálcával járt az utcán, és abban is kitűnt, hogy az erdélyi magyar irodalomban helytelenített mindennemű formabontást. A siker nem érdekelte, nem azért írta darabjait, hanem, hogy elmondja, amit fontosnak tart, ami hasznos az emberek számára, amitől valamikor valaki jobban megérti a világot.
A húsz éve elhunyt Székely János emlékét feleségével, az 1993-ban meghalt Varró Ilona írónővel együtt örökíti meg a marosvásárhelyi ház falán Magyarországon élő fiuk, Székely Jenő János gránitkőből készült plasztikai domborműve.
Szabadság (Kolozsvár)

A tordai „Mikó-ügy”
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, a körülötte kialakult helyzet sokakat mélységesen felháborított. A buzăui igazságtalan bírósági ítélet nemcsak az Ingatlan-visszaszolgáltatási Bizottság tagjait érinti, hanem az Erdélyi Református Egyházkerületet is, amelynek nagy pénzösszeget kell visszafizetnie az államnak.
A figyelem középpontjában tehát ott kell lennie a Mikónak. Annál is inkább, mert sokan figyelmeztetnek arra, hogy ezzel újabb visszaállamosítás kezdődhet el. Sajnos, a Mikó-ügy nem az egyedüli. Mivel nagy hagyománnyal rendelkező kollégiumról van szó, érthető, hogy kiemelt figyelem kíséri nemcsak idehaza, hanem határon túl is.
Az Ótordai Református Egyházközség is hasonló helyzetben van. 2005 áprilisában szolgáltatta vissza az Ingatlan- visszaszolgáltatási Bizottság egyházközségünk két ingatlanát. Mindkettőben iskola működött, jelenleg pedig a 2008-ban a tordaiak által létrehozott Jósika Miklós Elméleti Líceumnak adnak otthont.
A kisebbik, a parókia mellett található ún. „Piros iskola” épületét 1948-ban államosították, a templomunk melletti épületegyüttest pedig úgy használta az állam, hogy soha nem telekelte magára, az egyházközség nevén maradt. Ez utóbbi visszaszolgáltatását a helyi polgármesteri hivatal megfellebbezte, de egyházunk legfelsőbb fokon megnyerte a pert. Bár a polgármesteri hivatal ímmel-ámmal megkötötte a bérleti szerződést és az első elmaradt részletet ki is fizette egyházunknak, a háttérben beindult az aknamunka. A polgármester kiállított egy ingatlanépítést igazoló iratot, amely szerint az iskola emeletes részét az állam építette 1961-ben. Ennek alapján a hivatal a város tulajdonaként telekkönyvezte az épületnek azt a részét, amelyen az emelet van. Az egyház fellebbezett, a kolozsvári törvényszéken első fokon számunkra pozitív ítélet született. Ezt a folyamatot azonban a polgármesteri hivatal megakasztotta azzal, hogy egyházunkat perbe hívta a telekhatárok rendezését illetően. Ezért a törvényszék ezt a peres ügyet felfüggesztette.
Nos, a telekhatárpert alapfokon Tordán elveszítettük. Hiába mutattunk be történelmi dokumentumokat, fejedelmi adományozó levelet 1671-ből, régi egyházi leltárleírásokat, s nem utolsósorban az emeletes rész építésével kapcsolatos szerződést. Hiába mutatta be a telekkönyvi szakértő javaslataiban az egyház tulajdonába való visszaállítást úgy, mint a leghitelesebb és legmegalapozottabb megoldást, a tordai bíróság négy hónapos hallgatás után közölt határozatában, szűkszavú magyarázattal, ellenünk döntött.
Amiképpen a Jósikáért is több mint tíz éven át harcoltunk, erről a küzdelemről sem mondunk le. 2005 óta folyik a küzdelmünk, ki tudja még meddig? A Kolozsvári Törvényszék októberben tárgyalja az ügyet.
A Mikóért mi is tüntetünk. Minden igazságtalan ítéletet a legszemélyesebben saját ügyeként éli meg az ótordai és hiszem, a tordai ember is. Kérem a közvéleményt, hogy legyen rajtunk is a tekintete, mivel az ótordai iskola sem magán- és helyi ügy. Nemzeti kérdés, mivel jövőnk és megerősödésünk alapját jelenti.
NAGY ALBERT
A szerző református lelkipásztor
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély és a KMN
A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat modellértékűnek tekinthető az egész romániai magyarság számára. A nyolc napig tartó fesztivál megmutatta, hogy a lakossági számarányokat tekintve már-már szórványnak számító Kolozsváron is tud szépet alkotni a magyar közösség, hiszen annak jövője elsősorban nem a mennyiségi, hanem a minőségi mutatóktól függ.
Azok a csoportok fognak, ugyanis mindig fennmaradni, amelyek értékeset alkotnak, és a minőségi munkára fektetik a hangsúlyt. Nem utolsósorban pedig lehetővé teszik a jövő nemzedékek számára az egyetemes a nemzeti és a velünk együtt élő népek kultúrájának megismerését, akárcsak az anyanyelv, az államnyelv és minél több idegennyelv elsajátítása. Az igazán érdekes mindig a tudás marad, még akkor is, ha a rendszerváltás utáni átmeneti időszak ezt alaposan megkérdőjelezte a köztudatban.
A KMN pozitív példája üzeni az egész romániai magyarságnak, hogy kisebbségi helyzetben is lehet élhető életet teremteni, ha létezik összefogás, a közösségi élet iránti fogékonyság, nyitottság. Kreativitás, tenni akarás. A romániai magyarság gazdaságilag nem olyan erős, mint ahogy szeretnénk, de a pénz hiánya is áthidalható, ha működik a közösségi szolidaritás, ami egy kisebbségi közösségnek a legnagyobb kincse. Ez főként azért olyan értékes, mert míg a pénzt elvehetik tőlünk, a szolidaritástól nem foszthat meg külső hatalom, annak léte vagy nem léte kizárólag rajtunk múlik.
Kolozsvár ezzel a rendezvénnyel olyan magaslatokra tört, ahonnan már az 1990-es évek elején lecsúszott, hiszen talán akkor volt utoljára mérce és irányadó a romániai magyar politikában és a társadalmi élet szervezésében. Tény, hogy Kolozsváron olyan romániai magyar szellemi értékhalmaz gyűlt fel, amit veszni, pusztulni hagyni több mint bűn lenne. Erre építeni kell, mozgósítani kell az itt szunnyadó energiákat, hiszen sok a kiaknázatlan lehetőség. Ez utóbbiakra hívta fel a figyelmet a KMN, amely példaértékű egységbe tömörítette és katalizálta helyi közösség energiáit. Ezért sikerült mértékadó rendezvényt teremteni, amelyről más erdélyi városok is példát vehetnek. A magyar napok elindított egy folyamatot, ami a közösségépítés rögös útját jelenti. Ha sikerül ezen az úton eredményesen végighaladni, ha vállalja a közösség az ezzel járó erőfeszítéseket, akkor sikerül megtalálni azt a közösségi, nemzeti és multikulturális létformát, ami a huszonegyedik század elején működőképes lehet Kolozsváron és egész Erdélyben. Ennek a közösségi létnek a hiánya szinte az egész romániai magyarságra kivetíthető, talán Székelyföldre kevésbé érvényes, de a székelyföldi közösségi lét – természetszerűen – nem lehet irányadó Erdély többi részén, mert ott egyszerűen alkalmazhatatlan. Ezért Kolozsváron valami újat kell kikísérletezni. Egy olyan közösségi létformát, amely az arányait tekintve nem jelentős magyar közösségnek markáns arcélet ad a belső-erdélyi régióban, nyitott és összetartó, ugyanakkor hagyományőrző és korszerű. Nem könnyű feladat, de az Európa kulturális fővárosa projektre ráhangolódva, kiváló lehetőségként kínálkozik. Ha élni tudunk vele, akkor Kolozsvár ismét ténylegesen Erdély fővárosa lehet és alkalmazható mintát nyújthat Marosvásárhelynek, Szatmárnémetinek és Nagyváradnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Népzene- és néptánctábor Györgyfalván, másodszor
A Falu Kútja Egyesület augusztus 12. és 19. között rendezte meg a II. Györgyfalvi Népzene- és Néptánctábort, amelynek résztvevői hétfőtől péntekig napi két táncpróbán tanulták a györgyfalvi táncokat, Both József és Both Zsuzsa – a Népművészet Ifjú Mesterei, valamint az EMKE Kacsó András-díjasai – oktatásában.
Szabadidejükben a táborozók megtekinthették a faluközösség által adományokból létrehozott tájházat, meglátogathatták továbbá Jaskó Istvánt, avagy Pitti bácsit, ahogy a falu poétáját szólítják. A táborozók ott megtapasztalták a györgyfalvi ember vendégszeretetét és megcsodálták a vendégfogadó néprajzi gyűjteményét, sokan pedig az általa eladásra készített györgyfalvi mellényekből és priccses nadrágokból is vásároltak.
A tábornapok fénypontjainak az esti táncházak bizonyultak, amikor a résztvevők nagy örömére a helyiek is csatlakoztak a mulatozáshoz, így első kézből tapasztalhatták meg a próbákon tanult figurák, lépések eredeti előadásmódját. Ebben természetesen nagy segítségre volt a tábori zenekar, a Tokos, amelyet idén februárban a 35 éves kolozsvári táncház alkalmával ismerhetett meg a közönség.
A péntek estét megtisztelte jelenlétével Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató és népzenegyűjtő, aki levetített a táborozóknak egy 1986-ban készült, népzenés, -táncos forrásértékű dokumentumfilmet. Ezt követte a györgyfalvi református lelkész képes-zenés diavetítése, amely a bözödújfalui tragédiát mutatta be.
A hetet – amelynek során a táborozók bejárták a feleki gömbkövekkel teli határt is – a szombat esti gálaműsor zárta. Felléptek a györgyfalvi gyerekek a héten tanult széki táncokkal, majd Buvári Réka györgyfalvi népdalcsokrot adott elő. A györgyfalvi tánccsoport fellépését követően a tábori zenekar a kolozsi Laka Aladár (Kicsi) emlékére egy tőle tanult virrasztóéneket adott elő, majd a gálaműsort a tábor résztvevői zárták, bemutatva a hét folyamán tanultakat.
NAGY ÁKOS
Szabadság (Kolozsvár)

A Hunyad megyei magyar történelmi egyházak, civil szervezetek, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezetének közös állásfoglalása a Mikó-ügyben
Állásfoglalás
A Hunyad megyei szórványmagyarság nevében, a Hunyad megyei magyar történelmi egyházak és civilszervezetek vezetői, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete teljes szolidaritásunkról biztosítjuk a Mikó-ügyben érintett nemzettársainkat és tiltakozunk a református egyház tulajdonának visszaállamosítási kísérlete ellen.
A dél-erdélyi szórványközösségünknek az elmúlt két évtizedben elért egyik legfontosabb eredménye magyar közösségi ingatlanjaink visszaszerzése volt, ennek szolgálatában működött az RMDSZ, és ehhez az erőfeszítéshez csatlakoztak egyként és tevőlegesen magyar egyházaink és civilszervezeteink. Tudjuk, hogy templomaink, Magyar Házaink, iskoláink, gyermekotthonaink visszaszerzése vagy létrehozása, ezek fenntartása és működtetése, itt, Hunyad megyében megmaradásunk, magyar identitásunk megtartásának záloga.
Bethlen Gábor és Dávid Ferenc szellemi örököseiként, az erdélyi vallási béke egyik bölcsőjének mai lakóiként aggodalommal követjük, ami Sepsiszentgyörgyön a református egyháznak visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiummal történik. Elfogadhatatlannak és precedensértéke miatt veszélyesnek tartjuk, hogy az állam jogos tulajdonosának, a református közösségnek korábban visszaszolgáltatott ingatlant bírósági ítélettel ismét államosítani akarja, nemzettársainkat, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig, akik a törvényt betartva szereztek érvényt a visszaszolgáltatásnak, meghurcolják és súlyos börtönévekkel büntetnék. Minden jogi alapot nélkülözőnek és egész erdélyi magyarságunk elleni csapásnak tartjuk, hogy református testvéregyházunk vitathatatlan tulajdona a bírósági ítélet miatt veszélybe került. Nemzeti közösségünk, a velünk együtt élő román testvérek, a jogállam intézményei és egész Európa támogatását kérjük, hogy a jogfosztás ne következhessen be.
A Hunyad megyei szórványban az elmúlt évek egyik legeredményesebb programja a székely–szórvány partnerség, amely által szoros intézményi, de elsősorban közösségi és emberi kapcsolatokat alakítottunk ki székely testvéreinkkel. Természetszerű, hogy a Hunyad megyei magyarság képviselői ott lesznek szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön, az Igazság Napjára meghirdetett nagygyűlésen és az egész romániai magyarsággal szolidárisan hangot adunk tiltakozásunknak.
Hunyadi Református Egyházmegye: Gáll Sándor, esperes-lelkipásztor
Római Katolikus Főesperesi kerület: Varga Rezső, főesperes
Lupény-Vulkáni Unitárius Egyházközség: Koppándi-Benczédi Zoltán, lelkipásztor
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Hunyad megyei szervezete: Schreiber István, elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Hunyad megyei szervezet: Csatlós Erzsébet Zsófia, elnök
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács: Széll Lőrincz, elnök
Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete: Winkler Gyula, elnök

A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”
Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák.
Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra.
– Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe?
– Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk…
– Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére.
– Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak?
– Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják.
– Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz?
– Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék?
Mit láthatunk a Teleki Tékában?
A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Munkanélküli fiatalok
Mintegy ezernyolcszáz frissen, illetve a tavaly végzett háromszéki fiatal szerepel a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal nyilvántartásában. A 2011-ben abszolváltak közül 905, míg az ideiek közül 897 jelentkezett be álláskeresőként, utóbbiak augusztus 30. után egy újabb iratcsomó leadásával kérhetik a munkanélküli-segélyt.
Arra akkor is jogosultak, ha nem sikerült az érettségijük, azt kell igazolniuk, hogy befejezték tanulmányaikat, nem maradtak osztályismétlők. A fiatal végzősök számára állásbörzét szerveznek szeptember 28-án Sepsiszentgyörgyön az új sportcsarnokban.(mol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeresen debütáltak a székelyek Balatonfenyvesen
Sepsiszentgyörgy – a vártemplomi IKE által – idén először képviseltette magát a Kárpát-medencei Magyar Református Fiatalok V. Találkozóján, melynek 2012. augusztus 6–12. között a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő adott otthont.
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa igent mondott a bejelentkezésünkre. Sejtettük, ha sikerül elmennünk, számos felejthetetlen élménnyel térhetünk majd haza. Egyedül az útiköltség miatt aggódtunk. Ottlétünk (étkezés és szállás) jóval fél áron alul kínáltatott, de az útiköltséget nekünk kellett megoldanunk – és sikerült végül támogatókat találnunk. Egyházközségünk mellett a Bertis, Compact, Cosys, Hajnó, Erdélyi csárda, AMK cégeknek, Gecse Olga, Kiss István, Szabó Zoltán, Száraz Béla, Balogh János, Gerendi Attila magánszemélyeknek köszönjük, hogy ott lehettünk. E találkozóra még Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a Partiumból (Szilágyságból), Somogyból érkeztek többségben középiskolás korú magyar fiatalok, felnőtt kísérőikkel együtt mintegy kétszázan. Az idei egyhetes együttlét mottóját Krisztus búcsúbeszédének pár szava képezte: Nem ti…, hanem Én! (Jn 15,16). Az igetanulmányok sorát Steinbach József dunántúli püspök nyitotta meg, a hét többi napján pedig a csoportokkal együtt érkező lelkipásztorok szolgáltak, az előadások mindegyikének építő jellege volt. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakóinak történeteit megdöbbenve hallgatták végig a fiatalok: azt, hogy milyen rövid és kilátástalan élet vár rájuk akkor, ha nem tudnak határozott nemet mondani a drogfogyasztás lehetőségének, mely veszélynek leginkább ők vannak kitéve. Esténként a résztvevők egy-egy csoportja saját szülőföldjének múltját és jelenét mutathatta be. Csütörtök este huszonegy fős csoportunk Székelyföldet, Sepsiszentgyörgyöt, vártemplomi egyházközségünket ismertette. Bemutatkozásunkat pantomimjátékkal színeztük, ami nagy sikernek örvendett. Az est csúcspontja volt, amikor közösen – a meghatódottságtól sokan könnyes és reszkető hangon – elénekelhettük a székely himnuszt. Természetesen kivettük a részünket a napi sporttevékenységekből, balatoni fürdőzésekből, élményszínház és táncház megszervezéséből, kirándulásokból is. Az együttlét úrvacsorai istentisztelettel zárult, és a szervezők reménysége szerint ki-ki azzal az örömmel indulhatott haza, hogy jövőre ismét találkoznunk kell.
BUCSI ZSOLT TAMÁS
vártemplomi beosztott lelkipásztor

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hétfőn kezdődik a Rákóczi Szövetség idei Kárpát-medencei főiskolás tábora
Immár 24. alkalommal rendezi meg a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Főiskolás Táborát, 2012. augusztus 27. és szeptember 1. között a szentendrei Pap-szigeten. A környező országok magyar diákszervezetei mellett Csehországból is érkeznek a táborba résztvevők, akiknek politikai, gazdasági és szociológiai témákban is tartanak előadásokat.
Prágától Székelyudvarhelyig összesen 21 külhoni és magyarországi diákszervezet 110 egyetemistáját és főiskolását várják a Rákóczi Szövetség immár 24. Kárpát-medencei Főiskolás Táborába - mondta el az MTI-nek Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
A rendezvény célja az, hogy lehetőséget biztosítson a leendő Kárpát-medencei magyar értelmiség kapcsolatok kialakítására és megerősítésére, a Kárpát-medencei magyar egyetemi szervezetek együttműködésének segítése. Emellett a rendezvény előadásaival a tájékozódást és a szakmai felkészülés lehetőségét is nyújtja a hallgatóknak a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra területén.
A Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával megvalósuló tábort Hans Kaiser, az alapítvány magyarországi irodájának igazgatója nyitja meg hétfőn.
Kedden délelőtt előadást tart Boross Péter, volt miniszterelnök, Takaró Mihály, irodalomtörténész, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Délután kerekasztal-beszélgetést tartanak Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével, majd Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét és Őry Péter, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) alelnökét hallgathatják meg a táborozók. Szerdán délelőtt Gémesi György, Gödöllő polgármestere köszönti a gödöllői kastélyban az odalátogató diákokat. Délután a táborban Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese és Csaba László, közgazdász tart előadást.
Csütörtökön délelőtt Pozsgay Imre, egyetemi tanár, Gyurgyík László, felvidéki demográfus, szociológus, majd a délutáni kerekasztal-beszélgetésen Auer János és Koltay András, a Médiatanács tagjai következnek.
Utánuk Budai J. Gergő, az Invitel Távközlési Zrt jogi és szabályozási vezérigazgató-helyettese, Ferencz I. Szabolcs, a MOL kommunikációs igazgatója, majd Zichy László, pszichológus előadását hallgathatják meg a résztvevők, akiknek esténként zenei, napközben pedig kulturális programokat is szerveznek - olvasható a Rákóczi Szövetség közleményében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez
MTI

Ungureanu együttműködne az RMDSZ-szel
Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök az RMDSZ-t is bevonná abba a mérsékelt-jobboldali politikai platformba, amelyen az általa vezetett Polgári Kezdeményezés a PDL-vel együtt dolgozik.
Ungureanu elképzelése szerint először is a szövetséget az őszi, Bukarestben sorra kerülő EPP-kongresszus megszervezésébe vonná be, ami egy jó előjele lenne a parlamenti választások előtti vagy utáni tárgyalásoknak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: Ungureanu egyelőre nem kereste meg az RMDSZ-t, csupán a sajtón keresztül üzent, így sok kérdés még tisztázatlan. Elmondta, az RMDSZ az Európai Néppártnak a tagja, amely egy közép-jobboldali politikai szervezet, tehát léteznek közös értékek, amelyek mentén nemcsak elképzelhető, hanem szükségszerű is az együttműködés.
„Ungureanu és az RMDSZ között a miniszterelnöki mandátuma alatt, de már korábban is – amikor államtitkár volt – jó volt az együttműködés. De nem látok semmiféle lehetőséget arra, hogy választások előtt bármiféle szövetséget kössünk. Nem tudom, hogy erre gondolt-e vagy sem, azonban az RMDSZ nem szokott választások előtt szövetséget kötni, az elmúlt 22 évben nem volt erre példa, és idén sem kívánjuk ezt a hagyományt megszakítani. Van lehetőség az együttműködésre, de látni kellene előbb azt is, hogy mivé válik Ungureanu kezdeményezése: kérdés, hogy beolvad-e a demokrata-liberális pártba, vagy a PDL-n kívüli politikai kezdeményezésként kell elképzelni. Sok a megválaszolatlan kérdés, de jónak és fontosnak tartom Ungureanu aktív jelenlétét a politikában és a közéletben, hiszen ő eddig mindig szavatartó és korrekt embernek bizonyult” – tette hozzá az RMDSZ szövetségi elnöke.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Csökkent, de változatlan arányú a magyar anyanyelvűek száma
Nem szabad nemzethalált vizionálni a népszámlálásból
Újabb eredményeket tett közzé a tavaly ősszel lezajlott népszámlálásról az Országos Statisztikai Intézet, amely a február eleji első eredmények után a lakosság anyanyelvi és felekezeti megoszlását tette közzé. Ebből a felbontásból kiderül, hogy a magyar anyanyelvű lakosság száma ugyan kisebb mértékben, mint a nemzetiség szerinti megoszlásban, de szintén csökkent. A magyar nemzetiségűek és anyanyelvűek számaránya azonban lényegében változatlan a tíz évvel ezelőtti adatokhoz képest, így a magyarok továbbra is a lakosság 6,6 százalékát teszik ki. A felekezeti felbontásban is érezteti hatását a lakosság fogyása, hiszen az erdélyi magyar történelmi egyházak híveinek száma is természetszerűen csökkent. Országos viszonylatban azonban nincs változás, továbbra is a római katolikusok alkotják a legnagyobb felekezeti kisebbséget, de soraikban benne vannak a román nemzetiségű római katolikusok is. A reformátusok mintegy 600 ezren vannak.
B. T., Z. É.
Szabadság (Kolozsvár)

Széki cselédsors a szakember szemével
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepeltek a dési ferences szerzetesek
A ferences szerzetesek dési letelepedésének 300 éves évfordulójára, valamint a kommunisták által 60 évvel ezelőtt e rendházba „összegyűjtött” szerzetesekre emlékeztek augusztus 21-én este a dési római katolikus ferences rendi templomban. A megemlékezés egybeesett az ezúttal Désen zajló éves provinciai nagytalálkozóval.
Szent István az erdélyi ferences rendi provincia védőszentje, így természetes, hogy Szent István-nap közelében – minden évben más-más helyszínen – tartják meg a ferences testvéri közösség számára fontos megbeszélést – magyarázta lapunknak Leonárd atya, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Leonárd atya egyike volt annak a 46 ferences szerzetesnek, akit 1952-ben kényszerlakhelyre a dési kolostorba hoztak. Visszaemlékezésében a magyar katolikus hívek, valamint a már betiltott görög katolikus román hívek segítségére emlékezett, majd a ferences rend testvéri közösségének összetartó erejét fogalmazta meg megemlékezésében: háttérből szolgálni, elődeink mintájára.
A szentmisét követő megemlékezésen Zomora Márta a dési egyháztörténet kezdetéről és a 2007-es dési főtéri ásatások során előkerült leletekről beszélt, amelyek mintegy bizonyítékai annak, hogy városalapító elődeink keresztények voltak. Costan Morar, Dés polgármestere az eddigi jó kapcsolatról szólt, és a továbbiakban is lehetőség szerinti odafigyeléséről biztosította a szerzeteseket.
Gordán Edina, a Sapientia-EMTE könyvtárosa immár két éve jár Désre hétvégeken, a kolostor könyvtárának rendszerezésére. Mint elmondta, a könyvtár legrégebbi könyve 1532-ből datált. Sajnos a legrégebbi, az 1492-ben keltezett 14 kötet, a kommunisták által elkobzott ősnyomtatvány még mindig nem került vissza Bukarestből. Jelenleg körülbelül 1226 kötet van a kolostor birtokában. Érdekes adatokat említett az adományozott kötetekről, továbbá a ferences rend erdélyi történelmével kapcsolatosan is. A kuruc–labanc harcok befejezése után Werner Konrád lelkész jött elsőnek Désre 1712-ben, aki kiváló hitszónokként hamar hívőkre talált, sőt a galgói Rácz család, Nápolyi család, csicsókeresztúri Torma család telekadománya révén vesszőből font és sárral tapasztott kis négyszobás házat építtetett, ahol meghúzódhattak az érkező szerzetesek. Így a ferences rend mint missziót látta el a Szamos-völgy reformáció utáni „fehér foltját”, már ami a katolikus hívek számát illeti. 1726-ban a teplom építése kezdődött el, és 4 évet tartott, majd 1728-ra elkészült a kolostor is.
Lászlóffy Árpád arról beszélt, mit jelentett a dési híveknek a ferencesek meghurcolása. Emlékeztetett a nagyon szűkös életkörülményekre, mivel a kolostornak csak egy negyed részét használhatták, így még a folyosó is tele volt fekvőhelyekkel. De a szerzetesek nem ültek tétlenül: kertet, földet béreltek, megdolgozták azt, a környékbeli falvakból pedig katolikusok és reformátusok egyaránt segítettek nekik.
Matei Tarciziu görög katolikus lelkész is meghatottan emlékezett, ugyanis 1948-tól betiltották vallásukat, a dési és környékbeli görög katolikus híveket pedig a dési ferences testvérek fogadták be, ebben a templomban gyakorolhatták hitüket. Őt is ebben a templomban keresztelték, és ez volt az a hely, az a második család, ahol szellemi-hitbeli „építkezésben” részesülhettek gyerekekként, ifjakként. Márton Árpád, Pius atya emléke és tanításuk, Leonárd atya, Ervin atya és a ferences közösség segítette abban, hogy apja nyomdokain ő is görög katolikus pap legyen.
Ervin atya a provincia legidősebb tagja: 92 éves, de korát meghazudtolóan jól emlékszik a meghurcoltatás éveire. Szerencsés módon még két szerzetes társával nem Désre, hanem Radnára került, ott pedig elfelejtették beírni személyazonosságiukba a „d.o”, vagyis domiciliu forţat (kényszerlakhely) megjegyzést. Ennek okán a „postás” szerepét játszotta Esztelnek, Körösbánya és Dés kolostorai között. Később mégis elkerült Désre, innen is ment nyugdíjba. A Jóisten gondviselését látja a ferences család életében – mondta, majd nagyon szépen fogalmazva tette hozzá: hiába él, ha másoknak nem használ.
A megemlékezés után a templom külső bejárati falán emléktáblát leplezett le a polgármester, majd Szabolcs atya provinciafőnök megáldotta azt. Ezután Antal testvér a dési rendház nevében megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, és mindenkit agapéra hívott a kolostorkertbe.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Szászsebes – Az utolsó követ is meg kell őrizni
Szent István–napi szórványtalálkozó
Egy álom vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor Rácz Levente RMDSZ-elnök ötlete nyomán Marosszentimrén a megye magyar közössége az elhagyatott református templomban ünnepelt. Augusztus 20-a volt. Ezt követően évente mindig valahol a „mélyszórványban” volt az ünnep, és lassan új hagyomány született. Ott voltunk többek között Magyarszentbenedeken, Alvincen, Magyarigenben, Boroskrakkón, Sárdon és utoljára Asszonynépén. Idén buszok és személyautók tucatjai hozták a zarándokokat Szászsebesre, az ősi szász fészekbe, a ma is létező református közösség gyönyörű, felújított templomába. A szórványzarándoklatokban nemcsak a találkozások öröme, az örökségünkkel való törődés volt megragadó, hanem az is, hogy nyitás volt ez a javából. A magyar vándorlást a többségi helyi közösségek is érzékelték, értékelték, és egyre inkább odafigyeltek rá.
Templom- és várostörténet dióhéjban
A református templom történetét Gudor Botond vendégfogadó lelkipásztor ismertette. A Gyulafehérvártól 14 km-re fekvő Szászsebes először 1245-ben Mühlbach néven jelent meg hivatalos iratokban. Módos szász telepesek lakták, akik 1387 után Erdélyben elsőként építették meg városuk erődítményét. A város 19–20. századi fellendülése Johann Schöpp polgármesternek köszönhető. Szász Domokos püspöksége idején a reformátusok számának növekedése (1900-ben kb. száz fő) indokolta az istenháza megépítését. Alapítványt hoztak létre, és 1902–1903-ban, a várfalakon kívül, közadakozásból épült fel a neogótikus templom, amelyet 1904-ben szenteltek fel. Gudor András szolgálata idején (1997–1998) újították fel, idén pedig az önkormányzat támogatásával kisebb frissítési munkálatokat végeztek rajta. A falon elhelyezett emléktáblán olvashatók a templom történetének adatai.
A magyar közösség élete a sepsiszéki székelyek középkori betelepedésével, a katolikus egyház főesperessége révén teljesedett ki. A városban ma is ferences rendház működik, amelynek középkori ablakait a turisták gyakran megcsodálják. Az evangélikus templom szentélye Luxemburgi Zsigmond korabeli budai kőfaragó műhelyének nyomait viseli. Itt halt meg I. János királyunk (1540. júl. 17/21), akit végül Székesfehérváron temettek el. Ezután fia, János Zsigmond unitárius fejedelem uralkodásával indult be az önálló erdélyi fejedelemség. Szászsebes a középkori emlékek mellett ma a terek városa, és ez méginkább így lesz jövőre, amikor befejezik a terelőút megépítését. A lelkész szerint a mai 26 fős gyülekezet nem tudja megtölteni a templomot, de időről időre, nagy ünnepek idején ez mégis megtörténik. A tanulság pedig az, hogy „az utolsó követ is meg kell őrizni.”
Ünnepi pillanatok
Az augusztus végi kánikulában a templom hűvöse sem hozott enyhülést az ünneplőknek. Ökumenikus szellemben hirdetett igét Somogyi László székesfehérvári református lelkipásztor, Bíró Attila kökösi unitárius lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános. A kántori szolgálatot Szabó Zsombor tordai kántor látta el. Minden prédikációt és imát a nemzeti ünnepünk körüli gondolatok hatottak át.
Magát az ünnepséget a templomkert fáinak árnyékában, hirtelen felszerelt erősítők segítségével tartották meg. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egyházi és világi vendégeket, többek között Kovács Pétert, az RMDSZ országos alelnökét és Carmen Tomşát, a szászsebesi gazdasági hivatal igazgatóját. Kiemelte, hogy az eltelt évtized ünnepein Gudor Botond több alkalommal volt vendégfogadó lelkész, hiszen ő igazán törődik az apadó gyülekezetű templomokkal. Ünnepi beszédet mondott Józsa Miklós nyugalmazott nagyenyedi magyartanár. Kiemelte Szent István intelmeit, ami mai napig is forrása a keresztény erkölcsiségnek. – Az Úr nem távozott, itt maradt, és a Fehér megyei magyarság megfogyatkozva bár, de létezik, és élni akar. A mára ünnepi díszbe öltözött templom is ezt igazolja – mondta a szónok.
Kovács Péter felhívta a figyelmet: mi egyediek vagyunk abban, hogy ünnepeinken is szomorkodunk. Majd egy fordulattal két szép, derűs Szent István-legendával ajándékozta meg a hálás közönséget.
A beszédeket a helyiek kedves kínálgatása, vendéglátása közepette rövid kultúrműsor követte. Fellépett Katona Kinga (Assissi Szent Ferenc éneke) és Gánya Ervin (Szent István-himnusz), a vargyasi szavalókör tagjai. Rövid műsorral készültek a tordai és a székelykocsárdi református egyházközségek kórusai, valamit Nagy Levente és barátai zenekara és énekese Kökösről. Szászsebesen ezúttal a jelenben futott össze a múlt és a jövő. Aznap délután Kolozsváron is jelen voltunk a Főtéren, abban a hangulatban, amit Moravetz Levente kiváló produkciója keltett. Miközben még bennünk élt a szászsebesi hangulat, Kolozsváron hangzott el: Zrínyi a várból tört ki és a halálba rohant, a mai kolozsváriak kiáramlottak a Főtérre, mert élni akarnak. Ami Kolozsváron, Erdély fővárosában zajlott, az nagyon sok helyen Erdélyben, például a tízszer kisebb Nagyenyeden is beindult, ha szerényebben is. Nevezzük nyitásnak arra a szabad térre, ahol közösségként létezhetünk, lélegezhetünk, és ahol keressük, óhajtjuk a többségi partnerséget. Ezt igazolta a kolozsvári és a szászsebesi ünneplés is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
Talán nem új a témafelvetés, de úgy gondolom, mégis érdemes ismételten elővenni és foglalkozni vele. Annál is inkább, mivel a rendelkezésemre álló forrásanyag kevésbé ismert és kevésbé képezte feltárás tárgyát az utóbbi évtizedek során. A nagyenyedi református egyházmegye irattára igen sokatmondó e tekintetben. Ennek tanulmányozása során meg-megismétlődő, megrázó események zavarták az egyházközségek békességét, nyugalmát, tevékenységük lebonyolítását, egyszóval közösségi életük mindennapjait. A lelkipásztorok által papírra vetett és a felettes egyházi hatóságokhoz eljuttatott panaszok halmaza is állításomat igazolja. Felekezeti iskolák, ifjúsági egyesületek, presbitériumi összejövetelek, egyházi javak, kulturális rendezvények, emlékünnepélyek, s nem utolsósorban maguk a lelkipásztorok váltak a támadások, tiltások, ellenőrzések célpontjává a karhatalmi erők részéről. Az alábbiak során eme panaszlevelek halmazából tallózunk napjaink olvasóközönsége számára, azon reménytől vezérelve, hogy hasonló cselekedetek soha többé meg ne ismétlődjenek Erdély tájain.
Az impériumváltozást követő időszakban elsőként Szathmáry Gyula miriszlói lelkipásztor panaszát azonosítottam, aki 1924. május 9-én az alábbiakat hozza az Esperesi Hivatal tudomására: „Ifjúsági egyesületünk 1923 kora őszétől március 15-ig (1924) szépen működött, 1924. március hó 23-ra kértük volt egy programos ünnepély megtartására az engedélyt, a primpretor azt pártolólag terjesztette fel a m. vásárhelyi katonai parancsnoksághoz, de az nem adta meg az engedélyt. Március 15-ig volt engedélyünk ifj. egyesületünkkel estélyek tartására, kértük a május 20-ig való meghosszabbítást, de a primpretor úr azt válaszolta, hogy folyamodjunk a m. vásárhelyi katonai parancsnoksághoz, mert őneki nem áll módjában az engedélyt megadni. Engedély nélkül aztán nem mertünk összejöveteleket tartani.”
Ugyanazon év május 20-án Csiky Viktor torockószentgyörgyi lévita lelkész intéz panaszlevelet, amelyben arról tudósít, hogy a miniszter bezáratta az unitárius felekezeti iskolát s helyébe állami iskolát állíttatott fel. Május 21-i keltezéssel Takács József Marosgombásról küldi panaszát az espereshez, mely szerint az ifjúsági egyesületben tartott előadásait betiltották azon a címen, hogy titkos gyűléseket tart engedély nélkül, majd több egyháztaggal együtt csendőrségi idézést kapott, ahol nem valami udvariasan bántak el velük. A továbbiak során igényelt engedély csakis nappali előadások megtartását írta elő, ami faluhelyen ugyebár lehetetlen volt, így esperesi felmentésre az előadások be lettek szüntetve.
Felvincről május 23-án Szécsi Ferenc lelkész jelenti, hogy mint egyházmegyei főjegyző, dr. Mátyás Ernő társaságában 1922 tavaszán az egyházmegye marosújvári körét vizsgálta és május 31-én Magyarszentbenedek és Hari között a szentbenedeki csendőrőrmester igazolásra szólította fel, irataikat átkutatta, néhány könyvüket elvette, és később Magyarforróban ismételten feltartóztatta, így másfél órai késéssel érkeztek meg Hariba. A csendőr, állítása szerint, felsőbb parancsra cselekedett. Marosújváron 9 elemista gyereket az állami magyar iskola tagozatáról az állami iskola román tagozatába kényszerítettek, ugyanakkor egy leánykát, arra hivatkozva, hogy apja román, egy másikat, hogy anyja román, szintén a román tagozatra helyeztek át, és hasonló módon jártak el – helyi lelkész jelentése szerint – két székelyföldvári gyerek esetében is, „nevének hangzása s állítólagos román származása miatt”.
Az aranyospolyáni református egyházközség lelkészi hivatalától 1935. március 12-én Miske Lajos lelkész intézi terjedelmes panaszlevelét az espereshez. Ebből többek között megtudjuk: az egyházközséghez tartozó Oprişani – Keresztes – szórványban tett látogatása során több mint 160 ref. lelket írt össze – akiknek ugyan egy része nem volt állandó lakos, hanem mint gazdasági cseléd, alkalmazott, vagy közeli gyári munkás tartózkodott a helységben –, és megállapodott velük, hogy havonta legalább egyszer vagy kétszer, minden hónap első vasárnapján délelőtt, harmadik vasárnapján pedig délután istentiszteletet, a tanköteles gyerekek részére pedig, kik az ott levő román iskolába jártak, hetenként egyszer vallásórát tart. Az istentiszteletek tartására Lázár Simon birtokos gazdasági intézője, Csomos János egy üres szobát engedett át a gazdaság udvarán, hol el is kezdte azok tartását, március 3-án pedig ismét istentiszteletet és úrvacsoraosztást akart tartani. A községi csendőrőrmester viszont „már azelőtt a Keresztesen lakó híveknél kérdezősködött, hogy miféle összejövetelt tartok és mi célból írtam én össze, az istentiszteleten mit prédikáltam, mit beszélgettem velük? Egyet közülük a községházára is hivatott és ott vallatta az összejövetelünk felől.” Mindezek után minisztériumi engedély felmutatását igényelte, hogy magánháznál istentiszteletet tarthasson „s figyelmeztetett, hogy addig ne tartsak összejövetelt, istentiszteletet, míg az erre vonatkozó miniszteri engedély a kezemben nincs.”
Magyarózdon az adóhátralék fejében a többszázezret érő templomi kegyszereket foglalta le a hatóság, minek folytán az Igazgatótanács a kultuszminisztériumhoz és igazságügyi minisztériumhoz fordult az ügy mielőbbi orvoslása végett. Ennek eredményeként, Sükösd lelkész jelentése szerint, „az egyház ládájának és benne az úrasztali szent edényeknek szentségtörő elvitelét Kisküküllő vármegye Prefectusa részben jóvátette, amikor sürgős rendelettel a lefoglalt és elszállított ládát a primaria által visszaadatta.”
Mivel az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tiltakozó kezdeményezései nem érték el, hogy a minisztériumok, prefektúrák, illetve egyéb állami hatóságok megakadályozzák, és a továbbiak során lehetetlenné tegyék azt, hogy „alantas csendőrségi közegek egyéni felfogásuk, tetszésük szerint alaptalan besúgások alapján a lelkészeinket és más, állandó lakással, román állampolgársággal rendelkező, köztiszteletben álló hivatalos egyházi alkalmazottainkat le ne tartóztassák és megszégyenítő módon meg ne hurcoltassák”, ezért 1935. augusztus 2-án körlevélben kérik az Esperesi Hivatalokat, hogy haladéktalanul történelmi dokumentumot készítsenek az 1930. január 1-je óta előfordult fenti megnyilvánulásokról, „hogy itten azokat megőrizhessük és azok alapján a szükséges intézkedéseket megtehessük.” E keretben számol be ismételten Takács József marosgombási ref. lelkipásztor 1936. január 29-én a megelőző évben megalakult helyi IKE áldásos tevékenységéről, amelynek keretében egyházi énekek tanulása, bibliaolvasás és magyarázás, történelmi és bibliai játékok, ismeretterjesztő előadások zajlottak szép sikerrel az ifjúság – fiúk és lányok – teljes számú részvételével, egészen január 28-ig, amikor a csendőrség, engedély hiányára hivatkozva, beszüntette az összejövetelek folytatását. Azon év május 14-én Jakab Lajos ódellői lelkész, május 28-án Zágoni Albu Zoltán marosludasi lelkész, június 5-én pedig Kónya Pál székelykocsárdi lelkész panaszolja, hogy a kolozsvári csendőri sziguranca rendeletére a továbbiak során semmiféle vallásos gyűlés vagy ünnepély nem tartható a szaktárca engedélye nélkül. Június 11-én Pap Andor szentmihályi lelkész jelenti, hogy „az utóbbi 2-3 nemzeti ünnepen állami iskolánk ref. gyermekeit, valamint a ref. vallású iparosokat, kereskedőket és nyugdíjasokat a görög keleti templomba kényszerítik, holott ugyanakkor ref. istentisztelet is tartatik.”
Szécsi Ferenc felvinci ref. lelkipásztor 1936. május 6-án közöl megrázó esetet, amely szerint a helység kéményseprője április 16-án a református egyházból a görög katolikus egyházba tért át, majd július 27-én az újdonsült görög katolikus kéményseprő magyar neje is szintén férje egyházába tér át. „Az áttérés egyiknél sem önkéntes – írja a lelkipásztor –, hanem a megindult kényszerítő eljárás következménye, nevezetesen a főszolgabíró megfenyegette a kéményseprői szolgálat elveszítésével, ha a kéményseprő és felesége át nem tér a görög katolikus egyházba. Ez az áttérés oka, a mindennapi kenyér biztosítása. Tisztelettel jelentem azt is, hogy főszolgabírónk régi református és római katolikus magyarok ma élő utódait maga elé idézi és román eredetükre hivatkozva akarja az egyedül idvezítő görög kat. egyházba térésre kényszeríteni. Így a Lazsádi, Szilágyi, Baconi, Seres családok tagjait idézte maga elé és mindazokat, akikről hallotta, hogy évtizedekkel ezelőtt reformátusokká lettek, vagy görög kat. féllel békés vegyesházasságban élnek. Ennek a hatalmaskodásnak eddig csak a fent megnevezett 2 áldozata van Felvincen, a vidékiekről nincs tudomásom”, olvasható a tudósításban. Az egyházkerület igazgatótanácsa az ügy orvoslása végett adott válaszában arról tájékoztat, hogy „az erőszakos térítések miatt csak akkor indíthatunk akciót, ha a jelentésben foglaltakat hatóság előtt tudják igazolni.”
1936. október 16-án Lőrincz Béla tordatúri ref. lelkész írja, hogy immár ő sem tudja, hányadszor jelenti az évek hosszú során, hogy Őfelsége a király születése napján folytonosan a helyi görög katolikus templomba vezényelik az állami iskolába járó református gyermekeket. 1936. november 15-én pedig az ódellői állami elemi iskola tanítói az állami elemi iskola református vallású tanítóit kényszerítették a helybeli görög katolikus templomba, részt venni a helybeli románok revízióellenes tüntetésén és nagygyűlésén. Ugyanakkor Tordatúron ismételt intézkedésekkel tiltották meg a helyi hatóságok a templomon kívüli összejövetelek, bibliakörök működését, az egyházi dalárda próbáit és a presbiteri gyűlések megtartását. Hasonló eseményekről panaszol ismételten Felvincről a lelkipásztor 1938. február 14-én. „Tisztelettel jelentem – írja Szécsi Ferenc lelkész – hogy a konfirmációra való előkészítést január 24-én 8 fiú és 18 leánynövendékkel megkezdettem és a mai napig zavartalanul folytattam. Ma délután 4 órára a leányok összegyűltek a szokott helyre, az egyház kultúrházába és mielőtt én az iskolából jőve oda érkeztem volna, a csendőrőrmester szétkergette őket, engem pedig küldönc által maga elé idézett. Megjelentem nála és értésemre adta, hogy csak a templomban jöhetünk össze ünnep- és vasárnapokon kizárólag istentiszteletre. Minden más összejövetel tilos. Így konfirmációi oktatás, vasárnapi iskolai tanítás, nőszövetségi bibliaóra, dalárda tanulása, presbiterek gyűléstartása, mind tiltva vannak.” Ugyanazon lelkipásztor 1938. június 8-án arról tesz panaszt, hogy a katonai előképzésen (premilitaria) résztvevő magyar ifjakat parancsnokuk sem Húsvét, sem Pünkösd első napján nem engedte el a ref. templomba úrvacsorát venni, hanem a görög katolikus templomba irányította őket s vasárnapokon is ugyanezt cselekedte az ifjakat irányító román állami tanító. A tordatúri 15–21 éves katonai előképzésen résztvevő ifjakkal is hasonlóképpen cselekedett parancsnokuk, akikkel minden vasárnap délelőtt pontosan akkor gyakoroltatott, amikor a ref. templomban istentisztelet tartatott, majd a déli harangszóra őket is a görög katolikus templomba irányította – jelentette Lőrincz Béla ref. lelkész.
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

19.043.767 személy lakik Romániában
A Központi Népszámlálási Bizottság pénteken kiadott közleménye értelmében a központosított előzetes eredményekből az derül ki, hogy Románia stabil lakossága 19.043.767 személy. Ebbe román, illetve külföldi állampolgárok tartoznak, akiknek állandó vagy ideiglenes lakhelye az ország területén van. A stabil lakosság 51,3 százaléka, azaz 9.764.011 személy nő, mutatnak rá a 2011-es népszámlálás előzetes eredményei. Mind a férfiaknak, mind a nőknek több mint a fele, 51,8 százalék, illetve 53,7 százalék municípiumokban és városokban él. Országos szinten a népsűrűség 79,9 lakos/négyzetkilométer.
A magyar kisebbség aránya 6,7 százalék
A romániai kisebbségek közül a magyar és a roma kisebbség a legnépesebb, a stabil lakosság 6,7 százaléka vallotta magát magyar anyanyelvűnek, 1,3 százaléka pedig roma anyanyelvűnek, mutatnak rá a 2011-es népszámlálás előzetes eredményei. A magát magyarnak valló személyek száma 1.268.444. A magát roma anyanyelvűnek valló személyek száma 247.058, azaz a lakosság 1,3 százaléka. Ugyanakkor 49.547 személy (0,3%) vallotta magát ukrán anyanyelvűnek, 27.019 (0,1%) német, 26.179 (0,1%) török, 18.143 (0,1%) tatár és 18.971 (0,1%) orosz anyanyelvűnek.
Népújság (Marosvásárhely)