Tőkés javaslata sérti a demokráciát”
Corina Creţu, a PSD európai parlamenti képviselője úgy értékeli: Tőkés Lászlónak az etnikai arányosság elvével kapcsolatos javaslata antidemokratikus. „Tőkés László javaslata vagy politikai dilettantizmusra vagy rosszindulatra vall. 
Mindkét esetben súlyosan sérti a demokráciát. Az arányosság elvét nem lehet csak a kisebbségekre alkalmazni. A választási rendszernek az egész lakosságra nézve érvényesnek kell lennie. Akár egyéni szavazókörzetes, akár arányos képviseletű szavazásról van szó, mindenki számára ugyanazt a rendszert kell alkalmazni” – véli Corina Creţu, aki ugyanakkor kijelenti: hogy nem lehet szó a magyar közösség hátrányos megkülönböztetéséről, amikor az RMDSZ annyi éve hatalmon van. „A romániai magyarságnak nincs szüksége kivételes szabályokra képviselői megválasztására” – tette hozzá.
Corina Creţu rámutat továbbá, hogy Traian Băsescu elnök nem rendelkezik törvénykezdeményezési joggal, következésképpen Tőkés László alaptalanul fordult az államfőhöz támogatásért.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Bu.a.est
A történteket szavakba lehet foglalni, s teszik is ezt sokan immár intézményesen, hivatalosan, de elemzésekben, sajtócikkekben is – mindazt, amit fölöttük érzünk, nagyon nehezen.
Az Orbán-kormánynak röpke idő alatt sikerült Magyarországot Európa egyik legmegbecsültebb államából a legproblémásabbá tennie, az amúgy is súlyos világválságban végveszélybe sodornia. Ugyanakkor – a tekintélyelvű hatalomgyakorlásra mindig ez a legnagyobb csapás – nevetségessé vált. Még a fegyverletétellel is elkésett. „Idegen rémálom Európa szívében” – ezt is megértük, így írnak róla mérvadó világlapok.
De megértük azt is, hogy ezzel szemben Románia megítélése gyökeresen ellentétes, mázsás gondjai ellenére jól vizsgázott válságkezelésből, közvetlen fenyegetésnek nincs kitéve, az ország és pénzneme stabil. Ne gondoljuk, hogy ezt a nem remélt előnyét Románia nem fogja kihasználni. Gazdaságilag, de akár nemzetközi politikai és kisebbségpolitikai szempontból. (Miközben a szoros kapcsolatok és a problémák átgyűrűzésének veszélye miatt persze abban érdekelt, hogy Magyarország álljon talpra.)
Akár a nagy tekintélyű, nemrég hetvenedik életévét betöltő Sólyom László legutóbbi kemény bírálatát, akár az egykori magyar rendszerváltó ellenzéknek lapunkban is megjelent újévi üzenetét tekintjük, kiviláglik, hogy az orbáni autoritárius törekvések célja a teljes hatalomkoncentráció és az egyeduralom; az alkotmányos fékek és ellensúlyok kiiktatása és az autonóm intézmények módszeres felszámolása.
Bukarestről sem mondható el, hogy a modern demokrácia és jogállamiság végvára lenne, de – még ha meglepőnek tűnik is – igenis az RMDSZ töltötte be nem egyszer a mérséklő politikai kontroll szerepét. Gondoljunk csak arra, ahogyan megvédte a nyugdíjakat és ahogyan nem hagyta megvalósulni az államelnök kalandor és önszempontú ország-átszervezési és alkotmánymódosítási ötleteit. (Aminek alkalmasint még megfizeti az árát, úgyhogy a megtett engedményeket is sajnálhatjuk.) Ilyen értelemben (volt) fék tehát a magyarok érdekvédelmi szervezete, nem úgy, ahogy az államelnök állítja, vagyis a reformok akadályaként!
Nehéz feldolgozni nekünk azt, ami Budapest és Bukarest politikájának függellékévé tesz bennünket. Markó Béla legutóbb ismét éles kritikával illette a magyar kormányt, amiért az egységes erdélyi magyar politikai érdekképviselet megosztására törekedett. (Általánosabban az erdélyi magyarság megosztására törekszik.) Félő azonban, hogy a baj még ennél is nagyobb. Az orbáni politika nem csupán kiírja Magyarországot Európából, de mintegy koagulálja a kelet-közép-európai térség magyarellenes törekvéseit, ismét összetereli szomszédait kimondott vagy okkult szövetségekbe. Orbán nacionalizmusa (amely hangneménél fogva alkalmas arra, hogy eltúlozzák) ezért legtöbbet és legtartósabban a környező országok magyarságának árthat. A romániai baloldal és jobboldal van annyira nacionalista, mint Orbán, és összefoghat a „magyar veszély” ellen.  Mi pedig maradunk a Bu.a.est iránti jámbor lojalitásunkkal.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

kérdezett:Bakk-Dávid Tímea ELNAPOLT KATARZIS Akire 84 informátort állítottak: egy katolikus pap és a Szeku Az egyház a szocialista átalakítás ellenpólusa volt, ám kebeléből is akadtak, akik jelentettek a “veszélyes elemekről”.
Interjú Novák Csaba Zoltánnal.
Novák Csaba Zoltán és Denisa Bodeanu történész tollából tavaly év végén a Pro Print kiadónál jelen meg Az elnémult harang. Egy megfigyelés története. Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban című kötet.
Pálfi 1941-ben született Máréfalván, Márton Áron püspök szentelte pappá, még teológusként titokban kapcsolatot vett fel a Vatikánnal, egyházi könyveket, diafilmeket csempészett Romániába, Erdély-szerte megszervezte a hittanoktatást, még belső vallási mozgalmat is alapított. Tanított a gyulafehérvári teológián, ahol a magyar irodalom, kultúra, történelem ismeretének fontosságát terjesztette a hallgatók között. A “legveszélyesebb katolikus elemek” közé sorolták. Márton Áron egyik belső bizalmasa volt, a Securitatenak azonban mégis sikerült elérnie, hogy elhelyezzék Gyulafehérvárról.
Élete végéig megfigyelték, követték, sokszor behívatták a szókimondó, prédikációiban a fennálló hatalom elnyomása ellen felszólaló papot. Amikor 1984-ben gyanús körülmények között, hosszú betegség után kórházban elhunyt, elindult a szóbeszéd, hogy a Szeku végzett vele. A pap megfigyelésének történetét a két történész a román titkosszolgálat fennmaradt irataiból próbálta feltárni és tágabb kontextusba helyezni.
- Tudtommal ez az első olyan szekusdosszié-kutatása a fiatal történésznemzedéknek, amely a katolikus egyház egyik elöljárójára fókuszál. Eddig “múltfeltáró bizottságok” – ahogy a kötetben fogalmaztok – és személyek csupán részleges forrásokból dolgozva mutattak be néhány személyt. Hogyan esett a választás Pálfira? Lesznek-e még hasonló kötetetek?
Novák Csaba Zoltán: – Úgy gondolom, az erdélyi magyar és román társadalom 1989 előtti kutatásának fontos témája az egyház, ám korábban a mi generációnk számára annyira nem került előtérbe. Az egyház mint társadalomszervező tényező szerepköre háttérbe szorult az olyan kutatásokban, amelyeket én is végeztem az RKP kisebbségpolitikáját illetően. Tényleges, egyházra fókuszáló kutatás nem volt erdélyi magyar vonatkozásban.
A román történetírás előbbre áll, de ott sem beszélhetünk szervezett kutatásról, hanem inkább a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) munkatársainak különböző belügyis dossziék kapcsán létrejött munkáiról. Valamilyen szinten tehát ez egyfajta hiánypótló dolog is lenne, a kezdete egy erre fókuszáló kutatásnak.
Mégsem egy tudatos projekt része a kötet. Szerzőtársam, Denisa Bodeanu, a CNSAS munkatársa találta meg a Pálfi-dossziét, ideadta, hogy véleményezzem, mit lehetne kezdeni egy ilyen típusú iratanyaggal. Átolvastam ezeket a forrásokat, megfigyelési jegyzőkönyveket, s úgy találtam, ez egy rendkívül komplex történet, amely túlmutat egy átlagos pap vagy lelkész megfigyelésén. Pálfi esetében a megfigyelés egy nagyon hosszú folyamat volt – gyakorlatilag élete 43 évének több mint felét megfigyelte a Securitate. Ennek a megfigyelésnek a történetén keresztül számos olyan leágazásba nyerünk betekintést, ami nagyon fontos egyrészt a katolikus egyház belső életének, az egyház és a hatalom viszonyának megismeréséhez, másrészt az erdélyi magyar katolikus egyház és az erdélyi magyar társadalom viszonya tekintetében.
Olyan kis mellékszálak bukkantak föl, amelyek érdemessé tették az anyagot önálló formában is feldolgozni, és belevágni ebbe a pionírmunkába. Távolról sem gondolom a munkát tökéletesnek, nem válaszolja meg a római katolikus egyház kommunizmus alatti történetének legfontosabb mozzanatait, de úgy gondolom, jó kezdőpont lehet további kérdések felvetéséhez.
- Hogyan körvonalazódnak a kutatás további irányai?
- Pálfi pályafutása a 60-as, 70-es években és a 80-as évek elejéig számos olyan kérdést vet föl, amit érdemesnek tartanék kibontani. Egy ilyen példa a Pálfi Géza által kezdeményezett Pro Juventute mozgalom is. Nem tudott kicsúcsosodni, szervezett keretei nem igazán léteztek, utóélete is részleteiben csak egy-két személy tevékenységében érhető tetten, de mindenképpen egy érdekes példája annak, hogy a római katolikus egyház papjai milyen belső szellemi vagy vallási mozgalmakat kezdeményeztek az egyházon belül.
Érdemes lenne megvizsgálni a közeljövőben, még milyen társadalom- és egyházszervező mozgalmak léteztek, ezeket milyen tényezők befolyásolták. Ebben az időszakban, a II. Vatikáni Zsinat után Nyugaton több mozgalom szerveződött, és érdekes lenne megnézni, ezek a főképp Magyarországról érkező mozgalmak hogyan befolyásolták az erdélyi hitéletet. Pálfi Géza is aktív kapcsolatokat ápolt ezekkel a magyarországi csoportosulásokkal, ez lehetne egy érdekes kiindulópontja a történet továbbfűzésének.
A legfontosabbnak azt tartanám, hogy olyan kérdésekről kezdjünk beszélni, amelyek elhanyagolódtak: pl. hogy a katolikus egyház és Márton Áron személye milyen súllyal bírt az erdélyi magyar társadalmi életben az épülő szocializmus korszakában.
Akkor, amikor a társadalom szocialista átalakítása zajlott, az egyházak folyamatosan egy ellenpólust, egy másik világot, alternatívát kínáltak fel, s ennek alappillére volt az állami szervekkel ki nem egyező római katolikus egyház. Érdekes lenne megvizsgálni Márton Áron körleveleit, hogy milyen lépéseket tett az egyház. Mivel a források nagyrészt egyházi tulajdonban vannak, a püspökségekhez tartoznak, egy vegyes, világi és egyházi történészekből álló csoport kutathatná ezt a témát. Jelen pillanatban mondjuk túl sok esélyt nem látok erre, de mindenképp fontosnak tartanám.
Meg lehetne vizsgálni Pálfihoz hasonló kaliberű egyházi személyiségek tevékenységét, érdemes lenne egy oral historys projektet indítani a még életben lévő, ehhez a generációhoz tartozó lelkészekkel. Nem Pálfi szerepét akarom minimalizálni, de személye elhíresüléséhez hozzájárult nem tisztázott körülmények között bekövetkezett halála is. Pontosan azt kellene megvizsgálni, a halálán túlmenően mi volt fontos az ő munkásságában, s ugyanígy más lelkészek esetében is.
Kényes kérdés, és ehhez az egyházi vezetés felsőbb hozzájárulása is kellene, hogyan lehetne pont egy ilyen történet talaján kibontani azt, hogyan alakult az egyház és hatalom viszonya a szocializmus különböző időszakaiban. Pálfi esetében kiderült, hogy az egyházi intézményes hálózatba is sikerült beférkőznie a Securitaténak, és különböző módszerekkel sikerült rábírnia embereket, hogy információkat szolgáltassanak az egyházi életről.
Érdemes lenne ezt megvizsgálni, ugyanakkor hangsúlyoznám, bizonyos egyházakban már elkezdődött egyfajta átvilágítás. Bár én ezt nem tartom történészi szemmel mérvadónak, hiszen nagyon sok esetben ezek az átvilágítások egyfajta belső tisztogatással járnak, és nem vagy nemcsak az egyház múltjának az elsődleges megismerése a cél, hanem vannak személyes jellegű indokok is.
Úgy gondolom, ezt a folyamatot két szinten lehetne megvalósítani: ha egy egyház igényli ezt, szükségesnek tartja belső átvilágítását, akkor oldja ezt meg egy belső egyházi bizottság felállításával, és ez döntené el például azt, hogy nyilvánosságra hozzák a besúgók listáját, vagy sem. Egy másik szinten pedig egyháztörténészek és világi történészek bevonásával szülessenek olyan monográfiák, amelyek segítenek megérteni az embereknek ezt az igencsak bonyolult és komplex világot. Én ezt tartanám helyénvalónak.
- Két dossziéban található iratok alapján dolgoztatok. Elképzelhető, hogy lehetett vagy valahol még mindig lappang olyan dosszié vagy egyes dokumentumok, amelyekhez nem férhettetek hozzá, és amely segítene tisztázni a homályban maradt eseményeket, történetelemeket, különös tekintettel arra, hogy pont a halála előtti és utáni időszakból kevés irat maradt fenn?
- Igen, és ez a válasz, azt hiszem, minden megfigyelt személy esetében érvényes. Gyakorta történik meg az, hogy egy adott kérdésre vonatkozó dokumentum, pl. egy lehallgatási jegyzőkönyv más dossziéba, problémakatalógusba kerül be. Pálfi esetében is több irat került elő más dossziéból. Elképzelhetőnek tartom tehát, hogy idővel továbbiak kerülnek elő. Nagyon sok szála volt a történetnek, Pálfiról 84-en jelentettek, néhányan közülük kimondottan a Pálfi-ügyre voltak ráállítva, de voltak, akik más ügyek mentén kerültek kapcsolatba Pálfi Gézával, az ő jelentéseik közt még lehet rá utaló nyom.
Érdekes lenne összevetni ugyanakkor a Márton Áron és Pálfi Géza közti, lehallgatott beszélgetéseket, hogy megtalálhatók-e a Márton Áron dossziéjában. Átszervezés során is kerülhettek a süllyesztőbe iratok, és arról se feledkezzünk meg, hogy 1989-ben nagyon sok irat megsemmisült, a forradalmárok vagy maga a Szeku semmisítette meg ezeket. Székelyudvarhelyen 1989 decemberében az egykori milícia és a Szeku épületét feldúlták, felgyújtották, szabályos legendák keringenek arról, hogy a gyerekek játszottak a lehallgatásokat rögzítő magnószalagokkal.
- Hogy lehet egyébként, hogy a Márton Áron-dosszié még nem került terítékre? – Voltak kutatások, de ez egy hatalmas téma, komplexebb kérdéseket vet föl, mint egy nem főpapi rangú személy megfigyelési dossziéja. Részkérdésekről többen írtak, és ha jól tudom, egy hosszabb dokumentumfilm készítése is zajlik a boldoggá avatási folyamata kapcsán.
- Pálfi halálának tisztázatlan körülményei azóta is tápot adnak a találgatásoknak, illetve egy kvázi mítoszteremtés eszközeivé váltak. Hogy a Securitatenek része volt a halálában, tényként állítja több forrás is. Mennyiben járulhat hozzá a történészi feltáró munka a köztudat megváltozásához?
- Pálfi a 80-as évek közepére a romániai magyar ellenállás felkapott szimbóluma lett, mert halála gyanús körülmények között következett be. A Szeku is meglehetősen zárolta az erre vonatkozó információkat. A nyugati világ, a Szabad Európa rádió, a magyar emigráció is gyorsan felkapta a hírt, és azonnal meg is jelent a fontosabb médiumokban. A Szeku megpróbált ellenlépéseket eszközölni, nagyon sok beépített embert küldött ki Nyugatra, hogy cáfolják a hírt, miszerint közük lett volna a pap halálához. A katolikus egyház is a hivatalos verziót fogadta el, miszerint Pálfi gyakorlatilag betegség következtében hunyt el.
A 80-as években vagyunk, amikor a diktatúra a legrosszabb időszakát élte. A társadalomnak akkor is és később is szüksége volt kierősített, felnagyított pozitív példákra, hogy igen, lehet másképpen is, vannak olyan kaliberű személyiségeink, akiknek vezérletével ellent lehet állni egyrészt a politikai, másrészt az egyre erőteljesebben jelentkező etnikai elnyomásnak. Pálfi Géza történetének utóélete is ide kapcsolható, és már a 90-es évektől elkezdődött egyfajta mítoszépítés körülötte. Én történészként nem szeretnék állást foglalni ebben, hogy ez jó vagy sem, de úgy vélem, gondolkodó értelmiségiként a tényeket a maguk helyén kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy ezáltal csorbítjuk Pálfi jelentőségét, kisebbítjük kvalitásait, vagy nem ismerjük el az egyházáért és az egész erdélyi magyar társadalomért tett, nagyon fontos munkájának érdemeit. De jelenleg elsietett lenne egy mítoszt továbbgenerálni, és akár az ő, akár más, például Sütő András esetében, egy túldimenzionált kultuszfigurává emelni valakit.
Úgy gondolom, az időnek kell eldöntenie, egy adott személy tevékenysége mennyire volt fontos, mennyire volt jó. Nem tartom ildomosnak, hogy azonnal nekiugorjunk és kultuszt építsünk egy-egy ilyen személyiség köré. Ettől persze lehet emlékezni az adott személy munkásságára, lehet az emlékét ápolni.
Pálfi példája az egyházszervezésben, a hittanórák megszervezésében követendő volt, a nemzeti megmaradás gondolatkörében kifejtett eszméit is meg lehet szívlelni, ezáltal “örökké élni fog”, ugyanígy Sütőt is olvasni, értelmezni kell, és vitázni szellemi örökségén. De azt az idő majd eldönti, tágabb dimenzióban kell-e az emléküket ápolni vagy sem.
- Vajon miért nem egy olyan személy ügye került be a nemzetközi köztudatba, akit minden kétséget kizáróan a Szeku nyírt ki?
- Hogy valakit megölt-e vagy sem a Szeku, roppant nehéz bizonyítani. Ha ehhez a módszerhez folyamodtak, azt mindenképp olyan szervezés előzte meg, és olyan módon hajtották végre, hogy nagyon kevés nyom maradjon róla. Nem is nagyon dokumentálták az ilyen történeteket. Nagyon nehéz bizonyítékokat szerezni, és nagyon sok legenda él.
Sokan állítják például, hogy a Szeku sugarazta őket. A székelyföldi könyvbemutató turnénk szinte minden állomásán találkoztam olyan személyekkel, akik meg voltak győződve arról, hogy őket sugarazták. Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni ezeket a történeteket, de az biztosnak tűnik: egy ilyen szintű beavatkozás nagyon pontos szervezést igényelt. Román körökben például a Szabad Európa Rádió román szerkesztőiről terjedt el, hogy így likvidálta volna őket a Szeku, ám bizonyítékokat ott sem tudtak szerezni.
A titkosszolgálat azért végzi titokban e tevékenységeit, hogy úgymond “a földi halandók” módszereivel ne lehessen leleplezni. Király Károly is említi, őt is sugarazták a nyolcvanas években, de rá is lőttek, és különböző baleseteket rendeztek meg – ez is érdekes jelenség, erre is többen hivatkoznak, hogy baleseteknek álcázott merényletekkel próbálták meg eltenni láb alól az áldozatokat. Ez egyébként másképp működött a szocializmus építésének 50-es éveiben, amikor a kollektivizálás, a szocialista átalakítás volt a tét, és ahhoz, hogy egy falut, egy vidéket megtörjenek, szükségesnek látták az emberáldozatot. Akkor a Szeku primitív eszközökkel oldotta meg ezeket az ügyeket, amelyek ma is bizonyítékul szolgálnak számunkra, hogy szervezetten, tudatosan elkövetett merényletekről van szó. Ez a Szeku irataiból is miden kétséget kizáróan kiderül (lásd László Márton ilyen irányú kutatásait).
De az ilyen kifinomultabb módszerekre, mint a sugarazás, nem történnek utalások a Szeku irataiban. Másrészt az ismert személyekkel nem járhattak így el, mert gyanússá váltak volna – az ő esetükben a Szeku embereinek inkább az volt a szerepe, hogy eltávolítsák a személyt abból a közegből, ahol az államra nézve veszélyesnek tekintett tevékenységét végezte. Pálfinál a cél az volt, hogy elhelyeztessék a gyulafehérvári teológiáról, mert ott magukra a közösségformálókra volt tekintélyes befolyással, míg egy parókián csupán a gyülekezetére. És ez sikerült is.
- Több mint 80 informátor volt Pálfira állítva, ebből 5 tanár, 26 tanuló, 25 pap, és csupán 27 világi személy. Többségük feltételezhetően ma is él, és egy részük funkciót tölthet be az egyházon belül. Mikor tudhatja meg az “igazságot” a közvélemény, az érintett katolikus hívők, hogy kik voltak ezek? Lehetséges lenne-e, hogy akár valamilyen belső, lelkiismereti, akár valamilyen külső nyomás, mondjuk a saját feletteseik felszólítására ezek az emberek felfedjék magukat?
- Az eddigi példák azt mutatják, nagyon kevesen voltak azok, akik 1989 után önszántukból fölfedték besúgói vagy együttműködési tevékenységüket. Nem tudom megmagyarázni, milyen belső mozgatórugók miatt, talán a legtöbben ezt igyekeztek elodázni, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb az egész feledésbe merül.
A “teljes igazságot”, ahogy ezt földi halandókként értelmezzük, semmiképp sem tudhatjuk meg. De a történet nagyon sok vonatkozását, sok apró részletét meg lehetne ismerni. Az a kérdés, mikor jut el az egyház arra a pontra, hogy fontos legyen számára saját múltjának megvizsgálása, hogy mi volt a viszonya az elmúlt rendszerhez. Én ezt fontosnak tartanám, gondoljunk csak arra, a katolikus hitéletnek is milyen fontos eleme a szentgyónás. Katartikus szerepe van. Úgy gondolom, egy adott közösség akkor tud világos jövőképet felmutatni, ha tisztában van saját múltjának történéseivel. Az erdélyi magyarság esetében fontosnak tartanám, hogy a kényes kérdéseket kibeszéljük, elismerjük, hol tévedtünk, s tiszta lelkiismerettel, hatékonyabban tudjunk egy normális jövőképet körvonalazni. De ez az én véleményem, ezzel sokan nem értenek egyet.
A történet komplexitása az egyik magyarázat, amiért egyesek óvakodnak a múlt tisztázásától. Nem fehér és fekete, jó és rossz szereplős történet ez, hiszen ha akár a besúgókat vesszük, roppant sok árnyalatra kell tekintettel lennünk. Egy besúgó tevékenységét csak akkor tudjuk teljes mértékben kielemezni, ha ismerjük a teljes munkásságát, az általa feljegyzett információk összességét. Ez alapján lehetne meghatározni, mennyire volt káros a tevékenysége. Sokukat zsarolással, a papokat pl. kisebb kihágások leleplezésének fenyegetésével szervezték be, és nem mindegyikük végzett egyenértékű információközlő munkát.
Vannak, akik a túlélésért súgtak be. A Securitate követelésének is igyekeztek megfelelni, de ugyanakkor próbálták megőrizni belső integritásukat. Ilyen esetben a Szeku által kvázi használhatatlan, a megfigyelt személyre ártalmatlan információkat közöltek. Én úgy gondolom, hogy egy olyan ember, aki ugyan aláírta az együttműködési nyilatkozatot, de máskülönben az általa adott információk döntő többsége nem okozott kárt a megfigyelt személynek, nem esik ugyanabba a kategóriába, mint egy olyan informátor, aki tudatosan arra játszott, hogy a megfigyeltnek ártson.
Nehéz ezeket a kategóriákat elkülöníteni, de kellő szakértelemmel, odafigyeléssel meg lehetne tenni, hogy ne minden besúgót egy kalap alá vegyünk. Ez csupán megnehezítené, de nem akadályozná meg az átvilágító munkát.
Úgy gondolom, a besúgók világa elsősorban a rendszert minősíti, és csak utána a rendszerben élő embereket. Inkább emberi esendőségünkre, gyarlóságunkra mutat rá, meg arra, hogy adott diktatórikus rendszerben, ahol különböző nyomások érnek, a társadalom különböző tagjai más-más módon reagálnak ezekre a pressziókra.
A könyvbemutatók során sokan – és jogosan – tették fel a kérdést, hogy mi történik a rendszer működtetőivel? A besúgók általában csupán szerény fogaskerekei voltak a rendszernek, amelynek voltak magasabb szintű működtetői, tisztek, belügyi alkalmazottak – velük mi történik?
Mi azt a módszert követtük, hogy az informátorok nevét nem hoztuk nyilvánosságra. Ezt is sokan kifogásolták, de én azon a véleményen vagyok, a történésznek nem az a feladata, hogy levadássza a besúgókat, hanem hogy bemutassa és értelmezze egy rendszer működését. Ám az összes, az ügyben érintett Securitate-tiszt és belügyi meg rendőrségi alkalmazott neve szerepel a könyvben. Innen továbblépve nem a történész, hanem a mindenkori román politikai elit feladata lenne, hogy az előbb feltett kérdést valamilyen szinten megoldja.
Ez a romániai rendszerváltás egyik nagy problémája már 1990 januárjától kezdődően: az új rendszer hogyan fog viszonyulni az elmúlt, bukott rendszerhez? 20 év távlatából tudjuk, hogy a román politikai elit megpróbálta elodázni ezt a kérdést. Nem látom, hogy bármilyen komoly társadalmi következménnyel járó jogi szabályzást dolgozott volna ki annak érdekében, hogy szembenézzünk a múlt e szeletével.
- Milyen volt a kötet eddigi fogadtatása?
- Nagyon sok visszajelzést kaptunk világi és egyházi körökből egyaránt. Sokan olvasták, sokan vásárolták meg, sokan érdeklődtek a munka iránt. A reakciók egyébként vegyesek. Mint említettük, Pálfi haláláról két markánsan elkülönülő vélemény létezik – ebből következően a mítosz éltetői szkeptikusan viszonyulnak a mi könyvünkben megjelenő magyarázatokhoz. De ez már hit kérdése is, túlmutat a racionalitás keretén. Ha valaki hiszi, hogy a Szeku áldozata és mártír volt, és ez neki fontos, akkor úgysem lehet meggyőzni tudományos módszerekkel ennek ellenkezőjéről. Szakmai berkekben fontosnak nevezték, hogy a kötet egy ilyen nyelvezettel, strukturáltsággal jelenik meg mind a magyar, mind a román olvasóközönség előtt. Megpróbáltuk történelmi kontextusba helyezni a történetet, a bevezető tanulmányban leírtuk, milyen volt a politikai miliő, az RKP magyarságpolitikája. Sokan kiemelték, hogy fontos, hogy ez a fajta narratíva román nyelven, egy román szerzővel való együttműködésben jött létre. Román-magyar együttműködésről beszélhetünk tehát, s az sem mellékes, hogy a román nyelvű változat a CNSAS keretén belül jelent meg.
A román nyelvű bemutató még várat magára, tél végén tervezünk egy turnét, Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Eddig csak Szebenben mutattuk be román tudományos közegben, és pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Annak is örülök, hogy sokan kiemelték a kötet kiegyensúlyozott hozzáállását. A negatív visszajelzések szakmai téren eddig főleg a szerkesztési, tördelési, olvasószerkesztési hibákat rótták fel. Amúgy a kötet szakmai hiányosságai szerintem nagyrészt abból fakadnak, hogy a témáról eddig keveset írtak. Amikor a Pálfi-történetet tágabb, elsősorban egyháztörténeti kontextusba helyeztük, sok fehér foltba ütköztünk, és sok kérdésre nem tudjuk a választ azóta sem. Ilyen szempontból is úttörő a kötet, mert jelenlegi információink alapján ebből ennyit lehetett kihozni, sok mellékszálat évek múlva biztosan sokkal jobban lehet majd felgöngyölíteni.
Jól kiegészíti a kötetet Maksay Ágnes dokumentumfilmje. A történetet így közelebb lehet vinni az átlagemberhez, akit esetleg elriasztana a tudományos kifejezések világa, a száraz dokumentumok. Úgy vélem, a történésznek nemcsak az a feladata, hogy különböző forrásokat felhasználva értelmezze a múlt történéseit a maga szakmai közegében, hanem ezt a tudást el kell szállítania a szélesebb tömegekhez is, akár tompítani a tudományosságán, hogy az átlagolvasónak is hozzáférhetővé váljon. Hiszen pontosan az “átlagolvasó” a főszereplője ennek a korszaknak.
Transindex.ro

Kelemen Hunor szerint kivitelezhetetlen az etnikai arányosság elve
Kivitelezhetetlennek nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden azt a javaslatot, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét, és töröljék el valamennyi nemzeti kisebbség szervezetei számára a parlamenti küszöböt.
Az etnikai arányosság elvét először november végén Toró T. Tibor, az újonnan létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke vetette fel, a múlt héten pedig Tőkés László nyílt levélben fordult Traian Basescu államfőhöz, hogy járuljon hozzá érdemi vita elkezdéséhez az etnikai arányosság elvéről.
Az EMNP és Tőkés László azt szeretné, ha a romániai nemzeti kisebbségek szervezetei számára eltörölnék az ötszázalékos parlamenti küszöböt, így a romániai magyar politikai szervezetek a magyarság mintegy 6,5 százalékos számarányának megfelelő számú mandátumért küzdhetnének meg egymással anélkül, hogy veszélyeztetnék ezáltal a magyarság parlamenti képviseletét.
Kelemen az MTI kérdésére Tőkés kezdeményezése kapcsán elmondta: nem veszi komolyan sem javaslatát, sem saját magát az, aki meg akar oldani egy problémát és nyílt levélben fordul az államfőhöz. Az RMDSZ elnöke szerint az EMNP és Tőkés javaslata „a tudományos-fantasztikus irodalom kategóriájába tartozik, nem a komolyan vehető, megvalósítható felvetések közé”.
A politikus kitért arra is, hogy az RMDSZ azt szeretné: március második felében kerüljön sor a romániai időközi választásokra. Az RMDSZ jelöltjei által 2008-ban elnyert törvényhozói mandátumok közül ugyanis három időközben megüresedett. Így egy-egy Kolozs, Hargita és Bihar megyei egyéni választókerületben kell kiírnia időközi választást a kormánynak.
Kelemen Hunor meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ jelöltjei nyernek majd Hargita és Bihar megyében. Ebben a két kerületben az EMNP és az MPP is akar indítani jelölteket. Kelemen szerint kialakulhat magyar-magyar küzdelem, de csak akkor, ha a nem RMDSZ-es magyar jelöltek román párt listáján vagy függetlenként szállnak versenybe. Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis a román választási törvény csak parlamenti pártok részvételét teszi lehetővé az időközi választásokon. MTI
Erdély.ma

Nesze neked dák elmélet! – Dr. Kazár Lajos: Kérdések a román történészekhez
Nesze neked dák elmélet! Érdekes kérdések. Ezt a kérdéskört akár még bővíteni is lehetne... Tehát kik is voltak azok a dákok? És kik azok a románok és honnan jöttek?
Dr. Kazár Lajos (Australian National University, Canberra): Kérdések a román történészekhez 
- 1. Feltételezve, hogy az oláhok/románok állandó lakosai voltak azon földnek, melyet ma Erdélynek hívnak, s ahonnét a római telepeseket és légiókat Kr. u. 270 körül kivonták, és tekintve, hogy a rómaiakat ott követő népek: a gótok, hunok, gepidák, avarok, bolgárok mind elsöprődtek a népvándorlás sodrában, miközben – a dákó-román elmélet követői szerint – az oláhok/románok „dákó-román” elei ugyanott „barlangokban élve” megmaradtak, jó lenne tudni, pontosan mely barlangokban élték túl észrevétlenül a háborúkkal teli hat évszázadot a magyar honfoglalásig? És hol vannak az idevágó régészeti bizonyítékok: hálófülkék, edénytöredékek és egyéb háztartási eszközök, szemétdombok és más leletek, amelyek tanúsítják a „dákó-román” tömegeknek ilyen barlangokban folytatott állandó életét? (U.i. ilyen leleteket még nem talált senki).
- 2. Minthogy a dákó-román elmélet követői azt állítják, hogy az oláhok/románok a IV. vagy V. században vették fel a kereszténységet a ma Erdélyként ismert földön, tudni szeretnénk az oláhok/románok „dákó-román” őseinek olyan lehető alkotásairól, amelyek jól rejtett barlangokban fennmaradhattak volna, például – vallásos alkotások az állítólagos megkeresztelkedés előtti időszakból; – vallásos alkotások a megkeresztelkedés és az oláhoknak/románoknak a Magyar Királyság okmányaiban a 13. század elején először történt említése között. Különösen érdekelnének bennünket feliratok (akár dák, akár latin nyelven az első időszakból és latin vagy új-latin nyelven a másodikból) barlangtemplomok falain, sírköveken vagy egyéb kultikus tárgyakon? U.i. a római civilizáció ilyen tanújelei nem hiányoznak más területeken, amelyek valaha a rómaiak birtokai voltak.
- 3. Mi a magyarázat arra, hogy az oláhok/románok nyelvében Erdélynek sem a dákoktól származó neve (ha ilyen egyáltalán volt), sem a tartomány római neve (Provincia Dacia) nem maradt meg? Miért volt szükséges az oláhok/románok őseinek az ómagyar Erdei nevet kölcsönözniük, amit némi hangtorzítással mindmáig Ardeal-nak neveznek?
- 4. A 19. században élt Alexandra de Cihac román nyelvész elemzése szerint (Dictionnaire étymologique de la langue roumainé) a román nyelv szókincse akkor a következő összetételű volt: 45,7% szláv , 31,4% latin , 8,4% török , 7,0% görög , 6,0% magyar , 0,6% albán , és valamelyes ismeretlen eredetű, de dák eredetű egy sem.
Hol vannak a dák maradékok?
- 5. Mivel lehet magyarázni, hogy számos, feltűnően közös vonás van az albán és a román nyelvben? A történettudomány nem tud arról, hogy az albánok elei Erdélyből vándoroltak volna a történelmi Albánia területére, viszont Albánia szomszédsgában már a 10. században nagy terjedelmű oláh (vlach) szállásterületek léteztek. Arumun és Megleni románok ma is élnek ott jelentős számban.
- 6. Miért volt az oláhok/románok liturgiája (egyházi szertartási nyelve) Erdélyben még a 19. században is szláv (tehát sem latin, sem görög, de még oláh/román sem), és miért volt az oláh/román papság olyan sok tagja évszázadokon át szerb vagy bolgár eredetű?
- 7. Mi a magyarázat arra, hogy a rómaiak állítólagos leszármazottai között még a papok is nem a latin írást, hanem a cirillt használták még a 19. században is? Ha az oláhok/románok dákó-román ősei a tőlük elvárható latin betűket később cserélték fel a cirillel -amely csere nem történhetett a 9. század közepe előtt (mert korábban cirill írás nem létezett) -, akkor miért történt ez a csere Erdélyben, a Magyar Királyság területén, ahol semmilyen más népcsoport nem használt cirill írást a törökök elől menedéket kérő szerbek és oláhok előtt? Mi értelme lett volna egy ilyen cserének Magyarországon?
- 8. A Regestrum Varadiense (Váradi regesztrum) nagyváradi püspökségnek isten ítéletek pere egész Kelet-Magyarországra kiterjedő illetékességi területén 1205 és 1238 között lefolyt perekre vonatkozó hivatalos feljegyzéseit tartalmazza, melyekből kb. 600 helységnevet és kb. 2.500 személynevet gyűjtöttek ki. Egyik lista sem tartalmaz egyetlen olyan nevet sem, mely oláh/román eredetű volna. Mennek a magyarázata?
- 9. Mi a magyarázata annak, hogy az állítólag dák és római ősöktől származó oláhok/románok -jóllehet a dákoknak voltak megerősített városaik, a rómaiak pedig messze földön híresek voltak nagyszerű városok építéséről – egyetlen város nem létesítettek Erdélyben, sem a magyar honfoglalás előtt, sem azután? Mi több: az oláh/román nyelvben az órás (város) szó az ómagyar waras kölcsönzése? – 10. Erdély településtörténete azt mutatja, hogy a 13. század végén 511 falunévből csak 3 volt oláh/román eredetű. Talán csak a 13. században kezdtek az oláhok/románok Erdélybe bevándorolni?
- 11. Mi az oka annak, hogy Erdélyben egyetlen folyó vagy nagyobb patak neve sem oláh/román eredetű?
Erdély.ma

Utcanévbotrány Nagyváradon
Jogi útra tereli a nagyváradi utcanévtáblák ügyét az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete. Nem kaptak választ az önkormányzat vezetőségéhez októberben intézett beadványukra, amelyben a történelmi magyar utcanevek kiírását kérték. A civil szervezet tagjai úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. A Partium Élesd városában, bár a magyarság számaránya mindössze tizenhat százalék, magyarul is olvashatóak az utcák nevei. Az újonnan elnevezett utcák több, mint húsz százalékát nevezték el magyar személyiségekről.
Nagyvárad közel 750 utcájának kevesebb, mint tizenöt százaléka visel magyar személyiségek nevét. Az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezetének tagjai 2006 óta harcolnak azért, hogy a meglévő utcaneveket helyes magyarsággal írják ki a megyeközpontban. Így például a strada Gheorghe Doja legyen újra Dózsa György utca, valamint, hogy a város főtere, az Egyesülés-tér kapja vissza a Szent László király városalapító nevét.
nagyváradi önkormányzat öt évvel ezelőtt elfogadott egy határozatot az utcanevekre vonatkozóan, amely arról szól, hogy a közterület, híd, tér, sétány, utca elnevezést írják ki magyarul is. Ezen döntését a helyi tanács azóta sem ültette gyakorlatba. A helyi tanács RMDSZ-es képviselője szerint a történelmi utcanevek kiírása nem lehetséges, a meglévők fordítása viszont igen, ezért az önkormányzat elkészíttette az összes utcanév tükörfordítását, amely botrányosra sikeredett. Az utólag kijavított tükörfordításokat is csak néhány helyen tették ki. Tanácsi határozat nincs ezek használatára.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szerint ragaszkodni kell a történelmi magyar lenevezésekhez, hiszen az utcák kétharmadának van történelmi magyar neve.
A fiatalok nem adják fel. Precedens értékű perrel szeretnének pontot tenni az utcanévtáblák ügyére.
Több európai városban, így Brüsszelben, Barcelonaban, Prágában, Sopronban, sőt Románia más városaiban is, így Szászsebesen is találtak megoldást erre a problémára. az EMI tagjai remélik, ha jogi úton is, de sikerül dűlőre vinni az utcanévtáblák ügyét Nagyváradon.
Erdély.ma

Új szakokat indít Erdély 1989. utáni első magyar egyeteme
Egy jótékonysági fogadáson 600 ezer forint gyűlt össze az iskolának. Erdély első akkreditált magyar egyeteme a román államtól semmilyen támogatást nem kap.
600 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági fogadáson, amelyet a Partiumi Keresztény Egyetem javára tartottak Nagyváradon. Az intézmény idén több új szakot is indítana. Erdély első akkreditált magyar egyeteme a román államtól semmilyen támogatást nem kap.
Erdély első, a román állam által is elismert magyar egyetemén 14 szakon jelenleg 950 hallgató tanul. Az intézmény idén több új szakot is indít, a többi között kulturális mediátor, romológiai, tanítóképző valamint bank- és pénzügyszakot. „Jól működő közgazdászképzés működik az egyetemen belül és ennek természetes kiegészítője a bank- és pénzügyszak, amelyik egy nagyon is konkrét piaci igényre válaszol” – nyilatkozta az egyetem rektora.
Magyar bank- és pénzügyi szakemberekre ugyanis nagy szükség van, mert eddig ilyen képzés nem volt a Partiumban. Az új szakok beindítására, működtetésére valamint a hallgatók ösztöndíjának kiegészítésére fordítják az idei jótékonysági esten begyűjtött adományokat. Tőkés László, az egyetem elnöke azt mondta: az Erdély fellendülését szolgáló Mikó Imre terv mellett Nagyvárad híres labdarugójáról, Bodola Gyuláról elnevezett ifjúsági- és sportstratégiát dolgoznak ki az erdélyi ifjak itthon maradásért és felzárkóztatásáért. „Ezért is mennek el ifjaink, sportolóink a tanügy illetve a sportélet területén mostoha viszonyok miatt nem tudnak érvényesülni, ezért kigondoltuk egy újabb stratégiai ágazat fejlesztését” – mondta Tőkés László, az egyetem elnöke.
A Közjó Szolgálatában díjat idén a nagyváradi asszonykórus kapta hagyományápoló munkásságáért. hirado.hu 
Erdély.ma

Szegény, szegény Európa
Szívesen vendégül látnánk azokat a londoni pénzpiaci elemzőket, akik Magyarország számára a romániai példát ajánlják a Nemzetközi Valutaalappal esedékes hitelszerződés lebonyolításában.
Várnánk azokat a nemzetközi szakértőket, véleményformáló újságírókat, hitelminősítőknél dolgozó közgazdászokat, európai politikusokat, európai bizottsági képviselőket is, akik oly igen szapulták az elmúlt időszakban a magyar kormányt, fennhangon siratták a demokráciát és a szabadságjogokat Magyarországon, diktatúrát vízionáltak az alaptörvény elfogadása után.
Jönnének mifelénk, vennék csak szemügyre közelebbről is, milyen modellt is ajánlanak Orbán Viktor és kormánya számára, mi történik a nemzetközi pénzintézetek utasításait készségesen végrehajtó Traian Băsescu és Emil Boc országában.
Mert akadna itt néznivaló bőséggel. Demokráciát tanulhatnának például a román kormánytól, amely nemrégiben egyetlen huszárvágással fél évvel meghosszabbította a négy évre választott helyi vezetők mandátumát, összevonta a parlamenti és az önkormányzati választásokat. Azt is elleshetnék, hogyan lehet a felelősségvállalásnak nevezett manőverrel milliók életét meghatározó törvényeket parlamenti vita nélkül áterőszakolni. Ugyancsak a demokrácia jegyében.
Megtapasztalhatnák továbbá, a mindent behálózó korrupció, egyes pénzéhes vezetők megkörnyékezése révén hogyan lehet egyszer s mindenkorra lejáratni a szakszervezeti mozgalmat, hogy manapság már az sincs, aki valamirevaló tüntetést szervezhetne az országban. De láthatnák az Európában még divatos multikulturalizmus hazai értelmezését is, például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében, ahol a törvényt semmibe véve akadályozzák a magyar tagozatok létrehozását. Tanulmányozhatnák az önkormányzatoknak politikai kritériumok szerint osztogatott közpénzek kacskaringós útját az államkasszától a „baráti cégeken” át a pártkasszáig.
S mivel munkalátogatásra érkeznek, és amúgy is gazdasági tanácsokat osztogatnak, talán kipróbálhatnák, tudnak-e ugyanúgy örvendezni a makrogazdasági mutatók stabilitásának, a másfél százalékos gazdasági növekedésnek, ha például pedagógusi vagy kezdő orvosi fizetésből kell megélniük. Tanulmányokat írhatnának arról, miként lehet a megszorítások politikáját gátlástalanul alkalmazni oly módon, hogy az csakis a kisembereket sújtsa, a bankok, egyéb hatalmas tőkét felhalmozó nemzetközi vállalatok érdekei még csak véletlenül se sérüljenek.
Vagy talán éppen ezért lenne Románia a követendő példa? És ezért Magyarország a renitens, Orbán Viktor pedig a diktátor?
Kinek az érdekeit is képviseli az Európai Unió? Polgáraiét? A nemzetközi tőkéét? Szegény, szegény Európa...
Farcádi Botond, Háromszék 
Erdély.ma

Horogkeresztre asszociál a magyar címerről egy PSD-politikus
Magyarországot, a magyar címert és magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikus annak kapcsán, hogy a felújítást követően ismét látható a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó ingatlanon a magyar címer. A politikus szerint magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára. A Krónika által megkeresett érintettek visszautasítják Diaconu kijelentéseit. Megszólalt az ügyben Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki leszögezte: nincs értelme kommentálni a Diaconu nyilatkozatát, ha neki a horogkereszt jut eszébe a magyar címerről.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői sajtónyilatkozatában Bogdan Diaconu szociáldemokrata párti (PSD) politikus annak kapcsán, hogy a román sajtó a napokban felkapta a hírt, miszerint a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak otthont adó ingatlan homlokzatán a restaurálás nyomán ismét láthatóvá vált a korábban eltakart magyar címer.
„Aki így közelít egy történelmi tényhez, annak nagyon sürgősen pszichiátriára kellene mennie” – szögezte le a Krónikának Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter Bogdan Diaconu nyilatkozatára reagálva, miszerint a magyar címer kihelyezése romániai középiskolákra olyan, mintha náci horogkeresztek kerülnének zsidó iskolákra.
A korábban a PSD-ben, majd a Konzervatív Pártban (PC), tavaly decembertől ismét a PSD-ben tevékenykedő Bogdan Diaconu megszólalásában – amely a politikus blogján is olvasható – bírálta Kelemen Hunort, aki a napokban a címer láthatóvá tétele mellett foglalt állást. Diaconu megszólalásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen történelmet védelmez a kulturális miniszter, amikor a román állami költségvetésből fenntartott oktatási intézményen látható magyar címerről van szó.
„A fasiszta Horthy és a szélsőséges magyarok történelmét védi, akik erdélyi románokat gyilkoltak meg a második világháború idején, vagy a jelenlegi Magyarországot, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ajtót nyit az újfasizmusnak, tönkretéve a sajtószabadságot, minden hatalmat egy kézbe tömörítve és munkatáborokat létesítve. Magyarország címere szégyenfolt, és ennek az államnak a történelme a környező népek leigázásról szól – fogalmazott a politikus. – Most Magyarország abba az irányba halad, amelyet egész Európa és az Egyesült Államok is elítél. Kelemen Hunor ezt a történelmet védelmezi, amely a demokrácia provokációja és Európa szégyene.”
Kelemen Hunor: meg kell érteni a történelmet
A Krónika megkeresésére Kelemen Hunor kifejtette, „száz évvel ezelőtt, amikor a gimnázium épült, akkor Horthy-rendszerről és ilyen butaságokról beszélni sem lehetett”.
„Az ilyen butaságokat, amilyeneket egyesek nyilatkoznak ezzel kapcsolatban, elutasítom, és arra kérem mindazokat, akiket zavar a történelem, hogy mivel ennek a térségnek a történelme bonyolult, ebben a bonyolultságában próbálja megérteni. Nem a kizárólagosságot kell keresni, mert abból soha nem született semmi jó. Közép-Európának, Erdélynek a történelmét a maga bonyolultságában kell megértenie, elfogadnia minden embernek. A többi pszichiátriai eset, azt nem tudom kommentálni” – szögezte le az RMDSZ-elnök.
Kelemen ugyanakkor kiemelte: amikor egy műemléképületet felújítanak, restaurálnak – nem csak Romániában, hanem más országokban is –, általában megkísérelik a régi elemeket megtartani, helyreállítani, így ha száz évvel ezelőtt az épületen volt egy címer, akkor azt a történelmi hűség kedvéért figyelembe kell venni. Emellett, szakmai szempontból is kötelessége egy műemlék felújításán dolgozó embernek, cégnek az eredeti állapotok helyreállítása, tette hozzá a miniszter.
Magyar nagykövet: Diaconu kinyitná a múlt kapuját
Az ügyben hétfőn délután megszólalt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is. „Egyszerű magyar állampolgárként, magánemberként úgy vélem, hogy ha Diaconu úrnak a magyar címer ugyanazt jelenti, mint a náci horogkereszt, akkor nincs is értelme kommentárt fűznöm nyilatkozatához. Orbán Viktor természetesen nem nyit ajtót az újfasizmusnak, és nem teszi tönkre a sajtószabadságot. Az az érzésem, hogy Diaconu úr az, aki ki próbálja nyitni a múlt kapuját. Hiába. Ez már nem megy” – fogalmazott Füzes Oszkár.
Tánczos Barna vidékfejlesztési és mezőgazdasági államtitkár is utalt a gimnázium homlokzatán újra látható magyar címer kapcsán kirobbant botrányra a madéfalvi veszedelem 248. évfordulója alkalmából tartott szombati megemlékezésen.
„Azt üzenem román testvéreinknek is, hogy tanítsanak úgy történelmet a gyerekeknek, hogy senki se csodálkozzon azon Romániában, hogy ha egy több mint száz éves épületről a külső vakolat lehullik, vagy azt lebontjuk és előkerülnek azok a magyar nemzeti szimbólumok, amelyeket feltettek akkor, amikor az épületet építették, mert azt magyar világban, magyar emberek építették. Legnagyobb bűn talán az, ha elhazudjuk a történelmet, ha próbáljuk eltakarni, süllyesztőbe helyezni azokat a valóságokat, amelyek előbb-utóbb, amint a gimnáziumnál is láthatjuk, felszínre kerülnek. És ha felszínre kerülnek, csak akkor nem okoznak meglepetést, hogy ha korrektül, becsülettel, tisztességgel tanítottunk történelmet a gyerekeinknek” – fogalmazott az államtitkár.
Csíkszereda alpolgármestere: a Mercedes nem Dacia
Antal Attila, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere a Krónika megkeresésére hangsúlyozta, a magyar címer nem most került vissza az épület homlokzatára, csupán most, a renoválás során távolították el azt, ami a jelképet „álcázta”, eltakarta.
A jelenleg is látható, 1911. június 5-én, a gimnázium avatóján kihelyezett magyar címer először a szocializmus jelképével volt elfedve, később, 1989 után, a román címerrel takarták el az eredetit, az épület felújítása során pedig, sok más eredeti elem mellett ez is láthatóvá vált.
Az épület belsejében többek között újra kialakították a néhai kápolnatermet, ami sokáig díszteremként működött, illetve az épület homlokzatán ismét látható a száz évvel ezelőtti, eredeti „Róm. Kath. Főgimnázium” felirat is.
„Döbbenetes, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a szimbólumok használata még mindig téma, még mindig ezen vagyunk fennakadva” – mondta az elöljáró.
Antal ugyanakkor kifejtette, a Római Katolikus Főgimnázium épületét – amely jelenleg a Márton Áron Gimnázium mellett az egyház által működtetett Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumnak is otthont ad – ezelőtt száz évvel a magyar állam építtette, saját költségén, ekkor került fel a homlokzatra Magyarország címere.
„Ez olyan, mintha egy 50 éves Mercedesre feltennénk egy Dacia jelvényt, és azzal villognánk, hogy milyen nagyszerű technikai vívmányra vagyunk képesek” – mutatott rá az alpolgármester.
Antal hozzáfűzte, a szocializmus idején épült betonrengeteg előtt már volt Csíkszeredának épített öröksége, olyan építészeti remekművek, amelyek történelmünk részét képezik. Ezt az örökséget tartja tiszteletben a város a címer felfedése révén.
„Bármilyen más épített vagy kulturális örökséget tiszteletben tartunk, amennyiben létezik. Aggasztó, hogy egyesek ebben zavaró tényezőt látnak, ugyanis mi nem vagyunk híve a hangulatkeltésnek, nem kívánjuk zavarni a román nemzet önérzetét, és kikérjük magunknak, hogy ebben provokációt vagy hasonlót találjanak. Tudomásul kell venni a történelmi tényeket” – szögezte le Antal Attila.
A Márton Áron Gimnázium igazgatója, Varga László nem kívánt nyilatkozni a kérdésben arra hivatkozva, hogy vidéken tölti szabadságát, és nem óhajt felületes információ birtokában véleményt formálni.
Darvas Kozma József esperes: jogtiprás a demokrácia nevében
Darvas Kozma József római katolikus címzetes esperes az ingatlan tulajdonosának képviselőjeként megkeresésünkre szintén azt emelte ki, hogy a főgimnázium 1909 és 1911 között épült, akkor, amikor Erdély Magyarország része volt, továbbá az épület műemlék kategóriába tartozik, így a teljes felújítás során nagyon fontos szempont volt az épület eredeti jegyeinek megőrzése.
„Amikor támadnak egy címer miatt, akkor jusson eszükbe a támadóknak, vádaskodóknak, hogy több mint 900 éven át a magyarság is vérét hullatta ezért a földért, és az 1918-as decemberi gyulafehérvári nemzetgyűlést a magyar állam engedélyével, a magyar csendőrség asszisztálásával és a vonatok ingyenes rendelkezésre bocsátásával tartották meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyulafehérvári határozatokban az itt élő nemzetiségek teljes jogait garantálták az autonómia biztosítása mellett.
„Azt kellene a kifogásolóknak napirendre tűzni, hogy amit a román nagy egyesülési nemzetgyűlés Gyulafehérváron határozatban elfogadott, azt a 21. századi Románia, amely tagja az Európai Uniónak, miért nem akarja alkalmazni” – mondta Darvas, aki szerint „igaz, hogy a román állam az iskola fenntartója, azonban mindannyian adófizető polgárok vagyunk, és az állammal szemben minden kötelességünket éppúgy teljesítjük, mint bárki más”.
„Ahogy egy indiai nőnek a homlokán lévő jelt nem lehet eltörölni, ahogy egy ortodox, katolikus vagy protestáns keresztényt nem lehet kényszeríteni, hogy más felekezet tagja legyen, ugyanígy a magyar identitású embereket sem lehet arra kényszeríteni, hogy most román színekben próbáljanak tetszelegni. Az ilyen nem becsületes, az ilyen megalkuvó. Én tisztelem a románt, ha fölvállalja románságát, becsületes és jogvédő, de kevésbé tudom elfogadni azokat, akik a demokrácia nevében most is jogokat akarnak tiporni” – szögezte le Darvas Kozma József.
Mint arról korábban beszámoltunk, hasonló reakciókat váltott ki a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumra visszahelyezett magyar címer is, akkor az Új Jobboldal szélsőséges szervezet tagjai felvonulást is szerveztek a székelyföldi városban.
Forró Gyöngyvér, Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Emlékezés a Don-kanyari áldozatokra
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete tíz évvel ezelőtt indítványozta, hogy hosszú évtizedek kényszerhallgatását követően emlékezzünk meg történelmünk egyik legtragikusabb eseményéről, a második világháborúban a Don-kanyarba kivezényelt és többnyire elpusztult 2. hadseregről, a doni áldozatokról. A történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult, amely felvállalta egy emlékmű felállítását, kutatómunka indítását, a túlélők felkutatását, kiállítások megszervezését, valamint a januári megemlékezések megtartását.
A kutatómunka eredményeképpen sikerült összeállítani egy 577 személyből álló listát mindazokról, akik Maros megyéből kerültek a Don-kanyarba, és ott meghaltak, eltűntek vagy megsebesültek. Marosvásárhely mellett (83 személy) 125 Maros megyei település érintett. A marosvásárhelyi, Maros megyei, erdélyi magyar, zsidó, román, cigány áldozatok emlékére állítottuk fel 2005-ben a doni emlékművet, Bocskay Vince szobrászművész alkotását. Azóta minden év januárjában, többnyire a doni offenzíva elindításának napján, január 12-én a római katolikus temetőben levő emlékműnél elhelyeztük a kegyelet virágait, koszorúját.
A megemlékezést az idén is folytatjuk, de némiképpen megújult, rendhagyó formában. Bár az 1943. január 12-én Urivnál megindított szovjet hídfőtámadás 70. évfordulójára csak egy év múlva kerül sor, mi már most beindítjuk a hetvenéves megemlékezést. Hiszen a magyar és a német politikai és katonai vezetés pontosan 1942. január 22-én, a Budapesten tárgyaló Keitel vezértábornagy és Wehrmacht-főparancsnok jelenlétében állapodott meg a kétszázezer személyt meghaladó 2. magyar hadsereg felállításában és a keleti hadszíntérre való küldésében, ahol kétszáz kilométeres védelmi vonalat foglalt el a Don folyó mentén.
(Egyébként az 1942. július 18. és szeptember 16. közötti hídfőcsaták súlyos véráldozatokat követeltek, az akkor elesetteket még el lehetett temetni. Milyen magasztos lenne, ha a rudkinói és a boldirevkai katonatemetőkben nyugvó erdélyi honvédek tiszteletére idén nyáron személyesen is elhelyezhetné a kegyelet virágait egy marosvásárhelyi küldöttség!)
Idén január 12-én odahaza csendesen emlékezünk, majd január 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartunk közös megemlékezést a Don-kanyari áldozatok marosvásárhelyi emlékművénél. Az ünnepséget a hagyományőrzés jegyében, magyarországi példára “doni emléktúra” követi: gyaloglás Backamadarasra, ahol az elszállásolás honvédeknek kijáró tábori körülmények között zajlik ugyan, a közös esti program azonban “királyi” lesz, a helybeliek vendégszeretetének köszönhetően.
Január 22-én a backamadarasi református templomban kerül sor megemlékezésre a 11 órakor kezdődő istentiszteletet követően, ami koszorúzással ér véget a backamadarasi áldozatok emlékére. Aki az emléktúrán részt szeretne venni, az alábbi telefonszámon jelentkezhet: 0744-918-840.
A részletes programra még visszatérünk.
Dr. Ábrám Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

2012-ben is a a magyar közösség akarata a legfontosabb az RMDSZ számára
A 2012-es esztendő törvényhozási és kormányzati prioritásairól számolt be január 10-én, kedden, bukaresti sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki tájékoztatott továbbá az egészségügyi törvényről illetve az idén sorra kerülő választásokról is.
A Szövetség idei prioritásairól szólva Kelemen Hunor leszögezte: „ebben az évben is, úgy, mint eddig, számunkra a legfontosabb a magyar közösség akarata, ezt tartjuk szem előtt akkor, amikor döntéseket hozunk. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben is elkerüli a populista, jól hangzó szólamokat, csak arról beszélünk, aminek valós alapja van. Az elmúlt két évben megteremtett gazdasági stabilitás minden állampolgár közös erőfeszítésének is köszönhető, a Szövetség ezt a stabilitást kívánja megőrizni. Ehhez szükséges a koalíció zökkenőmentes működése. Törvényhozási szempontból prioritás az RMDSZ számára a kisebbségi törvény, de olyan formában, amely a kulturális autonómiát hozza létre, és annak jogköröket és hatásköröket biztosít, mert egy kiüresített kisebbségi törvényre nincsen szükség. Mi nem mondunk le erről a törvényről, újrakezdjük annyiszor, ahányszor kell, addig, amíg megszavazza a Parlament” – mondta el az RMDSZ elnöke.
A Szövetség kiemelt figyelmet szentel a szociális problémák megoldásának, ennek érdekében egy olyan törvénycsomagot készül letenni a Parlament elé, amely elsősorban a családok segítségére lenne. „Úgy, ahogy a Szövetségi Képviselők Tanácsán eldöntöttük, 2012-re prioritás marad annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a kismamák szülés után hamarabb visszatérhessenek dolgozni, amennyiben óhajtják, de egy olyan jogszabályban is gondolkodunk, amely pénzügyi vonzata által a gyerekvállalási kedvet ösztönzi és lehetőséget teremt a jövő tervezésére, itthon, a szülőföldön” – ismertette az RMDSZ terveit Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök kijelentette, az RMDSZ sürgeti az időközi választások mihamarabbi kiírását, erről már egyeztetett Emil Boc kormányfővel. „Mi azt javasoltuk, hogy március második felében tartsuk meg az időközi választásokat, mint ismert, az RMDSZ parlamenti frakcióiban két képviselői és egy szenátori mandátum maradt üresen. Nekem az a véleményem, hogy Hargita megyében a szenátori hely és Bihar megyében a képviselői hely az időközi választások után továbbra is az RMDSZ-é marad” – nyilatkozta Kelemen Hunor. Ami az ősszel esedékes önkormányzati és parlamenti választásokat illeti, az RMDSZ elnöke szerint márciusban és áprilisban nevezi meg a Szövetség az önkormányzati jelöltjeit, és késő nyáron a képviselő- és szenátorjelölteket.
Raed Arafat egészségügyi államtitkár lemondásával kapcsolatosan Kelemen Hunor kijelentette, ezt sajnálatosnak tartja. „Mi Raed Arafatot egy nagyon jó szakembernek tartjuk, és próbáltuk meggyőzni, hogy ne adja be lemondását, de természetesen tiszteletben tartjuk a döntését. Én személyesen nagyon sajnálom a távozását az egészségügyi tárcától és abban reménykedem, hogy a továbbiakban is fontos szereplője lesz a romániai egészségügyi rendszernek” – szögezte le az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az egészségügyi törvénytervezetről ezen a héten, csütörtökön egyeztetnek az RMDSZ Elnökségi Ülésén, Kolozsvárott.
Kelemen Hunor megismételte, hogy az egészségügyi törvénytervezettel van néhány alapvető probléma, ami körültekintő elemzésre szorul. A tervezet ugyanis privatizálná az egészségbiztosítási rendszert, a jelenlegi állami pénztár szerepét nyolc regionális magánbiztosító venné át. Ez a rendszer az Egyesült Államokban és Svájcban jól működik, de jelentős állami költségvetési támogatás segítségével. Az RMDSZ elnöke szerint a magánbiztosítók elsősorban a saját profitjukat tartják szem előtt, ami nem az adófizetők érdekeit szolgálja, ugyanakkor a biztosítók monopolhelyzetet alakíthatnak ki családi orvosok, gyógyszer gyártók hálózata révén. Aggályokat vet fel az is, hogy a tervezet lehetővé teszi, hogy az állami tulajdonban lévő kórházakat magáncégek működtessék, de nem tisztázza megfelelően, mi történik ezekkel a létesítményekkel, ha csődbe jut a működtető cég – érvelt Kelemen Hunor szövetségi elnök.
erdon.ro

Ortodox érdeket sért a váradi tanintézmény-átszervezés
A nagyváradi ortodox líceum és az egyház képviselői meg szerették volna tartani az Aluminei utcai ingatlant azok után is, hogy a líceum visszaköltözik saját, Fő utcai ingatlanába. Szerintük a líceum a magyar osztályok miatt működik deficitesen.
Felháborodást keltett a nagyváradi ortodox líceum tanárai és az ortodox egyház képviselőinek körében a nagyváradi önkormányzat által előterjesztett és a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által jóváhagyott nagyváradi iskolarendszer-átszervezési tervezet. A helyi tanács által tegnap megszavazott átszervezés nyomán az eddigi 66 nagyváradi tanintézmény helyett 45 fog működni. Eddig 28 óvoda, 12 általános általános iskola valamint 26 líceum működött a városban, de az átszervezés után marad kilenc önálló óvoda, tizenegy iskola és huszonöt líceum. A jogi személyiségüket elveszítő óvodákat líceumok irányítása alá helyezik, és az Octavian Goga iskolát összevonják a Transilvania iskolával. Mivel az ortodox egyház visszanyerte a várostól a Dimitrie Leonida műszaki kollégium Fő utcai épületét, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy az Aluminei utcai épületben jelenleg működő ortodox líceum beköltözik saját tulajdonú ingatlanába, és összevonják azt a Dimitrie Leonidaval, míg az Aluminei utcai épületben maradó osztályok az Eminescu Főgimnázium hatáskörébe kerülnek. A tanácsülés előtti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester elmondta, hogy ennek az átszervezésnek köszönhetően állások nem, csak igazgatói tisztségek szűnnek meg, ami költségmegtakarítést jelent, továbbá egyes óvodák adminisztratív részlegén lehet leépítésekre szémítani.
Mindkettő kell 
Mint nem sokkal később kiderült, az ortodox egyháznak nem felelt meg a város által felvázolt megoldás, melynek értelmében az ortodoxok nem tarthatják meg maguknak a Fő utcai ingatlan mellett az Aluminei utcai iskolát is. A sajtájékoztató utáni helyi tanácsülésen ugyanis megjelent az ortodox líceum tanári kara valamint az ortodox egyház képviselői is, hogy meggyőzzék a tanácsot arról, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést. A napirendi pont vitáján szót kért Gheorghe Erdeli az ortodox líceum igazgatója, aki kifejtette: az Andrei Muresanu iskolát a szülők beleegyezésével vonták össze az ortodox líceummal, ugyanakkor ezzel a beolvasztással eleget tettek annak az előirányzatnak is, miszerint az általános iskolát olvasztották be egy középiskolába. Kifejtette, hogy az összevonás után nőtt az első osztályba iratkozó gyerekek száma, és a jövő évre máris 75 gyereket irattak be első osztályba oda. Elmagyarázta, hogy a költségdeficitük abból származik, hogy a magyar tagozatos osztályok a törvény által megszabott gyereklétszám alatti létszámmal működek, és a magyar tanerőknek is többet kell fizetniük. Kijelentette, hogy a tanári gárda egyöntetűen azt akarja, hogy ne változtassanak a jelenlegi struktúrán, és megítélése szerint a városvezetés döntése igazságtalan és diszkriminatív a tanintézménnyel szemben. Végezetül arra kérte a helyi tanácsot, hogy adjon egy kis időt a tanintézménynek arra, hogy átszervezze magát.
Magyar kártya
Carmen Butnaru a szülőbizottság nevében megismételte Erdeli érveit, kiegészítve azzal az utalással, hogy a helyi önkormányzat a nemzeti kisebbségek egyházi iskoláinak megadta a fejlődés lehetőségét, az ortodox líceumnak viszont nem. Radu Rus a nagyváradi ortodox püspökség vikáriusa felidézte az ortodox líceum történetét, elmondva, hogy a 2007-ben alapítottott tanintézmény a Muresanu iskolában kapott helyet, és egy idő elteltével úgy ítélték meg, hogy mindkét fél számára az lenne a legmegfelelőbb, ha az ortodox líceum magába olvasztaná a Muresanu iskolát. Rus nehezményezte azt, hogy az iskolahálózat átszervezése után minden líceumhoz mellérendeltek óvodákat, csak az ortodox líceum mellé nem, pedig mint mondta, a 10-es számú óvoda a Fő utcai épületük közvetlen közelében működik. Erdeli igazgatóhoz hasonlóan Rus is feltette a kérdést, hogy az Aluminei utcai iskola miért nem maradhat az ortodox líceum hatásköráben, miért kell azt az Eminescunak alárendelni.
Megszavazva
Válaszában Ilie Bolojan elmondta: a nagyváradi középiskolák közül az ortodox líceumnak van a legnagyobb hiánya, ami a tanintézménynek megszabott iskolai finanszírozási keret huszonhét százalékát teszi ki, miközben az összes többi líceumnak ebből a szempontból többlete van. A polgármester leszögezte: természetes dolognak tartja azt, hogy mindenki a saját tulajdonú épületében fejlessze iskoláit, és erre az ortodox püspökségnek is lehetősége van, miután megnyerte a város ellen indított, a Fő utcai Leonida Műszaki Kollégium épületének tulajdonjogára vonatkozó perét. Kifejtette továbbá, hogy a város oktatásszervezési koncepciójának része az, hogy a lakónegyedbeli iskolákat a központi nagy líceumokhoz utalják át, így kívánják elkerülni azt, hogy a gyerekek a lakóhelyüktől távol eső iskolákba járjanak, miközben a közelükben is működik tanintézmény. Ennek a koncepciónak az első lépése volt az, hogy az Aluminei utcai iskolát az Eminescuhoz utalták át. Elárulta azt is, hogy mivel a város anyagi helyzete ezt nem engedi meg, ezért nem tudnak minden ortodox projektet finanszírozni. A helyi tanács az önkormányzat által előterjesztett tanintézmény-átszervezési javaslatot megszavazta, a huszonöt jelenlévő tanácsos közül huszonnégyen igennel szavaztak, a demokrata-liberális Nicusor Lepadatu tartózkodott.
Magyar kártya 2
Az eredmény ellen tiltakozott Radu Rus, aki ismét szót kért és elismételte, hogy az iskola költségvetési hiánya a magyar osztályok miatt keletkezett, kijelentette továbbá, hogy ez a döntés merénylet a nagyváradi ortodox oktatási intézmény ellen, ami annál is inkább elfogadhatatlan, mert az ortodox egyház képviseli a többséget Nagyváradon. Dorel Luca helyi tanácsos, aki egyébként a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője is, erre reagálva elmondta, hogy nem a magyar diákok miatt van kevesebb pénze az iskolának, épp ellenkezőleg, ha a líceum törekedne arra, hogy magyar tagozatokat működtessen, akkor több pénzhez jutna. Hozzátette, hogy a Fő utcai ingatlan nagyon jól fel van szerelve, ami biztosítani fogja annak lehetőségét, hogy az ortodox líceum fejlődjön, az Aluminei utcán maradó tanárok pedig az Eminescu Főgimnázium címzetes tanárai lesznek. „Sokan szeretnének címzetes tanári állást az Eminescuban” – zárta beszédét Luca. A szavazás és a vita után a líceum tantestülete és az ortodox egyház képviselői csalódottan hagyták el az üléstermet.
Háttér
Az ülés után Biró Rozália alpolgármester az ügy kapcsán lapunknak elmondta: „Az RMDSZ javaslata volt az, hogy az Aluminei utcai iskola az Eminescu líceumhoz kerüljön, mert abban az intézményben a magyar nyelvű oktatás elismert szinten zajlik. Így lehetőség nyílik a magyar szülők számára, hogy egy magas szinvonalú anyanyelvi oktatásban tudják gyermekeiket. A magyar diák után mintegy harminc százalékkal több pénz jár, mint a román gyerekek után, ezért nem örül az ortodox líceum annak, hogy a magyar osztályok az Eminescuba kerülnek át.” Az ortodox líceum képviselőinek érveire vonatkozó kérdéseinkre válaszolva Biró Rozália elmondta: „Tekintettel arra, hogy magyar nyelvű oktatás folyik máshol is, ezért ez a költségekben azon iskolák esetében is meg kellene jelenjen, tehát az iskola képviselőinek érvelése, miszerint a magyar osztályok miatt van költségdeficitjük, nem állja meg a helyét. Az az állítás sem igaz, hogy minden líceumhoz hozzárendeltünk óvodákat, például az Ady Líceum sem kapott, mint ahogy a többi felekezeti oktatási intézménynek is megvan a saját felekezeti óvodája, így nem kellett azokhoz óvodát rendelni.”
Pap István
erdon.ro

Karácsonyi Zsolt: Könyvek, macskák, forradalmak – Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtörténésszel – Mikor dőlt el, hogy irodalomtörténész lesz? Gondolt-e arra, pályája kezdetén, hogy verseket, drámákat vagy prózát írjon?
– Sohasem akartam író lenni, verset talán csak három alkalommal „követtem el”, valamikor érettségi előtt, akkor is kifejezetten gyakorlati célzattal, csaptam a szelet egy kislánynak, és elvárta tőlem, hogy versben fejezzem ki érzelmeimet. Novellát egyszer írtam, valamikor a hatvanas évek közepén, az is inkább anekdota volt, a Magyar Nemzet egy vasárnapi számában került az olvasók elé, kaptam néhány gratulációt – ennyi volt az egész. Az irodalom története viszont mindig érdekelt, a budapesti piarista gimnáziumban, tehát egy katolikus iskolában tanultam, kiváló magyartanáraim voltak, az elsőtől, Magyar Istvántól az irodalom szeretetét, a másodiktól, Fekete Antaltól a fogalmazás szabatosságát kaptam örökül. Így jelentkeztem azután 1953-ban a bölcsészkarra, ez az első Nagy Imre-kormány időszaka volt, tehát könnyebben bekerülhetett az egyetemre egy magamfajta „klerikális” jövevény. Azonban még így sem vettek fel, anyámnak, aki orvosként dolgozott, volt egy kedves betege, akkoriban neves operettszerző, Szenkár Dezsőnek hívták, az ő közeli barátja volt Tamás Lajos, a neves romanista, akkoriban a pesti egyetem rektora, az ő „rektori keretében” kerültem be a bölcsészkarra, amely éppen akkoriban költözött be a piaristák épületébe. Az egyetemi tanulmányaimat így ugyanazokban a padokban kezdhettem el, amelyekben a gimnáziumot befejeztem.
– Nemzedékének meghatározó élménye volt 1956. Ennek következményeire, akár irodalomtörténeti hatására miként tekint vissza?
– Az ötvenhatos forradalom kétségkívül legnagyobb történelmi (és személyes) élményem volt. Negyedéves bölcsészhallgató voltam, addig távol tartottam magam minden közéleti tevékenységtől, igaz, ötvenhat nyarán már eljártam a Petőfi Kör vitáira – az írószövetség munkája mellett ezek mozgatták meg a magyarországi közéletet. Azután elkövetkezett október 23-a, mondhatni „fejest ugrottam” az eseményekbe, jelen voltam azon a tömegdemonstráción, amely a forradalom akkor lelkesítő, reményekkel teli nyitánya volt, pár nap múlva, az Egyetemi Forradalmi Bizottság felszólítására, beköltöztem a bölcsészkarra, s részt vettem a bizottság, majd a kádárista hatalom berendezkedését követve a Mefesz (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) munkájában, az országos elnökség tagjaként. Nagyszerű élményt jelentett, hogy én képviseltem az írószövetség december 28-i közgyűlésén az egyetemista szervezetet, ott ismertem meg személyesen Illyés Gyulát, Tamási Áront, Déry Tibort és Veres Pétert, a szövetség akkori elnökét. Ezután rengeteg kalamitás következett, befejeztem egyetemi tanulmányaimat, elhelyezkedtem az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében mint gyakornok, majd letartóztattak, s két hónapos vizsgálati fogság után internáltak a tököli internálótáborba, onnan az 1960-as amnesztia után szabadultam (ez az amnesztia szüntette meg az internálás intézményét). A magyar forradalom öröksége azóta is életem meghatározó élménye maradt; amikor már lehetett, több könyvemben is számot vetettem a forradalom tapasztalataival és szellemi (irodalmi) örökségével. Még a rendszerváltozás korai szakaszán, 1989 őszén jelent meg Irodalmunk szabadságharca – 1956 című könyvem, ezt azóta vagy nyolc olyan tanulmánykötet és szöveggyűjtemény követte, amely 1956-nak állít emléket.
– Anekdoták terjednek arról, hogy reggel Budapesten, délután Pozsonyban, este pedig már Kolozsváron tart előadást, egyazon napon. Miként alakult ki az anekdoták által is jelzett feszes életritmus? – Valóban elég sokat utaztam az elmúlt két évtizedben, korábban erre nem igen volt hivatalos megbízatásom, bár akkor is gyakran jártam külföldön, így többször Erdélyben is. Ezeket a korábbi utazásokat részben munkahelyem, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete tette lehetővé, midőn ösztöndíjjal küldött külföldre, hogy ottani könyvtárakban végezzek kutatásokat, illetve vegyek részt szakmai konferenciákon. A kilencvenes években aztán számos olyan posztra kerültem, amely gyakori utazással járt együtt. 1991-ben Lőrincze Lajos utódjaként megválasztottak az Anyanyelvi Konferencia elnökének, 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöki tisztségét töltöttem be, közben szerepet kaptam az Illyés Közalapítvány kuratóriumában, amelynek később, közel öt éven keresztül az elnöke voltam. Mindez igen sok utazással, határokon túli szolgálatvállalással járt együtt. Volt olyan esztendő, amikor az év háromszázhatvanöt napjából száznegyvenet töltöttem a szomszédos országok magyar intézményeinél, illetve közösségeinél, legtöbbször, természetesen, Erdélyben. Valóban előfordult az, hogy Pozsonyból kellett Kolozsvárra utaznom, majd onnan tovább Szatmárnémetibe és Ungvárra, és csak egy-két hét múlva térhettem haza. Elmondhatom, hogy jó lelkiismerettel és jó kedvvel vállaltam ezeket az utazásokat, úgy éreztem, hogy a kisebbségi magyar közösségek szolgálatában vállalhatok szerepet. Ma is jó érzéssel gondolok vissza azokra az iskolákra, kulturális intézményekre, tudományos, irodalmi, egyházi konferenciákra és találkozókra, amelyek megalapozásában az alapítvány elnökeként működhettem közre. Elmondhatom, hogy mindig nagyon szívélyes és baráti fogadtatásban volt részem, bár azzal is találkoztam, hogy pénzszerző lehetőségeim megszűnte után alig akartak megismerni azok, akik korábban nagy összegű támogatásokat kaptak.
– Erdély, az erdélyi irodalom jeles ismerője, népszerűsítője. Mi volt az a pillanat, amikor eldőlt, egyszer majd Erdély-szakértő lesz?
– Korábban is érdekelt az erdélyi irodalom, mi a piarista gimnáziumban olyan írókról, például Áprily Lajosról, Dsida Jenőről, Nyirő Józsefről is hallottunk, akiknek neve az állami oktatásban egyáltalán nem kapott szerepet. Az erdélyi irodalom iránti érdeklődésemet azonban 1956 őszének eseményei szabták meg: akkor kellett a budapesti bölcsészkaron szakdolgozati témát választanunk, és az akkori nemzeti felbuzdulástól biztatva úgy gondoltam, hogy erdélyi íróról fogom írni dolgozatomat. Anyám mint fiatal orvos ismerte Kuncz Aladárt, aki akkor egy budapesti klinikán feküdt, nem sokkal ezután el is távozott az élők közül. Tőle kapta az akkoriban megjelent Fekete kolostor egyik első példányát, ezt a könyvet én még diákkoromban olvastam, nagy hatással volt rám. Így aztán úgy gondoltam, hogy Kuncz Aladárról fogom írni egyetemi záródolgozatomat. A dolgozat elkészült, megkaptam a diplomámat, nem sokkal ezután, miként az előbb már elmondtam, letartóztattak, és csak 1960 őszén folytathattam irodalomtörténet-írói munkámat. Az első könyv, amit elkészítettem, így természetes módon Kuncz Aladár munkásságát dolgozta fel, 1968 nyarán jelent meg, vagy kétéves várakozás után. 1969 januárjában kaptam egy akadémiai ösztöndíjat, akkor jártam életemben először Erdélyben. Könyvem, amelyet akkor már több ismert erdélyi írónak, például Kós Károlynak, Molter Károlynak, Balogh Edgárnak, Beke Györgynek és másoknak, valamint néhány kolozsvári barátomnak, így Kántor Lajosnak és Láng Gusztávnak elküldtem, nyitotta meg előttem az ajtókat és a szíveket. Mondhatnám, ez volt az én igazi „erdélyi útlevelem”. Mindenütt testvéri érzésekkel fogadtak, ez döntötte el azt, hogy munkásságom egy igen nagy részét az erdélyi irodalom kutatásának szentelem. Azóta közel ötven könyvem (köztük önálló művek és részben szövegválogatások egyaránt) jelent meg az erdélyi irodalomról, részben magyarországi, részben erdélyi kiadóknál.
– Az elmúlt években mély merítésű, öszszefoglaló műveket jelentetett meg, mint például az erdélyi magyar irodalom történetét vizsgáló többkötetes munkája. Terv szerint jött el az ilyen munkák ideje, vagy most érkezett el a megfelelő pillanat?
– Valóban, készítem az erdélyi magyar irodalom összefoglaló történetét, a csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadónál eddig három terjedelmes kötet jelent meg, most készülök befejezni a negyedik kötetet, amely az 1989 utáni fejleményekről próbál számot adni. Ez a kötet remélhetőleg az idei év nyarára az olvasó elé kerül. Már régen terveztem azt, hogy írok egy irodalomtörténeti összefoglalást, s vagy két évtizede egy kisebb összefoglaló munkám az olvasó elé is került, azonban mégis most jött el az ideje egy nagyobb szabású összefoglalásnak. Ennek alighanem két magyarázata van, egyrészt az, hogy az erdélyi magyar irodalom felszabadult az alól a nyomás alól, amellyel a kommunista irodalompolitika ránehezedett, ez a teher nemcsak egy szektás politika, hanem a nagyromán nacionalizmus részéről is megjelent. Másrészt az elmúlt két évtized olyan új fejleményeket hozott az erdélyi magyar irodalom történetében, amelyek mindenképpen átértelmezik a korábbi évtizedek eredményeit, illetve azt a képet, amelyet ezekről az eredményekről alkotnunk kell. Talán ez jelenti munkám magyarázatát.
– Intézményekben való jelenléte hosszú történet, miként látja az irodalmi intézmények jelenlegi helyzetét, állapotát, vagy magának a kortárs irodalomnak az itt és mostját? – Nem látom kedvezőnek az irodalmi intézmények jelenkori állapotát: korábban az irodalom a közéletnek szinte egyetlen színterét jelentette, a kommunista korszakban ez volt a szabad véleménynyilvánítás, igaz, korlátozott, de mégiscsak lehetőségeket kínáló fóruma. Ez a helyzet az utóbbi két évtizedben radikálisan megváltozott. A politikai élet rendkívül magabiztosan, a kulturális értékekre és folyamatokra alig figyelve kívánja irányítani az ország életét. Ennek következtében az irodalom és általában a kultúra erősen háttérbe szorult. A magyar irodalom ma is kiváló műveket és életműveket mutat fel, Magyarországon és Erdélyben egyaránt, ezekre azonban a politikai közélet csak nagyon kevéssé figyel. Nem egyszer az a benyomásom támad, hogy a hatalom birtokosai nem is olvasnak szépirodalmi könyveket. Mindezek következtében megint szükség van arra, hogy az irodalom és az írótársadalom megvívja a maga „szabadságharcát”, minthogy nemcsak saját érdekeit, hanem az ország érdekeit is képviseli, és hiteles, normális politikai közélet nem képzelhető el az irodalom ellenőrzése és esetlegesen kritikája nélkül.
– Legendás hatalmas könyvtára – családi előtörténete is van vagy saját gyűjtés a teljes anyag?
– Természetesen én is sok mindent örököltem a családi könyvtárból, a jelenlegi könyvtáram legnagyobb részét azonban magam gyűjtöttem össze, most már több mint fél évszázadon keresztül. Az első könyv, amelyet magam választottam és vettem, Vörösmarty Mihály összegyűjtött műveinek Gyulai Pál-féle nyolckötetes kiadása volt. Ezt még hatodikos gimnazista koromban vettem meg egy antikváriumban, a piarista gimnázium mellett. Arra is emlékszem, hogy negyven forintba került, ma ennek körülbelül a kétszázszorosát éri. Ezután módszeresen vásároltam, főleg antikváriumokban, könyveket. Éppen az elmúlt hetekben rendeztem újra a könyvtáramat, amely mára nagyjából harmincezer kötetből áll. Nagy gondban vagyok amiatt, hogy mi lesz ennek a könyvtárnak a sorsa, hiszen már nyolcvanadik életévemhez közeledem. Valamikor elképzeltem, hogy ezt a könyvtárat, amely elsősorban szépirodalmi, irodalomtörténeti, történeti és néprajzi művekben gazdag, az egyszer majd létrehozandó kolozsvári magyar egyetemre hagyom. Ennek az egyetemnek az ügye azonban, ahogy látom, nem fog megoldódni az én életemben. Mindenképpen azt szeretném, hogy a könyveim Erdélybe kerüljenek, és egy ottani magyar intézmény könyvtárát gazdagítsák vagy alapozzák meg.
– A macskák gyakorta felbukkannak a magyar irodalomban is, az ön életének azonban különösen fontos részét képezik.
– A macskák évtizedek óta hozzátartoznak az életünkhöz, első macskánkat több mint negyven éve találtuk és fogadtuk be. Azóta igen sok macska fordult meg nálunk és élt velünk, jelenleg öt macskánk van. Mindegyiknek saját egyénisége, mondhatnám: személyisége van, mindegyik nagyon kedves, mindegyik békét tud lopni abba a zajló életbe, ami egyébként körülvesz bennünket. A macskáinkról szólván Ottlik Gézát szeretném idézni, aki a következőket írta: „Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” Mindezzel magam is messzemenően egyetértek. Mindeddig négy olyan szöveggyűjteményt rendeztem sajtó alá, amely a magyar, illetve a világirodalomnak azokkal a műveivel foglalkozik, amelyek a macskákról szólnak. Jó kedvvel állítottam össze ezeket a gyűjteményeket, elég nagy sikerük is volt, egyszer egy irodalmi összejövetelen egy macskakedvelő írónő a következőket mondta: Önt tartom hazánk legnagyobb élő macskaírójának. Nagyon hízelgő volt ez a vélemény.
– Az ősszel még úgy tudtuk, hogy száz kötete van, de most már talán fél tucattal többet számlál az életmű. Honnan ered ez a munkabírás, milyen új művek kerülnek ki a keze alól a közeljövőben? – Valóban, mára több mint száz önálló könyvem gyűlt össze a polcokon, az utolsó éppen a napokban jelent meg: Egy eszme indul címmel egy tanulmánysorozat Reményik Sándor költészetéről. Ez volt a száznegyedik önálló kötetem, emellett nyolcvankét általam gyűjtött és szerkesztett antológia, dokumentumkötet is napvilágot látott, közöttük olyanok, mint az 1920-as trianoni békeszerződés Erdélyre vonatkozó anyaga vagy most legutóbb, Marosvásárhelyen, az 1968–1969-es úgynevezett „kettős kötődés” vita dokumentumai, ez a vita a határon túli magyar irodalmak helyzetét próbálta felmérni. Még négy önálló folyóiratszámot is szerkesztettem, ezek között a Caiete Europene című bukaresti román folyóirat számára egy összeállítást arról a képről, amelyet a huszadik századi magyar irodalom a Nyugat szerzőiről adott. Mindez együtt százkilencven könyvet jelent, s hamarosan megjelenik még néhány, ezek már a kiadóknál vannak. Szeretek dolgozni, és azt hiszem, hogy az évtizedek múlása és a közéletben szerzett tapasztalatok következtében érzett elégikus hangulatot is a folyamatos munka teheti elviselhetővé.
Pomogáts Béla
1934-ben született Budapesten. 1953-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban. 1953–1958 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Részt vett az 1956-os forradalomban. 1959–1960 között internálótáborban volt. 1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, valamint a 20. századi osztály vezetője, 1992 óta igazgatóhelyettese, 1996 óta tudományos tanácsadója. 1994–1997 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja. 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke. 1993–2004 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1995–2001 között elnöke volt. 1991-ben József Attila-díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre-emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2003-ban Széchenyi-díjjal jutalmazták munkásságát.
Helikon (Kolozsvár)

Etnikai arányosság: pró és kontra
Merev elutasításba ütközött a román pártok részéről Tőkés László európai parlamenti képviselőnek az a javaslata, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság  elvét.
Merev elutasításba ütközött a román pártok részéről Tőkés László európai parlamenti képviselőnek az a javaslata, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság  elvét. Mint arról tegnapi lapszámunkban hírt adtunk, Tőkés pénteken tett közzé egy Traian Băsescu államfőnek címzett nyílt levelet, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Băsescu támogatását kéri ahhoz, hogy érdemi vita kezdődjön Romániában az etnikai arányosság elvéről és annak a választási rendszerbe való beépítéséről.  Ez az elv azt jelentené, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei számára, így a magyar politikai erőknek is, eltörlik az ötszázalékos parlamenti küszöböt, és a kisebbségi közösség számarányának megfelelő mandátumot különítenek el a parlamentben. Ezekért a helyekért kizárólag a nemzeti kisebbségek szervezetei – így a magyar politikai szervezetek is – egymással küzdenének meg.
Kománypártok: vicces, egzotikus, döbbenetes
Tőkés javaslatát Sever Voinescu, a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke és szóvivője „megdöbbentőnek és viccesnek” nevezte. Voinescu úgy vélte: amennyiben törvénymódosítási javaslatról van szó, az EMNT elnökének nem Románia elnökéhez, hanem a parlamenthez kell fordulnia. Voinescu szerint az etnikai arányosság elve sehol nem létezik. Cristian Diaconescu, a kormánykoalíciót támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt elnöke „egzotikusnak” nevezte a felvetést. Szerinte az európai törvénykezésben régóta nincs helye sem a pozitív, sem a negatív diszkriminációnak, hiszen a pártoknak egyforma eséllyel kell megmérkőzniük egymással a választási küzdelemben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy már a választások előtt ismert legyen egy nemzeti kisebbség számára a parlamentben fenntartott helyek száma.
Román ellenzék: ez aberráció!
Puiu Haşotti, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője „antidemokratikus aberrációnak” nevezte az ötletet, amit szerinte nem lehet beépíteni a román választási rendszerbe. Cătălin Ivan, a szintén ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője szerint az arányosság elvét nem csak a nemzeti kisebbségek számára kell biztosítani, hanem Románia valamennyi lakosa számára. A képviselő nem ért egyet az etnikai arányosság elvének bevezetésével, mivel a romániai magyarságot nem érinti hátrányosan a jelenlegi választási rendszer. Daniel Constantin, a szintén ellenzéki Konzervatív Párt (PC) elnöke szerint Tőkés kezdeményezése nem más, mint egy „kétségbeesett kísérlet” arra, hogy a romániai magyarság megőrizze parlamenti képviseletét a 2012-es választások után is. Constantin szerint ezt a javaslatot sem a felelős román pártok, sem Băsescu nem veheti figyelembe.
RMDSZ: a javaslat kivitelezhetetlen
Az etnikai arányosság elvét tavaly november végén Toró T. Tibor, az EMNT által életre hívott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke ajánlotta korábban az RMDSZ figyelmébe, hogy érvényesítse az etnikai arányosság elvét a romániai kormánykoalícióban a választási rendszer módosításáról folytatott tárgyalásokon. Toró szerint a román többség számára is előnyös lenne a módosítás, hiszen így a kisebbségek garantáltan parlamenti keretek között folytathatják érdekérvényesítési munkájukat, és nem áll fenn annak veszélye, hogy a viták az utcára kerülnek. Toró közölte, hogy módosító javaslatukat átadják az RMDSZ parlamenti frakciójának.
Akkor lapunk megkérdezte Márton Árpád parlamenti képviselőt, az RMDSZ választási szakértőjét a felvetésről. Márton Árpád  az ÚMSZ-nek elmondta: elemezte és „az elképzelt formában” kivitelezhetetlennek tartja Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökének azt a javaslatát, hogy a jövő évi parlamenti választásokon a magyar szervezetek előre meghatározott számú parlamenti mandátumért versenyezhessenek egymással. A képviselő szerint a koalícióban jelenleg kialkudott választási rendszer erre semmiképp nem alkalmas. „Tegyük fel, hogy a képviselőházban a 6,5 százaléknak megfelelő húsz helyet különítenek el a magyar kisebbség számára egy kompenzációs listán. Akkor Hargita és Kovászna megyében nem lesznek egyéni választókerületek, vagy ezekben a megyékben csak román pártok jelöltjei indulnak?” – sorolta ellenvetéseit az RMDSZ választási szakértője. Márton szerint ugyanez a helyzet állna fenn a listás választási rendszer esetében is. „A listás választásokon is bizonyos számú mandátumért versengtek megyénként a jelöltek” – magyarázta lapunknak a képviselő.
Mégis megfontolják?
A politikus mindazonáltal megfontolandónak tartja a Toróék által javasolt elvet. Mint mondta, elképzelhető az a rendszer, hogy a népszámlálási adatok alapján számolják ki, hány mandátum jár a kisebbségeknek, szervezeteik jelöltjei pedig egyéni kerületekben induljanak a választásokon. Az a szervezet pedig, amelyik túllépi a küszöböt, annyi mandátumot kapjon, amennyi az adott nemzetiség lakossági aránya szerint megilleti. „Ha a lakosság nemzetiségi megoszlását figyelembe vesszük, 300 fős képviselőház esetében 19,5 mandátum jutna a magyar kisebbségnek. Ha mondjuk a magyar szervezet túllépte a küszöböt és tíz jelöltje nyert az egyéni választókerületben, megkapná a neki járó további 9 mandátumot, s a megmaradt helyekre kezdenék el a többi pártnak járó szavazatok visszaosztását. Ha tehát a kompenzációs listáról elérhető helyek száma mondjuk száz, akkor ebből levonják a magyar szervezetnek járó 9 helyet, és a maradék 91-re kezdenék a visszaosztást” – magyarázta. Márton javaslatát megfogalmazta a koalíciós tárgyalásokon is, ám a román partnerek „nem fogadták kitörő örömmel”.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Újabb román nemzeti felzúdulás: magyar címer látható Csíkszeredában
Magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára – mondta egy szociáldemokrata politikus. Bogdan Diaconu azt követően fogalmazott így, hogy egy romániai iskolára a felújítás után visszahelyezték a magyar címert. Az eset nagy felháborodást váltott ki.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában egy román szociáldemokrata politikus. A képviselő azért háborodott fel, mert a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium épületén a renoválást követően visszaállították a korábban eltakart magyar címert.
A pápai káplán szerint Erdély földje tele van magyar címerrel, és ezt tudomásul kell venniük a román polgároknak is.
„1920 június negyedike óta tartozik Erdély Romániához, és azt is felvállalták 1918-ban a fehérvári nemzetgyűlésen, hogy tiszteletben tartják az itt lakó polgárok jogait és a magyaroknak az autonómiáját. Ahelyett, hogy Románia fejlődésén, gazdasági rendbetételével foglalkoznának, most ilyen hisztériába kezdtek” – közölte az Echo Televízió stábjával Darvas-Kozma József, pápai káplán, címzetes esperes
Csíkszereda alpolgármestere úgy véli, az a baj, hogy az elmúlt 60 évben nem sikerült megfelelően megjeleníteni azokat a kulturális örökségeket, amelyek az ottani magyar kultúráról tanúskodnak.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta: kevés épület van, köztudott, hogy Csíkszeredának a teljes főterét lebontották a hetvenes években. A gimnázium az a maga büszkeségében megmaradt, és csak fákat és a korábban oda álcának elhelyezett címert vettük le, és máris áll a bál.
A vádakkal kapcsolatban Magyarország bukaresti nagykövete azt mondta, a román politikus néhány héttel ezelőttig a konzervatív pártnak nevezett mini alakulat tagja volt. Egy meggyőződéses és megélhetési magyarellenes politikus, és ezt hozta magával az új pártjába is.
„Ő már nem először tesz hasonló nyilatkozatokat, de ilyen durvát azért már régen tett. Nem is azért tettem szóvá a nyilatkozatát, mert a horogkeresztet emlegette a magyar címerrel, hanem azért mert neofasisztának minősítette a magyar kormányfőt. Mindenféle olyan sok-sok évtizeddel korábbi jelzőket és szavakat használt, amikről már réges-régen meg kellene feledkezni” – nyilatkozta az Echo TV-nek Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete.
A gimnázium homlokzatán levő magyar címert sem a Római Katolikus Egyház, sem pedig a helyi önkormányzat nem hajlandó eltávolítani.
Echo Tv  
Erdély.ma

Az államfő segítségét kéri a római katolikus egyház
Az egyházak több mint 20 éve szeretnék visszakapni a kommunista diktatúra idején elkobzott levéltári dokumentumaikat.
Traian Basescu segítségét kérik a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök, hogy visszakaphassák a diktatúra idején államosított levéltári dokumentumaikat. Az egyházi levéltárak visszaszolgáltatásáról szóló törvényt tavaly novemberben fogadta el a Képviselőház, de a Szociáldemokrata Párt azt az Alkotmánybíróságon támadta meg.
A dokumentumok között több évszázados iratok is vannak, amelyekről azt sem lehet tudni, hogy megvannak-e még – mondta a Duna TV Híradójának Tamás József római katolikus püspök.
A csíkszeredai levéltárban mintegy 900 Hargita megyében államosított egyházi anyakönyvet őriznek. Egyelőre ezeket sem tudják visszaszolgáltatni, mert a Képviselőház által elfogadott jogszabályt a Szociáldemokrata Párt Alkotmánybíróságon támadta meg.
A romániai katolikus püspökök nyílt levelükben arra kérik Traian Basescu államelnököt: írja alá a jogszabályt, hogy az érvénybe léphessen.
hirado.hu 
Erdély.ma

Lefestették a székelymosoni helységnévtáblát
Az önkormányzat ugyanolyan vehemens eljárást vár a prefektustól, mint a szentlőrinci tábla esetében
Január első napjaiban ismeretlen tettesek piros festékkel tüntették el a Székelymoson bejáratánál elhelyezett kétnyelvű helységnévtáblát.
Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere a Népújság kérdésére elmondta: – Karácsony előtt tettük ki ezt a helységnévtáblát, azért, mert az előzőt ellopták még 2009 végén. Január első napjaiban jelezték a helyi rendőrök, hogy piros olajfestékkel teljesen eltüntették a magyar feliratot.
Most megkérdezném azokat, akik a Nyárádszeredai Polgármesteri Hivatalt és a magyar embereket azzal vádolják, hogy románellenesek, templomellenesek, vagy hogy erőszakkal be akarják olvasztani a románságot, erről mi a véleményük? – tette hozzá az alpolgármester.
Elmondta, hogy amikor az előző táblát ellopták, a prefektus azt kifogásolta, miért nevezik Székelymosonnak, miért nem egyszerűen Moson a település neve, holott kormányrendelet hagyta jóvá ebben a formában. Az önkormányzat is erre hivatkozik, illetve azokra a történelmi feljegyzésekre, amelyek alapján megkérdőjelezhetetlen a Székelymoson elnevezés.
– Ha Székelyföldet nézzük, akkor Székelymoson olyan virtuális határ menti falu, ahol még székelyek laktak. Emellett a lakosság részaránya is kb. 50-50 százalék, tehát megalapozott, hogy magyarul is ki legyen írva a település neve, fogalmazott Tóth Sándor.
Elmondta, hogy akik ellopták az előző táblát, helyébe egy bibliai idézetet függesztettek ki. – Ezt kikérem magamnak, egyetértek, Isten legyen jelen a településeinken, viszont a helységnévtáblának is ott a helye, nem így, ahogy most szerepel.
A kérdésre, hogy mit szándékszik tenni az önkormányzat, esetleg tesz-e ismeretlen tettes ellen feljelentést, Tóth Sándor kijelentette: természetesen írásban fogjuk jelezni a prefektus úrnak, és felkérjük, járjon el éppoly vehemensen és operatívan, ahogy a szentlőrinci tábla ügyében járt el.
*
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy 2009 márciusában Marius Pascan prefektus azt állította, hogy azért döntöttek ki a Nyárádmentén egy helységnévtáblát, mert annak csak román felirata volt. Utólag kiderült, nem szándékos rongálásról volt szó, egy traktor véletlenül döntötte ki. Akkor a prefektus azt állította, hogy Maros megyében még mindig vannak olyan települések, ahol továbbra is fennáll az etnikumok közötti konfliktuslehetőség, és a Nyárádszeredához tartozó, túlnyomó részt románok lakta Kisszentlőrincen szándékos rongálás történt, mivel a táblán csak a település román neve szerepelt. Az ügyben akkoriban mind a rendőrség, mind a hírszerző szolgálat nyomozott, ám kiderült, a táblát nem szándékosan döntötték ki, és csupán egy rosszindulatú feljelentés nyomán lett “ügy” belőle.
Egyébként a Székelymoson elnevezést az Alkotmány 107. cikkelyének megfelelően, a helyi közigazgatási törvényt módosító 1.415 számú, a nemzeti kisebbségek anyanyelv- használati jogára vonatkozó kormányrendelet szentesíti, amely a 2002. december 20-i 936 számú Hivatalos Közlönyben is megjelent.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Csapdahelyzetben a határon túli elitek – Interjú Bárdi Nándorral
A „jelenkor” történésze esetében, aki annyira a jelennel foglalkozik, hogy az már a mába csap át, mennyire „történelem” az, amit kutat, hogyan tudja leválasztani a történetírást a politikumról?
Áltatás lenne azt mondani, hogy a végső igazságok bajnoka volnék, inkább az „empíria lovagjának” gondolom magam. Biztos, hogy a kutatási kérdéseim, a népszolgálat fogalomtörténete nem függetlenek a külhoni magyar politikai élet kiüresedésétől, az egyre gyengébb mozgósítási képességtől. Most épp egy erdélyi tudománytörténeti digitális szövegtár összeállításán dolgozom. Valójában az ideologizált veszteségközpontú közbeszéddel szemben a „lényeglátó realista” hagyományt és beszédmódot próbálom rekonstruálni. Tagadom, hogy volna kisebbségtudomány, sőt a kisebbségkutatás helyett is jobban szeretek kisebbségtörténettel foglalkozókról vagy kisebbségi problémákat kutató szociológusokról, demográfusokról beszélni. Így számon lehet kérni a szakmai-módszertani minőséget. A külhoni magyar nyelvű tudományosság elválasztása, tutujgatása infantilizmushoz vezet. Vagy ahhoz, hogy Budapestről mondják meg, mit kutassanak. A szakértői és a kutatói munkát nehéz szétválasztani. Egy példa a tapasztalatok és a kontinuitás kérdésére: amikor a 80-as években az MSZMP-KB Külügyi Bizottságában intézményesíteni kényszerültek a külhoni magyarsággal való napi kapcsolattartást és folyamatos intézkedést, levelet írtak az Országos Levéltárba és a Történettudományi Intézetbe. Megkérték: mondják már el, hogy a két világháború közt hogyan csinálták ezeket a dolgokat? Tehát van egy tapasztalati tárház, amit föl lehet használni, másrészt az elemző – ha nem kötelezte el magát párthoz, kormányhoz, lobbicsoporthoz – kívülről képes láttatni a működő szakpolitikai szerkezeteket.
Ez érvényes az Ön által megkülönböztetett magyarságpolitikára éppúgy, mint a kisebbségpolitikára?
Gondoljunk csak bele a „népszolgálat” fogalmába. Hányféle módon lehet ezt az egy fogalmat alkalmazni. Engem az érdekel, hogy ezeknek a dolgoknak a tartalma hogyan változik, illetve mitől függ a kisebbségi közösségek működése. Mondok egy aktuális példát. A mai politikai problémák jelentős része abból adódik, hogy nincsenek az RMDSZ-nek helyi „aktivistái” olyan értelemben, ahogy egészen a 90-es évekig minden településen jelen voltak olyan vonatkoztatási személyiségek, mint a pap, a tanító, akinek nemcsak egy veszteségnarratívája volt, hanem egy közösségnarratívája is arról, hogy mikor mit kell csinálni. A modern média révén ezek az emberek és tevékenységeik háttérbe szorultak a lokális véleményalakításban is. Ma már a választásoknál is a média a mérvadó, nem ezek a helyi vonatkoztatási pontok. Közben a kisebbségi elit egy része még mindig az áldozatretorikával él, a másik része pedig új mozgósító elemeket keres. S nem vallja be magának, hogy új kisebbségpolitikusi modell alakult ki: a helyi társadalomszervező és képviselő helyett a saját közösségében a forrásszerző hatékonysága révén önmagát legitimáló politikus.
Mikor és kik tematizálták először Magyarországon a kettős állampolgárság témáját?
Egyértelműen Tamás Gáspár Miklósék vetették fel 1989 tavaszán, az egyre veszélyesebb jugoszláviai helyzetben; majd a délszláv háborúk miatt, 1992-ben pedig Konrád György és Végel László újította fel a kérdést. Maga a tartalma a problematikus a kettős állampolgárság kérdésének, hiszen akkor ez arról szólt, hogy a menekülteknek megadni a magyarországiakkal azonos jogokat. Amikor ez újratematizálódott a 90-es évek második felében Borbély Imréék révén, már bizonyos értelemben a státustörvénnyel szemben működött, ők elsősorban útlevelet akartak. Nagyon fontos tudni, hogy akkoriban Románia euro-atlanti csatlakozását mindenki későbbre becsülte. A kettős állampolgárságról szóló első tervezetek arra vonatkoztak, hogyan lehet megoldani a kapcsolattartást a határon túli magyarokkal. A dolog akkor kezdett bonyolultabbá válni, amikor 2000-ben a Frunda-féle választási kampányban az RMDSZ jobbról előzte a Fideszt, mondván, összegyűlt 80 ezer aláírás a kettős állampolgárság mellett, hogy Frundát nemzetiesítse a Fidesz előtt. Ettől kezdve csapdahelyzet alakult ki: a határon túli eliteknek is a kettős állampolgárságot kellett támogatniuk.
Hogyan látja a történész szemével a kettős állampolgárság egész kérdéskörét? A történész nem jövőkutató, mégis megkérdem: meg merné kockáztatni, hogy jósoljon valamit ezzel kapcsolatban?
Nem! Csak a tudatlanság bátorságával tudnék prognosztizálni! Elemzőként arról kell beszélnem, melyek a helyzetet meghatározó lényeges tényezők. A legfontosabb: Magyarországnak most sokkal fontosabb problémái vannak, mint a külhoni magyarok kérdése. Történetileg néhány évtized múlva valószínűleg az utóbbi húsz év kapcsán az integráció lesz a legfontosabb fogalom. Leggyakrabban az euro-antlanti integrációról, nemzeti integrációról beszélünk, miközben a legátfogóbb a fogyasztás integrációja. Egyrészt egy új közép-európai középosztály létrejötte és fogyasztási elvárásainak tömegessé válása. Másrészt a médiafogyasztás, az 1989 után született külhoni magyar generációk magyarországi médián szocializálódtak. A kisebbségi eliteknek nem sikerült a saját országos médiáikat megteremteniük. Ez egyedül a titói nemzetiségpolitikának sikerült a Fórum Házon és az Újvidéki Rádión keresztül. A honosítás kapcsán néhány ténykérdést kell felvetnem. Más európai példákhoz képest két különbség van a jelenlegi magyarországi megoldás és az összes többi között. Egyrészt a választójog megadása máshol az adott ország politikai osztályának teljes konszenzusával történt meg, Magyarországon ez nem így alakult. Másrészt tudtommal csak a mi estünkben nincs teljes értékű választójog, hiszen csak listára lehet majd szavazni külhonban. Egy másik probléma, hogy ha van egy bizonyos területen x ezer kettős állampolgár, hogyan lehet az adott államot arra rábírni, hogy az általuk is lakott régiónak területi autonómiát adjon nemzeti alapon? Oroszország észak-oszétiai beavatkozása épp ezen alapult – ezt Magyarországon csak napihír szintjén kezelték, nem így Romániában és Szlovákiában, illetve az európai fórumokon. A harmadik kérdéskör, hogy a kisebbségi elitek eddig is bizonytalan legitimációja hogyan alakul. Az adott ország magyar kisebbségi közösségén belül lesznek magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok, „igazibb” és „igazabb” magyarok. Mindez megkérdőjelezi az eddigi kisebbségi párhuzamos társadalomépítést. De legfőképpen: megint nem a kisebbségi közösségek intézményműködése és építkezése van a középpontban; és újra hitele lesz annak a képzetnek, hogy a magyar állam meg tudja oldani a kisebbségi magyarok napi problémáit. Ha Romániában nem indul be a gazdasági növekedés, Magyarországon viszont beindul, akkor biztos, hogy újabb migrációs hullámokra számíthatunk. De azt is tudjuk, hogy 2006 óta a külhoni jól képzett munkaerő nem áll meg Magyarországon. A negyedik tényező az lehet, hogy a magyar politikai elit identitáspolitikai deficittel küzd, mert nem sikerült legalább három-négy kérdésben konszenzust kialakítania, miközben a környező országoknál ez a politikai közösségképződés előrébb tart. Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a konszenzus forrásai az ellenségképek. Magyarországon nem, mert a két identitásközösség, a jobb- és baloldal az egymást kizáró beszédmódra alapozza a maga koherencia-teremtését. Tehát míg a jobboldalnak nemzeti beszédmódja van, addig Gyurcsányék és a 93-as Demokratikus Charta az antinacionalista beszédmódot helyezik középpontba. Ezért voltak Törzsök Erikáék sikertelenek, mert egy antinacionalista beszédmóddal fordultak olyan közösségekhez, amelyeket a nemzeti összetartozás szervez. Az egyik nagy probléma a kettős állampolgársággal, hogy a magyar politikai elittel „elfelejtetheti” azt az identitáspolitikai deficitet, ami a rendszerváltás óta fennáll.
Akkor nem is léteznek kitörési pontok?
A kulcskérdés, hogy sikerül-e ezt a kérdést szakpolitikaként kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy az okostojások megmondják a tutit és a politika végrehajtja, hanem hogy a hatalmi harcok helyett a közjót kereső normákat érvényesítjük. Az egyik kitörési pont a középiskolai oktatás lehet. Látjuk, lejtmenetbe került az oktatás, a PISA-vizsgálatok (szerk. megj.: a nemzetközi tanulói tudásszintmérő program vizsgálatai) és a napi egyetemi tapasztalatok is ezt mutatják. Az asszimiláció elleni küzdelem nem iskolabuszokon múlik, hanem Magyarországnak a szomszédországi magyarok előtti presztízsén és azon, hogy a magyar intézményesség mennyiben szolgálja az egyén társadalmi mobilitását, tudástőkéjét. Az oktatási-nevelési támogatás rendszere nem hatékony, nemcsak azért, mert az a húszezer forint nem sokat számít egy család költségvetésében, hanem azért sem, mert a legtöbb oktatási-nevelési támogatás a Székelyföldnek jut, ahol szinte nincs is román iskola. A cigányokat pedig OTP-kártyával bajos lesz integrálni. Erdély esetében öt-hatmilliárd forintról van szó, ebből az összegből, azt hatékonyan felhasználva, komoly építkezést lehetne végbevinni: tehetséggondozó programokkal, tanári kiegészítő fizetésekkel, nyelvtanulási kampányokkal. A másik probléma, hogy kialakult egy romániai magyar intézményrendszer, az alrendszereivel együtt – politikai érdekvédelem, önkormányzati pozíciók, nyilvánosság, egyházak, közművelődési, oktatási, tudományos intézményhálózatok –, és ezek működésének a finanszírozása egyértelműen politikai lobbiktól függ. Így ezeken a mezőkön belül egyes kivételektől eltekintve nem a szakmai hatékonyság, hanem a politikai lojalitás és célszerűség lesz a meghatározó. Ennek persze van ellenszere, mint a szlovákiai Civil Kerekasztal, ám a romániai magyar civil szféra túlságosan átpolitizált ehhez. Néhány évtized múlva valószínűleg az utóbbi húsz év kapcsán az integráció lesz a legfontosabb fogalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Az egységes magyar kulturális tér kialakításáért
A nagyváradi és berettyóújfalui civil szervezetek együttműködésében idén január 14-25. között tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozatot.
A programsorozat nyitórendezvényére január 14-én, szombaton 17 órától kerül sor a váradi Ady Endre Líceum dísztermében. Az eseményt a rendezvénysorozat kezdeményezői és fő szervezői nyitják meg: dr. Fleisz János történész, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke és Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke. Ezt követően tartják meg a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét. Fleisz János honlapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a rendezvénysorozat idén a BINCISZ és a Megyei Népfőiskolai Egyesület közös szervezésében valósul meg, de más egyesületek is közreműködtek. A szervezők célkitűzései az évek folyamán nem változtak, ezek közül a legfontosabb a nemzeti összetartozás megerősítése. Fleisz János hozzátette: a kultúra nemzeti összetartó erő, és ennek a közös rendezvénysorozatnak is az a célja, hogy a bihari térségben egységes magyar kulturális tér alakuljon ki. A magyar kultúra ünnepének rendezvényei a Bethlen Gábor Alap támogatásával jöttek létre. A rendezvénysorozat állami intézmények támogatásában nem részesült.
Programok, meghívottak
A bő tíznapos rendezvénysorozaton idén is érdekes programokkal várják a kultúrakedvelőket Bihar és Hajdú-Bihar megyében egyaránt. Míg megyénkben Nagyvárad ad otthont a legtöbb eseménynek, addig a szomszédos megyében több helyen is tartanak előadásokat, kiállításokat stb. A nagyváradi programokat tekintve a rendezvénysorozatnak számos magyarországi és helyi meghívottja lesz. Fleisz János elárulta: az előadókat úgy próbálják kiválasztani, hogy kutatási területük a magyar kultúra ünnepéhez szorosan kapcsolódjanak, például olyan vendégeket is hívnak, akik a magyar kultúra jelenlegi helyzetét elemzik. A nagyváradi programsorozatra előadók érkeznek Debrecenből, Berettyóújfaluból, valamint Budapestről is. A kölcsönösség jegyében a Hajdú-Bihar megyei programokon Bihar megyei előadók is részt fognak venni. A tizenkettedik Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat programja igen változatos lesz idén is: az érdeklődők zenei-, irodalmi és kulturális műsorokat, kiállításokat, könyvbemutatókat tekinthetnek meg. Fleisz János elmondta, hogy az ilyen és ehhez hasonló eseményeknek köszönhetően Nagyvárad a bihari térségben lassan visszanyeri szerepét a kultúra területén is, ismét a régió kulturális központjává válhat.
Nagy Noémi
erdon.ro

Lesre futtatott törvény
Az Országos Levéltárról szóló törvény módosításáról van szó. Arról az RMDSZ által kezdeményezett törvényről, amely lehetővé tenné a kommunista rendszer idején önkényesen elkobzott levéltári anyag visszaszolgáltatását. Például az egyházi levéltárak visszaadását a romániai magyar és a romániai német történelmi egyházaknak; azoknak, akiktől elrabolták.
Csakhogy a román többség nem akarja ezt, mert attól tart, hogy így nyilvánosságra kerülnek olyan dolgok is, amelyekkel nem büszkélkedhet. Ezért nemzeti kampány indult a visszaszolgáltatást lehetővé tevő jogszabály ellen. Azt állítják, hogy ennek a visszaszolgáltatási törvénynek az alkalmazása „megkárosítja a román államnak és állampolgárainak a történelmi emlékezetét”, vagyis amnéziát, amolyan Alzheimer-kórt idéz elő számukra. A lopott, illetve rabolt holmi viszont – ennek megfelelően, legalábbis a tiltakozók szerint – feltehetőleg élénkíti a memóriát... Sőt, a kampányolók szerint – beleértve a román történészeket is – a világon minden civilizált államban így van: egy helyen tartják az összeharácsolt javakat. Hát ez nem vet valami jó fényt az emberi civilizációra...
A törvénytervezet parlamenti vitája során kiderült, hogy nemcsak az ellenzék – a liberálisok, a szocialisták és a konzervatívak -, de egyetlen román párt sem akarja ezt a törvényt; a Szenátusban először az RMDSZ kormánybeli társai: a liberális demokraták és a velük egy húron pendülő „függetlenek” is ellene szavaztak, s ez történt eleinte a Képviselőház Művelődési Szakbizottságában is, amíg az RMDSZ szavazatainak elvesztésétől félve jobb belátásra nem tértek.
A jobb belátás abban állt, hogy elfogadták a törvény szenátusi változatát kiegészítő módosításokat, s kibocsátásra küldték a törvényt. Az RMDSZ örvendett, hogy sikerült átvinnie ezeket – a visszaszolgáltatást ténylegesen lehetővé tevő – módosításokat, és nem vette észre, hogy átverték. A kiegészítő szakaszokat ugyanis csak az egyik házban tárgyalták meg, s emiatt nem bocsátható ki a törvény – az Alkotmánybíróság kapott az alkalmon, hogy alkotmányellenesnek minősítse ezt a jogszabályt. A politikusok gazemberkedései nem lepnek meg, a történészek nacionalista hazudozása az, ami inkább fáj. Az, amikor Zoe Petre azt állítja, hogy az elkobzott levéltárak visszaadása – más szóval a történelmi igazságszolgáltatás – „példátlan barbárság, bűntett”. Vajon Zoe Petre tudja-e, hogy mit beszél? És hamis hangokat penget Vlad Nistor is, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának a dékánja, amikor azt állítja: „Ha (a levéltárakat) visszaviszik oda, ahonnan elhozták, az mélységesen károsítja a kutatómunkát, mert az irattárak centralizálása nagyon hasznos a tudományos munka szempontjából.” Tehát nemcsak a „nemzeti memória” vész el, ha a törvényhozás az RMDSZ-re hallgat, hanem a „munka tárgya” is. A munka tárgya? Kit érdekel ma az? Nagyváradon a kommunista rablás során állami levéltárba került régi térképeket például, amelyek sokat mondhatnak a Bihar megye déli részén élő románok múltjáról, fél évszázad alatt egyetlenegy(!) kutató tanulmányozta, a nagyváradi katolikus püspökség levéltárosa. Vagy kérdem én, hányan vették kézbe a râmnicu vâlcea-i levéltárba áttett mintegy háromezer folyóméternyi Bihar megyei iratanyagot? Ejsze ott kutat mindennap Zoe Petre? Ne vicceljünk! Nem inkább azért kellett odavinni, hogy ne is vegye kézbe senki? Ez hihetőbb...
A múltat először is múltnak kellene tekinteni, nem pedig a mai csetepatékban használható politikai tőkének, nacionalista-populista kincsesládának. Mert amíg a politikusok a gazdaságot, a kultúrát, az oktatást, az egészségügyet, a civilizációt előmozdító tettek helyett érzelmek szításával, nemzeti történelmi injekciókkal kívánnak sikert aratni, addig egy tapodtat sem jutunk előre. És az sem segít rajtunk, ha a múltbeli rablást mai hazugságokkal takargatjuk. Hogy a jóvátétel néha kényelmetlen, s be kell ismerni az elkövetett bűnt, ez igaz, de elkerülhetetlen. Különben törvényeinkkel együtt magunk is lesre futunk.
Zsehránszky István
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyarság Háza: találkozási pont kíván lenni az összmagyarság számára
– Találkozási pont kíván lenni az összmagyarság számára a budapesti Szentháromság téren működő Magyarság Háza; az intézményben kiállítások, kulturális programok és konferenciák várják majd a többi között az érdeklődőket.
Papp-Váry Borbála, az intézményt kezelő Bethlen Gábor Alap vezérigazgató-helyettese egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta: pénteken kiállítás nyílik a végvári vitézségről a Hadtörténeti Múzeummal és a honvédelmi tárcával közös szervezésben. A kiállítás anyagát Jánváry Zoltán, USA-ban élő, magyar grafikusművész fotóiból állították össze, és a tárlaton korhű fegyvereket, eszközöket is bemutatnak.
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tartják a Kárpát-medencei esszéíró-pályázat díjátadóját felvidéki magyar diákok részvételével.
Az intézmény honlapja szerint a februári programok között szerepel a Civilek Napja, Civil börze – Kárpát-medencei civil szervezetek tanácskozása. E hónapban tartják még a Határtalanul! Programigazgatóság szakmai fórumát nemzetstratégiáról pedagógusok számára, valamint lesz Kárpát-medencei borászati konferencia és borbemutató.
Emellett a Magyarság Háza ad majd otthont a Nemzetpolitikai Kutatóintézet műhelybeszélgetéseinek kisebbségi kérdésekről, és a Magyar Emlékek a Világban – magyarságismereti előadásoknak.
Papp-Váry Borbála az idei év programjai között említette még egy állandó kiállítás megnyitását is a nemzeti összetartozás jegyében.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte: a Magyarság Háza összmagyar intézmény kíván lenni, találkozási pont, és kulturális centrum. Nemcsak rendezvényeket szerveznek, megpróbálják a fiatalokat is megszólítani. A tervek között szerepelnek nyári, és különböző oktatási programok, és gondolkodnak azon, hogy a Klebelsberg kastélyt is bevonják a “vérkeringésbe” – közölte.
Papp-Váry Borbála kitért arra is, hogy többszakaszos beruházást terveznek, amelynek első fázisa már idén megvalósulhat, és megújul a Magyarság Házának honlapja, az online-kommunikáció is.
MTI

Népfőiskola indult Csángóföldön
Első alkalommal indult népfőiskola Csángóföldön. Egyelőre három helyszínen tíz előadó van. Célja kitölteni a közösségi életben feledőbe menő guzsalyasok miatt keletkező űrt, illetve modern ismereteket adni az érdeklődőknek.
Bodgán Tibor a budapesti Máltai Szeretetszolgálat csángóügyi referense, aki magyarfalusiként jól ismeri a moldvai magyarok helyzetét és a Népfőiskola egyik kezdeményezője: a csángó értelmiség többször találkozott Moldvában azzal a kérdéssel, hogy a felnőttek körében kezdeni, főleg téli időszakban. Régi guzsalyas mostmár egyre kevesebb fordul elő és ennek helyébe valami máson gondolkodtunk.
A Magyar Népfőiskola Kollégium azzal az ötlettel állt elő, hogy ezt fel kell térképezni. Több ízben felmérések készültek, amelynek következtében ez a népfőiskolai mozgalom elindulhatott Csángóföldön.” Kossuth Rádió
Erdély.ma

Szatmárnémetiben hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Kultúra Hetét
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatról számoltak be január 12-én az esemény szervezői, az Ady Endre-Társaság, az Északi Színház és a Kölcsey Ferenc főgimnázium képviselői. Idén kilenc napon keresztül várják különféle kulturális eseményekkel az érdeklődőket.
Immár hatodik alkalommal szervezik meg Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét. A Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen rendezett esemény idén kissé eltér az eddigiektől – tudtuk meg Tóth Pál Miklóstól, az Ady Endre Társaság elnökétől.
A rendezvényeken fellépnek úgy hazai, mint magyarországi, valamint felvidéki előadók is, mivel az évek alatt igen jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kultúra ottani képviselőivel. A szervezők idén is bevonták a szatmárnémeti három magyar középiskolájának diákjait, akik már a megnyitórendezvényen fellépnek.
A rendezvénysorozatot a Magyar Kultúra Hagyományőrző Napján, január 22-én nyitják meg helytörténeti előadásokkal, szavalatokkal, népdalokkal és egy különleges gasztronómiai esttel, ahol szatmári töltött káposztát kóstolhatnak a résztvevők.
Január 23-án Kocsis István „A tér” című monodrámája kerül bemutatásra Sebestyén Aba előadásában, 25-én pedig a Szatmárnémeti Északi Színház fennállásának 120. évfordulója alkalmából lépnek fel a 2011-es Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál díjazottjai. Csütörtökön és pénteken Ady Endrére emlékeznek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, január 27-én pedig a Misztrál együttes lép fel a „Dinu Lipatti” Filharmóniában.
A VI. Magyar Kultúra Hete keretében szavalóversenyre is sor került az Ady Endre Társaság és Kölcsey Ferenc Főgimnázium szervezésében január 28-29 között. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője a vetélkedő kapcsán elmondta: a rendezvényre minden verskedvelőt szeretettel várnak, hiszen a magyar vers a közösség ügye. Az igazgatónő ezúton is kéri azokat, akik díjakkal szeretnék támogatni a rendezvényt, azok jelentkezzenek a tanintézmény vezetőségénél.
A rendezvénysorozat a Felvidéki Rockszínház koncertjével, valamint a „Dinu Lipatti” zenészeinek kamarakoncertjével zárul. A január 12-i sajtótájékoztató keretében elhangzott: a rendezvények többnyire ingyenesek, csupán a programban szereplő öt előadásért kell jegyet váltani a színház jegypénztárában. „A Magyar Kultúra Hete az egyik olyan rendezvénysorozatunk, amelyről még nem lehet tudni hová jut. Évről évre különböző meghívottakkal, fellépőkkel színesítjük a rendezvényt, azért, hogy igyekezzünk a történelmünkben és kultúránkban otthonosabban mozogni.” – mondta el Tóth-Páll Miklós. A szervezők ezúton is megköszönik a Szatmár Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Betlehen Gábor Alap és a különböző magáncégek támogatását.
Póti Orsolya
szatmar.ro
Erdély.ma

Új könyv a keleti magyarokról
Nemrég mutattuk be olvasóinknak Benkő Mihály Budapesten élő magyarságkutatót, akit felmenői, az árkosi Benkő családdal való kapcsolatai keresése közben ismertünk meg. Örömmel jelezte, hogy megjelent kedves barátja, kutatótársa, a 43 éves Ajbolat Kuskumbajev Magyarok Keleten és Nyugaton* című könyve.
Amikor megkapta a kiadótól könyvének elektronikus változatát, a szerző a következőket írta válaszul: „Köszönöm, hogy a kiadó vette a fáradtságot, és kiadta könyvemet. Jómagam keleti magyar származású vagyok. A munkát, amit csak most kezdtem el, teljes erőmmel folytatni fogom.” Kuskumbajevnek apja gyerekkorában a következőket mondta: „Mi nem vagyunk kazakok; mi nem vagyunk kipcsakok; mi mások vagyunk: magyarok vagyunk!” Azért lett történész, hogy a magyar-kipcsak törzs eredetét kutathassa. Tizennyolc éves pályafutása során megkapta a legjobb fiatal kazak kutató és a legjobb egyetemi oktató címet. Akadémiai nagydoktori értekezését az Aranyhorda politikai és hadi ügyeiről írta. 
A keleti magyarokat kutató kazakföldi felfedezőút tagja, két alkalommal (2006, 2009) járt velem – írja levelében Benkő Mihály – az Omszk-vidéki magyar-kipcsakok között. A keleti magyarokról szóló cikke, jelen könyvének alapja, az én fordításomban megjelent a kovásznai Kőrösi Csoma Társaság 2010-es évkönyvében. (A. K. Kuskumbajev: A magyar [madijar, madžar] etnonym kérdéséhez. Kőrösi Csoma Sándor és az út, Kovászna, 2010, 121–133.)
* Napkút Kiadó, Budapest, 2011. Orosz nyelvből fordította: Benkő Mihály, az előszót írta Erdélyi István történészprofesszor. A könyv beszerezhető a kiadónál: Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 1. szám.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék
Erdély.ma

Megalázták a rendőrök a magyar nyelv miatt
Akár törvénytelennek is minősülhet azoknak a nagyváradi rendőröknek az eljárása, akik nem voltak hajlandók megtekinteni a városi rendőrkapitánysághoz forduló olvasónk magyar nyelven íródott bizonyítékait, és közvetetten le is szajházták a fiatal egyetemistát. Asztalos Csaba, az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elnöke szerint az anyanyelvű ügyintézéshez az olvasónknak joga lett volna. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő is így látja: a váradi rendőrök törvénytelenül jártak el. Megkeresésünkre Alina Dinu, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a lány által elmesélt zaklatási eset bűncselekménynek minősülhet, így nyugodtan feljelentést tehet az ügyben.
Megalázó módon bántak egy olvasónkkal a nagyváradi városi rendőrkapitányságon – panaszolta el a huszonéves egyetemista. A fiatal hölgyet ráadásul nem volt hajlandó magyarul meghallgatni senki – pedig ezt külön kérte, s nem azért, mert ő maga nem beszélne románul, hanem mert panaszát magyarul írott és nehezen lefordítható szövegekkel kívánta alátámasztani. A csíkszeredai születésű, neve elhallgatását kérő olvasónkat hónapok óta zaklatja valaki. „Én vagyok az urad” , „Sosem szabadulsz tőlem” – ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel bombázza a lányt. A fiatalember szintén csíkszeredai, panaszosunk távoli ismerőse. Az is tudvalevő róla, hogy már állt pszichiátriai kezelés alatt. Nem csoda hát, hogy a lány a mintegy hatvan, fenyegető tartalmú telefonos üzenet, illetve az internetes közösségi oldalakon kapott levelek után komolyan félni kezdett a nem kívánt „rajongótól”. A zaklató egyébként odáig ment, hogy Nagyváradra is eljött a lány után, ám szerencsére – és a közös ismerősök józanságának köszönhetően – az itteni lakcímét nem sikerült kiderítenie.
Olvasónknál akkor telt be a pohár, amikor fülébe jutott, hogy a férfi Csíkban, a családi ház körül ólálkodott egy éjjel – a lánynak ugyanis két kiskorú testvére is van. Ekkor határozta el, hogy ha másért nem is, de legalább tanácsot kérni ellátogat a Nagyváradi Rendőrkapitányságra.
Oldja meg maga!
„Már a portán mondtam, hogy szeretném, ha magyarul beszélhetnék, mert az SMS-ek mind magyarul vannak. Akkor még azt mondták, ennek semmi akadálya. Elküldtek egy irodába, ahol egy korrektül viselkedő, ám magyarul nem tudó rendőrrel beszélhettem. Később aztán bejött még két másik rendőr, akik be sem mutatkoztak, és ők kezdték az egészet” – meséli olvasónk. Először a személyi igazolványát kérték el, és azonnal megrótták, amiért nincs ideiglenes tartózkodási engedélye. A lány azt mondja, úgy tudta, erre már nincs szükség. A később bejött két rendőr ekkor sértegetni kezdte: minősíthetetlen hangnemben kérték számon rajta, hogy miért Váradra jön panaszkodni, és miért nem Csíkszeredába, egyáltalán mi a problémája, hiszen a férfi Csíkszeredában van, messze tőle, illetve miért nem tiltatja le a zaklató telefonszámát a saját készülékén.
Olvasónk elmondta: ezzel korábban maga is próbálkozott a mobiltelefon-szolgáltatójánál, de ott azt mondták neki, hogy ilyesmit csak bírósági végzéssel tehetnek, első körben tehát a rendőrségre kell elmenni. Amikor a panaszos a közösségi oldalon kapott üzeneteket emlegette fel, az egyik rendőr kijelentette: nem érdekli, mi történik a Facebookon, „hiszen ott minden szajhának lehet profiloldala”. A lányt elmondása szerint ez a mondat sértette meg, és háborította fel leginkább, pedig előzőleg azt is meghallgathatta, hogy amennyiben nem fordítja le az SMS-eket románra, azok nem tekinthetők bizonyítéknak. Az üzeneteket egyik rendőr sem olvasta el, sőt azt sem vették jegyzőkönyvbe, hogy egyáltalán ott volt – megalázó látogatásának tehát semmilyen nyoma nem maradt, és azt is kijelentették, hogy testi sértés, illetve halálos fenyegetés vagy konkrét szexuális zaklatás hiányában a férfi tettei nem büntethetők.
Joga lett volna magyarul beszélni
Az ügyben megkerestük Asztalos Csabát, az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elnökét, aki azt mondta, bár látatlanban nem tudja megítélni, valóban diszkriminációról van szó, vagy sem, meglátása szerint az anyanyelvű ügyintézéshez olvasónknak joga lett volna. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő is így látja: megkeresésünkre azt mondta, a váradi rendőrök törvénytelenül jártak el, már csak az anyanyelvhasználathoz való jogot figyelembe véve is. A honatya elmondása szerint mivel Nagyváradon a magyar közösség aránya meghaladja a törvényben foglalt húsz százalékot, a rendőröknek nemcsak hogy kötelességük lett volna biztosítani a magyar nyelvű ügyintézéshez való jogot, hanem a magyar nyelven írott bizonyítékot, tehát az SMS-eket is figyelembe kellett volna venniük. Az anyanyelvi ügyintézést ugyanis nemcsak az alkotmány garantálja, hanem a Kisebbségi és regionális nyelvek chartája is, amelyet Románia is ratifikált. Márton Árpád azt javasolja olvasónknak, forduljon a helyi rendőrparancsnokhoz, de juttassa el panaszát az RMDSZ-hez és a prefektúrához is. Hozzátette: nap mint nap adódnak az elmondotthoz hasonló esetek országszerte. A 2002/360-as számú, a rendőrök jogállásáról szóló törvény 79. cikkelyében egyébként az áll, hogy „azokban a területi közigazgatási egységekben, amelyekben a nemzeti kisebbségek valamelyikéhez tartozó állampolgárok aránya meghaladja a lakosság 20 százalékát, olyan rendőröket is alkalmazni kell, akik ismerik az illető nyelvet”.
Kevés a magyarul tudó rendőr
Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete több intézményben is „tesztelte” már az anyanyelvhasználati jog gyakorlását. Csomortányi István, az EMI tagja és a megyei szervezet korábbi elnöke szintén a 20 százalékos küszöböt előíró törvényre hivatkozott, amikor az ügyben megkerestük. Egyúttal azt is megígérte, hogy legközelebb a rendőrséget veszi górcső alá: éppúgy, ahogy korábban a közösségi (azóta helyi) rendőrséggel és a megyei könyvtárral eljárt, legközelebb a városi rendőrségtől próbálja majd megtudakolni, hány alkalmazottjuk beszél magyarul, és akik ismerik a nyelvet, mennyire elérhetők az ügyeiket magyarul intézni kívánó állampolgárok számára.
Az esettel kapcsolatban kikértük Alina Dinu, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének véleményét is, aki belátta, hogy a rendőrség kötelékében nagyon kevés olyan alkalmazott dolgozik, aki tud magyarul. Ugyanakkor a magyarul beszélő rendőrök nem hiányoznak teljességgel, hiszen a megyei főkapitányság nagyon jó kapcsolatot ápol a szomszédos magyarországi Hajdú-Bihar megye rendőrségével, amellyel gyakran közös akciókat is szerveznek. Alina Dinu azt tanácsolja olvasónknak, hogy látogasson el a megyei rendőrfőkapitány, Adrian Bucur audienciájára, és mondja el neki panaszait az udvariatlan rendőrökkel kapcsolatban. Hozzátette: látatlanban úgy véli, a lány által elmesélt zaklatási eset bűncselekménynek minősülhet, így nyugodtan feljelentést tehet az ügyben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Baljós csend a cenzus körül
Rosszat sugall, hogy a nagyobb erdélyi városok magyar elöljárói óvakodnak nyilvánosságra hozni a már rendelkezésükre álló népszámlálási adatokat. Míg a „jól álló” Székelyföldön alig pár nappal a cenzus lezárása után bejelentették, hogy „van magyar jövő”, a Partiumban és Közép-Erdélyben viszont titkolóznak az illetékesek.
Kolozsvár 17 százalék alatt
Kolozsvár magyar lakosságának aránya és abszolút számban kifejezett lélekszáma is az erdélyi magyar lakosság arányának csökkenő képét mutatja – tudtuk meg Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsostól. Amint azt az ÚMSZ-nek elmondta, a tavalyi népszámlálás kolozsvári eredményeinek összesítése során kiderült, hogy a városban már csak 16,4 százalékot tesz ki a magyar lakosság, ami abszolút számokban kifejezve ötvenezer alatti lélekszámot jelent. „Az erdélyi és a kolozsvári magyarság elöregedőben van. Igaz ugyan, hogy négy-öt éve a gyerekvállalás emelkedő pályára állt, az elmúlt években megnőtt a magyar anyanyelvű elsőosztályosok száma, ám ez nem tudja ellensúlyozni a rendkívül magas elhalálozási arányt” – mondta el lapunk kérdésére Csoma Botond.
Maradt a status quo Marosvásárhelyen ?
Marosvásárhelyen még nem történt meg a teljes adatfeldolgozás, ezért nincsenek még számadatok – mondta el lapunknak Csegzi Sándor. Az RMDSZ-es alpolgármestertől megtudtuk, hogy a polgármesteri hivatal nem készített párhuzamos adatbázist, a kitöltött űrlapokat átadta a statisztikai hivatalnak, onnan várja az eredményeket. „Jelzések voltak, hogy nem mentek el mindenhová a számlálóbiztosok, vagy nem szerepelt mindenki a listán, ahogy én sem. Ahol jelezték a rendellenességeket, ott természetesen intézkedtünk” – mondta Csegzi, aki megerősítette korábbi véleményét, miszerint Marosvásárhely lélekszáma hozzávetőlegesen húszezerrel csökkent, a nemzetiségi arányok viszont nem változtak.
38 százalékos magyarság Szatmárnémetiben
Ugyancsak jelentősen visszaesett Szatmárnémeti lakossága, a tíz évvel ezelőtti 112 ezerről 96 ezerre apadt a Szamos-parti település népessége. Ilyés Gyula RMDSZ-es polgármester lapunknak elmondta, az előzetes, nem hivatalos adatok szerint a magyar közösség többnyire a teljes lakossággal arányosan csökkent, így a településen 38 százalékra tehető a magyarság aránya.
Apadás Nagyváradon
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke csak jövő hónapra ígért előzetes adatokat Nagyváradot illetően, de annyit elárult az ÚMSZ-nek, hogy a Körös-parti városban csökkent a magyar lakosság aránya. Egy korábban közzétett számítás szerint a tíz évvel ezelőtti 27 százalékról 23,81 százalékra esett vissza a város magyarságának aránya. A csökkenés a külföldre telepedéssel, a Nagyvárad környéki településekre való kiköltözéssel magyarázható, de – Kolozsvárhoz hasonlóan – a magyar közösség kedvezőtlen korfája is rontott a magyarság statisztikai adatain.
Székelyföldön a románok fogytak
A partiumi és közép-erdélyi régióval ellentétben Székelyföldön kisebb arányban csökkent a magyarok száma, mint a románoké. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere korábban azzal magyarázta az 1910 óta fennálló trend megfordulását, hogy a magyarság korstruktúrája sokkal kedvezőbben alakult a románságénál. „Háromszéken a románok 12,4 százalékkal, a magyar közösség 7,6 százalékkal fogyatkozott. Hargita megyében a magyarok 6,4 százalékkal, a románok 14,7 százalékkal vannak kevesebben” – mondta Antal Árpád.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Vidékfejlesztés: működik az Alutus
Az Erdővidéket és Olt mentét lefedő, LEADER-programban tevékenykedő Alutus Régió Egyesület tegnap kötötte meg a finanszírozási szerződést a Központi Fejlesztési Régió ügynökségével. Ennek értelmében a következő három évben a szervezet rendelkezésére áll 2,9 millió euró, melyet az Alutus pályázat útján oszt szét.
Demeter János, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, a cél a vidéki életminőség javítása. Ezért vidéki gazdasági fejlesztésre nyújtanak támogatást. Terv szerint már márciusban elindul a pályáztatás. Addig legtöbb tíz napon belül megszervezik az irodákat, s közzéteszik a kapcsolati címeket. Munkatársakat keresnek. Baróton lesz az igazgató, titkár(nő), egy-egy szakértő és animátor, Sepsibodokon egy szakértő és animátor.
Több tengely mentén lehet majd pályázni. Például pályakezdő fiatal gazdálkodóknak, vidéki vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, önkormányzatoknak. Az önrész mértékéről az egyesület dönt. Ezt igyekeznek úgy meghatározni, hogy akinek nincs lehetősége, akit ösztönözni kell, például a pályakezdő gazdáknak minimális hányadot állapítanak meg – mondotta az elnök. A pályázatokat a fejlesztési régió ügynöksége felügyelete mellett az egyesület vezetősége bírálja el.
Demeter János még elmondta, jövő héten a Felső-Háromszéket lefedő Angustia egyesülettel köti meg a finanszírozási szerződést a Középrégió ügynöksége. Márciusban minden valószínűség szerint megalakul a Sepsiszék alsó részét és Orbaiszéket felölelő Progressio LEADER-akciócsoport. Akkor Háromszék területének nyolcvan százalékát lefedték. Az elnök fontosnak tartja, hogy az országban egyedülálló módon a helyi önkormányzatok és civil szervezetek mellett a megyei tanács is részt vesz ezekben a LEADER-egyesületekben.
Szekeres Attila
Háromszék
Erdély.ma

Tőkés László beszámolója az EP alelnöki tevékenységéről
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László, eljutott az Európai Parlamenti alelnöki mandátuma végéhez. A Kossuth Rádió munkatársának, Moszkovics János mikrofonja előtt a néppárti képviselő röviden összefoglalta alelnöki tevékenységét.
Tőkés László azt nyilatkozta, hogy az alelnöki munkája legfőképpen diplomáciai feladatokban nyilvánult meg a nyugat-balkáni országok integrációja, és a keleti partnerség országainak csatlakozási tárgyalásai folyamatában. Járt Szerbiában a szerb csatlakozás ügyében, mely alkalommal meglátogatta a szerbiai magyarokat is, és kulturális, meg vallási vonatkozásban is végezte a munkáját.
Tőkés kiemelte a határon túli magyar ügyek képviseletét, kihelyezett ülésre hívta meg a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsot, akik ismertették a nemzetpolitikai, a határon túli- és a kisebbségpolitikai céljaikat.
Az elnök arról is beszélt, hogy a kommunista múlttal való elszámolás folyamatában is részt vett, amely a prágai nyilatkozat révén jutott oda, hogy az Európai Parlament a nemzeti-szocialista, és a kommunista totalitarizmus felett példás formában ítéletet mondott.
A rádió munkatársának Tőkés László azokról a vádakról is beszélt, miszerint azért nem jelöltette magát újra az Európa Parlament alelnöki tisztségére, mert nem volt meg a szükséges támogatottsága az Európai Néppárton belül, de Magyarországról, Romániából és Németországból sem. Tőkés csak a román támogatás hiányát ismerte el, majd arról beszélt, hogy az utóbbi másfél évben kétes hátterű parlamenti képviselők, és parlamenti körök mindent megtettek annak érdekében, hogy őt lejárassák. Tőkés szerint torz és rosszmájú ez a beállítás, majd elpanaszolta: ahelyett, hogy örvendene az RMDSZ vezetősége annak, hogy ilyen magas szinten van Erdélyből egy képviselője a magyar érdekeknek, inkább ilyen silány és ellenséges szintre vergődik le.
Végül Tőkés László arról beszélt, hogy a tisztségtől való megválása semmiben nem akadályozza az erdélyi- és az összmagyarság méltó képviseletében kifejtett munkájában, sőt így több ideje marad a képviseleti munkára.
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Továbbra sem döntött a MOGYE a magyar intézetek létrehozásáról
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) pénteken megtartott egyetemi szenátusi ülésén továbbra sem született döntés a magyar intézetek létrehozásáról, amelyek hiánya miatt az intézmény hónapok óta érvénytelen egyetemi chartával működik.
Az egyetem szenátusa pénteken ülésezett, de nem szerepelt napirenden a magyar intézetek/főtanszékek létrehozása. Constantin Copotoiu rektor az MTI-nek elmondta: már válaszoltak korábban a román oktatási minisztériumnak a magyar intézetek létrehozását sürgető két átiratára, most pedig várják, hogy a szaktárca elfogadja-e vagy pedig ismét elutasítja az egyetemi chartát. Az oktatási minisztérium tavaly október és december elején küldött az egyetemnek egy-egy átiratot, hogy tartsa tiszteletben az új román felsőoktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó előírásait.
A rektor megismételte azt az álláspontot, miszerint magyar intézeteket azért nem lehet létrehozni, mert a magyar nyelvű oktatás nincs külön akkreditálva, és nincsenek is meg az ehhez szükséges feltételek. A szenátusi ülésen az egyetemi választás előkészítése szerepelt napirenden, hiszen a közeljövőben választásokra kerül sor a felsőoktatási intézményben, így többek között új rektort is választanak.
Király András romániai oktatási államtitkár az MTI-nek elmondta: nyilvánvaló az egyetem időhúzási szándéka, és leszögezte, hogy az egyetemen sorra kerülő választás sem lehet érvényes, amíg az egyetem nem rendelkezik a minisztérium által jóváhagyott, érvényes egyetemi chartával.
A tavaly január 1-jén hatályba lépett román oktatási törvény értelmében kellett új chartát elfogadnia valamennyi romániai egyetemnek. A jogszabály magyar intézetek alapítását írja elő az olyan multikulturális egyetemek számára, mint a marosvásárhelyi. Ezek létrehozását azonban elutasítja a MOGYE román többségű szenátusa annak ellenére, hogy több magyarországi egyetem oktatói jelezték hajlandóságukat: kisegítik ideiglenesen az egyetem magyar nyelvű képzését.
Korábban Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a kormánynak úgynevezett B-terve is van, hiszen amennyiben az egyetem nem hajlandó eleget tenni az oktatási minisztérium kérésének, akkor kormányhatározattal hozzák létre a magyar intézeteket.
marosvasarhelyi.info 
Erdély.ma

Bemutatták Szatmárnémetiben a Pro Learning programot
A szatmárnémeti Consult Scolari Egyesület a Nyíregyházi egyetemmel partnerségben bonyolítja a „ProLearning: tanulási lehetőségek mindenkinek” elnevezésű projektjét. A Consult Scolari tagjai január 13-án mutatták be az innovatív nyelvtanulási módszer előnyeit.
A Pro Learning célja elsősorban a román-magyar határvidék társadalmi és gazdasági környezetének megerősítése, a későbbiekben pedig tovább terjeszkednének, ukrán és szlovák partnereket is bevonnának a projektbe. A sajtótájékoztatón Haller Csilla, a projekt gazdasági felelőse számolt be a Pro Learning céljáról, előnyéről, és arról, hogy milyen téren nyújt újat mindazoknak, akik bekapcsolódnak ebbe.
A határokon átívelő projektre összesen 385.740 euró áll rendelkezésre, amit az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz. A program számos lehetőséget kínál kedvezményezettjeinek több területen belül is, hiszen stratégiai célja a közösség, valamint a gazdasági szervek összekovácsolása.
„A „Pro Learning – tanulási lehetőségek mindenkinek” elnevezésű projektben egy olyan elektronikus tanulási lehetőség fejlesztésén, kialakításán dolgozunk, melynek keretében három nyelvet – románt, magyart és angolt – tanulhatnak a programban résztvevők. Az általános nyelvtanulási módszerek mellett speciális célokat is kitűztünk, ugyanis különböző szinteken és területekre lebontva szeretnék tanítani az említett nyelveket.” – magyarázta Haller Csilla.
A nyelvtanulást egy interaktív, három nyelvű internetes portál fogja elősegíteni, amelyről a tanfolyamokon résztvevők letölthetik a tananyagot, illetve használhatják a tanulást elősegítő online programokat. A technikai és az információs feltételeket már kifejlesztették, valamint több tesztelési perióduson is átesett az említett program.
Haller megjegyezte: mindazok, akik majd részt szeretnének venni a programban egy egységes részvételi díjat kell majd fizessenek. Ennek összegéről január folyamán döntenek a projektvezetők.
A sajtótájékoztató keretében bemutatták az E-learning előnyeit, melynek privilégiuma rugalmasságában rejlik, mivel a tanuló időtől és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül, saját tanulási igényeire tud fókuszálni.
Ez a tanulási módszer a versenyképes szervezetek kialakításának, az innovációs képesség növelésének is a folyamatos tanulás és információszerzés alapja. Lehetőség van a kommunikációra az oktatóval és a többi felhasználóval egyaránt e-mailen keresztül, virtuális classroomokban, vagy a Skype-on keresztül chat szobákban.
A program célcsoportja két kategóriából, közvetlen és közvetett kedvezményezettekből áll majd. Haller röviden bemutatta a Pro Learning+ programot is melynek keretében kibővítik a már meglévő tananyagot és két új nyelvet, a szlovákot és az ukránt is bevezetik, illetve tovább tesztelik a tananyagokat. Az utolsó konferenciára Szatmárnémetiben január 27-én kerül sor, mikor is teljes egészében bemutatják a programot és a tesztpróbák során kapott eredményeket.
Póti Orsolya
szatmar.to
Erdély.ma