Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. június 30.
Vádemelés a bántalmazott gyulafehérvári magyar rektor ügyében
Vádat emelt a romániai Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség négy fiatalember ellen, akik két héttel ezelőtt megverték a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és az intézmény egyik alkalmazottjának férjét.
Az ügyészség szerint a vádlottak magyarellenes szólamokat skandáltak, ezért diszkriminációra való felbujtás miatt is vádat emeltek ellenük. Közülük az egyik férfi a román hadsereg alkalmazottja – közölte az Agerpres román hírügynökség.
Román fiatalok június 18-án este baseballütővel megverték Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók az intézet egyik alkalmazottjának a férjét is leütötték, aki a rektor segítségére akart sietni.
A román hatóságok tagadják, hogy magyarellenes indíttatású bűncselekményről lenne szó. Ezt azzal indokolták, hogy az ittas állapotban lévő támadók aznap este román nemzetiségű személyek által lakott ingatlanok ablakait is betörték. A legutóbbi ügyészségi közlemény még azt írta, hogy az elkövetők antiszemita megjegyzéseket tettek.
Adela Corodeanu, a Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség szóvivője azonban most elmondta, hogy az ittas állapotban lévő négy fiatalember azt kiabálta románul, hogy “Kifelé a magyarokkal az országból!”.
A hátrányos megkülönböztetésre való felbujtáson kívül – amelyért hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság szabható ki – a négy vádlott ellen rongálás, a közerkölcs és a közrend megsértése és csendháborítás miatt is vádat emeltek, hármójuk esetében pedig az erőszakcselekmény szintén bekerült a vádpontok közé.
Az ügyészek megállapították, hogy a fiatalok a baseballütőt az utca egy másik lakójától vették el, aki ezzel az eszközzel ment ki a házát szintén kövekkel megdobáló fiatalok ellen. Az illető nem tett feljelentést a rendőrségen.
A magyar külügyminisztérium az incidens után közleményben fejezte ki megdöbbenését. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.
A román külügyi tárca ugyanakkor úgy vélte, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar reagálás nyelvezete “nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”.
Az ügyről korábban Traian Basescu román államfő is kifejtette a véleményét. Szerinte nem beszélhetünk magyarellenességről. Úgy vélte, hogy az ittas fiataloknak fogalmuk nem volt, hogy az egyik bántalmazott éppen a magyar rektor, szerinte ha egy román lett volna ott, akkor őt is bántalmazták volna. Basescu szerint a rektort szidalmazni kezdték, s amikor kiderült, hogy magyar, akkor kezdték szidni nemzetiségét.
erdon.ro
Vádat emelt a romániai Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség négy fiatalember ellen, akik két héttel ezelőtt megverték a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és az intézmény egyik alkalmazottjának férjét.
Az ügyészség szerint a vádlottak magyarellenes szólamokat skandáltak, ezért diszkriminációra való felbujtás miatt is vádat emeltek ellenük. Közülük az egyik férfi a román hadsereg alkalmazottja – közölte az Agerpres román hírügynökség.
Román fiatalok június 18-án este baseballütővel megverték Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók az intézet egyik alkalmazottjának a férjét is leütötték, aki a rektor segítségére akart sietni.
A román hatóságok tagadják, hogy magyarellenes indíttatású bűncselekményről lenne szó. Ezt azzal indokolták, hogy az ittas állapotban lévő támadók aznap este román nemzetiségű személyek által lakott ingatlanok ablakait is betörték. A legutóbbi ügyészségi közlemény még azt írta, hogy az elkövetők antiszemita megjegyzéseket tettek.
Adela Corodeanu, a Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség szóvivője azonban most elmondta, hogy az ittas állapotban lévő négy fiatalember azt kiabálta románul, hogy “Kifelé a magyarokkal az országból!”.
A hátrányos megkülönböztetésre való felbujtáson kívül – amelyért hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság szabható ki – a négy vádlott ellen rongálás, a közerkölcs és a közrend megsértése és csendháborítás miatt is vádat emeltek, hármójuk esetében pedig az erőszakcselekmény szintén bekerült a vádpontok közé.
Az ügyészek megállapították, hogy a fiatalok a baseballütőt az utca egy másik lakójától vették el, aki ezzel az eszközzel ment ki a házát szintén kövekkel megdobáló fiatalok ellen. Az illető nem tett feljelentést a rendőrségen.
A magyar külügyminisztérium az incidens után közleményben fejezte ki megdöbbenését. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.
A román külügyi tárca ugyanakkor úgy vélte, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar reagálás nyelvezete “nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”.
Az ügyről korábban Traian Basescu román államfő is kifejtette a véleményét. Szerinte nem beszélhetünk magyarellenességről. Úgy vélte, hogy az ittas fiataloknak fogalmuk nem volt, hogy az egyik bántalmazott éppen a magyar rektor, szerinte ha egy román lett volna ott, akkor őt is bántalmazták volna. Basescu szerint a rektort szidalmazni kezdték, s amikor kiderült, hogy magyar, akkor kezdték szidni nemzetiségét.
erdon.ro
2011. június 30.
Újabb székelyföld fejlesztési stratégia készül
Székelyföld fejlesztési irányvonalának elkészítésére nyertek pályázatot Kovászna és Hargita megye önkormányzatai. A stratégiai együttműködést az Európai Unió Szociális Alapja 816 ezer lejjel támogatja, ebből a következő évben képzéseket szerveznek 40 vezető beosztású köztisztviselőnek, illetve támogatják az együttműködést a két székely megye között – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Birtalan József Hargita megyei megyemenedzser.
„Kovászna és Hargita megyékben hasonlóak a fejlesztési irányok, de hasonlóak a problémák is. A térségben számos égető kérdés van: csökkenek a jövedelmek, romlott a foglalkoztatás aránya, és így az életkörülmények is, drágulnak az egészségügyi szolgáltatások, nem megfelelő az infrastruktúra” – hangsúlyozta Henning László Kovászna megyei önkormányzati alelnök, aki szerint a közös fejlesztési stratégia teremthet megoldást.
Az elöljáró szerint túl merész elképzelés, hogy 12 hónap alatt teljes stratégia születik, de úgy vélte ez az időszak az adatgyűjtésre, és a prioritások felmérésére elég. Henning László emlékeztetett: prioritást érdemelnek az ásványvízforrások, az erdőgazdálkodás, a megújuló energiaforrások, turizmus és hagyományos termékek terén kialakítható fejlesztések.
A tervek szerint a közös projektek révén széleskörű közvélemény-kutatást végeznek, felmérik, hogy a térségben élő lakók milyennek látják Székelyföldet és melyek az általuk támogatott fejlesztési irányvonalak. A résztvevők hálózati elemzéseket készítenek, felmérik, hogy mennyire hatékony az önkormányzatok, az intézmények, a vállalkozói- és a civil szféra együttműködése.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
Székelyföld fejlesztési irányvonalának elkészítésére nyertek pályázatot Kovászna és Hargita megye önkormányzatai. A stratégiai együttműködést az Európai Unió Szociális Alapja 816 ezer lejjel támogatja, ebből a következő évben képzéseket szerveznek 40 vezető beosztású köztisztviselőnek, illetve támogatják az együttműködést a két székely megye között – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Birtalan József Hargita megyei megyemenedzser.
„Kovászna és Hargita megyékben hasonlóak a fejlesztési irányok, de hasonlóak a problémák is. A térségben számos égető kérdés van: csökkenek a jövedelmek, romlott a foglalkoztatás aránya, és így az életkörülmények is, drágulnak az egészségügyi szolgáltatások, nem megfelelő az infrastruktúra” – hangsúlyozta Henning László Kovászna megyei önkormányzati alelnök, aki szerint a közös fejlesztési stratégia teremthet megoldást.
Az elöljáró szerint túl merész elképzelés, hogy 12 hónap alatt teljes stratégia születik, de úgy vélte ez az időszak az adatgyűjtésre, és a prioritások felmérésére elég. Henning László emlékeztetett: prioritást érdemelnek az ásványvízforrások, az erdőgazdálkodás, a megújuló energiaforrások, turizmus és hagyományos termékek terén kialakítható fejlesztések.
A tervek szerint a közös projektek révén széleskörű közvélemény-kutatást végeznek, felmérik, hogy a térségben élő lakók milyennek látják Székelyföldet és melyek az általuk támogatott fejlesztési irányvonalak. A résztvevők hálózati elemzéseket készítenek, felmérik, hogy mennyire hatékony az önkormányzatok, az intézmények, a vállalkozói- és a civil szféra együttműködése.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. június 30.
Egyelőre nem lesz kisebbségi törvény. Jobb így?
Erdély FM
Csütörtökön lejár a tavaszi ülésszak, a meggyámbászott tervezet pedig a szakbizottságban vesztegel. Kelemen Hunor és Varga Attila nyilatkozott az Erdély FM-nek.
Nem lesz kisebbségi törvény egyelőre, annak ellenére, hogy elfogadása kormányzati prioritás, és az RMDSZ június 30-ig szerette volna megszavaztatni a jogszabályt. A határidő holnap lejár, így esély sincs arra, hogy a mostani parlamenti ülésszakban döntsenek róla. A csúszás viszont még jól is jöhet, mivel a jelenlegi politikai közhangulat nem kedvez a jogszabálynak. Magyarán nem szavaznák meg. Az Erdély FM közéleti műsora, az Arcvonal az RMDSZ reakciójára volt kíváncsi.
”Ebben az időszakban nagyon nehezen tudtunk előre haladni a kisebbségi törvénnyel, ha előrehaladásnak lehet nevezni azt, hogy a parlamentben, a bizottságban néhány cikkelyt megvitattunk. A bizottságban valóban elkezdődött a munka, és a jelentés gyakorlatilag el is készülhetne a jövő hétre, de június 30-ra ebből nem lesz megszavazott törvény. Akkor, amikor a protokollumot aláírtuk a kollégákkal, június 30-át, a tavaszi ülésszak végét jelöltük meg a kisebbségi törvény elfogadási határidejeként. Nyilván a politikai kontextus mindent fölülírhat, illetve sokmindent befolyásolhat. Ebben a felturbózott magyarellenes hangulatban, ebben a mostani politikai viszonyban, ahol az ellenzék és a kormányoldal semmiben nem akar és nem tud közös nevezőre jutni, nehezen látom azt megvalósíthatónak, hogy június 30-án egy olyan kisebbségi törvénnyel álljunk elő, amely megfelel az elvárásainknak. De azt igenis kötelességünknek tartom, hogy továbblépjünk, hogy továbbvigyük ezt a kisebbségi törvényt, keressük a partnereket, párbeszédet folytassunk, érveljünk és alakítsuk ki azt a politikai helyzetet, amikor a kisebbségi törvényt el lehet fogadni. Nekünk most, ebben a pillanatban, nem egy kétnyelvű táblát, nem is egy kétnyelvű feliratot, mégcsak nemis a nyelvhasználatot, hanem az elmúlt 21 esztendőben elért eredményeinket kell mindenestül megvédenünk” - mondta el az Arcvonalnak az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Varga Attila, a képviselőház emberjogi bizottságának tagja szerint jelenleg nem is menne át a kisebbségi törvény a parlamenten. “Az emberjogi bizottság tagjaként részese vagyok annak a vitának, ami a kisebbségi törvény körül közvetlenül is zajlik ezekben a napokban is. A konklúziók: az elmúlt napok, hetek tapasztalata azt mutatja, hogy a kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan kialakítható egy közel kétharmados többség. Sajnos nem mellette, hanem ellene, ami nyilván a mi pozíciónkat is meghatározza” - fogalmazott. Kelemen Hunor azt mondta a szombati SZKT-n, hogy újra kell kezdeni az egyeztetéseket annak érdekében, hogy a kisebbségi törvény valóban a magyarság érdekeit szolgálja, és megteremtse a kulturális autonómia kereteit. Ezért inkább halasztódjon a törvény elfogadása, semmint egy olyan törvényt szavazzanak meg, amely hiányos - mondta el a szövetség elnöke. Az RMDSZ korábban a koalícióban maradás feltételeként szabta meg a kisebbségi törvény elfogadását még ebben a parlamenti ülésszakban. Varga Attila képviselő szerint viszont ha kilép a kormányból az RMDSZ, mert nem sikerült végigvinni a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, akkor az nem jelenti azt, hogy majd az ellenzékkel meg lehet ezt valósítani. “Ha mi kilépünk a kormányból azért, mert a kisebbségi törvényt nem fogadják el, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem találunk jelenleg olyan romániai parlamenti partnert, amelyik ezt támogatná. Tehát nem logikus vagy nem ésszerű a kilépés. Akkor lenne ez ésszerű, ha úgy lépnénk ki, hogy partnerek lennének körülöttünk, akik támogatják majd a kisebbségi törvény megszavazását. Szívem szerint én kilépnék, de eszem szerint tudom, hogy csak egy gazdasági és politikai válságot mélyítenénk el, miközben kisebbségi törvény nem lenne. Tehát eszem szerint én is amellett vagyok, hogy most, ebben a pillanatban nincs hova kilépni” - fogalmazott Varga. Annak ellenére, hogy Teodor Baconschi külügyminiszter nemrég még azt hangoztatta, a kisebbségi törvény elfogadása a koalíció legfontosabb céljai között van, a képviselőház emberjogi bizottságában olyan módosításokat is jóváhagytak, melyek hátrányosan érintik a magyar közösséget, és nem csupán az ellenzéki pártok képviselői szavaztak ezekre a módosításokra. Ráadásul a törvény vitáját nem onnan folytatták, ahol évekkel ezelőtt abbamaradt, hanem az első cikkelytől, tudtuk meg Varga Attilától.
A képviselő beszámolt az Erdély FM-nek: “Politikai partnerünk, a PDL segítségével elölről kezdtük a vitát, de olyan módon, hogy módosultak bizonyos cikkelyek, amelyek szerintem már most elfogadhatatlanná teszik számunkra így a kisebbségi törvényt, és vannak függőben lévő kérdések.” Varga elmondta: “A partnereink nem akarnak már hallani az autonómiáról, magát a szót, a kifejezést sem akarják, és nem is merek rákérdezni, hogy a tartalmát értelmezik-e valamilyen módon vagy sem. Azt is kifejtették, hogy döntési kompetenciát nem hajlandóak biztosítani valamilyen autonómia-tanácsnak, és ha ezt nem teszik meg, akkor értelmetlen az egész jogszabály ezen része. Nagyon veszélyes, hogy az elnök is, mások is elmondták, nem tudnak egyetérteni azzal, hogy vétójoga legyen a kisebbségügyi szervezetnek vagy valamilyen tanácsnak például akkor, ha egy kisebbségi iskola megszűnéséről van szó, mert hogy hozható az állam olyan helyzetbe, hogy ne tehessen meg bármit? Ennél is súlyosabbnak vélem azt, hogy egyszerűen törölték azt az egyértelmű rendelkezést a törvénytervezetből, amely azt mondja ki, hogy normatív illetve közigazgatási eszközökkel nem változtatható meg az etnikai arány. Ugyanennek a cikkelynek a következő bekezdését, amely azt mondja ki, hogy nem módosíthatóak a közigazgatási határok úgy, hogy sérüljenek az etnikai arányok, módosították. A tiltást pozitív módon fogalmazták meg, hogy az állam megteheti, csak nem csorbulhatnak a jogok. Nyilván teljesen másról van szó, hiszen itt a jog maga a meglévő etnikai arány.
Tehát nem állunk jól a vitában. Ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy erőnket arra kelljen összpontosítsuk, hogy kivédjünk egy olyan döntést, amellyel netán megszavaznak egy olyan kisebbségi törvényt, amellyel nem tudunk egyetérteni.” A képviselő nem zárja ki, hogy júliusban egy rendkívüli parlamenti ülésszakon a kormány felelősségvállalással fogadja el a kisebbségi törvényt. Ugyanakkor nem sok esélyt lát arra, hogy ebben a formában megszavazzák a jogszabályt.
Transindex.ro
Erdély FM
Csütörtökön lejár a tavaszi ülésszak, a meggyámbászott tervezet pedig a szakbizottságban vesztegel. Kelemen Hunor és Varga Attila nyilatkozott az Erdély FM-nek.
Nem lesz kisebbségi törvény egyelőre, annak ellenére, hogy elfogadása kormányzati prioritás, és az RMDSZ június 30-ig szerette volna megszavaztatni a jogszabályt. A határidő holnap lejár, így esély sincs arra, hogy a mostani parlamenti ülésszakban döntsenek róla. A csúszás viszont még jól is jöhet, mivel a jelenlegi politikai közhangulat nem kedvez a jogszabálynak. Magyarán nem szavaznák meg. Az Erdély FM közéleti műsora, az Arcvonal az RMDSZ reakciójára volt kíváncsi.
”Ebben az időszakban nagyon nehezen tudtunk előre haladni a kisebbségi törvénnyel, ha előrehaladásnak lehet nevezni azt, hogy a parlamentben, a bizottságban néhány cikkelyt megvitattunk. A bizottságban valóban elkezdődött a munka, és a jelentés gyakorlatilag el is készülhetne a jövő hétre, de június 30-ra ebből nem lesz megszavazott törvény. Akkor, amikor a protokollumot aláírtuk a kollégákkal, június 30-át, a tavaszi ülésszak végét jelöltük meg a kisebbségi törvény elfogadási határidejeként. Nyilván a politikai kontextus mindent fölülírhat, illetve sokmindent befolyásolhat. Ebben a felturbózott magyarellenes hangulatban, ebben a mostani politikai viszonyban, ahol az ellenzék és a kormányoldal semmiben nem akar és nem tud közös nevezőre jutni, nehezen látom azt megvalósíthatónak, hogy június 30-án egy olyan kisebbségi törvénnyel álljunk elő, amely megfelel az elvárásainknak. De azt igenis kötelességünknek tartom, hogy továbblépjünk, hogy továbbvigyük ezt a kisebbségi törvényt, keressük a partnereket, párbeszédet folytassunk, érveljünk és alakítsuk ki azt a politikai helyzetet, amikor a kisebbségi törvényt el lehet fogadni. Nekünk most, ebben a pillanatban, nem egy kétnyelvű táblát, nem is egy kétnyelvű feliratot, mégcsak nemis a nyelvhasználatot, hanem az elmúlt 21 esztendőben elért eredményeinket kell mindenestül megvédenünk” - mondta el az Arcvonalnak az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Varga Attila, a képviselőház emberjogi bizottságának tagja szerint jelenleg nem is menne át a kisebbségi törvény a parlamenten. “Az emberjogi bizottság tagjaként részese vagyok annak a vitának, ami a kisebbségi törvény körül közvetlenül is zajlik ezekben a napokban is. A konklúziók: az elmúlt napok, hetek tapasztalata azt mutatja, hogy a kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan kialakítható egy közel kétharmados többség. Sajnos nem mellette, hanem ellene, ami nyilván a mi pozíciónkat is meghatározza” - fogalmazott. Kelemen Hunor azt mondta a szombati SZKT-n, hogy újra kell kezdeni az egyeztetéseket annak érdekében, hogy a kisebbségi törvény valóban a magyarság érdekeit szolgálja, és megteremtse a kulturális autonómia kereteit. Ezért inkább halasztódjon a törvény elfogadása, semmint egy olyan törvényt szavazzanak meg, amely hiányos - mondta el a szövetség elnöke. Az RMDSZ korábban a koalícióban maradás feltételeként szabta meg a kisebbségi törvény elfogadását még ebben a parlamenti ülésszakban. Varga Attila képviselő szerint viszont ha kilép a kormányból az RMDSZ, mert nem sikerült végigvinni a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, akkor az nem jelenti azt, hogy majd az ellenzékkel meg lehet ezt valósítani. “Ha mi kilépünk a kormányból azért, mert a kisebbségi törvényt nem fogadják el, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem találunk jelenleg olyan romániai parlamenti partnert, amelyik ezt támogatná. Tehát nem logikus vagy nem ésszerű a kilépés. Akkor lenne ez ésszerű, ha úgy lépnénk ki, hogy partnerek lennének körülöttünk, akik támogatják majd a kisebbségi törvény megszavazását. Szívem szerint én kilépnék, de eszem szerint tudom, hogy csak egy gazdasági és politikai válságot mélyítenénk el, miközben kisebbségi törvény nem lenne. Tehát eszem szerint én is amellett vagyok, hogy most, ebben a pillanatban nincs hova kilépni” - fogalmazott Varga. Annak ellenére, hogy Teodor Baconschi külügyminiszter nemrég még azt hangoztatta, a kisebbségi törvény elfogadása a koalíció legfontosabb céljai között van, a képviselőház emberjogi bizottságában olyan módosításokat is jóváhagytak, melyek hátrányosan érintik a magyar közösséget, és nem csupán az ellenzéki pártok képviselői szavaztak ezekre a módosításokra. Ráadásul a törvény vitáját nem onnan folytatták, ahol évekkel ezelőtt abbamaradt, hanem az első cikkelytől, tudtuk meg Varga Attilától.
A képviselő beszámolt az Erdély FM-nek: “Politikai partnerünk, a PDL segítségével elölről kezdtük a vitát, de olyan módon, hogy módosultak bizonyos cikkelyek, amelyek szerintem már most elfogadhatatlanná teszik számunkra így a kisebbségi törvényt, és vannak függőben lévő kérdések.” Varga elmondta: “A partnereink nem akarnak már hallani az autonómiáról, magát a szót, a kifejezést sem akarják, és nem is merek rákérdezni, hogy a tartalmát értelmezik-e valamilyen módon vagy sem. Azt is kifejtették, hogy döntési kompetenciát nem hajlandóak biztosítani valamilyen autonómia-tanácsnak, és ha ezt nem teszik meg, akkor értelmetlen az egész jogszabály ezen része. Nagyon veszélyes, hogy az elnök is, mások is elmondták, nem tudnak egyetérteni azzal, hogy vétójoga legyen a kisebbségügyi szervezetnek vagy valamilyen tanácsnak például akkor, ha egy kisebbségi iskola megszűnéséről van szó, mert hogy hozható az állam olyan helyzetbe, hogy ne tehessen meg bármit? Ennél is súlyosabbnak vélem azt, hogy egyszerűen törölték azt az egyértelmű rendelkezést a törvénytervezetből, amely azt mondja ki, hogy normatív illetve közigazgatási eszközökkel nem változtatható meg az etnikai arány. Ugyanennek a cikkelynek a következő bekezdését, amely azt mondja ki, hogy nem módosíthatóak a közigazgatási határok úgy, hogy sérüljenek az etnikai arányok, módosították. A tiltást pozitív módon fogalmazták meg, hogy az állam megteheti, csak nem csorbulhatnak a jogok. Nyilván teljesen másról van szó, hiszen itt a jog maga a meglévő etnikai arány.
Tehát nem állunk jól a vitában. Ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy erőnket arra kelljen összpontosítsuk, hogy kivédjünk egy olyan döntést, amellyel netán megszavaznak egy olyan kisebbségi törvényt, amellyel nem tudunk egyetérteni.” A képviselő nem zárja ki, hogy júliusban egy rendkívüli parlamenti ülésszakon a kormány felelősségvállalással fogadja el a kisebbségi törvényt. Ugyanakkor nem sok esélyt lát arra, hogy ebben a formában megszavazzák a jogszabályt.
Transindex.ro
2011. június 30.
A Communitas esete a magyar sajtóval
Szinte észrevétlenül jelent meg a napokban a Communitas Alapítvány tavaszi kiírásának az eredményhirdetése. A kuratóriumok hozták formájukat, különösebb meglepetést nem okoztak. Az RMDSZ holdudvarához tartozó, vagy hozzájuk közel álló szervezetek idén is taroltak. Az alapítvány által kezelt lejmilliók kis hányadát nyilvános pályázati úton elosztó kuratóriumok hűek maradtak önmagukhoz: ahogyan eddig is, tették „kötelességüket”, és kirostálták a nem oda való, a más magyar pártok irányába elcsángáló delikvenseket.
Lévén, hogy idén egy-két ellenzéki napilapnak is hullattak némi morzsát, nagy felhajtás nem volt a Communitas örökös visszaéléseinek ügyében. Az meg bizonyára sokaknak nem tűnt fel, hogy a százszázalék RMDSZ-ellenőrzés alatt álló heti- és havilapok, vagy más időszakos periodikák kuratóriumában az RMDSZ-monopóliumot legkeményebben bíráló Erdélyi Napló, Polgári Élet vagy Erdélyi Gazda idén sem kapott egy banit sem.
Érdemes néhány szót szólnom a sajtótámogatások ügyéről, már csak azért is, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagjaként az előző években nekem is szerepem volt abban, hogy a napilapok által megpályázható nyilvános sajtótámogatások megítélésében az újságírószakmának is beleszólása legyen. Elértük, hogy hosszas kirekesztés után nem csak a Krónika, hanem a két, ellenzéki hangvételű megyei napilap, a Háromszék és a Reggeli Újság is támogatásban részesülhessen.
Ha jól számolom, a MÚRE képviseletében összesen három ilyen kuratóriumi ülésen vettem részt. Ha már a jobboldali sajtó részéről egymagamban voltam ott, valamit mozdítani próbáltam. Napilap számára jelképes összeg a megítélt évi 10 000-20 000 lej, mégis jó volt tudni, hogy a Reggeli Újság vagy Krónika részére nem volt kis siker keresztülvinni ezeket a döntéseket.
A párhuzamos sajtókuratóriumban viszont ez a fajta szakmai egyeztetés már nem működött. Itt a Communitas Alapítvány hozta hagyományos formáját: mindig hithű RMDSZ-katonák osztották az erdélyi magyarság pénzét, így természetesen szóba sem jöhetett, hogy az RMDSZ-vonaltól eltérő lapok részesüljenek támogatásban. Persze, mindig akadt egy-két kuratóriumi tag, aki azért rákérdezett, hogy az Erdélyi Napló például kaphat-e pénzt? A kétezres évek végéig ez úgy működött, hogy Markó Béla tudatta a nagyérdemű kuratóriummal, kik vannak tiltólistán. Az Erdélyi Napló néhány más lappal együtt hosszú éveken át a lista oszlopos tagja volt. Aztán kis erdélyi világunk változott, és az RMDSZ egyezkedésre kényszerült Tőkés Lászlóval. Ettől persze az RMDSZ-csúcs nem változott meg, de hirtelen, szemszúrásból eltűnt a virtuális lista. Tíz év után így eshetett meg, hogy az Erdélyi Napló 2009-ben egyszer csak kereken 5 000 lejt kapott, nagyjából annyit, mint egy községi polgármesteri hivatal faliújságja. Összehasonlításként írom, hogy az RMDSZ egyik szócsöveként elhíresült Erdélyi Riport hetilap abban az évben az általunk kapott összeg több mint hatszorosához jutott hozzá.
Amikor RMDSZ-tisztségviselőknek panaszkodtunk a méltánytalan pénzosztásról, válaszuk rendszerint az volt: miért nem megyünk Tőkés Lászlóhoz vagy Szász Jenőhöz pénzt kérni? Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy a szétosztásra kerülő pénz nem valamiféle RMDSZ-mágnás személyes vagyona, hanem a romániai magyarság adólejeiből megítélt támogatás.
Az RMDSZ pénzosztó kuratóriuma semmit nem hajlandó saját hibáiból tanulni. Úgy tűnik, idén a kuratóriumokban ismét „listás szavazás” folyt. A Communitas ismétli önmagát, akár a történelem. Miközben a magyarországi kormányváltás rendre mindent kihúzott az RMDSZ alól, a figyelmeztetés nem elegendő. Ugyanott folytatják, mintha mi sem történt volna.
átvette Makkay József blogjából, 2011. május 23
Erdélyi Polgár /Az MPP Kolozs megyei lapja.
Szinte észrevétlenül jelent meg a napokban a Communitas Alapítvány tavaszi kiírásának az eredményhirdetése. A kuratóriumok hozták formájukat, különösebb meglepetést nem okoztak. Az RMDSZ holdudvarához tartozó, vagy hozzájuk közel álló szervezetek idén is taroltak. Az alapítvány által kezelt lejmilliók kis hányadát nyilvános pályázati úton elosztó kuratóriumok hűek maradtak önmagukhoz: ahogyan eddig is, tették „kötelességüket”, és kirostálták a nem oda való, a más magyar pártok irányába elcsángáló delikvenseket.
Lévén, hogy idén egy-két ellenzéki napilapnak is hullattak némi morzsát, nagy felhajtás nem volt a Communitas örökös visszaéléseinek ügyében. Az meg bizonyára sokaknak nem tűnt fel, hogy a százszázalék RMDSZ-ellenőrzés alatt álló heti- és havilapok, vagy más időszakos periodikák kuratóriumában az RMDSZ-monopóliumot legkeményebben bíráló Erdélyi Napló, Polgári Élet vagy Erdélyi Gazda idén sem kapott egy banit sem.
Érdemes néhány szót szólnom a sajtótámogatások ügyéről, már csak azért is, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagjaként az előző években nekem is szerepem volt abban, hogy a napilapok által megpályázható nyilvános sajtótámogatások megítélésében az újságírószakmának is beleszólása legyen. Elértük, hogy hosszas kirekesztés után nem csak a Krónika, hanem a két, ellenzéki hangvételű megyei napilap, a Háromszék és a Reggeli Újság is támogatásban részesülhessen.
Ha jól számolom, a MÚRE képviseletében összesen három ilyen kuratóriumi ülésen vettem részt. Ha már a jobboldali sajtó részéről egymagamban voltam ott, valamit mozdítani próbáltam. Napilap számára jelképes összeg a megítélt évi 10 000-20 000 lej, mégis jó volt tudni, hogy a Reggeli Újság vagy Krónika részére nem volt kis siker keresztülvinni ezeket a döntéseket.
A párhuzamos sajtókuratóriumban viszont ez a fajta szakmai egyeztetés már nem működött. Itt a Communitas Alapítvány hozta hagyományos formáját: mindig hithű RMDSZ-katonák osztották az erdélyi magyarság pénzét, így természetesen szóba sem jöhetett, hogy az RMDSZ-vonaltól eltérő lapok részesüljenek támogatásban. Persze, mindig akadt egy-két kuratóriumi tag, aki azért rákérdezett, hogy az Erdélyi Napló például kaphat-e pénzt? A kétezres évek végéig ez úgy működött, hogy Markó Béla tudatta a nagyérdemű kuratóriummal, kik vannak tiltólistán. Az Erdélyi Napló néhány más lappal együtt hosszú éveken át a lista oszlopos tagja volt. Aztán kis erdélyi világunk változott, és az RMDSZ egyezkedésre kényszerült Tőkés Lászlóval. Ettől persze az RMDSZ-csúcs nem változott meg, de hirtelen, szemszúrásból eltűnt a virtuális lista. Tíz év után így eshetett meg, hogy az Erdélyi Napló 2009-ben egyszer csak kereken 5 000 lejt kapott, nagyjából annyit, mint egy községi polgármesteri hivatal faliújságja. Összehasonlításként írom, hogy az RMDSZ egyik szócsöveként elhíresült Erdélyi Riport hetilap abban az évben az általunk kapott összeg több mint hatszorosához jutott hozzá.
Amikor RMDSZ-tisztségviselőknek panaszkodtunk a méltánytalan pénzosztásról, válaszuk rendszerint az volt: miért nem megyünk Tőkés Lászlóhoz vagy Szász Jenőhöz pénzt kérni? Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy a szétosztásra kerülő pénz nem valamiféle RMDSZ-mágnás személyes vagyona, hanem a romániai magyarság adólejeiből megítélt támogatás.
Az RMDSZ pénzosztó kuratóriuma semmit nem hajlandó saját hibáiból tanulni. Úgy tűnik, idén a kuratóriumokban ismét „listás szavazás” folyt. A Communitas ismétli önmagát, akár a történelem. Miközben a magyarországi kormányváltás rendre mindent kihúzott az RMDSZ alól, a figyelmeztetés nem elegendő. Ugyanott folytatják, mintha mi sem történt volna.
átvette Makkay József blogjából, 2011. május 23
Erdélyi Polgár /Az MPP Kolozs megyei lapja.
2011. június folyamán
„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)
2011. július 1.
Belföldi hírek
Közös uniós agrárpolitika
Románia jelentős forrásokban részesül majd, legalábbis a közös agrárpolitikát és a kohéziós politikát illetően – nyilatkozta tegnap Dacian Cioloş mezőgazdasági biztos, miután az Európai Bizottság elfogadta az EU 2014–2020-as költségvetési tervezetét.
A közös agrárpolitikai továbbra is a legjelentősebb tétel az uniós költségvetésben, 371,7 milliárd eurót szánnak erre, illetve 15,2 milliárd eurós kiegészítést lehet még igénybe venni. Összesen 386,9 milliárd eurót fordítanak az európai mezőgazdaságra a 2014–2020-as időszakban. Az összeg gyakorlatilag a 2013-as szinten marad. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közös uniós agrárpolitika
Románia jelentős forrásokban részesül majd, legalábbis a közös agrárpolitikát és a kohéziós politikát illetően – nyilatkozta tegnap Dacian Cioloş mezőgazdasági biztos, miután az Európai Bizottság elfogadta az EU 2014–2020-as költségvetési tervezetét.
A közös agrárpolitikai továbbra is a legjelentősebb tétel az uniós költségvetésben, 371,7 milliárd eurót szánnak erre, illetve 15,2 milliárd eurós kiegészítést lehet még igénybe venni. Összesen 386,9 milliárd eurót fordítanak az európai mezőgazdaságra a 2014–2020-as időszakban. Az összeg gyakorlatilag a 2013-as szinten marad. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 1.
Bezárt a Corvina könyvesbolt
Mától bezárják Sepsiszentgyörgy legnagyobb könyvesboltját, az üzletet eddig működtető csíkszeredai Corvina Könyvesház szerint az itteni forgalom nem volt elegendő a fenntartáshoz. A háromszéki megyeközpontban a néhány lakónegyedi, többnyire tucatkönyvet kínáló bolt mellett egyetlen minőségi kiadványokat forgalmazó szaküzlet marad, a kicsi és zsúfolt Diákbolt.
A megyeszékhelyi Csíki utca sarkán évtizedek óta könyvesboltba, antikváriumba lehetett belépni, mostanra ez megváltozott. Tegnap, tegnapelőtt már leltároztak, összecsomagolták a megmaradt, több ezer címből álló könyvkészletet, és eltűntek a kiadványok a kirakatokból is. Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője, társtulajdonosa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott, a kilencvenes évek elejétől magánvállalkozásként működtetett üzlet forgalma nem volt elegendő a fenntartáshoz. Az elmúlt három évben visszaesett az eladás, csíki és udvarhelyi boltjaikban többet adnak el, mint itt, de szempont volt a távolság is. "Már nagyon rég be kellett volna zárni, de vártuk, hátha lesz fellendülés" – magyarázta a számukra is nehéz döntést. Ma már a gyermekek sem nagyon látják szüleiket olvasni, nem járunk előttük jó példával, s időközben a könyvesboltok szerepe is megváltozott, ma már rendezvényeken, könyvbemutatókon jobban el lehet adni a köteteket, főként azokat, amelyek körül "hírverés van" – vélekedett. Nem is az a kérdés, ki mikor vásárolt utoljára könyvet, hanem mikor olvasott utoljára könyvet? – tette hozzá. A könyvesboltba betérni szándékozókat ajtóra ragasztott felirat tájékoztatja a július elsejei kapuzárásról. "Köszönjük, hogy velünk tartottak!" – olvashatja, aki netán éppen egy lexikont vásárolt volna. Bent már teljesen üresek a polcok, a könyvek dobozban. Az elárusítónők egyike 1986 óta dolgozik itt, ő most csak annyit tud mondani, nagyon összetört lelkileg. Társa kissé beszédesebb: előbb pihen egy keveset, aztán új munkahely után néz, de nem szeretné, ha bentről fénykép készülne az üres boltról, van egy cédéje fotókkal a még működő üzletről, különben is, ez a helyzet számára olyan, mintha szíve több millió darabra szakadna szét.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mától bezárják Sepsiszentgyörgy legnagyobb könyvesboltját, az üzletet eddig működtető csíkszeredai Corvina Könyvesház szerint az itteni forgalom nem volt elegendő a fenntartáshoz. A háromszéki megyeközpontban a néhány lakónegyedi, többnyire tucatkönyvet kínáló bolt mellett egyetlen minőségi kiadványokat forgalmazó szaküzlet marad, a kicsi és zsúfolt Diákbolt.
A megyeszékhelyi Csíki utca sarkán évtizedek óta könyvesboltba, antikváriumba lehetett belépni, mostanra ez megváltozott. Tegnap, tegnapelőtt már leltároztak, összecsomagolták a megmaradt, több ezer címből álló könyvkészletet, és eltűntek a kiadványok a kirakatokból is. Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője, társtulajdonosa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott, a kilencvenes évek elejétől magánvállalkozásként működtetett üzlet forgalma nem volt elegendő a fenntartáshoz. Az elmúlt három évben visszaesett az eladás, csíki és udvarhelyi boltjaikban többet adnak el, mint itt, de szempont volt a távolság is. "Már nagyon rég be kellett volna zárni, de vártuk, hátha lesz fellendülés" – magyarázta a számukra is nehéz döntést. Ma már a gyermekek sem nagyon látják szüleiket olvasni, nem járunk előttük jó példával, s időközben a könyvesboltok szerepe is megváltozott, ma már rendezvényeken, könyvbemutatókon jobban el lehet adni a köteteket, főként azokat, amelyek körül "hírverés van" – vélekedett. Nem is az a kérdés, ki mikor vásárolt utoljára könyvet, hanem mikor olvasott utoljára könyvet? – tette hozzá. A könyvesboltba betérni szándékozókat ajtóra ragasztott felirat tájékoztatja a július elsejei kapuzárásról. "Köszönjük, hogy velünk tartottak!" – olvashatja, aki netán éppen egy lexikont vásárolt volna. Bent már teljesen üresek a polcok, a könyvek dobozban. Az elárusítónők egyike 1986 óta dolgozik itt, ő most csak annyit tud mondani, nagyon összetört lelkileg. Társa kissé beszédesebb: előbb pihen egy keveset, aztán új munkahely után néz, de nem szeretné, ha bentről fénykép készülne az üres boltról, van egy cédéje fotókkal a még működő üzletről, különben is, ez a helyzet számára olyan, mintha szíve több millió darabra szakadna szét.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 1.
Elrománosított magyar műemlékek
Kizárólag román nyelvű tájékoztató táblákat helyezett ki a Szatmár megyei önkormányzat a megye zömében magyar vonatkozású műemlék épületeire az idegenforgalom fellendítését célzó projekt keretében, melyre a megyeháza egymillió lejt költött. Mint kiderült, a napokban kihelyezett táblákhoz a önkormányzat nem kért engedélyt a műemlékvédelmi hatóságtól, holott ez is szükséges lett volna. Így például a szatmárnémeti római katolikus székesegyház előtt álló táblán Szent László és Szent István király szobra előtt az áll, hogy Sfîntu Ladislaut és Sfîntu Ştefánt ábrázoló alkotásokat látunk a bejárat két oldalán.
Ugyanez a helyzet a református Láncos templomot vagy a Vécsey-házat bemutató táblák esetében is, melyen azt olvashatjuk, hogy itt kötötték meg a „Francisc Rákóczy”-féle szabadságharcot lezáró szatmári békét. Megjegyzendő, hogy számos neves történész szerint a békeszerződést a nagykárolyi Károlyi-kastélyban írták alá, a Vécsey-házban mindössze az előkészületek folytak. Azt is tudni kell, hogy a fejedelem nem y-nal, hanem i-vel írta a nevét. A pályázat szerint hasonló táblák kerülnek ki a megye számos más műemlékére is.
A pályázat a múlt héten zárult, mely alkalomból sajtótájékoztató keretében mutatták be az elkészült szórólapokat, a turistakalauzt és a térképet, melyek többségének – Csehi Árpád tanácselnök szerint – készült magyar és angol nyelvű verziója is, a tájékoztató táblák, melyeket a napokban kezdtek el kihelyezni, viszont kizárólag román nyelvűek. Csehi Árpád a Krónika érdeklődésre elmondta: ezeket a táblákat ebben a formában kellett átvenniük, mivel „a pályázat így volt megírva”. Az elnök szerint viszont még a nyár folyamán helyeznek ki magyar nyelvű táblákat is a megyei tanács költségén, emellett pedig lehetséges, hogy angol vagy német nyelvű ismeretterjesztőket is készítenek majd, attól függően, hogy milyen méretű pannókra tudnak engedélyt szerezni. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a műemlékek esetén általánosan elfogadott, fehér alapon barna feliratozású turistajelzéseket fogják-e használni, Csehi Árpád elmondta: valószínűleg a többi pannó a nemzetközi szabványoknak megfelelően készül majd el.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár),
Kizárólag román nyelvű tájékoztató táblákat helyezett ki a Szatmár megyei önkormányzat a megye zömében magyar vonatkozású műemlék épületeire az idegenforgalom fellendítését célzó projekt keretében, melyre a megyeháza egymillió lejt költött. Mint kiderült, a napokban kihelyezett táblákhoz a önkormányzat nem kért engedélyt a műemlékvédelmi hatóságtól, holott ez is szükséges lett volna. Így például a szatmárnémeti római katolikus székesegyház előtt álló táblán Szent László és Szent István király szobra előtt az áll, hogy Sfîntu Ladislaut és Sfîntu Ştefánt ábrázoló alkotásokat látunk a bejárat két oldalán.
Ugyanez a helyzet a református Láncos templomot vagy a Vécsey-házat bemutató táblák esetében is, melyen azt olvashatjuk, hogy itt kötötték meg a „Francisc Rákóczy”-féle szabadságharcot lezáró szatmári békét. Megjegyzendő, hogy számos neves történész szerint a békeszerződést a nagykárolyi Károlyi-kastélyban írták alá, a Vécsey-házban mindössze az előkészületek folytak. Azt is tudni kell, hogy a fejedelem nem y-nal, hanem i-vel írta a nevét. A pályázat szerint hasonló táblák kerülnek ki a megye számos más műemlékére is.
A pályázat a múlt héten zárult, mely alkalomból sajtótájékoztató keretében mutatták be az elkészült szórólapokat, a turistakalauzt és a térképet, melyek többségének – Csehi Árpád tanácselnök szerint – készült magyar és angol nyelvű verziója is, a tájékoztató táblák, melyeket a napokban kezdtek el kihelyezni, viszont kizárólag román nyelvűek. Csehi Árpád a Krónika érdeklődésre elmondta: ezeket a táblákat ebben a formában kellett átvenniük, mivel „a pályázat így volt megírva”. Az elnök szerint viszont még a nyár folyamán helyeznek ki magyar nyelvű táblákat is a megyei tanács költségén, emellett pedig lehetséges, hogy angol vagy német nyelvű ismeretterjesztőket is készítenek majd, attól függően, hogy milyen méretű pannókra tudnak engedélyt szerezni. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a műemlékek esetén általánosan elfogadott, fehér alapon barna feliratozású turistajelzéseket fogják-e használni, Csehi Árpád elmondta: valószínűleg a többi pannó a nemzetközi szabványoknak megfelelően készül majd el.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár),
2011. július 1.
Késleltetik a Sapientia-egyetem akkreditálását
Mélységesen csalódott a politikumban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, aki szerint a politikusok egy része fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőoktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tízéves fennállása óta a 2010/2011-es tanév bizonyult a legrosszabbnak és a legnehezebbnek – állítja Dávid László rektor. Az EMTE vezetője a Krónikának úgy nyilatkozott, mélységesen csalódott a politikumban, melynek egy része véleménye szerint szándékosan fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőfokú oktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Mint mondta, a késés várhatóan két-három évvel veti vissza a rangsorolási folyamatról lemaradó egyetemet. „Számos alkalommal kértem, valósággal könyörögtem, hogy hagyják a dolgokat haladni a maguk természetes útján. Mi, szakemberek végezzük a dolgunkat, végezzék a politikusok is a maguk teendőjét. Elvégre ez az egyetem mindannyiunk ügye. A Sapientia soha nem állt ide vagy oda, és nem sértette senkinek az érdekeit” – fakadt ki Dávid, hozzátéve, hogy eddig valóban hitte, a romániai magyarságnak azért van szüksége parlamenti és kormányképviseletre, hogy az ott ténykedő politikusok segítsék a közösség ügyeit.
Dávid László rektor mindezt annak kapcsán mondta el, hogy az egyetemet felmérő Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) egy éve átadta az intézményről szóló jelentését az oktatásügyi minisztériumnak, és azóta még csak a kormány elé sem került az akkreditációs törvénytervezet, amit utólag a parlamentnek is el kell fogadnia. Kérdésünkre, hogy véleménye szerint miért akadt el a Sapientia EMTE akkreditációs folyamata, Dávid László annyit mondott, hogy erre ő is szeretne választ találni.
Még a román kollégák is csodálkoznak
„Kihallgatáson voltunk Daniel Funeriu tanügyminiszternél, aki – akárcsak a felmérést végző román és külföldi szakemberek – arról biztosított, hogy az egyetemünkkel kapcsolatosan mindent a lehető legnagyobb rendben találtak. Ügyünk az oktatási tárcától két más minisztériumba, a munkaügyi, valamint az igazságügyi tárcához került, hisz innen is szükségeltetik egy-egy formális jóváhagyás. Ez még mindig várat magára. Csodálkoznak is a román egyetemek vezetői, hogy minket még mindig nem akkreditáltak, holott más intézmények esetében, az ARACIS jelentése után a folyamat nem tartott többet négy hónapnál” – avatott be a részletekbe a Sapientia rektora.
Ezzel szemben Király András, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára arra kívánta emlékeztetni Dávidot, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem esetében is négy évre volt szükség. Az RMDSZ-es politikus azonban arról nem tett említést, hogy a nagyváradi székhelyű egyetem is hátrányosan megkülönböztetett tanintézménynek számított. „A tanügyminisztérium nem húzta az időt, tőlünk időben tovább haladt a Sapientia dossziéja. Remélem, hogy a nyár folyamán, legkésőbb az ősz elején a kormány asztalára, majd a parlament elé kerül” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanerre tett ígéretet Markó Béla helyettes kormányfő is.
Benőtte a gyom az alapköveket
A késés több szempontból is negatívan érinti az egyetemet. Egyrészt nem hirdethet mesterképzést, másrészt nem vehet részt a jelenleg zajló rangsorolási folyamatban. Ez azt jelenti, hogy mint utólag akkreditált felsőfokú tanintézmény a legalsó szinten kell majd kezdenie. Dávid László szerint ez újabb két-három éves csúszást eredményezhet. Az akkreditáció hiányának nem utolsósorban anyagi vonzata is van. Mivel az egyetem az idén sem szervezhetett az államvizsgát, végzős diákjainak Bukarestbe, Temesvárra, Kolozsvárra és Iaşiba kellett utazniuk. A Sapientia EMTE vezetősége úgy döntött, hogy valamennyi végzős hallgatójának biztosítja a mintegy ezerlejes költségét. „Érzem, hogy nem haladunk előre, hanem lecsúsztunk” – fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenlegi helyzetét a rektor. A többletkiadás a beruházásokra is kihatott. Hiába tették le még a múlt év folyamán a marosvásárhelyi kollégium, illetve a kolozsvári campus alapkövét, egyik központban sem sikerült hozzálátni az építkezéshez. A marosvásárhelyi campus esetében tovább csúszhat a beruházás elkezdése, a kincses városban viszont már tudni lehet melyik az a cég, amely hamarosan elkezdheti az építkezést. (Hamarosan építkezhet a PKE. A látvány- és épületterve is készen van már a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jövendő új székházának – mondta el a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor. A tervek több évvel ezelőtt készültek, azóta az igények is megváltoztak, így néhány módosítás történt az eredeti elképzelésekhez képest – tudtuk meg. Ahhoz, hogy elindulhasson az építkezés, a terveket a közigazgatási minisztériumnak is jóvá kell még hagynia. Ősz folyamán elkezdődhet az engedélyeztetés, és a rektor reményei szerint még az idén legalább az épület alapját elkezdhetik építeni. Az építkezést a magyar kormány finanszírozza, nagyjából 2,4 millió euró értékben. A leendő új székház alapkövét egyébként már 2005-ben letették, de aztán a támogatások annyira elapadtak, hogy – mint Tőkés László elnök legutóbbi sajtótájékoztatóján fogalmazott – csak a túlélésre volt elegendő a pénz. A PKE másik két épületének szomszédságában fekvő füves telek, ahol a székház épül majd, jelenleg üresen áll.
N.O.)
Krónika (Kolozsvár)
Mélységesen csalódott a politikumban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, aki szerint a politikusok egy része fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőoktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tízéves fennállása óta a 2010/2011-es tanév bizonyult a legrosszabbnak és a legnehezebbnek – állítja Dávid László rektor. Az EMTE vezetője a Krónikának úgy nyilatkozott, mélységesen csalódott a politikumban, melynek egy része véleménye szerint szándékosan fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőfokú oktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Mint mondta, a késés várhatóan két-három évvel veti vissza a rangsorolási folyamatról lemaradó egyetemet. „Számos alkalommal kértem, valósággal könyörögtem, hogy hagyják a dolgokat haladni a maguk természetes útján. Mi, szakemberek végezzük a dolgunkat, végezzék a politikusok is a maguk teendőjét. Elvégre ez az egyetem mindannyiunk ügye. A Sapientia soha nem állt ide vagy oda, és nem sértette senkinek az érdekeit” – fakadt ki Dávid, hozzátéve, hogy eddig valóban hitte, a romániai magyarságnak azért van szüksége parlamenti és kormányképviseletre, hogy az ott ténykedő politikusok segítsék a közösség ügyeit.
Dávid László rektor mindezt annak kapcsán mondta el, hogy az egyetemet felmérő Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) egy éve átadta az intézményről szóló jelentését az oktatásügyi minisztériumnak, és azóta még csak a kormány elé sem került az akkreditációs törvénytervezet, amit utólag a parlamentnek is el kell fogadnia. Kérdésünkre, hogy véleménye szerint miért akadt el a Sapientia EMTE akkreditációs folyamata, Dávid László annyit mondott, hogy erre ő is szeretne választ találni.
Még a román kollégák is csodálkoznak
„Kihallgatáson voltunk Daniel Funeriu tanügyminiszternél, aki – akárcsak a felmérést végző román és külföldi szakemberek – arról biztosított, hogy az egyetemünkkel kapcsolatosan mindent a lehető legnagyobb rendben találtak. Ügyünk az oktatási tárcától két más minisztériumba, a munkaügyi, valamint az igazságügyi tárcához került, hisz innen is szükségeltetik egy-egy formális jóváhagyás. Ez még mindig várat magára. Csodálkoznak is a román egyetemek vezetői, hogy minket még mindig nem akkreditáltak, holott más intézmények esetében, az ARACIS jelentése után a folyamat nem tartott többet négy hónapnál” – avatott be a részletekbe a Sapientia rektora.
Ezzel szemben Király András, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára arra kívánta emlékeztetni Dávidot, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem esetében is négy évre volt szükség. Az RMDSZ-es politikus azonban arról nem tett említést, hogy a nagyváradi székhelyű egyetem is hátrányosan megkülönböztetett tanintézménynek számított. „A tanügyminisztérium nem húzta az időt, tőlünk időben tovább haladt a Sapientia dossziéja. Remélem, hogy a nyár folyamán, legkésőbb az ősz elején a kormány asztalára, majd a parlament elé kerül” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanerre tett ígéretet Markó Béla helyettes kormányfő is.
Benőtte a gyom az alapköveket
A késés több szempontból is negatívan érinti az egyetemet. Egyrészt nem hirdethet mesterképzést, másrészt nem vehet részt a jelenleg zajló rangsorolási folyamatban. Ez azt jelenti, hogy mint utólag akkreditált felsőfokú tanintézmény a legalsó szinten kell majd kezdenie. Dávid László szerint ez újabb két-három éves csúszást eredményezhet. Az akkreditáció hiányának nem utolsósorban anyagi vonzata is van. Mivel az egyetem az idén sem szervezhetett az államvizsgát, végzős diákjainak Bukarestbe, Temesvárra, Kolozsvárra és Iaşiba kellett utazniuk. A Sapientia EMTE vezetősége úgy döntött, hogy valamennyi végzős hallgatójának biztosítja a mintegy ezerlejes költségét. „Érzem, hogy nem haladunk előre, hanem lecsúsztunk” – fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenlegi helyzetét a rektor. A többletkiadás a beruházásokra is kihatott. Hiába tették le még a múlt év folyamán a marosvásárhelyi kollégium, illetve a kolozsvári campus alapkövét, egyik központban sem sikerült hozzálátni az építkezéshez. A marosvásárhelyi campus esetében tovább csúszhat a beruházás elkezdése, a kincses városban viszont már tudni lehet melyik az a cég, amely hamarosan elkezdheti az építkezést. (Hamarosan építkezhet a PKE. A látvány- és épületterve is készen van már a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jövendő új székházának – mondta el a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor. A tervek több évvel ezelőtt készültek, azóta az igények is megváltoztak, így néhány módosítás történt az eredeti elképzelésekhez képest – tudtuk meg. Ahhoz, hogy elindulhasson az építkezés, a terveket a közigazgatási minisztériumnak is jóvá kell még hagynia. Ősz folyamán elkezdődhet az engedélyeztetés, és a rektor reményei szerint még az idén legalább az épület alapját elkezdhetik építeni. Az építkezést a magyar kormány finanszírozza, nagyjából 2,4 millió euró értékben. A leendő új székház alapkövét egyébként már 2005-ben letették, de aztán a támogatások annyira elapadtak, hogy – mint Tőkés László elnök legutóbbi sajtótájékoztatóján fogalmazott – csak a túlélésre volt elegendő a pénz. A PKE másik két épületének szomszédságában fekvő füves telek, ahol a székház épül majd, jelenleg üresen áll.
N.O.)
Krónika (Kolozsvár)
2011. július 1.
Bocék „eltörölték” a Székelyföldet
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2011. július 1.
Közel 26 ezer néző tekintette meg a Csíki Játékszín előadásait az elmúlt évadban
A szorongató gazdasági helyzet ellenére a Csíki Játékszín tartotta azt a munkatempót és azt a színvonalat, amelyet az elmúlt évek során kialakított – szögezte le a Krónika kérdésére Parászka Miklós, a csíkszeredai színház igazgatója. Amint mondta, a csíkszeredai társulat idei repertoárja az elmúlt évadok sorában is kiemelkedően gazdag volt abban az értelemben, hogy nagyon izgalmas színműveket tudtak színpadra állítani.
Jevgenyij Svarc A sárkány című műve, A csókos asszony, Tasnádi István Finito című darabja, a Budaházi Attila dramaturg által színpadra írt Mint a sót című mesejáték, illetve Martin McDonagh az évad végén bemutatott Vaknyugat című darabja mind elnyerték a nézők tetszését. Ez utóbbi produkció a következő évad nyitó darabja lesz, amelyet már szeptembertől műsorra tűz a Csíki Játékszín. Repertoárjukban megmaradt a megszokott változatos műfaji szerkezet, vagyis jelen van mind az aktuális művésszínház, mind a szórakoztató, a gyerek-, vagy a kamaraszínház. „Ez az a műfaji sokarcúság, ami vonzza a közönséget, amitől vonzó a műsorpolitikánk” – jelentette ki Parászka.
A 2010–2011-es évadban is mintegy 150 előadást játszott a társulat, ami megfelel az előző évek teljesítményének. Parászka Miklós azonban elárulta, változott a bérletesek és a jegyvásárlók aránya az utóbbiak javára. „Örvendetes ez a tény, hiszen azt mutatja, hogy sokan jönnek oly módon színházba, hogy megválogatják, mit néznek meg” – mutatott rá az igazgató. Parászka azonban szeretné, ha a bérletesek újra visszatérnének, hiszen amint fogalmazott, ők jelentik a törzsközönséget, a garanciát arra, hogy a színház kulturális programja, a műsorterv megvalósulhat az évad során. Az elmúlt évadban közel 26 ezer néző látta a társulat előadásait, a bérletesek száma megközelíti a hatezret.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatosan Parászka a Finito című előadásukkal szerzett közönségdíjat emelte ki. „A közönségdíj összesíti a közönségzsűri, valamint a szakemberekből álló zsűri véleményét, ezért ez különösen fontos számunkra” – fejtette ki az igazgató. A szórakoztató programban a Csókos asszony című előadásukkal léptek színpadra Kisvárdán a népes közönség előtt. „Egymás után két nap mutattuk be az előadásokat, ez a kétnapos jelenlét külön ünnepe volt a fesztiválnak azon belül, hogy maga a fesztivál is ünnep” – méltatta az eseményt Parászka. A Finito című darabot először látta a szerző, Tasnádi István a csíki társulat előadásában, mint kiderült, lelkesen gratulált a művészeknek a produkcióért, sőt utólag levélben is megtette. „A szerző azt mondta, a mi előadásunk hozzátett a darabhoz, megemelte azt, tehát lelkesen támogatja a gondolatot, hogy a továbbiakban más fesztiválok is megismerjék” – mesélte Parászka hozzátéve, a szakmai vita során egy neves színikritikus kijelentette: a Csíki Játékszín Finitója jobb és színvonalasabb, mint a Budapesten most is műsoron lévő Finito előadás.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatosan Parászka Miklós elmondta, véleménye szerint kevesebb anyagi forrás állt a szervezők rendelkezésére, mint előző években, és egyre erősebben megfogalmazódik a kérdés, hogy merre tart ez a színházi fesztivál. Mint mondta, a találkozás iránti igényt nem tudja teljesen kielégíteni Kisvárda, hiszen a társulatok mennek, fellépnek és eljönnek, de valahol mégis megvan a fontossága, hiszen továbbra is a megmérettetés helye, és a szakma egyéb képviselőivel való találkozás kivételes lehetősége. „Az én véleményem az, hogy ezek a fesztiválok akkor fognak jó irányba tartani, ha tematikus tartalommal töltődnek fel, ha rá tudnak épülni egy gondolatra, egy törekvésre” – jelentette ki az igazgató.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)
A szorongató gazdasági helyzet ellenére a Csíki Játékszín tartotta azt a munkatempót és azt a színvonalat, amelyet az elmúlt évek során kialakított – szögezte le a Krónika kérdésére Parászka Miklós, a csíkszeredai színház igazgatója. Amint mondta, a csíkszeredai társulat idei repertoárja az elmúlt évadok sorában is kiemelkedően gazdag volt abban az értelemben, hogy nagyon izgalmas színműveket tudtak színpadra állítani.
Jevgenyij Svarc A sárkány című műve, A csókos asszony, Tasnádi István Finito című darabja, a Budaházi Attila dramaturg által színpadra írt Mint a sót című mesejáték, illetve Martin McDonagh az évad végén bemutatott Vaknyugat című darabja mind elnyerték a nézők tetszését. Ez utóbbi produkció a következő évad nyitó darabja lesz, amelyet már szeptembertől műsorra tűz a Csíki Játékszín. Repertoárjukban megmaradt a megszokott változatos műfaji szerkezet, vagyis jelen van mind az aktuális művésszínház, mind a szórakoztató, a gyerek-, vagy a kamaraszínház. „Ez az a műfaji sokarcúság, ami vonzza a közönséget, amitől vonzó a műsorpolitikánk” – jelentette ki Parászka.
A 2010–2011-es évadban is mintegy 150 előadást játszott a társulat, ami megfelel az előző évek teljesítményének. Parászka Miklós azonban elárulta, változott a bérletesek és a jegyvásárlók aránya az utóbbiak javára. „Örvendetes ez a tény, hiszen azt mutatja, hogy sokan jönnek oly módon színházba, hogy megválogatják, mit néznek meg” – mutatott rá az igazgató. Parászka azonban szeretné, ha a bérletesek újra visszatérnének, hiszen amint fogalmazott, ők jelentik a törzsközönséget, a garanciát arra, hogy a színház kulturális programja, a műsorterv megvalósulhat az évad során. Az elmúlt évadban közel 26 ezer néző látta a társulat előadásait, a bérletesek száma megközelíti a hatezret.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatosan Parászka a Finito című előadásukkal szerzett közönségdíjat emelte ki. „A közönségdíj összesíti a közönségzsűri, valamint a szakemberekből álló zsűri véleményét, ezért ez különösen fontos számunkra” – fejtette ki az igazgató. A szórakoztató programban a Csókos asszony című előadásukkal léptek színpadra Kisvárdán a népes közönség előtt. „Egymás után két nap mutattuk be az előadásokat, ez a kétnapos jelenlét külön ünnepe volt a fesztiválnak azon belül, hogy maga a fesztivál is ünnep” – méltatta az eseményt Parászka. A Finito című darabot először látta a szerző, Tasnádi István a csíki társulat előadásában, mint kiderült, lelkesen gratulált a művészeknek a produkcióért, sőt utólag levélben is megtette. „A szerző azt mondta, a mi előadásunk hozzátett a darabhoz, megemelte azt, tehát lelkesen támogatja a gondolatot, hogy a továbbiakban más fesztiválok is megismerjék” – mesélte Parászka hozzátéve, a szakmai vita során egy neves színikritikus kijelentette: a Csíki Játékszín Finitója jobb és színvonalasabb, mint a Budapesten most is műsoron lévő Finito előadás.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatosan Parászka Miklós elmondta, véleménye szerint kevesebb anyagi forrás állt a szervezők rendelkezésére, mint előző években, és egyre erősebben megfogalmazódik a kérdés, hogy merre tart ez a színházi fesztivál. Mint mondta, a találkozás iránti igényt nem tudja teljesen kielégíteni Kisvárda, hiszen a társulatok mennek, fellépnek és eljönnek, de valahol mégis megvan a fontossága, hiszen továbbra is a megmérettetés helye, és a szakma egyéb képviselőivel való találkozás kivételes lehetősége. „Az én véleményem az, hogy ezek a fesztiválok akkor fognak jó irányba tartani, ha tematikus tartalommal töltődnek fel, ha rá tudnak épülni egy gondolatra, egy törekvésre” – jelentette ki az igazgató.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)
2011. július 1.
A magyar nyelvű oktatásért harcol továbbra is a KMEI
Szabó Á. Töhötöm váltja Veres Valért az igazgatói tisztségben
A magyar nyelvű oktatás megerősítését és versenyképességének növelését, a tehetséggondozást és a külföldi szervezetekkel való kapcsolatok mélyítését az elkövetkező időszakra nézve is céljai között fogalmazza meg a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának szakmai háttérintézménye. Az erdélyi tehetséggondozásnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács rendszerébe való illesztése érdekében tavaly többoldalú együttműködési megállapodást aláíró intézet a napokban megújította megállapodását a BBTE magyar tagozatával is, amelynek eredményeként – több más mellett – a vendégtanári programok megszervezésére és a magyar nyelvű jegyzetkiadásra fókuszálnak. Tegnap délben Veres Valér leköszönő igazgató az elmúlt egy év megvalósításairól tájékoztatta a sajtó képviselőit, ugyanakkor Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató, a KMEI újonnan megválasztott igazgatója is bemutatkozott.
– Jelen pillanatban nem tudok gyökeres változásokat ígérni, mindenekelőtt mélyebben meg kell ismerkednem ezzel a munkával. Reménykedem ugyanakkor abban, hogy Veres Valér segíteni fog, hiszen mindig is nyilvánvaló volt az ő szakmai hozzáértése, konszenzusteremtő képessége, szakmaisága pedig hozzájárult ahhoz, hogy az intézet sikereket érjen el – hangsúlyozta Szabó Árpád Töhötöm, a BBTE oktatója, akit – miután Veres Valér június 21-én benyújtotta lemondását, – az intézet igazgatótanácsa, az alapszabály értelmében egyhangúlag, egy tartózkodással választott meg igazgatónak. A néprajzkutató szerint lényeges elgondolkodni a KMEI jelenlegi struktúráján: működtethető-e az jelenlegi formájában az elkövetkező időszakban is, a székház és a partnerintézményi hálózat vonatkozásában egyaránt.
Szabó Á. Töhötöm iskoláit szülőfalujában, Siménfalván, majd Székelyudvarhelyen végezte, 1999-ben szerzett magyar–néprajz szakos diplomát a BBTE-n, majd doktori dolgozatát 2008-ban, a Debreceni Egyetemen védte meg. Vezetői tapasztalatokat a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként és programigazgatójaként, valamint a KMEI aligazgatójaként, egyes programjainak felelőseként szerzett az elmúlt időszakban.
Mint kiderült, az új igazgató, és egyúttal az intézet jövőbeli tervei között szerepel a magyar nyelvű oktatás megerősítése, versenyképességének növelése minden lehetséges eszközzel, közösen a BBTE magyar tagozatával, valamint tagszervezeteikkel és partnerintézményeikkel. Ezen belül lehetőség szerint évente meg kívánják hirdetni a konferenciarészvételek támogatását: ezt elsősorban az hívta életre, hogy a hazai lehetőségek mellett a 2000–2500 lejre duzzadó részvételt sokan (főként a pályakezdők) nem engedhetik meg maguknak.
Emellett még szorosabb kapcsolatokat és együttműködést építenének ki a hazai és a magyarországi intézményekkel (a BBTE magyar tagozata mellett a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel, az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, a Bolyai Társasággal, a Stúdium Alapítvánnyal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel stb.). A KMEI és az egyetem magyar tagozatának nemzetközi megítélését is erősíteni kívánják, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektetnének: együttműködési programok keretében, a szakkollégiumokon keresztül tehetségpontokat alakítanának ki, hogy aztán ezeket tehetséghálózatba kapcsolják be. Segítenék továbbá az egyetemi oktatás szerkezetének átalakulása miatt nehéz helyzetbe került alapszakokat, és nem titkolt céljuk – amely már jó ideje foglalkoztatja a KMEI vezetőségét –, hogy a KMDSZ-szel együttműködve szakkollégiumi központot hozzanak létre.
– Sikerült jelentős mértékben felfuttatni a szervezetet, a visszajelzések azt mutatják, hogy az oktatók nagy többsége pozitívan vélekedik a KMEI-vel kapcsolatban – magyarázta Veres Valér leköszönő igazgató, hozzátéve: az a tény, hogy a magyar tagozaton meglehetősen jól mentek a dolgok az elmúlt években, a KMEI tevékenységének is köszönhető, kezdve a támogatási rendszer kialakításától a szakmai tevékenységeken át el egészen az önállósodás segítéséig. A leglátványosabb eredménynek a 24 szakkollégiumot magában foglaló programot említette, amelynek eleinte alig 2–3 előzménye volt Kolozsváron. Amint az elmúlt egy év megvalósításait számbavevő beszámolóból kiderült, a program keretében 258 szakkollégistát támogattak, akik közül 96 személy ösztöndíjban részesült. A támogatás keretében 125 konferencia- és 34 versenyrészvételt tartanak nyilván, az idei egri Országos Tudományos Diákkörü Konferenciáról (OTDK) pedig két első és öt harmadik díjat kaptak.
Eseményekben és megvalósításokban gazdag az évi tevékenységek listája: a BBTE-n 22 magiszteri képzést támogattak, a vendégtanári program keretében 82 külföldi személy költségeinek fedezéséhez járultak hozzá (teljes egészében a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával), a jegyzetkiadás támogatási programon belül egyetemi jegyzetek megjelenését támogatták, a magyar nyelvű felnőttképző programban főleg a tanártovábbképzés terén segítettek, ugyanakkor, bár szerény mértékben, de a tagszervezetek működési költségeinek fedezéséhez is hozzájárultak.
A BBTE magyar tagozatával megújított együttműködési megállapodás pontjai között szerepel a vendégtanári programok további közös megszervezése, a magyar nyelvű akkreditált tanártovábbképzés és felnőttképzés megszervezése a közoktatásban dolgozók számára, a magyar nyelvű szakkollégiumok és mesteri programok működésének és programjainak biztosítása, a jegyzetkiadás, az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia és más tudományos konferenciák stb. megszervezése.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)
Szabó Á. Töhötöm váltja Veres Valért az igazgatói tisztségben
A magyar nyelvű oktatás megerősítését és versenyképességének növelését, a tehetséggondozást és a külföldi szervezetekkel való kapcsolatok mélyítését az elkövetkező időszakra nézve is céljai között fogalmazza meg a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának szakmai háttérintézménye. Az erdélyi tehetséggondozásnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács rendszerébe való illesztése érdekében tavaly többoldalú együttműködési megállapodást aláíró intézet a napokban megújította megállapodását a BBTE magyar tagozatával is, amelynek eredményeként – több más mellett – a vendégtanári programok megszervezésére és a magyar nyelvű jegyzetkiadásra fókuszálnak. Tegnap délben Veres Valér leköszönő igazgató az elmúlt egy év megvalósításairól tájékoztatta a sajtó képviselőit, ugyanakkor Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató, a KMEI újonnan megválasztott igazgatója is bemutatkozott.
– Jelen pillanatban nem tudok gyökeres változásokat ígérni, mindenekelőtt mélyebben meg kell ismerkednem ezzel a munkával. Reménykedem ugyanakkor abban, hogy Veres Valér segíteni fog, hiszen mindig is nyilvánvaló volt az ő szakmai hozzáértése, konszenzusteremtő képessége, szakmaisága pedig hozzájárult ahhoz, hogy az intézet sikereket érjen el – hangsúlyozta Szabó Árpád Töhötöm, a BBTE oktatója, akit – miután Veres Valér június 21-én benyújtotta lemondását, – az intézet igazgatótanácsa, az alapszabály értelmében egyhangúlag, egy tartózkodással választott meg igazgatónak. A néprajzkutató szerint lényeges elgondolkodni a KMEI jelenlegi struktúráján: működtethető-e az jelenlegi formájában az elkövetkező időszakban is, a székház és a partnerintézményi hálózat vonatkozásában egyaránt.
Szabó Á. Töhötöm iskoláit szülőfalujában, Siménfalván, majd Székelyudvarhelyen végezte, 1999-ben szerzett magyar–néprajz szakos diplomát a BBTE-n, majd doktori dolgozatát 2008-ban, a Debreceni Egyetemen védte meg. Vezetői tapasztalatokat a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként és programigazgatójaként, valamint a KMEI aligazgatójaként, egyes programjainak felelőseként szerzett az elmúlt időszakban.
Mint kiderült, az új igazgató, és egyúttal az intézet jövőbeli tervei között szerepel a magyar nyelvű oktatás megerősítése, versenyképességének növelése minden lehetséges eszközzel, közösen a BBTE magyar tagozatával, valamint tagszervezeteikkel és partnerintézményeikkel. Ezen belül lehetőség szerint évente meg kívánják hirdetni a konferenciarészvételek támogatását: ezt elsősorban az hívta életre, hogy a hazai lehetőségek mellett a 2000–2500 lejre duzzadó részvételt sokan (főként a pályakezdők) nem engedhetik meg maguknak.
Emellett még szorosabb kapcsolatokat és együttműködést építenének ki a hazai és a magyarországi intézményekkel (a BBTE magyar tagozata mellett a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel, az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, a Bolyai Társasággal, a Stúdium Alapítvánnyal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel stb.). A KMEI és az egyetem magyar tagozatának nemzetközi megítélését is erősíteni kívánják, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektetnének: együttműködési programok keretében, a szakkollégiumokon keresztül tehetségpontokat alakítanának ki, hogy aztán ezeket tehetséghálózatba kapcsolják be. Segítenék továbbá az egyetemi oktatás szerkezetének átalakulása miatt nehéz helyzetbe került alapszakokat, és nem titkolt céljuk – amely már jó ideje foglalkoztatja a KMEI vezetőségét –, hogy a KMDSZ-szel együttműködve szakkollégiumi központot hozzanak létre.
– Sikerült jelentős mértékben felfuttatni a szervezetet, a visszajelzések azt mutatják, hogy az oktatók nagy többsége pozitívan vélekedik a KMEI-vel kapcsolatban – magyarázta Veres Valér leköszönő igazgató, hozzátéve: az a tény, hogy a magyar tagozaton meglehetősen jól mentek a dolgok az elmúlt években, a KMEI tevékenységének is köszönhető, kezdve a támogatási rendszer kialakításától a szakmai tevékenységeken át el egészen az önállósodás segítéséig. A leglátványosabb eredménynek a 24 szakkollégiumot magában foglaló programot említette, amelynek eleinte alig 2–3 előzménye volt Kolozsváron. Amint az elmúlt egy év megvalósításait számbavevő beszámolóból kiderült, a program keretében 258 szakkollégistát támogattak, akik közül 96 személy ösztöndíjban részesült. A támogatás keretében 125 konferencia- és 34 versenyrészvételt tartanak nyilván, az idei egri Országos Tudományos Diákkörü Konferenciáról (OTDK) pedig két első és öt harmadik díjat kaptak.
Eseményekben és megvalósításokban gazdag az évi tevékenységek listája: a BBTE-n 22 magiszteri képzést támogattak, a vendégtanári program keretében 82 külföldi személy költségeinek fedezéséhez járultak hozzá (teljes egészében a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával), a jegyzetkiadás támogatási programon belül egyetemi jegyzetek megjelenését támogatták, a magyar nyelvű felnőttképző programban főleg a tanártovábbképzés terén segítettek, ugyanakkor, bár szerény mértékben, de a tagszervezetek működési költségeinek fedezéséhez is hozzájárultak.
A BBTE magyar tagozatával megújított együttműködési megállapodás pontjai között szerepel a vendégtanári programok további közös megszervezése, a magyar nyelvű akkreditált tanártovábbképzés és felnőttképzés megszervezése a közoktatásban dolgozók számára, a magyar nyelvű szakkollégiumok és mesteri programok működésének és programjainak biztosítása, a jegyzetkiadás, az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia és más tudományos konferenciák stb. megszervezése.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)
2011. július 1.
Magyari: Bevételi forráskiesés várható
A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a képviselőház testülete hallgatólagosan elfogadta azt a törvénymódosítást, miszerint az állami egyetemek többet nem hirdethetnek meg tandíjköteles helyeket.
– Nem tartom valószínűnek, hogy ezt az intézkedést hamarosan életbe léptetnék – jelentette ki Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. – Az ilyen egyéni kezdeményezésekből nem lesz semmi. Nem hiszem, hogy a nehezen kialakított új oktatási törvényt ilyen hamar módosítani lehetne. Az idei felvételit ez biztosan nem érinti, hiszen a jogszabály előírja: bárminemű változtatás a felvételit megelőző hat hónapot megelőzően eszközölhető. Elképzelhető, hogy a tervezet mögötti elgondolás az volt: óvjuk meg az állami egyetemeket mindattól a bajtól, ami a magánegyetemeket jellemezte, ahol a pénzen volt a hangsúly – mondta Magyari Tivadar. – Minden fiatal ott tanul, ahol jónak látja. Nem szeretem azt a reklámot, miszerint „gyertek hozzánk, mert mi vagyunk a legjobbak” – pontosított a rektorhelyettes, majd folytatta: – Ha a BBTE-n csak ingyenes oktatás lesz, talán ettől vonzóak leszünk és híresek, nagyobb lesz a konkurencia, jobban megválogathatjuk a diákokat. A jelzett intézkedés minket csak bevételi forrás-kiesésként érint, de ha a törvényalkotóknak volt egy feltételezhetően jó szándékú, ám a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem időszerű ötlete arról, hogy az állami egyetemek nem hirdethetnek meg tandíjköteles helyeket, akkor legyen ötlete arra is: az intézmény azon a szinten működjön, ahova az elmúlt tíz évben eljutott a tandíjakból származó fejlesztéseknek köszönhetően. Azt is elképzelhetőnek tartom, ha az intézkedés életbe lép, akkor az állam nagyobb összeget biztosít fejkvótaként – vélekedett Magyari.
Megtudtuk: a BBTE-n a hallgatók közel 60 százaléka tandíjköteles helyen tanul. A román tagozaton a fizetéses hallgatók száma meghaladja a 60 százalékot, míg a magyaron ezek aránya 40 százalék körüli. A BBTE-n évente 4700–4800 államilag támogatott helyet hirdetnek meg, ebből 1100–1200-at a magyar tagozaton. Szabadság (Kolozsvár)
A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a képviselőház testülete hallgatólagosan elfogadta azt a törvénymódosítást, miszerint az állami egyetemek többet nem hirdethetnek meg tandíjköteles helyeket.
– Nem tartom valószínűnek, hogy ezt az intézkedést hamarosan életbe léptetnék – jelentette ki Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. – Az ilyen egyéni kezdeményezésekből nem lesz semmi. Nem hiszem, hogy a nehezen kialakított új oktatási törvényt ilyen hamar módosítani lehetne. Az idei felvételit ez biztosan nem érinti, hiszen a jogszabály előírja: bárminemű változtatás a felvételit megelőző hat hónapot megelőzően eszközölhető. Elképzelhető, hogy a tervezet mögötti elgondolás az volt: óvjuk meg az állami egyetemeket mindattól a bajtól, ami a magánegyetemeket jellemezte, ahol a pénzen volt a hangsúly – mondta Magyari Tivadar. – Minden fiatal ott tanul, ahol jónak látja. Nem szeretem azt a reklámot, miszerint „gyertek hozzánk, mert mi vagyunk a legjobbak” – pontosított a rektorhelyettes, majd folytatta: – Ha a BBTE-n csak ingyenes oktatás lesz, talán ettől vonzóak leszünk és híresek, nagyobb lesz a konkurencia, jobban megválogathatjuk a diákokat. A jelzett intézkedés minket csak bevételi forrás-kiesésként érint, de ha a törvényalkotóknak volt egy feltételezhetően jó szándékú, ám a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem időszerű ötlete arról, hogy az állami egyetemek nem hirdethetnek meg tandíjköteles helyeket, akkor legyen ötlete arra is: az intézmény azon a szinten működjön, ahova az elmúlt tíz évben eljutott a tandíjakból származó fejlesztéseknek köszönhetően. Azt is elképzelhetőnek tartom, ha az intézkedés életbe lép, akkor az állam nagyobb összeget biztosít fejkvótaként – vélekedett Magyari.
Megtudtuk: a BBTE-n a hallgatók közel 60 százaléka tandíjköteles helyen tanul. A román tagozaton a fizetéses hallgatók száma meghaladja a 60 százalékot, míg a magyaron ezek aránya 40 százalék körüli. A BBTE-n évente 4700–4800 államilag támogatott helyet hirdetnek meg, ebből 1100–1200-at a magyar tagozaton. Szabadság (Kolozsvár)
2011. július 1.
Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás
A Varsói Szerződés megszűnése
Húsz éve, 1991. július 1-jén Prágában a Varsói Szerződés tagállamainak delegációi megállapodtak a kelet-európai volt szocialista országok közös katonai-politikai szervezetének megszüntetésében.
A Varsói Szerződés Szervezete létrehozásának közvetlen előzménye volt, hogy az NSZK-t 1955. májusában felvették az 1949-ben megalakult NATO-ba, s szerepet játszott benne az is, hogy az osztrák semlegességet kimondó államszerződés ugyancsak 1955. májusi aláírásával megszűnt a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja.
A bevezetőből és 11 cikkelyből álló szerződést 1955. május 14-én írta alá Varsóban nyolc, magát szocialista orientációjúnak nyilvánító ország (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió). Az eredetileg 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést 1975-ben tíz, majd 1985-ben újabb húsz évvel meghosszabbították. A katonai szövetség keretében egyesített fegyveres erőket hoztak létre, a közös parancsnokság alá helyezett haderők parancsnoksága élén szovjet tiszt állt. A magas szintű tanácskozásokra, a szerződés végrehajtásával kapcsolatban felvetődő kérdések megvizsgálására a „nyolcak” Politikai Tanácskozó Bizottságot (magyar szóhasználatban testületet) állítottak fel, és működött egy állandó honvédelmi miniszteri és külügyminiszteri bizottság is. Magyarország az 1956-os forradalom idején bejelentette kilépését a moszkvai székhelyű szervezetből, de ez a szovjet intervenció miatt meghiúsult. Albánia 1968-ban kilépett, de már korábban, 1962-ben felfüggesztette tagságát, Románia pedig 1964-től csak bizonyos korlátozásokkal vett részt a VSZ tevékenységében. A két német állam 1990. októberi egyesülésével még a szövetség formális felbomlása előtt megszűnt az NDK tagsága is.
A szerződő felek vállalták, hogy az ENSZ Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban „tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oldják meg”. Ugyanakkor leszögezték, hogy ha valamely állam vagy államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a szerződés valamely részese vagy részesei ellen, akkor az egyéni és kollektív önvédelem jogának érvényesítéseként egyenként és közösen, minden szükséges eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását is beleértve azonnali segítséget nyújtanak a megtámadott államnak vagy államoknak. Összességében a szerződés inkább volt „a szocialista tábor” Szovjetunióhoz való lojalitását biztosító politikai eszköz, mint a kelet-nyugati katonai konfrontáció eleme. Fennállásának három és fél évtizede alatt a szervezet két fegyveres akciót hajtott végre, mindkét alkalommal a tagállamokon belül: 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok (Romániát kivéve) együttesen katonai intervenciót hajtottak végre Csehszlovákiában.
A Varsói Szerződés sorsát a szocialista világrendszer megrendülése pecsételte meg. A Szovjetunió belső politikai-gazdasági helyzetét a peresztrojkával megreformáló Mihail Gorbacsov a külpolitikában is fordulatot kezdeményezett: az Egyesült Államokkal a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről kötött szerződés keretében hozzájárult a szovjet rakétáknak az NDK és Csehszlovákia területéről történő kivonásához. Megkezdte a kivonulást Afganisztánból, majd 1988. december 17-én azt is bejelentette, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának csökkentése keretében egyoldalú lépésként 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg pedig csökkentik a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét.
A VSZ 1988-ban még tárgyalásokat kezdett a NATO-val az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről (CFE), az 1990 novemberében aláírt szerződés a korlátozás körét földrajzilag kiterjesztette az Atlanti-óceánig és az Urálig. 1989 júliusában a szervezet bukaresti csúcsértekezlete azonban már elismerte a tagállamoknak azt a jogát, hogy saját politikát valósíthatnak meg – ezzel az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás ideológiai alapját képező Brezsnyev-doktrínát átadták a múltnak. 1990 elején Csehszlovákia és Magyarország gyors és viszonylag zökkenőmentes tárgyalásokon egyezett meg a Szovjetunióval, hogy 1991 közepére mindkét országból kivonják az ott kormányközi megállapodások alapján állomásozó szovjet haderőket. Ezek az egyezmények beleillettek a NATO és a Varsói Szerződés 1990. februári megállapodásába, miszerint a közép-európai övezetben sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathat 195 ezernél több katonát.
A VSZ megszüntetésében Csehszlovákia és Magyarország járt az élen. A Szovjetunió végül 1991. február 12-én bejelentette: április 1-jéig a tagállamok közös megegyezéssel felszámolják a Varsói Szerződés katonai szervezetét, s Moszkva kezdeményezi, hogy a VSZ-tagországok kapcsolatait a jövőben kétoldalú alapokon fejlesszék. A Szovjetunió azt is javasolta, hogy a VSZ-el együtt a NATO katonai szervezete is szűnjön meg, amit az atlanti szövetség – arra hivatkozva, hogy senkit sem fenyeget – figyelmen kívül hagyott.
A Varsói Szerződés katonai struktúrájának felszámolásáról szóló határozatot 1991. február 25-én írták alá a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti, soron kívüli ülésén a külügy- és védelmi miniszterek. A VSZ „békés önfelszámolási” folyamata 1991. július 1-jén, a tagállamok prágai csúcstalálkozóján ért véget: a Politikai Tanácskozó Testület utolsó ülése a tömböt hivatalosan is megszűntnek nyilvánította. A delegációk többségét államfők vezették, a szovjet küldöttség élén azonban Mihail Gorbacsov államfő helyett Gennagyij Janajev alelnök állt, az okmányt magyar részről Antall József miniszterelnök látta el kézjegyével. Nyolc évvel később, 1999. március 12-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország a NATO tagja lett, példájukat 2004 márciusában más kelet-európai volt szocialista országok (Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia) is követték.
(MTI/Háttér) Szabadság (Kolozsvár)
A Varsói Szerződés megszűnése
Húsz éve, 1991. július 1-jén Prágában a Varsói Szerződés tagállamainak delegációi megállapodtak a kelet-európai volt szocialista országok közös katonai-politikai szervezetének megszüntetésében.
A Varsói Szerződés Szervezete létrehozásának közvetlen előzménye volt, hogy az NSZK-t 1955. májusában felvették az 1949-ben megalakult NATO-ba, s szerepet játszott benne az is, hogy az osztrák semlegességet kimondó államszerződés ugyancsak 1955. májusi aláírásával megszűnt a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja.
A bevezetőből és 11 cikkelyből álló szerződést 1955. május 14-én írta alá Varsóban nyolc, magát szocialista orientációjúnak nyilvánító ország (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió). Az eredetileg 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést 1975-ben tíz, majd 1985-ben újabb húsz évvel meghosszabbították. A katonai szövetség keretében egyesített fegyveres erőket hoztak létre, a közös parancsnokság alá helyezett haderők parancsnoksága élén szovjet tiszt állt. A magas szintű tanácskozásokra, a szerződés végrehajtásával kapcsolatban felvetődő kérdések megvizsgálására a „nyolcak” Politikai Tanácskozó Bizottságot (magyar szóhasználatban testületet) állítottak fel, és működött egy állandó honvédelmi miniszteri és külügyminiszteri bizottság is. Magyarország az 1956-os forradalom idején bejelentette kilépését a moszkvai székhelyű szervezetből, de ez a szovjet intervenció miatt meghiúsult. Albánia 1968-ban kilépett, de már korábban, 1962-ben felfüggesztette tagságát, Románia pedig 1964-től csak bizonyos korlátozásokkal vett részt a VSZ tevékenységében. A két német állam 1990. októberi egyesülésével még a szövetség formális felbomlása előtt megszűnt az NDK tagsága is.
A szerződő felek vállalták, hogy az ENSZ Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban „tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oldják meg”. Ugyanakkor leszögezték, hogy ha valamely állam vagy államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a szerződés valamely részese vagy részesei ellen, akkor az egyéni és kollektív önvédelem jogának érvényesítéseként egyenként és közösen, minden szükséges eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását is beleértve azonnali segítséget nyújtanak a megtámadott államnak vagy államoknak. Összességében a szerződés inkább volt „a szocialista tábor” Szovjetunióhoz való lojalitását biztosító politikai eszköz, mint a kelet-nyugati katonai konfrontáció eleme. Fennállásának három és fél évtizede alatt a szervezet két fegyveres akciót hajtott végre, mindkét alkalommal a tagállamokon belül: 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok (Romániát kivéve) együttesen katonai intervenciót hajtottak végre Csehszlovákiában.
A Varsói Szerződés sorsát a szocialista világrendszer megrendülése pecsételte meg. A Szovjetunió belső politikai-gazdasági helyzetét a peresztrojkával megreformáló Mihail Gorbacsov a külpolitikában is fordulatot kezdeményezett: az Egyesült Államokkal a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről kötött szerződés keretében hozzájárult a szovjet rakétáknak az NDK és Csehszlovákia területéről történő kivonásához. Megkezdte a kivonulást Afganisztánból, majd 1988. december 17-én azt is bejelentette, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának csökkentése keretében egyoldalú lépésként 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg pedig csökkentik a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét.
A VSZ 1988-ban még tárgyalásokat kezdett a NATO-val az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről (CFE), az 1990 novemberében aláírt szerződés a korlátozás körét földrajzilag kiterjesztette az Atlanti-óceánig és az Urálig. 1989 júliusában a szervezet bukaresti csúcsértekezlete azonban már elismerte a tagállamoknak azt a jogát, hogy saját politikát valósíthatnak meg – ezzel az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás ideológiai alapját képező Brezsnyev-doktrínát átadták a múltnak. 1990 elején Csehszlovákia és Magyarország gyors és viszonylag zökkenőmentes tárgyalásokon egyezett meg a Szovjetunióval, hogy 1991 közepére mindkét országból kivonják az ott kormányközi megállapodások alapján állomásozó szovjet haderőket. Ezek az egyezmények beleillettek a NATO és a Varsói Szerződés 1990. februári megállapodásába, miszerint a közép-európai övezetben sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathat 195 ezernél több katonát.
A VSZ megszüntetésében Csehszlovákia és Magyarország járt az élen. A Szovjetunió végül 1991. február 12-én bejelentette: április 1-jéig a tagállamok közös megegyezéssel felszámolják a Varsói Szerződés katonai szervezetét, s Moszkva kezdeményezi, hogy a VSZ-tagországok kapcsolatait a jövőben kétoldalú alapokon fejlesszék. A Szovjetunió azt is javasolta, hogy a VSZ-el együtt a NATO katonai szervezete is szűnjön meg, amit az atlanti szövetség – arra hivatkozva, hogy senkit sem fenyeget – figyelmen kívül hagyott.
A Varsói Szerződés katonai struktúrájának felszámolásáról szóló határozatot 1991. február 25-én írták alá a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti, soron kívüli ülésén a külügy- és védelmi miniszterek. A VSZ „békés önfelszámolási” folyamata 1991. július 1-jén, a tagállamok prágai csúcstalálkozóján ért véget: a Politikai Tanácskozó Testület utolsó ülése a tömböt hivatalosan is megszűntnek nyilvánította. A delegációk többségét államfők vezették, a szovjet küldöttség élén azonban Mihail Gorbacsov államfő helyett Gennagyij Janajev alelnök állt, az okmányt magyar részről Antall József miniszterelnök látta el kézjegyével. Nyolc évvel később, 1999. március 12-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország a NATO tagja lett, példájukat 2004 márciusában más kelet-európai volt szocialista országok (Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia) is követték.
(MTI/Háttér) Szabadság (Kolozsvár)
2011. július 1.
Tomboló nacionalizmus a megyei tanácsülésen
A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülése bővelkedett a megelőlegezett választási kampányra jellemző ellenzéki kirohanásokban. A PSD már az ülés kezdetén új napirendi pontot akart kicsikarni: az új közigazgatási felosztási elképzelésről szeretett volna népszavazást kiíratni. Hosszas vita után a tanácsosok elvetették a javaslatot, amely nem aktuális, és eredménye használhatatlan lenne. Alin Tişe elnöknek már ekkor vissza kellett utasítania néhány, a magyarokra vonatkozó sértő megjegyzést. De az „előadás” folytatódott, sőt eldurvult.
Nagy összecsapást eredményezett az Első Iskolatáska programra vonatkozó határozattervezet megvitatása: a PSD a szülők anyagi helyzetét figyelembe vevő, megkülönböztető eljárást akart elfogadtatni.
A program tervezete szerint minden elsőosztályos gyermek ősszel, az iskolába járást támogatandó, a megyei tanács részéről egy-egy 20 lejes iskolatáskát kap. A PSD viszont úgy képzelte el a programot, hogy a táskának 100 lej értékűnek kellene lennie, és csak azok a gyermekek részesülnének belőle, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 300 lej/főt. Azt is felvetették: az elsőosztályosok kapjanak értékjegyet, és a szülők döntsék el, hogy táskát vagy egyebet vásárolnak vele. Végül a tanácsosok az eredeti tervezetet fogadták el.
A nap „fénypontját” azonban az a tervezet jelentette, amelynek alapján a Tordai út 2–14. szám alatti telek egy részét, 619 négyzetmétert, ingyen átengednék a Sapientia Alapítvány által ott megépítendő ingatlan építőtelepének, a gépek és építőanyagok ideiglenes raktározása céljából. Maximum két évről lett volna szó, és olyan általánosan bevett eljárásról, amely más esetekben nem vált ki vitát. Viszont Dan Canta és Liviu Medrea dirigálásával a PSD-frakció mindent beleadott a tervezet megszavazásának az akadályozásába, és főleg az ingyenességet kifogásolták. Szokásához híven, Cantaból ismét kibuggyant: „A magyarok néhány száz éve jöttek ide, és ha hagyjuk őket területet szerezni, maholnap mindenünket elveszik!”
Nem járt sikerrel Alin Tişe csillapító próbálkozása, sem az a módosító javaslata, hogy az ingyenes terület-felajánláshoz írják be: a megyei tanács bármikor egyoldalúan visszavonhatja az ingyenes koncesszionálást. Egy órai, késhegyre menő vita után, 19 igennel, 11 nemmel és 2 tartózkodással nem jött össze a szükséges kétharmados többség. A kérdés a következő tanácsülésen újra napirendre kerül.
Fekete Emőke alelnököt láthatóan megviselték a történtek. Lapunknak ezt nyilatkozta: „Közintézményeknek a megyei tanács ingyen adhat területhasználatot. Amit most megtagadtak tőlünk, arra a következő tanácsülésen ott lesz a pozitív példa, amikor az ortodox egyháznak 49 évre akarják odaadni a területet a Sapientia leendő épületének szomszédságában. Teljesen felháborító egyes tanácsos kollégák mai viselkedése! Természetesen megpróbálunk tárgyalni velük a következő ülésig.”
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülése bővelkedett a megelőlegezett választási kampányra jellemző ellenzéki kirohanásokban. A PSD már az ülés kezdetén új napirendi pontot akart kicsikarni: az új közigazgatási felosztási elképzelésről szeretett volna népszavazást kiíratni. Hosszas vita után a tanácsosok elvetették a javaslatot, amely nem aktuális, és eredménye használhatatlan lenne. Alin Tişe elnöknek már ekkor vissza kellett utasítania néhány, a magyarokra vonatkozó sértő megjegyzést. De az „előadás” folytatódott, sőt eldurvult.
Nagy összecsapást eredményezett az Első Iskolatáska programra vonatkozó határozattervezet megvitatása: a PSD a szülők anyagi helyzetét figyelembe vevő, megkülönböztető eljárást akart elfogadtatni.
A program tervezete szerint minden elsőosztályos gyermek ősszel, az iskolába járást támogatandó, a megyei tanács részéről egy-egy 20 lejes iskolatáskát kap. A PSD viszont úgy képzelte el a programot, hogy a táskának 100 lej értékűnek kellene lennie, és csak azok a gyermekek részesülnének belőle, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 300 lej/főt. Azt is felvetették: az elsőosztályosok kapjanak értékjegyet, és a szülők döntsék el, hogy táskát vagy egyebet vásárolnak vele. Végül a tanácsosok az eredeti tervezetet fogadták el.
A nap „fénypontját” azonban az a tervezet jelentette, amelynek alapján a Tordai út 2–14. szám alatti telek egy részét, 619 négyzetmétert, ingyen átengednék a Sapientia Alapítvány által ott megépítendő ingatlan építőtelepének, a gépek és építőanyagok ideiglenes raktározása céljából. Maximum két évről lett volna szó, és olyan általánosan bevett eljárásról, amely más esetekben nem vált ki vitát. Viszont Dan Canta és Liviu Medrea dirigálásával a PSD-frakció mindent beleadott a tervezet megszavazásának az akadályozásába, és főleg az ingyenességet kifogásolták. Szokásához híven, Cantaból ismét kibuggyant: „A magyarok néhány száz éve jöttek ide, és ha hagyjuk őket területet szerezni, maholnap mindenünket elveszik!”
Nem járt sikerrel Alin Tişe csillapító próbálkozása, sem az a módosító javaslata, hogy az ingyenes terület-felajánláshoz írják be: a megyei tanács bármikor egyoldalúan visszavonhatja az ingyenes koncesszionálást. Egy órai, késhegyre menő vita után, 19 igennel, 11 nemmel és 2 tartózkodással nem jött össze a szükséges kétharmados többség. A kérdés a következő tanácsülésen újra napirendre kerül.
Fekete Emőke alelnököt láthatóan megviselték a történtek. Lapunknak ezt nyilatkozta: „Közintézményeknek a megyei tanács ingyen adhat területhasználatot. Amit most megtagadtak tőlünk, arra a következő tanácsülésen ott lesz a pozitív példa, amikor az ortodox egyháznak 49 évre akarják odaadni a területet a Sapientia leendő épületének szomszédságában. Teljesen felháborító egyes tanácsos kollégák mai viselkedése! Természetesen megpróbálunk tárgyalni velük a következő ülésig.”
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2011. július 1.
Gáspárik Attila a Nemzeti új vezérigazgatója
Megszűnik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház évek óta tartó ideiglenes vezetése: július elsejétől Gáspárik Attila színész lett a legendás Székely Színház jogutódjának a vezérigazgatója.
Gáspárik lemond rektori tisztségéről, mert nem akar funkciót halmozni Lezajlott pénteken a Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium által szervezett versenyvizsga második fordulója. Bár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségére többen is pályáztak, a második fordulóra már csak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem jelenlegi rektora, Gáspárik Attila jutott tovább. Ő egy 50 oldalas menedzseri vízióval pályázott a tisztségre, amelyben a Nemzeti 5 éves megvalósíthatósági tervét írta le. „A bizottság nagyon jónak találta a tervemet, csak arra voltak kíváncsiak, hogyan is lehet ezt majd pénz nélkül megvalósítani. Szerintem kevés pénzből meg lehet oldani mindent” – mondta a versenyvizsga után Gáspárik. Gáspárik Attila 2008 márciusától a marosvásárhelyi színitanoda rektora, azelőtt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke is volt. A színész és oktató amikor megpályázta a vezérigazgatói tisztséget, már akkor kijelentette, amennyiben elnyeri a pozíciót, lemond rektori tisztségéről. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak pont három évig volt ideiglenes vezetése: 2008 július elején menesztette a minisztérium Cristian Ioant tisztségéből, arra hivatkozva, hogy nem tett eleget kötelezettségeinek. Pár hónapig vezérigazgató nélkül működött a színház, majd a 2009-es év elején ideiglenesen Vlad Rădescut nevezték ki vezérigazgatónak. Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter 2010 októberében Vlad Rădescut Csapó Györgyre cserélte – szintén ideiglenesen. A minisztériumi döntés ellen azonban pert indított Rădescu, meg is nyerte azt, így a fővárosi táblabíróság úgy döntött, visszahelyezi vezérigazgatói tisztségébe őt ez év márciusában. Vlad Rădescu ideiglenes mandátuma a versenyvizsgáig tartott, hétfőtől már Gáspárik Attila veszi át a vezetést a Nemzetiben.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
Megszűnik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház évek óta tartó ideiglenes vezetése: július elsejétől Gáspárik Attila színész lett a legendás Székely Színház jogutódjának a vezérigazgatója.
Gáspárik lemond rektori tisztségéről, mert nem akar funkciót halmozni Lezajlott pénteken a Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium által szervezett versenyvizsga második fordulója. Bár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségére többen is pályáztak, a második fordulóra már csak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem jelenlegi rektora, Gáspárik Attila jutott tovább. Ő egy 50 oldalas menedzseri vízióval pályázott a tisztségre, amelyben a Nemzeti 5 éves megvalósíthatósági tervét írta le. „A bizottság nagyon jónak találta a tervemet, csak arra voltak kíváncsiak, hogyan is lehet ezt majd pénz nélkül megvalósítani. Szerintem kevés pénzből meg lehet oldani mindent” – mondta a versenyvizsga után Gáspárik. Gáspárik Attila 2008 márciusától a marosvásárhelyi színitanoda rektora, azelőtt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke is volt. A színész és oktató amikor megpályázta a vezérigazgatói tisztséget, már akkor kijelentette, amennyiben elnyeri a pozíciót, lemond rektori tisztségéről. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak pont három évig volt ideiglenes vezetése: 2008 július elején menesztette a minisztérium Cristian Ioant tisztségéből, arra hivatkozva, hogy nem tett eleget kötelezettségeinek. Pár hónapig vezérigazgató nélkül működött a színház, majd a 2009-es év elején ideiglenesen Vlad Rădescut nevezték ki vezérigazgatónak. Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter 2010 októberében Vlad Rădescut Csapó Györgyre cserélte – szintén ideiglenesen. A minisztériumi döntés ellen azonban pert indított Rădescu, meg is nyerte azt, így a fővárosi táblabíróság úgy döntött, visszahelyezi vezérigazgatói tisztségébe őt ez év márciusában. Vlad Rădescu ideiglenes mandátuma a versenyvizsgáig tartott, hétfőtől már Gáspárik Attila veszi át a vezetést a Nemzetiben.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
2011. július 1.
Pedagógusok a hagyományőrzésért
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata jelenleg két nemzetközi projektben vesz részt — tájékoztatott Végh Balázs Béla adjunktus.
Július 1–3. között zárul az első féléve az „Esélyegyenlőség a lokális identitás megőrzésére és újjászervezésére az oktatásban és a perifériális közösségekben” elnevezésű projekt, melynek keretében szemináriumokat és műhelymunkákat tartanak. A konferenciának a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata ad otthont. Az Európai Unió által finanszírozott projektben három felsőoktatási intézmény — a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kara — vesz részt.
Hétvégi programok
A hétvégi konferenciára szemináriumok és kulturális programok vannak szervezve, ugyanakkor összegzik az eddig elért eredményeket. A konferencia keretében neves szakemberek, professzorok tartanak előadást antropológiai, nyelvészeti, népművészeti témákkal kapcsolatban. A képzés többrétű: egyetemi hallgatókat képeznek, akik majd terepmunkára járnak, tanulmányozzák a helyi hagyományokat, amit később majd felhasználhatnak az oktatásban. Itt lesz tíz nagyváradi, tíz hajdúböszörményi és tíz szatmárnémeti pedagógus, valamint öt–öt egyetemi tanár, akik tartják az előadásokat. A hallgatók megismerhetik, hogyan kell beilleszteni a pedagógiai tevékenységekbe a helyi hagyományokat. Szó esik arról is, hogyan kell feléleszteni a már feledésbe merülő szokásokat. A szatmárnémeti hallgatók átjárnak Nagyecsedre, ahol a magyar és a roma kultúrával, Vállajon és Mérken a sváb kultúrával ismerkednek. A hajdúböszörményiek jönnek Mezőfényre, Piskoltra és Hadadra. A partiumiak Debrecen környékére utaznak.
A projektben résztvevők olyan szakemberek és kutatók, akiknek célja a magyar, román, sváb és roma közösségek antropológiai és népművészeti hagyományainak feltárása. erdon.ro
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata jelenleg két nemzetközi projektben vesz részt — tájékoztatott Végh Balázs Béla adjunktus.
Július 1–3. között zárul az első féléve az „Esélyegyenlőség a lokális identitás megőrzésére és újjászervezésére az oktatásban és a perifériális közösségekben” elnevezésű projekt, melynek keretében szemináriumokat és műhelymunkákat tartanak. A konferenciának a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata ad otthont. Az Európai Unió által finanszírozott projektben három felsőoktatási intézmény — a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kara — vesz részt.
Hétvégi programok
A hétvégi konferenciára szemináriumok és kulturális programok vannak szervezve, ugyanakkor összegzik az eddig elért eredményeket. A konferencia keretében neves szakemberek, professzorok tartanak előadást antropológiai, nyelvészeti, népművészeti témákkal kapcsolatban. A képzés többrétű: egyetemi hallgatókat képeznek, akik majd terepmunkára járnak, tanulmányozzák a helyi hagyományokat, amit később majd felhasználhatnak az oktatásban. Itt lesz tíz nagyváradi, tíz hajdúböszörményi és tíz szatmárnémeti pedagógus, valamint öt–öt egyetemi tanár, akik tartják az előadásokat. A hallgatók megismerhetik, hogyan kell beilleszteni a pedagógiai tevékenységekbe a helyi hagyományokat. Szó esik arról is, hogyan kell feléleszteni a már feledésbe merülő szokásokat. A szatmárnémeti hallgatók átjárnak Nagyecsedre, ahol a magyar és a roma kultúrával, Vállajon és Mérken a sváb kultúrával ismerkednek. A hajdúböszörményiek jönnek Mezőfényre, Piskoltra és Hadadra. A partiumiak Debrecen környékére utaznak.
A projektben résztvevők olyan szakemberek és kutatók, akiknek célja a magyar, román, sváb és roma közösségek antropológiai és népművészeti hagyományainak feltárása. erdon.ro
2011. július 1.
Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. július 2.
Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 2.
A Kárpátokon túli magyarság
Moldvában jelen pillanatban, ahogy az elmúlt évtizedekben, egyetlen magyar tannyelvű iskola sem működik. A magyar nyelvet fakultatívan tanulók száma mintegy kétezerre tehető akkor, amikor alapos felmérések szerint legalább 7500–8000 csángó magyar gyereket lehetne megtanítani anyanyelvén írni és olvasni.
Arra a kérdésre, hogy miért használhatjuk a hajdani magyar településneveket Moldva területén – a válasz nagyon egyszerű. Azért, mert hajdanán azok magyar települések voltak. A római katolikus magyarok lélekszáma 1591-ben 15 000 fő lehetett. 1875-ben 58 809 katolikust tartottak számon, az 1930-as hivatalos népszámláláskor számuk elérte a 109 953-főt, míg az 1992-es hivatalos népszámlálás már 239 938 római katolikust mutat ki.
Napjainkban Moldvában a magas születési aránynak köszönhetően a római katolikus vallásúak száma 250–290 ezer főre tehető.
Nyilvánvaló, hogy a természetes és az erőszakos elnemzettelenítés eredményeként a moldvai magyarság háromnegyede elrománosodott. Egynegyedre becsülhető azok aránya, akik még tudnak magyar származásukról, és beszélik anyanyelvüket, a magyart. Mivel a diktatúra alatt, 1989-ig, nem lehetett szakszerűen felmérni a moldvai csángóság lélekszámát, nem rendelkezünk megfelelő adatokkal. A hivatalos népszámlálások adatai csak a vallási hovatartozás és más demográfiai jellemzők alapján vizsgálhatók. Ennek okai sokrétűek, egyrészt 1989 után is folytatódik a csángó magyarság megfélemlítése, ezért a csángók töredéke meri vállalni magyarságát, miközben a kulturális elnemzettelenedés is megtette hatását. A népességre vonatkozó becsülhető és elfogadható adatokat nem a népszámlálást rögzítő táblázatokból ismerhetjük meg, hanem olyan csángókutató szakemberek munkája alapján, mint Tánczos Vilmos egyetemi tanár, aki 1997-ben a Magyar Nemzetpolitikai Szemlében szakszerű demográfiai elemzést, ismertetést adott közre. Dolgozatában Tánczos Vilmos rámutat arra, hogy a moldvai magyar etnikum "sem történeti, sem nyelvi-néprajzi szempontból nem egységes". A "kutatók többsége az egységesítő csángó kifejezés használatát is elhibázottnak" tartja, mivel a mai moldvai magyarság a középkori magyarság mellett a különböző időpontokban, hullámokban érkező magyarok leszármazottja. Moldvában az erdélyi magyarok mellett nagy számban telepedtek le székelyek is. A magyarság kezdetben zárt etnikumot alkotott a Szeret és mellékfolyói torkolatvidékein, így a Moldva, a Tatros és a Beszterce környékén. Többnyire római katolikusok voltak, az 1992-es népszámlálási adatokban megjelenő 518 református az újabb kori betelepülők leszármazottja.
Az elmúlt két évszázadban a moldvai csángóságot óriási demográfiai gyarapodás jellemezte. Így például 1930 és 1992 között a csángó magyarság lélekszámának növekedése elérte a 118 százalékot, túlszárnyalva az ugyancsak magasnak tartott moldvai románságét, a 67 százalékot is. A parancsuralmi rendszerben, a szocialista iparosítás korszakában Erdélybe nemcsak moldvai románok telepedtek át tömegesen, de csángók is. Ekkor az Erdélybe költöző csángók számát 50 000 főre becsülték, míg a Havaselvére menőkét 15 000-re. Mivel 1989 után nagy számban vállaltak külföldön munkát, megállapítható, "hogy az 1930 utáni demográfiai növekedés voltaképpen nem 118 százalékos – írja Tánczos Vilmos –, hanem 180 százalékos volt, tehát a csángó eredetűek lélekszáma Románia területén az elmúlt hatvan év alatt csaknem megháromszorozódott". A román statisztika nemcsak Erdély-szerte becsülte alá a magyarság lélekszámát, hanem más régiókban is. Moldvában egyenesen azt szerette volna bizonyítani, hogy nem is létezik ilyen etnikum, ezért – az 1968-ban közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk magyarságát leszámítva – az 1992-es román népszámlálás mindössze 1800 csángó magyarról vesz tudomást. Ha ebből levesszük a városokban összeírtakat, akkor a hivatalos statisztika alapján mindössze 500 főre tehető a moldvai katolikus magyarok lélekszáma.
Az asszimiláció óriási, idézzük Tánczos Vilmost: "A moldvai katolikusoknak, akiknek legnagyobb részét megalapozott érvek alapján tekintjük magyar származásúnak, ma már csak 43 százaléka (239 938 főből 103 543) él olyan településen, ahol még egyáltalán beszélnek magyarul." Tánczos elemzései alapján arra a következtetésre jutunk, hogy míg 1930-ban a magyar nyelvet anyanyelvként beszélő csángók az akkor élő római katolikusok 40 százalékát alkották, azaz 45 000 főt, a szaporulat és a korábbi arányok alapján 1992-ben elméletileg legalább 100 000 magyar anyanyelvűnek kellett volna lennie, de a magyarul beszélők számaránya a felgyorsult asszimilációs folyamatok miatt csupán 26 százalékra tehető, így számuk mindössze 62 000-re becsülhető.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Moldvában jelen pillanatban, ahogy az elmúlt évtizedekben, egyetlen magyar tannyelvű iskola sem működik. A magyar nyelvet fakultatívan tanulók száma mintegy kétezerre tehető akkor, amikor alapos felmérések szerint legalább 7500–8000 csángó magyar gyereket lehetne megtanítani anyanyelvén írni és olvasni.
Arra a kérdésre, hogy miért használhatjuk a hajdani magyar településneveket Moldva területén – a válasz nagyon egyszerű. Azért, mert hajdanán azok magyar települések voltak. A római katolikus magyarok lélekszáma 1591-ben 15 000 fő lehetett. 1875-ben 58 809 katolikust tartottak számon, az 1930-as hivatalos népszámláláskor számuk elérte a 109 953-főt, míg az 1992-es hivatalos népszámlálás már 239 938 római katolikust mutat ki.
Napjainkban Moldvában a magas születési aránynak köszönhetően a római katolikus vallásúak száma 250–290 ezer főre tehető.
Nyilvánvaló, hogy a természetes és az erőszakos elnemzettelenítés eredményeként a moldvai magyarság háromnegyede elrománosodott. Egynegyedre becsülhető azok aránya, akik még tudnak magyar származásukról, és beszélik anyanyelvüket, a magyart. Mivel a diktatúra alatt, 1989-ig, nem lehetett szakszerűen felmérni a moldvai csángóság lélekszámát, nem rendelkezünk megfelelő adatokkal. A hivatalos népszámlálások adatai csak a vallási hovatartozás és más demográfiai jellemzők alapján vizsgálhatók. Ennek okai sokrétűek, egyrészt 1989 után is folytatódik a csángó magyarság megfélemlítése, ezért a csángók töredéke meri vállalni magyarságát, miközben a kulturális elnemzettelenedés is megtette hatását. A népességre vonatkozó becsülhető és elfogadható adatokat nem a népszámlálást rögzítő táblázatokból ismerhetjük meg, hanem olyan csángókutató szakemberek munkája alapján, mint Tánczos Vilmos egyetemi tanár, aki 1997-ben a Magyar Nemzetpolitikai Szemlében szakszerű demográfiai elemzést, ismertetést adott közre. Dolgozatában Tánczos Vilmos rámutat arra, hogy a moldvai magyar etnikum "sem történeti, sem nyelvi-néprajzi szempontból nem egységes". A "kutatók többsége az egységesítő csángó kifejezés használatát is elhibázottnak" tartja, mivel a mai moldvai magyarság a középkori magyarság mellett a különböző időpontokban, hullámokban érkező magyarok leszármazottja. Moldvában az erdélyi magyarok mellett nagy számban telepedtek le székelyek is. A magyarság kezdetben zárt etnikumot alkotott a Szeret és mellékfolyói torkolatvidékein, így a Moldva, a Tatros és a Beszterce környékén. Többnyire római katolikusok voltak, az 1992-es népszámlálási adatokban megjelenő 518 református az újabb kori betelepülők leszármazottja.
Az elmúlt két évszázadban a moldvai csángóságot óriási demográfiai gyarapodás jellemezte. Így például 1930 és 1992 között a csángó magyarság lélekszámának növekedése elérte a 118 százalékot, túlszárnyalva az ugyancsak magasnak tartott moldvai románságét, a 67 százalékot is. A parancsuralmi rendszerben, a szocialista iparosítás korszakában Erdélybe nemcsak moldvai románok telepedtek át tömegesen, de csángók is. Ekkor az Erdélybe költöző csángók számát 50 000 főre becsülték, míg a Havaselvére menőkét 15 000-re. Mivel 1989 után nagy számban vállaltak külföldön munkát, megállapítható, "hogy az 1930 utáni demográfiai növekedés voltaképpen nem 118 százalékos – írja Tánczos Vilmos –, hanem 180 százalékos volt, tehát a csángó eredetűek lélekszáma Románia területén az elmúlt hatvan év alatt csaknem megháromszorozódott". A román statisztika nemcsak Erdély-szerte becsülte alá a magyarság lélekszámát, hanem más régiókban is. Moldvában egyenesen azt szerette volna bizonyítani, hogy nem is létezik ilyen etnikum, ezért – az 1968-ban közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk magyarságát leszámítva – az 1992-es román népszámlálás mindössze 1800 csángó magyarról vesz tudomást. Ha ebből levesszük a városokban összeírtakat, akkor a hivatalos statisztika alapján mindössze 500 főre tehető a moldvai katolikus magyarok lélekszáma.
Az asszimiláció óriási, idézzük Tánczos Vilmost: "A moldvai katolikusoknak, akiknek legnagyobb részét megalapozott érvek alapján tekintjük magyar származásúnak, ma már csak 43 százaléka (239 938 főből 103 543) él olyan településen, ahol még egyáltalán beszélnek magyarul." Tánczos elemzései alapján arra a következtetésre jutunk, hogy míg 1930-ban a magyar nyelvet anyanyelvként beszélő csángók az akkor élő római katolikusok 40 százalékát alkották, azaz 45 000 főt, a szaporulat és a korábbi arányok alapján 1992-ben elméletileg legalább 100 000 magyar anyanyelvűnek kellett volna lennie, de a magyarul beszélők számaránya a felgyorsult asszimilációs folyamatok miatt csupán 26 százalékra tehető, így számuk mindössze 62 000-re becsülhető.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 2.
Az RMDSZ célja a stabilitás
Markó Béla szerint a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. "A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint az RMDSZ attól tart, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz.
Mindenki védeni próbálja a döntéshozási hatalmát. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk, ha befolyásunk lenne, és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy" – nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes egy tegnapi zilahi sajtótájékoztatón.
Markó azt mondta, az RMDSZ érdeke és célja a jelenlegi koalíció stabilitásának fenntartása, a szövetség szeretné megőrizni a jelenlegi koalíciót a kitűzött időpontig, azaz a jövő évi választásokig. "Természetesen ez csak közös érdekek esetében lehetséges, ha minden partnerünk hasonlóan gondolkodik, és ők is meg akarják őrizni ezt a koalíciót. Mi így viszonyulunk a koalíció kérdéséhez, szeretnénk folytatni a választásokig, egyrészt szeretnénk végigvinni mandátumunkat, másrészt a stabilitás elsődleges ebben a pillanatban a romániai politikai életben" – mondta az RMDSZ volt elnöke. A kérdésre, hogy 2012-ig a koalícióban maradva az RMDSZ nem kockáztatja-e, hogy nem lesz tagja a következő kormánynak, Markó azt válaszolta: "A belépés egy koalícióba vagy kormányba sok feltételtől, kritériumtól függ. Ha ezek teljesülnek, akkor tagjai lehetünk egy eljövendő kormánynak, ha nem, nem. Nekünk ebben a pillanatban nem a következő kormányon kell gondolkodnunk. Ahhoz, hogy egy koalíció, kormány tagja légy, be kell jutnod a parlamentbe, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg megvan a szükséges öt-hat százalékos támogatottságunk." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Markó Béla szerint a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. "A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint az RMDSZ attól tart, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz.
Mindenki védeni próbálja a döntéshozási hatalmát. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk, ha befolyásunk lenne, és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy" – nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes egy tegnapi zilahi sajtótájékoztatón.
Markó azt mondta, az RMDSZ érdeke és célja a jelenlegi koalíció stabilitásának fenntartása, a szövetség szeretné megőrizni a jelenlegi koalíciót a kitűzött időpontig, azaz a jövő évi választásokig. "Természetesen ez csak közös érdekek esetében lehetséges, ha minden partnerünk hasonlóan gondolkodik, és ők is meg akarják őrizni ezt a koalíciót. Mi így viszonyulunk a koalíció kérdéséhez, szeretnénk folytatni a választásokig, egyrészt szeretnénk végigvinni mandátumunkat, másrészt a stabilitás elsődleges ebben a pillanatban a romániai politikai életben" – mondta az RMDSZ volt elnöke. A kérdésre, hogy 2012-ig a koalícióban maradva az RMDSZ nem kockáztatja-e, hogy nem lesz tagja a következő kormánynak, Markó azt válaszolta: "A belépés egy koalícióba vagy kormányba sok feltételtől, kritériumtól függ. Ha ezek teljesülnek, akkor tagjai lehetünk egy eljövendő kormánynak, ha nem, nem. Nekünk ebben a pillanatban nem a következő kormányon kell gondolkodnunk. Ahhoz, hogy egy koalíció, kormány tagja légy, be kell jutnod a parlamentbe, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg megvan a szükséges öt-hat százalékos támogatottságunk." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 2.
A nyolc javasolt megye túl nagy
Markó Béla, miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon azt nyilatkozta, hogy ki kell gondolni egy közigazgatási átszervezést Romániának, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz.
„Az RMDSZ véleménye szerint is gondolkodnunk kell a közigazgatási átszervezésen. A jelenlegi megyék túl kicsik, hogy stratégiát érvényesítsenek, emiatt még nem kötelező a felszámolásuk, de megoldást kell keresni. Amit javasoltak, a nyolc nagy megyével, elfogadhatatlan volt. Mi azt mondtuk, komoly elemzésekre, tanulmányokra van szükség, mert a javasolt megyék túl nagyok, a terület hatékony közigazgatása szempontjából. Ha a jelenlegi megyék, vagy közülük egyesek túl kicsik, hogy végigvigyék elképzeléseiket, akkor a nyolc javasolt túl nagy”, nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Markó Béla.
Az idézett forrás szerint, azt mondták, az RMDSZ azért találta elfogadhatatlannak a nyolc megyés változatot, mert így elveszítheti befolyását bizonyos térségbe, „ami igaz”.
„A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint mi attól tartottunk, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz- és természetes, hogy védeni próbálod döntéshozási hatalmadat. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk ha befolyásunk lenne és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy”, nyilatkozta Markó Béla, miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást és elkerüljék az olyan megoldást, „amely nem volt eléggé előkészítve, megemésztve”.
A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását, nyilatkozta a Mediafax tudósítójának az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Roberta Anastase, a PDL első alelnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy a koalíció képviselőinek egy bizottsága őszig elemzi a regionalizáció kérdését és ezzel párhuzamosan a kormány folytatja a decentralizációt.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)
Markó Béla, miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon azt nyilatkozta, hogy ki kell gondolni egy közigazgatási átszervezést Romániának, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz.
„Az RMDSZ véleménye szerint is gondolkodnunk kell a közigazgatási átszervezésen. A jelenlegi megyék túl kicsik, hogy stratégiát érvényesítsenek, emiatt még nem kötelező a felszámolásuk, de megoldást kell keresni. Amit javasoltak, a nyolc nagy megyével, elfogadhatatlan volt. Mi azt mondtuk, komoly elemzésekre, tanulmányokra van szükség, mert a javasolt megyék túl nagyok, a terület hatékony közigazgatása szempontjából. Ha a jelenlegi megyék, vagy közülük egyesek túl kicsik, hogy végigvigyék elképzeléseiket, akkor a nyolc javasolt túl nagy”, nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Markó Béla.
Az idézett forrás szerint, azt mondták, az RMDSZ azért találta elfogadhatatlannak a nyolc megyés változatot, mert így elveszítheti befolyását bizonyos térségbe, „ami igaz”.
„A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint mi attól tartottunk, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz- és természetes, hogy védeni próbálod döntéshozási hatalmadat. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk ha befolyásunk lenne és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy”, nyilatkozta Markó Béla, miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást és elkerüljék az olyan megoldást, „amely nem volt eléggé előkészítve, megemésztve”.
A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását, nyilatkozta a Mediafax tudósítójának az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Roberta Anastase, a PDL első alelnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy a koalíció képviselőinek egy bizottsága őszig elemzi a regionalizáció kérdését és ezzel párhuzamosan a kormány folytatja a decentralizációt.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)
2011. július 2.
Markó megtartaná a koalíciót a következő választásig
Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon tartott sajtótájékoztatón elmondta, az RMDSZ azt szeretné, hogy a jelenlegi koalíció egészen a következő választásokig stabil maradjon. Markó szerint ehhez elengedhetetlen a másik kormányzófél ilyen irányú elkötelezettsége. Ez csak akkor lehetséges, ha a partnereink is hasonló módon gondolkodnak. Végig szeretnénk vinni ezt a mandátumot, a politikai stabilitás nagyon fontos Romániában, idézi Markót a Mediafax hírügynökség. Arra a kérdésre, hogy akkor is kitart-e az RMDSZ a koalíció mellett, ha fennáll annak a veszélye, hogy a következő ciklusban nem kerülnek kormányra, Markó azt válaszolta, hogy úgy kell cselekedniük, hogy az RMDSZ jövőre is a jelenlegi arányban képviselhesse a magyarságot a parlamentben. Emellett Markó Béla elmondta, hogy ki kell gondolni Románia közigazgatási átszervezését, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást. A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását. (mediafax, paprikaradio) Transindex.ro
Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon tartott sajtótájékoztatón elmondta, az RMDSZ azt szeretné, hogy a jelenlegi koalíció egészen a következő választásokig stabil maradjon. Markó szerint ehhez elengedhetetlen a másik kormányzófél ilyen irányú elkötelezettsége. Ez csak akkor lehetséges, ha a partnereink is hasonló módon gondolkodnak. Végig szeretnénk vinni ezt a mandátumot, a politikai stabilitás nagyon fontos Romániában, idézi Markót a Mediafax hírügynökség. Arra a kérdésre, hogy akkor is kitart-e az RMDSZ a koalíció mellett, ha fennáll annak a veszélye, hogy a következő ciklusban nem kerülnek kormányra, Markó azt válaszolta, hogy úgy kell cselekedniük, hogy az RMDSZ jövőre is a jelenlegi arányban képviselhesse a magyarságot a parlamentben. Emellett Markó Béla elmondta, hogy ki kell gondolni Románia közigazgatási átszervezését, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást. A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását. (mediafax, paprikaradio) Transindex.ro
2011. július 3.
A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István püspök
A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.
– Miért pont Temesvárra hívták össze a Generális Konvent ülését?
- Igaz, hogy a magyar reformátusok jobban ismerik a tömbmagyarságot – Szatmárnémetit, Nagyváradot –, de éppen ezért egy olyan várost szerettünk volna most megmutatni, ahol a szórványlét mind a magyarság, mind a reformátusság szempontjából szinte kézzel fogható. A másik szempont az volt, hogy Temesvár és a Bánság a nemzetiségek együttélésének és együttműködésének szép példáit hordozza. Itt a német, a román és a magyar nyelv egykor szépen megfért egymás mellett, ezért érdemes elgondolkodni azon, mit tanulhatunk a régiektől. Meggyőződésem szerint a város virágzásának ma is alapvető feltétele az itt élő németek, románok és magyarok egymás iránti kölcsönös megbecsülése.
– Az idei romániai népszámlálásra hogy készül az egyházkerületük?
- Arra kértük a gyülekezeteinket, hogy vegyék nagyon komolyan a népszámlálást, és felhívást intéztünk a híveinkhez, hogy vállalják felekezeti és nemzeti hovatartozásukat. Nem mindegy, hogy hány magyart fognak összeszámolni: a román közigazgatás mindig a számokból indul ki, amikor a kisebbségi jogokról van szó, de a felekezetek támogatását is e számokra hivatkozva határozza meg az illetékes minisztérium. A magyarság szempontjából sikeres népszámlálás érdekében ezért június 17-i közgyűlésünk felszólította az összes erdélyi magyar pártot az együttműködésre. Kértük továbbá, és szigorúan számon is fogjuk kérni, hogy olyan becsületes számlálóbiztosokat állítsanak munkába, akik nem ceruzával fognak hamis adatokat beírni, hanem akár még egymást is ellenőrizni fogják a tisztaság érdekében.
– Milyen tendenciákra számítanak a népszámlálási adatok alapján?
- A románság nyilvánvalóan mindent megtesz majd annak érdekében, hogy bizonyítsa túlnyomó többségét. A hatóságok manipulatív szándékára utal az is, hogy a kérdőíven háromféleképpen jelenik meg a magyarság: csángók, székelyek, magyarok. Ugyanakkor meg kell jegyezni: hárommillióra is becsülik a Nyugat-Európában élő románok számát. Ez azt jelenti, hogy a románok nagy számú elvándorlása miatt a magyarok aránya akár még kedvezően is alakulhat a népszámlálási adatok tükrében. - Negatívan érintené ugyanakkor a magyarságot a romániai megyerendszer tervezett átalakítása.
- Ez egyelőre csak a politika szintjén megfogalmazott felvetés. Szerintem nem eszik ilyen forrón a kását, és a román fél is be fogja látni, hogy nem sok realitása van ennek a tervezetnek. Azonban ha már európai uniós megfontolásokból ilyen jellegű kérdésekről beszélünk, szóljunk inkább az autonómiáról, sőt ne csak szóljunk, hanem végre tegyünk is érte! Ideje lenne végre a pártjainknak a politikai lózungok szintjéről a tettek mezejére lépni! Szükség lenne egy olyan autonómiatervezetre, amiben konkrétumok vannak, amit le lehet tenni a román parlament asztalára, amiről lehet vitatkozni, és amiért ki lehet állni.
– Hogy áll a nagyváradi kórház alapításának ügye?
- A város önkormányzata támogatja az elképzeléseinket, várjuk, hogy pozitív döntést hozzon egy tizenhétezer négyzetméteres telek átadásáról. A telekkönyvvel a birtokunkban kezdhetünk majd hozzá a tervezéshez.
– Egy kórház építése és működtetése óriási feladat. Nem túl nagy falat ez egy egyházkerületnek? Ráadásul az egyházi vagyon visszaszármaztatásával is folyamatosan gondok vannak, miért támogatnák a román hatóságok egy új református intézmény létrehozását?
- Valóban bátor vállalkozásnak tűnik a kórházindítás, azonban nagyon rossz állapotban van a román egészségügy, ezért az állam felkarolja azokat, akik tenni akarnak az ellátás javításának érdekében. Az egészségügyi minisztérium, melynek nem mellesleg egy presbiterünk, Cseke Attila a vezetője, mindent meg fog tenni azért, hogy megmozgassa az európai uniós és a román állami forrásokat. Számítunk a testvéregyházi kapcsolatainkra és a magyar kormány segítségére is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évente legkevesebb négyezer erdélyi magyart kezeltetünk Magyarországon. Ha közülük legalább háromezret itthon tudunk tartani, az az anyaországnak óriási megtakarítást jelent. Ami pedig az egyházi kárpótlást illeti: ha a múltunkat igazoló, szimbolikus értékű épületeinket nem is akarják visszaadni, az ellen nincs kifogásuk román hatóságoknak, ha a jövőnek építünk, és ha a beruházásaink a románságnak is hozhatnak valamit.
reformatus.hu/Harangszó
Erdély.ma
A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.
– Miért pont Temesvárra hívták össze a Generális Konvent ülését?
- Igaz, hogy a magyar reformátusok jobban ismerik a tömbmagyarságot – Szatmárnémetit, Nagyváradot –, de éppen ezért egy olyan várost szerettünk volna most megmutatni, ahol a szórványlét mind a magyarság, mind a reformátusság szempontjából szinte kézzel fogható. A másik szempont az volt, hogy Temesvár és a Bánság a nemzetiségek együttélésének és együttműködésének szép példáit hordozza. Itt a német, a román és a magyar nyelv egykor szépen megfért egymás mellett, ezért érdemes elgondolkodni azon, mit tanulhatunk a régiektől. Meggyőződésem szerint a város virágzásának ma is alapvető feltétele az itt élő németek, románok és magyarok egymás iránti kölcsönös megbecsülése.
– Az idei romániai népszámlálásra hogy készül az egyházkerületük?
- Arra kértük a gyülekezeteinket, hogy vegyék nagyon komolyan a népszámlálást, és felhívást intéztünk a híveinkhez, hogy vállalják felekezeti és nemzeti hovatartozásukat. Nem mindegy, hogy hány magyart fognak összeszámolni: a román közigazgatás mindig a számokból indul ki, amikor a kisebbségi jogokról van szó, de a felekezetek támogatását is e számokra hivatkozva határozza meg az illetékes minisztérium. A magyarság szempontjából sikeres népszámlálás érdekében ezért június 17-i közgyűlésünk felszólította az összes erdélyi magyar pártot az együttműködésre. Kértük továbbá, és szigorúan számon is fogjuk kérni, hogy olyan becsületes számlálóbiztosokat állítsanak munkába, akik nem ceruzával fognak hamis adatokat beírni, hanem akár még egymást is ellenőrizni fogják a tisztaság érdekében.
– Milyen tendenciákra számítanak a népszámlálási adatok alapján?
- A románság nyilvánvalóan mindent megtesz majd annak érdekében, hogy bizonyítsa túlnyomó többségét. A hatóságok manipulatív szándékára utal az is, hogy a kérdőíven háromféleképpen jelenik meg a magyarság: csángók, székelyek, magyarok. Ugyanakkor meg kell jegyezni: hárommillióra is becsülik a Nyugat-Európában élő románok számát. Ez azt jelenti, hogy a románok nagy számú elvándorlása miatt a magyarok aránya akár még kedvezően is alakulhat a népszámlálási adatok tükrében. - Negatívan érintené ugyanakkor a magyarságot a romániai megyerendszer tervezett átalakítása.
- Ez egyelőre csak a politika szintjén megfogalmazott felvetés. Szerintem nem eszik ilyen forrón a kását, és a román fél is be fogja látni, hogy nem sok realitása van ennek a tervezetnek. Azonban ha már európai uniós megfontolásokból ilyen jellegű kérdésekről beszélünk, szóljunk inkább az autonómiáról, sőt ne csak szóljunk, hanem végre tegyünk is érte! Ideje lenne végre a pártjainknak a politikai lózungok szintjéről a tettek mezejére lépni! Szükség lenne egy olyan autonómiatervezetre, amiben konkrétumok vannak, amit le lehet tenni a román parlament asztalára, amiről lehet vitatkozni, és amiért ki lehet állni.
– Hogy áll a nagyváradi kórház alapításának ügye?
- A város önkormányzata támogatja az elképzeléseinket, várjuk, hogy pozitív döntést hozzon egy tizenhétezer négyzetméteres telek átadásáról. A telekkönyvvel a birtokunkban kezdhetünk majd hozzá a tervezéshez.
– Egy kórház építése és működtetése óriási feladat. Nem túl nagy falat ez egy egyházkerületnek? Ráadásul az egyházi vagyon visszaszármaztatásával is folyamatosan gondok vannak, miért támogatnák a román hatóságok egy új református intézmény létrehozását?
- Valóban bátor vállalkozásnak tűnik a kórházindítás, azonban nagyon rossz állapotban van a román egészségügy, ezért az állam felkarolja azokat, akik tenni akarnak az ellátás javításának érdekében. Az egészségügyi minisztérium, melynek nem mellesleg egy presbiterünk, Cseke Attila a vezetője, mindent meg fog tenni azért, hogy megmozgassa az európai uniós és a román állami forrásokat. Számítunk a testvéregyházi kapcsolatainkra és a magyar kormány segítségére is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évente legkevesebb négyezer erdélyi magyart kezeltetünk Magyarországon. Ha közülük legalább háromezret itthon tudunk tartani, az az anyaországnak óriási megtakarítást jelent. Ami pedig az egyházi kárpótlást illeti: ha a múltunkat igazoló, szimbolikus értékű épületeinket nem is akarják visszaadni, az ellen nincs kifogásuk román hatóságoknak, ha a jövőnek építünk, és ha a beruházásaink a románságnak is hozhatnak valamit.
reformatus.hu/Harangszó
Erdély.ma
2011. július 4.
Bandi Dezső emlékére – kilencedszer
Csittszentiván volt Bandi Dezső utolsó olyan „állomása”, ahol a hagyományos népművészeti foglalkozások fortélyait adta át helyi és környékbeli gyerekeknek. A neves iparművész emlékére pedig immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Bandi Dezső nemzetközi gyermek és ifjúsági kézműves illetve fafaragó tábort június 27. – július 3. között.
A Bandi Dezső Kulturális Egyesület 2005-től szervezi meg azt az ingyenes tábort, ahol évente egyre több helyi illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotószenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. Ebben az évben naponta 120-130 fiatalt fogadtak a tábor különböző műhelyeiben egy héten keresztül, amelyeket a helyi iskola tantermeiben illetve a kultúrotthon földszinti termében alakítottak ki. A fafaragás, gyöngyfűzés, szövés, makramé, agyagozás, bogozás fortélyain kívül népdalokat tanítottak a résztvevőknek, ottjártunkkor pedig az Európai Unióról tartottak előadást a csittszentiváni és környékbeli gyerekeknek.
Nem csak a táborban faraghatnak a helyi fiatalok, hanem az egyesületben működő állandó faragászati körön is lehetőségük van erre – tudtuk meg Székely Lajostól, a faragászati kör vezetőjétől, a tábor szervezőjétől. A helyi kultúrotthon épületében működő szakkör legfontosabb célja, hogy átadja a mesterség lényegét, kibontakozhassanak a helyi tehetségek, de közösségformáló szerepe is van. „Kitartásra, figyelemre, türelemre neveli a fiatalokat, hiszen nem elég a tehetség, tanulni kell a kitartást” – tette hozzá Székely Lajos.
Nemzetköziséget hozott Mezőtúr
Ebben az évben is Erdély különböző tájegységeiről érkezett, elismert művészektől „leshették el” a mesterségek csínját-bínját. A marosvásárhelyi Tamás Mihály agyagozást, a Székelyszentkirályról érkezett Bencze László és a zsoboki Gál Potyó István pedig fafaragást tanított a tábor résztvevőinek. A tábor nemzetköziségét annak a 16 fős magyarországi csoportnak köszönheti, amely a Mezőtúri Református Gimnáziumból érkezett Csittszentivánra.
A szülők számára is nagy segítséget jelent, ugyanis gyerekeik pályaválasztása szempontjából is fontos lehet az itt elsajátított, megszeretett mesterség. Az évek folyamán számos olyan tehetséges gyereket sikerült a táborban „felfedezni” és elindítani a pályán, akik azóta elvégezték az asztalos szakképzést, a faragászati szakot vagy a művészeti iskolát – tette hozzá a tábor szervezője
Székelykaput is avattak
A tábor ifjú alkotói az elmúlt évben kezdték el, és az idei táborban fejezték be azt a székelykaput, amelyet a hétvégén tartott Csittszentiváni Falunapok keretében állítottak és avattak fel az iskola épülete előtt. „A faragott kaput kizárólag a helyi és környékbeli fiatalok készítették, csupán az ácsmunkában segédkezett Bencze László” – mondta el Székely Lajos. A faragászati szakkör alkotásai a kultúrotthon nagytermében egy állandó tárlat keretében tekinthetők meg, a tábor ideje alatt készülteket pedig minden évben kiállítják Marosvásárhelyen. Ebben az évben az Unitárius Egyház Bolyai téri tanácstermében lesznek láthatóak, két hét múlva pedig Szászrégenben a DIO Házban állítják ki az arra érdemes alkotásokat.
A tábor ingyenes minden résztvevője számára, éppen ezért a helyi önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem szervezhették volna meg ebben az évben sem – mondta Székely Lajos.
Hajnal Csilla. Székelyhon.ro
Csittszentiván volt Bandi Dezső utolsó olyan „állomása”, ahol a hagyományos népművészeti foglalkozások fortélyait adta át helyi és környékbeli gyerekeknek. A neves iparművész emlékére pedig immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Bandi Dezső nemzetközi gyermek és ifjúsági kézműves illetve fafaragó tábort június 27. – július 3. között.
A Bandi Dezső Kulturális Egyesület 2005-től szervezi meg azt az ingyenes tábort, ahol évente egyre több helyi illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotószenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. Ebben az évben naponta 120-130 fiatalt fogadtak a tábor különböző műhelyeiben egy héten keresztül, amelyeket a helyi iskola tantermeiben illetve a kultúrotthon földszinti termében alakítottak ki. A fafaragás, gyöngyfűzés, szövés, makramé, agyagozás, bogozás fortélyain kívül népdalokat tanítottak a résztvevőknek, ottjártunkkor pedig az Európai Unióról tartottak előadást a csittszentiváni és környékbeli gyerekeknek.
Nem csak a táborban faraghatnak a helyi fiatalok, hanem az egyesületben működő állandó faragászati körön is lehetőségük van erre – tudtuk meg Székely Lajostól, a faragászati kör vezetőjétől, a tábor szervezőjétől. A helyi kultúrotthon épületében működő szakkör legfontosabb célja, hogy átadja a mesterség lényegét, kibontakozhassanak a helyi tehetségek, de közösségformáló szerepe is van. „Kitartásra, figyelemre, türelemre neveli a fiatalokat, hiszen nem elég a tehetség, tanulni kell a kitartást” – tette hozzá Székely Lajos.
Nemzetköziséget hozott Mezőtúr
Ebben az évben is Erdély különböző tájegységeiről érkezett, elismert művészektől „leshették el” a mesterségek csínját-bínját. A marosvásárhelyi Tamás Mihály agyagozást, a Székelyszentkirályról érkezett Bencze László és a zsoboki Gál Potyó István pedig fafaragást tanított a tábor résztvevőinek. A tábor nemzetköziségét annak a 16 fős magyarországi csoportnak köszönheti, amely a Mezőtúri Református Gimnáziumból érkezett Csittszentivánra.
A szülők számára is nagy segítséget jelent, ugyanis gyerekeik pályaválasztása szempontjából is fontos lehet az itt elsajátított, megszeretett mesterség. Az évek folyamán számos olyan tehetséges gyereket sikerült a táborban „felfedezni” és elindítani a pályán, akik azóta elvégezték az asztalos szakképzést, a faragászati szakot vagy a művészeti iskolát – tette hozzá a tábor szervezője
Székelykaput is avattak
A tábor ifjú alkotói az elmúlt évben kezdték el, és az idei táborban fejezték be azt a székelykaput, amelyet a hétvégén tartott Csittszentiváni Falunapok keretében állítottak és avattak fel az iskola épülete előtt. „A faragott kaput kizárólag a helyi és környékbeli fiatalok készítették, csupán az ácsmunkában segédkezett Bencze László” – mondta el Székely Lajos. A faragászati szakkör alkotásai a kultúrotthon nagytermében egy állandó tárlat keretében tekinthetők meg, a tábor ideje alatt készülteket pedig minden évben kiállítják Marosvásárhelyen. Ebben az évben az Unitárius Egyház Bolyai téri tanácstermében lesznek láthatóak, két hét múlva pedig Szászrégenben a DIO Házban állítják ki az arra érdemes alkotásokat.
A tábor ingyenes minden résztvevője számára, éppen ezért a helyi önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem szervezhették volna meg ebben az évben sem – mondta Székely Lajos.
Hajnal Csilla. Székelyhon.ro
2011. július 4.
Tömeges bukás az érettségin
Minden eddiginél gyengébb eredményt értek el a háromszéki diákok, a tegnapi előzetes kihirdetés szerint az érettségizők 55 százaléka megbukott a vizsgákon. Az átjutási átlag tíz százalékponttal kisebb az országosnál, az iskolák teljesítménye közötti különbség is hatalmas, a sikerességi arány 0,99–91,59 százalék között mozog.
A vizsgákon megjelent 1978 érettségizőből 876-on érték el a hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt (91,59 százalék) a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban jegyezték. Második a sorban a Székely Mikó Kollégium (89,91), a harmadik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium (88,62). Még egyetlen iskolában, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskolában volt 80 százalék fölötti a siker (81,55), és csak két iskola (a bodzafordulói Mircea Eliade és a kézdivásárhelyi Református Kollégium) diákjai jutottak át 70–80 százalék közötti arányban. A megyeközponti Gámán János- és a Puskás Tivadar-iskolát egy-egy sikeres érettségizővel jegyzik, a Constantin Brăncuşi-iskolában kilencvenhétből ketten mentek át. Idén a legnagyobb meglepetést a Bod Péter Tanítóképző okozta csupán 58,18 százalékos átjutási arányával, de a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium sem érte el a 60 százalékot. Nem csak a bukottak száma nagy, alacsony jegyekből is csúcsot döntöttek az idei érettségizők, a megyében csupán hatvanhaton érték el a kilences általánost. A fellebbezéseket ma délig (12 óráig) lehet benyújtani, lapzártáig még nem derült ki, itthon vagy más megyében javítják újra a megóvott dolgozatokat. A végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Minden eddiginél gyengébb eredményt értek el a háromszéki diákok, a tegnapi előzetes kihirdetés szerint az érettségizők 55 százaléka megbukott a vizsgákon. Az átjutási átlag tíz százalékponttal kisebb az országosnál, az iskolák teljesítménye közötti különbség is hatalmas, a sikerességi arány 0,99–91,59 százalék között mozog.
A vizsgákon megjelent 1978 érettségizőből 876-on érték el a hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt (91,59 százalék) a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban jegyezték. Második a sorban a Székely Mikó Kollégium (89,91), a harmadik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium (88,62). Még egyetlen iskolában, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskolában volt 80 százalék fölötti a siker (81,55), és csak két iskola (a bodzafordulói Mircea Eliade és a kézdivásárhelyi Református Kollégium) diákjai jutottak át 70–80 százalék közötti arányban. A megyeközponti Gámán János- és a Puskás Tivadar-iskolát egy-egy sikeres érettségizővel jegyzik, a Constantin Brăncuşi-iskolában kilencvenhétből ketten mentek át. Idén a legnagyobb meglepetést a Bod Péter Tanítóképző okozta csupán 58,18 százalékos átjutási arányával, de a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium sem érte el a 60 százalékot. Nem csak a bukottak száma nagy, alacsony jegyekből is csúcsot döntöttek az idei érettségizők, a megyében csupán hatvanhaton érték el a kilences általánost. A fellebbezéseket ma délig (12 óráig) lehet benyújtani, lapzártáig még nem derült ki, itthon vagy más megyében javítják újra a megóvott dolgozatokat. A végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 4.
A hétvége hírei
Katasztrofális érettségi
Országos szinten az érettségizők alig fele kapott átmenő jegyet, lapzártáig a pontos adatok nem láttak napvilágot, de az idei eredmények jelentősen gyengébbek, mint a tavalyi 67,4, illetve a 2009-es 79 százalékos sikerességi arány.
A fővárosban 42 százalékos volt az átmenők aránya, tegnap délutánig úgy tűnt, Erdélyben a legjobb eredményt a Hargita megyei vizsgázók érték el, 64 százalékuk megkapta a legalább 6-os átmenő osztályzatot. Maros megyében 45,56 százalék, Bihar megyében 50,38 százalék, Kolozs megyében pedig 54 százalék volt eredményes. A Temes megyeiek alig 31,79 százaléka, az Arad megyeiek 36,43 százaléka tett sikeres vizsgát. A vizsgák alatt 661 diákot zártak ki puskázás miatt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Katasztrofális érettségi
Országos szinten az érettségizők alig fele kapott átmenő jegyet, lapzártáig a pontos adatok nem láttak napvilágot, de az idei eredmények jelentősen gyengébbek, mint a tavalyi 67,4, illetve a 2009-es 79 százalékos sikerességi arány.
A fővárosban 42 százalékos volt az átmenők aránya, tegnap délutánig úgy tűnt, Erdélyben a legjobb eredményt a Hargita megyei vizsgázók érték el, 64 százalékuk megkapta a legalább 6-os átmenő osztályzatot. Maros megyében 45,56 százalék, Bihar megyében 50,38 százalék, Kolozs megyében pedig 54 százalék volt eredményes. A Temes megyeiek alig 31,79 százaléka, az Arad megyeiek 36,43 százaléka tett sikeres vizsgát. A vizsgák alatt 661 diákot zártak ki puskázás miatt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 4.
Boldoggá avatták Scheffler Jánost, Szatmár vértanú püspökét
Mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmármémeti székesegyház előtti téren vasárnap.
A Szatmári Egyházmegye 1942-ben felszentelt megyéspüspökének életét szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme kísérte végig. Szembeszegült a katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, ezért előbb kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án.
Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének ismertetetése után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét.
A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt és Markó Béla miniszterelnök-helyettesek, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Habsburg György, Habsburg Kristina és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg tette tiszteletét az eseményen.
A Szatmárnémeti régi főterét zsúfolásig megtöltő hívek előtt megtartott prédikációjában Erdő Péter rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. "Ez pedig azért van így, mert bensőségesen összeforrt Krisztussal, aki az egész emberiség Megváltója" – hangoztatta.
Életét felidézve elmondta: 1910. július 6- án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem.
Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőtt katekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. "De nem csak a betű és a szó embere volt – hangsúlyozta Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet." A háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása végett, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében. Igazi apostolutódként nyitott volt a szíve mindenki felé, közben pedig mély, szinte misztikus lelki életet élt. "Szíve készteti, hogy állandóan mondjon az Atyának valamit. Atyám, végtelenül szeretlek, egész emberi életemet feláldozom dicsőségedre. Fogadd el egészen elégő áldozatomat: földi életemet" – idézte Erdő Péter Scheffler János sorait az általa írt lelkigyakorlatos könyvéből, amelyet a püspök 1950-ben, száműzetése alatt írt meg. Népújság (Marosvásárhely)
Mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmármémeti székesegyház előtti téren vasárnap.
A Szatmári Egyházmegye 1942-ben felszentelt megyéspüspökének életét szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme kísérte végig. Szembeszegült a katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, ezért előbb kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án.
Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének ismertetetése után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét.
A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt és Markó Béla miniszterelnök-helyettesek, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Habsburg György, Habsburg Kristina és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg tette tiszteletét az eseményen.
A Szatmárnémeti régi főterét zsúfolásig megtöltő hívek előtt megtartott prédikációjában Erdő Péter rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. "Ez pedig azért van így, mert bensőségesen összeforrt Krisztussal, aki az egész emberiség Megváltója" – hangoztatta.
Életét felidézve elmondta: 1910. július 6- án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem.
Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőtt katekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. "De nem csak a betű és a szó embere volt – hangsúlyozta Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet." A háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása végett, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében. Igazi apostolutódként nyitott volt a szíve mindenki felé, közben pedig mély, szinte misztikus lelki életet élt. "Szíve készteti, hogy állandóan mondjon az Atyának valamit. Atyám, végtelenül szeretlek, egész emberi életemet feláldozom dicsőségedre. Fogadd el egészen elégő áldozatomat: földi életemet" – idézte Erdő Péter Scheffler János sorait az általa írt lelkigyakorlatos könyvéből, amelyet a püspök 1950-ben, száműzetése alatt írt meg. Népújság (Marosvásárhely)
2011. július 4.
Bővül a magyar ifjúsági háló Arad megyében
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ – a MIÉRT tagja) az elmúlt hét végén két új fiókszervezetet hozott létre, a helybéli fiatalok kezdeményezésére Simonyifalván, illetve Ágyán.
Az alakuló üléseken szép számban megjelent fiatalok megválasztották elnökségüket, majd terveikről, elképzeléseikről, illetve mindennapi gondjaikról is elbeszélgettek.
Simonyifalván Mucsi Bettina lett az elnök, akinek munkáját Haasz Tünde alelnök és Péter Róbert titkár segíti. Az új elnökség főként szabadidős és sportrendezvények szervezését tervezi a nyárra, hiszen ezek tudják a leginkább megmozgatni, összefogni a fiatalokat. Ugyanakkor benevezték településüket az Arad Megyei Ifjúsági Vándorkupára, melynek első fordulójára szombaton, július 9-én kerül sor Pécskán.
Ágyán is háromtagú elnökséget választottak. Az elnök Tiba Attila lett, alelnök Székely Zoltán, a titkári teendőket pedig Bodó Kinga látja el. Az ágyai fiatalok szeretnék újra beindítani településükön a táncházat, illetve a színjátszó kört, de nyári bulikat is terveznek.
Az AMISZ idei prioritásai között szerepel minél több magyar településen beindítani fiókszervezetet, ezáltal optimális lehetőséget teremtve a helybéli igények, ötletek gyors megválaszolására. A fiatalok amúgy is aktív szerepet vállalnak, besegítenek, dolgoznak a különböző események szervezőcsapataiban – legyen szó falunapról vagy más helyi rendezvényről. A fiókszervezetek viszont megteremtik a keretet, kiemelik a fiatalok közösségszervező tevékenységét, illetve ösztönzően hatnak saját ifjúsági programok kigondolására és lebonyolítására.
Albert László Arad megyei AMISZ elnök. Nyugati Jelen (Arad)
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ – a MIÉRT tagja) az elmúlt hét végén két új fiókszervezetet hozott létre, a helybéli fiatalok kezdeményezésére Simonyifalván, illetve Ágyán.
Az alakuló üléseken szép számban megjelent fiatalok megválasztották elnökségüket, majd terveikről, elképzeléseikről, illetve mindennapi gondjaikról is elbeszélgettek.
Simonyifalván Mucsi Bettina lett az elnök, akinek munkáját Haasz Tünde alelnök és Péter Róbert titkár segíti. Az új elnökség főként szabadidős és sportrendezvények szervezését tervezi a nyárra, hiszen ezek tudják a leginkább megmozgatni, összefogni a fiatalokat. Ugyanakkor benevezték településüket az Arad Megyei Ifjúsági Vándorkupára, melynek első fordulójára szombaton, július 9-én kerül sor Pécskán.
Ágyán is háromtagú elnökséget választottak. Az elnök Tiba Attila lett, alelnök Székely Zoltán, a titkári teendőket pedig Bodó Kinga látja el. Az ágyai fiatalok szeretnék újra beindítani településükön a táncházat, illetve a színjátszó kört, de nyári bulikat is terveznek.
Az AMISZ idei prioritásai között szerepel minél több magyar településen beindítani fiókszervezetet, ezáltal optimális lehetőséget teremtve a helybéli igények, ötletek gyors megválaszolására. A fiatalok amúgy is aktív szerepet vállalnak, besegítenek, dolgoznak a különböző események szervezőcsapataiban – legyen szó falunapról vagy más helyi rendezvényről. A fiókszervezetek viszont megteremtik a keretet, kiemelik a fiatalok közösségszervező tevékenységét, illetve ösztönzően hatnak saját ifjúsági programok kigondolására és lebonyolítására.
Albert László Arad megyei AMISZ elnök. Nyugati Jelen (Arad)
2011. július 4.
Több száz, népviseletbe öltözött fiatal az Ezer Székely Leány Napján
Több száz, székely ruhás leány és legény vett részt szombaton a székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepén a csíksomlyói nyeregben. A 80 éves Ezer Székely Leány Napja színes programmal várta az érdeklődőket már Csíkszeredában, ahol délelőtt ünnepi beszédekkel és közös tánccal vette kezdetét a rendezvény.
A szervezésben idén a csíkszeredai polgármesteri hivatal, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mellett részt vett Hargita és Kovászna megye önkormányzata is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki kétszáz, népviseletbe öltözött Kovászna megyei fiatallal érkezett az eseményre, ünnepi beszédében azt mondta, jövőnk záloga jelenünk, olyan lesz a jövőnk is, ahogyan ma élünk, ahogy ki tudunk állni értékeink mellett. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emlékeztetett: hitében erős, erkölcseiben tiszta és hagyományaihoz hűségesen ragaszkodó ifjúságért szálltak síkra nyolcvan évvel ezelőtt a szervezők – Domokos Pál Péter, a csángók történetének kutatója és a ferences atyák – olyan értékekért, amelyek örök érvényűek, amelyek meghatároznak bennünket, s amelyek ismerete és tiszteletben tartása nélkül elvesztünk. Az ünnepi beszédeket követően közös táncra került sor a főtéren, majd a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével folytatódott a program.
A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál délután egy órakor vette kezdetét a rendezvény. Boros Károly esperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke Isten áldását kérte a rendezvényre, majd Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere hangsúlyozta, mennyire fontos volt ez az ünnep a 80 évvel ezelőtt élt székelyeknek, illetve mennyire fontos, hogy ma is felvegyük és megmutassuk népviseletünket. A beszédek után a hagyományőrző néptáncegyüttesek fellépése következett – ez idő alatt zajlott a viseletmustra, amely során egy négytagú zsűri, Kallós Zoltán néprajzkutatóval az élén, megvizsgálta a jelentkező lányok népviseletét, majd díjazták aszerint, hogy mennyire régi és eredeti a ruha, illetve hogy áll a székely leányon. A Hármashalom-oltáron fellépett Berecz András ének- és mesemondó is, megnevettetve a néhány ezres közönséget. Este a Hargita együttes Hegyen innen, hegyen túl című előadásával ért véget a rendezvény. A szervezők elmondása szerint mintegy 2000, székely ruhás leány és legény vonult át a házigazda Csíkszentlélek által készített aranykapu alatt. Idén a falu összlakosságához képest legtöbben Csíkszentmihályról érkeztek, így ők nyerték el a székelyudvarhelyi Sándor Attila faszobrász által készített esketőszékeket és a megtiszteltetést, hogy jövőre ők lehetnek az Ezer Székely Leány Napja rendezvény házigazdái.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)
Több száz, székely ruhás leány és legény vett részt szombaton a székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepén a csíksomlyói nyeregben. A 80 éves Ezer Székely Leány Napja színes programmal várta az érdeklődőket már Csíkszeredában, ahol délelőtt ünnepi beszédekkel és közös tánccal vette kezdetét a rendezvény.
A szervezésben idén a csíkszeredai polgármesteri hivatal, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mellett részt vett Hargita és Kovászna megye önkormányzata is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki kétszáz, népviseletbe öltözött Kovászna megyei fiatallal érkezett az eseményre, ünnepi beszédében azt mondta, jövőnk záloga jelenünk, olyan lesz a jövőnk is, ahogyan ma élünk, ahogy ki tudunk állni értékeink mellett. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emlékeztetett: hitében erős, erkölcseiben tiszta és hagyományaihoz hűségesen ragaszkodó ifjúságért szálltak síkra nyolcvan évvel ezelőtt a szervezők – Domokos Pál Péter, a csángók történetének kutatója és a ferences atyák – olyan értékekért, amelyek örök érvényűek, amelyek meghatároznak bennünket, s amelyek ismerete és tiszteletben tartása nélkül elvesztünk. Az ünnepi beszédeket követően közös táncra került sor a főtéren, majd a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével folytatódott a program.
A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál délután egy órakor vette kezdetét a rendezvény. Boros Károly esperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke Isten áldását kérte a rendezvényre, majd Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere hangsúlyozta, mennyire fontos volt ez az ünnep a 80 évvel ezelőtt élt székelyeknek, illetve mennyire fontos, hogy ma is felvegyük és megmutassuk népviseletünket. A beszédek után a hagyományőrző néptáncegyüttesek fellépése következett – ez idő alatt zajlott a viseletmustra, amely során egy négytagú zsűri, Kallós Zoltán néprajzkutatóval az élén, megvizsgálta a jelentkező lányok népviseletét, majd díjazták aszerint, hogy mennyire régi és eredeti a ruha, illetve hogy áll a székely leányon. A Hármashalom-oltáron fellépett Berecz András ének- és mesemondó is, megnevettetve a néhány ezres közönséget. Este a Hargita együttes Hegyen innen, hegyen túl című előadásával ért véget a rendezvény. A szervezők elmondása szerint mintegy 2000, székely ruhás leány és legény vonult át a házigazda Csíkszentlélek által készített aranykapu alatt. Idén a falu összlakosságához képest legtöbben Csíkszentmihályról érkeztek, így ők nyerték el a székelyudvarhelyi Sándor Attila faszobrász által készített esketőszékeket és a megtiszteltetést, hogy jövőre ők lehetnek az Ezer Székely Leány Napja rendezvény házigazdái.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)