Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zeng János
8 tétel
2006. augusztus 7.
Jó hangulatban telt a tordaszentmihályi falunapok keretében megrendezett néptánctalálkozó: hat román és három magyar tánccsoport lépett színpadra – számolt be Zeng János, Tordaszentmihály polgármestere, aki elmondta: 2000-ben, az első találkozóra csehországi, görögországi, de török és bolgár csoportok is eljöttek. Népviseletben is felvonultak a táncosok. A falunapon Mihály vajda szobrát leleplezték a polgármesteri hivatal kertjében. /Kertész Melinda: Népviseletes ünneplés Tordaszentmihályon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./
2006. szeptember 27.
Kolozs megye RMDSZ-es polgármesterei és alpolgármesterei gyűltek össze szeptember 25-én Tordaszentmihályon, a találkozó házigazdájának, Zeng János polgármesternek a meghívására, megtárgyalni az önkormányzatok időszerű gondjait. László Attila megyei RMDSZ-elnök a pályázatírások kapcsán rámutatott: az eredmények gyakran váratnak magukra. Bejelentette, hasonló találkozássorozatokat szerveznek a decentralizáció fokozásának érdekében. Egyre lendületesebben halad a kistérségek szerveződése a megyében. /-f-: Magyar polgármesterek és alpolgármesterek találkozója: pályázni muszáj! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./
2008. február 14.
A Tordai-hasadék melletti Mészkő település Aranyosszentmihály községhez tartozik. Románok, magyarok lakják, mintegy hatszázan. A mészkői hegyoldal csúszása 1970-ben indult el, mert a település feletti kőbányában, az erős robbantások után, jelentős földréteg indult el a szikláról az Aranyos felé, mondta Zeng János polgármester. A föld azóta kitartóan csúszik, rombolva házakat, tönkretéve életeket. Hatvanhét ház és közel kétszáz ember került állandóan fenyegetett helyzetbe. Megoldást a telekcsere, illetve új házak felépítése jelentene. /Barazsuly Emil: Állandó fenyegetettségben és veszélyben élnek Mészkő lakosai. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2008. március 7.
Tordaszentmihályon a legutóbbi helyhatósági választásokon jó csapat került a község élére. Sokat lendített a közösség gazdasági helyzetén az is, hogy az erdélyi autópálya nyomvonalán helyezkedik el, annak egyik csomópontja. Zeng János polgármester a többségében románok lakta településen. Amit az elmúlt négy év alatt elértek, arra nem volt példa az 1989-es fordulat után: nagy mértékű gazdasági és kulturális fellendülés következett be. Épül a sportcsarnok, sikerült megoldani az ivóvíz-ellátást a hozzá tartozó falvakban is, Mészkőn befejezték a földgáz bevezetését. A szennyvíz-hálózat kiépítése 40%-ban megvalósult. Európai falu lettek Kalotaszentkirállyal együtt. Parkosítottak, utakat javítottak. /Barazsuly Emil: Tanítani, képezni kell a falvak népét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./
2008. június 16.
Június 15-én tartották a helyhatósági választás második fordulóját. Bukarestben a főpolgármesteri tisztséget Sorin Oprescu független jelölt nyerte el, legyőzve Vasile Blaga demokrata-liberális jelöltet. Az erdélyi megyékben ismét alacsony volt a szavazási kedv. Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben az RMDSZ, Gyergyószentmiklóson az MPP jelöltje nyert. Kolozs megyében, Kisbácsban Deák Ferenc, Magyarkályánban Farkas Ferenc, Magyargorbón Kovács István vesztettek a román jelöltekkel szemben. Nyertek: Tamás Gebe András Tordaszentlászlón, Zeng János Tordaszentmihályon, Horváth Márton Mócson, Antal János Kőrösfőn, valamennyien RMDSZ-jelöltek, továbbá Kanyaró Pál Várfalván, aki függetlenként indult. /Szociáldemokrata győzelem Bukarestben és több regáti városban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./
2011. január 22.
Megszavazták a Kolozs megyei kongresszusi küldötteket
Harmincketten mennek februárban Nagyváradra
Kis híján érvénytelennek nyilvánították a szavazást az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) január 21-i ülésén, mivel egy szavazaton múlt a voksolás érvényessége. Ötvenegy személy vett részt ugyanis azon a szavazáson, amelynek tétje az volt, hogy ki lesz az a tizenhat küldött, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán. Mint kiderült, az ötvenegy szavazatból egy érvénytelen volt. Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének képviselője elmondta: ha csak 49 érvényes szavazat lett volna, a szavazást meg kellett volna ismételni. Kolozs megyéből összesen 32 küldött vesz majd részt a kongresszuson. Ebből 16-an hivatalból lesznek jelen, további 16 személyt pedig tegnap választottak ki egy 25-ös listából. A jelenleg 102 tagból álló testületből 62-en jelentek meg, ám az elnökségi tagok – az alapszabályzat értelmében – nem szavazhattak.
A Pro Iuventute Alapítvány székházában gyűlt össze tegnap a Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) azért, hogy megválassza azt a 16 személyt, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ tizedik, tisztújító kongresszusán, amelyre február végén kerül sor Nagyváradon. Mivel az elnökségi tagok nem szavazhattak, a három tagból álló szavazatszámláló bizottság – Csoma Botond, ifj. Deák Ferenc és Makkai Zsolt – 51 szavazójegyzéket „fésült át”, ebből egy érvénytelennek bizonyult.
Máté András Levente MKT-elnök elmondta, hogy a kongresszuson Kolozs megyéből összesen 32-en vesznek részt. Ebből 16-an korporatív tagok, akiket hivatalból jelöltek küldöttnek. Közéjük tartoznak, többek között, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tagjai: Boros János, Csoma Botond, Fekete Emőke, Kerekes Sándor, Pálffy Mózes Zoltán, László Attila, Máté András Levente, Mátis Jenő, Póka András György, Szedilek Lenke és Kötő József. Az ifjúsági szervezetek ifj. Deák Ferencet, a Szabadelvű Kör Eckstein-Kovács Pétert és Czika Tihamért, a Szociáldemokrata Platform pedig Kira Miklóst jelölte. Korporatív tagnak minősül Török Bálint, Szamosújvár alpolgármestere is.
A tegnap kiválasztott 16 személyre egy 25 nevet tartalmazó jegyzékből voksoltak a küldöttek: Vákár István (48 szavazat), Góger Ferenc (46 szavazat), Deák Ferenc (44 szavazat), Ádámosy Klára (43 szavazat), Horváth Anna (42 szavazat), Zeng János (41 szavazat), Somogyi Gyula (38 szavazat), Lőrinczi Zoltán (38 szavazat), Makkai László (37 szavazat), Balázs-Bécsi Attila (36 szavazat), Duy Erika (36 szavazat), Pálfi Károly (36 szavazat), Péntek László (36 szavazat), Péter Tünde (36 szavazat), Molnos Lajos (35 szavazat) és Okos-Rigó Dénes (35 szavazat).
Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének a képviselője, a szavazás lebonyolítása, illetve az eredmény kihirdetése után elmondta: a választás érvényes és eredményes volt, óvást az elkövetkező 24 órában lehet leadni. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, ha eggyel kevesebb lett volna az érvényes szavazatok száma, azaz nem 50, hanem 49, úgy a szavazást meg kellett volna ismételni.
A szavazást megelőző elnökségi beszámolójában László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy a vidéki közösségekben minél hamarabb tartsák meg a falugyűléseket, ahol szervezési, önkormányzati kérdésekről, illetve a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról értekezhetnek. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta: a falugyűléseken ki kell emelni az iskola és a közösség együttműködésének fontosságát. Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök szintén a vidéki ülések ütemtervéről szólt néhány szót.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 7.
Kolozs megyei választási körkép
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közlése szerint az RMDSZ 14 polgármesterjelöltje közül a vasárnapi választásokon nyolcnak sikerült mandátumot nyernie: Körösfőn Bódis László nyert, Buzában Czéghér István, Várfalván Marginean János, Bálványosváralján Muresan Ildikó, Kalotaszentkirályon Póka András György, Magyarszováton Szabó Mihály, Tordaszentlászlón Tamás Gebe András, Tordaszentmihályon Zeng János, míg Széken az RMDSZ támogatásával függetlenként induló Sallai János.
Az RMDSZ Kolozs megyében a következő helyeken nyert tanácsosi mandátumokat: Ajtony (1), Aranyosegerbegy (3), Aranyosgerend (–), Aranyosgyéres (2), Bánffyhunyad (3), Bálványosváralja (6); Bonchida (3), Dés (2), Detrehemtelep (az RMDSZ és az EMNP az elmúlt négy évben egy-egy tanácsosi mandátummal rendelkezett a településen, a vasárnapi választáson azonban a magyar szavazatok megoszlása miatt mind a két párt kiesett), Egeres (5), Erdőfelek (3), Gyalu (2), Harasztos (3), Kajántó (1), Kalotaszentkirály (10); Katona (1), Kisbács (5), Kiskalota (1), Kolozs (2), Kolozsborsa (1), Körösfő (5), Magyargorbó (2), Magyarkapus (3), Magyarszovát (6); Mikeháza (2), Mocs (2), Pusztakamarás (csupán 8 szavazaton múlott, hogy az RMDSZ bejusson a tanácsba), Szászfenes (4), Szamosújvár (3), Szásznyíres (2), Szépkenyerűszentmárton (az RMDSZ-nek négy év kiesés után sikerült ismét visszakerülnie a tanácsba), Torda (2), Tordatúr (3), Tordaszentlászló (8); Tordaszentmihály (6); Vajdakamarás (3), Várfalva (8); Zsuk (az RMDSZ négy év szünet után ismét mandátumhoz jutott).
Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 12.
„Büszkék vagyunk fiataljainkra, akik tovább viszik értékeinket”
Interjú Zeng Jánossal, Tordaszentmihály polgármesterével
Nagymúltú rendezvény vette kezdetét tegnap Tordaszent¬mihályon. A helyi közösség legfontosabb eseményét, a tordaszentmihályi falunapokat 15. alkalommal szervezik meg. Zeng Jánost, Tordaszentmihály polgármesterét a rendezvényszervezés menetéről, a programokról, a közösségi életről kérdeztük.
– Tegnap kezdődtek a falunapok Tordaszentmihályon. Hányadik alkalommal szervezik meg, illetve ki az esemény főszervezője?
– Tizenötödik alkalommal szervezzük meg a tordaszentmihályi falunapokat. Az esemény főszervezői tisztségét a helyi önkormányzat vállalta fel. Mi állítottuk össze a programot, annak érdekében, hogy minél jobban megfeleljen a helyi közösség igényeinek, viszont az esemény lebonyolítását kolozsvári rendezvényszervező vállalat végzi majd el.
– Több éve vezeti már a községet, ez idő alatt biztosan voltak kiemelkedő események, és nehézségek is. A falunapok szervezése miért fontos, még akkor is, amikor esetleg kevesebb a partner vagy az erőforrás?
– A falu számára két kiemelkedően fontos rendezvény van évente, az egyik a falunapok, a másik a Hagyma nap. A falunapoknak közösség kovácsoló szerepe van. Meg szeretnénk teremteni azt a színteret, ahol a község lakosai egymással találkoznak, beszélgetnek, kellemesen töltik idejüket egymás társaságában. Ugyanakkor a testvértelepülési kapcsolatok ápolásában is fontos szerepe van a rendezvénynek, hiszen minden évben ellátogatnak hozzánk a falu testvértelepülései, illetve a falunapok keretén belül bemutathatjuk azt is, amit a közösség ifjai tanulnak egy éven keresztül. A helyi tánccsoportoknak is lehetőséget teremtünk ilyenkor tehetségük bizonyítására.
– Falunapok vagy községi napok inkább? Sikerül-e megszólítani a sinfalvi és mészkői közösségeket?
– Azt mondanám, hogy inkább falunapok, hisz Sinfalván és Mészkőn is szerveznek külön-külön falunapot. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az említett két falu lakosai nem kapcsolódhatnak be a programokba. Ők is a közösségünk részei, így minden évben nagy szeretettel várjuk őket is a tordaszentmihályi falunapokra és mi is szívesen látogatunk el, az általuk szervezett eseményekre.
– A községben a magyar közösség kissebségben él. Hogyan sikerül elérni azt, hogy mind a magyar, mind a román közösség sajátjának érezze az ünnepet?
– A programban szerepelnek a magyar és román közösséget célzó programpontok is. Célzottan a magyar közösségnek szólnak például a magyar előadók és énekesek, illetve figyelembe kell azt is venni, hogy magyarországi testvértelepüléseink is vannak. Ugyanakkor a helyi magyar néptáncegyüttes a Rügyek fiataljai is fellépnek a falunapokon, akárcsak a helyi román néptáncegyüttes. Kétnyelvű programjaink is vannak, ilyen például a péntek délutánra időzített 50 éves házasok köszöntése, amely egyébként a falunapok nyitóprogramja is egyben, de a gyerekfoglalkozásokra is minden kiskorút várnak.
– A magyar közösség megszólításában partner lehet az RMDSZ és a történelmi egyházak. A helyi RMDSZ milyen formában kapcsolódott be az esemény szervezésébe?
– Lovász Pál, az RMDSZ tordaszentmihályi szervezetének elnöke és a helyi tanács kulturális bizottságának elnöke vállalta a szervezés oroszlánrészét. Ugyanakkor a többi RMDSZ tanácsosunk is keményen kiveszi a részét, hiszen az ő feladatuk a testvértelepülések küldöttségének fogadása és szórakoztatása a három nap alatt. Ők gondoskodnak arról, hogy a külföldről érkező vendégeink megtekinthessék mindazt, ami számunkra fontos, azt, amit a közösség értékeinek tartunk.
– Többéves polgármesteri tapasztalat van már a háta mögött. Hogyan látja, melyik eredményére a legbüszkébb?
– Minden megvalósításunkra büszke vagyok. Az elmúlt 13 évben a falu látványosan fejlődött, hiszen rengeteg projektet kiviteleztünk, van vízellátásunk, iskoláink, óvodáink és még sportcsarnokot is sikerült létesítenünk. Ugyanakkor büszkék vagyunk a fiataljainkra, azokra az ifjakra, akik hagyományainkat és értékeinket viszik tovább. De talán az egyik legnagyobb eredmény az, hogy a községben 20 százalékos a magyarság aránya és mégis negyedik polgármesteri mandátumomat töltöm.
– Mit gondol, mi a siker titka? Mitől lesz jó gazdája valaki egy közösségnek?
– Az elsődleges és egyben legfontosabb dolog az, hogy ismerjük a települést, közösséget, amit képviselünk. Törzsgyökeres tordaszentmihályiként könnyebben megértem azt, ami a község lakosainak fontos, és ezáltal megfelelően képviselhetem az érdekeiket.
Ballok Zsuzsa Csilla / Szabadság (Kolozsvár)