Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zeman, Miloš
7 tétel
2000. október 10.
Mugur Isarescu miniszterelnök Milos Zeman cseh kormányfő meghívására látogatást tett Csehországban, okt. 9-én tárgyalt Zemannal. A kormányfők egyebek között véleményt cseréltek az Európai Unió és a NATO kibővítéséről is. Zeman biztosította a román miniszterelnököt, hogy Csehország támogatja Románia csatlakozási igényeit. Isarescu leszögezte: fontosnak tartja, hogy a kedvező jugoszláviai politikai változások mellett minél hamarabb felújuljon a dunai hajózás is, amelynek megszakítása súlyos gazdasági károkat okoz Bukarestnek. Isarescut fogadta Václav Havel cseh államfő is. /Isarescu és Zeman mihamarabb normalizálni akarja a viszonyt Jugoszláviával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2001. május 17.
"Mircea Geoana külügyminiszter Csehországba utazott, máj. 15-én tárgyalt Milos Zeman cseh kormányfővel, aki kijelentette: Prága jelenleg nem számol azzal, hogy vízumkényszert vezessen be a látogató román állampolgárok számára. Csehország az utóbbi években román állampolgárok ezreit toloncolta vissza hazájukba, mert egy részük a cseh-német határon át megpróbált illegálisan Nyugatra jutni, míg mások loptak, koldultak és különféle bűncselekményeket követtek el az ország területén. A cseh kormány ezért még 2000-ben felszólította Bukarestet, hogy vessen gátat a Csehországba irányuló "álturizmusnak", különben Prága vízumkényszert vezet be a román állampolgárok számára. Zeman Geoanával arról is tárgyalt, hogy Csehország fegyvereket szállíthatna a román hadseregnek. /Románia cseh fegyverek iránt érdeklődik Prága nem vezet be vízumkényszert.= Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./"
2001. november 17.
"Nov. 16-án került sor Bukarestben a CEFTA kormányfői találkozójára, amelyen a magyar kormányküldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök, Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, Balás Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke alkották. A kormányfői találkozón a CEFTA soros elnöki tisztét ellátó Romániát Adrian Nastase miniszterelnök képviselte. Jelen volt Milos Zeman cseh, Leszek Miller lengyel, Mikulas Dzurinda szlovák, Janez Drnovsek szlovén miniszterelnök és Nikolai Vasszilev bolgár miniszterelnök-helyettes. Vendégként részt vett a találkozón Ivica Racan horvát miniszterelnök- helyettes. A bukaresti tanácskozás lehetőséget adott kétoldalú kormányfői találkozókra. A román miniszterelnök magyar kollégájával tárgyalt, mindenek előtt a státustörvénnyel kapcsolatos nézeteltérések egyeztetéséről. Az előző napon, nov. 15-én Horváth Gábor, a magyar külügyminisztérium szóvivője nyilatkozta: Néhány külföldi beszámoló megalapozatlanul állította, hogy az Európai Bizottság a státustörvény módosítására szólított volna fel. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága ajánlásai kapcsán Günter Verheugen rámutatott, hogy a testület megítélése szerint a magyar törvény végrehajtásától függ az, hogy ütközik-e a nemzetközi joggal, vagy sem. Adrian Nastase nov. 15-i nyilatkozata szerint az Európai Bizottság országjelentése világosan megfogalmazta, hogy a magyar státustörvény nincs összhangban a nemzetközi megállapodásokban megfogalmazott közösségi szabályozással. /CEFTA-csúcs - státustörvénnyel fűszerezve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 17/ Ion Iliescu államfő üdvözlő beszédében elmondta: a CEFTA-ban való román részvétel mérlege távolról sem kielégítő, hiszen a konkurenciát illetően a szabadkereskedelmi övezetben különböznek a feltételek. Ezek hatása, főképp a mezőgazdasági termékek esetében Romániát rendkívül kellemetlenül érintette: az ország a CEFTA-n belüli mezőgazdasági kereskedelem terén negatív mérleggel rendelkezik. Iliescu az aránytalanságok felszámolását, az egységes szubvencionálási szabályok bevezetését sürgette. Ez előfeltétele annak, hogy Románia felülvizsgálhassa eddigi protekcionista intézkedéseit. A közép-európai gazdasági kapcsolatok elmúlt tíz éve sikertörténetének nevezte a CEFTA-t Németh Zsolt. A magyar külügyi államtitkár elmondta: a tagországok közötti gazdasági kapcsolatokat a kereskedelmi forgalom 300 százalékos növekedése jellemezte, s Magyarország exportja a kezdeti 4 százalékról mára 9-10 százalékra emelkedett a CEFTA-n belül. Németh kijelentette: a résztvevők megvitatták a mezőgazdasági termékek kereskedelmének helyzetét. Magyarország, Csehország és Szlovákia megegyezett abban, hogy nagyfokú liberalizált agrárterméki kereskedelmet léptet életbe, s abban bíznak, hogy példájuk a többi tagállam számára is vonzó lesz. Németh kifejtette: csupán Lengyelország és Románia vonakodik attól, hogy az ipari javak esetében a már működő vámliberalizációt a mezőgazdasági termékekre is kiterjesszék. A résztvevők elvetették az egyoldalú védőintézkedések feloldását célzó vitarendezési eljárás kialakítására vonatkozó magyar javaslatot. /T. Sz. Z. [Tibori Szabó Zoltán]: CEFTA-ülés Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./"
2002. március 26.
Márc. 25-én Bukarestben megkezdődött a NATO-felvételre váró országok kétnapos csúcstalálkozójuka. Az úgynevezett Vilnius 10 csoport valamennyi tagállama — Albánia, Bulgária, Észtország, Horvátország, Macedónia, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia — miniszterelnöki szinten vesz részt a találkozón. Az Új Szövetségesek Tavasza elnevezésű találkozón a NATO-tagállamok részéről jelen lesz Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, Bülent Ecevit török és Milos Zeman cseh miniszterelnök, Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes, Martonyi János magyar külügyminiszter, valamint a holland, a luxemburgi és a török védelmi miniszter. A bukaresti találkozón két fő témakörben — az Új fenyegetések, új szövetségesek, valamint A NATO-hoz való alkalmazkodás, a leendő tagállamok álláspontja, a Prágába vezető út és a további teendők elnevezésű munkacsoportban — fejtik ki a jelölt államok miniszterelnökei országuk álláspontját. Martonyi János külügyminiszter márc. 26-án kétoldalú megbeszélést folytat román kollégájával, fogadja őt Adrian Nastase miniszterelnök, és találkozik Markó Béla RMDSZ-elnökkel is. /NATO-jelöltek tanácskoznak Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./
2016. február 15.
Norvégia felett beborult az ég
Tízezrek gyűltek össze az elmúlt hónapokban, hogy tiltakozzanak a Bodnariu család gyermekeinek elvétele miatt. Az ügy jelzésértékű – a norvég gyermekvédelmi rendszer eddig ugyanis több tízezer gyermeket szakított el a családjától.
Ma már közismert Marius Bodnariu és norvég felesége, Ruth története. Tragikus esetük sokakat megmozgatott. Százával, ezrével vonultak utcára az elmúlt hetekben Washingtonban, Houstonban, Vancouverben, Londonban, spanyol, olasz és ausztrál városokban, Bukarestben, Kolozsváron, Nagyváradon, Nagybányán, kifejezve szolidaritásukat, követelve a család újraegyesítését. Demonstrációra készülnek a következő időszakban San Franciscó-ban és New Yorkban is.
A történet röviden a következő: 2015. november 16-án a norvég gyermekvédelmi intézet, a Barnevernet, elvette mind az öt gyermeket a Bodnariu családtól. A vád: keresztény radikalizmus, családon belüli erőszak. A feljelentő a 9 éves Eliana és a 7 éves Naomi iskolai igazgatója volt, aki szerint a kislányok „nagyon keresztények”. Az igazgatónő szerint a lányok keresztény dalt énekeltek az iskolában, ami elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a nagymamájuk olyat mondjon: „Isten megbünteti a bűnösöket”. Az ilyen tanítás hátrányosan befolyásolja a kicsik fejlődését, ezért a szülők „állami segítségre” szorulnak a nevelésben.
A tanárnő ezzel fordult a Barnevernethez (lépését később megbánta). Az ideológiai indíttatású feljelentést a lányok rajtaütésszerű kihallgatása követte. Még aznap megfogalmazódott a vád, a családot pedig nyomban szétszakították. A lányokon kívül elvitték az 5 éves Matthew-t, a 2 éves Johnt és a mindössze három hónapos Ezékielt is, akit édesanyja szoptatott. A gyermekeket titkos helyekre szállították Norvégiában.
A Bodnariu-eset nem egyedi történet. Bár a sajtó egy része nem, vagy alig beszél róla, több tízezer hasonló esetről tudni Norvégiában. A dolgok mögött az a „független” norvég gyermekvédelmi rendszer áll, amelynek vezetőit az oslói kormány nevezi ki, és amelyet Milos Zeman cseh elnök a náci rendszerhez hasonlított.
A norvég szisztéma
Marius Reikeras, a Bodnariu család ügyvédje egy emberi jogokban specializálódott jogász, aki éveken át tanulmányozta a norvég gyermekek eltulajdonításának problematikáját. Vizsgálataiból kiderült, hogy a Barnevernet minden alkalommal a családok végleges szétszakítását, a gyermekek végleges elvételét tartja szem előtt. Ez ellentmond az emberi jogoknak, amelyek a gyermekek ideiglenes elvételét írják elő, s azt is csak extrém, igazolt esetekben. A problémák helyreálltával pedig a gyerekek azonnali visszaadását sürgetik, a család újraegyesítésére fektetik a hangsúlyt. A különbség kapitális. Reikeras levélben hívta fel erre kormánya figyelmét, utalva rá, hogy az egyéni és családjogi nemzetközi normákat Norvégia is aláírta, ám nem tartja be. Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel.
Reikeras szerint az 1992-ben alapított norvég rendszert eleve úgy tervezték, hogy ne rendelődjék alá az emberi jogoknak. Emiatt a megyei jellegű intézetek köré csoportosuló bürokraták szabadon titkosíthatják ügyeiket, nem kell számot adniuk senkinek arról, amit tesznek. Hiába ítélte el Norvégiát 1996-ban az Európai Emberjogi Bíróság, vagy marasztalták el több alkalommal is – például 2007-ben amiatt, hogy a rendszer hamis bizonyítékokat gyártott a családok ellen –, a film forog tovább.
A norvég kormány továbbra is hatalmas összegekkel finanszírozza a rendszert, amely köré egy széles körű szociális szféra is kiépült. Sok alkalmazott, pszichológus, jogász és bíró él a Barnevernet jelentette anyagi előnyökből, az elvett gyermekeket befogadó családok pedig óriási támogatásokat kapnak, ami havi 10–12 ezer euróra is rúghat. Ekkora pénzeket, ekkora ambíciókat ölni egy ilyen tevékenységbe?! Tévéreklámokat finanszírozni a befogadók számának emelése érdekében ott, ahol a családoktól elvett gyerekek aránya már a rendkívül magas, 7 százalékos is meghaladta? Nos ahol baloldali politikusok szerint a gyermekek 25 százaléka (250 ezer) állami fennhatóság alá kell hogy kerüljön, ez már nem is olyan meglepő.
Több száz eset megvizsgálása alapján dr. Åge Simonsen arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek eltulajdonítása mögött csak néhány esetben voltak komoly problémák. Az esetek zömében a bürokrata szubjektivitása döntötte el az okot, amiért a szülőkre „a gyermeknevelési képesség hiánya” címkét aggatták, és megfosztották őket palántáiktól. Marianne Skånland professzor, a kérdés szakértője hatvankilenc ilyen okot sorolt fel, amelyekből idézek néhányat. A gyermeket el kell venni, mert:
– az anya nagyon alacsony növésű, s amikor a lánya felnő, nem lesz képes vigyázni rá – a gyermek túl gyorsan eszik
– a gyermek túl lassan eszik
– az anya nem tudott olyan rántottát sütni, amellyel kielégítette volna gyermeke szükségletét, ráadásul a kenyeret is túl vékony szeletekre vágta
– a gyermek érdeklődve tekint az idegenekre, néha mosolyog rájuk – ez azt jelenti, hogy eltávolodott az anyjától
– az apa túl aktív, az anya pedig passzív
– az anya ideges lett, mikor a macskájuk a parkettre vizelt
– a baba elfordítja arcát, mikor az apja elkezdi mosni
– az anya a nagymamára bízza, hogy gyermekét vigye pszichológushoz, vagy más orvosi kezelésre – ez azt jelenti, hogy érdekeit a gyermeke elé helyezi
– a nagymama meg akarta ölelni az unokáit – az ilyen cselekedet rossz mellékhatásokat eredményez – az anya nem engedte 14 éves lányát, hogy elmenjen egy partira
Magyarul: „gyermekeiteket akkor vesszük el, amikor akarjuk”. Hátborzongató. Igen, ez történik Norvégiában. Ilyen „érvek” alapján szakítanak szét családokat, kergetnek kétségbeesésbe szülőket és nevelnek át „norvég módra” gyermekeket (közéjük tartozik a tömeggyilkos Breivik is). A Norvég Városi és Regionális Kutatási Intézet (NIBR) jelentése szerint ezeknek a gyerekeknek a körében nyolcszor nagyobb az öngyilkosok aránya, mint a saját családjukban felnövőké. A szülők pedig tehetetlenek. A máskor oly hangos civil szervezetek és a nyugati sajtó hallgat. Ez lenne a jövő Európája?
Add vissza!
Adott hát egy komoly pénzekkel finanszírozott rendszer, melyet senki sem ellenőrizhet, független az emberi jogoktól, bármilyen ügyet titkosíthat, és ipari porszívóként szívja el a családoktól a gyerekeket. Ha a szülők perbe fogják a Barnevernetet, a jogi procedúrák évekig elhúzódnak. Gyerekeiket győzelem esetén sem kapják vissza (sok ilyen eset volt), mert „már beilleszkedtek új otthonukba, és ártana nekik, ha megint megbolygatnák életüket”. Ha pedig a médiához vagy más nyilvános fórumhoz fordulnak, lépésüket a bíróság gyengeségként értékeli, megerősítő bizonyítékként arra nézve, hogy képtelenek a rendes nevelésre (ez az indoklás szintén megtalálható Skånland listáján).
Jan Simonsen egykori norvég parlamenti képviselő, az Európa Tanács Emberjogi Bizottságának volt tagja vehemensen kritizálta ezt a rendszert a családok ellen elkövetett mindennapi abúzusok és az aberráns kritériumok miatt, amelyek alapján ezt megengedik maguknak. Simonsen hazugsággal vádolta Norvégiát és annak bukaresti nagykövetét, amikor védelmébe vette a Barnevernetet. De a film forog tovább. A szavak közt pedig kiolvasható a háttér is: „a mintaértékű norvég jogok fölülírják az emberi és családi nemzetközi jogokat”. Vagyis: itt az új ideológia. A baloldali marxizmus és a nácizmus után kicsírázott az új élan vital (a dolgok belső éltető energiája – szerk. megj.), a baloldali... mindegymi.
Marius Bodnariu informatikusként dolgozott Bukarestben, majd megismerkedett Ruthtal, és összeházasodtak. Ezután Norvégiába költözött, ahol a helyi polgármesteri hivatalban folytatta pályafutását; jelenleg is ott dolgozik programozóként, immár 11 éve. Felesége asszisztens a helyi kórházban. Szomszédaik, ismerőseik és munkatársaik egyaránt rendes embereknek tartják őket. Erkölcsi züllési problémák szóba se kerülnek, távol áll tőlük az ilyesmi. Szép család, ami a fényképekből is kitűnik. És mégis. Egyszer csak megjelennek a „System” emberei, s a gyermekeiket elviszik. Csak úgy, minden bizonyíték nélkül. Rájuk rontanak, mint valami terroristákra, a feljelentőjük szerint ugyanis a gyerekek „túl keresztények”.
Ez pedig – a keresztény magatartás és a szülői fegyelmezés – az új ideológia szerint bűnnek számít! A szülők még előzetes figyelmeztetést sem kaptak. A kicsiken végzett orvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmilyen rendellenességet, a rendszer bürokratái mégsem foglalkoztak azzal, hogy kihallgassák őket. Nem érdekelte őket a szülők hozzáállása, nem mondták nekik: „nézzétek, ezek a törvényeink, mi így értelmezzük őket, vigyázzatok, ilyet vagy olyat többé ne cselekedjetek”. Ezt a lépést is kihagyták, holott a nemzetközi szabályok ezt is előírják.
Norvégia felett beborult hát az ég. Egy önkényes rendszer, egy vaskos pénzkötegekkel operáló monstrum szívja el tízezrével a kicsiket a szülőktől, ideológiai alapon, egyre gyorsuló ütemben.
Három hónap, egy találkozás
Majd’ három hónap elteltével Ruth és Marius végre találkozhattak a kislányokkal. A lányok örömujjongással futottak ki az irodából, s ugrottak a nyakukba. Naomi Marius nyakába vetette magát, Eliana majdnem ledöntötte Ruthot. Majd mikor Marius is átölelte Elianát, a kislány zokogásban tört ki.
A rendszer felügyeletével megszervezett találkozó egy órát tartott, ami pillanatok alatt véget ért. Jött a kényszer, az elválás. Eliana szemében minden benne volt, ami ilyenkor lehetett; Naomi pedig semmiképpen sem akarta elengedni édesapját. Hogy a jogi helyzetükön ne nehezítsenek, a szülők győzködték a piciket, hogy jobb, ha most elmennek, ígérve nekik, hamarosan újból találkoznak. Aztán elmentek...
A bürokraták meg bezárták a dossziét, a démonok pedig dörzsölték a markukat.
Lőrinczi Lóránd. Krónika (Kolozsvár)

2016. április 28.
Tőkés László EU-képviselő
FEL KELL LÉPNI A NORVÉGIÁBAN TAPASZTALHATÓ CSALÁDROMBOLÓ ÉS KERESZTÉNYELLENES TÚLKAPÁSOKKAL SZEMBEN
Az Európai Parlament tegnap esti, brüsszeli plenáris ülésén – egyebek mellett – a gyermekek mindenek fölött álló érdekének határokon átnyúló védelme szerepelt napirenden. Éles ellentétben ezzel, európai parlamenti képviselők egy népes csoportja, Daniel Buda néppárti képviselő kezdeményezésére, a norvég gyermekvédelmi szolgálat által a Bodnariu-házaspártól elvett román gyermekek ügyének, illetve a világszerte nagy megütközést keltő norvég gyermekvédelmi gyakorlatnak a napirendre tűzését indítványozta.
Késő esti parlamenti felszólalásában Tőkés László néppárti képviselő is kapcsolódott azokhoz, akik odahaza, Romániában és világszerte különféle megmozdulásokon és aláírásgyűjtéssel tiltakoznak Marius Bodnariu és norvég felesége öt kiskorú gyermekének a családból való embertelen kiszakítása és gyámszülői felügyelet alá helyezése ellen.
Emlékezetes, hogy gyermekvédelmi okokra való hivatkozással, múlt év novemberében a norvég gyámhatóság – a Barnevernet – mondvacsinált okok miatt, egyoldalúan „nevelésre alkalmatlannak” minősítette a Bodnariu házaspárt, és a szülői jogokat, valamint a magánélet szentségét durván megsértve, egyik napról a másikra, erőnek erejével elvette tőlük gyermekeiket, és idegen családoknál helyezte el őket.
A botrányos ügy azóta tovább dagad. A januári tüntetések alkalmával szerte Romániában és azon belül Erdélyben is jelentős tömegek tiltakoztak a rosszul felfogott gyermekvédelem okán alkalmazott drákói hatósági intézkedése ellen, melyek rendjén valóságos titkosszolgálati módszerekkel, a szülők beleegyezése nélkül hallgatták ki a jóhiszemű kiskorú gyermekeket, majd „vallási radikalizmus” és testi fenyítés alkalmazásának vádjával „kobozták el” tőlük kicsinyeiket – köztük az alig négyhónapos kisfiukat, akit édesanyja még szoptatott. A közfelháborodás Románia közméltóságait is megszólalásra késztette. A román diplomácia azóta is a Bodnariu család egyesítésén fáradozik. A BBC tájékoztatása szerint közel kétszáz norvég szakember is nyílt levélben panaszolta be az illetékes miniszternél a Barnevernet „diszfunkcionális szervezetét”. Csehország érintettsége okán Milos Zeman államelnök egyenesen „náci rendszerhez” hasonlította a norvégiai gyermekvédelmi szisztémát.
Felszólalásában erdélyi képviselőnk messzemenő együttérzését fejezte ki a saját gyermekeiktől megfosztott szülők iránt, és arra szólította fel az Európai Parlamentet, hogy lépjen fel a Norvégiában tapasztalható családromboló és keresztényellenes túlkapásokkal szemben, valamint járjon közben a Bodnariu család újraegyesítése érdekében.
http://kms.mtva.hu

2017. június 19.
Klaus Amerikában (A múlt hét)
Románia elnöke, Iohannis is elment Amerikába szerencsét próbálni. És úgy néz ki, néhány milliárd dollárért sikerült is megtalálnia. Egy cseh újság (a Hospodářské Noviny) szerint öli is ezért a sárga irigység mind a cseh, mind a lengyel elnököt (Miloš Zemant, illetve Andrzei Dudát), akik remélték, elsőként hívja meg őket a térségből az új amerikai elnök. A magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort viszont nem említette az újság, pedig egyetlen volt héthatármezőben, aki az elnökválasztáson neki drukkolt. És Trump győzött is, nem úgy, mint a magyar futballválogatott Andorra ellen, amelynek Orbán szintén szurkolt, de potyára.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt vezére Trump győzelme után rögtön meghívatta magát, állítólag beiktatására. Máig homály fedi, mennyibe került a kiruccanás, és hogy ki állta. Most viszont Iohannis látogatása olyan 6 milliárd dollárt kóstál, és bizonyosan mi fogjuk fizetni. Mind az amerikai, mind a román elnöktől szép volt, hogy bokros teendőik és gondjaik közepette országaink érdekében időt tudtak egymásnak szentelni. Ugyanis van bajuk elég. Trumpot rendesen fúrják, például éppen most kellett kirúgnia a Szövetségi Nyomozó Iroda főnökét, mert számára kellemetlen dolgokat szivárogtatott ki. A mi elnökünk távolléte alatt meg éppenséggel kormányválság lógott a levegőben.
Végül is útja jól kezdődött, hiszen Washingtonban az Amerikai Zsidók Fórumán a szervezet legrangosabb kitüntetését kapta, amelyet a demokrácia és a humanista értékek népszerűsítésének jelentős eredményeként adnak állam- és kormányfőknek. A nosztalgia is belejátszhatott a dologba, hiszen Románia sikeres üzletet bonyolított le Izraellel hajdanán, amikor szép summákért és néhány tyúkfarmért eladta zsidó nemzetiségű állampolgárait. Romániában alig maradtak zsidók, így értelemszerűen az antiszemitizmus is jelentős mértékben csökkent. A látogatás során az új amerikai elnök a Fehér Házban fogadta elnökünket, ahol barackot nyomott a fejére és megdicsérte. Trump, amikor nemrég Brüsszelben a NATO-csúcson járt, ismét minden tagállamtól nemzeti bruttó összterméke két százalékát követelte, de azoknak nem nagyon fűlik a foguk több pénz kiköhögésére. Németország mindössze 1,19 százalékát adja, de mi egy mukkanás nélkül hajlandóak vagyunk kifizetni a két százalékot, és abból – több, mint valószínű – amerikai fegyver(rendszere)eket vásárolni. Mint Iohannis is ígérte, a pénzt „Trumppal közösen” akarja elshoppingolni. Majd elmennek valamelyik fegyverboltba, ahol Trump rendel nekünk, és Iohannis fizet.
Amikor az amerikai elnök Európába látogatott, az uniós tagállamok vezetői még azt sem tudták kiszedni belőle, hogy ha egyetlen államot megtámadnak, akkor érvénybe lép-e az úgynevezett 5. cikkely, amely egymás megvédésére vonatkozik. Washingtonban a látogatás alatt egy román újságírónő kérdésére Trump egyértelműsítette, hogy baj esetén védelmet nyújtanak. Nekünk mindenképp, mert fizetünk, mint a katonatiszt, s a többi országnak még egyszer odasúghat, ha védelmet akarnak, szedjék csak elő a párnahuzatból a NATO elől dugdosott pénzecskéjüket. Jó, hogy van egy ilyen nagy barátunk, akiről máris kevésbé beszélnek rútul televízióink, mint annak előtte, s aki azt is megígérte, hogy tovább támogatja a nálunk dúló korrupció elleni harcot. A találkozó során arról is értesülhettünk, hogy Trump megdicsérte elnökünket a korrupció elleni harcért, valamint a jogállamiság megvédésében kifejtett erőfeszítéseiért. Felszólította kollégáját: „Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a kereskedelem virágozzék, és az állampolgároknak jóléte legyen.” És most már egészen megnyugodhatunk, mert elnökünk hallgat rá. Trump azt is üzente: Románia jövője és kapcsolata az Egyesült Államokkal nagyon-nagyon fényes. Egyértelmű, hogy a nagy ember bízik vezetőnkben és Romániában. A román állampolgárokban viszont úgy tűnik, nem annyira, mert arról nem ejtett szót, hogy esetleg megszüntetnék Romániával szemben a vízumkötelezettséget.
Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy)