Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zelencz, Tiberiu
1 tétel
2016. szeptember 15.
Magyar kormánytámogatással újulhat meg a szentbenedeki Kornis-kastély
A magyar kormány határon túli örökségvédelmi programjának részeként, három erdélyi magyar civil szervezet segítéségével újulhat meg néhány éven belül a Kolozs megyei Szentbenedeken található Kornis-kastély, a felújítás mikéntjéről jelenleg is folynak a tárgyalások – nyilatkozta a Krónikának Géher Ferenc, a műemlék épület tulajdonosa.
A Mikeháza községhez tartozó Szentbenedeken található műemlék épület múlt héten került a figyelem középpontjába, amikor szerdára virradóra ismeretlenek megpróbálták ellopni a bejárati kapu unikornisszobrait. Tiberiu Zelencz, a község polgármestere arra panaszkodott, hogy a műemlék épület leromlott állapotban van, már életveszélyes. Úgy vélte, a tulajdonosnak be kellene kerítenie birtokát, és figyelmeztetni a látogatókat a rájuk leselkedő veszélyre. Az elöljáró azt a lehetőséget is felvetette, hogy az önkormányzat uniós forrásokra pályázna a kastély rendbetétele érdekében, de ehhez meg kellene egyezniük annak tulajdonosával.
Géher Ferenc a Krónikának elmondta: érzelmi okokból nem áll szándékában eladni a kastélyt, és azt a magyar kormány örökségvédelmi programjának részeként, erdélyi magyar civil szervezetek segítéségével újítaná fel.
Tárgyalnak a felújítási tervről
A Kornis-örökös kifejtette, Pavel Goron volt mikeházi polgármester egyáltalán nem tanúsított érdeklődést a kastély iránt. Elmondta, Tiberiu Zelenczet lehet, hogy érdekli annak sorsa, de ő közben tárgyalt három erdélyi magyar szervezettel, akik hajlandók lennének együttműködni a műemlék megmentése érdekében. A szentbenedeki Kornis-kastély ugyanakkor a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ határon túli örökségvédelmi programjában is szerepel. „A kastély felújítása ott van feladatként a miniszteri, államtitkári asztalon. Sajnos, jelenleg nincs jogom tárgyalni Zelencz úrral, ugyanis harmadik féllel nem tárgyalhatok” – magyarázta Géher Ferenc.
Elmondta, a család határozott kívánsága, hogy a kastély a felújítást követően a magyar közösség céljait szolgálja, függetlenül attól, hogy az szociális, kulturális vagy oktatási jellegű. Mint részletezte, napokon belül tárgyalóasztalhoz ül a magyar kormány megbízottjával és a három erdélyi magyar civil szervezettel, és amint ezekkel megállapodnak, tárgyalni fog a mikeházi önkormányzattal is.
„Úgy gondolom, hogy bármi is lesz a megoldás, a község vezetését semmiből nem lehet kihagyni. Reményeink szerint azért jó néhány embernek munkát fog adni a majdani felújítás és a későbbi üzemeltetés is” – mutatott rá az együttműködés szükségességére Géher Ferenc.
A román hatóságok segítségére is számít
A tulajdonos szerint három épület felújításán gondolkodnak. Az egyik az úgynevezett új kastély, egy oszlopos, timpanonos, ezer négyzetméter alapterületű klasszicista épület, a másik a kaputorony felvonóhíddal, várárokkal, míg a harmadik az úgynevezett keleti bástya, amelyet Zöld bástyának is neveznek. Ha a munkálatok elkezdődnek, három-négy-öt éven belül használhatnák az épületeket, élet költözne a kastélyba, további munkalehetőséget teremtve a környékbeli embereknek.
„Egy biztos: nem akarunk belőle luxusszállodát csinálni, annyi pénz a világon nincs. Sok-sok millió euróba kerülne” – magyarázta Géher. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az épület szerepel a romániai műemlékvédelmi listán. „Azért egy kicsit a tulajdonos is elvárja, hogy a Bukaresti hatóságok segítsék, ha a kastély számukra is hivatalosan műemlék” – magyarázta.
Rámutatott, hogy a magyarországi műemlékvédelmi hivatal évente pénzt ad a magántulajdonban lévő műemlék épületek karbantartására, hiszen az az országnak, a megyének, a városnak is dicsőség. „A műemlékvédelmi hivatal arra van, hogy csináljon is valamit” – szögezte le Géher Ferenc.
Folyamatosak a rongálások
A Kornis-kastély tulajdonosa szerint rengeteg a gond, három hónapja a szamosújvári cserkészek 80 zsák szemetet szedtek össze, és vittek el a területről. Mint részletezte, a problémát az okozza, hogy a falu népe sok éve rendszeresen oda hordja a szemetet a kastély pincéjébe, a várárokba, a kastélyparkba, és úgy látszik, ezt a polgármester sem tudja megakadályozni.
„Hihetetlen, hogy amikor a másfél tonnás unikornist daruval megpróbálták elszállítani, és az egyik lezuhant a várárokba, az olyan volt, mint egy földrengés, és mégsem vette észre senki. Arra kérem a polgármester urat, hogy próbáljon rendet tartani és elérni, hogy fejezzék be azt a gyakorlatot, hogy rendszeresen, tonnaszámra odahordják a szemetet” – reagált a múlt heti rongálásra lapunknak a tulajdonos. Hangsúlyozta, a kastély területe magánterület, ráadásul életveszélyes, ezért azt fontolgatja, hogy körbekeríti a birtokot, amelyen egyébként a falu futballpályája is található, és amelyet a helyiek sok éve ingyen használnak.
Mint részletezte, már két alkalommal – mintegy nyolc éve, illetve három éve – leláncolta a bejáratot egy lakattal, és kifüggesztett tíz-tíz román és angol nyelvű táblát a következő felirattal: „Magánterület. Belépni életveszélyes és tilos”. „Nem fogja elhinni: másnapra ellopták a láncot és az összes táblát!” – számolt be lapunknak Géher Ferenc. Emlékeztetett, hogy a második világháború után a kastély még lakható volt, a műemlék jelenlegi állapotához az azóta is folyamatos szándékos rongálás vezetett. „Most mit csináljak? Mert nagyon nehéz. Ha baleset történik, rádől a fal valakire, nem lehetek hibás. Miért megy be valaki magánterületre?” – adott hangot aggodalmának a tulajdonos.
A kerítést is ellopnák
Géher Ferenc egyébként hétfőn délben kapott hivatalos levelet a mikeházi polgármestertől, amelyben az felszólítja az állagmegóvásra és a terület kitisztításra, erre a Kolozsvári ügyvédje fog válaszolni, mondta lapunknak. Hozzáfűzte, attól tart, hiába keríti körbe a birtokot, a kerítést is el fogják lopni. „Borzasztó nehéz így egyről a kettőre jutni. Reggeltől estig ezen dolgozom, most beszéltem kétszer az ügyvéddel meg a helyi ismerőseimmel, hogy mit lehetne tenni. A két unikornist egy kedves barátom, Léczfalvi István, aki korábban alpolgármester volt Mikeházán, mentette meg, és szállította biztonságos helyre. Majdnem biztosak voltunk benne, hogy másnap éjjel visszajönnek a megkezdett munkát befejezni. Ráadásul igyekszem, hogy tudjuk már valamire használni a kastélyt, de erre figyelmeztető leveleket kapok, hogy én takarítsam ki a környéket, miközben a falu népe teherautó számra hordja oda a szemetet évtizedek óta” – panaszolta a tulajdonos.
Hozzáfűzte, a mikeházi polgármester nem tud addig uniós forrásokra pályázni, amíg a kastély az ő tulajdona, és nem is akarja eladni neki. „Ennek érzelmi oka van, édesanyám fentről figyel” – magyarázta Géher Ferenc, aki édesanyjától, Kornis Gabriellának örökölte az értékes ingatlant.
A kastélytulajdonos szerint ugyanakkor a polgármesternek kötelessége lenne felhívni a község lakóinak figyelmét arra, hogy a kastély területe magánterület, életveszélyes, és be kellene tiltani, hogy ott gyerekek játsszanak, sportoljanak. Pénzbírságot, rendőrségi feljelentést kellene kilátásba helyezni, vélte. „Esetleg közösen is felépíthetjük a kerítést. Ők is vegyenek részt a feladatban!” – javasolta.
Szimbolikus összegért megvennék
A Kornis-kastély állapotával Tiberiu Zelencz polgármester is elégedetlen. „Sajnos a kastély el van hanyagolva, veszélyt jelent a gyerekeinkre, akik oda mennek játszani. Néha igyekszünk embereket küldeni, hogy amennyire lehet, takarítsanak a környéken” – mondta a Krónikának az elöljáró.
Arról is beszámolt, hogy számos értesítést küldött már a Budapesten élő örökösöknek. „Szeretném megtalálni a módját az együttműködésnek, hogy a kastély része lehessen egy országos kulturális projektnek. Ígéretet kaptam a tulajdonostól, hogy eljönnek hozzánk, és megkeresnek, de nem jöttek. A polgármesteri hivatal nem fektethet be a kastély felújításába, mert a törvény nem teszi ezt lehetővé” – magyarázta az elöljáró.
Elmondta, hogy a mikeházi önkormányzat szeretné megvásárolni a műemlék épületet szimbolikus összegér, állami támogatással, hogy aztán uniós forrásokból felújítsák, mivel országos jelentőségű turisztikai látványosság lehetne. „Régi, 16. századi építésű, és parlagon hever, a tulajdonos nem kezd vele semmit. Várom, hogy mit fog tenni, mert szóban és írásban is tájékoztattam. Szeretnék együttműködni, de eddig nem sikerült” – panaszolta lapunknak Tiberiu Zelencz, aki szerint most is jönnek turisták a faluba, de nincs mit látniuk a romos épületen.
Kifejtette, szeretné, ha vonzó turisztikai látványosság lehetne, de ugyanakkor mások a prioritásai. „Három hónapja vettem át a polgármesteri hivatal irányítását, és nincs vezetékes víz, csatornázás, gáz a községben” – sorolta a teendőket a polgármester.
A szentbenedeki Kornis-kastély Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya volt, főépülete 1573 és 1593 között készült, a Kornis család 1600 óta lakott az épületben, a 17–18. században többször kibővítették és átalakították. A kastélyt 1948-ban államosították, 1950–51-ben az épület felét silóvá, másik felét iskolává alakították. Az egykori tulajdonos leszármazottai peres úton visszakapták, de az ingatlan felújítására egyelőre nem sikerült pénzt szerezniük. A kastély 2010 óta szerepel a Kolozs megyei műemlék épületek listáján.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)