Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zelenák József
32 tétel
2000. február 7.
Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész indítványa alapján a város magyar történelmi egyházai egy közös ökumenikus imahét mellett döntöttek. A szolgáló lelkipásztorok mellett jelen voltak a segéd- és nyugdíjas lelkészek is. Az istentiszteleti részt mind a nyolc esetben figyelemre méltó műsor követte. Fellépett többek között, hogy Szilágyi Zsolt európai hírű orgona- és énekesművész, Könczei Csaba református énekvezér is, valamint a római katolikus, református, evangélikus és unitárius kórusok szerepet vállaltak. Jó volt hallani Reményik Sándor, Mécs László, Radnóti Miklós, Vitéz Somogyi Vári Gyula verseit is, valamint az Ifjúsági Keresztyén Egyesület fiataljainak evangéliumi ének-összeállításait. /Utóhang egy imahéthez. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./
2002. március 16.
Sepsiszentgyörgyön volt idén az erdélyi magyarság központi márc. 15-ei ünnepe. Nemzeti lobogók alatt a gelencei hagyományőrzők, a 15. székely határőr gyalogezred a híres ,,szakállas" ágyú hű mását kísérte a Tamási Áron Színház előtt felállított emelvény szomszédságába. Őket követte a környező falvakból érkezett feldíszített szekerek menete. A népviseletbe öltözött asszonyokat, férfiakat, bandériumot szállító szekerek elvonulása után a rétyi Kováts András Fúvószenekar kíséretében az egyesített férfikórus a többezres ünneplő tömeggel együtt énekelte a Szózatot. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke köszöntötte az ünneplő közönséget és a meghívottakat, Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendezőt, a Magyar Kulturális Alapprogram elnökét, Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, Szabó Tibort, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökét, Íjgyártó Istvánt, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetét, Sallai Imrét, a nagykövetség katonai attaséját. Élnünk kell már kivívott jogainkkal, hangsúlyozta Tóth Birtan Csaba. Olosz Gergely helyettes kormánybiztos Adrian Nastase kormányfőnek ,,a magyar nemzetiségű román állampolgárokhoz" intézett üzenetét tolmácsolta, Szabó Tibor, a HTMH elnöke pedig Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz szóló üzenetét olvasta fel. Markó Béla ünnepi beszédét a tömeg tapsa többször félbeszakította. Jankovics Marcell kiselőadása a magyarságtudat elmélyítéséhez nyújtott támpontot. A Nemzeti dalt ezúttal a Bumeráng együttes adta elő, az egyházi áldást Zelenák József evangélikus lelkész tolmácsolta. A tízezernyi torokból felcsendülő székely himnusz és nemzeti imánk eléneklése után a tömeg csendesen feloszlott, sokan az Erzsébet-parkbeli '48-as emlékmű felé vették útjukat, a koszorúk borította oroszlános emlékmű előtt még egy utolsó főhajtással tisztelegve szabadságharcos őseink: a mi hőseink emléke előtt. /(vop): Sepsiszentgyörgy. A magyar méltóság ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./
2007. július 13.
A nagybányai evangélikus egyházközség újabb ingatlannal gazdagodott, amelyet az elmúlt hét végén Zelenák József püspökhelyettes-esperes szentelt fel. Köncze Geréb Árpád esperes, helyi lelkész elmondta, az új gyülekezeti otthonban összejövetelek, szeretetvendégségek mellett lehetőség nyílik ifjúsági találkozókra, nőegyleti összejövetelekre és nem utolsósorban a diakóniai munkára. /Gödri Alpár Béla: Evangélikus gyülekezeti otthon Nagybányán. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./
2007. szeptember 14.
Egyházkerületi testületek és tisztségviselők megválasztásával, valamint kánonrevízióval zárta munkálatait a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház (RELE) első zsinati alakuló ülése. A Kolozsváron szeptember 7-én és 8-án lezajlott kétnapos ülésszakon a zsinati tagok megvitatták a RELE alkotmányát, valamint a kánont. Adorjáni Dezső Zoltán püspök négy pontban foglalta össze az egyház munkájának lényegét: a misszió, a diakónia, az oktatás, valamint az ökumenikus és közéleti kapcsolat. Adorjáni Dezső beiktatta a RELE püspök-helyettesét, Zelenák József esperest, valamint az egyház főtanácsosát, Fehér Attilát és másodfelügyelőjét, Páll Gyulát. /Gödri Alpár Béla: Mire jó a keresztyénség? = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./
2011. november 16.
Lassítani a magyarság fogyását (Szórványtanácskozás Sepsiszentgyörgyön)
Háromszék ezer szállal kötődik a Hunyad, Fehér és Szeben megyei magyar szórványvidékhez, aki fogékony erre, további gyökérkereséssel is lehet erősíteni az összetartozást – vélekedett tegnap Sepsiszentgyörgyön tartott rendezvényen Demeter László megyei önkormányzati képviselő, az Összetartozunk szórványprogram felelőse.
A Magyar Szórvány Napja – november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja – alkalmából a megyeházán tegnap tartott tanácskozáson háromszéki intézményvezetők, civil és kulturális szervezetek, valamint egyházak képviselői beszéltek a Székelyföld–szórvány partnerségről, eddigi eredményekről, jövőbeli lehetőségekről. Háromszék ebben a vonatkozásban három térséggel – Fehér, Hunyad és Szeben – kötött testvérmegyei szerződést, de jövőre bővíteni szeretnének, a Bákó megyei csángó közösségre is kiterjesztenék a programot.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy fogalmazott, közösségépítésről van szó, a program fontos célja, hogy identitásuk megőrzésében segítsék az asszimilációnak kitett erdélyi magyar lakosságot. Az eddigi tevékenység legjelentősebb eredménye, hogy Hunyad megyében lelassult a magyarok fogyása. Szervezett kapcsolatépítésre van szükség, intézmények, egyházak segítségére, de a megyeháza mellett a programban eddig is szerepet vállalt Sepsiszentgyörgy önkormányzata, civil szervezetek, egyházak egyaránt – fűzte hozzá, megköszönve Demeter László és Nemes Előd korábbi programvezető munkáját. Demeter László vázolta az eddigi kulturális, szociális rendezvényeket, olyan "torokszorító élményekről" beszélt, amelyek azt erősítik, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni. Hunyad megyében van olyan település, ahol egyetlen magyar maradt, akinek az a feladata, hogy harangozzon az ottani református templomban – magyarázta, de azt is láthatta, milyen, amikor szórványvidékiek sírnak egy néptáncbemutatón. Hangsúlyt fektettek a gyermekprogramokra, mert leginkább az ifjúságot veszélyezteti az asszimiláció, jó érzés volt hallani, amint Hunyad megyei gyermekek arra buzdították egymást, beszéljenek magyarul, s látni, a fiatalok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése barátságok mellett szerelmet is eredményezhet. A Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvények célja az együttgondolkodás, a jövő tervezése civil szervezetek, kulturális intézmények, egyházak bevonásával – összegezett, hozzáfűzve, hogy "a szórványvidékiek épülése a mi épülésünkre is szolgál". Így tegnap is többen fogalmazták meg 2012-re vonatkozó javaslataikat, kulturális programajánlatukat, ezeket decemberig összesítik, nemcsak időpontok rögzítéséért, hanem azért is, hogy forrásokat tudjanak elkülöníteni. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes szerint mindig személyes kapcsolatokon múlik, hogy miként tudunk cselekedni a szórványban élőkért, tartós viszony ottani és itteni családok között alakul ki, míg Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója úgy vélekedett, az iskolának sajátos küldetése, hogy figyeljen a szórványra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. október 29.
Márton Áron-szobrot avattak Szentgyörgyön
Márton Áron püspök szobrát avatták fel szombaton a sepsiszentgyörgyi belvárosi római katolikus templom kertjében. Vargha Mihály szobrászművész alkotását Sánta Csaba szovátai műhelyében öntötték, a püspök ülő szobrát a Szent József-plébánia a belvárosi katolikus templom felszentelésének száztíz éves évfordulójára állíttatta.
Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus püspök 1902. október 26-án szentelte fel az új sepsiszentgyörgyi templomot, ennek évfordulóját ünnepelte az egyházközösség. Az évfordulós ünnepséggel és a szoboravatással csatlakoztak a XVI. Benedek pápa által néhány nappal ezelőtt meghirdetett hit évéhez, amelynek a sepsiszentgyörgyi ünnepség volt az első mozzanata.
Az október 27-i, szombati rendezvényen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta a szentmisét, felhívta a figyelmet arra, hogy Márton Áron életútja és hitvallása minden magyarnak követendő példa. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az avatóünnepségen megfogalmazta: „Egy közösségnek mindig egy jó iránytűre, jó példákra van szüksége ahhoz, hogy a helyes úton megmaradhasson. Olyan példákra, melyekből erőt lehet meríteni a nehéz időkben, melyek helytállásra és kitartásra sarkallnak. Kevés olyan nagy formátumú alakja van a modernkori Erdély történelmének, mint Márton Áron püspökünk. Kevesen vannak azok, akik hozzá hasonlóan a nyugodt élet helyett az önfeláldozást, a meg nem alkuvást választották. Ő azon ritka emberek közé tartozott, akik inkább vállalták az üldöztetést, a meghurcoltatást, semmint elárulják a közösség ügyét, az erdélyi magyarság ügyét.”
Ugyancsak szombaton ünnepelték a kézdivásárhelyi evangélikus templom felújítását. A templom azért is különleges, mert idén 65. éve nemcsak az evangélikus, hanem a református és az unitárius hitközösségeknek is otthont nyújt. A hálaadó istentiszteletet Zelenák József esperes, valamint Domokos Jenő alesperes celebrálta. Ünnepi beszédében Adorjáni Dezső Zoltán püspök elmondta: Kézdivásárhely evangélikus szórvány, ám meglátása szerint ezt a szokásostól eltérő módon kell értelmezni, mert csak az evangélikusok lélekszámára utal.
„A szórvány ebben az esetben sokkal inkább jelent feladatot, hiszen arra buzdít, hogy a munkát, bármilyen nehéznek is tűnne, el kell kezdeni” – fogalmazott Adorjáni. A felújított templomban Tamás Sándor átadta Kovászna megye zászlaját is, hangsúlyozva, hogy „Háromszék címeres lobogója olyan szimbólum, amely egyesíti a székelyeket”.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. május 23.
In memoriam – „Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt szerda délután helyezték nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök prédikációjában kifejtette: a földi szeretet kötődéseitől fájdalmas az elszakadás, de nem reménytelen, ha a halált nem elmúlásnak, hanem átmenetnek tekintjük. – Az isteni szeretet vigasztaló valóság is egyben. A lét értelmét az isteni szeretet megtapasztalása által foghatjuk fel – mondta a püspök, majd a viszontlátás reményében búcsúzott Mózes Árpádtól.
Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus magyarországi püspök Pál apostolt idézve jellemezte Mózes Árpádot, amikor azt mondta: „ama nemes harcot megharcoltam, /…/, a hitet megtartottam”. – Mi is az élet? Harc, kemény küzdelem. Ám most olyan világban élünk, amikor az emberek minél kényelmesebben akarnak élni, szórakozni, és nem akarják vállalni a küzdelmet. Pedig Isten a küzdésre rendelt minket, még akkor is, ha néha önmagunkat kell legyőznünk – magyarázta a nyugalmazott püspök, majd a hit fontosságáról értekezett: „ha van hitünk, mindenünk van, ha nincs hitünk, semmink sincs”. Ezt követően Szebik Imre ismertette Mózes Árpád életének főbb eseményeit.
– Mózes Árpád soha nem lázadt nehéz élete és Teremtője ellen. Jó emberismerő, melegszívű lelkipásztor, kiváló egyházvezető, igaz magyar ember volt, aki sokat fáradozott az erdélyi magyar közösség megtartásáért. A magyarországi evangélikus egyházhoz is szoros kapcsolat fűzte: gyakran prédikált gyülekezeteinkben – jellemezte az elhunytat Szebik.
Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, brassói esperes Lukács evangéliumából idézett. – Isten szolgái egy életen át bizonyságot tesznek Istenről. Boldog ember az, akinek ez megadatik. Mózes Árpád ilyen ember volt, nem élt tehát hiába – tette hozzá Zelenák, majd Reményik Sándor Viszontlátásra című versével búcsúzott a volt püspöktől.
Christoph Klein, a Szász Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke románul és németül szólt az egybegyűltekhez. Német beszédét Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos fordította le magyarra. – Többéves értékes kapcsolat fűzött Mózes Árpádhoz, akinek megvolt az a képessége, hogy nagyon tudott örülni, örvendeni. Élete tele volt örömmel és szenvedéssel, munkával és imával. Mózes tudta, hogy az öröm Istentől jön, így szolgálta egyházát – mondta Klein.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke úgy vélekedett: Mózes Árpád azért lelt végső nyugalomra a Házsongárdi temetőben, hogy sírköve hosszú ideig hirdesse: voltunk és vagyunk. – Mózes Árpád az erdélyi magyar közösség kemény oszlopa volt, akit erős tartás, mély hit, példaadás jellemzett. Meghajtjuk fejünket nagysága előtt, és azt kívánom: Isten rendeljen hozzá hasonló erős oszlopokat, hogy Erdély megtartasson! – összegzett a református püspök.
A Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc elmondta: Mózes Árpád mindig Isten igaz szolgája volt, aki példát mutatott nekünk arra nézve, hogy Krisztusban mindenre van erő.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Nóda Mózes, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának oktatója szólalt fel. Mózes Árpádot állhatatos, és a megpróbáltatásokra készülő emberként jellemezte, akinél a szolgálat alázatot is jelentett.
Kiss Béla nyugalmazott kolozsvári evangélikus lelkész az 1956-ban elítélt teológustársak nevében, egy több mint fél évszázados barátság birtokosaként elevenítette fel Mózes Árpád emlékét. Megtudtuk: börtönéveikben együtt imádkoztak, szabadulásuk után pedig további vidám és szomorú eseményeket éltek meg együtt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejtette: nehéz sorsa volt Mózes Árpádnak, de az átélt nehézségeket nem mindig tartotta panasznak, hiszen a nehézség szép is lehetett. – A szolgálat adott értelmet életének, az a szolgálat, amelyet a nacionalista-kommunista diktatúrában és az elmúlt két évtizedben végzett. A hat évi börtön megacélozta keresztény hitében és magyarságában. Egyházat és közösséget épített, aktívan szolgáló életet élt, amelynek az volt a mozgatórugója, hogy az erdélyi magyarságnak nem búsulni, hanem jövőt teremteni kell! – mondta beszédében az RMDSZ-elnök.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 25.
Új úton az RMDSZ? (Ülésezett az SZKT)
A viták, nyílt vagy burkolt összecsapások helyszíne volt a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülése. Kelemen Hunor szövetségi elnök első ízben fordult szembe elődjével és mentorával, Markó Bélával, aki az elmúlt hetekben több ízben bírálta amiatt, mert feladni látszik a korábbi kis lépések politikáját, kifogásolta, hogy az RMDSZ is részt vett a nagy menetelésben, és a szórvány cserbenhagyásaként minősítette a székely autonómiatörekvések támogatását. Kelemen egyértelműen fogalmazott: nem lehet mozdulatlanul állva a csodára várni, eddigi eszköztárukat új elemekkel kell kiegészíteni. „Nem mondtunk mást, mint ami a szövetség programjában szerepel, nem mondtunk mást, mint amit közösségünk akar” – fogalmazott. Leszögezte, a jövő évi EP-választásokon az RMDSZ színeiben, a tulipán jele alatt indulnak jelöltjeik. Párbeszédről lehet szó, de a zsarolásnak nem engednek, olyanoknak nincs helyük listájukon, akik korábban a megosztást szolgálták – szögezte le. Az ülés a szövetség kitüntetései, az Ezüstfenyő Díjak kiosztásával kezdődött. Az elismerést azoknak ítélik oda, „akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért”. Háromszékről Kisgyörgy Zoltán geológus, földtani és helytörténeti szakíró, lapunk munkatársa és Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes, püspökhelyettes vette át a díjat. Előre lehetett sejteni, hogy az SZKT ülése nem a megszokott semmitmondó bágyadtságban telik el, az elmúlt hetekben egyre élesebbé váltak ugyanis a régi vezetés bíráló hangjai, többen próbáltak ellentétet szítani Székelyföld és szórvány között, de az is kiszivárgott, sűrűsödnek a viták arról, milyen úton kell tovább haladnia az RMDSZ-nek. Így Kelemen Hunor politikai beszámolója sokkal inkább állásfoglalásnak hatott. S bár kiemelte, nem új irányról van szó, az is nyilvánvalóvá vált: új időszámítás következik a szövetség életében.
Cselekvés ellenzékben is
Kelemen Hunor szövetségi elnök Bethlen Gábor és Kós Károly egy-egy idézetére építette beszámolóját. Négyszáz éves, de ma is pontosan működő közéleti iránytűként jellemezte Bethlen szavait: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Kós Károly felhívását a Kiáltó Szóból kölcsönözte: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való...” Ellenzékbe kényszerült az RMDSZ bő másfél évvel ezelőtt, és ez új kihívásokat, kérdéseket is felvetett, például, hogy változtatnia kell-e addigi politizálásán, „tudjuk-e, akarjuk-e, szabad-e úgy szemlélni a politikát, mint egy várótermet, előszobát, ahol csak üldögélni kell csendben, nem föltétlenül felemelt fejjel, várni kell mozdulatlanul, ha lehet úgy, hogy senkit ne zavarjunk, mert egyszer, előbb vagy utóbb, úgyis beszólítanak”. Nem lenne gond az ellenzékben politizálás egy olyan társadalomban, ahol a többség-kisebbség viszonyát a kölcsönös bizalomra alapuló együttműködési szándék jellemzi, de Romániában azt tapasztaljuk, hogy a megszerzett jogok megőrzése legalább akkora kihívás, mind az esetleges továbblépés – fogalmazott Kelemen Hunor. Számba vette az elmúlt egy esztendőt: alkotmánymódosító javaslataik egy részét sikerült érvényesíteniük, ám végül halasztódott az alaptörvény megváltoztatása, de legalább elmaradt az a közigazgatási reform is, a régiósítás, amely az önkormányzati erők megtizedelésével járt volna. Jelentős előrelépésnek nevezte a decentralizációs törvényt, mellyel „az elmúlt sok-sok esztendő legmélyebb hatalomátadására kerül sor. Az önkormányzatok erősebbek lesznek, nagyobb hatáskörökkel rendelkeznek, és a döntések közelebb kerülnek a helyi közösségekhez”. Szólt a fejlesztési régiók átszervezése okán kezdeményezett aláírásgyűjtésről – tíz nap alatt sikerült kétszázezer támogatást összesíteniük – és a székelyek nagy meneteléséről, mindkettő a közösségi akarat felmutatását szolgálta. Elismételte korábban már megfogalmazott álláspontját: „sem régióátszervezést, sem autonómiát nem valaki ellenében képzelünk el, hanem valakikért. (…) Amit mi kérünk, az csupán annyit jelent, hogy a mi dolgainkról mi magunk akarunk dönteni.”
Nem vagy-vagy, hanem is-is
Kelemen Hunor a belső bírálatokra válaszolva elmondta: „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Eddigi eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt, és valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell.” Véleménye szerint hamis állítás, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben, illetve a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva. „A kulturális autonómia a területi vagy regionális autonómiával alkot teljes egészet, egyik nem zárja ki a másikat, hanem kiegészíti azt. Arról persze nincsenek illúzióim, hogy ma éppen milyen esélye van egyik vagy másik tervünk megvalósításának. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy mozdulatlanul állunk, és csodára várunk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A közeljövő céljai között az EP-választásokat említette, ott kell lenni Brüsszelben, mert bár európai polgári kezdeményezésüket elutasították, a lisszaboni szerződés módosításakor „rést kell ütni a falon”, el kell érni, hogy a kisebbségi jogok védelme az EU alapdokumentumának részévé váljék. Kelemen Hunor nemcsak Markó Bélának, de Tőkés Lászlónak is üzent: „nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Partnerséget ígérünk minden olyan személynek és szervezetnek, aki és amely abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse. Mindazt, ami 2012-ben a parlamenti választásokon történt, nem tudjuk meg nem történtnek tekinteni, nem tudjuk kitörölni a szövetség intézményes memóriájából”. Magyarország irányába is megfogalmazta álláspontját: „Mindig azt mondtuk, hogy a megszerzett jogokkal élni kell. Az állampolgársággal járó szavazati jogról is csak ezt mondhatjuk. Ahogy a könnyített állampolgárság megszerzéséhez is segítséget nyújtottunk anélkül, hogy ezért bárkitől ellenszolgáltatást kértünk vagy vártunk volna el, a regisztrációval kapcsolatosan is így járunk el” – jelentette ki.
A többség egyetért
A szövetségi elnök felszólalását követő politikai hozzászólások többsége megerősítette Kelemen Hunor álláspontját. Többen kiemelték a decentralizációs törvény jelentőségét (Borbély László, Cseke Attila, Király András), Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke a megyei önkormányzatoknak átadott diáktáborok egy rendszerbe építését és az erdélyi magyar diáküdültetési program létrehozását javasolta. Ugyanakkor megfogalmazott egy cseppet sem fiatalos, de az RMDSZ szárnyai alatt felnövekvő ifjakra jellemző példázatot is: maratoni távgyalogláshoz hasonlította a szövetség tevékenységét, ahol csoportban kell haladni, nem szabad senkinek nagyobb sebességre kapcsolnia, aki pedig lemarad, azt kizárják. A szórvány–székely kapcsolatokról Winkler Gyula EP-képviselő fogalmazta meg: nagyon jó nagykövetei lehetnek a szórványban élők a székely autonómiaköveteléseknek a románokkal folytatott párbeszéd során. Korodi Attila képviselő és Tamás Sándor is felvetette, hogy az autonómiaharcban szükség van az eszköztár bővítésére.
Vass–Frunda összecsapás
A Marosvásárhelyen kívüliek számára váratlanul bukkant elő egy nagyon éles vita Vass Levente és Frunda György között. Két felszólaló szájából is elhangzott: „el a kezekkel Vass Leventéről és a kőtörő osztályról!”, majd körvonalazódott a történet is: Marosvásárhelyen a Vass Levente által irányított urológia-kőtörő részleget más részlegbe akarják beolvasztani, ez ellen már augusztusban tiltakoztak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának és kari tanácsainak tagjai. Többen Frunda Györgyöt sejtik az intézkedés hátterében, hiszen a felesége az urológiarészleg vezetőjeként közvetlenül érintett az ügyben. Ezenkívül a tavalyi választásokról jól ismert tény az is, hogy bár korábban Vass Levente volt az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, a szövetség végül mégis Frundát támogatta, akinek aztán nem sikerült legyőznie román vetélytársát. Most Vass Levente nagyon élesen fogalmazott: véleménye szerint a korábbi történéseknek köszönhető, hogy jövő héten már, valószínű, nem lesz főosztályvezető, azzal vádolta meg Frundát, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja az említett osztályt, így akar bosszút állni rajta, és a megyei RMDSZ-szervezet „passzívan asszisztált” ehhez. „Az egyedüli dolog, amivel meg tudom tartani a méltóságomat, hogy nem félek; sem Frunda Györgytől, sem másoktól” – jelentette ki, szavait pedig vastaps követte. Frunda György hazugnak nevezte Vass Leventét, és perrel fenyegette. Sokat elmond a helyzetről, hogy ő azonban néma csendben hagyta el a pulpitust, senki nem tapsolt.
Lezárult a Markó-éra
Az „öreg oroszlánok” és „fiatalabb farkasok” közötti nézetkülönbségek visszaköszöntek még néhányszor. Borbély László, aki két évtizede meghatározó politikusa az RMDSZ-nek, például azt hangoztatta, hogy a választott út jó volt, sok mindent sikerült elérniük, nem váróteremben ült az erdélyi magyarság. Markó Béla is visszavonulót fújt. Mint mondotta, nem provokálnak belőle replikát a Kelemen Hunor által hangoztatottak. Kifogást csak a magyarországi választásokkal kapcsolatos véleménye ellen emelt: szerinte jobb lett volna olyan megoldás, amely szerint a határon túli állampolgárok csak bizonyos dolgokba szólhatnak bele. Markó kiemelte, fontosnak és tisztázó jellegűnek is tartja Kelemen Hunor állásfoglalását. Egy húszesztendős korszak lezárult – mondotta. „Kialakítottuk a jogi kereteket, és jön a következő korszak, amikor döntési jogköröket kell magunkhoz vennünk. Az autonóm döntés különböző formái felé kell elindulnunk. Nem fogadhatjuk el, hogy a következő húsz év csak az elmúlt húsz év eredményeinek megvédésről szóljon” – hangsúlyozta Markó Béla.
Az SZKT testülete arról is döntött, hogy március elsején rangsorolja európai parlamenti képviselőjelöltjeit, és elfogadták a jelöltállítás szabályzatát. Eszerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete vagy a szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Miért ajánlásával lehet pályázni a képviselő-jelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 5.
Zenei áhítat
Néhány éve az evangélikus-lutheránus egyház kórusai éves találkozójukat a városünnepre időzítik. Igaz, távol a már szombat délelőtt lüktető sokadalomtól, Széna utcai templomuk meghitt közegében, visszafogottan, de mégis jelenvalóan.
Mert miként Fejér Attila főtanácsos áhítatában fogalmazott, a szövetség ládájának jelenléte Dávid számára is Isten szentségének közelségét jelentette, ez pedig boldog énekre indította. A tizenharmadik együttlétnek voltak ugyan „igazolt hiányzói” (a bukarestiek, a hosszúfalusiak, no meg a baróti református közösség énekesei idén nem tudtak eljönni – ismertette Zelenák József tiszteletes), de itt voltak és hálaadó énekükkel megtöltötték a templomot és egymás szívét a brassói, a halmágyi (képünkön), a barcaújfalusi, a krizbai, a négyfalusi, a sepsiszentgyörgyi evangélikus egyház kórusai, meghívottként pedig a kilyéni Búzavirág dalkör. (Ferencz) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 13.
Magyar magyarul tanuljon tudományt (Apáczai Csere János emlékházat avattak)
Régi tanácstermét emlékházzá alakíttatta Apáca evangélikus egyháza, hogy a parókia udvarán ne csak a falu jeles szülötte életét-életművét bemutató állandó kiállítást kínáljon. A kiállítótér a Brassó megyei magyar faluról, Apácáról is szól.
Ötvenöt évvel ezelőtt még kisebbségben éltek a helyi románok és a román anyanyelvű romák ebben a faluban – ma fordított az etnikai összetétel a romák rohamosan növekvő lélekszáma miatt. Nyelvében és vallásában azonban él a hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó magyarság, papjai és tanítói, de egész históriája is erről tanúskodik. „Megálló az ember, amíg él, / Por és hamu, hulló levél, / S nagy büszkén mégis azt hiszi, / Éltét tudja, meddig viszi!” – áll egy helybeli gébörös ház homlokán a bölcs felirat. Ötvenöt évvel ezelőtt Apáczai Csere János (1625–1659) halálának 300. évfordulóján az emlékünnepélyt ottani pedagógusokként szerveztük, s bizonyítgattuk a brassói kultúrvezetőknek, hogy Apáca szülötte volt, filozófiai és pedagógiai író, teológus, a hazai magyar művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője. A falu iskolájának homlokfalán álló emléktábláját is fényképen vittük az akkori megyei kultúrbizottsághoz, amelyet 1881-ben a Brassó Megyei Tanítótestület állított. Ezt is – miként a kakaslövés húsvéti népszokását – sok veszély fenyegette akkortájt, ám még a legsötétebb diktatúrának is fejet kellett hajtania Apáczai nagysága előtt: 1975-ben szobrot is állítottak emlékére az iskola előtt (Elena Hariga Avramescu műve), amelynek avatásakor Ortutay Gyula néprajzkutató, a Magyar Népköztársaság egykori közoktatásügyi minisztere helyezte el az emlékezés koszorúját.
Sok-sok intézmény és iskola mellett a helybeli is az ő nevét viseli. A május 4-én újonnan felszentelt emlékház avatóját megnyitó istentiszteletet abban a templomban tartották, amelynek a nagy tűzvész előtti falai között öntötték Apáczai fejére a keresztvizet. Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, az erdélyi evangélikus-lutheránus egyház püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: Apáczainak az iskolák felette nagy szükségességéről szóló munkája kisebbségi életünk oktatásügyének ma is útmutatója kell hogy legyen. „Magyar magyarul tanuljon tudományt, más nemzetekkel versenyt csak úgy állhat, építsünk Erdélyben felső oskolákat, hogy ne nézzen más nemzet kitsinylő szemekkel ránk!” – hangzott el Apáczai sokszor idézett mondata. A népes gyülekezethez szólt továbbá nt. Zelenák József, a Brassói Evangélikus Egyházmegye esperese-püspökhelyettes, Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes, az apácai származású Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében és Bölöni László, Apáca község alpolgármestere. Simon László helybeli evangélikus lelkész, az emlékház megteremtésének lelkes kezdeményezője örömmel nyugtázta, hogy a szülőfalu nagy ünnepére számos, Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön élő, apácai származású személy is tiszteletét tette, s mert Apáca néprajzi szempontból is Erdővidék része, szeretettel fogadta a Kovászna megyei települések küldöttségeit-lelkészeit. A Magyar Külügyminisztérium által támogatott emlékházat Adorjáni püspök szentelte fel, s a munkálatokba hathatósan besegítő Vetró Bodoni Sebestyén András kézdivásárhelyi képzőművész mutatta be. A korszerű muzeológia megoldásait követő kiállítás bemutatja Apáczai Csere János életét, peregrinus éveit, munkásságát, és külön értéke, hogy anyagában több Apáczai-munka eredeti példányát is láthatjuk, mint a Gyulafehérváron 1654-ben kiadott Magyar Logikácska. Az emlékház előtt a helybeli egyházi kórus énekelt Simon Ilona lelkipásztor vezényletével, s a Hajnalcsillag táncegyüttes tanulókból és fiatalokból álló csoportja szórakoztatta a jelenlévőket. A szereplők szász elemeket is tartalmazó székely népviselete, a hely- és családnevek is azt bizonyítják, hogy Apáca magyar népe eredetében is erdővidéki székely, vallásában pedig a hétfalusi magyar csángóság része. A köményes pálinka és a helyi ínyencségként felszolgált tejfeles lepény után elhangzott pohárköszöntőjében mondta el e sorok szerzője azt, ami az emlékezésen nem hangozhatott el, de mindenképpen Apácához és nagy fia emlékéhez tartozik. Orbán Balázs is jelzi, hogy Apácán apácakolostornak kellett lennie valahol a falu déli részén, az 1960-ban itt végzett kutatás alkalmával megtaláltuk azt a bennvalót a Czerjék-szorosban, ahol a kolostor feküdt, s egy ón gyertyatartót is mint tárgyi bizonyítékot. A falu kopjafás temetőjében nyugvó Oláh István bácsitól gyűjtöttük a szájhagyományt, miszerint: „Csere János egy mulatság alkalmával esszekeveredett a nagyajtai fiatalokkal, akik látták, hogy eszes gyermök, csalogatták, s meggyőzték, hogy menjen fel velik Kolozsvárra felsőbb iskolába. Úgy is történt, s mert jó fejű volt, ott is maradt.”
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 1.
Kicsi, de élni akaró gyülekezet
Három évtizeddel ezelőtt még az a felfogás élt, hogy Csíkszeredában elhanyagolható szórványközösség él, mára viszont élő gyülekezetté nőtte ki magát ez a közösség – hangzott el a szórványvasárnapi ünnepségen. A csíkszeredai evangélikus-lutheránus egyházközség ötödik alkalommal hívta istentisztelettel egybekötött közös ünneplésre híveit.
A csíkszeredai evangélikus templom 2009-ben történt felszentelése óta vált hagyománnyá a szórványvasárnapi ünnepség. Az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is Hargita megye egész területéről érkeztek a hívek a megye egyetlen evangélikus istenházához, hogy együtt imádkozzanak, és hitükben erősödjenek.
A semmiből lett élő gyülekezet
„Három évtizeddel ezelőtt Csíkszeredában szinte semmi nem volt. Akkor az volt a felfogás egyházi körökben, hogy az itteni szórvány elhanyagolható. Mára azonban egy élő gyülekezet jött létre, hiszen ahol a szőlőt gondozzák, ott a gyümölcs is terem” – fogalmazott vasárnapi prédikációja során Adorján Dezső Zoltán. A Romániai Evangélikus-lutheránus Egyház püspöke emlékeztetett, öt évvel ezelőtt szentelték a megyeszékhelyi templomot, amelynek építése komoly áldozatokkal járt. A püspök kiemelte, az igazi keresztényi lelkület az, ha nemcsak egy felemelő pillanatban, hanem egy ünnep után is él Krisztus a szívekben.
Hiába a templom, ha nincs benne élet
„Valami, valaki hiányzik mélyen a szívünkben. Törés van az ünnepek és a hétköznapok között” – állapította meg a püspök, arra célozva, hogy az ünnepeken kívüli istentiszteletek során foghíjasak a templomok padsorai. Meglátása szerint lehet templomokat felújítani, és építeni, lehet karitatív intézményeket létrehozni és nagyszabású ünnepségeket szervezni. Mindez azonban nem elég: „Ha Isten szentlelke nem járja át ezeket, akkor az egyház lehet egy intézmény, de nem lesz élő organizmus” – fejtette ki az egyházi méltóság.
A legnagyobb szórvány
„Ez az öt évvel ezelőtt Istennek felszentelt épület nemcsak a csíkszeredaiaké, hanem az egész Hargita megyéé, hiszen az egyetlen ilyen hajlék a megyében” – jelentette ki az istentisztelet végén Tóth Károly, a megyeszékhelyi lelkipásztor.
Ezt követően a vendéglátó egyházközség presbitériumának nevében Hecser Zoltán, Magyarország Főkonzulátusának képviseletében pedig Magyar Balázs konzul szólt az egybegyűltekhez. Végezetül Zelenák József, a brassói egyházmegye esperese köszöntette a jelenlevőket. Elmondása szerint Csíkszereda az egyik legnagyobb romániai evangélikus szórványegyházközség, hiszen tizenöt szórvány gyülekezet tartozik soraiba. A szórványvasárnapi együttlét rövid kulturális műsorral, majd ünnepi ebéddel zárult.
Rédai Botond. Székelyhon.ro
2014. december 20.
A himnusz védelmében – Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma
2015. augusztus 21.
Lélekben ünnepelni
Az esőre álló időjárás miatt Isten hajlékába szorult a sepsiszentgyörgyi ünneplő közösség, de a Szent István-nap méltósága, üzenetének fontossága éppúgy érvényesült, akárha a Szent József-plébániatemplom udvarán zajlott volna a bensőséges ünnep. Hiszen – mint Szabó Lajos kanonok megjegyezte – első királyunk emléknapján mi lélekben akarunk ünnepelni.
Az ünnepi szentmise után felszólaló Szabó Lajos Talleyrand elhíresült mondására – vedd el a nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz – alapozva figyelmeztetett, a történelem során sokan, sokszor akarták és akarják ma is elvenni múltunkat, elvágni azokat a hajszálgyökereket, melyekkel népünk táplálkozik, de mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy lemondva múltunkról azzá váljunk, amivé a mai élet akarja. Ezért kellene évente nemcsak egyszer, de sokszor felidézni Szent István alakját, hogy tanításai úgy ivódjanak lelkünkbe, hogy elmondhassuk, mi magunk is hős apának hős fiai akarunk lenni.
Szabó Lajos kanonok kiemelte, az a nagy összevisszaság, ami körülvesz bennünket, sokszor azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindennek vége, nincs tovább – holott Szent István szelleme arra kötelez bennünket, hogy nem adhatjuk fel. Nem elég vágyni, nem elég akarni, de tenni kell, miként szent királyunk cselekedett, és nem homokra, de sziklára kell építeni. Hogy orrlógató, bús magyarokká ne váljunk, csak fel kell szítani magunkban a hitet, István királyhoz hasonlóan, aki Istenbe vetett hitével erős államot épített. Nekünk élnünk kell, továbblépnünk, Szent Istvántól meg kell tanulnunk közösségi emberekké válni. Szent István az egységet hagyta ránk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy eszméje, példája általunk és bennünk szétrombolódjék – mondta az atya, arra is figyelmeztetve, hogy első királyunk fiához írott intelmei ma éppoly aktuálisak, akár ezer esztendővel ezelőtt, tanítást, eligazítást adnak minden magyar család számára. Az ünnep teljessé tételéért bemutatott műsorban fellépett a Szent József-plébániatemplom kórusa, szavalt Debreczi Kál­mán színművész, illetve beszédet mondott Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a templom előtti Szent István-szobrot megalkotó Vargha Mi­hály, majd felszólaltak történelmi egyházaink képviselői: Biró Attila unitárius lelkész, Zelenák József, az evangélikus-lutheránus egyház segédpüspöke, Hajdu János sepsi-barcasági római katolikus főesperes (a református egyházat senki nem képviselte).
A nemzet kenyerének megáldása előtt Szabó Lajos kanonok rövid beszédében kiemelte: nekünk is azt az egységet kellene építenünk, amit a Diószegi Pékség által sütött kenyér jelképez, hiszen minden magyarlakta vidékről származó búzaszemekből készült. Nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklését követően került sor az ötvenkilós kenyér felszeletelésére és szétosztására, ezzel párhuzamosan a templom előtti Szent István-szobor koszorúzására.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 22.
Lélekben ünnepelni – Szent István-napi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön
Az esőre álló időjárás miatt Isten hajlékába szorult a sepsiszentgyörgyi ünneplő közösség, de a Szent István-nap méltósága, üzenetének fontossága éppúgy érvényesült, akárha a Szent József-plébániatemplom udvarán zajlott volna a bensőséges ünnep. Hiszen – mint Szabó Lajos kanonok megjegyezte – első királyunk emléknapján mi lélekben akarunk ünnepelni.
Az ünnepi szentmise után felszólaló Szabó Lajos Talleyrand elhíresült mondására – vedd el a nép múltját, és azt teszel vele, amit akarsz – alapozva figyelmeztetett, a történelem során sokan, sokszor akarták és akarják ma is elvenni múltunkat, elvágni azokat a hajszálgyökereket, melyekkel népünk táplálkozik, de mi magunk is hajlamosak vagyunk arra, hogy lemondva múltunkról azzá váljunk, amivé a mai élet akarja. Ezért kellene évente nemcsak egyszer, de sokszor felidézni Szent István alakját, hogy tanításai úgy ivódjanak lelkünkbe, hogy elmondhassuk, mi magunk is hős apának hős fiai akarunk lenni.
Szabó Lajos kanonok kiemelte, az a nagy összevisszaság, ami körülvesz bennünket, sokszor azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindennek vége, nincs tovább – holott Szent István szelleme arra kötelez bennünket, hogy nem adhatjuk fel.
Nem elég vágyni, nem elég akarni, de tenni kell, miként szent királyunk cselekedett, és nem homokra, de sziklára kell építeni. Hogy orrlógató, bús magyarokká ne váljunk, csak fel kell szítani magunkban a hitet, István királyhoz hasonlóan, aki Istenbe vetett hitével erős államot épített. Nekünk élnünk kell, továbblépnünk, Szent Istvántól meg kell tanulnunk közösségi emberekké válni. Szent István az egységet hagyta ránk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy eszméje, példája általunk és bennünk szétrombolódjék – mondta az atya, arra is figyelmeztetve, hogy első királyunk fiához írott intelmei ma éppoly aktuálisak, akár ezer esztendővel ezelőtt, tanítást, eligazítást adnak minden magyar család számára.
Az ünnep teljessé tételéért bemutatott műsorban fellépett a Szent József-plébániatemplom kórusa, szavalt Debreczi Kál­mán színművész, illetve beszédet mondott Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő, a templom előtti Szent István-szobrot megalkotó Vargha Mi­hály, majd felszólaltak történelmi egyházaink képviselői: Biró Attila unitárius lelkész, Zelenák József, az evangélikus-lutheránus egyház segédpüspöke, Hajdu János sepsi-barcasági római katolikus főesperes (a református egyházat senki nem képviselte).
A nemzet kenyerének megáldása előtt Szabó Lajos kanonok rövid beszédében kiemelte: nekünk is azt az egységet kellene építenünk, amit a Diószegi Pékség által sütött kenyér jelképez, hiszen minden magyarlakta vidékről származó búzaszemekből készült. Nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklését követően került sor az ötvenkilós kenyér felszeletelésére és szétosztására, ezzel párhuzamosan a templom előtti Szent István-szobor koszorúzására.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 23.
A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban
Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.
Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.
A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.
Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.
A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. október 26.
Velünk élő történelem
Akik meghaltak a szabadságért
Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog.
– Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett.
A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket.
Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson.
Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét.
Előre, budai srácok
Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket.
Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató.
A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg.
A székely szabadság még nem jött el
Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott.
A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult.
Kézdiszék is lerótta kegyeletét
Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt.
Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél.
Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni.
A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét.
Emlékjelhagyás Kézdialbisban
Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. január 15.
Szolgálni a világnak (Ökumenikus imahét Sepsiszentgyörgyön)
Mától tíz estén keresztül templomról templomra vándorolnak a sepsiszentgyörgyi református, katolikus, unitárius és evangélikus gyülekezetek, amelyek az „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1 Pt. 2, 9) mottóval szervezett ökumenikus imahéten együtt hallgatják az igét. A kereszténység egyetemes egységét hirdető eseménysorozat alapgondolatát idén a lettországi keresztények választották ki, az imahét bibliai alapvetését lapunk számára Zelenák József evangélikus lelkész, püspökhelyettes magyarázta.
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (Péter 2, 9–10.) Zelenák József kifejtette: „Péter apostol arról beszél, hogy a korai egyház az evangéliummal való találkozást megelőzően nem volt egy nép. De miután meghallották Isten elhívását arról, hogy ők egy kiválasztott nemzetség, és elfogadták Isten Jézusban adott megváltásának erejét, Isten népévé váltak. Ezt a valóságot fejezi ki a keresztség, amely minden keresztyén számára közös, amelyben víztől és Szentlélektől születünk újjá. A keresztségben meghalunk a bűnnek, hogy Krisztussal új életre támadjunk fel. Mindennap folyamatos kihívást jelent, hogy tudatosítsuk magunkban ezt az új, krisztusi identitásunkat.” 
A lelkész szerint „Isten nem érdemeink szerint választott ki minket. Szentté tett minket, de nem abban az értelemben, hogy a keresztyének erényesebbek lennének, mint mások. Azért választott ki minket, hogy betöltsük, beteljesítsük célunkat. Csak annyiban vagyunk szentek, amennyiben elkötelezettek vagyunk Isten szolgálatában, ami azt jelenti, hogy minden embert igyekszünk elérni Isten szeretetével. Királyi papságként élni annyit jelent, hogy szolgálunk a világnak. A keresztyének ebben az elhívatásban élnek, és számos különböző módon tesznek bizonyságot Isten hatalmas dolgairól. Közös krisztusi identitásunk tudata arra hív minket ezen az imahéten is, hogy közösen keressük a válaszokat a minket keresztyénként még mindig megosztó kérdésekre. Arra hívattunk – mint az emmausi tanítványok –, hogy tapasztalatainkat megosszuk, és így felfedezzük, hogy Jézus Krisztus is ott van velünk közös zarándokútunkon.” 
A Gyöngyvirág utcai református templomban kezdődő és jövő vasárnap a belvárosi református templomban végződő imatized estéin (mai s holnapi program lapunk 12. oldalán) a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége otthoni beteggondozói szolgálata javára gyűjtenek, amelyek idénre nem kaptak állami támogatást, s emiatt súlyos anyagi nehézségeik vannak. Tavaly az imahéten egy sokgyermekes családokat segítő alapítvány számára gyűjtöttek, amelynek bejegyeztetése bürokratikus okok miatt késik, de folyamatban, a rendelkezésre álló pénzt e célra letétbe helyezték – tájékoztatott Zelenák.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 5.
Csángó magyarok világtalálkozója
A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét végén Brassóban és Hétfalu minden településén a csángó-magyarok világtalálkozóján. Ha figyelembe vesszük, hogy a kulturális rendezvényeken jelen volt Barcaújfalu, Krizba, Apáca képviselete is, elmondhatjuk: együtt ünnepelt Délkelet-Erdély evangélikus magyar hitközössége.
A Brassó-belvárosi evangélikus templomban a rendezvénysorozat egyház- és eseménytörténeti résszel, tudományos kerekasztallal vette kezdetét. Az előadókat, a világiakat, a megjelent hívek közösségét Zelenák József egyházmegyei esperes köszöntötte. Kolumbán Vilmos, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora – földink – ecsetelte a királyföldi és barcasági reformáció történetét, kitért a barcasági vallásújítás úttörőjére, Johannes Honterusra is. A szervezők külön meghívottja, a Brassói Gernot Nussbacher történész, levéltáros és Honterus-kutató magyar nyelven pásztázta Honterus életpályáját, tevékenységének jelentőségét a protestantizmus ösvényének alakításában. A történelmi szász hegemóniáról esett ugyan szó, ennek kapcsán a Cenk alatti város és a szászság műveltség- és szellemalakító jelentőségéről is, több résztvevő azonban – miként azt jelezték – részleteiben szerette volna hallani, hogy milyen hatása volt ennek a folyamatnak és hogyan ment végbe Csángóföldön, gyanítva, hogy a reformáció közel sem volt mindenütt teljesen felhőtlen. Ezt az óhajt mintha alátámasztanák a csernátfalusi Bencze Mihály tanár, író, költő és ismert közéleti személyiség sorai, akinek a Barcasági csángók rövid története című írásában ez olvasható: „A reformáció idején a Brassói szászok Honterus vezetésével evangélikus hitre tértek. Hasonló sorsot erőltettek az addig zömében katolikus hétfalusi magyarokra. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére evangélikus vallásúak lettek. (...) Számtalan át nem aludt éjszakán töprengtem azon, hogy hol lehetnek azok az okmányok, dokumentum, írás, könyv, amelyből, ha már más minden dokumentum elveszett, a barcasági csángómagyarok igaz történelmét mégis meg lehetne írni. Hisz a természeti katasztrófákon és emberi butaságokon kívül történelmünk írásos dokumentumait hamisította és pusztította Róma, a frankok, az erdélyi szászok, a törökök, az osztrákok, a szerbek, a románok, a szlovákok, az oroszok, az izmusok, és hadd ne soroljam tovább.” A csángókérdéssel foglalkozó helyi tollforgatók igyekeztek ugyan az elmúlt 26 év alatt némi fényt deríteni erre a témakörre helyi kiadványokban, hangsúlyozva azt, hogy Brassó közelsége sok jót hozott, de ugyanannyi gondot is, meg kellett küzdenie a közelségében élő maréknyi magyar csángóságnak azért, hogy még ma is beszélhesse anyanyelvét, énekelhesse népdalainkat, megőrizze egykori népviseletét, borica-táncát.
Péntek délután Brassóban a Redutban tartottak megnyitó konferenciát lelkészek és egyházvezetők részére, köszöntőt mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a világtalálkozó meghívott résztvevője.
Türkösben, Bácsfaluban
A Brassói pénteki egyháztörténeti előadásokat gyerek- és ifjúsági istentisztelet előzte meg csütörtökön Türkös evangélikus templomában, amelyet Ifjúsági Nap követett a Zajzoni Rab István csángó költő nevét viselő elméleti líceumban. Az összes csángó falu iskolái képviseltették magukat. A tanulók számára fontos rendezvény tematikája a reformáció 500 esztendeje volt, a versenyző diákok felhasználhatták addigi magyar történelmi és irodalmi ismerteiket.
− Négy rövid történelmi előadást hallgattak meg a versenyt megelőzően a gyerekek, s az ott készített jegyzeteiket, a hallottakat is felhasználták a vetélkedőn. Feladatlapot készítettünk, és bizottság értékelte a feleleteket – tájékoztatott a szervezésben oroszlánrészt vállaló Kóródi Levente türkösi lelkipásztor. Bízunk abban, hogy a vetélkedő hozadéka mAradandó és hasznos lesz a csángó fiatalság aranytartaléka számára az elkövetkező évek során.
A bácsfalusi evangélikus templomban Kovács Lehel egyetemi tanár emlékest keretében értekezett a Bácsfaluban született nagy csángó szobrász, Istók János életművéről. Ezt követően a templomban elhelyezték Miklós István bácsfalusi kőfaragó Istóknak szentelt emlékplakettjét.
Tatrangban, Pürkerecen, Csernátfaluban
Tatrangban a krizbai gyerekek és fiatalok léptek színpadra. Szombaton a zarándoklatra indulók megkoszorúzták a költő Rab István zajzoni mellszobrát, majd hagyományos népviseletben, lovas bandériummal vonultak a pürkereci istentisztelet színhelyére.
Az ökumenikus istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, a romániai Evangélikus-lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetésében – Reményik Sándor-díjban – részesítették Kövér László országgyűlési elnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt. Itt láthatta ismét a népes közönség a színpadon a háromfalusi boricásokat, a csángó leányok táncát, az apácai tánccsoportot.
Nem volt hiány vásári sokadalomban sem: lacikonyha, bogrács és hűsítők várták a vendégeket. Az eseményt ünnepi emlékest zárta a csernátfalusi evangélikus templomban, s a pürkereci nagyszínpadon szombat este a Cover Rock Band koncerttel rekesztette be a világtalálkozót.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 26.
Nincs helyünk a temetőkben
Megteltek a sepsiszentgyörgyi temetők, alig lehet végső nyughelyet találni az elhunytaknak. Ez a gond nem új keletű, de megoldást még nem találtak rá, legalábbis egyelőre. Pedig sürgős lenne, mert már tudni lehet, hogy hol és mikor fogy el az utolsó sírhely. Még akkor is, ha egyre többen vannak, akik falun, a nagyszülők, elporladt elődök közelében keresnek örök pihenőt.
A városháza kezelésében levő közös temető bővítésére évekkel ezelőtt megszületett az elképzelés: a lakott terület közelsége miatt amúgy is használatból kivont katonai lőteret szerette volna e célra megkapni az önkormányzat, de a kormány – pontosabban a honvédelmi minisztérium – különböző kifogásokkal rendre elutasította ezt a kérést. 
Két éve, 2014 októberében még úgy volt, hogy kormányhatározattal rendezik az ügyet, az akkori tárcavezető, Mircea Duşa azonban a székelyföldi románok aggodalmaira, illetve egy folyamatban levő perre hivatkozva leállította az eljárást. S bár a per tárgyát képező hét hektárt kivették az igényelt hetven hektárból, azóta semmilyen előrelépés nem történt. Az önkormányzat más terület után nézett, de eddig vevőként sem járt sikerrel. 
A szomszédos telkek tulajdonosai nemet mondtak – közölte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, aki épp a napokban foglalkozott ezzel. Elmondta: 8000 négyzetmétert szerettek volna megvenni a köztemető bővítésére, de az önkormányzat csak úgy vásárolhat, ha hivatalosan felértékelteti a szóban forgó ingatlant. A szakértők négyzetméterenként közel két euróban állapították meg a terület értékét, a tulajdonosok azonban hetet kérnek, ezért elmarad az adásvétel. A város még telekcserével is próbálkozik, és ha ebbe sem mennek bele az érintettek, mennek tovább, a következő terület gazdájához, Árkos felé. De ha ez sem jön össze, teljesen új területet kell azonosítani – magyarázta. A jelenlegi már nagyon rövid időre elég: az elmúlt időben több sétányt is felszámoltak, hogy sírhelyeket tudjanak biztosítani a helybelieknek, az idén a parkoló felé is terjeszkednek, de az így nyerhető 30–40 hely nagyon kevés, hiszen évente nagyjából 400 elhalálozott személyt hantolnak el a közös temetőben. Egy sírhelyet 25 évre lehet megváltani, ára jelenleg 350 lej, ehhez évente tízlejes fenntartási költséget is hozzá kell számolni.
A temetőbővítést a városban működő egyházak is kérik: a katolikus, a református és a görögkeleti felekezetek három-három, az unitárius két-, az evangélikus egyhektáros területet igényelt erre a célra a lőtérből, és nyilván egy tágas parkolóra is szükség lenne ezek mellett.  Az unitárius és evangélikus híveknek nincs külön temetőjük Sepsiszentgyörgyön, ők a városi temetőben vagy más felekezetű családtagjaik mellett, leginkább a református egyháztól váltanak sírhelyet. Kovács István unitárius lelkész úgy látja, az önkormányzat szeretné megoldani ezt a kérdést, nem rajtuk múlik, hogy nem sikerül. Zelenák József evangélikus püspökhelyettes szerint már évtizedénél hosszabb ideje kérik a saját temetőt, de hiába. Az evangélikusoknak van saját területük a városszéli gyümölcsösben, de abból nem lehet temetőt kialakítani, ezért türelmetlenül várják a bukaresti hatóságok jóváhagyását. 
Római katolikus temető egy van a megyeszékhelyen, az Erzsébet park fölött, de ott már húsz éve nem adtak el új sírhelyet; néhány régi sírban még akad egy-két hely, de az a családtagoknak sem mindig elég – közölte Szabó Lajos kanonok, aki szintén nagyon égetőnek érzi a helyzetet.  A református temetőkben még vannak helyek, de az utóbbi időben egyre gyorsabban fogynak. A Vártemplom mögött mintegy 100 sírhelyet lehet még kialakítani, ez a jelenlegi elhalálozási ütemben négy évre elegendő; ide temetkeznek a belvárosi és a Gyöngyvirág utcai reformátusok és házastársaik is – tudtuk meg Hajdú Loránd kántortól. A legalább 25 éve elhagyott sírokat is meg lehet váltani, ez esetben a meglévő földi maradványokat mélyebbre süllyesztik, és felettük új temetkezési helyet alakítanak ki. A református családok 200 lejt fizetnek egy kétszemélyes sírhelyért, a vegyes házasságban élők 300 lejt, és évente 20 lejes bérleti díjat. 
A legjobb helyzetben a szemerjai reformátusok vannak: bár a régi temető ott is megtelt – csak négy-öt régi, elhagyott sírhelyet lehet újra kiadni –, az újban még elég sok hely van: Incze Zsolt lelkész szerint a megnyitásától eltelt egy évtized alatt egyharmada fogyott el a területnek; szép számban vannak olyanok is, akik előre foglaltak. Mára azonban felgyorsult a folyamat, a városszintű hiány miatt egyre többen kérnek végső nyughelyet a Makovecz-ravatalozó körül, ezért szigorításokat vezettek be: most csak a gyülekezethez tartozó hívek bérelhetnek előre sírhelyet – 25 évre 600 lejért –, mások csak már elhunyt, protestáns hozzátartozójuk számára. 
Megkérdeztük az ortodox egyházat is: az Attila-hegyi templom papja, Groza Cristian ugyancsak helyszűkére panaszkodott. Sepsiszentgyörgy görögkeleti temetője mintegy 80 százalékban megtelt, néhány év múlva azt is bezárhatják, ezért ők is sürgetik egy új temető megnyitását. Elmondta: ők is támogatják a városvezetést abban, hogy megoldást találjon. Kevésen múlott, és nem a sepsiszentgyörgyieken – hangsúlyozta – , hogy az egykori lőtér átvétele kútba esett, pedig nagyon megfelelő hely lett volna, de az biztos, hogy már nem sokáig lehet halogatni egy új temető létrehozását. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 26.
A reformáció ünnepe Sepsiszentgyörgyön
A reformáció ünnepe alkalmából a sepsiszentgyörgyi evangélikus és református gyülekezetek közösen ünnepelnek öt napon át egymás templomaiban, más-más lelkipásztor igehirdetésével.  Az Isten összegyűjt címmel szervezett rendezvénysorozat a reformáció 500. évfordulóján tartandó emlékév előzöngéje kíván lenni, mondta lapunknak Incze Zsolt György, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. A november 1-jén induló emlékévben számos rendezvénnyel kívánják majd felhívni a figyelmet a reformáció fél évezredére.
Az istentisztelet minden alkalommal 18 órakor kezdődik. A rendezvénysorozat csütörtökön indul a Gyöngyvirág utcai református templomban, igét hirdet Bucsi Zsolt vártemplomi református lelkész, előadást tart Bustya János sepsiszentkirályi lelkipásztor. Pénteken a vártemplomban Incze Zsolt szemerjai lelkész szolgál, közreműködik a városi egyesített IKE. Szombaton a szemerjai templomban Pap Attila belvárosi reformárus lelkész hirdet igét, fellép a Canticorum női kar. Vasárnap az evangélikus templomban Bancea Gábor Gyöngyvirág utcai lelkipásztor szolgál, hangversenyt tart Csendes László hegedű- és Dolores Chelariu orgonaművész. 
Hétfőn, október 31-én, a reformáció emléknapján a belvárosi református templomban tartják az úrvacsoraosztással egybekötött közös ünnepet. Igét hirdet Zelenák József sepsiszentgyörgyi lelkész, a Brassói Evangélikus Egyházmegye esperese, ágendát mond Tusa Róbert beosztott református lelkész. Ezt megelőzően 17 órakor imát mondanak a Kálvin-szobornál, onnan fáklyás felvonulás indul a Mikó-szoborhoz.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 12.
Sepsiszentgyörgyön is tüntettek a marosvásárhelyi iskoláért
MTI - Könyvet szorongatva mintegy ezren gyűltek össze Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium épülete előtt, erősítve a tiltakozó megmozduláson felszólalók üzenetét: Nem hagyjuk az iskolát! A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, de minden erdélyi magyar iskola védelmére Sepsiszentgyörgyön a belvárosi katolikus plébánia kezdeményezte az utcai megmozdulást, melyhez minden magyar történelmi egyház csatlakozott, sőt a magyar pártok is közösen mozgósítottak.
„Mélységes megdöbbenéssel, de hívő reménységgel állok ma itt, amikor újra utcára kényszerült a jogait kérő, élni akaró erdélyi magyar kisebbség” – mondta Szabó Lajos esperes-kanonok. Beszédét arra építette, hogy amit az ember elront, Isten helyrehozhatja. Nem valaki ellen harcolunk, másét nem igényeljük, jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk, mondta az esperes.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves, gyertyás tüntetéseket, hogy már akkor tudták, ha lesz önálló magyar oktatási rendszer, akkor lesz jövő. „Aki iskoláinkat támadja, azt üzeni, nem akar az erdélyi magyarságnak jövőt ebben az országban” – fogalmazta meg az elöljáró. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát és kifejtette, „az erdélyi magyarság olyan, mint az emberi test, Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, a Partium és a Bánság a kezei, a szórvány a szíve. Akkor tudunk teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk.”
Emlékeztetett, hogy amikor Bukarestben úgy érezték, Székelyföld megerősödött, elkezdték a Mikó- ügyet, amikor Kolozsvárnak olyan magyar vezetője lett, hogy a kolozsvári magyarok kihúzhatták magukat az általuk épített városban, akkor odacsaptak, amikor a marosvásárhelyi magyarok kiheverték a fekete márciust, és intézményrendszert kezdtek kiépíteni, elkezdődött a római katolikus gimnázium ügye. „Kell érezzék Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az országot, nem engedjük, hogy megfélemlítsék közösségünket, ellehetetlenítsék gyermekeink oktatását” – mondta Antal Árpád.
A megmozduláson Pap Attila református lelkész, Kovács István unitárius esperes és Zelenák József evangélikus esperes hirdettek igét és mondtak áldást. Az erdélyi magyar történelmi egyházak kiáltványát Dávid György plébános olvasta fel. A tiltakozáson a sepsiszentgyörgyi egyesített kórusok léptek fel, énekelt Szabó Fruzsina, valamint a Székely Mikó, a Mikes Kelemen és a Plugor Sándor iskolák diákjai Reményik Sándor Templom és iskola című versét sajátos értelmezésben, tömegkiáltványként mondták, sikoltották. A résztvevők a tüntetésre vitt könyveket az iskolák könyvtárainak adományozták.
Több városban kiálltak a vásárhelyiek mellett
Sepsiszentgyörgy mellett több erdélyi városban, Kolozsváron, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében – tudósít az MTI.
A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoporthoz gyűlt mintegy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. „Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk” – jelentette ki a főesperes. A tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.
A kolozsváriak közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. november 14.
Imával és könyvvel az iskolákért
Jelképes helyszínen, a Székely Mikó Kollégium falainál gyülekeztek szombaton a tiltakozók Sepsiszentgyörgyön, mintegy ezren vonultak utcára könyvvel a kezükben nemet mondani a magyar iskolák ellehetetlenítésére. A felszólaló lelkészek egybehangzóan fogalmazták meg: hinnünk kell az ima erejében, Isten segítségével legyőzhetőek az ellenünk dolgozó sötét erők.
Pálffy Tibor színművész felvezetőjében röviden vázolta a Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzetet. Nemcsak a korrupcióellenes ügyészség iskolaigazgató ellen felhozott vádjait ismertette (hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés, úgy szolgáltatták vissza az iskolát a katolikus egyháznak, hogy soha nem volt a tulajdonában), de elmondta azt is, hogy az iskolát 1903–1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött benne. Szabó Lajos kanonok-esperes, szentszéki tanácsos szomorúan állapította meg, hogy kilúgozódni látszik a kétezer éves jézusi tanítás életünkből, a szeretet helyett a gyűlölet, erőszak, elnyomás, kizsákmányolás uralja. „A remény hozott ma ide, hogy amit az ember elrontott, amiből kilépni, amit megjavítani sem akar, azt helyreállíthatja a világ igazi ura, az Isten” – mondotta, kiemelve, ahol az emberi szó, okoskodás már nem segíthet, ott megsegíthet az Isten. A közös ima erejét igazolandó, az Ószövetségből, Eszter könyvéből idézett, és kiemelte: „Mi nem valaki vagy valami ellen harcolunk, népünk számára csupán az európai ember jogait kérjük, mi a másét nem igényeljük, de jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk. Nyelvünkkel, hitünkkel, intézményeinkkel nemcsak megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, hanem szeretnénk hozzájárulni az egyetemes emberi kultúra, élet kiteljesedéséhez” – hangsúlyozta.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves tüntetést, hogy már akkor tudták az utcára vonulók, ha lesz iskola, lesz erdélyi magyar jövő is. „Aki iskoláinkat támadja, világosan azt üzeni, nem akar az erdélyi magyaroknak jövőt ebben az országban”, ezt megakadályozni csak úgy tudjuk, ha betömjük az árkokat, és közösen lépünk fel. Üdvözölte mindhárom magyar párt jelen levő vezetőit, akik bizonyították, ha baj van, félre tudnak tenni minden ellentétet, képesek a közös fellépésre. Az erdélyi magyarságot egy emberi testhez hasonlította: „Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, Partium és Bánság a kezei, a szórvány a szíve, a 3200 településen élő másfél milliónyi magyar ember egy-egy sejt”. „Akkor tudunk közösségként teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk, ha egymást segítjük.” Úgy véli, ezt a hatalmas erőt mások is észrevették, Székelyföld erősödésének a Mikó-ügy kirobbantásával akartak gátat vetni, majd a székelyföldi vezetők ellen indítottak támadást, „megpróbálták térden lőni a közösséget”, a kolozsvári magyarság felemelkedését a magyar alpolgármester elleni hadjárattal igyekeznek fékezni, Marosvásárhelyen pedig a mostani cirkusszal akarják visszahozni a fekete március romboló hangulatát. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy több erdélyi nagyvárosban hasonló megmozdulásokat tartottak: „Kell érezniük Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az egész országot, de nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsék közösségünket, hogy ellehetetlenítsék gyermekeink anyanyelvű oktatását.” Antal Árpád szerint kell hinnünk abban, hogy hamarosan ez a sötét korszak is véget ér, „Maradjunk talpon és menjünk előre. Isten óvja Erdélyt, Isten óvja Székelyföldet” – zárta beszédét. A sepsiszentgyörgyi tiltakozáson imát mondtak a történelmi magyar egyházak képviselői: Pap Attila református, Kovács István unitárius és Zelenák József evangélikus lelkész, az egyházak közös tiltakozó kiáltványát Dávid György katolikus plébános olvasta fel. Fellépett a város egyesített kórusa, a régi székely himnuszt Szabó Fruzsina énekelte el, és Reményik Sándor Templom és iskola című versét érdekes performansz formájában adták elő hangfelvételről a három nagy líceum – a Mikes, a Mikó és a Művészeti – diákjai. A rendezvény a himnuszok elékelésével zárult, majd ki-ki átadhatta a magával vitt könyvet, amelyek az iskolák könyvtárait gazdagítják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 19.
Sepsiszentgyörgyön ünnepelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 25 év az anyanyelv szolgálatában
25 évvel ezelőtt, 1991. december 14- én a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében 84 küldött írta alá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító dokumentumát. Ezt megelőzően a marosvásárhelyi Vártemplomban felröppent gondolattól a ma jól működő szervezetig, amely eredményesen fogja át, szervezi és a megérdemelt elismeréssel jutalmazza a romániai magyar pedagógusok és diákok munkáját, hosszú volt az út. Tele munkával, nehézségekkel, akadályokkal, de eredményekkel, emlékezetes pillanatokkal, ünnepekkel is. Ilyen tartásos, színvonalas, építő gondolatokban és művészi élményekben gazdag rendezvény volt az elmúlt negyedszázadra visszatekintő jubileumi megemlékezés, amelyet az alapítás színhelyén december 9-én világi és egyházi méltóságok, elöljárók, pedagógusok részvételével tartottak.
Ne politizálj, építkezz! Látványos kezdetként Sepsiszentgyörgy középiskolái vonultak be az iskolazászlóval a helybeli Művészeti Líceum fúvós kvintettjének játékára. A tágas konferenciatermet megtöltő több mint háromszáz résztvevő együtt énekelte a Szózatot Lőfi Gellért igazgató tanár orgonakíséretével. Szabó Margit műsorvezető felvezető szövege után a meghívottakat, vendégeket, támogatókat, együttműködő partnereket és a házigazdákat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke köszöntötte. „Ne politizálj, építkezz! – idézte Bethlen Gábor fejedelem cselekvésre ösztönző szavait, majd kiemelte, hogy az eltelt 25 év a szolgálat, az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségi fejlesztése érdekében végzett munka időszaka volt. Az érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító kezdeti szerepvállalást a sokkal aktívabb, szerteágazóbb cselekvésvállalás évei követték, kínálkozó lehetőségekkel, szakmai kihívásokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Mindezt a jubileumi eseményre készített kiadvány és a képernyőn pergő képek bizonyították. A további cél, hogy a romániai magyar gyermekek egy jól működő, fejlődő minőségi oktatási rendszer keretében tanulhassanak. Ennek érdekében minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni, az oktatásügy minden szereplőjének minden szinten vállalnia kell mindazt, amit tudása, tehetsége, társadalmi és szakmai helyzete lehetővé tesz – hangsúlyozta az elnök. Más a feladata, a felelőssége, mások a hatáskörei az oktatáspolitika és az oktatási hatóság képviselőinek, az RMPSZnek – mint civil szakmai, érdekvédelmi szervezetnek –, a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek. És más a feladata az anyaországnak. E területek folyamatos együttműködését kell megvalósítani a közös ügy, a romániai magyar oktatás megmaradása és fejlődése érdekében. Dr. Kondor Ágota, a vendéglátó iskola igazgatója az embert formáló pedagógus személyiségének fontosságára hívta fel a figyelmet, és kívánt erőt, kitartást ahhoz a munkához, amit Németh László a természet nyers gyémántjának szép vigyázattal való csiszolásának nevezett. Szobor Apáczai Csere Jánosnak Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke, a szövetség alapító tagja a kezdetekre emlékezett, majd azt javasolta, hogy állítsanak szobrot Sepsiszentgyörgyön az erdővidéki születésű első nagy erdélyi pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak, ami egyben főhajtást jelentene a mindenkori névtelen tanító előtt is. A vendéglátó város polgármesterének beszédét Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta. Antal Árpád a gondokat vette számba: iskoláinkat visszaállamosítják, az egyházi javakat nem szolgáltatták vissza, a székelyföldi diák, bármennyire is szeretné megtanulni a román nyelvet, a jelenlegi helyzetben képtelen rá, a pedagógusok egyik fizetéstől a másikig élnek, anyanyelvünkön továbbra sem működik önálló fakultás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többek között ezekért a megoldandó kihívásokért van szükség az összefogásra és egy olyan megbecsült szakmai szervezetre, ami egy biztos pont és kapaszkodó a pedagógusok életében. Óvodafejlesztési program indul Az elmúlt 25 év alatt az RMPSZ az erdélyi magyarság megmaradásának fontos alappillére tudott lenni, megvalósítva az összefogást az anyanyelvű oktatás ügyéért. Szakmai konferenciákat, továbbképzéseket, versenyeket szervezett, összekovácsolva a pedagógusok által a magyar iskolákat – értékelte a szövetség munkáját Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, a rendezvény fő- védnöke. Kiemelte Lászlófy Pál István, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökének érdemeit, akinek tevékenységét nemrégiben a Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki. A magyar állam és az RMPSZ eredményes partnerségét jelzik a közösen végrehajtott sikeres projektek, mint a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely 29 helyszínen 44 pedagógus bevonásával csaknem 2000 gyermek számára biztosítja az anyanyelvű oktatást, továbbá a szakképzési terv megvalósítása 39 szakképző intézmény tanműhelyének és tangazdaságának kialakításával, felújításával. Potápi Árpád egy újabb nagy projektről szólt, amelyben számítanak a szövetség közreműködésére. A magyar kormány a jövő évtől indítja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot a bölcsődék támogatásával egyetemben. A program keretében Erdélyben 900 millió forintból 200 játszótér kialakítására kerülhet sor, 300 millió forinttal az óvodák eszközfejlesztését, 227 millió forinttal a módszertani fejlesztésüket támogatják. A 17 milliárdos óvodai programot két hete fogadta el magyar kormány. Beszédének zárómondatában születésnapi ajándékként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága részéről egy emlékplakettet és a vele járó egymillió forintot ajánlotta fel a szövetségnek informatikai fejlesztésre, további hárommillió forintot pedig az Apáczai Csere János-szobor felállításához. Az egy évszázaddal ezelőtti kiemelkedően jól szervezett, jó teljesítményt nyújtó magyar oktatási erőtér visszaállítására dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának miniszteri biztosa a Kárpát-medencei pedagógusszervezeteknek, köztük az RMPSZ-nek is az együttműködés lehetőségét ajánlotta fel. Az Európai Unió támogatásával induló hétmilliárd forintos operatív program az emberi erőforrás-fejlesztésre irányul az oktatás területén. Versenyképes oktatás Az RMPSZ ráérzett arra, hogy létünk alapját jelenti a versenyképes anyanyelvi oktatás, és az oktatási hálózat újragondolását, újraalakítását tűzte ki célul, megszervezte az oktatási központokat, a pedagógusok továbbképzését, a tehetséges diákok gondozását és mindazt, ami az oktatási rendszer megerősödését szolgálja – mondta Király András, a román közoktatási minisztérium államtitkára, aki tíz éven át a pedagógusszövetség Arad megyei szervezetének az élén állt. Ma a 117 középiskolából, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, 74 önálló jogi személyiségként működik, 1400 iskolában van valamilyen szintű magyar nyelvű oktatás, és 10.000 pedagógus dolgozik a rendszerben – sorolta az államtitkár, majd a Bethlen Gábor idézet kapcsán kifejtette, hogy az érdekvédelemnek, a politizálásnak és a cselekvésnek össze kell fonódnia. Különösen ma, amikor visszaköszönnek az 1990-es évek, még nagyobb szükség van az összefogásra annak érdekében, hogy jól szervezett oktatási hálózatunk elnyerje a kezdettől óhajtott ön- állóságát. Ha a diák jól érzi magát, nem szorong, magabiztos és életvidám, akkor szívesen jár iskolába. A tanár–diák kapcsolat javításának a feltétele, ha a pedagógusok alkalmazzák a tanulók jogállására vonatkozó szabályzat elő- írásait, és ezáltal befolyásolhatják a jövő nemzedék hozzáállását a munkához – hangzott el a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét képviselő bolyais diák, Bucur Tamás köszöntőjében. Sajnos nem tudja azt az örömhírt bejelenteni, hogy megszűnik az iskolai tanterv és tananyag, és a diákra szabják az oktatást, mint azokban az országokban, ahol a nemzetközi felmérés a legjobb eredménnyel járt. Ahogy azt a hírt sem közölheti, hogy némely ázsiai országhoz hasonlóan (ahova gyakran küldenek), Romániában is a nemzeti jövedelem 20-24 százalékát fogják az oktatásra fordítani, bár jelenleg a megígért 5-6 százalékot sem teljesítik – mondta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Beszédének végén az Apáczainak tulajdonított szavakkal biztatta a jelenlevőket, miszerint lerombolhatják egy népnek a templomait, megszüntethetik az iskoláit, de ha a lelke erős marad, ismét naggyá lehet. Majd ismertette ajándékát, miszerint Gullyás Beatrix és tanára, Szolláth Hunor egy kétnapos brüsszeli jutalomkiránduláson vehetnek részt. A meghátrálások nem hozhatnak megoldást Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Sándor Krisztina ügyvezető tolmácsolta. Tőkés László kiemelte a történelmi egyházaknak és a magyar élet legszélesebb pászmáját felvállaló RMPSZ-nek az iskolaügyünk képviseletében és fenntartásában vállalt szerepét a társadalmi visszarendeződés mostoha körülményei között is. Az elmúlt 25 év közös tanulságának nevezte, hogy a félig véghezvitt dolgok, a szépítőleg kompromisszumoknak nevezett meghátrálások nem hozhattak megoldást gondjaikra, az igazi talpra állást és kiteljesedést az intézményes autonómia megvalósulása biztosíthatja. A beszéd végén bejelentette, hogy Lászlófy Pált az EMNT Kós Károly-díjával tüntetik ki januárban Nagyváradon. A nemzetstratégia legfontosabb sarokköve, a mai világ kihívásaihoz igazodó, a használható és felelősséggel párosuló, mindenki számára elérhető minőségi magyar oktatás a közösség boldogulásának a feltétele. A pedagógus tehet azért is, hogy az egyéni érvényesülés csábító lehetőségei ellenére tanítványai az itthon maradást válasszák – hangsúlyozta a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Gáll Hajnalka tiszteletbeli konzul. A jól működő távoktatásos pedagógusképzésben és továbbképzésben, konferenciák szervezésében, az iskolai támogatásokban, a tanulócserékben, tanulmányutak szervezésében nyújtott segítség révén az RMPSZ egyik fontos együttműködő partnere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem, amelynek rektora, dr. Liptai Kálmán Csaba a szövetség elnökét és tiszteletbeli elnökét a volt főiskola egyetemmé nyilvánítása alkalmával kiállított emlékéremmel tüntette ki. A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek és egyesületek nevében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a nagy testvért, a következő szavakkal: „a határokon túl addig van jövője a magyar nyelvnek, amíg beszélői fontosnak tartják az átörökítését szülőről gyermekre, amíg hisznek abban, hogy boldogulásuk eszköze lehet, amíg nem hajlandók sem lelket, sem hazát cserélni”. Jókai Tibor átnyújtotta a szlovákiai pedagógusszövetség díszoklevelét és ajándékát, majd ezt követően a kárpátaljai, vajdasági, észak-bácskai, horvátországi szervezetek is átadták ajándékukat a szövetség vezetőinek. Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke végigtekintett az úttörés időszakán, amikor az önálló magyar oktatási rendszer létrehozásának rendelték alá tevékenységüket az alázat és a szolgálat jegyében. Az akarat megvolt, de le kellett győzni az akadályokat. Ezért a kitartó munkáért köszönetet mondott az alapítóknak, a különböző szintű vezetőknek, a szervezet minden tagjának. Megköszönte az anyaország és oktatási intézményeinek támogatását, ami a jövőben is kulcsfontosságú lesz. Beszédét Márton Áron szavaival zárta: „Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségével intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett”. Az ünnepségen a vargyasi Borbáth Károly történészt, könyvtárost, pedagógust a szövetség post mortem RMPSZ-díj arany fokozatával tüntették ki, amit a róla elnevezett vargyasi általános iskola igazgatója vett át. Az Örökség mozgalom erdélyi nagykövete, Kelemen Éva bemutatta a mozgalom videoklipjét, és annak népszerűsítésére kérte a jelenlevőket. A 25 évforduló alkalmával az RMPSZ emlékplaketteket és emlékérmeket adott a szövetség támogatóinak, intézményeknek, magánszemélyeknek, politikai pártok és alakulatok vezetőinek, a történelmi egyházak képviselőinek, a megyei és területi szervek vezetőinek és az általuk előterjesztett pedagógusoknak. A díjazottak magas száma miatt – 94 plakett, 500 emlékérem, 2310 emléklap – az ünnepségen az anyaországi és hazai támogató intézményeknek és személyeknek adták át az elismerés és köszönet jelét. A pedagógusok a megyei szervezetek által szervezett rendezvényeken vehetik át az elismerést. Megyénkből Tőkés András alapító társelnök, az RMPSZ megyei szervezetének volt vezetője, Horváth Gabriella jelenlegi elnök és Szolláth Hunor, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója kapott emlékérmet, Kilyén Ilka színművésznő, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét adta elő vastapsot kiváltó átéléssel, a megyei szervezet javaslatára a támogatóknak járó emlékplakettet és emléklapot kapott, akárcsak e sorok írója, az RMPSZ 25 éves tevékenységét végigkövető tudósításaiért. A beszédek közötti színvonalas műsorban fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, népdalt énekelt SteckbauerHanzi Réka, csángó dalokat adott elő Nyisztor Ilona és Vaszi Levente, verset mondott Incze Melinda és Turbuk Mária, fellépett a Székely Mikó Kollégium kiváló néptánccsoportja. Az ünnepséget Zelenák József esperes, evangélikus püspökhelyettes áldása és a Himnusz zárta
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 13.
"Áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk"
A magyar, a román és a székely himnusz eléneklésével kezdődött el Zilahon az RMDSZ 13. kongresszusa. A küldötteket és meghívottakat házigazdaként Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte elsőként. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltés, hogy a “hepehupás vén Szilágyban” hívták össze az RMDSZ kongresszusát. “Nem hátrálunk meg, nincs az az ár, amelyik bennünket elsodor”, hangoztatta Seres Dénes."Mi, erdélyi magyarok is hajózunk néha az árral szemben, ahogyan azt Wesselényi is tette. Az a dolgunk, hogy evezzünk, a felszínen maradjunk. Együtt, mert másképp nem lehet", fogalmazott.
A város polgármestere, Ciunt Ionuţ is üdvözölte a jelenlévőket. Úgy vélte: szükség van megértésre, bölcsességre, toleranciára. Reményének adott hangot, hogy ebbe az irányba haladnak majd a kongresszus munkálatai is. Zilah önkormányzata elsődleges feladatának tekinti a helyi lakosok életszínvonalának növelését, románokét és magyarokét egyaránt, mondta.
“Úgy vélem, városunkban a két közösség viszonyát nem az egymás mellett élés jellemzi, mi együtt neveljük a jövő generációit, tiszteletben tartva egymás kultúráját, hagyományait, hiszen útjaink közösek, nem szétválaszthatóak” – mondta a polgármester.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözlő beszédében így fogalmazott: románok és magyarok a 21. században nem lehetnek egymás ellenségei. Verseny, egymásrautaltság ugyan van, de a párbeszédnek gyakoribbnak, mélyebbnek és őszintébbnek kell lennie, mondta.
- Építkezni akarunk a jövőben is, az RMDSZ-nek hosszú ideig meghatározó politikai erőnek kell lennie, a nemzetközi szintéren is hallatnia hangját az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében, tette hozzá. Fontosnak nevezte, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, véli a szövetségi elnök, aki viszont lát esélyt arra, hogy javuljon, hiszen mindkét fél akarja ezt. “Mi szívesen segítünk ebben” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte: a munkálatokon 800 küldött, közel 200 meghívott és 100 sajtómunkatárs vesz részt. – Számot adunk eddigi eredményeinkről, és kijelöljük az elkövetkező két év politikai és szervezési feladatait. Kiemelt céljaink a következők: az anyanyelvhasználat bővítése, a gyermekközpontú oktatás és a vállalkozó fiatalok támogatása – mondta a politikus.
Liviu Dragnea: figyelünk az Önök döntéseire
Kelemen Hunor örömmel állapította meg, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elfogadta meghívásukat a kongresszusra. Felszólalásában a politikus fontosnak tartotta, hogy a PSD és az RMDSZ közötti együttműködést igyekezzenek tartalommal megtölteni. Megjegyezte, hogy a szövetség kongresszusa fontos a kormányzó párt számára is, ezért figyelnek a magyarság képviselőinek döntéseire. Értékelte, hogy az RMDSZ mindenkor tiszteletben tartja a vállalásait, amit megköszönt Markó Bélának is, és Kelemen Hunornak is, hogy elnöklete alatt a szövetség ugyanezt az álláspontot képviseli.
Véleménye szerint tartós bizalom alakult ki a két szervezet között, parlamenti együttműködésük eredményes lehet, ezt kell továbbgondolni. Megállapította, hogy a PSD is betartotta ígéreteit és vállalásait mind politikai, mind gazdasági téren. Vázolta néhány sikerét a PSD alig fél éves kormányzásának: növelték a minimálbért, a nyugdíjakat, az ösztöndíjak is megduplázódtak, és mindezek a kedvezmények ugyanúgy érvényesek a magyar lakosságra is – hangsúlyozta Dragnea. Kitért az autópálya építés folytatásának fontosságára, reményét fejezve ki, hogy hamarosan felavathatják és átadhatják a forgalomnak az újabb útszakaszokat. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a fiataloknak jövőt tudjanak biztosítani itthon.
Dragnea idézte a kongresszus jelszavát is : „Nem hátrálunk meg!”, hozzátéve: ő sem hátrál meg a kormányzási programjukat illetően. Elismerte az RMDSZ szerepét abban, hogy a parlamentnek sikerült megőriznie intézményi függetlenségét mindenféle külső nyomás ellenére – ezt a megjegyzését a hallgatóság tapssal jutalmazta. Magyarországra is utalt beszédében: szerinte megvan a képessége és lehetősége a szomszédos ország politikusainak és döntéshozóinak arra, hogy a két ország és a nemzetek közötti jó együttműködésre összpontosítsanak. Ez legyen a prioritás, ő és pártja minderre nyitott! - jegyezte meg a politikus.
Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
- Közös célunk jövőt biztosítani a fiataloknak – mondta. Emlékeztetett a szövetséggel való korábbi együttműködésekre, ami szerinte példaértékű volt, és aminek növelnie kellene a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Ő is kiemelte az RMDSZ-nek azt a jellemzőjét és erényét, hogy a szövetség mindég betartja ígéreteit és vállalásait. A jövőre nézve legfontosabb közös célként nevezte meg azt a törekvést, hogy a fiatalokat itthon tartsák, jövőt tudjanak biztosítani számukra munkahelyteremtéssel.
Semjén: „Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra”
A magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviselte. Az előtte szóló Liviu Dragneához képest borúlátóbban értékelte az erdélyi magyarok helyzetét, felsorolva néhány "fájó pontot". Említette a marosvásárhelyi római-katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium ügyét, az anyanyelv-, illetve a nemzeti szimbólumok használatának akadályozását, a MOGYE-ügy szabotálását.
“A jog álarca alatt megfélemlítés zajlik Romániában. Természetesen fontos a korrupicó elleni harc, de nem az ezzel való visszaélés. Illegtimnek tartják az autonómiára való törekvésünket, jóllehet a magyarság soha nem kért olyat, amire nem lenne számos példa az Európai Unióban is. Mi, magyarok a Kárpát-medencében nem vagyunk alávalóbbak, mint mások, ami másokat megillet, az nekünk is jár. Ahol az autonómia megvalósult, mind a többség, mind a kisebbség jól járt”, hangsúlyozta. Arra kérte a románokat, hogy olvassák újra a Gyulafehérvári Nyilatkozatot, tanulmányozzák, és legyenek azon, hogy megvalósítsák annak szellemét, mondta.
Nagyon fontos, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi porondon is megvalósuljon. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban biztosítta az RMDSZ-t arról, hogy Magyarország ki fogja venni a részét az 1 millió aláírás összegyűjtésében, (ennyi szükséges ahhoz, hogy az európai jogalkotási folyamat elkezdődhessen - szerk.megj.)
Elmondta: idén december 5-re meglesz az 1 millió új magyar állampolgár. A magyar állam igyekszik minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak. Egységes demográfiában gondolkodunk, hiszünk abban, hogy erre a megoldás nem a bevándorlás, hanem olyan családtámogatás, hogy itt szülessenek meg a gyermekek. Első lépésként az anyasági támogatást kiterjesztenénk minden magyar állampolgárra, bárhol is éljen a világon”, hansúlyozta.
Kifejtette: Romániának és Magyarországnak sokkal szorosabban kellene együttműködni. "A mi kezünk a románság és Románia felé ki van nyújtva" - mondt, hozzáfűzve: Magyarország, ahol lehetett, megpróbált túllépni a történelmi terheken. Úgy vélte, mindebben az RMDSZ-nek ebben fontos szerepe van. "Mi készek vagyunk a mellény újragombolására". Bármi történjen, Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra!" - zárta beszédét.
Biró Zsolt: az RMDSZ számíthat az MPP-re
Az új felelősségvállalás korszakáról szólt beszédében Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arról az igyekezetükről, hogy politizálásukban a hangsúlyt a józan észre, a magyar szolidaritásra és a polgárok iránti felelősségvállalásra helyezzék.
Szerinte sikerült rákanyarodniuk a felelős politizálás útjára, és annak ellenére, hogy a gyakorlat sokszor nehezebb, tudniuk kell tovább haladni a kijelölt úton. Úgy vélte, az erdélyi magyarság megtapasztalta, hogy képtelenség egyetlen szervezetben összecsatornázni az erdélyi magyarság képviseletét, de ugyanakkor a választópolgárok élhettek a választás szabadságával, amelynek során felállítottak egy vitathatatlan sorrendet: első helyen áll az RMDSZ, másodikon az MPP a harmadikon pedig az EMNP. Nyitott a kérdés, ki milyen következtetést von le ebből, állapította meg Biró Zsolt.
Kiemelte, hogy számukra az együttműködés, a politikai célkitűzések összehangolása a lényeg, és tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy kiszámítható partnerei lesznek az RMDSZ-nek, bukaresti parlamenti jelenlétükkel hozzájárulnak a magyar egység képviseletéhez, törekednek arra, hogy valósággá váljanak a magyarság követelései, és ezen az úton az RMDSZ számíthat az MPP-re – mondta Biró Zsolt.
Gulyás Gergely, a Fidesz elnöke a magyar kormánypárt üzenetét tolmácsolta. - Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnék megtölteni a magyar alkotmány szellemét – mondta.
Külön köszöntötte Horváth Annát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, reményének adott hangot, hogy mielőbb ismét Kolozsvár alpolgármesterként üdvözölheti. Az RMDSZ-vezetőkkel szembeni DNA-vádakat koncepciós eljárásoknak nevezte, amely a magyar jogállam szellemében nem értelmezhető. Ugyanakkor a politikus a magyarságnak a Kárpát-medencében való megmaradás fontosságáról beszélt. – Ez csakis úgy lehetséges, ha vonzó világot teremtünk számukra – fogalmazott az anyaországi politikus, gratulálva az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon elért eredményért.
"Számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben"
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke szerint minden siker ellenére számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben.
Úgy fogalmazott: emeli kalapját azért a teljesítményért, amit az RMDSZ az elmúlt évtizedekben végzett. Kifejtette: nem lehet ma már klasszikusan bal-jobb skálán leírni a politikai pártokat, nagyon markáns harc alakult ki Európában a nacionalista és a szabadságpártiak között, az MSZP az utóbbi oldalán áll, mondta.
Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos Sorin Grindeanu kormányfő üzenetét olvasta fel. Az RMDSZ-nek fontos és meghatározó szerepe van a romániai politikai életben. Bánságiként átéli a kisebbségek gondjait és helyzetét, vallja a kormányfő.
Üzenetében kifejtette: “A másság nem tesz bennünket sem ellenséggé, sem vetélytárssá. Partnerként kell egymásra tekintenünk. A közeljövőben következetesek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét”. Ungár Péter a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja elmondta: hisznek abban, hogy mindenkinek a szülőföldjén kell megmaradnia. Fontosnak tartja a harcot a romániai természetromboló projektek ellen. Hangsúlyozta: Európában meg kell szünnie a kettős mércének, a svédországi finneknek nagyon sok, a romániai magyarságnak kevés joga van. A Mintority Safe Pack olyan harc, amit az LMP is támogatni fog – jelentette be. “Mondják meg, miben kell segítenünk az RMDSZ-el együttműködve ahhoz, hogy a romániai magyar kisebbség megmaradjon szülőföldjén, és mi azt fogjuk tenni”, zárta beszédét a politikus. A kongresszust üdvözölte a határon túli magyarság több képviselője is, Horváth Ferenc Szlovéniából, Samu István Szlovákiából, Sin József Ukrajnából. A Romániai Német Demokrata Fórum részéről Paul-Jürgen Porr szólalt fel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szilágy megyei szervezete nevében Lucian Bode mondott beszédet, a román parlament nemzeti kisebbségek frakcióját Petrolena Mihaela Csokanz képviselte.
Köszöntötték a kongresszust a romániai magyar történelmi egyházak is: Zelenák József (evangélikus-lutheránus egyház), Forró László (református egyház) és Farkas Emőd (unitárius egyház).
"Amikor rólunk van szó, gyors üzemmódba kapcsolnak"Kelemen Hunor politikai tájékoztatójával ténylegesen is elkezdődtek a kongresszus munkálatai. Az RMDSZ szövetségi elnöke az elmúlt időszak mérlegét megvonva elmondta: kiemelten foglalkoztak a közösségépítéssel, továbbá a magyar ügy és a közjog képviselet volt az alap az elmúlt esztendőkben. Politikai merényletnek nevezete a magyar iskolákat ért támadásokat, akárcsak az RMDSZ-vezetők ellen indított eljárások is a jogállamiság megcsúfolása. Megosztottság helyett összefogásra törekedtek, amit az MPP-vel együtt sikerült megvalósítani. Kiemelte: két árnyékjelentést készítettek a romániai magyarság érdekérvényésítéséről, az amerikai hatóságokat is tájékoztatták az erdélyi magyarság helyzetéről. Említést tett a Minority Safe Pack kezdeményezésről, amelyről évtizedek óta nem volt példa.
A győzelemtől még messze vagyunk, de áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk - Ez nemcsak a mi ügyünk, hanem a többségé és a többi tagállamé is, közös felelősségünk. Jövő héten Kolozsváron az RMDSZ házigazdája lesz a FUEN-kongresszusnak. Romániának mintha a külpolitikában nem lenne hangja, de amikor rólunk van szó, akkor gyors üzemmódba kapcsol - mondta Kelemen Hunor. Közölte: ha külpolitikai vezető lenne, nem hazudná tele a fél világot arról, hogy mi a helyzet a romániai magyar kisebbségekkel, sőt, partner lenne, és az érték oldalára állna. - A párbeszédet választanám, és nem az áskálódást – fogalmazott.
"Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket"
- Az utolsó kongresszus óta két fontos választást tudhatunk magunk mögött: az önkormányzati és a parlamenti választást, ami visszaigazolja az RMDSZ munkáját. A szubszidiaritás elvének erősítését kérjük, egyszerűbben szólva, autonómiát - mondta a politikus.
Közölte: az RMDSZ együttműködést kötött a kormánykoalícióval, amelynek eredménye az anyanyelvhasználat biztosítása az egészségügyben. – Ez kiállta az alkotmányosság próbáját – jegyezte meg.
Szerinte ma Romániában nem beszélhetünk a hatalmi ágak szétválasztásáról, olyan helyzet alakult ki, mintha különböző intézmények versengenének egymással, hogy ki lesz a hatalom birtokosa. - Érdekünk az, hogy Románia jól működő jogállam legyen, az 1918-as centenárium alkalmával ismerjenek el bennünket, mint államalkotó kisebbséget. Célunk az, hogy a nyelvhasználat terén jelentős változásokat érjünk el, ezért törvénymódosításokat kezdeményeztek. A tervezet sorsa egyben a próbatétele lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan az együttműködést – fogalmazott.
Kelemen Hunor fontosnak nevezte a nemzeti szimbólumok szabad használatát. Közölte: minőségi és versenyképes oktatást szeretnének megvalósítani. Úgy véli, a jövő évi centenárium valószínűleg nagy próbára teszi majd a román-magyar viszonyt. "Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Megítélése szerint döbbenetes és elkeserítő, ahogy a Román Tudományos Akadémia azzal riogat, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt.
– Felelőtlenség és kalandorság az, amit ezek az urak tesznek. Nekünk azt kell felmutatnunk, hogy a száz év alatt mit tettünk le az asztalra, mit vettek el tőlünk, és hogy nem hátrálunk. Azzal fordulok mindenkihez, hogy a centenárium üzenete a magyarok ellen irányuljon, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése legyen a cél.
- Nem hátrálunk meg, megyünk előre, néha leszegett fejjel, de konokul - mondta végezetül.
Vincze Lóránt: nem belügy a kisebbségvédelem
Vincze Loránt, a FUEN elnöke bejelentette: az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az előterjesztőknek egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy egymillió támogató aláírást gyűjtsenek. Ebben kérte az RMDSZ segítségét, hiszen komoly feladatról, nagy munkáról van szó. Úgy gondolja, be kell járni Erdély vidékeit, meg kell nyerni az itteniek támogatását, el kell magyarázni az embereknek, hogy ez a kezdeményezés miért szolgálja az érdeküket. Meg kell értetni ugyanakkor a románokkal, hogy mindaz, amit kisebbségi jogok terén elérünk, nem az „övékből” vesz el.
Kifejtette: a kisebbségvédelem nem lehet a tagállamok belügye. Ha a tagállamok nem teszik dolgukat, az EU feladata a kisebbségi jogsértésekkel foglalkozni. Tudtatta: jövő héten Kolozsváron tartja a FUEN a kongresszusát, a szervezet RMDSZ-es elnöke azt szeretné, ha valamennyi külföldről érkező résztvevő Erdély követeként térne vissza.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az "iramról és az irányról" fog beszélni. - Azt kell most megvizsgálni, hogy az elmúlt választási kampányok lendületéből hogyan tudunk tovább építkezni. Ez az a lendület, amelynek ki kell tartania a következő kampányig – mondta.
Megjegyezte: néha túlvállalják magunkat, de még mindig jobb, mint hátradőlni. Közölte, hogy megerősítették a belső tájékoztatást, megkezdték a közös tervezést a megyei szervezetekkel, egységesítették a kommunikációt, folytatták a beiskolázási kampányt, elindították a kommandói iskola újraépítésére irányuló közösségi akciót. A nők elleni erőszak tudatosításáról szóló kampányt szintén fontos kérdésnek tartják. Tudatta: az elkövetkező két évben meg szeretnék erősíteni a párbeszédet a helyi és a szakmai közösségekkel, újraindítják a lakossági fórumokat, alaposabban meghallgatják az embereket, megerősítik a tagságot.
– Az ősz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az RMDSZ összegyűjtse az 1 millió aláírást a polgári kezdeményezéshez - mondta.- Csak akkor tudunk megmaradni, ha haladunk! - jelentette ki.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kijelentette: olyan országban akarunk élni, ahol a helyi közösségek döntenek magukról, de ehhez képest csak korlátozott módon valósul meg az önkormányzatiság. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek több decentralizációs javaslata volt az elmúlt időszakban. –
- Az RMDSZ parlamenti jelenlétének köszönhetően 1 millió lejjel kapnak több támogatást az erdélyi megyék infrastruktúra-fejlesztésre. Nagy kihívás az egységes bérrács elfogadása, ez is segít, hogy a fiatalok itthon keressék a boldogulásukat. A parlamenti munkának két irányt kell követni: politikai eszközökkel harcolni céljainkért, és megakadályozni az ellenünk irányuló kezdeményezéseket. Eddigi tapasztalataink arra kell ösztönözzenek, hogy kormányra lépjünk, de csakis megfelelő feltételek mellett.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a tavalyi parlamenti választások óta eltelt fél év eredményeit értékelte ki, és számolt be az elért megvalósításokról. Úgy gondolja: az RMDSZ frakció bizonyságot tett arra, hogy jól felkészült, és ki tud állni az érdekeiért. Külön kiemelte az egészségügyi intézetekben való anyanyelvhasználatot biztosító törvény elfogadását. Szerinte nagy kihívás az anyanyelvhasználati jogok bővítése a jövőben. "Ne a tüzet oltsuk Bukarestben, hanem előre tervezzünk, és dolgozzunk" – mondta. szabadsag.ro
2017. május 18.
Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 13.
Közös zsinat 446 év késéssel
Először tartott közös ünnepi zsinatot 446 év után a református és az evangélikus egyház Kolozsváron. A Farkas utcai templomban tartott istentiszteleten öt evangélikus és nyolc református lelkipásztort szenteltek fel.
A jubileumi zsinatot közös istentisztelettel nyitották meg a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Zelenák József püspökhelyettes mondott köszöntőbeszédet, majd Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette az igét. Az ünnepi ülést a kolozsvári teológia felújított dísztermében folytatták, ahol –amint múlt heti lapszámunkban beszámoltunk –közös nyilatkozatot fogadtak el. Délután az események a Farkas utcai templomban folytatódtak, ahol nyolc református és öt evangélikus lelkész felszentelésére került sor. Az egybegyűlteket Fekete P. P. János református egyházkerületi főgondnok köszöntötte, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét 1Kor 1,18-25 alapján. A prédikáció során elmondta, a református egység napján május 20-án, Nagyváradon úrvacsorai szolgálatra kérték fel, amely jól esett neki, de ugyanakkor tudta, hogy övéi közt van. Úgy érezte, az alkalom a Szentlélek ajándéka volt számára. Az úrvacsora liturgiája összeforrasztotta azt a pár ezer embert, aki a Körös partján levő városban úrvacsorát vett. Sokan pedig azt fogalmazták meg, hogy legyen folytatás is. „És íme, most már itt van a folytatás: közös ünnepi zsinat, istentisztelet és közösen végzett lelkészszentelés”–folytatta Adorjáni, aki szerint röpke 446 évet késtünk az 1571-ben Medgyesen megtartott közös zsinat óta. A 16. század második végétől ugyanis heves teológiai viták és politikai érdekek mentén a két felekezet útjai elváltak, amelyet valószínűleg Kálvin helytelenített volna. Sem ő, sem Luther és a többi reformátor nem ismeri ugyanis a több Anyaszentegyház fogalmát, hiszen Jézus Krisztus egy test, Isten üdvözítő szeretete minden ember számára ugyanaz a kiapadhatatlan forrás, mint ahogy a Lélek és a keresztség is egy –fogalmazott az igehirdető. A felekezeti megoszlás bűnös állapot, amit meg kell szüntetni, és együtt kell vallani, hogy minden megosztottság ellenére egy egyetemes Anyaszentegyház létezik.
Az egész Kárpát-medencében még a csapból is a Refo500 folyik. Ám a sok óriáshirdetés és rendezvény vajon elindít-e egy szellemi, lelki pezsgést, valami személyes, hitbeli reformációt a mi életünkben? –tette fel a kérdést igehirdetése végén az evangélikus püspök.
A prédikációt követően a nyolc református és az öt evangélikus fiatal lelkipásztor letette az esküt, majd a felszenteltek nevében Kelemen Csongor köszöntötte az egybegyűlteket. A teológián eltöltött évekre, a tanulás hasznosságára emlékezett vissza, majd a gyakornoki évekről és mentoraik segítőkészségéről beszélt. Kijelentette: akkor válnak bölcsekké, amikor mindazt a tudást, amelyet az évek során felhalmoztak, a gyülekezetben gyakorlatba tudják ültetni.
Óvoda- és bölcsődeépítés a megmaradásért
A kétnapos rendezvény másnap a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésével folytatódott. A jelenlevő tagok Kató Béla püspök közgyűlési beszámolóját hallgatták meg. A püspök beszédében többek között kitért a reformátori örökség és hitvallásaink fontosságára. „A nyugati keresztyén testvéreink mintha elfeledkeztek volna minderről. Egyre kényelmetlenebb a nemzetközi egyházi találkozókon részt venni, mert úgy érezzük, lenézéssel és gúnnyal találkozunk azok részéről, akik bennünket maradinak és különböző fóbiákkal élő embereknek tartanak”–fogalmazott a püspök. Kató Béla hangsúlyozta a magyar intézményrendszer kialakítását, amely segíthet a megmaradásért vívott harcainkban. Ismertette az erdélyi kollégiumok felújításának folyamatát, valamint megemlítette, hogy idén öt templomot avatnak fel (Szászfenes, Décsfalva, Kerelőszentpál, Sándorfalva, Sepsiszentgyörgy). Beszámolt arról, hogy az anyanyelvű oktatás érdekében az egyház felvállalja 28 óvoda és bölcsőde felépítését és beindítását, ugyanakkor bejelentette, hogy a román törvényhozás a kolozsvári teológiát is bevette az államilag támogatott lelkészképző intézmények sorába, ám a fejpénz és a kevés diák miatt a támogatás kevés lesz.
Egyházi Trianon
Szegedi László missziói előadó a kerületben tapasztalható folyamatos fogyást egyházi Trianonként jellemezte. Rámutatott: sok az egyedülálló személy, a magányos férfiak sorában magas az alkoholizmus, az ultraliberális világ folyamatosan rombolja a hagyományos családmodellről kialakult képet, rengeteg az abortusz. „Hogyan várjunk békét, ha még az anyaméhben sem vagyunk biztonságban?”–idézte Teréz anyát Szegedi. Egyre több magyart és reformátust veszítünk el a vegyesházasságok miatt, ezért az anyanyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha egy fiatal román iskolába kerül, nagy valószínűséggel nem magyar házastársat fog magának választani”–fogalmazott a missziói előadó, aki elmondta, a román ortodox egyház törvénybe iktatta, hogy vegyesházasságok megáldása során a pópa az esketési liturgia során a nem ortodox felet kötelezően átkereszteli ortodoxnak.
Szegedi László örvendetesnek tartotta, hogy egyre több gyülekezetben indul be az intézményes diakónia, illetve hangsúlyozta a családlátogatás fontosságát, valamint a nőszövetség hatékony munkáját.
A különböző bizottsági jelentések meghallgatását követően a közgyűlési tagok közérdekű egyházi ügyekről tárgyaltak, majd felhatalmazták az igazgatótanácsot, hogy a következőkben az egyre zsugorodó egyházmegyék határainak módosításával foglalkozzon.
Lelkészhiány és érdektelenség?
A Protestáns Teológia Intézetben 1995-ben mintegy 265 –református, evangélikus és unitárius –diák végezte tanulmányait. A magas szám annak köszönhető, hogy a 90-es évek elején a paphiány miatt nagy létszámú évfolyamok indultak. Öt évvel később az erdélyi reformátusok15, akirályhágómellékiek 16 diákot vettek fel első évre. A 2005–2006-os tanévben már csupán 153 teológus tanult az intézetben (ebből 83 erdélyi, 35 királyhágómelléki és 9 evangélikus), a helyek száma fokozatosan csökkent. Ez a szám a 2010-ben már csak 129 volt –tudtuk meg Czirmay Anikótól, a teológiai intézet főtitkárától. A kimutatások szerint, míg a 90-es és a 2000-es években a meghirdetett helyekre sokan jelentkeztek, addig 7–8 éve az érdeklődés megcsappant. A teológiának 2010-től már pótfelvételit kellett meghirdetnie, és megtörtént, hogy a jelentkezők még így sem érték el a felvételt jelentő minimális jegyet, és nem töltötték be a meghirdetett helyek számát. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban többen mentek külföldre, illetve az utóbbi öt évben 13-an adták fel a lelkészi állást, az erdélyi református lelkipásztorok száma megcsappant. Míg 2014-ben az erdélyi egyházkerület 557 lelkipásztort tartott számon, addig idén már csak 524-en kapnak lelkészi kongruát –mondta el lapunk kérdésére Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa. Ezért a kerület az utóbbi időben több helyet hirdetett meg a teológián, és reméli, hogy a korábbi érdektelenség változni fog. Idén például a 16 fiú helyre 16-an jelentkeztek, a 4 lány helyre pedig 9-en. Az evangélikusok és az unitáriusok mindenkit felvesznek, aki felvételizik és eléri a minimális jegyet, ám még így is alig jelentkeznek. Jelenleg a teológián a hat évfolyamon csupán két evangélikus diák tanul –mondta Czirmay Anikó főtitkár.
Egyházkerületi közgyűlés
Az Erdélyi Református Egyházkerület minden év nyarán tartja meg éves közgyűlését, amikor a püspök közgyűlési beszámolójában az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, megvalósításairól, generális vizitációiról, lelkigondozói és fegyelmi kérdésekről, restitúciós ügyekről számol be. Ezt követi a missziói előadó jelentése, amely számos kimutatást tartalmaz: az erdélyi református egyház lélekszámát, ki- és betéréseket, templomlátogatottságot (hétköznapokon, illetve ünnepnapokon), keresztelések, temetések, konfirmációk adatait, az iratterjesztés problémáit (különböző lapok és kiadványok helyzetét). A jelentésben ugyanakkor a generális direktor a református egyháztagok lelki életének keresztmetszetét próbálja felvázolni, rámutat különböző pozitív vagy negatív jelenségekre, amely egyházi életünket jellemzi, és ajánlásokat fogalmazhat meg az igazgatótanács vagy a zsinat irányába. A közgyűlésen a jelenlevők kézbe kapják az adminisztratív, a diakóniai, a gazdasági, a tanügyi és külügyi tanácsosok beszámolóit, a teológia életéről szóló jelentést, a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont, a különböző egyházi szervezetek, alapítványok és egyesületek éves munkájának, az IKE, a nőszövetség, a Romániai Református Egyház Nyugdíjpénztárának beszámolóit. A közgyűlési tagok így átfogó képet kaphatnak az egyházkerület éves költségvetéséről, a beruházásokról, restitúciós ügyekről, oktatási intézmények működéséről, az egyház lelki és szellemi fejlődéséről, gazdasági munkájáról, és jövőbeli terveiről is.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. szeptember 12.
Szívvel-lélekkel a tanulókért (Tanévnyitó ökumenikus istentisztelet)
Az iskolai tanévnyitók után a szemerjai református templomban tartott közös, ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten vettek részt sepsiszéki pedagógusok mintegy másfél százan.
A Gaudeamus közös eléneklése után Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) háromszéki elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, megjegyezve, évről évre többen jönnek el, s ez jó érzéssel tölti el, mert ez az a hely, ahol ilyen sokan találkozhatnak. Jólesett, hogy mosolyogva érkeztek a pedagógusok, és reményét fejezte ki, az iskolába is mosolyogva mennek, és úgy is jönnek el, azzal a megelégedéssel, hogy sikerült gazdagítani a diákokat. A mosoly mellé szomorúság is beférkőzött, idén is zűrzavaros tanévkezdésben van részük, tankönyvhiányban. Ezért arra biztatta a szülőket, bízzanak a pedagógusokban. Incze Zsolt házigazda református lelkipásztor, esperes Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből (15, 7) olvasott fel igét: „Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”. Magyarázatában arra szólította fel hallgatóit, hogy fogadják el önmagukat, egymást, és szívvel-lélekkel adják át a bennük levő tudást úgy, hogy közben a gyerekek jól érezzék magukat az órán. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész, esperes, püspökhelyettes imában kért áldást az új tanévben az oktatókra és diákokra egyaránt. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes felszólított, szeretetre építsük jövőnket, s akkor megmaradunk. Kiss Imre főtanfelügyelő példázattal élve arra buzdította az oktatókat, hagyják a diákok egyéniségét kiteljesedni, és Benedek Elek utolsó mondatával arra ösztönözte, „fő, hogy dolgozzanak”. Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke arra kérte a pedagógusokat, munkájuk alapja az erkölcs legyen. Szabó Margit uzoni iskolaigazgató Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nevében kitartást kívánt pedagógus kollégáinak, majd a rengetegbeli Ábelhez hasonlítva őket arra ösztönözte, a tiszta gondolatok és tudás fegyverével ne adják fel a munkát, még gondolat szintjén sem. A tanévnyitó istentiszteleten közreműködött a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus Sipos Zoltán vezetésével, valamint versmondással Bajcsi Orsolya első osztályos mikós tanuló és Incze Melinda magyartanár.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 17.
Árpád-emlékmű Brassóban
A Történelmi Vitézi Rend (TVR) erdélyi törzsszéke szervezésében vasárnap délelőtt nagyszabású ünnepséget tartottak Brassóban: az evangélikus-lutheránus templom udvarán újra felállították a millenniumi ünnepségek alkalmával a Cenken elhelyezett Árpád-kori vitéz sok szenvedést és vándorlást megért szobrának fejét. Az ünnepségen részt vett a TVR székelyföldi állományának több mint száz tagja, a brassói evangélikus egyházközösség nagyszámú képviselője, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Keresztény Demokrata Mozgalom, az Erdővidéki Székely Tanács és a Kaláka Kör képviselői is jelen voltak. Az ünnepség az evangélikus-lutheránus templomban tartott istentisztelettel kezdődött, a résztvevőket Zelenák József püspökhelyettes, a brassói egyházmegye esperese köszöntötte, Isten igéjét Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette, szolgált Zelenák József püspökhelyettes, valamint Koszta István és Koszta Enikő evangélikus lelkész. Igehirdetésükben a lelkészek az együvé tartozás, a helytállás és a közösségért való cselekvés fontosságát hangsúlyozták. Adorjáni Dezső Zoltán püspök az eredeti Árpád-kori vitéz szobra bronzmásolatának elkészítését kezdeményezte, és személyesen fel is ajánlott ezer lejt az evangélikus templom udvarán 2019-ben felállítandó szoborra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy a Szent Mihály-napot követő első vasárnap legyen ezentúl a „hazatérők ünnepe” a brassói evangélikus egyházközségben. Az egyházfő ilyen hazatérőnek nevezte a honfoglalás kori harcos szobrának megérkezését is a templom udvarára, ahonnan korábbi „lakóhelyére”, a Cenkre lát. Az emlékjelet Adorjáni Dezső Zoltán püspök és vitéz Lázár Elemér, a TVR főkapitány-helyettese leplezte le, ezt a püspöki áldás követte, majd a tatrangi boricások járták el évszázados, világszerte híres táncukat. Jani András Borcsa Mihály Egy hétfalusi csángó fiú Árpád szobránál, v. Bartha Imre pedig Wass Albert Üzenet haza című versét adta elő, és fellépett az egyházi énekkar.
Szente Lajos építész, az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület brassói fiókjának elnöke a szobor kiszabadításának a történetét ismertette. „Az emlékmű épen maradt darabjára Orosz József nyugalmazott vegyészmérnök, közgazdász, az Erdélyi Kárpát-Egyesület alelnöke talált rá 2002-ben a történelmi múzeum pincéjében. A múzeum igazgatója beleegyezett, hogy a fejrészt kiadják és egy megfelelő, biztonságos helyen tegyék láthatóvá. A szoboralak megmaradt darabjának kiváltását az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület nevében intéztem, így került mostani helyére. A darabok egy részét a lakosság széthordta, a nagyobbak – így a szoborfej is – a Brassói Történelmi Múzeum tulajdonába kerültek, ahol közel kilenc évtizedig a pincében őrizték” – mondta el az emlékezőknek Szente Lajos. V. Máthé Lóránt Pál törzskapitány beszédét követően v. Ambrus Ágnes, a TVR kézdiszéki állományának kapitánya szólt az egybegyűltekhez. „Meggyőződésem, hogy a most itt kialakított emlékhely a továbbiakban segít megélni vallásos hitünket, erősíti közösségi tudatunkat, etikai értékrendünket. Az emlékmű most nem emelkedik ki monumentálisan a környezetből, mint egykor, de belesimulva abba, szerényen hirdeti, hogy még megvagyunk, élünk, akarunk, teszünk és küzdünk identitásunk megőrzéséért” – hangsúlyozta a TVR kézdiszéki állományának kapitánya. V. Lázár Elemér köszönetet mondott az emlékjel készítőinek, az evangélikus egyház képviselőinek és azoknak a rendtársaknak, akik részt vállaltak a szoborfej nyilvános térben való elhelyezéséért folytatott munkában. Az avatóünnepség az emlékjel megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az emlékező rendezvény az evangélikus egyház hivatalában szervezett kiállítással folytatódott, ahol Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke az Árpád-szobor történetéről állított össze anyagot és tartott előadást.
„A 18 méter magas oszlopon álló, 3,5 méter magas, honfoglalás kori harcost ábrázoló alkotás – egyik kezében karddal, másikban Magyarország címerével – Árpád-szobor néven vonult be a köztudatba. Ezelőtt 120 évvel, 1896-ban, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére határozta el a törvényhozás, hogy a mai Hősök terére, az Andrássy út végén emlékműcsoportot készíttet, ezenkívül az ország hét pontján – Pusztaszeren, Pannonhalmán, Dévényben (Szlovákia), a Zobor-hegyen (Szlovákia), Munkácson (Ukrajna), Zimonyban (Belgrád közelében) és a brassói Cenk-tetőn – ezredéves emlékoszlopot állíttat. A Berczik Gyula tervei alapján, Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemléket 1896. október 18-án avatták fel a Cenken. Az emlékmű talapzatát 1913. szeptember 27-én a besszarábiai Ilie Cătărău és Eliad Cotofan dinamittal felrobbantotta, majd 1914. december 30-án a Brassó felett dúló vihar ledöntötte az Árpád-szobrot, s az darabokra tört, a talapzat maradványai azonban máig láthatóak” – ismertette az elnök a résztvevőkkel az egykor a Cenken álló emlékmű történetét. A nem mindennapi esemény a Szent Imre Házban bajtársi ebéddel ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 24.
A szabadságot nem adják ingyen (Sepsiszentgyörgy)
A barátságtalan idő ellenére több százan gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkban tegnap este megtartott évfordulós rendezvényen. A Szózat még esőben csendült fel, de az áldást már fedetlen fővel fogadták a jelenlevők, a fáklyásmenet pedig mindenkit felmelegített. Tartalmas, méltóságos, szép ünnepség volt.
Az érkezőt óriásvászonra vetített régi fényképek fogadták, az emlékmű előtt cserkészek sorfala magyar és székely zászlókkal, jobbra a történelmi magyar egyházak képviselői, önkormányzati vezetők, pártok és civil szervezetek küldöttei, balról az énekkarok, körben az érdeklődők álltak. A beszédek között a Cantus Firmus vegyes kar és a Magyar Férfidalárda, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum rézfúvószenekara jóvoltából csendültek fel alkalomhoz illő dalok.
Elsőként Benkő Erika parlamenti képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. Véleménye szerint a szabadságot nem adják ingyen, küzdeni kell érte ma is, egy olyan világban, amelyet beleng a tiltás, a nem, a csak azért sem... A történelemben különböző korszakok vannak, elnyomás vagy szabadság uralkodik, és ez mindig azon múlik, hogy az emberek meddig hajlandóak elmenni a szabadság védelmében. ’56-ban sokan elmentek a falig, mert hittek egy jobb világban és tenni akartak érte, ám manapság a szabadság fogalmát is egyre furcsábban értelmezik... ’56-ban kimondták, hogy elég volt, kiverték az első téglákat az elnyomás falából – megfizették az árát, de megízlelték a szabadságot. Nekünk is folyamatosan számon kell kérnünk szabadságjogainkat, mert az erdélyi, székelyföldi magyarság nem ért célba. Szerencsére látjuk a kettős mércét, a helyes irányt, és azt is tudjuk, hogy a falból ki lehet verni a téglákat. Köszönjük az ötvenhatosoknak...
Kőrösi Viktor Dávid konzul, a csíkszeredai magyar külképviselet munkatársa 1956 jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta: nem megreformált szocializmust vagy kommunizmust akartak a magyarok, és nem véletlen, hogy 1848-as jelszavakkal indultak. A nép volt óriás – idézte Jókait –, a tömegek önfeláldozása nélkül nem lett volna forradalom – jelentette ki. Azt is elmondta: a megtorlás különösen aránytalan volt Erdélyben, ahol több mint 24 ezer 1956 és 1962 között meghurcolt, börtönbe zárt és kivégzett áldozatról tudunk, többségük magyar, és főként röpcék vagy versek miatt büntették meg őket ilyen nagyon. Meg akarták félemlíteni, le akarták tiporni azokat, akik erősítették volna az erdélyi magyarságot... Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse után Puskás Attila volt politikai fogoly az áldozatok nevében szólalt fel. 61 éve a világ csodát élt meg, alig 15 évvel a második világháború után egy sarokba állított nép elő mert lépni, hogy véget vessen a nagyhatalmi önkénynek... A forradalom tíz nap alatt győzött, már készültek az újjáépítésre, amikor a november 4-ei csalárd támadás legyőzte a még öt napig fegyverrel kitartó forradalmárokat – de a népet nem. Mi, erdélyi magyarok csak az együttérzésünket adhattuk hozzá az eseményekhez, de megtanulhattuk, hogy nincs reménytelen küzdelem; harcunkat megalkuvás nélkül kell folytatnunk.
Áldást Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondott, megköszönve az emlékezés ajándékát. A közös ima után koszorúzásra került sor, a magyar és a székely himnusz eléneklésére, végül pedig fáklyásmenetben vonultak át az ünneplők az Erzsébet parkba, ahol a Vox Humana kórus fogadta őket, és újabb áldás. Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 1.
Tegyétek élővé Isten igéjét! (Reformáció 500)
A reformáció ötszáz éve elkezdődött, a következő ötszáz év most kezdődik, és ezért személyesen mindenki tehet a szolgálatával, hitével, szeretetével, az Istentől nyert bűnbocsánattal – hangsúlyozta igehirdetésében Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese tegnap a reformáció ötszáz évének tiszteletére tartott, a sepsiszentgyörgyi imahetet záró rendezvényen a Sepsi Arénában. Közel ezerötszáz résztvevő jelenlétében emlékeztek meg a Luther Márton által elindított folyamatról, amely jelenleg is tart, és arra kötelez, hogy higgyünk Istenben, legyünk hűek nemzetünkhöz és éljünk szeretetben embertársainkkal.
Incze Zsolt arra, a Malakiás könyvéből vett gondolatra építette igehirdetését, amit a Sepsi Református Egyházmegye mottójául választott a reformáció évében: Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek. Mielőtt azonban kifejtette volna, hogy mi indokolja ennek a tételnek a hangsúlyozását a jelenben, Révész Imre kálvinista tudós egyháztörténeti kutatásaira utalva magyarázta, hogy a középkorban a vallásos intézmények, a szerzetesrendek eltakarták az Istent az emberek elöl, de a reformációban Isten, az ő szeretete és kegyelme által áttörte ezt a gátat, és ezeket az intézményeket és embereket a hátramaradottságból megpróbálta kimozdítani és megújítani. Az egyházmegye elöljárója feltette a kérdést: vajon jó úton járunk-e, megteszünk-e mindent azért, hogy a mi életünkben a reformáció valóban reformáció legyen? Gyakoriak a válások a gyülekezetekben, lelkésztársai közül sokan megfáradtak, mert az igehirdetésüknek, szolgálatuknak nincs eredménye – mondotta. Az egyház feladata, hogy arra vezessen, nézzünk szembe a valósággal, saját magunkkal, hogy szolgáljunk szeretettel és hittel a nemzetért, a családért, az egyházért, a közösségeinkért, és ezt úgy tehetjük, hogy odafigyelünk embertársainkra – szögezte le az esperes. „Tegyük élővé Isten igéjét életünkben, ne féljünk naponta megtérni, naponta változni, naponta jobbá lenni”. Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus lelkész-esperes arra figyelmeztetett, az egyházi tanítás legfőbb üzenete: Jézus ott áll középen, és az egyház mindenkori feladata igaz bűnbánatra buzdítani, hogy az emberek megtérjenek és eszerint éljenek. Szerinte az igazi reformációi hit kiáll minden tűzpróbát. A egyházmegye lelkészei több száz hívőnek szolgáltatták ki az úrvacsorát, majd a köszöntések következtek.
A remény ünnepe
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy mindig könnyebb az ember szíve, ha olyan rendezvényen vehet részt, ahol nem a rombolás, nem a veszteség, nem a fájdalom, hanem építkező és ünneplő közösség fogadja, és szerinte a reformáció tegnapi ünnepe a reményről és a jövőtervezésről szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyarság nem maradhatott volna meg nemzetként Európában több mint ezer éven át, ha nem tértünk volna át a keresztény vallásra, és Székelyföld sem őrizhette volna meg önazonosságát és kultúráját, ha mi, székelyek nem tartoznánk a nyugati kereszténységhez. A városvezető szerint változás, újítás nélkül zsákutcába kerülünk, és ha egy hamis jólét oltárán feláldozzuk azt, ami a legfontosabb, a családot, a hitet, a nemzetet, ha lemondunk Istenről és a gyermekvállalást a karrier mögé helyezzük, ha a kivándorlást választjuk a szülőföldünkhöz való ragaszkodás helyett, akkor elveszíthetjük mindazt, amit elődeink az elmúlt ezer évben felépítettek. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéról Percze László konzul szólt a nagyszámú gyülekezethez. Azt mondta, Luther fellépése történelmi volt, átalakította Európa térképét, megújította a hit világát, és hatással volt a politikára, gazdaságra, jogtudományra, az anyanyelv használatára, a modern természettudományi gondolkodásra. A reformáció egy közös örökség, amelynek eleme a megújulás – mondotta. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a reformáció nemcsak egy vallástörténeti állomás, hanem a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltását jelenti. Szemléletváltozást teológiai és egyházi szervezés tekintetében, az irodalom, a művészet, általában a kultúra tekintetében, a munkához való viszonyban, a technika fejlődésének felhasználásában és a nemzethez való viszonyulás tekintetében is – hangsúlyozta. Sajátos erdélyiségünk is a reformáció időszakában alakult ki, keményebbek, konokabbak, körültekintőbbek lettünk az elmúlt ötszáz esztendőben, amely minket, székelyeket különösen megpróbált – emlékeztetett. A megyevezető leszögezte: kell hogy legyen újra egy közös álmunk, egy gazdag és erős Székelyföld, egy olyan régió, amelyet büszke emberek építenek maguknak a saját erejükből és saját szájuk íze szerint. A reformáció sepsiszentgyörgyi emlékünnepségén fellépett a Sipos Zoltán vezette egyesített kórus (Pro Musica kamarakórus, Cantus Firmus vegyes kar és a Szemerjai Dalárda), verset mondott Virág Nimród. Az alkalomból a Református Emlékbizottság A Biblia és a reformáció elnevezésű kiállítását tekinthette meg a közösség az aréna folyosóin, a perselypénzt az erősdi református egyházközség gyülekezeti házának építésére gyűjtötték. Az ünnepi hangulatú megemlékezés himnuszaink eléneklésével ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)