Ispotályok és mindennapok a 17. századi Kolozsváron
Hármas könyvbemutatót tartottak szerdán délután a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia karának Magyar Történeti Intézete és a KAB Történettudományi szakbizottsága szervezésében. Az érdeklődők a Kolozsvári Ispotály-Számadások sorozatának első két forrásközlő kötetével, valamint a kolozsvári Szentlélek-ispotály kora újkori történetének monográfiájával ismerkedhettek meg. A kiadványok a 17. századi Kolozsvár egy sajátos intézményének, a szegények, árvák, betegek, nyomorékok, idős polgárok gondozását felvállaló ispotályoknak a mindennapjaiba, a város kora újkori szociális viszonyaiba engednek betekintést. A Szent Erzsébet-ispotály a 18. században költözött a Szentpéteri templom szomszédságában levő épületbe. A képünkön látható épületegyüttes a 19. században épült, jelenleg állami öregotthon működik benne.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Gyermekeinket magyar iskolába
Az RMDSZ idén is meghirdette a „Minden magyar gyermek számít” országos beiskolázási kampányát, amely arra biztatja a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, írassák magyar tannyelvű osztályokba gyermekeiket. Kiss Tamás szociológust arról kérdeztük, felméréseiknek megfelelően a vegyes házasságból származó gyermekeknek hány százalékát íratják magyar iskolába, milyen érvek alapján döntenek a szüleik arról, hogy melyik iskolában, a magyarban vagy a románban kezdje el tanulmányait csemetéjük. Kiss Tamás lapunknak elmondta: országos szinten a vegyes házasságból származó gyermekeknek alig egyharmada sajátítja el a magyar nyelvet és vallja magát valamilyen szinten magyar nemzetiségűnek. Ebből az egyharmadból csak nagyon kevesen tanulnak magyar nyelvű oktatási intézményekben. Szórványvidékeken elenyésző az aránya azoknak a vegyes házasságokból származó gyermekeknek, akiket magyar iskolába íratnak, sok esetben annak tulajdoníthatóan, hogy a magyar oktatási hálózat nincs annyira kiépülve, hogy felvehesse a versenyt a román tanintézményekkel – véli a szakember.
Kiss szerint alacsony, az említett egyharmad alatt van a magyarul tanuló gyermekek aránya Kolozsváron, és más nagyvárosokban is. Az aránytalanság csökken a Székelyföldön és a Partium bizonyos részein, ahol a vegyes házasságból származó, magyarul beszélő gyerekeknek körülbelül a felét oktatják magyar intézményekben, amelyek versenyképesebbek, és nyilván hálózatuk is sűrűbb, mint a szórványtelepülések esetében – magyarázta. Az aránytalanságot tehát egyrészt az etnikai szocializáció, másrészt a magyar oktatási hálózat versenyképessége határozza meg – tette hozzá.
A vegyes házasságból származó gyermekek beiskoláztatásakor a legnagyobb mértékű lemorzsolódás óvoda után, az első elemi iskolai osztályba való beiratkozás előtt következik be: a magyar tannyelvű óvodába járatott gyermekek aránya a legnagyobb, még szórványvidéken is jellemző, hogy az ilyen korúakat magyar nyelven taníttassák – részletezte Kiss Tamás. Mint megállapította, a nyelvváltás egyébként egyirányú, ugyanis elenyésző azok száma, akik román tanintézményről magyarra váltanának.
A beiskoláztatással kapcsolatos döntéseket alapvetően két tényező határozza meg: egyrészt a családon belül érvényesülő hatalmi asszimetria, másrészt, hogy az oktatási hálózat mennyire, és milyen minőségben áll rendelkezésre – fejtette ki a szociológus. A társadalomban fennálló kisebbségi/többségi viszony ugyanis a családon belül is újratermelődik. A magyar fél eleve hátránnyal indul, mivel kisebbségi státust visz be házasságába. A családon belüli hatalmi viszony alakulása ugyan nem egytényezős, előfordul, hogy a magyar partner magasabb szakmai státusa, különböző kvalitásai kiegyenlítik helyzetét, de a gyerekek beiskoláztatására irányuló döntések összességén jellemző módon meglátszik a többségi-kisebbségi viszony.
Az RMDSZ által indított tudatosító kampány kapcsán Kiss Tamás megállapította: jó kezdeményezésnek tartja a népszámlálás után, 2012-ben indított programot, amelyhez hasonló Szlovákiában is régóta működik. Úgy vélte, az eredményesség érdekében a programot minél szakszerűbben, célzottabban kell lebonyolítani. Nincs sok értelme például annak, hogy a Székelyföldön törekedjenek a szülők megszólítására a magyar nyelvű média közvetítésével; azokat a településeket kell megcélozni, ahol a magyar oktatási rendszer veszélyben van, illetve azokat a családokat, ahol az elemi iskolai beíratás előtt álló gyermekek vannak – magyarázta. Hozzátette: a kampánynak jól célzott közpolitikákkal, a megfelelően irányított támogatási rendszerrel is ki kellene egészülnie, hiszen szórványtelepüléseken, ahol a magyar iskola, magyar tannyelvű osztály versenyképessége nem kielégítő, az adott oktatási egységnek presztízsnövelő intézkedésekre van szüksége.
Kiss Tamás szerint a felfogás, miszerint hosszú távon hátrányos, ha a fiatalok a teljes beiskoláztatási periódusban magyar nyelven tanulnak, nem indokuk, hanem utólagos racionalizációjuk azoknak a vegyes házasságban élő szülőknek, akik román tannyelvű iskolába adják gyermekeiket.
Magyari Tivadar, az RMDSZ Oktatási Főosztályának főtitkár-helyettese elmondta: az RMDSZ által 2012-ben kezdeményezett mozgalomnak pozitív hatása volt.
– Több megyéből jelezték nekünk, hogy néhány településen, ahol veszélyben volt a magyar oktatás, sikerült meggyőzni a szülőket arról, hogy gyereküket magyar osztályba írassák, és ennek eredményeképpen megmaradtak az osztályok. Ugyanakkor a Mezőségről és a Zsíl völgyéből is olyan adatok kerültek hozzánk, hogy nőtt azon vegyes házasságban született gyerekek száma, akiket magyar osztályba írattak: 10-ről 25 százalékos növekedésről van szó – összegzett Magyari.
(N. H. D.)
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Alkotmányt és választási törvényt módosító bizottság alakult
Megszavazta tegnapi közös plenáris ülésén a képviselőház és a szenátus az alkotmánymódosító törvénytervezet összeállításával megbízott, valamint a választási törvény átalakításán dolgozó bizottság összetételét. Az RMDSZ-nek egy-egy teljes jogú, szavazattal rendelkező tagja van mindkét testületben.
A parlament két háza 439 igen-szavazattal és egy tartózkodással fogadta el, hogy a 23 tagból álló alkotmánymódosító szakbizottság vezetője a szenátus elnöki tisztét is betöltő nemzeti-liberális pártelnök Crin Antonescu legyen. A testület üléseit csak kétharmados részvételi aránnyal tarthatja meg. A szociáldemokraták kilenc, a liberálisok hat, a demokraták pedig három bizottsági taggal rendelkeznek. Két fővel képviselteti magát a Dan Diaconescu-féle Néppárt (PPDD), egy-egy megbízottjuk van a nemzeti kisebbségeknek, valamint a Konzervatív Pártnak (PC).
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője lapunknak elmondta: az alkotmánymódosító bizottságban teljes jogú tagként ő képviseli az érdekvédelmi szövetséget, ő egyben a testület egyik alelnöke is. Az üléseken póttagként részt vehet továbbá Bíró Rozália szenátor, de nem rendelkezik szavazati joggal. Hozzátette: a választási törvényt kidolgozó bizottságban Márton Árpád képviselő, frakcióvezető-helyettes az RMDSZ megbízottja, aki titkári tisztséget kapott a testületben. Máté András kifejtette: nyilván jobb lett volna, ha az alkotmánymódosító bizottságnak legalább ketten rendes tagjai lehettek volna az RMDSZ részéről, de az alsó- és felsőházi frakciók csökkent létszáma miatt képviseleti arányuk is kisebb lett a testületben.
A politikus elmondta, hogy az RMDSZ mindenféleképpen javaslatot tesz majd az alaptörvény első cikkelyében foglalt, „nemzetállam” kifejezés törlésére. Hozzátette: amint a vita elkezdődik, módosításokat nyújtanak be a jogállam felépítésére, működésére vonatkozó több kitételre vonatkozóan is.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az alkotmánymódosítás során figyelni kellene az állam- és kormányfői jogkörök egymásra tevődésének elkerülésére. Mint kiemelte, a parlamentáris köztársaság mellett tenné le voksát, de elképzelése szerint a nagyon pontosan körülhatárolt feladatkörrel rendelkező államfőt továbbra is közvetlen módon kellene megválasztani, legitimitását így az állampolgárok szavazata biztosítaná. Az alaptörvényben korlátozni kellene annak lehetőségét is, hogy a kormány ne hozhasson törvényeket a parlament megkerülésével a rendeletek, sürgősségi rendeletek és a felelősségvállalás eszközeihez folyamodva – fejtette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint az alaptörvényben módosítani kellene a főügyészek – az utóbbiak a kormány tagjai kellene hogy legyenek, akárcsak más államokban – kinevezésére vonatkozó előírásokat is.
A választási törvény kidolgozásáért felelős bizottság összetételét 440 szavazattal fogadta el a törvényhozás. A 15 tagú testületből hat fő a PSD-t, három a PNL-t, kettő a PDL-t képviseli, az RMDSZ, a PP-DD, a PC és a nemzeti kisebbségek egy-egy taggal rendelkeznek. A tervek szerint novemberig tevékenykedő testület elnöki tisztét a szociáldemokrata Valeriu Zgonea látja el.
Victor Ponta miniszterelnök február első hetében bejelentette: a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) május elejéig ki szeretné dolgozni az alkotmánymódosítás tervezetét, hogy május-júniusban vitára, majd szavazatra bocsáthassák azt a parlamentben. A vonatkozó népszavazást a tervek szerint az ősz folyamán, valószínűleg szeptemberben szerveznék meg.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Eltávolították a Mátyás-házról a piros-fehér-zöld koszorúkat
Az egyetem vezetősége a műemlékvédelmi törvényre hivatkozik
A szemétbe dobatta tegnap a Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem vezetősége Mátyás király szülőházának homlokzatáról a piros-fehér-zöld szalagos emlékkoszorúkat. Bár az évek során számtalanszor helyeztek már el koszorúkat az épületen, az egyetem vezetősége a műemlékvédelmi törvény megszegésével indokolta az intézkedést. Tegnap a magyar külképviselet és az RMDSZ képviselői a helyszínre siettek, majd a kukából „kimentett” koszorúkat, a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé vitték, és ott helyezték el őket. Virgil Pop műemlékvédelmi főtanácsos szerint nem történt törvénysértés, Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nem kívánta kommentálni a történteket, míg Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte: a koszorúkat a megemlékezők egy állványra helyezték, de ha ezt követően fel is kerültek a homlokzaton lévő kampókra, az egyetemnek nem ilyen módon kellett volna eljárnia.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Beszélgetés a szórványkérdésről: lehetőségek és alternatívák
A szórvány kitelepedésének elősegítése címmel szervezett beszélgetést csütörtökön a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága és a kolozsváros.ro csapata a kolozsvári Sapientia EMTE-n. Székely István politológusnak, az RMDSZ főtitkárhelyettesének, és Gergely Balázsnak, az EMNP alelnökének beszélgetését Szalma György, a kolozsváros.ro főszerkesztője moderálta. A szórványkérdés az utóbbi időben a közbeszéd előterébe került Szász Jenő „kontrollált visszavonulást” „népességáttelepítést” javasló, elhíresült kijelentései nyomán. Székely István a szórvány fogalmának tisztázását, a népességtelepítések történelmi analógiáit számba véve leszögezte: ilyen jellegű programokat csak jelentős állami támogatással lehetne megvalósítani; kizártnak tartotta, hogy ez akár a tömbmagyar Székelyföld irányába megtörténhessen. A meghívottak egyetértettek abban, hogy folyamatosan zajlik ugyanakkor az egyes térségek szórványosodásához hozzájáruló belső migráció, amelynek körülményeit viszont bizonyos eszközökkel alakítani lehet.
Mint ismeretes, széles körű vitát gerjesztett Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Intézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők (KMKF) februári fórumán, zárt ajtók mögött elhangzott kijelentése, amelyben a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, az „önkéntes területfeladásnak” a lehetőségét vetette fel – emlékeztetett Szalma György, hozzátéve: a rendezvény a társadalmi párbeszédre kínálna lehetőséget a kérdés kapcsán.
Mi a szórvány?
Székely István politológus mindenekelőtt a szórványfogalom tisztázását tartotta szükségesnek. Mint kifejtette, az elmúlt húsz évben több értelmezés is született; a számbeliségből kiinduló megközelítés szerint, ha egy településen egy adott lélekszámnál kevesebb magyar él, az szórványközösségnek tekinthető. Egy másik értelmezés arányszámot állapít meg: a tíz százalék alatti közösséget minősíti szórványnak. A politológus szerint vitatható a „szórványmegyék” megfogalmazás, ugyanis a mindennapi élet szempontjából nem a megyei, hanem a helyi népességarány a meghatározó. Maros megyének például a déli, Szilágy megyének pedig a keleti része szórvány, ugyanakkor a megyék szempontjából nem lehet erről beszélni – hangsúlyozta.
Egy másik megközelítés értelmében az intézmények megléte vagy hiánya a döntő: szórvány az, ahol nincs oktatási intézmény, sem etnikailag elkülönült történelmi egyház. Mindemellett, Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor meglátásában az alapkérdés az, hogy a mindennapi kommunikáció szintjén hány százalékot tesz ki az interetnikus, és mennyit a saját etnikumon belüli kommunikáció – tette hozzá. Egy másik, összegző célú, funkcionális jellegű értelmezésnek megfelelően a szórvány az a közösség, amely külső segítségnyújtás nélkül alkalmatlan, vagy nincs lehetősége a saját nemzeti identitásának a megőrzésére és továbbadására. Az elmondottak alapján a dél-erdélyi megyékben, Észak-Erdélyben pedig elsősorban Máramaros és Beszterce megyében találunk szórványosodó közösségeket – állapította meg Székely István.
„Nem ördögtől való” a migráció
Az 1990-es nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta létezik egy olyan megfogalmazás, miszerint a szórványt a saját településén kell hozzásegíteni ahhoz, hogy etnikai identitását, saját kulturális értékeit megőrizze; ebben a kérdésben mindig konszenzus volt valamennyi határon túli magyar pártban – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Gergely Balázs kiemelte, helyénvalónak tartja – a sajtóban való üzengetés helyett – a téma megtárgyalását, az erről szóló társadalmi párbeszédet. Egy korábbi nyilatkozatára utalva megerősítette: „nem tartja ördögtől valónak”, ha adott esetben egy kisközösség, család vagy egyén, aki a szórvány olyan pontján él, hogy saját helyzetét, identitásának megőrzését már kilátástalannak tartja, más helyre költözzék. Ez egy ténylegesen zajló folyamat, hiszen például Kolozsvár is egy nagy vonzerővel bíró központ, a magyar népességnek legalább fele áttelepedett valahonnan – fejtette ki a politikus.
Hangsúlyozta, Szász Jenő kategorikusan „áttelepítésről” beszélt, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP vezetői határozottan elutasítanak. Mint mondta, Szásznak az elképzelése egyébként is megbotránkoztató, hiszen az adott közösség „értékes tagjaira” értette a kitelepítést, áttelepítést. Az egyének, családok létező migrációja ugyanakkor egy kétoldalú folyamat, mivel a költözési szándék mellett az új környezetnek befogadónak is kell lennie. Mindezekről a kérdésekről széles körben kellene gondolkodni, tárgyalni, tekintve, hogy az elmúlt húsz év demográfiai mutatói nem sok jót ígérnek.
Népességtelepítési analógiák
A népességfogyás problémájának kezelésére vonatkozó történelmi előzményeket összegezve Székely István elmondta: a 19. század végén a magyar kormány a mezőgazdasági területek túlnépesedése okán beindult tengerentúli kivándorlásra próbált választ adni. Az 1894-ben elfogadott állami telepítések törvényében pontosan szabályozták a feltételrendszert, amely szerint a magyar államkincstár tulajdonában levő – elsősorban bánsági – területekre lehetett költözni. A program főleg Bácskát, Temesvár környékét, a Mezőséget célozta; a jogszabály szerint egy új település létrehozásához például 150 telepes kellett, a templom és iskola felépítését az állam vállalta. A Kolozs megyei Detrehemtelep például mezőgazdaságilag használhatatlan terület volt, ezért a magyar állam saját költségén lecsapoltatta, hasznosíthatóvá tette. 1904-ben a projekt finanszírozására egy telepítő és parcellázó bankot is létesítettek – tette hozzá a szakember. Mint mondta, a program keretében 1390 családot sikerült telepíteni.
További példa az 1921-es román földtörvény, amelynek révén megindították a határmenti magyar települések közé iktatott román helyiségek létesítését; 1940-ben a bukovinai csángókat Bácska északi részére telepítették, e népesség később Magyarországra költözött; a kommunizmus alatt pedig a németek által elhagyott falvakba a termelőszövetkezetekben földműveléssel foglalkozó családokat telepítettek – részletezte Székely István. Következésképpen, ilyen jellegű programok az államreformmal függnek össze, abban az esetben lehet működtetni őket, ha az állam segíteni tudja a telepesek anyagi boldogulását, lakhatási feltételeket, munkahelyeket teremtve. Mint mondta, az eddigi analógiák alapján kizárja a Székelyföld irányába történő esetleges telepítés lehetőségét, hiszen a magyar állam nem rendelkezik megfelelő autoritással és vagyonnal a folyamat beindítására, Romániának pedig nem valószínű, hogy ez lenne a prioritása. Ugyanakkor a magyar kormány részéről, vagy a magyar közbeszéd terén egyetlen olyan kijelentés sem hangzott el, amiből arra lehetne következtetni, hogy a magyar állam a maga romlott demográfiai mutatóit Kárpát-medencei magyarokkal töltené fel – válaszolt Székely István a moderátor kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a felvetett „áttelepítés” Magyarország fele irányulna.
Gergely Balázs szerint a feltételezés nevetséges, és felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túlra szánt magyar állami támogatások jelentős részét interetnikus- és szórvány-környezetbe folyósítják. A néppárti politikus úgy vélte, a felelősen gondolkodóknak be kell látniuk, hogy meggondolatlan és megalapozatlan kijelentésekre alapozva nem szabad politikai harcteret teremteni, mert ez elsősorban a szórványosodás elszenvedőinek lenne kárára.
Alternatívákat fiataljainknak
Gergely Balázs megállapította, erkölcsileg elfogadhatatlan embereket egyik helyről a másikra telepíteni szervezett, tömeges módon. Hangsúlyozta, mindenki szabad akarata szerint él ott, ahol jól érzi magát. Mindemellett úgy vélte, ha egyének, családok költözni óhajtanak, ahhoz technikai feltételeket, segítséget lehet nyújtani. A potenciálisan befogadó térségek, települések vonzereje, a munkahelyteremtés befolyásolhatja az ilyen típusú migrációt – jegyezte meg.
Székely István nehezményezte, hogy az erdélyi – egyébként igen jó szakemberek által végzett – demográfiai kutatások nem tértek ki a belső migráció hátterére, arra, hogy valójában mi áll egy adott terület súlyos népességfogyása mögött. Hangsúlyozta, létezik egy erre alkalmas adatsor, ugyanis a 2011-es népszámlálás során is rákérdeztek arra, hogy az illető hol született, hol volt a jelenlegi előtti lakhelye, illetve kiderül a kérdőívből, hol történt az összeírás. Úgy vélte, ezeknek az adatoknak az elemzése felülírná azt a képet, amely jelenleg – elsősorban a dél-erdélyi szórvány alakulása esetében – kirajzolódik. Kifejtette: a szórványrégiók fiataljai folyamatosan áramlanak a tömbök irányába az országban különböző helyeken tevékenykedő, utazgató ifjúsági szervezetek közreműködésével kialakított kapcsolatrendszerük, másrészt a szórványkollégiumok révén.
A politológus szerint megfelelő odafigyelést, infrastruktúrát, anyagi támogatást kell a szórványkollégiumok, az ifjúsági szervezetek programjai, valamint a magyar házak láncolata mellé rendelni. Mint kifejtette, valószínűleg nem szerencsés az évtizedek óta ugyanabban a környezetben élő polgárok kimozdítása. Mindamellett az új egzisztenciát, új családot létesítő fiatalok számára – nem normatív jellegű – alternatívákat lehet megfogalmazni, amelyekkel vagy élnek majd, vagy sem. Az interetnikus környezetből, szórványból származó polgárok, az esetleges külföldi munkavállalásuk nyomán felhalmozott tőkéjükből valószínűleg inkább a nagyobb magyar lélekszámú településeken fognak letelepedni – vélekedett.
Kiemelte, a politika eszközrendszere kevés a szórványprobléma megoldására: a politika jelzéseket bocsáthat ki követendő magatartásformákat illetően, felerősíthet bizonyos folyamatokat. Elmondta, az Antall-kormány idején egy pénzalapot különítettek el a nyugatról való hazatérés ösztönzésére; Erdélybe egyetlen személy, egy politikushoz közel álló polgár tért vissza.
Székely István Gergő politológus hozzászólásában felvetette: érdemes lenne a támogatáspolitikát oly módon alakítani, hogy az interetnikus vagy szórványkörnyezetben élő szülők a gyermekeiket a lakóhelyük közelében levő, magyar tannyelvű oktatást biztosító felsőoktatási intézményekbe küldhessék, a másod- vagy harmadrangú román tannyelvű egyetemek helyett.
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár szerint a Válaszúton létesített intézményhez hasonló szórványkollégium-típusban kell gondolkodni, amely valódi közösségi életformát biztosít a diákoknak, szüleik is tudatában lévén annak, hogy az ott-tanulás társadalmi előrelépést jelent számukra. Hozzátette, fontos lenne kielemezni, hogy a különböző támogatáspolitikai eszközök milyen eredménnyel jártak. Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap kolozsvári irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai ösztönzés és támogatási rendszer mellett ugyanolyan fontos, hogy megfelelő emberanyag is létezzen az adott szórványkollégium létesítésére és működtetésére.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár),

A „tankönyvügy”, a „zászlóügy” ugyanazon folyamat része
Beszélgetés Novák Csaba Zoltánnal, a székelység történetéről szóló kézikönyv társszerzőjével
A székelység története kézikönyv körüli vita hevében azt a kérdést igyekszünk körüljárni, hogy a történelemtanításban jelenleg használt, különböző típusú tankönyvek információi alapján milyen kép alakulhat ki egy magyar, és milyen egy román tanulóban a másik nemzetről, annak történelméről. Történészekkel – oktatókkal, kutatókkal – készített összeállításunkban választ keresünk többek közt arra, lehet-e úgy történelmet oktatni a mai didaktikai anyagok segítségével, hogy a többé-kevésbé tudatos félreértelmezés, a valamilyen irányban elfogult megközelítés helyett a szakmaiság, és tudományosság kritériumai érvényesüljenek.
– Elégedetlenségének adott hangot „egy Hargita megyei polgár” és a tanügyminisztérium szakvéleményét kérte a székelység történetét bemutató tankönyv iskolai használatát illetően, mert az, megítélése szerint románellenes, „a magyar revizionizmus szellemében eltorzítja a történelmi eseményeket, és szöges ellentétben áll a hivatalos román történetírással”. Felrója, hogy a könyv nem ismeri el a „kis magyar világ idején elkövetett magyar atrocitásokat, hitelesíti az állítólagos ősi székely” szervezettséget, dicsőíti Nyirő Józsefet. Hogyan kommentálja a tankönyv társszerzőjeként ezeket a vádakat?
– A tankönyv erdélyi, székelyföldi magyar történészek és történelemtanárok együttműködésével, tudományos igényességgel készült, és a Székelyföld történetének egy interpretációja, mint bármilyen más történelmi munka. Így nem hiszem, hogy egy „Hargita megyei polgárnak” lenne tiszte tudományos vagy bármilyen szakvéleményt mondani, kérni a munkáról. Én a dolgok lényegét a következőben látom. Az elmúlt időszakban a Székelyföldön beindult egy nemzetesítés, egy önazonosság-keresés, identitáserősítés, amit a román állam és a helyi románság esetenként ellenvetéssel, nemtetszéssel fogad. Ezzel magyarázható az ún. zászlóvita is. A tankönyv valóban része ennek a folyamatnak és ennek tudhatók be a fent megfogalmazott vádpontok. Tehát a tankönyvügy már rég kikerült (de talán benne sem volt) mindabból, amit egy történelmi munkáról való szakmai vitaként foghatunk fel. A tankönyv, mint olyan egy értelmezése a Székelyföld történetének, amivel természetesen lehet vitatkozni, de a szakmai szabályoknak megfelelően. A szeparatizmus, a szándékos félretájékoztatás vádját teljes mértékben megalapozatlannak tartom.
Tudomásom szerint, hivatalos, román nyelvű fordítása nem is létezik a tankönyvnek, szerintem ennek is betudhatók az esetleges félreértelmezések. Véleményem szerint a lehető leghamarabb el kellene készülnie egy szakszerű fordításnak és a kéziratot meg kellene, lehetne vitatni a román szakma képviselőivel, a történetírás módszertana alapján, indulatmentesen. Ugyanakkor az erdélyi magyar történetírás feladata kellene legyen az is, hogy minél többet publikáljon román nyelven is, és tudományos eredményeit megismertesse a román szakmai világgal. Ezzel nagyon sok civil vádaskodásnak ki lehetne húzni a méregfogát. A jelenkorkutatás területén pl. már több munka (könyv, tanulmány) megjelent román nyelven, a román történészek egy jelentős része ismeri, használja (esetenként vitatja is) ezeket.
– A tankönyv tartalmáról Marius Diaconescu román történész cikket közölt a Historia román történelmi szakfolyóiratban, amelyet az Adevărul napilap is átvett. Diaconescu főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Hogyan vélekedik ezekről a megállapításokról?
– A tankönyv, a magyar történetírásra alapozva nem ismeri el a dákó-román kontinuitást, ebből kifolyólag (is) a románok székelyföldi megjelenését is másként magyarázza. Szó van jobbágyok betelepítéséről a Székelyföldre, de az, hogy explicite a románok a székelyek szolgái lennének, sarkított megfogalmazás, vádpont. Ami a román hadsereg székelyföldi bevonulását illeti, hát ezt mutatják a korabeli források. Gondolom, nem kell különösképpen magyarázni senkinek sem, hogy miként viselkedik egy háborúban az ellenség területére lépő hadsereg, legyen szó a román vagy akár a magyar hadseregről.
– Meglátása szerint az ön által írt rész milyen mértékben tér el a hivatalos román történelemszemlélettől, mennyire válik hangsúlyosabbá a románok negatív/pozitív szerepe?
– Én a Székelyföld történetének 1945–1990 közötti időszakáról szóló fejezetet írtam a tankönyvbe. A román–magyar együttélés szempontjából ez azért fontos, mivel a két világháború közötti időszakhoz hasonlóan a Székelyföld a román állam keretén belül létezett. A korszakra vonatkozó kutatások csak a kilencvenes évek második felében kezdődtek el, ebbe a fejezetbe viszonylag új kutatási eredmények kerültek be: a Magyar Autonóm Tartomány, a megyésítés, a Ceauşescu-diktatúra vagy a rendszerváltás. A tankönyv szűkre szabott terjedelmi követelményei miatt elsősorban arra törekedtem, hogy a Székelyföld és a mindenkori román állam viszonyát, annak alakulását mutassam be. A hétköznapi együttélés problematikájára nem került túl nagy hangsúly. A cél az volt, hogy ezeket az eredményeket (függetlenül, hogy a román vagy a magyar történetírás termékei) a diákok, érdeklődők számára közérthető nyelvezetben összefoglaljam. Közel tíz éve vagyok a Román Akadémia munkatársa, a doktori címet is Bukarestben szereztem meg, az Akadémia Nicolae Iorga Történeti Intézetében ugyanebből a témából (A Román Kommunista Párt magyarságpolitikája). Azokat a kutatási eredményeket (saját és más kollégák eredményei) foglaltam bele a fejezetbe, amit amúgy egyes román tudományos közegekben már bemutattam. Ezekről, mint a történetírásban általában, esetenként volt szakmai vita. Akadtak jelenségek, amiket mások másképpen értelmeztek, de szeparatizmus, tudatos félreértelmezés stb. vádja sosem hangzott el irányomban. A tankönyvet bírálók tudtommal azt róják fel ennek a fejezetnek, hogy azt állítja, a Magyar Autonóm Tartomány idejében nem létezett tényleges autonómia. Nos, a jelenlegi kutatások ezt támasztják alá. Nem létezett politikai és gazdasági értelemben vett autonómia, a MAT a nyelvhasználatban és a kultúrában tért el a többi romániai tartománytól. Ezen állításainkat amúgy több helyen megfogalmaztuk román nyelvű publikációkban is.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Beszélni kellene a román és magyar történetírás érzékeny pontjairól
Interjú Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi docenssel
A székelység története kézikönyv körüli vita hevében azt a kérdést igyekszünk körüljárni, hogy a történelemtanításban jelenleg használt, különböző típusú tankönyvek információi alapján milyen kép alakulhat ki egy magyar, és milyen egy román tanulóban a másik nemzetről, annak történelméről. Történészekkel – oktatókkal, kutatókkal – készített összeállításunkban választ keresünk többek közt arra, lehet-e úgy történelmet oktatni a mai didaktikai anyagok segítségével, hogy a többé-kevésbé tudatos félreértelmezés, a valamilyen irányban elfogult megközelítés helyett a szakmaiság és tudományosság kritériumai érvényesüljenek.
A jelenleg oktatott történelemtankönyvek információi alapján milyen képet alkothat a középiskola elvégzését követően egy magyar, és milyet egy román tanuló a másik nemzetről, annak történelméről?
– Bonyolult kérdés, ugyanis több alternatív tankönyv is közkézen forog és nagyon változatos lehetőségek állnak a gyerekek előtt. Vegyük csak a magyar gyerekeket, akiknek egyetemes, Románia, illetve a magyar kisebbség történetét bemutató tankönyvek állnak rendelkezésükre. Egyesek ezek közül már rég megértek az újragondolásra. A magyar gyerekeknek az iskolai program és tankönyv alapján megadatik a lehetőség, hogy az egyetemes történetbe beágyazzák Románia történetét, és megtalálják a helyét a romániai magyar kisebbség történetének. Egy szó mint száz, a magyar gyerek korának megfelelő, egységes képet alkothat a román nemzet történetéről.
A román gyereknek adottak az egyetemes történeti tankönyvek, a Románia történetét oktató könyvek, és amennyiben az iskola és tanárai igénylik, opcionális tárgyként felvehetik a Romániai kisebbségek történetét. Nincsenek arról szóló adataink, hányan, hány gyereknek tanítják a kisebbségek történetét. Ebben a kisebbségekről szóló tankönyvben mindenik nagyobb romániai kisebbség története külön fejezetben kerül bemutatásra. Nyilvánvaló, hogy a tankönyv keretei szerint a magyar kisebbségről szóló fejezet terjedelmi, formai okok miatt elég tömör. Amennyiben a román iskolákban nincs igény a kisebbségek történetének oktatására, a román diákok szinte semmit sem hallanak a magyar vagy más kisebbségek történetéről.
– Milyen viszony állapítható meg egyrészt a hivatalos, másrészt az alternatív, a magyarság/székelység történetével foglalkozó és a román történelemkönyvek között? Kiegészítik, fedik, vagy adott esetben ellentmondanak egymásnak a közvetített információk?
– Hadd öntsünk tiszta vizet a pohárba. A gyerekek első alkalommal negyedikben találkoznak a történelem tantárggyal, öt, hat és hetedikben egyetemes történelmet tanulnak a kezdetektől napjainkig. Nyolcadikban Románia történelmét, kilenc és tizedikben egyetemes történelmet tanulnak, majd tizenegyedik osztályban történelemnek nevezett tárgy keretén belül társadalomtörténettel, nemzetközi kapcsolatokkal stb. ismerkednek, és végül utolsó évben Románia történetével zárják. Ezen tantárgyak oktatása a meglévő elfogadott román tankönyvek valamelyikének lefordított változata alapján történik. Mindezek mellett hatodik és hetedikben a kisebbségi iskolákban lehetőség van a kisebbség történetét oktatni. Nyilvánvaló, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a magyarságtörténetet ismerhetik meg a gyerekek. Az iskolai tankeretek ezenfelül lehetőséget nyújtanak arra, hogy opcionális tantárgy keretén belül helytörténetet tanuljanak a diákok. A székely tankönyv azzal a szándékkal született tudtommal, hogy helytörténeti opcionális gyanánt oktassák a székelyföldi iskolákban. A kisebbségtörténet és székelységtörténet tankönyv az akkor oktatott történelemtárgyak ismeretében készült, ezek kiegészítésére szolgál. Valójában egyre közelebb viszi a gyereket a nagy történelemtől a származási helyének történetéhez. A pontatlanságok, hibák sokszor a fordítás minősége és lektorálás hiányának tudhatóak be. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy valahányszor elindul egy tankönyv írása, vagy fordítása, a lényegi dolgokra jut a legkevesebb idő, mivel nagyon hosszú adminisztrációs folyamat előzi meg. Sokszor már második korrekturára nem is kerül sor. Ahhoz, hogy jó tankönyvek szülessenek, szükségesek lennének a szakmai viták, nem csupán a tankönyvírók csoportjában, hanem külső szakemberek bevonásával és nem csupán a szövegek esetén, hanem a grafikai megjelenítéssel kapcsolatosan is.
Érzékelhetően az utóbbi időben az illetékesek egyre jobban odafigyelnek arra, hogy a tankönyvszövegeket kellőképpen lektoráltassák és összhangba hozzák. Azonban még hosszú út vezet oda, hogy minden szempontból megfelelő tankönyvek kerüljenek a gyerekek elé. A tankönyvírás mindenképpen a szakmai berkekben kell hogy maradjon, a politikum szerepe az anyagi és adminisztrációs keretek biztosítására kellene szorítkozzon, egyébként a tankönyvek támadhatóvá vállnak.
– Szempont volt-e a tankönyvírók számára, hogy a tankönyvekben ismertetett történelem alapján hogyan alakul az úgynevezett ellenségkép? Visszafogják, vagy ellenkezőleg, táplálják a másik nemzet negatív megítélését?
– A tankönyvírók szempontjait nem ismerem, de szerintem az egyedüli előttük álló cél egy tudományosan megalapozott, diákok számára érthető, szerethető tankönyv megírása volt. Ez a székelyek történetéről szóló, iskolások számára készült tankönyv ízig-vérig „székely termék”, benne van az igazi székely virtus, ezért, aki nem ismeri a székelyeket, annak bizonyára nehezebben érthető. Egyébként minden nézőpont kérdése, az biztos, hogy belülről, a székelyek szemszögéből minden a legnagyobb rendben van, de ha figyelembe akarom venni a mellettem élőt, akkor néhol talán körültekintőbb megfogalmazás segített volna. Nem is olyan régen az iskolákban az egyik tankönyv címe a Románok története volt, ebből tanulták Románia történetét a kisebbségi iskolákban is, de ez már szerencsére a múlté. Számos kis lépést tettek a felek a közeledésben, de még hosszú út vezet a másik elfogadásáig.
Ami pedig a mostani és az 1989-es tankönyveket illeti, óriási különbségek vannak, szemléletben, tartalomban, kivitelezésben egyaránt. Akkor a tárgyi ismeretekre tették a hangsúlyt, a diáknak kellett felnőni a tankönyvhöz és anyagához. Az alternatív tankönyvek bevezetése nagyon sokszínűvé tette a tankönyvpiacot, éppen ezért a diákok történeti ismeretei a tanárok által választott és tanított anyag függvényében alakul. Ennek köszönhetően a diákok történelmi tudása nagyon változó. Valójában mindenik tankönyv a szakmaiság és tudományosság igényének kívánt megfelelni több-kevesebb sikerrel. A változások után az alternatív tankönyveket a diákok szintjére próbálták szabni, azonban ez olyan nagy kihívásnak bizonyult, amelyre nem minden esetben sikerült kellőképpen válaszolni. Néhol ez a tartalom rovására ment, máskor meg rengeteg információt kapott a diák a könyvben, már-már zavaróan sokféle szerkesztésben. Mindezeken túl, a változások után jól érzékelhető a tankönyvek és íróik azon törekvése, hogy a tankönyvek diákközpontúak legyenek.
Meg vagyok győződve, hogy a tankönyvek készítésében a döntő szerepe a középiskolai tanároknak kell hogy legyen, hiszen ők találkoznak nap mint nap a gyerekekkel, azonban minden csapatban ott a helye az egyetemi oktatónak, vagy kutatónak, akivel a tankönyv koncepcióját megbeszélhetik, és aki a kész kéziratot tudományos szempontokból átvizsgálja és kijavítja. Egy másik alapvető elvárás lenne, hogy a mindenkori módszertanos egyetemi oktató is részt vegyen az ilyen feladatokban, így több szem többet lát alapon jobban ki lehetne szűrni a hibalehetőségeket.
– Ez a folyamat mennyire függ a politikai akarattól, a szakemberek nyitottságától, a román történetírásban körvonalazódó, a tudományosságra, valósághűségre törekvő trendtől?
– Valóban, most már sokkal nyitottabbak a román és magyar történetírásban, felnövőben van egy nagyon aktív, jól képzett, világot látott nemzedék, aki kiválóan megállja a helyét szakmai téren, és előítéletek nélkül tud kényesebb témákban is szakvéleményt mondani. A politikában történt nagy változásokat követően az új történésznemzedéknek egyre jobban sikerül magát a politikumtól függetleníteni. De minden nyitottság ellenére a párbeszéd még nagyon kezdeti fázisban van. A különböző érzékeny pontok megmaradtak és ezeket csak folyamatos kommunikációval lehetne oldani, amit sajnos nincs, aki megszervezzen, kézben tartson. Pár évvel ezelőtt az egyházak közötti megismerést és megbékélést szolgáló Healing of Memories név alatt futó, évekig tartó program indult, ennek következtében az egyházak közötti kapcsolatok terén jelentős javulás észlelhető, legalábbis a programban részt vevők soraiban. Egy ehhez hasonló programot kellene elindítani, amely a román és magyar történetírás érzékeny pontjait átbeszélje, és ezzel még jobban segítse a közeledést. Minden történelemtankönyv esetén nagyon fontos lenne megvizsgálni, hogy mennyire vannak jelen a kisebbségekről, vagy a román többségről szóló adatok és azok mennyire érintik érzékenyen a másik félt. Ehhez egyszerűen olyan bizottságra lenne szükség, amely felhívná a figyelmet az esetleges pontatlanságokra és találóbb, elfogadhatóbb fogalmazási módokat tudna ajánlani.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Túl kell lépni a közhelyekre és sztereotip képsorokra épülő múltképzés elvén a történelem oktatásban
Beszélgetés Orbán Zsolt történésszel, A Székelyföld története egyik társszerzőjével (Orbán Zsolt: Tudatosítani kell a diákokban, hogy a történelem nem egy örök és állandó valóság tükre, hanem szakadatlan interpretáció, a megtörtént múlt eseményeinek a jelen szempontjai szerinti rekonstrukciója)
„A magyarságról alkotott képet egy alaptéma határozza meg: az erdélyi románok évszázados sikertelen harca a többségében magyar politikai vezetéssel szemben, ezáltal nem hinném, hogy túl pozitív kép alakulhat ki a magyar népről” – vélekedik Orbán Zsolt, akinek szintén feltettük a kérdést: a jelenlegi tankönyvek alapján milyen képet alkothatnak a másik nemzetről, annak történelméről a magyar, illetve a román fiatalok. Hozzátette ugyanakkor: az egymás mellett élő nemzetek esetében a „szomszédról”, a „másikról” kialakuló képet a történelmi tudás is befolyásolja, de nem a kizárólagos alakítója.
– A jelenleg érvényben lévő tanterv szerint román történelmet általános iskolában a 8. osztályban és középiskolában a 12. osztályban tanulnak a diákok. A 12. osztályos történelem hivatalosan már nem A románok történelme nevet viseli, ennek ellenére a tananyag döntő többsége megismétli a 8. osztályban tanultakat, csak ezúttal nem időrendi sorrendet követve, hanem a tananyag moduláris elrendezést kap. A tankönyvek közül egy-egy van lefordítva magyar nyelvre, így a magyar anyanyelvű diákok kizárólag ezeket használják, a román anyanyelvűek esetében a tanárra és diákra van bízva, hogy a több lehetséges tankönyv közül melyiket választják. A 8. osztályos tankönyv elnevezése A románok történelme s nem Románia történelme. Ez a kifejezés természetesen etnocentrikus, ezáltal majdnem kizárólag a román nép történetét mutatja be. A mintegy 170 oldalas tankönyvben összesen három lecke van amely címében utal a magyarságra vagy Erdélyre. A magyarságról alkotott képet egy alaptéma határozza meg: az erdélyi románok évszázados sikertelen harca a többségében magyar politikai vezetéssel szemben, ezáltal nem hinném, hogy túl pozitív kép alakulhat ki a magyar népről.
A 12. osztályban használt tankönyv esetében sem sokkal másabb a helyzet. A magyarok csak említésszerűen jelennek meg, ezáltal hiányos és csupán egy-két téma által bemutatott magyarságképe alakulhat ki a románajkú diáknak.
A magyar diák természetesen előnyben van, hiszen háromféle történelmet is tanul, az egyetemes és román történelem mellett 6–7. osztályban találkozik A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárggyal is. Tehát alkalma van jobban megismerni a térség történelmi múltját. Természetesen az egymás mellett élő nemzetek esetében a „szomszédról”, a „másikról” kialakuló képet a történelmi tudás is befolyásolja, de nem a kizárólagos alakítója.
A három könyv természetesen kiegészíti, teljesebbé teszi például az erdélyi történelemről alkotott képet. Amint említettem A románok történelme a román nemzet szempontjából és a román történetírás eredményeire hagyatkozva mutatja be saját múltját, ahol érintőlegesen megjelennek magyarok, székelyek, esetleg szászok és zsidók is. A kisebbségtörténeti tankönyv az erdélyi magyarság történetét taglalja, természetesen évszázadokig a magyarországi történések környezetébe és 1918 után a romániai viszonyok közé ágyazva. A székelység története része a magyar és azon belül az erdélyi történelemnek, viszont a székelység sajátosságaira, a székely múlt részletesebb tanulmányozására nincs lehetőség a többi tanórák alatt. Ma, amikor az egyetemesebb identitásformák mellett felértékelődtek a helyi, regionális azonosságtudat különféle változatai, úgy gondolom, hogy a kellő tájékozódáshoz, önismerethez szükséges a hely története mellett, regionális földrajzzal, néprajzzal, akár irodalommal is foglalkozni. Sokban közös a székelység történelme és kultúrája akár más hasonló utat bejáró népével és térségével, ugyanakkor számos olyan eleme van, amely csak a székelyek esetében található meg. Véleményem szerint egyes történelmi tájegységek múltját vagy sajátosságait bemutató tantárgyakat választható lehetőségként fel kell kínálni a diákoknak, a döntés végső soron az övék lesz. Nem hinném, hogy ártana a bukovinai, bánsági, olténiai vagy dobrudzsai diáknak, ha szűkebb régiója történetét jobban megismerheti.
Természetesen a közép-kelet-európai történetírások egyes témákra adott értelmezései között léteznek eltérések, nem mindent sikerült közös alapokra helyezni. A különböző látásmódok, sokféle perspektívák lehetősége mindig is a történelem sajátja volt. Teljességgel érthető, hogy a „nemzeti szemüvegen” keresztül bemutatott történelmek időnként ellentétes véleményeket is tartalmaznak. Leegyszerűsítve: ami egy nemzet számára beteljesült vágy, történelme csúcspontja, az egyik másik nemzet számára lehet összeomlás, tragédia. A legfontosabb dolog, hogy nemzettörténetek esetében se a dilettáns megközelítés, a közhelyekre és sztereotip képsorokra épülő múltképzés szőjje át a múltat, hanem a történelemtudomány bevett módszereivel kell feltárni és leírni az eseményeket.
A mindent fekete-fehérben láttató, bűnbako(ka)t kereső, mindenre külső magyarázatot ráerőszakoló, a nemzetet majdnem mindig felmentő és áldozatként vagy hősként bemutató szemléletmód káros. Egy igazi történeti mű multiperspektivikus, szemlélete kontroverzív jellegű. Tudatosítani kell a diákokban, hogy a történelem nem egy örök és állandó valóság tükre, hanem szakadatlan interpretáció, a megtörtént múlt eseményeinek a jelen szempontjai szerinti rekonstrukciója. Sokféle és ellentétes véleményeket tükröző forrást kell elemezniük ahhoz, hogy mind emocionális, mind kognitív szinten biztonságosan tudják feldolgozni a „mi és ők” „kisebbség és többség” történeti problémáját.
Egy tankönyv szerepe, feladata semmiképpen nem lehet az, hogy nem bizonyított – legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint – állításokra építse fel egy nemzet múltját. A nemzettörténet megírása mindig érzékenyebb, mivel a közösségi mentalitásba jól beleivódott mítoszokat, esetleges téveszméket is kezelnie kell, anélkül, hogy sértő vagy bántó lenne. A nemzeti múltat a maga nagyszerűségével és hibáival együtt vállalni kell. A székely történelem esetében szerzőtársaimmal együtt igyekeztünk a tudományosság és történeti hűség kritériumait mindvégig szem előtt tartani. Véleményem szerint minden történész – ha annak nevezi magát – a lehető legjobb tudása szerint a szakma iránti alázattal közelíti meg az egyes témákat és a tudományos elvárásoknak megfelelően írja le azokat – magyarázza Orbán Zsolt.
Ami a székelység történetét illeti, a történész kifejti: a kötetben egyáltalán nem volt szándék az ellenségképzés.
– Kizárólag a székelység múltjával foglalkoztunk, de természetesen egy népcsoport történetét nem ragadhatjuk ki abból a környezetből, ahol él(t). Így, amikor szükséges volt, a szerzőtársak igyekeztek morzsányi adalékkal szolgálni más népek történéseiből is. Gondolom, mégsem lehet például azt „elhallgatni”, hogy Ausztria–Magyarország és Románia nem azonos táborban harcoltak az első világháborúban és alapvető érdekeik a háború végeztével sem egyeztek – fogalmazott.
Kérdésünkre, hogy az 1989 előtti tankönyvekhez képest mennyire sikerült szakmailag elfogadhatóbb történelemkönyveket a diákok elé tenni, a történész úgy vélte, jelentős változás észlelhető.
– Az 1990-es évek első felében voltam középiskolás, akkor a román történelmet két évig tanították, két hatalmas, mindent kimerítő, nehézkes szövegű, mítoszokkal telített és grafikailag is gyengén kivitelezett kötetből. A Marga-féle reform hozta el az első változást, bizonyára sokan emlékeznek még egyik-másik történelemkönyv körül kialakult vitára. Azóta is több kisebb változás következett be. A román múlt nagy nemzeti hősként feltüntetett vezérei eléggé elkoptak és a hangsúly az elmúlt mintegy másfél évszázad történéseire tevődött (Románia születésének környezetétől egészen az 1989-es rendszerváltás utáni évek eseményeit is felölelő időszakról van szó). Ezen események kapcsán is vannak érdemi változások, mint például Ion Antonescu holokausztban játszott szerepének megítélése, átértékelése.
Mindenképp elmondható, hogy a jelenleg használt román történelemtankönyvek szellősebbek, emészthetőbbek és tudományosabb alapokra helyezettek mint a két évtizeddel ezelőttiek.
A román történetírás jelentős megújulási folyamaton ment keresztül. A nacionalista és/vagy kommunista szemléleten felnőtt nemzedék lényegesen háttérbe szorult és egy fiatalabb, gyakran nyugati egyetemeken is megfordult, nyelveket ismerő történészgeneráció kezdte „átvenni a hatalmat”. Természetesen a jelenség szakmai konferenciákon elhangzott előadásokban, szakkönyvekben sokkal inkább jelen van. Ez érthető folyamat, hiszen mindig később történik meg a tudományos eredmények, újdonságok, újszerű értelmezések, szemléletek lecsapódása a tankönyv szintjére. A hosszú évtizedeken keresztül táplált mítoszok lebontása, új megvilágításba helyezése amúgy is egy időigényes folyamat, de számos jel arra mutat, hogy a tudományosság előtérbe kerülhet – összegzett a történész.
„Ami egy nemzet számára beteljesült vágy, történelme csúcspontja, az egyik másik nemzet számára lehet összeomlás, tragédia. A legfontosabb dolog, hogy nemzettörténetek esetében se a dilettáns megközelítés, a közhelyekre és sztereotip képsorokra épülő múltképzés szöjje át a múltat, hanem a történelemtudomány bevett módszereivel kell feltárni és leírni az eseményeket.”.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Trójától Pán-Európáig a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben
VIII. Tanárköri Tudományos Konferenciájukat tartották meg április 12-én az új tanügyi törvény folytán egységes keretek közé szerveződött Kolozsvári Magyar Történeti Intézet tanárai. A hagyományteremtést is célzó rendezvénysorozat lehetőséget ad arra, hogy az intézet munkatársai egymásnak és diákjaiknak is bemutathassák legújabb kutatásaikat, kedvenc témáikat – fejtette ki Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem–Filozófia karának dékánhelyettese.
A 20. század elejének erdélyi vendégmunkásairól értekező Nagy Róbert előadásában kifejtette: a 19. század végén, 20. század elején a nagy vasútépítkezésekkel kezdődött el a tömeges munkaerő-vándorlás Erdélybe. Az Osztrák–Magyar Monarchia legkülönbözőbb területeiről származó idegen munkaerő mindenekelőtt az ipari vállalatok, főként bányakitermelések telepeire érkezett. Megállapítása szerint abban az esetben telepítettek az alkalmazók vendégmunkásokat Erdélybe, ha a helybeli lakosság számaránya vagy képzettsége nem felelt meg az adott munkakörnek, és nem is lehetett volna olyan gyorsan betanítani őket, ahogy azt elvárták volna.
Kós Károly, Tamási és az erdélyi autonómia kérdése című kutatásában Lönhárt Tamás a központosított magyar állampolitikával szemben megfogalmazódó, a helyi önszerveződésre való törekvéseket vizsgálta, amelyek már a 20. század első évtizedében jelentkeztek, majd a Tamási Áron által 1942-ben megszövegezett, fokozatosan „szelídített” beadványban csúcsosodtak ki. Egyebek mellett a túltengő bürokratizmus ellen tiltakozó író arra hívta fel a magyar kormány figyelmét, hogy a központi támogatást, kormányprogramot a sajátos erdélyi igényekhez kellett volna rendelni.
Csucsuja István professzor az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem bölcsészkarán megszerezhető doktori cím elnyerésének feltételeit, a doktorátus intézményét vázolta előadásában. Mint kifejtette, a történészeknek a disszertáció megvédését megelőzően a fő (Magyarország történetéből és egyetemes történelemből) szaktárgyakból és egy választott melléktárgyból is szigorlatot kellett tenniük. A bölcsésztudori cím elnyerését követő habilitációs vizsga az illetőt feljogosította arra, hogy egyetemi magántanárként működhessen, ami nagy hajtóerőt, mobilitást biztosított az egyetemi életnek – magyarázta. A régi egyetem utolsó doktori avatása 1919 tavaszán volt.
A BBTE udvarhelyi kirendelt tagozatáról érkezett Hermann Gusztáv Mihály történész a székely „virtuális múlt” fogalmát vezette be, ennek a szépirodalomba való leszűrődését vizsgálta. Az Anonymus, Kézai, Thuróczy által közvetített eredetmondákra, ugyanakkor hamis történelmi dokumentumokra, így az 1533-ra keltezett, 1796-ban felbukkant Csíki Székely Krónikára is alapozó székely „virtuális múlt” a legkülönbözőbb irodalmi alkotásokban elevenedik meg, mint például Jókai Bálványosvárában. – A mítosz identitásunk, nemzeti vagy közösségi énképünk fontos része, amelyet azonban a maga helyén és idején, identitáselemként, meseként és nem történelemként kell kezelni – hangsúlyozta a történész.
Hunyadi Attila az európai főutak ’30-as évekbeli kiépítésének vonatkozásairól, mindenekelőtt Európa egységesüléséről értekezett. Mint mondta, az európai csatlakozás funkcionalista értelmezésének egyik megnyilvánulása az infrastruktúra megszervezése volt. A gépkocsizás fejlődésének, és az autóutak kiépítésének legfőbb hozadéka a vasút által nem érintett közép-európai kistérségeknek az európai áru- és személyforgalomba való bekapcsolása volt – fejtette ki.
Tóth Szilárd az erdélyi magyar politikai elit 1919–1922 közötti önszerveződéséről tartott előadásában az Új Világ hetilap körül szerveződött politikai alakulat, az Egyesült Székely Nemzeti és Magyar Demokrata Párt 1919-es megalakulását ismertette. A párt tagjai „a román állam mélyen hűséges polgárainak” vallották magukat a bukaresti parlamentben, de ha valóban hitelesen képviselték volna a romániai magyarság érdekeit, nem tűntek volna el már a következő parlamenti választások alkalmával – magyarázta a történész, aki úgy vélte, ennek a pártnak a tagjai egyszerű politikai kalandoroknak tekinthetők.
Bajusz István a zilahi református egyházközség klenódiumait, az 1700-as évekből fennmaradt remekművű ötvösmunkákat, úrasztali kelyheket, tányérokat mutatta be a hallgatóságnak, ismertetve azok készítőivel, adományozóival kapcsolatban kiviláglott adatokat, analógiákat.
Kovács András professzor Az én házam, az én váram című előadásában az erdélyi reneszánsz rezidenciák formai jegyeinek alakulását, a korabeli szóhasználatban észlelhető változásait vázolta. Az udvarház és kastély, olykor a vár kifejezés az erdélyi reneszánsz építészetben olyan heterogén rezidenciális együttest jelöl, amely a várépítészetből kölcsönzött, de immár erősen leegyszerűsített, lekicsinyített formákat alkalmaz – fejtette ki a művészettörténész.
Sipos Gábor az egykori kolozsvári unitárius, jezsuita, valamint a református kollégium könyvtáraiban összegyűjtött 16–17. századi helveticákat, azaz svájci nyomtatványokat mutatta be. Az iskolák fő célja a lelkészképzés lévén, a helveticák között a bibliakiadások dominálnak, de bőven akadnak bibliai kommentárok, egyházatyák művei is, illetve vallástól függetlenül mindenhol megtalálhatóak Erasmus közmondás-gyűjteményei – magyarázta.
Rüsz-Fogarasi Enikő a városokban (Besztercén, Marosvásárhelyen, Kolozsváron) működő hitelezést vizsgálta a fejedelemség korában. A készpénzre való utalások jellemző módon a végrendeletekben, a vagyonelosztások alkalmával tűnnek fel, nagyobbrészt adósságjegyzékek formájában – fejtette ki. Az általa kutatott forrásanyag Besztercén kevés hitelezésre utaló adatot tartalmazott. Marosvásárhelyen egy özvegy papné és egy deákné végrendelete azonban több személy tartozásait is jegyzik. A vizsgált kolozsvári források szintén arra utalnak, hogy voltak deákok, akik a legkülönbözőbb rendű-rangú embernek kölcsönadtak, adósjegyzékeik széles körű kapcsolatrendszerre utalnak. A néhány magánszemély mellett hitelezőként működtek egyébként a korban bizonyos közintézmények, egyházak is. Kolozsváron megtörtént, hogy a város birtoktesteket engedett át az unitárius egyháznak adósságtörlesztés fejében.
Vekov Károly a Humanisták és sátánok című értekezésében kifejtette: egyes humanisták a nagyenyedi „kastélyról” mint gazdag gyűjtemények tárházáról referáltak, amelyben „sárkányfejeket” is őriztek. Felvetette a gondolatot, hogy a „kastély” a humanista szellemiség egyik fellegváraként működhetett, a sárkánymaradványokra való utalások pedig nem véletlenszerűek, hiszen azokat a legutóbbi paleontológiai (a Vremir Mátyás által felfedezett zömök sárkány és egy pterozauruszfaj) leletek is alátámasztják.
Molnár Kovács Zsolt régész a homéroszi költemények által bemutatott társadalom, a trójai háború történeti alapjairól tartott színes előadásában vázolta a legújabbkori rekonstrukciós kísérleteket, a homéroszi utalások értelmezésére való törekvéseket, illetve azok csapdáit. Mint megállapította, Homérosz a poliszok kialakulásának korából egy megálmodott, ideális társadalomképet körvonalaz, és példaképeket tolmácsol az éppen regnáló elitnek; ezek a viselkedési minták szolidaritásról, vendégbarátságról, az ajándékozás nemes gesztusáról, a lovagiasságról szólnak. A harcok, csaták nyilván a valóságban nem olyan módon és arányokban zajlottak, mint a nagy eposzíró előadásában.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár).

Egy államférfi, akinek példáján négyszáz év múltán is okulhatunk
Bethlen Gábor: a fejedelem, aki nemcsak szeretett, tudott is uralkodni
400 éve választották Erdély fejedelmévé Bethlen Gábort, aki egy évtized leforgása alatt európai jelentőségűvé emelte kifosztottan megörökölt kis országát. Politikai, diplomáciai megvalósításai négy évszázad távlatából is elismerésre méltóak, mi több, példamutatóak lehetnek a ma közszereplője számára. Összeállításunkban Bethlen korának három neves kutatója elemzi és értékeli a jövőbe látó, tehetséges államférfi tevékenységét, aki uralkodásával a fejedelemség történelmének egy olyan időszakát teremtette meg, amelyre ma is szeretünk hivatkozni: Erdély aranykorát. Bethlen megvalósításairól R. Várkonyi Ágnes professzort, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagját, Oborni Terézt, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének főmunkatársát, az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének habilitált docensét, valamint Kovács Andrást, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet professzorát, az MTA külső tagját kérdeztük.
– Miért tartotta fontosnak, és hogyan vezette fel Erdélyt Európa színterére Bethlen Gábor?
R. Várkonyi Ágnes: – A fejedelem tudatában volt annak, hogy Erdély csak európai jelenlétében tudja önállóságát biztosítani. Bekapcsolódott a nagy európai küzdelmekbe, és létrehozott egy konföderációt, amelynek értelmében a cseh, morva, a sziléziai és a magyar rendek közösen léptek volna fel a harmincéves háborút lezáró békeszerződések feltételeinek kidolgozásában, és közös fizetőeszközzel is rendelkeztek volna. A szövetség nem valósult ugyan meg a csehek fehérhegyi veresége folytán, de a Közép-Európában gondolkodó Bethlen a továbbiakban is kapcsolatot igyekezett teremteni a szomszéd államokkal.
1626-ban Bethlen belépett az Anglia, Dánia és Hollandia által előkészített Hágai szövetségbe, hogy az osztrák és spanyol Habsburgok túltengő hatalmával szemben az európai egyensúlyt biztosítsák. A koalíció megszűnt, de Bethlen törekvései nem voltak eredménytelenek, mivel a háborút lezáró békébe Erdélyt is belefoglalták.
– Milyen elméleti felkészültséggel rendelkezett a fejedelem?
– A régi irodalom véleménye Bethlenről, miszerint ösztönös politikus volt, nem helytálló. Tizenkét éves volt, amikor bekerült Báthory Zsigmond itáliai műveltséggel áthatott udvarába, járt Prágában, ahol Rudolf császár egy közép-európai művészeti központot alakított ki, és a pozsonyi országgyűlésben 1609-ben. Nagyon szerette a könyveket, köteteit hadjárataira is magával vitette, bevezette a politikai levél műfaját. Gyönyörű könyvtárat hozott létre Gyulafehérváron, ismerte kora abszolutista államelméletét.
Korszerű államberendezésének alapvető ismérve volt a jól működő kormányzat, a fizetett hadsereg, a merkantilista gazdaságpolitika. Felismerte, hogy egy ország gazdasága abban az esetben működik jól, ha az emberek jó viszonyban vannak egymással. Befogadta Erdélybe az anabaptistákat, és a zsidókat is. Folytatta és továbbfejlesztette az erdélyi toleráns valláspolitikát, visszafogadta a jezsuitákat, méltányolva az oktatásban elért eredményeiket. Nagyon fontosnak tartotta, hogy országának jól képzett fiatalsága legyen, Erdély jövőjének kiépítésén munkálkodott.
Egyszerre lenni rókának és oroszlánnak
– Hogyan jellemezné Bethlen Gábor államférfiúi tevékenységét?
Oborni Teréz: – Bethlen Gábort Erdély legnagyobb fejedelmének nevezném. Uralkodásával egy olyan aranykor érkezett el, amelyet nem véletlenül minősítünk annak. Gazdasági, anyagi sikereket ért el, békés éveket biztosított Erdély lakossága számára. Külföldi szereplése nem volt teljes mértékben sikeres, de Erdély az ő uralkodói zsenijének köszönhetően emelkedett az európai országok színterére; kiváltképpen az európai protestáns országok tekintették egyenrangú félnek azt a fejedelemséget, amely a Mohács utáni évtizedekben kényszerből, a szultáni nyomás folytán jött létre.
– Melyek voltak Bethlen legkiemelkedőbb tulajdonságai?
– Mindenekelőtt gyors észjárását, helyzetfelismerő képességét emelném ki: a körülményeket figyelembe véve, rendkívüli rugalmassággal tudott változtatni lépésein. A nagyravágyás és ambíció mellett jellemezte az önmérséklet is. A politikában kifejezetten előnyére vált a realitások érzelemmentes megvizsgálásának képessége, a tudatosság. Rugalmassága ugyanakkor soha nem vezetett elveinek feladásához. Kormányzási módszereiben a rendkívüli szigort és elszámoltatást alkalmazta.
Magánéletében, udvarában a zenekedvelő Bethlen nem bizonyult szigorú, szikár embernek: szerette az állatokat – nagy szeretettel viszonyult névről is ismert kutyáihoz, lovaihoz. Kifejezetten szerelmi házasságot kötött Károlyi Zsuzsannával, és több elemzés szerint második feleségébe, Brandenburgi Katalinba is beleszeretett. Összetett személyiség volt, akinek képességei az államférfi minősítést teljes mértékben kiérdemlik.
– Mit tanulhatna a ma embere, egy közéleti szereplő a nagy fejedelemtől?
– Elsősorban a távlatokban való gondolkodást, ami az erdélyi politikai életben egyébként szerintem jelen van, talán jobban is, mint másutt. Másrészt, a tudomány, a művészetek, az oktatás pártolásának fontosságát. Követhetnénk nagyvonalúságának példáját is; amint Bethlen írja, „senki ne keresse a maga privátumját”, hanem nagyobb célok érdekében vesse be tehetségét. Talán bizarr a gondolat, de Bethlen napjainkban is ragyogó politikus lenne. Amint Kemény János megjegyzi, „emberi gyengeségektől ő sem volt mentes”, de sokoldalú, tehetséges személyiség volt. Diplomáciai lépéseit a korabeli németalföldi, angliai sajtóban nemegyszer ellenségesen ítélték meg: „rókának”, „oroszlánnak” nevezték. Ugyanakkor, a korabeli politikai irodalom szerint a fejedelemnek egyszerre kell ravasznak, bátornak és ügyesnek lennie – ő ennek teljesen megfelelt, ezért ellenfelei kiismerhetetlennek tekintették.
Rugalmasság és az elvekhez való ragaszkodás
– Milyen szempontoknak megfelelően szervezte újjá az erdélyi kormányzatot?
– Bethlen alapvető változtatásokat nem eszközölt, de megszigorította minden kormányzati intézmény működését, pontosabb elszámolásra kényszerítette. Szükség esetén megbízható, szigorúan ellenőrzött személyeket nevezett ki egy-egy kormányzati ág irányítására. Nagy felismerése és újítása volt, hogy „árus emberektől gazdagodik az ország”. Újító, kreatív ötleteit koncentrált, erős fejedelmi hatalommal tudta véghezvinni. Korabeli források szerint kedvére való volt az uralkodás, és igen szerencsés módon ez tehetséggel is párosult.
– Melyek voltak az elvek, amelyekből országa érvényesülése tekintetében nem engedett?
– Bethlen uralkodói tehetsége talán abban tudott legjobban kibontakozni, hogy két nagyhatalom szorításában miként őrizte meg Erdély önállóságát. Minden politikusi és diplomáciai tehetségét országa megtartására használta, amelyet egy levelében „birodalmacskának” nevezett. Zseniális volt a diplomáciai hadviselésben: bár Erdély a Porta vazallusállama volt, mint maga is írja, „ellenség lova lába nem taposta a haza földjét” amíg uralkodott. Sikeresek voltak igyekezetei, hogy török hadjáratok ne vezessenek Erdélyen keresztül, hogy azokban magyar hadak ne, vagy csak formálisan vegyenek részt. 1615-re kiegyezett a Habsburg magyar királlyal, II. Mátyással, erről az oldalról is biztosítva saját országát. Megfelelő kompromisszumkészséget tanúsított, hogy béke és nyugalom legyen az országban, de alapelveit nem adta fel. A nagyszombati egyezséghez vezető tárgyalások során például a Habsburg udvar erősen követelte Váradot és a hozzá tartozó részeket, de ezeket nem adta át.
Példaadó eredményei uralkodásának minden egyes részletében megmutatkoztak. Hogyan tette mindezt? Nem tudjuk... Négyszáz év távlatából csodálkozva szemléljük, hogy mire volt képes a fejedelem néhány megbízható embere segítségével.
Az Erdélyi Fejedelemség legfényesebb korszaka
– Művelődéstörténeti és művészettörténeti szempontból hogyan értékelhetőek Bethlen Gábor megvalósításai?
Kovács András: – Bethlen Gábor uralkodása az Erdélyi Fejedelemség közel másfél évszázados történetének a legragyogóbb korszaka. Erdély történetével kapcsolatos mai képünket a rendelkezésünkre álló források határozzák meg. Annak ellenére, hogy a 16. századra vonatkozóan nagyon sok esetben csupán feltevésekre támaszkodhatunk, a 17. század második felének kiadatlan forrásait pedig még alig ismerjük, határozottan állítom, hogy az a tizenhat esztendő, ami a „nagy fejedelem” uralkodását jelenti, a legfényesebb korszaka volt ennek az államocskának.
A kérdéséhez igazodva, nagyarányú megújulást jelez másfél évtizednek a mai szemlélő számára elképzelhetetlen pusztításai után az ország művelődésében és művészetében elengedhetetlen gondolkodó emberek, értelmiségiek viszonylagos sokaságának az újratermelődése, az idegenből érkezett értelmiségieknek, művészeknek a jelenléte. Ők az Európa-szerte a protestantizmus védelmezőjeként és toleranciájáról (ez nagyon nagy szó a harmincéves háború idején) ismert fejedelem hívására érkeztek, és az általa kínált lehetőségek és jelentős anyagi juttatások csábították őket e félelmetesen távoli, a törökök közelsége miatt veszélyesnek tekintett végvidékére a korabeli latin Európának.
– Milyen helyet foglalnak el a fejedelem építkezései Erdély késő reneszánsz építészetében?
– A késő reneszánsz Európának ezeken a tájain sokkal hosszabb életű volt, mint a 17. század elején már a barokk művészetet alakító Itáliában. A fejedelmi reprezentáció nyelve itt nálunk továbbra is a késő reneszánsz maradt. Bethen Gábor akaratából épülnek fel Erdély legjelentősebb reneszánsz kastélyai, Alvincen, Váradon (a fejedelmi palota), Radnóton és Balázsfalván. Ezeknek nyomán, ezek mintájára, hihetőleg a fejedelem udvari építészének, a vernai (Como) Giacomo Restinek tervei szerint épülnek meg a fejedelem főembereinek (a fejedelemség kormányzásában főszerepet vállaló elit tagjainak) a rezidenciái Aranyosmedgyesen (Lónyai Zsigmond), Fehéregyházán (Haller István), Gyergyószárhegyen (Lázár István), Csíkszeredában (Mikó Ferenc), Szentdemeteren (Balási Ferenc). Az itáliai késő reneszánsz építészetben kidolgozott, tiszteletet parancsoló bástyákat utánzó saroktornyokkal alakított belsőudvaros épülettípusról van szó, amely Erdélyben is az új, korszerű életforma elterjedését jelezve váltja fel a 2–3 helyiségből álló korábbi lakóépületeket.
– Milyen mértékben sikerült Bethlen Gábornak megvalósítania a fejedelmi székváros kiépítését? Milyen hozadékai vannak elképzeléseinek elődeihez képest?
– A püspöki palotából a 16. században kialakított gyulafehérvári fejedelmi palotában 1603-ban, két ostrom és tűzvész után mintegy tíz lakható helyiség maradt. Báthory Gábor úgy próbált segíteni ezen, hogy csalárd módon elfoglalta Nagyszebent. Utóda, Bethlen Gábor fejedelem uralkodása alatt az eredetileg egyetlen belső udvart kerítő épületegyüttest két további udvarral toldották ki, s létrehozták az emeletes, mintegy 200 m hosszúságú, lényegében ma is álló, egységes főhomlokzatot a szintén helyreállított, udvari templom gyanánt használt székesegyház szomszédságában.
A vár déli oldalán megépítettek két hatalmas olaszbástyát (ezek a 120 méteres homlokfalú monstrumok egy évtized alatt épültek meg), egyet a fejedelem, a másikat a szász székek költségén. Földbe süllyesztett cserépcsövekből összeállított több kilométer hosszú vízvezeték szállította a külvárosba, a várba és a palota csorgóiba a nyugati szőlőhegyek forrásainak egészséges vizét. Újraindíttatta Erdély legnagyobb manufaktúrájának, a gyulafehérvári ágyúöntőháznak a működését, s 1629-ben 24 újonnan öntött ágyú alá készültek lafettát építeni. A falakon belüli várost romjaiból újjáépíttette, és a megújult székváros díszeként megépült a Collegium Academicum ma is álló, Európának ezen a részén kivételesen igényes épülete, amelyben a fejedelem által meghívott híres német professzorok oktatták az ifjúságot.
– Milyen üzenetet hordozhat a fejedelem tevékenysége, eszmerendszere a mai erdélyi ember számára?
– A 16–17. századforduló mérhetetlenül nagy pusztulásai után Bethlen Gábor fejedelem mutatott utat a polgárháborúban kivérzett erdélyi társadalomnak a kibontakozás felé: ez az út pedig a békés munka, építés, tanulás irányába vezetett. Erdély négy évszázaddal ezelőtt megválasztott, azóta sem feledett nagy fejedelmét én a társadalmi összefogást támogató kiegyensúlyozottság, a lehetőségeket bölcsen mérlegelő tettrekészség, az előrelátás és a jövő számára építkező derűlátás példájaként állítanám honfitársaim elé.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

BBTE és MTA: jövőbe mutató történelmi képzés Kolozsváron
A tudományos munka összehangolását célzó együttműködési keretmegállapodás jött létre a múlt hét végén a Babeş−Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának keretében működő kolozsvári Magyar Történeti Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA BTK) Történettudományi Intézete között.
A szerződés a hosszú távú kutatási tervekben való közös részvétel mellett célul tűzi ki a tudományos kutatói utánpótlás kinevelésében való együttműködést, a mesteri és doktori szintű oktatásban részt vevő, érdemes diákok tutorálását, szakmai gyakorlatra való fogadását, a doktori bizottságokban való kölcsönös részvételt is. A BBTE Történelem-Filozófia karának dékánhelyettese, Rüsz-Fogarasi Enikő elmondta: az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársai ezzel nagymértékben hozzájárulhatnak a kolozsvári magyar nyelvű történelmi képzés magasabb szintű nemzetközi megítéléséhez, elismeréséhez.
Kolozsvár a középkor óta kiemelt szerepet játszott Erdély művelődésében. Itt nyílt meg 1872-ben Magyarország második tudományegyeteme – hangsúlyozta Pál Judit, a kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója. A kiegyezés nyomán nemcsak kompenzálni akarták Kolozsvárt elvesztett fővárosi szerepe miatt, hiszen felsőfokú oktatása több évszázados múltra tekintett már vissza – részletezte. A történeti előzményeket összegezve elmondta: az egykori Ferenc József Tudományegyetemen indult magyar nyelvű történelmi képzés a két világháború között szünetelt. A második bécsi döntés után a Szegedre költözött egyetem visszatért Kolozsvárra, a történelemoktatás a Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében folytatódott. A nyolcvanas években megkezdődött a képzés fokozatos elsorvasztása, és az évtized végére teljesen fel is számolták. A kilencvenes évek elejétől a semmiből kellett építkezni, ezt a munkát koronázta meg a 2011-ben létrejött Magyar Történeti Intézet – emelte ki az igazgató. Mint mondta, az intézmény feladatai közé tartozik a hét alapképzés és két mesteri program koordinálása, de az intézet munkatársai részt vesznek a karon zajló doktori képzésben is. Egy kivételével ezeket a szakirányokat csak itt oktatják magyar nyelven Romániában, tehát a kolozsvári Magyar Történeti Intézet neveli a szakma erdélyi utánpótlását – hangsúlyozta Pál Judit.
– Intézményünk kutatóintézet is, így a keretmegállapodás révén az adott korszakokat kutató történészek együttműködhetnek – fejtette ki lapunknak a történész. Távlati cél, hogy a MTA BTK művészettörténeti, régészeti intézetével is hasonló szerződés születhessen. A partnerintézet számára mindenekelőtt azért lehet érdekes a kolozsvárival való kapcsolat, mert az a híd szerepét tölti be a magyar és román történettudomány között, a magyar történetírás eredményeit a román felé közvetíti – emelte ki az igazgató.
Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, a Történettudományi Intézet igazgatója a szerződés aláírásakor kiemelte: a legnagyobb örömmel írják alá a megállapodást, mivel nagyon fontosnak tartják a magyar tudományosság utánpótlásának egységes keretben való biztosítását. Az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel már korábban kötött az általam képviselt intézmény egy hasonló jellegű szerződést – emlékeztetett. Úgy vélte, az egyes szakterületeken túlmenően a partnerség az érdekvédelemben való összefogásra is kiterjedhet. – Az Akadémiának és diszciplináris intézeteinek feladata, hogy a Kárpát-medencei magyar nyelvű tudományosság szervezőközpontja legyen – hangsúlyozta lapunknak Fodor Pál. Mint kifejtette, törekszik a szomszédos országokban működő magyar történettudományi intézetekkel való kapcsolat kiépítésére. 1990 után egyébként a romániai és magyarországi magyar történészek között hivatalos együttműködési szerződések nélkül is gyümölcsöző szakmai barátságok alakultak ki – állapította meg. Hozzátette, a legrövidebb időn belül meghívja a kolozsvári Magyar Történeti Intézet munkatársait, hogy mutatkozzanak be a budapesti partnerintézményben, és ez alkalommal konkretizálják a megoldandó problémákat is.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Őskorrégészet, könyvtár, Habsburgok és hidegháború egyetemi jegyzetekben
Négy új, egyetemi jegyzetnek szánt kötet segítheti a történelem, könyvtártudomány szakos diákok munkáját, és szolgálhat tudományosan megalapozott adatokkal, logikus történeti áttekintéssel az érdeklődő olvasó számára: a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben szerdán bemutatott publikációk Molnár Zsolt, Gurka-Balla Ilona, Pál Judit és Tóth Szilárd egyetemi oktatók tudományos kutatómunkájának eredményei.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karának magyar tagozatát önálló szervezeti keretbe foglaló KMTI oktatói hét szakirány tanítását vállalták, ebből négyet képviselnek ezek a kötetek – emelte ki bevezetőjében a rendezvényt moderáló Rüsz-Fogarasi Enikő, a Történelem-Filozófia Kar magyar tagozatáért felelős dékánhelyettes. Hangsúlyozta, a KMTI munkatársainak elsődleges feladata szakemberek képzése, ehhez pedig megfelelő tankönyvek, kézikönyvek is szükségesek.
A Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben bemutatott négy kötet hiánypótló, összefoglaló és problematizáló jellegű.
ZAY ÉVA
Molnár Zsolt: A kőkortól a bronzkorig. Az ősrégészeti kutatás elméleti alapjai /Kolozsvár. 2014/
Gurka-Balla Ilona: Bevezetés a könyvtártudományba. Egyetemi jegyzet /Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár. 2014/
Pál Judit: A Habsburg Monarchia története (1526-1848) /Mega, Kolozsvár. 2014/
Tóth Szilárd: A hidegháború története. Kultúra, propaganda és stratégiai politikák /Kolozsvár. 2014/
Szabadság (Kolozsvár)

Makkai Sándorra emlékeztek a Minervánál
Emlékkonferencia zajlott tegnap Makkai Sándor neves író-püspök születésének 125. évfordulója tiszteletére az 5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban. A résztvevőket köszöntő H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója elmondta: a rendezvénnyel szeretnék felhívni a figyelmet erre a kivételes közéleti személyiségre, alkotóra, gondolkodóra, akinek életét-munkásságát átfogó monográfia még nem készült, illetve a részletmunkák is az elején tartanak.
Sipos Gábor történész, levéltáros, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke előadásában összegezte mindazokat a mérföldköveket, amelyek az erdélyi református egyház és közösség életét Makkai Sándor korában, a 19–20. század fordulóján, és a 20. század első évtizedeiben meghatározták. Rávilágított arra, hogyan vitte tovább 1926-ban választott püspökként az elődjétől, Nagy Károlytól megörökölt egyházvezetői lendületet, hogyan éltette a református hitet és hitgyakorlatot, hogyan szervezte erős közösségbe a lelkészeket. Amikor 1920-tól kezdődően a felekezeti oktatás nehéz helyzetbe került, Makkai töretlen erővel küzdött az iskolák megőrzéséért. Előmozdítója volt többek között a kolozsvári református leánygimnázium létrehozásának, nyilvánossági joga megszerzésének, a diakonissza-képzés és a nőszövetségi mozgalom megindításának.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Ingatlan-restitúció – a romániai igazságszolgáltatás az esetek többségében az egyház érdekei ellen dönt
A kommunizmus idején elkobzott és államosított egyházi ingatlanok sorsának alakulásáról, a 94/2000-es sürgősségi kormányrendelettel elindult restitúciós folyamat szakaszairól, a visszaigénylések jelenlegi helyzetéről próbálunk képet alkotni alábbi összeállításunkban. A szomorú következtetés az, hogy az egyházak jogos tulajdonaikat illetően nemegyszer sorozatos elutasítással, szövevényes, véget nem érő perekkel szembesülnek.
Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét, az Országos Restitúciós Bizottság alelnökét, és Somai László József ügyvédet arról kérdeztük, véleményük szerint milyen akadályok nehezítik-lassítják a folyamatot, és hogy vannak-e máris negatív következményei a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának, amelynek ügyében a református egyház a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Interjúalanyainkat megkérdeztük: látnak-e esélyt arra, hogy amerikai nyomásra felgyorsuljon a restitúció?
A természetbeni visszaszolgáltatás akadályait tulajdonképpen a hatályos törvények tartalmazzák – vélekedett lapunknak nyilatkozva Laczikó Enikő.
– Ha például az elkobzott ingatlanhoz később hozzáépítettek, és az új épített rész meghaladja az ingatlan 50%-át, ilyen esetben ez új építménynek minősül és a kérelmező csupán a réginek megfelelő kártérítésre jogosult. Ugyanakkor hiányos dokumentáció esetén hiábavaló bármilyen történelmi vagy morális érv, a törvény nem engedélyezi a pozitív döntés meghozatalát – vélekedett.
Emlékeztetett: az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása és a kártérítési folyamat kiszámíthatatlansága miatt az Európai Emberi Jogi Bíróság még 2011-ben arra kötelezte Romániát, hogy gondolja át a rendszert és alkosson egységes jogi keretet.
– 2013 tavaszán a kormány javaslatára elfogadták a 165-ös törvényt, amely tulajdonképpen a kártérítési elveket és eljárást szabályozza, és a közhasznú rendeltetés fenntartásának meghosszabbításán kívül nem nyúlt hozzá az egyházi javak visszaadásának folyamatához. A közhasznúság fenntartását azonban a korábbi 3-5 éves időszakról 10 évre hosszabbította, majd az adott ingatlanok visszaszolgáltatását egy kormányhatározat megjelenéséhez kötötte. Az elképzelés az volt, hogy a jelenlegi haszonélvezők indokolt kérésére, a hatóság (ANRP) összegyűjti majd a kormány elé terjeszti az adott ingatlanok jegyzékét. Miután a kormány elfogadta a javasolt kormányhatározatot, a benne található ingatlanok esetében a restitúciós bizottság a 10 éves rendeltetés fenntartása mellett dönthetett a természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez gyakorlatilag azt eredményezte, hogy ameddig nincs kormányhatározat, minden olyan visszaszolgáltatási kérelem megtárgyalását halasztani kell, amelyik közhasznú célokat lát el (pl. iskola, kórház, stb.).
Az említett jegyzék előkészítése rengeteg gyakorlati akadályba ütközött. Mi többször jeleztük, hogy mi lenne a helyes megoldás, idén márciusban pedig sikerült módosítani a törvényt oly módon, hogy minden adott esetben a restitúciós bizottság maga döntsön a közhasznú rendeltetés fenntartásáról, természetesen a jelenlegi birtokló indokolt kérésére. Két év után a májusi volt az első olyan restitúciós bizottsági ülésünk, ahol két olyan egyházi ingatlan természetbeni visszaszolgáltatásáról dönthettünk, amelyek jelengleg közhasznú tevékenységnek adnak helyet – magyarázta.
A Mikó-üggyel kapcsolatosan elmondta: spekulálni ugyan nem akar, de nem tartja kizártnak, hogy hasonló negatív következmények érinthetnek más visszaszolgáltatott ingatlanokat is. – Továbbra is fontos lenne, hogy mielőbb pontosítsuk az egyházi ingatlanok körét, a jogosult igénylők körét, azért is, hogy a Mikó-ügyben tanúsított hozzáállást tudjuk hatékonyabban kivédeni. Azt is hozzátenném, hogy eddig nem értesültem újabb visszaállamosítási ügyről – magyarázta.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Aláírásgyűjtés: tiltsák be a főtéri koncerteket!
Azonnali hatállyal tiltsa be a koncertek szervezését a Főtéren – kéri Emil Boc polgármestertől a petitieonline.com oldalon indított, aláírásokat toborzó kérvény szerzőjeként szereplő Florin-Lucian Pîrvu azt követően, hogy hétfőn délelőtt nagy darab vakolat esett le a Szent Mihály plébániatemplom Schleynig-kápolnájának bejárata fölötti boltszakaszról.
Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője szerint a városvezetésnek fel kellene méretnie, hogy a koncertek hangereje, a zajszint milyen mértékben befolyásolja a műemlék épületeket, azok jó állapotban való megőrzése elsődleges. Úgy vélte, a hétvégi sörfesztivál hangereje jóval magasabb volt egy átlagos szabadtéri rock-koncerténél. A Kolozsvári Magyar Napok főtéri rendezvényeinek hangerejét az első évtől kezdődően folyamatosan mérték, és nem engedték 90 decibel fölé emelkedni.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Jót és rosszat is mondanak az „elmondatlanról”
Jövőre is megrendezik a hatalmas fesztivált
Véget ért az Untold, vagyis az Elmondatlan néven zajlott négynapos kolozsvári megafesztivál, amely az electro-dance-music legnagyobb sztárjait hozta el Kolozsvárra, és amely ennélfogva hatalmas embertömegeket vonzott és mozgatott meg – másfelől pedig, elsősorban a helyi lakosokban, ellenérzéseket is keltett a zajártalom, a forgalmi korlátozások, közterületlezárások miatt.
A fesztivál zárultával eljött a kiértékelések ideje – Emil Boc polgármester a világhírű lemezlovas, David Guetta fellépését követően közzétett Facebook-bejegyzésében úgy vélte, a város büszke lehet arra, hogy az Untold által felkerült a fesztiválok világtérképére, és többmillió ember beszél majd Kolozsvárról. Boc maga is sajnálattal könyvelte el, hogy a rendezvénysorozat lezárult, továbbá elnézést kért a kolozsváriaktól a fesztivállal járó kellemetlenségek miatt. Ugyanakkor sejtetni engedte, hogy a fesztivál jövőre újabb kiadással jelentkezik.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Eltüntették a szobor-csoportról a foltokat
Helyrehozta tegnap Kolozsi Tibor szobrászművész, bronzrestaurátor a Mátyás-szoborcsoport lovának azon részeit, amelyekre rácsapódott a múlt heti műemlékrongálók által használt barna színezék.
A szakember lapunknak beszámolt arról, hogy a szobrot védő viaszréteg egy kicsit ráolvadt a festékre, ezért a vízsugárral való lemosás után a festékfoltok szélein megmaradtak a kontűrök, de eltüntetésük nem okozott különösebb fejtörést. Kolozsi Tibor, (aki egyébként a 2009–2010-es átfogó felújítás alkalmával a bronzalakokat restaurálta), oldószer segítségével tüntette el a ló hátsó részén és lábain keletkezett foltnyomokat, majd újra bevonta viaszréteggel az érintett felületet. Amint arról beszámoltunk, a festékkel leöntött talapzat felületkímélő módszerrel végzett tisztítását Nagy Benjámin kőrestaurátor és munkatársai végzik, a munkálatok nagy valószínűséggel e sorok megjelenéséig le is zárultak.
(Zay Éva)
Szabadság (Kolozsvár)

Otthonná és otthonosabbá vált a Farkas utcai templom
Igen értékes művészettörténeti leletek kerültek elő a felújítás során
„A belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomban őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak” – jelentette ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerült püspöke a felújított kolozsvári Farkas utcai református templom vasárnapi átadási ünnepsége keretében tartott istentiszteleten. Megvalósult az épület belső és külső felújítása, a tetőszerkezet javítása, a héjazat cseréje, megakadályozták az oromfal kifele dőlését, derült ki a főtervező mérnök, Maksay Ádám beszámolójából. Az egykori kolostor kerengője és a déli torony új funkciót kapott. A faragott köveket letisztították, kiegészítették és patinázták. Restaurálták a belső bútorzatot, az orgonát, az előkerült freskórészleteket, a színezett kőelemeket, a színes üvegablakokat és természetesen a címergyűjteményt. Elkészült a templom teljes fűtésrendszerének és villanyhálózatának cseréje, a kültéri díszvilágítás.
Istentisztelet keretében, a hatodik Kolozsvári Magyar Napok előnapján adták át az uniós pénzből felújított Farkas utcai református templomot vasárnap délben. Bibza Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) egyik esperese előfohászában a Krónikák első könyvéből idézett, majd Kató Béla, az EREK püspöke hirdetett igét a 150. Zsoltárt alapul véve.
„Ez a nap nem csak az erdélyi magyar reformátusok, hanem a Kárpát-medencei magyarság ünnepe is” – kezdte igehirdetését Kató Béla. A püspök hangsúlyozta, a Farkas utcai református templom szépsége abban rejlik, hogy az „evilági és a túlvilági értékek egyensúlyban vannak”. „A 150. Zsoltár arra buzdítja a híveket, hogy adjunk hálát, most pedig van okunk az örvendezésre, a hálaadásra. Ez az a zsoltár, amely rávezet minket a csodákra, amelyek ma is megtörténhetnek velünk. A felújítás után a belvárosi gyülekezetnek újból van otthona, és aki ide belép, otthonosabban érezheti magát. Mi ebben a templomba őrizzük a hitet és azokat a szellemi javakat, amelyeket eleink létrehoztak. A hálaadás és a dicséret azonban a jövőről is szól. Tekintsünk tehát bizalommal a jövő fele, s bízzuk rá magunkat Istenre. Éljünk a jövendőnek, fogadjuk el sorsunkat, és minden helyzetben dicsőítsük Istent” – buzdított Kató Béla püspök.
Fazekas Zsolt, a belvárosi egyházközség lelkésze emlékeztette a jelenlevőket, a felújítás tízéves munka eredménye, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a Farkas utcai református templom az egymásra találó nemzedékek közös otthona legyen, ahol előző és eljövendő nemzedékek is otthon érzik magukat.
Nagy Péter, az egyházközség főgondnoka szerint a belvárosi gyülekezetre hárul az a feladat, hogy a templomot megőrizzék, és élettel töltsék meg, hiszen a templom rendeltetése otthont biztosítani a gyülekezetnek. Horváth Anna alpolgármester beszédében kiemelte, hogy az „Erdélyi Református Egyházkerület egyik legkiemelkedőbb épületének megújulását ünnepelhetjük”.
„A templomépítésnek, illetve a felújításnak a jövőnkről is kell szólnia, hogy mi magunk is közösségünk lelki templomaivá váljunk” – vélekedett Kolozsvár alpolgármestere.
Emil Boc a Farkas utcai református templom egyedülálló helyzetét emelte ki, mivel szerinte ez hidat alkot múlt és jövő között. „Kolozsvár egyedi abból a szempontból is, hogy öt vallási felekezet képviselteti magát itt érseki szinten, erre pedig alig akad példa Romániában” – magyarázta a polgármester, majd elmondta: az utca gyalogosövezetté való nyilvánítása még jobban kiemeli majd a felújított templom szépségét.
Történelmünk tükre a templom
„A Farkas utcai református templom a történelem tükre, amelyben a magyarság sorsa tükröződik már Mátyás király óta. De mi a jövőnket is látni akarjuk ebben a tükörben. Ez a templom átélt már nehéz időket, de látott Istent szerető embereket, akik áldozatot hoztak a megmaradásért. Ez a templom olyan kőszikla, amelyre mindenki felépítheti élete épületét. Ez az épület szebb és jobb állapotban van, mint mondjuk 40 vagy akár száz évvel ezelőtt, de vajon mi, jobb állapotban vagyunk?” – tette fel a kérdést Balog Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője. A miniszter kifejtette: élő, szilárd alapokkal bíró közösségnek kell lennünk, hiszen nem tudjuk, milyen idők jönnek. „Vannak aggasztó, de vannak reménykeltő jelek. Ha megtartjuk a templomot, akkor a templom is megtart minket. Ha kaptunk feladatot, megkapjuk az erőt is hozzá. Kolozsvár jövőjében benne lesz az is, amit Budapest és a jelenlegi Magyarország tud adni ehhez a jövőhöz, és amit Kolozsvár adott és ad a teljes magyarságnak. Így akarunk együttműködni, továbbá hisszük és tudjuk, hogy ez jobb ennek az országnak, Romániának is. Ebben a meggyőződésben keressük a román politikával az együttműködést, nyújtjuk ki a kezünket a magyarok érdekében, Románia érdekében és a közös Kárpát-medence érdekében – fogalmazott Balog Zoltán.
A magyar miniszter szerint a mai nemzedéknek a tradíció és az innováció közötti egyensúly megteremtésén kell fáradoznia, hiszen a tradíció nem csak múlt, és az innováció nem csak jövő. „Ahol csak tradíció van, az múzeum. Ahol meg csak innováció, az kísérleti laboratórium. Ha a kettő együtt van, élő szilárd alapokkal bíró közösségről beszélünk” – összegzett a miniszter. A templomi ünnepségen közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium kórusa (karnagy: Székely Árpád igazgató, orgonán kísért Kovács Réka tanár), Müller Márta, Balázs Ágnes, Gombár Árpád (orgona), Gebe-Fügi Renáta (hegedű), Kővári Aranka (furulya). Fazekas Zsolt lelkipásztor közölte: a Kolozsvári Magyar Napok alatt 10-19 óra között bárki meglátogathatja a templomot, este fél 7-től pedig félórás orgonakoncerteket tartanak.
Hiába a térfigyelő kamera?
Az avatás utáni sajtótájékoztatón Fazekas Zsolt lelkipásztor a Szabadság kérdésére, miszerint van-e térfigyelő kamera a közelben, hogy elejét vegyék a manapság oly gyakori rombolásoknak, azt nyilatkozta: van, de minden bizonnyal nem tudja majd megóvni a templomot a vandál kezektől. Ami a költségeket illeti, a befektetés összértéke megközelíti a 19 millió lejt, ebből a vissza nem térítendő uniós támogatás 14,951 millió lej. A kolozsvári önkormányzat 250 000 lejjel járult hozzá a munkálatokhoz, és a templom előtti járda kövezésének 40 000 lejes költségét is állta.
Megtudtuk: a bejárati ajtó mögötti és a karzatra vivő masszív faajtót egységes koncepció jegyében cserélték át modern, üveges változatra, hogy az odalátogatók megtekinthessék a templomot. A templom alatti kripta nem lesz látogatható, hiszen az értékes leletek már régóta átkerültek a történeti múzeumba, és a helyiségben nincs semmilyen különlegesség. A fenntartási és a karbantartási költségekről majd csak egy év múlva tudnak biztosat mondani. A szakemberek szerint remélhetőleg az elkövetkező 50-60 évben ilyen mérvű munkálatra nem lesz szükség. A Farkas utcai templom építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. Az obszerváns (minorita) ferencesek által, 1516-ra felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. A felekezeti villongásokat megszenvedő épületet Bethlen Gábor fejedelem romos állapotban adományozta 1622-ben a református egyháznak. 1638-ban, I. Rákóczi György fejedelem uralkodása idején kezdték el a felújítási munkálatokat, amelyek ismét használhatóvá tették a templomot. A 20. század során két alkalommal újították fel, de a legutóbbi beavatkozások óta fél évszázad telt már el, az egyre súlyosbodó károsodások pedig szükségessé tették az újabb, átfogó restaurálást. A templom felújítása tulajdonképpen 11 évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolat végeredménye – emelte ki a hálaadó istentiszteleten ünnepi beszédében Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnök, a restaurálási munkálatok főtervezője. Elmondta, életének meghatározó eseményei kapcsolják őt magát is a templomhoz, amelyben konfirmált, és ahol házasságát is megáldották. 2004-ben lett az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója, s még ugyanabban az évben a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ügyvezető alelnöke. Ebben az időszakban pályázati lehetőség adódott a templom átfogó felmérésének, építészet-, és művészettörténeti kutatásainak megvalósítására, és 2005-ben meg is kapta az egyházkerület a vonatkozó támogatást – magyarázta a szakember.
NAGY-HINTÓS DIANA, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

A sokarcú város: lehet-e Kolozsvárt márkázni?
Több évszázados városi múlt, Mátyás király, Kolozsvári CFR 1907, elismert színjátszás, lüktető kulturális, kávéházi- és klub-élet, információs technológia, zsúfoltság, véget nem érő útjavítások és nehézkes forgalom – mindez csak néhány eleme Kolozsvárnak, ennek a színes, összetett, fiatal energiáktól, de különféle feszültségektől is duzzadó városnak. Mit jelent, kinek mit jelképez Kolozsvár, amelyről valószínűleg más kép él az egyetemistában, az üzletemberben, vagy a városa múltjára büszke polgárban, hiszen a közösség minden tagja önálló egyén, amelyet eltérő élmények és befolyások érnek élete során.
Lehet-e a sokarcú, sokféleképpen megítélt, és értelmezett Kolozsvárnak egy egységes marketing-arculatot teremteni, szakkifejezéssel élve, márkázni? Ennek a kérdésnek a különféle vetületeit boncolgatták szerdán délután a Kolozsvár, mon amour! címmel, a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett, és Seer László, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének oktatója, marketing és kommunikációs szakterületű cégvezető által moderált kerekasztal résztvevői.
Kolozsvár lakosai véleményükkel, megnyilvánulásaikkal, tetteikkel folyamatosan változtatják, alakítják a várost, amelynek márkázási folyamatát valószínűleg szerencsésebb a személyes márkázáshoz hasonlítani – állapította meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) által, a Bocskai-házban szervezett kerekasztal egyik meghívottja, Makkai Bence fotóművész. A személyes márka nem más, mint maga az ember, a másokra gyakorolt hatásával és azzal együtt, ahogyan gondolkodnak róla, és amit éreznek iránta. Mindamellett, márkázás esetén Kolozsvár vonzáskörzetével is számolni kell, amelyhez hozzátartozik például Bonchida, sőt Torda is – tette hozzá.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Ahol tartalommal, közösségi együttléttel, játékkal telik a nyár
Joggal könyvelheti el sikertörténetként nyári játszóházát az Életfa
Kell egy hely, ahol a gyermek nyáron is közösségben, felügyelet alatt, sőt szabad levegőn lehet, nem a képernyőt bámulja, hanem játszva tanul és fejlődik – ilyen gondolatok kétségkívül sok szülőben újra és újra megfogalmazódnak nyáridőben, ha a munkaideje alatt gyermekének felügyeletet, vagy egyszerűen csak tartalmas időtöltést szeretne biztosítani.
Az Életfa Családsegítő Egyesület és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által évente, immár hetedik alkalommal szervezett, nagy népszerűségnek örvendő, augusztus végéig tartó nyári játszóház pontosan a fenti szülői vágyakat teljesíti: a gyermekek biztonságos körülmények között, reggel kilenc órától délután négyig mesét, gyöngyöt szőnek, énekelnek, kézimunkáznak, középkori lovagi tornát szerveznek, vagy egyszerűen csak játszanak. A nyári játszóház idén is úgymond teltházas, naponta átlagban harminc gyermek látogatta-látogatja.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Több esély az egyházak műemlék épületeinek tatarozására
Lassan, de biztosan halad a Kétágú templom felújítása
A magyar történelmi egyházakkal folytatott egyeztetések nyomán nemrég egyházi tulajdonban levő műemlék épületeket is felvettek a Kolozsvár Városfejlesztési Stratégiája portfoliójába, így azok tulajdonosai megnövekedett eséllyel pályázhatnak meg európai pénzeket felújítási célokra – tájékoztatta lapunkat Horváth Anna alpolgármester.
Hogy EU-s pénzek nélkül milyen nehéz egy felújítás, azt jól mutatja az alsóvárosi református – közismert nevén a Kétágú – templom rehabilitációja, amely már több mint másfél évtizede zajlik kisebb-nagyobb lépésekben, a lehetőségekhez, a rendelkezésre álló támogatásokhoz mérten; a homlokzaton jelenleg is dolgoznak. Lapunk érdeklődésére Adorjáni László, a templom lelkipásztora részletesen beszámolt a véget nem érő, sziszifuszi munkának tűnő felújításról, amelyek befejezését illetően bizakodásra adhat okot, hogy az ingatlan is bekerült a fentebbi jegyzékbe.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar Tudomány Napja: aranymetszéstől a sörig
Elkezdődött tegnap a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fóruma a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott nyitóünnepséggel.
A konferencia nyitó plenáris előadását a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Lovász László Wolf-díjas matematikus tartotta, Szépség és matematika címmel. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik az MTA a magyar tudományt ünneplő, novemberi rendezvénysorozatához; a fórum időpontját – az EME 1859-es alapítására emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére tűzték ki. A magyar tudomány ünnepe számottevő mértékben a tudomány kutatási területeit, módszereit illető ismeretterjesztésről is szól: ha a társadalom minél jobban megérti mindezeket, annál inkább visszaszorulnak az áltudományok – fejtette ki Lovász László előadásának bevezetőjében.
A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi-Múzeum Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte: ha egy kisebbségben élő közösségnek nincs szellemi elitje, kiszolgáltatottá válik, kényszerek, manipulációk áldozata lehet. Mint mondta, örömére szolgál, hogy az MTA elvállalta a rendezvénysorozat védnökségét, és a különböző erdélyi és magyarországi tudományos műhelyek együttműködnek.
Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke arra hívta fel a megnyitón a figyelmet, hogy a kilencvenes évek elején készített számvetés alkalmával 18 magyar tudományos intézményt számoltak össze (Magyarország határain kívül), ma azonban már kilencven ilyen műhely működik.
Lovász László nem mindennapi előadásában azt a kérdést járta körül, hogy a szépség esztétikai fogalma hogyan jelenik meg egy olyan tudományban, amelyet az emberek többsége száraznak, unalmasnak tart.
„Aki nem ismeri a matematikát, annak nehéz megérteni a természet legmélyebb szépségét...” – idézte a 20. század egyik legnagyobb fizikusát, Richard Feynmant az MTA elnöke. Hangsúlyozta: sok minden lehet szép a matematikában. A tudományág egyik legszebb formulája például a 18. század nagy matematikusától, Eulertől származik, az e iπ = -1. A „pi”, a kör kerületének és átmérőjének hányadosa, az „i” imaginárius egységet, a -1 szám négyzetgyökét az algebrában vezették be Euler idejében, mert bizonyos egyenletek megoldását „elegánsabban” lehetett megadni általa, az pedig „e” valós szám, amely az analízis felépítése során alakult ki – magyarázta a képlet baloldalán szereplő mennyiségeket a matematikus. Bár ezeket a tudományág különböző területein, eltérő indíttatással vezették be, Euler felfedezte, hogy összefüggés van közöttük, és egyetlen képletben való összekapcsolásuk szépséget, a matematika belső harmóniáját sugallja.
Szépek a matematika lényegét képező bizonyítások is – állapította meg Lovász László. Felidézte Erdős Pál matematikus mondását, amely szerint Istennek van egy könyve, amelyben minden tétel bizonyítása benne van.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Huszonöt éves a Kolozsvári Televízió magyar adása
25 évvel ezelőtt, néhány tettrekész, céltudatos ember a diktatúra bukását köszöntő új év első napjaiban már gondolt arra, hogy az embereknek a televízió segítségével is hiteles tájékoztatást kell nyújtani.
Nem volt egyszerű feladat, ugyanis a bukaresti román televízió műsorainak sugárzására használt, Feleken felépített adótornyot 1985-ben eltávolították, televíziós felszerelés nem volt, mindamellett 1990. január harmadikán már sugározta első adását a Kolozsvári Televízió, amelyben helyet kapott a magyar szerkesztőséget alapító Csép Sándor főszerkesztő első műsora is. Pákai Enikővel, a román közszolgálati televízió (RTV) kolozsvári területi televízió stúdiójának jelenlegi magyar főszerkesztőjével a kolozsvári televíziózás „hőskoráról”, a magyar szerkesztőség jelenét és jövőjét meghatározó kihívásokról, az elmúlt 25 évet ünneplő, december 16–17-i gálaműsorról beszélgettünk.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Penna-díjasunk
A Szabadság szerkesztői Zay Évának adták a 2015-ös Penna-díjat, írásaiért és a Szabadságnál kifejtett tevékenységéért. Gratulálunk!
Szabadság (Kolozsvár)

Fáj? Vágjuk le! Rossz? Verjük le!
Ne kezdje Ádámon, Éván! – mondogatta gyakran egy volt tanárom, mikor valamelyikünk jó bő lére eresztve kezdte taglalni mondanivalóját. A mondást megszívleltem, de a kolozsvári polgármesteri hivatal által néhány napja kezdeményezett „épülethomlokzat-takarítási” akció egy középkori, andalúziai arab orvos által lejegyzett történetet juttatott eszembe: egy alkalommal egy lovagot hoztak hozzá, akinek kelés volt a lábán, ezért egy flastromot készített neki, amelytől a duzzanat kinyílt és a kelés javulni kezdett. Megérkezett ellenben a frank doktor, aki tiltakozott a kolléga által végzett beavatkozás ellen, egy éles kést kért, levágta a lovag lábát, aki rövidesen elvérzett és meghalt.
Hasonló elv alapján jár el jelenleg a városvezetés Kolozsvár évtizedek óta elhanyagolt, karban nem tartott épületeit illetően: leverik, kiütik, feltépik a homlokzatok omlásveszélyesnek ítélt részeit. Az érv lehengerlő: a járókelők testi épségét, sőt életét féltik, hiszen volt már példa arra, hogy fellazult vakolatdarab, esetleg épületdísz darabja levált, és a szerencsétlen pillanatban ott elhaladó ember fejére zuhant. A beavatkozás sürgős voltát nem vitatom, de a választott eljárást igenis kifogásolom, barbárnak, és értékrombolónak tartom. Vannak más, nem túl nagy költségvetéssel alkalmazható megoldások is, amelyek nem feltételeznek rombolást, legyen szó a járda fölé emelt gerenda-és deszkagalériáról, vagy akár a nem túl elegáns, de ideiglenesen elfogadható homlokzatburkolásról.
Mint kiderült, a megyei műemlékvédelmi igazgatóság olyan egyezséget kötött a városházával, hogy minden egyes esetben fotódokumentáció készül, és a katasztrófavédelmi felügyelőség csákánnyal felszerelt munkatársa mellett valaki ott áll majd a jobb sorsot érdemlő épület elé emelt darun, aki képes ellenőrizni a folyamat szakszerűségét. A helyi elöljáróság azt is ígérte, hogy az épületornamenseknek az egészben leválasztható darabjait leltárba veszik, elraktározzák, hogy egy későbbi restaurálás alkalmával felhasználhatóak legyenek.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Ismeretlen tételekkel bővül a „veszélyes” épületek listája
Tegnap a Deák Ferenc utca egyik szecessziós épületét „tisztogatták”
Feltartóztathatatlanul zajlik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal sürgősségi jellegűnek minősített „homlokzat-tisztogató” akciója: tegnap a Deák Ferenc utca 42. szám alatti, gyönyörű szecessziós bérház volt soron.
Az épület nem szerepelt a Horváth Anna alpolgármester által hétfőn rendelkezésünkre bocsátott, 18 tételes jegyzékben, a tűzoltók és a városháza műszaki osztálya pedig csak az adott munkanap kezdetén kapnak rendeletet arról, hova kell kiszállniuk, így nem tudni, melyik történeti épület következik. A városháza biztosított ugyan a helyszínen műszaki felügyeletet, de az odafigyelés, a műemlékvédelmi szakértelem ezúttal is hiányzott: a tűzoltócsákány ütései nyomán leomló vakolatdarabok a homlokzat kariatidáira is ráhullottak, a finoman ívelt oromzatok elemeit megbontották, helyenként a tégláig csupaszították. A helyi rendőrség elkötelezetten biztosította a helyszínt, közel sem engedte az épület sorsa iránt érdeklődőket.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Titkos diplomácia, gazdasági autarchia és „filozófiai tetemrehívás”
Polis-kötetek Bánffy Miklósról, Vita Sándorról, Sztranyiczki Gábortól(ról)
A Polis könyvkiadó három új kötetét mutatták be szerdán délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében. A Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet szerzője Csapody Miklós író, politikus, aki többek között a magyar Külügyminisztérium levéltárában őrzött iratokat dolgozott fel, és azok alapján ismertette Bánffy 1943-as bukaresti titkos diplomáciai útjának eseményeit és hátterét. A Vita Sándor: Erdélyi gazdaság – erdélyi politika című kötetet Sárándi Tamás történész rendezte sajtó alá. Ez többek között a Hitel egykori szerkesztőjének a folyóiratban megjelent tanulmányait és a készülőfélben lévő párizsi békeszerződéshez kapcsolódó, kiadatlan előterjesztéseit is tartalmazza. Sztranyiczki Gábor filozófus Párbeszéd másmagammal című könyvét O. Bogáthy Zoltán pszichológus, a temesvári Nyugati Egyetem professzora méltatta.
Bánffy Miklós 1943-as bukaresti útját és tárgyalásait Csapody Miklós életrajzi keretekbe illesztette kötetében. Elmondta, kevesen jártak utána, hogy a kérdéses időszakban melyik diplomata mit és hogyan intézett, így ez egy ismert és mégis ismeretlen történet.
1940-ben Bánffy Miklós behívott erdélyi felsőházi tagja lett az országgyűlésnek. – 1943 júniusában a tartalmas élettapasztalattal rendelkező, a világpolitikában és diplomáciában jártas Bánffy titkos megbízást kapott, amelyet lenyűgöző fatalizmussal végre is hajtott: vonatra ült, megpróbált tárgyalni a teljesen ellenérdekű féllel, Iuliu Maniu volt miniszterelnökkel, a román konzervatív ellenzéki pártvezérrel arról, hogy Magyarország és Románia együtt, legalábbis összehangolt módon ugorjon ki a háborúból – összegezte Csapody Miklós.
Bánffy Miklós megkísérelte a tárgyalást, bár kívülről-belülről ismerte a román külpolitika összetevőit és fő célját: Erdély megszerzését és megtartását. Megpróbált Maniuval a közös érdeket illetően megállapodni, de kísérletét semmissé tette, hogy Románia akkor már a saját érdekeinek megfelelő jobb tárgyalási pozícióban volt.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Akkor élő a város, ha ismerjük meséit: Urániáról az Urániában
Mozi, cukrászda, üzletek, filmgyár – százéves „bevásárlóközpont”
Az RMDSZ által 2012-ben indított „Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket” programhoz ősszel a kolozsvári magyar iskolák is csatlakoztak.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum 10., 11., 12. osztályos diákokból álló egyik csapata Szász Enikő matematikatanár irányításával az Uránia-palota és a mozi történetének felkutatását, népszerűsítését tűzte ki célul, és erről be is számoltak a jelenleg alternatív kulturális rendezvények helyszínéül szolgáló moziteremben. Zágoni Bálint filmtörténész és Guttmann Szabolcs műépítész, a területi műemlékvédő bizottság elnöke tartott érdekfeszítő előadást a kolozsvári mozihálózat kiépüléséről, a helyi filmgyártás történetéről és a városrendészeti elvekről, amelyek a város történetére, és nem mindennapi örökségének értékeire alapozva tehetnék valamennyi polgára számára jobb és szebb élettérré Kolozsvárt.
A kolozsvári mozizás hajnalától
Az Uránia-palota története a múlt század eleji kolozsvári mozihálózat terjeszkedésével kezdődik.
A mozizás szokása viszonylag nehézkesen honosodott meg Kolozsváron. Az első nyilvános vetítés 1897. január 2-án volt, de amint a korabeli Kolozsvár című lap is írta, akkor még kevesen érdeklődtek az 1896 tavaszától hódító új találmány, a kinematográph iránt. 1898-ban Gyulafehérváron, Kézdivásárhelyen, Balázsfalván és Erzsébetvárosban már rendszeres mozivetítések folytak, de Kolozsváron ezeket csak hosszas kihagyásokkal rendezték meg. Ennek a magyarázata az volt, hogy a nagy tömegeket vonzó színház mellett számos cirkusz, orfeum csalogatta különféle színes programokkal a város közönségét, amely kezdetben kevésbé mutatkozott fogékonynak a gyorsan váltakozó mozgóképek nyújtotta élmény iránt, többen vásári mutatványnak tekintették. A vetítéseket egyébként megnehezítette az is, hogy a városban viszonylag későn, 1905-ben vezették csak be az áramot – fejtette ki előadásában Zágoni Bálint filmtörténész.
1899 nyarán mégis elnyerte a nagyközönség érdeklődését egy német vándormozis vállalkozó, Narten György, aki a Nemzeti Színház helyén húzta fel vetítősátrát, és háromnegyed órás vetítéseket tartott, egyfelvonásos darabokból. A vetítőgép működtetéséhez gőzgép segítségével fejlesztett áramot. Az Ellenzék beszámolt arról, hogy már az első előadások alatt olyan tolongás alakult ki, hogy a hivatalból kiküldött rendőrök számát meg kellett kétszerezni.
A vetítések körülményei nyilván nem voltak a legjobbak, nem voltak mosdók, feltehetőleg a sátor légköre sem lehetett túl kellemes, illetve nem volt még kialakulva a megfelelő etikett sem arra vonatkozóan, hogy egy vetítés alatt hogyan kell viselkedni – mondta Zágoni Bálint. A mozizás etikettje lehet még ma sem egyértelmű, de a kezdeti időszakban erőteljes nézeteltéréseket okozott például az is, hogy az urak, hölgyek a kalapjaikat nem vették le, így nem látták jól egymástól a vásznat – tette hozzá.
A következő alkalommal 1900. december 29-én tartottak vándormozis filmvetítést a New York szálloda emeleti dísztermében. A vetítőgépet Párizsból hozták, és az előadások fő témája a párizsi világkiállítás volt.
Az állandó mozik kialakulásáig fontos szerepe volt a budapesti Uránia Tudományos Színház vetítéseinek; az intézmény vezetősége 1900 elején határozta el, hogy minden nagyobb vidéki városban turnékat szervez. A kolozsvári fellépés problémás volt a villanyáram hiánya miatt, de a lakosság többszörös kérésére végül 1901. január 22-én Kolozsvárra is ellátogatott az Uránia. A színházban vetítették a Spanyolország című filmet, amely álló- és mozgóképek egyvelegéből állt. Az Újság beszámolója szerint „a fellépés nagyon jól sikerült, a Bikaviadal ciklus kivételével, amikor a fényhatás nem volt a legtökéletesebb. E hiányosság oka a színház elektromos akkumulátorának a gyengesége volt, amely nem volt képes megfelelő erősségű áramot produkálni.” (Kápolnási Zsolt, filmtett.ro)
Egy bizonyos Benkő professzor 1903-ban a Redut halljában is vetítette a Mesterséges ember című filmet. A vándormozisok képsoraiban szerepeltek például az Amerikai bokszolók, Egy nő a trapézon, Pisztolypárbaj a Fontainebleau-i erdőben – részletezte Zágoni Bálint.
A kolozsvári mozizás történetében igen jelentős nap volt 1906. április 6-a: ekkor nyílt meg az első kolozsvári állandó filmszínház, az Apolló a Wesselényi utca 17. szám alatt, az akkori Mezei-szálló földszintjén. A tudósítások szerint a terem minden nap zsúfolásig tele volt. Üzemeltetője, Nagy Udvari András kiváló üzleti érzékkel megáldott kocsigyártó és kovácsmester, egy évvel később második mozit is alapított a Hunyadi-téren, majd 1908-ban a Wesselényi úti mozit átköltöztette a Főtér 26. szám alá (az Udvari által megvásárolt épületben korábban a Párizsi Színház működött) – magyarázta Zágoni Bálint.
Egy ideig párhuzamosan működtek az állandó mozik a vándormozikkal, de a közvélemény egyre inkább az előbbiek pártjára állt, hiszen a vándormozisoknak utazási költségeiket is ki kellett hozniuk a jegyárakból, másrészt számtalanszor levetített, sokfelé szállított filmjeik hamar megkoptak.
Egy tóbapottyanás érdekfeszítő jelenete
Udvari volt egyébként az első kolozsvári filmgyáros, filmvállalkozó is – emelte ki Zágoni Bálint. 1908-ban több felvételt is készíttetett a belvárosban, és ezek levetítésével odavonzotta filmszínházaiba a közönséget. Meghirdette a sajtóban például azt, hogy operatőreinek sikerült lefilmezniük, amint a sétatéren egy fiatalember befordult a tóba – mesélte. Mint mondta, azt sem tartja kizártnak, hogy az illetőt meggyőzték, pottyanjon bele a tóba, hogy lehessen egy ilyen jelenetet lefilmezni.
Az Apolló helyiségei azonban kicsinek bizonyulhattak, mivel Udvari telket vásárolt a Ferenc József út elején, hogy egy új filmszínházat építsen. A polgármesteri hivatal elutasította kérelmét azzal az indoklással, hogy ott csak emeletes házak építésére adnak engedélyt. Egy mozipavilont működtethetett itt 60 napig, de ezt tűzrendészeti kifogások miatt a tűzoltóparancsnok rövidesen bezáratta, az Apollót pedig Udvari eladta sógorának.
Az új filmszínház építésének tervéről azonban a merész vállalkozó nem mondott le: a Ferenc József úton vásárolt telkén háromemeletes szecessziós bérházat épített, amelynek tervezésével a budapesti Kappéter Gézát és az aradi Steiner Józsefet bízta meg, és amelynek földszinti, legreprezentatívabb részét foglalta el a mozi. A palota elkészülésének pontos időpontja nem ismert, de 1910 októberében már feljelentés érkezett a városi tanácshoz, amelyben azt kérték, hogy távolítsák el a homlokzatról a két meztelen férfialakot ábrázoló faldíszt. A városvezetés ezért felszólította Udvarit, hogy a közszemérmet sértő részleteket takarja el: így került a megfelelő helyekre fügefalevél.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Érzések, történetek, hangulatok őrzője a Nyehó
Az egykori New York szállóról készítettek dokumentumfilmet a JZSUK diákjai
Fehéren fénylő, hatalmas csillárok, impozáns pilaszterek, díszes párkányzat, ropogósra vasalt, vakító fehér terítők az egyszerű, elegáns hátasszékekkel ellátott sötét ebédlőasztalokon. A háttérben, egy árkádnyílásban földig omló függöny – mindez csak néhány eleme a látványnak, amely az egykori New York szálló éttermébe belépő vendéget fogadta, és amely ismét megelevenedett a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium egyik diákcsapata által készített, nem mindennapi dokumentumfilmben.
Ma már a romlás és enyészet uralkodik az egykor oly impozáns épületben, tátongó lyukakkal a padlóban és a falakban, amelyekről száz meg száz helyen hámlik festék és vakolat. A csillárok már többnyire fénytelenül, élettelenül lógnak, bár az 1895-ben átadott szálloda volt az első középület a városban, amelynek saját generátor által biztosított áramellátással rendelkezett.
A New York fénykorának és szomorú jelenének képei mozgalmas, az egyes részletek erős kontrasztjai folytán hatásos snittekben váltakoznak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium néhány diákja által készített dokumentumfilmben.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket program keretében versengő diákcsapat a jobb sorsot érdemlő egykori Nyehót fogadta örökbe, és hónapokig dolgozott a helytörténetben fogalommá vált épületről szóló filmen. Ebben a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum jóvoltából rendelkezésükre bocsátott, forrásértékű fotókkal elevenítik fel a szálloda és étterem szebb napjait, de megszólaltatnak olyan kolozsvári lakosokat is, akik még megtapasztalhatták a New York utódjának, a szintén nevezetessé vált Continentalnak a fénykorát, amely híres volt előzékeny, jól képzett, vendégközpontú pincéreiről.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Újra „látható” belvárosi régi kapu
Már-már olyannyira hozzászokott szemünk az ütött-kopott homlokzatokhoz, málladozó vakolathoz és megkopott, pattogzó festékű kapukhoz a belvárosban, hogy azonnal feltűnik egy-egy változás.
Lapunk fotósának legalábbis feltűnt, hogy az Unió utca 26. szám alatti, földszintes épület kapuját megjavították: a korábbi olajfestékréteget letakarították, pácolták és újralakkozták. A ház egy 1877-es, az Unió utca északi oldalát láttató fotón már feltűnik, valószínű, hogy kapuja is 19. századi, hiszen ornamentikájában empire stíluselemek is fellelhetők. Az épület hátsó, udvari részében működő vendéglátó-helyiség tulajdonosával sikerült beszélnünk, aki elmondta: ő csak bérli az udvari épületrészt, de a tulajdonos az ő édesapjának egy falubelijével, egy topaszentkirályi mesteremberrel javíttatta meg a kaput.
(Zay Éva) Szabadság (Kolozsvár)