IV. Tájháztalálkozó Tornyán
Lakodalmas szokások, vőfélyek
Valamennyi eddigi, Tornyán megrendezett tájháztalálkozón ott voltam, mindegyikről csak szép, kellemes emlékeim vannak. Az idei azonban, érzésem szerint, az eddigieknél is jobbra, hangulatosabbra sikeredett – bizonyára nemcsak a (most is, mint máskor) mindent beleadó szervezők, a ProPirKult jóvoltából, hanem azért is, mert a mostanira maga a téma, a lakodalmi szokások is predesztinálta. A lagzi ugyanis – tekintsünk el az örömapák, örömanyák „elvesztett” lányuk, fiuk miatt elhullatott könnyeitől – alapvetően vidám, az egész közösséget „feldobó”, mulatós esemény – a valamikori „lakadalom” legalábbis feltétlenül ilyen volt.
Nos, ha „igazi” lagzi nem is volt szombaton Tornyán (hiányzott, például, a menyasszony és a vőlegény), a ProPirKult tájházában az egykori, nagyszabású falusi esemény hangulatát, érzésem szerint, mAradéktalanul fel tudták idézni. A házigazdák, barátaikkal kora reggeltől dolgoztak azon, hogy a délutánra érkező vendégeket minden készen várja: a szépen gondozott, pázsitos-virágos udvaron felállított több sátor alatt az asztalok gyönyörűen megterítve (nem hiányzott róluk a jóféle szilvórium se), az üstökben pedig főtt a lakodalmas ebéd. S míg a házigazda fel nem eszmélt (és még gondosabban el nem zárta), az udvaron időnként átvonuló, a helyi szóhasználat szerint „oroszba” (orozva?, a gazda tudomása nélkül) költött japántyúkot is megcsodálhatta héttagú csibekíséretével...
J. Péterszabó Ilona műsorvezető, tolmács felkérésére a közel tíz éve működő ProPirKult elnöke, a házigazda Tóth Piroska üdvözölte a vendégeket, köztük a Magyarországról érkezett battonyaiakat, dombegyháziakat, szarvasiakat, meg az itthoni pécskaiakat, nagyiratosiakat. Szintén házigazdai minőségben Suttyák András (egykoron maga is vőfély – helyi szóhasználat szerint vőfény) a valamikori lagzik néhány mozzanatát felelevenítve megjegyezte: sajnos, ma már kevés a fiatal, akiknek a hagyományokat, az egykor gondosan (bár olykor – ez alulírott személyes megjegyzése! – kissé sántító verseléssel) megírt szövegeket átadhatnák.
A későbbiekben, mint egykoron a lakodalmakban, a főszerepet, a ceremóniamester tisztségét a vőfélyek vették át. A helybeli Takács Gábor elmondta a lagziba hívogató lefolyását, a lakodalom napján a menyasszonyos és vőlegényes háznál lezajlott búcsúztatót, az ünnepi menüt (a paprikás régebben birkából is készülhetett), a sütemények, torták feltálalását, a szakácsnék, a menyasszony és bolond menyasszony táncát, a kárlátót, körtáncot stb. – valamennyi esemény és gazdag beszédtéma volt a néha két-háromnapos lagzi után. A falujabeli lakodalmas szokásokról Kiss István volt nagyiratosi polgármester, Horváth Imre (majláthfalvi származású) gazdálkodó, a szarvasi Závoda Erika, a battonyai Takács Ferenc Viktor, a dombegyházi Kardos Péter, a pécskai (román szokásokról beszélő) Vasile Peri számolt be. Szinte valamennyi, sok-sok értékes adatot tartalmazó (de különösen a magyarországi Szarvas környéki, szlovákok lakta tanyák lakodalmas szokásairól szóló) előadásból kitűnt: az általában késő ősszel vagy kora tavasszal (tehát nem mezőgazdasági főidényben) tartott lagzi amolyan „össznépi”, az egész közösséget megmozgató, összekovácsoló esemény volt. Élmény volt a pécskai, most 79 éves Túri József egykori („mesterségét” negyven évig gyakorló) vőfély beszöszöntője a „lakodalmas menü” egyes fogásai előtt.
Az igen jó színvonalú előadások, rögtönzött beszámolók sorába jól illeszkedett a Budapest-budakalászi pedagógus, néprajzkutató, Fehér Ilona bemutatója a (magyarországi) lakodalmakban használatos levestésztákról. Hatalmas gyűjteményéből, időhiány miatt, csak töredékeket ismertetett, de így is sikerült felhívnia a figyelmet egy nálunk, tudomásom szerint, igen kevéssé kutatott témára.
És egy „művészi mozzanat”: láthattunk, hallhattunk Tornyán egy pécskai, nemrég alakult citerazenekart. Ha nem hallottak róla eddig, nem nagy szégyen: e sorok írója is először látta őket. A témára visszatérünk.
A feltétlenül sikeres tornyai tájháztalálkozó lebonyolításához a Pécskai Polgármesteri Hivatal (Tornyán is voltak képviselői), valamint a Communitas Alapítvány járult hozzá. Nem utolsósorban pedig azok a helybeliek (a Bozóki, Takács, Köles, Gyuricza család), akik, amelyek nélkül egy ilyen összejövetel megrendezése elképzelhetetlen lenne.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)