Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zatoschil-Ballai O. Andor
1 tétel
2016. december 17.
Időutazók Erdélyben – egy vetélkedő élményei
A BBTE Magyar Történeti Intézet és a Buza László Egyesület immár harmadik alkalommal szervezte meg az erdélyi magyar középiskolások számára az Időutazók Erdélyben című történelmi vetélkedőt. Az immár hagyománnyá vált, 2014-ben indult kezdeményezést idén az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek szentelték.
A nagy sikernek örvendő és számos középiskolát és egyetemistát megmozgató vetélkedő célja az iskolai tantervben elhanyagolt 1956-os események megismertetése, a helytörténeti vonatkozások elsajátítása, valamint a fiatalok és a múlt közötti élő kapcsolat létrehozása, megerősítése volt.
A diákoknak több feladat-csoportot kellett megoldaniuk. Interjúkat kellett készíteniük településük és szülővárosuk 1956-os eseményeiről. Ezáltal nemcsak szülővárosuk történetével és a helyi „hősökkel” ismerkedhettek meg, de betekintést nyertek az oral  history, azaz a kollektív mentalitás és történelmi memória feltérképezésének nehézségeibe is. A diákoknak településük 1956-os emlékműveit, képzőművészeti alkotásait és az 1989 utáni sajtóban megjelent megemlékezéseket is össze kellett gyűjteniük, illetve 1956-os megemlékezést kellett szervezniük iskoláikban. A kutatásaik eredményeit a második fordulóban december 10-ig küldhették be. A magyar kormány által támogatott eseményt idén is a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott ösztöndíjakkal jutalmazta a Buza László Egyesület.
Első díjban részesült Pataki Timea, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Liceum 11. osztályos tanulója, aki a Dobai-perben elítélt Varga Lászlóval készített tartalmas interjút. Második díjat kapott az ugyancsak dicsőszentmártoni Chetan Andreea Sorina 10. osztályos hallgató. Harmadik díjas lett Zatoschill Ballai O. Andor a margittai Horváth János Elméleti Liceum 11. osztályos diákja.
Kiemelt díjat érdemelt a megható iskoladrámát előadó bukaresti magyar színjátszó diákcsoport 14 tagja. A BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, Rüsz-Fogarasi Enikő és Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense által elnökölt zsűri számos különdíjat is kiosztott középiskolásoknak és egyetemistáknak.
Jövőre, a reformáció 500. évfordulója és a Balázs Ferenc Emlékév alkalmából Erdélyi Világjárók, Erdélyi Nagyutazók címmel szervezik a református peregrinus diákok és Erdély nagy utazóinak emléket állító vetélkedőt.
T. Szabó Csaba
 Szabadság (Kolozsvár)