Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zan, Luiza
7 tétel
2012. április 23.
A hálaadás és együttlét öröme (Rendkívüli zenei eseménnyel indult a városünnep)
Szakrális helyen, a Krisztus Király-templomban méltó hálaadással kezdődött az idei Szent György Napok. A csaknem kétszáz éve komponált Schubert-mise zenei élménye a rendkívül gazdagnak és sokszínűnek ígérkező rendezvénysorozat felemelő kezdete volt. Vasárnap pedig, a kulturális hét első napján beindult a programkavalkád.
Amikor a keresztény közösség összegyűl, akkor azt Isten dicsőítésével, hálaadással szokta kezdeni – mondta beköszöntőjében Dávid György. A Krisztus Király-templom plébánosa a zsoltárost idézve emlékeztetett, hogy ha az Úr nem építi a várost, akkor az építő hiába fárad. A hálaadás az örömet megélő ember sajátja, egy ilyen együttlétet – még ha különbözőek is vagyunk – csakis ebben a szellemben érdemes megélni – hangsúlyozta a plébános, aki egyben a rendezvénysorozatot jövő vasárnap lezáró szabadtéri ökumenikus istentiszteletre is meghívta a jelenlévőket. Ugyanakkor arra buzdított, hogy vegyük észre egymás örömét, olyan várost teremtsünk, ahol nem a panasz, hanem egymás sikerei kerülnek a középpontba.
Antal Árpád polgármester megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a 21. városünnepet a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa programsorozat keretébe ágyazták, hasonlóan a rendkívül sikeres Reflex színházi fesztiválhoz, és ezzel magasra emelték a mércét. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a nyitókoncertet helyi művészek adják, az ünnepet helyiek szervezik, az egész rendezvénysorozat egy igazi székely termék, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanakkor bejelentette, hogy május 5-én avatják fel az új Szent György-szobrot.
A nyitókoncert három ismert Bach-orgonaművel kezdődött Steffen Schlandt, a brassói Fekete-templom orgonistájának és karmesterének előadásában, aki egyben az est fénypontját jelentő Schubert-mise, az osztrák zeneszerző ötödik, Ász-dúr miséjének karmestere is volt. Azé az előadásé, amely a hálaadás örömét lelki és szellemi gazdagsággal töltötte meg, amely minden bizonnyal rendkívüli zenei eseményként vonul be városunk történetébe. Az előadók, a Vox Humana kamarakórus, a Georgius zenekar és a Csíki kamarazenekar, valamint a szólisták – Sebestyén-Lázár Enikő, Mocanu-Prezsmer Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád – avatott odaadással szólaltatták meg azt a művet, amely a zeneszerző, de a 19. század egyik legeredetibb, leghatásosabb, ugyanakkor egyik legnehezebb miséje. A hattételes mű ugyanis – Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei – merész harmóniák és harmóniaváltások közepette a lírai hangvételtől az erős drámaiságig lényegíti zenévé a mise szövegét, magas követelmények elé állítva az előadókat. S mert ennek a követelménynek maradéktalanul megfeleltek, a hálaadás öröme nem maradt el, a muzsika úgy épült be a lelkekbe, hogy sokáig visszhangozza majd a létezés misztériumának fennkölt megfogalmazását. Előadókban és hallgatóságban egyaránt.
A nyitókoncert után egyébként azonnal beindult a programkavalkád. A népzenét és -táncot kedvelők a Bastion vendéglőben megnyitották a folkkocsmát, a fiatal rockerek pedig a Brava-klubban zúzták a hangszereket a hetedik Saint George Rock Night fesztiválon. A vasárnapi programot pedig a vendégelőadások fémjelezték, az Esőembert kétszer is színre vitték az Orlai Produkciós Iroda és a Budapesti Belvárosi Színház ismert művészei, az új stúdióteremben pedig Hernádi Judit lapzártánk után lépett fel zenés estjén. De a helyi előadók is jelen voltak a kulturális hét első napján, az egyre népszerűbb Snaps Vocal Band immár megszokott felállításában (zenekarral) és lassan a szentgyörgyivé váló, kiváló énekessel, a fővárosi Luiza Zannal kiegészülve koncertezett a Di Stefano-bárban.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. szeptember 27.
Jubilál a Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tizenhárom romániai kisebbségi kőszínház és három alternatív társulat vesz részt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szeptember 27. és október 6. között immár 10. alkalommal megszervezendő Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.
Erdély egyik legnagyobb múlttal rendelkező színházi fesztiválját először 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, a gyergyószentmiklósi színház 2001-től ad otthont a kétévente sorra kerülő eseménynek. A hagyománytól eltérően az idei előadások nem versenyprogramban szerepelnek, a szervezők ezúttal inkább a fesztivál találkozó-jellegére fektetik a hangsúlyt. A Kollokvium célja, hogy párbeszédek tere legyen, szemléje azoknak a törekvéseknek, amelyekkel – színházi alkotóműhelyként – Románia kisebbségi teátrumai keresik útjukat közönségük, közösségeik felé. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei fesztiválra is magyar, német és jiddis nyelven játszó színházak kaptak meghívást, összesen 7 nagytermi, 5 stúdiótermi és 3 nagyszínpadi stúdióelőadás szerepel a programban. A programot pénteken 19 órától a szentgyörgyi társulat Bánk bán című előadása nyitja.
Valamennyi intézmény az általa reprezentatívnak tartott előadást jelölte a Kollokviumra, a találkozón a házigazda intézmény mellett jelen lesz a bukaresti Állami Zsidó Színház, az Aradi Kamaraszínház, Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a szebeni Radu Stanca Színház Német Tagozata, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Temesvári Állami Német Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A kőszínházak mellett idén a szentgyörgyi M Studio, a kolozsvári Váróterem Projekt és az Erdélyi Vándorszínház is vendége a Kollokviumnak. Utóbbi társulat a fesztivál keretében a Gyergyói-medence falvaiban is bemutatkozik. A seregszemle egyik különlegessége, hogy Székely Csaba Bánya-trilógiájának két darabja egy napon szerepel a programban. A többszörösen díjazott Bányavirág legelső díját 2011-ben a Kollokviumon kapta, idén ismét megtekinthetik az érdeklődők a Bányavakság mellett.
A délutáni szakmai programok keretében többek között bemutatásra kerül Zsigmond Andrea Mi kritika még? című kötete és az idén ősszel egyéves Játéktér színházi periodika és portál. A Kollokvium koncerteket is kínál, a fellépők között van a sepsiszentgyörgyi sZempöl, Luiza Zan & Jimmy Cserkész Bukarestből, a kolozsvári FUNKorporation, valamint újra hallható lesz Cári Tibor A színház zenéje című zenei projektje. A sepsiszentgyörgyi Malterego Zenei Alakulat filmvetítésekkel (Microcosmos, Wind migration, Home) összekötött koncerttel lépnek fel, de először érkezik Gyergyószentmiklósra Simon Márton magyarországi költő, aki a Polaroidok című kötetét olvassa fel a Gourmand Light zenéje kíséretében. Az előadásokra a jegyek ára egységesen 10 lejbe kerülnek, a 7 nagytermi előadásra szóló Kollokvium-bérlet ára 60 lej. A fesztivál kísérőrendezvényei ingyenesen látogathatók.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

2015. június 20.
Gyűlölet nélkül Székelyföldön
Fiatalabb és kevésbé fiatal barátaimmal évek óta próbálunk minél több kommunikációs csatornát megnyitni a Székelyföldön kisebbségnek számító románok és az itt többségben lévő magyarok között, akár kulturális, sport-, környezetvédő, akár politikai tevékenységekről van szó.
Egyszerűen a normalitást, a jó együttélést és a multikulturalitást hirdetjük Sepsiszentgyörgyön, ahogy azt, szerintem minden épeszű embernek tennie kellene.
Több száz ilyenfajta tevékenységet említhetnék, a téli ünnepek környéki eseményekkel kezdve, a városnapokon, közös kirándulásokon, az angol nyelvű vitákon, a környezetvédő akciókon keresztül egészen a kizárólag magyar tannyelvű és román tannyelvű iskolák diákjai közötti találkozókig, koncertekig, feliratozott színielőadásokig.
Az interneten egyszerű kereséssel számos példát, fényképet és filmecskét találhatunk olyan eseményekről, mint a Povestea din Ajun/Mesés Karácsony, Cortul de Tineret/Ifjúsági Sátor, Saint George, City of Debate, 3M Talks, Shortcut, Saint George Earth Hour, Vox Populi, Let’s do it, Atelier, színházi fórum, Nu puteţi voi urî cât putem noi iubi (Nem tudtok annyira gyűlölni, mint amennyire mi szeretni – a szerk.), multikulturális budapesti és krakkói kirándulásokról – Prága következik –; román és magyar előadásokról és filmbemutatókról, román és/vagy magyar művészek koncertjeiről, például Luiza Zan fellépéséről a Snaps Vocals Banddel vagy Sárik Péterrel, a városi gyermekkórusokból verbuvált Madrigál Kórusról, a katolikus templomban fellépő Gheorghe Zamfirról stb.
Több száz ilyen példa van az utóbbi tíz évből, több ezer résztvevővel, és rendkívül pozitív reakciókkal. Tudják, hány ilyenről számolt be az országos sajtó?
Szórványosan néha, hogy ne mondjam, egyáltalán... Nyilvánvaló, rendezvényeink nem „vonzóak” számukra. Hogyan is írhatnák meg, hogy a román és magyar fiataloknak közös programjaik vannak? Miként írhatnák, hogy jól megértik egymást, közös rendezvényeket szerveznek és azokon együtt vesznek részt? Hogyan tehetnék meg, amikor ők, onnan Bukarestből, Moldvából vagy Olténiából „jobban tudják, mi a helyzet itt”?
Voltaképpen ez a „hagyd csak, én jobban tudom” hozza az ostoba ember legjobb leírását, ahogy azt remekül megfogalmazza az Osonó–Ecou legújabb együttműködésében készült Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadás egyik szereplője. Hogyan is tudnád jobban, te, a kívülálló?
Minek kérdeznék meg tőlünk, hogyan boldogulunk itt, a „székelyek között”, ha ők amúgy is „jobban tudják”? Hogyan tudnák jobban nálunk, akik itt élünk? Naponta több tucatszor találkozunk magyar szomszédainkkal, munkatársainkkal, barátainkkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel, akikkel együtt élünk ezen a vidéken. Természetesen itt is vannak jó és rossz dolgok, mint a világ bármely más térségében. És ők mégis azt hiszik, hogy jobban tudják. Persze ez a „jobban” azt jelenti, hogy szerintük mi biztosan rosszban vagyunk egymással, veszekszünk, talán még verekszünk is, egyáltalán nem tudunk megegyezésre jutni. Sőt, meg vannak győződve erről. Ráadásul senki sem képes meggyőzni őket az ellenkezőjéről, akármennyi példát mondanánk vagy érvet hoznánk fel. Kár.
Persze, az egyszerű tudatlanok mellett sok veszélyes ostoba is van, akiknek érdekük szítani vagy időnként felpiszkálni a konfliktust térségünkben, főleg akkor, amikor a központi hatalom valamilyen disznóságát kell elfedni…
A manipulálás „szakemberei” ők, akik rendszeresen fel kívánják korbácsolni a kedélyeket, legtöbbször politikai, e térségen kívüli szavazatszerzési okokból, mert a „magyar veszély” még mindig képes választókat mozgósítani másfelé. Ha tényleg így lenne, akkor itt lehetne ezzel szavazatokat szerezni, nem?
Akkor Székelyföldön csak a román ultranacionalisták képviselőit szavaznák meg. Ennek ellenére, a mindenféle vergődések dacára, az ultranacionalizmus itt marginális. Persze, néha összejön a másságot elviselni nem képes néhány dinoszaurusz, azok, akik „vadrománnak”, vagy „vadmagyarnak” tartják magukat. Néha tüntetgetnek a magyarok vagy románok ellen, de az általuk csapott zajban is rendkívül kevesen vannak, és nem reprezentatívak. Mindegy, mások hogyan vannak vele, de mi folytatjuk az általunk szabott irányt, melynek célja a románok és magyarok közötti jó kapcsolatok, az együttműködés és összefogás hirdetése. Tudjuk, hogy a kölcsönös bizalomért még rendkívül sokat kell tenni.
A végeredmény most kevésbé releváns és valószínűleg csak a Fennvaló ismeri azt biztosan, de Istenem, nagyon szép ez a magadfajtákkal járt út, akár különböznek tőled, akár hozzád hasonlóak!
Mădălin Guruianu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 3.
Buszra száll a színház a G. Feszten
A székelyudvarhelyi G. Caféban a vasárnaptól jövő szombatig tartó G. Feszten ezúttal is számos koncert, színházi és irodalmi előadás lesz. Ötödik alkalommal rajtol el a rendezvénysorozat.
Az amerikai Mike Parker’s Trio Theory dzsesszzenekar koncertjével kezdődik vasárnap este kilenc órakor a G. Feszt. Az amerikai zenekar tagjai jelenleg Lengyelországban élnek, ez lesz az első udvarhelyi fellépésük. Hétfőn 21 órakor slam poetry-esttel folytatódik a kultúrőrület, fellép a magyarországi Akkezdet Phiai zenekar tagja, Süveg „Saiid” Márk, valamint Tengler Gergely, Terján Nóri és Mészáros Peti.
Kedden igazi különlegességre számíthatnak az érdeklődők, ugyanis buszszínházi előadást tekinthetnek meg – mondta el Bihari Lóránt főszervező. Délután négy, illetve este hét órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze, Borbély B. Emília Gianna Cărbunarius Mady-baby című monodrámáját adja elő egy kisbuszon, miközben az végigmegy a városon. Az előadásra előzetesen kell feliratkozni a G. Caféban, hiszen korlátozott számban, csak 18-an nézhetik meg. Este kilenctől a Müller Péter Sziámi Andfriends zenekar lép fel a kultúrkávézóban. Müller Pétert a magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyéniségeként tartják számon, korábban a Sziámi zenekar tagja volt, egyébként ő a Sziget megálmodója is – árulta el Bihari.
Szerdán az Elsa Valle Y Sus Hermanos magyar-kubai zenekar koncertezik, Elsa Valle kubai születésű zenész művész párjával, a magyarországi Winand Gábor szaxofonossal és dzsesszénekessel együtt varázsolja el az udvarhelyieket.
Csütörtökön este héttől Látó-est lesz, a közönség újból találkozhat a marosvásárhelyi irodalmi lap szerkesztőivel, Kovács András Ferenccel, Láng Zsolttal, Vida Gáborral, Szabó Róbert Csabával és Demény Péterrel. Kilenctől pedig a Nagy János Trio lép fel a G. Caféban.
Pénteken a kolozsvári Reactor színház adja elő a Voi n-ați văzut nimic című darabot. A rendezvénysorozatot szombaton este nyolctól a kézdivásárhelyi Városi Színház előadása zárja a G. Caféban, az érdeklődők J. D. Salinger Zabhegyezőjét tekinthetik meg Kolcsár József rendezésében és előadásában.
„Előrajt” csütörtöktől
Noha a G. Feszt hivatalosan vasárnap kezdődik, a kultúra kedvelői már csütörtöktől felkészülhetnek a programdömpingre, hiszen este kocsmaszínházi előadást tekinthetnek meg, pénteken pedig Luiza Zan és a Snaps Vocal Band lép fel a G.Caféban.
Veres Réka
Székelyhon.ro

2017. április 24.
A jót lássuk egymásban (Elkezdődtek a Szent György Napok)
A szervezők idén Szent György lovag alakját helyezték előtérbe, azt sugallva, hogy a jót lássuk egymásban – tolmácsolta Antal Árpád polgármester ünnepnyitó gondolatait Sztakics Éva alpolgármester, majd a városünnepet megnyitó szombat esti koncerten felcsendültek az ismert dallamok.
A zsúfolásig megtelt színházban a nyitókoncert ismét különleges produkciót ajánlott a közönségnek: a QueenClassics by Vlad Maistorovici projekt a rockzenetörténet talán legkarakteresebb együttesének darabjait a szerző klasszikus zenei felfogásban dolgozta át. A ploieşti-i származású, fiatal kora ellenére már a nemzetközi koncertszínpadokat is meghódító hegedűművész, karmester és zeneszerző korántsem szokványos kvartettje – a brit Max Ruisi csellón, Robin Green zongorán és Harry Cameron-Penny klarinéton és basszusklarinéton játszott – a sepsiszentgyörgyi Ferencz Áronnal (dob) és a Bukaresti Szimfonikus Zenekarral kiegészülve a Queen-dalok rejtett értékeit is felszínre hozta. Izgalmas, sikeres, sőt, érzelemdús ötvözete ez a különböző zenei műfajoknak, újonnan igazolva, hogy a zene egységes nyelvezet, amely épp a műfaji sokszínűsége révén tud mindenki számára örömforrás lenni. A jól felépített, kiegyensúlyozott, klasszikus elemekkel, improvizációs részekkel is kiegészített örökzöld dallamok valósággal új dimenzióba kerültek, a hangszerelés azonban egy pillanatig sem felejtette és feledtette el a forrást: az eredeti dalok gazdag dallamvilágát, változatosságát, jellegét sem. A meglepetés-előadó, a két dal eléneklésére felkért Luiza Zan Who Wants To Live Foreverje (a dal címét az alkalomhoz illően magyarítsuk úgy, hogy: Aki örökké élni akar) pedig – a produkció mintegy csúcspillanataként – a zenei élmény teljességét nyújtotta.
A szimpatikus, fiatalos, ám mégis elmélyült zenei élményt egyedül a hangosítás minősége zavarta némiképp, összességében azonban a világ bármelyik színpadán szívesen látott produkcióval rajtolt a huszonhatodik Szent György Napok.
Ferencz Csaba / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. augusztus 22.
Mozgásművészeti tábor zajlik Sepsiszentgyörgyön
Nemzetközi mozgásművészeti és kortárstánc-tábor kezdődött hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában.
Az egyhetes rendezvénysorozat alatt hazai és nemzetközi szinten elismert koreográfusok több mint harminc óra workshopot tartanak, mindennap utcai performanszokra, szabadtéri filmvetítésekre kerül sor. A workshopok kivételével az összes rendezvény ingyenes és nyilvános.
A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában, és idén először szervezik Sepsiszentgyörgyön. A tábornak hetven résztvevője lesz, Romániából és külföldről. Meghívott koreográfusok és táncoktatók: Stela Stefou, Arcadie Rusu, Ioana Marchidan, Ladjánszki Márta, Dabóczi Dávid, Góbi Rita, Rusu Andor, Andreea Gavriliu, Luiza Zan, Bordás Attila. Minden oktató bemutat majd egy szabadtéri performanszot, amelyre az esti órákban a főtér különböző pontjain kerül sor, lesz táncelőadás, légi balett, koncertek. A tábor utolsó napján 18 órától a főtéren bemutatásra kerül egy flashmob, amelyen a közös munka lezárásaként a tábor összes résztvevője és oktatója részt vesz.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 26.
Sepsiszentgyörgy, a tánc fővárosa (CAMP mozgásművészeti és kortárstánc-tábor)
A Contemporary Artistic Movement Platform kezdőbetűiből kapta a nevét az a mozgásművészeti és kortárstánc-tábor, amelyet első alkalommal szerveztek meg Sepsiszentgyörgyön. Az elmúlt héten zajló CAMP programjában utcai performance-ok, flashmobok, live actok, szabadtéri filmvetítések, zenei események és szakmai beszélgetések szerepeltek, a meghívott tíz, nemzetközi szinten is elismert koreográfus pedig több mint harminc óra műhelymunkát tartott a résztvevőknek. Az első CAMP-ról a rendezvény művészeti vezetőjével, a sepsiszentgyörgyi származású koreográfussal, Bordás Attilával beszélgettünk.
Tábor és fesztivál egyben a rendezvény – mondta el lapunknak a szakember –, amelynek központi magja egy intenzív tánctábor volt, a nyilvános események pedig azért szövődtek köré, hogy színesebb legyen, több lehetőséget kapjanak a résztvevők az interakcióra, a város pedig betekintést nyerhessen a táborban zajló tevékenységbe. Többségében román és magyar színészek, színiegyetemek hallgatói, a marosvásárhelyi és bukaresti egyetemek koreográfia szakos diákjai jelentkeztek a táborba, akik három csoportban – kezdőként, középhaladóként és haladóként – vettek részt a különböző kortárstánc- és mozgásművészeti mesterkurzusokon. A meghívott oktatók: Stella Stefou (GR), Arcadie Rusu (RO), Ioana Marchidan (RO), Ladjánszki Márta (HU), Dabóczi Dávid (RO), Góbi Rita (HU), Rusu Andor (HU), Andreea Gavriliu (RO), Luiza Zan (RO) és Bordás Attila (RO). A műhelymunkák a Székely Mikó Kollégium, a Nicolae Colan Általános Iskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola tornatermében zajlottak. Az oktatási tevékenységen túl esténként szabadtéri performance-okat is bemutattak a tanárok különböző helyszíneken a városban. Első nap Arcadie Rusu és Ioana Marchidan Lenyomatok (Amprente) című táncelőadását (fotó), kedden Stella Stefou görögországi táncos légibalett-performance-át, szerdán Ladjánszki Márta és Varga Zsolt (HU) táncperformance-át, csütörtökön Dabóczi Dávid és Bezsán Noémi produkcióját, tegnap pedig Rusu Andor performance-át tekinthették meg az érdeklődők. A mai zárónapon is több különleges esemény várja a nézőket: 18 órától a tábor összes résztvevőjének flashmobjára kerül sor a főtéren, utána pedig Andreea Gavriliu a piactéren, Góbi Rita pedig a főtéren mutatja be táncperformance-át. A tábor dj-partival ér véget a színházban.
A rendezvény hiánypótló jellegét mutatja, hogy bár csupán a Facebookon hirdették, nagyon gyorsan betelt a hatvan meghirdetett hely, és akkora volt a túljelentkezés, hogy végül nyolcvan diákkal indították a tábort. „Szerencsére egyre több tánccal, mozgásművészettel foglalkozó szakmai fórum jelent meg az utóbbi időben Romániában, de ezek között kevés az átjárás, ezért úgy éreztük, kell egy olyan platform, ahol a közös műhelymunkákon, szakmai beszélgetéseken, filmnézésen és szórakozáson keresztül közelebbről is érintkezésbe léphetnek, fuzionálni tudnak egymással az emberek és áramlatok” – fogalmazott Bordás Attila a rendezvénnyel kapcsolatosan, hozzátéve: olyan fesztiválról álmodik, amelyen nem csupán jönnek, fellépnek és távoznak a vendégek, hanem több napon át mindenki együtt lélegzik, együtt lüktet, egy nyelvet beszél. A rendezvény célja tehát, hogy olyan szakmai platformmá, „nagy művészi bazárrá” váljon, ahová minden résztvevő – oktató és tanuló egyaránt – beviszi mindazt, amihez a legjobban ért, és kiveszi, amire neki van szüksége. Amint a koreográfus elmondta, ő maga folyamatosan tart kurzusokat, táborokat, szerte az országban és külföldön is – a közeljövőben Bulgáriában vesz részt hasonló kortárstánc-platformon, Görögországban pedig állandó táncoktató és nemzetközi zsűritag –, és ezek a tapasztalatai inspirálták a CAMP megszervezésében. A helyszín azért Sepsiszentgyörgy, mert ő maga szentgyörgyi, itt rengeteg embertől tudott segítséget kérni, akik támogatása nélkül nem lehetett volna megfelelő körülményeket biztosítani a tábor létrejöttéhez. Szerinte a rendezvény nem kevésbé színvonalas, mint a hasonló nyugat-európaiak, miközben nálunk az ottani árak töredékét kell befizetniük a jelentkezőknek. Ez azért is van, mert idén több elismert koreográfus, tréner is csupán jelképes összegért vállalta a munkát, így támogatva a közös ügyet. Bordás Attila elmondta, külön figyelmet fordítottak arra, hogy a városlakók számára is izgalmas és könnyen befogadható legyen a rendezvény, ezért úgy döntöttek, az első kiadás alkalmával ingyenes és többnyire szabadtéri előadásokat tartanak. Így nem a nézőnek kell betérnie a különböző intézményekbe, hogy betekintést nyerjen a táborban zajló munkába, hanem a tábor megy a nézők elébe a táncbemutatók, flashmobok, szabadtéri filmvetítések, koncertek által, annál is inkább, hogy idén a közösségi részvétel éve zajlik a városban. „Bízunk benne, hogy miként a szakmának, a város kulturális életének is izgalmas, minőségi színfoltja a CAMP” – zárta szavait a művészeti vezető.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)