Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zamora Dániel
1 tétel
2005. október 24.
Gyergyóalfaluban felavatták az „alszegi iskola” falára elhelyezett emléktáblát. A jelenleg a Sövér Elek Iskolaközpont részeként működő egykori leányiskola épületét Zomora Dániel esperes kezdeményezésére építették az alfalviak, az ő emlékét idézi a Kőrösi Antal szobrászművész hétvégén leleplezett alkotása. Gyergyóalfaluban 1597-től dokumentálható az iskolai oktatás. Zamora Dániel 1889-től 1901-ig volt Alfalu plébánosa, az iskolaépítés mellett ő alapította a község első óvodáját, olvasókört és ifjúsági egyesületet is szervezett. Az iskola falára helyezett plakett ugyanakkor nemcsak a későbbi püspök-helyettesnek állít emléket, hanem mindazon alfalviaknak is, akik közös erővel létrehozták az iskolát – hangzott el az ünnepségen. /Gergely Imre: Emléktábla az iskolaalapítónak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./