Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zaharescu, Florin
1 tétel
2013. április 17.
Mától a hét végéig Gaudeamus könyvvásár
Tizennegyedik alkalommal szervezi meg április 17-e és 21-e között a Román Közszolgálati Rádió Kolozsváron a Gaudeamus Könyvvásárt. Az eseményre most is a Főtéren felállított sátorban kerül sor. Idén 89 könyvkiadó jelentkezett a vásárra, ahol a könyvstandok 500 négyzetmétert foglalnak le a 900 négyzetméteres összterületből, tudtuk meg a tegnap délelőtt e célból megtartott sajtótájékoztatón. Florin Zaharescu, a kolozsvári rádióstúdió igazgatója nem csak a vásár gazdag kínálatát emelte ki, hanem az esemény kísérőrendezvényeit is. A könyvvásár tiszteletbeli elnöke Ioan Aurel Pop, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora. A rendezvényt népszerűsítő sajtótájékoztatón jelen volt még a vásár ötletgazdája, a bukaresti Vladimir Epstein is.
A tizennegyedik Gaudeamus Könyvvásáron a számos könyvbemutató mellett idén is megszervezik a Miss Lectura szépségversenyt, lesz tombola, továbbá meghívják a különböző nemzetközi versenyeken 10-es osztályzatot elért tanulókat is, nyilatkozta Florin Zaharescu. Ez utóbbi eseményre várják többek között Bogdán Esztert a Zilahi S. Bărnuţiu Általános Iskolából, Szekeres S. Ilmát, a besztercei A. Mureşanu Főgimnáziumból és Oláh Mátyást a margittai Horváth János Iskolaközpontból. Könyvadományokat is gyűjtenek, amelyeket aztán „alulfinanszírozott könyvtárakba” juttatnak el a szervezők.
Ioan Aurel Pop BBTE-rektor emlékeztette a jelenlévőket, hogy Kolozsváron már 1550-ben is működött egy nyomda, amely „a multikulturalitás jegyében német, magyar és román nyelvű könyveket adott ki”. Pop felhívta a sajtó figyelmét, hogy az erdélyi könyvszeretet több évszázadra visszamenőleg kimutatható. A rektor utalt arra, hogy a gyulafehérvári Batthyaneumban őrzik az egyik értékes középkori kódexet, a Codex aureust is. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a könyvvásár voltaképpen a könyvek dicshimnusza is egyben.
Vladimir Epstein egyetemi tanár, a bukaresti rádió munkatársa és a Gaudeamus Könyvvásár ötletgazdája kifejtette: a rádió által megszervezett esemény a normalitás győzelme.
NAGY-HINTÓS DIANA.
Szabadság (Kolozsvár).