Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zahadril, Jan
1 tétel
2014. július 8.
Winkler Gyula a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság egyik alelnöke
Hétfő délután választották meg az Európai Parlament szakbizottságainak vezetőit. Winkler Gyula képviselőt választották az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága egyik alelnökévé. Az Európai Parlament múlt csütörtökön szavazott a szakbizottságok összetételéről, azt követően, hogy szerdán döntött arról, mekkora létszámú legyen a parlament húsz szakbizottsága és két albizottsága. A bizottságok létszámát a parlamenti erőviszonyok határozzák meg. A képviselők az alábbiakban állapították meg a szakbizottságok tagjainak számát: Külügyi Bizottság: 71 tag, Fejlesztési Bizottság: 28 tag, Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság: 41 tag, Költségvetési Bizottság: 41 tag, Költségvetési Ellenőrző Bizottság: 30 tag, Gazdasági és Monetáris Bizottság: 61 tag, Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 55 tag, Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság: 69 tag, Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság: 67 tag, Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság: 40 tag, Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság: 49 tag, Regionális Fejlesztési Bizottság: 43 tag, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság: 45 tag, Halászati Bizottság: 25 tag, Kulturális és Oktatási Bizottság: 31 tag, Jogi Bizottság: 25 tag, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság: 60 tag,Alkotmányügyi Bizottság: 25 tag, Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság: 35 tag, Petíciós Bizottság: 35 tag, Emberi Jogi Albizottság: 30 tag, Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság: 30 tag. A parlamenti szakbizottságok összetételének pontosan kell tükröznie a parlament összetételét. A bizottsági helyeknek a képviselőcsoportok közötti elosztásakor a kerekítés szabályait kell alkalmazni. A nemzetközi kereskedelmi bizottság egyike a parlament húsz szakbizottságának. A szakbizottságokat egy elnökből és négy alelnökből álló büró vezeti. A tegnap délután szavaztak a szakbizottságok megalakulásáról. A szavazás nyomán a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság elnöke a szociáldemokrata Lange Bend német képviselő lett, alelnökök: az erdélyi Winkler Gyula és a francia Tokia Saifi, mindketten az Európai Néppárt parlamenti csoportjának a tagjai, illetve Jadot Yannick zöldpárti, valamint Zahadril Jan cseh képviselő. A hétfő délutáni szavazást követően a Népújság kérdésére Winkler Gyula kijelentette: – Ez a büró fogja koordinálni a bizottság munkáját a következő négy évben. A büró összetétele az Európai Parlament politikai összetételét tükrözi, és politikai egyeztetés eredménye.
– Mi az alelnökök feladatköre?
– Egyrészt vezetik a bizottság munkáját, az elnök akadályoztatása miatt vagy távollétében vezetik a bizottság üléseit. Szoros kapcsolatban dolgozunk a bizottság szaktitkárságával, amely kapcsolatot tart az Európai Tanács képviselőivel, illetve az Európai Bizottságban a kereskedelmi igazgatóság képviselőivel. Az elnök az alelnökökkel közösen megkapja azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyos szigorított rendszerben érhetők el, tehát nem nyilvánosak. Követjük és koordináljuk a bizottság munkáját és a dossziékat.
Ugyanakkor, amikor különböző rendezvényeken, tárgyalásokon kongresszusokon, világkonferenciákon intézményesen vesz részt a bizottság, akkor a bizottság küldöttségét vagy az elnök, vagy valamelyik alelnök vezeti. Biztosítja az Európai Unió és partnerei közötti, a nemzetközi világszervezettel való összes kétoldalú vagy sokoldalú kereskedelmi, részben szakmai, részben diplomáciához közeli kapcsolatokat, és a kompetenciakörök itt is feloszlanak az elnök és a négy alelnök között, akik képviselik a bizottságot, és ezáltal ezen a területen képviselik az Európai Parlamentet.
Mózes Edith, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)