Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zágoni Előd
9 tétel
2014. október 25.
(M)ilyen gazdagok vagyunk(?)
E címmel szervez jövő héten Sütő András-műhelykonferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti kara. Mint azt a szervezők közleményében olvashatjuk, a konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában.
Ami az október 29-étől (szerdától) október 31-ig (péntekig) tartó eseménysorozat programját illeti, a konferencia munkálatai, azaz az előadások sorozata szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban. Az előadás-sorozat, szünetekkel együtt 17.40 óráig tart, ezt követően – 18 órától – kiállítás-megnyitóra kerül sor: Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András- portréit tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban. A nap zárásaként pedig a Yorick Stúdió előadását, Székely Csaba drámáját, a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót láthatja a közönség ugyanott. Az előadáson való részvétel ingyenes.
Csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik az előadás-sorozat a Bod Péter Diakóniai Központban, a délelőtti program 14.30 óráig tart. A munkálatok összegezésére 17 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Mint azt Lázok János egyetemi tanár, a konferencia főszervezője elmondta, a délutáni eseményen az előadásokat elnöklő moderátorok egyórányi értekezlet keretében összefoglalják a konferencián elhangzottakat, az összefoglalókat követően pedig a közönség teheti fel kérdéseit Sütő Andrással, valamint az elhangzottakkal kapcsolatosan. A konferencia záróprogramjában közreműködik Zágoni Előd gordonkaművész, Strausz Imre karvezető és a marosvásárhelyi egyetem színész szakos harmadéveseinek leánykara. A szerdai és csütörtöki munkálatokon többek között Cseke Péter, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Elek Tibor, Kovács Dezső, D. Lőrincz József, Mester Béla és Petzoldt Silvia (utóbbi a jénai egyetem oktatója) előadásait hallhatja a közönség.
A rendezvénysorozat pénteken Sütő András pusztakamarási szülőházának meglátogatásával folytatódik. Az egyetem két autóbusza reggel 9 órakor indul a Teleki Téka előtti parkolóból, és oda is tér vissza 15 órakor. 18 órakor pedig – a konferencia zárómoz- zanataként – a Sütő András református temetőben lévő sírjánál találkoznak és gyújtanak gyertyát a résztvevők.
A konferencia nyitott, bárki által látogatható programjai közé tartoznak a délelőtti előadások, illetve a csütörtök délutáni, Kultúrpalota-beli összegző. Ugyancsak ingyenes és bárki által látogatható, de előre való bejelentkezést igényel a Yorick Stúdió produkciójának megtekintése, valamint a pusztakamarási kirándulás. Bejelentkezés az eseményeket megelőzően legalább egy nappal szükséges a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem titkárságán (telefonszám: 0265-266.281) vagy a studio@uat.ro címen. Az igényelt meghívókat pedig a Stúdió Színház pénztáránál vehetik át az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 13.
A magyar zenét népszerűsítik Bukarestben
A Balassi Központ Bukaresti Magyar Intézete keddtől péntekig immár 11. alkalommal szervezi meg a Magyarzene-fesztivált.
„A román főváros klasszikus zenei életében kulturális branddé alakult esemény a klaszszikus és kortárs magyar zenei értékek romániai megismertetését tűzte zászlajára, valamint olyan fiatal romániai tehetségek felfedezését és támogatását, akik magyar zeneművek előadását vállalják” – áll a szervező intézmény közleményében.
A Magyarzene-fesztivál három versenynapján 24 fiatal muzsikus előadásában 18 versenyprogramot hallgat meg a zsűri és a közönség.
A fellépőnként 20-25 perces program keretében a versenyzők a magyar zeneirodalom remekeit is megszólaltatják, így csendül fel – többek között – Kodály Zoltán gordonkára írt szólószonátája, Ligeti György gordonkára írt szólószonátája, Liszt Ferenc h-moll zongoraszonátája, Bartók Béla Két román tánca.
A versenyprogram közönsége találkozhat a fuvolaiskola és -irodalom fontos alkotója, Doppler Ferenc műveivel, de olyan ritkán játszott opusokkal is, mint Liszt Ferenc A három cigány c. műve hegedűre és zongorára, vagy Kodály Zoltán Adagiója nagybőgőátiratban vagy Erkel Ferenc Ölj meg engemet, Bánk c. áriája a Bánk Bánból.
A zsűri tagjai Bács Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus, Valentina Sandu Dediu zenekritikus, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem oktatója, Stan Katalin zenekritikus, Ioan Dobrinescu zeneszerző, a román közszolgálati rádió munkatársa, és Tóth István zenetudós, a fesztivál alapítója.
A versenyfesztivál zárómomentuma a díjazottak gálája, amelyen meghívottként fellép Borsos Edith énekművész, a Magyarzene-fesztivál egykori díjazottja, a brăilai Hariclea Darclee Nemzetközi Énekverseny nagydíjasa és a szegedi Nemzetközi Simándy József Énekverseny I. díjasa, valamint a marosvásárhelyi Állami Filharmónia vonósnégyeseként működő, a bécsi klaszszikusok kiváló előadásáért nemzetközi elismerésnek örvendő Tiberius Kvartett (Molnár Tibor, hegedű; Lokodi Károly, hegedű, Molnár József, mélyhegedű és Zágoni Előd, gordonka).
A koncertekre május 12-én, 13-án és 14-én a Bukaresti Magyar Intézet székházában (Gina Patrichi 8.), május 15-én pedig a Cantacuzino-palota aulájában (Victoriei sgt. 141.) kerül sor minden nap 18 órától.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 19.
Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokon
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 25.
Írók az őrület forgatagában
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. május 30.
Helikonisták a városnapokon
Hogy is hiányozhatnának? Ahányszor Marosvécsre utaztak, vagy a Székelyföld távolabbi tájait keresték fel, Marosvásárhely mindig fontos megállóhely, barátságos, otthonos, vendégmarasztaló "főváros" volt az Erdélyi Helikon tagjai és az írás többi kiváló elkötelezettje számára, akik joggal érezhették, hogy "Vásárhelynek lelke van /volt?!/ s ez a lélek sugárzik". Nem hagyhatták ki a lehetőséget, hogy egy-két napot vagy legalább egy felet, néhány órát itt ne töltsenek barátaiknál, fel ne keressék a Teleki Tékát, a Kultúrpalotát, Molterék otthonát, a KZST jeleseit, vagy éppen a Súrlott Grádicsot. Hangulatos visszaemlékezések sora, de számos száraz irodalomtörténeti adat is tanúskodik erről. A helikoni hagyományokat ápoló Helikon–Kemény János Alapítvány is számtalanszor emlékeztette erre a mai közönséget, amely mindig szép számban jelenik meg a két világháború közti erdélyi magyar irodalom és szellemi élet kiválóságait méltató rendezvényeken. Főként kerek évfordulókon kerül sor ezekre az estekre, irodalmi délutánokra, és nincs olyan esztendő, hogy ne lenne benne valamelyik helikonistának születésnapja vagy halálának évfordulója, amikor illendő róla megemlékezni. Az idei év sem kivétel. 125 esztendeje született például Reményik Sándor, Makkai Sándor, Hunyady Sándor, Molter Károly, 70 éve hunyt el Ligeti Ernő, P. Gulácsy Irén, 65 éve távozott az öröklétbe Bánffy Miklós, két évtizede Kiss Jenő. Néhányukat a Marosvásárhelyi Napokon is megidézték. Ez újdonságnak számít. A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriuma úgy gondolta, hogy a város e csúcsrendezvényén helyük van kultúránk e nagyérdemű képviselőinek is, az itteni magyarság súlyát, minőségi elvárásait ezzel is hangsúlyozottabbá lehet tenni. A szándék és kivitelezése jónak tűnik, úgy hisszük, érdemes a mostani kezdeményezést hagyománnyá nemesíteni. Talán éppen oly módon is, hogy rendhagyó helyszínekre várják az érdeklődőket.
Május 18-án például, amikor Molter Károlyra emlékeztek, a Zanza kávézó volt az est színhelye. Sokan voltak kíváncsiak a jubileumi Molter-idézésre. Nem kellett csalódniuk. A hajdani derűs Marosvásárhely című összejövetel kellemes, szórakoztató másfél órával ajándékozta meg a közönséget. Az írót és életművét Nagy Olga tanárnő varázsolta a jelenlevők elé közvetlen hangú, alaposan dokumentált előadásával, az egykori bolond kisváros derűjéből pedig Molter-anekdoták adtak ízelítőt a Komor korunk derűje gyűjteményből megszólaltatott vidám, szellemes írásokkal. Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina művésznők méltán kiérdemelték a tapsot, ahogy a zenei intermezzókat nyújtó ifjú gitáros, a középiskolás Pethő Csaba is. Az alapítvány nevében Nagy Miklós Kund alelnök méltatta az évfordulós eseményt.
A másik hasonló találkozó a rendezvénysorozat zárónapján, május 24- én zajlott, szintén szokatlan helyen, a vásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel. Erre a megemlékezésre még többen mentek el. Két tragikus sorsú író, Ligeti Ernő és Karácsony Benő munkásságáról, élete utolsó szakaszáról, zsidó származásuk miatt elszenvedett halálukról Spielmann- Sebestyén Mihály író, történész beszélt. A korszakot alaposan körbejáró, érdekes előadás a magyar zsidóság több más jeles reprezentánsát is előtérbe állította. Ligeti Ernő marosvécsi találkozókat felelevenítő egyik írását Szabó Dániel, Karácsony Benő Jánoska című prózáját Kilyén Ilka tolmácsolta. Bach-muzsika is felcsendült. Lokodi Károly hegedűn, Zágoni Előd csellón játszott. Mindezekről már bővebben tudósított a média. De érdemes volt visszatérni rájuk, hiszen bizonyára az irodalombarátok nevében is kijelenthetjük, hogy sokan várják a folytatást.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 15.
Tiberius Quartet és Zonda Attila (gitár): komolyzenei koncert a nagyváradi várban
A Tiberius Vonósnégyest (Molnár Tibor – hegedű, Lokodi Károly – hegedű, Molnár József – brácsa, Zágoni Előd – cselló) 1994-ben fedezte fel Devich Sándor a kolozsvári “Gh. Dima” Zeneakadémián.
Az ő segítségével több híres mesterkurzuson vettek részt, mindenhol teljes ösztöndíjjal. A hollandiai Orlando Fesztiválon ismerték meg Isabelle Bensát, a Bordeaux-i Vonósnégyes-verseny szervezőjét, aki a londoni Amadeus mesterkurzusra ajánlotta őket, amelyen aztán négyszer is részt vehettek. A Tiberius Quartet elvégezte a Holland Vonósnégyes Akadémiát is a lehető legmagasabb pontszámmal. A vonósnégyes Ausztriában (2004) elnyerte az Erste Wiener Klassik Preis-t. A kvartett 2008 áprilisától megkapta a Marosvásárhelyi Filharmónia Állami Vonósnégyese státust. Pályafutásuk során a világ számos országában és városában megfordultak már, ezúttal pedig Nagyváradon, a Szent László Napokon lépnek fel, közreműködik Zonda Attila gitárművész. A koncert szombaton, június 27-én, 17 órától kezdődik a nagyváradi vár Királyfia-termében. Programon: Luigi Boccherini: e-moll gitárkvintett G 451
Beethoven: B-dúr vonósnégyes, op. 18, No. 6.
(I. Allegro con brio; II. Adagio, ma non troppo; III. Scherzo. Allegro; IV. La Malinconia. Adagio;
V. Allegretto quasi Allegro).
Szervező: a Partiumi Magyar Művelődési Céh.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Szent László Egyesület
erdon.ro
2015. június 19.
Sütő Andrásra emlékeznek
A Sütő András Baráti Egyesület kétnapos megemlékezést szervez június 20-21-én Marosvásárhelyen, illetve az író szülőfalujában, Pusztakamaráson.
A marosvásárhelyi református temetőben, Sütő András sírjánál helyezik el az emlékezés koszorúit június 20-án, szombat délután öt órakor. Ezt követően este hattól a Bernády Házban emlékestre kerül sor.
Részleteket vetítenek a Sütő András politikai beszédeit rögzítő filmfelvételekből, amelyeket Kincses Előd értékel, majd Markó Béla tart előadást Sütő Andrásról, a politikus íróról. Az esten közreműködik Zágoni Előd és Szélyes Ferenc.
Június 21-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel ünnepi istentiszteletre kerül sor Pusztakamaráson. Igét hirdet nt. Ferenczy Miklós Kolozsvárról. Közreműködik a Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusa.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. június 21.
Sütő Andrásra emlékeztek Marosvásárhelyen
Sütő Andrásra (1927. június 17.–2006. szeptember 30.) a politikus íróra, a közszereplőre emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen. A Sütő András Baráti Egyesület délután megkoszorúzta a református temetőben az író síremlékét, majd este a Bernády Házban tartottak megemlékező rendezvényt.
Ha élne, 88 éves lenne, mondta Demeter József, szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és jelenlegi elnöke, akit rokoni szálak is fűztek az íróhoz: édesanyja és Sütő András édesanyja testvérek voltak.
A megemlékezés filmvetítéssel kezdődött. A filmvásznon Sütő András 1990. február 10-i beszéde elevenedett meg, amikor a gyertyás-könyves tüntetésen százezer marosvásárhelyi menetelt némán végig a városon az anyanyelvű oktatás, a nemzeti kisebbségeket illető jogok érdekében. Aztán megrázó filmkockák követték egymást, véres arcú emberek, románok és magyarok, akik közül egyeseket a helyi pópa biztatott, hogy jöjjenek Marosvásárhelyre rendet rakni a magyarok között, míg mások bízva az igazságszolgáltatásban, vagy az adott szóban, áldozattá váltak. Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ egykori alapító tagja emlékezett 1989. novemberére, amikor András-napozni menet szekusok őrizték az író házát, vagy arra, hogy „1989 karácsonyán Sütő Andrást közfelkiáltással választottuk meg a frissen megalakult RMDSZ elnökének” – idézte Kincses, majd kitért arra is, hogy miért vált a támadások célpontjává az író, például az 1990. február 10-én szervezett tüntetés miatt. .
A politikai szerepvállalás és a közéleti elkötelezettség nem választható szét Sütő Andrásnál – mutatott rá Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy „valóban visszük-e tovább a Sütő, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, romániai magyar értelmiségiek hagyatékát”? Három személyt említett példaként: Király Károlyt, aki egy sajátos életpályát futott be a pártfunkcionáriustól az ellenállóig, Domokos Gézát, aki a moszkvai egyetemtől jutott el egészen a Kriterion Könyvkiadó működtetéséig, amely az erdélyi magyarság kulturális és identitás-megtartó intézménye volt évtizedekig, illetve a harmadik értelmiségi Sütő András volt, akinek közéleti szerepvállalását az írói munkásságától szétválasztani nem lehet.
Az Anyám könnyű álmot ígér című könyve például mérföldköve volt az egész romániai magyar irodalomnak és közgondolkodásnak, az értelmiségi magatartásnak: egy nemzedéknek az illúziókkal való leszámolása volt ez a könyv. Áldozatot vállalni, lázadni, szembefordulni a hatalommal, vagy lemondani a határozott célokról – az volt akkor a kérdés, amit az értelmiségiek önmaguknak feltehettek. Aztán 1989. decemberben ugyanezekkel a dilemmákkal szembesültek, akik politikai szerepet vállaltak, vagy azok, akik hozzá akartak járulni a társadalmi változásokhoz. Sütő András nagyon radikális gondolkodó értelmiségi volt, aki nem fogadott el kompromisszumokat ami a célokat illette – mutatott rá Markó, mulasztásnak nevezve azt, hogy „félbehagytuk az alkotói pályának a kultuszát” és itt Sütő mellett Székely Jánosra is utalt, aki ugyan közéleti szerepet nem vállalt, de irodalmi köntösben küzdött az igazságért, vagy Kós Károlyra, aki Trianon után hazatért Erdélybe és nem Budapestet választotta, valamint Bánffy Miklóst is megemlítette, aki 1926-ban tért haza Erdélybe.
„Arról nincs szó, hogy az értelmiségi embernek politizálnia kell, de bele kell szólni és életben kell tartani ezeket a példákat” – summázott Markó Béla. Végül Szélyes Ferenc színművész osztotta meg a Sütővel kapcsolatos élményeit, majd Lázok János, a Sütő András monográfia készítője – mert sokat tett azért, hogy Sütő életműve ne merüljön feledésbe – vehette át a Sütő András Baráti Egyesület díját, egy Hunyadi László által készített bronzplakettet az író portréjával. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult Zágoni Előd gordonkaművész is, aki Bach-tételeket játszott.
A megemlékezés vasárnap Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódott ünnepi istentisztelettel, a szülői ház meglátogatásával, valamint egy temetői sétával az író szüleinek sírjához.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. június 23.
Idén lenne 88 éves…
Megemlékezés Sütő Andrásról
Idén 88 éves lenne Sütő András: az író, akit Marosvásárhelyen, de más, magyarlakta, kultúra- és irodalomszerető vidéken is bemutatni szükségtelen. Halálát követően alakult meg a városban – ahol élt és tevékenykedett – a Sütő András Baráti Egyesület, amely azóta ápolja a néhai író, politikus és közszereplő emlékét. Ennek része az évenkénti megemlékezés is, illetve az ennek – immár hagyományosan – részévé vált rendezvény.
Az idei eseménysorozatra múlt hét szombat- vasárnapján került sor Marosvásárhelyen és az író szülőfalujában, a mezőségi Pusztakamaráson. Szombaton, a vásárhelyi református temetőben Sütő András síremlékének megkoszorúzásával vette kezdetét a programsorozat, amelynek második felvonásaként a Bernády Házban szerveztek – az író emléke előtti tisztelgésképpen – életének és életművének részleteit felelevenítő estet. A programsorozaton felszólalt a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és elnöke, Demeter József szászrégeni református lelkipásztor, a délutáni megemlékezés filmvetítéssel kezdődött: Sütő 1990 februárjában elhangzott beszédének felvételét, majd a gyertyás tüntetés képsorait, illetve a fekete március eseményeiről készített felvételeket láthatták a jelenlévők. Az 1989-es fordulatot megelőző, illetve az azt követő eseményeket Kincses Előd elevenítette fel.
Markó Béla Sütő András politikai szerepvállalásáról, közéleti elkötelezettségéről szólt: mint mondta, az író esetében e kettő szét nem választható. Utalt az író Anyám könnyű álmot ígér című regényére, amely több nemzedéknek, ugyanakkor az egész romániai magyar irodalomnak és értelmiségnek a mérföldkövévé vált, illetve Székely János, Kós Károly és Bánffy Miklós nevét is megemlítette: a költő írásaiban szólt az igazságért, a polihisztor építész Trianont követően hazatért, az ugyancsak polihisztor főnemes szintén hazajött. Példájukat nekünk is követnünk kellene.
Szélyes Ferenc színművész az íróval kapcsolatos élményeiről szólt, majd Lázok János, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színháztörténetet oktató tanára, a Sütő András-monográfia összeállítója és számos, Sütővel, illetve drámáival kapcsolatos tudományos munka szerzője vehette át az író portréját ábrázoló bronzplakettet, a Sütő András Baráti Egyesület díját, Hunyadi László szobrászművész alkotását. Az est záróakkordjaként pedig Zágoni Előd gordonkaművész lépett fel a Bernády Házban.
A hétvégi programsorozat második napján, vasárnap délelőtt Pusztakamarásra látogattak el az érdeklődők: a megemlékezés keretében a résztvevők ünnepi istentiszteleten vehettek részt (fotó), meglátogathatták Sütő András szülői házát és elsétálhattak az író szüleinek sírjához.
(knb.)
Népújság (Marosvásárhely)