Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zaffi, Davide
9 tétel
1996. május 22.
A neves magyar kisebbségi politikus, Jakabffy Elemér születésének 115. évfordulóján Szatmárnémetiben máj. 17-én a római katolikus püspökségen harmadszor rendezték meg a püspökség és a Kölcsey Kör szervezésében a Jakabffy-napokat. A kárpát-medencei tudományos tanácskozás címe, illetve témája: Nemzetiségi társadalom és intézményrendszere. Az előadók között volt Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Törzsök Erika, a HTMH alelnöke, Szépfalusi István, a bécsi Bornemissza Péter Társaság elnöke, Kreczinger István, a Bocskay Szövetség elnöke, Dudás Károly, a Vajdasági Művelődési Szövetség elnöke és Tóth Mihály, az Ukrajnai Művelődési Szövetség elnöke. A tanácskozáson felszólalt kutatók: Bárdi Nándor (Solymár), Vince Gábor (Szeged), Tamás Sándor (Nagyvárad, a Magyar Kisebbség főszerkesztője), Székely István (Kolozsvár), Bakk Miklós (Lugos) és Davide Zaffi (Trento). A dél-tiroli Davide Zaffi megtanult magyarul, értekezését is magyarul olvasta fel. Úgy látja, hogy az erdélyi eset bonyolultabb, mint a dél-tiroli, s az ottani modell csak a közigazgatásban alkalmazható, a romániai magyaroknak inkább a svájci kantonok mintáját kell alkalmazni. Másnap, máj. 18-án megkoszorúzták Jakabffy sírját és az ugyancsak eltemetett Paretz György /a Magyar Kisebbség volt munkatársa, a Magyar Közösség egykori főtitkára/ sírját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16., máj. 22./
2004. július 21.
Az erdélyi magyar politikában olyan helyzetet kell teremteni, hogy aki nem vállalja az autonómiát, az tűnjék el a politika süllyesztőjében, jelentette ki Toró T. Tibor képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Toró szerint autonómiaügyben nemzeti konszenzust kell teremteni, ugyanakkor élénk párbeszédet kell kialakítani a kérdésről a többi romániai kisebbséggel és a román politikai elittel. Christoph Pan, a Népcsoportok Dél-Tiroli Intézetének igazgatója úgy vélte, az autonómia által Székelyföld is egyfajta romániai Dél-Tirol lehetne. Hosszasan ecsetelte, hogy az 1971-ben kiharcolt autonómia mennyire kedvezően hatott az olaszországi osztrák többségű tartomány gazdaságára. Radu Sarbu, a román privatizációs hatóság volt elnöke hátránynak tartotta, hogy a magánosított román vállalatok 95 százaléka román tulajdonosok kezébe került. Emiatt kevés külföldi tőke áramlott az országba, és nem jut elég pénz a vállalatok fejlesztésére. Sarbu elmondta, Romániában a legnagyobb ipari kolosszusok ma is állami kézben vannak. Gansperger Gyula úgy látta, elsősorban politikai okai voltak annak, hogy a nagy magyar cégek sikertelenül vettek részt a romániai privatizációban. A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Tagozata közleményben tiltakozott, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Csapó I. József nem tarthatta meg előadását az eredeti program szerint. Szilágyi Zsolt, a Tusványos egyik szervezője elmondta, Csapó I. Józsefet eredetileg két szekcióban való részvételre kérték fel. Az egyik vitát Toró T. Tibor moderálta volna, és a Székely Nemzeti Tanács elnökének Bakk Miklós mellett kellett volna kifejtenie a véleményét az autonómiáról. Ezt a vitát Csapó levélben lemondta, mert úgy vélte, nem léphet fel Toró és Bakk társaságában. A másik programban viszont, ahol a volt szenátornak Vincze Gábor és Bárdi Nándor történésszel együtt kellett volna fellépnie, ez utóbbiak kifogásolták az SZNT-elnök személyét. A tábor szervezői újabb meghívót küldtek az SZNT elnökének, amelyben a dél-tiroli Christoph Pannal és Davide Zaffival javasoltak közös fellépést. Csapó I. József azonban ezt is lemondta. /Gazda Árpád: Autonomista helyzetet teremtenének. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./
2005. július 19.
Külföldi politikusokból és szakemberekből álló társaság tanulmányozza a székelyföldi autonómialehetőségeket. Gyakorlati segítséget igyekeznek nyújtani a székelyföldi területi autonómia létrehozásában, ezért tájékozódó útra kísérte el olyan országok képviselőit, ahol már fejlett autonómiák léteznek – mondotta Komlóssy József, az Európai Parlament (EP) magyar küldöttségének tanácsosa. Azt akarják kitalálni, hogyan lehet a dél-tirolinál (Olaszország) vagy az Aland-szigetekinél (Finnország) jobb autonómiát létrehozni, tette hozzá Gedei József, az EP magyar képviselője. A székelyföldi körúton részt vett Tytti Isohookana Asunmaa volt finn kultuszminiszter, aki a csángójelentésről ismert, továbbá Dél-Tirolból Michel Ebner EP-képviselő, Christoph Pan professzor – ahogy Komlóssy nevezte: az autonómiák ,,guruja” –, valamint Davide Zaffi bolzanói egyetemi tanár. Sepsiillyefalván a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Központban Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese fogadta a vendégeket. Elmondta, a falu tulajdonképpen már a rendszerváltás óta építi az autonómiát, egész intézményrendszert építettek ki. Sepsiszentgyörgyön Albert Álmos polgármester elmondta, az elmúlt két esztendő legfontosabb témája az autonómia kérdésköre volt. Demeter János tanácselnök szerint legfontosabb a megye és tágabb értelemben Székelyföld gazdasági felzárkózása, versenyképessé tétele addig, amíg Románia az Európai Unió tagjává válik. /Szekeres Attila: Segíteni az autonómiaépítésben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 19./
2011. szeptember 16.
Recept az autonómiára (Konferencia Dél-Tirolról a megyeházánk)
Bukarestből jövet és útban Csík felé tegnap délután a megyei tanács és Sepsiszentgyörgy vendége volt a Komlóssy József által szervezett vándorkonferencia, melyet előadói a dél-tiroli területi autonómia létrejöttének és működésének szenteltek.
Kiemelkedő érdemük a kezdeményezőknek, hogy a román nyilvánossághoz fordulva olasz szemszögből is megvilágították a kérdést. E felvetés nyilván a legnagyobb érdeklődésre tarthat igényt mind román, mind magyar részről. Komlóssy József kiemelte, hogy a többségi fenntartások leszerelését is céljuknak tekintik egy mindhárom helyi népcsoport elégedettségére működő területi önigazgatási forma felmutatásával, hangsúlyozva, hogy azt nem pártoskodással, hanem párbeszéddel, toleranciával és összefogással teremtették meg.
Christoph Pan professzor, a kérdés­kör nemzetközi tekintélyű ismerője történelmi áttekintésében többek közt elmondotta, hogy az I. világháború idején az Ausztriához tartozó Dél-Tirolban 3 százalék volt az olasz, 4 százalék a ladin lakosok aránya, a többiek osztrákok voltak. Az Olaszországhoz csatolt tartomány az impériumváltás, különösen a fasiszta uralom instaurálása után betelepítés célpontja lett, lakosságcsere is apasztotta a németség arányát, így az mára kétharmadot tesz ki. Az autonómia első formája, amelyet az olasz állam a békeszerződésben szavatolt, nem elégítette ki a német közösséget, negyvenévi tárgyalások, az ENSZ és a két állam közreműködésével végül létrejött a második autonómiastatútum, melyet máig 137 jogszabály, rendelet igazgat a lakosság többségének támogatásával. Ehhez az olasz hatóságoknak és közvéleménynek komolyan szakítania kellett sok beidegződésével és előítéletével. Fontos, hogy mai formájában egyforma védelmet nyújt mindenik közösségnek, egyik fél sem szenvedett el szankciókat miatta, s hozzájárult ahhoz, hogy a tartomány ma az ország egyik legfejlettebb régiója a legmagasabb egy főre eső nemzeti jövedelemmel, és a térségben gyakorlatilag ismeretlen a munkanélküliség.
Dr. Davide Zaffi a demokrácia és nemzeti fejlődés modern kori összekapcsolásának eszméjével kezdte, kitérve a román–olasz hasonlóságokra (mindkét állam gyarapodott területileg az I. világháborút követően). A két világháború között a kisebbségek visszataszítása, másodrendű állampolgárrá való lefokozása dívott, ezt az új olasz demokrácia fokozatosan korrigálta és jóvátette. Demokráciát építeni csak demokratikus módszerekkel lehet, ezért is tartott oly hosszú ideig, alapvető mentalitásváltást is feltételezett. Eljutottak például a felismerésig, hogy a többnyelvű adminisztráció még hatékonyabban működhet, mint az egynyelvű – erről meggyőződhet a tartomány több százezerre rúgó "negyedik népcsoportja", melyet a turisták tesznek ki. Mint közismert, Dél-Tirol turistaparadicsomnak számít télen is, nyáron is.
Lucio Giudiceandrea helyi olaszként azt a nehéz folyamatot írta le, mellyel a dél-tiroli olaszok eljutottak a nekik szánt kezdeti küldetés vállalásától – hogy kisebbségbe szorítsák a németeket, és "civilizálják" úgymond őket – a felismerésig, hogy az emancipációt szavatoló második autonómiaforma számukra is elfogadható, mi több, a szemükben kezdetben hátrányos, a köztisztségek betöltésében alkalmazott arányosságelvet – 25–67–4 százalék arányban kell azokat elosztani – ma az olaszok védik a leginkább, ugyanis az fokozottabban védi őket helyi kisebbségként. A kétnyelvűség követelményét szintén nehéz volt megemészteniük, ma azonban az iskolák is gondoskodnak arról, hogy ez kiegyensúlyozott legyen, és ezért a hivatalban tízszázalékos nyelvpótlék jár. Ennek egyébként a ladinok a legfőbb kedvezményezettjei, ők ugyanis húsz százalékot kapnak. Az olaszok mentalitásváltásában a legnagyobb módosulások a kilencvenes évektől errefelé nyilatkoztak meg, beértek a feltételei a kétnyelvűség hasznos volta kiaknázásnak is.
Ezt követően Komlóssy joggal szögezhette le, hogy a gazdasági prosperitás és az autonómia közt nyilvánvaló a kapcsolat, a befektetők ugyanis oda jönnek, ahol szociális béke honol, s ezt Dél-Tirolban a területi önigazgatás garantálja.
Dan Manolăchescu hozzászólását üdvözölve – ne vesszünk bele a történelmi vitákba – Antal Árpád polgármester elmondotta, nem várja el a románoktól, hogy ők harcoljanak az autonómiáért, példa marad azonban az, ahogy a magyarnál kisebb népcsoport egy Romániánál nagyobb államban megoldotta a maga önigazgatása gondjait. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke pedig arról beszélt, hogy az unió huszonhét állama közül tizenegyben működik valamilyen fajta autonómia, ez adja meg a kérdés kontinentális távlatát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 7.
Az erdélyi magyarok csak azt akarják, ami az EU-ban természetes
Öt ország szakemberei Sepsiszentgyörgyön mutatják be az Európai autonómiák gyakorlati működését. A hétfőtől péntekig tartó „Autonómiák a gyakorlatban” című műhelymunka keretében tucatnyi hazai magyar és román-, illetve dél-tiroli, finnországi, felvidéki és törökországi szakértő beszél többek között a regionális identitásról, bemutatják a különböző autonómiaformákat, ismertetik a multikulturalitás turisztikai vonzatait, a kisebbségi jogokat, és megvizsgálják miként működnek a területi autonómiák pénzügyi szempontból. Az autonómiáról szóló műhelymunka résztvevői egy hét alatt megismerkednek Háromszék jellegzetességeivel, és Székelyföld autonómia-törekvéseivel.
A rendezvény hétfői megnyitóján Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat elnöke rámutatott, hogy az Európai Unió 27 tagországából 11-ben működik kulturális vagy területi autonómia. „Mi is csak azt szeretnénk elérni, ami máshol Európában már létezik a kisebbségekkel kapcsolatban”, mondta Tamás Sándor, aki szerint az egyhetes műhelymunka során többek között azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy egy-egy működő autonómiának milyen pénzügyi vonzata van, például ki fizeti a kétnyelvűségből származó többlet kiadást. Másik kérdés, hogy hol vannak a döntéshozási szintek, azaz egy-egy konkrét esetben helyi szinten, regionális szinten vagy a központi kormányzás szintjén döntenek-e, illetve melyek azok a hatáskörök, amikben a kisebbségek saját maguk dönthetnek.
háromszéki önkormányzat elnöke szerint Romániában nagy az ellenállás a központi kormányzat részéről, ezért ebben a kérdésben fontos, hogy a többségi nemzet döntéshozóit meggyőzzük arról, hogy amit Székelyföld autonómiája kapcsán szeretnénk, az mindenkinek jót jelent. „Európában nincs egységes irányelv vagy autonómia modell, ezért Székelyföld autonómiája szempontjából össze szeretnénk gyűjteni a pozitívumokat, például a Dél Tiroli proporcionalitás elvét, a Finnországi tökéletes kétnyelvűséget, vagy az ugyancsak finnországi Svéd egyetem állami finanszírozását, és az Aland szigetek területi autonómiáját”, mondta Tamás Sándor.
A műhelymunka keretében előadást tart többek között Székely István Gergő, politológus, aki kulturális és területi autonómiaformákról értekezik. Különböző autonómia és kisebbségi önkormányzati modellekre helyezi a hangsúlyt az elméleti megfontolások, valamint néhány európai működő példán keresztül. Továbbá a romániai magyar kisebbség helyzetét, a különböző autonómiakoncepciók kidolgozását tárgyalja a kommunista rezsim bukása után és a jelenlegi helyzet tükrében.
A finnországi Ann-Sofie Backgren nemzetközi projektmenedzser, az Európai Határmenti Régiók Egyesületének alelnöke. Témája a turizmus a különböző etnikai kultúrával rendelkező régiókban: hagyományos termékek, regionális marketing. Esettanulmányának alapja a finnországi Kvarken szigetcsoport (Ostrobothnia régió), amely 2006-ban felkerült az UNESCO világörökség listájára. Jellegzetesen kétnyelvű régió, amely svédül és finnül beszélőknek is egyaránt otthont nyújt.
Szlovákiából érkezik Horony Ákos, ügyvéd, aki előadásában a mai Szlovákia etnikai viszonyait és azok történelmi változásait mutatja be. A szlovák nemzetállam jellemzőiről, Szlovákia kisebbségpolitikájáról és a szlovák többségi lakosság és magyar kisebbség viszonyát taglalja.
Az autonómia a képviselet irányelvére építkezve lehetővé teszi, hogy közpénzt lehessen felhasználni a közös cél érdekében. A pénzügyi politikáknak egyezniük kell a közösség reális célkitűzéseivel. Dél-Tirol esete nagyobb rálátást nyújt a témára – vallja Davide Zaffi, a Dél-Tirol Autonóm Régió Nyelvi Kisebbségek Osztályának szakértője. Előadásának címe Az önrendelkezés pénzügyi eszközei.
Bakk Miklós, politológus A nyugat-és kelet-európai kisebbségek jogainak összehasonlítása, jókormányzatiság multietnikus közösségekben címmel tart előadást. Betekintést nyújt az Európai Unió tagállamainak alkotmányaiba, meghatározva a kelet és nyugat európai megoldás közötti különbségeket. Az Európai Bizottság „Élethosszig tartó tanulás” programja által finanszírozott műhelymunka sorozat pénteken a háromszéki megyeháza tanácstermében nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárul, ahol Székelyföld a gyakorlatban címmel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és dr. Valentin Stan, a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának professzora tart előadást. Záró momentumként a műhelymunka következtetéseit, tapasztalataikat ismertetik a műhelygyakorlaton résztvevők.
A bukaresti média máris azt kezdte firtatni, hogy miként nyerhettek egy ilyen témájú rendezvényre uniós támogatást a román oktatásügyi minisztériumon keresztül. Ennek következtében a minisztérium ellenőrző csoportja csütörtökön helyszíni szemlére érkezik Sepsiszentgyörgyre. Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
2013. május 11.
Az autonómia a megoldás
Az autonómia kérdése nem kisebbségi probléma, hanem a többség problémája, amely nem akarja, nem hajlandó megérteni annak lényegét, előnyeit – fogalmazott a Sepsiszentgyörgyön megrendezett autonómiatanácskozás Finnországból érkezett svéd résztvevője.
S hozzáfűzte azt is, a többségi állam csak akkor várhat lojalitást nemzeti kisebbségeitől, ha azok igazán biztonságban, jól érzik magukat, s bizony ma a legjobban, legmegnyugtatóbban az autonómiákban sikerült rendezni a kisebbségek helyzetét. Az ötnapos műhelymunka résztvevői hasznosnak nevezték a tapasztalatcserét, hisz voltak, akik jól működő autonómiákból érkeztek (Dél-Tirolból, az Aland-szigetekről), a felvidéki vagy a székelyföldi magyarok azonban a többségi társadalom határozott tiltakozása dacára szeretnék elérni a kulturális, illetve területi önrendelkezést. Tartalmas előadásokkal szolgáltak a szervezők, a fiatal szakemberek megismerkedhettek az európai autonómiákkal, elméleti megfontolások és gyakorlati példák egyaránt szerepeltek Székely István Gergő politológus előadásában, a Finnországból érkezett svéd Ann-Sofi Backgren a többnemzetiségű régiók turisztikai előnyeiről beszélt, a felvidéki Horányi Ákos a szlovákiai magyarság helyzetét ismertette. A dél-tiroli Davide Zaffi az autonómia pénzügyi eszközeiről szólt, a helyben maradt adó jelentőségéről, arról, milyen felhajtóerőt jelent, ha az emberek érzik, hozzájárulásukkal saját szülőföldjük fejlődését segítik. Bakk Miklós politológus a nyugat- és kelet-európai kisebbségek helyzetét hasonlította össze. Tegnap délben, a műhelymunka záróülésén előbb a részt vevő hallgatók osztották meg tapasztalataikat, s mutatták be hazájukat, majd Tamás Sándor megyeitanács-elnök ismertette Székelyföld jellegzetességeit, érvelt az itt élő magyarság autonómiaigénye mellett. Színes, szellemes előadást tartott Valentin Stan bukaresti egyetemi tanár, aki a román politika ellentmondásaira világított rá. „Nagyon sajnálom, önök nem léteznek” – ez volt felszólalása visszatérő motívuma, melyet minden felvetés után megismételt Tamás Sándor felé fordulva. Rámutatott, Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök 2010-ben kijelentette: Székelyföld nem létezik, pedig nagynevű elődje, Alexandru Vaida Voievod 1919 decemberében Párizsban arról beszélt, hogy autonómiát kell biztosítaniuk a székelyeknek és szászoknak. Traian Băsescu államfő 2008-ban Brüsszelben azt fejtegette, hogy a kollektív jogok megadása ellentétes az európai gyakorlattal, és ha erre sor kerülne, az veszélyes precedenst jelentene. A nagyra becsült Iuliu Maniu azonban 1924-ben állította, hogy kollektív jogokat kell biztosítani a kisebbségeknek. Ugyanez a kettősség észlelhető az alkotmányban a nemzetállami meghatározás körül, egyfajta értelmezés szerepel az alkotók megfogalmazásában, de a politikusok mai diskurzusában egyértelműen etnikai jelleget nyer a nemzetállam. Valentin Stan szellemes, frappáns előadását azzal zárta: „Sok sikert kívánok. Nem irigylem önöket”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 28.
Autonómiaküzdelem Strasbourgból nézve – itthon színház az egész világ (Korzó Klub)
Kudarcnak tekinthető-e, hogy az önkormányzati képviselők dolgavégezetlenül tértek vissza Strasbourgból, mert az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét visszautalta az állandó bizottságnak, vagy félsiker, mert egyáltalán szó volt ezen a fórumon a székelyföldi autonómiaküzdelemről? Mit jelentene ebben a folyamatban, ha a monitoringbizottság nem az autonómia igényeként kezelné a kérdést, hanem egy olyan közigazgatási régióért való kiállásként, amelynek különleges státusa van különleges történelmi és földrajzi helyzete miatt? – ezek a kérdések határozták meg a Sepsi Rádió március 26-ai Korzó Klub műsorának központi témáját, amelynek második felében a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztiválról kérdezte Grubisics Levente, a műsor házigazdája Ferencz Csabát, Kiss Editet és Wilmann Waltert.
Ferencz Csaba: Azt gondolom, hogy ez játék a szavakkal, mert a különleges státus és az autonómia gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Az autonómia magában foglalja azokat a különleges hatásköröket, amelyek egy területet megilletnek annak érdekében, hogy önálló jogkörét gyakorolja. Egészen pontosan: állami jogköröket gyakoroljon. Hogy különleges státusról beszéljünk, taktikai jellegű meggondolás, ami nem lényegtelen egy nemzetközi porondon. Ha emlékezetem nem csal, nemzetközi porondon, legyen EU-s vagy ET-s, Székelyföldről mint közigazgatásilag megfogalmazható egységről eddig hivatalos közegben nem esett szó. Ha esett is, ilyen mértékű, jellegű vita nem alakult ki. Lényeges lépést tettünk, ami eddig gyakorlatilag hiányzott az autonómiaküzdelem eszköztárából: a nemzetközi porond. A másik fontos dolog, hogy ezt a lépést nem pártpolitikusok tették, hanem önkormányzati képviselők, jelesen egy háromszéki képviselőnek volt erre hivatalosan lehetősége. Ez a történet onnan indult, hogy miután a népszavazásokat, az erre vonatkozó önkormányzati határozatokat sorra megbuktatták, tavaly februárban megszületett az a gondolat, hogy olyan jellegű, önkormányzatok által megfogalmazott igény kinyilvánítására van szükség, ami abban a folyamatban érvényesíthető, amely Romániában a közigazgatási átszervezést jelenti. Nevezetesen: ahhoz a nemzetközi fórumhoz kell eljuttatni ezeket az önkormányzati határozatokat, amelynek kötelessége saját dokumentumait tiszteletben tartani. A Regionális Charta szerint egy ország közigazgatási átszervezésében a lehetőség függvényében, de kötelező módon meg kell kérdezni az érintetteket. Egyelőre ötven önkormányzat hozott ilyen határozatot, reméljük, a többiek is követik, és ezt az igényüket nemcsak megfogalmazták, hanem a határozatokat elküldték többek között az említett fórumhoz is. Ezáltal felfigyeltek arra, hogy itt megfogalmazódott egy hivatalos igény. Értelmetlen, hogy a prefektus megtámadta, mert ezek memorandumok, kinyilatkoztatások, nem végrehajtói határozatok, nem lehet érvényteleníteni a végrehajtásukat úgy, ahogy korábban a népszavazásról szóló határozatok esetében történt. Ezek a határozatok a székelyföldi egység felszámolása ellen kívánnak fellépni, mert nem vitás, hogy a közigazgatási átszervezésről szóló tervek eddig mindig arról szóltak, hogy Székelyföldet ide-oda kell besorolni, végső soron felszámolni. A monitoringbizottság ugyan azt mondta, ebben a kérdésben nem illetékes, de visszautalta ennek a bizottságnak a vezetőtestületéhez, és a dolog nem került le napirendről, ez lényeges. Amit el lehetett volna érni, az, hogy ez a monitorozás a közigazgatási folyamatban megjelenjen. A nemzeti ügy fontosabb a pártpolitikánál
Kiss Edit: Három szempontból közelíteném meg a témát. Jó, hogy egyáltalán szóba került egy európai fórumon. Vajon eddig miért nem lehetett elérni ezt? Hisz eddig is voltak erdélyi képviselők az Európa Tanácsban. Ugyanakkor jó üzenete, hogy a magyar politikai pártok és szervezetek ezúttal egy irányba tolnak egy szekeret. Mindig híve voltam annak, hogy egy egészséges társadalomban kell a politikai pluralizmus, de egy kisebbségben élő közösségnél írja felül a pártpolitikát a nemzeti ügy. És most azt láttam, hogy megpróbáltak közös hangot megütni, egy közös ügy mögé felsorakozni: az RMDSZ, az MPP, az Erdélyi Magyar Néppárt, az SZNT. Valahogy Strasbourgban sikerült közösen megjeleníteni a témát. Ez jó üzenet a közösség felé, Bukarest és az EU felé. A román média ugyan nem foglalkozott ezzel.
Nagyon elgondolkodtató, ahogyan a monitoringbizottság elnöke ezt a kérdést megközelítette, hogy kényes téma, ez belügy, nem kellene használni az autonómia szót, mintha a jelenlegi geopolitikai helyzetben nem akarnának ezzel foglalkozni. Éppen ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ezt az ügyet hogyan közvetítjük.
Wilmann Walter: Közel egy évvel ezelőtt készített Kalmár Ferenc Fidesz–KDNP-s képviselő egy jelentést, amelynek címe A hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában. Ennek a jelentésnek egyik következménye volt az Európa Tanács ajánlása, amely arról szólt, hogy a tagállamok területi közigazgatási intézményi rendszerük alakításakor legyenek tekintettel a történelmileg kialakult régiók valós helyzetére. Egy tusványosi konferencián a dél-tiroli Davide Zaffi elmondta, hogy az autonómiák államokon belül létezhetnek, de ehhez cselekednünk kell a határokon kívül is, s nem tudom, hogy mértük-e, milyen a román politikum és a román közvélemény szemében a székelyföldi autonómia és maga Székelyföld. Nem dolgozunk elég hatékonyan a román közvélemény felé. Itt a hatékonyság mértéke fontos, mert ha nem elég hatékony Székelyföld ismertetése, akkor vádolhatjuk-e őket azzal, hogy nem ástak utána a magyar nyelvű dokumentációban? Amíg nem lépünk át egy bizonyos hatékonysági küszöböt, addig félelmet keltünk. K. E.: Az elmúlt években tapasztaltuk, hogy az autonómiamozgalmat megpróbálják minimalizálni, súlyát kicsinyíteni, nem észrevenni, s százezer helyett hivatalosan tízezer ember jelenlétét közölni a világ felé. Éppen ezért fontos az üzenet feléjük, hogy minden magyar párt és szervezet együtt fel tud sorakozni egy ilyen ügy mellé, ha nem is vagyunk optimisták, hogy ez a jövőben is így lesz, de legalább üzenetként megfogalmazták.
Önálló lobbitevékenységre van szükség
F. Cs.: Az ET 1201-es ajánlása (1993), a Gross-féle jelentés (Az autonómia mint megoldás az európai konfliktusokra, 2003 – szerk. megj.) – amelyre a Kalmár-jelentés is épül – tekintetében nem az kérdés, Románia elfogadja-e vagy sem, hanem hogy kötelezettséget vállalt, amikor belépett az ET-be, hogy mindezt figyelembe is veszi, ezért fontos, hogy az Európa Tanácsról van szó. Ezt számon lehet kérni. A kisebbségi keretegyezményt az ET fogadta el, ez az a csapás, melyen menni kell. A történetben a negatívum, hogy most mutatkozik meg igazán: nincs önálló külpolitikánk, ami önálló küldiplomáciát, önálló lobbitevékenységet jelent. A hírekben az szerepelt, hogy miután Klárik Attila elmondta ötperces felvezetését, akkor reagált a Prahova megyei képviselő, a portugál, a francia, és ecsetelték, hogy nem az ő dolguk. Ez a lobbitevékenység eredménye. Állami pénzen teszik ezt, és miközben nincs saját diplomáciánk, nincsenek saját lobbistáink, akik profik, aközben a profival kell szembenézni, aki egy államot képvisel. Románia nem akarja, hogy beleszóljanak a közigazgatási átszervezésbe, mindent bedobnak annak érdekében, hogy ezt az ügyet lesöpörjék az asztalról. K. E.: De itthon sem tudunk megfogalmazni közös lobbitevékenységet. Ebben az ET-nek és a monitoringbizottság tagjainak igazat tudok adni némileg, mert azt mondják, egyszer itthon jussunk egyezségre. De jelenleg Bukaresttel, a román közösséggel sem tudunk kommunikálni. Európában pedig nagyon óvakodnak ettől a témától.
W. W.: De nem emiatt dobták vissza. A román külpolitika profi módon megoldotta ezt, lepattintotta az asztalról.
F. Cs.: Nincs nem megfelelő pillanat egy autonómiaküzdelemben. Ebben a történetben egy csomó tanulság felsejlett, hogyan lehet, hogyan kell képviselni az autonómiaügyet. De fontos, hogy először foglalkozik egy nemzetközi fórum Székelyföld autonómiatörekvésével. Ebben az önkormányzatok járnak elöl, és ezt kell erősíteni.
Reflex – az alkotóerő mint közösségi forrás
A Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál kapcsán sokan arról beszélnek, hogy nem kaptak jegyet, nem jutottak be, vannak, akik arról, hol tart a színházi világ és benne az erdélyi, a szentgyörgyi színház, s van, aki nem igazán élvezi, hogy a szakma jelen van, de a közönségnek nincs helye a teremben – véli Grubisics Levente, aki szerint Sepsiszentgyörgynek színházat értő közönsége van, és a fesztiválnak is kialakult egy értő törzsközönsége.
W. W.: Megdöbbenésemre a vármegye közép- és hosszú távú fejlesztési tervében az szerepel, hogy itt a jövőt a turizmusra, kultúrára, mezőgazdaságra építik a stratégia elképzelői akkor, amikor ebben az országban az elmúlt évben 2,6 millió mezőgazdász harmincötször kevesebb bruttó hozzáadott értéket termelt, mint kilencvenháromezer számítástechnikában és kommunikációban dolgozó szakember, tehát ez nem jó irány. És itt van a kultúra mint pénzfaló intézmény, amely a miénk, támogatnunk kell, ezért figyelem nagy érdeklődéssel az ilyen fesztiválokat.
F. Cs.: Azt gondolom, hogy ugyan érvényes az a megállapítás: a stratégiában arra kellene koncentrálni, ami pluszt hoz, nem arra, ami pénzt visz, de meggyőződésem, nincs esélye a sokat emlegetett fejlődésnek kultúra nélkül. Gondoljuk végig, egy ilyen merítésű fesztiválnak sokkal nagyobb a közvetett hozadéka vagy az időben mérhető hozadéka, mint amit most fel tudunk mérni. Ezek az előadások elindítanak a gondolkodásban, a szellemi térben, és nem engedheti meg magának egy autonóm módon fejlődni kívánó közösség, hogy ezt a dimenziót ne valósítsa meg. Ezért is nagyon fontos, hogy egy ilyen jellegű, vitákat is kiváltó, viszonylag kevés közönséget megérintő fesztiválra sor kerüljön. A viszonylag kisszámú közönség annak tudható be, hogy nincs kulturális infrastruktúránk. Úgy vélem, elengedhetetlenek ezek a rendezvények. A kultúra, a szellemi élet a mentsvárunk, a legnagyobb forrás az emberi alkotóerő, ezeket a szellemi kalandokat végig kell járni. Ezek az egész régió előrevitelét, a gondolkodást, hétköznapi életünk fejlődését eredményezik, ha nem rövid távon, közép- és hosszú távon mindenképpen.
G. L.: Fenntartom a Reflex szükségességét, de a szervezők nem tesznek eleget azért, hogy a szentgyörgyiek érezzék, itt nemzetközi színházi fesztivál zajlik. A hétköznapi ember észre sem veszi, hogy ebben a városban egy ilyen horderejű rendezvény zajlik. Erre sokkal komolyabban rá kellene játszani. F. Cs.: Amikor a cirkusz érkezik, a hangosbemondó bemondja. Most miért nem hallhatja minden városlakó? Ettől még nem lesz tömegigényű a fesztivál, azt kell elérni, hogy minél több emberhez jusson el bár az áttételes üzenete.
(A Sepsi Rádió március 27-ei Korzó Klub műsorának rövidített, szerkesztett változata. A műsort vasárnap 11 órától megismétlik.)
Lejegyezte: FEKETE RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 1.
Székelyföld motorja a turizmus lehet: véget ért a FUEN kongresszusa Brüsszelben
Az európai régiók kisebbségi vonatkozásait és a regionalizmus kisebbségi érdekérvényesítésben betöltött szerepét tárgyalta, illetve a kisebbségi régiók közti együttműködés bátorítását célozta a FUEN csütörtökön és pénteken Brüsszelben lezajlott, Mélyen a régióba gyökerezve című konferenciája. A rendezvényen, amelynek a Régiók Bizottsága volt a házigazdája, közel harminc európai kisebbségvédelmi szakember, politikus és döntéshozó szólalt fel – többek között Vincze Loránt FUEN-elnök, Borboly Csaba, a Régiók Bizottságának tagja, illetve Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő. „Úgy gondolom, mi, Székelyföldön élő magyarok érték vagyunk Románia számára, egy olyan érték, amelyre vigyázniuk kell, mint minden más nemzeti kincsre” – mondta Borboly Csaba a Hozzáadott érték – a kisebbségi közösségek hozzájárulása a társadalmi és gazdasági fejlődéshez az Európai Unióban panelbeszélgetésen. A Hargita Megyei Tanács elnöke az eltérő identitást mint vonzerőt emelte ki: Székelyföld, ahol a romániai magyar kisebbség többséget képez, Románia egyik vonzereje, így a kisebbségi jogok, az identitásvédelem számos olyan intézkedést kell hogy jelentsen, amely a fiatalok itthon boldogulását segíti, vagy hazatérését ösztönzi, mert az identitásvédelem egyik legfontosabb pillére a szülőföldön maradás. Székelyföld egyik gazdasági motorja a turizmus lehet. Ugyanakkor a turizmus az a gazdasági ágazat, amely a többség-kisebbség közötti toleranciának a példája: a Székelyföldre látogató turisták 85 százaléka belföldi, román ajkú, ami biztató a többség és kisebbség közti bizalomépítésben. A megyeelnök hangsúlyozta, ez így önmagában nem elég, szükség van a gazdaságélénkítő intézkedéseken túl sok más, kultúrát, szociális és egészségügyi ellátást, oktatást, ifjúságot célzó intézkedésre, amely részben kompenzálni tudja a hazai és a nyugat-európai bérek közötti különbséget, és a fiatalokat arra készteti, hogy szülőföldjükön, alkotóképességük és tudásuk hasznosításával teremtsék meg a jövendőbeli családjuk alapjait, és ne a nyugati országokban. A panelben Mikel Irujo Amezaga a baszk nyelvet és a közösségi vállalkozásokat nevezte meg Navarra spanyolországi régió sikerének kulcsaként, Jens A. Christiansen a német-dán határrégióban működő sikerprogramokat ismertette, amelyekben kulcsszerepe van a kisebbségeknek, Davide Zaffi pedig kifejtette: Dél-Tirolban az anyanyelvet nem egy megőrzendő értékként kezelik, hanem mindennek az alapjaként: nincs olyan területe az életnek, ahol a nyelvi szempontokat ne kellene figyelembe venni – fogalmazott. Magyar Anna, a Csongrád megyei tanács alelnöke kifejtette: a kisebbségek Európa-szerte hozzájárulnak régióikban a kultúrához, az épített örökség megőrzéséhez, a turizmus hajtómotorjai lehetnek. Sajnos gyakran előfordul, hogy bár a helyi és regionális döntéshozók támogatják a térség fejlődését szolgáló kisebbségi törekvéseket, országos szintről megakadályozzák azokat – hívta fel a figyelmet Magyar Anna, Kovászna megyét hozva fel példának, ahol a regionális vezetők nem rendelkeznek elegendő politikai erővel, illetve az országos költségvetés nem biztosít forrásokat a többnyelvűség gyakorlatba ültetésére. A kisebbségi és kisebbségbarát régiók panelvitája Sógor Csaba bevezetőjével indult. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő elmondta, az őshonos nemzeti kisebbségi közösségek megmaradásának, megerősödésének és gyarapodásának feltétele a többséggel való megegyezés, amihez párbeszéd szükséges. „Jogi és intézményes garanciák nélkül nem létezik tartósan békés együttélés a többség és kisebbség között, ezeket viszont csak a párbeszéd útján lehet kialakítani” – mondta. Hozzátette: sajnos nem minden európai országban történt meg a megegyezés. Sógor Csaba szerint elfogadhatatlan a párbeszéd teljes elutasítása, és a problémák szőnyeg alá söprése: „ezt teszik például a román állam intézményei, akik nem vesznek tudomást a magyarok párbeszédre való felhívásáról, miközben azt mondják itt az Európai Parlamentben is, hogy megnyugtatóan rendezték a nemzeti kisebbségek kérdését.” Sógor Csaba úgy vélekedett, azért fontos a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, mert éppen arról szól, azt próbálja elérni, hogy ott, ahol nem sikerült párbeszédet kialakítani, az európai intézmények – az Európai Bizottság és az Európai Parlament – lépjenek közbe és emeljék napirendre a kisebbségi kérdést. „Meg vagyok győződve arról, hogy a kisebbségi polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési kampánya sikerrel fog járni, és az Európai Unióban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek határidőre összegyűjtik azt az egymillió aláírást, amellyel nyomatékosítják elvárásukat, hogy az EU ránk, kisebbségi tagjaira is odafigyeljen” – hangsúlyozta Winkler Gyula a konferencián. Az EP-képviselő hozzátette: elvárják, hogy az Európai Bizottság valósítsa meg a Minority SafePack szövegében leírt kezdeményezéseket, létrehozva ezáltal a nemzeti kisebbségekről szóló keretszabályozást. „A FUEN kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban, hiszen az az ernyőszervezet, amely összefogja az Európában élő nemzeti és nyelvi kisebbségeket, ezért az MSPI sikerre vitele után arra kell törekednünk, hogy az Európai Parlament és általában az uniós intézmények ismerjék el a FUEN hivatalos konzultatív szerepkörét kisebbségi kérdéseket illetően. Az Európai Bizottságtól azt is elvárjuk, hogy olyan uniós finanszírozási programokat dolgozzon ki, amelyek a kultúra, oktatás, nyelvhasználat és a helyi fejlesztések területén támogatják a kisebbségi közösségeket, hogy megőrizhessék identitásukat, és kiszámítható jövőt építhessenek szülőföldjükön a következő nemzedékek számára is. Nagyon hasznos lenne egy olyan támogatási program, amely abban segítené a FUEN-t és a kisebbségi szervezeteket, hogy nyelvi és kisebbségi központok hálózatát építsék ki és működtessék azokban a régiókban, ahol erre igény van” – javasolta Winkler Gyula. Az EP-képviselő előadásában arról is beszélt, hogy milyen lehetőségek vannak a határokon átívelő együttműködésekben a kisebbségek számára. A rendezvényt a Régiók Bizottsága elnökének, Karl-Heinz Lambertz beszéde zárta. A belgiumi német nyelvi közösségbe tartozó politikus, aki a Minority SafePack polgári kezdeményező bizottságának is tagja, nem rejtette véka alá, hogy problémái adódtak abból, hogy a FUEN konferenciája a Régiók Bizottságánál zajlik: elmondása szerint két nemzeti küldöttség is magyarázatot kért tőle emiatt. A testület elnöke elmondta: nem zárkózhatnak el a kényes kérdések megvitatásától, a FUEN pedig mindig hiteles partnernek számított, amely képes párbeszédet kezdeményezni. Lambertz annak az ötletét is felvetette, hogy a Régiók Bizottságán belül a kisebbségi tagok alakítsanak egy interregionális munkacsoportot, ugyanakkor a Minority SafePack fontosságát is hangsúlyozta. (közlemény) Transindex.ro
2017. december 4.
A kisebbségek lehetnek az európai régiók hajtómotorjai
FUEN-konferencia a Régiók Bizottságánál
Az európai régiók kisebbségi vonatkozásait és a regionalizmus kisebbségi érdekérvényesítésben betöltött szerepét tárgyalta, illetve a kisebbségi régiók közti együttműködés bátorítását célozta a FUEN csütörtökön és pénteken Brüsszelben lezajlott, Mélyen a régióba gyökerezve című konferenciája.
A rendezvényen, amelynek a Régiók Bizottsága volt a házigazdája, közel harminc európai kisebbségvédelmi szakember, politikus és döntéshozó szólalt fel – többek között Vincze Loránt FUEN-elnök, Borboly Csaba, a Régiók Bizottságának tagja, illetve Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő.
„Úgy gondolom, mi, Székelyföldön élő magyarok érték vagyunk Románia számára, egy olyan érték, amelyre vigyázniuk kell, mint minden más nemzeti kincsre” – mondta Borboly Csaba a Hozzáadott érték – a kisebbségi közösségek hozzájárulása a társadalmi és gazdasági fejlődéshez az Európai Unióban panelbeszélgetésen. A Hargita Megyei Tanács elnöke az eltérő identitást mint vonzerőt emelte ki: Székelyföld, ahol a romániai magyar kisebbség többséget képez, Románia egyik vonzereje, így a kisebbségi jogok, az identitásvédelem számos olyan intézkedést kell hogy jelentsen, amely a fiatalok itthon boldogulását segíti, vagy hazatérését ösztönzi, mert az identitásvédelem egyik legfontosabb pillére a szülőföldön maradás. Székelyföld egyik gazdasági motorja a turizmus lehet. Ugyanakkor a turizmus az a gazdasági ágazat, amely a többség–kisebbség közötti toleranciának a példája: a Székelyföldre látogató turisták 85 százaléka belföldi, román ajkú, ami biztató a többség és kisebbség közti bizalomépítésben. A megyeelnök hangsúlyozta, ez így önmagában nem elég, szükség van a gazdaságélénkítő intézkedéseken túl sok más, kultúrát, szociális és egészségügyi ellátást, oktatást, ifjúságot célzó intézkedésre, amely részben kompenzálni tudja a hazai és a nyugat-európai bérek közötti különbséget, és a fiatalokat arra készteti, hogy szülőföldjükön, alkotóképességük és tudásuk hasznosításával teremtsék meg a jövendőbeli családjuk alapjait, és ne a nyugati országokban.
A panelben Mikel Irujo Amezaga a baszk nyelvet és a közösségi vállalkozásokat nevezte meg Navarra spanyolországi régió sikerének kulcsaként, Jens A. Christiansen a német–dán határrégióban működő sikerprogramokat ismertette, amelyekben kulcsszerepe van a kisebbségeknek, Davide Zaffi pedig kifejtette: Dél-Tirolban az anyanyelvet nem egy megőrzendő értékként kezelik, hanem mindennek az alapjaként: nincs olyan területe az életnek, ahol a nyelvi szempontokat ne kellene figyelembe venni – fogalmazott.
Magyar Anna, a Csongrád megyei önkormányzat alelnöke kifejtette: a kisebbségek Európa-szerte hozzájárulnak régióikban a kultúrához, az épített örökség megőrzéséhez, a turizmus hajtómotorjai lehetnek. Sajnos gyakran előfordul, hogy bár a helyi és regionális döntéshozók támogatják a térség fejlődését szolgáló kisebbségi törekvéseket, országos szintről megakadályozzák azokat – hívta fel a figyelmet Magyar Anna, Kovászna megyét hozva fel példának, ahol a regionális vezetők nem rendelkeznek elegendő politikai erővel, illetve az országos költségvetés nem biztosít forrásokat a többnyelvűség gyakorlatba ültetésére.
A kisebbségi és kisebbségbarát régiók panelvitája Sógor Csaba bevezetőjével indult. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő elmondta, az őshonos nemzeti kisebbségi közösségek megmaradásának, megerősödésének és gyarapodásának feltétele a többséggel való megegyezés, amihez párbeszéd szükséges. „Jogi és intézményes garanciák nélkül nem létezik tartósan békés együttélés a többség és kisebbség között, ezeket viszont csak a párbeszéd útján lehet kialakítani” – mondta. Hozzátette: sajnos nem minden európai országban történt meg a megegyezés.
Sógor Csaba szerint elfogadhatatlan a párbeszéd teljes elutasítása és a problémák szőnyeg alá söprése: „ezt teszik például a román állam intézményei, akik nem vesznek tudomást a magyarok párbeszédre való felhívásáról, miközben azt mondják itt az Európai Parlamentben is, hogy megnyugtatóan rendezték a nemzeti kisebbségek kérdését.” Sógor Csaba úgy vélekedett, azért fontos a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, mert éppen arról szól, azt próbálja elérni, hogy ott, ahol nem sikerült párbeszédet kialakítani, az európai intézmények – az Európai Bizottság és az Európai Parlament – lépjenek közbe és tűzzék napirendre a kisebbségi kérdést.
„Meg vagyok győződve arról, hogy a kisebbségi polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési kampánya sikerrel fog járni, és az Európai Unióban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek határidőre összegyűjtik azt az egymillió aláírást, amellyel nyomatékosítják elvárásukat, hogy az EU ránk, kisebbségi tagjaira is odafigyeljen” – hangsúlyozta Winkler Gyula a konferencián. Az EP-képviselő hozzátette: elvárják, hogy az Európai Bizottság valósítsa meg a Minority SafePack szövegében leírt kezdeményezéseket, létrehozva ezáltal a nemzeti kisebbségekről szóló keretszabályozást.
„A FUEN kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban, hiszen az az ernyőszervezet, amely összefogja az Európában élő nemzeti és nyelvi kisebbségeket, ezért az MSPI sikerre vitele után arra kell törekednünk, hogy az Európai Parlament és általában az uniós intézmények ismerjék el a FUEN hivatalos konzultatív szerepkörét kisebbségi kérdéseket illetően. Az Európai Bizottságtól azt is elvárjuk, hogy olyan uniós finanszírozási programokat dolgozzon ki, amelyek a kultúra, oktatás, nyelvhasználat és a helyi fejlesztések területén támogatják a kisebbségi közösségeket, hogy megőrizhessék identitásukat, és kiszámítható jövőt építhessenek szülőföldjükön a következő nemzedékek számára is. Nagyon hasznos lenne egy olyan támogatási program, amely abban segítené a FUEN-t és a kisebbségi szervezeteket, hogy nyelvi és kisebbségi központok hálózatát építsék ki és működtessék azokban a régiókban, ahol erre igény van” – javasolta Winkler Gyula. Az EP-képviselő előadásában arról is beszélt, hogy milyen lehetőségek vannak a határokon átívelő együttműködésekben a kisebbségek számára.
A rendezvényt a Régiók Bizottsága elnökének, Karl-Heinz Lambertznek a beszéde zárta. A belgiumi német nyelvű közösségbe tartozó politikus, aki a Minority SafePack polgári kezdeményező bizottságának is tagja, nem rejtette véka alá, hogy problémái adódtak abból, hogy a FUEN konferenciája a Régiók Bizottságánál zajlik: elmondása szerint két nemzeti küldöttség is magyarázatot kért tőle emiatt. A testület elnöke elmondta: nem zárkózhatnak el a kényes kérdések megvitatásától, a FUEN pedig mindig hiteles partnernek számított, amely képes párbeszédet kezdeményezni. Lambertz azt az ötletet is felvetette, hogy a Régiók Bizottságán belül a kisebbségi tagok alakítsanak egy interregionális munkacsoportot, ugyanakkor a Minority SafePack fontosságát is hangsúlyozta. (Hírlevél) Népújság (Marosvásárhely)