Elkezdődött a Régizene Fesztivál Csíkszeredában
Július 9-én megnyitotta kapuit a 2015-ös Csíkszeredai Régizene Fesztivál! Szerencsére a szervezőket nem ijesztette el az enyhe eső, és minden a korábban kigondolt terv szerint alakult.
Miután szép a számú közönség elfoglalta helyét a múzeumudvar padjain és székein, a Nyári Egyetem dákjaiból alakult együttes, tanáraikkal kiegészülve, Follia-variációkkal hangoltak rá a Fesztiválnyitásra. Az ünnepélyes megnyitó után, amelyen felszólalt dr. Filip Ignác Csaba, a Fesztivál művészeti vezetője, Burus-Siklódi Botond, Hargita Megye Tanácsának képviselője, illetve Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója, két, középkori dallamokat játszó együttest hallgathattunk meg.
A hallgatóságnak nehéz, mai füllel intellektuálisnak vélt zenék jól megszemlélhető, világos képét adták a késő középkor zenei nyelvezetének.
A németországi Santenay együttes három fő egységre bontotta műsorát: a három egységből a két szélső francia, míg a közbelső rész itáliai késő középkori darabokat tartalmazott. Ez az osztás szerencsés volt, a figyelmes hallgató különbséget tehetett, hogy már az ars nova és ars subtilior stílusaiban (késő 14.-kora 15. sz.) különbség figyelhető meg a két nemzet zenéi között: az itáliai mesterek művei már akkor inkább dallamosak, éneklőbbek voltak, mint a franciák tudományos felhangot megütő kompozíciói. Előadásuk szép, kidogozott volt, az énekes, Julla von Landsberg végig uralta hangját.
Az olasz La fonte musica, hasonlóan késő középkori műsorával már könnyedebb hangot ütött meg. Az ars subtilior egyik jelentős alakjának, Antonio Zachara da Teramo-nak (1360 k.-1413) dalaira támaszkodó műsort lendületes előadás jellemezte. Énekeseik virtuózok voltak: széles dinamikai és érzelmi skálát bejáró hangjukkal azt csináltak, amit akartak. Gyönyörű, finom indításoknak lehettünk fültanúi. Zachara da Teramo két dala, az Ad ogne vento come foglia és a legutolsó, Ciaramella, me dolçe Ciaramella volt talán a legbonyolultabb ritmikájú két dal, melyek ugyanolyan könnyedséggel és pontossággal szólaltak meg, mint a többi elhangzott ének. Játékukban a bizonytalanságnak nyoma sem volt.
A koncert végén a közönség felvonult a Bástyaterembe, a későesti hangversenyre. Az immár harmadjára megszervezett esti muzsikálások első napján a nagyszámú hallgatóságnak Ványolós András és Kónya István tartott jó hangulatú, a nap fáradalmait feledtető előadást, amelyet a Nyári Egyetem néhány diákja vezetett be. Műsorukkal az európai udvarokban énekelt dallamok széles palettáját vonultatták fel, egészséges rendbe állítva azokat. Keretként magyar énekek csendültek fel, előbb népénekek, majd pedig zárásként Balassi- és Tinódi-szövegek, illetve Bakfark Bálint 9. lantfantáziája. Közben pedig főként olasz, de német és angol énekek adtak képet a 15-16. századi Európa dalköltészetéről.
A két előadó összjátéka végig plasztikus volt, Ványolós András énekét egészen szép, könnyed hangképzés jellemezte, amely mindenkor a szöveget helyezte előtérbe. Kónya István lantjátéka pedig, amint a műsorfüzetben is áll, improvizált jellegénél fogva mindenkor alátámasztotta, segítette, értelmezte az énekszöveget.
Közlemény
Erdély.ma