Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zachar József
5 tétel
2001. április 24.
"Az Árulás vagy reálpolitikai lépés? címmel ápr. 27-én tartandó történelmi tanácskozás témája a 290 éve megkötött szatmári béke problémaköre lesz. A Scheffler János Lelkipásztori Központban szervezett tanácskozáson a kuruc kor legjobb ismerői jelezték részvételüket. Köpeczi Béla akadémikus, Várkonyi Ágnes budapesti és Magyari András kolozsvári egyetemi tanárok mellett romániai, magyarországi, szlovákiai és ukrajnai történészek beszélnek az 1711-es béke előzményeiről, megkötéséről és következményeiről. Az évtizedek óta Craiován tanító Fehér János történész a korszak Kárpátokon túli problémaköréről tart előadást. Az előadók között lesz - többek közt - Balogh Béla nagybányai levéltáros, Zachar József budapesti hadtörténész, Tamás Edit sárospataki muzeológus, Takács Péter nyíregyházi történész, valamint Németi János és Mandula Tibor Szatmár megyei helytörténészek, Kovács Ágnes debreceni történész, a felvidéki Kónya Péter, Adam Jan, a miskolci Kovács Zoltán, a nyíregyházi Ulrich Attila és a kárpátaljai Csatári György. Az ápr. 28-i majtényi megemlékezés a nagyságos fejedelem születésének 325. évfordulója jegyében zajlik. Megkoszorúzzák a kuruc-emlékművet. Délután Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban Rákóczi útja címmel megnyílik a Sárospataki Rákóczi Múzeum vándorkiállítása. /A hét végén Rákóczira és kurucaira emlékezünk. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 24./"
2004. március 24.
Márc. 27-én Marosvásárhelyen Gyökerekből megújuló nép címmel tanácskozást szerveznek a marosvásárhelyi történelmi egyházak és a Mustármag megújulás-szolgálat. Nemzeti jellemünk gyökerei címmel dr. Zachar József, a Magyar Tudományos Akadémia történelemtudomány doktora tart előadást. A magyar műveltség gyökerei címmel dr. Csihák György, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnöke értekezik. A mai erdélyi keresztény társadalmat dr. Gagyi József, az EMTE tanára mutatja be, majd dr. Rókusfalvy Pál, a Magyar Tudományos Akadémia pszichológus doktora A lélek őstörténete és az ifjúság címmel tart előadást. /Gyökerekből megújuló nép. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./
2004. április 30.
II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 300. évfordulója alkalmából történelmi tanácskozás kezdődött ápr. 29-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A háromnapos rendezvényt – amelynek fő szervezője az EMKE, az EME, a Fehér megyei és Nagykárolyi RMDSZ és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör – Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke nyitotta meg, jelezve, hogy az Élő Rákóczi tanácskozásra ilyen nagy számban jöttek el hazai és külföldi szaktekintélyek. Az első előadó Magyari András egyetemi tanár volt. Őt Köpeczi Béla akadémikus, egyetemi tanár követte. Bariska István kőszegi főlevéltáros, Zachar József budapesti egyetemi tanár, Czigány István, Csetri Elek akadémikust és Varga J. János tudományos kutató tartott még előadást. Másnap Gyulafehérvárra, a 300 évvel ezelőtti fejedelemválasztás helyszínére látogatnak az illusztris vendégek. A rendezvény máj. 1-jén, a nagymajtényi síkon, illetve Nagykárolyban ér véget. /Szabó Csaba: Történelmi szaktanácskozás Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./
2007. május 3.
Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /
2007. szeptember 19.
A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság meghozta 48. döntését korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek folyamatos és rendszeres megnevezésében. A kitüntető címet bizonyító oklevelek átadása a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében lesz szeptember 22-én. A kitüntetettek között szerepel Buday György fametsző, Dsida Jenő költő, Bakay Kornél régész és a Magyar Huszár. A Magyar Huszár laudációját dr. Zachar József ezredes írta. A remek kisesszére sokan felfigyeltek, jelezvén, hogy a nemzet örök értékeit, a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumában őrző hungarikumot széles körű tisztelet és elismertség övezi. /Sylvester Lajos: Magyar örökség-díj. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./