Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Zabán Márta
6 tétel
2000. május 3.
Battonyán ápr. 29-én tartották a Kultúrával a Nyugat Kapujában című millenniumi rendezvény kistérségi bemutatóját. A helybelieken kívül Dombegyházról, Kevermesről, Mezőhegyesről, Mezőkovácsházáról és az Arad megyei testvértelepülésről, Pécskáról is érkeztek vendégek. Az egész napos program végén a zsűri közölte, mely műsorszámok előadói esélyesek arra, hogy meghívják őket a megyei szakági fesztiválra. A határon túli résztvevők a kiírás értelmében teljesen azonos eséllyel indulnak a hazai fellépőkkel. A 25 vers- és prózamondó közül a pécskai Zabán Márta versmondása (Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!) nyerte meg leginkább a közönség és a zsűri tetszését. /Ménesi György, Békés Megyei Hírlap: Pécskai középiskolás bizonyult a legjobb versmondónak. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./
2012. augusztus 11.
Csikys doktorok
Nagy Márta dr., irodalomtörténész
– Életkor?
– Harminc év... Azt hiszem, lassan letagadhatnék párat belőle.
– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?
– Pécskáról indultam, akkor még Zabán Mártaként, és eszemben sem volt eljönni onnan, legfennebb Aradra, de semmiképpen sem tovább. Úgy gondolom, hogy szüleim irodalomszeretetétől, az otthoni felolvasóestektől, a könyvektől roskadozó családi könyvtártól indult minden. Persze kellett ehhez az is, hogy személyiségileg olyan legyek, hogy rezdüljön rá a lelkem. Rezdült. Nagyon szerettem az irodalmat.
Sohasem akartam azonban feljönni Kolozsvárra, nem tudtam elképzelni, hogy ilyen messze kerüljek a családomtól, ám édesanyám megfogta a kezem, és elhozott felvételizni: sosem lehetek neki eléggé hálás ezért. Lelkileg nagyon nehéz volt számomra az első pár év, és abban, hogy bevállaltam a doktori képzés három évét is, kulcsszerepe volt annak, hogy közben öcsém is felkerült Kolozsvárra.
Családi hátteremet most már új családom, férjem is jelenti, aki a doktori képzés évei alatt mindenben támogatott; segített legyőzni kishitűségemet, és valószínűleg a most futó posztdoktori ösztöndíjat sem pályáztam volna meg, ha ő nem biztatott volna rá.
Igen, a családi háttér nagyon fontos. Legelső és legmélyebb irodalmi élményem egyik ilyen gyermekkori családi felolvasóesthez kapcsolódik. József Attila Kései sirató című versét olvastuk, és azzal kezdtem az értelmezésemet, hogy – amint a vers első két sorából kiderül (Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám), a beteg költő elhunyt édesanyját siratja. És akkor apu megkérdezte: A harminchat fok, az láz? És akkor történt meg először, hogy megcsillant előttem a költészetnek ez a csodája: pár szóban életek történetét, sorsok tragikumát, egész regényeket lehet elmondani. A Kései sirató harminchat fokos lázában az anyját gyászoló gyermek minden szenvedése benne van. Azt hiszem, innen egyenes út vezetett arra a pályára, ahol most vagyok.
– Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?
– Természetesen rengeteget. Általában azt szeretjük mondani és gondolni magunkról, hogy istenadta zsenik vagyunk, hogy igazából nem is tudjuk, hogyan pottyantak ölünkbe az oklevelek, mindent csak úgy hozott az élet. Hát sajnos én ezt nem mondhatom el magamról. Én a jó tanuló jó kislány kategóriájába tartoztam, nem a korán felfedezett zsenik közé. Ugyanakkor rettenetesen rossz a memóriám, ezért a sok tanulás mellett ki kellett alakítanom egy jól működő spekulációs képességet, hiszen ha azzal nem tudtam jó jegyet szerezni, hogy mindent megjegyeztem, azzal voltam kénytelen, hogy összefüggéseket találtam, érdekes dolgokat vettem észre. Azt hiszem, ezért tudok jól szöveget értelmezni. Elsősorban tehát azt köszönhetem nekik, hogy a hiányosságaimat elfogadva segítettek céljaim elérésében. Gáspár Brigitte tanítónő olyan tudáscsomaggal indította útnak osztályunkat, ami a mai napig kitart, általános iskolai magyar- és romántanárom, Fridrik Rozália és Beke Rozália tanárnőktől versenyképes tudást és folyamatos odafigyelést kaptam – ők lettek a pedagógiai példaképeim. Az akkor még Csiky Gergely Iskolacsoportba felvételiztem, ott viszont meglehetősen rendhagyó módon egy, a mi osztályunkat nem oktató magyartanárnő és kémiatanár osztályfőnököm erősítették satnya önbizalmam. Ruja Ildikó tanárnő iskolai szintű válogatást rendezett a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre felkészítendő csapat összeállítására, jelentkeztem, és sikerült bejutnom a csapatba. Nagyszerű élmény volt, maga a verseny is (amelyen egyik évben a mi csapatunk első helyezést ért el), de a felkészítő órák is nagyon emlékezetesek számomra. Osztályfőnököm, Réhon József személyisége pedig irodalomszeretetével, a magyar kultúra iránti elkötelezettségével elkerülhetetlenül nyomot hagyott diákjaiban.
– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?
– Addigi irodalomról való gondolkodásomhoz képest az egyetem természetesen merőben új irodalomszemlélettel és hatalmas tudásanyaggal ajándékozott meg. Orbán Gyöngyike tanárnő irodalomelmélet előadásai első éven megtanítottak arra, hogy irodalomszemléletünk nem magától értetődő, hogy az irodalomról való gondolkodás korok szerint változó, és mi magunk is beleszülettünk egy irodalomszemléletbe, a saját korunkéba. Ennek tudatosításával mintha hatalmat kaptunk volna, a reflexív tudás hatalmát, nagy élmény volt saját irodalmi gondolkodásunkat történetiségében látni, elhelyezni más korok és kultúrák szemléletei között, darabjaira szedni és elemezni. Végül természetesen a klasszikus magyar irodalom történetének oktatója, T. Szabó Levente irodalomról való gondolkodása és értelmezői módszerei voltak a legmeghatározóbbak mai irodalomszemléletem kialakulásában, ő volt szakdolgozatom és mesteri disszertációm irányítója is, valamint doktori dolgozatom során nyújtott segítsége is felbecsülhetetlen. Dolgozatom irányítója, Cs. Gyimesi Éva pedig emberségességével, nyitottságával és szakértelmével segítette a dolgozat megszületését.
– Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?
– Doktori dolgozatom címe nagyon tág ölelésű, ám ennek leginkább adminisztratív okai vannak. A jelöltek általában tág dolgozatcímet adnak meg, hogy nagyobb mozgásterük legyen a kutatásaik során, ugyanis a leendő címet már a képzés legelején le kell adniuk. Így az én készülő disszertációm címe Salamon Ferenc irodalmi munkássága lett. Ő dévai születésű 19. századi irodalomkritikus, irodalomtörténész, aki később történettudósként folytatta pályafutását.
Úgy kezdtem el Salamonnal foglalkozni, hogy valójában Csiky Gergellyel szerettem volna. Államvizsga-dolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot, és úgy igyekeztem előkészíteni Csiky-kutatásomat, hogy a realizmusról szóló magyar elméleti szövegeket olvastam. Salamon nagyon érdekes véleményt képviselt a 19. századi realizmus-vitában, ezért elkezdtem komolyabban foglakozni vele, s ez lett belőle... Persze arról azóta sem mondtam le, hogy egyszer megírjak egy Csiky Gergely-monográfiát.
– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?
– No, ez nehéz kérdés egy ilyen interjúban. Nem könnyű összefoglalnom két mondatban, úgy hogy láthatóvá váljék ennek a kutatásnak az izgalmassága. A védést követően az opponensek legfőként azt emelték ki, hogy láthatóan nagyon izgalmas volt számomra ez a kutatás, mert még a védés izgalmai sem tudták lelohasztani a lelkesedésem. Ez így is van, valóságos szellemi kaland volt, hihetetlenül érdekes a mi 19. századi irodalmunk.
És végül a kérdésre is válaszolva: Természetesen a dolgozat egyik feladata Salamon Ferenc életművének értelmezése volt, de úgy gondoltam, hogy ez csak úgy önmagában nem elég, ezért munkásságát megpróbáltam belehelyezni a szaktudományok 19. századi kialakulásának folyamatába. Mint kiderült, ez volt az egyik legtermékenyebb lépése a kutatásomnak, ugyanis Salamon példáján keresztül elég sok új dolgot tudtunk meg a magyar irodalom 19. századi dinamikájáról, intézményesülésének folyamatáról.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?
–Jövő év februárjában le kell zárnom a posztdoktori kutatásom, viszont hogy utána mi lesz, az az álláslehetőségeknek, családi döntéseknek és a sors játékának függvénye.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből?
– 2005 óta minden évben lehetőségem nyílt szemináriumokat tartani a BBTE Bölcsészettudományi Karán A 19. század második felének magyar irodalma elnevezésű tárgy keretén belül. A Láthatatlan Kollégium kritikai műhelyében születő írásaim mellett ezért az oktatói élményért vagyok a leghálásabb a sorsnak, az engem körülvevő embereknek.
– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?
– Erdélyi magyar irodalomtörténészként természetesen felelősséget érzek az itteni magyar kulturális kérdésekkel kapcsolatban. Amennyire tudásom és lehetőségeim engedik, szívesen önkénteskedem civil kulturális szervezeteknél. Úgy szeretek tevékenykedni, hogy kevéssé kerüljek reflektorfénybe, nem vagyok a nagy állásfoglalások, véleménynyilvánítások embere – úgy gondolom, megvannak ehhez közösségünkben a megfelelő személyek, közkatonákra is szükség van.
– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?
– Bár nem a dolgozatom folytatásaként, de annak intézménytörténeti következtetéseit felhasználva nemrég kezdtem bele egy egyetemtörténeti posztdoktori ösztöndíjba, szintén a BBTE keretei között.
– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?
– Ez nem hálás kérdés az én esetemben, hiszen magától értetődik: ha szüleim román iskolába járattak volna, most nem lennék magyar irodalomtörténész. El sem tudom képzelni, milyen más pályát választottam volna magam számára, és hogy hogyan látnám a világot.
A mi irodalmunk az, amely igazán nekünk és rólunk szól, a mi történelmünk az, amely segít megérteni, hogy most hol vagyunk, és miért van így, a mi kultúránk az, amely meghatároz bennünket, ezek nélkül nem érthetjük önmagunkat sem igazán.
– Mit nem kérdeztem meg, de szerinted fontos?
– Hogy hogyan látjuk, milyen státusa van annak a címnek, amit megszereztünk.Én körülbelül ahhoz a sikerhez hasonlítanám, amit magyartanár kollégáim elérnek egy-egy versenyen résztvevő diákjuk első helyezésekor. Ez volt a dolguk: megtanítani a diákokat valamire, és bizonyítást nyert, hogy elérték. Nekem is megvolt a dolgom, megírni ezt a dolgozatot. Az oklevél bizonyítja, hogy megtettem, amit vállaltam.
Mikor elballagtunk az egyetemről, mindenki pályát választott. Sokan elmentek tanítani, mások szakmát váltottak, néhányan maradtunk. A választott pálya igényei szerint ezután mindannyian tettük a kötelességünket.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)
Nagy Márta dr., irodalomtörténész
– Életkor?
– Harminc év... Azt hiszem, lassan letagadhatnék párat belőle.
– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?
– Pécskáról indultam, akkor még Zabán Mártaként, és eszemben sem volt eljönni onnan, legfennebb Aradra, de semmiképpen sem tovább. Úgy gondolom, hogy szüleim irodalomszeretetétől, az otthoni felolvasóestektől, a könyvektől roskadozó családi könyvtártól indult minden. Persze kellett ehhez az is, hogy személyiségileg olyan legyek, hogy rezdüljön rá a lelkem. Rezdült. Nagyon szerettem az irodalmat.
Sohasem akartam azonban feljönni Kolozsvárra, nem tudtam elképzelni, hogy ilyen messze kerüljek a családomtól, ám édesanyám megfogta a kezem, és elhozott felvételizni: sosem lehetek neki eléggé hálás ezért. Lelkileg nagyon nehéz volt számomra az első pár év, és abban, hogy bevállaltam a doktori képzés három évét is, kulcsszerepe volt annak, hogy közben öcsém is felkerült Kolozsvárra.
Családi hátteremet most már új családom, férjem is jelenti, aki a doktori képzés évei alatt mindenben támogatott; segített legyőzni kishitűségemet, és valószínűleg a most futó posztdoktori ösztöndíjat sem pályáztam volna meg, ha ő nem biztatott volna rá.
Igen, a családi háttér nagyon fontos. Legelső és legmélyebb irodalmi élményem egyik ilyen gyermekkori családi felolvasóesthez kapcsolódik. József Attila Kései sirató című versét olvastuk, és azzal kezdtem az értelmezésemet, hogy – amint a vers első két sorából kiderül (Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám), a beteg költő elhunyt édesanyját siratja. És akkor apu megkérdezte: A harminchat fok, az láz? És akkor történt meg először, hogy megcsillant előttem a költészetnek ez a csodája: pár szóban életek történetét, sorsok tragikumát, egész regényeket lehet elmondani. A Kései sirató harminchat fokos lázában az anyját gyászoló gyermek minden szenvedése benne van. Azt hiszem, innen egyenes út vezetett arra a pályára, ahol most vagyok.
– Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?
– Természetesen rengeteget. Általában azt szeretjük mondani és gondolni magunkról, hogy istenadta zsenik vagyunk, hogy igazából nem is tudjuk, hogyan pottyantak ölünkbe az oklevelek, mindent csak úgy hozott az élet. Hát sajnos én ezt nem mondhatom el magamról. Én a jó tanuló jó kislány kategóriájába tartoztam, nem a korán felfedezett zsenik közé. Ugyanakkor rettenetesen rossz a memóriám, ezért a sok tanulás mellett ki kellett alakítanom egy jól működő spekulációs képességet, hiszen ha azzal nem tudtam jó jegyet szerezni, hogy mindent megjegyeztem, azzal voltam kénytelen, hogy összefüggéseket találtam, érdekes dolgokat vettem észre. Azt hiszem, ezért tudok jól szöveget értelmezni. Elsősorban tehát azt köszönhetem nekik, hogy a hiányosságaimat elfogadva segítettek céljaim elérésében. Gáspár Brigitte tanítónő olyan tudáscsomaggal indította útnak osztályunkat, ami a mai napig kitart, általános iskolai magyar- és romántanárom, Fridrik Rozália és Beke Rozália tanárnőktől versenyképes tudást és folyamatos odafigyelést kaptam – ők lettek a pedagógiai példaképeim. Az akkor még Csiky Gergely Iskolacsoportba felvételiztem, ott viszont meglehetősen rendhagyó módon egy, a mi osztályunkat nem oktató magyartanárnő és kémiatanár osztályfőnököm erősítették satnya önbizalmam. Ruja Ildikó tanárnő iskolai szintű válogatást rendezett a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre felkészítendő csapat összeállítására, jelentkeztem, és sikerült bejutnom a csapatba. Nagyszerű élmény volt, maga a verseny is (amelyen egyik évben a mi csapatunk első helyezést ért el), de a felkészítő órák is nagyon emlékezetesek számomra. Osztályfőnököm, Réhon József személyisége pedig irodalomszeretetével, a magyar kultúra iránti elkötelezettségével elkerülhetetlenül nyomot hagyott diákjaiban.
– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?
– Addigi irodalomról való gondolkodásomhoz képest az egyetem természetesen merőben új irodalomszemlélettel és hatalmas tudásanyaggal ajándékozott meg. Orbán Gyöngyike tanárnő irodalomelmélet előadásai első éven megtanítottak arra, hogy irodalomszemléletünk nem magától értetődő, hogy az irodalomról való gondolkodás korok szerint változó, és mi magunk is beleszülettünk egy irodalomszemléletbe, a saját korunkéba. Ennek tudatosításával mintha hatalmat kaptunk volna, a reflexív tudás hatalmát, nagy élmény volt saját irodalmi gondolkodásunkat történetiségében látni, elhelyezni más korok és kultúrák szemléletei között, darabjaira szedni és elemezni. Végül természetesen a klasszikus magyar irodalom történetének oktatója, T. Szabó Levente irodalomról való gondolkodása és értelmezői módszerei voltak a legmeghatározóbbak mai irodalomszemléletem kialakulásában, ő volt szakdolgozatom és mesteri disszertációm irányítója is, valamint doktori dolgozatom során nyújtott segítsége is felbecsülhetetlen. Dolgozatom irányítója, Cs. Gyimesi Éva pedig emberségességével, nyitottságával és szakértelmével segítette a dolgozat megszületését.
– Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?
– Doktori dolgozatom címe nagyon tág ölelésű, ám ennek leginkább adminisztratív okai vannak. A jelöltek általában tág dolgozatcímet adnak meg, hogy nagyobb mozgásterük legyen a kutatásaik során, ugyanis a leendő címet már a képzés legelején le kell adniuk. Így az én készülő disszertációm címe Salamon Ferenc irodalmi munkássága lett. Ő dévai születésű 19. századi irodalomkritikus, irodalomtörténész, aki később történettudósként folytatta pályafutását.
Úgy kezdtem el Salamonnal foglalkozni, hogy valójában Csiky Gergellyel szerettem volna. Államvizsga-dolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot, és úgy igyekeztem előkészíteni Csiky-kutatásomat, hogy a realizmusról szóló magyar elméleti szövegeket olvastam. Salamon nagyon érdekes véleményt képviselt a 19. századi realizmus-vitában, ezért elkezdtem komolyabban foglakozni vele, s ez lett belőle... Persze arról azóta sem mondtam le, hogy egyszer megírjak egy Csiky Gergely-monográfiát.
– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?
– No, ez nehéz kérdés egy ilyen interjúban. Nem könnyű összefoglalnom két mondatban, úgy hogy láthatóvá váljék ennek a kutatásnak az izgalmassága. A védést követően az opponensek legfőként azt emelték ki, hogy láthatóan nagyon izgalmas volt számomra ez a kutatás, mert még a védés izgalmai sem tudták lelohasztani a lelkesedésem. Ez így is van, valóságos szellemi kaland volt, hihetetlenül érdekes a mi 19. századi irodalmunk.
És végül a kérdésre is válaszolva: Természetesen a dolgozat egyik feladata Salamon Ferenc életművének értelmezése volt, de úgy gondoltam, hogy ez csak úgy önmagában nem elég, ezért munkásságát megpróbáltam belehelyezni a szaktudományok 19. századi kialakulásának folyamatába. Mint kiderült, ez volt az egyik legtermékenyebb lépése a kutatásomnak, ugyanis Salamon példáján keresztül elég sok új dolgot tudtunk meg a magyar irodalom 19. századi dinamikájáról, intézményesülésének folyamatáról.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?
–Jövő év februárjában le kell zárnom a posztdoktori kutatásom, viszont hogy utána mi lesz, az az álláslehetőségeknek, családi döntéseknek és a sors játékának függvénye.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből?
– 2005 óta minden évben lehetőségem nyílt szemináriumokat tartani a BBTE Bölcsészettudományi Karán A 19. század második felének magyar irodalma elnevezésű tárgy keretén belül. A Láthatatlan Kollégium kritikai műhelyében születő írásaim mellett ezért az oktatói élményért vagyok a leghálásabb a sorsnak, az engem körülvevő embereknek.
– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?
– Erdélyi magyar irodalomtörténészként természetesen felelősséget érzek az itteni magyar kulturális kérdésekkel kapcsolatban. Amennyire tudásom és lehetőségeim engedik, szívesen önkénteskedem civil kulturális szervezeteknél. Úgy szeretek tevékenykedni, hogy kevéssé kerüljek reflektorfénybe, nem vagyok a nagy állásfoglalások, véleménynyilvánítások embere – úgy gondolom, megvannak ehhez közösségünkben a megfelelő személyek, közkatonákra is szükség van.
– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?
– Bár nem a dolgozatom folytatásaként, de annak intézménytörténeti következtetéseit felhasználva nemrég kezdtem bele egy egyetemtörténeti posztdoktori ösztöndíjba, szintén a BBTE keretei között.
– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?
– Ez nem hálás kérdés az én esetemben, hiszen magától értetődik: ha szüleim román iskolába járattak volna, most nem lennék magyar irodalomtörténész. El sem tudom képzelni, milyen más pályát választottam volna magam számára, és hogy hogyan látnám a világot.
A mi irodalmunk az, amely igazán nekünk és rólunk szól, a mi történelmünk az, amely segít megérteni, hogy most hol vagyunk, és miért van így, a mi kultúránk az, amely meghatároz bennünket, ezek nélkül nem érthetjük önmagunkat sem igazán.
– Mit nem kérdeztem meg, de szerinted fontos?
– Hogy hogyan látjuk, milyen státusa van annak a címnek, amit megszereztünk.Én körülbelül ahhoz a sikerhez hasonlítanám, amit magyartanár kollégáim elérnek egy-egy versenyen résztvevő diákjuk első helyezésekor. Ez volt a dolguk: megtanítani a diákokat valamire, és bizonyítást nyert, hogy elérték. Nekem is megvolt a dolgom, megírni ezt a dolgozatot. Az oklevél bizonyítja, hogy megtettem, amit vállaltam.
Mikor elballagtunk az egyetemről, mindenki pályát választott. Sokan elmentek tanítani, mások szakmát váltottak, néhányan maradtunk. A választott pálya igényei szerint ezután mindannyian tettük a kötelességünket.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)
2012. szeptember 29.
140 éves a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás
Az új egyetemi tanév kezdetén, október 1. és 6. között a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) ünnepélyes programsorozattal emlékeznek az egyetem alapításának, illetve megnyitásának 140 éves évfordulójára.
A jubileumi rendezvényre várják a véndiákokat, a jelenlegi és nyugdíjas oktatókat, kutatókat, hallgatókat és mindazokat, akik méltó módon szeretnének bekapcsolódni az egyetemalapítás megünneplésének közel egy hetes eseménysorozatába.
Az ünnepélyes megnyitó október 1-jén, hétfőn 16.30 órától lesz a BBTE Farkas utcai központi épületének Aula Magna termében, ahol Ioan-Aurel Pop rektori köszöntőjét követően felolvassák a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapítólevelét. A hétfői program a T. Szabó Levente és Zabán Márta szerkesztésében megjelent kötet bemutatójával, az Egyetemi Múzeumban berendezett egyetemtörténeti kiállítás megnyitójával zárul.
Történészek, levéltárosok, matematikusok, muzeológusok és bölcsészek előadásait hallgathatják az érdeklődők a programsorozat másnapi tudományos ülésszakán, melynek mottója „140 év a kiválóság jegyében”.
Október 3–5. közötti tematikus programok keretében zajlik a természet-, humán- és társadalomtudományok napja, ahol az egyes tudományágak képviselői – egyetemi oktatók és doktori hallgatók – osztják meg az egyetem történetéhez fűződő kutatásaik eredményét, értékelve szellemi hatásának, közel másfél évszázados jelenlétének sajátos megnyilatkozásait.
Az ünnepi eseményeket lezáró szombati nap a sport napja: az egyetem sportparkjában egyéni és csapattevékenységekre, versenyekre, vetélkedőkre kerül sor.
Az egyetem kerek évfordulójának megünneplését kulturális programok is gazdagítják: kiállítások, színházi előadások, komolyzenei koncertek, népzene- és néptánc-előadások várják a résztvevőket.
„2012. október elsején 141. tanévét nyitja meg az a Tudományegyetem, amelynek jogelődjét 1872-ben hosszas tárgyalások, helyszíni tájékozódás és országgyűlési viták után Eötvös József és Pauler Tivadar kultuszminiszterek alapították meg Kolozsváron” – áll a dr. Soós Anna rektorhelyettes által kiadott közleményben. „Két világháborút, számos politikai rendszert, két költözést, egy összevonást túlélve, a csaknem másfél évszázada elinduló magyar nyelvű felsőoktatás ma is működik: a magyar tagozaton ma több mint 300 tanár és kutató dolgozik, és 10 000-nél több magyar hallgató tanul. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, kettő teljesen magyar nyelvű.”
A magyar tagozat ünnepi tanévnyitójára október elsején, 11 órától kerül sor az egyetem Aulájában (Farkas utca 1., II. emelet). A megnyitó előadást dr. Nagy Bálint, a Közgazdasági Kar adjunktusa tartja A fekete hattyú és a válság címmel, fellép a Visszhang kórus.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)
Az új egyetemi tanév kezdetén, október 1. és 6. között a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) ünnepélyes programsorozattal emlékeznek az egyetem alapításának, illetve megnyitásának 140 éves évfordulójára.
A jubileumi rendezvényre várják a véndiákokat, a jelenlegi és nyugdíjas oktatókat, kutatókat, hallgatókat és mindazokat, akik méltó módon szeretnének bekapcsolódni az egyetemalapítás megünneplésének közel egy hetes eseménysorozatába.
Az ünnepélyes megnyitó október 1-jén, hétfőn 16.30 órától lesz a BBTE Farkas utcai központi épületének Aula Magna termében, ahol Ioan-Aurel Pop rektori köszöntőjét követően felolvassák a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapítólevelét. A hétfői program a T. Szabó Levente és Zabán Márta szerkesztésében megjelent kötet bemutatójával, az Egyetemi Múzeumban berendezett egyetemtörténeti kiállítás megnyitójával zárul.
Történészek, levéltárosok, matematikusok, muzeológusok és bölcsészek előadásait hallgathatják az érdeklődők a programsorozat másnapi tudományos ülésszakán, melynek mottója „140 év a kiválóság jegyében”.
Október 3–5. közötti tematikus programok keretében zajlik a természet-, humán- és társadalomtudományok napja, ahol az egyes tudományágak képviselői – egyetemi oktatók és doktori hallgatók – osztják meg az egyetem történetéhez fűződő kutatásaik eredményét, értékelve szellemi hatásának, közel másfél évszázados jelenlétének sajátos megnyilatkozásait.
Az ünnepi eseményeket lezáró szombati nap a sport napja: az egyetem sportparkjában egyéni és csapattevékenységekre, versenyekre, vetélkedőkre kerül sor.
Az egyetem kerek évfordulójának megünneplését kulturális programok is gazdagítják: kiállítások, színházi előadások, komolyzenei koncertek, népzene- és néptánc-előadások várják a résztvevőket.
„2012. október elsején 141. tanévét nyitja meg az a Tudományegyetem, amelynek jogelődjét 1872-ben hosszas tárgyalások, helyszíni tájékozódás és országgyűlési viták után Eötvös József és Pauler Tivadar kultuszminiszterek alapították meg Kolozsváron” – áll a dr. Soós Anna rektorhelyettes által kiadott közleményben. „Két világháborút, számos politikai rendszert, két költözést, egy összevonást túlélve, a csaknem másfél évszázada elinduló magyar nyelvű felsőoktatás ma is működik: a magyar tagozaton ma több mint 300 tanár és kutató dolgozik, és 10 000-nél több magyar hallgató tanul. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, kettő teljesen magyar nyelvű.”
A magyar tagozat ünnepi tanévnyitójára október elsején, 11 órától kerül sor az egyetem Aulájában (Farkas utca 1., II. emelet). A megnyitó előadást dr. Nagy Bálint, a Közgazdasági Kar adjunktusa tartja A fekete hattyú és a válság címmel, fellép a Visszhang kórus.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)
2012. október 2.
A magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplik Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová.
Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben.
Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét.
A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová.
Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben.
Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét.
A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. október 3.
140 éves a magyar nyelvű egyetemi oktatás
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem idei október 1-jei megnyitója ezennel nem csak az új tanév köszöntését, de az egyetemalapítás (1872) száznegyven éves jubileumára emlékező, hatnapos programsorozat kezdetét is jelentette egyben. Az egyetemtörténeti kutatásokat ismertető előadások a kedd délelőtti tudományos ülésszakon hangzottak el. A rangos kutatókat felvonultató konferencia előadásainak az egyetem főépületének díszterme, az Aula Magna biztosított otthont. A magyarországi és franciaországi szakemberek mellett a többségében „saját nevelésű”, azaz egyetemünk falai között nevelkedett előadókat hallgatva, azt hiszem távolról sem nevezhető fellengzőnek Molnár-Kovács Zsolt, az ülésszak elnökének zárógondolata, miszerint „a kiváló szakemberek képezik a jövő zálogát – mi tudjuk ezt, hiszen mi képezzük”.
Az előadások időben főleg az egyetemalapítást közvetlenül megelőző évekre és az azt követő félévszázados intézmény- és társadalomtörténetre helyezték a hangsúlyt. A kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás témája olyan nemzeti(ségi) problémák felvillantásának is helyet biztosított, mint a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1872–1945) román nyelvet és irodalmat (magyar nyelven) oktató kezdeményezései. A prezentációk közül olyan elméletibb és tágabb perspektívájú kutatásokat lehetne kiemelni, mint a franciaországi magyar oktatásszociológus, Karády Viktor előadása az egyetem magyar intellektuális elitet kitermelő szerepéről, vagy a kolozsvári irodalomtörténész, T. Szabó Levente tudományos modernizációval foglalkozó társadalom- és szellemtörténeti kutatása. A magyar és román nyelvű előadásokat szinkrontolmácsok közbenjárásával tették mindenki számára érthetővé.
A konferencia elhangzott előadásai a következők voltak: Pál Judit: Erdély helyzete az 1867-es kiegyezés után és a kolozsvári egyetem megalapítása; Szögi László: A Kolozsvári Tudományegyetem alapításához vezető út; Lucian Năstasă Kovács: Egy kolozsvári magyar egyetem dilemmái; Karády Viktor: A kolozsvári egyetem szociális szerepe a magyar intellektuális elit kialakításában; Nicolae Bocsan: Dr. Grigore Silasi, az első román nyelv és irodalom tanár a Ferencz József Tudományegyetemen; Szenkovits Ferenc: Matematikai és természettudományi kar a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen; Ana-Maria Stan: Kolozsvári román egyetemi tanárok, akik a Ferenc József Tudományegyetemen tanultak és T. Szabó Levente: Az egyetemtörténet mint a tudományos tudás társadalomtörténete. A kolozsvári Bölcsészkar példája (1872–1892) címmel.
Az előadások részletes bemutatására nem vállalkozom, ehelyett azokat a fontosnak tekintett mozzanatokat emelem ki, amelyek az egyetem korai történetét legjobban körvonalazzák.
Habár nem képezte a konferencia tárgyát, mégis néhány szóban említést tettek az 1872-ben alapított egyetem elődintézményeiről és kétszázkilencven éves (megpróbáltatásoktól sem mentes) „előtörténetéről”, amely köztudottan Báthory István erdélyi fejedelem 1581-es jezsuita kollégiumalapításával vette kezdetét – hangzott el Szögi László előadásában. Pál Judit vázolta fel azt a történeti-politikai kontextust, amely az 1867-es kiegyezést követően a régiót jellemezte, kiemelve a nemzetiségek közötti (bizonyos mértékben mindmáig ható) kölcsönös félelmet, amit a korabeli bécsi politika a nemzetiségek egymás közti kijátszására használt fel. A merev román elutasításra és szász ellenállásra adott magyar válasz – az épülő nemzetállamoknak megfelelő gyakorlat szerint – a későbbi egyetemi oktatásban is megnyilvánuló asszimiláló politika volt. Az iménti tendenciával párhuzamosan – mutatott rá Szögi László – a németesítő törekvések az 1860-as években megbuktak és a fokozatosan kiépülő magyar kulturális/politikai intézmények egy későbbi egyetemalapítás lehetőségét körvonalazták. Ekként lehet számolni az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesülettel (EME) vagy az 1863-ban összehívott szebeni Magyar Országgyűléssel és ugyanabban az évben alapított kolozsvári magyar jogi akadémiával. Mind Karády Viktor, mind Nicolae Bocsan rámutatott a kolozsvári egyetem román nemzetiségű hallgatóinak elenyésző arányára. A századforduló környékén az intézmény túlnyomó többségét magyarok tették ki és az ekkor főként Bécsbe járó románok vagy német egyetemeket felkereső erdélyi szászok aránya elenyésző maradt. Karády Viktor széles bázisú adatokra támaszkodva, részleteiben vizsgálta a nemzetiségi és vallásfelekezeti megoszlás szerinti hallgatói részvételt. A karok közötti részvételi arányban (bölcsészeti, ezen belül nyelvészeti és természettudományi; orvosi és jogi kar) jelentős eltérések mutatkoznak a jogi kar javára. Az országos szinten is kimagasló arányszám – hangsúlyozta beszédében mind Lucian Năstasă Kovács, mind Karády Viktor – a könnyen megszerezhető vizsgáknak volt köszönhető. Az egyetem önálló matematikai és természettudományi karát Szenkovits Ferenc mutatta be, aki az önállósodó kar országos szinten is elsők között számon tartott kezdeményezésére hívta fel a figyelmet, minek élére a közismert erdélyi polihisztort, Brassai Sámuel professzort nevezték ki. Ana-Maria Stan már egy későbbi periódust szemügyre véve, alapvető változásról tudósít: a Ferenc József Tudományegyetem által képviselt német oktatási modellt követően a francia válik irányadóvá. A konferencia záróakkordjaként T. Szabó Levente igen mélyszántású előadása, az 1870-es, 1880-as évek tudományszemléletét vizsgálta és a tanszabadság elvének arra a kétarcúságára mutatott rá, ami egyrészről hihetetlen innovatív tudományos felfedezéseket tett lehetővé, másrészről a fogalom könnyen instrumentalizálhatósága révén, zsákutcákhoz is vezetett.
A konferencián nem tudott jelen lenni Cornel Sigmirean és T. Szabó Levente újonnan publikált munkájának társszerzője, Zabán Márta.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem idei október 1-jei megnyitója ezennel nem csak az új tanév köszöntését, de az egyetemalapítás (1872) száznegyven éves jubileumára emlékező, hatnapos programsorozat kezdetét is jelentette egyben. Az egyetemtörténeti kutatásokat ismertető előadások a kedd délelőtti tudományos ülésszakon hangzottak el. A rangos kutatókat felvonultató konferencia előadásainak az egyetem főépületének díszterme, az Aula Magna biztosított otthont. A magyarországi és franciaországi szakemberek mellett a többségében „saját nevelésű”, azaz egyetemünk falai között nevelkedett előadókat hallgatva, azt hiszem távolról sem nevezhető fellengzőnek Molnár-Kovács Zsolt, az ülésszak elnökének zárógondolata, miszerint „a kiváló szakemberek képezik a jövő zálogát – mi tudjuk ezt, hiszen mi képezzük”.
Az előadások időben főleg az egyetemalapítást közvetlenül megelőző évekre és az azt követő félévszázados intézmény- és társadalomtörténetre helyezték a hangsúlyt. A kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás témája olyan nemzeti(ségi) problémák felvillantásának is helyet biztosított, mint a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem (1872–1945) román nyelvet és irodalmat (magyar nyelven) oktató kezdeményezései. A prezentációk közül olyan elméletibb és tágabb perspektívájú kutatásokat lehetne kiemelni, mint a franciaországi magyar oktatásszociológus, Karády Viktor előadása az egyetem magyar intellektuális elitet kitermelő szerepéről, vagy a kolozsvári irodalomtörténész, T. Szabó Levente tudományos modernizációval foglalkozó társadalom- és szellemtörténeti kutatása. A magyar és román nyelvű előadásokat szinkrontolmácsok közbenjárásával tették mindenki számára érthetővé.
A konferencia elhangzott előadásai a következők voltak: Pál Judit: Erdély helyzete az 1867-es kiegyezés után és a kolozsvári egyetem megalapítása; Szögi László: A Kolozsvári Tudományegyetem alapításához vezető út; Lucian Năstasă Kovács: Egy kolozsvári magyar egyetem dilemmái; Karády Viktor: A kolozsvári egyetem szociális szerepe a magyar intellektuális elit kialakításában; Nicolae Bocsan: Dr. Grigore Silasi, az első román nyelv és irodalom tanár a Ferencz József Tudományegyetemen; Szenkovits Ferenc: Matematikai és természettudományi kar a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen; Ana-Maria Stan: Kolozsvári román egyetemi tanárok, akik a Ferenc József Tudományegyetemen tanultak és T. Szabó Levente: Az egyetemtörténet mint a tudományos tudás társadalomtörténete. A kolozsvári Bölcsészkar példája (1872–1892) címmel.
Az előadások részletes bemutatására nem vállalkozom, ehelyett azokat a fontosnak tekintett mozzanatokat emelem ki, amelyek az egyetem korai történetét legjobban körvonalazzák.
Habár nem képezte a konferencia tárgyát, mégis néhány szóban említést tettek az 1872-ben alapított egyetem elődintézményeiről és kétszázkilencven éves (megpróbáltatásoktól sem mentes) „előtörténetéről”, amely köztudottan Báthory István erdélyi fejedelem 1581-es jezsuita kollégiumalapításával vette kezdetét – hangzott el Szögi László előadásában. Pál Judit vázolta fel azt a történeti-politikai kontextust, amely az 1867-es kiegyezést követően a régiót jellemezte, kiemelve a nemzetiségek közötti (bizonyos mértékben mindmáig ható) kölcsönös félelmet, amit a korabeli bécsi politika a nemzetiségek egymás közti kijátszására használt fel. A merev román elutasításra és szász ellenállásra adott magyar válasz – az épülő nemzetállamoknak megfelelő gyakorlat szerint – a későbbi egyetemi oktatásban is megnyilvánuló asszimiláló politika volt. Az iménti tendenciával párhuzamosan – mutatott rá Szögi László – a németesítő törekvések az 1860-as években megbuktak és a fokozatosan kiépülő magyar kulturális/politikai intézmények egy későbbi egyetemalapítás lehetőségét körvonalazták. Ekként lehet számolni az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesülettel (EME) vagy az 1863-ban összehívott szebeni Magyar Országgyűléssel és ugyanabban az évben alapított kolozsvári magyar jogi akadémiával. Mind Karády Viktor, mind Nicolae Bocsan rámutatott a kolozsvári egyetem román nemzetiségű hallgatóinak elenyésző arányára. A századforduló környékén az intézmény túlnyomó többségét magyarok tették ki és az ekkor főként Bécsbe járó románok vagy német egyetemeket felkereső erdélyi szászok aránya elenyésző maradt. Karády Viktor széles bázisú adatokra támaszkodva, részleteiben vizsgálta a nemzetiségi és vallásfelekezeti megoszlás szerinti hallgatói részvételt. A karok közötti részvételi arányban (bölcsészeti, ezen belül nyelvészeti és természettudományi; orvosi és jogi kar) jelentős eltérések mutatkoznak a jogi kar javára. Az országos szinten is kimagasló arányszám – hangsúlyozta beszédében mind Lucian Năstasă Kovács, mind Karády Viktor – a könnyen megszerezhető vizsgáknak volt köszönhető. Az egyetem önálló matematikai és természettudományi karát Szenkovits Ferenc mutatta be, aki az önállósodó kar országos szinten is elsők között számon tartott kezdeményezésére hívta fel a figyelmet, minek élére a közismert erdélyi polihisztort, Brassai Sámuel professzort nevezték ki. Ana-Maria Stan már egy későbbi periódust szemügyre véve, alapvető változásról tudósít: a Ferenc József Tudományegyetem által képviselt német oktatási modellt követően a francia válik irányadóvá. A konferencia záróakkordjaként T. Szabó Levente igen mélyszántású előadása, az 1870-es, 1880-as évek tudományszemléletét vizsgálta és a tanszabadság elvének arra a kétarcúságára mutatott rá, ami egyrészről hihetetlen innovatív tudományos felfedezéseket tett lehetővé, másrészről a fogalom könnyen instrumentalizálhatósága révén, zsákutcákhoz is vezetett.
A konferencián nem tudott jelen lenni Cornel Sigmirean és T. Szabó Levente újonnan publikált munkájának társszerzője, Zabán Márta.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 25.
Demeter Zsuzsa kapta az EME Debüt-díját
Demeter Zsuzsának ítélte oda a bíráló bizottság (Gábor Csilla és Keszeg Vilmos) az Erdélyi Múzeum-Egyesület Debüt-díját, az elismerést Sipos Gábor EME-elnök adta át kedden a Jókai/Napoca utcai székházban. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály által első tudományos teljesítményekre kiírt díjat Keszeg Vilmos szakosztályi elnök javaslatára 2006-ban hozták létre. Azóta több mint negyven pályázat érkezett be elbírálásra, és megszakítás nélkül minden évben gazdára is talált a kitüntetés.
Idén hárman nyújtottak be egy-egy művet: Demeter Zsuzsa (Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája), Zabán Márta (Salamon Ferenc szakmai életútja. Hivatástörténeti esettanulmány) és Zörgő Ildikó Noémi (erdélyi #magyar #fiatalok #szavazás. A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása).
Szabadság (Kolozsvár)
Demeter Zsuzsának ítélte oda a bíráló bizottság (Gábor Csilla és Keszeg Vilmos) az Erdélyi Múzeum-Egyesület Debüt-díját, az elismerést Sipos Gábor EME-elnök adta át kedden a Jókai/Napoca utcai székházban. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály által első tudományos teljesítményekre kiírt díjat Keszeg Vilmos szakosztályi elnök javaslatára 2006-ban hozták létre. Azóta több mint negyven pályázat érkezett be elbírálásra, és megszakítás nélkül minden évben gazdára is talált a kitüntetés.
Idén hárman nyújtottak be egy-egy művet: Demeter Zsuzsa (Költői tradíció és könyvkiadás. Gyöngyösi István példája), Zabán Márta (Salamon Ferenc szakmai életútja. Hivatástörténeti esettanulmány) és Zörgő Ildikó Noémi (erdélyi #magyar #fiatalok #szavazás. A politikai kampányok speciális célcsoportjainak befolyásolása).
Szabadság (Kolozsvár)