Az Otthonom, Szatmár megye helytörténeti sorozat tizennegyedik kötete dr. Tempfli Imre: Dr. Scheffler János szatmári püspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó írásai /Szent–Györgyi Albert Társaság, Szatmárnémeti/ A helytörténeti könyvek sorában ez az első egyháztörténeti munka. 2002. márc. 26–án hatvan éve annak, hogy XII. Pius pápa püspökké nevezte ki dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári egyetem egyházjogi tanszékének tanárát. /Csirák Csaba: Az Otthonom, Szatmár megye könyvsorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 21./ Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. - Jilava, 1952. dec. 6./ az egyház vértanúja, bebörtönözték, a börtönben halt meg.

Korom Imre Az európai zsidóság helyzete XII. Piusz pápa korában című, alaposan dokumentált könyve számos új adatot mutatott be. Korom Imre hangsúlyozta, hogy XII. Piusznak a világháború alatt kifejtett humanitárius tevékenységéről alkotott képébe beilleszkedik a zsidók érdekében és védelmében végzett munkája is. A zsidók náci üldözése miatti aggodalma pápasága első éveitől igen erős volt, és nem mulasztotta el ezt nyíltan is kimutatni. A pápa részéről egy szenvedélyes hangú tiltakozás nem kényszeríthette volna ki a gyilkos tevékenység szüneteltetését, hanem lerombolta volna azokat a lehetőségeket is, amelyek megmaradtak a diplomácia számára, hogy fellépjen a zsidók érdekében olyan országokban, mint Magyarország és Románia. A pápa mindent megtett a zsidókért, amit csak diplomáciai, gazdasági és erkölcsi értelemben lehetett. 1958-ban, a pápa halálakor az akkori izraeli külügyminiszter, Golda Meir így nyilatkozott: „Osztozunk az egész emberiség gyászában. Amikor népünk rettenetes vértanúságot szenvedett el, a pápa fölemelte szavát az áldozatokért. ” Korom Imrét /sz. Lupény, 1979/ Dr. Jakubinyi György érsek szentelte pappá 2004-ben. Két évig a kolozsvári Szent Mihály plébánia segédlelkésze, jelenleg Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium diákjainak lelkivezetője és hitoktatója, ugyanakkor a Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet latin nyelv tanára. /Fodor György: Egy könyv, amely igazságot tesz. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./

Kolozsváron a Szent Mihály Caritas szervezésében két vallásos (jellegű) könyv bemutatóját tartották. Fodor György, a Piarista Rendtartomány képviselője vázolta Az európai zsidóság helyzete XII. Piusz pápa korában című kötet szerzőjének, Korom Imre pap életútját, aki a dél-erdélyi Lupényben született 1979-ben. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Gyulafehérváron, a teológián folytatta. „A Katolikus Egyházat sokan támadták és támadják. Negyven éve, a hatvanas évek elejétől közkedvelt témája lett az európai és amerikai liberális sajtónak az egyház szerepének boncolgatása a II. világháború alatt. Sok mindennel vádolják az egyház vezetőit, de talán a legsúlyosabb vád az, hogy a háború alatt a Vatikán szemet hunyt az európai zsidók kiirtása fölött, mert az akkori pápát, XII. Piuszt mély, baráti szálak fűzték a náci Németországhoz és akkori vezetőjéhez, Adolf Hitlerhez. Hogy ez az állítás nem igaz, hanem csak rágalom, az minden jóhiszemű keresztény, sőt nem keresztény számára is világos (...)”, idézte Fodor György a könyvből, majd kifejtette: több tény is azt bizonyítja, hogy az 1939–1958 közötti időszakban regnáló XII. Piusz pápa sokszor tiltakozott a zsidók meghurcolása miatt. Korom Imre kiemelte: XII. Piusz fegyvere az őszinte tárgyalás és az igazság volt. Ezt követően Geréd Vilmos karnagy, a Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet tanára ismertette a Dicsérjétek az Urat! második, bővített és javított kiadású énekeskönyvet. /Nagy-Hintós Diana: Kettős könyvbemutató a Caritasnál. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

Május 21-én Kolozsváron bemutatták Korom Imre Az európai zsidóság helyzete XII. Piusz pápa korában /Agapé Kiadó/ című könyvét. A könyv szerint „A múlt század pápái között XII. Piusz központi helyet foglal el nemcsak időrendben, hanem tevékenységének nagysága és gazdagsága miatt is”. A szerző könyvében korabeli dokumentumok felsorolásával olyan eseménysorokat tár a világ elé, amelyek az egymással vitázók érveikben nem igazán találhatók fel. Korom Imre hangsúlyozza, hogy XII. Piusz a világháború alatt kifejtett humanitárius tevékenységéről alkotott nagy képbe beleilleszkedik a zsidók érdekében és védelmében végzett munkája is. Maguk a zsidó szervezetek, egyéniségek több alkalommal kifejezték elismerésüket XII. Piusznak mindazért, amit a holokauszt idején értük tett. 1958-ban a pápa halálakor az akkori izraeli külügyminiszter, Golda Meir következőképpen nyilatkozott: „Osztozunk az egész emberiség gyászában. Amikor népünk rettenetes vértanúságot szenvedett el, a pápa fölemelte szavát az áldozatokért”. /Csomafáy Ferenc: Az „angyali pásztor” a háború pápája volt. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 3./

Október végén Kálmándon Scheffler János szatmári püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és boldoggá avatásáért imádkoztak az egybegyűltek. Scheffler János Kálmándon járt iskolába, s itt érlelődött meg benne a papi hivatás. Rómában kánonjogi doktorátust szerzett, Budapesten a hittudomány „királygyűrűs” doktorává avatták. Volt káplán, plébános, hittanár, székesegyházi szónok, teológiai tanár, s a kolozsvári egyetemen az egyházjogi tanszék tanára. Kimagasló irodalmi és tudományos tevékenységéért Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942-ben az újraegyesített szatmári egyházmegye püspöke lett. XII. Pius pápa győri püspökké nevezte ki, ő azonban nem menekült a rá váró megpróbáltatások elől, kérte a szentatyát, hogy Szatmáron maradhasson. A Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezetője legyen a Rómától független romániai katolikus egyháznak. A felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!) A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette, 1950-ben kényszerlakhelyre, Kőrösbányára száműzték. 1952. március 11-én letartóztatták. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását, de ezt nem vállalta. Egy idő múlva a jilavai földalatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett. 1952. december 6-án a börtönben meghalt. Jeltelen sírba temették. /Varga János: Scheffler János püspökre emlékeztek. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 18./

XII. Pius pápa számos módon fellépett a második világháború idején, hogy mentse az európai zsidókat a megsemmisítéstől – állapították meg egy nemzetközi tudományos konferencián Rómában. Zsidók és katolikusok szólaltak fel az összejövetelen XII. Pius védelmében. Úgy vélekedtek, hogy a pápa "sötét híresztelések" áldozata lett, amelyek szerint közönyös volt a náci rendszer által üldözött zsidók sorsa iránt. Dokumentumok vannak arra, hogy XII. Pius pápa nyilvánosan csakúgy, mint titokban fellépett a zsidók megmentése érdekében, és felszólította különféle országok katolikus intézményeit, hogy nyújtsanak menedéket az üldözötteknek. A Pave the Way nevű amerikai alapítvány diplomáciai táviratokat szedett össze, és az egykori pápa fellépésének köszönhetően megmenekült zsidók tanúvallomásait gyűjtötte össze. A szervezet kéri, hogy a holokauszt áldozatainak emléket állító jeruzsálemi Jad Vasem Intézet távolítson el állandó kiállításáról egy szöveget, amely szerinte rágalmazza XII. Piust. XVI. Benedek jelenlegi katolikus egyházfő Párizsban szólt elődjéről a franciaországi zsidó közösség képviselőivel találkozva. Emlékeztetett rá, hogy XII. Pius, aki 1939 és 1958 között volt a katolikus egyház feje, "a sötétség" korszakának nevezte a nácizmust. /Római konferencia XII. Pius pápa második világháború alatti magatartásáról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./

Az utolsó szó jogán
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet

Devictus vincit – Mindszenty József emlékest Kolozsváron
Mindszenty József bíborosra, esztergomi érsekre, Magyarország utolsó hercegprímására emlékezett születésének 120. évfordulóján a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén megtartott rendezvényen. Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kifejtette: Mindszenty a magyar katolikus egyház XX. századi kiemelkedő személyisége volt. Fodor György piarista konfráter arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy tudomása szerint ez az első, s mindmáig egyetlen esemény Erdélyben, amelynek során megemlékeztek Mindszentyről. – Nem először történik meg, hogy Kolozsvár elöl jár a kezdeményezések terén, egyházi vonatkozásban is. Mindszenty József követendő példa a Krisztus iránti papi engedelmesség szempontjából is – hangsúlyozta a konfráter. A Szent Mihály Plébánia Szent Cecília kórusa Potyó István karnagy vezetésével három ismert vallásos művet adott elő, Jancsó Miklós színművész pedig Mindszenty emlékirataiból olvasott fel részleteket.
Mindszenty József életét Kovács Sándor római katolikus főesperes ismertette. – Ki volt Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása? Egyéniségét a legválasztékosabban megfogalmazott szavak sem tudják méltóképpen a mai nemzedék elé tárni. Születésének 120. évfordulóján megpróbálom feleleveníteni erőt sugárzó és irányt mutató tanítását – tette hozzá a főesperes, majd boldog II. János Pál pápát idézte, aki szerint „Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát, olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyva ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért”.
Kovács Sándor előadásából megtudtuk: Mindszenty József a Vas megyei Csehimindszenten született 1892. március 29-én, szülei Pehm János és Kovács Borbála voltak. Ifjú korában újságíró akart lenni, aki tollal harcol minden ellen, ami gonosz, ám az akkori erdélyi püspök, gróf Majláth Gusztáv Károly kérésére elhatározta, hogy pap lesz. Érettségi után a szombathelyi szemináriumban kezdte el teológiai tanulmányait. 1915. június 12-én szentelte pappá a szombathelyi székesegyházban Mikes János megyéspüspök. Első szolgálati helye Felsőpaty településen volt. 1917. február 1-jén kinevezték a zalaegerszegi állami főgimnázium hittan tanárává. Az 1919-es vörös őszirózsás forradalom idején rövid ideig letartóztatták, és kitoloncolták a megye területéről. Huszonöt évesen megbízták Zalaegerszeg plébániájának és az ide tartozó filiálék vezetésével. Javaslatára új népiskolák létesültek, zárdatemplomot építtetett. Elvállalta a Keresztény Párt megyei elnökségét. Ezt azzal indokolta meg, hogy „A lelkipásztori életben a politika szükséges rossz. De mivel a politika ledöntheti az oltárt és romlásba viheti a halhatatlan lelket, súlyosan kötelező lelkipásztori feladatnak tekintette a szavazó polgárok alapos tájékoztatását”.
1927-ben az egyházmegye zalai részének püspöki biztosává nevezték ki. Az elkövetkező évtizedben 9 új plébániatemplom, 7 plébániaház, 9 ideiglenes miséző hely, 11 ideiglenes plébánialak, 12 új iskola és egy aggmenhely felépítését valósította meg. 1937-ben pápai prelátusi tisztséggel tüntették ki, majd 1944. március 4-én XII. Pius pápa veszprémi megyéspüspöknek nevezte ki.
– Róma választása azért esett Mindszenty Józsefre, mert a püspöki kar megerősítésére olyan főpapokat kívántak, akik a háború befejezésének időszakában kemény és állhatatos, a totalitárius rendszerrel szembeszegülő, az egyházhoz és a hazához hűek maradtak – magyarázta Kovács Sándor.
Az 1944-es zsidóüldözés közepette védelmébe vette az üldözötteket: körlevélben hozta az ország közvéleményének tudomására állásfoglalását. 1944. november 27-én a nyilasok újból fogságba vetették. 1945. húsvét éjszakáján, április 20-án térhetett haza székvárosába, Veszprémbe. XII. Pius pápa 1945. szeptember 15-én nevezte ki esztergomi érseknek, majd ugyanazon év októberében iktatták be érseki és hercegprímási kettős méltóságába. XII. Pius pápával először 1945. decemberében találkozott. 1946. februárjában a pápa bíborossá avatta. 1948-ban Mária-évet hirdetett meg: fáradhatatlanul járta az országot, hogy imádságra és engesztelésre szólítsa fel a nemzetet, és a magyarok Nagyasszonyának pártfogását kérje az újjáépítéshez. A kommunista hatalom kémkedéssel, valutaüzérkedéssel és összeesküvéssel vádolta, majd 1948. december 26-án letartóztatták. 1949. február 3-án kirakatperben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1956. október 31-én kiszabadult, ám ez csak a forradalom leveréséig tartott, akkor újra közellenséggé nyilvánították. Ezt követően másfél évtizedet az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén töltött, majd 1971. szeptember 28-tól a bécsi Pázmáneumban tartózkodott. 1975-ben bekövetkezett haláláig járta a világot, felkeresve és lelkesítve a hazájukból elmenekült magyarokat. Először a saját maga által választott osztrák búcsújáróhelyen, Máriacellen temették el, majd 1991. május 3-án az esztergomi bazilika altemplomában, annak érseki sírkápolnai részében kapott végső nyughelyet.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: Mindszenty boldoggá avatási eljárása folyamatban van.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Antal-szobráról és alkotójáról, Vámszer Imre iparművészről
1939. február 10-én elhunyt XI. Pius pápa, akit Eugenio Pacelli bíboros XII. Pius néven március 2-án követett Szent Péter trónján.
A Bányai János szerkesztette Székelység 9. évfolyamának 7-8. összevont számában néhány mondatos hír tudósított az erdélyi híveknek az esemény feletti öröme és tiszteletadása kifejezéséről. „A csíksomlyói csodatevő Szűz Mária-szobor másolatát ajándékozták az erdélyi róm. kat. hívek a megválasztott új pápának. A szobor művészi másolatát Vámszer Imre iparművész készítette, aki felsőbb elismerést kapott szép munkájáért.” Vámszer Imre (Nagyszeben, 1903 – Sao Paolo, 1970) szobrász és iparművész 1939-ben a kolozsvári Szent Mihály egyházközségnek is faragott egy műalkotást, Szent Antalnak és a kis Jézusnak a főtéri plébániatemplomban mai napig megcsodálható szobrát.
Vámszer Imre nemcsak a fafaragásban, a festészetben és a rajzolásban is kipróbálta művészi képességeit. Alkotásai között tartjuk számon az avantgárd szellemiségű Lovas (1932) címen megismerhetett ceruzarajzát, melyet Dél-Amerikában alkotott. Az erdélyi tájaktól meglehetősen szokatlan módon, nem fenyőfák, hanem az ottani vidékhez alkalmazkodva, hatalmas kaktuszok közé helyezte paripáján vágtató lovasát. Szülővárosa ihlette festményét, az egykori második várgyűrű, A szebeni Kispiac meseszerűen idillikus akvarelljét. Néhány évvel későbbről fából készült szobrai maradtak fenn. Az otthoni környezetet idéző székelykapu-makett (1935), a dinamikát és erőt sugárzó Lakatos (1936), valamint 1939-ből a XII. Pius pápának ajándékozott csíksomlyói Szűz Mária-szobormásolat és a Szent Antal a kis Jézussal. A grafikához sem lett hűtlen, az Erdély honismereti folyóirat 1942. évi címlapját és egyik lapszámában (1942/3.) testvérének, Vámszer Géza néprajzosnak A székely juhtúró készítése című írásához készült rajza díszíti.
A Szent Mihály plébánia levéltárában fennmaradt az 1939. július 24-én kötött szerződés és a levelezés, melyek segítségével rekonstruálható a teljes munkafolyamat, a Szent Antal-szobor megszületése. Eredeti elkészülési határideje 1939. október 21. volt, melyet december 15.-ére módosítottak. A levelekben szereplő személyekről néhány adat. Ft. Veress Ernő hittantanár, 1917-ben az Erdélyi Tudósító, 1939-ben Márton Áronnal az Erdélyi Iskola folyóirat szerkesztője. Miután 1938. december 24-én XI. Pius pápa Márton Áront megyéspüspöknek nevezte ki, az új püspök kolozsvári plébánosi beosztását megtartva, segítségül Veress Ernő szentszéki tanácsost tette meg a Szent Mihály plébánia vicarius adiutorának, helyettes plébánosának. A másik levelezőpartner Dr. Kedves András, a Szent Mihály egyházközség gondnoka, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztályának választmányi tagja.
A levelezésanyagban fontos adalék a csíksomlyói Mária-szobor megrendelésének felvetése. Márton Áron püspök a somlyói Szűzanya lábánál nőtt fel, ezért hihetőleg az ő gondolata lehetett, hogy az új pápa, XII. Pius somlyói kegyszobor-másolattal való megajándékozása után a Szent Mihály-templom is kaphasson székelyföldi szülőföldjéhez köthető ereklyét, a keresztények Édesanyjának földi formában elképzelt művészi ábrázolását.
1.
A Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség és Vámszer Imre szerződése
(Kolozsvár, 1939. július 24.)
Szerződés
létrejött egyfelől a cluji Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség, másfelől Vámszer Imre szobrász, Sibiu Bruckenthal utca 34. szám alatti lakos között, a cluji Szent Mihály-templomban felállítandó Szent Antal-szobor elkészítésére és leszállítására vonatkozólag, az alábbiakban:
1. A cluji Róm. Kat. Szent Mihály Egyházközség a cluji Szent Mihály-templomban való felállítás céljából egy 1.30 cm, azaz egy méter harminc centiméter magas éger- vagy juharfából készítendő, barnára pácolt, lenolajjal beeresztett Szent Antal faszobor készítésével bízza meg Vámszer Imre szobrászt. A szobornak Szent Antalt a karján a gyermek Jézussal kell ábrázolnia a templom gótikus stílusához alkalmazottan. A szobor külső kivitelére irányadó a Kirchliche Kunst című szakmunka 1924-25. évfolyamának XXI. kötete 115. oldalán található Szent Antal-szobor, melyhez a készítendő szobornak legalábbis megközelítően hasonlítania kell.
2. Vámszer Imre az első pontban foglalt megbízást az ott részletezett elkészítési feltételek mellett vállalja.
3. A szobor elkészítéséhez szükséges anyagnak, azaz fának, lenolajnak, pácoló anyagnak stb. beszerzési árát, továbbá a szobor elkészítésének munkadíját és Clujra való összes szállítási költségeit felek kölcsönösen 17.000 Leiben, azaz Tizenhétezer lejben állapítják meg, mely összegért Vámszer Imre köteles a szobrot teljesen elkészítve megrendelőnek Clujon átadni. Ezenkívül sem anyagbeszerzés, sem munkadíj, sem Clujra való szállítási vagy csomagolási költség címen Vámszer Imre semmit sem követelhet.
4. A 3. pontban megállapított árból megrendelő Egyházközség köteles e szerződés aláírásakor 5.000 Leit, azaz Ötezer leit Vámszer Imre kezéhez lefizetni. A hátralékos 12.000 Lei a szobor átadásakor fizetendő.
5. A szobor legkésőbb 1939. október 21-én [áthúzva, kézírással az új dátum] december 15-én adandó át teljesen elkészítve a vevőnek Clujon. Amennyiben Vámszer Imre az átadást – vis maior esetét kivéve – bármilyen okból halasztaná, a késedelemért minden felelősség őt terheli. Különösen pedig köteles az Egyházközségnek minden megkezdett hónapi késedelemért 2.000 lei, azaz Kettőezer lej poenalét fizetni, melyet az Egyházközség a szobor árából azonnal levonhat. Jogosult az Egyházközség késedelem esetén tetszés szerint akár a megrendelést visszavonni, a szobrot mással elkészíttetni, mely esetben a 3. pontban megállapított ár és az ekképpen rendelt szobor ára között az Egyházközség terhére esetleg mutatkozó árkülönbözetet Vámszer Imre köteles az Egyházközségnek azonnal visszafizetni. Ezenkívül köteles Vámszer az előlegbe kapott 5.000 leit is azonnal visszafizetni.
6. A szobor elkészítésével és szállításával járó összes veszélyek, különösen a szállításnál előfordulható összes rongálások Vámszer Imrét illetik. Általában az átadásig a szobrot érhető bármiféle sérelem Vámszer Imre veszélyére és kárára történik, vis maior esetét kivéve.
7. Amennyiben a szobor átadásakor az tűnne ki, hogy az az 1. pontban megállapított feltételeknek nem felel meg, Egyházközség az átvételt megtagadhatja, mely esetben joga van az 5. pontban előírt rendelkezéseket alkalmazni, és a szobrot akár mással az ott írt követelmények terhe alatt elkészíttetni.
8. Ha az Egyházközség a 7. pontban írt okok miatt az átvételt megtagadná, mindkét fél jogosult egy művészi szakbizottság összehívását követelni, mely felekre nézve kötelezően dönt a tekintetben, hogy a szobor az 1. pontban írt feltételeknek teljesen megfelel-e vagy sem? E szakbizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt küld ki, akinek egybehangzó véleménye kötelező a felekre. Véleményeltérés esetén a két szakértő egy közösen választott harmadik szakértő döntése alá bocsátja a kérdést. Ha e szakértő megválasztására nézve felek szakértői nem tudnak megegyezni, az általuk jelölt egy-egy szakértő közül sorshúzással jelölik ki a felülvizsgáló szakértőt. E szakértő döntése felekre megfellebbezhetetlenül kötelező.
9. Miután a szobor szobortalapzatra lesz állítva, a talpazat, valamint a térdeplő rács elkészítéséhez szükséges tervrajzot és pontos méreteket Vámszer Imre szintén köteles legkésőbb 1939. augusztus 15-ig a megrendelő Egyházközségnek átadni. E rajzok elkészítési árát felek 1.500 Leiben, azaz egyezerötszáz leiben állapítják meg, mely összeg a rajzok átadásakor fizetendő. Egyidejűleg köteles Vámszer Imre a talpazat elkészítéséhez a szobor és a talpazat közötti művészi harmónia pontos betartása mellett szükséges faanyag mintáját is megrendelőnek átadni.
10. A talpazat tervrajzának elkészítését és átadását illetően is érvényesek a jelen szerződésben a szoborra nézve megállapított rendelkezések azzal, hogy a megállapított határidőbeni nem szállítás esetére a szobornál kikötött havi 2.000 Lei poenalé helyett havi 500 Lei poenalé értendő. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a megrendelő a tervrajzokat akár mással is elkészíttethesse az 5. pontban erre az esetre írt következmények mellett.
Felolvasás és helybenhagyás után alólírt tanúk jelenlétében felek által helybenhagyva aláíratott.
Kolozsvár, 1939. július 24.
Veress Ernő
Dr. Kedves András
Vámszer Imre
2.
Vámszer Imre levele Ft. Veress Ernőnek
(Nagyszeben, 1939. augusztus 6.)
Mélyen tisztelt Plébános helyettes úr!
Tegnap délután köszönettel megkaptam az 5000 Leit előlegképpen, melyet a levélben nyugtázok.
Hétfőn reggel rögtön megrendelem a fatömböt, hogy nehány nap múlva hozzáfoghassak a faragásnak, mert az összes tanulmányrajzokkal elkészültem.
A kolozsvári ottlétem alatt említést tetszett tenni egy életnagyságú somlyói Mária-szoborról. Szabad-e remélnem, hogy ha a Szent Antal jól sikerül, a Mária-szobor is meg lesz majd rendelve, vagy komolyan számításba jön.
Nagyon szépen kérem, szíveskedjék erre vonatkozólag némi ígéretet adni és az egyházi tanácsban esetleg szóvá tenni, hogy annál nagyobb örömmel dolgozzak a Szent Antal-szobron.
Köszönöm ismételten szíves és becses jóindulatát irántam, melyet kérem, a jövőben se vonjon meg tőlem.
Legkiválóbb tisztelettel és alázattal Vámszer Imre
Szeben, 1939. VIII. 6.
3.
Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak
(hely és dátum nélkül, az egyházközség 1939. szeptember 1. dátummal iktatta)
Kedves András!
Leveledet a mai napon köszönettel megkaptam és nagyon szépen köszönöm, hogy hozzám fordultál, azaz ajánlottál.
Ez egy igen szép munka lenne, mert szeretem az egyházi szobrászatot és őszintén bele tudok mélyedni.
Már hozzá is fogtam az egésznek az elgondolásával, de egyelőre rajzot még nem küldhetek, mert annak alaposan utána akarok nézni.
Az a sárgás oszlop valószínűleg homokkő lesz v. pala. Ehhez jól találna vöröses barna égerfa, pácolva és lenolajjal beeresztve, amitől nemes matt fényt kap.
A szobor 3/4 embermagasság mellett 100–120 cm magas lesz. Szóval egy ilyen nagy fatömbből kell kihámozzam az alakot. Ehhez élő modell után tanulmányrajzokat kell készítsek 3 oldalról.
Csak az előkészítések és a faragás összesen 3 hónapot fognak igénybe venni. A Brukenthal Múzeumban előzetesen tanulmányozni fogom a gótikus Szent Antal méreteit és minden részletét.
Az ára szállítással és mindennel együtt 17.000 Leibe kerülne. Ez normális ipari ár, mert ha gipszből rendelnétek külföldről 9.000 Leibe jön.
Én megígérem, hogy komoly lelkiismeretes munkát adok, és ha a határidőt ki lehetne esetleg tolni, még jobb lenne. Magam is több lelket vinnék bele a munkába.
Becses válaszodat várva maradok legszívélyesebb üdvözlettel Imre
U. i. Kérlek mérjétek meg a talpazatot milyen nagy (szélesség-hosszúság), amire a szobor állítva lesz.
4.
Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak
(Nagyszeben, 1939. szeptember 30.)
1939. 9. 30.
Kedves András!
Megnyugtatásképpen közlöm, hogy a szobor szépen halad, úgyhogy csak vis maior esetén akadna meg a munka.
Nem vagyok bizonyos benne, hogy megkapták-e a rajzokat annak idején? Kérlek, írj egy lapot erre vonatkozólag nekem. Esetleg ha lehetséges, küldd el kérlek, a rajzokért járó összeget is. Készül-e az ajtómélyedés és a kő talpazat? Írj kérlek, ezekről is bővebben.
Szívélyes üdvözlettel Imre
SAS PÉTER, Szabadság (Kolozsvár)

Templom a Hargitán
„Szó, szó, szó” – mondja Hamlet. „De mi a veleje?” – hangzik rá a kérdés Poloniustól. Mélyen elgondolkodtató, hogy mennyi minden rejlik egy egyszerű szó, egy egyszerű mondat mögött. Keresztényellenesség. Csak egy szó. Mégis benne az egész világtörténelem. Az Ó- és Újtestamentum minden rezdülése, a kereszténység terjedése, eluralkodása a világon, a keresztes háborúk, az inkvizíció szörnyűsége, a reformáció. A szó mögött rejtőzik Magyarország Európához tartozása, felemelkedése, államalapítónk zsenialitása. És ott lapul az iszlám 150 éves zsarnoksága, Mindszenty bíboros örök érvényű lelki ereje és kitartása, és a kommunizmus legalább százmillió embertársunkat és hitét kiirtó kegyetlensége is.
Ma pedig erre a múltra épül a nemzetállamok végleges eltörlésére irányuló liberális törekvés, a gyökerekhez való ragaszkodás felszámolása, a keresztény hit föld színéről történő eltörlésének elementáris erejű célja, s fajunk megcsúfolása, álságos emberi jogi jelszavak mögé bújtatva. S bizony, az ember- és nemzetellenes ultraliberális eszme nyilai gyakran célba érnek.
Az Európai Unió bürokratái rettegtek attól, hogy a kereszténység megtartóerejét rögzítse a szervezet alapokmánya. Márai Sándor így írt: „Ha a keresztény Európa meg akarja tartani vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát… Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy, és az élethez való jogunk.” E szavak rögzítésekor 1941-et írtunk. Ma 2017-et. Soha aktuálisabb gondolatok Európáról, mint Márai 76 éves szavai.
Keresztényüldözés Európában. Szó, szó, szó. És a „veleje”? 2010-ben Franciaország lakosságának 28, Németországnak 25, Hollandiának 42 százaléka vallotta magát ateistának. Európa roskadozik a „funkcióváltó” templomoktól.
A holland Arnheimben a Szent József-katedrálisban görkorcsolyáznak, más templomokban konditerem és szupermarket működik. Glasgow-ban az Òran Mór [skót gael nyelven: „nagy dal” – a szerk.] névre átkeresztelt templomba kocsma települt. Edinburgh-ban a skót egyház honlapon hirdeti a templomokat eladásra. Manchester közepén a valamikori Szent György-templom tornyában luxuslakás épült. A The Wall Street Journal adatai szerint az elmúlt években az anglikán egyház átlagban évente húsz, a német katolikus egyház ötven templomot zár be. Tény, hogy a kommunisták ugyanúgy féltek a kereszténységtől, mint ma a liberálisok, mert a történelmi egyházak szerepe mindig is jelentős volt, ha létezhettek. Vallási, erkölcsi, oktatási, karitatív, egészségügyi, nemzetösszetartó szerepük elvitathatatlan minden társadalomban.
Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben is rengeteg a romos, magára hagyott, vagy éppen tóba süllyesztett keresztény templom. S amikor napjainkban a legádázabb jeleit tapasztaltuk az újabb keresztényüldözésnek, a keresztényellenességnek és az erőszakos iszlamizációnak, amikor már temettették velünk a keresztény hitet, történt valami. Tán isteni elrendelés?
2016. szeptember 18-án leégett egy katolikus templom Székelyföldön, Atyha községben. Volt ugyan villámhárítója, de a természet ereje nagyobb volt az emberi képességeknél. A templom a történelem során súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül az 1790-es években történő megépítése óta.
1867-ben leégett, 1927-ben vihar vitte el a tornyát. És most ismét megtörtént a lehetetlen: ugyanabba a templomba csapott a mennykő. Mintha a mennybéli Atya elrendelte volna, hogy a Sóvidék legmagasabb pontján, több mint 700 méter magasan álló, messziről is jól látható templomot a községben uralkodó végtelen szegénység ellenére újra és újra fel kell építeni. A kereszténység és Isten dicséretére és a hívők lelke érdekében. Mert nem lehet feladni. Még a keresztényellenesség reneszánszában sem. Kétszáz, főként idős magyar lakja a települést. Mindnyájuk egy életen át tartó munkája sem tudná talán előteremteni az újjáépítéshez szükséges 112 millió forintnak megfelelő román valutát. Adorján Imre atya augusztusban került a plébániára, abban bízva, hogy szép, nyugodt nyugdíjasévei lesznek a Hargita tövében.
A templomban volt a tragédia idején, s csak az életét tudta megmenteni egy miseruha kíséretében. Könnyeivel küszködve mondta el a kameráknak, hogy ők egyedül képtelenek lesznek megépíteni Isten házát. Így a felszentelt ravatalozóba költözött a hit gyakorlása. Shakespeare sem találhatott volna ki szimbolikusabb üzenetet. Székelyföldön az Atyha (Atya) nevű községben a XXI. századi keresztényüldözés idején Isten imádata a ravatalozóba kényszerült.
De megtörtént a csoda. Összefogtak az anyaországi, a romániai, a clevelandi magyarok, civil szervezetek, erdélyi önkormányzatok és a magyar állam, s fél év alatt összeadták az új templom anyagi fedezetét. A magyarok megint fityiszt mutattak a liberális, istentagadó világnak, mert a magyarok többsége mélyen a lelkében érzi, hogy több évezredes fennmaradásunkhoz az isteni hit kellett. Így ezeknek az embereknek a jóvoltából Atyhában a mennyei Atya visszatérhet a ravatalozóból a templomba.
Templomépítés összefogásból. Csupán szavak. De mit is takarnak? A keresztény értékrend visszatérését egy olyan világba, amely már ünnepelte a nihilizmust, az önmagát megtagadó emberi lényt, a szabályok nélküli, önpusztító nyílt társadalmat. A Civil Összefogás Fórum a páratlan sikertörténet megünneplésére és még egy utolsó adomány biztosítására jótékonysági estet szervez nagyszerű művészek közreműködésével a Vigadó dísztermében március 13-án, este 7 órakor.
Ünnepelünk. Szó, szó, szó. De ami mögötte van, az remélhetőleg az istentagadó világ összeomlásának kezdete. A magyar nemzet egy része megint irányt mutatott. Köszönet érte! S boldogan értünk egyet XII. Pius pápa gondolataival: „A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.”
Bencze Izabella
A szerző jogász
Magyar Idők

Bogdánffy Szilárd mindig felfelé nézett
Október 3-án, kedd este, Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén Exc. Böcskei László megyés püspök szentmisét mutatott be a nagyváradi Székesegyházban. Prédikációjában hangsúlyozta: a vértanúhalált halt főpásztor egyenes ember volt, kitartóan haladt a cél felé.
A bevezető részben Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: amikor a történelem folyását szemléljük, általában korokról szoktunk beszélni, attól függően, hogy milyen személyeket, szemléletet, berendezkedést határozunk meg, akarunk leírni, jellemezni. Vannak kiemelkedő, fényes periódusok, amelyek a fejlődés jeleit hordozzák, és vannak hanyatló korok is, amikor azt tapasztaljuk, hogy elszabadult az igazságtalanság és a gonoszság. Akárhogy nézzük azonban a dolgokat, azt láthatjuk, hogy mindig léteznek olyanok, akikről nem mondható el, hogy fent vagy lent voltak, ugyanis ők egyenesek voltak, kitartóan haladtak egy nemes cél felé, akár áldozatok árán is. Ilyen volt Bogdánffy Szilárd is: egyenesen állt, kitartóan követte Krisztust, amikor pedig rá emlékezünk, nem csak a közbenjárását kérjük, hanem azt is, hogy mi is olyan célratörő, kereső emberek legyünk, mint ő.
Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Homíliájában az egyházmegye főpásztora felidézte, hogy Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született és 1934. június 29-én szentelték pappá. Ezután egy tevékenységekben gazdag időszak következett az életében, főleg tanárként és nevelőként, de lelki vezetőként is szolgált egyházi intézményekben, iskolákban, illetve közben püspöki titkár, tanácsadó is volt. Egy olyan korszakban teljesített szolgálatot, amikor az egyház hagyományos struktúrái megpróbáltatásoknak voltak kitéve a regnáló hatalom részéről, mely szét akarta verni mindazt, ami évszázadokon keresztül megszilárdult, de nem illett bele az új ateista rendbe. És a váradi egyházmegye is egy ilyen szálka volt a kommunisták szemében. 1948-ban XII. Piusz pápa életre sújtó, az egyház javát biztosító döntést hozott azt látva, hogy sötét fellegek közelednek: első lépésként helyettes ordináriusokat nevezett ki, majd 1948 és 1950 novembere közt püspökök lettek titokban felszentelve. Bogdánffy Szilárdot 1949. február 14-én volt titokban püspökké szentelve a bukaresti nunciatúra kápolnájában, és hamarosan, április 6-án már le is tartóztatták őt. Innen kezdődik saját kálváriája, melyen keresztül meghozta a végső áldozatot. 1953 októberéig Nagyváradon, Máramarosszigeten, Bukarestben, Zsilaván, Capu Midián és Nagyenyeden raboskodott. A sok bántalmazás, nélkülözés, éhezés, embertelen bánásmód felőrölte az egészségét. Emiatt és az elégtelen orvosi kezelésnek betudhatóan 1953. október 1-jén vértanúhalált halt. 2010. október 30-án iktatták a boldogok sorába a nagyváradi Székesegyházban. Ő volt az első azok közül, akik a hazai kommunista hatalom áldozatai, és boldoggá lettek avatva: dr. Scheffler János Szatmárnémetiben, Vladimir Ghika Bukarestben és Anton Durcovici Jászvásáron.
Kell egy kulcs
Arról is beszélt Böcskei László: napjainkban sajnos olyan világban élünk, amikor az én és a most, a nekem és az itt, az értem és az azonnal a fontos, amikor a jövő, az értékek kerülnek szóba. Ilyen helyzetben különösen lényeges, hogy igazodjunk valakihez, vagy valamihez, kell egy kulcs, mely megnyitja a kaput abba az irányba, mely az emberiség javát szolgálja. Hívő emberként pedig nem kesereghetünk, hiszen van kitől tanulnunk. Nem azoktól, akik saját okoskodásuk miatt gondolták azt magukról, hogy naggyá lettek, hanem akik a Krisztushoz való igazodásuk folytán váltak valóban azzá. És ilyen volt Bogdánffy Szilárd is, egy olyan kor embere, melyet sokan legszívesebben kitörölnének az emlékezetükről, nem beszélnének róla, a vértanú püspökről pedig azt mondják, hogy túl brutális üzenetet közvetít, a magatartása pedig radikalizmust sugall. Hozzánk azonban közel áll Bogdánffy Szilárd, hiszen mi sem élünk egy megpróbáltatásoktól mentes világban, nem vagyunk megkímélve a küzdelmektől és megpróbáltatásoktól, miközben tudnunk kell nekünk is, hogy igazán értékes dolgokat csak áldozatok árán lehet elérni, és nem céltalanul bolyongunk, hanem küldetésünk van. Ezért kell igazodnunk őhozzá, aki dr. Boros Béla érsekhez hasonlóan mindig felfelé nézett, és a kipróbált hit ikonjaként nem görbült meg, mert tudta: kicsinek lenni, szinte megsemmisülni a világ előtt – ez emel fel igazán és teszi jelszerűvé az életünket. És ez nem egy olcsó reklám, hanem kipróbált életminta, ami célhoz vezeti mindazokat, akik Istennel, Istenre hagyatkozva építenek. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Volt egyszer egy Szentháromság vagy Nits-féle patika (II.)
1941-ben a Magyarországi Gyógyszerész Egylet képviselői erdélyi körútjuk során felkeresik a Szentháromság gyógyszertárat is. Tapasztalataikról beszámolva, a Gyógyszerészi Szemle szaklapban többek között Nits János gyógyszerész tradíciószeretetét méltatják, megállapítva, hogy a patika berendezése muzeális értékű. (A 18. századbeli, barokk stílusú, nyolclábú officinai asztal ma Kolozsváron van, az egykori Hintz-féle patikában lévő gyógyszerészet történeti múzeum egyik legértékesebb darabja.)
Nits János gyógyszertára, bár Kolozsvártól kissé távol esett, ellátottsága és műszaki felszereltsége szempontjából egyáltalán nem egy „vidéki” patika benyomását keltette, és ő maga sem vált „vidéki” patikussá. Sohasem szakadt el Kolozsvártól, volt tanáraival, gyógyszerész kollégáival folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Ha csak lehetősége nyílt, részt vett a különböző szakmai rendezvényeken, gyógyszerész összejöveteleken. Folyamatosan képezte magát, szaklapokat járatott, amelyeket nem csak olvasott, de közölt is bennük. Szakírói tevékenysége sem elhanyagolható. Már egyetemista korában közölt a szaksajtóban, az akkor megjelenő Gyógyszerészi Hetilap hasábjain, az egyetemi önképzésről, valamint a nyugdíjintézetek fontosságáról értekezett. A rendszerváltás után Kolozsváron az évek során különböző nevek alatt megjelenő, gyógyszerészeti szaklapokban jelentek meg figyelemfelkeltő írásai.
A változó idők során folyamatosan részt vett a különböző szakmai szervezetek tevékenységében. 1929-től az Erdélyi és Bánáti Gyógyszerészek Korpótlékos Nyugdíjintézetének döntőbírósági testületének tagja, majd az újabb impériumváltást követően, 1941-től a Magyar Gyógyszerész Egyesület Kolozs megyei választmányának tagja.
Egyházi és közéleti tevékenysége
Nits János hitbuzgó keresztény ember volt, de vallásosságát nem a képmutató ájtatosság, hanem az egyházközségi életben való tevékeny részvétel jellemezte. Egyházát, a Szent Ferenc-plébániát erkölcsileg és anyagilag is bőkezűen támogatta, annak évekig tanácsosa volt. Hatékony és áldásos egyházi tevékenységének elismeréseként Majláth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus püspök 1922-ben a szamosújvári római katolikus egyház (közismert nevén a barátok temploma) főgondnokának nevezte ki. Részlet a 6245/1922-es kinevezési okmányból:
„Tekintetes NITS JÁNOS gyógyszerész úrnak, KRISZTUSBAN KEDVELT HÍVŐNKNEK ISTENTŐL ÁLDÁST ÉS ÜDVÖT! Az Istentől Reánk bízott erdélyi egyházmegye szellemi, és anyagi, egyházi és iskolai érdekeink előmozdítása szempontjából az egyházmegyei szabályok értelmében Püspöki Elődeink példáját követve, a hitközségek egyházi kormányzatába egyes világi kath, hívönket is részesítjük. Tesszük ezt azon reményben, hogy ők e megtisztelő bizalomnak a jelzett magasztos kötelmek pontos teljesítésével akként felelnek meg, hogy mint fiuk segítik az atyát a háztartásban, védik a házi bajokban, oltalmazzák szabadságát és függetlenségét, őrzik javait és jogait és tisztelettel meghajolva az egyedül üdvözítő Anyaszentegyház törvényei előtt, szigorúan őrizkednek attól, hogy az egyházban és a hozzátartozó intézmények körében az egyházi főhatóság s a lelkész mellőzésével önnállólag rendelkezzenek. E szent célból a szamosújvári latin szertartású rom. kath. egyházközségnek KEDVESSÉGEDDEL szemben nyilvánult bizalmához járulva, Püspöki joghatásunk erejével KEDVESSÉGEDET A SZAMOSÚJVÁRI LATIN SZERTARTÁSÚ ROM. KATH. EGYHÁZ FŐGONDNOKÁNAK KINEVEZZÜK.”
Két évtizeden keresztül szolgálta ilyen minőségben egyházát. Legjobb tudása és a püspöki intelmeknek megfelelően intézte a plébánia világi ügyeit, ezért nem csoda, hogy halálát követően a Szent Ferenc rend konfratereként emlékeznek meg róla.
Egyházi tevékenysége mellett Nits János a közélettől sem maradt távol. Hosszú éveken keresztül városi tanácsos, és mint ilyen tevékeny részese a közügyek intézésének is. Becsülettel és alázattal végezte és intézte a rá bízott feladatokat, példát mutatva tanácsos társainak. Képviselői hitvallását, a második világháború kezdetén, az újonnan alakuló városi tanács beiktató ülésén mondott beszédében így foglalta össze:
„…Ezen terem, hol városunk vezetői fognak tanácskozni, ez is sokszorosan lekicsinyített mása a nagyvilágnak. Kérve kérem tehát a városi képviselőtestület minden tagját, hogy sohase feledjék el itt sem a krisztusi parancsot: a szeretetet, egymás megbecsülését, akkor biztosítva lesz a város egészséges haladása, fellendülése, békéje és nyugalma. Itt, e teremben, gondosan mérlegeljünk minden szót, minden gondolatot és minden tettet, egyéni érdek, önzés, hiúság és nagyravágyás itt ne találjon talajra, így segíthetjük elő legjobban Szamosújvár előrehaladását. Itt nem győzhet a harag, hanem az érv. Ne győzhessen itt a széthúzás, a harag, (a kákán is csomót keresés), hanem a becsületes együttműködés, a jóindulatú és szorgalmas munka és a tárgyilagos kritikai szellem. Úgy szolgálhatjuk legjobban az egyéni érdekünket is, ha mindig a város javát tartjuk szem előtt, ezzel polgártársaink háláját és megbecsülését vívjuk ki.”
A család: jólét, béke, szeretet jellemezte
Nits János, Szamosújvárra kerülése után nem sokkal feleségül vette a Bányai család Szeréna nevű lányát, akivel négy évtizeden keresztül boldog családi életet élt. Szeréna szülei, Bányai Gyula és Bárány Mária a város köztiszteletnek örvendő polgárai, régi örmény családok leszármazottai voltak. Kellemes megjelenésű, okos, és mint általában a tehetős örmény családok gyermekei, művelt asszony volt. Beszélt németül, tudott zongorázni, és szeretett kiváltképp csendéleteket festeni. A háztartást ő maga irányította, szívesen fogadott vendégeket. A házban olyan előkelő vendégek is megfordultak, mint Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész, egyetemi tanár, Bányai Elemér újságíró, író (írói álneve: Zuboly), Gopcsa László jogász, közíró, helyettes államtitkár, Fáy Szeréna színésznő, vagy Clemens Albert (Béla), a rettegi gyógyszerész. Nagy részükhöz szegről-végre rokoni szálak fűzték, akárcsak Hollósy Simon festőművészhez – Szeréna apai nagyanyja is Korbuly lány volt –, aki szintén a Nits-ház szívesen látott vendége volt. Nits Jánosné, akinek anyai nagybátyja Bárány Lukács, a Szentháromság örménykatolikus templom lelkésze volt, férjéhez hasonlóan, vallásos asszony volt. Az Oltár Egylet elnökeként az egyházközösség erősítéséért kifejtett tevékenységének elismeréseként XII. Pius pápa 1945 nov. 9-én a Pro Ecclesia et Pontifice (Egyházért és Pápáért) becsületkereszttel tüntette ki. Hat gyereket hozott a világra, akik közül ötön érték meg a felnőttkort: Margit (1902), Júlia (1904), Gyula (1905), Nóra (1910) és Károly (1916).
A családban jólét, béke és szeretet uralkodott. Nits János számára a család, a felesége és gyermekeinek a boldogsága volt a legfontosabb. Nem volt fukar ember, létezett a házban egy pénzes, úgynevezett „nyúlj bele” fiók, amelyikből gyerekei bármikor, bármennyit elvehettek, ha szükségük volt rá. És ezt, főleg a lányok, ki is használták, különösen akkor, amikor hosszabb-rövidebb időre külföldre utaztak. Ilyenkor szokta Nits János mondogatni, félig tréfásan, félig komolyan: „Ha pénzből lennék, elolvadnék”. Ezért aztán nem csoda, hogy gyerekei rajongtak érte, és ugyanazzal a szeretettel vették körül, mint amit ők is kaptak tőle. Gyerekei iránti szeretete, gondoskodása az idő multával sem szűnt meg, azokkal, akik kirepültek a családi fészekből folyamatosan tartotta a kapcsolatot, levelezett velük, tanácsokkal látta el őket. Igen jellemző Nits Jánosnak a családdal kapcsolatos felfogására az a pár sor, amit frissen férjhez ment Margit lányához és vejéhez, Frenkel Ferenc doktorhoz intézett egy 1936-ban kelt levelében: „Bizony a mi öreg házunk mind csendesebb lesz, de az nem baj, csak ti is tudjatok a miénkhez hasonló csendes kis fészket rakni, ahol mindég komoly munka és megértés volt az élet irányítója, az utcára soha onnan semmi zaj ki nem csendült, a szeretet és megértésnek nincsenek hangos jelenetei.”
A város összes templomának harangzúgása kísérte
Nits János, bár elsősorban férj és apa volt, nem zárkózott el a város életétől sem. Jó kedélyű, vidám ember volt, amikor tehette szívesen vett részt a városban zajló különféle rendezvényeken, jótékonysági bálokon, kulturális eseményeken. Ahol, és akinek csak lehetetett segített, jó szóval, és ha kellett, pénzzel is. Sokszor erején felül is, de mindig diszkréten és sohasem öncélúként. Közkedvelt ember volt, akit mindenki ismert, szeretett, tisztelt.
Hetvenhárom éves korában, 1943. március 19-én bekövetkezett halálát mindenki nagy megdöbbenéssel és mély részvéttel fogadta. A szamosújvári örménykatolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén a helyi és környékbeli előkelőségek mellett ott volt a fél város, de sokan vidékről is bejöttek végtisztességet tenni. A családi háznál felállított ravatalánál dr. Hintz György kerületi elnök búcsúztatta az Országos Gyógyszerészi Egylet és Kerület nevében. Utolsó útján, a családi háztól a temetőig, a város összes templomának harangzúgása kísérte.
Halálát a budapesti Gyógyszerész Szemle is hírül adta, Nits János gyógyszerész életének és tevékenységének méltatása végén ezzel a mondattal búcsúztak a volt kollégától:
„Nits János, mint az erdélyi gyógyszerész társadalom egyik közbecsülésben állott tagja méltán megérdemli, hogy méltó módon emlékezzünk meg róla és e helyen búcsúzzunk el tőle kartársi kegyelettel.”
A szamosújvári képviselőtestület 1943. április 3-án tartott rendes közgyűlésen emlékezett meg a város nagy halottjáról, volt társukról. Dr. nemes Tamássy Károly polgármester emlékező beszédében, amelyet a képviselő társulat állva hallgatott végig, többek között ezeket mondta:
„…Egy ember hagyott itt minket, mégis a város egész társadalma érzi hiányát, érzi a vesztességet, melyet halála jelent. Megkönnyezzük benne az embert, aki igaz és egyenes volt, a becsületes magyar férfiút, akit az idők különféle korságai nem tudtak kikezdeni, a közéleti munka részesét, akinek úri vonásait, melegen érző szívét, jóságos tekintetét és férfias határozottságát éreztük a mindennapi érintkezésben.
Az ilyen elmúlásnak nincsen vigasztalan bánata, mert ez az élet a polgári és hazafiui erényekben gazdag férfi élete volt, akinek munkája áldást jelentett a város számára.
Nits János mintaképe volt és marad mindenkor a vallásos, istenfélő, embertársait megbecsülő, áldozatkész polgárnak, akit tisztelet és szeretet vett körül mindenki részéről nemcsak városunkban és vármegyénkben, de mindenütt, hol szelíd, jóságos, szeretetreméltó, szellemes személye megjelent. És amilyen nemes gondolkodású volt a közéletben és a társadalmi életben, ilyen erényekkel tündökölt talán még fokozottabb mértékben magán és családi életében.”
És ami következett a háború után
Nits János gyerekei közül Júlia (1904–1993) és Gyula (1906–1979) is gyógyszerészek lettek, az apjuk mesterségét választva. Mindketten az impériumváltás után átkeresztelt és román tannyelvűvé vált kolozsvári I. Ferdinánd Király egyetemen szereztek gyógyszerészdiplomát egyazon évben, 1928-ban. Az egyetem elvégzése után az újdonsült patikus testvérek apjuk gyógyszertárában gyakornokoskodtak, majd tudásuk fejlesztése céljából Júlia Nagyszebenben, míg Gyula Bécsben dolgozott rövid ideig. Ezután mindketten visszatértek Szamosújvárra, a Szentháromság patikába, apjuk mellé. Nits János halála után a gyógyszertár vezetését Gyula vette át. Nem volt könnyű dolga, a háborús évek, a közeledő front okozta bizonytalanság, valamint az egyre súlyosabbá váló gazdasági körülmények közepette a patika fenntartása és működtetése egyre nehezebb és nehezebb. A sok nehézség, az egyre aggasztóbb hírek ellenére, akkor, amikor sokan a menekülés útját választották, ő továbbra is bátran kitartott, végezte a dolgát, gondját viselte az akkor már hattagú családjának, úgy ahogy azt szüleitől látta és eltanulta. Emberségének és bátorságának tanújelét mutatva, Magyarország német megszállását követő deportálások idején – a család tudtával és segítségével – négy zsidó férfit bujtatott el a ház pincéjében, megmentve őket a biztos haláltól. (Ezért a tettükért Nits Gyula és felesége, Nits – született Meggyesi – Aliz neve is felkerült a jeruzsálemi Holokauszt Emlékmúzeum falára. A Jad Vasem intézménye által 2001-ben odaítélt Igaz Ember díjat és az ezzel járó emlékérmet és díszoklevelet a Szatmárnémetiben élő építészmérnök, Nits János vehette át elhunyt édesapja és a Szamosújváron még élő, de már idős és beteg édesanyja szülei nevében.) Sajnos a háborút a Nits család sem vészelte át áldozat nélkül. Júlia férje, Tihanyi Pál huszártüzér, az amerikaiak által Kolozsvárra mért 1944-es bombatámadásban hősi halált halt.
A háború befejeztével a patika helyzete nem javult, sőt, tovább romlott. Az árubeszerzés, az infláció, de legfőképpen az új, kommunista hatalomnak a magántulajdon felszámolása céljából hozott intézkedéseinek következtében a gyógyszertár működtetése szinte már lehetetlenné vált. A végső csapást az 1948-ban kihirdetett államosítási rendelet jelentette, amelynek következtében 1949-ben a patika állami tulajdonba vétetett, a ház nagy részét pedig rekvirálták. A szamosújvári Szentháromság gyógyszertár ilyen név alatt megszűnt létezni, és ezzel együtt lezárult egy másfél évszázados korszak, amelynek utolsó, majdnem 50 évét Nits János neve fémjelezte.
Zárszó helyett
Az államosítás következtében a két gyógyszerész, Júlia és Gyula egyik napról a másikra munka és jövedelem nélkül maradtak. Mindketten Désre kerültek. Júlia az egyik helyi patikában kapott állást, és mint alkalmazott gyógyszerész dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Új családot nem alapított, szabadidejében a Szürke nővérek egyházi szervezet keretein belül karitatív tevékenységet folytatott. Nits Gyula a dési gyógyszerlerakatba került, ahol 1951-ig dolgozott mint főgyógyszerész. Ekkor az a „megtiszteltetés” érte, hogy visszahelyezték Szamosújvárra, és a család egykori patikájában dolgozhatott alkalmazott gyógyszerészként. A helyzet visszássága ellenére munkáját az apjától tanult tisztességgel, becsülettel és nagy szakértelemmel végezte 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig. A család és a gyógyszerészi munka mellett egy „másik” Szentháromság, az örménykatolikus székesegyház életében is tevékenyen részt vett, huszonhat éven át a templom orgonistája és főgondnoka volt.
Az 1989-es változások után az egykori Szentháromság patikát újra magánosítják, de a jellegzetesen „hazai” jogviszonyok között a reprivatizációs folyamat haszonélvezői nem a jogos Nits örökösök. A „privatizált” patika után, az érvényes jogszabályok szerinti kárpótlásra való jogosultságuknak az örökösök mind a mai napig nem tudtak érvényt szerezni, s bár 2001 óta a gyógyszertárnál több alkalommal is tulajdonosváltás történt, az állandó jogi csűrés-csavarás, halasztás miatt, az elindított kárpótlási folyamat sötét alagútjának a végén még mindig nem látszik a fény.
(Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a két Nits unokának, a Kolozsváron élő Tőkésné Frenkel Annának, valamint Nits János volt szatmárnémeti városi tanácsosnak, hogy a családdal kapcsolatos emlékeiket velem megosztották, a tulajdonukban lévő családi iratokat, feljegyzéseket és fényképeket a rendelkezésemre bocsájtották, azoknak közlését lehetővé tették. A szerző) Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)

A karók nem nőnek az égig
Aggodalom és reménykedés
Ki irányítja a világot? Mit tehetünk a gonoszság ellenében? Milyen jövő vár az emberiségre és ezen belül a magyarságra? Ilyen és hasonlóan súlyos kérdések merültek fel kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író–olvasó találkozón, melyen Gazda József A Golgota útján címet viselő könyvét mutatták be.
Ezzel a kötettel egy újabb jegyzőkönyv értékű, 500 oldalas dokumentum került ki Gazda József szellemi műhelyéből, melyet történészek, politikusok, szociológusok és egyszerű olvasók egyaránt tanulságosan forgathatnak. Azt a magyar holokausztot kiáltja ugyanis világgá, mely a II. világháborút követően nyakunkba szakadt a kommunista diktatúra alatt, és közel félmillió ártatlan nemzettársunk életébe került.
Témáját tekintve a magyar Gulág szörnyűségeit tárja tehát elénk, annak poklait megjárt 430 áldozat megrendítő vallomásán keresztül. Alanyai olyan megcsonkított sorsú emberek, akiknek hangosan még jajgatni sem volt szabad, és szenvedéseik emlékét magukba zárva kellett hordaniuk hosszú évtizedeken keresztül. De még így is szerencsésebbek voltak több százezer sorstársuknál, akiknek nem adatott meg egy Gazda József formátumú tollforgató emberrel való találkozás, és így az átélt iszonyat kibeszélésének a lehetősége sem. A vörös terrorban ugyanis, amelyben kénytelenek voltak élni, nagy bátorság kellett erről tudakozódni, illetve nyilatkozni. Éppen ezért legtöbben a sírba vitték titkukat – tudhattuk meg a beszélgetőtárs, Kiss Jenő nyugalmazott könyvtáros bevezetőjéből.
A feltárás pedig létkérdés, mint ahogy a feltártak tudatosítása is. És nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára, mert ha nem vagyunk éberek, akkor a gonosz újból feltör a rejtekhelyéről, és megpróbálja uralma alá hajtani a világot. Ennek jelei napjainkban egyre erőteljesebben észlelhetők, ezért vigyázzatok, emberek, vigyázz, emberiség, mert veszélyben vannak javaink, szellemi és erkölcsi értékeink, nemzeti kincseink! Minden, amit az emberiség a léte alatt megalkotott, hiszen a gonosz nem alkuszik, mindent magának akar, vagy mindent maga alá teperni. Az erkölcstelenségre alapozva és építve, valamint még a tudományt is igájába hajtva, az emberi kultúra, az emberi civilizáció elpusztítására tör – hangsúlyozta a szerző.
Nem próféta, hogy belelásson a jövőbe, azonban a mai helyzet ismeretében és azt elemezve, olykor szánakozó aggodalommal tekint a mai fiatalokra, beleértve a saját unokáit is. Attól fél ugyanis, hogy újabb Gulág vár rájuk. Másrészt viszont a több ezer év tapasztalatából merítő népi bölcselet is azt tartja, hogy a karók nem nőnek az égig, vagyis a rossz nem válhat örök teljhatalmú urává a világnak. Az viszont bizonyos, hogy az erkölcstelenségre, lélektelenségre, hitetlenségre és pénzéhségre épült rendszer össze fog omlani. A kérdés csak az, hogy ez mikor és miként fog bekövetkezni. És higgyünk benne, hogy nem temeti majd maga alá az emberiséget. Ahhoz viszont, hogy ezt elkerüljük, szükség van a bennünk lakó hit és jóság érvényesítésére – tette hozzá.
Szerinte a reménynek valós alapjai vannak. XII. Pius pápa (1876–1958) jövendölései például, aki a kommunizmus 1989-es összeomlását is évnyi pontossággal megjósolta. Ő ugyanis azt állította, hogy belátható időn belül a vörös pestist követő rettenetes korszaknak is vége szakad, és az emberiség helyes útra tér. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)