Csíktapolcai születésű ferences szerzetesek voltak és a moldvai csángómagyarok érdekében dolgoztak. Ez köti össze a két jeles egyházfit, P. Taploczai Görög Istvánt és P. Gegő Eleket. A csíktaplocai egyházközség november 4-én, a búcsús szentmisén emlékplakettet avatott tiszteletükre. P. Taploczai Görög István (1631–1678) érdemei között említik azt, hogy XI. Ince pápa megtette a ferencrend vicarius generálisának. Moldvában apostoli megbízottként szolgált. Feljegyezték róla, hogy mikor nagy paphiány volt, ötvenhárom csíki és gyergyói egyházközségben teljesített szolgálatot, őrizte e közösségekben a katolikus hitet. A tudós P. Gegő Elek (1805– 1844) minden lehetséges fórumon felemelte szavát a moldvai magyarokért. Bejáratos volt a parlamentbe, ahol többször a képviselők asztalára tette a moldvai magyar telepek térképeit. A búcsús szentmisét P. Péter Artúr ferences szerzetes, a csíksomlyói rendház elöljárója celebrálta és ő is áldotta meg a szertartás előtt a két ferences barátnak emléket állító, a templom falán elhelyezett plakettet. A nagyméretű dombormű Xantus Géza képzőművész alkotása, a kivitelezés költségeit a csíktaplocai közbirtokosság fedezte. /Emléktábla a csángók támogatóinak. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./

Az államalapító Szent István
Minden év augusztus 15-én (Nagyboldogasszony napján) és augusztus 20-án (Szent István ünnepén) tisztelettel emlékezünk, lélekben feltöltődünk és megerősödünk. Az István által alapított királyság a középkor egyik legjelentősebb országaként vonult be Európa történelmébe. Egy 12. századi német krónikás, Freisingi Ottó püspök az Árpád-házi királyok hatalmát korlátlannak nevezi, mert mindenki engedelmeskedik a királynak.
Az államszervező István királyt méltán tartjuk a magyar történelem legnagyobb személyiségének. Neki köszönhetjük, hogy a világ legcsodálatosabb nyelvét, a magyart beszéljük. Neki köszönhető, hogy népünk ezer éven át – Kelet és Nyugat között – dicső történelmet és kultúrát teremtett. A magyarság évszázadokon keresztül nemcsak a történeti Magyarországot, hanem a keresztény Európát is védte.
István kultusza és tisztelete soha nem halványult el. Bár országát – a magyar történelem színterét, a magyar nemzet történelmi hazáját – a magyarságra kényszerített trianoni békediktátum (1920) feldarabolta, ma is szülőhaza. Ma is egységes, mert minden magyarul érző és gondolkodó ember, aki kiejti a Magyarország nevet, a történeti országra gondol. Népünket is felszabdalták, de a lelki egység szilárd, mert az a nagy király teremtette alapokon nyugszik. Annak ellenére, hogy Szent István földjén ma másodrendű állampolgárként kezelnek, felszámolásunkra törnek, megaláznak, büszkék vagyunk arra, hogy magyarnak születtünk. Bízunk abban, hogy utódaink még hosszú évszázadokon keresztül is emlékezni fognak István királyra, az államalapítóra. Születése, megkeresztelése, házassága
István Esztergom várában született, pogány neve Vajk. Megkeresztelésére 972-ben került sor, amikor édesapja, Géza nagyfejedelem hittérítő papokat kért Nagy Ottó német-római császártól. A magyar állam megszervezését Géza alapozta, és fia, István király teremtette meg. Felismerték, hogy a magyar nép kereszténységre térése, a magyar állam megszervezése halaszthatatlan. István herceg királyhoz illő nevelésben részesül és katolikus hitben nő fel. Szorgalmasan tanulja a latin nyelvet, melyen ír és olvas. Részt vesz a vadászatokon. Géza a serdülőkorú herceget még életében trónörökösének nevezi ki.
István házassága Gizellával, Civakodó Henrik bajor herceg leányával, III. Ottó, a Német-római Birodalom császára közeli rokonával mind német, mind magyar szempontból politikai, dinasztikus jellegű. A bajorok a magyarok megkeresztelését remélik, míg azok a diplomáciai kapcsolatok rendezését. Mindkét fél a jószomszédságra és békére törekszik. A fiatal fejedelmi pár a dukátus (hercegség) központjában, Nyitrán telepedik le. Gizella kísére­tében a dunai hajókon Regensburgból nagyszámú német világi pap, szerzetes és katona érkezik, akik hozzájárulnak a keresztény magyar királyság megszervezéséhez.
A fejedelemségért folyó harc
István – apja minden előrelátó óvintézkedése ellenére – már uralkodása kezdetén kénytelen fegyverrel a kézben harcolni a fejedelemségért és leszámolni rokonával, a trónkövetelő Koppány vezérrel. Amikor Géza nagyfejedelem 997-ben távozik az élők sorából, István mellett egy jól szervezett, részben páncélos – nagyszámú német (sváb és bajor) lovag –, egy besenyő csapattest és magyar csapat áll készen arra, hogy szükség esetén a kijelölt trónörököst támogassa. A hadsereg parancsnoka a német Vecellin, a testőrség vezetői Hont és Pázmán német lovagok. E jól szervezett hadseregre szükség volt, mert a keresztény apa-fiú elsőszülöttségi jog ütközik az ősi magyar pogány szokásjoggal, amely szerint a trónörökös mindig az Árpád nemzetség legidősebb tagja. Koppány vezér e minőségben tart igényt a nagyfejedelemség fölötti hatalomra. A veszprémi csatában a keresztény hadak győzedelmeskednek. E csata nemcsak István és Koppány közti harc, hanem a keresztény világnézet és az ősi pogány hagyományok közti küzdelem is. Utólag könnyű okoskodni, de az adott történelmi helyzetben István államszervező munkája és a kereszténység felvétele történelmi szükségesség. A pogányságnak nevezett ősi hagyományok védelmezői kiszorulnak a hatalomból. Koppány vezér holttestét négyfelé darabolják és kitűzik Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár kapujára. Ez utóbbi Prokuj gyula (fejedelem) székhelye. István e kegyetlennek tűnő eljárással arra figyelmeztet, hogy mindenkitől, még a közeli rokonaitól is engedelmességet követel.
Az első magyar király
István nagyfejedelem a belső ellenállás leverése után erősíteni kívánja a magyar törzsek fölötti egyeduralmát. Rómába küldi Asztrik apátot, hogy II. Szilveszter pápától koronát, keresztet és apostoli áldást kérjen. A koronaküldést alapos diplomáciai tárgyalás előzi meg. E gesztussal a pápa és a császár elismeri István sikereit a kereszténység védelmében folytatott harcban. Theotmár merseburgi püspök lejegyzi, hogy a pápa III. Ottó császár „biztatására” küldi a koronát. Istvánt Esztergomban koronázzák meg, ünnepélyes ceremóniával emelik királyi rangra. Az eseményre 1000 karácsonyán, december 25-én, más forrás szerint 1001. január elsején kerül sor. István parancsára a koronázási jelvényeket a székesfehérvári bazilikában őrzik. Megkoronázása a következő magyar királyok számára a koronázási ceremónia megszervezésének mintájául is szolgál. A koronázás csak akkor jogérvényes, ha azt a mindenkori esztergomi érsek celebrálja. István királlyá koronázása a magyar állam születésének időpontja is. Ettől kezdve a magyar király az összes magyar teljhatalmú uralkodója, egy személyben király és pap. Ez azt jelenti, hogy nincs alárendelve a pápának és a német-római császárnak. Saját belátása szerint dönt az állam és az egyház szervezésében. Saját elképzelései szerint szervezi a közigazgatást, szedhet adót, verethet pénzt, adhat ki törvényeket.
Országegyesítés A magyar törzsfők az Árpád vezette honfoglalástól (895) kezdve még sokáig megtartják az országaik fölötti hatalmat. A magyar nyelv őrzi a hetedhét országon át kifejezést, annak a kornak az emlékét, amikor még hét magyar fejedelem birtokolta a Kárpát-medencét. Az államegyesítés során István a békés eszközök mellett kénytelen igénybe venni a hadsereget is. A magyar fejedelmek számára egyértelmű figyelmeztetésként hat Koppány leverése és István megkoronázása. A nagyfejedelem mindkét alkalommal jelzi, hogy az összes magyar királya kíván lenni, aki alattvalóitól megköveteli a keresztény vallásra való áttérést és államszervező munkájának elfogadását, támogatását.
Ha a törzsi fejedelmek hűségesküt tesznek, megtarthatják törzsi birtokaik egyharmadát. A törzsi birtokok kétharmad része mint királyi birtok az államszervezés anyagi alapját biztosítja. Mindazokat, akik ellenállnak, fegyverrel kényszeríti meghódolásra. Így jár el Erdélyben Prokuj gyulával és a vele szövetséges, alárendelt Keán bolgár-szláv eredetű magyar előkelővel. Délvidék nagy hatalmú fejedelme, Ajtony vezér is Keánhoz hasonlóan csatában veszti életét. István király a kavarok (kabarok) urát, fejedelmét, Aba Sámuelt dinasztikus házassággal láncolja magához. Hasonlóképp a magyar királyság hatalmát szolgálja az is, amikor 1009-ben egyik húgát Velence uralkodójához, Orseolo Ottóhoz adja feleségül. E házasság révén javul a magyar állam Bizánccal való kapcsolata, mivel Velence a Bizánci Birodalom vazallusa. A két nagyhatalom közti politikai szövetséget István tovább erősíti azáltal, hogy 1018 körül Imre herceget egy bizánci hercegnővel házasítja össze.
Imre herceg és az Intelmek
István Ottó fiát jelöli trónörökösnek, ezért Imre herceget vallásos nevelésben részesíti. Nevelői közt találjuk édesanyját, Gizella királynét, édesapját, István királyt és Gellért püspököt. Ottó korai halála után Imre herceg elméleti oktatását kiegészítik kormányzási és politikai ismeretekkel. Tanul lovagolni és fegyverrel bánni. Részt vesz a vadászatokon. 1030-ban hadvezérként személyesen vezeti a bihari dukátus hadseregét és a nyugati határszél páncélosseregeit is.
Imre nagyszerű nevelését szemlélteti a számára összeállított Intelmek. E könyvecske műfajilag erkölcstanító királytükör. Célja bemutatni a jó királyt és kormányzást. Összeállítója István király, lejegyzője pedig egy királyi udvarban élő tudós pap. A helyes kormányzás alapelvei – a tízparancsolat mintájára – tíz fejezetbe tömörítve ismerhetők meg. A király arra inti fiát, hogy tartsa tiszteletben az egyházat, a papságot, a főembereket, a vitézi rendet, a királyi tanácsot. Kiemeli, hogy az igaz ítélet és a türelem gyakorlása alapján „a türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak”. Fontosnak tartja az idegenek befogadását és támogatását, mert „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Imre herceg egy vadászat alkalmával, 1031. szeptember 2-án hunyt el. Szent László király idejében Imre herceget, István királyt és Gellért püspököt egyszerre avatják szentté.
István, a szent
István király Nagyboldogasszony napján, 1038. augusztus 15-én hunyt el, miután halálos ágyán felajánlotta országát Szűz Máriának. A Nagy Legenda írja, hogy a király „imáiban magát és királyságát a mindenkoron Szűz Istenanya, Mária oltalmába helyezte”. Magyarországot ezért nevezik még Mária országának is. Mária a magyar nép égi oltalmazója. Égi patrónusának a magyarság minden év augusztus 15-én tisztelettel adózik.
István temetésére Székesfehérváron kerül sor a Boldogasszony tiszteletére szentelt bazilikában. Három éven keresztül gyászolják. Mivel sírja közelében több csoda történt, többen meggyógyulnak, István király szentként való tisztelete már ekkor elkezdődik.
Az erőskezű és határozott István király halála utáni évtizedekben két pogánylázadás tört ki. Az 1061-es alkalmával a vandál pusztításoktól tartva a székesfehérvári egyház kanonokjai kiemelik István mumifikálódott testét a koporsójából és elrejtik a bazilika alatti kriptába. Ez alkalommal egy Merkur nevű szerzetes leválasztja István kardforgató, igazságosztó jobb karját a testéről. A Szent Jobbot egy Berettyó folyó melletti családi monostorba helyezi el. A Szent Jobbra Szent László király egyik országjárása idején talál rá, és egy kőmonostorba, a szentjobbi apátságba helyezteti el. Szent László király 1083. augusztus 15-én István király szentté avatásának tiszteletére országgyűlést hirdet. A ceremónia megtartását azonban váratlan esemény akadályozza. A kripta bejáratát súlyos kőlap zárja el, amely csak akkor mozdítható, amikor – egy Caritas nevű apáca tanácsára – László király szabadon engedi a visegrádi várba zárt Salamon királyt. Ezt a kortársak úgy értelmezik, hogy Szent István király még holtában is a megbocsátásra buzdít. István földi maradványait a „legtisztább gyolcsba” göngyölik, majd ezüstládában Szűz Mária oltárára emelik. István király szentté avatására 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápa írásbeli engedélyével és a pápai legátus jelenlétében kerül sor. Mivel kultusza Európában is elterjedt, Buda várának visszafoglalása tiszteletére 1686-ban XI. Ince pápa az egyetemes egyház nevében is szentté avatja.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)