Istennek, hazának, tudománynak
A protestáns iskolahálózat történelméből
„Istennek, hazának, tudománynak!” – a Jókai Mór által a pápai alma maternek választott jelmondat talán a legtalálóbban adja vissza a protestáns iskolák szellemiségét. A sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett iskolatörténeti vándorkiállítás – amely a Protestáns iskolatörténeti mozaik címet viseli, és amely a Református Tehetséggondozó Alapítvány és a Reformáció Emlékbizottság kezdeményezésére készült – hiánypótlónak számít, hiszen arra vállalkozik, hogy 500 év rendkívül gazdag történelmét foglalja össze. Mint neve is jelzi: mozaik, azaz a teljesség igénye nélkül felvillant számunkra egy-egy felemelő korszakot a protestáns iskolák történetéből. Az alap történelmi ismereteken kívül elsősorban az irodalmi alkotások szolgáltatnak háttér-információkat a témához, íróik maguk is egykori kollégiumi diákok lévén. Itt említem rögtön Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét, amely a XIX. századvégi debreceni református kollégium világát ismerteti a kisdiák Nyilas Misi sorsán keresztül. Bár ez a világ zordnak hat az író ábrázolásában, Móricz többször hangsúlyozta, „ami kedves van a darabban, az debreceni emlék, ami nem kellemes, az máshonnan jött”. Szabó Magda Abigél című regényében a főszereplő Vitay Georgina, Gina kerül 1943-ban egy vidéki református intézetbe. A Matula zárt, puritán világa szintén önéletrajzi ihletésű, ugyanis az írónő egykori kollégiumára, a debreceni Dóczy Leánynevelő Intézetre ismerhetünk benne. És bár a szigorú szabályok, a szoros napirend kezdetben megkeseríti a főhősnő életét, hamar rájön, hogy valójában ez a rend és fegyelem egyben jótékony is, óvó és védő szerepet is ellát. Jókai Mór És mégis mozog a Föld regényének cselekménye szintén a debreceni kollégium falai közül indul, az író erdélyi vonatkozású, A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélése pedig a XVIII. század eleji nagyenyedi református kollégiumot és annak diákjait emeli ki a kuruc-labanc szabadságharcok idején. De miről is szólnak a történelmi források? A protestáns kollégiumok alapításának igénye a reformáció elterjedésével egy időben jelentkezett Európa-szerte. A reformáció célkitűzése az egyház és a társadalom megújítása volt. Ennek pedig legfontosabb eszközei az anyanyelvi prédikáció, a nyomda és az iskola voltak.
A Magyar Királyság területén a XVI. század első harmadától kezdve sorra jöttek létre a magyarság szempontjából meghatározó szellemi központok, így 1531-ben már a reformáció szellemében alakult meg a sárospataki református kollégium, ugyanebben az évben létrejött a pápai református kollégium is. 1538-ban a debreceni városi iskolát is reformátori vezetés veszi át, és megszervezik az alsó tagozattól az akadémiai tagozatig az oktatói és nevelői munkát, ugyanitt született meg 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv. A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság is sorra alakította át a középkori városi iskolákat humanista szellemben, mint például Leonard Stöckel 1539-ben alapított bártfai iskolája, vagy a Brassóban az 1540-es években, Johann Honter, Honterus polihisztor által létrehozott iskola, amelynek utódintézménye ma is a nevét viseli. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében Erdélyben. Kolozsvárott az 1557-es tordai országgyűlés határozata alapján létrejön Dávid Ferenc vallásalapító irányításával az unitárius kollégium. Az „óvári” kollégiumként emlegetett iskolában olyan kiválóságok tanítottak, mint Heltai Gáspár. Ugyanebben a században alapították még a kecskeméti, mezőtúri, szatmári, marosvásárhelyi református kollégiumot, a békési és a nagykőrösi református gimnáziumot.
A XVII. században az erdélyi fejedelmek kiemelt szerepet szántak az oktatás támogatásának és az iskolaalapításnak a reformáció szellemében. Bethlen Gábor 1620-ban fejedelmi székhelyén, Gyulafehérváron alapított kollégiumot, amelyet két évvel később akadémiai szintre emelt. Szimbolikus jelentőségű, hogy épületét az egykori domonkos kolostor, illetve saját lakóháza helyén emeltette. Első tanárai külföldről meghívott költők, elismert tudósok, első magyar professzora pedig Apáczai Csere János, aki 1653–56 között tanított itt. Az 1658-as tatárdúlás után Apafi Mihály fejedelem elrendelte a kollégium áthelyezését Nagyenyedre, ahol a későbbiekben felvette Bethlen Gábor nevét. Kolozsváron 1608-tól a református oktatás is elkezdődött a Farkas utcában. Utódintézménye felvette egykori diákja és tanárja, Apáczai Csere János nevét. A zilahi református kollégium 1646-ban indult gimnáziumi osztállyal, 1902-től főgondnoka után Wesselényi Miklós Kollégiumként lett ismert. Székelyudvarhelyen 1670-ben jött létre a református kollégium.
A század derekán Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi Zsigmond meghívására érkezett a híres cseh-morva pedagógus, Comenius a sárospataki kollégiumba. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. Új tantervet dolgozott ki, amelynek része volt a szemléltetés és a színjátszás is. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született itt, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). Debrecenben Descartes, Newton és Leibniz korszerű művei alapján oktatnak. A XVIII. században újabb protestáns gimnáziumok és kollégiumok jöttek létre, mint a csurgói református gimnázium, a pozsonyi, szarvasi, nyíregyházi evangélikus gimnáziumok, valamint a székelykeresztúri unitárius kollégium. A pozsonyi gimnáziumban a gyakorlati tárgyakat helyezték előtérbe, élő nyelveket is tanítottak, mint pl. francia, német, magyar. A XIX. században Sárszentlőrincen evangélikus gimnázium indult, amely a későbbiekben Bonyhádra költözött; 1859-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult a Református Székely Mikó Kollégium. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az egykori középkori magyar királyság területén, és azután is csak ott létesítettek községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek. A XIX. század második felében és a XX. század elején létrejöttek az első protestáns leánynevelő intézetek is, mint a debreceni református kollégium Dóczy Gimnáziuma, a budapesti Baár–Madas Református Gimnázium, a budapesti evangélikus leányképzés, a kolozsvári Felső Református Leánygimnázium, a sepsiszentgyörgyi református leánygimnázium. A protestáns kollégiumok céljaiban és szervezetében rokonvonások sokaságát fedezhetjük fel, bár számos különbség is van közöttük, hiszen más táj, más emberek közössége formálta ezeket az intézményeket. Közös bennük: a humanista háttér, eszmeiség, mint például az anyanyelvre lefordított Biblia és zsoltárok, a népoktatás szükségességének szemlélete, a műveltség nyíltsága, európai tájékozottsága és a nevelés sokoldalúsága. Vallották, hogy az ember formálható. Közös továbbá a tradíció és a haladás egységének sajátos szemlélete, a „docendo discimus”, a tanítva tanulás elve: az iskola önállóságra tanította a diákokat azáltal, hogy az alsóbb szinteken a tehetséges diákok közül választottak ki tanítókat, ők voltak az ún. publicus vagy privát praeceptorok, másképp az osztály- és magántanítók; a professzorok sokáig csak az akadémiai tagozatokon tanítottak. Diákönkormányzatok (vagy „coetus”) működtek: a protestáns kollégiumi diákság nemzedékeken át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte ügyeit. Közösek az alaptantárgyak is: alsó tagozaton kiemelt szerepet kapott a szépírás, számtani alapművelet, Európa országainak vázlatos ismerete, zsoltáréneklés – természetesen anyanyelven –, bibliai és erkölcsi ismeretek; míg felsőbb tagozatokon a latin nyelv, a görög-római kultúra, stilisztika, retorika, poétika, aritmetika, földrajz és történelem, természettudományok, szent nyelvek, teológiai stúdiumok voltak tanulható tantárgyak. Közös vonás az is, hogy haladó szellemiség jellemezte a tantestületet, mindig az adott kor aktualitásaihoz igyekeztek igazodni a tudományok terén, elég megemlíteni azt a tényt, hogy Descartes racionalizmusa, majd Newton és Leibniz tudományos hatása a fizikában és matematikában a protestáns iskolák közvetítésével jelentkezett először Magyarországon. Fontosnak tartották az éneklést, kórusok működését: temetésekre, valamint családi ünnepekre a kollégiumi énekes diákok a XVI. századtól kezdve már szervezetten jártak. Jellemző volt a külföldi egyetemjárás („peregrinatio academica”), a peregrinusok kezdetben a wittenbergi egyetemet látogatták, majd a heidelbergit, a németalföldi, svájci, angol akadémiát. 1526 és 1789 között mintegy 25 ezer magyar diák látogatott külföldi egyetemet. Ők a megszerzett tudást itthon kamatoztatták, többen az itthoni szolgálatot választották, viszont rendszeresen tartották a kapcsolatot nyugat-európai kollégákkal. Közös e rendszerben a támogatás mikéntje is: nemcsak az egyház részéről, hanem a helyi tanács és a helyi közösség is adakozott sok esetben, és ezáltal aktívan részt vett a tanintézmények fenntartásában, de még ún. „angol pénzről” is beszámolhatunk a nagyenyedi kollégium esetében, ahol az angol király, I. György is gyűjtést szervezett a kuruc–labanc harcok során sérült kollégium újbólépítésére. Az is közös ezen iskolákban, hogy a magyar nemzeti törekvéseket, a magyar hazát szolgálták kurucként, majd ’48-as nemzetőrként, honvédként, illetve a világháborúkban. A protestáns kollégiumok sorsa is hasonló: gondoljunk itt ellenreformáció által üldözött iskolákra, a kommunista rendszerre, amely évtizedekre beszüntette a felekezeti oktatást – kivételt képez a debreceni református kollégium –, vagy gondoljunk a boldogabb időkre, az 1990-es évek elejére, amikor újra létrejöhettek ezek az iskolák.
Összegzésként megállapítható: ezek az alma materek az életre képesítő tudás és a jellemformálás helyszínei is egyben, hiszen a magyar kultúra, a magyar tudomány számos nagy alakját köszönhetjük a protestáns kollégiumi oktatásnak. A teljesség igénye nélkül néhány név: Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Fazekas Mihály, Bolyai Farkas, Bolyai János, Arany János, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Kriza János, Berde Mózsa, Orbán Balázs, Benedek Elek, Gyárfás Jenő, Móricz Zsigmond, Ady Endre, Tisza István, Krúdy Gyula, Szabó Lőrinc, Bay Zoltán, Szabó Magda, Varga Nándor Lajos, Kós Károly, ifj. Kós Károly, Áprily Lajos, Beke György, Nemes Nagy Ágnes. Az évszázadok során a protestáns kollégiumok nemzeti kultúránk kibontakoztatásának termékeny talajául szolgáltak, és folyamatos táplálói lettek, egyúttal jelképei a folytonos küzdelmekben a hitnek, a kultúrának és tudományosságnak.
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar irodalom a nemzet önismeretének megjelenítője – beszélgetés Kozma Dezső irodalomtörténésszel, egyetemi tanárral
– Úgy tudom, már a kezdet kezdetén irodalmi tájakon lakozott…
– Az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén születtem. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utak vonzásköre érezhető lehetett egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, és ahol ritkán tűnt fel annak idején egy-egy autó, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó havasi szekér.
Ama bizonyos első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek és a református zsoltárok jelentették. A továbbtanulás vágya szunnyadt ugyan bennem, de közvetlenül a világháború után egy ideig magántanulóként – egy szál tanítóval – nyílt erre lehetőség. Ő volt a „tantestület”, én voltam az „osztály”. Bánffyhunyadon szállásomra illett a „magán” minősítés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt – úgymond – magánbentlakást berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Folytatásként nekem is az akkor rangosnak számító kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem hunyadi magyartanárom, Morvay Pál óráinak hangulatát.
Korábban bivalyszekéren döcögtünk át a hunyadi hegyen, most kolozsvári (hóstáti) fiáker vágtatott velünk új szállásom, a Kereskedelmi Fiú-Középiskola bentlakása felé. S hogy az akkor még 118 000 lakosú „kőbe vésett város” főterével, patinás épületeivel, Farkas utcai református templomával (itt konfirmáltam) nyitott könyv lett számomra, abban igen nagy része volt a magyar irodalmat és német nyelvet igényes szigorúsággal tanító Kovács Endrének és az elmúlt korokat elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A két tantárgy (kereskedelmi szakiskolában!) annyira ikerpárrá vált bennem, hogy a kolozsvári középiskolák versenyén egyik alkalommal díjaztak. (Az elismerő diploma a középlaki árvíznek esett áldozatául.)
Érettségi után a közgazdasági szakra, illetve a jogra felvételi nélkül bejuthattam volna, mégis a felvételi vizsgát igénylő bölcsészettudományokat választottam, így lett szellemi otthonom a Bolyai Tudományegyetem. S bár a történelem szakra igen jó eredménnyel jutottam be, néhány hét után a felvételin elért eredményem alapján átiratkozhattam a magyar szakra. Hogy mi késztetett erre? Nem nehéz elképzelni, milyenek lehettek az elméleti bevezetők az 50-es évek elején…
– Mit kínált akkor az ötéves alapképzés ezen a szakon?
– Meg sem próbálkozom valamiféle utólagos „értékskála” keresésével, hisz az ilyesmi gyakran fakadhat elfogultságból, későbbi élményekből, meg aztán a jórészt már ismert körülményekről is lehetne beszélni, mesélni. Megmaradok tehát a szűk szakmai emlékeknél.
Tanáraim (későbbi kollégáim) között volt, aki több-kevesebb oktatói tapasztalattal rendelkezett, és volt, aki akkor lépett katedrára. Miként lenni szokott, volt tanár, aki az irodalmi alkotások történeti megközelítését, és volt, aki az „időszerűséget” részesítette előnyben. A régi magyar irodalmat a művek gondolatiságára, az összefüggésekre figyelő Szigeti József, a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit Jancsó Elemér oknyomozó részletességgel keltette életre, a XIX. századba Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő tájékozottsággal és átéléssel, a magyar irodalmi stílus történetének Szabédi László érzékeny elemzései avattak részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte, a XX. század irodalmának főbb vonulataiban a kezdőnek mondható Pataki Bálint, a külön tantárgyként szereplő erdélyi magyar irodalomban az írói és szerkesztőségi tapasztalatait magával hozó Sőni Pál igazítottak el, világirodalmi ismereteinket Szabó György és Székely Erzsébet eleven órái gazdagították, Szabó T. Attila régi szavaink, Márton Gyula a nyelvjárási kifejezések felett őrködött, Gálffy Mózes a szabatos fogalmazásra mérnöki pontossággal figyelt, a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma, a magyarság történetével a szintén ismert Csetri Elek, nyelvrokonainkkal a német nyelvet is tanító Vámszer Márta óráin ismerkedtünk; a szemináriumokat fiatal tanársegédek, doktoranduszok vezették, köztük Dávid Gyula, Szabó Zoltán, Varró János.
Ezzel a szakmai „poggyásszal” kezdtem el oktatói működésemet Erdély egyik nagy múltú középiskolájában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Patetikusan úgy is fogalmazhatnék, a pályakezdők világot megváltani akaró lelkesedésével, hivatástudatával. Lehet, hogy mára már elavultnak tűnő módszerrel is, például olyan módon, hogy – le sem merem írni – az óra szerves részévé vált egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
– Diákként érte a magyar forradalom kitörése. Hogyan emlékszik 1956-ra?
– Miként váltunk részeseivé akkor a történelmi változásokat ígérő – egykori szóhasználattal élve – eseményeknek? Több mint hat évtized távlatából is emlékszem, milyen bizakodóan, kételyeket legyűrő szorongással hallgattuk a híreket, magyaráztuk a történéseket, lelkesedtünk, változást vártunk. Tanársegédünk, Dávid Gyula azért vitte el hallgatóit, bennünket november 1-én a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, hogy megemlékezzünk az itt nyugvó egykori magyar írókról, művészekről, személyiségekről. Tisztelgésünket (én a jövendőbeli feleségemmel kanyarogtam a sírok között) mi is többnek éreztük a szokásos megemlékezésnél. Csakhamar kiderült, nem ok nélkül. Temetői vonulásunk jelképes értelmet kapott, vezetőnk börtönbüntetést szenvedett, kollégánkat, a már versekkel jelentkező Páskándi Gézát azért zárták be, mert javasolta az egyetemi oktatás átszervezését. (Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy a kolozsvári egyetemek, főiskolák 56-os momentumairól sok visszaemlékezés, dokumentum látott napvilágot azóta.)
– A sepsiszentgyörgyi tanárság csak rövid kitérőnek bizonyult, hamarosan visszatért Kolozsvárra.
– Alig egy félévnyi középiskolai tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra: a Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszéke által meghirdetett versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékén jó ideig – mint minden kezdő – afféle „mindenesek” voltunk. Az első években főleg a két háború közötti erdélyi magyar irodalom és verstan szerepelt az óráim között, a 70-es évektől az Aranytól Ady-ig terjedő időszak (1849–1905) magyar irodalmát adtam elő egy ideig adjunktusként, majd docensként, 1994-től pedig mint professzor. Közben elkészült és megjelent két, az előadásaimat összefoglaló egyetemi jegyzetem (Magyar irodalom a századfordulón, 1978; Magyar irodalom a XIX. század második felében, 1980). S ha már az oktatói működésemről van szó: igen tanulságosak voltak számomra a különböző tanári továbbképzésekhez kapcsolódó előadások, vizsgák, a magyar irodalmi „olimpiai” versenyek megyeközi elnökeként megélt tapasztalatok, akárcsak a középiskolások számára készült tankönyveim megírása.
Oktatásszervezői megbízatásaimról szintén szűkszavúan: 1996-tól a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesének választottak, 1997-től doktorátusi szakirányítónak neveztek ki, 2003-ban konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezután még tíz évig – meghívott professzorként – a frissen induló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen magyar kultúrát és magyar irodalmat adtam elő, közben dékán is voltam.
– Tudományos, kutatói érdeklődése igencsak szerteágazó. Melyek a főbb kutatási területei?
– Nem akarok témákat, írókat felsorolni, nehéz is lenne pontosan körülhatárolni több évtizedes kutatómunkámat, ezért inkább jelzésszerűen válaszolnék a kérdésre. A XIX. század végének és a századelőnek magyar irodalma, illetve a klasszikusok erdélyi utóélete a fő kutatási területem. Az 1970-ben elkészült Irodalmunk a kolozsvári századvégen című doktori (kandidátusi) értekezésemben irodalmunknak addig nemigen kutatott vagy csak részben feltárt teljesítményeit kíséreltem meg feltérképezni, a több mint 20 gyűjteményes, illetve monografikus kötetem közül megemlíteném a Petelei Istvánról, az egykori kolozsvári szerkesztőségek világáról, Mikszáth Kálmánról, Krúdy Gyuláról, Petőfi erdélyi kultuszáról megjelent könyveimet és a magyarországi Madách Irodalmi Társaság kiadásában 2015-ben napvilágot látot válogatott írásaim (Irodalmunk útjain – Erdélyben) is jórészt ennek a korszaknak magyar irodalmából nyújtanak ízelítőt, mint ahogy az általam irányított doktori dolgozatok szintén ezekhez a témakörökhöz fűződnek.
– Milyen kihívásokkal járt a magyar irodalom egyik nagy korszaka előadójának lenni?
– A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Vajda, Mikszáth – a „bőség zavara” okán jelentettek számomra próbatételt, a századfordulón jelentkező írók, költők – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – örökségének bemutatása nem egyszer az újrafelfedezés gondjaival járt együtt. És akkor még nem említettem a korszak meghatározó irodalmi áramlatait vagy a vitákat gerjesztő életműveket (például Gyulai Pált).
Önkéntelenül fogalmazódhat meg bárkiben a kérdés, megszabott óraszámban hogyan jut erre idő? Ezzel egyik örök vitatémánkhoz érkeztünk: milyen legyen az arány az irodalomtörténeti és az elméleti órák között, hogyan lehet olyanképpen teljesebbé tenni a korszerű elméleti megalapozást, hogy jelentős alkotókról, művekről ne kelljen lemondani? Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti irodalom – nyelve okán is – a nemzet történelmi, szellemi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének művészi megjelenítője. Természetesen az egyetemes irodalommal, kultúrával kölcsönhatásban alakul, egyetemes értékek hordozója.
– Tudomásom szerint ma is aktívan követi a magyar folyóiratkultúrát. Milyen kortárs lapokat, folyóiratokat olvas?
– Sokat, sokfélét, igen hosszas lenne csak egy részét is felsorolni. Láthatod, könyvespolcomon időszaki szakmai kiadványok mellett sorakoznak itteni és magyarországi irodalmi, művelődési folyóiratok, lapok. Böngészésük – akárcsak a reggeli kávé – hozzátartozik a napi szertartásomhoz. És azt talán felesleges mondanom, hogy nem könnyű válogatni a vegyes értékű kínálatokból, valamiféle általános következtetést, értékítéletet levonni. Legfeljebb szakmai elfogultságból fakadó hiányérzetemet „panaszolnám” el. Például szívesen olvasnék több, a szó eredeti értelmének megfelelő irodalomkritikát, élő irodalmunk teljesítményeit tágabb összefüggésekben vizsgáló írást, értékelést.
– A szakmára való odafigyelés közepette milyen új tervek foglalkoztatják?
– Terveim vannak bőven. Meg szeretném jelentetni a Madách Irodalmi Társaságban tartott, csak részben megjelent előadásaimat, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából kötetet tervezek eddigi Arany-méltatásaimból, és remélem, sikerül egyik rég dédelgetett elképzelésemet megvalósítani, az Ady által is nagyra becsült (méltatlanul elfeledett) prózaírónk, Török Gyula örökségét számba venni. Szeretném, ha időm lenne erre.
Kozma Dezső
Középlakon született 1935-ben. Középiskoláit 1953-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1958). 1959-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, 1994-től professzor. 1970-ben szerzett doktori címet, 1997-től szakirányító a doktori iskolában, nyugdíjazása után konzulens professzor, 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora és a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Középiskolai tankönyvek szerzője, tagja több hazai és külföldi szakmai testületnek, társaságnak (köztük: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Közművelődési Egyesület, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, MTA Köztestülete, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Madách Irodalmi Társaság, Mikszáth Kálmán Társaság). Számos rangos kitüntetésben részesült, többek közt: Madách Imre Díj, Magyar Professzorok Világtanácsának díja, Mikszáth-óra Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje.
MIKLÓS KRISZTINA / Helikon (Kolozsvár)

Nem hátrálunk meg! - Wesselényi jelmondata az RMDSZ-kongresszus mottója
Az RMDSZ májusi kongresszusának előkészítése volt a ma Kolozsváron ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) feladata. A kongresszuson módosítandó alapszabályzat növeli a nők arányát a különböző döntéshozó testületekben, illetve a tavalyhoz hasonlóan biztosítja annak lehetőségét, hogy egy szórvány megyei képviselő valamelyik székely megyében biztos befutó helyre kerüljön a parlamenti listákon. Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójában elmondta: meglepődve tapasztalták, hogy azok a képviselőházi frakciók, amelyek múlt héten ellenszavazat nélkül fogadták el az egészségügyben való anyanyelvhasználatot szabályozó törvényt, most alkotmányossági óvást nyújtottak be ellene.
„Meglepődve tapasztaltuk, hogy azok a képviselőházi frakciók, amelyek múlt héten ellenszavazat nélkül fogadták el az egészségügyben való anyanyelvhasználatot szabályozó törvényt, most azon versengenek, melyikük tudja a leghatékonyabban gáncsolni ennek hatályba lépését”, mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke ezzel a román ellenzéki pártok kezdeményezésére reagált, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), illetve a Népi Mozgalom Pártja (PMP) tegnap óvást nyújtott be az alkotmánybíróságon azon törvénymódosítás ellen, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményeket.
Kelemen Hunor elmondta: ennek a pálfordulásokról híres román politikában is ritkának számító kezdeményezésnek az értelmi szerzője az a Traian Băsescu volt, aki kétszer is az erdélyi magyarok szavazatával lett államelnök. Raluca Turcan, a PNL ideiglenes elnöke pedig azzal "múlta felül" a PMP-t, hogy számon kérte pártja frakcióján, amiért Băsescuék lekörözték a liberálisokat az alkotmányossági óvás kezdeményezésében. Az RMDSZ elnök megjegyezet: minden magyarellenes hangulatkeltés ellenére, aminek az elmúlt évtizedekben tanúi lehettünk, kisebbségi jogok ügyében még egyetlen párt sem nyújtott be óvást az alkotmánybíróságon.
"Azok a politikusok, akik időnként elmennek Székelyföldre, még nem feltétlenül az erdélyi magyar közösség barátai, legfennebb pillanatnyi érdekei kívánják meg, hogy az erdélyi magyarokkal szorosabbra fűzzék a viszonyt", mondta Kelemen Hunor. Hozzátette azt is: a PMP és az RMDSZ ugyanabban a politikai pártcsaládba tartozik, az Európai Néppártba, ahol nem ilyen szokások honosodtak meg. „Fontos tanulság, hogy nekünk egyetlen szövetségesünk van, az erdélyi magyarság, csakis magunkra számíthatunk”, fogalmazott a szövetségi elnök.
„A tavalyi romániai választásokat követően nagy reményeket fűztünk ahhoz, hogy viszonylag gyorsan végre lehet hajtani azokat a korrekciókat, amelyekre szükség van ahhoz, hogy az ország ne térjen végképp le a jogállamiság útjáról, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a valóságban is megtörténjen. De most is olyan információk látnak napvilágot, amelyek megerősítik azt, amit évek óta mondunk: hogy nem beszélhetünk jogállamiságról, az erőszakszervezetek és a bűnüldözés összefonódik, politikai típusú leszámolásokra használják fel az erőszakszervezeteket, a kisebbségi jogok terén pedig mintha megállt, sőt visszafordult volna az idő Romániában”, mondta el Kelemen Hunor.
„Az RMDSZ több törvényjavaslatot is tett annak érdekében, hogy Románia visszatérjen a jogállamiság útjára. Olyan társadalomban akarunk élni, amely hozzánk hasonlóan fontosnak tartja a szabadságjogokat, a biztonságot és jólétet, ezeknek nincs alternatívája a kisebbségek számára. Az a társadalom, amely nem szabadságjogokra épül, jogfosztáshoz vezet. A parlamenthez benyújtott törvénytervezeteink azt bizonyítják, tudjuk, mi a helyes út”, tette hozzá.
Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ azokat a kormánydöntéseket támogatta, amelyek előnyösek az erdélyi magyarság számára. A kormánykoalíciós együttműködés egyelőre biztató, tapasztalható egyféle nyitottság, talán a közigazgatásban való anyanyelvhasználatot szabályozó 215-ös törvényt is sikerül módosítani, ami az anyanyelvhasználati küszöb csökkentését irányozna elő húszról tíz százalékra.
A szövetségi elnök úgy értékelte: az elmúlt időszak meghozta az eredményeit, hiszen az amerikai külügyminisztérium országjelentésében, amely néhány héttel ezelőtt jelent meg Romániáról, azokat a problémákat sorolja, amelyeket az RMDSZ az amerikai partnereinknek elmondott. A Minority SafePack ügye is azt bizonyítja: meg lehet törni a jeget.
"Szilágyság megérdemel egy kongresszust!"
Az RMDSZ május 13-án Zilahon tartja következő kongresszusát, amely az elmúlt két évről készült számadást, illetve a következő, a 2019-es tisztújító kongresszusig hátralevő két esztendő feladatainak, stratégiájának a kijelölését tűzte ki célul. A helyszín kiválasztásával kapcsolatban Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy vélekedett: Zilah, a Szilágyság megérdemel egy kongresszust, mint ahogy megérdemli a nagyobb odafigyelést is, hiszen a szilágysági magyar közösség mindig a szövetség mellett állt.
Hasonlóan vélekedett Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki felszólalásában kiemelte: a szilágysági szervezet mindig jó eredményeket ért el a választásokon. Szilágyság szimbóluma Wesselényi Miklós a reformkor jeles politikusa, akinek jelmondata: “Nem hátrálunk meg!” Ezt a ma is időszerű jelmondatot az RMDSZ is magáénak érzi, ez lesz az idei kongresszus mottója, mondta,
A május 13-én, szombaton zajló kongresszusra 800 küldöttet várnak, 200 meghívottat, 100 újságírót. Ezt megelőzően, csütörtökön tartják a Wesselényi-gálát, amelyet hagyományt teremtő kezdeményezésnek szánnak. Ezen a rendezvényen azoknak a szilágyságiaknak nyújtanak át emlékplakettet, akik közösségépítő munkájukkal érdemelték ki ezt a kitüntetést. Pénteken pedagógusfórumot tartanak, Krasznán az önkormányzatokban dolgozó fiatalok tanácskoznak, Kémeren a vállalkozók, Perecsenyben pedig a sikeres gazdák találkoznak, este pedig kihelyezett frakcióülésre is sor kerül Szilágycsehen.
A politikai vitán Cseke Attila Bihar megyei szenátor a finnországi svéd kisebbség példáját hozta fel az egészségügyben való anyanyelvhasználatra. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő, a Nőszövetség ügyvezető alelnöke a szervezetnek a nők elleni erőszak megfékezésében vállalt szerepéről beszélt. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester beszámolt arról: a kincses városban sikerült végre áttörést elérni a magyar nyelvű helységnévtáblák ügyében. Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke a marosvásárhelyi iskola továbbra is rendezetlen ügyét, a hatóságok megalázó hozzállását említette felszólalásában. Markó Béla volt szövetségi elnök reményét fejezte ki, hogy az alkotmánybíróság visszautasítja az ellenzéki pártok óvását.
Az SZKT megerősítette Horváth Annát önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségében. A 99 leadott szavazat közül 98 volt érvényes; 95-en bizalmat szavaztak a jelöltnek, hárman pedig ellene voksoltak.
Az RMDSZ “miniparlamentje” elfogadta az alapszabályzat- és programbizottság által javasolt módosításokat.
N.H.-D., Sz. K. / Szabadság (Kolozsvár)

Magyarságtörténeti Olimpia – egy tudatos építkezés eredménye
Április 20-22 között zajlott az első Magyarságtörténeti olimpia országos szakasza, amelynek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szervezésében a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola adott otthont.
A megmérettetésen azok a VI. és a VII. osztályos tanulók vehettek részt, akik a törzsanyag részeként, tanulmányozzák a Romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárgyat. Az olimpiára az érvényben lévő tanterv tematikája alapján lehetett felkészülni, a versenyen kéttagú csapatok mérhették össze tudásukat.
Az olimpia szervezésének fő célja, hogy hangsúlyosabbá tegye a történelem/magyarságtörténet oktatását, érdekes és újszerű terepet biztosítson a tehetséges diákok kibontakozásának, valamint még nagyobb kedvet ébresszen bennük a romániai magyarság történelmének megismerésére.
Az olimpiát a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia karán belül működő Kolozsvári Magyar Történeti Intézettel partnerségben szervezték. Prof. Dr. Rüsz-Fogarasi Enikő, az Országos Bizottság elnöke, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, a megnyitó ünnepségen kiemelte: „Nem sokszor adatik meg, hogy egy eseményt történelminek nevezzünk, de ez itt most annak nevezhető, hiszen ez az első alkalom, hogy megszervezhettük ezt az olimpiát. Ti pedig, kedves diákok, és felkészítő tanárok, elmondhatjátok, hogy részesei voltatok ennek a történelmi eseménynek”. Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinetjének tanácsosa, az olimpia ügyvezető elnöke kihangsúlyozta: „Az olimpia elindítása egy tudatos építkezés eredménye: az idei tanév elején ugyanis új tantervek megírásához fogtunk. A műhelymunkák idején fogalmazódott meg még hagsúlyosabban, hogy országos szinten is hatalmas igény van egy ilyen jellegű megmérettetés megszervezésére, amelyet a Oktatási Minisztérium szervez és támogat.” Nagy Róbert-Miklós, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet igazgatója rámutatott: „Bizonyított tény, hogy a személyiségfejlődést leginkább meghatározó tantárgyak között magyar nyelv és irodalom mellett ott van a történelem is, már csak ezért is nagyon fontos nekünk ez az olimpia.” Sipos István Hargita megye történelem szakos tanfelügyelője szerint: „Eddig a tantárgyat másodrangú tantárgyként kezelték, de ezen túl több mint valószínű, hogy ez megváltozik.”
Az olimpia országos szakaszán a megmérettetés két részből állt: egy írásbeli, ahol a tételek kidolgozására szánt idő 2 óra volt, valamint egy szóbeli, amelynek keretében egy maximum 4 perces jelenetet kellett minden csapatnak bemutatnia a magyarság történetének fejezeteiből. Az volt ugyanis az elképzelés, hogy a csapatmunka révén a diákoknak lehetőségük legyen felismerni a közös feladatmegoldás hasznosságát. A jelenetek keretében a hatodik osztályosok feldolgozták többek között az Emese álmáról szóló mondát, Szent István és Imre herceg életének egy-egy jelenetét, Koppány trónbitorló törekvéseit, Gertrúd királyné jellemvonásait, Mátyás király személyiségjegyeit, a hetedikesek pedig olyan történelmi személyiségeket jelenítettek meg, mint például Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Szendrey Júlia. Tóth Szilárd, BBTE Történelem és Filozófia karának tanára, az Országos Bizottság alelnöke kifejtette: „Minden csapat derekasan kiállta a próbákat. Csodálatraméltó az, hogy milyen természetesen és milyen beleéléssel mutatták be a diákok a jeleneteket.”
A díjátadón a szervezők meghatódottan fogadták a diákok pozitív visszajelzéseit, akik közül sokan, csak ennyit mondtak az oklevelek, emléklapok átvételekor: „Köszönöm szépen, hogy itt lehettem!” Talán ez jelzi a legjobban azt, hogy milyen hatalmas igényre érkezett válaszként az olimpia megszervezése. Az Oktatási Minisztérium díjait és okleveleit Király András államtitkár úr nyújtotta át a diákoknak, sőt jóvoltából még a felkészítő és kísérő tanárok is könyvjutalomban részesültek. Beszédében kiemelte: „Nagyon örülök, hogy a minisztérium, az egyetem és a tanárok között komoly együttműködés épült ki, ennek egyik eredménye ez a tantárgyverseny is.”
A vizsgaláz előtt és után, kis történészekhez méltó módon a programban szerepelt még Múzeum-látogatás, városnézés, valamint egy élmény teli kirándulás Csíksomlyóra. Az ünnepélyes megnyitót és a díjkiosztót az Apáczai Csere János Pedagógusok házában tartottuk, ahol a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum diákjai léptek fel. erdon.ro

Ambrus Attila: Félúton, útközben
Már a döntés meghozatalának idején sokan vitatták, hogy van-e tétje egyáltalán a két tisztújító kongresszus között, a mandátum félidejében megtartott RMDSZ-kongresszusnak. Ma már elmondhatjuk, hogy a kongresszusnak nem tétje, hanem eredménye kell legyen ahhoz, hogy mérföldkővé váljon a romániai magyarság felgyorsult időben – sokszor pusztainak tűnő – vándorlásán, amelyet a folytonos útkeresés és időnkénti újratervezés jellemez.
A személyi kérdések – sokszor látszólagos – felvetése sem ment meg egy nagygyűlést az érdektelenségtől. S ezen az sem segít, ha a nyilvánosság, a sajtó kizárásával próbálják a szervezők növelni a titokzatosságot, a feszültséget, azt a látszatot kelteni, hogy fontos és heves véleményütköztetés nyomán vágnak utat a politika bozótosában a felelős, ám bátor politikusok.
Az RMDSZ nem folyamodott ilyen trükkökhöz, hetek óta ismert a zilahi kongresszus jelmondata, helyhez és a mai időkhöz igazítva Wesselényi Miklós mondata: Nem hátrálunk meg! Ez az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint nemcsak az érdekvédelmi szervezet munkájáról szól, hanem és főként az erdélyi magyar közösségről. Arról a közösségről, amelynek szüksége van a határozott vállalásra, a hitre, hogy a milliósnál is nagyobb közösség újra megtalálhatja az utat, amelyről nem hátrál meg, s hogy ezúttal is – mint a történelemben már többször – képes lesz veszteségeit feldolgozni, azokat zárójelbe tenni és megmaradni.
Ismertek azok az alapszabályzat-módosítások is, amelyeket a küldöttek figyelmébe ajánlanak, s amelyek noha látszólag nem olyan jelentősek, valójában döntő módon befolyásolják az erdélyi magyarok mindennapjait. Ezek a módosítások nem változtatnak a két évvel ezelőtt meghirdetett újratervezés irányán, ám határozottabban jelölik ki a haladás nyomvonalát, a következő két év cselekvési prioritásait.
Alkalom adódott az új típusú és szemléletű stratégiai program megismerésére is, amelynek egyszerre van pártprogram és kongresszusi határozat jellege is. Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese van: az erdélyi magyar közösség, mindenki más politikai partner, akivel az együttműködés célja az erdélyi magyarság szolgálatának biztosítása. A stratégia program-tervezet túllép az általánosságokon, részletezi, hogy mit is ért az RMDSZ a társadalmi párbeszéd alatt, és azt hogyan akarja felépíteni az elkövetkező két évben. A dokumentumba foglalt szakpolitikai irányok: az oktatásra, az anyanyelv-használatra, illetve a fiatal vállalkozók támogatására vonatkozik. Az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyarság jövője, ám a minőség demográfiai kérdés is, ezért szükséges próbálkozás azokkal a fiatal vállalkozókra is figyelni, akik még hisznek a szülőföldön boldogulás lehetőségében.
Az alapszabályzat-módosítás természetszerűen következett a női szervezet és a szórványlobbi következetes munkájából. Fontos, hogy felvetődött a szórvány képviseletnek és a tömb–szórvány együttműködésnek az erősítése. Akárcsak a női képviselet megerősítése, az országos és megyei testületekben a 15 százalékos női kvóta bevezetése. Azt a javaslat támogatói is elismerik, hogy még mindig alulképviseltek a nők a politikai döntéshozatalban, ám mindenképpen biztató lépés lenne az egyenjogúság felé az ilyen értelmű alapszabályzat-módosítás. (A teljes egyenjogúság akkor következik be, amikor a nők egy 50 százalékos kvóta ellen tiltakoznának, mondván: nincs szükség mesterséges küszöbre.)
A holnapi zilahi kongresszus nem tartogat meglepetéseket. Leltárkészítés lesz menet közben és az újratervezés apró korrekciójára kerülhet sor. Amit mindig meg kell tenni, ha a politikai partnerek folyton azon dolgoznak, hogy felszedjék az út közepét.
Két év múlva részletesen kell majd kielemezni, hogy sikeres volt-e az újratervezés, helyes-e az irány, együtt halad-e az RMDSZ szövetségesével, sokan maradtak-e közülünk, akik Wesselényihez hasonlóan nem hátráltunk meg. maszol.ro

Porcsalmi: csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk
„Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – jelentette ki szombaton, a zilahi kongresszuson tartott beszédében Porcsalmi Bálint.
Az ügyvezető elnök arra reflektált, hogy ezen a héten az RMDSZ képviselőházi frakciójának nagy többsége támogatta a család alkotmányos meghatározásának módosítását. Ha ez a módosítás hatályba lépne, megakadályozná, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Az ügyvezető elnök a beszédében Wesselényi Miklósnak egy gondolatát idézve megállapította: a mai napig erős az ösztön a megszokotthoz, „a balítélethez való ragaszkodás”, azaz az erdélyi magyar társadalom – beleértve az erdélyi magyar politikát – konzervatív. Ám szerinte a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lenni a másra, más kisebbségekre. „Nehezen értelmezhető az, hogy egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal szemben” – jelentette ki.
Porcsalmi szerint az RMDSZ egy dilemma előtt áll, a haladás vagy a maradás között kell választania. „Nem kell most döntenünk erről, de ez a dilemma valós. Nem akarom a döntésemet másra kényszeríteni. De én vállalom azt, hogy haladáspárti vagyok” – szögezte le. Az ügyvezető elnök szerint elveszítheti a támogatását az a szervezet, amely az összes sarkalatos kérdésben szembemegy a közösséggel, de – Wesselényit parafrazálva – a hajósnak az árral szemben is eveznie kell, ha haladni akar.
Porcsalmi emlékeztetett, az RMDSZ egész politikai léte arról szólt, hogy az árral szemben hajózott, amikor nyelvi jogokat, több magyar iskolát vagy autonómiát követelt a többségtől. „Ha tudunk így hajózni, akkor miért nem tudunk legalább néhanapján nem a saját közösségünk balítéleteitől rettegni? Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
Porcsalmi szerint az a közösség, amely bezárkózik, és elvet mindent, ami új, idegen, az nem fog megmaradni, a politikusnak pedig irányt kell mutatnia. „Csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk” – zárta beszédét.
Cs. P. T. / maszol.ro

Őszinte román–magyar párbeszédet (Zilahi RMDSZ-kongresszus)
Alapszabályt és programot módosított szombaton az RMDSZ Zilahon ülésező kongresszusa, emellett stratégiai dokumentumot, illetve négy határozatot is elfogadtak a küldöttek. A köszöntőkben és beszédekben visszatérő motívum volt a magyar–román viszony, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök az államközi kapcsolatok „újragombolását” javasolta, Liviu Dragnea pedig burkoltan ugyan, de kormányra hívta az RMDSZ-t, amit a szövetségi elnök a kongresszus utáni sajtótájékoztatóján elhárított.
Zilahon tartotta tizenharmadik kongresszusát az RMDSZ, amely tisztújítás nélkül is izgalmasnak bizonyult, alkalmat adott a szövetség politikusai számára a kibeszélésére és odamondásra. Nemcsak saját eredményeiket méltatták, de az erdélyi magyarság gondjairól is szót ejtettek sokan, szó volt a romániai visszásságokról, no meg feladatokról és tervekről is. Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójának középpontjában a román–magyar viszony állt, a Román Tudományos Akadémia magyarellenes megnyilvánulásaira utalva hangsúlyozta, meg kell óvni a romániai társadalmat attól, hogy Románia és Erdély egyesülése jövő évi centenáriumának fő üzenete a magyarok ellen irányuljon. Hozzátette: „Ne magyarellenes retorikával fedjék el azt, hogy nincs egy olyan nagy össztársadalmi projekt, amely a közös jövőnkről szólna. A jövőt képeseknek kell lennünk alakítani, úgy formálni, hogy abban mindenkinek helye legyen, és ne az asszimiláció réme lebegjen előttünk, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése.” Az RMDSZ elnöke „politikai indíttatású merényletnek” minősítette a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárást, amelynek szerinte semmi köze a korrupció elleni harchoz. „Ugyanilyen határozottan állítom, hogy a székely zászló és a magyar feliratok abszurd drámába illő üldözése és bírósági döntések tucatja messze túl van a jogállamiság határain” – fogalmazott. Kelemen Hunor a jogállamiság megcsúfolásának tekintette a magyar önkormányzati vezetők ellen indított ügyészségi eljárásokat is. Úgy vélte, ezek az ügyek „újratermelik azt az évszázados félelmünket, hogy a magyar közösség asszimilációját a kommunista diktatúra után sem adta fel a magát nemzetállamként meghatározó Románia”. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az erdélyi magyaroknak az az érdekük, hogy Románia jól működő jogállam legyen, megtörténjen a hatalmi ágak szétválasztása, hogy a kisebbségi jogok ne csak papíron létezzenek, hanem a valóságban is érvényesüljenek. Azt is célnak tekintette, hogy az 1918-as gyulafehérvári ígéretek a centenárium közeledtével valósággá váljanak, és Románia elismerje a magyar közösséget államalkotó tényezőként. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség kidolgozta az önkormányzati törvény módosításának javaslatát. Javasolta, hogy csökkentsék azt a küszöbértéket, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a kisebbségeket, és egy alternatív küszöb bevezetését is kezdeményezte. „Ennek a tervezetnek a sorsa egyben a próbatétele is lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan a parlamenti együttműködést a szövetséggel” – jelentette ki. Tájékoztatása szerint a közösségi szimbólumok használatának a kérdése is a kormány asztalán van. „Nem kérünk mást, csak annyit, hogy (...) se a székely zászlóért, se Erdély zászlójáért ne járjon semmilyen büntetés” – jelentette ki. Kelemen megjegyezte: nem hisz a csodákban, és nem gondolja, hogy egyik napról a másikra minden megváltoztatható Romániában, de meggyőződése, hogy szorgalommal és hozzáértéssel, valamint tisztességesen és alázattal elvégzett munkával eredményeket lehet elérni. Román méltatások A kongresszust román és magyar politikusok egész sora köszöntötte, az SZDP elnöke, Liviu Dragnea burkoltan kormányra hívta az RMDSZ-t. Dragnea többek között említést tett arról a bizalmi viszonyról, amely közte és Kelemen Hunor között kialakult az elmúlt időszakban. Úgy vélte, az RMDSZ és az SZDP parlamenti együttműködése eredményes. Megjegyezte: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. „Gondolkozhatunk azon, Hunor, hogy talán érdemes megtennünk a következő lépést is” – utalt a kormányzati együttműködésre a politikus. Hozzátette: tudatában van annak, nem érett még meg az idő arra, hogy az RMDSZ már a zilahi kongresszusán döntsön erről. Liviu Dragnea arra kérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, hogy Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma közeledtével legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában. „Ha a megosztó stratégiákat folytatjuk, olyan dolgokat is elveszíthetünk, amelyeket közösen építettünk fel, és a román–magyar bizalom is sérülhet” – jelentette ki a politikus. Az RMDSZ támogatását kérte a „hegemóniára törekvő intézményekkel szembeni” harcban is, „amelyek nem értették meg a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességét” – utalt a politikus a korrupcióellenes harc vélt túlkapásaira. Az SZDP elnöke fontosnak tartotta az anyanyelvű oktatást, de arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy tanítsák meg románul is gyermekeiket, mert szerinte ezzel az ő lehetőségeik bővülnek. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy Székelyföldet ne kerüljék el az autópályák. A politikus úgy vélte: nincs szüksége az RMDSZ-nek ügyvédekre – utalt a szövetség nemzetközi aktivitására –, és az RMDSZ-nek az országon belül kell keresnie a megoldásokat a közösség gondjaira. Semjén nem köntörfalazott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felszólalásában Liviu Dragneá¬hoz is szólva kifejtette: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar–román államközi kapcsolatokban. Elmondta, hogy a magyar–szlovák és a magyar–szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, Szerbiával és Szlovákiával mégis gyümölcsöző viszonyt sikerült kialakítaniuk. Kijelentette: Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arra kérte a kongresszus román meghívottjait: kérdezzék meg a nyugat-európai országokba kivándorolt románokat, ártott-e ezeknek az országoknak az, hogy autonómiát biztosítottak a területükön élő őshonos kisebbségeknek. Hozzátette: ahol megvalósult a kisebbségi közösségek autonómiája, annak mindenki haszonélvezője lett. Kijelentette: ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai. Semjén Zsolt azt kérte ugyanakkor a „román barátoktól”, hogy olvassák újra az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, és valósítsák meg mindazt, amit az erdélyi románok abban megfogalmaztak. Sérelmezte, hogy az utóbbi években Romániában „a szerzett jogok visszavágása történt”. Megemlítette a kommunista rezsim által államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen állandósult jogsértést és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium elleni hatósági eljárást, valamint a korrupcióellenes harc jegyében meghurcolt önkormányzati vezetők esetét. „Nyilvánvaló, hogy a jog álarca mögött megfélemlítés zajlik” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: fontos a korrupció elleni harc, de Romániában visszaélnek ezzel a harccal. A kongresszust köszöntötte szinte mindegyik magyarországi és romániai politikai párt képviselője, romániai kisebbségi szervezetek vezetői, a Kárpát-medence határon túli magyar szervezeteinek küldöttei, az Európai Néppárt főtitkára, valamint levélben üzenetet küldött Klaus Iohannis államelnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök is. Porcsalmi: haladás vagy maradás? Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszámolója kezdetén a szervezetépítésről, „az iramról és az irányról” beszélt. Szólt mandátuma eddigi száz napjáról és terveikről is, közölte, ősztől beindítják önkormányzati képzési programjukat, az RMDSZ külpolitikájában hatékonyabbá teszik a lobbit, és részt vállalnak a Minority SafePackkel kapcsolatos aláírásgyűjtésben. Külön kitért a fiatal vállalkozók támogatásának fontosságára, bejelentve a fiatal vállalkozók tanácsának megalakítását. Az ügyvezető elnök Wesselényi Miklósnak egy gondolatát idézve megállapította: a mai napig erős az ösztön a megszokotthoz, „a balítélethez való ragaszkodáshoz”, azaz az erdélyi magyar társadalom – beleértve az RMDSZ-t – konzervatív. Ám szerinte a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lenni a másra, más kisebbségekre. „Nehezen értelmezhető az, hogy egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal szemben” – jelentette ki. Porcsalmi szerint az RMDSZ egy dilemma előtt áll, a haladás vagy a maradás között kell választania. Elismerte, elveszíti támogatását az a szervezet, amely az összes sarkalatos kérdésben szembemegy a közösséggel, de – Wesselényit parafra-zálva – a hajósnak az árral szemben is eveznie kell, ha haladni akar. Porcsalmi emlékeztetett, az RMDSZ egész politikai léte arról szólt, hogy az árral szemben hajózott, amikor nyelvi jogokat, több magyar iskolát vagy autonómiát követelt a többségtől. „Ha tudunk így hajózni, akkor miért nem tudunk legalább néhanapján nem a saját közösségünk balítéleteitől rettegni? Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Porcsalmi szerint az a közösség, amely bezárkózik, és elvet mindent, ami új, idegen, az nem marad meg, a politikusnak pedig irányt kell mutatnia. „Csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk” – zárta beszédét. Döntések, határozatok A politikai vita során az RMDSZ számos politikusa fogalmazott meg határozott véleményt a decentralizáció fontosságáról, a jogsérelmekről, a román–magyar viszonyról, a másság elfogadásáról, majd megkezdődött a „gyakorlati munka”, a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a program és az alapszabály módosítását, azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. Az alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. Eszerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól, a területi és országos testületekben pedig 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek. A kongresszus a szövetség alapszabályában írta elő, hogy a Székelyföld–szórvány szolidaritás elmélyítése érdekében a székelyföldi megyék egyikének a képviselőházi jelöltlistán befutó helyet kell biztosítania a szórvány egy jelöltjének. A szövetség egyhangúlag fogadta el azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. A dokumentum az RMDSZ és az erdélyi magyarság partnerségének megerősítését, a romániai nyelvi jogok bővítését, a gyermekközpontú anyanyelvi oktatást és a vállalkozó fiatalok támogatását irányozza elő. Nem foglalkoznak a kormányra lépéssel Kelemen Hunor a kongresszus végén tartott rögtönzött sajtótájékoztatón újságírói kérdésre reagált Liviu Dragnea kormányra hívására. Elmondta, a szövetség egyelőre azt tekinti céljának, hogy tartalommal töltse meg a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodását. Kelemen Hunor nem kívánt részleteket elárulni arról a beszédében említett tényről, hogy a román külügyminisztérium akadályozni próbálja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) jövő heti kolozsvári kongresszusát. A témával kapcsolatban csak annyit említett meg, hogy több forrás is jelezte: a román diplomácia megpróbálja lebeszélni a FUEN-kongresszusra meghívott politikusokat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Az MTI kérdésére, hogy a szövetség be kívánja-e terjeszteni a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervezetét, amelynek elkészítéséről a négy évvel ezelőtti kongresszuson született határozat, Kelemen Hunor kijelentette: a tervezetet akkor terjeszti be a szövetség, amikor alkalmasnak látja erre a pillanatot. „Mind a kulturális autonómia tervezete, mind a regionális autonómia tervezete készen áll, és várjuk az alkalmas pillanatot arra, hogy lépni lehessen” – fogalmazott. Hozzátette: eredményt akarnak, nem csak bűvészmutatványt. Úgy vélte: ha a szövetség most nyújtaná be a tervezetet, akkor az az alkotmánybírósághoz kerülne előzetes normakontrollra, és még a parlamenti vitáig sem jutna el. „Azt a helyzetet kell megteremtenünk, amikor érdemben lehet lépnünk. (...) A helyzetteremtéssel évek óta foglalkozunk, de ez nem csak rajtunk múlik. A román politika ma nemcsak a székelyektől, hanem általában a regionális identitások felerősödésétől fél” – fogalmazott a politikus. Kelemen Hunor arra a kérdésre is reagált, hogy a cselekvési terv miért nem tér ki a magyar nyelv székelyföldi regionális hivatalos státusának elérésére. Ez ugyanis hangsúlyos pontja volt a szövetség tavalyi választási programjának. Elmondta: a cselekvési tervben az 1918-as román ígéretek betartatása szerepel, és ez a nyelvi jog az ígéreteknek is része. MTI, Maszol, RMDSZ-tájékoztató / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vita nélkül
Ha az RMDSZ hétvégi zilahi kongresszusán már-már zavaróan sokszor megidézett báró Wesselényi Miklós valami csoda folytán a küldöttek közé toppan, bizonyára elcsodálkozik a hallottakon. Azt tapasztalta volna ugyanis, hogy noha megannyi jogtiprás, probléma vár orvoslásra az erdélyi magyarok életében, számtalan kérdésben rendezetlen többség és kisebbség viszonya, a szövetség legfőbb döntéshozó fórumát mintha nem hoznák lázba a megoldáskeresés jelentette kihívások. Szó mi szó, az elhangzottak alapján egészen pontos leltárt lehetne összeállítani mindabból, ami a magyar közösség tagjainak külön-külön és egészében fáj vagy hiányzik, ám a kongresszusi küldöttekből mintha hiányozna a tűz, ami éltetné a kisebbségi jogok kiharcolásához szükséges lelkesedést. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány apró kritika, ellenvetés hangzott el szombaton a zilahi sportcsarnokban, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ-ből teljesen kihalt a vitaszellem, az érvek ütköztetése. Holott köztudott, hogy számos kérdésben nincs összhang, egyetértés a szervezeten belül, legyen szó mondjuk a politikai eszközök kihasználásáról, vagy hogy a legaktuálisabb témát említsük: a „mássághoz” való viszonyulás kérdésében, amit néhányan csak burkoltan pedzegettek a család és a házasság intézményéről zajló alkotmánymódosítási folyamat apropóján. Szembeszökő az a kettősség is, ami a román hatalomnak és politikának az RMDSZ-hez való viszonyulását jellemzi. Miközben a román közméltóságok és pártelnökök – ki élő szóban, ki videóüzenetben – a zilahi nagygyűlésen is az egekig magasztalták a politikai alakulatot, az állami intézmények ott tesznek be a magyaroknak, ahol csak tudnak. Jó lenne emlékezni – és emlékeztetni – erre, valahányszor egyeztetésre, tárgyalásra nyílik alkalom a többségiekkel helyi vagy központi megállapodásokról, közös projektekről, országtervekről. Már csak azért is kívánatos lenne kihasználni a mozgásteret, mivel az RMDSZ-nek szemmel láthatóan mind Bukarestben, mind Budapesten megnőtt az ázsiója, és ezt kiváló alkalom lenne az erdélyi magyarok hasznára fordítani. A szövetség hiába ringatja magát abban a tudatban, hogy eleget tett a feladatának a hangzatosan stratégiainak nevezett dokumentum elfogadásával, az ebben szereplő célok és ígéretek csak annyit érnek, amennyi megvalósul belőlük.
Kelemen: nincs itt az ideje kormányralépésnek, autonómiastatútum beterjesztésének Nincs itt az ideje Kelemen Hunor szerint annak, hogy az RMDSZ választ adjon a román szociáldemokraták kormányra hívó felvetésére. A szövetségi elnök a zilahi kongresszus végén elmondta azt is, nem időszerű a területi, illetve a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet beterjesztése.
Nem hátrálnak meg: kvótát kaptak a nők az RMDSZ-ben
Megszavazta az RMDSZ kongresszusa szombaton a női képviselet hangsúlyosabbá tételét célzó alapszabály-módosítást. Az elfogadott változások nem arattak osztatlan sikert, akadt olyan küldött, aki azt firtatta: legközelebb vajon más szexuális kisebbség is kap kvótát a szövetségben?
A küldöttek által megszavazott módosítás egyik leglényegesebb eleme, hogy a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. Ugyanakkor a területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek. Az új alapszabály ezentúl kimondja, a szövetség választott testületeibe (többek között kongresszus, SZKT, megyei és helyi választmány) a pozitív intézkedések elve alapján kötelező módon nőket és fiatalokat (35 éven aluliakat) is kell választani. Az RMDSZ-szervezetek választmányát a jövőben úgy választják meg, hogy a testület legkevesebb minden harmadik tagja nő legyen.
Rögzítették, hogy amennyiben megfelelő számú női jelölt hiányában az előírt feltételek nem teljesíthetők, a helyi, községi városi szervezet a következő tisztújításig felmentést kér a feltétel teljesítése alól a területi/megyei szervezettől.
A szebbik nem számára nyújtott pozitív megkülönböztetés azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke a politikai vita során feltette a kérdést: néhány év múlva vajon más szexuális kisebbségnek is 15 százalékot biztosít majd struktúráiban az alakulat? „Lehet, de akkor nem lépjük át az ötszázalékos parlamenti küszöböt” – figyelmeztetett a fővárosi politikus.
Stratégiai dokumentumot is elfogadott az RMDSZ nagygyűlése, a hangzatos elnevezés azonban nem sok konkrétumot tartalmaz. Az erdélyi magyar közösség jogkövetelésein, céljainak, törekvéseinek, óhajainak sorjázásán túlmenően a dokumentum összefoglalja az RMDSZ felelősségét és legfontosabb feladatait, továbbá a tavalyi parlamenti választási kampányban elhangzott ígéreteket is. Határozatot fogadott el ugyanakkor a zilahi kongresszus az erdélyi gazdák, az erdélyi vidék támogatása, a kisebbségi jogok európai kiszélesítését célzó Minority SafePack, valamint a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés témakörében. Ez utóbbi határozat egyébként tartalmaz egy passzust, amelyben az RMDSZ nőszervezete nőknek szóló önvédelmi tanfolyam beindítását is szorgalmazza. Krónika (Kolozsvár)

Posztumusz elismerés Kosztándi Jenőnek
Néhai Kosztándi Jenő festőművészt (1930–2017) posztumusz díszpolgárrá nyilvánítják Kézdivásárhelyen – Bejan András önkormányzati képviselő, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója javaslatára az erről szóló határozattervezetet egyhangúlag fogadták el a városi tanács múlt csütörtöki ülésén.
Kossuth Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Szentkereszty Stefánia, Wilhelm Wegener, Coos Henneveld és Dobolyi Aladár után a jövő hónapban a jeles képzőművész neve is felkerül tehát a városházán található díszpolgárok táblájára. Bejan András elmondta: a néhai festőművész – aki idén február elsején hunyt el – a kantai nagy múltú iskola tanára és a rajztagozat egyik alapítója volt, aki művészetével nem csak a város, hanem egész Székelyföld hírnevét öregbítette, alkotásai révén nemzetközileg is ismert és elismert festőművész volt. A díszpolgáravatást június 14-ére tervezik, amikor a művészt ábrázoló domborműves emléktáblát is leleplezik.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MKT, mérleg és tervek
Be kell vonni a civileket a döntéshozatalba
Egy héttel az RMDSZ országos kongresszusa, egy nappal a FUEN-értekezlet befejezése után került sor szombaton az Arad Megyei Küldöttek Tanácsának értekezletére. Az időpont nem lényegtelen, hiszen az RMDSZ zilahi kongresszusa határozottan kiállt a hazai magyarság jogai mellett, és jövőjét illetően jó néhány fontos határozatot hozott.
Az Aradi Bábszínház épületében megtartott összejövetelen a színpad két oldalán br. Wesselényi Miklós portréja alatt a kongresszus jelszavául is választottNem hátrálunk meg! felirat volt olvasható, s az aradi összejövetel is ennek jegyében zajlott. Manapság odáig jutottunk, hogy nincs hova hátrálnunk, hisz most, az erdélyi magyarság Romániához való (a mi szempontunkból kényszerű), majdnem száz évvel ezelőtti csatlakozása után nemigen van választási lehetőség: vagy feladjuk nemzeti identitásunkat, vagy harcolunk annak megőrzéséért.
Egy jó héttel ezelőtt, zilahi kongresszusán, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – mint korábban is, egyöntetűen, de ezúttal még retorikájában is határozottabban és egyértelműbben – a megmaradás mellett foglalt állást. A számában egyre csökkenő hazai magyarságnak aligha lehet más választása – ha csak önszántából le nem mond identitásáról –, mint megpróbálni annak megőrzését.
Hadnagy Dénes Arad megyei MKT-elnök elsőként Székely Istvánt, az RMDSZ országos elnökségének ügyvezető alelnökét kérte fel szólásra.
Rövid, lényegre törő beszédében Székely azt emelte ki: a magyarság érdekvédelmi szervezete az újratervezés időszakát éli, miután világos, hogy még nagyon sok a rá váró teendő. A következő időszakban, például, rendkívül fontos a nyelvi jogok kérdése, minthogy az erre vonatkozó törvények ezer sebből véreznek. Az érdekvédelmi szervezetnek törekvése a tagság és a civilek viszonyának újragondolása, az, hogy a döntéshozásban a civilek tapasztalataival számolni kell – mindez pedig a civilszervezetek súlyának növelését feltételezi. Látható a politikától való elfordulás tendenciája, ezért a Szövetség számára különösen fontos a lakossághoz (nyilván a magyarokról van szó – szerk.) való visszatalálás. Székely István azt is kiemelte: ne csak a nyugdíjaskorúakra, hanem a fiatalokra is koncentráljunk, hiszen nekik – a hölgyekkel együtt – kell egy számu(n)kra elfogadható országot felépíteni.
Beszédét követően a megyei MTK-elnök belejentette az ülés 14 napirendi pontját, majd a beszámolókra került sor.
Faragó Péter, az RMDSZ aradi szervezetének elnöke, parlameneti képvislő beszédét így indította: „Lassan 100 éve, hogy az erdélyi, az Arad megyei magyar közösség megéli mindennapjaiban Wesselényi Miklós szavait, gondolatait. Az elmúlt egy évszázad alatt sok generációnak kellett kisebbségben megőriznie identitását, kultúráját, magyarságát. És amit az előző nemzedékek megtehettek, meg is tették, mert bizony sem a királyi Románia, sem a kommunista államforma nem volt kíméletes hozzánk.
Az 1989. decemberi események után sokan azt gondolták, hogy egy nyugati típusú demokrácia, valamint az Európai Unióba való integráció megoldja közösségünk minden gondját-baját. 27 évvel a rendszerváltás után biztosan kijelenthetjük, hogy nem így történt”. (...) A többség minden alkalmat megragad, hogy elmondja: Románia mintaállam a kisebbségek jogait illetően. Miközben ez messze nem igaz, hisz ott, ahol magyar iskolákat záratnak be, ott, ahol visszaállamosítanak egyházi ingatlanokat, ahol magyar politikai vezetőket megfélemlítenek, jogtalanul meghurcolnak, ott, ahol nincs közösségi önrendelkezés, ott semmiképp nem beszélhetünk mintaállamról. „Én ebben láttam a legnagyobb veszélyt az elmúlt években, hogy nem habzó szájú politikusok ontják ránk szidalmaikat, hanem az erőszakszervezeteken keresztül próbálják a közösséget megfélemlíteni, vezetőit elhallgattatni.” Csak a módszer finomodott, a cél ugyanaz, mint ami eddig is volt: az identitását feladó, beolvadó, elfogyó magyar közösség!
Továbbá: „Mindössze 9 százalékos magyarsággal (Arad megyében – szerk.), két megyei és két városi tanácsossal és aradi alpolgármesterrel, öt polgármesterünkkel csak mi tudjuk, hány kilincset kell lenyomnyi, hány órát kell végigtárgyalni, alkudozni, taktikázni, hogy meglegyen a pénz kultúránk, hagyományaink megőrzésére, településfejlesztésre, magyar színházunkra, egyházainknak, minden iskolának, ahol magyarul is oktatnak, hogy csak a legfontosabbakat soroljam.”
„A jövő évi centenárium nem ugyanazt jelenti nekünk, mint a román többségnek. Hogy nekik mit jelent, és hogy úgy istenigazából mit tudnak felmutatni az elmúlt 100 évből, az számomra kérdéses. Az viszont biztos, hogy számunkra a be nem tartott ígéreteket jelenti. És ezt el is kell mondanunk, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatból semmit nem tartottak be, hogy elvárjuk azok betartását Romániától. Mert a magyar–román viszony, a többség–kisebbség viszonya csak akkor fog rendeződni, ha szabadon használhatjuk anyanyelvünket, ha zavartalan lesz az oktatásunk az óvodától az egyetemig, ha jogaink és javaink biztonságban lesznek, ha a kulturális vagy igény szerint a területi önrendelkezés jogával élhetünk!”
A megyei RMDSZ-elnök beszámolóját követően számos más szakbizottsági beszámoló is elhangzott – némelyik, nagyon röviden: az Etikai és Fegyelmi Bizottságnak (elnök Bátkai Sándor) vagy a Szabályzatfelügyelő Bizottságnak (elnök Cziszter Kálmán) például nem volt miről beszélnie, általánosságokon kívül, hiszen az elemzett elmúlt időszakban egyetlen észrevétel, reklamáció sem érkezett a szabályok megsértéséről, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság (elnök Pozsár Ibolya) jelentése is csupán a folyó pénzügyek ismertetésére vonatkozott, de semmilyen rendellenességről sem tudott beszámolni.
Az MKT-ülés (miután a vitában, többek között, Erdélyi István, Király András oktatásügyi államtitkár, volt megyei RMDSZ-elnök, Bognár Levente Arad városi alpolgármester, volt megyei RMDSZ-elnök, Czernák Ferenc felszólalásait is meghallgatta) a második fő „blokkra”, a választásokra tért át. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnökévé elsöprő szavazattöbbbséggel Faragó Pétert válaszották újra, kijelölték az MKT vezetőtestületét is, amely júniusban választja meg szaktestületeit és vezetőit.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

Kopogtat ajtónkon a negyedik ipari forradalom
Kolozsváron tartotta vándorgyűlését a Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Hétvégén tartotta a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) huszonhatodik vándorgyűlését. A minden évben más-más helységekben megtartott szakmai találkozó idén az Ipari forradalom 4.0 címet viselte, és arra kereste a választ, vajon miként fog kinézni a jövő gazdasága. Péntek délután a kar aulájában a megnyitóra, négy plenáris előadásra, és díjkiosztásra került sor. Szombaton hat szekcióban összesen huszonegy előadás hangzott el hazai és külföldi szakemberektől. Megtudtuk: várakozáson felüli élénk érdeklődés mutatkozott a rendezvényük iránt, a háromszáz résztvevő Erdélyen kívül Magyarországról, Szlovákiából, Szerbiából érkezett.
A vándorgyűlés köszöntőkkel kezdődött. Keresztúri Zsolt RMKT-alelnök és Szász Levente dékánhelyettes arról a műszaki fejlődésről beszélt, amely annyira átalakítja mindennapjainkat. Kecskés Tibor magyar konzul emlékeztetett: kormánya szívén viseli a külhoni magyarság gazdasági helyzetét, olyan programokat támogat, amelyek elősegítik a szülőföldön való boldogulást, a kétoldali együttműködést. Csatlós Pál RMKT-elnök arról beszélt: a negyedik ipari forradalom a szemünk láttára bontakozik ki a kiberfizikai rendszerek révén, ez pedig változást fog hozni a gazdaság minden területén.
Az első plenáris előadásban Konrad Kaschek (igazgató, Robert Bosch Kft., Kolozsvár) a világban és Kolozsváron is végbemenő technikai fejlődésről értekezett, amely egyre okosabb gépeket dob be a termelésbe, és a cégeket eredményesebb partnerségre, a versenytársakra való szorosabb odafigyelésre készteti. Szász Levente a globális ellátási láncok trendjeiről beszélt. Gyakori, hogy ugyanaz a termékkomponens sok országot cserél, míg elkészül a végtermék. A költségek közelítik a fejlett országokét: pl. Kínában a munkaerő ára megkétszereződött, és a mi régiónkban is ez a tendencia. Jövőre a világ összértékének a felét az 1990-ben még fejlődőkként ismert országok fogják adni. Pleschinger Gyula (elnök, Magyar Közgazdász Társaság, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja) előadásának címe Digitális átállás a pénzforgalomban – a sikeres alkalmazkodás öt pontja volt. Szerinte a hagyományos technológiák nem támogatják az innovatív fizetési szolgáltatásokat, a virtuális pénzeket. Magyarországon új szabályozásokat dolgoztak ki, ami fokozza a bankok közti versengést. Ennek lemaradói és nyertesei lesznek.
Czakó Erzsébet (egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem) a globalizáció visszahatásait vette számba. Olyan folyamatról van szó, ami kölcsönös függésre és körültekintésre vezet a gazdasági szereplők világában. A globalizációnak hullámai, korszakai vannak, de két paradoxonja is: egyszerű terméket sem lehet együttműködés nélkül előállítani, és bizonyos témákban felértékelődik az országok szerepe. A világgazdaság átrendeződik: Kína és India nagyon elindult a fejlődés útján.
Az előadó a negyedik ipari forradalomban a változást rögösnek, de elkerülhetetlennek látja, amelyben a sokszínűvé válás, a szétaprózódás és a társadalmi felelősségek megoszlása, minden szakma átértékelődése rajzolódik ki.
Rácz Attila (IT+Klaszter) beszélt az 5. Székelyföldi IT§C és innovációs konferenciáról. A sepsiszentgyörgyi rendezvény húszévi lemaradás behozatalát kívánja szolgálni.
Az est végén hagyományosan díjazták a Közgazdász Fórumban tavaly megjelent legnívósabb írás fiatal szerzőjét. Ezt most két kolozsvári érdemelte ki: Benedek Botond és Rácz Béla Gergely. A Wesselényi Miklós – díjat az RMKT korábbi elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Szécsi Kálmán kapta meg. Laudációt Somai József mondott. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Felújítják a zilahi Wesselényi-szobor talapzatát
Felújítják Wesselényi Miklós szobrának a talapzatát, döntött ma Zilah Városi Tanácsa. A dokumentáció szerint a felújítás 560 ezer lejbe kerül, idézi a közlemény Fazakas Miklós alpolgármestert.
Az RMDSZ helyi tanácsosai és az RMDSZ Szilágy megyei szervezete már egy ideje szeretett volna megoldást találni a szobor talapzatának felújítására, mert elég rossz állapotban van. Most végre sikerült előre lépjünk ez ügyben, és elfogadtuk az erre vonatkozó technikai-gazdasági dokumentációt. E napirendi pontra 17 tanácsos szavazott igennel, és 2 személy tartózkodott” – mondta Fazakas Miklós.
A dokumentum szerint a alpolgármester kiemelte, hogy a következő időszakban a munkálatok közbeszerzési folyamata zajlik. – Reményeink szerint jövő év elején, tavasszal már neki is tudunk fogunk a munkálatoknak. A dokumentáció magába foglalja a talapzat felújítását, restaurálását, illetve a hiányzó kődarabok pótlását – mondta az elöljáró. szabadsag.hu

Az évforduló hozadéka (Hatvan évvel a magyar forradalom után)
Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulójának hozadékát veszi számba Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly a Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyv sepsiszentgyörgyi, november 10-ei bemutatójára küldött levelében. A Benkő Levente történész, újságíró által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál 2016-os évszámmal megjelent, nyilvánosság elé a napokban került tanulmánykötet a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án Sepsiszentgyörgyön szervezett 1956-os ülésszak előadásait tartalmazza. A könyvbemutató meghívójában szerepelt a könyv társzerzője, kiadójának vezetője, Dávid Gyula neve is, aki személyesen nem jelenhetett meg, viszont levelet küldött a rendezvényre. A Benkő Levente által felolvasott levelet a szerkesztőség alcímeivel alább közöljük. (Sz. A.)
Az 1956-os magyar forradalom tavaly lezajlott ünnepségeinek emlékezetes eseményei még itt élnek bennünk, a kutató azonban máris számba veszi, milyen távolba mutató eredményeket hozott – nem csak számunkra, de az elkövetkező nemzedékek számára is – ez az évforduló. Melyek azok a könyvek, amelyeknek révén ma többet tudunk ’56-ról, mint tegnap? Mivel gazdagította ez az évforduló tárgyi ismereteinket arról, ami velünk hatvan évvel ezelőtt és azután történt?
Nem könnyű a feladat.
Hiszen – összmagyar vonatkozásban – kiadványok százait kell számba vennünk: emlékezések, korabeli naplók, feljegyzések, fotók, tényfeltáró dokumentumkönyvek százai sorakoznak egy képzeletbeli könyvespolcon (csak az 1956-os Emlékbizottság támogatásával megjelent kiadványok száma meghaladja a 200-at), s bizony, időbe telik, amíg ezek hozadéka beillesztődik abba a képbe, amit a forradalomról és az utána következő megtorlások éveiről-évtizedeiről idáig tudtunk.
Talán megkönnyíti a dolgunkat, ha itt és most csak az erdélyi/romániai ’56-hoz kötődő könyvekre szűkítjük a számbavételt. Arra a nyolc kiadványra, amelyek – talán nem hiánytalanul – a könyvbemutatón is megtalálhatók, kézbe vehetők, megvásárolhatók, olvashatók, tovább adhatók.
Vegyük őket sorjába.
Sepsiszentgyörgyi konferenciakötet
Két konferenciakötettel kezdeném, amelyek közül az egyik közvetlenül kötődik Sepsiszentgyörgyhöz, a tavaly szeptember elején itt megtartott emlékülésen elhangzott előadásokat tartalmazza. A hét előadó közül ketten a forradalom magyarországi eseményeinek bizonyos vonatkozásait tárták fel: Horváth Miklós a forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásainak ismeretéhez hozott új adalékokat, Markó György a budapesti felkelő csoportokat és tevékenységüket vette számba. Az öt hazai előadó közül témáját tekintve egyet emelnék ki mint olyat, amelyiknek a szerzője is „új” az ’56-os kutatások mezőnyében: Kozma Csabát, aki a gyergyószárhegyi Fekete Kéz szervezkedést vizsgálja kutatóként, a levéltári adatokat és az egykori szereplőkkel készített interjúkat is hasznosítva. Szintén újdonságszámba megy Benkő Levente előadása, amely – többek korábbi kutatásaira és forrásfeltárásaira is támaszkodva – összefoglaló képet ad arról, hogyan szerepelt a nyilvánosság előtt azokban a hetekben/hónapokban az erdélyi magyar értelmiségi elit, ki milyen kompromisszumot kötött vélt érdekektől vezéreltetve, vagy miképpen foglalt állást nyíltan (és olykor galádul) a forradalommal szemben. A többi előadás az előadók részéről már korábban is megközelített témák – új adatokat is kínáló – összefoglalása: Pál Antal Sándor az 1956. őszi marosvásárhelyi eseményeket összegezi, Tófalvi Zoltán a később önkéntes tűzhalált halt Moyses Márton emlékét eleveníti fel, Dávid Gyula a Bolyai Egyetem utolsó három évét (1956–1959) összegzi.
Romániai eseményekről Budapesten
A másik erdélyi/romániai vonatkozású kötet apropóját a 2016. október 24-én Budapesten a Magyar PEN Club által rendezett konferencia szolgáltatta. A program szerint itt nemcsak a legfontosabb romániai magyar események ma még élő szereplői sorakoztak volna fel, hanem az 1956. őszi, közvetlenül román vonatkozású eseményekhez kötődő témák előadói is. Az impozáns kivitelű kötet (’56 és Románia. Szerkesztette Tófalvi Zoltán és Ágoston Szász Katalin. Magyar PEN Club, Budapest, 2016) azonban ennél többet is, de kevesebbet is tartalmaz: Tófalvi Zoltánnak az egész erdélyi ’56-ot átfogó (és egy előadás terjedelmét messze meghaladó) tanulmánya után és az 1956/58-as Bolyai-perekről, valamint a Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségéről (SZVISZ) önálló köteteket is publikáló Páskándiné Sebők Anna előadása mellett csupán a sepsiszentgyörgyi mártírok emlékművét megkoszorúzó csoportot képviselő Bordás Attila, a Szoboszlai-perben életfogytiglanra ítélt Ferencz Ervin atya, a Dobai-per másodrendű vádlottja, Varga László, az Irodalmi Újságnak írott leveléért 20 évre ítélt Szilágyi Árpád, a csíkszeredai tanár/diák per fővádlottja, Puskás Attila és a nagyváradi SZVISZ résztvevőjeként 15 évre ítélt Takács Ferenc és a második Bolyai-per elsőrendű vádlottja, Dávid Gyula képviselt egy-egy csoportot. Viszont a szerkesztők szükségesnek tartottak felvenni néhány – a szakirodalomban egyébként már ismert – dokumentumot: a Dobai István-féle ENSZ-memorandumot, Wesselényi Miklósnak az erdélyi kérdést is felvető, 1848-ban Klauzál Gábornak írott levelét és a Dobai-perben elítélt Kertész Gábor ehhez fűzött kommentárját, valamint Varga László (rekonstruált) 1956-os budapesti naplóját. Kétségtelen nyeresége volt a konferenciának, nyeresége a kötetnek is az ’56-os román forradalmi eseményekben részt vevő Octav Bjoza (A brassói Román ifjúsági Gárda. Egy 1956 és 1958 közötti kommunizmusellenes szervezet története) és Ioana Boca (1956 és a diáktüntetések. Bukaresti egyetemi központ) előadása (amelyek magyar fordításban is szerepelnek a kötetben), valamint Liviu Plesa tanulmánya (A magyar forradalom leverése után a Secutitate ügynökbeszervezési kísérlete kudarcot vallott a kolozsvári magyar történészek körében) a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében beszervezett kutatókról és két olyan esetről, amikor a beszervezendő kutatók (Benkő Samu és Egyed Ákos) képesek voltak ellenállni a zsarolásnak és fenyegetésnek. A könyv különössége, hogy a temesvári diákperben elítélt Teodor Stanca előadása az ottani egyetemen történt ’56-os eseményekről csak románul szerepel a kötetben.
Visszaemlékezések
A hazai vonatkozású ’56-os kiadványok sora a 60. évforduló kapcsán három önéletrajzi visszaemlékezéssel is gyarapodott, a benne foglaltak révén mindhárom a romániai ’56, illetve az azt követő megtorlások és börtönkörülmények ismerete szempontjából gazdagít bennünket. Szilágyi Árpád könyve (Áldozat. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016) bizonyos fokig már ismert volt a kutatás előtt, hiszen először angolul jelent meg, évekkel ezelőtt. Azonban magyarul olvasva a helyenként döbbenetes visszaemlékezést (például az 1958-as szamosújvári börtönlázadásról és megtorlásról, amelynek Szilágyi szenvedő alanya volt), teljesebbé válik a mai olvasónak a román börtönökben akkoriban uralkodó körülményekről alkotott képe.
Puskás Attila életéről és sorsáról is tudtunk már sok részletet a sajtóban megjelent korábbi visszaemlékezéseiből, a csíkszeredai tanár/diák per történéseiből. Mostani könyve (Utak és ösvények. Erdélyi magyar sors. Hármas Alapítvány, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2017) azonban ennél sokkal többet nyújt. Egyfelől egy magyar értelmiségi család meghurcoltatásait a kommunista diktatúra évtizedeiben (hiszen édesapja a kolozsvári Tízes Szervezet vezetőjeként már 1945-ben, majd 1947-ben megismerkedhetett a rendszerrel, később tragikus körülmények között elhunyt Csaba testvére pedig szintén megjárta a börtönt és a román Gulag kényszermunkatáborait. De másfelől azért is, mert Puskás Attila, maga és családtagjai dossziéinak ismeretében azt is felidézi és dokumentálja, hogy a börtönből való szabadulást követően is követte a család tagjainak életét a Securitate, s miképpen próbált beavatkozni életükbe. A könyvnek ezek a fejezetei talán még tanulságosabbak, főképp a mai ifjú olvasók számára.
A harmadik visszaemlékezés (Hét és fél nap. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017) szerzője a Dobai-perben 15 évre ítélt Bereczki András, a Bolyai Tudományegyetem előadótanára. A benne elbeszélt élettörténet kerete egy hét és fél napra kiterjedő magánzárka, ahol visszapergeti múltját, felidézi addigi börtönemlékeit. Történetének egyediségét az a könyv függelékében olvasható 1954–1956-os (a perben különben vád-bizonyítékként szereplő) napló adja, amelyben egy marxistának indult közgazdász feleszmélésének folyamata követhető nyomon. Bővített kiadások
A magyar forradalom évfordulójára jelent meg második, bővített kiadásban Benkő Levente Volt egyszer egy ‘56 című könyve (Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016), amelyről azért is kell szót ejtenünk, mert az egyedülálló kerettörténetbe több egykori ’56-os szereplő élettörténete van belefoglalva: a szerző egykori börtöneik és munkatáboraik színhelyére riporterként végigkísért erdélyi ’56-osok közül – egy „nosztalgia-kirándulás” kötetlen helyzeteiben – több olyan szereplőt szólaltat meg, akik különben soha sem vállalkoztak volna arra, hogy magukról beszéljenek. Ezek a kötetlen helyzetek egyébként különösen alkalmasak arra, hogy az olvasó számára emberközelbe hozzák mindazt, amit a megszólaltatottaknak át kellett élniük. E számbavétel végére hagytam saját magamat: 1956 Erdélyben és ami utána következett (Nap Kiadó, Budapest, 2016). Nem valamiféle álszerénységből. Inkább azért, mert ez a kötet az elmúlt 10–15 évben sajtóban vagy különböző gyűjteményes kötetekben, vagy könyvek előszavaként megjelent tanulmányaimat, cikkeimet tartalmazza, tehát a témában – egy-két kivételtől eltekintve – nem ismeretlen. Fontosnak érzem azonban, hogy megjelent, méghozzá Magyarországon, ahol az erdélyi ’56-ról, arról, ami velünk történt – a szakmabeliek szűk körén és az egyébként érintetteken kívül – alig tudnak valamit. Pedig a sokat emlegetett „nemzetegyesítésnek” ez is része: a közös nemzet-emlékezetnek szerves részévé tenni a határok által elválasztott nemzetrészek sorsát.
Ez az, amihez – reméljük – az itt számba vett kötetek mind hozzájárulnak. Dávid Gyula / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)