Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Vulcan, Iosif
30 tétel
1994. szeptember 15.
Nagyváradon a Iosif Vulcan Tanítóképzőben jelenleg hat magyar és tizenhárom román nyelvű osztály működik, jövőre két magyar és két román osztály végez. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 15./
1996. július 3.
Nagyváradon a vártnál kevesebb volt a jelentkező a magyar nyelvű középiskolákba, illetve tagozatokra.. A Iosif Vulcan Tanítóképzőbe a 30 helyre 64-en, az Ady Endre Középiskolába a 180 helyre 195-en, az Eminescu Középiskolában 90 helyre 84-en, a Szent László Gimnáziumban 60 helyre 30-an a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumba 60 helyre 39-en iratkoztak be. Ősszel lesz pótjelentkezés. /Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 3./16/
1998. május 9.
A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola / Debrecen/ nemzetközi tanácskozást szervezett Magyar tanítók a XXI. századi Kárpát-medencében címmel, melyen magyarországiak mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai szakemberek is részt vettek. A tanácskozás tanulsága az, állapította meg Rauscher Erzsébet, a nagyváradi Iosif Vulcan Tanítóképző aligazgatója, hogy a tanítóképzésnek Romániában is, akárcsak Európaszerte, főiskolai képzéssé kell alakulnia. Magyarországon például a hetvenes évek eleje óta felsőfokú a tanítóképzés. A tanítóképzést Szlovákiában egyetemi szintűvé tették, Vajdaságban felsőfokú oktatás folyik, Kárpátalján a Beregszászon levő magyar főiskolán magyar nyelvű képzés folyik. Romániában 18 felsőfokú tanítóképző intézet működik, de mind román nyelvű. Nagyváradon a Sulyok István Református Tanárképző Főiskola indít egyedül magyar nyelvű tanítóképzőt, most hirdették meg a felvételit. Az új szak akkreditációja folyamatban van, ez a tanszék egyelőre minisztériumi engedéllyel működik. /Makár Ágnes: Magyar nyelvű tanítóképzés. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 9./
1998. szeptember 15.
Szept. 14-én volt az általános iskolákban a tanévnyitó. Nagyváradon a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban ünnepi szentmisével kezdték a tanévet, melyet Tempfli József megyéspüspök celebrált. Összesen nyolc osztályban folyik a tanítás. A református középiskolában, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban az istentisztelet után Popperné Cserepes Zsófia igazgatónő köszöntötte a diákokat. A nagyváradi Iosif Vulcan Tanítóképzőben Bardóczi Erzsébet aligazgató magyarul köszöntötte a tanulókat. A képző 1500 növendékéből 150-en járnak magyar tagozatra. /Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 15./
1999. január 15.
A Bihar megyei Tanfelügyelőség elfogadta az 1999?2000-es tanévben indítandó osztályokra vonatkozó tervezetet. Miklós Mihály főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, hogy a magyar tannyelvű osztályok számának és szakának megállapításakor jóváhagyták az iskolák kérését. Ennek értelmében ősszel több mint harminc magyar kilencedik osztályt szeretnének létrehozni Biharban. A nagyváradi Ady Endre Középiskolában az idén is hatot indítanának, az Eminescuban hármat. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Gimnázium 2-2 IX. osztály indítását tervezi. A Iosif Vulcan Tanítóképzőben egy magyar kollégiumi osztály lesz, azt a Sulyok István Református Főiskola patronálja majd. További osztályok között szerepel a Közgazdasági Iskolacsoportban egy könyvelőségi szakosztály, az építészeti iskolában egy inasképző is. A nagyszalontai középiskolában, a margittai Octavian Goga Középiskolában, Székelyhídon, Mihályfalván szintén indulnak magyar osztályok /Magyar kilencedik osztályok Biharban - A Bihari Napló alapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
2000. június 9.
A következő tanévben Bihar megyében magyar tannyelvű kilencedik osztályok indulnak Nagyváradon az Ady Endre Középiskolában, a Mihai Eminescuban, a Iosif Vulcan Tanítóképzőben /egy pedagógiai/, a Szent László és a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban. Nagyváradon a szaklíceumi osztályok indulnak magyar tagozaton: a Partenie Cosma Kereskedelmi Iskolacsoportban, a Mihai Viteazulban, az Andrei Sagunában és a Művészeti Líceumban. Érmihályfalván a Mezőgazdasági Líceumban, Margittán az Octavian Goga Líceumban, Kágyán a mezőgazdasági iskolában, Székelyhídon a Petőfi Sándor Gimnáziumban és Nagyszalontán a líceumban. Újdonság, hogy szeptembertől esti tagozaton magyar nyelven is tanulhatnak az érdeklődők. - Egy kisegítő iskolai magyar tannyelvű első osztály is indul, ide csak súlyosan értelmi fogyatékos gyermekeket vehetnek fel. /Magyar tannyelvű osztályok Bihar megyében. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 9./
2000. július 19.
A háromszakaszosra tervezett beiratkozási folyamat Nagyváradon sok iskolában véget ért, mert a júl. 18-án zárult első szakaszban minden hely betelt. Az Ady Endre Középiskolában hat kilencedik osztályt indítanak, összesen 150 helyre várták a tanulókat. Már az első napon ennél többen jelentkeztek - tájékoztatott Jankó Szép Sándor igazgató. Beteltek a helyek a Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégiumban, összegezte az eredményt Popper Cserepes Zsófia igazgatónő. A Szent László Római Katolikus Gimnázium filológia-teológia osztályába még négy tanulót várnak, ugyanez a helyzet a Iosif Vulcan Tanítóképzőben indítandó magyar tannyelvű osztályban. A Művészeti Líceumban a magyar tagozatos kilencedikben még 12 hely van zene szakon. /Kulcsár Andrea: Sok iskolában beteltek a kilencedikes helyek. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 19./
2001. december 19.
"Nagyváradon Kultúrák párbeszéde címmel tartottak szimpóziumot a Iosif Vulcan Emlékmúzeumban a Bihar megyei Gheorghe Sincai Könyvtár, a budapesti Román Társaság és a Magyar Írószövetség. Az együttműködésről írásos megállapodás is született. Az egyezmény keretében három hónap múlva Budapesten rendezik meg a Kultúrák párbeszédét. Nagyváradon a Iosif Vulcan Múzeum vezetője beszélt a névadó munkásságáról, Ady Endre és Octavian Goga barátságáról, valamint a Familia folyóiratról. A budapesti Román Társaság elnöke a két írószövetség kapcsolatáról értekezett hangsúlyozva, hogy az író feladata közelebb hozni egymáshoz a különböző népeket és hogy Trianon törte meg a román és magyar nép egymás iránti érdeklődését. /(Balla Tünde): Szimpózium a román és magyar kultúráról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./ "
2002. február 28.
Elfogadta a Nagyváradi Állami Színház személyi állományának új szerkezeti felépítését a Bihar megyei önkormányzat. Eszerint megszűnik a főigazgatói funkció, az intézmény élén ezentúl igazgató áll majd. A főigazgatói tisztség beszüntetése egyet jelent Petre Panait leváltásával. A színész-főigazgató munkájával szemben komoly kifogások merültek fel, főleg azt illetően, ahogy az intézmény pénzével gazdálkodott. Az igazgatói tisztségre rövidesen versenyvizsgát írnak ki. A két művészeti igazgató helyettes, akikre a román és magyar tagozat szakmai munkájának irányítása hárult, ezentúl művészeti igazgatói címet visel. Márton F. Erzsébet eddigi igazgató helyettes hivatalában maradhat. Az új szerkezeti felépítésben nem tagozatok szerepelnek, hanem a Iosif Vulcan és Szigligeti Ede nevét viselő társulatok.Kiss Sándor, a Megyei Tanács alelnöke szerint az új szerkezeti felépítés lényegében azt jelenti, önállósult a Szigligeti Társulat. A társulat eddiginél sokkal nagyobb önállóságot élvez majd, főleg pénzügyi szempontból. A bővülő autonómia a Szigligeti társulat érdekét szolgálja, hiszen a magyar tagozat eddig is jóval nagyobb bevétellel járult hozzá az intézmény fenntartásához mint a román társulat."Jó ötletnek tartom, hogy a két társulat teljes szabadságot élvezzen és elvileg a menedzser-igazgató is jó elképzelés", nyilatkozta a Krónikának Meleg Vilmos, a Szigligeti társulat vezetője. /P. Z.: Önállósuló társulatok. Változások a Nagyváradi Állami Színháznál. = Krónika (Kolozsvár), febr. 28./
2002. május 31.
A Bihar megyei tanács kinevezte a Nagyváradi Állami Színház élére Lucian Silaghi korábbi bihari prefektust, aki az állást versenyvizsgán nyerte. Újabb versenyvizsgát tartottak a művészeti igazgatói állás betöltésére. A magyar nyelvű Szigligeti Társulatnál Meleg Vilmos színművész, a román Iosif Vulcan Társulatnál pedig Elvira Platon Rimbu lett a művészeti vezető. /Új társulatvezető Váradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2009. szeptember 22.
Az Expo Varadinummal nyit idén a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat, melyen több mint 130 romániai, magyarországi, szlovákiai és horvátországi cég mutatkozik be. Magyar–román gazdasági konferenciát is tartanak, tájékoztatott Szabó Ödön, az ITD Hungary regionális igazgatója. A résztvevők többek között Magyarországgal mint befektetési célországgal ismerkedhetnek meg. A szeptember 24. – október 12. között megtartandó Nagyváradi Ősz programsorozat keretében a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti és Iosif Vulcan társulatának, valamint az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház Lilliput Társulatának előadásai mellett megtartják az országos improvizációs bajnokságot, ahol a közönség által megadott témákra improvizálnak majd a színészek. Irodalmi kávéházak működnek majd október 7-én és 9-én. Az 1900-as évek elejének, Ady Endre korának hangulatát idézik fel a költő egykori kedves kávéházában, az Emkében (ma Astoria) színművészek segítségével. Megszervezik október 2–3-án a könyvmaratont, melynek keretében tíz magyar nyelvű könyvet, köztük verses- és riportköteteket, kisregényt, valamint a Várad folyóirat legújabb számát is bemutatják. /Fried Noémi Lujza: Kultúra és gazdaság a „Nagyváradi Ősz” rendezvénysorozaton. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./
2011. január 28.
Szigligeti Színház jöhet létre Váradon
Különálló intézménnyé válik a Nagyváradi Állami Színház két, román, illetve magyar társulata – erről döntött csütörtöki ülésén a Bihar Megyei Tanács.
határozat értelmében a társulatok nem állami színházként, hanem Iosif Vulcan, illetve Szigligeti Színház néven működnének tovább, és ezzel párhuzamosan beolvasztják az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia egy részét.
Az átszervezéssel egy időben a létrejövő két új intézményben összesen nyolcvan munkahelylyel lesz kevesebb, mint eddig volt. A Iosif Vulcan Színházhoz kerül a filharmónia Crişana néptáncegyüttese és a bábszínház román társulata, a Szigligetihez pedig a Nagyvárad Táncegyüttes, illetve a magyar Lilliput Társulat.
A filharmóniánál gyakorlatilag csak a szimfonikus zenekar marad, a bábszínház pedig megszűnik. Ez utóbbi ellen szólalt fel a tanácsülésen Marius Aron, az Árkádia igazgatója, aki közölte: szerződése még öt évig érvényes, és se vele, se Lucian Silaghi színházigazgatóval nem tárgyaltak a megyei tanács illetékesei a döntés meghozatala előtt, ezért arra fogja kérni Gavrilă Ghilea prefektust, hogy ne hagyja jóvá a határozatokat. „Velem nem fognak játszani” – idézi a Mediafax hírügynökség a felháborodott igazgatót. A tanács több tagja is felszólalt a határozat ellen, volt olyan is, aki szerint az azt támogatók „a semmiért adták el magukat”.
Ezzel szemben Szabó Ödön, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke az erdon.ro hírportálnak azt nyilatkozta, közösségi igényből kiindult kezdeményezésről van szó, amelyet történelmi jelentőségűnek is lehet nevezni, hiszen tulajdonképpen a város első színházaként alakult Szigligeti Színház újjászületését jelenti.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2011. január 29.
Átszervezik a kulturális intézményrendszert
Bár a Bihar Megyei Tanács tegnap délelőtti rendes ülésen 16 napirendi pont szerepelt, az újságíróknak és más részvevőknek nagyon oda kellett figyelniük, hogy mi és miért történik, mert az egy híján teljes létszámú képviselőtestület kevesebb mint egy óra alatt lezavarta az egészet. A teljes átláthatatlanság és mutyizás jegyében. Ráadásul ebbe a sovány egy órácskába néhány kisebb botrány is belefért, mint például a bábszínház igazgatójának kifakadása, aki – bár nehezen kapott szót az ülésvezető Radu Ţîrle tanácselnöktől – kikérte magának, hogy úgy döntöttek az általa vezetett intézmény sorsáról, hogy őt és kollégáit meg sem kérdezték, nem is tájékoztatták. Egy másik kifakadó, a színház nyugdíjas közönségszervezője meg azt rótta fel a döntések hallatán, hogy ez a kultúrától messze rugaszkodott bagázs – és ez alatt az egész megyei önkormányzatot értette – úgy ver szét közművelődési és művészeti intézményeket, hogy fogalmuk sincs az azokban zajló alkotómunkáról, mivel nem járnak se színházba, se koncertekre.
Az intervenciók és az ellenzékben lévő demokrata-liberálisok halvány tiltakozása ellenére minden javasolt napirendi pontban döntés született, a szükséges többséggel, néhány nem voks és szórványos tartózkodások mellett. Mihai Bar (SZDP) ki is mondta nyilvános, amit mindenki tud és szinte mindenki elfogad: a megyei tanácsban már jó előre mindig minden le van vajazva, a képviselő-testületi ülések formálisak. A politikai pártok és azok potentátjai a háttérben előre felosztják a koncot, a testületnek csak szavaznia kell. Bar elmondta, hogy bár ő maga nem ért egyet a kulturális intézmények ésszerűtlen és beláthatatlan következményű átszervezésével, ő is megszavazza azokat, mivel ezt várja el tőle a pártvezetés. A szocdemek nyilván valamilyen politikai és üzleti háttéralkut kötöttek a nemzeti liberálisokkal és az RMDSZ-szel, úgyhogy az osztott lapok már mind cinkeltek. Szerinte már a következő választásokra készülve igyekeznek az egyes pártok befolyást és posztokat szerezni a közélet minden területén.
A lényeg: a hatvan évvel ezelőtt alakult Nagyváradi Állami Színházat egyetlen tollvonással megszüntette a fenntartó Megyei Tanács, és kitalált helyére mindjárt kettőt: egy úgynevezett Iosif Vulcan Műsorszolgáltató Intézményt és egy úgynevezett Szigligeti Ede Műsorszolgáltató Intézményt. Tehát lesz külön román és külön magyar „színház”. Az idézőjel azért kívánatos, mert a bábszínház két tagozatát ezekhez csapják, nemzetiségi alapon, akárcsak az Állami Filharmónia két népi együttesét: a Crişana kerül a Vulcanhoz, a Nagyvárad Táncegyüttes a Szigligetihez. A bábszínház mint önálló kulturális intézmény gyakorlatilag megszűnik, a filharmónia pedig „megszabadul” a néptáncosoktól és népzenészektől. Az átszervezéseket holmi komissziók bonyolítják le, ezek jogászokból és titkárnőkből állnak, a két új műsorszolgáltató élére pedig ideiglenesen már ki is neveztek két hozzáértő menedzsert: Daniel Vulcu színészt (NLP) és Czvikker Katalin mérnök-közgazdászt (RMDSZ). Hogy ez az „ésszerűsítő és hatékonyságnövelő” átszervezés milyen személyi, anyagi és nem utolsósorban művészetpolitikai konzekvenciákkal jár majd, ebben egyelőre sok a bizonytalansági tényező. Az mindenesetre egyértelmű, hogy költségcsökkentést aligha fog eredményezni, ellenben néhány vezetői posztra sikerül új embereket beejtőernyőzni a pártalkuk nyomán. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. január 31.
Magyarellenes botránykeltés és csillapítás Váradon
Miközben a helyi román sajtó egy része egyre vadabbul támadja a váradi román és magyar színtársulat különválását, a román társulat ma közleményben cáfolta a mind abszurdabb pletykákat.
Hecckampányszerűen zajlik immár a román média egy részében a magyarellenes hangulatkeltés annak nyomán, hogy a Bihar Megyei Tanács megszavazta a váradi román és magyar színtársulatok különválását. Mint megírtuk, a tanács lényegében a felügyelete alá tartozó váradi kulturális intézmények (színház, Arcadia bábszínház, filharmónia) átszervezésének szabályzatát fogadta el. Ennek alapján létrejött két külön, önálló kulturális intézmény: az egyik a román, amely Iosif Vulcan néven működik tovább, a másik a magyar, amely Szigligeti Színház néven. A magyar például a Szigligeti színtársulatot, a Nagyvárad néptáncegyüttest és a bábszínház magyar társulatát foglalja magába.
Ezen döntés után azonnal megindult a sajtó egy részében az akciózás, az uszítás: magyarellenes felhangoktól sem mentesen etnikai szegregációt kiáltottak. Ez a kampány mostanra fokozódott.
Állítások és cáfolatok
Olyan hírek terjedtek el - a román sajtó közreműködésével -, amelyek szerint a magyarok a román társulat kitúrását terveznék. Eszerint "a románoknak az Arcadia épületébe kellene átköltözniük, míg a magyarok a színház épületében maradnának". Mi több, már tüntetést is megpróbáltak szervezni egyes román körök, a két külön társulat megszületésének tényét a váradi színház halálaként állítva be. Ma estére a szímnház elé várják, gyertyás megmozdulásokra azokat, "akiket érdekel a színház sorsa". (A lapzártánk utánra időzített tüntetés sorsa kérdéses volt, amennyiben megtartották, beszámolunk róla.)
A hangulatkeltésre először lapunkban reagált a Szigligeti Színház nevében Dimény Levente, aki jelezte: a szétválást a román társulat is akarta. Az egyre inkább elfajuló fejleményekre reagálva tegnap közleményt adott ki a Iosif Vulcan Társulat is. (Ez az új intézmény a román színtársulatot, a Crisana néptáncegyüttest és az Arcadia bábszínház román csapatát foglalja magában.) A nekünk is megküldött közleményükben így fogalmaznak "csakis azt tehetjük, hogy vehemensen cáfoljuk azon álhíreket, amelyek szerint a románoknak az Arcadia épületébe kellene átköltözniük, míg a magyarok a színház épületében maradnának". Kifejtik azt is: a különválás, s az egyes kulturális intézmények összevonása még csak nem is itteni találmány. Hasonló lejátszódott már Bákóban, Ploiesti-en, Konstancán, Pitesti-en, s előkészítés alatt áll Aradon.
A román és a magyar "különválás" kapcsán ez áll az iratban: "Ez csak mindkét fél számára jó lehet, hiszen akaratlanul is voltak pénzügyi nézetreltérések a két tagozat között. Például egyes szerzői jogdíjakat a román tgaozat pénzéből kellett kifizetni a magyarnak, mivel az utóbbi pénzalapjai elfogytak. A szétválást nem kell barátságtalan gesztusként értékelni, hiszen a felek jól együttműködtek eddig is, s a jövőben is így tesznek".
Paktum 
A Iosif Vulcan Társulat közleményében tudatta: a két új intézmény paktumot fog kötni a színház, a bábszínház és a volt Transilvania mozi épületének közös használatáról. Hangsúlyozzák: a színház épülete változatlanul a Megyei Tanácsé, s azt mindkét új intézmény használhatja. Hozzáteszik: az új szervezési forma egyenesen "előrehaladást biztosító tényező".
Szeghalmi Örs. Erdon.ro
2011. február 1.

Erősödik a magyar művelődési élet Nagyváradon
Önállósulhat a magyar művelődési élet Nagyváradon, miután Bihar Megye Tanácsa döntésének megfelelően szétválik a román és magyar színtársulat, a két bábszínházi társulat és a két néptánccsoport. Az átszervezés révén két új intézmény jön létre: a Szigligeti Színház és a Iosif Vulcan Színház. Az önálló magyar színház keretében működne a továbbiakban a Liliput magyar bábos társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes. A román nyelvű Iosif Vulcan Színházhoz kerülne a Crisana Táncegyüttes és a bábszínház román társulata, az Arcadia. Korábban a két színházi társulat egy intézményben, a Nagyváradi Állami Színházban, a két bábos társulat pedig az Arcadia Ifjúsági és Gyermekszínházban tevékenykedett. A néptánccsoportokat a filharmónia működtette.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. február 7.
Váradi színház: etnikai helyett gazdasági szegregáció
Támogatja a művelődési tárca a Nagyváradi Állami Színház két társulatának szétválását, illetve az ezzel járó intézményátszervezést. Kelemen Hunor miniszter nemrég átiratban közölte: egyetért a két új intézmény megalapításával, és nem akadályozza meg, hogy ezek bekerüljenek a tárca jegyzékébe.
Mint megtudtuk, a Bihar Megyei Tanács ezzel az átirattal együtt küldte el az átszervezésről szóló határozatot a kormánybiztosnak jóváhagyásra. Mint ismeretes, januári ülésén a megyei tanács határozatot fogadott el, melynek értelmében a Nagyváradi Állami Színház, illetve az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház, vagyis a bábszínház megszűnik önálló jogi személy lenni. Helyettük létrejön egy Iosif Vulcan, illetve egy Szigligeti Színház elnevezésű művelődési intézmény: előbbi a színház és az Árkádia román társulatát, illetve az eddig a Nagyváradi Állami Filharmóniához tartozó román néptánccsoportot összesíti, utóbbi ezeknek a magyar megfelelőjét. A döntést sok támadás érte, a román közösség tagjai etnikai szegregációnak minősítették, és gyertyás tüntetéssel tiltakoztak ellene.
Dumitru Voloşeniuc, a Bihar Megyei Tanács alelnöke a napokban közleményben számolt be az átszervezés gazdasági vetületéről. Ebben kifejti, bár tisztában van azzal, hogy a kulturális intézményektől nem várható el, hogy gazdasági szempontból kifizetődőek legyenek, a nagyváradi színház, illetve a bábszínház és a filharmónia pénzügyi helyzete már tarthatatlan volt, ezért vált szükségessé a sok vitát kavart átszervezés – szögezi le közleményében. Dumitru Voloşeniuc kifejti, milyen gazdasági előnyei vannak az átszervezésnek és az ezzel járó leépítésnek. Kiderült: mindhárom intézmény költségeit nagyjából kilencvenszázalékos arányban szubvencionálta a megyei tanács az utóbbi években, és mostanra világossá vált, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az ilyen mértékű támogatást már lehetetlen biztosítani. A Nagyváradi Állami Színház tavaly 5,2 millió lejnél is többet kapott a megyétől, a saját bevétele pedig nem haladta meg a négyszázezret, az Árkádia a kapott 1,1 millióból százezret hozott be, a két néptánccsoportot magában foglaló filharmóniának pedig 6,1 millió lejes szubvenciójához képest 260 000 lejt sikerült megkeresnie 2010-ben. Az alelnök szerint ezért ha már egyesek „szegregációt” emlegetnek, az sokkal inkább gazdasági, mintsem etnikai.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2011. április 7.
Magyar színház – peren kívül
Beszélgetés Szabó Ödönnel, a Bihar megyei tanács jogi bizottságának elnökével
Csak másfél év múlva kezdődik az a per, amelyben a közigazgatási bíróság a nagyváradi magyar és román színház szétválásáról dönt. A város kulturális intézményeinek átszervezését kezdeményező Bihar megyei tanács azonban nem várta meg a per végkimenetelét: a Nagyváradi Magyar Színház létrehozásáról határozott. Az ügy hátteréről Szabó Ödönt, az önkormányzat jogi bizottságának elnökét kérdeztük.
Honnan indult a magyar és a román színház szétválásának gondolata?
– Volt korábban egy igazgató, Petre Panait, aki elkezdte a magyar társulat belső életét górcső alá venni, és beleszólt a szereposztásba is. Ebben az időben került a megyei RMDSZ és tanács élére az a vezetés, amely ma is van. Később személyi változások történtek a színház vezetésében, amelyek az előzőhöz képest jobb helyzetet teremtettek. Így elkezdődhetett kisebb lépésekkel az önállósodás.
Megjelenhetett a színház homlokzatán magyarul is az intézmény neve, aztán a művészbejáratnál a két társulat névadóinak domborművei. De továbbra is feszültségek voltak, elsősorban a költségvetés miatt, ki mennyi pénzt használ fel, mennyi nézőt hoz be, hasonlók. Az önállósodás folyamata eljutott oda, hogy megtörténjen a döntő lépés, a társulatok önálló intézménnyé válása. És ezt mindkét társulat munkatársai támogatták is.
Milyen intézményeket érint konkrétan az átszervezés?
– Nagyváradon három nagy kulturális intézet van: a színház, ennek keretében működik a román, Iosif Vulcan Társulat és a magyar, Szigligeti Társulat; a bábszínház, amelyen belül szintén két társulat van: a román Arcadia és a magyar Liliput; és van a filharmónia, amelynek keretében a szimfonikus zenekar mellett van két néptánccsoport, a román Crişana Néptánccsoport és a magyar, a Nagyvárad Néptánccsoport.
A januári tanácsi döntés értelmében magyar színház intézményi keretei közé került volna a Szigligeti Társulat, A Liliput és a Nagyvárad Néptánccsoport. A román színház keretei közé került volna a Iosif Vulcan Társulat, az Arcadia és a Crişana Néptánccsoport, a filharmónia pedig maradna rendeltetésének megfelelően a klasszikus zene előadására.
Hogy sikerült az átszervezés szükségességéről meggyőzni a megyei tanácsot?
– Az RMDSZ-nek az volt az érdeke, hogy minél szélesebb támogatással rendelkező döntés szülessen. Először a megyei koalíciós partnerünkkel, a PNL-vel közöltük a kezdeményezést. Amúgy maguk is egy átszervezési javaslaton dolgoztak, nyilván nem ilyen keretekben.
Második lépésben pedig a PSD és a PD-L képviselőivel ültünk asztalhoz. Ekkor mindenki egyöntetűen támogatta az indítványt, később azonban a PD-L kihátrált, saját helyi érdekeinek megfelelően. Amelyek, személyes megítélésem szerint, elvétett érdekek. A januári ülésen a határozatokat a tanács, a szükséges kétharmados többséggel meg is szavazta.
Ezt követte a román média hisztériája és a „színháztemetéses” tiltakozások...
– Mindez hamis hírverés volt, hiszen nem akartunk felszámolni egyetlen intézményt sem, csupán új, jobb működési keretek közé helyezni. Közben a színház vezérigazgatója és a bábszínházé is aláírásgyűjtésbe kezdtek a döntés ellen... Majd megérkezett februárban a prefektus átirata, amelyben kifogásokat emel a szétválasztás procedúrája ellen.
Az egyik kifogás például az volt, hogy nincs jóváhagyásunk a névadó bizottságtól. A kifogások egy részét figyelembe véve módosító határozatok születtek, és az intézmények szétválása elkezdődött: alapító okirat leadása, adószám kérvényezése. Március elején a Nagyvárad Néptánccsoport betagolódott az új keretbe, a Szigligeti Színházba.
Hogyan került bíróságra az ügy?
– A prefektus a módosított tanácsi határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon. Egyáltalán nem mellékesen: ez március 15-én történt. Majd ezt követően eljött és felolvasta Traian Băsescu köszöntését a magyar nemzeti ünnep alkalmából. Az első tárgyalási időpontot is megkaptuk: a feleknek 2012 novemberében kell megjelenniük, hogy bemutassák álláspontjaikat. A prefektus döntését, és a bírósági eljárás elindítására választott időpontot cinikus lépésnek tartom. Amíg nincs végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés, addig a két intézmény szétválasztásának folyamata felfüggesztődik. Hogy ez meddig tart, nem tudni.
A megyei tanács nem várta meg a per kimenetelét...
– A megyei tanács márciusi ülésén jogerős döntést hozott a Nagyváradi Magyar Színház létrehozásáról. Ezt az egyszerű elnevezést választottuk azért is, hogy a prefektus ne tudjon újra támadni. Tekintve, hogy a szétválás útja ellehetetlenült, az új intézmény létrehozása maradt az egyetlen járható út számunkra.
Mikor és hogyan fog a jelenlegi Szigligeti Társulat betagolódni a Nagyváradi Magyar Színházba?
– Ennek megvan a módja, de erről most még nem szeretnék nyilatkozni.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 11.
Pedagógiai egyetemi szak magyarul is, meg nem is…
Immár kilenc éve működik Nagyváradon a felsőoktatásban pedagógiai szak magyar tagozaton. Az első három évben főiskolaként, majd 2005-ben egyetemi szakként lett elismerve az akkori Állami, jelenleg a Nagyváradi Egyetemen. Az akkreditálást a magyar szak az idén, a 2010/2011-es tanév végén kapta meg. Erről beszélgettünk Bordás Andrea egyetemi oktatóval, illetve Pető Csilla parlamenti képviselővel.
„A tanítóképzés 1945–1970 között szünetelt Nagyváradon, pedig 1942-ben beindult a megyeszékhelyen ez a középfokú képzés. Akkor a városban három helyen volt hasonló oktatás: az Orsolya-rendi zárdaiskolában, a mai Ady Endre Líceumban, a Lorántffy Zsuzsanna Tanítóképzőben, a mai hasonló elnevezésű iskola épületében, illetve a jelenlegi vasutas kórház épületében akkoriban működő Dobó Katica Állami Tanítóképzőben. Utóbbiban édesanyám 1945-ben végzett. Ezután 1970-ben újraindult a pedagógusképzés, és 1975-ben összevonták ezeket az osztályokat a belényesi hasonló tagozattal együtt a mai Iosif Vulcan Tanítóképzőben” – idézte fel emlékeit Pető Csilla parlamenti képviselő, akinek a kezdeményezésére – akkor még szaktanfelügyelőként dolgozott Nagyváradon – 2002-ben, a Bolognai rendszer bevezetésével beindult ez a felsőfokú szakoktatás az egyetemen. Mint hozzáfűzte, az RMDSZ támogatásával sikerült elérnie a pedagógiai képzés felsőfokú oktatását. Ennek létrejötte szerinte azért is volt fontos, mert biztosítani kellett a folytonosságot, és annak lehetőségét, hogy a Bihar megyei óvónők és tanítók Nagyváradon tehessék le véglegesítő szakvizsgájukat, és ne kelljen e miatt Kolozsvárra vagy Szatmárnémetibe utazniuk. Egyébként Bordás Andrea, aki ezen a szakon az egyetlen magyar anyanyelvű, teljes katedrával rendelkező pedagógus, hangsúlyozta, hogy erre a hároméves időtartamú egyetemi szakra sokan jelentkeznek Szilágy és Szatmár megyéből is. Érdekességként említette, hogy az elmúlt kilenc esztendőben kizárólag lányok iratkoztak be erre a képzésre, és egy volt osztálytársát is oktatja az egyetem tanító-, óvónő- és tanárképző szakán.
Az új tanügyi törvény szigorú. Csak doktorandusok vagy ledoktorált pedagógusok taníthatnak a felsőoktatásban. Ennek tudható be, hogy bár magyar szakként van meghirdetve a pedagógusképzés, az egyetemi tanároknak nem mindegyike beszéli ezt a nyelvet. Például a magyar szakon a testnevelést és a zenét is román pedagógus oktatja. Pető Csilla szerint legalább az utóbbi tantárgynál szükség lenne egy magyar anyanyelvű tanárra, mert a népdalok, a néphagyomány elsajátítása elengedhetetlen kelléke az óvodásokat és elemistákat oktató pedagógusok tudástárának. A történelmet, a matematikát, a pedagógiai képzést – a bevezetést a pedagógiába, oktatás-, értékelés- és neveléselméletet, játékpedagógiát stb. –, illetve a pszichológiát – fejlődés- és gyermeklélektant – magyar nyelven oktatják. Utóbbi órákat Pető Csilla tartja hetente egyszer, aki már harmadik éve doktorandus a pszichológiai szakon, és elmondása szerint ő az egyetlen olyan pedagógus Bihar megyében, aki felsőfokú intézményben magyarul oktathatja ezt a tantárgyat. Azt is megtudtuk, hogy a tanítóképző szak magyar tagozatán az idén 25 helyre lehetett jelentkezni (ebből az első öt bejutónak a hely tandíjmentes), de csak 21 fiatal iratkozott be. Ez érthető is, hiszen mint kiderítettük, egy tanévre négyezer lejt kell lepengetniük azoknak, akik erre a szakra jelentkeznek, kivételt képeznek ez alól a roma származásúak.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság
Erdély.ma
2011. október 11.
Szigligeti-ünnep Szigligetivel
Új reményekkel, új struktúrában, új szemlélettel és felújított épületben hirdet ünnepi évadot Szigligeti Ede 1849-ben írt Liliomfijával a nagyváradi Szigligeti Színház, a kőszínház 111 éves évfordulóján.
Új struktúráját és 111. évfordulóját ünnepelve stílszerűen névadója, Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékával nyitja meg kapuit a nagyváradi Szigligeti Színház október 15-én, szombaton 19 órától. „Az ünnepi évad alkalmából tematikus naptárral, a társulatokat bemutató kiadvánnyal, kiállítással készülünk” – számolt be a tervekről Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója tegnapi, színháznyitó tájékoztatóján.
Értékvesztett „Liliomfik”
„Új korszak kezdődik a Szigligeti Színház számára, egy olyan korban, amelyben minden vidéki színháznak meg kell találnia saját magát, saját szemléletét, ez az Európai és a Világszínházak kötelessége” – mondta a sajtótájékoztatón Keresztes Attila a Liliomfi meghívott rendezője.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának művészeti igazgatója hangsúlyozta: 111 év alatt nagyot fordult a világ, és óriásit változott a társadalom, így „a mai Liliomfi nem lehet ugyanaz a Liliomfi mint egykoron, örökösen ciklikusan ismétlődő és új problémákra is reflektálnia kell”.
Keresztesi szerint a Liliomfi lényegében a színész és a társadalom viszonyát ábrázolja, a színészet dicséretét jelenti egyfajta, jó értelemben vett irónia által, mellyel a színész az őt körülvevő világhoz viszonyul. „A színészek egykoron nagyon sanyarú sorsúak voltak, amikor a társadalom még nem ismerte el a színművészet értékét, mára pedig ismét arra a sorsra jutottak, ugyanis a társadalom hajlamos ismét kevésbé értékelni a művészeteket” – fogalmazott a rendező.
Van kereslet a társulatra
Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója elmondta, dolgoznak azon, hogy a régi rossz hírnevük eltűnjön végre, ugyanis sokan elrettentő példaként hozzák fel a nagyváradi színjátszást. Ennek ellenére azonban az áldatlan, „kint ragadt” körülmények között is születtek igen értékes és érdekes produkciók, hangsúlyozta Szabó.
Czvikker Katalin az idei évad anyagi vonatkozásairól is beszámolt – elmondása szerint a színház 2,7 millió lejt kapott a megyei tanácstól személyzeti, 300 ezer lejt pedig egyéb költségekre. Mint megtudtuk, a színház eddig közel kétszáz bérletet értékesített, az online jegyvásárlásnak köszönhetően pedig sok határon túli látogatója is van a társulatnak.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a váradi magyar színház a prefektusi gáncsoskodások ellenére február 27-én önállósodott – az új intézmény magában foglalja a bábos Lilliput Társulatot és a Nagyvárad Táncegyüttest is. A Iosif Vulcan Színházhoz a Crişana Táncegyüttes és a bábszínház román társulata, az Arcadia került
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2013. június 3.
Holnapos „szellemidézés” Nagyváradon
„Kis fesztivál ez, amely nem is akar többet, mint azt, hogy megismertessük és továbbvigyük azt a szellemiséget, amelyet a Holnaposok jelentenek a városnak" – mondta Szűcs László író a hétvégén rendezett Holnaposok Irodalmi Fesztiváljáról Nagyváradon.
A három nap alatt a szervezők igyekeztek bemutatni egy szeletet a korszakból, így például megemlékeztek arról a Rimanóczy családról, amelynek a Pece-parti Párizs központja az arculatát köszönheti – a két építész, apa és fia tervezte ugyanis a központ több szecessziós épületét. A mai Iosif Vulcan, egykori Rimanóczy utcán található egykori irodájuk homlokzatára el is helyeztek egy emléktáblát a tiszteletükre, majd bemutatták Péter I. Zoltán A két Rimanóczy című könyvét. A „holnapos korszak" megidézése mellett, a kortárs irodalom is része a tavaly hagyományteremtő szándékkal útnak indított HolnapFeszt-nek.
A Törzsasztal – amelyet most ezen programsorozat keretében rendeztek meg – meghívottja ezúttal az a Dalos György volt, akit a magyar irodalom németországi nagyköveteként emlegetnek. A Budapesten született, Berlinben élő író, műfordító nemrég megjelent könyve, A közgazdász bukása apropóján betekintést engedett életébe, hiszen saját tapasztalati inspirálták a mű megírására. A többnyire árvaházban nevelkedett Dalos állami ösztöndíjjal a moszkvai Lomonoszov Egyetemen történelem karán tanulhatott, ahol felismerte hogy a „kommunista frázisok nem stimmelnek". Ekkor fordult Kína felé, bevallása szerint a távol-keleti ország azért volt szimpatikus számára, mert messze volt.
„Egy diákcsoport tagjaiként eldöntöttük, hogy inkább Kínát támogatjuk, amiből államellenes összeesküvést koholtak" – mesélte Dalos, akit 1968-ban az úgynevezett „maoista perben" hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. „Szerencsém volt, mert csak felfüggesztettet kaptam, ám ez az ítélet könyvtilalommal is járt. Nyíltan soha nem mondták ki, de ezután nem publikálhattam, a könyveimet visszaküldték azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg a színvonalnak" – magyarázta. Ugyanakkor épp ennek az incidensnek köszönheti, hogy elküldték a Néphadseregből. Persze ez azzal is járt, hogy kirúgták a munkahelyéről, és szovjet szakirodalmat kellett fordítania.
Későbbi műveit már Németországban publikálták először, ahol 1984-ben elnyerte a DAAB Berlini Művészprogramjának egyéves ösztöndíját is. A Holnaposok Irodalmi Fesztiváljának szabadtéri, zenei programjait végül a rossz idő miatt elhalasztották, de várhatóan néhány héten belül pótolni fogják, mint ahogyan megtartják majd azt a kiállítást is, amelyen újságírók eddig még publikálatlan, Nagyváradhoz kötődő fotóit mutatják be.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 3.
Nagyvárad: szecessziós-múzeumot terveznek a Darvas-házba
Kulturális központot, azon belül is egy kortörténeti múzeumot alakítana ki a nagyváradi önkormányzat a város egyik reprezentatív századfordulós épületében, a Darvas–La Roche házban.
A volt Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utcán, a megyeszékhely központjában lévő szecessziós épület ugyanis igen értékes műemléknek számít, hiszen azt még a Vágó-fivérek, László és József közösen tervezte, munkájuk pedig jól tükrözi sajátos építészeti stílusukat, amely a bécsi szecesszió geometrikus vonulatából inspirálódott.
A háromszintes (alagsor, földszínt, emelet) villa megrendelői Darvas Imre, helyi faipari nagyvállalkozó és felesége, Schutz Margit voltak, akik 1909. április 8-án kapták meg az építési engedélyt. Mai közismert nevét voltaképp a hátsó bejárat kapuja felett szereplő cégtábla adja, amelynek felirata – La Roche és Darvas Faipari Vállalat – alapján kiderül, hogy ez a letisztult homlokzatú, elegáns és korszerű ingatlan nem csak magánházként szolgált, hanem a váradi vállalkozó és a svájci bankár társa, Alfred La Roche közös részvénytársaságának irodái is ott működtek. Az épület kettős funkciója napjainkban is érvényes: a több lakásra osztott épület önkormányzati tulajdonban lévő felében 2001 óta a Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub székhelye működik, míg a ház többi részében civilek élnek.
Az elmúlt évtizedek során az épület komoly hanyatlásnak indult, de most a polgármesteri hivatal szeretné kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, hogy uniós támogatásból renoválva ismét idegenforgalmi látványosság legyen. Ennek érdekében már szakvéleményt kért a jövőbeli beruházások feltérképezésére, a helyi tanácsosok pedig már az idén tavasszal rábólintottak a magántulajdonban lévő lakások felvásárlására. Az erre vonatkozó tárgyalások ugyan előrehaladott állapotban vannak, de még nem zárultak le. Lapunk érdeklődésére az önkormányzat illetékes osztálya jelezte: „ez egy szép terv, de a kivitelezése hosszadalmas”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. február 1.
L. Balogh Béni
„ERDÉLY KELL NEKÜNK!”
A hazai és az anyaországi románok 1913-ban
Tisza István első kormányzása idején merült föl először a román vezetőkkel való tárgyalások gondolata, de azok nem vezettek sikerre.
1913. június végén Bulgária – balkáni hegemóniája biztosítása érdekében – hadüzenet nélkül megtámadta korábbi szövetségeseit: Szerbiát és Görögországot. Ezzel kezdetét vette a második Balkán-háború. Néhány nap múlva, július 3-án I. Károly király elrendelte a román hadsereg mozgósítását. Egy héttel később Románia, amely az első Balkán-háborúban semleges maradt, hadat üzent az akkor már ténylegesen legyőzött Bulgáriának. A hivatalos indoklás szerint a román hadba lépés célját a balkáni béke megvédése képezte, a valódi ok azonban
Dél-Dobrudzsa Bulgáriától való elcsatolása
és az ország balkáni pozícióinak megerősítése volt. Mivel a bolgár hadsereg nagy részét a szerb, a görög és a török erők kötötték le, a román csapatok emberveszteség és tényleges ellenállás nélkül vonultak Szófia felé.
A sokszoros túlerő előtt Bulgária hamarosan kapitulált, majd a balkáni országok részvételével megtartott béketárgyalások nyomán 1913. augusztus 10-én aláírták a bukaresti békét.
Ennek értelmében Bulgária elveszítette az első Balkán-háborúban megszerzett területek java részét, Románia pedig bekebelezhette – majd ezt követően 1940 szeptemberéig birtokolhatta – Dél-Dobrudzsát, az ún. Cadrilatert. amelynek azonban közel 300 ezer lakosa túlnyomórészt bolgár volt, románnak pedig csak egy elenyésző kisebbség vallotta magát.
Románia háborús részvételének és a bukaresti békekötésnek a nem túl jelentős, nem egészen 7000 km2-nyi területi nyereségen jóval túlmutató, igen fontos következményei lettek. Az ország délkelet-európai fióknagyhatalommá emelkedett, nemzetközi presztízse megnőtt, és egyre inkább elvárta, hogy önálló nemzetközi tényezőként számoljanak vele. Meglazította a Monarchiához 1883 óta fűződő – de mindvégig a legnagyobb titokban tartott – szövetségesi szálait, ugyanakkor egyre inkább a Kárpátok két oldalán élő román etnikum egyesítésére törekedett.
Rendkívüli módon megerősödött a már korábban is nagyfokú román nemzeti öntudat. Jellemző, hogy a július 3-án elrendelt mozgósítást Románia-szerte őszinte hazafias lelkesedés övezte, számos Monarchia-ellenes megmozdulásra került sor, amelyeken üdvözölték, hogy Bukarest végre Bécstől független lépést tett.
A napnál is világosabban látszott azokban a hetekben, hogy a román közvélemény szemében – főleg az erdélyi románok elnyomásáról folyamatosan érkező, gyakran felnagyított hírek hatására – mennyire népszerűtlen az Osztrák-Magyar Monarchia.
Camille Blondel, Franciaország bukaresti képviselője szerint olyan volt az általános hangulat, hogy az a külső szemlélő, aki esetleg nem ismerte a román mozgósítás fő célját, azt gondolhatta, Románia a Monarchia ellen kíván háborúzni. A Dunán átkelve, a román katonák azt skandálták: „Erdélybe!”. (Mintha a történelem bizonyos mértékig megismétlődött volna: 28 évvel később, 1941 őszén a németek oldalán a keleti fronton, a Szovjetunióban harcoló román katonák Észak-Erdély visszafoglalását tekintették fő „úti céljuknak”:
„Odesszán keresztül Budapestre” – hangzott akkor a jelszó.) 1913 hatása – ha időben visszatekintünk – talán leginkább 1877-hez hasonlítható. A törökök ellen az orosz csapatokkal együtt vívott sikeres harcok nyomán abban az évben Románia kivívta állami függetlenségét, amelynek eredményeként magasra csaptak a romantikus nacionalizmus hullámai mind az erdélyi, mind a „regáti” románok között.
Romániában elszaporodtak az ún. dákoromán naptárak, térképek, melyek egyetlen egységnek mutatták a románságot a Fekete-tengertől a Tiszáig, a közbeszédben egyre több szó esett Erdélyről.
Megsokasodtak a határon túli románok ügyét felkaroló szervezetek, mint például az 1882-ben létrejött Carpaţi egyesület, vagy az 1891-es alapítású, a románok kulturális egységét szolgáló Liga Culturalǎ szövetség. Bukarest az erdélyi román iskolák, egyházak számára pénzsegélyt nyújtott, amelyet néhány évig a magyar kormány közvetített a címzetteknek, majd miután betiltotta a segélyezést, bár tudott róla, szemet hunyt felette.
Az erdélyi románok pedig már régóta vágyakozva tekintettek át a Kárpátok déli oldalára. Csak egy példa a sok közül. 1867-ben, az akkor még Pesten megjelenő, Iosif Vulcan által szerkesztett Familia című színvonalas hetilapban a következőket írta egy román publicista: „Bukarestbe! Bukarestbe! Ez volt a legfőbb vágyam, mely nem hagyott nyugodni, amint megtudtam, hogy van egy másik román haza, ahol nemzetem fiai tisztelik az ősi román szokásokat és erkölcsöket, s azok nem az idegenek gúnyolódásának tárgyai.”
A lapszerkesztő Vulcan szívét is elöntötte a nemzeti büszkeség, amikor Bukarestre gondolt: „Nem vagy olyan pompás, mint a nyugati városok, de az én szememben mégis csodálatosabbnak tűnsz; nem csillogsz úgy, mint azok, számomra mégis fényesebben ragyogsz; nem dicsekedhetsz azok szépségével, nekem mégis elbűvölőbb vagy. Miért? […] Mert a románok fővárosa vagy!”
Nemhiába szerepelt a Ioan Slavici által szerkesztett népszerű Tribuna c. lap fejlécén az a jelmondat, hogy minden román számára Bukarestben kel fel a nap. Az első világháború kitörése előtt a román anyanyelvűek az Osztrák-Magyar Monarchia 51 milliós lakosságának 6,5%-át képezték.
A több mint 3 200 000 román lakosból 270 ezren az Osztrák Császársághoz tartozó Bukovina tartományban, 2 930 000-en pedig a Magyar Királyság területén éltek: a történeti Erdély, valamint a Bánság, a Partium és Máramaros területén.
Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Magyarország 18 millió főt meghaladó össznépességének 16,1%-át alkották a román anyanyelvűek. Ha viszont a történeti Erdély területét nézzük, az ott élő közel másfél millió román a lakosság 55%-át, azaz abszolút többségét tette ki.
Túlnyomó részük falun élt, a városlakók aránya még az 5%-ot sem érte el. Ezzel magyarázható, hogy a nagyobb erdélyi városok lakosságának csekély hányadát alkották a románok: 1910-ben Brassóban ez 29, Szebenben 26, Kolozsváron 12%-ot jelentett. Erdély számos helyén viszont nagy zárt tömbökben éltek, és az ott lakok túlnyomó többségét képezték.
Fogaras vármegye lakossága például 90%-ban, Hunyad vármegyéé pedig több mint 80%-ban román volt. A magyarországi románok legtöbbje – elsősorban Dél-Erdélyben – a görögkeleti, tehát az ortodox vallást követte, de jelentős volt a görög katolikus egyház híveinek száma is, ők elsősorban Észak-Erdélyben laktak.
Az erdélyi román társadalom szerkezete az első világháború küszöbén még mindig hagyományos agrárjellegű jellegű volt: a népesség több mint 85%-a mezőgazdaságból élt.
Jellegzetes kelet- és délkelet-európai típusú, kisbirtokos paraszttársadalom ez: a lakosság 60-70%-a birtokos paraszt, de közülük csak kevesen emelkedtek ki az önellátó gazdálkodás köréből – elsősorban az Alföld délkeleti részének és a Bánságnak a közép- és gazdagparasztjai.
A nagybirtokosság és a nagypolgárság a kiegyezés után csekély erőt képviselt, a 19. század utolsó harmadában elszaporodott erdélyi román bankoknak köszönhetően viszont hamarosan kialakult az ún. banktőkés csoport, amely céltudatosan és bőkezűen támogatta a románság kulturális intézményeit. Ez a támogatás, valamint a széleskörű román egyházi és iskolai önkormányzat „védőernyője” is elősegítette a számottevő erdélyi román középosztály kifejlődését. Több mint hétezer pap és pedagógus, ezer köztisztviselő és pár száz ügyvéd, orvos, újságíró alkotta a román értelmiséget a századfordulón. Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 1200, száz kat. holdon felüli birtokost, az ezer főnyi tehetősebb iparost és kereskedőt, megkapjuk a mintegy 12-13 ezer (más számítások szerint közel húszezer) családot kitevő román középosztályt. Tagjainak többsége paraszti származású volt, ezért sem maradt teljesen érzéketlen a szociális problémák iránt.
Ha a kiegyezés után létrejött dualista rendszer korlátokat állított is az öntudatos románság politikai érvényesülésének útjába, gazdasági érvényesülését nem akadályozta. A korszak kimagasló gazdasági fellendüléséből a románság is részesedett, és anyagi-kulturális gyarapodása számottevőnek bizonyult ezekben az évtizedekben.
Középosztályának mintegy háromnegyed részét az értelmiségiek alkották. Egykorú román adatok szerint 1914-ben – bár számuk csökkent – még mindig 2800–2900 népiskolában folyt román nyelven az oktatás. Volt öt gimnáziumuk, hat tanítóképzőjük, egy-egy reál- és felsőkereskedelmi iskolájuk és négy polgári leányiskolájuk. Paradox módon jobban el voltak látva anyanyelvű iskolákkal, mint Románia lakossága, s az írástudatlanság is kisebb volt, mint a Kárpátokon túl. 1910-ben 7500 érettségizett férfi vallotta magát román anyanyelvűnek, és több mint 5000 román férfi végezte el legalább a középiskola 4 osztályát.
A széleskörű iskolahálózatnak is köszönhető – amellett persze, hogy kompakt etnikai tömbökben éltek, és vallásilag is elkülönültek az uralkodó nemzettől: a magyartól –, hogy a román középosztály sokkal kevésbé magyarosodott el, mint a szlovák vagy a ruszin.
Igaz, a magyar állam az 1880-as évektől igyekezett minél nagyobb ellenőrzést gyakorolni a román iskolák felett is, mert a korabeli nacionalista közgondolkodás (jócskán túlbecsülve a magyar állam erejét és befolyását), hitt az iskolai magyarosítás lehetőségében.
Minden ilyen irányú központi intézkedés azonban sikertelen maradt, amit az is bizonyít, hogy az 1910. évi népszámlálás adatai szerint a magyarországi románoknak csak mintegy 12%-a beszélte a magyar nyelvet.
Igaz, önmagában már a magyarosítás puszta szándéka is mélyen sértette a románság nemzeti öntudatát. Egy egész nemzedék számára jelentettek biztatást a föderalizált, etnikai régiókra osztott Nagy-Ausztria tervéről elhíresült Aurel C. Popovici tüzes szavai, amelyeket az erdélyi román fiatalokhoz intézett: „Tanuljatok, [mert] különbnek kell lennetek a magyaroknál, külön-külön felkészültebbnek, ügyesebbnek, mint száz egyén közülük. Más arisztokráciája nincs a népünknek, csak ti. Ti kell vigyázzatok rá, állampolgári öntudatra kell ébresszétek, meg kell szervezzétek, a beletörődött tömeget harcos nemzetté kell változtassátok.”
Az erdélyi románság, mint láttuk, egy aránylag, az ottani magyarnál mindenképpen egységesebbnek mondható társadalmi szerkezetbe tagolódott, nem szabdalták szét jelentősebb osztályellentétek.
Így politikai téren is valamivel egységesebben tudott fellépni érdekei érvényesítése mellett. A már említett két egyházuk, különösen a széleskörű autonómiával rendelkező és jelentős vagyonnal felruházott görögkeleti egyház mellett ott volt az országos hálózatot kiépítő nagyszebeni kultúregylet, az ASTRA is, amely valóságos művelődésügyi minisztériumként funkcionált. Ne feledkezzünk meg az 1881-ben létrehozott, a magyarországi román lakosság jelentős tömegeinek körében – mai szóhasználattal élve – ideológiai hegemóniát élvező Román Nemzeti Pártról sem.
Az erdélyi román politikusok (kivéve a bánságiakat, a máramarosiakat és a partiumiakat) 1869-ben a passzív ellenállás mellett foglaltak állást, azaz megfogadták, hogy távol tartják magukat a magyar politikai élettől, és elutasítják a dualista rendszert, illetve Erdély egyesítését Magyarországgal.
Legfőbb követelésük Erdély autonómiája, különállása volt. Ezt a passzivista politikát követte a Román Nemzeti Párt egészen 1905-ig, amikor is a nagyszebeni konferencián formálisan elfogadták az egyesítés tényét és az aktivizmus útjára léptek, azaz részt vettek a választásokon, valamint a parlamenti munkában. Ettől kezdve elsősorban a magyarokkal egyenrangú státus megadását követelték, tehát azt, hogy ismerjék el a románokat is államalkotó nemzetnek.
A 20. század első évtizedében a románokkal szemben követett budapesti politikában is új irány tűnt fel: a román nemzeti mozgalom megerősödése, a Monarchia belső feszültségei és külföldi presztízsének hanyatlása arra ösztönözte a kormányzó köröket, hogy nyissanak a románok felé, próbálják meg őket politikailag is integrálni a dualista rendszerbe.
Tisza István első kormányzása idején merült föl először a román vezetőkkel való tárgyalások gondolata, de azokat csak 1910-ben kezdték el, hogy aztán meg-megszakítva, 1914-ben záruljanak le sikertelenül.
A tárgyalások 1910 őszén lezajlott első szakaszában Ioan Mihu nagybirtokos bankigazgató közvetített Tisza, a Nemzeti Munkapárt nagyhatalmú vezére és a románok között. Iuliu Maniu, Vasile Goldiș és Valeriu Braniște emlékiratba foglalták a román követeléseket. A 23 pont közül a legfontosabbak a választójog bővítésére, 50 román választókerület biztosítására, a román nyelv rendszeres hatósági használatára, román hivatalnokok kötelező minimumának meghatározására, három új román püspökség felállítására vonatkoztak. Cserében a dualizmus alapjainak az elfogadását ígérték.
Ezt Tisza és Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök elfogadhatatlannak tartotta, de tárgyalási alapnak tekintette. A második szakaszra 1913 elején került sor Lukács László miniszterelnöksége alatt. Iuliu Maniu, Valeriu Braniște és Theodor Mihali ezúttal 11 pontba foglalták a korábbiaknál még keményebb román követeléseket: az iskolákban minden fokon oktassák a román nyelvet, teremtsenek több autonómiát a görög katolikus egyháznak, vezessék be a román közigazgatási és bírósági nyelvet, a korlátlan gyülekezési és sajtószabadságot, és kapják meg a képviselői mandátumok arányos részét. Tisza válasza tartózkodó volt, a román küldöttség pedig megszakította a tárgyalást.
Az utolsó fordulóra 1913 őszén – 1914 elején került sor, immár Tisza második miniszterelnöksége idején, a bukaresti béke megkötése után, feszült nemzetközi helyzetben. A román fél a legutóbbi követelései mellett most már román főispánokat és román kormánytagokat is kívánt.
Növekvő önbizalmának hátterében a második Balkán-háborúból megerősödve kikerült Románia, illetve Ferenc Ferdinánd trónörökös támogatása állt.
A dualizmust elvető és a magyar társadalom egésze iránt ellenszenvet tápláló Ferenc Ferdinánd ugyanis szoros összeköttetésben állt az erdélyi románság egyes képviselőivel, így a már említett Aurel C. Popovici-csal és Alexandru Vaida-Voevoddal, felhasználva őket a magyar politikai elit hatalmának megtörését célzó terveiben.
A trónörökös külpolitikai megfontolások, elsősorban Romániának a Hármas Szövetségben való megtartása végett kezdetben sürgette a magyar-román kiegyezést, az erdélyi románság helyzetének rendezését. A tárgyalások utolsó szakaszában ez azonban már nem állt érdekében, mivel attól félt, hogy ezáltal elveszíti román támogatóit, akik a magyarok táborába fognak sodródni.
Éppen ezért 1914 elején azt tanácsolta a román vezetőknek, hogy nem kell feltétlenül megegyezniük Tiszával. Ez kapóra jött a román félnek, és 1914 februárjában végleg megszakították a tárgyalásokat.
Ezzel megbukott az utolsó olyan kísérlet, amely 1867-es alapon a szászokhoz hasonlóan a románokat is megpróbálta integrálni a magyar politikai életbe.
Az események „utóéletéhez” tartozik, hogy a magyar képviselőházban 1914 első negyedévében rendkívül kulturált, színvonalas politikai vita zajlott az ún. paktum-tárgyalásokról.
Február 20-i felszólalásában Tisza, miután részletesen beszámolt a történtekről és megindokolta saját álláspontját, reményét fejezte ki, miszerint a tárgyalás, bár sikertelenül végződött, „talán közelebb hozott bennünket ahhoz a kölcsönös megértéshez, amely szükséges lesz arra, hogy a jövőben se hagyjuk a magyarországi románság viszonyait oly irányba fejlődni, amely kiélesítené, talán végzetes túlzásokba sodorná az ellentéteket.”
Tisza a román fél közleményének mérsékeltebb hangja alapján komoly törekvést vélt felfedezni a megértésre és békére, bár tudta, hogy megegyezni csak akkor lehet, „ha teljesen elimináljuk az ellentétnek, a bizalmatlanságnak, az ellenszenvnek összes vonatkozásait”. „Fájdalom, ez nem következett be. Hogy mit rejt a jövő, azt senki sem tudhatja” – vonta le a következtetést.
A jövő – Tisza nem láthatta előre – háborút hozott, Bukarestben pedig a rendkívül népszerű katonai induló sorai fejezték ki leginkább a közhangulatot: „Erdély, Erdély kell nekünk, Erdély!”
Felhasznált irodalom
Florin Constantiniu: O istorie sinceră a poporului român. Ediţia a II-a, București, 1999, Univers Enciclopedic. Hanák Péter: Magyarország társadalma a századforduló idején. In uő (főszerk.): Magyarország története (1890–1918). 1. kötet. Budapest, 1978, Akadémiai Kiadó, 403–515. o. Katus László: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története a 20. század elején. In Hanák Péter (főszerk.): Magyarország története (1890–1918). 2. kötet. Budapest, 1978, Akadémiai Kiadó, 1003–1063. o. Liviu Maior: Transilvania. In Gheorghe Platon (coord.): Istoria Românilor. Vol. VII, tom II. De la independenţǎ la Marea Unire (1878–1918). București, 2003, Editura Enciclopedicǎ, 293–355. o. Miskolczy Ambrus: A modern román nemzet a „régi” Magyarországon. In Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok 1867–1940. Csíkszereda, 2002, Pro-Print Könyvkiadó. Függelék, 512–522. o. Szász Zoltán: A román kérdés Tisza István első kormányának politikájában (1904). Történelmi Szemle, 1968. 3. sz. 254–293. o. Szász Zoltán (szerk.): Erdély története. Harmadik kötet. 1830-tól napjainkig. Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó.
Transindex.ro,
2015. július 6.
Jubilált az Euro Foto Art Galéria
Nagyvárad - Huszonöt évvel ezelőtt, Tóth István fotóművész kezdeményezésére nyílt meg az első Bihar megyei fotógaléria, ami az eltelt negyedszázadban több helyen működött. Kiállítással ünnepelték az évfordulót.
Túl nagy kockázat nélkül kijelenthető: péntek délben a Nagyvásártéri Euro Foto Art Galériában volt a legnagyobb a négyzetméterenként felelhető fotóművészek száma Váradon, s talán az egész Kárpát-medencében, ugyanis ekkor ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a képtár. A jubileumi rendezvényen Tóth István fotóművész, a galéria alapító-vezetője összegezte az eltelt időszakot. Felidézte, hogy több mint 30 évvel ezelőtt álmodott egy merészet, s 1984-ben az akkori városvezetés ki is utalt számára egy kiállítótermet, a Iosif Vulcan utcában. A rendszerváltás után 1991-2009 között a színház háta mögött működött a galéria, majd miután a helyiséget visszakapták az orsolyiták, el kellett költöznie onnan. A véletlen szerencsés összjátéka folytán, illetve Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztőjének, Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete ügyvezető elnökének, Biró Rozália akkori alpolgármesternek és Kiss Sándor, a Megyei Tanács alelnökének köszönhetően a mostani székhelyére költözhetett a galéria, mely a kezdtek óta több mint 500 kiállításnak biztosított otthont, és a világ különböző részeiből származó fotóművészek több mint 45 ezer alkotását tette közszemlére. Említést érdemel, hogy Tóth István munkáját segíti felesége, Magdolna, és önkéntes asszisztense, Gardó Zoltán, illetve a városi és a megyei önkormányzat finanszírozott az évek folyamán rendezvényeket, különféle albumok megjelentetését.
Oklevelek, plakettek
A kerek évforduló alkalmából díszokleveleket és emlékplaketteket adott át Tóth István azon személyiségek és intézmények számára, akik/amelyik sokszor voltak jelen vagy képviseltették magukat a vernisszázsokon. Felszólalt Huszár István váradi alpolgármester, Szabó Ödön parlamenti képviselő, dr. Ramona Novicov művészettörténész, Ligia Mirişan, a Megyei Könyvtár vezetője, valamint a Megyei Tanács és a Bihar Megyei Hagyományos Nép Kultúrát Őrző és Népszerűsítő Központ részéről Mircea Jacan. Az érdeklődők közül is többen méltatták Tóth István munkáját, a zenei momentumokról pedig a Varadinum vonósnégyes (Costin Éva, Székely Boglárka, dr. Marcu Ágnes, Thurzó Sándor József), Lucian Maliţa hegedűművész, illetve Ariadna Mircescu és Georgiana Mircescu fuvolaművészek, Alexandrina Chelu (ének) és Florin Chelu (gitár) gondoskodtak. A jeles alkalomból ugyanakkor egy retrospektív kiállítás is nyílt, mely 90 képet mutat be. A ingyenes tárlatot július 28-ig lehet megtekinteni hétköznaponként 8–19 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. augusztus 4.
Foghíjas erdélyi emlékművédelem
Az erdélyi és partiumi városok önkormányzatai kizárólag a térfigyelő kamerák kihelyezésével és a helyi rendőrség járőrszolgálata révén próbálják megakadályozni a köztéri szobrok meggyalázását, megrongálását.
Bár a módszerek a legtöbb helyen eddig sem bizonyultak hatékonynak, mint kiderült, arra nincs esély, hogy az önkormányzatok komolyabb védelmi stratégiát dolgozzanak ki.
Ezentúl jobban odafigyelnek
A kolozsvári önkormányzat sem dicsekedhet az emlékművek felügyeletének eredményességével, miután a múlt héten vízben oldódó barna festékkel öntötték le a főtéri Mátyás-szoborcsoport talapzatát. A világhírű alkotást egyébként nem első alkalommal rongálják meg. Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, két hónapon belül két új térfigyelő kamera vigyáz majd a Mátyás-szoborcsoportra Kolozsváron. Az önkormányzatnak még csak azt kell eldöntenie, hogy a Főtér melyik épületeire helyezik ki a térfigyelőket. Hozzátette: ma délután vagy legkésőbb holnap reggel elkezdik a festékkel leöntött Fadrusz-alkotás megtisztítását. Kérdésünkre elmondta: a városháza azt tervezi, hogy egy speciális réteggel vonják be a közelmúltban felújított köztéri szobrok felületét. Köztük például a Farkas (Kogălniceanu) utcai Szent György-szobrot is. Az ehhez szükséges forrásokat az önkormányzat várhatóan a szeptemberi költségvetés-kiegészítéskor hagyja jóvá. Iulia Perşă, a városháza szóvivője ugyanakkor megkeresésünkre közölte: Kolozsváron a térfigyelő kamerák felszerelése mellett a helyi rendőrség járőrözésével igyekeznek elejét venni a műemlék- és szoborrongálásoknak. A módszer hatékonyságát firtató kérdésünkre elmondta: a rendőrök rendszeresen járőröznek, de képtelenség minden műemlék mellé állandó őrt állítani. A térfigyelő kamerák egyébként Aradon sem segítettek a Szabadság-szoborcsoportot meggyalázók azonosításában. A felvételek alapján három álarcos ember fényes nappal piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra. A tetteseket azóta sem találták meg.
Nincs ellenszer, nincs válasz
A vandálokat Nagyváradon sem sikerült még elijesztenie a városvezetésnek. Idén például Iosif Vulcan és Mária román királynő szobrát rongálták meg, de korábban például Bethlen Gábor, Szacsvay Imre és Petőfi Sándor emlékművét is meggyalázták már. Tették ezt ismeretlen tettesek, mert a környéken elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit nem tudták eredményesen felhasználni. A helyi rendőrségtől lapzártánkig nem kaptunk írásban választ arra, hogy milyen módszerekkel próbálják megfékezni ezt a típusú vandalizmust, de információink szerint többnyire csak járőrözéssel bátortalanítják el a garázdálkodókat. Az is ismert, hogy a nagyváradi köztéri szobrok többségének tulajdonjogi viszonya rendezetlen, így azok karbantartási szabályzatának tisztázása is évek óta várat magára. Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken is a térfigyelő kamerákkal és rendszeres ellenőrzésekkel próbálják elejét venni a különböző rongálásoknak. A megyei rendőrség idei félévi mérlegében is arról számolt be, hogy Kovászna megyében nem jellemző az emlékműrongálás. A legutóbbi eset 2011-ben történt, amikor két román fiatal videofelvételt tett közzé a világhálón arról, amint lehugyozzák a kökösi Gábor Áron-emlékművet. A kamerák kihelyezését és a rendszeres ellenőrzést a különböző magyar feliratok átfestése tette indokolttá. Évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kézdiszászfaluban fújták le többször a kétnyelvű helységtábla magyar feliratát festékpermettel, de hasonló incidensre egy ideje nem volt példa a megyében. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kezdeményezte korábban a fokozott felügyeletet és az ellenőrzést, abban bízva, hogy ha sikerül azonosítani, kik rongálják a táblákat, a villanyoszlopokat, a köztéri épületeket, akkor sikerül megakadályozni a hasonló jelenségeket.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 22.
Vers- és balladamondó verseny
Szerda délután Szatmári Ildikó és Tamás-Péter Réka magyartanárnők szervezésében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium biztosított helyszínt a Kriza János mesemondó, balladamondó és balladaéneklő verseny számára.
Előbbit első, utóbbi kettőt pedig második alkalommal rendezték meg V-XII. gyermekek számára. Váradról a házigazda tanintézményen kívül az Ady Endre Középiskolából, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, a Iosif Vulcan Főgimnáziumból és a Szacsvay Imre Általános Iskolából, míg vidékről például Érmihályfalváról és Székelyhídról érkeztek diákok. Ez jelentette a megmérettetés megyei szakaszát, ahonnan évfolyamokra lebontva összesen tizenkét tanuló jutott tovább az országos döntőbe, melyet Sepsiszentgyörgyön bonyolítanak majd le november 13-15. között. A szakemberek alkotta zsűribe meghívták Brugós Anikót (Partiumi Keresztény egyetem), Kocsis Gyulát és Ozsváth Zsuzsát (Szigligeti Színház), Szakács Zoltán iskolalelkészt és Holczman Ilona magyartanárnőt. Az éneklésnél jó pontnak számított az tiszta intonáció, a szövegértés és -mondás, valamint az egy-egy tájegységre jellemző dialektus használata, míg a szavalás esetében a szövegérthetőség, a megfelelő előadásmód és a tiszta beszéd bizonyult nyerőnek. Azok, akik dobogós helyeken végeztek, könyvjutalmakkal és édességekkel térhettek haza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. március 25.
Továbbtanulás magyar nyelven
A következő tanévtől az Andrei Şaguna műszaki kollégium egyesül a Traian Vuia műszaki kollégiummal. A magyar osztályokról Biró Ildikó aligazgató számolt be a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az iskola székhelye és profilja nem változik, s a jövő tanévre vonatkozó beiskolázási tervben a következőmagyar osztályok, illetve posztliceális képzések indulnak: egy magyar nyelvű szaklíceumi fodrászképző osztály 28 hellyel, három éves autószerelő képzés 14 hellyel, villanyszerelő szak 14 hellyel, továbbá –újdonságként – egy két éves fodrászati posztliceális képzés is indul, 28 hellyel. Ez két éves ingyenes képzést biztosít korhatár nélkül és még érettségi oklevélre sincs szükség. Egy másik előnye, hogy egyéb modulokat is tartalmaz, például divattal, ruházatokkal kapcsolatosat. Változott az elmúlt tanévhez képest az is, hogy külön villanyszerelői és autószerelői osztály helyett egy vegyes osztály lesz.
Előnyök
Fontos, hogy a fiatalok merjenek szakiskolákba jelentkezni, hiszen azt követően tovább tanulhatnak, akár egyetemet is végezhetnek, de egyúttal szakma is van a kezükben, hangzott el a sajtótájékoztatón. Viszont azok a diákok, akik elvégzik a líceumot és ekkor döntik el, hogy inkább a szakképzést választják, hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik nyolcadik osztály után éveken át szakmát tanultak. Nem a gyengébb képességű fiataloknak szólnak ezek a helyek, hanem azoknak, akiknek van készségük ilyen jellegű munkák elvégzésére, „hiszen ki bízná például a gépkocsiját egy csekély értelmi képességekkel rendelkezőszerelőre?” – tette fel a kérdést Biró Ildikó aligazgató.
Az új Traian Vuia műszaki kollégiumot nemrég, uniós támogatással újították fel. Az ide járó diákok a nagyváradi ipari parkban praktizálhatnak, a tanintézetben ugyanis nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre, hogy a munkaerőpiac valós elvárásaihoz igazodjanak.
Nyílt napok
Huszár István alpolgármester kihangsúlyozta: azok a diákok, akik szakoktatásra jelentkeznek, havi kétszáz lejes állami ösztöndíjat kapnak, ezenkívül amennyiben jól teljesítenek a praktizálás során, akár további kétszáz lejt is kaphatnak havonta a szóban forgó cégektől.
Az Iskola másként hét keretében nyílt napok lesznek a tanintézetben, várják azokat a diákokat, akik iskola- és műhelylátogatásra jönnének, ebből az alkalomból interaktív tevékenységeket is szerveznek, továbbá meglátogatják az ipari park vállalatait is.
Szecsánszki Enikő, a Iosif Vulcan főgimnázium aligazgatója az óvó- és tanítóképző magyar tagozatos osztályairól szólt. Itt négy magyar osztály van, évfolyamonként egy, összesen 81 tanulóval. Előnyt jelent az itt tanuló diákok számára az, hogy az érettségi után dolgozhatnak a tanügyben, azzal a feltétellel, hogy közben folytatják tanulmányaikat. A végzősök lehetőségei nyitottak, nem kell feltétlenül a tanügyben maradniuk, van például, aki később pszichológiát vagy épp teológiát végez. A képességfelmérés során kommunikációból, zenéből, rajzból és tornából kell bizonyítaniuk rátermettségüket a jelentkezők. A beiratkozás május 23-án és 24-én lesz, a felmérések pedig május 25 és 28 között. Itt is lesznek nyílt napok az Iskola másként rendezvényein belül. erdon.ro
2016. május 28.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest - részletek (11.)
Az 1913/14-es tanévben az óromániai katolikus és református magyar iskoláknak 2382 tanulója volt, ebből 1682 Bukarestben; ezt a számot azóta sem sikerült túlszárnyalni.
Az első világháború kitöréséig évente mintegy húsz bukaresti, elemi iskolát végzett tanulót küldtek ösztöndíjjal a csíkszeredai vagy a gyulafehérvári gimnáziumba, vagy budapesti mesteriskolákba. 1907 után tíz ösztöndíjat ajánlottak fel a brassói, kolozsvári, marosvásárhelyi, zalatnai és udvarhelyi szakiskolákba, szülőföldjük iparának fejlesztése és munkahelyteremtés útján próbálták a székely kivándorlást megállítani.
Az, hogy valaki a diaszpórából magyar iskolába járt, még nem szavatolta nemzeti identitásának megőrzését. A tanulók túlnyomó többsége szerény agyagi körülmények között nevelkedett, mindenféle szellemi elfoglaltság nélkül, erőfeszítésük a túlélésre irányult; ezek az emberek csak egy kis jólétre vágytak, ami miatt a román serviciu (munkahely) vagy leafă (bér) szavak rögeszmésen visszatértek beszélgetéseikben. Jó részük anyanyelvét csak alkalomadtán beszélte, így született egy különleges román–magyar keveréknyelv, amelyet csak a mindkét nyelven tudók értettek. Ilyen tipikus asszimilációs eset a Giuglea, született Vígh Anetáé. Édesapja 1860 körül telepedett meg Ploieşti-en. Életrajza néhány fontos eleme ismeretlen, de tudjuk, hogy elismert fafaragó lett, az 1894-es művészeti kiállításon aranyérmet nyert. A királyi háznak és bukaresti nagybojári családoknak faragott bútort, de néhány erdélyi ortodox templom oltárképét is ő készítette. 1930-ban, amikor egy magyar lap meginterjúvolta, már nem beszélt magyarul.
A bukaresti magyarság erőtlenségének egyik oka az volt, hogy a soraiból származó, minden bizonnyal több száz főre tehető gazdagok és értelmiségiek nem vállaltak részt szerény származású honfitársaik kulturális és társasági életében. A magyar és osztrák elit exkluzív körben élt, saját zárt körű bálokat szervezett. Egy hivatkozást ezekre a bálokra a Romániai Magyar Újság egyik 1910-es számában is találhatunk, amely szerint a protestáns nőegylet kibérelte a Germania társaság Brezoianu utca 12. szám alatti előadótermét; a hivatkozás nem nevesít senkit.
A két felekezet papjai is tartózkodóan viselkedtek a gazdagokkal szemben. Bálinth János emlékkönyvében az osztrák–magyar társaságnak, amelyet az értelmiségi elit (orvosok, gyógyszerészek, műépítészek, mérnökök stb.) támogatott, csupán tíz sort szentel, anélkül hogy egy nevet vagy az alapítás évét megemlítené. Bálinth hozzáállása nem kivételes. A bukaresti magyar lapokban csak elvétve találunk az elitre vonatkozó utalásokat; innen erednek az azonosításukkal kapcsolatos nehézségek is, és ez nem csak a bukaresti magyarokra jellemző. Fenntartásokkal viszonyul az elithez a későbbiekben Nagy Sándor lelkipásztor is, aki az óromániai szórványról szóló tanulmányában csak pár értelmiségi nevét említi, pedig környezetéhez tartoztak, és néhányuk neve a felekezeti lapban is megjelent különféle kulturális-tudományos esemény kapcsán. Nagyon kevesen adományoztak jelentős összegeket iskola- vagy étkezdeépítésre, illetve az árva és szegény gyermekeknek. A legnagyobb adományokat a Szent Ilona-templom építésekor ajánlották föl. Az átlag magyar szemében az elit papjaiból és tanítóiból állt, akik azonban szintén elég szerényen éltek. Ugyanakkor a megosztottság és a két vallás, protestáns és katolikus közötti rivalizálás is rossz hatással volt a magyar diaszpóra életére. A megosztottság egyértelmű volt a tanárok közt, de a Magyar Társaságon belül is létezett. A XX. század elején történtek próbálkozások egy egységes tanítóegylet létrehozására, hosszan vitatták a lapokban, végül mégis zátonyra futott, mert a katolikusok csak a felekezeti egyesületeket voltak hajlandóak elfogadni. A két felekezet tantestülete közötti feszültség továbbra sem enyhült, végül az osztrák–magyar konzulátusnak kellett közbelépnie, amely megrótta a katolikus tanítókat. Nagy Sándor későbbi visszaemlékezése szerint Augustin Kuczka prelátus a két felekezet tanítói között még a magánjellegű kapcsolatokat sem tűrte el. A két felekezet közti vetélkedés és ellenszenv Nagy Sándor tanulmányából is kiérezhető, és bizonyos mértékben a mai napig létezik. A magyar szórvány megosztottsága, az összetartozás és a szolidaritás hiánya vezetett oda, hogy a románok által elismert szorgalmuk és becsületességük ellenére a magyarok a legszegényebbek maradtak a romániai külföldiek közül, ahogy azt a korabeli magyar sajtó, Koós Ferenctől Nagy Sándorig, évtizedeken keresztül hangoztatta. A legnagyobb felelős a magyar szórvány mostoha sorsáért mégiscsak az őket elhanyagoló magyar állam marad, írta a harmincas években Nagy Sándor. Paradox módon Magyarország majdnem semmit sem tett saját külföldre szakadt állampolgáraiért, főként a székelységért, sem a szórványban élőkért, de azokért sem, akik a szegénység vagy az osztrák, illetve magyar kizsákmányolóik miatt kényszerültek kivándorolni, és a szomszédos országok polgáraivá váltak. Még a pap, tanító vagy újságíró szerzők saját költségén megjelent, a magyar diaszpóráról szóló néhány könyvnek sem volt visszhangja a magyar hatóságoknál, nem voltak képesek egy koherens, szórványt védő és támogató politika kidolgozására. Később, 1903-tól, a magyar hatóságok a Román Királyságban csak a katolikusok védelmére szorítkoztak, teljesen megfeledkezve a reformátusokról – állapította meg keserűen Nagy Sándor. A polgárai megvédését elhanyagoló magyar államnál sokkal jobb politikai érzékről tettek bizonyságot a románok. Már a XIX. század derekától jól megszervezett harcot vívtak a magyarokkal egyenlő jogok eléréséért és a Romániával való egyesülésért. Ugyanakkor hatásos és következetes magyarellenes propagandát folytattak a sajtóban és a pesti Országgyűlésben egyaránt. Vezetőik olyan erdélyi román személyiségek voltak, mint Gheorghe Barițiu, az erdélyi román sajtó megalapítója, Andrei Șaguna püspök, Nicolae Cristea, Románia eljövendő pátriárkája vagy Ioan Slavici író, aki számára „a nap Bukarestben kel föl”. Az erdélyi lapok, a Gazeta de Transilvania, a Telegraful român, a Tribuna vagy a pestiek, kezdve a Federațiuneával (1868–1876), az Albinán és a Viitorulon át az Alexandru Vaida-Voievod vezette, és Nicolae Iorga személyes támogatását élvező Luptáig (1906–1910), az Osztrák-Magyar Monarchia alkotmányos alapjait támadták. Ezekhez a magyarellenes fellépésekhez kötődik a legnagyobb román költővé váló Mihai Eminescu neve is. Már fiatalkorában a magyarok ellenfeleként és osztrák–magyar monarchiabeli román jogvédőként lépett fel. Első verse Pesten jelent meg, 1866-ban a Iosif Vulcan vezette Familiában; a rákövetkező három év alatt még tizenkét versét közölték ugyanitt. 1870-ben álnéven politikai cikkeket is írt, amelyekkel a szerkesztőséget egy rágalmazási perbe keverte. A lap Nagyváradra költözése után, 1880-tól Eminescu utolsó versei ugyanitt jelennek meg. Az erdélyi románok magyarellenes tevékenységéhez társult több bukaresti személyiség is: C. A. Rosetti, B. P. Haşdeu és Nicolae Iorga. Az 1857-től megjelenő Românul, amelynek tulajdonosa a politikus C. A. Rosetti, a demokrata-liberális párt legolvasottabb napilapja 4–5000 előfizetővel. Veress Sándor véleménye szerint a románok ebből az újságból tanulták az idegengyűlöletet, minden számban közöltek valamit kedvenc célpontjuk, a magyarok ellen: ,,mi vagyunk a bünbak, kiken kifujja mérgét és gyakorolja nyelvét, hogy el ne találja feledni a kocsisos szép káromkodásokat”. A magyarellenes kampányban sajátos szerepe volt az Iredenta Română (Román Irredenta) társaságnak. 1882. január 24-én alakult Bukarestben, rövidesen Societatea Carpații, azaz Kárpátok Társaságára változtatta nevét. Fiatal erdélyi román egyetemisták alapították George Ocășanu és George Secășanu, a Românul munkatársai vezetésével, az éppen belügyminiszteri állást betöltő C. A. Rosetti hallgatólagos támogatásával. Az alapítótagok közt volt Slavici és Eminescu is, akinek felvételekor kivételt kellett tenniük, mivel nem volt erdélyi származású. A mai román szélsőjobboldal ki is használja Eminescu részvételét ebben a konspiratív jellegű társaságban, azt állítják, hogy a költőt megfigyelés alatt tartotta az osztrák-magyar rendőrség, és úgy tették el láb alól, hogy bolondokházába csukatták. A társaság részben az 1871-es putnai diákgyűlésen megfogalmazott követeléseket vette át. Akkoriban Putna még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott. Kezdetben nem kapcsolták össze a társaságot és a România iredentă név alatt kiadott röplapjait, amelyek szlogenje „A hazáért és szabadságért és halál a németekre” volt. Az első, Bukarestben titokban kinyomtatott röplapról a bécsi Neue Freie Presse 1882. május 21-ei száma értesít, a szöveg közreadása nélkül. A Românul május 20./június 1-ei száma kétségbe vonja a bécsi lap értesüléseinek hitelességét, visszautasítva azt, hogy „létezne minálunk egy ennyire őrült és a román állam létére veszélyes párt”. Azonban május 23-án a Le Stamboul közzétette a kiáltványt, amely a Hohenzollern dinasztia megbuktatására, Erdély, Bánság és Bukovina annektálására és a Dáko-Román Birodalom kikiáltására buzdított; ugyanakkor szerzői azzal vádolták C. A. Rosettit és V. A. Urechiat, hogy eladták az országot Ausztriának és Németországnak. A társaságnak több városban is volt fiókszervezete. Egy, Horia tiszteletére adott 1885-ös craiovai banketten, a társaság vezetősége a „egyetlen ellenségünk, a közös jövőnk útjában álló hun maradványok felszámolására” buzdított. A botrány a társaság körül az 1885. augusztus 18-ai România iredentă kiáltvánnyal tört ki; a trikolór keretben piros betűkkel százezer példányban megjelenő kiáltványt Erdély-szerte terjesztették, még Budapestre is eljutott. Augusztus 24-én Alexandru Ciurcu, a L’Indépendance roumaine lapigazgatója részleteket közölt belőle francia nyelven, majd másnap teljes egészében közzétette. A kiáltvány harcbahívás volt, golyóval és dinamittal, a „magyar hordák” és az osztrák-magyar császár ellen. Több házkutatásra is sor került ezután, barátja, Ocășanu kérésére a publiciszta Bacalbașa saját otthonában rejtegette a Bukarestben terjesztésre váró röplapokat. Az osztrák-magyar konzulátus követelésére a román hatóságok gyorsan intézkedtek: szeptember 2-án nem csak a társaság vezetőségét, de Al. Ciurcut is kiutasították az országból. (...) Magyarország ellen a fő rohamot a Liga Culturală pentru Unirea Tuturor Românilor (Minden Román Egyesüléséért Kulturális Liga) indította 1890-ben. A liga első elnöke a műépítész Al. Orăscu volt. Több mint 90 fiókszervezete volt, beleértve Berlint és Párizst is, akcióiban részt vett a Carpații Români (Román Kárpátok) társaság is, a Kárpátok Társaság utódja. A ligát nemcsak a Romániával szomszédos országokban élők, de minden külföldi román sorsa foglalkoztatta. A Román Akadémia égisze alatt megjelentette az erdélyi, magyarországi, bukovinai, boszniai, hercegovinai és albániai románok monográfiáját. A liga propagandaanyagát a Minerva könyvtár adta ki, többezres példányszámban, francia, német és olasz nyelven.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 18.
„Fejetlenség” van az erdélyi magyar iskolákban az igazgatói versenyvizsgák után
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.
maszol.hu
2017. április 15.
Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 8.
Sokrétű tevékenységük van
A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség szerteágazó tevékenységéről tartott kedd délben sajtótájékoztatót az RMDSZ nagyváradi székházában Kéry Hajnal, a szervezet Bihar megyei elnöke.
Keddi sajtótájékoztatóján Kéry Hajnal felidézte: idén tavasszal alakult meg a Rákóczi Szövetség Bihar megyei szervezete, és az azóta eltelt időszakban élénk tevékenységet fejtett ki. A néhány hete Váradon is elindított Gólyahír-program keretében olyan házaspárokat ajándékoznak meg Az első könyvem című kiadvánnyal, akiknek újszülöttjeik vannak. Ez az album a magyar kultúrával, hagyományokkal, történelemmel kapcsolatos írásokat, információkat tartalmaz, a szülők kitölthetik, s egy szép emlék lesz számukra. Legközelebb csütörtökön 17 órától Érsemjénben, péntek délután Örvénden, Mezőtelkiben, Magyarkakucson, Réven és Élesden, majd szeptember 21-én 16 órától az érmihályfalvi Mester utcai játszóházban szerveznek ilyen ünnepségeket, tudtuk meg. Zajlik a beiratkozási program is, mely kétlépcsős. Úgynevezett iskolakezdő csomagot kapnak azok az óvodások, akik iskolakezdés előtt állnak, illetve a szüleik egy levelet, melyben a Szövetség felhívja a figyelmet arra, miért fontos a magyar iskolaválasztás, és egyszeri, 10 ezer forint értékű ösztöndíjban részesülnek októberben azok a gyerekek, akik már iskolába járnak. Emellett meg szeretnék köszönni az óvodapedagógusok munkáját: a szakmai találkozóra október 6-8. között kerül sor Hajdúszoboszlón, jelentkezni a www.rakocziszovetseg.org honlapon lehet szeptember 27-ig.
Rendezvények
A Rákóczi Szövetség munkáját a továbbiakban Nagy Judit, a Szacsvay Imre Általános Iskola tanítónője méltatta. Takács Zoltán, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium történelem-földrajz szakos tanára arról a rengeteg rendezvényről beszélt a személyes élményei alapján is bővebben, melyek a Szövetség égisze alatt zajlanak, és különböző csoportokat szólítanak meg: a sátoraljaújhelyi egyhetes nyári tábor diákoknak, a Kárpát-medencei történelemtábor aktív pedagógusok számára, a diákutaztatási programok, az ’56-os hősök előtt tisztelgő Gloria Victis-rendezvény, a helyi szervezeteknek kiírt belső pályázat, a Kárpátaljai utazási program, a Partiumi kirándulás, stb. Hangsúlyozta: a szervezet vezetői hiteles, lelkes csapatot alkotnak, akik hívatásuknak, missziójuknak tekintik a sajnos alig pislákoló magyarságtudat felébresztését, a magyar- magyar kapcsolatépítést, a kisebbségi lét megértését. Nem politizálnak, és profi munkát végeznek szorgalommal és alázattal- vélekedett. A Kárpát-medencében amúgy 27 ezer taggal rendelkezik a Rákóczi Szövetségnek, 260 iskolában működik és 490 helyi szervezete van. Bihar megyében az Ady líceumban, a Lorántffy-gimnáziumban, a Szent László-líceumban, az Eminescu Főgimnáziumban és a Iosif Vulcan Főgimnáziumban létezik helyi szervezet Nagyváradon, valamint Székelyhídon, Nagyszalontán és Borson, illetve felkészül az érmihályfalvi 1. számú líceum és a váradi Művészeti Líceum.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro