Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Vorkink, Andrew
4 tétel
2000. május 24.
Az egyhetes amerikai látogatáson tartózkodó Mugur Isarescu miniszterelnök a romániai szerkezetátalakítás folytonosságáról igyekezett meggyőzni tárgyalópartnereit. Isarescu szerint a pártok a középtávú fejlesztési stratégia melletti kiállásukkal már bizonyították felelősségérzetüket, és csakis a reform gyorsítására törekednek. A kormányfő tárgyalt a Világbank képviselőivel is. A megbeszélés eredményes volt. Andrew Vorkink, a pénzintézet Romániáért felelős igazgatója közölte, hogy a hónap végén esedékes igazgatótanácsi ülésen hagyják jóvá az egészségügyi reform programját, amelynek 112 millió dolláros költségéből a Világbank 60 milliót áll. /Washingtonban a román kormányfő. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 24./
2000. július 8.
Júl. 7-én Decebal Traian Remes pénzügyminiszter és Andrew Vorkink, a Világbank Bulgáriáért és Romániáért felelős igazgatója, aláírták azt a szerződést, amely 57 millió 100 ezer dolláros hitelt nyújt Romániának a vámrendszer korszerűsítése és az egészségügyi rendszer reformjának támogatása céljából. /57 millió dolláros világbanki kölcsön Romániának. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./
2001. január 18.
"A Világbank hajlandó az elkövetkező 3-4 évben mintegy 1,5 milliárd dolláros kölcsönt folyósítani Romániának, ha az életképes kormányprogramokra használja fel a pénzösszeget - jelentette ki jan. 17-én Andrew Vorkink, a Világbank közép- és délkelet-európai régiójának igazgatója, miután Ion Iliescu államelnökkel találkozott. /1,5 milliárd dollár a Világbanktól. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./ Az Nemzetközi Valutalalap egyetértően fogadta Románia arra irányuló törekvéseit, hogy új tárgyalásokat kezdeményezzen a készenléti hitelek megszerzése céljából. Mihai Tanasescu pénzügyminiszter jövő héten Washingtonba utazik, hogy a Valutaalap megbízottjának bemutassa az új román kormány gazdasági programját. Az NVA Romániával foglalkozó új megbízottja a horvát Neven Mates, aki az eddigi tárgyalóbiztost, Emanuel Zervoudakist váltotta fel, a görög pénzügyi szakember ugyanis a valutaalap jugoszláviai küldöttje lett. /Új tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./"
2001. február 27.
"A román kormány kedden kezdi meg a tervezett programcsomag és a PSAL II egyezményre vonatkozó tárgyalásait a Világbank képviselőivel. Andrew Vorkink, a Világbank Romániával foglalkozó igazgatója február 27.-március 2. között Romániában tartózkodik - tájékoztat a Jurnalul National és a Curentul. /Andrew Vorkink Romániába látogat. = RMDSZ Sajtófigyelő, febr. 27./"