Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)