[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Mozaikok jelennek, jövőnek
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait.
Orbán igazság-levele Clintonnak
Bednárik Imre, Népszabadság
Kedves Hillary Clinton Külügyminiszter Asszony! Elnézést kérek, amiért legutóbbi levelemben félrevezettem Önt, amikor megpróbáltam eloszlatni a magyar média sokszínűségével és a Klubrádió sorsával kapcsolatos aggodalmait. A Klubrádióval kapcsolatban az elmúlt hónapokban született bírósági ítéletek, a pályáztatási eljárásról napvilágra került információk alapján arról kell tájékoztatnom, hogy korábbi levelem tartalmával ellentétben a médiahatóság mégsem tett meg mindent annak érdekében, hogy megőrizze ezt a fontos hírcsatornát. Sőt bizonyos jelek szerint arra törekszik, hogy elhallgattassa.
Engedje meg, hogy vázoljam a magyar médiahelyzetet. Az igazság az, hogy a rádiós és televíziós frekvenciákról döntő médiahatóság egyáltalán nem független a kormánytól. Hogy is lehetne, amikor magam neveztem ki az élére Szalai Annamáriát, pártom egykori tagját és parlamenti képviselőjét, aki médiaügyekben mindig is a Fidesz érdekeit képviselte. Ellenzéki időszakunkban is bizonyította ezt, amikor is sokat tett azért, hogy az amerikai tulajdonú Sláger és Danubius rádiók helyett a Fidesz-közeli Class FM és az MSZP-közeli Neo FM kapja meg kéz a kézben az országos kereskedelmi rádiók frekvenciáit.
Tudnia kell, hogy a sokat vitatott magyar médiaszabályozás célja az, hogy a Szalai Annamária által vezetett hatóság felügyelje a teljes írott, elektronikus és online sajtót, elfoglalhassuk a közszolgálati médiát, országos és helyi szinten is a konzervatív kormányhoz közel álló médiahálózatot hozzunk létre. A lehetetlenül magas bírságok kiszabásának lehetőségével sakkban tartsuk a kormánynyal vitatkozó, az ellenzék álláspontját is bemutató orgánumokat. A frekvenciaosztást állami monopóliumnak tekintjük, magunk a konzervatív rádiókat és televíziókat preferáljuk. A tenderek során csak akkor hivatkozunk a szabadpiacra, a versenyképes pénzügyi ajánlat szükségességére, ha azt akarjuk elérni, hogy a kormánnyal kritikus orgánumok elhallgassanak. Ez történt decemberben is, amikor a hatóság egy, a rádiós világban ismeretlen cég gyatra, helyesírási hibákkal teli pályázatát hirdette ki győztesnek a Klubrádió előtt, arra hivatkozva, hogy ők tették a legjobb pénzügyi ajánlatot. Ugyan a bíróság két perben (az egyikben jogerősen) is a Klubrádiónak adott igazat, a hatóság fellebbezéssel és időhúzással bizonytalanságban tartja a rádió dolgozóit és több százezer hallgatóját, ezzel figyelmezteti a többi független médiumot, hogy hasonló sorsra juthat.
Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Tisztában vagyok azzal, hogy az új médiaszabályozás is hozzájárul ahhoz, hogy immáron két éve nem kapok meghívást a Fehér Házba, és egyre inkább elszigetelődöm az európai államok vezetőitől is. Ezt ugyan sajnálom, de számomra fontosabb, hogy akár kormányon, akár ellenzékben vagyok, én ellenőrizzem a magyar médiát.
Számítva diszkréciójára, megértésében bízva, üdvözlettel: Orbán Viktor, miniszterelnök
Véreskezű román kommunista pribék menedéke volt Magyarország
Jakab Attila, hvg.hu
A rendszerváltás utáni Magyarország haláláig bújtatta a román kommunista rezsim egyik legkegyetlenebb alakját, „a román Péter Gábort”. Alexandru Drăghici Antall Józsefnek és Boross Péternek köszönhetően halhatott meg ágyban, párnák közt – a román kormány 1992-ben hiába kérte Budapesttől a kiadatását.
Boross Péter volt miniszterelnök szerint az állampárti titkosszolgálatok ügynökeit ma bolygatni nem más, mint „sérült lelkek” ambícióinak a megnyilvánulása. Ő ezt a kérdést különösen bonyolultnak látja. Igaza van. Tényleg bonyolult. A kommunista állambiztonsági szervek ugyanis hatalmas információmennyiséget gyűjtöttek össze; és együttműködtek egymással (pl. a román Securitate és magyar ÁVH 1956-ban). Hálózato(ka)t építettek és működtettek. Még ma is érdemes a mozaik darabjait apródonként összerakni, habár elborzasztó képet kapunk. Ebben az esetben is kiderült ugyanis, hogy a de facto Boross Péter irányította magyar kormány annak idején egy prominens, véreskezű román kommunista pribéknek nyújtott menedéket, megmentve őt a román igazságszolgáltatás karmaitól.
Alexandru Drăghici (1913. szeptember 27.–1993. december 12., Budapest) Gheorghe Gheorghiu-Dej román kommunista pártvezető bizalmi embere és közvetlen munkatársa volt. 1952 és 1965 között belügyminiszterként – és az állambiztonsági erők (Securitate) vezetőjeként – irányította a lakosság bestiális terrorizálását és a Román Kommunista Párt teljhatalmának megszilárdítását. Szerepe volt a vezető román kommunista, Lucreţiu Pătrăşcanu halálra ítéltetésében (1954).
Gheorghiu-Dej halála után és Ceauşescu hatalomra kerülésével azonban háttérbe szorult. Gyakorlatilag azonnal leváltották a BM éléről (1965). A Központi Bizottság titkára, majd a minisztertanács alelnöke lett. Amikor a Párt Pătrăşcanut rehabilitálta (1968. áprilisában), Drăghici-ot minden funkciójától és rangjától megfosztották, kizárták a Pártból, és egyszerű közkatonaként helyezték tartalékba (1968. november 14.). 1969-ben egy állami gazdaság élére került, majd 1972-ben nyugdíjazták. Nyugdíjából, mondhatni, fényűzően élt, pazar villában. 1989-ben elutasította, hogy visszavételét kérje a Pártba. 1991-ben, amikor volt politikai foglyok a felelősségre vonását kezdeményezték, Drăghici a feleségével, Czikó Mártával, családegyesítés címén, a lányához menekült Magyarországra – miközben fia Romániában maradt.
1992-ben a román kormány kérte a kiadatását. A kérelmet az Antall-kormány azzal utasította el, hogy a magyar jog szerint Drăghici – többek között az erdélyi magyarság tagjai, intézményei, egyházai ellen is elkövetett – bűnei elévültek.
A magyar nemzeti-keresztény kormány jóvoltából Alexandru Drăghici ágyban és párnák között halt meg Budapesten, 1993-ban, morbid módon ugyanazon a napon, mint Antall József. Tetteiért soha nem kellett felelnie. Halála után a felesége valamikor visszatért Romániába a fiához. Drăghici Magyarországon minden interjútól elzárkózott, és soha semmiféle jelét nem adta annak, hogy bármit is megbánt volna egykori tetteiből. Ami Romániában közismert tény, arról a magyarországi közvélemény gyakorlatilag semmit nem tud. Talán ideje lenne, hogy az újságírók kicsikét behatóbban érdeklődjenek.
Elképzelhető, hogy Alexandru Drăghici olyan titkok tudója volt, ami nem tartozik a pórnépre? Márpedig, aki idős korában joggal számíthat életfogytiglanra egy bíróság előtt, könnyen válhat bőbeszédűvé. Egy politikailag érzékeny tárgyalás – különösképpen, ha nyilvános – mindig kiszámíthatatlan. Jobb tehát nem kockáztatni. Ki volt ebben az időszakban a magyar belügyminiszter? Boross Péter (1990. december 21.–1993. december 12). Külügyminiszter: Jeszenszky Géza (1990. május 23.– 1993. dec. 12.). Igazságügyminiszter: Balsai István (1990. május 23.–1993. december 12.). Azt sem lenne érdektelen kideríteni, hogy Alexandru Drăghici lánya (Alexandra) mikor és miért költözött Magyarországra a Kádár-korszakban. Érdemes lenne tudni, hogy itt vajon milyen életpályát/karriert sikerült befutnia.
Érthető, hogy Boross Péter nem híve annak, hogy a kommunista közelmúlt aktáit turkálják. Ki tudja? Lehet, hogy a Drăghici-ügyön kívül (amely gyakorlatilag a webről összeállítható) még más csontvázak is kiborulnának a szekrényből. Esetleg maga az egész szekrény a magyar nemzeti-keresztény politikai elitre borulhat.
Kövér László állapotai
Andrassew Iván, Népszava
Bár főszerkesztőnk kimerítően és pontosan reagált Kövér László szavaira, nem hagy nyugodni, hogy milyen kérdéseket vet föl, ha Kövér úr nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristáknak csúfolhatta azokat az újságírókat, akik teljesítették kötelességüket és az ország népe elé tárták az igazságot: Schmitt Pál lopott. Bukásáért nem a plagizáló volt elnököt, hanem az újságírókat gondolja felelősnek. A HVG.hu főszerkesztője szerint Kövér úr feszült lehetett, ezért nem gondolta át, mit mond.
Kövér László – megoszt, holott egyesítenie kellene
Az a baj, hogy az ideiglenes magyar országelnök szinte állandóan feszült, ami nem abban nyilvánul meg, hogy tikkel vagy malmozgat az ujjaival, netán a körmét rágja, hanem mond valami olyasmit, amit kulturáltabb körökben taplóságnak, bunkóságnak, búrparasztságnak szokás gondolni. Szinte minden családban vagy baráti körben előfordul ilyen ember: ha szeretjük, valami gyógyászhoz tereljük, aki aztán jó szóval, főzetekkel vagy gyógyszerekkel kihozza kínos állapotából. Igenis kell beszélni arról, hogy Kövér úr szemmel láthatóan és füllel hallhatóan horpadt mentális állapotban van, és igenis az országgyűlés tagjainak kötelessége lenne illő tisztelettel fölvetni: tartozna azzal, hogy egy orvos csapattal megnézesse magát. (Nyilván nem a Semmelweis Egyetemről, hiszen vélhetően Kövér úr számára az ottani professzorok is veszedelmes fölforgatók, netán terrorsegédek.) Vegyék azt is figyelembe, hogy Kövér úr rövidesen saját fegyveres erő fölött rendelkezik majd, amely nem csak az országgyűlés épületében, hanem a saját házunkban is erőszakot alkalmazhat ellenünk. Ha egy ilyen vizsgálat után a konzílium azt hozza ki, hogy Kövér László teljesen normális, tehát alkalmas az országgyűlés elnöki tisztére, akkor is marad a kérdés. Ha komolyan azt gondolja, hogy egyrészt egy lopáson kapott elnök elnök maradhat, másrészt az újságírónak – és minden állampolgárnak – nem hazafias kötelessége, hogy egy vezető politikusról a következmények mérlegelése nélkül leírja, kimondja, az ország népe elé tárja, ha olyan igazságot tud meg róla, amely fölveti a méltatlanság gyanúját, akkor még nagyobb a baj. Akkor Kövér László erkölcsi értelemben alkalmatlan. Ha ugyan érti még valaki, hogy ez mit jelent.
Egy mondat az igazságról
168 óra
A szerk.
Mi mindanynyian, akik megírtuk, mi a véleményünk Schmitt Pálról, a plágiumbotrány kipattanását követő szánalmas viselkedéséről, szóval mi, akik újságíróként kétségkívül hozzájárulhattunk a doktorátusától megfosztott államfő kényszerű távozásához, nem tűrhetjük, hogy Kövér László „nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristának” nevezzen bennünket, ezért provokáló üzenetét vagy úgy fogjuk fel, mint primitív, paranoiás dühkitörést, vagy pedig azt mondjuk: Magyarország ideiglenes köztársasági elnöke terrortámadást indított a sajtószabadság ellen!
A lobbista
Lázár György, Élet és Irodalom
(A spin doktor az a politikai tanácsadó, aki a hírt úgy pörgeti, hogy az pozitív üzenetként jelenjen meg. Elsősorban a politikai kommunikációs lobbistákra használják a kifejezést az USA-ban.)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kurt Volker volt amerikai NATO-nagykövet nemrég elmondta Kálmán Olgának, hogy nincs nagy baj a magyar demokráciával, elvégre az sehol sem tökéletes. Vannak döccenők, de jó irányba mennek a dolgok, és a viták is hasznosak. A Heti Válasznak adott interjúban nem reagált Charles Gati professzor kritikáira, helyette elmondta, hogy Gati kiváló tanár, hazafias ’56-os magyar, a demokratikus értékek elkötelezettje, és joga van véleményéhez. Amerikában mindenki kimondhatja, amit gondol. A Magyar Külügyi Intézetben a John Hopkins Egyetem tudományos munkatársaként tartott előadást. Évekig élt Magyarországon, és ért „valamennyit az ország politikájához”. Magyarországon nem beszélhetünk Fehéroroszországhoz hasonló antidemokratikus lépésekről, és ő senkivel sem találkozott, aki szerint a kormány bárkit is elnyomna.
Volker kellemes, intelligens ember. Megnyugtató hallani, hogy „Magyarország nem tért le a helyes útról”, és az amerikaiak is azt akarják, mint a magyarok – „Igazságosság, jólét, biztonság, mely kiegészül a nemzeti büszkeséggel”. Nyugodt, mértékadó, független vélemény ez.
Legalábbis annak tűnik. Volker rutinos diplomata, valóban volt amerikai NATO-nagykövet, és tényleg a John Hopkins Egyetem tudományos főmunkatársa, de egy dolgot nem említ. Azt, hogy lobbista is, egy nagynevű washingtoni cég vezető munkatársa, feladata a Magyarországról alkotott kép „formálása”. Nem titok ez, Volker munkaadója, a BGR Group tavaly jelentette be, hogy Volker tevékenységét az Orbán-kormány olyan nagyra értékelte, hogy Schmitt Pál akkori államelnök személyesen adta át neki a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti-keresztjét.
Volker még felhívta a figyelmet arra, hogy „a Kárpát-medencében több toleranciára, alázatra és önkritikára van szükség”, majd elégedetten távozott. Budapesti missziója sikeres volt. A média sem szellőztette meg, hogy nem független vélemény az övé, hanem egy jól fizetett lobbista kommunikációs mutatványa. Új Magyar Szó (Bukarest)