Annak ellenére, hogy Románia gyakorlatilag szovjet megszállás alatt volt, és az országot a kommunisták kormányozták, 1947-ben Románia még monarchia volt. Mihály király volt az utolsó akadály a kommunista rendszer totális bevezetése előtt, és sem Petru Groza, sem Gheorghiu-Dej nem szándékoztak soká tűrni a helyzetet. A kelet-európai országokban a szovjet offenzíva segítségével a hatalomba bekerülő kommunista pártok mindenhol bevezették a republikánus államformát. Jugoszláviában II. Péter elmenekült, és Tito fölényesen győzött az 1945 novemberében rendezett választásokon. Albániában I. Zogu Londonba, majd Kairóba menekült, és Enver Hodzsa, az albán kommunista első titkár megnyerte a választásokat a Demokratikus Front élén, és 1946 januárjában kihirdették a köztársaságot. Bulgáriában a ‘45-ös választásokat a kommunista ihletésű Hazáért Front nyerte, egy év múlva pedig referendumot rendeztek, amely elutasította a monarchiát. Így a szovjet segítség, a választási csalások és a régi rendszerekkel szembeni ellenérzések oda vezettek, hogy a térségben 1947-re a szovjet típusú berendezkedések váltak dominánssá, és Görögországon kívül, csak Románia maradt monarchia. 1945. július 26-án I. Mihály király Sztálintól a legmagasabb szovjet háborús kitüntetést is megkapta (ebben a kiváltságban előtte csak Eisenhower és Montgomery szövetséges tábornokok részesültek). A királyt az amerikaiak is kitüntették 1946-ban. Ennek ellenére a király pozíciója folyamatosan gyengült. Súlyos összetűzésbe került a Petru Groza vezette, kommunista befolyás alatt lévő kormánnyal, 1945. augusztus és 1946 januárja között „sztrájkba lépett”, és nem írta alá a kormány rendeleteit. Ellenkezését végül nemzetközi nyomásra feladta, és többé nem követelte a kormány lemondását. Lemondatása előtt egy hónappal, 1947 novemberében Mihály király Londonba utazott, ahol részt vett a leendő Erzsébet királynő lakodalmán. Források szerint a király nem akart visszatérni az országba, de befolyásos személyiségek, közöttük Winston Churchill is az ellenkezőjére biztatták. A király maga tagadja, hogy kint akart maradni. Kevéssel hazaérkezése után, december 30-án Petru Groza és Gheorghiu-Dej nyomására a király lemondott trónjáról, este a lemondási nyilatkozatot a rádióban is beolvasta. Bizonyos források szerint a királynak jutalmul, hogy a lemondatással nem ellenkezett, 500 ezer svájci frankra tehető vagyon kivitelét engedélyezték. Ezt I. Mihály határozottan tagadja, állítása szerint csak négy gépkocsit vitt ki az országból, ezek két vagonra voltak felrakodva. A lemondatást a király 1948 márciusában kierőszakoltnak és ezért érvénytelennek titulálta Londoni nyilatkozatában. Az alább bemutatott dokumentum a magyar követség szemszögéből elemzi a király lemondatását. Fáy-Halász Gedeon követségi titkár jelentése I. Mihály király lemondatásáról és a Román Köztársaság kikiáltásáról; Bukarest, 1948. január 9.; 1/pol. -1948. Szigorúan bizalmas! I. Mihály király december végén, a karácsonyi ünnepek előtt érkezett vissza Romániába kb. egyhavi külföldi tartózkodás után. Bizonyos körök arra számítottak, hogy nem fog többet visszatérni, és így az államforma megváltoztatásának problémája automatikusan megoldódik. Ezek a kombinációk azonban a megérkezés tényével megdőltek. Bár a bukaresti királyi pályaudvaron az érkező uralkodót az egész kormány ünnepélyesen fogadta és látszatra a kormány és a király közötti viszony a legkorrektebb volt, politikai körökben mégis erősen tartotta magát a hír, hogy a király nem marad hosszú ideig a trónon. (...) De hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni, azt egy pár beavatott emberen kívül senki sem sejtette. Bodnaras miniszterelnökségi államtitkár honvédelmi miniszterré való kinevezését általában azzal magyarázták, hogy a feszült világpolitikai helyzet miatt a németek melletti harcban nagy érdemeket szerzett Lascar Mihály helyébe a román demokrácia egyik legmarkánsabb és legkiválóbb vezetőegyéniségét kívánták hozni a honvédelmi minisztérium és ezzel a hadsereg élére. Később azonban kiderült, hogy a kinevezés nemcsak időrendben előzte meg pár nappal a király lemondását, hanem annak egyik nélkülözhetetlennek tekintett előfeltétele volt. Bodnaras hadügyminiszter ugyanis a hadsereg vezető pozícióiban lévő és nem feltétlenül megbízhatónak minősített tábornokokat 48 óra alatt kicserélte, így Ionascu Costin hadtesttábornok, vezérkari főnököt Pretorianu N. Septimiu hadtesttábornokkal váltotta le. Ezenkívül azonnali hatállyal ún. „együtttartást” rendelt el a román hadsereg részére, azaz a katonaság pár napig nem hagyhatta el laktanyáit. Így teljesen kiküszöbölték annak lehetőségét, hogy a király közvetlen környezetéhez tartozó tisztek esetleg megakadályozzák az államforma zavartalan megváltoztatását. Ezért tartották a király lemondatásának időpontját és annak végrehajtási módját a legnagyobb titokban. A román kormány és parlament tagjainak legnagyobb része – mit sem sejtve – az ünnepek miatt vidéken tartózkodott. Csak december 29-én késő délután értesítették őket telefonon és távirat útján, hogy azonnal jöjjenek vissza Bukarestbe, és a parlamentet rendkívüli ülésre hívták össze másnap, december 30-án, kedden délutánra. Groza Péter miniszterelnök december 29-én a késő esti órákban felhívta telefonon a Sinaián tartózkodó uralkodót, és kérte, hogy kedd reggel fontos államügyek megbeszélése végett feltétlenül jöjjön Bukarestbe. A király másnap délelőtt édesanyjával együtt a bukaresti királyi palotába érkezett, ahol azonnal fogadta Groza Péter miniszterelnököt egy román kormánydelegáció élén. A miniszterelnök a román nép és a kormány azon óhaját juttatta kifejezésre, hogy a király maga és utódjai részére a román nép jövőjének érdekében mondjon le a trónról. Hangsúlyozta, hogy az előre elkészített lemondási nyilatkozat aláírása esetén a román kormány garantálja a király és közvetlen környezete személyi biztonságát és azt, hogy szűkebb kíséretével együtt bármikor elhagyhatja Románia területét. A tárgyalás két és fél óra hosszat tartott. Annak megkezdésekor a telefon-összeköttetést a királyi palotákkal és a király környezetéhez tartozó személyek magánlakásaival megszakították. A rend tökéletes biztosítása érdekében pár napos védőőrizetbe vették a király udvartartásához tartozó néhány személyt. A nyilatkozat aláírása az anyakirálynő erélyes ellenzése dacára a déli órákban megtörtént, és ezután a volt király és édesanyja gépkocsin azonnal visszautazott Sinaiára. Még aznap délután 4 órakor tették közzé a lemondó nyilatkozatot, a parlament ezt követő rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazott törvény útján pedig megalakultnak nyilvánították a Népi Köztársaságot. A kérdéses törvény szerint az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig a törvényhozó hatalmat a képviselőház gyakorolja. Az államfői teendőket ideiglenesen egy öt tagból álló elnökség látja el, melynek tagjai C. I. Parhon egyetemi tanár, a bukaresti Román–Szovjet Művelődési Társaság elnöke, Mihail Sadoveanu író, a román parlament jelenlegi elnöke, aki e tisztjét továbbra is megtartotta, Stefan Voitec volt miniszter, a román szociáldemokrata párt főtitkára, Stere Gheorghe, a bukaresti tábla elnöke, valamint Ion Niculi, kommunista párti parlamenti képviselő. Az elnökség tagjainak megválasztását követően a kormány lemondott, majd újból Groza miniszterelnök kapott megbízást a kormány megalakítására. Az elnökség megválasztásával kapcsolatban különös figyelmet érdemel az, hogy a kormányból eltávolították Voitec nemzetnevelés-ügyi minisztert, és hogy Sadoveanu Mihail, akit mindig mint a jövendő köztársaság elnökét emlegették, erősen a háttérbe szorult, mert rendszerint jólinformált politikai körökben úgy tudják, hogy Groza Pétert fogják majd az új alkotmány életbelépése után köztársasági elnökké megválasztani, vagy amennyiben az államfői teendőket egy elnöki tanácsra ruháznák át, úgy Groza lenne a tanács feje. Tekintettel arra a tényre, hogy Groza miniszterelnök a múltban számos esetben személyesen intézkedett az eléje terjesztett egyes magyar ügyekben, az ő ily magas pozícióra való emelése gyakorlati magyar szempontból bizonyos mértékben talán hátrányosnak tekinthető, miután új tisztségében egyes ügyek intézésével többet nem foglalkozhat. Ezzel szemben számítani lehet arra, hogy őszinte magyarbarátságát a jövőbeni elvi síkon még nyomatékosabban fogja érvényre juttatni. /(Sz. T.): Románia: királyságból köztársaság. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12. /

Per indult a MOGYE ellen
Beperelte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet a Megyei Törvényszék Közigazgatási Részlegén, azzal a kéréssel, hogy nyilvánítsák semmissé az egyetemi chartát, mivel az nem felel meg az érvényben levő tanügyi törvény előírásainak, illetve igazságügyi ítélettel kényszerítsék a szenátust, hogy módosítsa az egyetem szervezési és működési szabályzatát – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület, a MOGYKE nevében jár el. A sajtótájékoztatón dr. Brassai Attila egyetemi tanár arról számolt be, hogy az Európai Parlament alelnökének, Tőkés Lászlónak a meghívására Strasbourgban ismertette a MOGYE magyar tagozatának megalakítása körül kialakult helyzetet Bevezetőjében Kincses Előd elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet Ştefan Voitec és Mihály király aláírásával a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés érdekében hozták létre, majd az RKP Központi Bizottságától érkezett telefonhívás alapján 1962-ben utasították az egyetem vezetőségét, hogy a gyakorlati oktatást román nyelven kell megszervezni, s meg kell alakítani a román tagozatot is.
Az idén januárban érvénybe lépett 1-es törvény vonatkozó szakasza viszont egyértelművé teszi, hogy az egyetemi autonómiát kizárólag a jogszabály betartásával lehet gyakorolni. Ennek ellenére a MOGYE vezetősége az egyetem működési szabályzatának elfogadásakor és módosításakor a törvény azon előírásait nem vette figyelembe, amelyek a magyar tannyelvű oktatásra vonatkoznak, holott a tanügyminiszter személyesen is felszólította az egyetemet, hogy a chartát igazítsák a jogszabályhoz – részletezte Kincses Előd. Majd konkrétan kitért arra, hogy a charta 46. szakaszának első bekezdése a magyar nyelvű gyakorlati oktatást a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság (ARACIS) előírásaitól teszi függővé. Ezzel megsérti a tanügyi törvény 5-ös szakaszát, amely szerint a jogszabály minden más előírás fölött van, s hatáskörét nem lehet korlátozni.
Ugyankkor kéri, hogy módosítsák a charta valamennyi törvénysértő szakaszát. Ha ezt nem teszik meg, az ítélet jogerőre emelkedése nyomán az intézet vezetőjének a minimálbér 20 százalékának megfelelő kötbért kell fizetnie minden nap késedelemért az államkincstárnak – tette hozzá.
Kincses Előd véleménye szerint Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek politikai úton nem sikerült eredményt elérni az önálló magyar tagozat feltételeit megteremtő egyetemi charta megszavazása érdekében, ezért arra kéri az oktatásért felelős politikust, hogy az RMOGYKE oldalán lépjen be a perbe. A sajtótájékoztatón dr. Brassai Attila egyetemi tanár beszámolt a Strasburgban tett múlt heti látogatásáról. Az Európai Parlament alelnökének kérésére az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjában ismertette a MOGYE-n kialakult helyzetet. Bemutatta az egyetem történetét, majd beszámolt arról, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvénynek a magyar tagozat megalakítására vonatkozó előírásait a román többségű szenátus nem foglalta bele az egyetemi chartába. Holott a három mutikulturálisnak nyilvánított erdélyi egyetem közül a kolozsvári BBTE és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa eleget tett a jogszabály előírásainak.
Kérdésre válaszolva Brassai Attila elmondta, hogy az említett munkacsoport ajánlásokat fogalmazhat meg az EP plénumának. Kifejtette, hogy az európai képviselők gondolkodásmódja szerint egy másfél milliós kisebbség törvény nélkül is jogosult lenne az anyanyelvi felsőfokú oktatásra.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a MOGYE szenátusa a törvényes előírások ellenére öt vegyes főtanszék megalakítását foglalta a chartába, s a választásokat valószínűleg a jövő héten szervezik meg. Ezen a magyar tanerők 3-4 személy kivételével nem vesznek részt.
A diákság viszonyulását igazolja, hogy 85 százalékban aláírták, hogy magyarul szeretnék tanulni a gyakorlatot – hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón.
Bodolai Gyöngyi
Népújság 
Erdély.ma

Törvénytisztelő RMOGYKE-követelések
Az elutasító bírósági ítélet megindoklásának kézbesítésére vár, azt követően pedig fellebbezni készül a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyét képviselő civil alakulat június 15-én bukaresti tüntetéssel igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét a vásárhelyi „iszapbirkózásra”.
A magyar nyelv alkalmazása az orvosi- és gyógyszerészképzés gyakorlati részében – ez a 2009-ben alapított RMOGYKE harcának célja és lényege. A szervezet jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd úgy fogalmaz: semmi egyebet nem kérnek, mint a 135-ös számú, 2011-ben kihirdetett oktatási törvény alkalmazását, amely első paragrafusának b) pontja kimondja: „a multikulturális és többnyelvű felsőoktatási intézményekben a kisebbségek nyelvén oktató szakokat/vonalakat kell létrehozni.” Az ügy hatékonyabb képviselete érdekében levelet is intézett a korábban a romániai oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesként is tevékenykedő volt RMDSZ-elnökhöz, illetve a szövetség jelenlegi elnökéhez, amelyben arra kérte őket, hogy a szövetség avatkozzon be a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Szenátusa ellen indított perbe. „Kezdettől fogva az a véleményem, hogy ha fokozódó politikai nyomás nehezedik az egyetemre, a szenátus is egyre erőteljesebben hivatkozik majd az intézet autonómiájára, ami hatásos lehet a kevésbé informált nyilvánosság előtt – jelentette ki Kincses. – Az ugyanis már kevesebbek számára egyértelmű, hogy az autonómia csak a törvények szigorú betartása mellett működtethető, ellenkező esetben már sokkal inkább anarchia.” A Markó Bélához és Kelemen Hunorhoz intézett levelek válasz nélkül maradtak, az RMDSZ-t leszámítva viszont valamennyi jelentős erdélyi politikai és civil szervezet belépett a perbe.
Az elutasító ítélet három hónappal ezelőtt született meg, miután a bíró – Kincses Előd szerint Romániában példátlan módon – egy hónapon át gondolkodott a döntésen. Azóta is késik a döntés kézbesítése, amelynek az indoklást is tartalmaznia kell. Az RMDSZ beavatkozásától Kincses elsősorban azt remélte, hogy a pert sikerül áthelyeztetni más városba, a vásárhelyi hangulat ugyanis szinte kizárja a per sikerének esélyét. Előzetesen a felperes jogi úton is megpróbálta áthelyeztetni a pert, de kérését elutasították, ami azt jelenti, hogy az elutasított fél a továbbiakban már nem kérheti ugyanazt.
Az utcára készülnek?
A jogi eszközökön túl egyéb utakon is igyekeznek közelebb kerülni a célhoz a magyar nyelvű orvosképzés harcosai. Nemrég például sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy ősztől a tiltakozás bármilyen eszközének használatára készen állnak, ha nem történik érdemi változás az ügyben.
„Az anyanyelvi oktatás ügye ismét kritikus helyzetbe került, ez sarkallta közlemény kibocsátására a magyar tagozat vezetőtanácsát” – fogalmazott Szabó Béla, a MOGYE professzora. A tanárok szerint a magyar tagozat megszervezésének problémája akkor csúcsosodott ki újra, amikor kérésük és a törvényes előírások ellenére a MOGYE vezetősége úgy küldte Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs iratcsomóját, hogy az nem tartalmazta a magyar tagozat igényeit. „Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. A jelek szerint a minisztérium is csak látszatmegoldásokra törekszik, a lényegi döntések meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át” – áll a közleményben.
Mindez annak dacára történik így, hogy a felek – Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter nyomására – 2012 szeptemberében hétpontos megállapodást írtak alá, amely lehetőséget teremtett volna a magyar tantestület sorainak a rendezésére és a megfelelésre az akkreditációs elvárásoknak. A magyar oktatók szerint az elmúlt kilenc hónap során a román fél egyetlen rá vonatkozó pontot sem tartott be maradéktalanul. A megállapodás szerint a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást. Mindez azonban nem történt meg. A sajtótájékoztatón bemutatták annak a néhány hónappal később keltezett átiratnak a másolatát, amelyet az egyetem román vezetői fogalmaztak meg, és amelyben leszögezik, hogy a magyar nyelvtudás megkövetelése törvénybe ütköző lenne. „Érdekes, az angol tagozaton megkövetelik a nyelvi kompetenciát, a magyar oktatás esetében pedig törvénysértőnek tartják” – fűzte hozzá Szabó Béla. A protokollum megkötése ellenére a magyar tagozat által igényelt öt állásra mindössze két oktatót alkalmaztak. Egyik vizsgázó esetében a katedrafőnök azt sugallta a jelentkezőnek, hogy jobb, ha visszalép. „Az illető mégis jelentkezett, bár az előzmények fényében az eredmény borítékolható volt. Ő azonban vizsgázott és, nyilván, kiesett” – idézte fel a tanársegédi állásra pályázó fiatal orvos esetét a tagozatvezető.
„Eddig törekvéseinket kizárólag tárgyalások útján, törvényes eszközökkel szerettük volna elérni, de ez nem vezetett eredményre. Ha kéréseinkre nem sikerül hamarosan megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogjuk igénybe venni” – fejtette ki Szilágyi Tibor rektorhelyettes. Az még nem egyértelmű, milyen eszközöket vetnének be az ősztől, ha a helyzet nem javul.
Mivel a minisztériumban jóváhagyták az egyetem „módosított” chartáját – amelyet a korábbi szaktárca többször is visszautasított –, a kormánynak nincs jogalapja azt módosítani. Kincses Előd szerint egy mégoly jóhiszemű kabinetnek sem lennének különösebb lehetőségei, a chartát immár csak bírói úton lehetne módosítani vagy kormányrendelettel, de – azt az Ungureanu-kormány precedense óta tudjuk – ez politikai öngyilkosság lenne.
Tüntetés ellenszélben
Június 15-én Bukarestben a kormány épülete előtt rendezett demonstráció keretében is tiltakozott az RMOGYKE, amelyen a résztvevők az oktatási törvény betartását és a MOGYE magyar főtanszékeinek megalakítását követelték. A főként Marosvásárhelyről érkezett több tucatnyi tüntetőt felvonultató megmozdulás szónokai a kormány közbelépését sürgették annak érdekében, hogy a MOGYE román többségű szenátusa ne szabotálhassa az oktatási törvény kisebbségvédelmi rendelkezéseit, amelyek garantálják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát. „Románia büszkén bizonygatja, hogy törvényei minden jogot megadnak a magyar kisebbségnek, de nem tartja be azokat” – mutatott rá románul elmondott beszédében Ádám Valérián, az RMOGYKE titkára, a demonstráció szervezője. Az aktivista az utóbbi egy hónapban műtősruhában, sárga napernyővel állt sztrájkőrséget másodmagával az oktatási minisztérium, majd a kormány és több nyugati ország nagykövetsége előtt egy óriásmolinóval, amelyen románul és angolul az állt: „Törvényességet a MOGYE-n! Kérjük a kormány közbelépését az oktatási törvény kisebbségi rendelkezéseinek betartatása érdekében!”
A demonstrálókhoz magyarul szóló Kürti Jenő fogtechnikus kifejtette: a MOGYE román többségű szenátusa arra hivatkozva utasítja el a magyar főtanszékek megalakítását, hogy elegendő főállású oktató hiányában nem lehetne akkreditálni a magyar tagozatot, „miközben sunyi módszerekkel folyamatosan akadályozza amagyar oktatói utánpótlást”. „A romániai magyarság Trianonért önrendelkezést, és egy egész egyetemért cserébe legalább önálló magyar kart nem érdemel meg?” – tette fel a szónoki kérdést az RMOGYKE aktivistája.
A civil szervezet bukaresti demonstrációján a MOGYE magyar oktatói nem vettek részt, mivel a vizsgaidőszakot nem tartották alkalmasnak a tüntetésre. „Egyesek nyíltan, mások burkolva szorgalmazták az akció lefújását, de mi akkor is kitartunk a végsőkig” – jelentette ki Ádám Valérián.
Egy egyetem születése
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) elődjét, a magyar nyelven oktató kolozsvári Orvostudományi Egyetemet az 1946. május 28-án kibocsátott 402-es törvényrendelettel hozták létre, amelyet I. Mihály király, Ștefan Voitec oktatási és Mircea Durmo pénzügyminiszter látott el kézjegyével (képünkön az alapító rendelet). A fakultást rövid idő múlva Marosvásárhelyre költöztették, ahol elnyerte jelenlegi szerkezeti formáját. Egy 1962-ben érkezett legfelsőbb pártvezetői telefonhívás román nyelvű oktatást is rendelt a magyar mellé, ugyanakkor az akkori alkotmány rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva felszámolta a magyar nyelv használatát a gyakorlati oktatásban. Ez az állapot van érvényben ma, 23 évvel a romániai rendszerváltozás után is.
Csinta Samu, Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

"Ez a kar volt, van és lesz"
Gyógyszerészek emlékeznek
Az idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Kara. A kerek évforduló emlékére dr. Gyéresi Árpád gyógyszerészprofesszor több hónapos gyűjtőmunkával egy közel 500 oldalas könyvet szerkesztett Azok a szép diákévek címmel, amelynek bemutatóját csütörtökön este tartották a Dr. Bernády György Művelődési Házban. A kötetet, amelyben 58 gyógyszerésznemzedék képviselője emlékezik az egyetemen töltött évekre, a városra, és számol be pályájáról, életéről, dr. Jung János egyetemi tanárkolléga ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvény befejezéseként Gyéresi Júlia színművésznő, a Művészeti Egyetem tanára, a szerkesztő lánya a salermói orvosi iskola egészségmegőrző tanácsaival oldotta humorosra a Bernády Házat zsúfolásig megtöltő közönség nosztalgiázó hangulatát.
A könyv szerkesztője ballagási-kártya- gyűjteményének a kiadására készülve – gyógyszerész felesége tanácsára – fogott abba a szerteágazó levelezésbe, amelynek során minden évfolyamról talált egy lelkes gyógyszerészt, aki a megadott szempontok szerint megírta emlékeit. Az Albert Attila vezette marosvásárhelyi Bioeel gyógyszercég vállalta a támogatást, s a kötetet a FarmaMedia Könyvkiadó jelentette meg szép kivitelezésben. Gyógyszerész munkatársai mellett mindnyájuknak köszönetet mondott a szerző. A László Réka Imola tervezte címlapon jelképesen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemhez vezető égig érő sárga kockaköveket láthatjuk, a hátlapon a gyógyszerészek címerét.
Jung János professzor, aki a szerzővel együtt járta végig az egyetemi pályát, s "volt tanúja a sztálini, majd a Ceausescu-féle diktatúra oktatáspolitikájának, az 1989-es eseményeknek és az azt követő, sokszor érthetetlen, ún. demokratikus intézkedéseknek", a vallomások mellett a gazdag képanyagot is értékelte, amely a volt hallgatókról, tanárokról, találkozókról, tudományos és szórakoztató összejövetelekről, kirándulásokról, az egyetemen folyó művelődési és sportéletről szól. A ballagási kártyák, diplomák, leckekönyv mellett láthatjuk Mihály király 1945. évi 407-es rendeletét, valamint Stefan Voitecnek a magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem megalapítására vonatkozó, 1945 decemberében kiadott alapító levelét is.
A kötet az anyanyelvű erdélyi gyógyszerészképzés tükre, gazdag, változatos összkép-elismeréssel és később bírálattal is. Tartalmazza az alapító tanárok és a dékánok képét, beszélgetést olvashatunk a 95 éves dr. Kovács Endre nyugalmazott biokémia-professzorral, aki az 1953–56 közötti években állt a kar élén. Pályájáról vall dr. Tőkés Béla egyetemi tanár, volt dékán, aki Négymenetes spirális erőtér című művében részletesen megírta emlékeit, s mivel tantárgya, a fizikai kémia a hallgatók számára nehéznek tűnt, neve gyakran olvasható a megemlékezésekben.
Az 58 évfolyamról szóló beszámolókat Jung professzor három csoportba sorolta. Az ötvenes-hatvanas években végzett idős nemzedék napokig felvételizett, a szaktantárgyak mellett román, magyar és orosz nyelvből is, szalmazsákon aludva járta ki a felkészítőt, dialektikus materializmus és tudományos szocializmus előadásokat hallgatott, pártfeladatként vasárnaponként részt kellett vennie a szocialista-ateista nevelésben. A nehézségek és kellemetlenségek ellenére a diákéveket megszépítette az egyetemen folyó színvonalas oktatás, a művelődési élet, a színházi előadások és hangversenyek, s az egykori Vásárhely hangulata, amelyet maga a szerző idéz fel lírai visszaemlékezésében.
A középnemzedék már csak a szaktantárgyakból felvételizett, de marxizmust továbbra is tanult, s a kötelezővé vált mezőgazdasági munkán, menzaszolgálaton vett rész, katonáskodni kellett a lányoknak is, tiltották a templomba járást, s e "szűkített felfogású társadalomban" kevésbé volt mozgalmas a diákélet, de a mozi, színház, hangverseny, a gólyabálok emléke gyakran visszatér. Ennek a nemzedéknek kellett megélni a kar felszámolását 1986-tól kezdődően, amiről a jelenlegi dékánhelyettes, Dr. Sipos Emese előadótanár számol be, az 1990-es újraindítást dr. Balázsi József vallomásában olvashatjuk.
A harmadik nemzedék már tesztek alapján felvételizett, a tanrendből elmaradt az ideológiai nevelés, megalakult a diákszövetség, amely megszervezte a tudományos diákköri konferenciákat neves külföldi professzorok részvételével, kihasználták a nemzetközi kapcsolatok nyújtotta lehetőségeket, s rész vettek az újraalakult Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályának évi közgyűlésein. Gyakoribbá váltak a diákbulik, megváltozott a tanár–diák kapcsolat, s megjelentek az oktatás színvonalát, korszerűségét bíráló kritikai megjegyzések, az álláskeresés gondjai, a külföldi munkalehetőség, a magánosítás, a gyógyszerészszakma átalakulása.
Ebben a színes összképben gyakran hangzik el a hála az iskolateremtők áldozatáért, a nagy tanáregyéniségek nyújtotta szakmai színvonalnak, emberi tartásnak, műveltségnek az elismeréseként. Az 58 évfolyam során 2270 gyógyszerészt indított útnak az egyetem. Ballagáskor, találkozókon elhangzott beszédek is bekerültek a könyvbe, illetve beszámolók az egyetem életében jelentős tudományos eseményekről, a külföldi kapcsolatokról, a hajdani művelődési és sportéletről. Elismerés, nosztalgia, az idők sodrásában megszépült emlékek, a vissza nem térő fiatalság varázsa érezhető a végzettek mondataiban, arról a Gyógyszerészeti Karról, amelyet az erdélyi magyar fiatalok számára alapítottak, s ahol a mai elburjánzott demokráciában mindenért sokszorosan újra meg kell küzdeni.
Gyéresi Árpád professzor olyan könyvet szerkesztett, amelynek ott van a helye minden Marosvásárhelyen végzett gyógyszerész könyvtárában, hogy ebben a digitális világban is emlékeztessen arra, ami a miénk volt, és az is kellene maradjon, ahogy Péter László Hajnalka a címben idézett mondatában fogalmazott.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára
A Háromszék olvasói egy különös kézirat egyik fejezetével ismerkedhetnek meg. E sorok írója A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere címmel két kötetben, ezer oldalon periratok – négy nagy „bolyais” per kihallgatási jegyzőkönyveiről, ítéleteiről, az egyetemről kizártak hiteles levéltári dokumentumairól, visszaemlékezésekről van szó! –, megfigyelési és követési, hálózati dossziék, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában őrzött dokumentumok alapján a romániai magyarság legfontosabb értelmiségi intézménye teljességre törekvő történetét tárja az Olvasó és a történészszakma elé. A cím is jelképes: a Bolyai Tudományegyetem diákjainak, tanárainak elítélésével valójában magát a romániai magyarság legfontosabb intézményét ítélték el, számolták fel! Az egyetem sorsa nem csupán a romániai magyarság legújabb kori története szempontjából, de az egyetemes magyarság története szempontjából is kivételes jelentőségű.
A levéltári dokumentumok ismeretében és publikálásával minden kétséget kizáróan bizonyítható: attól a pillanattól kezdve, hogy a román Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial – 1945. február 7-ei számában megjelent a Nemzeti Kisebbségek Statútumát biztosító törvényerejű rendelet, amelynek 18., 20., 22. szakasza kimondta: „A román állam biztosítja az együtt élő nemzetiségek számára az anyanyelvű oktatást az állami elemi, középfokú és felsőoktatási iskolákban, ha elegendő számú tanuló igényli ezt. A nem román tannyelvű iskolákban a tanári kart az állami iskolákban és tagozatokban az illető nemzetiség soraiból kell toborozni” (18. szakasz), „Az iskolákban a vizsgákon, beleértve az érettségi vizsgát, a fenti iskolák tanulóit azon a nyelven vizsgáztatják, amilyen nyelven a tantárgyakat oktatták” (20. szakasz), „A kolozsvári tudományegyetemen a jogi fakultáson, a bölcsész- és filozófia karon a szükségleteknek megfelelően – figyelembe véve az egyetemi hallgatók létszámát – magyar és német nyelvű tagozatokat létesítenek” (22. szakasz), a mindenkori román kormányok, politikai pártok, ideológiájuktól függetlenül, mindent elkövettek, hogy a magyar tannyelvű állami egyetemet ellehetetlenítsék, elszigeteljék, majd végérvényesen felszámolják, beolvasszák a román egyetembe. Ezen a stratégián az sem változtatott, hogy a párizsi béketárgyalások előestéjén – a román nemzeti érdekek messzemenő figyelembevételével, Észak-Erdély Romániához való csatolása reményében – I. Mihály román király, Ştefan Voitec nemzetnevelési miniszter és Mircea Durma pénzügyminiszter aláírásával a román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 1945/407-es számú Királyi Rendelettörvény a Kolozsvári Magyar Tannyelvű Tudományegyetem létesítéséről: „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül, amely a következő tudománykarokkal fog működni: a) Irodalom és Bölcsészet, b) Jog- és Közgazdaság-tudomány, c) Természettudomány, d) Orvostudomány. Ezen tudományegyetem működése érdekében rendelkezésre bocsáttatik a kolozsvári Regina Maria Leánygimnázium épülete. A szükségletekhez és lehetőségekhez mérten más épületek is rendelkezésre bocsáthatók. A Nemzetnevelésügyi Minisztérium miniszteri határozatban fogja megállapítani a tanszékek, kollégiumok és az oktató segédszemélyzet számát és címét.”
Vincze Gábor bevezető tanulmányában a kérdéskör lényegét így összegezi: „Szerintünk a kolozsvári magyar egyetem helyzete a mindenkori magyar–román viszony hiteles modelljévé vált. Amelyik nemzet megszerezte a politikai hatalmat Erdély, illetve a másik két történelmi nemzet fölött, az sajátította ki magának az egyetemet is.”
A román Hivatalos Közlöny 1945. május 29-ei számában megjelent a 406-os számú királyi rendelet is, amely elrendelte: I. Ferdinánd Tudományegyetem, valamint mindazok a közép- és alsó fokú iskolák, amelyeknek a második bécsi döntés után távozniuk kellett Észak-Erdélyből, térjenek vissza és foglalják el korábbi épületeiket. Ennek egyik következménye az lett, hogy a Magyar Mezőgazdasági Akadémia épületeit úgy kellett átadni a visszatérő román mezőgazdasági főiskola számára, hogy az a rendelkezésre bocsátott épületek hiányában gyakorlatilag megszűnt. A törvény nagy csapást jelentett a magyar gimnáziumok és általános iskolák számára. A magyar egyetem az elveszített negyvenhat épületért „cserébe” az átadott központi épület alapterjedelménél hatvan százalékkal kisebb sétatéri Marianum-épületet kapta meg. A román történelmi pártok – a Román Nemzeti Parasztpárt, a Román Nemzeti Liberális Párt –, az 1944. augusztus 23-ai „királyi puccs” után hatalomra került Rădescu-kormány hallani sem akart egy önálló állami magyar egyetem további fennmaradásáról. A Gheorghe Vlădescu-Răcoasa kisebbségügyi miniszter által 1944 novemberében kidolgoztatott Nemzetiségi/Kisebbségi Statútumtervezet 22. szakasza tételesen megfogalmazta: a működő kolozsvári állami magyar egyetem helyett a „kincses város”-ba visszatérő román egyetemen csak magyar és német tanszékek létesítését engedélyezik. Ma már kutathatók a második világháború után megalakult román kormányok üléseinek gyorsírásos jegyzőkönyvei. Ezekből kiderül: a román történelmi pártokon kívül a Román Kommunista Párt vezetői közül elsősorban a Moszkvából hazatért Ana Pauker külügyminiszter és Luka László/Vasile Luca, az Országos Demokratikus Arcvonal főtitkára, az RKP egyik titkára mereven ellenezte az önálló magyar egyetem létrehozását. A Nemzetiségi/Kisebbségi Statútum szerzőihez hasonlóan elegendőnek tartották egy magyar tanszék felállítását a román egyetemen. A romániai magyarság nagy várakozással – hetvenkét év távlatából egyértelműen állítható –, nagyon is túlzott illúzióval fogadta a „magyarbarátként” aposztrofált dr. Petru Groza vezette kormány – I. Mihály király a Szovjetunió ellentmondást nem tűrő nyomására nevezte ki kormányfőnek! – 1945. március 6-i hatalomra kerülését. Többek között azt is remélték: megoldódik a kolozsvári magyar egyetem sorsa. 1945. március 13-án, amikor a román kormány Kolozsváron hatalmas ünnepséget rendezett a román adminisztráció észak-erdélyi visszatérése alkalmából, Demeter János jogászprofesszor a minisztertanácsi ülésen emlékiratot adott át dr. Petru Groza miniszterelnöknek, amelyben a romániai magyarság számára még megoldatlan kérdéseket tárták a „demokratikus”-nak nevezett kormány elé: külön kitértek a magyar egyetem ügyére, Székelyföldön (Marosvásárhelyen) egy magyar tannyelvű műegyetem megalakítását kérték. A párizsi békeszerződés 1947. február 10-ei aláírása előtt a dr. Petru Groza vezette kormány arra törekedett, hogy a nemzetközi közvélemény, a győztes nagyhatalmak kedvező képet alakítsanak ki Románia kisebbségpolitikájáról, az országban viszont a román nacionalizmusnak tett látványos engedményekkel igyekeztek a tömegtámogatást valamelyest erősíteni. Ez a kettősség lehetővé tette, hogy a színfalak mögött felerősödjenek az önálló állami magyar egyetem puszta léte elleni indulatok. A román titkosrendőrség, a Siguranța 1945. július 13-ai jelentése szerint a Román Szociáldemokrata Párt 1945. június 21-én gyűlést tartott Nagyszebenben, ahol Victor Papilian kijelentette: „semmilyen értelme nincs egy kolozsvári magyar egyetem fenntartásának. Legrosszabb esetben – tette hozzá – a magyar egyetem Kézdivásárhelyen működhetne, ahol a román elem amúgy is kisebbségben van.” A jelentés így folytatja: „E soviniszta kérdés miatt lázadozva, a román egyetemi hallgatóság – akik imponáló számban vettek részt a gyűlésen – a magyarok ellen ellenségesen léptek fel, azt kiabálva: a magyarok mindig a totalitárius rendszerek csatlósai voltak.” 1945. június 5-én az alapító okirattal létrehozott magyar egyetem ideiglenes vezetősége kénytelen volt – még csak jogilag – átengedni a volt Ferenc József Tudományegyetem összes épületét a Nagyszebenből visszatérő I. Ferdinánd Király román egyetemnek. A bukaresti június 10-i tárgyalásokon hamar kiderült: Nagy Géza és Venczel József egyetemszervezők feleslegesen bíztak a román egyetem képviselőinek és professzori karának megértésében. A román orvosi kar két nappal a kölcsönös együttműködést kilátásba helyező Egyezmény aláírása után, 1945. június 7-én határozatot hozott arról: nem lehet épületeket átengedni a magyar egyetemnek! A román elképzelés szerint a magyar egyetemen egyelőre csak a bölcsészeti, valamint a jogi és közgazdasági kar kezdené meg működését, az orvosi és természettudományi kar kezdetben csak formálisan létezne: a diákok beiratkoznak e karok dékáni hivatalában, de az előadásokat a román egyetemen hallgatnák. A Nagyszebenből visszatérő egyetem román tárgyalóküldöttségének egyik tagja, Florian Ştefănescu-Goangă volt rektor kijelentette: „A kolozsvári egyetem épületei és helyiségei egyetlen egyetem működésének biztosítására sem elegendőek. Az épületek közös használata öngyilkosságot jelentene az I. Ferdinánd Király Tudományegyetemnek.” Ilyen körülmények között a kolozsvári magyar egyetem vezetőségének tervei között először vetődött fel: a magyar orvosi kart költöztessék át a Marosvásárhelyen üresen álló volt Hadapródiskola épületébe. A Kolozsváron megjelenő Világosság 1945. július 12-ei száma közölte: „A miniszterelnökség július 6-ai ülésén arról döntött, hogy a magyar egyetem orvosi kara Marosvásárhelyre fog költözni: a többi tudománykar pedig Kolozsváron marad. A marosvásárhelyi orvostudományi karnak rendelkezésére bocsátják a klinikai és nevelési célokból szükséges épületeket. A nemzetnevelésügyi és közegészségügyi minisztérium a rendelkezésre álló minden orvosi, nevelési és tudományos felszerelési anyaggal segíti ezt a tudománykart.” A marosvásárhelyi Hadapródiskola épületét 1945. szeptember elején vették át, októberben és novemberben folyamatosan költöztek át Kolozsvárról az intézmények, a klinikák, a tanszemélyzet és a technikai személyzet. Marosvásárhelyen viszont nem volt elegendő épület az orvostudományi kar, a tanárok, az alkalmazottak befogadására. A Hadapródiskola épületében nem volt vízszolgáltatás, mert a vízhálózatnak alacsony volt a víznyomása, a termekből hiányoztak az ülőhelyek, az asztalok. A kritikus lakáshiányt nem lehetett pótolni Soós József polgármester ígéreteivel. A karnak csak gyógyszerellátásra, élelmezésre, dologi költségekre havi 50 millió lejre lett volna szüksége, a közegészségügyi minisztérium havi ellátmányként csak 4,5 millió lejt utalt át. Az átalakítási, javítási munkálatok költségét másfél milliárd lejre becsülték. A hiányzó felszereléseket részben pótolni lehetett volna, ha a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetem teljes egészében átadja a magyar kormány által 1940 után beszerzett klinikai felszereléseket, ahogyan azt a Hivatalos Közlöny – Monitorul Oficial 1945. július 16-ai számában megjelent határozat előírta. A marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar megteremtése, európai elismertségének kivívása valóban a magyarországi és erdélyi magyar professzori kar, nem utolsósorban az orvostanhallgatók heroikus küzdelmének – de Marosvásárhelynek is – az eredménye.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere #2.# (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára)
A Groza-kormány „kirakatintézményeként” emlegetett Bolyai Tudományegyetem alapító oklevelét már eleve úgy fogalmazták meg, hogy abban kódolva benne volt: a román történelmi pártok, a román kormány bármit megtehetett azért, hogy a magyar egyetem működését ellehetetlenítse, akadályozza, majd magát az intézményt is felszámolja. Constantin Daicoviciu, a dák-római kontinuitás apostola, 1945-ben a román egyetem dékánja a magyar tárgyalóküldöttség javaslataira nyíltan kijelentette: „az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Kolozsvárra való visszatérése politikai és nemzeti szükségesség”, „két egyetem párhuzamos működése teljes lehetetlenség”.
1945. december elején Bukarestben tárgyalt a kolozsvári magyar egyetem vezetősége. Jóváhagyták az egyetem elnevezését: „Universitatea Bolyai din Cluj – Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem”. Ekkor hozhattak elvi döntést arról, hogy a magyar állampolgárságú egyetemi tanárokat szerződtetik, részben rendeződött az egyetemi könyvtár sorsa is. Az 1945. december 17-ei egyetemi tanácsülésen elhatározták, hogy az egyetem megsegítése érdekében országos gyűjtést rendeznek az egyházak és a Magyar Népi Szövetség – MNSZ – segítségével. Megalakult a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Öthavi késéssel, 1946. február 11-én megkezdődött a Bolyai Tudományegyetem első tanéve: több mint kétezer romániai magyar diák iratkozott be. Dr. Csőgör Lajos rektor a tanévkezdéskor – olvasható a Sajtóbeszámoló a Bolyai Tudományegyetem első tanévének megnyitásáról című újságcikkben – beismerte: „csak azért kezdjük meg az oktatást, hogy az egyetemi ifjúság ne szenvedjen több időveszteséget.” Majd hozzáfűzte: „Kolozsváron a természettudományi fakultás hat intézete még ma sincs elhelyezve. Arról a hat intézetről van szó, amelynek tudományos anyagát jórészt az Erdélyi Múzeum Egyesület tárai alkotják. A Bolyai Egyetem vezetőségének az volt az elgondolása, hogy ezeket az intézményeket közösen használjuk az I. Ferdinánd-egyetemmel… Sajnos, az egyetem vezetőségének felfogása miatt ezt nem lehetett megvalósítani. A második példa Marosvásárhely, ahol a katonaiskola épületei közül csak egy épület helyreállításához foghattak hozzá anyagiak hiányában, és emiatt kilenc klinika két épületben van elhelyezve tarthatatlan körülmények között.” (A Szentgyörgy utcai Régi Kórház és a marosvásárhelyiek által ún. volt Hadapródiskolának nevezett épület közelében álló Újkórház épületéről beszélt dr. Csőgör Lajos rektor.) Az önfeladás úján elindult Magyar Népi Szövetség 1946-tól kezdőden – úgymond – „levette a kezét a Bolyai Tudományegyetemről”. Ez derül ki a brassói gyűlésük határozataiból. Beszámoló az MNSZ százas intézőbizottságának 1946. március 18–20. napján tartott értekezletről című, az MNSZ Intézőbizottsága kiadásában 1946-ban, Kolozsváron megjelent dokumentumból: az oktatással kapcsolatos elvárások megfogalmazásánál meg sem említik a Bolyai Egyetemet. Az MNSZ 1946. június 28–30-a között Székelyudvarhelyen megtartott kongresszusának határozatai között még egy mondatnyi utalás sincs a Bolyai Egyetemre. 1947-ben a Román Kommunista Párt legfelső vezetése új magyarságpolitikát hirdetett meg. A romániai magyarság további sorsát is nagymértékben meghatározta Luka László/Vasile Luca 1947. május 22-i, a kolozsvári Igazságban megjelent „politikai oroszlánordítása”: „az elvtelen magyar egység jegyében” a romániai magyarság politikai vezetését az általános tisztogatás megkezdésére szólította fel. A tisztogatás már előtte megkezdődött: 1947. március 25-ről 26-ra virradó éjszaka – több magyar kolozsvári értelmiségivel együtt – elhurcolták a Bolyai Tudományegyetem megteremtésében meghatározó szerepet vállaló Venczel Józsefet, a statisztika professzorát, szociológust. Piteşti-re internálták őket. Bírósági ítélet, határozat nélkül százas nagyságrendű – e sorok írójának százegy személyt sikerült azonosítania – magyar értelmiségit internáltak a szamosújvári börtönbe. Köztük volt az érmihályfalvi csoport koncepciós perében – 31 személyt ítéltek el – halálra ítélt, 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán, az Érmellék „Messiása”, de Puskás Lajos, a kolozsvári tízes szervezet megteremtője, Sepsiszentgyörgy népszerű biológusának, közírójának az édesapja, nagy tekintélyű lelkészek, tanárok. Az internáltak között volt Oriold Béla, a kolozsvári jogi kar helyettes tanársegédje is. A Kolozsváron megjelenő Igazság 1947. június 6-i számában olvasható: „Tegnap tartotta második ülését a miniszterközi bizottság, amelynek feladata az egyetemi oktatásban tervezett változásokat és tisztogatásokat végrehajtani. A megbeszélésekről annyit közöltek, hogy elhatározták az egyetemek tanári karának purifikálását. El fogják távolítani a felsőfokú oktatásból mindazokat, akik az utóbbi évtizedekben antidemokratikus politikát űztek, és ennél fogva nem alkalmasak arra, hogy az ifjúságot a mai idők szellemében neveljék.” Jóformán meg sem száradt a nyomdafesték az Igazság lapjain, ugyanannak a napilapnak az 1947. június 16-i számában durva támadást indítottak a nagy műveltségű, nagy tudású jogtörténész Bónis György professzor ellen. Lefasisztázták! „Az egyetemi purifikációs bizottság figyelmébe. Mit tanít a Bolyai Egyetemen a marxizmusról Hóman Bálint volt házi embere, Bónis »professzor úr«?” A Magyar Népi Szövetség lapjában, a Világosságban 1947. június 27-én az irodalomtörténész György Lajosra zúdítottak össztüzet: „Tisztogatást a Bolyai Egyetemen is! György Lajos dr. akadályozza a magyar diákság demokratikus nevelését, és szívesebben látná Maniu uralma alatt az egyetem megszűnését, mint demokráciánk megerősödését.” György Lajos nemcsak egyetemi tanár volt, hanem az Erdélyi Római Katolikus Egyházmegyei Tanács (Státus) világi elnöke is. A támadás Márton Áron erdélyi római katolikus püspök ellen is irányult, aki 1947. július 7-i körlevelében arra utasította egyházmegyéje minden papját, hogy tartózkodjon a Magyar Népi Szövetséggel való további együttműködéstől, ha tag, lépjen ki az MNSZ-ből. Ugyanakkor 1947. június 28-ai keltezéssel tiltakozó levelet küldött Ştefan Voitec nemzetnevelésügyi miniszternek. Megjelent dr. György Lajos nyilatkozata is. Márton Áron körlevelét – a püspök ellen folyó sajtókampány részeként – a marosvásárhelyi Szabad Szó 1947. augusztus 22-i száma is ismertette.
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)