Vofkori György Székelyudvarhely /képes várostörténet/ című munkáját bemutatta az Udvarhelyi Híradó okt. 24-i száma, most újabb, a városról szóló munkájáról tudósít a lap: dr. Vofkori László Székelyudvarhely /Rövid várostörténet/ című művéről, melyet Székelyudvarhely önkormányzata adott ki. A harminckilenc számozatlan oldalas kiadvány sok értékes adatot tartalmaz. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 29./

A múlt év végén Székelyudvarhelyen, a Városháza dísztermében oklevéllel jutalmazták a városért végzett tevékenységet. Díszoklevelet kaptak a Vofkori-testvérek, akik 1998-ban kiváló munkákat tettek le a székelyföldi kultúra asztalára: Vofkori György Székelyudvarhely Várostörténet képekben /Polis, Kolozsvár, 1998/ című könyvet, dr. Vofkori László pedig a két kötetes, több mint ezer oldalas Székelyföld útikönyvet. /Városházi Hírlap (A Székelyudvarhelyi Önkormányzat lapja, Székelyudvarhely), jan. 13./

Székelyudvarhelyen okt. 22-én Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál bemutatták tizedik honismereti albumukat az Erdély - Székelyföld sorozatból, A Nagy-Küküllő és Udvarhely vidéke címűt. Hajdó István, gyergyói katolikus főesperes Noéhoz hasonlította a szerzőpárost, akik próbálják albumokba átmenteni Erdély földjéből mindazt, ami legértékesebb, s aminek örökre meg kellene maradnia. A szerzőpáros Erdélyből települt Magyarországra. Hargita megye bemutatásából még két kötet van hátra: a Nagy- és Kishomoród vidéke. Utána következne a Gyimesek világa. Kb. 2000?2001-ben fejeznék be a munkát Hargita megyében, és folytatnák Kovászna megyében. A mostani kötet elkészítésében nagy segítségükre volt Vofkori György és Vofkori László, Gál Ödön, Péter János és felesége, Éva. /Kisebbségünk Noéi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 25./

Az Udvarhelyi Híradó szerkesztősége több díszoklevelet osztott ki, így az Év embere lett a Széchenyi-díjas dr. Vofkori György, a Székelyföld útikönyv szerzője. A szerkesztőség egyik munkatársa, P. Buzogány Árpád is díszoklevelet kapott, "a legbecsületesebb újságíró" címmel. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 4./

Megjelent Vofkori György Székelykeresztúr várostörténete képekben /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ című könyve. A könyv számba veszi a város tárgyi, szellemi értékeit, valamint végigkíséri gazdasági életét. /Új könyv Székelykeresztúrról. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./

Megjelent a Gyergyószentmiklós – Várostörténet képekben /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ című, több száz oldalas, albumnagyságú kötet, a székelyudvarhelyi Vofkori György szerzőnek köszönhetően, aki több év áldozatos munkáját fektette ebbe a vállalkozásába. A kötet kitért a város történelmére, néprajzi értékeire, gazdaságára, ipari és kulturális fejlődésére. /Várostörténet képekben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./

Gyergyószentmiklós képes története Vofkori György: Gyergyószentmiklós – Várostörténet képekben című munkája. A megszállottságig kitartó székelyudvarhelyi tanárember Székelyudvarhely és Székelykeresztúr után elkészítette Gyergyószentmiklósét. Előkészületben Csíkszereda hasonló (történelem)könyve is. /Bajna György: Két lélek egy könyvben. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

Diavetítéses előadást tartott Vofkori György helytörténész Székelyudvarhelyen, a Kalapos Kávézóban. Az előadás barangolás volt a régi, évtizedekkel ezelőtti Székelyudvarhelyen. Vofkori György, a Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című könyv szerzője rengeteg fotót mutatott be. /Katona Zoltán: Séta a régi Udvarhelyen. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 19./

Gyulán mutatták be Vofkori Györgynek a békéscsabai Typografika gondozásában megjelent, hiánypótló képeskönyvét: a több mint másfél kilós, térképekkel is ellátott 360 oldalas munkát Csíkszeredáról. Vofkori György hősies munkát végzett, amikor Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Gyergyószentmiklós képes története után a megyeszékhely hasonló kiadványát is elkészítette. A könyv kis történelmi előzetes után fényképek segítségével leltározza fel a több mint 450 éves mezővárost. Vofkori György nem történelemkönyvet, nem néprajzi ihletésű munkát, még csak nem is monográfiát írt. Egy város sok-sok fényképpel is megörökített történetét próbálta egy könyvbe sűríteni. Csíksomlyó nem véletlen kap hangsúlyos helyet már a könyv címében is. Bemutatására 50 oldalt szentel a szerző. /Bajna György: Hiánypótló képeskönyv Csíkszeredáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./

Csíkszereda és Csíksomlyó képes története címmel több évi aprólékos munkát igényelt újabb várostörténeti kötettel állt elő Vofkori György. „Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, valamint Csíkszereda és Csíksomlyó képes történetei egyformán édes gyermekeim, de mind közül e legutóbbit érzem a legszebbnek. A feladat kihívás volt, de most úgy érzem, benne van Csíkszereda lelke, a ferencesek lelke és az én lelkem is” – mondta az augusztus 3-án tartott könyvbemutatón a szerző, majd köszönetet mondott a dokumentációban nagy segítséget nyújtóknak, hangsúlyosan Erőss Vilmosnak. /Képes várostörténet. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 4./

Vofkori György rendre kiadja Székelyföld régióinak képes leírását pompás grafikai kivitelben. A hatvanas évek végén már úgy beszéltek Orbán Balázs hatalmas művéről, Székelyföld leírása köteteiről, mint igazi könyvészeti ritkaságokról, az antikváriumokban fellelhetetlen volt egy teljes hatkötetes példány, de a csonkák is szép summáért keltek el. Metszeteit mindenütt reprodukálták, fényképeit Erdélyi Lajos tette közismertté, Sütő András előszavával /Orbán Balázs: Székelyföld képekben Európa Kiadó, Budapest, 1971./ Végül megjelent Orbán Balázs Székelyföld leírása újrakiadása két vaskos kötetben /Helikon Kiadó, Budapest, 1982/ Az 1989-es fordulat után a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő hetilap kezdte el részletekben közölni Székelyföld leírása füzetes kiadását, ez a sorozat 1995-ben a 26. füzettel zárult. /Sebestyén Mihály: Orbán Balázs. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./ Kiegészítés: Vofkori György munkái: Gyergyószentmiklós Várostörténet képekben /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1994/. Székelyudvarhely. Várostörténet képekben /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 1995/ 2. bővített kiadás: 1998. Székelykeresztúr képes története /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 2002/. Csíkszereda és Csíksomlyó képes története /Typografika, Békéscsaba, 2007/.

Az egykori Székelyudvarhely: a vármegyeháza rövid története
Egyesek még mindig Néptanácsnak hívják – egykor vármegyeházának épült, ma városházának nevezzük. Legjellegzetesebb épületünk.
Udvarhelyszék egykori székháza a mai városháza helyén állott – a helytörténészek szerint 1733-ban épült, ez volt a szék adminisztratív hivatala. A majdnem egy évszázad múlva, 1828-ban átalakított épületről már maradt fenn fénykép a 19. század végéről. 1876-ban volt a megyésítés az Osztrák-Magyar Monarchiában, az épület megyeháza lett – ebben az időben a városháza egy kisebb épület volt a tér közepén, amit 1918-ban lebontottak.
Új vármegyeházát épített a város
A régi vármegyeháza lebontásáról és az új felépítéséről az 1888. június 18-án lezajlott megyei közgyűlés döntött. Ekkor alakult meg az ezzel foglalkozó bizottság Daniel Gábor főispán elnökletével, de a konkrét munka csak hét év múlva kezdődött, akkor kezdték lebontani a régi vármegyeházát. Olyan terv is volt, hogy az új városháza kissé lennebb, a ferencrendi templomhoz közelebb épüljön fel, de végül maradt az eredeti helyen.
Az új, eklektikus stílusú épületet Sztehlo Ottó építész tervezte – mind az ő neve, mind pedig a kivitelezést irányító Ferenczi Endre főmérnök neve olvasható az építési feliraton. Ez a márványtábla a főbejárati őrszoba után, a jobbra nyíló ajtónál található.
Amint ebben a kilencvenes években készült tévéműsorban is hallható, az építkezést nem sikerült befejezni a millennium évéig, 1896-ig. Habár az épület homlokzatán ez a dátum szerepel, az új megyeházát csak 1897. június 26-án adták át, egyszerre leplezték le a város főterén, a régi városháza mellett felépített, oroszlános millenniumi emlékoszloppal.
Vármegyeházból Néptanács
Az új vármegyeháza nem emelkedett ki a térből, hiszen a huszadik század elején a mai park helyén még mesteremberek, céhek kis épületei álltak, illetve a régi városháza is – a helytörténeti kutatások szerint egy 1916. évi tűzvész nyomán ezeket az épületeket lebontották, azóta az impozáns vármegyeháza sokkal jobban látható, Székelyudvarhely egyik szimbóluma lett.
A földszinti részén eredetileg üzletek voltak, Daniel főispán 1901-ben kezdeményezte ezek felszámolását. A főtéri régi épületek után kezdődött a parkosítás, ami Frecska Sámuel városi főkertész nevéhez fűződik.
A hatalomváltásokkor az új rendszer emberei mindig ebben az épületben dolgoztak – a „kicsi magyar világban" épül meg a ma is használható óvóhely az épület alagsorában. A kommunizmus éveiben ebben az épületben „dolgoztak" az állampárt helyi szervezetei, innen irányították a várost.
1989. december 22-én ezt az épületet foglalta el jelképesen az utcára vonuló tömeg. Azóta ebben az épületben működik a város polgármesteri hivatala. A dísztermet 2003-ban néhai Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök avatta fel, ekkor kapta a Szent István-díszterem elnevezést.
Az épület és a terület mai tulajdonosa a város (a telekkönyvi kivonat szerint Municipiul Odorheiu Secuiesc), a díszterem főleg akusztikai adottságai miatt több előadásnak, konferenciának, ünnepségnek és klasszikus zenei koncertnek ad otthont.
(Írásunkhoz felhasználtuk Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben és Kovács Árpád: Székelyudvarhely eklektikus és szecessziós építészete című írásait, utóbbi az Örökségünk folyóiratban jelent meg)
Katona Zoltán
uh.ro/kultura
Erdély.ma,

Az egykori Székelyudvarhely – A gyár, amire még Ceaușescu is büszke volt
Negyven éve kezdték építeni, ma is működik, a város és a régió egyik legfontosabb gyára. A Matricagyár rövid története.
„Ide minden parasztot felveszünk!" – a matricagyár homlokzatán levő IMPF valójában az Intreprinderea de Matrițe și Prelucrarea Fontei névnek volt a rövidítése, de a székely humor ezt is kiforgatta. Való igaz, hogy a hetvenes évek közepén elsősorban román anyanyelvű munkásokat és szakembereket akart az akkori rendszer Székelyudvarhelyre telepíteni, de az akkori helyi városi és vállalat vezetők ezt úgy előzték meg, hogy nagyrészt környékbeli munkásokkal töltötték meg a nagy munkaerőt igénylő gyárat. Jó húsz éven keresztül udvarhelyszéki családok ezreinek jelentette a megélhetést. A város területén már a hatvanas években elkezdődött a nagyméretű ipari létesítmények építése, az iparosítás azonban a hetvenes-nyolcvanas években csúcsosodott. Pontosan negyven évvel ezelőtt, július elsején hozták meg a határozatot a matricagyár létrehozásáról, augusztusban kezdték építeni és két év múlva már dolgoztak benne. Eredetileg festékgyárat akartak létrehozni, de többek között az akkori vezetők, például Fábián István igazgató nyomására ezt megváltoztatták és főleg fémszerkezetek gyártása mellett döntöttek.
A gyárat a kadicsfalvi rétre, az akkoriban már meglévő cérnagyár szomszédságába építették fel, több hektáros területre. Olyan hamar megépült az akkori ütemtervekhez képest, hogy maga Nicolae Ceaușescu is meglátogatta 1978. június 20-án, csodájára járt a gyárnak és azon nyomban a bővítést is kilátásba helyezte. A kezdeti években öntött alkatrészek, gumiabroncsok készítésével foglalkoztak a gyárban, de a bővítéskor már az alkatrészgyártás került előtérbe, elsősorban a vegyipar és a kőolajfeldolgozás ágazatának kezdtek gépeket és alkatrészeket gyártani.
Kezdetben a munkások létszáma nem tette ki az ezret sem, később ez emelkedett, 1977-ben 1202 dolgozója volt, majd az 1983 évi bővítés után gyakorlatilag megduplázták a létszámot. Nem mellékesen az utánpótlás megoldására létrehoztak egy oktatási intézményt is, a szakképzett munkástanoncokat a 2-es számú ipari szakközépiskolában készítették fel a gyári munkára – a rendszerváltás után ebből lett a Kós Károly Szakközépiskola.
A vidéki munkások nem mindegyike ingázott, mert a nyolcvanas évek elején a gyár bejáratától nem messze, a Nagy-Küküllő partjára felépítették az egyszobás lakásokból álló blokkokat, az ún. Matrica-garzonokat. Egy idő után azonban nemcsak a matricagyárban dolgozók lakhattak ott. Ami a munkáslétszámot illeti, egyes források szerint 1980-ban 2840-en, 85-ben 3637-en, 87-ben pedig majdnem négyezren dolgoztak a gyárban, a következő évben a négyezret is meghaladta az összlétszám. A nyolcvanas évek végén, a cernavodă-i atomerőmű beindulásakor igen nagy, újabb tervek jöttek: Ceaușescunak amúgyis nagy szenvedélye volt az atomerőmű-biznisz, a csernobili tragédia ellenére nagy lendülettel fogtak neki az atomenergia előállításának. Ehhez az udvarhelyi gyár úgy járult volna hozzá, hogy az atomenergia termeléséhez szükséges, ún. nehézvíz kezelését olyan berendezésekben végezték volna, amit itt gyártanak.
1988 tavaszán is járt Ceaușescu Udvarhelyen, az első útja az ipari övezetbe vezetett – a matricagyárat tovább bővítették volna, az említett ukázok szerint. Másfél év múlva azonban jött a rendszerváltás, ami keresztülhúzta a számításokat. Ahhoz képest, hogy alig néhány évvel korábban még almérnök-képzőt is terveztek, a matricagyár rohamosan épült le, a munkások nagy részétől megvált a közben privatizált, több cégre felbomló nagyvállalat.
A kilencvenes években olyan cégek váltak ki (és végezték tovább az egykori gyár egy-egy profilját), mint a Roseal Rt, a Matform, vagy a Matplast, de a Matrica Rt. is megmaradt. A Matrica Rt. több kis- és nagyrészvényes tulajdonában van, jelenleg 279 alkalmazottal dolgozik, a felsorolt többi „utódcég" is hasonló, néhány százas létszámmal dolgozik.
A 2009. márciusában, 75 éves korában elhunyt Fábián István 33 éven keresztül volt az igazgatója a matricagyárnak, a gyár felépítése és működése az ő nevéhez fűződik. Nem mellékesen a rendszerváltás napjaiban a gyárban is zajlottak az események, erről itt és itt olvashat részletesebben. (Cikkünkhöz felhasználtuk Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című könyvét, illetve más jellegű helytörténeti forrásokat, szóbeli közléseket.) Katona Zoltán
uh.ro
Erdély.ma

Elhunyt Vofkori György helytörténész
Életének 78. évében vasárnap hajnalban hosszú betegség után meghalt Vofkori György. Helytörténeti alapműveket köszönhetünk neki.
1938-ban született Brassóban, Székelyudvarhelyen végezte a középiskolát, egyetemi oklevelét pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia karán szerezte meg 1960-ban. Tanári pályafutása a zetelaki gimnáziumban kezdődött, ahol tizenkét évig tanított. 1972-ben került a Tompa László Általános Iskolába, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1998-ig történelemtanárként dolgozott.
Vofkori György első, Székelyudvarhely múltjáról szóló képes kötete 1995-ben jelent meg, ezt három évvel később a második, bővített kiadás követte, majd 2009-ben a bővített, kétkötetes harmadik kiadást is kezükbe vehették az olvasók (Székelyudvarhely - Várostörténet képekben). Az udvarhelyi után Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda képes történetét is elkészítette. 1960-tól gyűjtötte a helytörténeti anyagokat, 1974-től végezte Udvarhelyszék hely-, kultúr- és gazdaságtörténeti felmérését. Pedagógiai, néprajzi, hely- és művelődéstörténeti írásait számos hazai lapban (Hargita, Ifjúmunkás, Hídfő, Székelység, Székely Útkereső) közölte.
1998-ban a város történetével kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő munkásságáért Székelyudvarhely városa Pro Urbe Díjjal, tanári munkája elismeréséül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége pedig Ezüstgyopár díjjal tüntette ki. 2006-ban a Príma Rádió hallgatói és a rádió vezetősége a Legprímább Polgár díjával tüntette ki.
Vofkori György évek óta súlyos betegséggel küzdött, vasárnapra virradóra érte a halál, temetéséről később intézkednek.
KATONA ZOLTÁN
Kötetei:
Székelyudvarhely. Várostörténet képekben (Polis, Kolozsvár, 1995); 2. bővített kiadás uo. 1998; 3. kiadás két kötetben, Békéscsaba, 2009);
Székelykeresztúr képes története (Polis, Kolozsvár, 2002);
Gyergyószentmiklós – Gyilkos tó – Békás szoros (Polis, Kolozsvár, 2004);
Csíkszereda és környéke (Békéscsaba, 2007).
uh.ro,

Meghalt Vofkori György
Elhunyt vasárnap Vofkori György hely- és művelődéstörténész, pedagógiai szakíró, nyugalmazott tanár, több kötet szerzője.
Székelyudvarhely mellett több székelyföldi város múltját is vizsgálta, helytörténeti kutatásai eredményeként jelent meg Székelyudvarhely. Várostörténet képekben című könyve is 1995-ben, amit később több bővített kiadás követett.
1998-ban a város történetével kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő munkásságáért elnyerte Székelyudvarhely város Pro Urbe Díját, tanári munkája elismeréséül pedig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár díját. Vofkori György 78 évet élt.
Vofkori György /Brassó, 1938. jan. 20. – Székelyudvarhely. 2016. okt. 2./
Székelyhon.ro

Múzsák, emlékek, visszhangok
Az idei első Erdélyi Tollak
Nyolcadik évében is megőrizte gazdag színvilágát, és mintha új árnyalatokkal is bővült volna a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó irodalmi- művelődési folyóirata, az Erdélyi Toll. A negyedévente megjelenő kiadvány idei első két számából nyújtunk ízelítőt, a további lapszámokat az elkövetkezőkben ismertetjük.
Csaknem harminc oldalon szólongatja olvasóit mindkét számban a múzsa. A költészetnek és szépprózának szentelt rovatban a lírai pillanatokat ritmikusan váltják az olvasmányoknak szentelt negyedórák, Csire Gabriella Regélő napkeletének soron következő fejezeteit, Ráduly János Félperces történeteit is megtaláljuk a versek között.
A folytonosságot szolgálja, az olvasói biztonságérzetet erősíti Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának 24. és 25. fejezete. Igazi csemegének számít az Élő néphagyományok rovat Cselédlánynak nem süt a Nap című sorozata, amelyben Ráduly János egykori kibédi szolgálóleányok emlékein keresztül láttatja a régmúlt időt.
Természetesen az irodalom- és sajtótörténet iránt érdeklődők sem maradnak izgalmas olvasmány nélkül. Az idei első lapszámban Bertha Zoltán Farkas Árpád költészetéről értekezik, a másodikban Sütő András életművének talán kevésbé ismert mozaikdarabját, a "vidám játék" drámatípusát hozza olvasóközelbe. A sajtótörténet rovatban a Székely Útkereső irodalmi-művelődési folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990–2007 közötti sajtóvisszhangját követhetjük nyomon. A folyóirat 1990–1999-es évfolyamaiból mindkét lapszámban kapunk ízelítőt, Jékely Zoltán, Benedek Elek, Salamon Ernő, Farkas Árpád, Nagy Gáspár, Fábián Imre, Beke Sándor (2016/1. lapszám), illetve Kölcsey Ferenc, Benedek Elek, Reményik Sándor, Beke Sándor, Gittai István, id. Szemlér Ferenc, Váli József (2016/2. lapszám) lírai alkotásait, Csomortáni Magdolna, Csire Gabriella, Nagy Irén, Tankó Gyula, Gyárfás Endre, Murádin László, Vofkori György (2016/1), Veress Dániel, Kozma Mária, Balogh Edgár, György Zsuzsa, Benkő András, Lőrincz József prózáját és a Kós Károly-féle Kiáltó Szót (2016/2.) olvashatjuk.
A szülőföldhöz szóló vallomások és a hit lírai üzenetei teszik még ünnepélyesebbé a Toll színeit. De nem hiányoznak a sötétebb árnyalatok sem, amelyektől még érdekesebb, változatosabb olvasmánnyá válik az udvarhelyi folyóirat. Ilyen a második szám Erdélyi prérin című könyvismertető rovatában Széki Barnabás Simon Attila szégyenkönyve című írása is.
A második lapszámban számos gyermekvers várja a legkisebb Toll-forgatókat, és Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregénye is folytatódik. Szintén itt találkozunk újra a korábbi lapszámokban is feltűnt Márton Tímeával, aki ezúttal lírai alkotásával ad új, friss színt az Erdélyi Tollnak.
Az Erdélyi Gondolat Kiadó könyvei, folyóiratai sohasem hiányoznak a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kínálatából, Beke Sándor, a kiadó vezetője, az Erdélyi Toll főszerkesztője idén is elhozza hozzánk régebbi és legújabb "terméseit".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)