"Az RMDSZ közleménye szerint Maros megye 17 középiskolájában a magyar tannyelvű osztályokban 314 hely maradt üresen. Marosvásárhelyen a Ion Vlasiu és Traian Vuia szakközépiskolákban 18-18, a Ion Vlasiuban 3, az Avram Iancu műszaki osztályaiban 49, a technológián 26, az Electromaros szakközépiskolában 20, a Gh. Sincaiban 18, az Aurel Persu-ban 12, a C. Brancusi szakiskolai osztályaiban 21. Segesváron, a Mircea Eliade líceum filológia oszályában 2, a szovátai faipari szakközépiskolában 22, az erdőszentgyörgyi szakközépiskolában 17, a társadalomtudományok szakon 16. Nyárádszeredában 7 hely, a szászrégeni Lucian Blaga líceumban 17, a bándi líceumban 25 hely, míg a dicsőszentmártoni C. Brancusi szakközépiskolában 23 hely maradt üresen. /314 betöltetlen középiskolai hely. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./"

"A Mezőség központjaként számon tartott Nagysármás várossá nyilvánítás alkalmából szervezett ünnepségre dec. 6-án került sor. A rendezvényeket a megye vezetése, parlamenti képviselők és szenátorok, közintézmények vezetői, polgármesterek tisztelték meg. Az RMDSZ hivatalosan nem képviseltette magát. A városi parkban a polgármester és a főispán leleplezte a "Szimbolikus nőalak" elnevezésű szobrot, Ion Vlasiu alkotását, amely a "horthysta rezsim 1944-es mártírjainak" emlékére készült. A politikai pártok képviselői koszorúztak, felszólalások hangzottak el, kivéve az RMDSZ-t, amely nem helyezett el koszorút a szobornál. Megjelentek Nagysármás város polgármesteri hivatala illetve helyi tanácsa feliratozású, kizárólag román nyelvű táblák. A község 24,13 százalékos magyar ajkú lakosságára való tekintettel a lap munkatársa megkérdezte a polgármestert és az alpolgármestert, miért nem készültek el a magyar feliratú táblák. A válaszokból kiderült, hogy a közeljövőben elkészülnek ezek is. A hivatal épületén eddig sem volt kétnyelvű feliratozás, a város bejárataihoz tavaly kihelyezett kétnyelvű helységnévtáblák magyar feliratát rövid időn belül lefestették. /Antalfi Imola: Város lett Nagysármás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./"

Ha sürgősen nem költöztetik ki a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtárnak is helyet adó épületegyüttesből a soha nem látogatott Ion Vlasiu állandó kiállítást és a Román Tudományos Akadémia kutatóintézetét, akkor hamarosan nem lesz hely egyetlen új kötet számára sem, jelentette ki Sebestyén-Spielmann Mihály, az intézet vezetője. A 2002-2003-ban végrehajtott belső nagyjavítás óta jobbak a tárolási körülmények, mint korábban. Az ablakokat kicserélték, megduplázták, mindegyiket egy-egy Teleki családtag finanszírozta, az ablakokon szerepel a nevük. A könyvtár számítógépeket kapott, most kezdődik a széles sávú internetezés. Évente 250–300 millió lejt költhetnek vásárlásra – ezt az összeget a Megyei Könyvtár költségvetéséből kapják. Ezenkívül a szerzőktől is kapnak néha tiszteletpéldányokat, illetve a marosvásárhelyi Mentor, az aradi Jelen Kiadó, a csíkszeredai Pallas-Akadémia és mások juttatnak el egy-egy példányt kiadványaikból. A NKÖM, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, az Illyés Közalapítvány pályázatok alapján összegeket utal ki a könyvtárnak, így a jelentősebb köteteket: irodalomtörténeti, vallástörténeti, művészettörténeti, filozófiai, könyvtártani, történelmi, néprajzi és más könyveket, szakszótárakat, lexikonokat be tudják szerezni. Az Országos Széchényi Könyvtár, az Akadémiai Könyvtár is juttat nekik köteteket. Az utóbbi időben a Nyugaton élő egyes magyar családok is rájuk testálják magánkönyvtáraikat. Az 1990-es évek végén kb. 200 ezer kötetük volt, azóta mintegy 50-60 ezerrel nőtt az állomány. Ezenkívül újsággyűjteményeik is vannak, de e téren sok a hiányosság. A Teleki család megszervezte a bázeli és marosvásárhelyi helyszíneken működő Teleki Alapítványt. Tőlük lényeges anyagi és erkölcsi támogatást kap a könyvtár. Egy Connecticut-ban működő, amerikai magyar alapítvány az utóbbi években két-három fiatal kutató ténykedését is finanszírozta, és most egy könyvrestaurátor képzését támogatja. Elkészült a Teleki Téka ősnyomtatvány- katalógusa és az ezer oldalas másik katalógus, amely a 16. századi anyag ismertetését tartalmazza. Most készül a háromezer oldalas 17. századi katalógus. Ez utóbbit digitális formában is hozzáférhetővé teszik. /Máthé Éva: „Telt ház" a Teleki Tékában: Évente több ezer kötettel nő az állomány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./

A fenntartó Maros Megyei Tanács segítségével teljes mértékben a Teleki Téka használatába került a könyvtárnak mindeddig otthont adó ódon épület. Az épület lassan megújul, megszépül. Spielmann Mihály, a Teleki Téka vezetője elmondta, hogy a Tékát bérlők sorra elköltöztek innen. A földszinti rész kétszáz éven keresztül lakott volt, az ottlakók összevissza furkálták a falakat. Az emeleten, a kiköltözött Ion Vlasiu Galéria helyén olvasótermet és raktárat alakítanak ki. Ezzel felszabadul a könyvtár egyik legnagyobb terme, az úgynevezett Bolyai-raktár, amelyben a Református Kollégium könyveit tárolták. Azokat átviszik az új raktárba és a jelenlegi helyük lesz a könyvtár reprezentációs és konferenciaterme. Keresztes Géza műépítész tervei szerint folyik a restauráció és renoválás. A Teleki család segítségével folyik a munka. Ők alapítványt hoztak létre, erkölcsi támogatást és könyvadományokat is adtak, elsősorban a család Svájcban és Belgiumban élő ágai. /Nagy Botond: Megújul a Teleki Téka. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./

Kiköltözött a Teleki Téka épületéből a Román Akadémia marosvásárhelyi fiókszervezete, illetve a Ion Vlasiu-tárlat, ezáltal lehetőség nyílt a terjeszkedésre. A több mint 200 éves közkönyvtárnak az utóbbi években szűkössé váltak a tárolási felületei, egyre nagyobb gondot okozott a frissen beszerzett kötetek tárolása. /Antal Erika: Bővül a Teleki Téka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

Újabb magyar utcanevek Marosvásárhelyen
Hat helyi, vagy a városhoz kötődő magyar és ugyanannyi román személyiségről készül holnap utcát elnevezni a marosvásárhelyi tanács. Mind a tizenkét új utcát a Maros jobb partján, a remeteszegi övezetben alakították ki.
Az RMDSZ javaslatára ezentúl utca fogja viselni Szotyori József, a város egykori főorvosa, Dósa Elek jogász, a Református Kollégium tanára, Gálfi Mihály, a Postaréten kivégzett székely vértanú, Zeyk Domokos, Bem apó hadnagya, Hints Ottó, a romániai repülőmodellezés atyja, valamint dr. Pongrácz Antal fogorvos és vívóbajnok nevét. A Mózes Levente RMDSZ-es helyi tanácsos kidolgozta javaslatot a névadó bizottság valamennyi tagja elfogadta. „Van egy elvi egyességünk a román kollégákkal, hogy tiszteletben tartjuk egymás javaslatait. Most már ők vannak többségben a testületben, de ezzel nem éltek vissza. Remélem, hogy csütörtökön a plénum is elfogadja a szakbizottság javaslatait” – fejtette ki a Krónikának Mózes.
A konszenzus kialakulásának alapfeltétele az, hogy mind a magyar, mind a román tanácsosok olyan javaslatokkal éljenek, amelyek nem sértik a másik közösséget. A többi hat utcát Ioan Vescanról, Vasile Săbădeanuról, Zeno Vanceáról, Simion Mîndrescuról, Ion Vlasiuról és Grigore Ploieşteanuról neveznék el. Csak az utóbbi kapcsán merültek fel bizonyos kérdőjelek, hisz a néhány éve elhunyt történész és tudományos kutató a 90-es évek elején a Vatra Românească szélsőséges szervezet egyik zászlóvivőjeként számos magyarellenes megnyilvánulás szervezője vagy részese volt. Szintén Ploieşteanu volt az, aki a prefektúra keretében működő névadó bizottság elnökeként megpróbálta megakadályozni, hogy a belváros egyik utcája ismét felvegye Kossuth Lajos nevét.
A városi tanács ugyanakkor korábban már elfogadta, hogy a Hidegvölgy és a Csereerdő között épülő Belvedere lakópark utcái és sétányai európai fővárosok nevét kapják. A lakónegyed két főútját Bukarestről és Budapestről nevezték el, miután előzőleg a tanácsi határozatot előkészítő városházi illetékesek a magyar fővárosnak mindössze egy kis zsákutcát szántak. „Eredetileg a lakópark két főútját Bukarestről és Rómáról kereszteltük volna el. Azzal érveltem, hogy ha már Budapest egyik kerülete testvértelepülésünk, akkor ne mindössze egy kis zsákutcát nevezzünk el a magyar fővárosról. Ugyanakkor az is eléggé nevetséges lett volna, hogy a romák lakta hidegvölgyi putrik közelében a főutat Rómának hívják” – mondta el Bakos Levente. Az RMDSZ-es tanácsos által javasolt módosítást a román önkormányzati képviselők is támogatták. A testület arról is döntött, hogy az épülőfélben lévő Belvedere negyed közepe a Testvérvárosok Parkja nevet viselje.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Úttörő jelentés a kisebbségi jogok érvényesüléséről
"Legyünk mi a változás, amit látni szeretnénk a világban" – ez a mottója a marosvásárhelyi központtal működő Civil Elkötelezettség Mozgalomnak (CEMO), amelynek képviselői (Szigeti Enikő, Horváth Kovács Ádám és Szálasi Orsolya) tegnap délelőtt találkozásra hívták a sajtó képviselőit. A tájékoztatás során, amely látható ellenérzést váltott ki egyesekből, annak az árnyékjelentésnek az ismertetése volt a téma, amelyet a civil szervezet képviselői készítettek a kisebbségek helyzetéről összeállított országjelentés kapcsán.
Mivel Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, két év elteltével országjelentést kell leadnia a Charta előírásainak életbe ültetéséről. Az országjelentést az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala dolgozta ki és továbbította 2010 októberében a Charta titkárságának. A jelentésben az összes romániai kisebbség helyzetéről jobbára tárgyilagos hangnemben számolnak be, kivéve a magyar és a roma kisebbséget. A jelentésből kimaradt a magyar kisebbség történelméről szóló beszámoló, s a szerzők gyakran használják a fogyás, csökkenés szavakat e kisebbséggel kapcsolatosan – hangzott el Szigeti Enikő ismertetőjében.
Az országjelentéshez készített kiegészítő jelentésben a CEMO a Maros megyei magyarság nyelvhasználattal, kétnyelvűséggel kapcsolatos problémáira összpontosított. Az országos statisztikákat esettanulmányokkal, interjúkkal, a többéves terepmunka tapasztalataival egészítették ki. Mivel megítélésük szerint a Maros megyei magyarok nyelvi jogai a törvényi háttér ellenére két területen sérülnek a leginkább, a közigazgatás és az oktatás terén vizsgálódtak elsősorban.
Marosvásárhely nyelvi tájképéről megállapították, hogy a városközpontban levő 22 intézménytáblából mindössze hat kétnyelvű, s bár törvény szavatolja, a kétnyelvű utcanévtáblák elhelyezése a mai napig nem történt meg.
Az intézmények többsége nincs felkészülve a kétnyelvűségre. A szóbeli ügyintézés részben megvalósul, de a magyar nyelvű írásbeli kérvényre csak az intézmények egynegyede válaszolt, és sok esetben az ügyintézés teljes mértékben elakadt. A város ünnepi feliratai is csak a CEMO külön kérésére jelentek meg mind a két nyelven, a tanácsülések románul folynak.
Az oktatásügyben az iskolák hét százalékának a homlokzatán olvasható kétnyelvű felirat, s az iskolai folyosók sem mutatnak biztatóbb képet. Az anyanyelven való tanuláshoz való jog szempontjából a legrosszabb helyzetben a szakközépiskolák vannak, a Ion Vlasiu faipari szakközépiskolában a szaktantárgyakat csak román nyelven oktatják, s a magyar diákok nagyobb száma ellenére az igazgatóság és az iskolai adminisztráció is kizárólag román nemzetiségű személyekből áll – olvasható az árnyékjelentésben. Vannak tanintézmények, ahol a magyar tagozaton a kiegészítő és választható tantárgyakat román ajkú tanárok oktatják, s például a 2009-2010-es első beiskolázási terv sem biztosított elegendő helyet a nyolcadik osztályt végzett magyar diákoknak.
A CEMO képviselői az árnyékjelentésben, amely nem bírálni, hanem kiegészíteni szeretné az országjelentést, arra a következtetésre jutnak, hogy a romániai törvénykezés a magyar nyelv használatát illetően csak részben biztosítja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának a 8. és 10. paragrafusában előírt rendelkezéseket. Véleményük szerint központilag meghozott pontos jogi szabályozásra, jól kidolgozott stratégiára lenne szükség, hogy a kölcsönös tolerancia és tisztelet jegyében a vizsgált két területen ne maradjon esetleges és ne az intézményvezetőktől függjön, a kiegyensúlyozott kétnyelvűséget biztosító rendelkezések gyakorlatba ültetése. A jelentésben azt is megállapítják, hogy a Nyelvi Charta népszerűsítése csekély volt, s így Maros megyében sem az állami intézmények, sem a lakosság nincs tisztában a Nyelvi Charta előírásaival.
A hivatalos országjelentés kapcsán háromtagú csoport érkezik a napokban Bukarestbe, hogy a jelentést készítő Etnikumközi Hivatal és a kisebbségek képviselőivel találkozzék. Mivel a romániai viszonylatban úttörőnek számító árnyékjelentést is megkapták, március 14-én a bizottság német vezetője a szlovén és román tag kíséretében Marosvásárhelyre látogat, hogy a CEMO képviselőivel is megbeszélést folytassanak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Három Petőfi-szobrot is avatnak Maros megyében
Három Petőfi-szobrot avatnak az idén Maros megyében. Mindhárom szobor felállítását a Maros megyei RMDSZ 18 kerülete is támogatja.
Az első ünnepségre egy hónap múlva Segesváron kerül sor, ahol lényegében újjáavatják a költő néhány évvel ezelőtt, földcsuszamlás veszélye miatt eltávolított büsztjét. A nyáron a marosludasi magyarság is ünnepre készül, az év második felében pedig marosszentgyörgyi iskola elé kerül ki egy Petőfit ábrázoló alkotás.
Az RMDSZ 18 kerületi elnöke döntött úgy, hogy gyűjtést kezdeményez a segesvári büszt visszaállításáért, a későbbiekben pedig további anyagi támogatást nyújt a marosludasi és marosszentgyörgyi szobrok felállításához.
Elsőként előreláthatólag június elsején avatják újra a nemzet költőjének segesvári mellszobrát, melyet földcsuszamlás veszélye miatt az önkormányzat öt évvel ezelőtt eltávolított a városháza és várfal közötti kis parkocskából. A sokáig raktárban porosodó alkotás nem sokára új helyen, új talapzatra kerülhet. Dorin Dăneşan polgármester és Segesvár román többségű önkormányzata, ha néhány éves késéssel is, de betartotta ígéretét és a sokáig elhanyagolt, majd anyaglerakatként használt római katolikus templom melletti területet csinos kis parkká varázsolta, mely a tavaly óta a költő nevét viseli. A polgármester által javasolt új helyszínt a helyi szórványmagyarság nem csak elfogadta, de meg is kedvelte. Az RMDSZ kerületi elnökei által szervezett gyűjtésből a városháza által finanszírozott talapzatot készülnek bevonni gránitlapokkal.
A nyár folyamán Marosludason is szoboravatóra kerül sor. A Maros-híd mellett kialakított zöldövezetben már tavaly megépült a talapzat, azonban formai okok be nem tartására hivatkozva, a hatalomra kerülő balliberális koalíció megakadályozta a szobor tavalyi felavatását. Szintén az idén, de valamivel később kerülhet sor a marosszentgyörgyi alkotás köztérre való helyezésére. A község és az iskola vezetői azt szeretnék, ha a Petőfi-szobor a központban lévő tanintézet előtti kis zöldövezetet ékesítené. A szentgyörgyi magyarság már rég óta vágyik egy műalkotásra, amely Constantin Romanu-Vivu iskola előtt található szobrát „ellensúlyozná”. Ion Vlasiu alkotását a kommunista diktatúra utolsó hónapjaiban avatták, kiváltva ezzel az akkor még szinte színmagyar település nemtetszését. Romanu-Vivunak Felsőmarosmenti prefektusként magyarellenes szerepe volt az 1848-as forradalomban. Egy ideig az iskola is az ő nevét viselte.
Rendkívül nagyra értékelte a kerületi elnökök döntését Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke. A szervezet vezetője lapunknak nyilatkozva jelezés értékűnek nevezte az összefogást, még akkor is, ha egyetértett azzal a felvetésünkkel, miszerint egy szobor újjáavatását annak kellene fedeznie, aki eltávolította eredeti helyéről. „Egymásrautaltságunk tudatát erősíti, ami voltaképpen a Maros megyei magyarság és RMDSZ ereje. Mi valóban együtt lehetünk erősek, szórványban és tömbmagyar vidéken élők” – hangsúlyozta Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Országszerte érettebb diákok
Maros megyében is jobbak az eredmények
A fellebbezések elbírálása még hátravan, az ideiglenes érettségi eredmények azonban máris országos szintű javulást jeleznek a korábbi évek katasztrofális teljesítménye után. A romániai diákok 62,32 százaléka vette sikeresen az akadályokat, az átmenési arány Braila megyében a legmagasabb (74,17%), a második helyezett Kolozs megye (70,99%), azt Jászvásár, Suceava, illetve Buzau követi, leggyengébben az Ilfov megyei diákok teljesítettek.
Maros megyében szintén jobbak az eredmények a tavalyiaknál, amikor a diákok fele sem ment át a tudáspróbán. Ezúttal az óvások előtti eredmények szerint a vizsgázók 54,69 százaléka kapja meg az érettségi diplomát. Az idei végzősök 59,62 százalékának sikerült az érettségije, a középiskolát korábban végzett diákok viszont jóval gyengébben teljesítettek, esetükben mindössze 32,82 százalékos az átmenési arány. A marosvásárhelyi Egyesülés középiskolában minden diák sikeresen érettségizett, a Papiuban 97,29, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban 95,48 százalékos az átmenési arány. A megye leggyengébben teljesítő tanintézményének a Ion Vlasiu Iskola-központ számít, egyedül itt nem érte el az 5 százalékot a sikeresen vizsgázottak száma.
A jobb eredményekhez egyesek szerint az is hozzájárulhatott, hogy idén a román nyelv és irodalomból megszervezett írásbeli vizsgán az oktatás profiljától függően két különböző tételsort kellett a diákoknak megoldani: az elméleti líceumok filológia és társadalomtudományok osztályainak és a hivatás (vokacionális) profilú középiskolák pedagógiai osztályainak tanulói nehezebb, az elméleti líceumok reál osztályaiba, a szakközépiskolákba, illetve a hivatás profilú középiskolák nem pedagógiai osztályaiba járt diákok egy könnyített feladatsorral küzdöttek meg. Anyanyelvből egységes volt a tételsor, matematikából viszont a matematika-informatika osztályok, a természettudományi osztályok, a szakközépiskolák, illetve a pedagógusképző osztályok diákjainak más-más feladatokat kellett megoldaniuk.
Az eredményeikkel elégedetlen diákok tegnap 16 óráig nyújthatták be fellebbezéseiket, az újrajavítások utáni végső eredményeket július 12-én, pénteken függesztik ki a tanintézetekben.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar kilencedik osztályok szűnhetnek meg Maros megyében
Veszélyben a szórványban a magyar oktatás – kongatta meg a vészharangot keddi közleményében a Maros megyei RMDSZ.
A tájékoztatás szerint a kilencedik osztályok beiskolázását elemezve egyrészt kitűnik, hogy a szakoktatás iránt nincs kellő érdeklődés a magyar diákok körében, az alacsony létszámú jelentkezés miatt osztályok szűnhetnek meg. Másrészt az ellehetetlenülő osztályindítás révén történő átcsoportosítás miatt Szászrégenben és Segesváron veszélybe kerül a középiskolai szintű magyar oktatás.
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes közlése szerint összesen 259 hely maradt betöltetlen a Maros megyei magyar tannyelvű kilencedik osztályokban. „Főleg a szakközépiskolákban alacsony a jelentkezők létszáma, pedig igyekeztünk a különböző szakmai képesítéseket nyújtó osztályokban is biztosítani a magyar nyelven tanulás lehetőségét” – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Segesváron a Mircea Eliade líceum matematika-informatika szakán a 29 helyből 17 maradt betöltetlen; Szászrégenben összesen 22 helyet nem töltöttek be, a Lucian Blaga líceum turizmus szakán 13, a Petru Maior Elméleti Líceum matematika-informatika szakán 9 hely maradt betöltetlen; Nyárádszeredában a Bocskai István líceumban összesen 42 üres hely maradt, a kereskedelmi szakon 14, a természettudományi szakon 16, a mechanika szakon 12 hely maradt betöltetlen; Erdőszentgyörgyön 33-al kevesebben jelentkeztek a helyi Szent György líceumba, a filológia szakon 13, a higiénia szakon 20 hely maradt betöltetlen; Szovátán a Domokos Kázmér líceumban 19 hely maradt betöltetlen, 17 a társadalomtudományi szakon, 2 a kereskedelmi szakon; Sáromberkén az élelmiszeripari szakon 29 helyből 16 maradt betöltetlen.
Marosvásárhelyen 110-el kevesebben jelentkeztek a szakközépiskolákba, a Constantin Brâncuși líceum építészeti szakára a meghirdetett 58 helyre 15-ön jelentkeztek, a Ion Vlasiu líceum famegmunkálási szakán meghirdetett 29 helyre mindössze 10-en jelentkeztek, az Emil Dandea líceum vegyészeti szakára 13-an, a környezetvédelmi szakára 8-al kevesebben, az Avram Iancu líceum textil és bőrmegmunkálási szakára 5-el kevesebben, a Traian Vuia líceum elektrotechnika-automatizálás szakára 12-en, a mechanika szakára pedig 2-vel kevesebben.
„Sajnos az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel 15 fős létszám alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, mert megszűnhet például a faipari líceumban a magyar kilencedik osztály, de még nagyobb a veszély a szórvány vidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol az alacsony jelentkező létszám miatt megszűnő osztályokból nincs más olyan magyar tannyelvű osztály, ahova áthelyezhetnénk a diákokat” – nyilatkozta Illés Ildikó.
Maszol.ro

Konganak a szakiskolai osztályok
Kérdéses a segesvári magyar kilencedikesek sorsa
A Tanügyminisztérium által közzétett adatok szerint Maros megyében az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium matematika-informatika osztályába való bejutásért kellett leginkább megharcolniuk a jövendő kilencedikeseknek, itt a legutolsóként felvett diák médiája 9,57 volt. A magyar tannyelvű osztályok közül a Bolyai Farkas Elméleti Líceumé az első négy hely, az utolsó bejutási jegy, 9,19 a nagy múltú tanintézet egyik természettudományok osztályában volt a legmagasabb, a társadalomtudományok osztályban 8,71-es, a másik természettudományok osztályban 8,68-as, a matematika- informatika osztályban 8,12-es média szerepel a felvett diákok névsorának végén. A Bolyai líceumot a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum magyar tagozatú társadalomtudományok szakos osztálya követi, itt 8,12 volt az utolsó bejutási jegy, az Egyesülés Főgimnázium idén indított magyar tagozatú matematika-informatika osztályában 7,90-es médiával vették fel az utolsó diákot. Megyeszinten a marosvásárhelyi Traian Vuia technológiai líceumban a leggyengébb, 3,70-es az utolsó bejutási jegy.
Maros megyében 3941 diák vett részt az elosztásban, közülük mindössze tízen maradtak az első forduló után beiskolázatlanul. A megye középiskoláiban összesen 4814 helyet hirdettek meg, 873 maradt betöltetlenül, ebből 259 a magyar tagozaton. Marosvásárhelyen az Egyesülés Főgimnázium újonnan induló magyar matematika-informatika osztályában minden hely betelt. A megyeszékhelyen a szakiskolai osztályok bizonyultak népszerűtlennek a magyar diákok körében. A Constantin Brâncusi (építészeti) szakközépiskolában két magyar osztály indítását tervezték, de a magyar tagozatra összesen 15 diák jelentkezett, 43 hely üresen maradt. Az Emil Dandea technológiai líceum magyar tagozatú kémia szakos osztályában 16, a Ion Vlasiu (faipari) szakközépiskola magyar osztályában 19 hely maradt üresen, ezt az osztályt mindössze tíz diák választotta. A szakiskolai oktatást magyar osztályokban is biztosító tanintézetek közül a Gheorghe Sincai Iskolacsoportban teltek be a helyek. Az Elektromaros technológiai líceum magyar osztályaiban sem maradt üres hely – tájékoztatott Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, akitől azt is megtudtuk, hogy a vidéki magyar oktatást illetően Segesváron a legnehezebb a helyzet, a Mircea Eliade Líceum matematika-informatika szakos magyar osztályába ugyanis mindössze 12 diák iratkozott, és, ha őszig nem változik a helyzet, nem tudnak majd szülővárosukban anyanyelvükön tanulni a segesvári magyar kilencedikesek. A szovátai Domokos Kázmér középiskola magyar társadalomtudományok osztályában még 17 diáknak lenne hely, az erdőszentgyörgyi Szent György technológiai líceum két magyar osztályában 17, illetve 20, a szászrégeni Lucian Blaga technológiai líceum természettudományok osztályában 16 betöltendő hely maradt, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum turizmus szakán, magyar tagozaton 13 diákot várnak még. Azokban az osztályokban, amelyekben iskolakezdésre nem lesz meg a tizenöt fős diáklétszám, a törvény értelmében nem lehet osztályt indítani. A beiskolázatlanul maradt diákok tegnaptól július 22- éig, hétfőig választhatnak a betöltetlenül maradt középiskolai helyekből, a második számítógépes elosztásra 25-én, jövő csütörtökön kerül sor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar szobrászat Erdélyben
Nem az aggodalmas nemzetiségi önmeghatározási kényszer okán szerepel címünkben a „magyar”: a történelmi hűség kötelez a kiemelésre, miszerint egész középkori művészetünk névtelen szoborfaragói magyar mesterek voltak, sőt a 13–16. századi kolozsvári, nagyváradi, gyulafehérvári és csíki kőfaragó műhelyek talán magyarországi építkezéseknek is dolgoztak; s noha a Kolozsvári testvérek, Márton és György európai érvényű (ám majdnem nyomtalanul elpusztult) életműve után, az 1373-as Szent György-lovasszobor térplasztikai forradalmát követően majd négyszáz évig nem találkozunk más, hasonlóan jeles magyar művésznévvel (jeles művekkel azonban igen), a barokkban jeleskedő Hoffmayer Simon, Nachtigall János és Schuchbauer Antal német neve mögött a 18. századi magyar plasztika képviselői rejtőzködnek; a folytonosság pedig a 19. századi s az egész egyetemes magyar szobrászatra jellemző visszaesést követően (Csűrös Antal s a reformkortól megélénkülő építkezések épületplasztikai szükségleteit kiszolgáló mesteremberek tevékenységében, mégis, nyilvánvalóan) megszakí(tha)tatlan az első világháborúig. Attól kezdve napjainkig az erdélyi magyar szobrászat felívelése páratlan jelenség az azonos sorsú közép-európai régióban.
Ezenközben virágzik egy német jellegű, szász középkori, majd újkori szobrászat, egészen a második világháború után a romániai művészeti főiskolákon végzett, de a hetvenes évektől kivándorolt nemzedékig (olyan kiváló alkotószemélyiségekkel, mint például Ingo Glass és Peter Jacobi). S ugyancsak a 20. században, az előző századok névtelen, népi-naiv templomépítő faragómestereinek az utódai „az erdélyi román szobrászat” tanulmánycímre sarkalló (de tudomásunk szerint ugyancsak meg nem írt, meg nem rajzolt) vonulattal gazdagítják az egyetemes román és persze az „egyetemes erdélyi” plasztikát. (Csupán jelzésként említenénk a ma már klasszikusoknak számító, alapító személyiségek közül Romul Ladea, Ion Vlasiu és Cornel Medrea nevét.)
A téma („magyar szobrászat Erdélyben”) azonban ennél is összetettebb, ha arra gondolunk: hány erdélyi születésű tehetség kereste boldogulását az 1920 utáni nyolcvan év alatt Magyarországon (például Borsos Miklós, Dabóczy Mihály, Megyeri Barna), Bukarestben (például Fekete József, Balogh Péter és mások) vagy messzebb külföldön (például Borbereki Kovács Zoltán, Étienne Hajdú István, Kemény Zoltán, bukaresti évei után Román Viktor és mások); mert akkor ezek az életművek miként kapcsolódnak az erdélyi szobrászat fejlődési-állapotbeli mozzanataihoz, kell-e kapcsolódniuk s miért, illetve: az egész huszadik századi regionális esemény- és stílustörténet mennyiben érdekes az egyetemes s ezen belül az összmagyar szobrászat képe, alapvető értékei, tendenciái szempontjából.
Végül: a „semmitmondó”, kincstárinak tűnő címadás és kérdésfelvetés már csak azon egyszerű oknál fogva is indokolt, mert az erdélyi magyar szobrászat – Romániában található. S könyvnek tervezett tanulmányom jelenlegi, inkább csak tematizáló, vázlatjellegű változatában megállapításaim és kijelentő mondataim is elsősorban kérdéseknek tekinthetők, még ha a kérdőjelekkel igyekszem is takarékoskodni. Ebben a változatban mindenképpen a 20. századi s kiemelten az utolsó fél évszázad, tehát a kortárs erdélyi szobrászat jelenségeit, problematikáját szeretném érinteni. Az előzmények, a művészettörténeti háttér azonban oly gyönyörű, hogy sajnálom kikapcsolni a reflektort, mielőtt esetleg velem tartó olvasóim figyelmét néhány pillanatra erre ne irányítanám.
Az erdélyi művészettörténet legkiválóbb kutatói, az alapművek szerzői – Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Entz Géza, László Gyula, Keöpeczi Sebestyén József, Bíró József, B. Nagy Margit, Dávid László, Kovács András stb. – elsősorban az építészeti örökség emlékanyagát és stílustörténeti mozzanatait vették számba, tárták fel, rendszerezték és elemezték. A szobrászat, a festészet s az iparművészet többnyire csupán az alapkutatásokkal elválaszthatatlanul összefüggő témaként szerepel műveikben; illetve a gazdag egyházi festészet (freskók, szárnyas oltárok, festett mennyezetek stb.) nagyobb hangsúllyal, különösen Kelemen Lajos és László Gyula esetében. Nem azért, mert nem szándékoztak volna például a szobrászat történetével is foglalkozni, hanem mert az épített hagyaték kutatása, a leletmentés- és feldolgozás (esetleg helyreállítás) mindig sürgős volt, s ha ennyi nagy tekintélyű szakember is alig tudta az évszázadokon át örökké tragikus történelmi események romjaiból kimenteni a művészettörténeti rekonstrukcióhoz szükséges elemeket, akkor a plasztikai tevékenység majd évezredes történetének a kutatására is egy-két „egész embernek” kellett volna, kellene életét áldoznia. (Ez egyébként nem „erdélyi elmaradottság és adósság”, hiszen magyarországi viszonylatban is csak egy-egy korszaknak, műcsoportnak, vonulatnak vagy személyiségnek volt/van ilyen érdeklődésű kutatója, s például éppen a 20. század szobrászati képe sem állt össze egyetlen antológiává.)
Magam is csupán elindultam az eddigi erdélyi szakirodalom szobrászati vonatkozásainak az összesítése felé, de egy-egy idézet fénye máig meghatározza tájékozódásunkat:
Entz Géza: „A középkori művészetben a szobrászat és festészet különösen vidéki műemlékeknél, nem tekintve a szárnyas oltárokat, szinte kizárólag az építészettel kapcsolatban jelenik meg. Kiváltképpen a plasztika veszíti el önállóságát, és alig emelkedik túl az építészeti díszítés keretein.”1
Balogh Jolán: a Kolozsvári testvérek, „Márton és György […] művészete a jövő fejlődés irányát jelző, úttörő jelenség. Azok a problémák, melyekkel ők foglalkoztak: az álló alak, az ágaskodó lovas és a lépő lovas szobrászi megfogalmazása a renaissance legfőbb problémái lesznek a következő századokban.” „Az emlékek hosszú során figyelhettük meg […] a renaissance formák meghonosodását […] és e folyamatban a helyi mesterek formafelfogásának mind erősebb megnyilvánulását. Mennyi logika és mennyi ízlés mutatkozik mindkét irányú átformálásban! Mennyire érzékenyek voltak a helyi mesterek a múlt hagyományai iránt, és ugyanakkor mily nagy fogékonyságot tanúsítottak az új stílussal szemben.”2
B. Nagy Margit: „Ha Kolozsvár város levéltárának áttekintése után a barokk mesterkörről az eddigieknél valamivel többet is tudtunk mondani, nem tagadhatjuk, hogy mestereink tevékenységével kapcsolatosan még sok kérdőjel meredezik a kutató előtt. […] Azonban világosan kitűnik, hogy a XVIII. század folyamán Kolozsváron valóban jelentős mestergárda alakult ki, mely a század vége felé haladva mindinkább kiterjesztette hatáskörét a távolabbi vidékekre is.”3
Bíró József: „Erdély klasszicista kori szobrászata az előző korszakokhoz képest hanyatlást mutat; a barokk kor nagy mestereihez fogható művészt nem ismerünk. Alig egynehány szobrász nevét hozta felszínre a kutatás, ki Erdélyben született, s itt is dolgozott, de műveik értéke sem emelkedik az átlag fölé; a jelentősebb feladatokat jórészt külföldi mesterek kapják.”4 (A Kolozsváron 1883-ban megnyílt első csoportos erdélyi képzőművészeti kiállítás anyagában egyetlen szobrászati mű sem szerepelt.)
A romanika, a gótika, a reneszánsz és a barokk ismeretlen (de a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a korabeli építészettel egyenrangú műveket létrehozó) szobrászai sorának névtelenségét oldja fel a 19. és 20. század fordulóján Köllő Miklós (Gyergyócsomafalva, 1861 – Budapest, 1900), aki alig lép be a 20. századba, máris távozik, Istók János (Bácsfalu, 1873 – Budapest, 1972), akinek egyetlen szobrát sem állították fel idehaza, és Kolozsvári Szeszák Ferenc (Kolozsvár, 1881 – Arad, 1919), tünékeny, rövid élete alatt reánk hagyva a nagyszalontaiArany Jánost a Csonkatorony falán.
Már-már úgy tűnik, hogy az 1867-es kiegyezés s a magyar állami újjászületés nyomán sarjadt szellemi-közművelődési önrendelkezés hulláma Erdélyben is kiegyenlíti a nemzeti összetartozás plasztikai kifejezése terén évszázadok alatt felhalmozódott adósságokat: Kolozsváron 1902-ben felavatják az egész magyar nyelvterület legszebb Mátyás király-szobrát, s ugyancsak Fadrusz János Wesselényi-emlékművét meg Tuhutum-oszlopát Zilahon, Köllő Miklós segesvári szobrával (ma Kiskunfélegyházán) megszületik az első hiteles Petőfi, marosvásárhelyi Kossuthjával és Margó Ede 1907-ben Nagyváradon felállított Szacsvay-emlékművével pedig talán itt is elkezdődne az egész Kárpát-medencét behálózó szabadságharc-emlékművek kultusza. A trianoni békeszerződés azonban túl magas küszöböt állított e folyamatok útjába ahhoz, hogy az erdélyi társadalom érvényesíteni tudta volna igényeit a történelmi és kulturális identitását erősítő emlékhelyek kialakítására, s hogy az erdélyi városok is a „szobrok városaivá” válhattak volna, mint a magyarországiak, éppen az első világháborút követő évektől kezdve.
És mégis, néhány „nagy kezdeményező”, Gallasz Nándor (Temesvár, 1893 – Temesvár, 1949), Szervátiusz Jenő (Kolozsvár, 1903 – Budapest, 1983), majd Fekete József (Vajdahunyad, 1903 – Nagyvárad, 1979), Izsák Márton (Galócás, 1913), Kós András (Sztána, 1914), valamint néhány lelkes, szorgalmas kismester, például Sarkadi Sándor (Dobra, 1887 – Szatmárnémeti, 1959), Szabó Vera (Kiskunfélegyháza, 1890 – Kolozsvár, 1966), Vágó Gábor (Belényes, 1894 – Szeged ?), Csapó Sándor (Szabadka, 1913 – Szatmárnémeti, 1979) és mások két világháború közötti, áthidaló-közvetítő tevékenysége nyomán 1945 után megtörténik „a nagy robbanás”, egy olyanplasztikai kultúra kibontakozása, amelyben az évszázadokon át halmozódó mesterség-, anyag- és formatapasztalat, a háziipar és a népi tárgykultúra szűk lehetőségeibe fojtott alkotó lelemény és önkifejező kényszer igazolódott s találta meg végső értelmét.
E „robbanás” jelentőségét, méreteit és minőségi mutatóit egyelőre (jelen tanulmány keretében) pusztán egy névsor tényszerű közreadásával idézném fel; akik valamennyire jártasak az elmúlt ötven év művészeti-kiállítási életében, csupán egy név olvastán is fel tudják idézni a hozzá kapcsolódó művészi élményeiket; a kevésbé tájékozottak számára pedig talán éppen a „mennyiségi mutató” kelthet érdeklődést a téma iránt. A fentebb említett „nagy kezdeményezőket”, akiknek a munkássága természetszerűen átnyúlik a második világháború utáni időszakba (sőt ekkor kulminál), nem vettem fel ebbe a felsorolásba, de az életkori, nemzedéki időrendet következetesen érvényesítem:
Orgonás András (Urgendotte-Michigan, USA, 1909 – Temesvár, 1990)
Kósa Huba Ferenc (Losonc, 1910 – Kolozsvár, 1983)
Benczédi Sándor (Tarcsafalva, 1912 – Kolozsvár, 1997)
Csorvássy István (Szászrégen, 1912 – Marosvásárhely, 1986)
Szobotka András (Temesvár, 1916 – Temesvár ?)
Balaskó Nándor (Érszalacs, 1918 – Tauberbischofsheim, 1996)
Márkos András (Kolozsvár, 1919 – Kolozsvár, 1972)
Vetró Artúr (Temesvár, 1919 – Kolozsvár, 1992)
Balogh Péter (Micske, 1920 – Bukarest, 1994)
Timár Margit (Livezény, 1923 – Brassó, 1995)
Löwith Egon (Kolozsvár, 1923)
Szederjesi András (Nagymedesér, 1926)
Orbán Áron (Boldogfalva, 1927 – Székelyudvarhely, 1978)
Puskás Sándor (Kolozsvár, 1928)
Nagy Géza György (Sajószentandrás, 1928)
Kulcsár Béla (Marosvásárhely, 1929 – Marosvásárhely, 1976)
Székely József (Erdőszentgyörgy, 1929)
Gyerkó Mária (Rákos, 1930)
Szervátiusz Tibor (Kolozsvár, 1930)
Kondrák Károly (Újszentanna, 1930)
Tirnován Ari-Vid (Segesvár, 1933)
Németh Antal (Sepsibükszád, 1933)
Lőrincz Lehel (Türe, 1933)
Hunyadi László (Dombó, 1933)
Tőrös Gábor (Torda, 1934)
Bálint Károly (Lőrincfalva, 1934)
Korondi Jenő (Marosvásárhely, 1935)
Farkas József (Nagysármás, 1936)
Péterfy László (Nyárádselye, 1936)
Orlowski-Balogh Edit (Topánfalva, 1936)
Demeter Vilmos (Mezőzáh, 1936)
Venczel Árpád (Korond, 1937)
Román Viktor (Homoródszentmárton, 1937 – Saron-sur-Aube, 1995)
Szakáts Béla (Székelyudvarhely, 1938)
Jecza Péter (Sepsiszentgyörgy, 1939)
Kotsis Nagy Margit (Csíkszereda, 1939)
Gyenge Imre (Középajta, 1939 – Nagyszeben, 1986)
Gergely István (Csíkkozmás, 1939)
Kovács Ernő (Marosvásárhely, 1940)
Fekete Jozefina (Gyulafehérvár, 1941)
Suba László (Makfalva, 1941)
Dienes Attila (Marosvásárhely, 1942)
Kádár Károly (Tancs, 1943)
Váró Márton (Székelyudvarhely, 1943)
Lugosi László (Zilah, 1944)
Ferencz Ernő Lajos (Csíkszereda, 1944)
Krupiczer Antal (Kapnikbánya, 1944)
Kiss Levente (Gyergyóalfalu, 1944)
Baróthy Ádám (Marosvásárhely, 1945)
Zagyva László (Bayerisch Eisenstein, 1945)
Petrovits István (Kökös, 1945)
Domokos Lehel (Avasfelsőfalu, 1945)
Tornay Endre András (Zetelaka, 1946)
Burján Emil (Gyergyószentmiklós, 1947)
Balázs János (Nagybánya, 1947)
Várvédő István (Nagybánya, 1947)
Benczédi Ilona (Korond, 1948)
Kocsis Előd (Abafája, 1948)
Vetró András (Temesvár, 1948)
György Albert (Lövéte, 1949)
Bocskai Vince (Szováta, 1949)
Bodó Levente (Lövéte, 1949)
Rozsnyay Béla (Marosvásárhely, 1949)
Adorjáni Zoltán (Szászrégen, 1949)
Adorjáni Endre (Kolozsvár, 1950)
Dóczy András (Csíkszereda, 1951)
Robotos Júlia (Bukarest, 1951)
Vincefi Sándor (Bukarest, 1952)
Horváth Ödön (Marosvásárhely, 1953)
Miholcsa József (Marosvásárhely, 1953)
Egyed Judit (Nagyvárad, 1954)
Gyarmathy János (Nyárádszereda, 1955)
Székely János Jenő (Kolozsvár, 1956)
Ercsei Ferenc (Szászrégen, 1956)
Nagy Ödön (Marosercse, 1957)
Kovács Géza (Marosvásárhely, 1958)
Lakatos Pál (Kispeleske, 1960)
Vargha Mihály (Kézdivásárhely, 1961)
Kocsis Rudolf (Köröskisjenő, 1963)
Sánta Csaba (Szováta, 1964)
Kolozsi Tibor (Gyergyóditró, 1965)
A leltárak üdvös voltáról. Mindenképpen fontosak számunkra a leltárak, mert állandóan veszteségeink, hiányaink vannak, és nem minden veszteséglista tételei, értékei fejezhetők ki valutában. Azt például természetesnek tartjuk, hogy a művészeti múzeumok, a múzeumok képtári részlegei, a köz- és magángyűjtemények fenntartása és működtetése elképzelhetetlen leltárkönyvek és a műtárgyakról készült „személyi lapok”: a kartonok nélkül. Értékőrzőbb pénznemekkel megáldott országokban a szakmailag felbecsült érték megjelölése sem hiányzik ezekből a kimutatásokból.
Nekünk a köztéri (bel- és kültéri) plasztikai művekről azonban nincs leltárunk, vagy csak esetenként tartják nyilván értéküket. Tehát a legsürgősebben számba kell vennünk, hogy a már említett, 1914 előtti térszobrainkon kívül vannak-e és hol állnak még a helyükön, esetleg más helyszínen művészi értékű emlékművek ebből az időszakból. Ha csak áthelyezték őket (urbanisztikai rendezés, útépítés vagy a többségi nemzeti ideológia érvényesítése okából), azt is nyilván kell tartanunk és figyelemmel kísérnünk további sorsukat. Zala György aradi Szabadság-emlékműve már „szabadlábon” várakozik újbóli felavatására; Gyergyócsomafalva pedig már megtisztelte szülöttjét, Köllő Miklóst a hajdani Kossuth-szobor másával, amelyet Sánta Csaba öntött bronzba a megőrződött makett felnagyításával. Ezeknél a példáknál sokkal jellemzőbb sajnos az itt következő három megrázó idézet az első világháború előtti köztéri emlékművek sorsáról. Kölcsey Ferenc szobrát 1897-ben leplezték le Nagykárolyban. „A kispiac mellett, a Károlyi-kert kapuja előtt terült el a nagyvásártér, mindjárt a kastélykert után. A gyönyörű parkhoz kapcsolódott az a kis kert, amelyben a szobrot felállították. A költő fedetlen fővel ül egy karosszékben. […] A talapzaton egy táblán a Himnusz egy versszaka volt bevésve. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrát Kallós Ede mintázta meg, ércbe Párizsban öntötték. […] A harmincas években (1936?) a »Vasile Lucaciu« líceum félrevezetett diákjai egyik éjjel (a rendőrség »éber« felügyelete mellett) lefejezték, majd a megcsonkított szobrot a városháza pincéjébe vitték le. Az 1940-es bécsi döntés után a Regátba távozó városi adminisztráció, jogtalanul, a város tulajdonát képező szobor maradványait magával vitte, és valahol beolvasztották.”6 „A Kőkereszt városunk egyik legrégibb műemlék értékű keresztje. A róla elnevezett téren áll. […] 1760–1790 között állították fel. […] Az 1959-es év egyik éjszakáján kegyetlen kezek talapzatáról eltávolították és ismeretlen helyre hurcolták a régi keresztet. Nyoma veszett. […] 1992 tavaszán a Római Katolikus Plébánia kérésére Tamás István székelyudvarhelyi neves kőfaragó mester díjmentesen faragta ki terméskőből a Kőkereszt ma is látható változatát.”7 „1923-ban eltávolították Kossuth, Bem és II. Rákóczi Ferenc szobrát, a Petőfi-oszlopon lévő domborművet, majd 1923-ban felállították az Ismeretlen Katona, 1924-ben a latinitás (Lupa capitolina), 1930-ban Avram Iancu szobrát…”8
A rendszerváltás óta megjelent, egyébként nagyon hasznos útikalauzok, kalendáriumok, „séták” szövegeiből valósággal ki kell mazsoláznunk a köztéri emlékművek előfordulását, adatait (ha egyáltalán helyet kapnak bennük), de egyik általam ismert kiadványban sem szerepelnek külön fejezetként.
Mielőtt az általunk óhajtott és elkezdett térszobrászati kataszter elkészülne, azt máris leszögezhetjük: a 19. század közepétől az első világháborúig terjedő időszak történelmi, irodalmi, kulturális és vallási jellegű emlékművei elsősorban nem a térplasztika ágazati-szakmai-művészeti problémáinak a kivetülései és megoldásai, tehát nem a szobrászat néz szembe bennük önmagával, hanem a társadalom tart tükröt lelkiismerete elé. (Ez a jelenség, persze később, 1990 után, amikor erre újra lehetőség nyílik – megismétlődik, de ezt a „tiszteletadást” már „saját kezűleg” celebrálhatja; a feladatot elvégző erdélyi szobrász kezét pedig már nem kötik ideológiai vagy politikai feltételek, s képzeletét a 20. századi európai szobrászat tapasztalatai vezérlik.) Tehát „olyan művészeti ág termése, teljesítménye feltáratlan, amelynek alkotásai a nagy nyilvánossághoz szólnak, s amely művészeti ág alapvető jellemzője – léte, tartalma, kifejezése és hatótere révén – a közösségi jelleg s ugyanígy a viszonylagos állandóság”.9
Amikor átlépjük a bűvös 1920-as „határt”, ez a közösségi ösztönzés is megbénul, meg kell bénulnia, hiszen még a világháborúban elesett halottjainknak sem állíthatunk jelet, akik éppen az új államhatalmat beiktató szövetségesek ellen harcoltak. Templomok belső vagy külső falán, cintermeiben, temetőkertjeiben elhelyezett emléktáblákkal s főleg falun róják le kegyeletüket az élők, a megcsonkult családok a helység hősi halottjai iránt.
Pedig éppen ez az esemény s majd a második világháború eleven emléke az, ami újabb s minden eddiginél erősebb közösségi igényt támaszt köztéri emlékhelyek kialakítására, s ennek a két fellobbanásnak az energiája ragadja magával a magyarországi szobrászatot egy általános stiláris megújulás távlatai felé (persze nem elsősorban a világháborús emlékművek vonatkozásában), hiszen már korábban is, de főleg a centenáriumi (1848–49, Petőfi), millecentenáriumi (honfoglalás) és millenniumi (államalapítás, Szent István, kereszténység felvétele) események aktualitását meghaladó plasztikai jelek egész sora emelkedett ki a földből azokban az években, amelyek – akármi lesz a szobrászat mint művészeti ág sorsa az elkövetkezendőkben – a magyarság számára mindig meggyőzőbben fogják az együvétartozást, a világ számára pedig a magyar nemzeti karakter megérzését szolgálni, mint a változó szemléletű történelemkönyvek, a szépségversenyek vagy a szakácsművészeti bemutatók.
A kontraszt érzékeltetése végett azt mondhatnánk, hogy reánk, az erdélyi magyar társadalomra meg éppenséggel a jeltelenség lesz a jellemző az utókor számára, ha csak a trianoni békeszerződés utáni két évtizedet tekintenénk mérvadónak.
De a sommázás még így sem indokolt, ha a két világháború közötti időszak (ismétlem: egyelőre még szerző előtt is homályban lappangó) szerény terméséből csupán például a korszak egyetemes magyar szobrászatát tekintve is az újító, iskolát teremtő személyiségek közé tartozó Szervátiusz Jenő csíkmenasági világháborús emlékművét (kő, 1939) vagy Gallasz Nándor domborművét emeljük ki, amely a hajdani temesvári Munkásotthon homlokzatát díszíti (kő, 1925), és a volt Iparkamara számára faragott Négy évszak allegorikus figuráit.10
Félek ugyan a riasztó eredménytől, de akárcsak az 1920 előtt avatott köztéri szobrok esetében, a két világháború közötti korszak termésének a teljes felmérése is olyan feladat, amely nem tűr halasztást.
Hiszen az nemcsak művészettörténeti, hanem legalább olyan mértékben társadalomlélektani és nemzetiségtörténeti (nemzetrésztörténeti) jelenség és adalék, hogy míg a Trianont követő bénultság egyik pillanatról a másikra radikálisan elvágta a Kárpát-medenceszerte megindult szoborállítási folyamatot, addig az 1940–1944 közötti „visszaállítás”, illetve a közterek művészi elfoglalásának új hulláma továbbgyűrűzött a háborút közvetlenül követő években is, egészen addig, amíg a Magyar Népi Szövetség politikai befolyása védelmet nyújtott a zsenge és rövid életű erdélyi demokrácia keretei között kibontakozó nemzetiségi közművelődés számára. Ez a helyzet gyakorlatilag 1944–1960 között kedvezett az emlékművek születésének, s ekkor is, újra, elsősorban a közigazgatási, közhangulati tényezőktől viszonylag távolibb, függetlenebb vidéki, községi és főleg homogén etnikai környezetben.
Tulajdonképpen még a háború alatt, 1943–44-ben készíti el Bandi Dezső a helybéli ácsokkal közösen, farönkökből és faszobrokból komponált abásfalvi és ravai háborús emlékműveket.11Ugyancsak 1943-ból való a Marosvásárhelyről elszármazott Dabóczy Mihály trachitból faragott Kőrösi Csoma Sándora a várkertben. 1947-ben pedig a „kisszobrász” Benczédi Sándor még monumentalistaként lép az erdélyi művészet színpadára a mezőteremi Benkő-síremlékkel és az ugyancsak világháborús emlékhely gyanánt szolgáló, de máig érvényes tartalmi és formai üzenetet hordozó, korondi Falu-emlékkővel.
Az ötvenes évek „legnagyobb” szobrászati eseményei a Budai Nagy Antal parasztfelkelése emlékművének avatása 1957-ben Bábolna hegyén, amelynek domborművű kompozícióját Kós András faragta kőbe, valamint Izsák Márton – Csorvássy István közös Bolyai-szobra. (Pontosabban: Bolyai János és Bolyai Farkas szobra, Marosvásárhely, 1956–57). Ady Endre születése nyolcvanadik évfordulójának köszönhetően (amelyet még hivatalos, országos megemlékezések kísértek, „törvényesítettek”) Nagyváradon (Vetró Artúr, 1960) és Zilahon is (Balaskó Nándor, 1957) mellszobrot állítanak az emlékét őrző múzeum, illetve hajdani iskolája elé. 1958-ban Kulcsár Béla kitűnő Dózsa György-feje kerül a sepsiszentgyörgyi textilművek kultúrháza előtti parkba; ez annál fontosabb mozzanata témánknak, mert éppen Kulcsár tekinthető az 1944 utáni erdélyi magyar monumentális köztéri szobrászat első meghatározó személyiségének, egy olyan térplasztikai nyelv kezdeményezőjének, amely rövid és tragikus pályájának minden állomásával – 1961: Ajtay Éva síremléke (márvány, életnagyság); 1967: Ijásznő (bronz, 350 cm); 1974: a színház tér térkompozíció (bronz, 170 x 500 x 67 cm); 1975: Szárhegyi Madonna (travertin, 150 x 265 x 100 cm) meg a Pillangó (ugyancsak a gyer-gyószárhegyi szoborparkban, márvány, 40 x 35 x 45 cm) és 1976-ban, halála évében: az agyagfalvi székely nemzetgyűlés és az 1848-as felkelés emlékműve, amelyet végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában állítanak fel 1990-ben – közelebb vitt a kilencvenes évek feladataihoz. Kulcsár úttörő szerepéhez csupán Tőrös Gábor hetvenes évekbeli műveinek a modernsége mérhető, különösen a nagybányai közigazgatási palota belső terét díszítő kompozíciója (bronz, 1975), az 1978-ban készült, sportcsarnokbeli Tornászlány és a csíkszeredai Jégpalota előtti térben álló, inox acéllemezből hegesztett Jégkorongozók. (E tanulmány írása közben kaptam kézhez legújabb, fantasztikus munkájának, az Axis Mundi című bronz „pillérszobrának” a fotóját, amely a nagybányai villamossági Vállalat belső terét díszíti. Magassága 350 cm.)
Még ha lassanként modorossá válik is állandó elhárító gesztusom, újra le kell írnom: e vázlat keretében csak az elvégzendő elemzések kulcskérdéseit s az egész tematika kiinduló pontjait jelezhetem. Kihagyva tehát a közbenső műveket és jelenségeket, egy újabb (de ugyancsak megszakadt) vonulatra hívnám fel a figyelmet: a Szervátiuszok munkásságára. Szervátiusz Tibor az 1967-es évben készült szamosúj-vári szökőkúttal (réz) és a kolozsvári Magyar Színház előcsarnokában elhelyezett Móricz Zsigmond-mellszoborral éppen csak elkezdi az 1972-től Magyarországon folytatott, rendkívül termékeny belső és külső téralakító szobrászi pályáját; viszont az ő segítsége nélkül nem születhetett volna meg Szervátiusz Jenő két irodalmi tárgyú „menhír”-oszlopa: Tamási Áron síremléke, a „fekete kő” Farkaslakán (trachit, 1971–72) és a Jókai-emlékmű, a „fehér kő” Pápán (1978).
Puskás, illetve már jó ideje Kolozsvári Puskás Sándor (érdekes, ma már Szervátiusz Tibor is nevébe vonta a „kolozsvári” megjelölést) indulását ugyancsak megkülönböztetett monumentális és dekoratív érzékről tanúskodó térplasztikák avatták emlékezetessé („fűszobrai”, az Erdélyben először általa művelt domborított-hegesztett lemezplasztikák, például a kolozsvári Telefonpalota 1971-es külső faliplasztikája, Delly Ferenc 1967-es síremlékének gyönyörű nőalakja, a csíkzsögödi Nagy Imre-emlékház udvarán 1969-ben elhelyezett Ijásznő és Szejkevizes lány stb.), a keményedő diktatúra éveiben azonban ez a vonulat is megszakadt.
Végül a rendszerváltozás előtti időszak – visszatekintve ma már ugyancsak vívmányként tekinthető két megvalósítását említenénk: Márkos Andrásnak a költő születésének 150. évfordulója alkalmából, utolsó éjszakájának színhelyén, Székely-keresztúron felállított, egész alakos, másfélszeres életnagyságú Petőfijét (bronz, 1973) és Jecza Péter kompozíciós elemei révén monumentális térszobrászati rangú Bartók-mellszobrát -- (bronz, 1973).
A hetvenes években a „rácsokon” átcsúszott, fennebb említett művek meg a román tengerparti üdülőzóna kiépítése során magyar szobrászoknak juttatott megrendelések (Balogh Péter, Román Viktor, Vetró Artúr, Puskás és mások), valamint az igényesen kivitelezett politikai emlékművek ritkuló példáitól eltekintve (például Izsák Márton – Csorvássy István Katonaszobra Marosvásárhelyen 1964-ből vagy Balogh Péter A román katona emlékműve 1975-ből Sepsiszentgyörgyön) a rendszerváltozásig jelentős mű már nem születik. Ezenközben viszont két alapvető változás hangolja át a köztéri szobrászat funkcióját és stílusát: egyrészt az erdélyi városok urbanisztikai képének az erőszakos elidegenítése, másrészt, ezzel ellentétes, tehát pozitív folyamatként a korszerű szobrászi nyelv, a modern európai szobrászat trendjeit követő plasztikai kultúra kialakulása az egyre népesebb magyar szobrásznemzedékek kezén. Ennek a kitűnő (és például a Magyarországra áttelepedett vagy idegenbe emigrált művészeink megbecsültségében is lemérhető) plasztikai kultúrának azonban a hetvenes és nyolcvanas évtizedben hiányzanak a kulturális „beágyazódáshoz”, tehát a megvalósuláshoz szükséges politikai és anyagi feltételei. Ezért is távoztak Erdélyből (Romániából) olyan fontos személyiségek, mint például Szervátiusz Tibor, Román Viktor (sajnos ő most már örökre), Tornay Endre András, Adorjáni Endre, Vincefi Sándor, Benczédi Ilona, Dienes Attila, Tirnován Ari-Vid, György Albert, Domokos Lehel, Lugosi László, Székely János Jenő, Lakatos Pál, Zagyva László, Váró Márton, Ferencz Ernő Lajos és mások.
A köztéri szobrászat alkotásai, mint említettük, már eleve a történelmi és művelődési önazonosság tudatának a feltöltekezési alkalmaiként szolgáltak/szolgálnak minden időkben. S nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Ezért igyekezett a nacionalista román impérium a kezdetek kezdetétől, tehát 1920-tól eltüntetni, kicserélni a mi tudatunkat erősítő műveket – a saját nemzeti tudatát formáló emlékjelekkel. 1989 után először nyílik lehetőség a hét évtizeden át halmozódó veszteségek, hiányok pótlására, méghozzá immár nem az anyaországból importált művészekkel és művekkel (sőt inkább a tendencia megfordulásának lehetünk tanúi, elég ha csupán Bocskai Vince Gyulán látható, nagy hatású Apor Vilmos-alakjára gondolunk), s az önkormányzati elv meg a civil társadalom szerveződési mozgalma szinte teljes szabadságot biztosít téma, rendeltetés és stílus dolgában.
Most azonban, mintegy a rendszerváltás áraként – a szegénység szab gátat az öntörvényű monumentalitás és a térszobrászati funkciók érvényesülésének; az elmúlt évtized feszített ütemű emlékezetfelfrissítő akciói révén (pozitív értelemben) gomba mód szaporodó emléktáblákban, plakettekben, portré- és mellszobrokban, tehát ebben a gazdag „köztéri kisszobrászatban” valóban csak a legsürgősebb közösségi feladat: a történelmi-művelődéstörténeti-erkölcsi igazságtétel ölthetett testet. Az életünket és művészetünket megsarcoló 20. századnak csak az utolsó 5–6 esztendejében (s legtöbb esetben a magyar államtól vagy civil szervezetektől származó alapítványi és millenniumi pályázati pénzek segítségével) valósulhattak meg az egész alakos nagyszobrászat olyan, az emlékező főhajtás gesztusán túlmutató, valóban urbanisztikai jelentőségű s a kortárs erdélyi magyar plasztika sajátos erényeit sugalló emlékei, mint például Vargha Mihály berecki Gábor Áronja (1992), Hunyadi László Orbán Balázsa (Székely-udvarhely, 1994), Bocskai Vince Bernády Györgye (Marosvásárhely, 1994) és Mikó Imréje, valamint Gergely István Lorántffy Zsuzsannája Nagyváradon (1998).
Külön fejezet: hogyan váltak az emléktáblák plakettjei, a portrék, mellszobrok, valamint a belső és külső téri nagyszobrok révén, mégis, a „szobrok városaivá” az erdélyi városok és kisebb települések az utolsó évtizedben.
Külön fejezet: miként válhat egy-egy szobrászi pálya meghatározó elemévé egy-egy város és/vagy egy egész tájegység plasztikai feladatainak, szükségleteinek a felvállalása úgy, mint például Vetró András esetében Kézdivásárhely és Kézdiszék. (Több tucat különböző méretű és műfajú munkája közül csak jelzésként emeljük ki: Széchenyi István, 1991; Turóczi Mózes, 1993; Bálint Gábor, Szentkatolna, 1994; Ábrahám Árpád és Jókai Mór, Torja, 1994; Bem József, 2000 stb.)
Külön fejezet: az erdélyi magyar kiállítási, tehát kisszobrászat stílusvonulatok szerinti elemzése.
S még más részletkérdések mellett és után arra is választ kellene adni: vajon a kortárs szobrászat védőgyűrűjében könnyebb-e megélni, továbbélni az erdélyi magyar történelem, kultúra és valóság terheit, feladatait és távlatait?
Jegyzetek
1. A középkori székely művészet kérdései. Erdélyi Múzeum 1943/2. füzet. 323.
2. Az erdélyi renaissance. I. Erdélyi Tudományos Intézet. Kolozsvár, 1943. 25. és 106.
3. Reneszánsz és barokk Erdélyben. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1970. 252.
4. Erdély művészete. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása. Bp. (1944) 150.
5. Reményeim szerint csak azok maradtak ki a névsorból, akik a művészeti életbe még be sem léptek, vagy az elmúlt 7–8 évben végzettek, akiknek a műveivel még nem találkozhattam.
6. dr. Németi János: A hajdani Kölcsey-szoborról. Nagykároly és Vidéke Évkönyv. 1998. 66.
7. Péter Attila: Keresztek Székelyudvarhelyen. Haáz Rezső Kulturális Egyesület. Székelyudvarhely, 1994. 22–24.
8. Fodor Sándor (S.) – Balás Árpád: Marosvásárhelyi útikalauz. Impress Kiadó. Marosvásárhely, 1996. 10.
9. Wehner Tibor: Köztéri szobraink. Gondolat Kiadó. Bp., 1986. 7.
10. Gallasz Nándor neve egyetlen magyar művészeti lexikonban sem szerepel.
11. Ennek ellenére Bandi Dezsőt nem soroltam a szobrászok közé, hiszen az ő művészi és közművelődési tevékenysége, szerepe sokkal szélesebb körű.
Banner Zoltán (Korunk)
nagybanya.ro,

"Egy ez a tábor…"
Kirepültek a tizenkettedikesek
Maros megye közel 1300 magyar diákja vett búcsút ezekben a napokban a középiskolától. Marosvásárhelyen elsőként a Pedagógiai Líceum végzősei számára szólt a csengő, csütörtökön az Egyesülés középiskola, az Elektromaros, Gheorghe Sincai, Avram Iancu, Aurel Persu, Ion Vlasiu, Traian Vuia, Traian Savulescu szakközépiskolák, illetve a Gazdasági Szakközépiskola ballagási ünnepsége zajlott. Péntek délelőtt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös kicsengetési ünnepségére és a művészetis végzősök búcsúztatására került sor.
A Bolyai líceumból 8 osztály 226 diákja, a Református Kollégiumból 99 diák búcsúzott az alma matertől, a Művészeti Líceum 65 – közülük 37 magyar – diákot bocsátott útjára. A művészeti évfolyamelsői Chetrari Olga és Szathmári Edina lettek.
Tegnap délelőtt a Gaudeamus dallamára vonult ki az iskolaudvarra a 457 éves Bolyai líceum legújabb nemzedéke – elsőként az évfolyamelső osztály, a természettudomány – intenzív angol szakos XII. A –, a bolyaisok után pedig a Református Kollégium ballagói. Bálint István igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az egyik legjobb évfolyamot indítják útra, melynek tanulmányi átlaga 8,82.
– A világ összes kontinensén bolyais maradsz – üzente az igazgató a diákoknak, akik kilencedikben gyerekként, ezen a délelőttön pedig már- már felnőtté cseperedve élték meg a büszkeség és szorongás kettős érzését. A polgármesteri hivatal részéről Claudiu Maior üdvözölte elsőként a diákokat, az alpolgármester magyarul is szólt az egybegyűltekhez.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója az ismert Edda-dallal búcsúzott diákjaitól: "Egy ez a tábor, és egy ez a szív/ Egyetlen érzés, és egy ami hív…"
Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő a bolyais létbe beleszületett egykori diákként szólt a tanintézet szelleméről, amely Amerikától Ausztráliáig egyfajta minőséget jelent, nemcsak tudásban, de munkaképességben is.
Borbély László parlamenti képviselő 1990 februárját, a Bolyai iskolától a sportcsarnokig érő embertömeg könyves, gyertyás tüntetését idézte fel. Peti András alpolgármester a legutóbbi városi tanácsülés azon határozatára hívta fel a figyelmet, amely szerint egy marosvásárhelyi utca dr. Kozma Béla nevét veheti fel, azét a bolyais tanárét, akinek közbenjárására az iskola és a tanintézet a nagy matematikus nevét viselheti, és akit a régi rendszer "hálából" egy másik iskolába helyezett, úgy, hogy csak szépkorában és csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyai líceumba.
– A Bolyai szellem "az önmagadhoz való hűség parancsa" – idézte az alpolgármester dr. Kozma Béla emlékiratban őrzött gondolatát.
A továbbiakban Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Nagy Botond, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, majd Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke, illetve Jeszenszky Attila, a szülői bizottság elnöke osztotta meg az ünnepi pillanathoz illő gondolatait az egybegyűltekkel. A végzősök részéről Gál Anna és Szántó Júlia bolyais diákok, illetve Vass Márton, a Református Kollégium ballagója szólt a maradókhoz. A tizenegyedikesek üzenetét Pap Tímea adta át a távozóknak.
Ezt követően Horváth Gabriella, a Bolyai líceum aligazgatónője irányításával kezdetét vette a kiváló tanulmányi eredményeket elért, különféle tantárgyversenyeken, kulturális és sporttevékenységeken jeleskedő diákok, illetve a bolyais és "refis"diákéletet lapszerkesztéssel, az iskolarádió műsoraival vagy más módon színesító tanulók díjazása. Ekkor került sor a különféle alapítványok, szervezetek és cégek által felajánlott – több esetben hagyományosnak számító – díjak átadására is. A kitüntetettek sorát a két évfolyamelső, Csegzi Gergely bolyais és Buksa Sándor Botond, a Református Kollégium diákja nyitotta meg. A jutalmak és elismerések kiosztása után a Ballag már a vén diák… dallamára léptek ki a főbejáraton az ünnepeltek, majd a Bolyaiak szobrát megkerülve visszatértek az iskolaudvarra, ahol a tizenegyedikeseket képviselő tanulók átvették a Bolyai líceum zászlaját és kulcsát, illetve a Református Kollégium zászlaját. Az ünnepség záró-mozzanataként Hajlák Attila és Gál József iskolalelkészek közös imára hívták az egybegyűlteket, majd megáldották a tarisznyás diáksereget. Az indulás hangulatát Nemes Nagy Ágnes megzenésített verse tette még emelkedettebbé: "…tanulni kell magyarul és világul/ tanulni kell mindazt, ami kitárul/ ami világít, ami jel:/ tanulni kell, szeretni kell."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Bekebelezés előtt az építészeti
A diáklétszám folyamatos csökkenésének újabb „áldozata” a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola, amely a 2014–2015-ös tanévtől elveszítheti önállóságát és a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához fog tartozni. Öröm az ürömben, hogy az építészetis diákok és tanárok, a tavaly szintén a Vlasiuba beolvasztott kémiaival ellentétben nem kell elköltözzenek. Hivatalos átiratot még nem kaptak, így nem tudják, hogy két hét múlva önállóan vagy beolvadva kezdik a tanévet.
A városháza honlapján szerepel egy határozattervezet, amelyből kiderül: a tanfelügyelőség arra kéri az önkormányzati képviselőket, hogy szavazzák meg az iskolával kapcsolatos határozat megváltoztatását, s hagyják jóvá, hogy a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolához tartozzon.
Kevés a gyermeklétszám
Az indoklásban az szerepel, hogy Ştefan Someşan főtanfelügyelő elemezte a rendelkezésére álló számadatokat és idén augusztus 4-én átiratban jelezte a városházának, hogy az iskolai hálózatban módosítást eszközöltek. Arra hivatkozik, hogy az építészeti iskolában nem teljesült a tanügyi törvény által előírt gyermeklétszám, nem sikerült mind betölteni a meghirdetett kilencedik osztályokat, ezért a Ion Vlasiuhoz csatolják.
A döntés érdekessége, hogy a tanfelügyelőség hivatalos honlapja szerint a második elosztás után a Ion Vlasiu faipari osztályában 17 üres hely volt, csupán eggyel kevesebb, mint a Brâncuşi-ban betöltésre váró helyek száma.
„Nagyon rossz nekünk a bekebelezés”
Szeptember elsejétől Nemes Andrea építészmérnököt nevezték ki a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola aligazgatójának. Bár hivatalos döntést az iskola még nem kapott a beolvasztásról, beszédes, hogy igazgatót nem, csak aligazgatót neveztek ki. Érdeklődésünkre Nemes Andrea szomorúan mondta, hogy amióta elkezdték az iskolák beolvasztását, tudták, hogy rájuk is sor kerül, de utolsó percig reménykednek, hogy ez nem történik meg.
„Igaz, hogy folyamatosan csökkent a gyermeklétszám, mint ahogy megye- és Erdély-szerte. Az is igaz, hogy Vásárhely egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájával rendelkezünk, ami a gyermekeknek, a szülőknek és a tanároknak köszönhető. Az sem mellékes, hogy ezt az iskolát a magunkénak érezzük, hiszen 65 évvel ezelőtt az építkezési vállalat az akkori diákokkal, mesterekkel közösen építette, magának” – mondta a frissen kinevezett aligazgató, akitől azt is megtudtuk, már amikor ideköltöztették az Európa Gimnáziumot, és állandóan azt hangoztatták, hogy bezzeg ott van elegendő diák, tudták, hogy semmi jóra nem számíthatnak.
Bár az önkormányzati képviselők döntése inkább csak formaság, az építészetis diákok és tanárok remélik, hogy önállók maradhatnak, és nem csatolják oda őket a faipari gimnáziumhoz.
Simon Virág, Székelyhon.ro

Összevonták az építészeti és a faipari líceumot
A Római Katolikus Elméleti Líceum bekerült a marosvásárhelyi állami iskolahálózatba
A marosvásárhelyi közgyűlés tegnapi soros ülésén megszavazták a marosvásárhelyi állami iskolahálózat átszervezésére tett módosító javaslatokat, elvetve egyik képviselőnek a tervezet halasztására tett javaslatát. A testület döntése révén az állami iskolahálózatba bekerült a Római Katolikus Elméleti Líceum, és a Református Kollégiumhoz tartozó, a város más részein található tanintézetek is, ugyanakkor összevonták a Constantin Brâncusi építészeti líceumot a Ion Vlasiu faipari líceummal.
Bár az USL képviseletében tanácsosi mandátumhoz jutott Sabau Olimpiu kijelentette, hogy "az állami iskolahálózat módosításáról ma nem lehet szavazni", és kérte, hogy halasszák el a döntést a következő tanévre, a testület elutasította a javaslatát. Elsőként a Constantin Brâncusi építészeti líceum ügye került terítékre. A közgyűlés előtt felszólaló Nemes Andrea, a líceum aligazgatója hangsúlyozta, hogy nagy hiba lenne a tanintézet összevonása a faipari líceummal, az intézkedéssel gyakorlatilag egy igazgatói, egy fél könyvelői és egy fél titkárnői állás szűnne meg, ami nem jelent nagy megtakarítást, tehát jelentős gazdasági vetülete nincs a dolognak.
"Nem értjük, hogy e nagy múltú tanintézetet miért kell megszüntetni. Ezzel az intézkedéssel minden vagyonát, minden pályázatát elveszíti iskolánk. A tanfelügyelőség jóváhagyta az összevonást, de csak a városi tanács beleegyezésével terjeszthetik fel a javaslatot a szaktárcához. A tanács elutasíthatta volna a tervezetet! Igazságtalan döntésnek tartjuk a tanintézetünk alárendelését a faipari líceumnak" – jelentette ki az aligazgató, hozzátéve, jelenleg 182 diák tanul a Brâncusi líceumban. Somesan Cristina felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az iskolahálózat az igényeknek, a gyermeklétszám alakulásának megfelelően módosul, és egy szaklíceum létrehozásához legkevesebb 300 tanulót ír elő a vonatkozó törvény. Az önkormányzat számára gazdasági vetülete is van az ügynek, hiszen a gyermeklétszám csökkenése oda vezet, hogy iskolaépületek válnak üressé, amelyek karbantartása, kifűtése komoly anyagi terhet ró a polgármesteri hivatalra. Claudiu Maior alpolgármester szerint is rugalmasan kell kezelni a helyzetet, ha a gyermeklétszám jövőre például megkétszereződik, felülvizsgálják a döntésüket. Peti András alpolgármester szerint is az iskolahálózat dinamikus rendszer, amely év közben sokat módosul a beiratkozó gyermekek számának függvényében. "A törvény valóban előírja, hogy januárig kell véglegesíteni a következő tanévre vonatkozó iskolahálózatot, de ez nem mindig lehetséges, sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség, de még az oktatási minisztérium sem tudta tiszteletben tartani, mert év közben mindig változások történnek. Tavaly például tanévkezdés előtt két nappal a tanfelügyelőség felosztatta, illetve egy másik tanintézet alárendeltségébe vonta a kémiai líceumot, idén pedig ugyanez történt az építészeti líceummal, amit a Ion Vlasiu faipari líceum alárendeltségébe utalt. Az aligazgatónő tiltakozott, ami természetes, hiszen senkinek nem felel meg, hogy önállóságát, vagyontárgyait, saját pályázatok révén szerzett javait elveszítse egy másik tanintézet javára. Vita keletkezett a városi tanács ülésén az építészeti líceum diákjai számának kapcsán. Természetesen a nagyobb iskola kebelezi be a kisebbet, a tanfelügyelőségi adatok szerint jelenleg az építészeti líceumban nincsen 100 diák, a faipariban viszont teljesül a törvény által előírt minimális létszám, ami szaklíceum esetében 300" – jelentette ki Peti András.
A marosvásárhelyi állami iskolahálózat másik módosítása a Református Kollégium tanintézeteire vonatkozott. "Mindig vita tárgyát képezte, hogy a Református Kollégium miért nem fér meg a saját épületében, azaz ott, ahol a Bolyai is működik, illetve az, hogy a városnak számos olyan tanintézete van, amelyet kifűt, közköltséget fizet, de nincs az összes osztályterem elfoglalva – például ott van a kémiai líceum, amely üresen áll – tehát van, aki azt mondja, hogy nem szükséges újabb épületekkel bővíteni az iskolahálózatot. Ennek ellenére sikerült egy 3 éves bérleti szerződést kötni két, a Református Kollégiumhoz tartozó iskolarészre – az óvoda a cserealji református egyháznál működik, az elemi iskola a Forradalom utca 8. szám alatt működik, illetve a 11-es óvoda esetében, amit befogadott a Szabadi úti református gyülekezet. Ezek az új helyszínek bekerülnek és három évig megjelennek az iskolahálózatban" – nyilatkozta lapunknak Peti András.
A római katolikus gimnázium esetében pénteken, gyakorlatilag egy nappal az iskolakezdés előtt adta ki a megyei tanfelügyelőség a jóváhagyást és az alapító okiratot az új tanintézménynek Római Katolikus Elméleti Líceum néven, és Tamási Zsolt személyében kinevezte az igazgatót. "Ezen iratok alapján, amit csupán a tanácsülés megkezdése után kaptunk kézhez, ez az új tanintézet is bekerült az iskolahálózatba, innentől kezdve minden akadály elhárult a működése elől. A tanfelügyelőség döntése és a tanács határozata el kell jusson a szakminisztériumhoz, de már csak tudomásulvételre" – jelentette ki Peti András.
Az új tanintézet működése esetében a következő lépést a bérleti szerződés megkötése jelenti. E célból holnap délelőtt találkoznak a katolikus egyház és a polgármesteri hivatal képviselői. Peti András alpolgármester szerint várhatóan 20 évre kötnek bérleti szerződést, az önkormányzat mihamarabb egy 1,5 millió lejes restaurálási munkálatba szeretne fogni az Unirea líceum épületeinél. "Azt szeretnénk, ha 15-20 év múlva egy korszerű, a régi építészeti stílusnak megfelelő, de belül modern épület maradjon utánunk" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Érdemes volt hazatérni
Számvetés Soós Zoltánnal, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Gazdag épületállomány
– Csak a várról beszéltünk, ami élénken foglalkoztatja a közvéleményt, holott Soós Zoltánnak a megyei múzeum élén kifejtett tevékenysége nagyon sokrétű. Ahogy a kitüntetés átadásakor elhangzott, az épített és szellemi örökség védelme, feltárása mellett jelentős szerepe volt a Bernády-emlékszoba létesítésében, a 100 éves Kultúrpalota belső tereinek a felújításában, s tegyük hozzá, értékes feltáró munka zajlik megyeszerte is.
– 2002-ben lettem a múzeum alkalmazottja, s 2006 kezdetén vettem át a vezetését. Rengeteg hiányt, hátrányt kell lefaragni, de értékes gyűjteményünk van, s maga az épületállomány is rendkívül gazdag, értékét, ritkaságát tekintve a romániai múzeumok viszonylatában az elsők között vagyunk. Valószínűleg Szeben a legerősebb, de a Kultúrpalota egyedi a maga műfajában közép-európai viszonylatban is, a Toldalaghi-ház pedig elegáns késő barokk városi palota, és értékes a már említett várbeli épületünk is.
– Ötletes kiállítás nyílt a Toldalaghi-palotában, amely a hajdani vásárokat mutatja be néprajzi szempontból. A néprajzi anyagot sikerült-e magyar vonatkozású tárgyakkal is bővíteni?
– Eddig is volt anyag, csak nem volt kiállítva, a megjelenített anyag a rendszerváltás előtti személetet tükrözte. Ezen most változtattunk, s az erdélyi vásárok jellegzetességeit próbáltuk bemutatni, amelyek érdekes nemzeti, kulturális kavalkádot jelentettek, ahol magyarok, szászok, svábok, románok, ruszinok fordultak meg. Ezt a színes világot a XX. század szünteti meg, az iparosodás elkezdi, a szocializmus pedig befejezi a folyamatot. A vásároknak volt egy fontos jellegük, amelyet az antropológusok kezdenek vizsgálni. Abban az időben ritka volt az írott sajtó, nem létezett rádió, televízió, s az információcsere gyakorlatilag a vásárokban zajlott. Ott ismerkedtek a különböző régiók kereskedői, s a kultúrák találkozási helyét jelentették. A vásároknak jelentős szerepük volt a társkeresésben, ha a lány vagy a fiú a falujában nem talált megfelelő párt magának. Szociológiai szempontból is sokrétű szerepük volt, ezt próbálják átvenni a mai bevásárlóközpontok, de az emberek közötti kommunikáció szempontjából korántsem akkora sikerrel.
Lesz-e vártörténeti múzeum a kapubástyában?
– Sok érdekes kiállítást szervezett a múzeum az utóbbi időben; melyik áll az igazgató szívéhez a legközelebb?
– A kapubástyában levő volt a legkedvesebb számomra, ami konkrétan a vár történetéről, az itteni feltárásokról szólt, s a leletanyag nagy részét a vár területéről szedtük ki a földből.
– Miért csak múlt időben említi?
– A felújítások miatt ki kellett hordani, s kérdéses, hogy visszaadják-e. Úgy tűnik, nem értik ennek a jelentőségét, s elképzelhető, hogy nem lesz a városnak történeti kiállítása, ami szégyen lenne.
Nagyon közel áll hozzám a gyógyszertörténeti anyag is, ami saját munkánk. Jó néhány kiállítást hoztunk ide, ami érdekes, izgalmas volt, a pestis, a kávé története, Leonardo da Vinci munkássága. Ilyenek lesznek még, de a szakember szempontjából a saját anyagunkra, a Vásárhelyen fellelhető tárgyakra alapozódó kiállítás is fontos.
Erdélyi panteon
Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy a Kultúrpalotában van egy európai szintű képgalériánk, ami mind a román, mind a magyar klasszikus festészetet bemutatja. Az idén megnyílik a Ion Vlasiu- és a Dósa Géza- tárlat, s reményeink szerint a jövő tavaszra a Nagy Imre-gyűjtemény is látható lesz. Egy erdélyi panteonná szeretnénk tenni a Kultúrpalotát, ahol bemutatjuk az erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészetet. Célunk olyan jelentős képzőművészeket bemutatni, akik Vásárhelyen alkottak. A Vida Árpád-anyag valószínűleg állandó jelleggel a várbeli épületünk nagytermében marad, de szeretnénk Bordi András, Barabás István, Nagy Pál, Török Pál, az erdélyi iskola nagyjainak képeiből is kiállítani, akiknek az életműve meghatározta az erdélyi magyar festészetet. A fiatalabb korosztály kevésbé ismeri őket, ezért tartom hasznosnak megismertetni, népszerűsíteni alkotásaikat.
– A természetrajzi múzeum épületét is megviselte az idő. Milyen elképzeléseik vannak ezzel kapcsolatosan?
– Egy EU-s pályázaton dolgozunk, amely lehetővé tenné a felújítását. Hosszú távon azt szeretnénk, hogy a természetrajzi részleg egy új épületbe költözzön, s helyében az épület eredeti rendeltetéséhez hasonlóan népi és iparművészeti múzeumot rendeznénk be, ahova a néprajzi gyűjteményt is átköltöztetnénk. A Toldalaghi-palotát kifejezetten a művészeteknek szentelnénk, az elegáns barokk belső tereknek a népi kultúrával való összekapcsolását nem tartom szerencsésnek.
Az összefogás ereje
– A megyei múzeum iránti érdeklődést, népszerűségét jelentős mértékben növelte a Múzeumok éjszakája rendezvény.
– Ennek kapcsán akarva-akaratlanul "belefolytam" a rendezvényszervezésbe, és egyszer csak jött a kihívás, hogy legyen Marosvásárhelyen is magyar kulturális nap. Ezért kerestek meg a Néppárttól, amellyel tisztességes, jó kapcsolat alakult ki. Kulturális szempontból nézve soha nem értettem, hogy egy közösségen belül miért nem lehet a különféle álláspontokat egy asztalnál egyeztetni. Ha úgy nézne ki Vásárhely, mint száz évvel ezelőtt, semmi kifogásom nem lenne egy közösségen belüli megmérettetés ellen. A mai város sajátos helyzetének az ismeretében összefogásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy közösségünk érdekei ne csorbuljanak jelentősen, hiszen jelenleg a városban a magyar közösség súlya sokkal kisebb, mint ami aránya szerint megilletné. Ezt az aránytalanságot kell valamilyen szinten megváltoztatni, hiszen ma alig öt-tíz százalékos politikai befolyásunk van arra, ami egy olyan városban, egy olyan településen történik, amely lakosságának közel a felét alkotjuk. Ez szerintem nincsen rendjén. Nyilván nem konfrontációt szeretnék semmilyen szinten, s a kultúra felől közelítve a kérdést a lehetőségeim korlátozottak, de abban reménykedem, hogy a vezető politikusok is felismerik azt az erőt, ami egy ilyen összefogásban rejlik. A Forgatag volt, ami rávilágított arra, hogy milyen erők szabadulnak fel, milyen eufóriát jelent, hogy végre nem külön megyünk egyik vagy másik szoborhoz. Nem kell megszüntetni a különállóságot, a különvéleményt, hisz annak is megvan a helye mind politikai, mind kulturális téren, de fórumot kellett teremteni az együttműködésre. A kommunikáció hiánya nagyon sok bizonytalanságot eredményezett, és ezt kellett felszámolni.
– A kezdeti tiltások, fanyalgások ellenére a Forgatag egyre sikeresebb lesz.
– Ezt sok háttérharc árán sikerült elérni, s bár nagyon sok támadás ért az RMDSZ-en belül is, van a megyei szövetségnek egy olyan pragmatikus vezetősége, amely kiállt mellettem, és biztatott, hogy folytassam. Brassai Zsombornak, Kelemen Mártonnak szeretném megköszönni a támogatását, s utólag úgy gondolom, hogy a Forgatag sikere azt igazolta, hogy az összefogás helyes volt, s egyre többen úgy látják, hogy van értelme. Hogy lesz-e politikai hozadéka, nem az én tisztem kiaknázni, de a platform meg van teremtve, hogy a marosvásárhelyieknek legyen egy közös jelöltje. Remélem, hogy a politikusok megértik az üzenetet, s megpróbálják a saját és a közösség hasznára kiaknázni. A politika nem feltétlenül önzetlenséget jelent, de az sem egészséges, ha egy kör érdekei háttérbe szorítják egy közösség érdekeit. Valahogy az egyensúlyt kell helyrebillenteni, és a közösséget előtérbe helyezni, ha az is fontos számunkra, hogy száz év múlva hogyan fog kinézni Marosvásárhely.
– Gondolom, ezért vállalta az önkormányzati képviselőséget is.
– Nagyon megtisztelő feladat, és nagyon nehéz is, hiszen egy olyan tanácsban kell dolgozni, ahol egy százalék esélye van annak, hogy a javaslatainknak értelmük legyen. A legnagyobb eredmény eddig, hogy sikerült megállítani bizonyos folyamatokat. Van néhány helyzet, ahol történt előrelépés, a Bernády iskola s az előbb-utóbb megszülető római katolikus gimnázium.
Vásárhely azért volt erős századokon át, mert egy olyan közösség irányította, amely pragmatikus tudott lenni, de nem távolodott el Istentől, s gazdaságilag és közigazgatásilag is sok mindent megvalósított. A Székelyföld szempontjából fontos lenne, hogy megtartsa a húzóváros szerepét, aminek alapja a politikai egyetértés lehet. Amíg itt civakodás zajlik, a mi adónkat gyakorlatilag olyan célokra fordítják, amire nem kellene, s a Székelyföldnek sem tudjuk azt a támogatást biztosítani, amire szüksége lenne.
Vadászkastély Görgényben
– Megyei viszonylatban is látványos tevékenységet fejtett ki a múzeum.
– Abban, hogy kulturális téren sikerült eredményeket elérni, nagyon jelentős szerepe volt Lokodi Edit Emőke elnök asszonynak. Feltétel nélküli támogatója volt ennek a tevékenységnek, s "belerángatta" a múzeumot egy sor kezdeményezésbe, amelyekre magam is nyitott voltam. Először is a görgényszentimrei kastélyt említeném. Az erdészeti iskola számára teherré vált a műemlék épületet fenntartani, ezért visszaadták a tanácsnak, de a polgármesteri hivatal is beleroppant a súlyba. Ezt követően kérték meg a múzeumot, hogy vegye át az épületet, s azóta mi adminisztráljuk. Nem sikerült túl sok pénzt szerezni, a megyének sem volt anyagi forrása, de a tetőszerkezet megjavításával az épület állagát konzerváltuk, s pályázati pénzekből tervezzük a felújítását.
– Milyen tervek készültek a működtetésére?
– Ahhoz, hogy a völgy is fejlődjön, s az intézmény is tudjon valamilyen szinten jövedelmet, népszerűséget kovácsolni, vadászkastélyt alakítunk ki, aminek eredetileg is használták az épületet, amelyben természetrajzi és történelmi kiállítást rendezünk be, s helyreállítódik a 11 hektáros dendrológiai park. Az elmúlt négy évben sok fafajta elpusztult, egy kétéves, nagyon erős szárazságot sínylettek meg a fenyők. A régi kastélypark szobrai is tönkrementek. Az 1640-ben I. Rákóczi György által építtetett kastély átfogó felújítását tervezzük. Az elmúlt évek feltárási munkái során néhány teremben 18.,19. századi világi jellegű falfestéseket találtunk, hasonló kevés helyen maradt fenn. Mivel igen jó állapotban vannak, viszonylag sokat lehet megmutatni. Adva van a görgényi hegyvidék, egy vonzó vadászkastélyt lehet berendezni, s szeretnénk mellé egy szállodát is építeni, ami a középréteget célozná meg, s az épületegyüttes a parkkal együtt kiváló rekreációs központ lehetne. A kastélyban szeretnénk visszaállítani néhány lakosztályt, amelyek bérelhetők lennének, s egy vendéglőt is működtetni.
Tervek Mikházáról
Ezzel párhuzamosan fejlesztjük Mikházát, ami a Felső- és a Középső Nyárádmente találkozásánál Maros megye reprezentatív területe. A római katonai tábor nyomai mellett, amit pár éve kutatunk, ott áll a nagyon jelentős 17. századi kolostor. Sajátossága, egyedisége miatt a kora barokk, késő reneszánsz, a manierizmus ritka erdélyi példája. A másik érték a népi építészet, Mikháza ugyanis sokat megőrzött a 19. század végi, 20. század eleji faluképből. Ebből szeretnénk minél többet megmenteni, s egy komplex kulturális szolgáltatóegység jöhetne létre, amit megkoronázna a római fürdő visszaépítése. Az EU-s projektben szerepel a római katonai parancsnokság épületének visszaépítése, ahol a feltárások eredményeit mutatnánk be, s több múzeumpedagógiai tevékenység során az egykori birodalom keleti határát s a reneszánsz erdélyi kultúrát népszerűsítenénk.
Az idén három saját pályázatot készülünk benyújtani a Mikházán és a Görgény-szentimrén megkezdett munka folytatására és a Kultúrpalota külső felújítására (a tetőszerkezet, főleg a bádogrész és a kődíszek sérültek). A természetrajzi múzeum ügyében a megyei tanáccsal közösen pályázunk. Ha ez a négy projekt beindul, nagy kihívás jelent számunkra, s emellett tovább kell népszerűsíteni a múzeum által őrzött kulturális örökséget. Ezt szolgálják a Kultúrpalotát bemutató és az épületben megjelenített balladákat megszólaltató DVD-lemezek, s az alagsorban art deco stílusban kávézót, vendéglőt készülünk nyitni.
– Ahogy értesültem, szép ünnepség keretében vette át a kitüntetést Csíkszeredában.
– Bevallom, hogy meglepett, és nagy megtiszteltetésnek tartom. Amit vállaltam, azt elhivatottságból és nem kitüntetésekért teszem. Nem tudom, hogy miért esett rám a választás, de megerősít abban, hogy a magyar kultúráért végzett munkát tovább kell folytatni abban a városban, ahol a mi kultúránkat egyesek meg sem akarják ismerni. Úgy érzem, rajtunk is múlik, hogy értéknek tekintik-e, s ezt szeretném elősegíteni.
Sokaknak jár köszönet ezért a kitüntetésért, hiszen csapatmunka nélkül nem lennének eredmények. Elsősorban a családomnak, feleségemnek köszönöm a támogatást, de fontos a múzeumi kollégáim, barátaim segítsége és bizalma is. Ez a kitüntetés őket is illeti. A jutalom azt bizonyítja, érdemes volt hazatérni és dolgozni, és ezentúl még nagyobb felelősséggel tartozom, tartozunk közösségünknek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Tárt karokkal várják a gyermekeket az építészeti szakiskolába
Három és félmillió forintot kapott a marosvásárhelyi volt Constantin Brâncusi Építészeti Szakközépiskola a magyar nyelven tanuló szakiskolai diákok támogatására. A kilencedikeseket támogathatnák vele, de egyelőre nem túl nagy az érdeklődés a vasbetonszerelő és ács képesítés iránt.
A tanév kezdetén, a lecsökkent diáklétszámra hivatkozva olvasztották be a Ion Vlasiu Szakközépiskolába a volt építészetit. Az önálló jogi személyiségét elvesztő szakiskola aligazgatója, Nemes Andrea és a szakiskolában tanító oktatók azonban továbbra is ugyanolyan odaadással végezték a munkájukat, s mindent megtettek annak érdekében, hogy a diákoknak megfelelő szakképzést biztosítsanak. Az utánpótlásra is gondoltak, Nemes Andrea aligazgató személyesen járta végig a peremtelepülések és a Felső-Maros menti általános iskolákat, ismertetve a magyar nyelvű szakképzési lehetőségeket, biztatva a diákokat, hogy folytassák tanulmányaikat az építészeti szakközépiskolában.
„A magyar kormány meghirdette a magyar szakiskola évét, amelyben nagy hangsúlyt fektet a magyar nyelvű szakképzésre. Részt vettem a nyitókonferencián, felszólaltam és elmondtam, hogy itt, Marosvásárhelyen milyen gondokkal küszködünk, s hogy mi vagyunk a városban az egyetlen iskola, ahol a szaktantárgyakat is anyanyelvén tanulhatja a diák. Megkérdeztem, hogy vannak-e pályázati lehetőségek, s tudják-e támogatni az anyanyelven tanuló diákokat. A pozitív válasz után megírtuk a pályázatot, támogatást kérve a bentlakási és étkeztetési költségekre. Örömmel mondhatom, hogy pályázatunkat kedvező elbírálásban részesítették, és pénzt adnak, hogy 28 kilencedikesnek ingyen tudjunk biztosítani bentlakást és egy meleg ebédet. Ha a kilencedikes nem bentlakó, akkor is jár neki az ingyen meleg ebéd. Sajnálatos módon egyelőre csak nyolc diák jelezte, hogy nálunk szeretne továbbtanulni, öt a vasbetonszerelői, három az ács szakmát szeretné elsajátítani. Reméljük, hogy ennél sokkal többen fogják megjelölni a magyar nyelven zajló szakoktatást a hamarosan esedékes számítógépes elosztáson” – mondta Nemes Andrea.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Nem fenyegeti veszély jövőre a magyar osztályokat
Kedden zajlott a nyolcadikosok média szerinti számítógépes elosztása. Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes arról számolt be, elegendő a gyereklétszám ahhoz, hogy az általuk tervezett magyar osztályok elindulhassanak.
Betöltetlen helyek azonban maradtak: Marosludason hat hely a természettudomány osztályban, Dicsőszentmártonban a filológián 13, míg a természettudomány osztályban öt hely. A nyárádszeredai filológia osztályba 27-en iratkoztak és egy, míg a természettudomány osztályban 14 hely maradt betöltetlen. Utóbbi esetében, ha nem iratkoznak elegendően a következő elosztási körökben, az osztály működtetése kerül veszélybe. Segesváron nyolc hely maradt a filológia osztályban és 20-an iratkoztak, aminek a főtanfelügyelő-helyettes kimondottan örül, ugyanis köztudott, hogy a kisvárosban alacsony a gyereklétszám a magyar tagozaton. Ugyanitt a természettudomány osztályban hét hely maradt, a matematikai informatika szakon pedig egy.
A Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolában egy helyet nem foglaltak el, 27-en beiratkoztak, Szászrégenben a Lucian Blaga középiskolában hét hely maradt a kereskedelmi osztályban, 21-en beiratkoztak, olyan körülmények között, hogy tavaly az osztályt az alacsony gyereklétszám miatt nem tudták beindítani.
Illés Ildikó elmondta, a megye többi iskolájában is beindulhatnak az általuk tervezett elméleti osztályok. „Ugyanakkor aggódunk a szakosztályokért, ott még elég sok hely maradt betöltetlen, de ott is úgy gondolom, hogy el fognak indulni” – vélekedett Illés Ildikó, hozzátéve, hogy a keresettebb szakok osztályai már felteltek, de az augusztus eleji pótvizsgákkal reméli, hogy minden helyet betöltenek.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Ezekben a középiskolákban nem teltek be a helyek
Kedden tette közzé a tanügyminisztérium, melyik középiskolába jutottak be a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok. A kilencedik osztályos helyekről számítógépes elosztással döntöttek, a végzősök a jelentkezési lapon tüntethették fel, melyik iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Az elosztás a képességvizsgán elért eredmények (75 százalékban), a négy évi átlag (25 százalék) és a rendelkezésre álló helyek alapján történik. A felvételit nem kötötték minimális médiához abból a meggondolásból, hogy jelenleg Romániában tíz osztály kötelező. Eszerint azok számára is jut hely, akik nem érték el az átmenő jegyet a képességvizsgán. Itt olvashat egy elemzést arról, hogyan teljesítettek idén a képességvizsgán a nyolcadikosok.
Az elosztás második szakasza július 23-án zajlik, addig jelezhetik a szülők, ha elégedetlenek a kiosztott helyekkel, vagy ha gyermekük nem jutott be a megjelölt iskolába. A harmadik újraelosztásra szeptember 3-4. között kerül sor.
Még maradtak helyek
A tanügyminisztérium adatai szerint Hargita megyében a következő középiskolákban nem teltek be eddig a helyek: a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, a borszéki Zimmethausen, a gyergyóhollói, a korondi szakközépiskolák, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Szakközépiskola, a zetelaki Dr. P. Boros Fortunat Elméleti Líceum, a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum.
Kovászna megye: a kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceum, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola.
Maros megye: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium, a marosvásárhelyi Ion Vlasiu Szakközépiskola, a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola, a marosludasi 1-es számú szakközépiskola, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceum, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum.
maszol.ro

A fogyó gyermeklétszám ellenére
Igyekeznek megtartani az osztályokat
Befejezés előtt áll a 2016–17-es tanévre szóló beiskolázási terv. A tanintézmények javaslatát, kérését figyelembe véve, a tanfelügyelőség felterjesztése alapján a szakminisztérium fogja jóváhagyni az ősztől induló osztályokat, s ennek megfelelően szabják meg a pedagógusok katedráját is megyénk tanintézményeiben. Ahol a pillanatnyi gyermekhiányra hivatkozva leépítik a tanítót, tanárt, kevés a valószínűsége annak, hogy ősztől visszakerüljön a helyére, és engedélyezzék az önálló osztály működését.
A beiskolázási tervezetről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest kérdeztük.
Elmondása szerint a jövő tanévtől tovább csökken a gyermeklétszám. A magyar tagozaton 55-tel, azaz szinte két osztályra való gyermekkel lesznek kevesebben. Az integrált informatikai rendszer bevezetése az oktatásügybe a diákok pontos nyomon követését teszi lehetővé, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a tanuló nem szerepelhet két tanintézményben.
– A fogyó létszám ellenére arra törekedtünk, hogy őrizzük meg a kilencedik osztályok számát, 41 líceumi és 15 hároméves szakiskolai osztályt tervezünk 2016 őszétől magyar nyelven – mondta Illés Ildikó.
Az eddig ismert matematika-informatika, természettudomány, társadalomtudomány szakos osztályok megyeszerte nagyobbrészt megmaradnak. Ha nem lesz elég jelentkező, esetleg összevont formában fognak működni. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban egy zene és drámapedagógia valamint egy képzőművészet és műszaki rajzoló szakos osztály indítását tervezik továbbra is. A Pedagógiai Líceumban egy óvodapedagógus- tanítóképző valamint egy társadalomtudomány szakos osztályba várják a diákokat. Az Elektromaros szakközépiskolában marad egy könyvelő és egy számítástechnika szakos osztály. Az első a jelentkezők számát figyelembe véve kevés, nagyobb lenne erre a szakra az igény, ezért akik kimaradnak, a gazdasági iskolában működő román tannyelvű osztályt választják.
A Református Kollégiumban egy református vallás és egy társadalomtudomány szakos, a római katolikus iskolában egy katolikus vallás, egy természettudomány, valamint egy társadalomtudomány szakos osztályt terveznek. Az Avram Iancu Iskolaközpontban marad a kereskedelmi technikusi szak, a Traian Vuiában az autóvillanyszerelő-technikusi, és folytatják a fodrászképzést. A Ion Vlasiu Iskolaközpontban környezetvédelem szakos osztályt terveztek. A Gh. Sincai szakközépiskolában az autóvillanyszerelő szak mellett a népszerű rendezvényszervező szakot lehet választani.
A vidéki iskolákban is jobbára reál és humán osztályok indulnak, Szovátán turisztikai és kereskedelmi szakközépiskolai képzést indítanak, Erdőszentgyörgyön a sütés- főzés tudományát lehet középiskolai szinten elsajátítani. Amint látható, a rendezvényszervezés mellett újabb szakok az ősztől sem jelennek meg a képzésben, holott lenne egy- kettő, amire magyar nyelven is szükség volna – tehetjük hozzá a főtanfelügyelő-helyettes által mondottakhoz.
A hároméves szakiskolák által kínált lehetőségek is a megszokott kereten belül maradnak – derült ki a főtanfelügyelő-helyettes válaszából. Építészeti, faipari, vegyészeti, autószerelő, kereskedő, szakács- cukrász, víz-gáz szerelő szakokon indítanak államilag is támogatott, ösztöndíjas képzést.
– Olvashattuk, hogy a Református Kollégium a kolozsvári mintára egy magyar tannyelvű szakiskolaközpontot szeretne létrehozni, amit a tanfelügyelőség állítólag nem támogat.
– Ellenkezőleg, nyitottak vagyunk a tárgyalásra, nem zárkózunk el a párbeszédtől, és úgy gondolom, hogy egy erős szakiskolai központra valóban szükség lenne, de addig nem indulhat el a képzés, amíg az oktatás minőségét ellenőrző bizottság nem akkreditálja a szakokat. Hogy ez a központ megvalósulhasson, nagyon szoros összefogásra kell törekednünk.
– Mióta a középiskolák is indítottak elemi iskolai képzést, a városnegyedekben levő tanintézményekben érezhetően megcsappant a magyar tagozaton tanuló gyermekek száma. Hogyan kezelik ezt a kérdést, meg kell-e valamelyik iskolában szüntetni a magyar tagozatot?
– Úgy próbáltunk megoldást találni erre a problémára, hogy Tudor negyedben két iskolában megtartjuk az 1-4., a másik kettőben az 5-8. osztályt. Ezek egyre inkább úgy telnek meg, hogy a környező falvakból behozzák a gyermekeket, ami a vidéki iskolák kiürüléséhez vezethet.
Megyénkben a magyar tagozaton 528 összevont osztály működik, így próbálták megőrizni az iskolákat, ahol egy-egy évfolyamon a kötelező 12 tanuló alá esett a létszám. Arra törekednek, hogy az elemi iskolákat sehol se számolják fel. Vannak községek, ahol lehetne egy erős központi tanintézményt kialakítani, amit az iskolabuszok száma lehetővé tesz, de amelyik faluban ragaszkodtak az 5-8. osztályok megőrzéséhez is, ott összevonták azokat – tájékoztatott Illés Ildikó.
Fejes Rékától, a tanítókért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, hogy márciustól 111 előkészítő osztályba lehet beiratkozni, ami az idéntől kötelezővé válik. Az ősszel indult 110 osztályban 1905 gyermek tanul, 2016 szeptemberétől 2144 gyermekre számítanak.
A hatéves gyermekek beíratását a szakminisztérium honlapján szereplő határozattervezet szerint két szakaszban, március 21–25., illetve március 29–április 8-a között fogják lebonyolítani, miután a módszertani útmutató is megjelenik – egészítette ki az adatokat Fejes Réka.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Aki románra fordította Wass Albert művét
Egy kellőképpen nem ismert – és nem értékelt – műfordító, Cornel Câlţea nemsokára betölti a nyolcvanadik életévét. A Marosvásárhelyi Rádió egykori munkatársa volt az, aki ezelőtt tizenhat  évvel román nyelvre fordította Wass Albert A funtineli boszorkány című trilógiáját Lângă Scaunul Domnului címmel. Óriási siker volt, ám a köteteket mára már sehol nem lehet megvásárolni.
A hetvenes-nyolcvanas években gyakran futottunk össze a vásárhelyi népi egyetemként tisztelt egyetemi büfében, a „brasszériában”, ahova ő jobbára horgászatról beszélgetni jött, de hogy a sajtós horgászbarátok „sörrentettek”, hát ő is csatlakozott folyékony kenyérrel duhajkodók csapatához. Aztán valamikor a hetvenes évek vége felé a Duna-deltában ütköztünk, a 23-as Mérföld nevű halászfaluban, ahol ő igazi sporthorgászhoz méltóan sátorban lakozott, ellentétben velünk, puhányokkal, akik több-kevésbé komfortos lipován lakásban béreltünk szobát. Soha nem esett szó közöttünk irodalomról, műfordításról még annyira sem. Egyik legjobb barátja, rádiós kollégája, Csifó Jancsi borozgatás közben mondta neki, nyilván tréfálkozva: te Cornel, te egy „demisecui” (félszékely – szerk. megj.) vagy. Így aztán az ezredforduló évében kellemesen lepett meg, amikor arról értesültem, hogy lefordította Wass Albert A funtineli boszorkány trilógiáját. Még inkább meglepett, hogy sokaknak az volt a véleménye: szinte jobb az eredetinél.
Meglátogattam vásárhelyi otthonában a borzonti születésű Cornelt a minap, hogy arról beszélgessünk, mi késztette arra, hogy épp Wass Albertet fordítson. „Tudod, az utóbbi időben néha kihagy az emlékezetem, arra sem emlékszem pontosan, hogyan kezdődött ez...” – mondta, de Geta asszony, a kedvesen vendégszerető feleség közbevágott: emlékezz csak vissza, Cornel, úgy mondtad akkor, hogy szegény Szekrényi Tibi (a vásárhelyi rádió sajnálatos módon vonatbalesetben elhunyt műszakisa – szerk. megj.) ajánlotta neked a könyvet... S akkor a fordító is észbe kapott: tényleg, így volt...
„Az utóbbi években pedig románul jelent meg A funtineli boszorkány Cornel Câlţea kiváló műfordításában, melyet a román kritikusok elismerőn fogadtak. Szerintük aligha volt még olyan író – beleértve a románokat is –, aki ilyen empátiával jellemezte volna a román embereket. (...) Câlţea nemcsak lefordította, hanem műfordításával interiorizálta is az olvasmányélményt, melyet a szerző nyújtott, hiszen már a címátírás is arra utal, mi volt számára személyesen fontos a regényben: a hazai helyszínek, emberek. Vremea frăguţelor, Pretutindeni brazii vuiesc la fel és Pasărea neagră a címe a trilógia egyes részeinek. A román címátírások ötletesek, egyéniek: „Szamócaérés ideje” a kötet első részének címe (az eredeti magyar cím Az urszubeli lány), a második „A fenyvesek mindenütt egyformán zúgnak” – holott ez a Kunyhó a Komárnyikon lenne, a harmadik pedig maga A funtineli boszorkány – a román fordító ezt »Fekete madár«-nak címezi.” (Balázs Ildikó, PoLísz)
Ismerős helyek
„Nagyon sokat jártam ki a Maros völgyébe, oda, ahol a könyv cselekménye játszódik. Úgy is mondhatnám, ismerem, mint a szobámat. S nem csak ott, az egész Maros völgyét, egészen Gyergyóig jól ismerem, fiatal koromban sokat jártam arra...” – meséli az indítékot, ami arra sarkallta, hogy belevágjon a fordításba. Aztán kiderül, az édesapja állomásfőnök volt Gyergyószentmiklóson, volt alkalma megismerni a hegyek embereit. És nem csak megismerni – megszeretni is őket. Az összes helyet, amit Wass Albert leírt, azt mind ismerhette. „Mind-mind ismertem” – erősíti meg. Arra a kérdésre, hogy miért változtatta meg a könyvek címeit, azt mondta: „Nem emlékszem már, hogy miért. Úgy jött, úgy talált...”
Nagy munka volt
Azt próbáljuk összerakni, mekkora munka is volt a három könyvet lefordítani. Végülis a fordítás, a három kötet összesen 919 oldalt tesz ki (281 395 243 leütés) ami megírni is sok, nemhogy lefordítani, keresni a legjobb, legtalálóbb kifejezéseket. „Látod, már arra sem emlékszem, hogy tulajdonképpen mennyit is dolgoztam vele. Mondjuk, ez nem is csoda, hiszen régen volt, legalább tizenhét-tizennyolc éve. Az biztos, hogy nagy munka volt, de élveztem csinálni. Jól lehetett fordítani. Legalább egy évig tartott...” – mondja el Cornel Câlţea belerévedve a múltba. S ahogy kezdjük bontogatni az emlékeket, kiderül: a nagy időhöz nagy munka kellett. Amikor nekiült dolgozni, csak úgy repültek az órák, a napok, nem volt megállás. Erre jegyzi meg Geta asszony: a könyv megjelenése után a nagy kórházba kellett mennie, műtétre, s Baghiu sebészorvos asztalán a férje munkáját látta. Kérdezte tőle, hogy olvassa-e? Igen, de csak napi tíz oldalanként, hogy tovább tartson, annyira szép – válaszolta amaz.
„A fordító és a lektor (Alexandru Cistelecan) nagy érdeme, hogy visszaadta a mű tartalmát, úgy, ahogy a szerző elképzelte, hogy eltakarja a valóságot szép szavakkal...” (Ioan Judea nyugalmazott ezredes) „... Marosvásárhelyen, a Nemzetközi Könyvvásáron bemutatták az író trilógiája, A Funtineli boszorkány román fordítását (Langă Scaunul Domnului címmel). A regény fordítója Corneliu Câltea. Ion Coja, bukaresti történész-professzor méltatta a kötetet. Elmondta, hogy a könyv íróját Erdélyben halálra ítélték. Marosvásárhelyen van egy utca: Ion Antonescu. Őt is halálra ítélték. Ugyanakkor sok olyan egyént nem ítéltek el, akik tényleg gyilkosok voltak. Sokan közülük a kommunista párt tagjai lettek. A kommunizmus perére többek között azért nem került sor, hogy ez ne derüljön ki. Végül kimondta: Wass Albert tisztességes embernek tűnik a könyv alapján.” (Máthé Éva)
„Volt nagyon sok rossz reakció is, nagyon sokan szidtak engem, amiért lefordítottam, mert hogy Wass Albertet elítélték, de hát már csak ilyen a világ...” – mondja Cornel, akin egyáltalán nem látszik, hogy zavarná ez a körülmény. Ami viszont fölöttébb zavarja, az, hogy egyetlen példánya sincs már a fordításból. És tényleg nincs, magam sem találtam sem könyvesboltban, sem könyvesházakban, s még a világhálón is úgy szerepel a könyvkereskedések honlapjain, hogy elfogyott. „Eltűnt, de hogy hova, hogyan, fel nem tudom fogni, pedig legalább egy példány kellene nekem is belőle” – mondja bosszúsan, közben keresi a másik fordítását, a Niciodată címűt. Kincses Elemér Soha című művét ugyancsak Cornel Câlţea fordította románra, s erről is igen szépen írtak, többek között a craiovai Cuvântul Libertăţii című napilap. Nos, úgy tűnik, valamelyest normalizálódni kezd a helyzet.
Vlasiu mesterrel a házban
Távozáskor még behív a másik szobába, nézzem meg a műgyűjteményét. Egy teljes falat Ion Vlasiu-festmények, fényképek, faragások borítanak. Egyik képen a mestert a mezőbándi vasúti őrház kertjében kapta lencsevégre Cornel. Erre a képre igencsak büszke. Barátok voltak a hírneves szobrásszal. A szemközti fal mellett két kisplasztika, ugyancsak Vlasiu-alkotások. A falon két unokaöccse grafikai munkái több híres vásárhelyi grafikus és festő alkotásai között. Ezeket szeretem, ezek között mindig jól érzem magam – mondja a műfordító, aki idén októberben betölti a nyolcvanat.
Elváláskor megegyeztünk: amennyiben valamelyikünk talál legalább egy példányt a Wass Albert fordításból, értesíti a másikat...
„Emlékezzünk csak vissza, amikor a Lângă Scaunul Domnului címmel, Corneliu Câlţea fordításában 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány, a könyv marosvásárhelyi bemutatóján Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről, a Felső-Marosmente havasainak világáról. Nem akármilyen sikere volt a könyvnek; Ratosnya környéki román emberek ma is érdeklődnek, hogy hol, miként lehet megszerezni ezt az olvasnivalót. (...) Mindebből én azt szűröm le, hogy bizonyos román körökben ébredezik némi érdeklődés az erdélyi magyar író művei és személye iránt. Mindenképpen bátorító jelzés, ha nem csupán a politikum sikamlós színterein emlékeznek rá – még mindig mondvacsinált, alaptalan háborús bűnösséget, valótlan románellenességet, antiszemitizmust emlegetve.” (Nagy Pál irodalomtörténész egy, a Krónikában megjelent interjúban)
Bakó Zoltán. Székelyhon.ro

Szabadságvágy diákhangon
Szavalóverseny 1848 emlékére
"Magyar vagyok, lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani" – ez a Babits-idézet adta meg az alaphangját a reformkor és az 1848-as szabadságharc költőinek emlékét idéző szavalóversenynek, amelyet harmadik alkalommal szervezett meg tehetséggondozó (vokacionális) tanintézetek ésszakközépiskolák diákjai számára a marosvásárhelyi Szász Albert Sportlíceum.
Péntek délelőtt székely ruhás lányok és fehér inges, nyakkendős fiúk töltötték be a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termét. Amint Fábián Olga főszervezőtől megtudtuk, a megyeközponti tanintézetek – a Művészeti, az Elektromaros, a Pedagógiai Líceum, a Gheorghe Sincai, illetve a Ion Vlasiu szakközépiskolák – diákjai mellett idén először más városokból, Régenből és Szovátáról is érkeztek szavalók. Negyven diák hozta el a meghatározott történelmi korból származó kedvenc költeményét.
– Ez az együttlét nem feltétlenül a versenyről, sokkal inkább arról szól, hogy ünnepélyes keretet adjunk a szép gondolatok megszólaltatásának. A márciusi ifjak lelkesedése, gerincessége, tisztessége ma is érvényes üzenetet hordoz, követendő példának számít. Legyen ez a verseny elsősorban baráti találkozás, jókedvetekből mondjátok a verseket – kérte Fábián Olga az egybegyűlt fiatalokat. Ezt követően Csíki Zsolt, a Szász Albert Sportlíceum igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlevőkkel.  "Kossuth Lajos háromszínű lobogója, de sok barna legény esküszik alatta" – énekelte a következő percekben Szőlősi Katalin művészetis diák, majd a reformkorról, a szabadság eszméjének születéséről olvasott fel gondolatokat a sportlíceum két tanulója. A verseny izgalmát oldó műsor kiemelkedő pillanatának számított Csatlós Beáta és Kerekes Eszter művészetis diákok fuvolajátéka – Petőfi két megzenésített versét szólaltatták meg –, illetve Bartha Noémi és Lakó Levente sportiskolás nyárádmenti tánca. Székely Norbert művészetis tanuló, a tavalyi szavalóverseny első díjasa Petőfi Sándor Ha férfi vagy, légy férfi című költeményét, azt a verset adta elő, amellyel 2015-ben megnyerte a tehetségpróbát. Ezt követően közös versmondásra sorakoztak fel a sportlíceum diákjai, Petőfi Bizony mondom, hogy győz most a magyar című, Marosvásárhelyen írt versével bátorították a versenybe szállókat.
Nemsokára aztán elindult a versfüzér, egymás után léptek színpadra a szavalók. A legtöbben Petőfit választották – az egyik versenyző énekelve adta elő a közismert Befordultam a konyhára... című verset –, de Vörösmarty Szózata is felcsendült, és Arany Jánostól, Gyulai Páltól is hallhatott lírai alkotást a háromtagú – Tollas Gábor színművész, Nagy Olga és Xantus Piroska magyar szakos tanárnők alkotta – zsűri. A verseny kínálatában versduett és -trió is szerepelt. Jó pár diák erőltetett színpadiasság nélkül, biztos szövegtudással, tisztán hangsúlyozva tette maivá a szabadságvágy költői megnyilvánulásait. A verseny szünetében újabb katonadalok hangzottak el – Gergely Erika volt az egyik tolmácsoló –, Rau Renáta és Szász Norbert pedig néptánccal gazdagította a műsort.
A több mint kétórás verseny természetesen díjazással zárult. A zsűri tetszését leginkább Simonfi Zsuzsannának, a szovátai Domokos Kázmér iskola diákjának szavalata nyerte el, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumból érkezett Babos Panni Emőke és a szászrégeni Lucian Blaga iskolát képviselő Barabás Zalán második díjat kapott, a sportiskolás Lőrincz Mercedesz, Peres Nelly, a Ion Vlasiu iskola diákja, illetve Deák Imola, a régeni Lucian Blaga iskola tanulója harmadik lett. Az értékelőbizottság hét versenyzőt dicséretben részesített.
A díjazottak könyvjutalmát, akárcsak a tavaly, ezúttal is a verseny főtámogatója, az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke, Csorba Árpád István biztosította. Szintén az egyesületi elnök felajánlásával minden csapatból – azaz iskolából – három diák és egy pedagógus a szovátai Teleki Oktatási Központban Érték és ifjúság címmel megrendezésre kerülő hosszú hétvégén vehet részt.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Új galériák a Kultúrpalotában
Bővül, rétegződik a marosvásárhelyi Kultúrpalota kínálata. A megyei múzeum, a képtár újabb kiállítótereket alakít ki gazdag gyűjteménye, műkollekciója bemutatására és a felszaporodni látszó vendégtárlatok bemutatására. Néhány napja a Ion Vlasiu Galéria nyílt meg a III. emeleten. Népes közönség volt az avatóünnepségen, hivatalosságok és a szakma jelesei méltatták az eseményt s a sokoldalú alkotó, szobrász, festő, tollforgató művész munkásságát. Az 1908-ban Lekencén született Ion Vlasiu Marosvásárhelyen kezdte tanulmányait, Kolozsváron folytatta, majd országosan is egyre ismertebb lett, a kortárs román művészet élvonalába emelkedett. 1997-ben hunyt el Bukarestben. Megyénkhez több szállal kapcsolódott, sokáig dolgozott Dédabisztrán, ahol háza és műterme volt. Marosvásárhely díszpolgári címét is megkapta. A vásárhelyi művészeti múzeumnak közel száz művet adományozott. Azoknak egy része a 80-as években a nevét viselő galériában a Teleki Téka épületében került közönség elé. Értékes adománya még gyarapodott, a munkákból mintegy ötven festmény, szobor, más mű kapott helyet az új kiállítóteremben. Ioan Sulea festőművész, a képtár vezetője és munkatársai érdekes ötlettel oldották meg a rendezést az aránylag szűk térben. A Városháza felé néző ablakokat és a falat teljes szélességben, magasságban egy háromdimenziós hatású hatalmas fotóval fedték le. A galériába lépő látogató úgy érzi, mintha a tárlat egy megkapó látványú műteremmel folytatódna. A galérianyitásra elkészült a Ion Vlasiu életművét és vásárhelyi kollekcióját bemutató impozáns katalógus is, Ioana Vlasiu, Ioan Sulea és Cora Fodor művészettörténész nagyszerű munkája.
Tegnap a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat keretében került sor újabb galériaavatásra. Az ismert műgyűjtő házaspár adományozta Elisabeta és Gheorghe David-kollekció kapott egy termet a Kultúrpalota jobb oldali szárnyának II. emeletén. Remélhetőleg mihamarabb megoldás születik arra is, hogy a hajléktalanná vált Nagy Imre-gyűjtemény is az érdeklődők számára elérhető, a rangját megillető helyre kerüljön. Jó hír és egészen friss, hogy a Vida Árpád- monográfia után szintén a Soós Zoltán vezette Maros Megyei Múzeum égisze alatt megjelent egy Vidát is megelőző, fiatalon elhunyt rendkívüli vásárhelyi tehetség, Dósa Géza festőművész albuma is. A kötet a napokban jött ki a nyomdából, az életművet elemző szerző Szinyei Merse Anna budapesti művészettörténész. A szép kiadvány bizonyára rövidesen a nagyközönség számára is elérhető lesz. (nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Ezt csinálná az Unirea Főgimnáziummal Marius Paşcan szenátor
Radikális megoldást sürget a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium esetében a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) ideiglenes elnöke, Marius Paşcan. A szenátor szerint az állami iskolának ki kellene költöznie az egyházi ingatlanból.
Marius Paşcan szerint semmi értelme nincs kivárni az épületet még 2004-ben visszaszerző római katolikus egyház és az önkormányzat közötti szerződés lejártát. A liberális politikus szerint a városházának mielőbb egy másik helyiséget kellene találnia a város egyik legjobb középiskolájának számító Unirea Főgimnázium számára. Az egykori prefektus megoldást is javasolt: mint ecsetelte, Marosvásárhely két egykori nagy tanintézete kong az ürességtől – a Ion Vlasiu nevét viselő faipari és a Constantin Brâncuşi-ról elnevezett építészeti szakközépiskola –, ezeknek egyikét át lehetne adni az Unireának. Utóbbi talán még jobb is lenne, hisz alig háromszáz méterre található a vitatott iskola által használt épülettől. Ráadásul az építészetinek egy részét nemrég korszerűsítették. Harmadik változatként a ligeti kaszárnya hat hektáros területét ajánlotta, azt a városrészt, ahol egy ideje az ócskapiacot rendezték be. Itt viszont az alapoktól kellene egy új iskolaépületet felhúzni.
„A szülőknek is meg kell érteniük, hogy az egyház visszakapta az Unirea-épületet, hosszú távon csakis a kiköltözés a megoldás” – nyomatékosította Paşcan. Szerinte a jelenleg használt főépület manzárdosítása, amit a városháza vállalt fel, csak félmegoldás lehet. „Nem tudom, mennyire törvényes, hogy az önkormányzat uniós alapokat fektessen egy egyházi ingatlan bővítésébe és korszerűsítésébe, az viszont biztos, hogy hosszú távon ez sem az egyháznak, sem a városházának nem kedvez” – vélekedett a liberális pártvezér.
Mint ismert, az Unirea Főgimnáziumban nem sokkal a tanév vége után robbant ki a mesterségesen táplált cirkusz. A neves iskola lemondott néhány magyar osztályáról, ugyanakkor rossz néven vette, hogy azokat „átvette” a kisebbik épületbe berendezkedő Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Andreea Năznean, az Unirea igazgatója szerint az új katolikus tanintézet a már elfogadott beiskolázási terv figyelmen kívül hagyásával vette át az elemi és felső tagozatos, illetve középiskolai magyar osztályokat. Az unireás vezető és román szülők egy része igazán akkor lobbant fel, amikor az egyházi iskola termet is követelt az átvett osztályoknak.
„Az Unirea állandó fenyegetésnek érzi, hogy a státus és a római katolikus iskola bérlőként emlegeti az intézményt” – panaszolta el Năznean. „Éppen ezért kellene az Unireának mielőbb új helyiséget találni, hogy ne legyenek ilyen viták és panaszok” – nyilatkozta Marius Paşcan, aki a magyar politikusokra, tételesen Borbély Lászlóra is neheztel amiatt, hogy nyomást próbál gyakorolni az Unirea vezetőségére.
Lapunk az RMDSZ tanácsosainak a véleményére is kíváncsi volt. Csíki Zsolt frakcióvezető – aki a sportiskola igazgatójaként amúgy is jártas a tanügyi kérdésekben – úgy véli, higgadt és okos döntésre van szükség, amely hosszútávon mindkét iskola javát szolgálná. „Olyan kompromisszumot kell találni, amely a minőségi oktatást, a tanulók és a pedagógusok érdekeit tartja szem előtt” – szögezte le az önkormányzati képviselő.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro

Marosvásárhelyi középiskolások a trianoni tragédia szabadtéri templomában, a Magyar Kálvárián
"Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet?…"
(Márai Sándor: Halotti beszéd)
Magyar diákok és tanárok XVII. találkozóján vettünk részt a Magyar Kálvárián, Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség által szervezett táborban, 2016. július 4–10 . között.
Idén a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium diákjai mellett bekapcsolódhattak a Szász Albert Sportlíceum, a Ion Vlasiu Technológiai Líceum, a Művészeti Líceum és az Elektromaros Technológiai Líceum diákjai is (összesen 25 tanuló) Csorba Árpád István, az Erdélyi Rákóczi Szövetség elnöke csapatszervező munkájának köszönhetően.
Az ünnepélyes megnyitón a Kárpát-medence magyarlakta területeiről 450 diák és tanár énekelte együtt a magyar és székely himnuszt. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Szócska A. Ábel apostoli kormányzó köszöntötte a táborozókat.
Elmentünk, hogy erőt merítsünk, hogy visszapillantsunk történelmi és kulturális örökségünkre. Nem McDonal d’s-os, amerikanizálódó táborban vettünk részt, hanem, köszönet a szervezőknek, Szajkó Gábornak, a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi elnökének és Pálinkás Barnabásnak, a Rákóczi Szövetség főmunkatársának, ellátogathattunk az Árpád-kori füzéri várba, ahol Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral találkoztunk, aki megfogalmazta, hogy egy nemzetet két dolog tud megtartani: az összefogás és a kereszténység. Kassa, Borsi, Dobóruszka, Nagyszelmenc, Nagykapos, Széphalom, Sárospatak kirándulásaink állomáshelyei.
Kassán a 250.000 lakosból már csak 2,8% magyar. Nagyszelmencen kettévágott székely kapu emlékeztet a szétszakítottságra, ugyanakkor az összetartozásra. (Nem mAradhatunk közömbösek.) Köszönjük, hogy ellátogathattunk a Magyar Nyelv Múzeumába, a Kazinczy-múzeumba, a Rodostói Házba. Értékes, gondolatébresztő előadásokat tartott Raffai Ernő történész, Takaró Mihály irodalomtörténész, Balázs Géza nyelvész, Zubánics László történész. Elmély ítette a látottakat és hallottakat a Credo együttes koncertje, valamint a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása. Táncházat biztosított a Boróka táncegyüttes. Ez a gazdagság és sokszínűség jellemezte a tábort, valamint annak felismerése, hogy "az igazságot ki kell mondani, le kell írni, és önmagától működni kezd" (Takaró Mihály).
A Magyar Kálvária stációi annak megerősítését jelentik számunkra, hogy Csonka- Magyarország nem feledkezik meg elszakított városairól, elszakított százezreiről: "Voltam hirdetője elmúlt ragyogásnak...,/ Vagyok siratója bús fekete gyásznak...,/ Leszek harangszava a Feltámadásnak!" Hirdeti a Kálvária bejárati boltozatán a csonka-sátoraljaújhelyi tábla.
Megható mozzanatként ki kell emelnünk a fáklyás vonulást a trianoni határhoz, és még egyszer köszönjük Szajkó Gábor, Pálinkás Barnabás táborszervezők lelkes, áldozatos munkáját!
Fábián Olga
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Vásárhelyen
Egyre kevésbé fér meg egy épületben a Marosvásárhelyi Unirea és a római katolikus gimnázium. A román főgimnázium feljelentette a szaktárcánál a magyar tanintézetet, megkérdőjelezve annak létjogosultságát.
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. Az MTI által idézett hírügynökség szerint a szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között.
Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan nemzeti liberális párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar–román iskolai „összeférhetetlenség” Marosvásárhelyen
Az Oktatási Minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait – közölte az Agerpres. A szaktárca azt követően lépett, hogy a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó, román tannyelvű Unirea főgimnáziummal, mely korábban egyedül használta az időközben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlant.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben”, mert a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva” osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot. Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség parancsnoka – aki a Marosvásárhelyi önkormányzatot képviseli az iskola igazgatótanácsában – a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja”. A magyar ügyekben nem először gáncsoskodó Bretfelean szerint emiatt az – egyébként az egyik legrangosabb vásárhelyi román iskolának számító – Unirea gimnázium léte került veszélybe.
Nem tartanak a vizsgálattól
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015–2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus gimnázium megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést – magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól. Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet.
Románokat hoznának a magyarok helyébe
Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a katolikus tanintézet között. Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar középiskolai osztályairól, amelyeket viszont – a tantermekkel együtt – a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány, magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat” – hangsúlyozta a hírügynökségnek a katolikus igazgatója.
Korábban Marius Paşcan Nemzeti Liberális Párti szenátor azt szorgalmazta, hogy az Unirea főgimnázium költözzön el a katolikusok ingatlanából, még mielőtt lejár az önkormányzattal megkötött szerződés. A politikus szerint új otthont kell keresni a város egyik legjobb iskolájának, és erre több megoldást is javasolt. Szerinte a főgimnázium a Ion Vlasiu faipari vagy a Constantin Brâncuşi építészeti szakközépiskola épületébe költözhetne, vagy megkaphatná a ligeti kaszárnya hathektáros területét, ahova az önkormányzat új iskolát építhetne az unireásoknak.
MTI
Erdély.ma

Mintegy négyszáz szakiskolai hely mAradt üresen Maros megyeben
Annak ellenére, hogy szakemberhiánnyal küzd a munkaerőpiac, Maros megyeben sem telnek meg a szakiskolai osztályok. Az idei érettségi statisztika azt mutatja, a középiskolát végzők mindössze 24 százalékának sikerült oklevelet szereznie.
Évente kétszáz lejjel támogatja az állam azokat a diákokat, akik gimnázium helyett szakközépiskolai oktatást választanak. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy a tanulónak ne legyen igazolatlan hiányzása, illetve hetes fölötti legyen a magaviseleti jegye. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint még mindig dívik az a mentalitás, hogy a gyerek többet elér majd mint a szülő, ezért akarják mindenáron elméleti osztályba íratni, ráadásul a tanügyi törvény meg is engedi, hogy bárki beiratkozhasson a gimnáziumba, az is, aki sikertelenül szerepelt a kisérettségin – mondta el lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes. Az elméleti osztályokban már mind beteltek a helyek, a szakiskolák esetében ugyanez nem mondható el: a beiskolázási terv szerint Maros megyeben összesen 1316 helyet hirdettek meg, és a legutóbbi számítógépes elosztás szerint 389 hely mAradt üresen. A tanfelügyelőség ezután dönti el, hogy milyen szakokat von össze, hogy elindulhassanak az osztályok.
Vannak népszerűbb szakok, ilyen a cukrász-, a pék- vagy a szakács-, illetve a pincérképző szak, ahol nem mAradtak üres helyek. Nem lehet ugyanezt elmondani a hús- és tejfeldolgozó szakokról, ahova egyetlen egy diák sem iratkozott. A fafaragó szakma sem örvend túl nagy népszerűségnek, ugyanis a Ion Vlasiu Szakközépiskola fafaragó szakán például a meghirdetett 14 helyből 12 még szabad a magyar tagozaton, akárcsak az Avram Iancu Szakközépiskola magyar tagozatának ipari gépész szakán. Az autószerelő szakok sem teltek meg mindenhol, de itt lényegesen nagyobb az érdeklődés, mint máshol. A Marosvásárhelyi Constantin Brâncuși Szakközépiskola továbbra is várja a nyolcadik osztályt végzett tanulók jelentkezését magyar tagozaton a biprofilú kőműves-kőfaragó-vakoló illetve víz- és gázszerelő szakokra, ahol félosztályok indulnak, és még mindig vannak helyek. Legalább tizenöt tanuló kell ahhoz, hogy elindulhasson egy osztály, itt megvan a minimum létszám, de még lehet iratkozni – tudtuk meg Nemes Andrea katedrafőnöktől. Annak ellenére, hogy a megyében ez az egyetlen építészeti szakközépiskola, már második éve, hogy nem hagyták jóvá a líceumi osztályok elindítását.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

EMNP: etnikai feszültséget szítanának Pașcan szobrai
Csak a magyar személyiségek szobrainak felállítása után lehet szó bármilyen esetleges emlékműállításról Marosvásárhelyen – hívja fel a figyelmet az Erdélyi Magyar Néppárt Marius Paşcan parlamenti képviselő szoborállítási tervei kapcsán.
A politikai alakulat Maros megyei szervezete közelményben hívta fel a figyelmet, hogy nem ért egyet Marius Paşcan parlamenti képviselő szoborállítási terveivel.
„Eddigi politikai pályafutásának ismeretében nem csodálkozunk a „magyarbarátságáról” ismert Marius Paşcan parlamenti képviselő legújabb ötletén” - mutatnak rá, arra utalva, hogy a volt prefektus a gyulafehérvári nagygyűlés jövő évi centenáriumára nyolc román személyiségnek emléket állító szoborparkot hoznának létre Marosvásárhely központjában.
„Ez úton is emlékeztetni kívánjuk a képviselő urat, valamint az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati képviselőit, hogy korábban már helyi képviselőtestületi döntések születtek a Sütő- és Bethlen Gábor-szobor, illetve a Bodor-féle zenélő kút főtéri felállításáról, amelyeket a mai napig nem vontak vissza.
Úgy véljük, minden esetleges későbbi szoborállítás csak ezek teljesítése után jöhet szóba” - hangsúlyozza közleményében az EMNP. Rámutatnak, meggyőződésük szerint Marius Paşcannak inkább befektetők bevonzására, a reptér modernizálására, a terelőút folytatásához szükséges pénzek megszerzésére, valamint a regionális kórház megépítésére kellene koncentrálnia.
Mint rámutatnak, a képviselő által szorgalmazott szoborállítás nem utolsó sorban újabb etnikai feszültségeket szülhet.
„Bízunk abban, hogy Románia 100 éves évfordulójára valósággá válnak azon tanácshatározatok, melyek magyar vonatkozású szobrok felállítására vonatkoznak” - zárja közleményét az EMNP.
Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) parlamenti képviselője bejelentette, hogy egyszerre nyolc román személyiségnek állítana jövőre mellszobrot Marosvásárhely központi részében. A képviselő Serafim Duicu, Ion Fiscuteanu, Romulus Guga, Gabriela Moga Lazăr, Ovidiu Iuliu Moldovan, Vasile Netea, Mihai Sin és Ion Vlasiu mellszobrát képzelte el a parkban. Krónika (Kolozsvár)