Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. október 27.
A kétnyelvűsítés gátolásával dicsekszik Bretfelean
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)
Büszkén jelentette ki Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a székelyföldi románok hétvégén Marosvásárhelyen megtartott találkozóján, hogy sikerült megakadályoznia a kétnyelvű táblák kihelyezését a megyeszékhelyen, s már hét pert nyert ebben az ügyben.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében élő románokat tömörítő egyesület találkozóját Marosvásárhelyen a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartották, amelyen felszólalt többek között a prefektus és Claudiu Maior alpolgármester is.
Bár a magyar sajtó nem volt hivatalos a rendezvényre, a Facebookon és a Youtube-on is elérhető a Bretfelean meglehetősen hazafias hangvételű beszédéről készült videofelvétel. A helyi rendőrség vezetője kijelentette, sikerült a törvényt alkalmaznia Marosvásárhelyen, és erre biztatja a többi székelyföldi megyében élőket is.
„Hét pert nyertem meg a híres Kincses Előd ügyvéd ellen a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Nem engedem meg soha, hogy Paul Chinezut elmagyarosítsák, s azt írják fel az utcanévtáblára, hogy Kinizsi Pál. Ezután már csak az következik, hogy Ştefan cel Marét is lefordítsák, s kiírják, hogy Nagy István. Ezt nem hagyhatjuk. Álljunk ellen a nyomásnak és az elnemzetietlenítésnek. Ne feledjük, mit mondott Tudor Vladimirescu: a haza a népé, és nem a kizsákmányolóké" – hangoztatta Bretfelean, akit vastapssal köszöntöttek a teremben ülők.
A 2010. évi 155-ös számú, a helyi rendőrség megalakulásáról és működéséről szóló törvény egyébként kimondja, hogy a helyi rendőrök nem nyilatkozhatnak munkahelyükön vagy nyilvánosan politikai meggyőződésükről, és nem is vehetnek részt politikai rendezvényeken.
Lapunk kérdésére Kincses Előd elmondta, nem igaz, hogy Bretfelean már hét pert nyert volna meg, sőt, a legfontosabbat elveszítette. „Szeretném emlékeztetni Bretfelean urat, hogy elveszítette azt a pert, amelyben kértük a Benedek Lehelnek a kétnyelvű táblák kiszegezéséért kirótt 5000 lejes pénzbírság eltörlését. A döntésében a bíróság kimondta, hogy a kétnyelvű táblák nem minősülnek reklámtábláknak. Az 50 ezer lejes pénzbírságot kilátásba helyező, ezzel fenyegetőző felszólítások miatt indított büntetőpert igaz, hogy elveszítettük, de a bíróság indokai mondvacsináltak" – fogalmazott Kincses.
Peti: Bretfelean egy mintaintézményt vezet
Peti Andrástól megkérdeztük, mi a véleménye a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjének nyilatkozatáról. Az alpolgármester azt mondta, nem ismeri a szóban forgó felvételt, de elképzelhetőnek tartja, hogy Bretfelean nem intézményvezetőként, hanem magánemberként vett részt, és szólalt fel a románok fórumán. „Hajlamosak vagyunk sok mindent érzelmi szinten értékelni. Szerintem a tetteket kell mérlegelni és nem a beszédeket. Tény, hogy a Bretfelean által vezetett helyi rendőrség mintaintézmény, ahova magyarországi és székelyföldi szakemberek is jönnek tapasztalatcserére" – tette hozzá Peti.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje, Soós Zoltán munkatársunk kérdésére leszögezte: Bretfelean kijelentése nem szolgálja a marosvásárhelyi közösség javát, és helyi közalkalmazottként a törvény betartását kell felügyelnie. „A közigazgatási törvény előírja, hogy ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, ott kétnyelvű feliratokat kell kihelyezni. Nem lehet és nem szabad ma politikai kérdést kovácsolni a kétnyelvű táblák ügyéből. Nem a helyi rendőrség vezetőjének kell erről nyilatkoznia. Nem helyes ez, különösen nem olyan kontextusban, hogy kizsákmányolást is emleget" – mondta Soós Zoltán önkormányzati képviselő.
Paul Chinezu mint Kínai Pál?
A Maros Megyei Múzeum igazgatója arra is reagált, hogy Bretfelean Kinizsi Pált Paul Chinezuként emlegette. A szakember kifejtette, hogy Paul Chinezu nem létezett, Kinizsi Pál nevét a hetvenes években fordították le, mivel a törökellenes harc ismert személyisége volt, s csak így, románra fordítva kerülhetett be a román történelemkönyvekbe.
„Nem ez az egyetlen lefordított, és helytelenül használt név, de egyelőre sem a román történészek, sem a Román Akadémia, sem a politikusok nem merik felvállalni az igazságot, nem merik kimondani, hogy vannak olyan román nevű történelmi személyiségek, akik magyarok voltak. Egyébként is neveket nem szabad fordítani, hisz nevetséges, hogy Kinizsi Pálból Paul Chinezu lett, s ha visszafordítanánk, Kínai Pál lenne belőle" – mondta Soós.
Amint arról beszámoltunk, a kétnyelvű utcanévtáblák miatt kirobbant botrány kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt vásárhelyi szervezete áprilisban Valentin Bretfelean leváltását követelte a városházától. Követelésük nyomatékosítására tüntetést is kezdeményezett a néppárt, amelyet azonban végül nem sikerült megszervezni, mivel a városházi bizottság, amelynek a helyi rendőrfőnök is tagja, kétszer is elutasította a főtéri tüntetés jóváhagyását, helyette a félreesőbb Ligetet jelölte helyszínül. Bár a Bretfelean leváltását követelő petíciót csak az interneten több mint 2500-an írták alá, a néppárt képviselői végül elálltak a tüntetés megszervezésétől.
A helyi rendőrfőnök leváltásának szükségességét többek között azzal indokolták a kezdeményezők, hogy tisztázatlan múltbéli viszonya a volt kommunista titkosszolgálattal, hogy munkakapcsolata volt a Román Hírszerző Szolgálattal, helyi rendőrfőnökként durván megsértette a gyülekezési jogot, akadályozta a magyar rendezvények megszervezését, reklámanyaggá minősített magyar nemzeti jelképeket, s üldözte a kétnyelvűséget.
Simon Virág
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 25.
Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától
A 2016–2017-es tanévben ezerrel kevesebb diák ül majd be az iskolapadokba Maros megyében, mint egy évvel korábban. A diáklétszám csökkenésének egyik eredményeképpen tanintézeteket vonnak össze Marosvásárhelyen, Radnóton, Nyárádszeredában és Nagyernyében.
Évek óta borzolja a kedélyeket a tanintézetek összevonása, egyes iskolák jogi személyiségének megszüntetése, az esetenként elrendelt költözés. Nemrég a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az ősztől érvényes iskolahálózatról szóló rendelkezést, amelybe újabb összevonásokat iktattak be. Az érintett szülők és tanárok elégedetlenek a döntéssel.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő elmondta: a diáklétszám csökkenése és a meglévő épületek észszerű kihasználása érdekében a 2016–17-es tanévtől összevonják a nyárádszeredai általános iskolát a gimnáziummal, a radnóti általánost a középiskolával, a nagyernyei iskolát a sáromberki szakiskolával, valamint a megyeszékhelyen a Tudor Vladimirescu iskolát (volt 20-as) a Mihai Viteazullal (volt 5-ös ) és a Romulus Gugát (18-as) a George Coşbuckal (3-as).
„Nincs elég tanuló, így fölöslegessé vált pár ügyintézői állás, gondolok itt az igazgatóra, titkárnőre, könyvelőre. A diáklétszám marad, a beiskolázási számok maradnak, a tanítók, tanárok nem kell attól féljenek, hogy elveszítik állásaikat. Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától, pedig az eddigi példák azt mutatták, hogy az összevonás nyomán a tanintézetek megerősödtek, versenyhelyzet alakult ki a diákok között, s jobb eredmények születtek” – mondta a főtanfelügyelő.
Az egyik alárendelt viszonyba kényszerített tanintézet a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskola, ahol jelenleg 699 diák tanul. A háromemeletes épületben 31 osztályterem van, a földszinten óvodai csoportok működnek, az emeleteket az iskolások foglalják el. Az iskola tavaly egy nagyáruháztól csaknem százezer lejes támogatást kapott, amelyből egy korszerű, multimédiás informatikalabort szereltek fel. Az iskolához tartozik egy korszerű nagy sportterem is, amelyet a diákok mellett sportegyesületek is használnak bérleti díj ellenében.
Az iskola igazgatója, Boczog Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, tudták, hogy előbb-utóbb szóba kerül az összevonás, de remélték, hogy minél később. A jogi személyiség elvesztése számukra azt jelenti, hogy a közeli, felszereltség szempontjából rosszabbul, de diáklétszám szempontjából jobban álló Mihai Viteazul iskolához kerülnek, és többé nem tudnak önállóan dönteni többek között a bérleti díjból, szponzorszerződésből származó bevételek felhasználásáról sem. „A tanárok állásaikért aggódnak, noha biztosítottak minket szóban, hogy egyelőre minden osztály megmarad, nem lesznek összevonások. Legalábbis egyelőre” – mondta Boczog Szabolcs. A magyar tagozaton egyelőre elegendő diák van, s az utánpótlás is biztosítottnak látszik, ám pár év múlva előreláthatóan, ha kevesebb magyar kisdiák lesz, csökkenhet a magyar osztályok száma is.
A szülők, akik a napokban szereztek tudomást az összevonásról, fel vannak háborodva, és el vannak keseredve, mert szeretnék, ha gyermekeik ott fejezzék be az iskolát, ahol elkezdték. A tanfelügyelőség még nem erőlteti az osztályok átcsoportosítását, így lehet, hogy egy évig még minden a régiben marad. Egyelőre egyeztetések zajlanak. Felmerült megoldásként, hogy az elemi osztályok mindkét iskolából kerüljenek át a Tudor Vladimirescuba, s a felső tagozatosok, akik kevesebben vannak, a másik épületben tanuljanak. A korszerű informatikaterem léte azonban indokolttá tenné, hogy a nagyobb osztályok a Tudor Vladimirescu iskola épületében maradjanak. Ez ügyben döntés még nem született.
Az igazgató elmondta: a szülők a főtanfelügyelőhöz is elmentek kihallgatásra, tolmácsolva elégedetlenségüket. „Van, hogy testvérpárok járnak ide, s nem lenne jó őket elszakítani, külön épületbe tenni. Ugyanakkor több szülői közösség saját pénzén, önszántából rendbe tette az osztálytermeket, és természetes, hogy nem szeretnék, hogy gyermeküknek költöznie kelljen. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható megoldást”– mondta az igazgató.
Simon Virág. Székelyhon.ro
A 2016–2017-es tanévben ezerrel kevesebb diák ül majd be az iskolapadokba Maros megyében, mint egy évvel korábban. A diáklétszám csökkenésének egyik eredményeképpen tanintézeteket vonnak össze Marosvásárhelyen, Radnóton, Nyárádszeredában és Nagyernyében.
Évek óta borzolja a kedélyeket a tanintézetek összevonása, egyes iskolák jogi személyiségének megszüntetése, az esetenként elrendelt költözés. Nemrég a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az ősztől érvényes iskolahálózatról szóló rendelkezést, amelybe újabb összevonásokat iktattak be. Az érintett szülők és tanárok elégedetlenek a döntéssel.
A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő elmondta: a diáklétszám csökkenése és a meglévő épületek észszerű kihasználása érdekében a 2016–17-es tanévtől összevonják a nyárádszeredai általános iskolát a gimnáziummal, a radnóti általánost a középiskolával, a nagyernyei iskolát a sáromberki szakiskolával, valamint a megyeszékhelyen a Tudor Vladimirescu iskolát (volt 20-as) a Mihai Viteazullal (volt 5-ös ) és a Romulus Gugát (18-as) a George Coşbuckal (3-as).
„Nincs elég tanuló, így fölöslegessé vált pár ügyintézői állás, gondolok itt az igazgatóra, titkárnőre, könyvelőre. A diáklétszám marad, a beiskolázási számok maradnak, a tanítók, tanárok nem kell attól féljenek, hogy elveszítik állásaikat. Sokan idegenkednek az iskolák összevonásától, pedig az eddigi példák azt mutatták, hogy az összevonás nyomán a tanintézetek megerősödtek, versenyhelyzet alakult ki a diákok között, s jobb eredmények születtek” – mondta a főtanfelügyelő.
Az egyik alárendelt viszonyba kényszerített tanintézet a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Általános Iskola, ahol jelenleg 699 diák tanul. A háromemeletes épületben 31 osztályterem van, a földszinten óvodai csoportok működnek, az emeleteket az iskolások foglalják el. Az iskola tavaly egy nagyáruháztól csaknem százezer lejes támogatást kapott, amelyből egy korszerű, multimédiás informatikalabort szereltek fel. Az iskolához tartozik egy korszerű nagy sportterem is, amelyet a diákok mellett sportegyesületek is használnak bérleti díj ellenében.
Az iskola igazgatója, Boczog Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, tudták, hogy előbb-utóbb szóba kerül az összevonás, de remélték, hogy minél később. A jogi személyiség elvesztése számukra azt jelenti, hogy a közeli, felszereltség szempontjából rosszabbul, de diáklétszám szempontjából jobban álló Mihai Viteazul iskolához kerülnek, és többé nem tudnak önállóan dönteni többek között a bérleti díjból, szponzorszerződésből származó bevételek felhasználásáról sem. „A tanárok állásaikért aggódnak, noha biztosítottak minket szóban, hogy egyelőre minden osztály megmarad, nem lesznek összevonások. Legalábbis egyelőre” – mondta Boczog Szabolcs. A magyar tagozaton egyelőre elegendő diák van, s az utánpótlás is biztosítottnak látszik, ám pár év múlva előreláthatóan, ha kevesebb magyar kisdiák lesz, csökkenhet a magyar osztályok száma is.
A szülők, akik a napokban szereztek tudomást az összevonásról, fel vannak háborodva, és el vannak keseredve, mert szeretnék, ha gyermekeik ott fejezzék be az iskolát, ahol elkezdték. A tanfelügyelőség még nem erőlteti az osztályok átcsoportosítását, így lehet, hogy egy évig még minden a régiben marad. Egyelőre egyeztetések zajlanak. Felmerült megoldásként, hogy az elemi osztályok mindkét iskolából kerüljenek át a Tudor Vladimirescuba, s a felső tagozatosok, akik kevesebben vannak, a másik épületben tanuljanak. A korszerű informatikaterem léte azonban indokolttá tenné, hogy a nagyobb osztályok a Tudor Vladimirescu iskola épületében maradjanak. Ez ügyben döntés még nem született.
Az igazgató elmondta: a szülők a főtanfelügyelőhöz is elmentek kihallgatásra, tolmácsolva elégedetlenségüket. „Van, hogy testvérpárok járnak ide, s nem lenne jó őket elszakítani, külön épületbe tenni. Ugyanakkor több szülői közösség saját pénzén, önszántából rendbe tette az osztálytermeket, és természetes, hogy nem szeretnék, hogy gyermeküknek költöznie kelljen. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a mindenki számára elfogadható megoldást”– mondta az igazgató.
Simon Virág. Székelyhon.ro
2016. február 11.
Marad a szégyenszobor
Úgy tűnik, sikeresen lobbizott a temesvári magyar közösség a Szégyenszobor ügyében: a város idei költségvetésében a Bălcescu térre – ahová a polgármester áttelepítette volna az emlékművet a Hősök temetőjéből – egy szökőkút építésének terve szerepel. A történet előzménye, hogy két évvel ezelőtt felújították a temesvári Bălcescu teret, és felmerült az osztrák Hűség emlékműve – amelyet a magyarok csak Szégyenszoborként emlegetnek – felállításának lehetősége a téren kialakított zöldövezet közepén.
A javaslatot akkor megszavazta a városi tanács, de a magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak az emlékmű közterületen való felállítása ellen. A Hűség emlékművét Ferenc József adományozta Temesvárnak a város védői által az 1849-es ostrom során tanúsított hősiesség jutalmául. Az emlékmű az osztrák abszolutista erők győzelmét jelképezte a magyar szabadságharcosok felett, a várost ostromló magyarokat az alkotók szörnyalakokként ábrázolták. A szörnyalakokat 1885-ben, Török János polgármester mandátuma idején eltávolították, a vitatott emlékművet végül az 1930-as években a Hősök temetőjébe költöztették. (Főtér)
DRAKULA HÓDÍT. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) lenne annak a fiktív elnökválasztásnak a győztese, amelyen román történelmi személyiségekre lehetne szavazni – derül ki az Infopolitic kutatóközpont felméréséből. Az intézet rámutat: a felmérés célja, hogy árnyalja a romániai szavazók által elképzelt ideális államfő képét. A szavazók 35 százaléka voksolna Vlad Ţepeşre, 21 százalék Alexandru Ioan Cuzára, 18 százalék Ştefan Cel Maréra, 9 százalék pedig Mihály vajdára. A toplistán szerepel még Constantin Brâncoveanu és Decebal is, egyenként 6 százalékos támogatottsággal, őket követi Tudor Vladimirescu két százalékkal. Az RMDSZ szavazóinak 27 százaléka is Ţepeşt választaná elnöknek, csaknem ugyanannyian, mint Ştefan cel Marét, akit 26 százalékuk támogat. A baloldali szavazók 40, a jobboldaliak 33 százaléka adná voksát Havasalföld uralkodójára. (Mediafax) TURKÁLNI ÉRDEMES. Háromtucatnyi gyémántot talált egy turkálóban vásárolt nadrágban egy szamosújvári nő. A nadrág kimosása előtt a zsebekben találta meg a két kis nejlontasakot, bennük 16, illetve 20 drágakővel. A nő ékszerészhez vitte a csillogó köveket, a szakember pedig megerősítette, valóban gyémántokat talált. A hölgy azt tervezi, hogy eladja az ékköveket, az árából pedig külföldre megy nyaralni a családjával. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Úgy tűnik, sikeresen lobbizott a temesvári magyar közösség a Szégyenszobor ügyében: a város idei költségvetésében a Bălcescu térre – ahová a polgármester áttelepítette volna az emlékművet a Hősök temetőjéből – egy szökőkút építésének terve szerepel. A történet előzménye, hogy két évvel ezelőtt felújították a temesvári Bălcescu teret, és felmerült az osztrák Hűség emlékműve – amelyet a magyarok csak Szégyenszoborként emlegetnek – felállításának lehetősége a téren kialakított zöldövezet közepén.
A javaslatot akkor megszavazta a városi tanács, de a magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak az emlékmű közterületen való felállítása ellen. A Hűség emlékművét Ferenc József adományozta Temesvárnak a város védői által az 1849-es ostrom során tanúsított hősiesség jutalmául. Az emlékmű az osztrák abszolutista erők győzelmét jelképezte a magyar szabadságharcosok felett, a várost ostromló magyarokat az alkotók szörnyalakokként ábrázolták. A szörnyalakokat 1885-ben, Török János polgármester mandátuma idején eltávolították, a vitatott emlékművet végül az 1930-as években a Hősök temetőjébe költöztették. (Főtér)
DRAKULA HÓDÍT. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) lenne annak a fiktív elnökválasztásnak a győztese, amelyen román történelmi személyiségekre lehetne szavazni – derül ki az Infopolitic kutatóközpont felméréséből. Az intézet rámutat: a felmérés célja, hogy árnyalja a romániai szavazók által elképzelt ideális államfő képét. A szavazók 35 százaléka voksolna Vlad Ţepeşre, 21 százalék Alexandru Ioan Cuzára, 18 százalék Ştefan Cel Maréra, 9 százalék pedig Mihály vajdára. A toplistán szerepel még Constantin Brâncoveanu és Decebal is, egyenként 6 százalékos támogatottsággal, őket követi Tudor Vladimirescu két százalékkal. Az RMDSZ szavazóinak 27 százaléka is Ţepeşt választaná elnöknek, csaknem ugyanannyian, mint Ştefan cel Marét, akit 26 százalékuk támogat. A baloldali szavazók 40, a jobboldaliak 33 százaléka adná voksát Havasalföld uralkodójára. (Mediafax) TURKÁLNI ÉRDEMES. Háromtucatnyi gyémántot talált egy turkálóban vásárolt nadrágban egy szamosújvári nő. A nadrág kimosása előtt a zsebekben találta meg a két kis nejlontasakot, bennük 16, illetve 20 drágakővel. A nő ékszerészhez vitte a csillogó köveket, a szakember pedig megerősítette, valóban gyémántokat talált. A hölgy azt tervezi, hogy eladja az ékköveket, az árából pedig külföldre megy nyaralni a családjával. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 23.
Magyar Bukarest (6.) (Hencz Hilda )
Szórakozó szórvány
A románságot egyre jobban vonzották az addig ismeretlen, külföldiek behozta szórakozási lehetőségek: a cirkuszi előadások, kabarék, a színház, az opera és az operett. Kezdetben, 1812–1816 között a Bródy Mátyás (Mathias) által a Slătineanu-házak környékén felállított körképet bámulhatta a közönség, 1828-ban az olasz Momolo színházat épített, ahol különféle külföldi társulatok léptek fel.
Több mint helyénvalónak bizonyult az orvos Vásárhelyi Károly Mózes kezdeményezése, aki kihasználva a nyári szünetet, Bukarestbe hozta Pály Elek énekest, a magyar opera alapítóját. Pály 22 tagú társulata 1840 nyarán kelt útra, és szörnyű körülmények között utazott: födetlen szekereken, a kellékeket és kosztümöket ládákba zsúfolva.
A színházterem szánalmasan nézett ki, de ez volt az egyetlen operaelőadásra is alkalmas: falait deszkák borították és facölöpök tartották az egyetlen sor páholyt. 300 férőhelyes volt, 15 padsorral, de állóhelyek is voltak. A világítást olajlámpákkal oldották meg. Ez volt az első alkalom, amikor egy bukaresti színpadon magyar szavak hangzottak el, az operatársulat előadásait ugyanis magyar, német és román nyelven tartotta. Bemutatták többek közt a Normát és a Sevillai borbélyt, de rövid román darabokat is. A havasalföldi uralkodónak ajánlották román táncokból és énekekből álló külön előadásukat, ebből az alkalomból írta meg Ion Heliade-Rădulescu Mezei ünnep (Serbare câmpenească) című színdarabját.
Néhány év múlva, 1846-ban, ugyancsak a Momolo Teremben tartotta három fellépését Liszt Ferenc. Bevonulása diadalmenethez hasonlított, négy gyönyörű hintóval és két párizsi koncertzongorával érkezett. Hatalmas sikert aratott; a lapok ódákat zengtek róla, Iancu Văcărescu pedig verset ír hozzá. Az utolsó hangversenyt az uralkodó, Bibescu palotájában tartották. Liszt, akit Szathmáry is elkísért, Jászvásáron is tartott három koncertet, ahol már állt az új színház. Romániai látogatása után írta meg a Román rapszódiát egy hóra ihletésére. 1930-ban Bartók Béla fedezte fel a rapszódia kéziratát a weimari Liszt-múzeumban. (...)
A bukaresti magyarság életének legnagyobb kultúreseménye Havi Mihály kolozsvári színigazgató társulatának bukaresti turnéja volt, a Hunnia felkérésére. Havi Mihály 1848-ban az aradi társulat igazgatója volt, később Kolozsvárra nevezik ki direktornak. A kolozsvári színház ekkor már félévszázados múltra tekinthetett vissza, 1792-ben alapították, és 1821-től önálló épületben működött. Havi számos turnét szervezett az európai fővárosokba: kolozsvári és pesti magyar művészekből verbuvált társulata 14 énekesből, 34 fős kórusból és balettcsoportból állt. Az időjárás nem igazán kedvezett a hosszabb utazásnak, kezdődtek ugyanis a nyári fullasztó melegek. Az előadásokat a Podul Mogoşoaieien álló Nagyszínházban tartották, amelynek terme ezer férőhelyes volt, három sor páhollyal és karzattal. 1860-ban a Közlöny kinyomtatott egy mellékletet a színház képével, a rajzot Pernet József litográfus készítette. A lap ma is fellelhető a Nemzeti Színház archívumában. Két hónap alatt 32 előadást tartottak, amelyeket nemcsak a magyar kolónia, de számos román bojár és kereskedő is megnézett. Elsőnek a Hunyadi László operát játszották, a közönség nagy örömére a híres pesti énekesnő, Lonovics Hollósy Kornélia is fellépett. Ezúttal Donizetti, Rossini és Verdi részleteket énekelt. 1862-ben és 1863-ban ismét visszatért Bukarestbe. A Nagyszínházban más magyar énekesek is felléptek, egy tenort 1867-ben Le Cler is említ. Az opera- és balettelőadások hatalmas sikere büszkeséggel töltötte el Koóst, aki emlékirataiban följegyezte, hogy életében még csak egyszer volt ilyen boldog, a magyaroknak sikerült végre kivívniuk a tiszteletet. Még a cigánybandák is a Rákóczi-indulót és a Hunyadi dallamait játszották. A magyar lap zenei tudósítója ezt írta: ,,becsülés és szeretet tárgyai lettünk az idegenek előtt”. Anyagi szempontból azonban a turné teljes bukás volt Havi számára. Az útrakelés előtt Ion Mircea (Mircse János) ügyvédtől felvett kölcsön, a hatalmas terembér, a művészek honoráriuma, a hotelszámlák és végül a hitelező lelépése a teljes bevétellel Havit az adósok bukaresti börtönébe juttatta.
Az előadás-sorozattal a magyarság kedvet kapott az ilyen típusú művelődéshez, és ez előkészítette Kossuth kedvenc hegedűse, Reményi Ede 1867-es fellépését. Reményi alapítványt hozott létre a református iskola számára, és 470 aranyat adományozott, ennek kamatából adhattak könyvjutalmakat a gyermekeknek évtizedekig. A református hitközség egy 1934-es, az alapítvány anyagi helyzetére vonatkozó beszámolójából kitűnik, hogy ez az összeg még akkor is létezett. A hegedűművész Arany János köteteket is adományozott.
A zeneegyletek és kórusok, a diákok és felnőttek zenei nevelése évtizedekig fontos szerepet játszott a bukaresti magyarság életében.
Az egyházi vagy világi ünnepek alkalmából előadott daloknak, a báloknak és ünnepségeknek nemcsak az anyanyelv és a hazafias érzelmek ápolásában volt szerepük, de vonzották a magyar kolónia jelentős részét, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, erősítették az együvé tartozás érzését, és derűt vittek mindannyiuk életébe. A repertoár nagyon változatos volt: egyházi énekek, kuruc- és népdalok egyaránt szerepeltek műsoron. Az iskolában Koós is zongorázott, de maga mellett tudhatta Kiss József kántortanítót, kitűnő orgonistát és gitárost, aki 1854-től 1863-ig, majdnem tíz évig élt Bukarestben. Az év végi vizsgák után Koós a Cotroceni-kolostor melletti rétre vitte a gyermekeket, ahol népdalokat énekeltek.
Külön említést érdemelnek a magyar bálok, mert azokról a román források is megemlékeznek, például a Ianoş báljairól. A legtöbb részlettel dr. N. Vătămanu Istorie bucureşteană című könyve szolgál. A tulajdonos egy nyolctagú zenekart biztosított, valamint ételt, italt, a bálozók az egyszerűbb emberek közül kerültek ki: bolti inasok, szolgálók, kocsisok és szegény lányok, úgyhogy nem kellett senkinek kiöltöznie: jöhettek az egyetlen szakadt vagy foltos ruhájukban, kalucsnival. Már Bukarestbe érkeztekor figyelmeztette pár híve Koóst, hogy kerülje el a János-bálokat, amelyeket a kertész Pákozdi János szervezett házánál, a Cişmigiu-kert déli felén, mivel azokon a magyarságnak csak a söpredéke vesz részt. Kezdetben az újonnan alapított Hunnia egylet báljait is hasonló formában szervezték. Amikor a pap is elment egy ilyen bálra, elhatározta, megtanítja honfitársait, hogy kell méltó módon mulatni, népviseletbe öltözve, evés-ivásbeli túlkapások nélkül. 1857-ben megalakult a művelődési egylet, a bukaresti magyarok egyik legfontosabb intézménye. A kezdeményező Nagy István katolikus kereskedő és kocsigyártó volt. Nemrég tért vissza Konstantinápolyból, még az ottani kaszinó működési szabályzatát is magával hozta. Saját székhellyel rendelkező egylet, klub lett volna, amely lehetőséget ad a különböző felekezetű magyaroknak a találkozásra, olvasásra, zenehallgatásra, biliárdozásra, művelődési és vallásos rendezvényekre. 140 támogatói aláírással 1857. október 26-án/november 7-én az olvasóegylet átalakult a Hunnia művelődési egyletté Koós Ferenc elnökletével. A Hunnia első székhelye a Püspökség téri (Piaţa Episcopiei, az Ateneul Român helyén) Gherasim-házban volt. Csak a középosztály, értelmiségiek vagy mesteremberek látogathatták, mivel évi két arany díjat kellett fizetni. A Hunnia egyletben Koós zenés és szavalóesteket szervezett, a magyar történelemről tartott konferenciákat, Veress Sándor mérnök meg külföldi vándoréveiről idézte fel emlékeit.
Koós továbbra is ápolta anyaországbeli, pesti és kolozsvári nagy személyiségekhez fűződő kapcsolatait. 1862-ben Pestre utazott, ahol ellátogatott azokba a szerkesztőségekbe, melyekkel már együttműködött az évek során. Alkalma volt megismerkedni Jókai Mórral, aki egy arcképét és saját könyveit adományozta a bukaresti magyar közösségnek. Nem ez volt az első alkalom, hogy Jókai a bukaresti magyarokról hallott. Sükei egyik fia, a korán elhunyt tehetséges költő, Sükei Károly (1824–1854) jó barátja volt. Ő volt az egyetlen magyar költő, aki Bukarestben született. Erdélyi tanulmányai után 1846-ban érkezett Pestre. Részt vett a forradalomban, ezért a hatóságok évekig vadásztak rá. Jókait lenyűgözték az ifjú Sükei történetei Oláhországról, annyira, hogy két Havasalföldön játszódó elbeszélést is írt; az egyik Bukarestben játszódik, a Tudor Vladimirescu-féle lázadás idején, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor golyó érte Sükei Imre szószékét.
Koós figyelme a Bukarestben nagy számban élő inasokra is kiterjedt. Világossá vált számára, mennyire fontos szakmai képzésük, ezért vasárnapi tanítást szervezett nekik, amely azonban csak egy évig tartott. Az órákon mintegy száz fiatal vett részt, hat tanító, Veress mérnök és Nagy István kocsigyártó oktatta őket.
Az egyesületalapítás immár szokásává vált a Kárpátokon túli magyarságnak: az évtizedek során tizessével jöttek létre az egyletek Bukarestben, de a magyarok lakta vidéki városokban ( Giurgiu, Ploieşti, Piteşti, Brăila, Craiova stb.) is: dalárdák, olvasóegyletek, férfiak, nők, gyermekek hitegyletei, mesterek, legények egyesületei, segélyegyletek stb. alakultak. A Hunnia – mely később Bukaresti Magyar Társulattá alakult – volt az anyatársulat, amelybe időnként beolvadtak, máskor meg leszakadtak róla a különböző egyletek. Az egyik legfontosabb leváló egyesület a Magyar betegsegélyező és temetkezési egylet volt, amelyet 1864-ben hoztak létre, többek közt Fialla Lajos orvos és Nagy István kocsigyártó kezdeményezésére. Magyarország címere minden társulat zászlaján rajta volt, de a báli meghívókon, az iskolában és a templomban is ott volt.
(folytatjuk) János András fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szórakozó szórvány
A románságot egyre jobban vonzották az addig ismeretlen, külföldiek behozta szórakozási lehetőségek: a cirkuszi előadások, kabarék, a színház, az opera és az operett. Kezdetben, 1812–1816 között a Bródy Mátyás (Mathias) által a Slătineanu-házak környékén felállított körképet bámulhatta a közönség, 1828-ban az olasz Momolo színházat épített, ahol különféle külföldi társulatok léptek fel.
Több mint helyénvalónak bizonyult az orvos Vásárhelyi Károly Mózes kezdeményezése, aki kihasználva a nyári szünetet, Bukarestbe hozta Pály Elek énekest, a magyar opera alapítóját. Pály 22 tagú társulata 1840 nyarán kelt útra, és szörnyű körülmények között utazott: födetlen szekereken, a kellékeket és kosztümöket ládákba zsúfolva.
A színházterem szánalmasan nézett ki, de ez volt az egyetlen operaelőadásra is alkalmas: falait deszkák borították és facölöpök tartották az egyetlen sor páholyt. 300 férőhelyes volt, 15 padsorral, de állóhelyek is voltak. A világítást olajlámpákkal oldották meg. Ez volt az első alkalom, amikor egy bukaresti színpadon magyar szavak hangzottak el, az operatársulat előadásait ugyanis magyar, német és román nyelven tartotta. Bemutatták többek közt a Normát és a Sevillai borbélyt, de rövid román darabokat is. A havasalföldi uralkodónak ajánlották román táncokból és énekekből álló külön előadásukat, ebből az alkalomból írta meg Ion Heliade-Rădulescu Mezei ünnep (Serbare câmpenească) című színdarabját.
Néhány év múlva, 1846-ban, ugyancsak a Momolo Teremben tartotta három fellépését Liszt Ferenc. Bevonulása diadalmenethez hasonlított, négy gyönyörű hintóval és két párizsi koncertzongorával érkezett. Hatalmas sikert aratott; a lapok ódákat zengtek róla, Iancu Văcărescu pedig verset ír hozzá. Az utolsó hangversenyt az uralkodó, Bibescu palotájában tartották. Liszt, akit Szathmáry is elkísért, Jászvásáron is tartott három koncertet, ahol már állt az új színház. Romániai látogatása után írta meg a Román rapszódiát egy hóra ihletésére. 1930-ban Bartók Béla fedezte fel a rapszódia kéziratát a weimari Liszt-múzeumban. (...)
A bukaresti magyarság életének legnagyobb kultúreseménye Havi Mihály kolozsvári színigazgató társulatának bukaresti turnéja volt, a Hunnia felkérésére. Havi Mihály 1848-ban az aradi társulat igazgatója volt, később Kolozsvárra nevezik ki direktornak. A kolozsvári színház ekkor már félévszázados múltra tekinthetett vissza, 1792-ben alapították, és 1821-től önálló épületben működött. Havi számos turnét szervezett az európai fővárosokba: kolozsvári és pesti magyar művészekből verbuvált társulata 14 énekesből, 34 fős kórusból és balettcsoportból állt. Az időjárás nem igazán kedvezett a hosszabb utazásnak, kezdődtek ugyanis a nyári fullasztó melegek. Az előadásokat a Podul Mogoşoaieien álló Nagyszínházban tartották, amelynek terme ezer férőhelyes volt, három sor páhollyal és karzattal. 1860-ban a Közlöny kinyomtatott egy mellékletet a színház képével, a rajzot Pernet József litográfus készítette. A lap ma is fellelhető a Nemzeti Színház archívumában. Két hónap alatt 32 előadást tartottak, amelyeket nemcsak a magyar kolónia, de számos román bojár és kereskedő is megnézett. Elsőnek a Hunyadi László operát játszották, a közönség nagy örömére a híres pesti énekesnő, Lonovics Hollósy Kornélia is fellépett. Ezúttal Donizetti, Rossini és Verdi részleteket énekelt. 1862-ben és 1863-ban ismét visszatért Bukarestbe. A Nagyszínházban más magyar énekesek is felléptek, egy tenort 1867-ben Le Cler is említ. Az opera- és balettelőadások hatalmas sikere büszkeséggel töltötte el Koóst, aki emlékirataiban följegyezte, hogy életében még csak egyszer volt ilyen boldog, a magyaroknak sikerült végre kivívniuk a tiszteletet. Még a cigánybandák is a Rákóczi-indulót és a Hunyadi dallamait játszották. A magyar lap zenei tudósítója ezt írta: ,,becsülés és szeretet tárgyai lettünk az idegenek előtt”. Anyagi szempontból azonban a turné teljes bukás volt Havi számára. Az útrakelés előtt Ion Mircea (Mircse János) ügyvédtől felvett kölcsön, a hatalmas terembér, a művészek honoráriuma, a hotelszámlák és végül a hitelező lelépése a teljes bevétellel Havit az adósok bukaresti börtönébe juttatta.
Az előadás-sorozattal a magyarság kedvet kapott az ilyen típusú művelődéshez, és ez előkészítette Kossuth kedvenc hegedűse, Reményi Ede 1867-es fellépését. Reményi alapítványt hozott létre a református iskola számára, és 470 aranyat adományozott, ennek kamatából adhattak könyvjutalmakat a gyermekeknek évtizedekig. A református hitközség egy 1934-es, az alapítvány anyagi helyzetére vonatkozó beszámolójából kitűnik, hogy ez az összeg még akkor is létezett. A hegedűművész Arany János köteteket is adományozott.
A zeneegyletek és kórusok, a diákok és felnőttek zenei nevelése évtizedekig fontos szerepet játszott a bukaresti magyarság életében.
Az egyházi vagy világi ünnepek alkalmából előadott daloknak, a báloknak és ünnepségeknek nemcsak az anyanyelv és a hazafias érzelmek ápolásában volt szerepük, de vonzották a magyar kolónia jelentős részét, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, erősítették az együvé tartozás érzését, és derűt vittek mindannyiuk életébe. A repertoár nagyon változatos volt: egyházi énekek, kuruc- és népdalok egyaránt szerepeltek műsoron. Az iskolában Koós is zongorázott, de maga mellett tudhatta Kiss József kántortanítót, kitűnő orgonistát és gitárost, aki 1854-től 1863-ig, majdnem tíz évig élt Bukarestben. Az év végi vizsgák után Koós a Cotroceni-kolostor melletti rétre vitte a gyermekeket, ahol népdalokat énekeltek.
Külön említést érdemelnek a magyar bálok, mert azokról a román források is megemlékeznek, például a Ianoş báljairól. A legtöbb részlettel dr. N. Vătămanu Istorie bucureşteană című könyve szolgál. A tulajdonos egy nyolctagú zenekart biztosított, valamint ételt, italt, a bálozók az egyszerűbb emberek közül kerültek ki: bolti inasok, szolgálók, kocsisok és szegény lányok, úgyhogy nem kellett senkinek kiöltöznie: jöhettek az egyetlen szakadt vagy foltos ruhájukban, kalucsnival. Már Bukarestbe érkeztekor figyelmeztette pár híve Koóst, hogy kerülje el a János-bálokat, amelyeket a kertész Pákozdi János szervezett házánál, a Cişmigiu-kert déli felén, mivel azokon a magyarságnak csak a söpredéke vesz részt. Kezdetben az újonnan alapított Hunnia egylet báljait is hasonló formában szervezték. Amikor a pap is elment egy ilyen bálra, elhatározta, megtanítja honfitársait, hogy kell méltó módon mulatni, népviseletbe öltözve, evés-ivásbeli túlkapások nélkül. 1857-ben megalakult a művelődési egylet, a bukaresti magyarok egyik legfontosabb intézménye. A kezdeményező Nagy István katolikus kereskedő és kocsigyártó volt. Nemrég tért vissza Konstantinápolyból, még az ottani kaszinó működési szabályzatát is magával hozta. Saját székhellyel rendelkező egylet, klub lett volna, amely lehetőséget ad a különböző felekezetű magyaroknak a találkozásra, olvasásra, zenehallgatásra, biliárdozásra, művelődési és vallásos rendezvényekre. 140 támogatói aláírással 1857. október 26-án/november 7-én az olvasóegylet átalakult a Hunnia művelődési egyletté Koós Ferenc elnökletével. A Hunnia első székhelye a Püspökség téri (Piaţa Episcopiei, az Ateneul Român helyén) Gherasim-házban volt. Csak a középosztály, értelmiségiek vagy mesteremberek látogathatták, mivel évi két arany díjat kellett fizetni. A Hunnia egyletben Koós zenés és szavalóesteket szervezett, a magyar történelemről tartott konferenciákat, Veress Sándor mérnök meg külföldi vándoréveiről idézte fel emlékeit.
Koós továbbra is ápolta anyaországbeli, pesti és kolozsvári nagy személyiségekhez fűződő kapcsolatait. 1862-ben Pestre utazott, ahol ellátogatott azokba a szerkesztőségekbe, melyekkel már együttműködött az évek során. Alkalma volt megismerkedni Jókai Mórral, aki egy arcképét és saját könyveit adományozta a bukaresti magyar közösségnek. Nem ez volt az első alkalom, hogy Jókai a bukaresti magyarokról hallott. Sükei egyik fia, a korán elhunyt tehetséges költő, Sükei Károly (1824–1854) jó barátja volt. Ő volt az egyetlen magyar költő, aki Bukarestben született. Erdélyi tanulmányai után 1846-ban érkezett Pestre. Részt vett a forradalomban, ezért a hatóságok évekig vadásztak rá. Jókait lenyűgözték az ifjú Sükei történetei Oláhországról, annyira, hogy két Havasalföldön játszódó elbeszélést is írt; az egyik Bukarestben játszódik, a Tudor Vladimirescu-féle lázadás idején, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor golyó érte Sükei Imre szószékét.
Koós figyelme a Bukarestben nagy számban élő inasokra is kiterjedt. Világossá vált számára, mennyire fontos szakmai képzésük, ezért vasárnapi tanítást szervezett nekik, amely azonban csak egy évig tartott. Az órákon mintegy száz fiatal vett részt, hat tanító, Veress mérnök és Nagy István kocsigyártó oktatta őket.
Az egyesületalapítás immár szokásává vált a Kárpátokon túli magyarságnak: az évtizedek során tizessével jöttek létre az egyletek Bukarestben, de a magyarok lakta vidéki városokban ( Giurgiu, Ploieşti, Piteşti, Brăila, Craiova stb.) is: dalárdák, olvasóegyletek, férfiak, nők, gyermekek hitegyletei, mesterek, legények egyesületei, segélyegyletek stb. alakultak. A Hunnia – mely később Bukaresti Magyar Társulattá alakult – volt az anyatársulat, amelybe időnként beolvadtak, máskor meg leszakadtak róla a különböző egyletek. Az egyik legfontosabb leváló egyesület a Magyar betegsegélyező és temetkezési egylet volt, amelyet 1864-ben hoztak létre, többek közt Fialla Lajos orvos és Nagy István kocsigyártó kezdeményezésére. Magyarország címere minden társulat zászlaján rajta volt, de a báli meghívókon, az iskolában és a templomban is ott volt.
(folytatjuk) János András fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 17.
Nem minden iskola ünnepel pünkösd másodnapján
Május 16-án, pünkösd másodnapján a legtöbb magyar óvodás és iskolás otthon töltheti az ünnepnapot. Vannak azonban kivételek, ugyanis nem minden iskola vezetőtanácsa tartotta fontosnak, hogy a magyar oktatók és diákok vallási jogait tiszteletben tartsa, szabaddá tegye a hétfői napot. Ezzel közvetett módon arra kötelezik őket, hogy néhány héttel később, az ortodoxok pünkösdjét ünnepeljék.
Pünkösd másodnapja hivatalos ünnep, így az előírásoknak megfelelően a munkavállalók vallási hovatartozásuk függvényében kivehetik idén május 16-át vagy a június 20-át. Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre közölte: a román és magyar tagozatos tanintézetekben a vezetőtanács dönt arról, melyik tagozat mikor szabad. Hozzátette, általánosan bevett szokás, hogy mindkét hétfői napot minden diák számára szabadnak nyilvánítják.
Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi iskolák nagy többségében valóban mindkét pünkösd másodnapját szabadnak nyilvánították, de az egyiket be kell pótolni. Hétfőn a Tudor Vladimirescu, a Liviu Rebreanu, az Alexandru Ioan Cuza, a Bernády György Általános Iskola magyar diákjai otthon ünnepelhetik a pünkösdöt. Az Elektromaros Szakiskola aligazgatója, Selyem Zoltán elmondta, ők is úgy döntöttek, hogy minden diáknak megadják mindkét hétfőt, majd az egyiket be kell pótolni.
Kivételt képez azonban a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnázium, ahol az óvodások és a 9–12. osztályos diákok hétfőn is iskolába mennek. Szilágyi András aligazgató szerint a tanintézet vezetőtanácsa döntött így, részben azért, mert a tizenkettedikesek két hét múlva végeznek, s szükségük van minden napra, hogy befejezzék a tananyagot.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
Május 16-án, pünkösd másodnapján a legtöbb magyar óvodás és iskolás otthon töltheti az ünnepnapot. Vannak azonban kivételek, ugyanis nem minden iskola vezetőtanácsa tartotta fontosnak, hogy a magyar oktatók és diákok vallási jogait tiszteletben tartsa, szabaddá tegye a hétfői napot. Ezzel közvetett módon arra kötelezik őket, hogy néhány héttel később, az ortodoxok pünkösdjét ünnepeljék.
Pünkösd másodnapja hivatalos ünnep, így az előírásoknak megfelelően a munkavállalók vallási hovatartozásuk függvényében kivehetik idén május 16-át vagy a június 20-át. Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre közölte: a román és magyar tagozatos tanintézetekben a vezetőtanács dönt arról, melyik tagozat mikor szabad. Hozzátette, általánosan bevett szokás, hogy mindkét hétfői napot minden diák számára szabadnak nyilvánítják.
Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi iskolák nagy többségében valóban mindkét pünkösd másodnapját szabadnak nyilvánították, de az egyiket be kell pótolni. Hétfőn a Tudor Vladimirescu, a Liviu Rebreanu, az Alexandru Ioan Cuza, a Bernády György Általános Iskola magyar diákjai otthon ünnepelhetik a pünkösdöt. Az Elektromaros Szakiskola aligazgatója, Selyem Zoltán elmondta, ők is úgy döntöttek, hogy minden diáknak megadják mindkét hétfőt, majd az egyiket be kell pótolni.
Kivételt képez azonban a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnázium, ahol az óvodások és a 9–12. osztályos diákok hétfőn is iskolába mennek. Szilágyi András aligazgató szerint a tanintézet vezetőtanácsa döntött így, részben azért, mert a tizenkettedikesek két hét múlva végeznek, s szükségük van minden napra, hogy befejezzék a tananyagot.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)
2016. május 21.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest (Részletek) (10.)
Kezdetben a szabályzat a román nyelv és Románia történelmének oktatását csak akkor tette kötelezővé, ha az illető iskolába román gyermekek is jártak. 1903-ban Spiru Haret a királyi himnusz kötelező eléneklését is bevezette, a román nemzeti ünnepeken és iskolai ünnepségek alkalmából szervezett előadásokon is kötelezővé tette a hazafias dalokat, szavalatokat és a román népi táncokat. Haret szerette volna, ha a tanulók a szünetekben is románul beszélnek: „gyermekeink a tízperces szünet alatt nem társalognak eleget románul”, hányta a magyar iskolák vezetői szemére.
A magyar iskolában tilos volt a magyarországi történelem, földrajz és olvasókönyvek használata. Mivel nem voltak Romániában összeállított magyar tankönyvek, a bukaresti református közösség pályázatot írt ki, és egyidejűleg közzétette a Bukaresti Közlönyben a tankönyvekre vonatkozó előírásokat tartalmazó miniszteri rendeletet. (...)
Kertész József tanító, aki Bukarestben tanított 1893–1895 között, összeállított egy, az előírásoknak megfelelő olvasókönyvet a II–III. osztályok számára. Csak a tankönyv kéziratához sikerült hozzájutnunk. A kéziratban Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata is helyet kapott; megzenésítve mindkettő bekerült a református zsoltárok közé: a 346., Isten, áldd meg a magyart kezdetű, illetve a 408., Hazádnak rendületlenül... kezdetű zsoltárként. Ezt a két zsoltárt, az 55., a bibliai Dávidnak a Zsoltárok könyvéből átvett zsoltárával együtt aztán évtizedekre betiltották, mivel „sértik a román nép hazafias érzelmeit”. Az erdélyi református püspökség csak az 1999-es kiadásában vette vissza hivatalosan a három zsoltárt a zsoltároskönyvbe. Kertész tankönyvében volt egy Petőfi- és egy Arany-vers is, Benedek Eleknek egy elbeszélése és egy olvasmány a magyarok eredetéről. Mást semmit sem tudhattak meg a gyermekek Magyarországról; maga az ország neve is csak elvétve bukkan fel a 134 olvasmány során. A szerző különbséget tett a haza és az otthon közt, kijelentve, hogy a romániai magyaroknak Románia az otthonuk. A gyermekek mégiscsak megtudhattak egyet-mást Székelyföldről, két, az erdélyi tankönyvekből átvett olvasmányból.
Kertész tankönyvének eredeti része a románokról és Romániáról s elsősorban a magyar szórványról szól. Hét leckének a román történelem a témája: a fanarióta uralom, a Tudor Vladimirescu vezette felkelés, a román társadalom nagy változásai Cuza alatt, a függetlenségi háború, a plevnai és grivicai harcok, I. Károly király uralkodása. Más olvasmányok Románia természeti szépségeit és jelen megvalósításait mutatják be: a vasúti hálózatot, Sinaiát és Jászvásárt. Több olvasmány is szól a bukaresti magyarok életéről és foglalkozásaikról: a kocsigyártókról, kovácsokról, asztalosokról, kőművesekről, cipészekről stb. A magyarok békésen élnek együtt a románokkal és szeretik őket becsületességükért és szorgalmukért, állítja a szerző. Felsorolja a román városokat, ahol magyar iskola és templom van, és Mihály László etnográfus adatai alapján a moldvai és bukovinai magyar csángó falvakról is említést tesz. A tankönyv a szerző két saját fordítását is tartalmazza: a királyi himnuszét és egy, a Dâmbovița „édes vizéhez” szóló versét.
A tankönyvet jóváhagyták, és 1901-ben meg is jelent. A szerző legjobb szándéka ellenére a könyv a nemzeti történelem emlékezetből való kitörlésével fontos szerepet játszott a magyar szórvány asszimilációjában. 1904-ben több nagy botrány robbant ki az idegen iskolák nem megfelelő működése miatt; a hatóságok és a parlament figyelme elsősorban a Notre Dame de Sion bukaresti és vidéki ( Brăila, Galac és Jászvásár) katolikus iskolahálózatra irányult.
Az Oktatásügyi Minisztérium Állandó Tanácsa megvizsgálta az intézet ellen felhozott vádakat és ideiglenesen felfüggesztette működését. Csak néhány magas rangú ember közbelépésének köszönhették az enyhe büntetést, kiknek gyermekei ebbe a katolikus iskolába jártak; a tanulók közt ortodox papok leányait is megtalálhattuk.
Egy 1904-es parlamenti felszólalásban Petre Grădișteanu szenátor, aki ennek az iskolának, de a magyar református iskolának is esküdt ellensége volt, az idegen iskolák bezárását követelte. Spiru Haret elismerte, hogy ellenőrző eszközei korlátozottak, de már 1903-ban határozatban utasította a Notre Dame de Sion intézet iskoláit, hogy „a román nyelvet és vallást megfelelő módon tanítsák”, és a magyar iskolák csak azzal a „tételesen megszabott feltétellel” működhetnek, hogy „egyetlen román gyermeket se fogadnak”.
Spiru Haret álláspontja az idegen iskolákkal – és általában a nem románokkal – szemben egyre radikálisabbá vált, ahogy az a nacionalista iskoláról (Școala naționalistă) szóló brosúrájában is olvasható. Az idegen felekezeti iskolákat kimondottan veszélyesnek tartotta, és szigorú ellenőrzés alatt akarta tartani. „Valóságos államok az államban – mondta felháborodottan –, amelyekhez senki sem mer hozzányúlni.” Nem akarta, hogy külföldi tanárok tanítsanak ezekben az intézetekben, mivel szerinte ellenségesek voltak a román állammal szemben és a románok megvetésére tanították diákjaikat. Első ízben Haret hozta szóba azokat a más nemzetiségű – és mint ilyen, a román népszámlálásokon figyelmen kívül hagyott – román állampolgárokat, akik kompakt tömegben élnek „évszázadok óta itt letelepedve”. A bolgárok, ruténok, magyarok egész falvairól volt szó, akik elfogadhatatlan módon nem akartak megtanulni románul. A moldvai magyar falvakban a román állam iskolái, ahol kizárólag románul tanítottak, „üresen állnak”, és a gyermekek a „moldvai magyar gyerekek ábécéskönyvét” és a „romániai magyarok kalendáriumát” használják, utalt Poliány Képes Naptárára; ezek a könyvek minden háznál megvoltak, és a papjaik örök kárhozattal fenyegették azokat, akik román iskolába merészelték küldeni gyermekeiket. Azt állította, hogy „nem arról van szó, hogy elfelejtessük nyelvüket, azt megtarthatták”, de fel sem merült a nemzetiségi tannyelvű iskolák alapítása, hanem kizárólag román nyelven folyt a oktatás, a legjobb tanítók segítségével, akik ezért fizetéskiegészítést is kaptak. Ezzel megtörtént volna az asszimilálásuk: „mindenki egyesülése ugyanannak a hazaszeretetnek a jegyében”, ugyanis „egy állam egysége és ereje szükségessé teszi a területén élő nemzetiségek beolvasztását”.
A moldvai csángók elleni offenzívának több évtizedes múltja van a román politikában. Röviddel az 1857-es ideiglenes díván ülése után, Cuza idejében, egy szabófalvi származású képviselőjük révén a csángók román állampolgárokká váltak. Demény Lajos szerint ez a csángó képviselő Ioan Robu, jelenlegi bukaresti katolikus érsek őse volt.
Tudjuk, hogy volt egy szabófalvi származású, Mihai Robu nevű jászvásári püspök a két világháború között. A jászvásári papnevelde, a „janicsáriskola” végzettjeként 1924-ben nevezték ki. Netzhammer püspök így írt erről: „a nemzetiségiek, és mindenekelőtt a magyarok nemkívánatosak”. A román hatóságoknak nem kellett aggódniuk, a csángó püspök kijelentette ugyanis, hogy nincs módjában magyar iskolákat alapítani a csángóknak, és magyar papokat sem tud biztosítani számukra, mert „én nem csinálhatok nemzetiségi mozgalmat, nem is politizálhatok, mert az egyház célja a lelkiség”. Habár az 1866-os alkotmány biztosította a vallásszabadságot a csángóknak is, évtizedekig nyomás nehezedett rájuk, hogy megtagadják nyelvüket. Ismert egy magyar pap esete, aki feletteseitől szigorú megróvásban részesült, amiért magyarul merészelt misézni, merthogy ezzel a nyelvvel „kompromittálta a katolicizmust”. Közvetlenül az egyesülés után, az új kormány azonnal a csángók elrománosítását célzó politikába kezdett, V. A. Urechia, a vallásügyi osztály főnöke jogalkotási lépései révén, amely során a katolikusok is a román állam felügyelete alá kerültek volna. Kormányhatározattal megalapították a jászvásári katolikus püspökséget és papneveldét, azonban ezeket a határozatokat nem léptették érvénybe. Urechia mégis megszerezte a Román Fejedelemségekben tevékenykedő, a Propaganda Fide kongregációnak alárendelt katolikus papok beleegyezését a moldvai magyar papok eltávolításához. Teljesen azonban nem sikerült eltüntetnie őket, 1868-ban, a Forrófalvához tartozó csángó falvakat meglátogató I. C. Brătianu liberális politikus még magyar kémeknek titulálta őket.
A magyarok asszimilációjában döntő és áldatlan szerepet játszott a román állam fennhatósága alatt álló jászvásári katolikus püspökség. 1884-ben a moldvai egyházmegye 65 ezer hívőt számlált; gyanítható, hogy nagyrészük magyar csángó volt, ezt a feltételezést Netzhammer püspök is megerősíti. Véleménye szerint, amelyet jóval később, 1918-ban egy, az osztrák–magyar közös külügyminiszternek, Czernin grófnak benyújtott kérésében is kifejtett, szükséges, hogy a romániai hívek megőrizzék anyanyelvüket, a román kormánynak kötelessége nem gátolni az anyanyelvű hitgyakorlást, és „biztosítani utódaik számára, hogy megtanulhassanak legalább írni és olvasni anyanyelvükön”. Mintegy 80 ezer román állampolgárságú katolikus csángó élt, elsősorban Bákó és Roman körzetében, valamint 3000 bolgár katolikus a főváros környékén (Ciopleán és Popești-en). 1920-ban kijelentette, hogy a moldvai egyházközség „több mint nyolcvan százalékban földműves magyar csángóból” áll. A püspök hivatkozik egy, a D. Sturdza vezette román kormány és Dominicus Jaket jászvásári püspök közti titkos megállapodásra is, amelyben megtiltották a magyar nyelvű prédikációkat és hittanórákat a csángók számára. 1893-tól a katekizmust csak román nyelven tanították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kezdetben a szabályzat a román nyelv és Románia történelmének oktatását csak akkor tette kötelezővé, ha az illető iskolába román gyermekek is jártak. 1903-ban Spiru Haret a királyi himnusz kötelező eléneklését is bevezette, a román nemzeti ünnepeken és iskolai ünnepségek alkalmából szervezett előadásokon is kötelezővé tette a hazafias dalokat, szavalatokat és a román népi táncokat. Haret szerette volna, ha a tanulók a szünetekben is románul beszélnek: „gyermekeink a tízperces szünet alatt nem társalognak eleget románul”, hányta a magyar iskolák vezetői szemére.
A magyar iskolában tilos volt a magyarországi történelem, földrajz és olvasókönyvek használata. Mivel nem voltak Romániában összeállított magyar tankönyvek, a bukaresti református közösség pályázatot írt ki, és egyidejűleg közzétette a Bukaresti Közlönyben a tankönyvekre vonatkozó előírásokat tartalmazó miniszteri rendeletet. (...)
Kertész József tanító, aki Bukarestben tanított 1893–1895 között, összeállított egy, az előírásoknak megfelelő olvasókönyvet a II–III. osztályok számára. Csak a tankönyv kéziratához sikerült hozzájutnunk. A kéziratban Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata is helyet kapott; megzenésítve mindkettő bekerült a református zsoltárok közé: a 346., Isten, áldd meg a magyart kezdetű, illetve a 408., Hazádnak rendületlenül... kezdetű zsoltárként. Ezt a két zsoltárt, az 55., a bibliai Dávidnak a Zsoltárok könyvéből átvett zsoltárával együtt aztán évtizedekre betiltották, mivel „sértik a román nép hazafias érzelmeit”. Az erdélyi református püspökség csak az 1999-es kiadásában vette vissza hivatalosan a három zsoltárt a zsoltároskönyvbe. Kertész tankönyvében volt egy Petőfi- és egy Arany-vers is, Benedek Eleknek egy elbeszélése és egy olvasmány a magyarok eredetéről. Mást semmit sem tudhattak meg a gyermekek Magyarországról; maga az ország neve is csak elvétve bukkan fel a 134 olvasmány során. A szerző különbséget tett a haza és az otthon közt, kijelentve, hogy a romániai magyaroknak Románia az otthonuk. A gyermekek mégiscsak megtudhattak egyet-mást Székelyföldről, két, az erdélyi tankönyvekből átvett olvasmányból.
Kertész tankönyvének eredeti része a románokról és Romániáról s elsősorban a magyar szórványról szól. Hét leckének a román történelem a témája: a fanarióta uralom, a Tudor Vladimirescu vezette felkelés, a román társadalom nagy változásai Cuza alatt, a függetlenségi háború, a plevnai és grivicai harcok, I. Károly király uralkodása. Más olvasmányok Románia természeti szépségeit és jelen megvalósításait mutatják be: a vasúti hálózatot, Sinaiát és Jászvásárt. Több olvasmány is szól a bukaresti magyarok életéről és foglalkozásaikról: a kocsigyártókról, kovácsokról, asztalosokról, kőművesekről, cipészekről stb. A magyarok békésen élnek együtt a románokkal és szeretik őket becsületességükért és szorgalmukért, állítja a szerző. Felsorolja a román városokat, ahol magyar iskola és templom van, és Mihály László etnográfus adatai alapján a moldvai és bukovinai magyar csángó falvakról is említést tesz. A tankönyv a szerző két saját fordítását is tartalmazza: a királyi himnuszét és egy, a Dâmbovița „édes vizéhez” szóló versét.
A tankönyvet jóváhagyták, és 1901-ben meg is jelent. A szerző legjobb szándéka ellenére a könyv a nemzeti történelem emlékezetből való kitörlésével fontos szerepet játszott a magyar szórvány asszimilációjában. 1904-ben több nagy botrány robbant ki az idegen iskolák nem megfelelő működése miatt; a hatóságok és a parlament figyelme elsősorban a Notre Dame de Sion bukaresti és vidéki ( Brăila, Galac és Jászvásár) katolikus iskolahálózatra irányult.
Az Oktatásügyi Minisztérium Állandó Tanácsa megvizsgálta az intézet ellen felhozott vádakat és ideiglenesen felfüggesztette működését. Csak néhány magas rangú ember közbelépésének köszönhették az enyhe büntetést, kiknek gyermekei ebbe a katolikus iskolába jártak; a tanulók közt ortodox papok leányait is megtalálhattuk.
Egy 1904-es parlamenti felszólalásban Petre Grădișteanu szenátor, aki ennek az iskolának, de a magyar református iskolának is esküdt ellensége volt, az idegen iskolák bezárását követelte. Spiru Haret elismerte, hogy ellenőrző eszközei korlátozottak, de már 1903-ban határozatban utasította a Notre Dame de Sion intézet iskoláit, hogy „a román nyelvet és vallást megfelelő módon tanítsák”, és a magyar iskolák csak azzal a „tételesen megszabott feltétellel” működhetnek, hogy „egyetlen román gyermeket se fogadnak”.
Spiru Haret álláspontja az idegen iskolákkal – és általában a nem románokkal – szemben egyre radikálisabbá vált, ahogy az a nacionalista iskoláról (Școala naționalistă) szóló brosúrájában is olvasható. Az idegen felekezeti iskolákat kimondottan veszélyesnek tartotta, és szigorú ellenőrzés alatt akarta tartani. „Valóságos államok az államban – mondta felháborodottan –, amelyekhez senki sem mer hozzányúlni.” Nem akarta, hogy külföldi tanárok tanítsanak ezekben az intézetekben, mivel szerinte ellenségesek voltak a román állammal szemben és a románok megvetésére tanították diákjaikat. Első ízben Haret hozta szóba azokat a más nemzetiségű – és mint ilyen, a román népszámlálásokon figyelmen kívül hagyott – román állampolgárokat, akik kompakt tömegben élnek „évszázadok óta itt letelepedve”. A bolgárok, ruténok, magyarok egész falvairól volt szó, akik elfogadhatatlan módon nem akartak megtanulni románul. A moldvai magyar falvakban a román állam iskolái, ahol kizárólag románul tanítottak, „üresen állnak”, és a gyermekek a „moldvai magyar gyerekek ábécéskönyvét” és a „romániai magyarok kalendáriumát” használják, utalt Poliány Képes Naptárára; ezek a könyvek minden háznál megvoltak, és a papjaik örök kárhozattal fenyegették azokat, akik román iskolába merészelték küldeni gyermekeiket. Azt állította, hogy „nem arról van szó, hogy elfelejtessük nyelvüket, azt megtarthatták”, de fel sem merült a nemzetiségi tannyelvű iskolák alapítása, hanem kizárólag román nyelven folyt a oktatás, a legjobb tanítók segítségével, akik ezért fizetéskiegészítést is kaptak. Ezzel megtörtént volna az asszimilálásuk: „mindenki egyesülése ugyanannak a hazaszeretetnek a jegyében”, ugyanis „egy állam egysége és ereje szükségessé teszi a területén élő nemzetiségek beolvasztását”.
A moldvai csángók elleni offenzívának több évtizedes múltja van a román politikában. Röviddel az 1857-es ideiglenes díván ülése után, Cuza idejében, egy szabófalvi származású képviselőjük révén a csángók román állampolgárokká váltak. Demény Lajos szerint ez a csángó képviselő Ioan Robu, jelenlegi bukaresti katolikus érsek őse volt.
Tudjuk, hogy volt egy szabófalvi származású, Mihai Robu nevű jászvásári püspök a két világháború között. A jászvásári papnevelde, a „janicsáriskola” végzettjeként 1924-ben nevezték ki. Netzhammer püspök így írt erről: „a nemzetiségiek, és mindenekelőtt a magyarok nemkívánatosak”. A román hatóságoknak nem kellett aggódniuk, a csángó püspök kijelentette ugyanis, hogy nincs módjában magyar iskolákat alapítani a csángóknak, és magyar papokat sem tud biztosítani számukra, mert „én nem csinálhatok nemzetiségi mozgalmat, nem is politizálhatok, mert az egyház célja a lelkiség”. Habár az 1866-os alkotmány biztosította a vallásszabadságot a csángóknak is, évtizedekig nyomás nehezedett rájuk, hogy megtagadják nyelvüket. Ismert egy magyar pap esete, aki feletteseitől szigorú megróvásban részesült, amiért magyarul merészelt misézni, merthogy ezzel a nyelvvel „kompromittálta a katolicizmust”. Közvetlenül az egyesülés után, az új kormány azonnal a csángók elrománosítását célzó politikába kezdett, V. A. Urechia, a vallásügyi osztály főnöke jogalkotási lépései révén, amely során a katolikusok is a román állam felügyelete alá kerültek volna. Kormányhatározattal megalapították a jászvásári katolikus püspökséget és papneveldét, azonban ezeket a határozatokat nem léptették érvénybe. Urechia mégis megszerezte a Román Fejedelemségekben tevékenykedő, a Propaganda Fide kongregációnak alárendelt katolikus papok beleegyezését a moldvai magyar papok eltávolításához. Teljesen azonban nem sikerült eltüntetnie őket, 1868-ban, a Forrófalvához tartozó csángó falvakat meglátogató I. C. Brătianu liberális politikus még magyar kémeknek titulálta őket.
A magyarok asszimilációjában döntő és áldatlan szerepet játszott a román állam fennhatósága alatt álló jászvásári katolikus püspökség. 1884-ben a moldvai egyházmegye 65 ezer hívőt számlált; gyanítható, hogy nagyrészük magyar csángó volt, ezt a feltételezést Netzhammer püspök is megerősíti. Véleménye szerint, amelyet jóval később, 1918-ban egy, az osztrák–magyar közös külügyminiszternek, Czernin grófnak benyújtott kérésében is kifejtett, szükséges, hogy a romániai hívek megőrizzék anyanyelvüket, a román kormánynak kötelessége nem gátolni az anyanyelvű hitgyakorlást, és „biztosítani utódaik számára, hogy megtanulhassanak legalább írni és olvasni anyanyelvükön”. Mintegy 80 ezer román állampolgárságú katolikus csángó élt, elsősorban Bákó és Roman körzetében, valamint 3000 bolgár katolikus a főváros környékén (Ciopleán és Popești-en). 1920-ban kijelentette, hogy a moldvai egyházközség „több mint nyolcvan százalékban földműves magyar csángóból” áll. A püspök hivatkozik egy, a D. Sturdza vezette román kormány és Dominicus Jaket jászvásári püspök közti titkos megállapodásra is, amelyben megtiltották a magyar nyelvű prédikációkat és hittanórákat a csángók számára. 1893-tól a katekizmust csak román nyelven tanították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 4.
Nem vonják össze az iskolákat Nyárádszeredában – legalábbis idén
Felfüggesztette a Maros megyei törvényszék a tanfelügyelőség azon határozatát, amellyel összevonta volna a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolát és a Bocskai István Gimnáziumot. A döntésnek azonban nem örülnek túlságosan a városban: igazságot, és nem részrehajlást vártak volna.
A két szeredai iskola összevonásáról – több más Maros megyei tanintézettel egyetemben – januárban határozott a megyei tanfelügyelőség, amely szinte mindenütt „kiverte a biztosítékot”. Míg a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu és Mihai Viteazul, illetve a Romulus Guga és a George Coşbuc iskolák esetében a tanfelügyelőség politikai nyomásra hivatkozva augusztus elején visszalépett az eredeti szándékától, a radnóti, nagyernyei, nyárádszeredai iskolákat továbbra is összevonta volna.
Az új fejlemény kapcsán megkeresésünkre Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester elmondta: ilyen kérdésekben mindig kikéri az érintettek véleményét, így már februárban találkozott az igazgatókkal, pedagógusokkal, szülőkkel. Akkor mindenki érzelmileg kezelte a kérdést, egy magyar iskola megszüntetését látta benne. Neki mint elöljárónak tudomásul kellett vennie, hogy a közösség szerint ezt nem szabad megengedni. Meg is tették a kellő lépéseket, a tanfelügyelőségi határozatot megtámadták a törvényszéken, egyik tárgyaláson ő maga is részt vett, de az ügyet vezető bírónő csak kétszeri halasztás után döntött. Így – legalábbis ebben a tanévben – a két szeredai iskolát nem fogják összevonni, mindkét intézmény igazgatója megkapta a folytatáshoz szükséges kinevezést.
A polgármester tudomásul vette a törvényszék döntését, de elégedetlenségét fejezte ki: többet várt ettől a pertől, a határozat megsemmisítését, amit azonban nem tett meg a bírónő. „Valószínűleg ugyanolyan problémával állunk szemben, mint amikor a szeredai főteret kellett védeni az ortodox egyházzal szemben” – vont párhuzamot a két eset között Tóth Sándor, akinek az is szembeötlő volt, hogy ezt az ügyet is ugyanaz a bírónő vezette, mint az ortodoxokkal való perüket. Szerinte a román igazságszolgáltatás megint „megbukott”, nem szakmai, hanem részrehajló döntést hozott. Minden érv a szeredaiak mellett szólt, a tanfelügyelőség számos hibát és törvénytelenséget követett el, nem alkalmazta a tanügyi törvény bizonyos cikkelyeit.
„Amatőr módon kezelték a törvényt, amelyet épp ők kellett volna alkalmazzanak. Ismét nullára vizsgáztak, de az igazságszolgáltatás kisegítette őket” – vonta le a keserű következtetést, amely csak megerősíti azt a romániai gyakorlatot, hogy „nem azt kapjuk, amit várunk, ami az igazság, és ami jó a közösségnek”.
A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium igazgatója szerint már csak szervezési szempontból is mindenképp megkönnyebbülést hozott a határozat felfüggesztése, így az intézménynek az eddigi megszokott feladatainak kell eleget tennie, míg egy esetleges összevonás „felborította volna az adminisztrációt”, rengeteg új kihívást jelentett volna – véli Fülöp László, aki a per lefolyásáról az önkormányzattól értesült, de nem tudja, hogy lesz-e folytatása, „ez már a tanfelügyelőségtől függ, hogy lép-e tovább”.
A Deák Farkas Általános Iskola vezetősége sem tudja, hogy lesz következő lépés vagy abbamarad a per, de örül a döntésnek. Trufán József igazgató azonban úgy véli, hogy a vásárhelyi példára ebben az esetben is visszavonni és nem felfüggeszteni kellett volna a tanfelügyelőségi határozatot. Kérdésünkre kifejtette, a tanévkezdés előtt mindenképp okozott bizonytalanságot az, hogy nem tudták, együtt vagy külön kezdi a tanévet a két iskola, de minden eshetőségre fel voltak készülve. Mivel augusztus végén értesítést kapott igazgatói kinevezése meghosszabbításáról, remélte, hogy szeptember közepén önállóan indulhatnak tovább. Szerinte továbbra is indokolatlan a két intézmény összevonása, hiszen az általános iskolában 860 diákjuk van – fejtette ki.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro
Felfüggesztette a Maros megyei törvényszék a tanfelügyelőség azon határozatát, amellyel összevonta volna a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolát és a Bocskai István Gimnáziumot. A döntésnek azonban nem örülnek túlságosan a városban: igazságot, és nem részrehajlást vártak volna.
A két szeredai iskola összevonásáról – több más Maros megyei tanintézettel egyetemben – januárban határozott a megyei tanfelügyelőség, amely szinte mindenütt „kiverte a biztosítékot”. Míg a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu és Mihai Viteazul, illetve a Romulus Guga és a George Coşbuc iskolák esetében a tanfelügyelőség politikai nyomásra hivatkozva augusztus elején visszalépett az eredeti szándékától, a radnóti, nagyernyei, nyárádszeredai iskolákat továbbra is összevonta volna.
Az új fejlemény kapcsán megkeresésünkre Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester elmondta: ilyen kérdésekben mindig kikéri az érintettek véleményét, így már februárban találkozott az igazgatókkal, pedagógusokkal, szülőkkel. Akkor mindenki érzelmileg kezelte a kérdést, egy magyar iskola megszüntetését látta benne. Neki mint elöljárónak tudomásul kellett vennie, hogy a közösség szerint ezt nem szabad megengedni. Meg is tették a kellő lépéseket, a tanfelügyelőségi határozatot megtámadták a törvényszéken, egyik tárgyaláson ő maga is részt vett, de az ügyet vezető bírónő csak kétszeri halasztás után döntött. Így – legalábbis ebben a tanévben – a két szeredai iskolát nem fogják összevonni, mindkét intézmény igazgatója megkapta a folytatáshoz szükséges kinevezést.
A polgármester tudomásul vette a törvényszék döntését, de elégedetlenségét fejezte ki: többet várt ettől a pertől, a határozat megsemmisítését, amit azonban nem tett meg a bírónő. „Valószínűleg ugyanolyan problémával állunk szemben, mint amikor a szeredai főteret kellett védeni az ortodox egyházzal szemben” – vont párhuzamot a két eset között Tóth Sándor, akinek az is szembeötlő volt, hogy ezt az ügyet is ugyanaz a bírónő vezette, mint az ortodoxokkal való perüket. Szerinte a román igazságszolgáltatás megint „megbukott”, nem szakmai, hanem részrehajló döntést hozott. Minden érv a szeredaiak mellett szólt, a tanfelügyelőség számos hibát és törvénytelenséget követett el, nem alkalmazta a tanügyi törvény bizonyos cikkelyeit.
„Amatőr módon kezelték a törvényt, amelyet épp ők kellett volna alkalmazzanak. Ismét nullára vizsgáztak, de az igazságszolgáltatás kisegítette őket” – vonta le a keserű következtetést, amely csak megerősíti azt a romániai gyakorlatot, hogy „nem azt kapjuk, amit várunk, ami az igazság, és ami jó a közösségnek”.
A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium igazgatója szerint már csak szervezési szempontból is mindenképp megkönnyebbülést hozott a határozat felfüggesztése, így az intézménynek az eddigi megszokott feladatainak kell eleget tennie, míg egy esetleges összevonás „felborította volna az adminisztrációt”, rengeteg új kihívást jelentett volna – véli Fülöp László, aki a per lefolyásáról az önkormányzattól értesült, de nem tudja, hogy lesz-e folytatása, „ez már a tanfelügyelőségtől függ, hogy lép-e tovább”.
A Deák Farkas Általános Iskola vezetősége sem tudja, hogy lesz következő lépés vagy abbamarad a per, de örül a döntésnek. Trufán József igazgató azonban úgy véli, hogy a vásárhelyi példára ebben az esetben is visszavonni és nem felfüggeszteni kellett volna a tanfelügyelőségi határozatot. Kérdésünkre kifejtette, a tanévkezdés előtt mindenképp okozott bizonytalanságot az, hogy nem tudták, együtt vagy külön kezdi a tanévet a két iskola, de minden eshetőségre fel voltak készülve. Mivel augusztus végén értesítést kapott igazgatói kinevezése meghosszabbításáról, remélte, hogy szeptember közepén önállóan indulhatnak tovább. Szerinte továbbra is indokolatlan a két intézmény összevonása, hiszen az általános iskolában 860 diákjuk van – fejtette ki.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro
2016. december 10.
Andrei Pleșu: A románok a történelem nagy vesztesei
Egyre hangosabb és a nép által állítólag egyre inkább elfogadott a nacionalista diskurzus, annak legtriviálisabb-kiszámíthatóbb formájában: külföldről (Brüsszel–AEÁ–Soros–magyarok–szabadkőművesek–háttérhatalom) irányítanak minket, centiről centire vásárolják fel hazánkat (nem világos, hogy ki adja el), Románia a szétdarabolás küszöbén áll. (Bizonyíték: egy amerikai filmecske, mely a tudatlan közönségnek elmagyarázza, hol vagyunk a térképen, melyik a nemzeti terület három nagy választóvonala a Kárpátok mentén és miként határozta meg történelmünket az egységre törekvés. Ergo: a filmecske, aljas módon, Románia nagy felosztását jósolja meg legalább három különálló régióra, bizonyos kapzsi jövevények javára.)
OK! Legyünk résen! Bárki, aki „románul érez”, az örök áldozat keserű könnye (az egész bolygónak van valami baja velünk) és az ellenségnek végső leckét adni kész ősi vitézség harci kiáltása között ingadozik. Úgy tűnik, az ilyenfajta diskurzus hangoztatói nem fogják fel, hogy nagy imázskárt okoznak a románoknak: mindebből az következik, hogy a történelem nagy vesztesei vagyunk, akiket állandóan elnyomnak, meglopnak, üldöznek, átvernek, fenyegetnek.
Egyfajta szomorú angyalkák vagyunk, akik rossz helyen vannak, és akiket végül a kiirtás felé hajtanak. Csak annyit tudunk a magunk javára mondani, hogy időről időre hisztérikussá válunk: robban a puliszka. Készek vagyunk feláldozni magunkat, megvédeni „szegénységünket és szükségeinket és nemzetségünket”, és mindenesetre Isten a mi oldalunkon áll. Isten annyira beleszeretett a jó tulajdonságainkba, hogy biztosak lehetünk abban, egyszer majd győzelemre segít minket. Eddig még úgy-ahogy elmenne. De a dolgok nagyon gyorsan haladnak a döbbenet felé. A haza falvaiban (a honi lélek „vátrájában”) készített tragikomikus riportok sokasága azt mutatja, hogy váratlanul sok, mindenféle korú falusi nem tudja, hol van Románia, az ország nevét nem tudja Európához kötni, és fogalma sincs a román zászló színeiről! „Nem tudom!”, „Nem láttam!”, „Talán van benne valami kék”, „Valami barna is van a közepe táján” – íme, a megkérdezettek néhány „tapogatózása”. De ez még semmi. Sokkal meglepőbb az, amit a legutóbbi felmérések mutatnak: az elnyomott románizmus lobogóját eltökélt vehemenciával lobogtató párt, a leghevesebb nacionalista diskurzusú, nem szerezne három százaléknál többet a hazafias választók voksaiból. Az egyik magyarázat az lehetne, hogy a románok intelligensek: nem hagyják átverni magukat néhány szavazatvásárló olcsó locsogása által. Egy másik magyarázat az lehetne, hogy a románok pragmatikusak: szeretnek sóvárgásról és fájdalomról szóló dalokat hallgatni, szeretik, ha azt mondják nekik, hogy minden rosszért a külföldiek a hibásak, de amikor szavazásról van szó, akkor előítélet nélkül váltanak: az országféltők riogatása sokkal inkább csak egy „lelki” ügy. Mi azt a pártot szeretjük, mely nagyobb nyugdíjakat és kisebb adókat ígér. Ami meg a hazácskát illeti… még meglátjuk. Egyelőre jó lenne némi dohány a zsebünkbe. A román jól helyezkedik: tudja, hogy egyeseknek szentimentális tereferéjük van, másoknak meg költségvetésük. Egy fröccs mellett szívesen és sóhajtozva elhallgatják a tereferét. De csak az „okos fiúk” számítanak. Rendben: „eddig, és ne tovább!”, de mindent egybevetve nekünk is emberi módra túl kell élnünk, csapunk időnként egy jó nagy murit, bojkottáljuk egy picit a történelmet… Különben is, a pártokban ücsörgő románok a választások küszöbén a külföldiek beavatkozása nélkül is egymás torkának ugranak. Nincs szükségünk árulókra, szócsövekre és románellenes ügynökségekre, hogy beverjük a „másik táborhoz” tartozó nemzettársaink fejét. Nélkülük is boldogulunk: „Le a minket nem szerető és ránk nem szavazó románokkal!”, „Kivesszük a hatalmat a másik oldalon álló pártokban lévő románok kezéből”, „Úgy a földhöz teremtjük őket (a be nem tagozódott románokat), hogy abból koldulnak!”. Vissza az egypártisághoz! Romániát elgázolva fogunk a románizmussal győzni…
Másik döbbenet: nem tudom, hogy mi az oka, de a hazafias retorikát – mely kétségtelenül legitim, ha bölcsességgel és mértékletességgel használják, bunkó rikkantások, másodkézből vett románcok, kofai szlogenek nélkül – általában nyilvánvalóan a középszerűek sajátítják ki. Olyan alakok, akik rosszul vagy kezdetlegesen használják az anyanyelvüket, nyilvánvalóan idegen tőlük a nemzeti kultúra, híján vannak az igazi emberi nagyságnak, és bőbeszédűségüket kizárólag a nemzeti „elkötelezettség” legkonvencionálisabb vetületén gyakorolják.
Egy-egy tehetséges, de öregkorára a hazafias show csábítása által elragadott színészecske, aki – valószínűleg – meg van arról győződve, hogy Tudor Vladimirescu egyfajta reinkarnációja, egy-egy kvázi-névtelen ügyvédecske, a Spiru Haret Tudományegyetemen vagy a rendőrakadémián szerzett oklevéllel, egy-egy gyanús életrajzú (nem hiába milliomos euróban) ügyeskedő senkiházi és mindenféle egyéb „sápadtarcú” vergődik hiábavalóan az összes tévécsatornán: nincs körvonaluk, nincs tartalmuk, nincs karizmájuk. És főleg, nincs semmi, ami azt bizonyítaná, hogy bármit is megérdemelnének a hazától: valamilyen nemes áldozat, valamilyen döntő hatású tett, valamilyen impozáns teljesítmény. Semmi. Csak „szájalás” és zajos egy helyben topogás. Ilyen „vezérekkel” a „románizmus” csakis gallyra mehet.
Másik döbbenet, az előbbi folytatásaként: nem tudom, mi az oka annak, hogy Románia tele van üres karrierű emberekkel.
Kétséges minőségű vagy gyógyíthatatlan sekélyességű alakok kerülnek gyakran csúcstisztségekbe. Olyan hölgyek, akik egy lakótelepi élelmiszerboltot simán elvezethettek volna, vagy jók lettek volna lakóbizalminak, „bizottsági” urak, akik inkább csak a focihoz értenek, ügyetlen butikosok, hajdan peckes katonák, unalmas demagógok, tucatjogászok stb. – (szavazással? banda-megállapodásokkal? honi zűrzavar révén?) sztárpozíciókba kerülnek, melyekhez csak a pofátlanságuk van meg: képviselők, szenátorok, polgármesterek, pártbéli nagykutyák, politikai elemzők, minden lehetséges tudomány doktorai. Röviden: született imposztorokká, a győzedelmes semmirekellőség jelképeivé válnak. Mindezen megdöbbentő tények végén (és van még néhány) Constantin Noica egyik mondása jut eszembe: Az országért valamit tenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy megszabadulunk a „román giccstől” (eredeti románban: lăutarism).
(ADEVĂRUL, Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egyre hangosabb és a nép által állítólag egyre inkább elfogadott a nacionalista diskurzus, annak legtriviálisabb-kiszámíthatóbb formájában: külföldről (Brüsszel–AEÁ–Soros–magyarok–szabadkőművesek–háttérhatalom) irányítanak minket, centiről centire vásárolják fel hazánkat (nem világos, hogy ki adja el), Románia a szétdarabolás küszöbén áll. (Bizonyíték: egy amerikai filmecske, mely a tudatlan közönségnek elmagyarázza, hol vagyunk a térképen, melyik a nemzeti terület három nagy választóvonala a Kárpátok mentén és miként határozta meg történelmünket az egységre törekvés. Ergo: a filmecske, aljas módon, Románia nagy felosztását jósolja meg legalább három különálló régióra, bizonyos kapzsi jövevények javára.)
OK! Legyünk résen! Bárki, aki „románul érez”, az örök áldozat keserű könnye (az egész bolygónak van valami baja velünk) és az ellenségnek végső leckét adni kész ősi vitézség harci kiáltása között ingadozik. Úgy tűnik, az ilyenfajta diskurzus hangoztatói nem fogják fel, hogy nagy imázskárt okoznak a románoknak: mindebből az következik, hogy a történelem nagy vesztesei vagyunk, akiket állandóan elnyomnak, meglopnak, üldöznek, átvernek, fenyegetnek.
Egyfajta szomorú angyalkák vagyunk, akik rossz helyen vannak, és akiket végül a kiirtás felé hajtanak. Csak annyit tudunk a magunk javára mondani, hogy időről időre hisztérikussá válunk: robban a puliszka. Készek vagyunk feláldozni magunkat, megvédeni „szegénységünket és szükségeinket és nemzetségünket”, és mindenesetre Isten a mi oldalunkon áll. Isten annyira beleszeretett a jó tulajdonságainkba, hogy biztosak lehetünk abban, egyszer majd győzelemre segít minket. Eddig még úgy-ahogy elmenne. De a dolgok nagyon gyorsan haladnak a döbbenet felé. A haza falvaiban (a honi lélek „vátrájában”) készített tragikomikus riportok sokasága azt mutatja, hogy váratlanul sok, mindenféle korú falusi nem tudja, hol van Románia, az ország nevét nem tudja Európához kötni, és fogalma sincs a román zászló színeiről! „Nem tudom!”, „Nem láttam!”, „Talán van benne valami kék”, „Valami barna is van a közepe táján” – íme, a megkérdezettek néhány „tapogatózása”. De ez még semmi. Sokkal meglepőbb az, amit a legutóbbi felmérések mutatnak: az elnyomott románizmus lobogóját eltökélt vehemenciával lobogtató párt, a leghevesebb nacionalista diskurzusú, nem szerezne három százaléknál többet a hazafias választók voksaiból. Az egyik magyarázat az lehetne, hogy a románok intelligensek: nem hagyják átverni magukat néhány szavazatvásárló olcsó locsogása által. Egy másik magyarázat az lehetne, hogy a románok pragmatikusak: szeretnek sóvárgásról és fájdalomról szóló dalokat hallgatni, szeretik, ha azt mondják nekik, hogy minden rosszért a külföldiek a hibásak, de amikor szavazásról van szó, akkor előítélet nélkül váltanak: az országféltők riogatása sokkal inkább csak egy „lelki” ügy. Mi azt a pártot szeretjük, mely nagyobb nyugdíjakat és kisebb adókat ígér. Ami meg a hazácskát illeti… még meglátjuk. Egyelőre jó lenne némi dohány a zsebünkbe. A román jól helyezkedik: tudja, hogy egyeseknek szentimentális tereferéjük van, másoknak meg költségvetésük. Egy fröccs mellett szívesen és sóhajtozva elhallgatják a tereferét. De csak az „okos fiúk” számítanak. Rendben: „eddig, és ne tovább!”, de mindent egybevetve nekünk is emberi módra túl kell élnünk, csapunk időnként egy jó nagy murit, bojkottáljuk egy picit a történelmet… Különben is, a pártokban ücsörgő románok a választások küszöbén a külföldiek beavatkozása nélkül is egymás torkának ugranak. Nincs szükségünk árulókra, szócsövekre és románellenes ügynökségekre, hogy beverjük a „másik táborhoz” tartozó nemzettársaink fejét. Nélkülük is boldogulunk: „Le a minket nem szerető és ránk nem szavazó románokkal!”, „Kivesszük a hatalmat a másik oldalon álló pártokban lévő románok kezéből”, „Úgy a földhöz teremtjük őket (a be nem tagozódott románokat), hogy abból koldulnak!”. Vissza az egypártisághoz! Romániát elgázolva fogunk a románizmussal győzni…
Másik döbbenet: nem tudom, hogy mi az oka, de a hazafias retorikát – mely kétségtelenül legitim, ha bölcsességgel és mértékletességgel használják, bunkó rikkantások, másodkézből vett románcok, kofai szlogenek nélkül – általában nyilvánvalóan a középszerűek sajátítják ki. Olyan alakok, akik rosszul vagy kezdetlegesen használják az anyanyelvüket, nyilvánvalóan idegen tőlük a nemzeti kultúra, híján vannak az igazi emberi nagyságnak, és bőbeszédűségüket kizárólag a nemzeti „elkötelezettség” legkonvencionálisabb vetületén gyakorolják.
Egy-egy tehetséges, de öregkorára a hazafias show csábítása által elragadott színészecske, aki – valószínűleg – meg van arról győződve, hogy Tudor Vladimirescu egyfajta reinkarnációja, egy-egy kvázi-névtelen ügyvédecske, a Spiru Haret Tudományegyetemen vagy a rendőrakadémián szerzett oklevéllel, egy-egy gyanús életrajzú (nem hiába milliomos euróban) ügyeskedő senkiházi és mindenféle egyéb „sápadtarcú” vergődik hiábavalóan az összes tévécsatornán: nincs körvonaluk, nincs tartalmuk, nincs karizmájuk. És főleg, nincs semmi, ami azt bizonyítaná, hogy bármit is megérdemelnének a hazától: valamilyen nemes áldozat, valamilyen döntő hatású tett, valamilyen impozáns teljesítmény. Semmi. Csak „szájalás” és zajos egy helyben topogás. Ilyen „vezérekkel” a „románizmus” csakis gallyra mehet.
Másik döbbenet, az előbbi folytatásaként: nem tudom, mi az oka annak, hogy Románia tele van üres karrierű emberekkel.
Kétséges minőségű vagy gyógyíthatatlan sekélyességű alakok kerülnek gyakran csúcstisztségekbe. Olyan hölgyek, akik egy lakótelepi élelmiszerboltot simán elvezethettek volna, vagy jók lettek volna lakóbizalminak, „bizottsági” urak, akik inkább csak a focihoz értenek, ügyetlen butikosok, hajdan peckes katonák, unalmas demagógok, tucatjogászok stb. – (szavazással? banda-megállapodásokkal? honi zűrzavar révén?) sztárpozíciókba kerülnek, melyekhez csak a pofátlanságuk van meg: képviselők, szenátorok, polgármesterek, pártbéli nagykutyák, politikai elemzők, minden lehetséges tudomány doktorai. Röviden: született imposztorokká, a győzedelmes semmirekellőség jelképeivé válnak. Mindezen megdöbbentő tények végén (és van még néhány) Constantin Noica egyik mondása jut eszembe: Az országért valamit tenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy megszabadulunk a „román giccstől” (eredeti románban: lăutarism).
(ADEVĂRUL, Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 16.
Utcanévtáblák: hatásos a megfélemlítés
Alig néhány személy rendelt kétnyelvű utcanévtáblát azoktól a civilektől, akik a tétlenkedő marosvásárhelyi városháza helyett felvállalták az utcák kétnyelvűsítését. A helyi rendőrség két évvel ezelőtti hadjárata megtette a hatását: a magyarok félnek ujjat húzni a hatóságokkal.
A Kétnyelvű utcanévtáblákért nevet viselő civil mozgalom január második felében meghirdette újabb akcióját, amelynek lényege, hogy a lakóházak tulajdonosai kétnyelvű táblákat szereljenek ingatlanjaikra. Kezdeményezésükkel a civilek ismételten a hatósági mulasztásra próbálják felhívni a figyelmet, és pótolni akarják azt. A helyhatósági törvénnyel, a Románia által is aláírt és ratifikált kisebbségi nyelvek chartájával, valamint Marosvásárhely magyarságának igényeivel dacolva a város polgármestere, Dorin Florea mindmáig ódzkodik maradéktalanul életbe ültetni a jogszabályt. Megkeresésünkre Cosmin Blaga polgármesteri szóvivő azzal próbálta kimenteni az elöljárót, hogy utasítására tavaly 527 új, kétnyelvű tábla került ki a város utcáira. Nem állt módunkban ezeket megszámolni, azt viszont tudjuk, hogy a szám rendkívül csalóka. Ugyanis a több mint félezer táblából legalább százat a Gheorghe Dojanak is nevezett, több kilométeres Dózsa György utcában függesztettek ki. Szintén jelentős mennyiségű új tábla került a szintén szokatlanul hosszú Tudor Vladimirescu utcába. A valós kétnyelvűség mindössze a Belvedere negyedben valósult meg, ahol a világvárosok neve valóban két változatban, románul és magyarul jelenik meg.
Elfogyott a türelem
A nyelvi jogokért küzdő civilek megelégelték a marosvásárhelyi városházának a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tett folyamatos ígérgetéseit, január második felében újraindították a kétnyelvű táblák gyártását. A Civil Elkötelezettség Mozgalomból (CEMO) kilépett Károly Ferenc úgy érzi, 2016-ban az önkormányzat hiába különített el tetemes összeget a költségvetésből, a hivatal időhúzásra játszik. A Facebookon meghirdetett táblakészítési akcióra eddig öt utcából harapták rá: az első jelentkező a Beszterce utcában lakik, a többi megrendelő a Szabadság, a Szebeni-havasok, a Kalapács és a Vihar utcában.
Károly Ferenc azt reméli, hogy minél több marosvásárhelyi magyart sikerül megmozgatnia. Az ügy érdekében az elszánt civil aktivista otthoni címét is közzétette: a Tompa Mihály (Govora) utca 4. szám alatti lakására naponta 9 és 19 óra között lehet bekopogtatni. A táblák darabja 20 lejbe kerül.
Eltántorított magyarok
A fiatalember csak azt sajnálja, hogy míg két évvel ezelőtt szinte özönlöttek a rendelések, ma egyre kevesebb marosvásárhelyi magyar bátorkodik kétnyelvű táblát szerelni a házára. „Sajnos a két évvel ezelőtti rendőrségi terrorhadjárat hatalmas kárt okozott, aminek következményei még mindig érződnek” – állítja, miközben Valentin Bretfeleannak, az önkormányzati alárendeltségbe tartozó helyi rendőrség igazgatójának akciójára utal. Mint emlékezetes, a rendőrparancsnok fenyegető levelet küldött ki minden olyan lakónak, aki házi gyártmányú kétnyelvű táblát szerelt vagy szereltetett házára. A rendőrfőnök 30-tól 50 ezer lejig terjedő pénzbírságot helyezett kilátásban, amennyiben az érintettek nem távolítják el a táblákat. Bretfelean akkor azzal magyarázta akcióját, hogy városrendészeti káoszhoz vezethet, ha mindenki azt függeszt ki háza falára vagy kerítésére, amit éppen akar. Szerinte nem helyes, hogy a típustáblákat egyesek másfajta táblákkal helyettesítsék vagy pótolják. A rendőrség egyetlen olyan tulajdonost sem szólított fel, aki esetleg csak román nyelvű feliratot szereltetett portájára. Pedig ilyenből is legalább egy tucatnyi van – éppen a helyi rendőrség utcájában.
Noha a büntetés elmaradt, 2015-ben sokan levették magánházaikról a kétnyelvű feliratot, és a kedvező bírósági ítélet nyomán sem hajlandók azt visszahelyezni. „Újabban mi szoktunk bekopogni a lakókhoz. Elbeszélgetünk velük, biztatjuk őket, és emlékeztetjük arra a jogerős törvényszéki döntésre, amely kimondja, hogy az utcanévtábla nem reklámtábla, szerelése pedig nem tiltott. Sajnos a legtöbb felkeresett személy még így is tartózkodik, nem meri felvállalni anyanyelvét. Még nagyobb a félelem és a bizalomhiány, mint két évvel ezelőtt” – panaszolja Károly. Szerinte a megszólítottak többsége már a jogerős bírósági ítéletben sem bízik, annál inkább retteg a rendőrség ellenőrzésétől.
Kincses: rendőrségi hozzá nem értés
A tavaly született törvényszéki ítélet szerint a rendőrségi eljárás, bár a törvényesség látszatát keltette, törvény értelmezése lényegében a hozzá nem értés és a visszaélés mezsgyéjén mozgott. „Azért is kedvező az ítélet, mert ha ennek ismeretében a rendőrfőnök újrakezdi a kétnyelvű utcanévtáblák elleni harcát, nem úszhatja meg büntetőjogi felelőségre vonás nélkül, hisz egyértelmű, hogy inkompetens módon vagy rosszhiszeműen értelmezte a törvényt” – állítja a tetemes bírsággal megfenyített személyek ügyét felvállaló Kincses Előd, aki szintén arra bíztatja a vásárhelyi magyarokat, hogy nyugodtan függesszék ki a civilek által készített kétnyelvű táblákat.
Még egy kis türelmet kérnek
Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy az RMDSZ mit tesz annak érdekében, hogy a lakók ne saját pénzükön gyártassanak és szereltessék a táblákat, és miként próbál érvényt szerezni a törvénynek és a tanácsi határozatnak, amely a polgármesteri hivatalt kötelezi erre. Tavaly több mint egy millió lejt különítettek el a helyi költségvetésből különböző feliratok kihelyezésére. Csíki Zsolt önkormányzati frakcióvezető belátta, hogy jelen pillanatban a római katolikus iskola körül kialakult bonyodalom tisztázása emészti fel az RMDSZ-politikusok minden idejét és energiáját, most ez az egyes számú prioritás. „Ez nem azt jelenti, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem foglalkoztat, de egy kicsit félretettük, most az iskola és több mint négyszáz diákjának helyzetét kell megoldanunk. Ráadásul a szociális támogatásokkal is gondok vannak, az idei költségvetést is meg kell szavaznunk, szóval pörögnek az események, alig érjük utol magunkat” – mondta lapunknak. A városháza szóvivője, Cosmin Blaga szerint azonban nincs ok aggodalomra, a táblagyártásra és -szerelésre kötött szerződés 2017 szeptemberéig érvényes. Mint mondja, a költségvetés elfogadása után hamarosan újraindulhat a tavaly nyáron abbamaradt akció.
Eredeti értelmezésben a charta
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, amelyeken egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény nem rendelkezik külön az utcanevekről is. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésben kitértek arra, hogy a helyneveken nem csak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, mint ahogyan Dorin Florea polgármester próbálta kicselezni a jogszabályt, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Ezzel szemben a Marosvásárhely körüli települések közül többen is, mint például Marosszentgyörgyön, Koronkán, Jedden és Marosszentkirályon, ott díszelegnek a valós kétnyelvű táblák. Utóbbi két községben a román nemzetiségű polgármester idejében kerültek ki. Hasonló a helyzet a Bihar megyei Élesden, illetve a Kolozs megyei Tordán vagy Besztercén, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot. Míg az előbbi kisvárosban az aktuális román utcaneveket fordították magyarra, Torda és Beszterce belvárosában a történelmi megnevezések jelennek meg egy-egy más színű táblán.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Alig néhány személy rendelt kétnyelvű utcanévtáblát azoktól a civilektől, akik a tétlenkedő marosvásárhelyi városháza helyett felvállalták az utcák kétnyelvűsítését. A helyi rendőrség két évvel ezelőtti hadjárata megtette a hatását: a magyarok félnek ujjat húzni a hatóságokkal.
A Kétnyelvű utcanévtáblákért nevet viselő civil mozgalom január második felében meghirdette újabb akcióját, amelynek lényege, hogy a lakóházak tulajdonosai kétnyelvű táblákat szereljenek ingatlanjaikra. Kezdeményezésükkel a civilek ismételten a hatósági mulasztásra próbálják felhívni a figyelmet, és pótolni akarják azt. A helyhatósági törvénnyel, a Románia által is aláírt és ratifikált kisebbségi nyelvek chartájával, valamint Marosvásárhely magyarságának igényeivel dacolva a város polgármestere, Dorin Florea mindmáig ódzkodik maradéktalanul életbe ültetni a jogszabályt. Megkeresésünkre Cosmin Blaga polgármesteri szóvivő azzal próbálta kimenteni az elöljárót, hogy utasítására tavaly 527 új, kétnyelvű tábla került ki a város utcáira. Nem állt módunkban ezeket megszámolni, azt viszont tudjuk, hogy a szám rendkívül csalóka. Ugyanis a több mint félezer táblából legalább százat a Gheorghe Dojanak is nevezett, több kilométeres Dózsa György utcában függesztettek ki. Szintén jelentős mennyiségű új tábla került a szintén szokatlanul hosszú Tudor Vladimirescu utcába. A valós kétnyelvűség mindössze a Belvedere negyedben valósult meg, ahol a világvárosok neve valóban két változatban, románul és magyarul jelenik meg.
Elfogyott a türelem
A nyelvi jogokért küzdő civilek megelégelték a marosvásárhelyi városházának a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tett folyamatos ígérgetéseit, január második felében újraindították a kétnyelvű táblák gyártását. A Civil Elkötelezettség Mozgalomból (CEMO) kilépett Károly Ferenc úgy érzi, 2016-ban az önkormányzat hiába különített el tetemes összeget a költségvetésből, a hivatal időhúzásra játszik. A Facebookon meghirdetett táblakészítési akcióra eddig öt utcából harapták rá: az első jelentkező a Beszterce utcában lakik, a többi megrendelő a Szabadság, a Szebeni-havasok, a Kalapács és a Vihar utcában.
Károly Ferenc azt reméli, hogy minél több marosvásárhelyi magyart sikerül megmozgatnia. Az ügy érdekében az elszánt civil aktivista otthoni címét is közzétette: a Tompa Mihály (Govora) utca 4. szám alatti lakására naponta 9 és 19 óra között lehet bekopogtatni. A táblák darabja 20 lejbe kerül.
Eltántorított magyarok
A fiatalember csak azt sajnálja, hogy míg két évvel ezelőtt szinte özönlöttek a rendelések, ma egyre kevesebb marosvásárhelyi magyar bátorkodik kétnyelvű táblát szerelni a házára. „Sajnos a két évvel ezelőtti rendőrségi terrorhadjárat hatalmas kárt okozott, aminek következményei még mindig érződnek” – állítja, miközben Valentin Bretfeleannak, az önkormányzati alárendeltségbe tartozó helyi rendőrség igazgatójának akciójára utal. Mint emlékezetes, a rendőrparancsnok fenyegető levelet küldött ki minden olyan lakónak, aki házi gyártmányú kétnyelvű táblát szerelt vagy szereltetett házára. A rendőrfőnök 30-tól 50 ezer lejig terjedő pénzbírságot helyezett kilátásban, amennyiben az érintettek nem távolítják el a táblákat. Bretfelean akkor azzal magyarázta akcióját, hogy városrendészeti káoszhoz vezethet, ha mindenki azt függeszt ki háza falára vagy kerítésére, amit éppen akar. Szerinte nem helyes, hogy a típustáblákat egyesek másfajta táblákkal helyettesítsék vagy pótolják. A rendőrség egyetlen olyan tulajdonost sem szólított fel, aki esetleg csak román nyelvű feliratot szereltetett portájára. Pedig ilyenből is legalább egy tucatnyi van – éppen a helyi rendőrség utcájában.
Noha a büntetés elmaradt, 2015-ben sokan levették magánházaikról a kétnyelvű feliratot, és a kedvező bírósági ítélet nyomán sem hajlandók azt visszahelyezni. „Újabban mi szoktunk bekopogni a lakókhoz. Elbeszélgetünk velük, biztatjuk őket, és emlékeztetjük arra a jogerős törvényszéki döntésre, amely kimondja, hogy az utcanévtábla nem reklámtábla, szerelése pedig nem tiltott. Sajnos a legtöbb felkeresett személy még így is tartózkodik, nem meri felvállalni anyanyelvét. Még nagyobb a félelem és a bizalomhiány, mint két évvel ezelőtt” – panaszolja Károly. Szerinte a megszólítottak többsége már a jogerős bírósági ítéletben sem bízik, annál inkább retteg a rendőrség ellenőrzésétől.
Kincses: rendőrségi hozzá nem értés
A tavaly született törvényszéki ítélet szerint a rendőrségi eljárás, bár a törvényesség látszatát keltette, törvény értelmezése lényegében a hozzá nem értés és a visszaélés mezsgyéjén mozgott. „Azért is kedvező az ítélet, mert ha ennek ismeretében a rendőrfőnök újrakezdi a kétnyelvű utcanévtáblák elleni harcát, nem úszhatja meg büntetőjogi felelőségre vonás nélkül, hisz egyértelmű, hogy inkompetens módon vagy rosszhiszeműen értelmezte a törvényt” – állítja a tetemes bírsággal megfenyített személyek ügyét felvállaló Kincses Előd, aki szintén arra bíztatja a vásárhelyi magyarokat, hogy nyugodtan függesszék ki a civilek által készített kétnyelvű táblákat.
Még egy kis türelmet kérnek
Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy az RMDSZ mit tesz annak érdekében, hogy a lakók ne saját pénzükön gyártassanak és szereltessék a táblákat, és miként próbál érvényt szerezni a törvénynek és a tanácsi határozatnak, amely a polgármesteri hivatalt kötelezi erre. Tavaly több mint egy millió lejt különítettek el a helyi költségvetésből különböző feliratok kihelyezésére. Csíki Zsolt önkormányzati frakcióvezető belátta, hogy jelen pillanatban a római katolikus iskola körül kialakult bonyodalom tisztázása emészti fel az RMDSZ-politikusok minden idejét és energiáját, most ez az egyes számú prioritás. „Ez nem azt jelenti, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem foglalkoztat, de egy kicsit félretettük, most az iskola és több mint négyszáz diákjának helyzetét kell megoldanunk. Ráadásul a szociális támogatásokkal is gondok vannak, az idei költségvetést is meg kell szavaznunk, szóval pörögnek az események, alig érjük utol magunkat” – mondta lapunknak. A városháza szóvivője, Cosmin Blaga szerint azonban nincs ok aggodalomra, a táblagyártásra és -szerelésre kötött szerződés 2017 szeptemberéig érvényes. Mint mondja, a költségvetés elfogadása után hamarosan újraindulhat a tavaly nyáron abbamaradt akció.
Eredeti értelmezésben a charta
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, amelyeken egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény nem rendelkezik külön az utcanevekről is. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésben kitértek arra, hogy a helyneveken nem csak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, mint ahogyan Dorin Florea polgármester próbálta kicselezni a jogszabályt, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Ezzel szemben a Marosvásárhely körüli települések közül többen is, mint például Marosszentgyörgyön, Koronkán, Jedden és Marosszentkirályon, ott díszelegnek a valós kétnyelvű táblák. Utóbbi két községben a román nemzetiségű polgármester idejében kerültek ki. Hasonló a helyzet a Bihar megyei Élesden, illetve a Kolozs megyei Tordán vagy Besztercén, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot. Míg az előbbi kisvárosban az aktuális román utcaneveket fordították magyarra, Torda és Beszterce belvárosában a történelmi megnevezések jelennek meg egy-egy más színű táblán.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. április 3.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint Maros megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a Római Katolikus Gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból.
Pánikot keltett a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése, miszerint a katolikus iskola után a másik magyar tannyelvű felekezeti tanintézményt, a Református Kollégiumot is törölte a város iskolahálózatából. A tanfelügyelőség ugyanakkor további hat másik iskolát iktatott ki a polgármesteri hivatal által elküldött lajstromból. Mivel az iskolahálózat véglegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, az RMDSZ rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, hogy félreértésről van szó. Nincs veszélyben a Református Kollégium, csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el – magyarázta portálunknak Illés. Miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség új döntést hoz, ígéri az intézmény második embere. Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklárma volt az egész, amire a városháza illetékes osztályának tévedése adott okot. „Óvodánkat külön struktúraként tüntették fel, holott része a tanintézményünknek” – mondta el Benedek. A város legrégebbi iskolájában jelenleg 492 diák tanul. Miután feltelik az összes évfolyam, a létszám eléri a hatszázötvenet. Alaposan ránk ijesztettek – kommentálta a történteket a Tudor Vladimirescu (volt 20-as számú) Általános Iskola aligazgatója, Boczog Szabolcs. A Tudor-negyedbeli iskola attól tartott, hogy a tanfelügyelőség véghezviszi évek óta dédelgetett tervét és összevonja a két lakótelepi iskolát, a 20-ast és a Mihai Viteazul nevet viselő 5-ös általánost. Az elmúlt években többször is volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést. Nem ez az első indulatokat kiváltó hiba, amit a városháza iskolákért felelős igazgatósága elkövet. Másfél évvel ezelőtt azzal az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában leszedették a magyar szülők és civilek pénzéből készült kétnyelvű feliratokat. A kisebbségi oktatásért felelős Király András egy lapcsoportunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Gimnázium esetében is törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a teljes metodológiát. Később a prefektus is leírta, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Értesüléseink szerint a csütörtöki tanácsülésre a városháza újabb „meglepetést” készített a katolikus iskola közösségének. Kihasználva a tíz RMDSZ-es tanácsos távolmaradását az iskolaigazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt visszavonták a tervezetet. Illés Ildikó elmondta, ahhoz, hogy a katolikus iskola is szerepeljen a város iskolahálózatában, a tanfelügyelőség ismételten felkéri a polgármesteri hivatalt, a minisztérium utasításai szerint jelölje meg a felekezeti tanintézmény működési formáját. „Amint ezt megtette, folytatjuk a tárgyalásokat, remélem, eredményesen" – mondta. Különben mindenki rájött arra, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton. Múlt héten Király András oktatásügyi államtitkár is megerősítette, hogy a szaktárca is a jelenlegi helyzet feloldásán dolgozik. Kollégája, Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg még a napokban minisztériumi döntés születik az iskola ügyéről. Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa. Közben a szövetség helyi önkormányzati képviselői rendkívüli tanácsülésre készülnek. „Marosvásárhelyen minden jelenleg működő oktatási intézményre szükség van, ezért mindegyiknek szerepelnie kell a végleges iskolahálózatban” – írják közleményükben.
Hajnal Csilla, Szucher Ervin / Székelyhon.ro
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint Maros megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a Római Katolikus Gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból.
Pánikot keltett a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése, miszerint a katolikus iskola után a másik magyar tannyelvű felekezeti tanintézményt, a Református Kollégiumot is törölte a város iskolahálózatából. A tanfelügyelőség ugyanakkor további hat másik iskolát iktatott ki a polgármesteri hivatal által elküldött lajstromból. Mivel az iskolahálózat véglegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, az RMDSZ rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, hogy félreértésről van szó. Nincs veszélyben a Református Kollégium, csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el – magyarázta portálunknak Illés. Miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség új döntést hoz, ígéri az intézmény második embere. Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklárma volt az egész, amire a városháza illetékes osztályának tévedése adott okot. „Óvodánkat külön struktúraként tüntették fel, holott része a tanintézményünknek” – mondta el Benedek. A város legrégebbi iskolájában jelenleg 492 diák tanul. Miután feltelik az összes évfolyam, a létszám eléri a hatszázötvenet. Alaposan ránk ijesztettek – kommentálta a történteket a Tudor Vladimirescu (volt 20-as számú) Általános Iskola aligazgatója, Boczog Szabolcs. A Tudor-negyedbeli iskola attól tartott, hogy a tanfelügyelőség véghezviszi évek óta dédelgetett tervét és összevonja a két lakótelepi iskolát, a 20-ast és a Mihai Viteazul nevet viselő 5-ös általánost. Az elmúlt években többször is volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést. Nem ez az első indulatokat kiváltó hiba, amit a városháza iskolákért felelős igazgatósága elkövet. Másfél évvel ezelőtt azzal az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában leszedették a magyar szülők és civilek pénzéből készült kétnyelvű feliratokat. A kisebbségi oktatásért felelős Király András egy lapcsoportunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Gimnázium esetében is törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a teljes metodológiát. Később a prefektus is leírta, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Értesüléseink szerint a csütörtöki tanácsülésre a városháza újabb „meglepetést” készített a katolikus iskola közösségének. Kihasználva a tíz RMDSZ-es tanácsos távolmaradását az iskolaigazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt visszavonták a tervezetet. Illés Ildikó elmondta, ahhoz, hogy a katolikus iskola is szerepeljen a város iskolahálózatában, a tanfelügyelőség ismételten felkéri a polgármesteri hivatalt, a minisztérium utasításai szerint jelölje meg a felekezeti tanintézmény működési formáját. „Amint ezt megtette, folytatjuk a tárgyalásokat, remélem, eredményesen" – mondta. Különben mindenki rájött arra, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton. Múlt héten Király András oktatásügyi államtitkár is megerősítette, hogy a szaktárca is a jelenlegi helyzet feloldásán dolgozik. Kollégája, Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg még a napokban minisztériumi döntés születik az iskola ügyéről. Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa. Közben a szövetség helyi önkormányzati képviselői rendkívüli tanácsülésre készülnek. „Marosvásárhelyen minden jelenleg működő oktatási intézményre szükség van, ezért mindegyiknek szerepelnie kell a végleges iskolahálózatban” – írják közleményükben.
Hajnal Csilla, Szucher Ervin / Székelyhon.ro
2017. április 3.
Hibát hibára halmoznak a vásárhelyi iskolaügyekben
Vaklármának bizonyult, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium léte is veszélybe került. Az illetékesek nyilatkozata alapján úgy tűnik, ismét a városháza iskolákért felelős igazgatósága hibázott.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium, vaklárma volt az információ, miszerint a megszüntetés vagy összevonás kockázata fenyegeti a tanintézetet – állítja Benedek Zsolt igazgató és Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Az aggasztó hír annak nyomán terjedt el, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa múlt kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által elküldött iskolahálózatról, ez alapján pedig nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Református Kollégium sem kapta meg a jóváhagyási nyilatkozatot.
Az illetékesek azonban érdeklődésünkre cáfolták, hogy a református iskola léte veszélybe került volna, ehelyett úgy tűnik, ezúttal is a városháza tanintézetekért felelős igazgatósága „kavart be”. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója ugyanakkor jövő hétre rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, mivel az iskolahálózatra vonatkozó végleges döntést az önkormányzatnak kell meghoznia, az idő pedig sürget.
„Hibáktól hemzsegő listát állítottak össze”
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, félreértésről van szó. „Nincs veszélyben a Református Kollégium léte, mint ahogy nincs szó az érintett nyolc tanintézet összevonásáról, sem megszüntetéséről. Csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el” – magyarázta lapunknak.
Illés Ildikó ígéretet tett arra, hogy miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség újabb döntést hoz az ügyben. A főtanfelügyelő-helyettes a római katolikus gimnázium ügyére kitérve hangsúlyozta: ismételten felkérik az önkormányzatot, hogy a minisztérium utasításai szerint jelöljék meg a felekezeti tanintézet működési formáját, az iskola csak ennek nyomán kerülhet be a város iskolahálózatába. „Amint ezt megtették, folytatjuk a tárgyalásokat – remélem, eredményesen. Azzal mindenki egyetért, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton” – fogalmazott.
„Alaposan ránk ijesztettek”
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklármáról van szó, amit a városháza illetékes osztályának tévedése okozott. Példaként azt a hibát említette, hogy a dokumentumban külön struktúraként szerepel a kollégium óvodája, holott az része a tanintézetnek. A város legrégebbi iskolájában egyébként jelenleg 492 diák tanul, ha pedig az összes évfolyamon betelnek a helyek, a tanulók száma elérheti a hatszázötvenet. A fejlemények a további hat érintett iskola vezetőségét is megrémítették. Boczog Szabolcs, a Tudor lakónegyedi Tudor Vladimirescu Általános Iskola aligazgatója például úgy fogalmazott: „alaposan ránk ijesztettek”. Attól tartottak, a tanfelügyelőség véghezviszi az évek óta érlelt tervét, vagyis a tanintézetet összevonja a szintén lakónegyedi Mihai Viteazul iskolával. Az elmúlt években többször volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést.
Elmaradt a városházi igazgató újabb „meglepetése”
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a városháza iskolákért felelős igazgatósága indulatokat kiváltó hibát követ el. Horaţiu Lobonţ, a szakosztály vezetője másfél évvel ezelőtt – amikor megkezdte a gyermeknevelési szabadságra távozó korábbi igazgató helyettesítését – azzal „mutatkozott be”, hogy az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában eltávolíttatta a magyar szülők és a civilek támogatása nyomán készült kétnyelvű feliratokat.
Király András oktatási államtitkár korábban a lapcsaládunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében is egy törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a részletes módszertant. Később a prefektus is tájékoztatta arról, hogy lépésről lépésre mit kell tenniük, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták.
Értesüléseink szerint Horaţiu Lobonţ újabb „meglepetéssel” készült a csütörtöki tanácsülésre, amelyen az RMDSZ-frakció „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként” nem vett részt. Úgy tudjuk, kihasználva a szövetség tíz tanácsosának távolmaradását, az iskolákért felelős igazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt azonban Lobonţ lemondott erről, és visszavonta a tervezetet.
Időközben a szaktárca is igyekszik segíteni, csütörtökön ugyanis Király András államtitkár lapunknak arról számolt be: remélhetőleg ezen a héten minisztérium döntés születik a gimnázium ügyében. Rámutatott: Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, amelyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség” – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)
Vaklármának bizonyult, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium léte is veszélybe került. Az illetékesek nyilatkozata alapján úgy tűnik, ismét a városháza iskolákért felelős igazgatósága hibázott.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium, vaklárma volt az információ, miszerint a megszüntetés vagy összevonás kockázata fenyegeti a tanintézetet – állítja Benedek Zsolt igazgató és Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Az aggasztó hír annak nyomán terjedt el, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa múlt kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által elküldött iskolahálózatról, ez alapján pedig nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Református Kollégium sem kapta meg a jóváhagyási nyilatkozatot.
Az illetékesek azonban érdeklődésünkre cáfolták, hogy a református iskola léte veszélybe került volna, ehelyett úgy tűnik, ezúttal is a városháza tanintézetekért felelős igazgatósága „kavart be”. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója ugyanakkor jövő hétre rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, mivel az iskolahálózatra vonatkozó végleges döntést az önkormányzatnak kell meghoznia, az idő pedig sürget.
„Hibáktól hemzsegő listát állítottak össze”
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, félreértésről van szó. „Nincs veszélyben a Református Kollégium léte, mint ahogy nincs szó az érintett nyolc tanintézet összevonásáról, sem megszüntetéséről. Csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el” – magyarázta lapunknak.
Illés Ildikó ígéretet tett arra, hogy miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség újabb döntést hoz az ügyben. A főtanfelügyelő-helyettes a római katolikus gimnázium ügyére kitérve hangsúlyozta: ismételten felkérik az önkormányzatot, hogy a minisztérium utasításai szerint jelöljék meg a felekezeti tanintézet működési formáját, az iskola csak ennek nyomán kerülhet be a város iskolahálózatába. „Amint ezt megtették, folytatjuk a tárgyalásokat – remélem, eredményesen. Azzal mindenki egyetért, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton” – fogalmazott.
„Alaposan ránk ijesztettek”
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklármáról van szó, amit a városháza illetékes osztályának tévedése okozott. Példaként azt a hibát említette, hogy a dokumentumban külön struktúraként szerepel a kollégium óvodája, holott az része a tanintézetnek. A város legrégebbi iskolájában egyébként jelenleg 492 diák tanul, ha pedig az összes évfolyamon betelnek a helyek, a tanulók száma elérheti a hatszázötvenet. A fejlemények a további hat érintett iskola vezetőségét is megrémítették. Boczog Szabolcs, a Tudor lakónegyedi Tudor Vladimirescu Általános Iskola aligazgatója például úgy fogalmazott: „alaposan ránk ijesztettek”. Attól tartottak, a tanfelügyelőség véghezviszi az évek óta érlelt tervét, vagyis a tanintézetet összevonja a szintén lakónegyedi Mihai Viteazul iskolával. Az elmúlt években többször volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést.
Elmaradt a városházi igazgató újabb „meglepetése”
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a városháza iskolákért felelős igazgatósága indulatokat kiváltó hibát követ el. Horaţiu Lobonţ, a szakosztály vezetője másfél évvel ezelőtt – amikor megkezdte a gyermeknevelési szabadságra távozó korábbi igazgató helyettesítését – azzal „mutatkozott be”, hogy az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában eltávolíttatta a magyar szülők és a civilek támogatása nyomán készült kétnyelvű feliratokat.
Király András oktatási államtitkár korábban a lapcsaládunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében is egy törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a részletes módszertant. Később a prefektus is tájékoztatta arról, hogy lépésről lépésre mit kell tenniük, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták.
Értesüléseink szerint Horaţiu Lobonţ újabb „meglepetéssel” készült a csütörtöki tanácsülésre, amelyen az RMDSZ-frakció „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként” nem vett részt. Úgy tudjuk, kihasználva a szövetség tíz tanácsosának távolmaradását, az iskolákért felelős igazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt azonban Lobonţ lemondott erről, és visszavonta a tervezetet.
Időközben a szaktárca is igyekszik segíteni, csütörtökön ugyanis Király András államtitkár lapunknak arról számolt be: remélhetőleg ezen a héten minisztérium döntés születik a gimnázium ügyében. Rámutatott: Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, amelyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség” – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)
2017. június 30.
Önkormányzati összefogással kap új székhelyet a nagyváradi Szacsvay-iskola
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató. Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést, a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella. Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató. Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek. A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató. Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést, a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella. Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató. Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek. A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
2017. július 1.
Önkormányzati összefogással kap új székhelyet a nagyváradi Szacsvay-iskola
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató.
Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést,
a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella.
Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató.
Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek.
A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
Húsz évre a nagyváradi önkormányzatnak engedte át egyik belvárosi épületét a Bihar Megyei Tanács. A Körös utcai épületet az eddig visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működő Szacsvay Imre Általános Iskola használhatja.
A Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat együttműködésének eredményeként jövő tanévtől új épületbe költözik Nagyvárad egyetlen önálló magyar nyelvű nyolcosztályos iskolája, a Szacsvay Imre Általános Iskola. A Bihar Megyei Tanács csütörtöki ülésén ellenszavazat nélkül elfogadta ugyanis azt a határozatot, miszerint a Körös (Tudor Vladimirescu) utca 42. szám alatti épületet húsz évre átengedi a helyi önkormányzat, a Szacsvay-iskola használatába – közölte a Krónikával Pásztor Gabriella igazgató.
Elmondta, a helyi tanács már múlt csütörtöki ülésén jóváhagyta az ingatlan átvételére vonatkozó döntést,
a Pásztor Sándor tanácselnök és Ilie Bolojan polgármester közötti egyeztetések eredményeként megvalósuló költözésre a tervek szerint a 2017/2018-as tanév kezdete előtt, szeptember 1-ig kerülne sor. A Szacsvay költözése a váradi iskolahálózat átszervezésére vonatkozó terv része, melyet azért valósít meg az önkormányzat, mivel több tanintézet visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban működött. A magyar iskola elemistáinak zöme eddig is a Körös utcába, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanba járt, melynek használatáért jelentős bért fizetett a városvezetés, magyarázta lapunknak Pásztor Gabriella.
Az igazgatónő szerint már meg is kapták a tanfelügyelőségtől a következő tanévre szóló beiskolázási terv módosítását, melyben a Szaniszló (Mihai Eminescu) utcai főépület mellett a Körös utca 42. szám alatti ingatlant említik székhelyként. A nyár folyamán az elemiben lévő 9 step by step osztály költözik át ide, s itt kezdi a tanévet a szeptemberben induló újabb alternatív osztály is. A nagyváradi magyar nyelvű oktatásban ugyanis a Szacsvay-iskola volt az első, ahol 1998-ban beindult a step by step, és máig egyedüliként kínálja az egyre népszerűbb oktatási formát, magyarázta az igazgató.
Elmondta, bár a partiumi megyeszékhelyen is érzékelhető a gyereklétszám csökkenése, a Szacsvay „nem panaszkodhat”, a kevés belvárosi magyar általános iskola egyikeként – a közelben a Szent László Római Katolikus és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban vannak magyar elemi osztályok, és az Ady Endre Gimnáziumban 5–8. osztály – nagy a kereslet iránta. Különösen a step by step osztályokra van igény, melyek számát tíz éve folyamatosan bővítik. Mivel későig dolgoznak, és sok esetben nincsenek nagyszülők, hogy hozzák-vigyék a gyereket, a szülőknek az az igénye, hogy délután is felügyelet alatt legyen” – mondta Pásztor Gabriella. Kifejtette, a step by step oktatási forma előírja, hogy a diákoknak kötelező meleg ebédet biztosítani, illetve ezek 16 óráig oktatói felügyelet alatt tanulnak, olvasnak. De a hagyományos oktatást választó szülőket sem hagyják cserben, tovább éltetve a hagyományt – az iskolában már a 80-as években is volt délutáni felügyelet – after school programot is működtetnek.
A Szacsvay-iskolában – melyhez jogilag a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskolát is hozzácsatolták – 42 osztályban mintegy 900 gyerek tanul, 250-en step by step osztályban. Pásztor Gabriella szerint az általános tendencia – miszerint a külvárosokban, vidéken lakó, de belvárosban dolgozó szülők a városközpontbeli tanintézetekbe járatják csemetéiket –, Váradon is érvényesül, de nem annyira tömegjelenség, mint Kolozsváron. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy még megvannak a magyar iskolák, osztályok, az ezek indításához szükséges gyereklétszám” – fogalmazott a volt oktatási államtitkár. Úgy vélte, a Körös-parti városban és környékén, de az Érmelléken, Margitta és Nagyszalonta térségében is jónak nevezhető a magyar oktatás helyzete. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 7.
Nyári Színház: Tanulmány a nőkről
Augusztus 13-án, vasárnap 21 órakor a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékkal folytatódik a nagyváradi várban a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a Partium Alapítvány közös lebonyolításában zajló VI. Nyári Színházi Fesztivál.
A ’60-as évek egyik legsikeresebb magyar filmje, a Tanulmány a nőkről című vígjáték színpadi adaptációját mutatja be a Magyar Zenés Színház, a nosztalgiát idéző kor slágereivel. Szereplők, a nők: Csonka Zsuzsanna, Csomor Csilla, Némedi-Varga Tímea, Steinkohl Erika, a férfiak: Bozsó József, Dósa Mátyás, Fehérvári Péter, Kovács István.
Az előadásra egy jegy 20 lejbe kerül, vásárolni lehet az RMDSZ Kossuth/Independenţei utca 11. szám alatti székházában hétköznap 9–16 óra között (telefon: 0259/432–884), valamint a Gekko pubban (Körös/Tudor Vladimirescu utca 40. szám) 17–24 óra között. Médiatámogató a Bihari Napló. erdon.ro
Augusztus 13-án, vasárnap 21 órakor a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékkal folytatódik a nagyváradi várban a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a Partium Alapítvány közös lebonyolításában zajló VI. Nyári Színházi Fesztivál.
A ’60-as évek egyik legsikeresebb magyar filmje, a Tanulmány a nőkről című vígjáték színpadi adaptációját mutatja be a Magyar Zenés Színház, a nosztalgiát idéző kor slágereivel. Szereplők, a nők: Csonka Zsuzsanna, Csomor Csilla, Némedi-Varga Tímea, Steinkohl Erika, a férfiak: Bozsó József, Dósa Mátyás, Fehérvári Péter, Kovács István.
Az előadásra egy jegy 20 lejbe kerül, vásárolni lehet az RMDSZ Kossuth/Independenţei utca 11. szám alatti székházában hétköznap 9–16 óra között (telefon: 0259/432–884), valamint a Gekko pubban (Körös/Tudor Vladimirescu utca 40. szám) 17–24 óra között. Médiatámogató a Bihari Napló. erdon.ro
2017. augusztus 18.
„Viszálykarnevál” Nagyváradon: politikai adok-kapok és magyar–magyar vita Szent István ünnepén
A rendszerváltás óta eltelt huszonhét évben nem volt nagyobb szabású Szent István-napi ünnep Nagyváradon – idén a széthúzás és viszálykodás miatt kettő is lesz.
Árnyék vetül az idén első ízben megszervezett nagyváradi augusztus 20-ai Szent István-napi ünneplésre: párhuzamos szervezéssel, széthúzások közepette zajlik az előkészület, és az is biztos immár, hogy két, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat között kell választaniuk az ünnepelni vágyóknak.
Az államalapítás és az új kenyér ünnepén mostanáig nem volt a Körös-parti városban kültéri ünneplés, az ötlet, hogy Szent István-napján a Szent László téren ünnepeljen méltó módon a váradi magyarság, idén született meg a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület vezetőiben.
A helyi önkormányzat pedig felkarolta az ötletet, így vállalta a partnerséget, és közösen szervezik az augusztus 20-ai, a népi hagyományok jegyében zajló eseménysorozatot a város főterén. Nagyvárad idegenforgalmi népszerűsítéséért felelős ügynöksége (APTO) révén pedig augusztus 21-én szervezi meg Debrecen önkormányzatával partnerségben az immár hagyományos virágkarnevált, aminek lebonyolításában a váradi önkormányzat kérésére segítséget nyújt a Szent László Egyesület.
Ünnepi kavalkád a Szent László téren
„Úgy gondoltuk, hogy ami eddig történt, vagyis hogy az augusztus 21-ei virágkarneválon tulajdonképpen azt láthattuk, hogyan ünnepeltek egy nappal korábban Debrecenben, nem elég, többre van igény a váradi magyarság részéről az államalapítás és az új kenyér ünnepén” – mutatott rá az augusztus 20-ai programkavalkádot szervező egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője.
Elmondta, hagyományteremtő szándékkal szervezik meg az ünnepet, és abban bíznak, hogy a Szent László Napokhoz hasonló sikernek fog örvendeni, és az elkövetkező években még színesebb eseményekkel tudnak majd kedveskedni a váradiaknak és a városba ellátogatóknak, nemzetiségtől, vallási hovatartozástól vagy politikai szimpátiától függetlenül.
A Hagyományok napja – Szent István-napi ünnep vasárnap 10 órakor istentisztelettel veszi kezdetét az újvárosi templomban, ahol már akkor mindenki láthatja majd a szent korona másolatát, azt a másolatot, amit a csíksomlyói búcsúba is rendszerint el szoktak vinni, és amit ezúttal is koronaőrök őriznek majd. A korona 16 óráig látogatható a templomban. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében szintén 10 órakor rajtol el az estig tartó kézművesvásár a Szent László téren, 12.30-kor pedig megáldják és megszentelik az új kenyeret – az eseményre mind a négy erdélyi magyar történelmi felekezet képviselőjét várják –, és 250 kilogramm kenyeret osztanak szét.
15 órától a Magyar Polgári Egyesület szervezésében kézművesfoglalkozás lesz a téren, 16 órától pedig a Vitéz László és az elátkozott malom című vásári bábelőadást tekinthetik meg ugyanott a legkisebbek a kolozsvári Kelj fel, Jancsi társulat előadásában. Egész nap lesz népzene és néptánc, igazi ünnepi pörgést ígérnek a szervezők.
Akik pedig el akarnak mélyülni az augusztus 20-ai ünnep jelentőségében, 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem új amfiteátrumában meghallgathatják Balla Ede Zsolt Égi Ige – Szent István öröksége és a magyar Szent Korona című előadását. A kézművesvásár hétfőn is folytatódik, így a virágkocsik megcsodálására érkezők is kedvükre válogathatnak a mintegy harminc stand kínálatából.
Mindennapi nézeteltérés
Az elmúlt hosszú évektől eltérően azonban a virágkarnevál megszervezése is nézeteltérést váltott ki a Nemzeti Liberális Párti (PNL) többségű helyi önkormányzat és az RMDSZ-es vezetésű Bihar Megyei Tanács között, s utóbbi – bár hivatalosan nem említették meg rendezőként – a saját tájékoztatása szerint a fennhatósága alá tartozó Szigligeti Színház és a megyei turisztikai ügynökség révén mégis dolgozik a programsorozaton. Utóbbi nem is képviseltette magát azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen az APTO-t irányító Mihai Jurcă bejelentette, hogy a két testvérváros idei közös virágkocsija a közös vonásokat próbálja bemutatni a kereszténységet és a hősiességet megtestesítő jelképekkel, miközben az alapot a történelmi és kulturális jelentőséggel bíró nagyváradi vár mintája ábrázolja majd.
Ezt hétfőn, a másik három kocsival együtt a korábbi évektől eltérő útvonalon vonultatják fel: 11 órától a Vitéz (Decebal) út parkolójába érkeznek, majd onnan 14 órakor indulnak el a Körös (Tudor Vladimirescu) utcán a Szent László térre, ahol 15.30 és 18.30 között kiállítják a nagyközönség számára. Ezalatt a kocsikat kísérő előadók lépnek fel a helyszínen.
Magyar–magyar viszály
„A Bihar Megyei Tanács semmivel sem járult hozzá a virágkarnevál szervezéséhez” – jelentette ki a Krónikának a kettős kommunikációt firtató kérdésére Mihai Jurcă, az APTO igazgatója. Elmondása szerint a megyei önkormányzat illetékesei nem válaszoltak a felkérésére, a Szent László Egyesület ugyanakkor a Szent László Napok fesztivál szervezésével már bizonyította hozzáértését a hasonló jellegű események és vásárok sikeressé tételére.
Mindeközben a Bihar megyei turisztikai ügynökségét igazgató Bántó Norbert egy, a megyei tanácsnál a városházán megtartottal párhuzamosan megszervezett sajtótájékoztatón közölte, hogy a megyei tanács felkérte a Szigligeti Színházat arra, hogy idén is szervezze meg a kocsikat kísérő előadócsoportokat, az ezzel járó költségeket pedig a megye állja.
Úgy vélekedett, a városháza „kisajátította” magának az eseményt, holott azt mindig is közösen szervezték. Elmondása alapján minden kérésüket elutasították, így például azt, hogy hétköznap lévén később kezdődjön a felvonulás, és nehezményezték a lerövidült útvonalat is. Kérték továbbá a színpad szerkezetének megerősítését is és nem utolsó sorban azt, hogy „ne kezeljék őket egy szinten” az eseményhez idén támogató partnerként csatlakozó Szent László Egyesülettel.
Különösen felháborodtak azon, hogy a termékvásár egy Facebookon keringő, nem hivatalos plakátján a városi önkormányzat szervezése mellett az Erdélyi Magyar Néppárt logója szerepelt támogatóként. „A megyei tanács nem járulhat hozzá olyan eseményhez, ahol párpolitikai eseményt hirdetnek” – szögezték le.
Bántó lapunknak úgy vélekedett, hogy csak azért nem szerepelnek az esemény támogatói között, mert nem vettek részt a csütörtöki sajtótájékoztatón. Arról pedig – tette hozzá – azért maradtak távol, mert azon a Szent László Egyesület is képviseltette magát. A történtekkel kapcsolatban Mihai Jurcă leszögezte, a Virágkarnevál Fesztiválnak nincs politikai vonzata, teljesen logikus együttműködéssel szervezik. Az útvonal megváltoztatására pedig azért volt szükség, mivel a régi szakaszokon, több helyen is felújítási munkálatok zajlanak, miközben az új indulási helyszínt közlekedés-biztonsági szempontból is szerencsésebb választásnak tartják.
Külön ünnepet szervez az RMDSZ
Az RMDSZ-es többségű megyei tanács ugyanakkor a napokban jelentette be, hogy a Szent László téren megtartott Szent István-napi ünneppel párhuzamosan, vasárnap 14 órától a Rhédey-kertben (ma Bălcescu park) Népi forgatag elnevezéssel szerveznek gyermekprogramokkal és termékvásárral egybekötött báb-, néptánc- és zenés-táncosos előadást, hogy aztán 19 órától a Codex régizene együttes lépjen színpadra.
Bálint Eszter, Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
A rendszerváltás óta eltelt huszonhét évben nem volt nagyobb szabású Szent István-napi ünnep Nagyváradon – idén a széthúzás és viszálykodás miatt kettő is lesz.
Árnyék vetül az idén első ízben megszervezett nagyváradi augusztus 20-ai Szent István-napi ünneplésre: párhuzamos szervezéssel, széthúzások közepette zajlik az előkészület, és az is biztos immár, hogy két, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat között kell választaniuk az ünnepelni vágyóknak.
Az államalapítás és az új kenyér ünnepén mostanáig nem volt a Körös-parti városban kültéri ünneplés, az ötlet, hogy Szent István-napján a Szent László téren ünnepeljen méltó módon a váradi magyarság, idén született meg a Szent László Napokat is szervező Szent László Egyesület vezetőiben.
A helyi önkormányzat pedig felkarolta az ötletet, így vállalta a partnerséget, és közösen szervezik az augusztus 20-ai, a népi hagyományok jegyében zajló eseménysorozatot a város főterén. Nagyvárad idegenforgalmi népszerűsítéséért felelős ügynöksége (APTO) révén pedig augusztus 21-én szervezi meg Debrecen önkormányzatával partnerségben az immár hagyományos virágkarnevált, aminek lebonyolításában a váradi önkormányzat kérésére segítséget nyújt a Szent László Egyesület.
Ünnepi kavalkád a Szent László téren
„Úgy gondoltuk, hogy ami eddig történt, vagyis hogy az augusztus 21-ei virágkarneválon tulajdonképpen azt láthattuk, hogyan ünnepeltek egy nappal korábban Debrecenben, nem elég, többre van igény a váradi magyarság részéről az államalapítás és az új kenyér ünnepén” – mutatott rá az augusztus 20-ai programkavalkádot szervező egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője.
Elmondta, hagyományteremtő szándékkal szervezik meg az ünnepet, és abban bíznak, hogy a Szent László Napokhoz hasonló sikernek fog örvendeni, és az elkövetkező években még színesebb eseményekkel tudnak majd kedveskedni a váradiaknak és a városba ellátogatóknak, nemzetiségtől, vallási hovatartozástól vagy politikai szimpátiától függetlenül.
A Hagyományok napja – Szent István-napi ünnep vasárnap 10 órakor istentisztelettel veszi kezdetét az újvárosi templomban, ahol már akkor mindenki láthatja majd a szent korona másolatát, azt a másolatot, amit a csíksomlyói búcsúba is rendszerint el szoktak vinni, és amit ezúttal is koronaőrök őriznek majd. A korona 16 óráig látogatható a templomban. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete szervezésében szintén 10 órakor rajtol el az estig tartó kézművesvásár a Szent László téren, 12.30-kor pedig megáldják és megszentelik az új kenyeret – az eseményre mind a négy erdélyi magyar történelmi felekezet képviselőjét várják –, és 250 kilogramm kenyeret osztanak szét.
15 órától a Magyar Polgári Egyesület szervezésében kézművesfoglalkozás lesz a téren, 16 órától pedig a Vitéz László és az elátkozott malom című vásári bábelőadást tekinthetik meg ugyanott a legkisebbek a kolozsvári Kelj fel, Jancsi társulat előadásában. Egész nap lesz népzene és néptánc, igazi ünnepi pörgést ígérnek a szervezők.
Akik pedig el akarnak mélyülni az augusztus 20-ai ünnep jelentőségében, 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem új amfiteátrumában meghallgathatják Balla Ede Zsolt Égi Ige – Szent István öröksége és a magyar Szent Korona című előadását. A kézművesvásár hétfőn is folytatódik, így a virágkocsik megcsodálására érkezők is kedvükre válogathatnak a mintegy harminc stand kínálatából.
Mindennapi nézeteltérés
Az elmúlt hosszú évektől eltérően azonban a virágkarnevál megszervezése is nézeteltérést váltott ki a Nemzeti Liberális Párti (PNL) többségű helyi önkormányzat és az RMDSZ-es vezetésű Bihar Megyei Tanács között, s utóbbi – bár hivatalosan nem említették meg rendezőként – a saját tájékoztatása szerint a fennhatósága alá tartozó Szigligeti Színház és a megyei turisztikai ügynökség révén mégis dolgozik a programsorozaton. Utóbbi nem is képviseltette magát azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen az APTO-t irányító Mihai Jurcă bejelentette, hogy a két testvérváros idei közös virágkocsija a közös vonásokat próbálja bemutatni a kereszténységet és a hősiességet megtestesítő jelképekkel, miközben az alapot a történelmi és kulturális jelentőséggel bíró nagyváradi vár mintája ábrázolja majd.
Ezt hétfőn, a másik három kocsival együtt a korábbi évektől eltérő útvonalon vonultatják fel: 11 órától a Vitéz (Decebal) út parkolójába érkeznek, majd onnan 14 órakor indulnak el a Körös (Tudor Vladimirescu) utcán a Szent László térre, ahol 15.30 és 18.30 között kiállítják a nagyközönség számára. Ezalatt a kocsikat kísérő előadók lépnek fel a helyszínen.
Magyar–magyar viszály
„A Bihar Megyei Tanács semmivel sem járult hozzá a virágkarnevál szervezéséhez” – jelentette ki a Krónikának a kettős kommunikációt firtató kérdésére Mihai Jurcă, az APTO igazgatója. Elmondása szerint a megyei önkormányzat illetékesei nem válaszoltak a felkérésére, a Szent László Egyesület ugyanakkor a Szent László Napok fesztivál szervezésével már bizonyította hozzáértését a hasonló jellegű események és vásárok sikeressé tételére.
Mindeközben a Bihar megyei turisztikai ügynökségét igazgató Bántó Norbert egy, a megyei tanácsnál a városházán megtartottal párhuzamosan megszervezett sajtótájékoztatón közölte, hogy a megyei tanács felkérte a Szigligeti Színházat arra, hogy idén is szervezze meg a kocsikat kísérő előadócsoportokat, az ezzel járó költségeket pedig a megye állja.
Úgy vélekedett, a városháza „kisajátította” magának az eseményt, holott azt mindig is közösen szervezték. Elmondása alapján minden kérésüket elutasították, így például azt, hogy hétköznap lévén később kezdődjön a felvonulás, és nehezményezték a lerövidült útvonalat is. Kérték továbbá a színpad szerkezetének megerősítését is és nem utolsó sorban azt, hogy „ne kezeljék őket egy szinten” az eseményhez idén támogató partnerként csatlakozó Szent László Egyesülettel.
Különösen felháborodtak azon, hogy a termékvásár egy Facebookon keringő, nem hivatalos plakátján a városi önkormányzat szervezése mellett az Erdélyi Magyar Néppárt logója szerepelt támogatóként. „A megyei tanács nem járulhat hozzá olyan eseményhez, ahol párpolitikai eseményt hirdetnek” – szögezték le.
Bántó lapunknak úgy vélekedett, hogy csak azért nem szerepelnek az esemény támogatói között, mert nem vettek részt a csütörtöki sajtótájékoztatón. Arról pedig – tette hozzá – azért maradtak távol, mert azon a Szent László Egyesület is képviseltette magát. A történtekkel kapcsolatban Mihai Jurcă leszögezte, a Virágkarnevál Fesztiválnak nincs politikai vonzata, teljesen logikus együttműködéssel szervezik. Az útvonal megváltoztatására pedig azért volt szükség, mivel a régi szakaszokon, több helyen is felújítási munkálatok zajlanak, miközben az új indulási helyszínt közlekedés-biztonsági szempontból is szerencsésebb választásnak tartják.
Külön ünnepet szervez az RMDSZ
Az RMDSZ-es többségű megyei tanács ugyanakkor a napokban jelentette be, hogy a Szent László téren megtartott Szent István-napi ünneppel párhuzamosan, vasárnap 14 órától a Rhédey-kertben (ma Bălcescu park) Népi forgatag elnevezéssel szerveznek gyermekprogramokkal és termékvásárral egybekötött báb-, néptánc- és zenés-táncosos előadást, hogy aztán 19 órától a Codex régizene együttes lépjen színpadra.
Bálint Eszter, Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Ismét virágkocsik vonultak végig Váradon
Augusztus 21-én, Várad önkormányzatának szervezésében idén is felvonult egy új útvonalon több virágkocsi azok közül, melyeket egy nappal korábban a Debreceni Virágkarneválon lehetett megtekinteni. A menet élő tagjairól a Bihar Megyei Tanács gondoskodott.
A polgármesteri hivatal által működtetett Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) partnerségben a Szent László Egyesülettel, és együttműködésben Debrecen Önkormányzatával ezúttal négy virágkocsit tett közszemlére a partiumi megyeszékhelyen. A városban zajló közmű-munkálatok miatt a startvonal és a felvonulási útvonal némiképpen megváltozott, így a kompozíciók a Decebal és Dacia sugárút keresztőzésében levő körforgalom közelében várakoztak 11 óra után arra, hogy aztán 14 órától végighaladjanak a Decebal sugárút-Tudor Vladimirescu/Körös utca-Szent László tér útvonalon.
Mihai Jurca, az APTOR ügyvezető igazgatója az indulás előtt azt nyilatkozta: örülnek annak, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is sok a résztvevő. „Ez egy fontos ünnepe a városnak, remélem, hogy minél több váradi elkíséri a több mint 350 fős menetet a Szent László térig, ahol szintén kiállítjuk a gyönyörű virágkocsikat” – fogalmazott.
A minden évben fő látványosságot nyújtó és legnépszerűbb kompozíció a Szent Koronát ábrázoló, és arra a tényre alapszik, hogy a korona a magyarok legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság jelképe. Szent István intelmeinek bizonysága szerint a Szent Korona jelenti az országot, a királyságot, a királyt, a hitet, az egyházat, az uralkodói tulajdonságokat és az erényeket. Fiának, Imre hercegnek azt írja, hogy „az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”. A kompozíció azonban csak a koronázási jelvényekkel – az országalmával és a jogarral – teljes.
A Nyáját terelő jó pásztor kocsi a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökereit mutatta fel. A kereszt(y)én(y) szimbolikában a bárány a világ bűneit hordozó, a helyettes áldozatot vállaló Megváltó jelképe. Isten Báránya az, aki elveszi a világ bűneit, s megváltásával legyőzi a halált. A zászlós bárány a helvét hitvallást szimbolizáló zászlóra tekintett, s a nyájat terelő Pásztorra. Arra a jó Pásztorra, aki bárányait ismeri, nevükön szólítja őket, az elveszett bárányt sem hagyja elveszni, utánamegy, s a nyájáért életét adja. Ugyanakkor pedig az eget és a földet mintázó cifraszűrben lépdelő pásztor furulyájából úgymond a Teremtő Erő, az Ige szökkentette szárba a virágokat.
Gazdag hagyományok
Az Unió nevet viselő kompozíció arra utalt, hogy a két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen gazdag hagyományokkal rendelkezik. A városok közti együttműködés 25 éve fokozatosan erősödik, az összetartozást többek közt a Virágkarneválok alkalmával közösen indított virágkocsik is jelképezik. Az ez évi kompozíció a két régióra jellemző keresztény szimbólumokat helyezte a középpontba, az oroszlán pedig a nomád és pogány népek portyáival szembeni kitartást és bátorságot testesítette meg. A virágkocsi koncepciója Szent László és Luxemburgi Zsigmond egykori sírhelye, a nagyváradi vár újraértelmezésén alapult. Mivel az erődítmény sok-sok éven át a régió kulturális központja volt, így a bástyái voltak láthatóak. A virágkocsi egyik legfontosabb szimbóluma az angyal lábai alatt látható könyv volt, amely a két város kultúra iránti elkötelezettségét, valamint kulturális intézményeit jelképezte.
Az Őslények világa a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija volt, mely idén ismét egy újabb kiállításra invitálja szeptember 1-től az érdeklődőket, mely interaktív tárlaton a mamutok és más őslények világába nyerhettek betekintést a látogatók.
Fellépők
A résztvevőkről, illetve a fellépőkről a Bihar Megyei Tanács, illetve a Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) gondoskodott, a Nyitott Ablak Európára rendezvény keretében. Az osztogatott szórólapok szerint ezek a következők voltak: nagyváradi Mystique mazsorett és hegyközcsatári Angels mazsorett, a Francisc Hubic Művészeti Iskola Art Group Music csoportja, a váradi Sunshine Dance, a tiszafüredi Dalma Dance, a Tiszafüredi Fúvósok, a zentai Flamenco, a Unique Dance stúdió, a margittai Clevers, a székelyhídi Tini Dance Center, a szalacsi mazsorettek és a szentjobbi huszárok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ma
Augusztus 21-én, Várad önkormányzatának szervezésében idén is felvonult egy új útvonalon több virágkocsi azok közül, melyeket egy nappal korábban a Debreceni Virágkarneválon lehetett megtekinteni. A menet élő tagjairól a Bihar Megyei Tanács gondoskodott.
A polgármesteri hivatal által működtetett Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) partnerségben a Szent László Egyesülettel, és együttműködésben Debrecen Önkormányzatával ezúttal négy virágkocsit tett közszemlére a partiumi megyeszékhelyen. A városban zajló közmű-munkálatok miatt a startvonal és a felvonulási útvonal némiképpen megváltozott, így a kompozíciók a Decebal és Dacia sugárút keresztőzésében levő körforgalom közelében várakoztak 11 óra után arra, hogy aztán 14 órától végighaladjanak a Decebal sugárút-Tudor Vladimirescu/Körös utca-Szent László tér útvonalon.
Mihai Jurca, az APTOR ügyvezető igazgatója az indulás előtt azt nyilatkozta: örülnek annak, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is sok a résztvevő. „Ez egy fontos ünnepe a városnak, remélem, hogy minél több váradi elkíséri a több mint 350 fős menetet a Szent László térig, ahol szintén kiállítjuk a gyönyörű virágkocsikat” – fogalmazott.
A minden évben fő látványosságot nyújtó és legnépszerűbb kompozíció a Szent Koronát ábrázoló, és arra a tényre alapszik, hogy a korona a magyarok legfontosabb nemzeti ereklyéje, a magyar államiság jelképe. Szent István intelmeinek bizonysága szerint a Szent Korona jelenti az országot, a királyságot, a királyt, a hitet, az egyházat, az uralkodói tulajdonságokat és az erényeket. Fiának, Imre hercegnek azt írja, hogy „az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját”. A kompozíció azonban csak a koronázási jelvényekkel – az országalmával és a jogarral – teljes.
A Nyáját terelő jó pásztor kocsi a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökereit mutatta fel. A kereszt(y)én(y) szimbolikában a bárány a világ bűneit hordozó, a helyettes áldozatot vállaló Megváltó jelképe. Isten Báránya az, aki elveszi a világ bűneit, s megváltásával legyőzi a halált. A zászlós bárány a helvét hitvallást szimbolizáló zászlóra tekintett, s a nyájat terelő Pásztorra. Arra a jó Pásztorra, aki bárányait ismeri, nevükön szólítja őket, az elveszett bárányt sem hagyja elveszni, utánamegy, s a nyájáért életét adja. Ugyanakkor pedig az eget és a földet mintázó cifraszűrben lépdelő pásztor furulyájából úgymond a Teremtő Erő, az Ige szökkentette szárba a virágokat.
Gazdag hagyományok
Az Unió nevet viselő kompozíció arra utalt, hogy a két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen gazdag hagyományokkal rendelkezik. A városok közti együttműködés 25 éve fokozatosan erősödik, az összetartozást többek közt a Virágkarneválok alkalmával közösen indított virágkocsik is jelképezik. Az ez évi kompozíció a két régióra jellemző keresztény szimbólumokat helyezte a középpontba, az oroszlán pedig a nomád és pogány népek portyáival szembeni kitartást és bátorságot testesítette meg. A virágkocsi koncepciója Szent László és Luxemburgi Zsigmond egykori sírhelye, a nagyváradi vár újraértelmezésén alapult. Mivel az erődítmény sok-sok éven át a régió kulturális központja volt, így a bástyái voltak láthatóak. A virágkocsi egyik legfontosabb szimbóluma az angyal lábai alatt látható könyv volt, amely a két város kultúra iránti elkötelezettségét, valamint kulturális intézményeit jelképezte.
Az Őslények világa a Fórum Debrecen Bevásárlóközpont virágkocsija volt, mely idén ismét egy újabb kiállításra invitálja szeptember 1-től az érdeklődőket, mely interaktív tárlaton a mamutok és más őslények világába nyerhettek betekintést a látogatók.
Fellépők
A résztvevőkről, illetve a fellépőkről a Bihar Megyei Tanács, illetve a Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) gondoskodott, a Nyitott Ablak Európára rendezvény keretében. Az osztogatott szórólapok szerint ezek a következők voltak: nagyváradi Mystique mazsorett és hegyközcsatári Angels mazsorett, a Francisc Hubic Művészeti Iskola Art Group Music csoportja, a váradi Sunshine Dance, a tiszafüredi Dalma Dance, a Tiszafüredi Fúvósok, a zentai Flamenco, a Unique Dance stúdió, a margittai Clevers, a székelyhídi Tini Dance Center, a szalacsi mazsorettek és a szentjobbi huszárok.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ma
2017. október 29.
Kőbe vésett hazugságok
Huszonhét hazug és silány kőszobor szomorú története. Szilágyi Aladár írása.
Évtizedek óta ott komorkodik egy, a román történelem panteonjának szánt szoborcsoport a nagyváradi Barokk palota hátsó udvarában. A funkciójában inkább panoptikumnak beillő, 27 mellszoborból álló sorozat egyáltalán nem válik egykori megrendelője: a püspöki rezidenciából jelenleg kifelé hátráló Körösvidéki Múzeum dicsőségére. Mintha futószalagon gyártották volna a silány anyagból készült, összhatásukban is giccses büsztöket: a méltóságteljesnek szánt történelmi alakok fizimiskája alig különbözik egymástól. Ugyanaz a tekintélyt sugalló arckifejezés, bősz tekintet; legfeljebb egy-két, a fejükön elhelyezett, jelzésszerű kellék illusztrálja, hogy a következő talapzatra helyezett történelmi hős nem ugyanaz a figura, mint a szomszédja… Azonosításukat a talapra rögzített, erősen oxidálódott fémtáblák szinte olvashatatlan szövegei hivatottak elősegíteni. – Még jó, hogy az idő kíméletlen kritikája patinával vonta be ezeket a történelmi hamisításoktól hemzsegő feliratokat, melyek annak idején a panoptikum megrendelőjétől – tehát a múzeum szakembereitől! – származhattak.
Íme, a legbeszédesebb példa: A szoborsor közepe táján fedezhető fel Vezérlő Fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakja, a következő felirattal:
FRANCISC RAKOCZI al II.-lea
PRINCIPE AL ŢĂRII ROMÂNEŞTI
TRANSILVANIA
(1704-1711) CONDUCĂTORUL MIŞCĂRII
ANTIHABSBURGICE
Summa summárum: a múzeumi tájékoztatónak köszönhetően ennek a bizonyos Francisc Rakoczinak – az utókorral együtt – végre a tudomására juthatott, hogy Őurasága egy Transilvania nevű román ország uralkodója volt…
Ez a motívum – mármint az Erdély román ország besorolás – többször is előfordul. Például a Roland Borşa néven szereplő Borsa nembeli Rolandról („aki felvette a küzdelmet a Magyar Királysággal a Kárpátok közötti román vajdaság függetlensége érdekében”) épp úgy kiderül, mint a Iancu de Hunedoara névvel feltüntetett Hunyadi Jánosról is, hogy mind a ketten ennek a bizonyos Transilvania nevű román országnak a vajdái voltak. Ami pedig Mihai Viteazul történelmi érdemeit illeti: neki köszönhető az egységes, centralizált, szuverén és független román állam első restaurációja. – Mintha Románia jelenlegi Alkotmányát idéznék, hát nem csodálatos???
Persze, egyéb pikáns mazsolázni való is bőven akad a géta-dák királyokkal kezdődő, Traianus császárral folytatódó, 27 főre duzzasztott panteon alján. Még olyan el nem hanyagolható részletek is kiderülnek, mint hogy a mócföldi Horia, Cloşca meg Crişan alkotta triumvirátus épp úgy forradalmár volt, akár az oltyánok hőse, Tudor Vladimirescu.
Nem folytatom a fölsorolást, akit érdekel, még megtekintheti a Barokk palota udvarában… Nem tudom, hogy megálmodói milyen sorsot szánnak ezeknek a történelmi torzóknak. Talán magukkal hurcolják a múzeum új székhelyére, a hajdani Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola környékére? Ott bőven van hely, csak legalább a hazugságokat tüntetnék el a szobrok talapzatáról. erport.ro
Huszonhét hazug és silány kőszobor szomorú története. Szilágyi Aladár írása.
Évtizedek óta ott komorkodik egy, a román történelem panteonjának szánt szoborcsoport a nagyváradi Barokk palota hátsó udvarában. A funkciójában inkább panoptikumnak beillő, 27 mellszoborból álló sorozat egyáltalán nem válik egykori megrendelője: a püspöki rezidenciából jelenleg kifelé hátráló Körösvidéki Múzeum dicsőségére. Mintha futószalagon gyártották volna a silány anyagból készült, összhatásukban is giccses büsztöket: a méltóságteljesnek szánt történelmi alakok fizimiskája alig különbözik egymástól. Ugyanaz a tekintélyt sugalló arckifejezés, bősz tekintet; legfeljebb egy-két, a fejükön elhelyezett, jelzésszerű kellék illusztrálja, hogy a következő talapzatra helyezett történelmi hős nem ugyanaz a figura, mint a szomszédja… Azonosításukat a talapra rögzített, erősen oxidálódott fémtáblák szinte olvashatatlan szövegei hivatottak elősegíteni. – Még jó, hogy az idő kíméletlen kritikája patinával vonta be ezeket a történelmi hamisításoktól hemzsegő feliratokat, melyek annak idején a panoptikum megrendelőjétől – tehát a múzeum szakembereitől! – származhattak.
Íme, a legbeszédesebb példa: A szoborsor közepe táján fedezhető fel Vezérlő Fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc alakja, a következő felirattal:
FRANCISC RAKOCZI al II.-lea
PRINCIPE AL ŢĂRII ROMÂNEŞTI
TRANSILVANIA
(1704-1711) CONDUCĂTORUL MIŞCĂRII
ANTIHABSBURGICE
Summa summárum: a múzeumi tájékoztatónak köszönhetően ennek a bizonyos Francisc Rakoczinak – az utókorral együtt – végre a tudomására juthatott, hogy Őurasága egy Transilvania nevű román ország uralkodója volt…
Ez a motívum – mármint az Erdély román ország besorolás – többször is előfordul. Például a Roland Borşa néven szereplő Borsa nembeli Rolandról („aki felvette a küzdelmet a Magyar Királysággal a Kárpátok közötti román vajdaság függetlensége érdekében”) épp úgy kiderül, mint a Iancu de Hunedoara névvel feltüntetett Hunyadi Jánosról is, hogy mind a ketten ennek a bizonyos Transilvania nevű román országnak a vajdái voltak. Ami pedig Mihai Viteazul történelmi érdemeit illeti: neki köszönhető az egységes, centralizált, szuverén és független román állam első restaurációja. – Mintha Románia jelenlegi Alkotmányát idéznék, hát nem csodálatos???
Persze, egyéb pikáns mazsolázni való is bőven akad a géta-dák királyokkal kezdődő, Traianus császárral folytatódó, 27 főre duzzasztott panteon alján. Még olyan el nem hanyagolható részletek is kiderülnek, mint hogy a mócföldi Horia, Cloşca meg Crişan alkotta triumvirátus épp úgy forradalmár volt, akár az oltyánok hőse, Tudor Vladimirescu.
Nem folytatom a fölsorolást, akit érdekel, még megtekintheti a Barokk palota udvarában… Nem tudom, hogy megálmodói milyen sorsot szánnak ezeknek a történelmi torzóknak. Talán magukkal hurcolják a múzeum új székhelyére, a hajdani Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola környékére? Ott bőven van hely, csak legalább a hazugságokat tüntetnék el a szobrok talapzatáról. erport.ro
2017. október 31.
A Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezet
500 éves a reformáció
Kik a baptisták, és mi közük van a reformációhoz?
Erre a kérdésre többször az volt a válaszom, hogy ugyanolyanok, mint a reformátusok a mi hitvallásunkban. A különbség két területen kiemelkedő: a keresztség gyakorlásában és az egyház vezetése, szervezése tekintetében.
A „baptista” megnevezés a görög „baptizó” szóból származik, amely „alámerülést” jelent. Nem mi választottuk magunknak, azért ragadt ránk, mert az első keresztyén gyakorlathoz hűen végezzük a hitvalló felnőttkeresztséget a víz alá merítés által.
Hisszük az apostoli hitvallást, mi is örömmel gondolunk a reformáció által létrehozott szellemi ébredésre, és örömmel valljuk magunkénak annak szellemi örökségét.
Sola scriptura, vagyis egyedül a Biblia bír isteni tekintéllyel, ezért a Szentírás hitünk és életgyakorlatunk legfelsőbb mércéje.
Sola fide, azaz egyedül hitből és hit által van az üdvösség, nem cselekedetekből. A hitből kapott megigazulás gyümölcsei a jócselekedetek, és nem a megigazulás megszerzői.
Sola gratia, jelentése egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk. Bűnös emberként nincsen bennünk semmi, ami Isten kegyelmét kiérdemelné, vagy hogy jóindulatát felénk fordítaná.
Solus Christus, vagyis egyedül, kizárólag Krisztus a mi közbenjárónk. Ő egyetlen áldozatával kiengesztelte az Isten jogos haragját, és ő lett az egyetlen út az Atyához.
Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség, mert mindent ő végzett el üdvösségünkért. Az örökkévaló Fiát adta értünk, a hitet is Ő adja, igéje által, mely Szentlelke meggyőző munkájaképpen jut a szívünkbe, és továbbra is a Szentlelke vezet el a Krisztushoz való hasonlóságra.
Szeretnénk a „Semper reformanda” szüntelen reformációt is gyakorolni: ha észrevesszük, hogy tanításunkban vagy jellemünkben eltérünk az Úr Jézus Krisztusétól, akkor azonnal visszatérjünk.
Nem gondoljuk, hogy mi lennénk az egyedül üdvözítő egyház, hanem elfogadjuk, hogy Istennek gyülekezete nem korlátozható külső egyházi keretekre. Azonban mi, baptisták, igyekszünk szorosan ragaszkodni a Szentírásban kijelentett igazságokhoz hitünkben, gyakorlati életünkben.
Gyökereink – rövid történelmi áttekintés
A reformáció harmadik és legradikálisabb ágaként emlegetett anabaptista mozgalomból származtatjuk eredetünket. Az anabaptista jelentése: újrakeresztelő. Azért nevezték így őket, mert a gyerekkeresztséget érvénytelennek tartották, a felnőtteket újrakaresztelték a Krisztusba vetett hitük alapján. Először gúnynévként alkalmazták az anabaptista nevet, azután nemzetközileg elfogadott szakkifejezés lett a teológia és történettudományi irodalomban. Különösen érdekes, hogy több helyen anabaptista csoportok jöttek létre majdnem egy időben, egymástól függetlenül Európában. Ez úgy történt, hogy a Szentírást olvasva többen rájöttek arra, hogy a bemerítés kérdésében, az egyház-állam kapcsolatát tekintve, valamint az egyházi hierarchikus vezetést illetően a reformátorok nem jutottak elég messzire. Voltak szélsőséges vonalai is az anabaptizmusnak. A reformáció főbb ágai, mind a lutheri, mind a kálvini vonal az anabaptisták egyházszervezetét több dologban példaértékűnek tartották, mégis üldöznivaló tévtanítóknak vélték. Úgyhogy mind a katolikus, mind a reformátori egyházak, mind a hatóságok egész Európa-szerte üldözték őket. Egyedül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem biztosított számukra letelepedési lehetőséget, vallásszabadságot és adómentességet az 1622-es kolozsvári országgyűlésen. Majd 1625. augusztus 25-én a Bethlen Gábor által kiadott kiváltságlevéllel a Morvaországból érkező habán kézművesek (hutteriták) Alvinc környékén telepedtek le. Közöttük voltak jeles orvosok, tanítók. Az anabaptisták munkássága nagyban elősegítette Erdély iparának és kereskedelmének felvirágoztatását. A mai baptisták és az akkori anabaptisták közötti történelmi folytonosság megszakadt, és még teológiai vonatkozásban sem teljesen azonos. Szellemi őseinknek tartjuk őket, mert teológiai, etikai és egyházszervezeti párhuzamok találhatók a mai baptisták és az akkori anabaptisták között.
A tényleges, ún. modern kori baptisták 1609-ben jelentek meg Hollandiában, amikor Amsterdamban az első baptista gyülekezet megalakult. Úgy történt, hogy a királyi önkényuralom elől Hollandiába menekülni kényszerülő puritánok között többen felismerték a bemerítés fontosságát egy menonita gyülekezet hatására (Menno Simons reformációkori anabaptista vezető után hátramaradt gyülekezet), és bemerítkeztek. Így közel 40 taggal alakult az első baptista gyülekezet. Vezetőik John Smith és Thomas Helwys voltak. Mivel a politikai helyzet enyhült, Thomas Helwys 1612-ben hazautazott Angliába, és ott is alakítottak baptista gyülekezeteket. Majd az újra feltámadt üldözés következményeként 1639-ben eljutott e felekezet Amerikába is, ahol több baptista gyülekezet jött létre.
Európában 200 évvel később terjedt el a németországi Johann Gerhard Oncken (1800-1884) által, akinek egész Európára kiterjedt látása volt, és tőle maradt fenn az a híres mondat, hogy „minden baptista egy misszionárius”.
Németországból Magyarországon keresztül Erdélybe is eljutott a baptista hit a XIX. sz. második felében. Az úttörő munkások között érdemes megemlíteni Rottmayer Jánost, aki 1866-ban Kolozsvárra költözött, és a skót misszió megbízott bibliaterjesztőjeként több társával együtt sokfelé eljuttatták az evangéliumot. Ennek eredményeképpen megtért Kornya Mihály (1844-1917) Nagyszalontán. Ő volt az erdélyi baptista misszió legkiemelkedőbb alakja, aki munkatársaival együtt több mint 11.000 embert merített be, és ennek következményeképpen 1875-1920 között 220 gyülekezet is alakult. Ugyanakkor sok lelkipásztort és missziómunkást is szolgálatba állítottak. Mindezt elérték annak ellenére, hogy a baptista úttörők munkáját általános ellenszenv, üldözés és sokféle akadály nehezítette.
Napjainkban a baptisták a legnagyobb protestáns gyökerű vallásfelekezet a világon. Gyülekezetei több mint 220 államban és országban vannak jelen, és körülbelül 120 millió tagja van.
Romániában ma több mint 1700 gyülekezet létezik 150.000 taggal és hozzátartozóval. Országunkban a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van. A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége, mely magában foglalja a magyar baptista gyülekezeteket, országunkban része a Román Baptista Gyülekezetek Uniójának. Székhelye Nagyváradon található.
A baptisták már a kezdetektől harcoltak az egyén lelkiismereti és vallásszabadságáért. John Locke angol filozófus így nyilatkozott: „A baptisták hirdették elsőként a világon a teljes, hiteles, igazságos, egyenlő és pártatlan vallásszabadság lehetőségét”.
Ugyanakkor a modern keresztény misszió indítványozói is, amit William Carey (1761–1834) misszionárius neve fémjelez, akit a modern missziómozgalom atyjaként tartanak számon.
Gyülekezetünk története
Marosvásárhelyre a baptista misszió 1914-ben jutott el azáltal, hogy egy házat bérelve erre a célra, rendszeres alkalmakat kezdtek tartani. Székelyföldön már jóval korábban megjelentek baptista közösségek. A Brassó és Maros megye közti nagy területet Lőrik István prédikátor látogatta, a már meglévő 63 misszióállomást.
1924-ben merítkeztek be az első marosvásárhelyi baptisták, összesen kilencen. Bihar megyéből való V. Nagy Lajos munkálkodott 1924–1928 között, őt 1928-tól 1933-ig Lacikó Péter váltotta fel, aki itt kezdte frissen a szolgálatát. A harmincas évek elején bekövetkezett pénzügyi válság miatt a hívek mind elköltöztek. Majd 1938-ban újraalakult a gyülekezet – egészen 1940-ig – a Szántó utcában, 1940–1950 között pedig a Bolyai téren, egy házban tartotta összejöveteleit. Imaházként szolgált 32 éven át (1950–1982) az Eminescu u. 32. sz. alatti ház. A körülmények több okból sem voltak megfelelőek az egyre növekvő gyülekezetnek, amelyet már dr. Vass Gergely pásztorolt 1949–1990 között. Ennélfogva a gyülekezet elhatározta, hogy imaházat (templomot) épít már 1956-ban, ennek érdekében imádkozni és gyűjteni kezdtek.
Együtt a román testvérekkel
A hatvanas évek második felétől a városba költöző román baptisták is egyre többen csatlakoztak gyülekezetünkhöz. Az volt a gyakorlat, hogy az istentisztelet nagy része magyarul folyt, de volt igei üzenet románul is, és imádságok, énekek mindkét nyelven. Szép bizonysága volt annak, hogy Krisztusban „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. (Gal 3,28.) Gyakorlati okokból azonban nem volt ideális helyzet. Hogy mindkét csoport a saját anyanyelvén tarthassa az istentiszteleteket, megegyeztek, hogy külön gyűlnek. Aztán 1979 júniusától sikerült a román testvéreknek is a Szabadság utca 12. sz. alatt imaházat kialakítani. Ebből lett aztán a Szabadság utcai baptista gyülekezet. Még azután alakult egy román baptista gyülekezet a Parângului utca 4A sz. alatt. Gyülekezetünkből más csoportok is váltak ki a 90-es évek elején és végén. De Isten kegyelméből és segítségével mindig újra megerősödött, és fenn tudott maradni. Gyülekezetünk lelkipásztorai voltak: 1990–1999 Vass András, 1999-ben rövid ideig Mike Béla, 1999–2008 között dr. Borzási István, a jelenlegi lelkipásztor 2004-től szolgál.
Az építkezés csodája
Először azt tartjuk isteni közbeavatkozásnak, hogy az egyházellenes kommunista rendszerben imaházépítési engedélyt kapott a gyülekezet, ami akkor nagyon ritka volt. A második csoda a gyülekezet felépítése esetében tanúsított összefogás volt. A gyülekezet viselte az építkezés terhét. A szakemberek és minden munkaképes férfi és nő a munkahelyi programjuktól függően délelőtt vagy délután ide érkeztek a munkahelyről, és innen indultak munkába, itt is étkeztek. Itt töltötték szabadságukat a munkával. Továbbá más baptista testvérek és a lelkipásztorok sokat segítették fizikai munkával is az építkezést. A Tudor Vladimirescu utcában már korábban megvett két telekre 1981-ben kezdtek el építkezni. 1982 végén már a lelkipásztori lakás földszintjén kialakított imateremben tudtak gyűlni. 1984-ben fogtak neki az imaház építésének. Azalatt, amíg nem voltak megfelelő körülmények, sokszor tapasztalta gyülekezetünk a testvéri összefogást más egyházakkal is, amiért hálásak vagyunk Istennek. Többször tartottak menyegzőt a református templomban, ugyanakkor bemerítéseket az adventista imaházban. Végül a példaértékű összefogás eredményeképpen 1989 októberében megnyitották az imaházat. Jelen voltak egyházi képviselők majdnem minden felekezetből. (Meg lehet tekinteni a youtube-on A marosvásárhelyi magyar baptista imaház megnyitója címmel, két részből áll.)
A jelen
Gyülekezetünk 100 baptistát tart számon, amiből 60 rendes úrvacsorázó tagunk van. A számok közötti különbség magyarázata az, hogy nálunk a gyerekek nem válnak automatikusan taggá, hanem csak ha már érett döntést hoztak Jézus Krisztus mellett, és a bemerítkezésben is vállalták az Úr Jézus követését. Az egyházfegyelmet is komolyan vesszük, amit Kálvin János az élő egyház ismérvei közé sorolt. Tehát, ha valamelyik tag bűnben él, és nem hajlandó megtérni belőle, felfüggesztődik a tagsága addig, amíg lelkileg helyreáll. Az ilyeneket hozzátartozóként tartjuk számon. Ezeken kívül még járnak hozzánk más felekezetű családtagok, barátkozók, illetve baptista diákok, akik éppen itt tanulnak. Valójában jóval több emberrel foglalkozunk, mint amennyit a fentebb említett számok mutatnak.
Az igazi hívő ember szereti az igét, és rendszeresen kíván táplálkozni belőle, ugyanakkor szereti a testvéreit is. Ezért alkalmainkon általában aki csak ott tud lenni, ott van. Egy-egy vasárnapi istentiszteleten a jelenlévők száma 50-70 között van.
Imaházunk a Tudor Vladimirescu u. 50. szám alatt, a Mureş Mall mögött, a Poklos-patak partján található.
Rendszeres összejöveteleink vannak vasárnap de. 10-től, du. 5-től. Bibliaóra szerdán 19 órától.
Ezenkívül még imaalkalmaink vannak több csoportban, ifjúsági alkalmak hetente, vasárnapi iskola gyerekeknek a délelőtti istentisztelettel párhuzamosan. Havonta van mosolyklub 3-11 éves gyerekeknek, és fiatal házasoknak alkalom. Ezekre szívesen várunk mindenkit. Szoktak is jönni alkalmainkra nem csak baptisták. Nyaranta több tábort is szervezünk gyerekeknek és fiataloknak egyaránt.
Célunk mindezzel, hogy az Úr Jézus parancsát teljesítsük: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté ev. 28,19-20a). Ez megvalósul az ige hirdetése és személyes bizonyságtételünk által. Vágyunk, hogy az Úr Jézus Krisztust ismertessük meg minél több emberrel, hogy megtérjenek és örök életet nyerjenek. Hiszen nem elég a vallásosság. Személyes, élő kapcsolatra van szükség, ami a hit és megtérés által jön létre.
A marosvásárhelyi gyülekezethez tartoznak kisebb közösségek, imaházak, és a helyi lelkipásztor látogatja őket: Radnóton, Héderfáján, Fintaházán. Ezeken kívül a megyében még vannak baptista gyülekezetek, leánygyülekezetek és misszióállomások a következő helységekben: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Kelementelke, Gyulakuta, Székelyvaja, Havad, Makfalva, Szováta, Kibéd, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Szászrégen, Kisfülpös, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Abafája, Marossárpatak. Ezeken a helyeken van rendszeres összejövetel, legtöbb helyen imaház is. Kelemen J. Sándor lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
500 éves a reformáció
Kik a baptisták, és mi közük van a reformációhoz?
Erre a kérdésre többször az volt a válaszom, hogy ugyanolyanok, mint a reformátusok a mi hitvallásunkban. A különbség két területen kiemelkedő: a keresztség gyakorlásában és az egyház vezetése, szervezése tekintetében.
A „baptista” megnevezés a görög „baptizó” szóból származik, amely „alámerülést” jelent. Nem mi választottuk magunknak, azért ragadt ránk, mert az első keresztyén gyakorlathoz hűen végezzük a hitvalló felnőttkeresztséget a víz alá merítés által.
Hisszük az apostoli hitvallást, mi is örömmel gondolunk a reformáció által létrehozott szellemi ébredésre, és örömmel valljuk magunkénak annak szellemi örökségét.
Sola scriptura, vagyis egyedül a Biblia bír isteni tekintéllyel, ezért a Szentírás hitünk és életgyakorlatunk legfelsőbb mércéje.
Sola fide, azaz egyedül hitből és hit által van az üdvösség, nem cselekedetekből. A hitből kapott megigazulás gyümölcsei a jócselekedetek, és nem a megigazulás megszerzői.
Sola gratia, jelentése egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk. Bűnös emberként nincsen bennünk semmi, ami Isten kegyelmét kiérdemelné, vagy hogy jóindulatát felénk fordítaná.
Solus Christus, vagyis egyedül, kizárólag Krisztus a mi közbenjárónk. Ő egyetlen áldozatával kiengesztelte az Isten jogos haragját, és ő lett az egyetlen út az Atyához.
Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség, mert mindent ő végzett el üdvösségünkért. Az örökkévaló Fiát adta értünk, a hitet is Ő adja, igéje által, mely Szentlelke meggyőző munkájaképpen jut a szívünkbe, és továbbra is a Szentlelke vezet el a Krisztushoz való hasonlóságra.
Szeretnénk a „Semper reformanda” szüntelen reformációt is gyakorolni: ha észrevesszük, hogy tanításunkban vagy jellemünkben eltérünk az Úr Jézus Krisztusétól, akkor azonnal visszatérjünk.
Nem gondoljuk, hogy mi lennénk az egyedül üdvözítő egyház, hanem elfogadjuk, hogy Istennek gyülekezete nem korlátozható külső egyházi keretekre. Azonban mi, baptisták, igyekszünk szorosan ragaszkodni a Szentírásban kijelentett igazságokhoz hitünkben, gyakorlati életünkben.
Gyökereink – rövid történelmi áttekintés
A reformáció harmadik és legradikálisabb ágaként emlegetett anabaptista mozgalomból származtatjuk eredetünket. Az anabaptista jelentése: újrakeresztelő. Azért nevezték így őket, mert a gyerekkeresztséget érvénytelennek tartották, a felnőtteket újrakaresztelték a Krisztusba vetett hitük alapján. Először gúnynévként alkalmazták az anabaptista nevet, azután nemzetközileg elfogadott szakkifejezés lett a teológia és történettudományi irodalomban. Különösen érdekes, hogy több helyen anabaptista csoportok jöttek létre majdnem egy időben, egymástól függetlenül Európában. Ez úgy történt, hogy a Szentírást olvasva többen rájöttek arra, hogy a bemerítés kérdésében, az egyház-állam kapcsolatát tekintve, valamint az egyházi hierarchikus vezetést illetően a reformátorok nem jutottak elég messzire. Voltak szélsőséges vonalai is az anabaptizmusnak. A reformáció főbb ágai, mind a lutheri, mind a kálvini vonal az anabaptisták egyházszervezetét több dologban példaértékűnek tartották, mégis üldöznivaló tévtanítóknak vélték. Úgyhogy mind a katolikus, mind a reformátori egyházak, mind a hatóságok egész Európa-szerte üldözték őket. Egyedül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem biztosított számukra letelepedési lehetőséget, vallásszabadságot és adómentességet az 1622-es kolozsvári országgyűlésen. Majd 1625. augusztus 25-én a Bethlen Gábor által kiadott kiváltságlevéllel a Morvaországból érkező habán kézművesek (hutteriták) Alvinc környékén telepedtek le. Közöttük voltak jeles orvosok, tanítók. Az anabaptisták munkássága nagyban elősegítette Erdély iparának és kereskedelmének felvirágoztatását. A mai baptisták és az akkori anabaptisták közötti történelmi folytonosság megszakadt, és még teológiai vonatkozásban sem teljesen azonos. Szellemi őseinknek tartjuk őket, mert teológiai, etikai és egyházszervezeti párhuzamok találhatók a mai baptisták és az akkori anabaptisták között.
A tényleges, ún. modern kori baptisták 1609-ben jelentek meg Hollandiában, amikor Amsterdamban az első baptista gyülekezet megalakult. Úgy történt, hogy a királyi önkényuralom elől Hollandiába menekülni kényszerülő puritánok között többen felismerték a bemerítés fontosságát egy menonita gyülekezet hatására (Menno Simons reformációkori anabaptista vezető után hátramaradt gyülekezet), és bemerítkeztek. Így közel 40 taggal alakult az első baptista gyülekezet. Vezetőik John Smith és Thomas Helwys voltak. Mivel a politikai helyzet enyhült, Thomas Helwys 1612-ben hazautazott Angliába, és ott is alakítottak baptista gyülekezeteket. Majd az újra feltámadt üldözés következményeként 1639-ben eljutott e felekezet Amerikába is, ahol több baptista gyülekezet jött létre.
Európában 200 évvel később terjedt el a németországi Johann Gerhard Oncken (1800-1884) által, akinek egész Európára kiterjedt látása volt, és tőle maradt fenn az a híres mondat, hogy „minden baptista egy misszionárius”.
Németországból Magyarországon keresztül Erdélybe is eljutott a baptista hit a XIX. sz. második felében. Az úttörő munkások között érdemes megemlíteni Rottmayer Jánost, aki 1866-ban Kolozsvárra költözött, és a skót misszió megbízott bibliaterjesztőjeként több társával együtt sokfelé eljuttatták az evangéliumot. Ennek eredményeképpen megtért Kornya Mihály (1844-1917) Nagyszalontán. Ő volt az erdélyi baptista misszió legkiemelkedőbb alakja, aki munkatársaival együtt több mint 11.000 embert merített be, és ennek következményeképpen 1875-1920 között 220 gyülekezet is alakult. Ugyanakkor sok lelkipásztort és missziómunkást is szolgálatba állítottak. Mindezt elérték annak ellenére, hogy a baptista úttörők munkáját általános ellenszenv, üldözés és sokféle akadály nehezítette.
Napjainkban a baptisták a legnagyobb protestáns gyökerű vallásfelekezet a világon. Gyülekezetei több mint 220 államban és országban vannak jelen, és körülbelül 120 millió tagja van.
Romániában ma több mint 1700 gyülekezet létezik 150.000 taggal és hozzátartozóval. Országunkban a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van. A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége, mely magában foglalja a magyar baptista gyülekezeteket, országunkban része a Román Baptista Gyülekezetek Uniójának. Székhelye Nagyváradon található.
A baptisták már a kezdetektől harcoltak az egyén lelkiismereti és vallásszabadságáért. John Locke angol filozófus így nyilatkozott: „A baptisták hirdették elsőként a világon a teljes, hiteles, igazságos, egyenlő és pártatlan vallásszabadság lehetőségét”.
Ugyanakkor a modern keresztény misszió indítványozói is, amit William Carey (1761–1834) misszionárius neve fémjelez, akit a modern missziómozgalom atyjaként tartanak számon.
Gyülekezetünk története
Marosvásárhelyre a baptista misszió 1914-ben jutott el azáltal, hogy egy házat bérelve erre a célra, rendszeres alkalmakat kezdtek tartani. Székelyföldön már jóval korábban megjelentek baptista közösségek. A Brassó és Maros megye közti nagy területet Lőrik István prédikátor látogatta, a már meglévő 63 misszióállomást.
1924-ben merítkeztek be az első marosvásárhelyi baptisták, összesen kilencen. Bihar megyéből való V. Nagy Lajos munkálkodott 1924–1928 között, őt 1928-tól 1933-ig Lacikó Péter váltotta fel, aki itt kezdte frissen a szolgálatát. A harmincas évek elején bekövetkezett pénzügyi válság miatt a hívek mind elköltöztek. Majd 1938-ban újraalakult a gyülekezet – egészen 1940-ig – a Szántó utcában, 1940–1950 között pedig a Bolyai téren, egy házban tartotta összejöveteleit. Imaházként szolgált 32 éven át (1950–1982) az Eminescu u. 32. sz. alatti ház. A körülmények több okból sem voltak megfelelőek az egyre növekvő gyülekezetnek, amelyet már dr. Vass Gergely pásztorolt 1949–1990 között. Ennélfogva a gyülekezet elhatározta, hogy imaházat (templomot) épít már 1956-ban, ennek érdekében imádkozni és gyűjteni kezdtek.
Együtt a román testvérekkel
A hatvanas évek második felétől a városba költöző román baptisták is egyre többen csatlakoztak gyülekezetünkhöz. Az volt a gyakorlat, hogy az istentisztelet nagy része magyarul folyt, de volt igei üzenet románul is, és imádságok, énekek mindkét nyelven. Szép bizonysága volt annak, hogy Krisztusban „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. (Gal 3,28.) Gyakorlati okokból azonban nem volt ideális helyzet. Hogy mindkét csoport a saját anyanyelvén tarthassa az istentiszteleteket, megegyeztek, hogy külön gyűlnek. Aztán 1979 júniusától sikerült a román testvéreknek is a Szabadság utca 12. sz. alatt imaházat kialakítani. Ebből lett aztán a Szabadság utcai baptista gyülekezet. Még azután alakult egy román baptista gyülekezet a Parângului utca 4A sz. alatt. Gyülekezetünkből más csoportok is váltak ki a 90-es évek elején és végén. De Isten kegyelméből és segítségével mindig újra megerősödött, és fenn tudott maradni. Gyülekezetünk lelkipásztorai voltak: 1990–1999 Vass András, 1999-ben rövid ideig Mike Béla, 1999–2008 között dr. Borzási István, a jelenlegi lelkipásztor 2004-től szolgál.
Az építkezés csodája
Először azt tartjuk isteni közbeavatkozásnak, hogy az egyházellenes kommunista rendszerben imaházépítési engedélyt kapott a gyülekezet, ami akkor nagyon ritka volt. A második csoda a gyülekezet felépítése esetében tanúsított összefogás volt. A gyülekezet viselte az építkezés terhét. A szakemberek és minden munkaképes férfi és nő a munkahelyi programjuktól függően délelőtt vagy délután ide érkeztek a munkahelyről, és innen indultak munkába, itt is étkeztek. Itt töltötték szabadságukat a munkával. Továbbá más baptista testvérek és a lelkipásztorok sokat segítették fizikai munkával is az építkezést. A Tudor Vladimirescu utcában már korábban megvett két telekre 1981-ben kezdtek el építkezni. 1982 végén már a lelkipásztori lakás földszintjén kialakított imateremben tudtak gyűlni. 1984-ben fogtak neki az imaház építésének. Azalatt, amíg nem voltak megfelelő körülmények, sokszor tapasztalta gyülekezetünk a testvéri összefogást más egyházakkal is, amiért hálásak vagyunk Istennek. Többször tartottak menyegzőt a református templomban, ugyanakkor bemerítéseket az adventista imaházban. Végül a példaértékű összefogás eredményeképpen 1989 októberében megnyitották az imaházat. Jelen voltak egyházi képviselők majdnem minden felekezetből. (Meg lehet tekinteni a youtube-on A marosvásárhelyi magyar baptista imaház megnyitója címmel, két részből áll.)
A jelen
Gyülekezetünk 100 baptistát tart számon, amiből 60 rendes úrvacsorázó tagunk van. A számok közötti különbség magyarázata az, hogy nálunk a gyerekek nem válnak automatikusan taggá, hanem csak ha már érett döntést hoztak Jézus Krisztus mellett, és a bemerítkezésben is vállalták az Úr Jézus követését. Az egyházfegyelmet is komolyan vesszük, amit Kálvin János az élő egyház ismérvei közé sorolt. Tehát, ha valamelyik tag bűnben él, és nem hajlandó megtérni belőle, felfüggesztődik a tagsága addig, amíg lelkileg helyreáll. Az ilyeneket hozzátartozóként tartjuk számon. Ezeken kívül még járnak hozzánk más felekezetű családtagok, barátkozók, illetve baptista diákok, akik éppen itt tanulnak. Valójában jóval több emberrel foglalkozunk, mint amennyit a fentebb említett számok mutatnak.
Az igazi hívő ember szereti az igét, és rendszeresen kíván táplálkozni belőle, ugyanakkor szereti a testvéreit is. Ezért alkalmainkon általában aki csak ott tud lenni, ott van. Egy-egy vasárnapi istentiszteleten a jelenlévők száma 50-70 között van.
Imaházunk a Tudor Vladimirescu u. 50. szám alatt, a Mureş Mall mögött, a Poklos-patak partján található.
Rendszeres összejöveteleink vannak vasárnap de. 10-től, du. 5-től. Bibliaóra szerdán 19 órától.
Ezenkívül még imaalkalmaink vannak több csoportban, ifjúsági alkalmak hetente, vasárnapi iskola gyerekeknek a délelőtti istentisztelettel párhuzamosan. Havonta van mosolyklub 3-11 éves gyerekeknek, és fiatal házasoknak alkalom. Ezekre szívesen várunk mindenkit. Szoktak is jönni alkalmainkra nem csak baptisták. Nyaranta több tábort is szervezünk gyerekeknek és fiataloknak egyaránt.
Célunk mindezzel, hogy az Úr Jézus parancsát teljesítsük: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté ev. 28,19-20a). Ez megvalósul az ige hirdetése és személyes bizonyságtételünk által. Vágyunk, hogy az Úr Jézus Krisztust ismertessük meg minél több emberrel, hogy megtérjenek és örök életet nyerjenek. Hiszen nem elég a vallásosság. Személyes, élő kapcsolatra van szükség, ami a hit és megtérés által jön létre.
A marosvásárhelyi gyülekezethez tartoznak kisebb közösségek, imaházak, és a helyi lelkipásztor látogatja őket: Radnóton, Héderfáján, Fintaházán. Ezeken kívül a megyében még vannak baptista gyülekezetek, leánygyülekezetek és misszióállomások a következő helységekben: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Kelementelke, Gyulakuta, Székelyvaja, Havad, Makfalva, Szováta, Kibéd, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Szászrégen, Kisfülpös, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Abafája, Marossárpatak. Ezeken a helyeken van rendszeres összejövetel, legtöbb helyen imaház is. Kelemen J. Sándor lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)