Nem szabad engednünk magyarságunkból, hanem ezt erősen és érintetlenül meg kell tartanunk. - Teleki Pál ezen megállapításának jegyében szervezett a csíkszentkirályi Vitos Mózes Cserkészcsapat négynapos millecentenáriumi ünnepséget, melyre meghívta a vidék cserkészcsapatait. /Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 20.

Bálint András Hargita megyében az egyik legtartásosabb újságíró volt, aki magatartásával, a szakmához való viszonyulásával a diktatúra legkeményebb éveiben is példaként szolgált. 1995 karácsonyán tragikus hirtelenséggel halt meg. A Bálint András-díjat az ő emlékére alapította a Székelyföld folyóirat, s azóta minden évben kiosztják egy vagy két tehetséges fiatal székelyföldi újságírónak, tájékoztatott Ferenczes István, a Székelyföld főszerkesztője. A Székelyföld folyóirat 1997 októbere óta jelenik meg, az első két évben a Szárhegyi Alkotóközpont adminisztrálta a lapot, s voltak bizonyos nézeteltérések, nem volt eléggé átlátható pénzügyileg, hogy mennyi is jár a Székelyföldnek. Ezért is kellett létrehozni a kiadó: a Hargita Kiadóvállalatot 1999-ben hozta létre a megyei tanács. Feladatai közé tartozik a Székelyföld című folyóirat, a Moldvai Magyarság, valamint a megyei tanács kétnyelvű havilapjának megjelentetése. Ezenkívül évente három-négy könyvet is kiad, amely erkölcsi, társadalmi hatása mellett a vállalat anyagi javait is gyarapítja. Tavaly megjelentették egy Csíkszeredában élő román prózaíró román nyelvű könyvét. Idén lesz száz éve annak, hogy Tusnádfürdőn megtartották a Székely Kongresszust, ennek teljes anyagát szedték kötetbe. Kiadták a Csíki Székely Krónika eredeti szövegét, megjelenés előtt állnak a Csángó Téka című kötetek. Ezek kétnyelvű, csángókról szóló történelmi dokumentumok. Idén Zágoni Attila hajdani fiatal kolozsvári humorista hátrahagyott írásaiból adnak ki egy könyvet, továbbá egy, a múlt századelőn élt, nagy tudású kézdivásárhelyi ember munkáját szeretnék megjelentetni /A székelység története/. A csíkszentkirályi Vitos Mózes a múlt század végén egy hatalmas munkát adott ki, ezt jelentetik meg négy kötetben. /(n. i.): A csángók Európa legveszélyeztetettebb kisebbsége. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 11./

"Febr. 12-én sportvetélkedőkkel kezdődtek a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskolában az iskolanapok. Febr. 13-án Vitos Mózesre, az iskola névadójára emlékeznek a pedagógusok és tanítványaik, akik helytörténeti, népdal-, rajz-, anyanyelvi és általános műveltségi vetélkedőkön is összemérhetik tudásukat, tehetségüket. /Iskolanapok Csíkszentkirályon. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 13./"

"Az 1999-ben létrejött Hargita Kiadóhivatal a Székelyföld és a Moldvai Magyarság havonta megjelenő folyóiratok mellett olyan dokumentumok újrakiadását vállalta, mint a Csíki Székely Krónika, az 1902-es Tusnádi Székely Kongresszus, és Vitos Mózes Csíkmegyei Füzetek. A kiadó másik fő célkitűzése a Moldvában élő csángómagyarok kultúrájának, történelmének megismertetése. Duma István András, a klézsei csángó költő Én országom Moldova verseskötete kezdte a sort, majd ezt követte Az ember ott a legfájóbb magyar címet viselő, csángómagyarokról szóló versantológia. Elindítják a moldvai katolikusok történelméről szóló dokumentumok kiadását Bibliotheca Moldaviensis néven. A kötetek kétnyelvűek /magyar és román/. Az első kötet Zöld Péter jelentése, aki megírta a moldvai magyarok történetét 1420-ig visszamenően. Gh. I. Nastase Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex tudósítása alapján) című tanulmányának eredeti, román nyelvű kiadása és magyar nyelvre való fordítása szerepel másodikként a tervben. Gh. I. Nastase, a iasi-i egyetem történész professzora volt, aki az 1926-os egyházi összeírások alapján elkészítette Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival, megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. A Codex Bandinus a legszámottevőbb jelentés a moldvai csángómagyarok sorsáról, mely Bandinus Márk marcionapolisi érsek, misszionárius főpap tollából származik, aki 1646-1647-es moldvai pasztorációs útja tapasztalatairól számolt be a Szentszéknek. A tervekben szerepel még Radu Rosetti: Despre Unguri si episcopiile catolice din Moldova (A magyarokról és a moldvai katolikus püspökségekről) című tanulmánya, Veszely-Imets-Kovács utazása Moldva-Oláhhonban; Auner Károly, Petrás Incze János, Weigand Gustav, Ioan Ferent, Veress Endre, Lükő Gábor, Bitay Árpád munkái, tanulmányai. /Mirk Szidónia-Kata: Bibliotheca Moldaviensis. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./"

"Újból napvilágot látott Vitos Mózes átfogó munkája /Csíkmegyei füzetek. Adatok Csík megye leírásához és történetéhez, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2002/. A könyv az 1894 és 1902 között megjelent 34 füzet, majd az ezekből kiadott kötet újrakiadása. /Sarány István: Vitos Mózes csíki kalauza. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./"

"Egy évre az első kötet megjelenése után napvilágot látott a folytatás is: Vitos Mózes elfeledett életművének kiemelkedő alkotása, a Csíkmegyei füzetek újból az olvasó elé került, száz évvel a sorozat utolsó, harmincnegyedik füzete megjelenése után: Csikmegyei füzetek II. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2003. Elolvasva Vitos munkáját, megállapítható, hogy a megye mai gondjainak egy része a múlt századforduló idején is megoldásra váró kérdések voltak. Egyik ilyen gond: a térség nem tudott megélhetést biztosítani az itt élők számára, ezért sokan kényszerültek arra, hogy közelebbi vagy távolabbi helyeken keressenek megélhetést. Akkor a székely leányokat Brassóba küldték cselédnek, pünkösdkor pedig meglátogatták őket. Ma a Brassóból Budapestre tartó Korona vonatot kell megnézni ünnepnapok közeledtén. Vitos Mózes írta, hogy a vidék életében nagy szerepet játszik a pityóka. Ma is hasonló a helyzet, értékesítési gondokkal tetézve. Nincs ipar Csíkban, olvasható, de ma sincs másként. Az utóbbi időben ismételten napirendre került a Székelyföld modernizációjának kérdése. Ha ez nem történik meg, száz év múlva ismét ki lehet adni Vitos Mózes mestermunkáját, mert aktuális marad. Esetleg fordításban kell majd közölni. /Sarány István: Vitos Mózes újrafelfedezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./"

A Csíkszentmártontól alig néhány kilométerre lévő Nyergestetőn minden évben kétszer, augusztus 1-jén és március 15-én koszorúznak, ünnepséget tartanak az alcsíkiak és a kászoniak. Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere hangsúlyozta, hogy csak együtt lehet harcolni nemzeti érdekeinkért. Borboly Csaba, a Megyei Tanács alelnöke rámutatott, hogy a székelység jövője szempontjából fontos az autonómia, a nemzeti érdekekért vívott harcot csak szívós, kitartó munkával lehet elérni. Ráduly Róbert Kálmán, a Csík Területi RMDSZ elnöke szerint az autonómia-törekvések ott kell legyenek a székelység modern kori követeléseinek 12 pontja között, az autonómiáért folytatott harcot nem szabad feladni. A nyergestetői ünnepség második felében a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola diákjai mutatták be ünnepi műsorukat. /(Dobos László): Autonómia-követelések a Nyergestetőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

Megjelent Beke György: Székelyföld Gyilkos-tó, Szent Anna tava (Barangolások Erdélyben, 8.), a Barangolások Erdélyben-sorozat 8., a Székelyföld-alsorozat 3. kötete. A tízkötetesre tervezett gyűjteményes kiadás egyedülálló vállalkozás a kortárs irodalomban. A szerző ebben a kötetben Gyergyó és Csík régiója történelmi és vallási múltjának, művelődési életének, intézményrendszereinek, kiváló személyiségei munkásságának leírására vállalkozott: Szárhegy, Csíksomlyó, Kájoni János, Vitos Mózes, Márton Áron, Tőzsér-posta, Márton Árpád, Ferenczes István és mások. /Új Könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 26./

Csíkszentkirályon jubilál a Szent Király Szövetség
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli a Szent Király Szövetség augusztus 5–7. között. A találkozót minden évben más-más településen szervezik meg, idén Csíkszentkirály lesz a házigazda.
Az 1989-es rendszerváltás után Csíkszentkirályon megfogalmazódott az ötlet, hogy azok a települések, amelyek nevében előfordul a Szent István, illetve a Szentkirály név, alkossanak szövetséget. Az első találkozót Csíkszentkirályon szervezték meg 1996 őszén, amikor összegyűltek a „szentkirályok” polgármesterei, és szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg, miszerint szövetségbe szeretnék tömöríteni minden falvat és várost, amely nevében is őrzi első szent királyunk emlékét.
Így alakult meg a Szent Király Szövetség, amelyhez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott. Minden évben a szövetségi közgyűlésen döntik el, hogy melyik településen tartják a következő találkozót. A vezetők már a legelején megegyeztek abban, hogy a tízes évfordulókat mindig az ötletgazdáknál tartják, így a hétvégén Csíkszentkirályon ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a szövetség.
„Ez a találkozó a Kárpát-medencei magyarságról szól, itt el tudjuk mondani a problémáinkat, erőt tudunk meríteni egymástól, és megismertethetjük a néphagyományainkat. Olyan ez, mint amikor egy család minden tagja egy évben egyszer összegyűl” – emelte ki Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
Pénteken 15 és 18 óra között fogadja a házigazda a vendégeket, ezt követően 20 órától közös vacsorát tartanak. Szombaton 10 órakor tartják a szövetség közgyűlését a helyi polgármesteri hivatalban, 12 órától pedig néhai Udvari Dezső polgármesterre emlékeznek. 14 órától az Alcsíki Néptánctalálkozótól lesz hangos a Vitos Mózes Általános Iskola udvara. Fellép a a csíkmindszenti Fürgölő néptáncegyüttes, a csíkszentléleki Hárs néptánccsoport, Csíkszentimréről a Rozmaring Néptáncegyüttes és a Fehér Liliom ifjúsági néptánccsoport, a csíkbánfalvi Csalóka, a csíktaplocai ifjúsági néptánccsoport, Csíkkozmásról a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, a csíkszentsimoni Kükürcsi tánccsoport, a csatószegi Kankalin néptánccsoport, Csíkszentkirályról a Bimbócska-, a Rügyecske- és a Vadrózsa ifjúsági néptánccsoportok, valamint a szentkirályi tánccsoport.
Emellett fellép Vaszi Levente és Vrencsán Anita, akiket a Fölszállott a páva nevű tehetségkutató műsorból ismerhetnek. Vasárnap 10 órakor ünnepi szentmisét tartanak és megszentelik a Szent Korona másolatát, majd 12 órától szalagtűzés és emlékmű-leleplezés szerepel a programban.
A szövetséghez tartozó települések
Magyarország: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály.
Erdély:Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály.
Felvidék: Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály és Sajókirályi.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Emlékplakett Simon Jukundián tiszteletére
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A könyvkötő és a búcsúvásár
Szemerjay Károly székelyudvarhelyi könyvkötő 1896-ban imakönyvekkel és más búcsús tárgyakkal érkezett a csíksomlyói búcsúra, de az első napokon megakadályozták abban, hogy árusítsa portékáit. Panaszával az alispánhoz fordult… s mi most épp ennek köszönhetően nyerhetünk egy kis betekintést az egykori búcsúvásárok világába Daczó Katalin levéltári búvárkodásai révén.
Fejkendőt vettek az asszonyok, bicskát a férfiak, mézeskalácsszívet a szerelmesek. Senki nem indult haza búcsúfia nélkül. Pünkösdkor Csíksomlyón készült sokakról az első fényképfelvétel, de nem volt hiány mutatványosokból, lacikonyhásokból és vásári ricsajból sem. Szemerjay Károly könyvkötőnek nagy tapasztalata lehetett: 1869-től évről évre Csík­somlyó jelentette számára a biztos keresetet, és egyszer csak úgy tűnt, elesik ettől. Nem hagyhatta szó nélkül.
Alázatos kérése Szemerjay Károlynak
Alázatos kérése könyvkötő Szemerjay Ká­rolynak – ezt a címet viseli az a beadvány (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, Fond 7 Csíkszék levéltára, 4. Leltári szám, Alispáni iratok, 4892/1897. iratcsomó.), amivel a székelyudvarhelyi vállalkozó az udvarhelyi alispánhoz fordult 1897-ben, jóval a búcsú előtt, hogy meg ne ismétlődhessen az előző évi kellemetlen eset.
„Alol irt, egy alázatos kérésemmel vagyok bátor a Méltoságos Alispán Ur eleibe folyamodni – fogalmazott Szemerjay Ká­roly1897. április 24-én kelt kérésében –, kérem alázatosan méltoz meg halgatni és igénybe venni: a mi az volna, hogy én 1869 ota járom a Pünkösdi nagybucsut ima könyvekkel és más bucsui tárgyakkal el árusitás végett. A Bucsu tart péntek-szombat s vasárnap délig, de a tavaji Bucsukor 1896-ban a pénteki napot egy ott helybeli az az várdotfalvi lakos Klencsár Gyula könyvkötő az odavaló Tekts. Szolgabiro ur által betiltatta…minden törvényes hir adás nélkül, a mikor már ki voltunk pakolva is, a midőn is nagy kárt okozott nekem s most azt mondta a feleségemnek, hogy az egész Bucsui árulástól el fog tiltatni.
Én mint 16 gyermekes családfő arra az egy évi bucsui ugyszolva országos vásárra nagyon rá vagyok szorulva s mivel két fiam utodom is lesz ezt a bucsui vásárt ők is élvezni akarják. Kérem igen szépen a Méltoságos Alispán Urat méltoztasson a cs.szeredai Mélts. Alispán Urnak át iratni, hogy ne lennék meg akadályozva a további bucsui árulás végett s járhassam ezután is ugy mint eddig.”
Ugron János alispán 1897. május 2-án továbbította a kérést Becze Antal csíkszéki kartársának, kérve, intézkedjék, „hogy folyamodó jövőben üzlete gyakorlásában jogtalanul meg ne akadályoztassék”. Becze Antal május 10-én „felvilágosító jelentéstétel végett” Fejér Sándor főszolgabíróhoz fordult, aki a maga során, május 13-án válaszolt az alispánnak. „Alázatos tisztelettel jelentem, hogy a mult évben az idegen könyvkötők eltiltattak a Pünkösd napja előtti Szombat és pénteki napokon való árulástól és pedig az odavaló könyvkötő panaszára. Ez eltiltás indokául azon körülmény vétetett fel, hogy a tulajdon képpeni vásár jelleggel felruházható bucsu nap csupán Pünkösd napja, mely napon meg is engedtetett az árulás. Ezen intézkedésnél irányadóul vétetett a Nagyméltóságu mkir Földmivelés és Kereskedelem ügyi miniszter urnak 47859/887. számu határozata, s hogy ez helyesen értelmeztetett-e, arra nézve becses utasitását kérem; azon körülmény felemlitése mellett, hogy ez előtti időkben a könyvkötők Péntek, Szombat és Pünkösd napján szabadon árusíthatták készítményeiket, s így nézetem szerint, már a régi gyakorlat alapján is e joguk jövőre is biztositandó lenne.”
A csíki alispán május 15-én válaszolt: „Idei 2525 szám alatt kelt jelentését tudomásul véve jövőbeni mihez alkalmazkodás végett értesitem főszolgabíró urat, hogy a több százados gyakorlat a csíksomlyói pünkösti bucsu három napjait u. m. péntek, szombat és vasárnapot vásári jelleggel ruházván fel, miután a jelzett három napon az idegen könyvkötők eddig is szabadon árusithatták áruikat, ennélfogva onnan a jövőben sem tilthatók el.”
Ugyanezen a napon Ugron alispánnak is választ küldött Becze Antal: „van szerencsém kartársi tisztelettel értesiteni, hogy a Csík Somlyói pünkösdi 3 napja, u. m. péntek-szombat és vasárnap vásári jelleggel birván, egyidejüleg intézkedtem, hogy jövőben az idegen könyvkötők üzletük gyakorlásában ne akadályoztassanak.”
Szemerjay, fiai és társai
„Nyomdáinkkal egyúttal könyvkötészet is volt és van egybekötve, s elmondhatjuk, hogy megyénkben régi idők óta könyvkötő-ipar is létezik és ennek helyzete ma elég kedvező” – foglalta össze a 19. század végén Vitos Mózes, a Csíkmegyei füzetek szerzője.
– „Könyvkötőinknek állandó munkája van és e téren a müizlés is hova-tovább fejlődik. Nálunk a könyvkötő-ipar eredete és története, múltja szintén a csiksomlyói Szent-Ferenczrend történetéhez fűződik. Az itt egy századdal ezelőtt bőrbe kötött ima és más latin könyvek még ma is küzdenek az idők viharjaival s kiállják a versenyt a moderngyarló s rövid tartamú kötésekkel. E zárda lakói voltak Csikmegyében szintén az imakönyvek első árusítói, vagyis első imakönyv-kereskedök.”
Hogy őket elsőként ki követte, nem tudom, de feltételezem, hogy 1864-ben alapított székelyudvarhelyi könyvkötészetével és 1869-es búcsúi árulásával Szemerjay Károly az úttörők egyike lehetett. Tevékenységéről, működéséről túl sokat nem írt a korabeli sajtó, szinte csak annyit, amennyit maga árult el magáról. „Könyvkötéseket, u. m. jegyzőkönyveket, pénztári könyveket, ezek lapszámozását, könyvtári és díszkönyvek finom-vászon, selyem vagy bársonybani kötését; diszmunkákat, u. m. irómappák, papirkosarak, képkeretek (asztali v. fali), kézelőtartók, nyakkendőtartók, dohánytartók stb. stb. kellő csinnal, igen tartósan és a lehető legjutányosabb árban pontosan eszközlünk” – ígéret az Udvarhelyi Híradó 1900. október 28-i számában.
Ifj. Szemerjay Károly nevével később Székelykeresztúron találkozunk, a másik Szemerjay-fiú, Ferencz viszont Csíkszeredában telepedett le – nem sokkal a nevezetes csíksomlyói búcsú után.
„Könyvkötészet Vár-utcza 264. szám alatt, az ev. ref. templom udvarán” – hirdette a Csíki Lapokban 1901. november 6-án. – „Van szerencsém a városi és vidéki közönség figyelmét felhívni három év óta fennálló s jól berendezett könyvkötészetemre.”
Szemerjay Ferenc könyvkötő-mester öt év múlva még mindig Csíkszeredában működött és a nagyközönség figyelmébe ajánlotta jutányos szolgáltatásait: „u. m.: hivatali százaléki engedménnyel, iskolai, nyomdai, könyvtárak és magánosok munkáit, különösen felhívom a tek. körjegyző urak figyelmét a hivatali kezelési könyvek bekötésére, a miért is árkedvezményben részesülnek. Elvem kevés haszon, nagy forgalom.” (Csíki Lapok, 1906. augusztus 15.)
Szemerjay Ferenc nem volt egyedül a csíki piacon: az alispáni beadványban említett konkurenst, az 1903-ban elhunyt várdotfalvi Klencsár Gyulát fia, Klencsár Viktor követte a könyvkötői mesterségben. Mellettük 1897–98-ban Létz János is próbálta kialakítani üzletkörét Csíkszeredában.
Becze Antal, Csík vármegye alispánja Fe­jér Sándor főszolgabírónak válaszolva úgy fogalmazott, hogy „a több százados gyakorlat a csíksomlyói pünkösti bucsu három napjait u. m. péntek, szombat és vasárnapot vásári jelleggel” ruházta fel, viszont Mohay Tamás szerint (A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás, Budapest, 2009. 155.p.) a csíksomlyói ferencesek háztörténetének bejegyzései „nem kevés kritikus hangot is tartalmaznak a fegyelmezetlen tömegről, a vásári árusokról, a lelki tartalmak háttérbe szorulásáról.” Az újságokban megjelent beszámolók is csaknem minden évben említést tettek a búcsúhoz társuló vásárról.
„A rendes körülmények között csendes Csik-Somlyót szokatlan jövés-menés és zaj tette élénkké már az ünnepet megelőző napokban” – írta a Csíki Lapok 1893. május 24-én. – „A vásárosok, épen mint egy sokadalomra, igen nagy számban gyűltek össze s minden felhasználható teret beépítettek sátrakkal és árus bódékkal.”
Nyolc év múlva, 1901-ben így fogalmaztak: [Vasárnap] „délután félkettőre járt az idő, midőn az isteni tiszteletnek vége lett s oszladozni kezdett az a 20-25 ezer főre becsülhető nagy tömeg, melynek nagyrésze 2-3 napon át lélekből fakadó áhítattal törekedett a bucsuáldásaiban részesülni, mig a más része kiváncsiságtól sarkalva, inkább csak csodálkozni és a pálinkás bódékban dorbézolni jelent meg a bucsun az ájtatoskodók botránkoztatására.” (Csíki Lapok, 1901. május 29.)
1902-ben arról írtak, hogy a különböző árusok „már valóságos országos vásárrá tették a búcsút. Az étel és italnemü árusok sokasága mellett az ipari készítményeknek ma már minden faja feltalálható; az éktelen zajt és lármát csapó komédiások, jongleurök, pedig valósággal elözönlötték a falut és az áhitat zavarására síppal, dorombbal, verklivel, igyekeztek a nép figyelmét felhívni s maguknak jövedelmet biztosítani. Ez a hajdan lélekemelő búcsú tehát ma inkább egy nagy sokadalomnak tekinthető, melyen épületes dolgok helyett vásári zsibajt és erkölcsrontó trágárságokat hall és lát az ember s a nép nagyobb részét nem is annyira a bucsu, mint inkább a látványosság, a nyilvános korhelykedés, duhajkodás és bámészkodás iránti vágy hozza össze, a mi a bucsut valóságos jellegéből ma-holnap teljesen kivetkőzteti. A hatóságoknak kellene közbe lépni, hogy az ájtatosságot ezen dolgok ne zavarják, ezért a vásárosok beözönlését korlátozni kellene az által, hogy csak az alkalomnak megfelelő czikkek árusítása engedélyeztessék, a komédiásokat pedig, mint oda nem valókat, egészen ki kellene tiltani. (Csíki Lapok, 1902. május 21.)
1903-ban még kritikusabban fogalmazott a Csíki Lapok beszámolója: „Három nap és három éjjel szól mindig az ének, pereg a dob, csilingel a számtalan csengettyü; gyónok serege ostromolja a szerzetházat, szakadatlan lánczalakban mász föl a népsereg a kis-somlyó meredek hegyére, a „Szálvátor és szt. Antal kápolnákhoz és ez a kép igazán magasztos látványt nyujtana és lélekemelő érzelmeket ébresztene a szemlélőben, ha azt el nem homályositaná és megnem zavarná az a vásári zsibaj, mely hova tovább, mind fokozattabb mérvben mutatkozik ezen bucsu alkalmával. A ponyva irodalom termékeit kináló rikkancsok ordítozása, a panorámások és különféle mutatványosok fülsiketítő dobolása, zenéje, meljel a népet silány mutatványaik látogatására megnyerni igyekeznek, botrányosan zavarják az ájtatosságot”.
Áru(s)bőség
A szakirodalom szerint a csíksomlyói búcsú eseménysorába szent és profán elemek mindenkor beletartoztak, még ha a vásárosok búcsúi jelenléte nem is volt mindig folyamatos, ugyanis előfordult, hogy püspöki rendelkezés korlátozta, máskor az államhatalom magát a búcsújárást. Szabadabb időkben, mint 1990 után, a zarándokok tömegével arányosan a vásárosok száma is nőtt. Hargita Népe (Csíkszereda)