"Bilincseket és börtönt is címmel jelent meg Visky András szerkesztésében a CE Szövetség - régebben Bethánia Egylet - néven ismert kegyességi mozgalom tizenkilenc börtönviselt tagjának kötetbe gyűjtött vallomása. A hét lelkipásztorból és tizenkét világiból álló csoportot 1958-ban összesen 258 évre ítélték el "a szocialista közrend elleni cselszövés bűntettének elkövetéséért". A Katonai Törvényszék id. Visky Ferenc lelkipásztort 22 évre, Karczagi Sándor lelkipásztort 20, Dézsi Zoltán lelkipásztort 20, Szilágyi Sándor lelkipásztort 20, Papp Antal földműves 20 évre ítélte, a többieket is súlyos börtönbüntetéssel sújtották. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./ "

Jún. 13-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban a Koinónia Kiadó /Kolozsvár/ mutatta be legfrissebb köteteit. Kecskeméthy István /1864 és 1938/ fordításában megjelent a Biblia. Visky András, a Koinónia Könyvkiadó igazgatója közölte, hogy a kézirattal való foglalkozás öt éve komoly folyamat volt. A könyvvel kapcsolatos beszélgetéseket, szakmai reflexiókat a kiadó külön kötetben jelenteti meg. További bemutatott könyvek: Visky Ferenc Fogoly vagyok című kötete, amelynek alcíme 70 történet a börtönről és a barátságról, írója pedig a szamosújvári börtönben töltött éveiről beszél, Visky András Írni és (nem) rendezni, valamint a Transylvania Anno Domini MMI című kiadványok. Az utóbbi szép kötet, egy fotóművész lefényképezte a "táj sebeit", a kastély-, templom- és várromokat. Még nem készült el Hervay Gizella Kobak könyve, valamint Berszán István A válogatott útibatyu című munkája. /Köllő Katalin: Könyvek szépsége és szomorúsága. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15/

"A Koinónia Kiadó legújabb könyveiből tartottak bemutatót jún. 4-én Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesboltban. Hat verseskötet látott napvilágot, amelyek közül többel megismerkedhet majd a Budapesten június 12-én kezdődő könyvhét közönsége is - jelentette be Visky András. Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár című művét Deák Ferenc illusztrálta. Bogárdi Szabó István budapesti teológus (és néhány hete püspök) munkája Közelítések és közeledések címmel jelent meg a kolozsvári piacon. Kecskeméthy István, a Beszéljünk nyíltan kötet szerzője nemcsak teológus, de kiváló, szellemes, sokoldalú publicista hírében is áll. Visky Ferenc könyve a Méz a sziklából címet viseli. /Ö. I. B.: Költőseregszemle a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./"

"Péter Miklós lelkész-professzort 1959. márc. 22-én tartóztatták le és 1964. aug. 2-án szabadult. Az egész időt a szamosújvári börtönben töltötte. A többi börtönben embertelenebbek voltak a körülmények. Olyanokat hoztak vissza Szamosújvárra, akik vagy sárgaságba vagy tífuszba estek. Az utókezelésüket itt tudták megoldani. Péter Miklósnak letartóztatása után egy évig szintén része volt a borzalmas nyomorúságban, például hetekig nem láttak vizet. Nemcsak mosakodásra, de ivásra sem jutott. A börtönben a papokat elkülönítették, így ők valóságos intézetet hoztak létre. A különféle felekezetű lelkészek majdnem másfél évig voltak együtt. Külön csoportban voltak az ortodox lelkészek, de köztük is külön a szerzetesek. A másik csoportot a görög katolikusok képezték, köztük is külön csoportot, akik engedve a nyomásnak, áttértek ortodoxnak. ők valahol a kettő között voltak - egyik közösség sem fogadta be teljesen őket. Aztán voltak a római katolikusok és a protestánsok abban az ökumenében, ahogy a teológián voltak együtt. Mindenki a saját hite szerinti imádsággal, áhítattal, igehirdetéssel kezdte és zárta a napot. Napközben voltak kis csoportos foglalkozásaik is közös ülések is, amikor közös volt a téma. Az egyháztörténelmi előadásokat egy ortodox pap tartotta. A világirodalom történetével egy szász evangélikus lelkész foglalkozott. Voltak nyelvkurzusok, angolt, németet, franciát lehetett tanulni. A cellában megismétlődött az egyháztörténet: kirobbant egyik oldalon a reformátusok-evangélikusok, másik oldalon az unitáriusok részéről a vita. Később a református közösségen belül kezdődtek el a súrlódások, a hagyományos kálvinisták és a pietista irányzat követői között. A görög katolikusokat azért ítélték el, mert 1948 óta tiltott volt számukra az egyházi tevékenység, amelyet ők lelkiismeretük, meggyőződésük szerint titokban, illegálisan is folytattak. Az ortodox papok közül főleg azok kerültek be, akik az üldözött partizánoknak lelki vagy egyéb segítséget nyújtottak. Voltak akik a háború után hosszú-hosszú ideig bujkáltak a hegyekben. Időnként be-bementek egy-egy közeli faluba orvosi segítséget kérni. Az őket ellátó orvosok is börtönbe kerültek emiatt és a papok is, akik meggyóntatták őket. A katolikus és protestáns lelkipásztorokat, magyarokat és szászokat a lehető legkülönfélébb indoklással ítélték el. A cél talán fontosabb volt, mint az ok: "megverni a pásztort, és szétszéledjen a nyáj". Visky Ferenc könyvében megállapította, hogy szinte minden egyházból voltak börtönbe zárt püspökök, csak éppen a református egyházból nem. Péter Miklós szerint ennek az az oka, hogy két püspökük közül az egyiket már az a rendszer "teremtette", a másiknak, Vásárhelyi Jánosnak pedig akkora volt a tekintélye, emellett idős volt, hogy nem volt tanácsos "hozzányúlni". A papokkal való bánásmódban 1960-ban éreztek változást. Egy Párizsban tartott nemzetközi kongresszusnak volt erre hatása, és a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori kongresszusának is. Péter Miklós azon mérhette le a változást, hogy volt egy őr, aki pusztán azért, mert ő pap, minden alkalommal, amikor szolgálatban volt, megverte. Ennek 1960-ban lett vége. Akkor civilizáltabb körülményeket teremtettek a börtönben. Az ellátástól kezdve minden javult és emberségesebben viselkedtek velünk. A börtönben a magyar nyelv használatát igyekeztek korlátozni.Péter Miklóst szabadulása után Nagyváradon Buti Sándor püspök fogadta, az a Buti Sándor, aki annak idején személyzeti előadóként éppen az ő a letartóztatását segítette a szekusoknak megszervezni. Péter Miklóst Belényesre nevezték ki, ahol nagy szeretettel fogadták. Miután megtudták, hogy börtönből jött, a tenyerükön hordták és igyekeztek minden elképzelhető testvéri szeretettel kárpótolni őt. A börtönből szabadulásukkor a börtönparancsnok elmondta, hogy nagyon kiéleződik a nemzetiségi kérdés, és ha vitákba merülnek, könnyen visszakerülhetnek ide.A börtönből szabadultak minden lépését figyelték. /Fábián Tibor: Börtönévek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 16./ "

Szép magyar könyv 2003 oklevéllel tüntették ki a kolozsvári Koinónia Kiadó által megjelentetett Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár című kötetet, melyet Deák Ferenc illusztrált. A Koinónia Könyvkiadónak nem ez az első díja, a Szép magyar könyv kategóriában 2000-ben is megkapta ezt a kitüntetést, Visky András Aranylevél című könyvért, illusztrátora, Bátki László volt. – Visky András Júlia /Fekete Sas Kiadó, Budapest/ című könyve megkapta az Artisjus, vagyis a Magyar Jogvédő Hivatal által alapított Év könyve díjat. Ez irodalmi díj, a Júliát dráma kategóriában díjazták. A könyvhéten a Koinónia Kiadó több könyvvel jelentkezett, köztük van Szűcs Teri Hogyan lett füle az erdőnek? című meséskönyve, Adorjáni Zoltán Ót és újat című, teológiai írásokat, esszéket tartalmazó kötete és Visky Ferenc Szerelme szorongat című emlékiratának első kötete. /Köllő Katalin: A jelentős alkotások ugyanolyan nagyok minden kultúrában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

Visky Ferenc református lelkész megírta emlékezését a hétévi szamosújvári börtönbüntetésről Fogoly vagyok című könyvében. Testvéreit is letartóztatták, feleségét deportálták a hét gyerekkel. Visky Ferenc együtt volt sógorával, Papp Antallal, aki nagyon sokat segített a maga paraszti bölcsességével. Imáiban családját átadta Istennek. Úgy látta, hogy parókiája a szamosújvári börtön lett. Rengeteg szerencsétlen és kétségbeesett fogoly volt itt, akikhez el kellett vinni az evangéliumot. Visky Andrásnak a letartóztatás és a deportálás történetét megjelenítő Júlia című alkotásában elhangzik az a kérdés, hogy „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” És a válasz az, hogy „Mindenki.” Visky Ferenc hozzátette, a látható körülmények azt sugallják, hogy mindennek vége. Jézus az, aki meghaladja a kőfalat. /Csóg Szidónia: Fogoly vagyok… = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 22./

Elhunyt Visky Ferenc /sz. Egri, 1918. júl. 1./ református lelkész. Szolgálatát Nagyszalontán kezdte, onnan Nyüvedre, majd Magyarkécre került. 1958-ban több lelkész- és egyháztagtársával együtt letartóztatták, 22 évi kényszermunkára ítélte a temesvári katonai törvényszék. Hat évet és négy hónapot töltött börtönben, 1964-ben amnesztiával szabadult. Ajtaja nyitva volt mindenki számára, és aki náluk megfordult, szeretetteljes fogadtatásban részesült. Távol állt tőle a felekezeti szűkkeblűség, figyelmessége kiterjedt mindenkire. Temetése október 7-én lesz. /Adorján Kálmán: memoriam Visky Ferenc. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./ Emlékezése: Visky Ferenc: Bilincseket és börtönt is /Koinónia, Kolozsvár, 1996/ Visky Ferenc református lelkész: Fogoly vagyok. Hetven történet a börtönről és a barátságról /Koinónia, Kolozsvár, 2002/

Visky Ferenc Anti /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című könyve Papp Antal /sz. Egri, 1914/ gazdálkodóról szól. Orosz fogságba került, három és fél évet töltött Szibériában. Szabadulása után visszatért szülőfalujába, ahol megválasztották a falu mezőgazdasági termelőszövetkezetének elnökévé. Ő viszont őrizte hitét, kitartott elvei mellett, ezért 1958. május 28–án letartóztatták, kirakatperben húsz év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: crima de uneltire impotriva orinduirii sociale – gyilkos merénylet a szocialista rend ellen. Miután 1964–ben amnesztiában részesült, visszatért oda, ahonnan elhurcolták, folytatta a gazdálkodást. /Karikás Enikő: /Visky Ferenc: Anti. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 12./

A névtől a fedőnévig és vissza: a konspiráció, mint manipuláció (ügynökjelentések elemzése) címmel szervezett vitadélutánt Kolozsváron a Járosi Andor Kulturális Műhely március 14-én. Visky András író a saját édesapjáról készített jelentésekre alapozva boncolgatta a besúgó témát. A fedőnév gyakran utal a személy kilétére, az ügynöknek szabadságot is biztosít, így lelkesebben írhatja jelentéseit. A beérkezett jelentések sokszor torzak: volt, aki a tartótiszt elvárásaihoz idomulva készített jelentést, és volt, aki saját karrierjét szem előtt tartva írta jelentéseit. A tartótisztekkel, a besúgókkal el kell majd valamilyen módon számolni. /Kiss Bence: Ügynök ügyek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Édesapjáról szóló jelentéseket kézhez kapva döntött úgy Visky András író, hogy előadást tart. Visky Ferenc református lelkész volt, akit az 1956-os forradalmat követő koncepciós perben 22 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítéltek, amelyből 7 évet le is töltött. A családot pedig – a feleséget és a hét gyermeket – deportálták egy, a Duna alsó folyásánál létesített lágerfaluba. A legfontosabb kérdés az író szerint az, hogy „hogyan kell morálisan cselekedni, mi a feladat” most, amikor valakiről kiderül, hogy informátor volt. /Debreczeni Hajnal: Ügynökjelentésekről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

Október 12-én Kolozsváron, a Főtéren megnyílt az Őszi Könyvvásár. A magyar nyelvű könyveket keresők a Kriterion, a Korunk–Komp–Press és a Koinónia standjain válogathattak. A Korunk–Komp–Press legfrissebb könyve Bányai Éva: Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak) című kötete. A Koinónia kínálata között vannak Visky Ferenc, Schen Gábor munkái, továbbá Kálvin János román nyelvre lefordított könyvei. /Sándor Boglárka Ágnes: Őszi Könyvvásár a Főtéren. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

A láger etikája és az irónia – Visky András a Kofferben
Elsősorban az alkotó emberi oldalát szeretnék megismertetni – szögezte le Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója, a kolozsvári Koffer könyves kávéházban Visky Andrással szervezett közönségtalálkozó házigazdája. Zágoni azt is hozzátette, remélik, sorozat lesz a kezdeményezésből.
Az íróként, költőként, dramaturgként és a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyetteseként is ismert Viskyről kiderült, hogy egy hétgyerekes család hetedik gyermekeként született, és egyéves volt, amikor apját, a marosvásárhelyi református lelkész Visky Ferencet az ’56 utáni ideológiai tisztogatás idején börtönbe zárták, a családot pedig a Bărăgan-alföldi táborba internálták.
„Fogságban a gyermek hamar felnő. Tudnia kell, milyen füveket lehet megenni, a felnőttek pedig megtanítják lopni – ez hozzátartozik a láger etikájához. A nyolcadik parancsolatot például a családi parlament a következőképpen módosította a szükségállapotban: »Ne lopj – nappal«. És éreztük, hogy erre isten rábólint. Talán egy kicsit rosszul is érezte magát, hogy erre nem gondolt” – elevenítette fel Visky András.
A családot végül néhány év múlva szabadon engedték, a Szatmár megyei Józsefházán, egy szintén lelkész nagybácsinál kerestek menedéket, az apa azonban csak később szabadult, a család legifjabb sarja akkor már 8 éves volt. Az apával való első igazi találkozást is felelevenítette a meghívott, felidézve a várakozás félelemmel vegyes örömét, az apa ugyanis egyenként hívta be a családtagokat – őt utoljára.
Visky szerint az irodalom hozta össze őket apjával: amikor megmutatta neki egyik versét, egy vastag, kemény borítójú jegyzetfüzetet ajándékozott neki, hogy azontúl abba írja a szövegeit, amiket aztán mindig meg is beszéltek, még rímtechnikára is tanította a fiát. Azt is elmesélte, milyen fiatalon a kezébe adott az apja akár Dosztojevszkij-köteteket is, amit aztán folyton meg is beszéltek közösen.
A közös bibliaolvasás, és az olvasottak megbeszélése rendszeres program volt a családban a napi étkezések előtt, Visky András azt is elmondta: beszélgetéseik alatt az irónia igen fontos volt, a szentimentalizmus viszont Kierkegaardra hivatkozva tiltott dolog volt.
Visky őszintén beszélt arról is, hogy apja sokáig kételkedett az ő írásaiban, a Júlia című darabjával törte meg nála a jeget, amely tulajdonképpen az anyja szemszögéből mesélte el a fogságuk történetét. „Minden szava igaz, és minden szava hazugság” – összegezte véleményét édesanyja, miután megnézték a Júliából készült kolozsvári előadást. Visky azt is elmondta, hogy az utóbbi időben ismét fontossá vált számára a vers, amely „elviszi a nyelvet a maga határáig”.
Az író egyébként egyetemi tanárként évente kétszer Amerikába utazik, arról is említést tett, hogy milyen nagy ott a bizalom az ember iránt akkor is, ha idegenként érkezik. „A dölyfös európaiak lenézően a Coca-Cola-kultúraként említik az amerikait – fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek” – fogalmazott Visky, bevallva, hogy irigyli az amerikai közvetlenséget, hiszen ott egy takarító és egy egyetemi professzor teljesen közvetlenül el tud beszélgetni az egyetem kávézójában.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Temesvártól Barótig a diktatúra ellen
Hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében fiatalok ezrei igyekeztek szembeszállni Románia-szerte az elnyomó diktatúrával. A megtorlás nem maradt el, és volt, aki sosem tért haza a fogságból. Kolozsváron az Erdélyi Református Múzeumban átfogó kiállítás mutatja be az erdélyiek küzdelmét és szabadságvágyát.
„Forrón szeretett apa, testvér, nép- és tömeggyilkos tetemét, lófark hiányában traktorvégre kötve a Nemzeti elé vonszoltuk, ahol a magyar nép végeláthatatlan sorokban rója le háláját kalapáccsal” – olvasható a kolozsvári Erdélyi Református Múzeum bejárata mellett a Sztálin szobrának ledöntéséről szóló budapesti röpcédula másolatán. A tragikomikus ízelítő megalapozta az Erdélyben egyedinek számító kiállítás megnyitása előtti hangulatot, a nemrég felújított múzeumi termek ugyanis először mutatják be 1956 erdélyi eseményeit történelmi és kortárs művészeti tárlat keretében.
Elődeink vállán állunk
A helytörténeti áttekintést nyújtó kiállítást Benkő Levente, Lönhárt Tamás és Ötvös István történészek hozták el Kolozsvárra az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával.
„Amikor ’56-ra emlékezünk, a mai fiatalok értik, amit mondunk, de nem tudják, miről beszélünk” – mondotta Répás Zsuzsanna a magyar kormány részéről a Magyar Művészeti Akadémia nevében.
A kolozsvári tárlat valóban közelebb hozza a fiatal nemzedékekhez azokat az eseményeket, amelyekért több mint egyszerű hálával tartoznak. A felelevenítés célja nem az, hogy az egykori borzalmak a mai fiatalok számára is traumát okozzanak, hanem annak kiemelése, hogy a jövő korosztályai példamutatást kapva tanulhassanak a múlt hibáiból. Megállni, türelmesen átolvasni, elgondolkodni és megérteni – erre buzdítják a szervezők a hatvan évvel ezelőtti eseményeket át nem élt látogatókat.
Bár Erdélyben fegyveres lázadás nem tört ki, sokakat mégis koholt vádak alapján ítéltek el koncepciós perekben. A történelmi áttekintésen túl a tárlat tehát zömében ártatlan erdélyi magyaroknak állít emléket. „Mindig elődeink vállán állunk, ezt kell megértenie az 1956-ot és a hozzá hasonló eseményeket sokszor figyelmen kívül hagyó fiatalságnak” – mondta Lönhárt Tamás történész.
Az egyház megtörésének forgatókönyvei
Történelmi reprezentativitás, példamutatás, megkésett főhajtás, jeladás a ma emberének – így lehetne összefoglalni néhány szóban a tárlat üzenetét. A háttérben Nagy Imre lelkesítő beszéde hangzik fel, a budapesti eseményekről készült felvételek villognak a kivetítőn, a könyvespolcon egy régi rádió. Mindez figyelmes díszletapróság, hiszen akkoriban mindenki a Szabad Európa frekvenciáját kereste hírek, reménymorzsák után hallgatózva, főként a forradalom mozgatórugóját jelentő Budapesttől több száz kilométerre lakó erdélyi magyarok.
Az érdeklődők szinte tolongva ömlenek át egyik teremből a másikba, hogy szemügyre vegyenek minden rendőrségi portrét, a fiatalok perének papírjait, a nevetséges indokok alapján meghozott ítéleteket – így talán súlyosabb, felfoghatóbb a forradalom és a szervezkedések értéke a jelenkor számára. A látogató pontokba szedve ismerheti meg, hogyan építette fel a Szekuritáté az erdélyi magyar egyházi közösségek, elsősorban a Protestáns Teológiai Intézet megtörésének folyamatát. A pártellenes szervezkedésbe kezdett fiatalok szüleinek küldött levelekben olvashatjuk, hogy a gyermekeiktől való elhatárolódásra szólítják fel őket. Közben tető nélküli, ablaktalan ház fényképét nézegetjük, ahova egy hétgyermekes családot deportáltak.
A termek erdélyi magyar térségek szerint mutatják be a korabeli eseményeket, a Bánságtól a Partiumon át Székelyföldig. Nemcsak a Szoboszlay-pert és a hozzá hasonló közismert eseményeket elevenítik fel, hanem olyan háttérre és gyökerében elfojtott kezdeményezésekre is rávilágítanak, amelyek sokak számára jelentenek újdonságot.
Tapintható hangulat
A múzeum emeleti termében a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak a forradalom 60. évfordulójára készített alkotásait tekintheti meg a látogató. A műveket elsősorban a tragikus magyarországi helyszínek eseményei ihlették Budapesttől Miskolcon át Hódmezővásárhelyig. Olyan színhelyek, ahol a fegyvertelen tömegbe lőve a katonaság, az ÁVH ártatlan életeket oltott ki.
A tárlat nemcsak a forradalom, hanem a kommunizmus áldozatainak is igyekszik emléket állítani. Csillag alakú, sebből vérző Krisztus, szinte láthatóan gomolygó lőporfüst, vérvörös, csillag alakú drótkerítés, letépett tapéta, dróthálószerűen sűrű vonalak mögé bújtatott, titkos fegyveres szervezkedés – minden a kommunizmus bezártságérzetét, a forradalom élet-halál szintű súlyosságát, az elhallgattató diktatúra okozta traumákat érzékelteti.
A Partiumban a hadsereget is bevonták
A román kommunista hatalom arra törekedett, hogy elemében elfojtson minden próbálkozást. Emiatt minden enyhe gyanút ébresztő, a pártvezetésre legtöbbször veszélyt nem jelentő tevékenység miatt is ezreket tartóztattak le vagy deportáltak 1956 után is.
A Partiumban sokan törekedtek a kommunizmus által elnyomott, kisemmizett vallási élet megújítására. Visky Ferenc magyarkeceli református lelkész hitéletet újító törekvésekkel foglalkozó szervezetét 1948-ban betiltották, amely ezután mozgalomként élt tovább, s 1956-ban a Szekuritáté látókörébe került. Három csoportban tartóztatták le az egyházi élet aktivistáit: először a Bakó Pál vezette székelyföldi csoportot, majd Visky Ferenc nagyváradi csoportját, végül a Balogh Béla által irányított zilahiak csapata következett. Temesváron, október 30-án a helyi román egyetemisták magyar és szász diákokkal karöltve mintegy 2500-an tartottak nagygyűlést a Műegyetemen, ahol szolidaritásukat fejezték ki a magyar forradalommal. Egy 12 pontos követelést is összeállítottak, amelyben egyebek mellett kérték a szovjet csapatok kivonását Romániából, Sztálin személyi kultuszának felszámolását, a parasztságot sújtó beszolgáltatások eltörlését és az egyetemi autonómiát. A diákok a budapestihez hasonló tüntetést és forradalmat akartak kirobbantani, a hadsereg és a titkosrendőrség azonban közbelépett: börtönökbe és gyűjtőtáborokba zárták őket. A végső letartóztatások előtt a Szekuritáté a diákotthonokban is összecsapott néhány egyetemistával.
Székelyföld: mintegy ezer ítélet
Székelyföldön a Fekete Kéz csoport tagjainak – a Gyergyószentmiklóson, Szászrégenben és Marosvásárhelyen tanuló diákoknak – az volt a célja, hogy megakadályozza a magyar iskolák felszámolását, illetve az erőszakos iskolaegyesítéseket. Megpróbáltak nyilvános tiltakozási akciókat szervezni, és röpcédulákat terjeszteni. Emiatt 24 fiatalt ítélt el a Katonai Bíróság: közülük hármat egyévnyi szabadságvesztésre, néhány fiatalt hat esztendőnél több időre, másokat 22 évre, mert 1957–1958. március 15-én megkoszorúzták a Székely Vértanúk emlékművét. A 18 évet kapott Szalay Attila máig tisztázatlan körülmények között a fogságban halt meg.
Az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) Brassóból szerveződött, tevékenységük főként a Homoród vidékére és Erdővidékre terjedt ki: tagjai művelődési tevékenységeket szerveztek a fiatalság magyarságtudatának ápolására, és eljuttatták a közösség panaszait az állami szervezetekhez. Tevékenységük miatt 77 személyt tartóztattak le és ítéltek el 3–25 év közötti börtönbüntetésre.
1956 novemberében négy baróti diák indult Magyarországra, hogy a forradalomért harcoló csoportokhoz csatlakozzon, de elfogták őket. A tiltott határátlépés mellett rendszerellenes szervezkedéssel is megvádolták, a nagyváradi kirakatper után legtöbben három évet kaptak, a később, 1960-ban elfogott Moyses Mártont azonban hét év fogságra ítélték.
Kolozsváron is elsősorban az egyetemisták szervezkedtek: az akkor még Bolyai Tudományegyetem nagyrészt bölcsészekből álló csoportja pártpolitika-független oktatást és diákszervezetet követelt, valamint az erdélyi magyarság kulturális életének intézményesítését, amelyért szintén több évnyi börtön járt. De olyan kolozsvári diákokat is elítéltek tíz évre, akik november elsején hagyományosan kivonultak a Házsongárdi temetőbe, hogy a jeles magyar személyiségek sírjainál leróják kegyeletüket. Ez 1956-ban rendszerellenes tevékenységnek minősült. Mindemellett a Protestáns Teológiai Intézet számos tanárát és hallgatóját meghurcolták, amiért kinyilvánították szolidaritásukat a magyarországi forradalom mellett, és állami engedély nélkül terjesztettek verseket, prédikációkat.
A legkegyetlenebb romániai megtorlás a Szoboszlay-per tárgyalását követően történt: 57 letartóztatottból tízet ki is végeztek. Ők egy etnikai feszültségtől mentes román–magyar közös államot, az alapvető emberi jogok visszaállítását és a kommunizmus felszámolását tervezték. Szabadulásuk után a túlélő letartóztatottak nagy részét életük végéig zaklatta a román titkosrendőrség.
Kádár Hanga |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Visky Ferenc gyűjtő volt a könyvtár meghívottja
Szól a rádió, szól a rádió
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták, az aradi rádiózás és a rádiógyártás múltjáról zajlott érdekes előadás csütörtökön délben, az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Termében.
Florin Didilescu igazgató néhány évvel ezelőtt indította útnak az Aradi személyiségekcímen népszerűvé vált rendezvénysorozatot, melynek keretén belül havonta egy-egy olyan ismert aradit mutatnak be a nagyközönségnek, aki munkásságával, életútjával hozzájárult a város kultúrájának, szellemi örökségének a megőrzéséhez, ápolásához. Legutóbbi vendégként Visky Ferenc mérnök, szenvedélyes gyűjtő, rádióamatőr és lokálpatrióta mutatkozott be a közönség előtt. A régi, ún. nosztalgia rádiók, illetve általában a rádióelektronika iránt már kicsi kora óta nagy érdeklődést mutató mérnök az aradi rádiógyártás szinte egész történetét felölelte és szemléltető eszközökkel illusztrálta. A jelenlevőknek alkalmuk nyílt megtekinteni féltve őrzött gyűjteményének néhány becses darabját is, köztük az első, Aradon gyártott IRON rádió-készüléket vagy az Aradi Műszaki Üzemekben gyártott izzólámpákat.
A nagyszalontai születésű Visky Ferenc kalandos ifjúkori emlékeinek felelevenítésével kezdte vetítéssel egybekötött mondandóját – heten voltak testvérek –, diplomáját a temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerezte. Tanulmányainak befejezése után, kiváló eredményeire tekintettel 1974-ben került az Aradi Vagongyárba, ahol hosszú évekig kutatási-fejlesztési munkát végzett az elektronika területén.
1989-től vállalkozóként tevékenykedik, egy műanyag termékekkel dolgozó cég sorsát egyengeti. Elsőként alapította meg 2007-ben a „Pro Radio Antic” Egyesületet, melyet a romániai rádiógyűjtők számára hozott létre, és amellyel többek között az amatőr gyűjtőket igyekszik közelebb hozni a szakmához. Ezenkívül a Román Akadémiával is együttműködik, rendszeresen közöl műszaki cikkeket, továbbá az Admira Rádióklub Arad elnöke (fedőneve: YO2MHF).
Visky Ferenc nagy álma egy rádiómúzeum megnyitása Aradon. Ezt az ötletét annak idején egyébként az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesületnek is bemutatták, de mivel a kulturális főváros projekt csúfosan megbukott Aradon, a múzeum terve is feledésbe merült. A mérnök szerint azóta sem foglalkoztak a témával, javaslatát egyetlen városvezető sem karolta fel, és sok más örökségmegőrző kezdeményezéshez hasonlóan, ezt se veszi senki komolyan. A Concordia Teremben megtartott előadáson a jelenlevők megtudhatták többek között milyen híres rádió és elektrotechnikai eszközöket gyártó cég (Flesch, Geller, Hirschmann, Kalmár, Koch, Rosenfeld, Vértes stb.) működött Aradon 1924–1944 között. Az első volt az Atelier Flesch Arad (AFA), az egyetlen cég, mely az alkatrészeket szinte teljes egészében Aradon állította elő.
Visky Ferenc pontos címekkel támasztotta alá, hogy Arad mely utcáiban nyíltak meg ezek a vállalatok, és kiábrándultan jegyezte meg, hogy a város elöljárói nem voltak képesek legalább egy-egy emléktáblát kihelyezni az egykori forgalmazóknak helyet adó, ma még megtalálható épületeikre. Megtudtuk, például, hogy az AFA Admira készüléket Aradon szerelték össze, továbbá, hogy az első, rádió- és elektrotechnikai készülékeket gyártó vállalat, az IRON gyár 1936-ban létesült a Radnai úton. Ennek egyik készülékét ki is állították a könyvárban.
Visky Ferenc elmondta, abban az időben a rádió óriási népszerűségnek örvendett, az emberek ki voltak éhezve a friss hírekre, a készülékek pedig az egyetlen biztos összeköttetést jelentették a külvilággal.
Kár, hogy az előadást csak kevesen látták, azok is zömmel a vendég ismerősei, rádióamatőrök, az idősebb generáció képviselői. Florin Didilescu igazgató szerint azért választották a déli 1 órát az Aradi személyiségek rendezvénynek, mert úgy gondolták, ez egy alkalmas időpont az iskolákból hazatérő fiataloknak. Mert elsősorban őket szerették volna megérinteni. A visszajelzések alapján azonban ez nem sikerült. Néhány szervezett csoporton kívül ugyanis a déli rendezvényeket – melyek meghívottjaitól nagyon sokat tanulhatnának – fiatalok ritkán látogatják. A 30-40-50-es korosztály pedig abban az időpontban javában dolgozik. Nem ártana talán átgondolni a szervezést, hiszen nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló előadások tartalma, üzenete nem jut el azokhoz, akikért tulajdonképpen mindezt szervezik.
Visky Ferencről még sokat lehetne írni – talán majd egy másik cikkben –, addig is, írásait megtalálhatják többek között az általa kiadott Pro Radio Antic folyóiratban, továbbá a www.proradioantic.ro honlapon.
A könyvtárban megtartott előadás végén Didilescu igazgató a rendezvény hagyományaként egy oklevelet nyújtott át a meghívottnak.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Visky Ferenc - a megélt, megosztott szabadság apostola
A szabadságolások árnyékában is értékes témával foglalkozott a Szatmári Reformátusok Baráti Köre, mely harmadjára szervezte meg építő alkalomsorozatát.
Szerdán délután Kereskényi Sándor irodalomtörténész vezette be az alkalmat egy portréval, mely Visky Ferenc református lelkészről szólt: Megélt, megosztott szabadság apostola címmel. Visky 1918-ban született a Szatmár megyei Egriben. Életútjának rengeteg állomása volt, melyre külsőleg a szenvedés, belül a lelki béke és szüntelen megújulás volt jellemző. Életére nagy hatással volt Richard Wurmbrand és Alexandru Zub.
A CE Szövetség jeles helyi képviselője, vezetője volt. Szolgálatában újraértelmezte a missziói munkát, köröket hozott létre, hálózatot teremtett, vándoregyetemeket működtetett. Egy európai jelenség volt. – mondta róla Kereskényi Sándor, akik arra buzdított, hogy jövőre, születésének századik évfordulóján méltóképpen kellene megemlékezni rá.
Személyes élményeket osztott meg vele kapcsolatban nemcsak az előadó, hanem Puskás Csaba egyházmegyei főgondnok is. Élete példa a ma élő emberek számára is, mely ugyan mar, de tisztít, mint a só. szatmar.ro