Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István).
Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor.
– Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes.
Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató.
Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta.
A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Ajándék
Minden embernek van közeli vagy távolabbi célja, vágya. Vadas László a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Színház Karának rendezői (2003)- illetve a színháztudományi szakán (1998) végezte egyetemi tanulmányait. Valamikor a Figura Stúdiónál még színészkedett is. Mint szabadúszó rendező, ha felkérést kap, azt honorálja. Mert egy rendezői diplomával rendelkező egyén minden műfajt meg tud rendezni.
A Kolozsvári Puck Bábszínházban a nagysikerű Ajándék című előadás rendezője és szerzője. Ez alkalommal kérdeztem.
- Mit rendez szívesen, örömmel?
A tragikomikus műfajt, azon belül is a lengyel, illetve a szláv dramaturgiát. Rockoperától a bábszínházig mindent, akár a klasszikus operáig.
Az utóbbi időkben rengeteg színházi teória burjánzott el. Mindeniknek a lényege, hogyan is töltsük el hasznosan a szabad időnket.
Gyakran a szülő az, aki kézen fogja gyermekét, és elviszi a bábszínházba vagy a színházba, operába. Ekkor kell, hogy megszokja a gyermek, olyasmit kap, ami számára értéket jelent. Ennek első feltétele, hogy jó minőségű előadás legyen. A gyermek, akit bábszínházba visznek nagyon kritikus, ha valami nem tetszik neki, egyszerűen feláll, és ott hagyja az előadást. Őt nem érdekli a társadalmi konvenció.
A szülő beviszi gyerekét egy bábelőadásra, megvan a lehetősége, megválasztani, milyen előadásra viszi gyermekét. Neki tudnia kell, a bábelőadás a gyermek szellemi fejlődését szolgálja. A romániai bábos életnek nagy ismerője és teóriájának megfogalmazója rájött arra immár több évtizeddel ezelőtt, hogy a bábos életben nem elég a bábok mozgatása. A bábos színész is, akár a nagy színháznak a színésze, teljes testtel, mozog az előadás alkalmával. A testével olyan gondolatsorokat tud kifejezni, ami tudatalatti világát tárja fel. - Mit jelent az, ha a felnőtt és a gyermek ugyanazon az előadáson nevet? A teoretikusok 80%-nak nincs gyakorlati elképzelésük arról, amit megfogalmaznak és leírnak. A bábszínházban Vadas László nagyon kedveli az érzelmi hatásokat, amikor a felnőtt néző és a gyermek is nevet ugyanazon az előadáson. Az alapérzelmek évezredek óta nem változtak. Az emberi érzelem, az érzékenység ugyanaz maradt. A művészetnek az a célja, hogy az érzelmeket vegye célba, az érzékenységet, amire később az esztétikai megfogalmazások is ráépülhetnek. Mindez bizonyítja, akkor jó úton vagyunk. Ezért örömmel nyugtáztam az elérzékenyült felnőtteket és a kacagó gyerekeket. Így együtt érdekes látvány. Ha a szülőnek több ideje marad a gyermekével való foglalkozásra, és ha leáll foglalkozni a gyerekkel, akkor már elérte a célját. Az ajándékozási vágy
A mostani előadás, amit rendezett és előadtak tulajdonképpen világpremier, mert nem csak rendező, de a szerző is egy személyben. A közelgő téli ünnepek alkalmával rendkívül időszerű a kolozsvári Puck Bábszínházban bemutatott Ajándék című előadás, melyet hosszú ideig tartó tapssal jutalmazta a gyermekek és szülők, alkotta közönség.
- Ezt az ajándékozási szokást, hogyan értelmezi?
Engem személy szerint nagy örömmel tölt el minden egyes alkalom, amikor bármily kis dolgot kapok. Legyen az egy érzelem, vagy egy képecske, vagy bármi. Mint gyermek, határtalanul tudtam örvendeni mindennek. Mindenben a pozitívumot próbálom keresni. Az Ajándék azért is viseli ezt a címet, mert tényleg nagyon átfogó. Nem csak egy becsomagolt valami, hanem egy belső ajándék. Az is lehet, hogy az előadás alkalmával felidézem a gyermekkoromat. A múltból csak a pozitív dogok maradnak meg.
Az önző világ másik oldalát megmutatni
Az előadásban nagyon érdekes, hogy a kislány, a főszereplő soha nem kíván magának, hanem közvetett módon másnak, mert Ő tudja, ha másnak is tudok kívánni, akkor előbb vagy utóbb, az a más is fog nekem kívánni valamit. Próbáltam a mostani önző, egyénieskedő világnak egy másik oldalát is megmutatni. Az is fontos dolog, hogy szó sincs rosszaságról. Szó sincs virgácsról. Rossz gyerek nincs. A rossz gyerek fogalmát a felnőttek találták ki. Mert minden csintalanság mögött ott van egy másik csintalanság. Legrosszabb esetben egy megbántás, amit a gyerek el kellene, mondjon valakinek. De ebben a rohanó világban egyre kevesebb idő van egymás meghallgatására. Egyre kevesebb idő van, hogy a gyerekeinkkel játszódjunk. Pont erről szól ez az előadás. Szerintem a legszebb ajándék a gyerek számára, ha vele játszunk. A játék örömét próbáljuk minél tovább életben tartani.
- A játék örömet jelent, miért így fogalmazható meg?
Amikor játszunk, akkor a külvilág számunkra megszűnik, úgy, hogy azt én beépítem a játékba. Ha hajlandóak vagyunk minél többet játszani, akkor ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé figyelem a körülöttem levő fura hangulatú világot. Mert, ha csak engem a világ érdekel, akkor belőlem kivesz a játék öröme. Amikor kimegyünk az utcára, akkor egyre negatívabb hatás ér. A játék egy odafigyelést jelent. Megfigyelhetem a körülöttem levő világot. Ha mások is ezt megcsinálják, akkor ez azt jelenti, hogy egymásra tudunk figyelni. Nem megyünk el egymás párhuzamos világa mellett. Az öröm, amikor egy játék sikerül, akkor az ember, a gyermek valahol meg is nyugszik. Használni kell a fantáziát, mert ennél színesebb nincs az életben. Ha egy gyerek a benne levő sérüléseket nem tudja magából ki játszani, akkor az maradandó károkat okozhat. A gyermek a játékban közli, ha valami baja van.
Az előadás szövege úgy van megírva, hogy legyen egy közös kódja. Van egy közös zenéje. Ha ezeken elgondolkodunk, akkor az előadás a ma gyermekéhez és felnőttjéhez szól. Talán ezt érezhették meg az előadók, mert mindenikük teljes művészi átéléssel alakította szerepét. A főszerepet alakító Ambrus Tünde (Barbi Bori), Sándor Ildikó (Anya), Vincze Tímea (kislány), György László (Miklós Püspök) Urmánczi Jenő (Lánglelkű Pocz Egér), Ferencz Nándor - Ordas Karola, Csokán Raul (Oroszlán von Leonstein), Kötő Áron (Ősz Szarvas). Szerző Vadas- Demeter. Díszlet és báb-jelmeztervező Lőrincz Gyula. A helyzet magaslatán levő műszaki és technikai személyzet hibátlanul tette azt, amit a rendező és a rendkívüli érdeklődő közönség elvárt tőlük. Szerintem a város valójában eleget tehetne annak, hogy egy korszerű, a mai igényeknek megfelelő bábszínházzal várja a nézőközönségét.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Magány, szeretethiány, kirekesztettség lírai megközelítésben
Könyvbemutató és kiállítás a Györkös Mányi-emlékházban
Szokatlan költői világ tárul az olvasók elé Cseh Katalin Napraforgók a kertben című kötetében, amely tavaly jelent meg a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában: a szerző révén a kolozsborsai elmegyógyintézetben élő betegek szólalnak meg; hiányérzetük, érzelmeik, pillanatnyi benyomásaik, hangulataik fogalmazódnak meg a versekben, ezáltal pedig sok mindent megtudhat róluk a kívülálló.
Egyebek mellett azt is, hogy a magány, a szeretethiány és a kirekesztettség ellenére nehezen mondanak le vágyaikról, például intenzíven tudnak és akarnak szerelmesek lenni, s törekednek arra is, hogy változtassanak az életükön. Vincze Tímea, Bodolai Balázs, valamint Cseh Katalin felolvasásai által erről is megbizonyosodhattak mindazok, akik szerdán délután betértek az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházába.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár )

Vándorszínház-vizitben Végváron
A legnagyobb kánikulai forróságban, második szórványturnéjára készül a Bánsági Vándorszínház, amely idén Végváron, a régi iskolában állította fel főhadiszállását. Aszalos Géza rendező irányításával gőzerővel zajlanak a próbák, lassan összeállnak a díszletek is Petőfi Sándor A helység kalapácsacímű komikus eposzának vándorszínház-előadásához. A „nemzetközi” társulat ezúttal dunaszerdahelyi, szegedi, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári színészekből és színész-növendékekből állt össze, ketten közülük immár másodszor tagjai a csapatnak.
Az elmúlt hét végén vándorszínház-vizitben jártunk Végváron: a délutáni forróságban a régi iskolaépület hűvös folyosóján sziesztázott a csapat, szöveget tanultak, pihentek a fiatalok. „Egy hét után ma megvolt az első összpróbánk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza temesvári színművész, az előadás rendezője. – Egy hét alatt sikerült felállítani a darabot, a holnap megérkezik, ami még hiányzik a díszletből, és hétfőtől teljes gőzzel neki tudunk állni a próbáknak. Azt mondom, hogy nagyon jól állunk, nagyon jó a hangulat, ezt még a 40 C-fokos kánikula sem tudja elrontani!”
A vándorszínház kilenctagú társulata: Hodu Péter és Pignitzky Gellért (Szeged), Mihály Csongor és Mihály Péter (Marosvásárhely), Lanstyák Ildikó (Dunaszerdahely), Vincze Tímea (Kolozsvár), Aljoscha Cobeţ, Orbán Enikő és Aszalos Géza (Temesvár). „Visszaeső” vándorszínészek Mihály Csongor és Lanstyák Ildikó, ők sokat segítettek az „újaknak” beilleszkedni a házirendbe. Negyedik tanyaszínházi, vándorszínházi évadját tapossa Aszalos Géza, aki immár kétszer volt a vajdasági Tanyaszínház társulatának a tagja és kezdeményezője a bánsági Vándorszínháznak, a több mint harminc éve működő Tanyaszínház „kistestvérének”, amelynek második alkalommal tagja és rendezője is a temesvári színművész. Majdnem megfeledkeztünk a társulat tizedik tagjáról: ő Morzsa kutya, Vincze Tímea házi kedvence, aki elkísérte gazdáját, így saját kutyája is van a társulatnak.
Hogyan zajlik a vándorszínészek élete Végváron? „Igyekszünk úgy időzíteni a próbákat, hogy senki ne kerüljön napszúrással kórházba – nyilatkozta lapunknak Aszalos Géza. – Délelőtt a korai órákban, este meg későn próbálunk. A műhelymunka része az esti próba után Mihály bátyánk kocsmája, szemben az iskolával”. Láthattunk egy rövid részletet az előadásból is, amelynek fő cselekménye szintén a kocsmában zajlik, a díszletek mozgatható, különböző funkciók betöltésére alkalmas részét pedig a (sajnos üres) söröshordók jelentik. A kocsma már Petőfi idejében is fontos szerepet töltött be a falu társadalmi életében.
Hogyan „ízlik” Petőfi régies szövege a fiataloknak? „Petőfi szövege sokszor nem az, ami a szánkra jönne, van, amikor a fiatalok egy kicsit harcolnak a költő által megírt szöveggel – mondja a rendező –, szerencsére napközben elég sok idő marad szövegtanulásra, a szerepükkel foglalkozni a színészeknek. Van, aki nagyon jól áll a szöveggel és van, aki később tanul, mi próbálunk úgy dolgozni hogy kiegyensúlyozott legyen a munka”.
A vándorszínészek egyöntetűen azt mondják: nagy élmény számukra a csapatmunka, egy hét alatt jól összerázódtak, nagyon jól érzik magukat Végváron! Minden körülmény adott ahhoz, hogy egy kiváló előadás szülessen: a helybéliek nagyon jól fogadták a társulatot, segítőkészek, Csáki Károly polgármester és Păştean Erika iskolaigazgató mindennel ellátták a színészeket, amire szükségük volt. Augusztus elsején este 9 órától lesz A helység kalapácsa című vidám előadás bemutatója a végvári piactéren. Utána kéthetes Temes és Arad megyei szórványturnéra indul a társulat, amelynek során 13 településen mutatják be a darabot. A Bánsági Vándorszínház program a Temes megyei RMDSZ és a Bánsági Közösségért Egyesület szervezésében, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatásával valósul meg.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Vándorútra indul a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát viszi színre és mutatja be 15 Temes és Arad megyei településen idén a Bánsági Vándorszínház.
A Vajdaságban közel negyven éve működő Tanyaszínház mintájára – Aszalos Géza temesvári színművész ötlete alapján – 2014-ben alakult társulat szerdai közleményéből kiderül, hogy a bázis változatlanul a Temes megyei Végvár település, ahol a 8 fős alkotócsapat július 10-én kezdi meg a munkát, és ahol három hét leforgása alatt állítják színpadra a darabot, aminek a bemutatóját július 31-én tartják a községben, majd felkerekedik a társulat, és összesen további 14 Temes és Arad megyei települést járnak be az előadással. Aszalos Géza, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja, az előadás rendezője külön érdeklődésünkre elmondta, hogy a helyszíneket egy-két napon belül véglegesítik.
Az előző két évtől eltérően a jogi hátteret már nem a Bánsági Közösségért Egyesület biztosítja, hanem a vándorszínház szervezői által alapított Tarisznyás Egyesület. Bár idén a program költségvetése szinte a negyedére csökkent, ez nem változtat sem az előadás minőségén, sem a tervezett turné összetételén – emelték ki.
A vándortársulatot alkotó színészek a Kárpát-medence majdnem minden szegletéből érkeztek: Aszalos Gézán kívül a temesvári magyar színház tagja Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező, valamint Orbán Enikő dramaturg; rajta kívül Hodu Péter, a Szegedi Nemzeti Színház művésze, Vincze Tímea kolozsvári bábszínész, Mihály Csongor marosvásárhelyi bábszínész, Lanstyák Ildikó frissen végzett dunaszerdahelyi egyetemi hallgató és Dévai Zoltán, a Zentai Kamaraszínház művésze indul a turnéra.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Nyári turné a bánsági szórványban
Újra elindult Thália szekere a Bánsági Vándorszínházzal. A Rózsa, a lovag című előadással járják be Temes-, és Arad megye tizennégy települését. Rejtő Jenő komédiájával csalogatják a nézőket a piactérre, templomudvarba, ha esik, akkor a kultúrházba. Harmadik éve július elejétől augusztus közepéig a játékról szól Aszalos Géza művészeti vezető és Orbán Enikő dramaturg, mindenes tanyaanya élete. Idén önállósult a kis társaság, már nem a Bánsági Közösségért Egyesület, hanem a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Simon Judit riportja Kemenes Henriette fotóival.
Végváron, ahol a Bánsági Vándorszínház három hétig tanyázik, szinte semmi sem változott tavaly óta. Amikor megérkezünk a községbe, mutatom a piacteret, ahol másnap Rejtő Jenő komédiáját láthatjuk, elhaladunk az óvoda mellett, és máris ott az iskolaudvar kapuja. A bejárat előtti füves területen egy béka üdvözöl. A pocsolyák a két nappal korábbi vihar mAradványai. A zápor nyomai az udvaron is láthatók, ügyesen bele is lépek a sárba.
A társulat éppen pihenőt tart, nemrég fejezték be a kihurcolkodást. Az elmúlt napokban a megbízhatatlan időjárás a sportcsarnokba kényszeríttette őket. Ott állították fel a díszletet, ott próbáltak. Az egyik színész nevetve meséli, nagyjából ezzel a szöveggel engedték be őket: a fiatalok szétverték a csarnokot a sok diszkóval, úgyhogy maguk is bemehetnek. De ez csak tréfa, a valóságban Végváron idén is mindenki kedves, szeretettel fogadták őket. Megkapták az iskola bentlakását, amely kívülről talán kicsit még lepusztultabb, mint a tavaly, a nagy viharban a mennyezet beszakadt egy részen, de a szobákban kényelmesek az ágyak, a lányoknak van külön mosdójuk és zuhanyzójuk, a konyhát is korlátlanul használhatják. Került gáztűzhely és hűtőszekrény, ágynemű és sok minden, ami szükséges a ház körül. Néha érkezik zöldség és gyümölcs is. Nagy luxus ez a vándoréletben, főleg hogy az elmúlt évekhez képest mostohább körülmények között élnek majd a vándorúton. Pontosabban romantikusabb lesz, közelebb kerülnek a Dériné korabeli komédiásélethez. A pénzszűke miatt lemondtak a motelekről és a cateringről. Főznek maguknak, azt mondják, sokkal jobban is esik az ebéd, mint amikor Temesvárról hozatták egy cégtől. A vándorszínészek útjuk során kevéssel beérik: egy erős konnektort, előadás után vacsorát, éjszakára szállást kérnek csupán.
Kevés pénz, sok lelkesedés
Aszalos Géza Temesvári színművész, a vándorszínház vezetője és második éve rendezője elmeséli, idéntől a Tarisznyás Egyesület égisze alatt működnek. Az egyesület fő tevékenysége a Bánsági Vándorszínház megszervezése, adminisztrációs feladatainak ellátása, és nem utolsó sorban az előadás létrehozása és utaztatása.
„Sokkal kevesebb a pénzünk, még a tavalyinál is kevesebb, mert az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) egy vasat sem kaptunk, formai hibára hivatkozva utasították el a pályázatunkat. MAradtunk a Bethlen Gábor Alaptól kapott csekély összeggel, de pozitívan gondolkodunk: azt mondjuk, nem most van kevés, hanem eddig volt sok”. Ezen jót nevetünk, majd Aszalos folytatja: „Nagy bajban akkor lennénk, ha nem állna mellettünk a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Szerződésünk is van az intézménnyel, s Balázs Attila igazgatóm és kollégám teljes mellszélességgel támogat. Onnan van a díszlet, a jelmezek, a színpadtechnika. Mindent megkapunk, ami az előadáshoz szükséges, ahol játszunk, csak áramforrást kérünk.”
A magyar vállalkozók továbbra sem tülekednek, hogy támogassák a Vándorszínházat, hogy teljesíthessék – ha patetikusan is hangzik, leírom – nemes feladatukat: színházat vinni olyan településekre, ahol tavalyelőttig, évtizedek óta nem járt magyar társulat. Aszalos úgy fogalmaz, lélekben támogatják őket. Kétszáz elektronikus levelet küldtek szét, hogy támogatókra találjanak. Nem pénzt kértek, akármilyen felajánlás – egy ebéd, egy éjszakai szállás is jól esett volna. Egyetlen válasz sem érkezett.
Hangsúlyozza: a valódi mecénásuk Csáki Károly polgármester, aki második éve fogadja be a társulatot az iskola bentlakásába, ingyen, valamint engedi őket a piactéren játszani. Azt mondta az elöljáró, ha esik, akkor kinyitja a kultúrházat, hogy ott tartsák meg az előadást.
„A települések vezetői, akik szó nélkül biztosítanak nekünk helyet az előadáshoz, és a települések lakosai támogatnak minket – kapcsolódik a beszélgetésbe Orbán Enikő, aki a vándorszínház dramaturgja, szervezője és mindenese. Első évben tanyaanya volt, a másodikban mindenes, idén mindenes tanyaanya, ha éppen elanyátlanodnak a fiatal színészek. „Várnak és visszahívnak a településekre, ahol már jártunk, és olyan helyekre is, ahol még nem játszottunk. Azok a nénik a támogatóink, akik összevesznek, hogy ki főzzön nekünk vacsorát, melyik portán terítsenek asztalt.”
Tény: igény van a vándorszínházra, az emberek szeretik őket és bizony, inkább abból van sértődés, ha valahová nem jutnak el. Augusztus 5-én szabadnap lett volna, de nem lett, mert jelentkezett egy település, hogy szívesen látják őket. Mindenhol akad szállás, meleg étel, sok néző és szeretet. „Ezért éri meg, hogy a szabadságunk alatt, nyaralás helyett próbáljunk, szereljünk, játsszunk” – mondja Aszalos és Orbán szinte egyszerre. A hivatásos színészek, akik néhány hétre felcsapnak vándorkomédiásoknak, úgy vélik, a színház lényege valósul meg a piactereken: a játék. Olyan nézők előtt mutatják be produkcióikat, akik őszintén reagálnak. Akkor tapsolnak, ha tetszik az előadás.
Hivatásos komédiások
Aszalos megerősít abban, lassan kialakul az állandó vándortársulat. Idén egy új tag csatlakozott hozzájuk. Mondhatnánk, nemzetközi társaság készülődik a próbára: Lanstyák Ildikó harmadik éve jön játszani, idén diplomázott a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. Vincze Tímea a Kolozsvári Puck Bábszínház társulatának tagja, aki Morzsa kutyával állandó résztvevője a vándorszínházi munkának. Mihály Csongor szintén harmadjára tér vissza a Vándorszínházba, közben diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, bábszínész szakon, ősztől a Temesvári színház bábtársulatának a tagja. Hodu Péter a Szegedi Nemzeti Színháztól, másodjára tér vissza, és bizonyára alapember mArad. Dévai Zoltán a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatából érkezett.
A Vándorszínház egyik alapembere Horváth Alpár. A Temesvári színház díszlettervezője álmodja meg és készíti el az előadások színpadképét. Fúr, farag, kalapál, fest és mázol, kelléket fabrikál, jelmezeket keres és talál. Első pillanattól kezdve Aszalos és Orbán munkatársa, és nem azzal, hogy mennyi a honorárium. Amúgy a színészek gázsija a kalapozásból kerül ki, de erről kicsit később.
Megérkezik Nándi és Béla. Előbbi Kolozsvári színészhallgatóból lett üzletember, de állandó segítője a vándorszínházasoknak. Utóbbi végvári fiatalember, aki önkéntesen vállalta, hogy besegít a csapatnak.
Főpróba szúnyogokkal
Még egy korty kávé, egy slukk a cigiből és a társulat készülődni kezd a próbára. Mindenki tudja, mi a feladata, mit kell megszerelni, összerakni, becsavarozni, hogy elkészüljön a díszlet, amely az idén egy kávéházat, illetve szobabelsőt ábrázol. Olyan szép és pontosan kidolgozott, hogy kőszínházban is megállná a helyét. Mialatt a fiúk szerelnek, a lányok a jelmezekkel és a kellékekkel foglalatoskodnak. Gyors mosdás után öltözni kezdenek, tükör nincs, egymásnak segítenek, hogy mindenki „jólöltözött legyen”. Orbán Enci most fodrásznak csap fel, fésüli, zselézi a fiúk haját, aztán picit átmegy sminkesbe, majd leül Aszalos mellé a keverőpulthoz, ők ketten a hangosítók és a világosítók.
A próbára is begyűlnek néhányan, a kezdés előtt a tiszteletes kérdezi, vasárnap hánykor kezdődik a bemutató, hogy kihirdesse a templomban.
Öltözködés közben mesélik, a faluban elterjedt, hogy a színészek vetkőzni is fognak, pedig nem. Sőt, a múlt század elejének divatja szerint öltöznek fel, szenvednek rendesen az este is alig enyhülő melegben.
Mi nézők, a szúnyogoktól szenvedünk, de nagyon. Egy végvári hölgy elmondja, jöttek a helikopterek, szórták a rovarirtót, de mintha vitamint kaptak volna a vérszívó szörnyecskék, úgy felélénkültek.
A próba után a színészek leszerelik a díszletet, összepakolják a jelmezeket, és üdvrivalgással nyugtázzák, a szokásosnál nagyobb díszlet is belefér az immár legendás utánfutóba.
Búcsúzunk, és alig várjuk a másnap estét, hogy megnézzük az előadást.
Szórvány és színház
Vasárnap délelőtt a barátnőim kiállításra mennek, én csavargok Temesváron. Nemrég jártam itt, július elején, amikor a Vándorszínház tagjai már készülődtek, hogy kiköltözzenek Végvárra, a táborhelyükre, én és újságíró kollégáim a Bánság fővárosában táboroztunk. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte meg, hogy a városi szórvánnyal ismerkedjünk a nagyvárosban, ahol számos magyar kulturális intézmény működik, és persze a magyar nyelvterület egyik legrangosabb színháza. Fesztiválok, kiállítások, könyvbemutatók követik egymást, ahol magyarul szólal meg a kultúra.
A kihívást azok a vegyes lakosságú, magyar szempontból egyre gyakrabban a szórványhoz sorolt települések jelentik, ahol továbbra is templomban, vagy jó esetben az iskolában beszélnek magyarul.
Igazat kell adnom Aszalos Gézának, aki úgy véli, a Vándorszínház feladatot teljesít, magyar színházat, magyar kultúrát visz ezekre a településekre, olyan közönségnek, akik közül sokan addig sosem láttak színházi előadást. Ott valóban közösségmegtartó erő a színház és közösségalakító. A kocsmában, a piacon az előadásról beszélnek, ami éppen ezért nem lehet gagyi. Sem a darab, sem a produkció. A Bánsági Vándorszínházban csak hivatásos színészek dolgoznak, s irodalmi értékű darabot adnak elő.
Emlékszem, az első évben, valamelyik kisvárosban az előadás után egy idős úr köszönte meg a színészeknek az előadást. Azt mondta, több mint húsz éve nem látott magyar színházat. Diszkréten elmorzsolt egy könnycseppet, mialatt megígértette a komédiásokkal, hogy a következő évben is visszatérnek.
Egy másik bánsági faluban pedig az a mondás járja, hogy három nagy ünnep van az évben: a karácsony, a húsvét és a vándorszínház előadása.
Megtelt a kalap
Vasárnap sem sikerül egyből kijutni Temesvárról, de legalább mindenki tudja, merre van Végvár. Napközben beszerezzük a csodaszert, amitől a szúnyogok majd meg sem közelítenek. Elvileg, mert a gyakorlatban, ahogy megérkezünk, ránk rontanak. A közönség már gyülekezik, az első sorokban a gyerekek, még alig totyogó babát is elhozta az anyukája. Heni, az ifjabbik barátnőm, amúgy költő, mosolyogva fényképez. Valami ragadós öröm van a levegőben.
Keressük Morzsát, Vincze Tímea 12 éves kutyusát, de a bölcs eb úgy döntött, az előadást kihagyja, úgyis látta a próbákat. Morzsa Váradig útitársunkul szegődik, gazdija nem meri Végváron hagyni, a turné pedig túl fárasztó lenne az idős barátnak.
Ebben az évben is kevésnek bizonyulnak a Székek, állóhely viszont akad bőven a téren. Este kilenckor még nincs teljesen sötét, de amikor felgyúlnak a reflektorok, a nézőtér elcsendesedik.
A Rózsa, a lovag Rejtő Jenő egyik színpadi műve, de a szerzőt nem a darabjai miatt szeretjük. Bebizonyosodik, hogy Orbán Enikő jó dramaturg, Aszalos pedig tudja, hogyan kell komédiát rendezni. A színészek tehetségesek, jól énekelnek és tudnak poént mondani, ami nem kis feladat. Az előadás szórakoztató, a dalokat tapssal kísérjük. Egy óra felhőtlen derű, a színpadnak kinevezett részről a játék öröme árad felénk. Nagyszerű, hogy az alkotók nem veszik félvállról, őszintén komédiáznak. Fiatalok és tehetségesek, jó nézni őket, együtt örülni velük a sikernek.
Az előadás után kalapoznak, az összegyűlt pénzt elosztják, az a napi gázsi. A kalap az előadás fokmérője is: ha tetszett a nagyérdeműnek, akkor másnap van mit aprítani a tejbe, ha nem nyerték el a közönség tetszését, akkor jó, ha tej lesz.
Vasárnap este szinte megtelt a kalap, tetszett az előadás.
A színészek azonnal pakolni kezdenek, már tíz óra elmúlt, másnap, indulás a következő településre. S ha nem sietnek, kihűl a vacsora.
Az autó felé menet kuruttyolva ugrik elém egy béka. Lehet, hogy az, amelyik tegnap fogadott. Úgy döntök, nem csókolom meg, nem vágyom királyfira. De azért jól esett, hogy üdvözölt.
erdelyiriport.ro

Folytatják, ahogy Nagy-Kopeczky Kálmán megálmodta (Cimborák Bábszínház)
Pótolhatatlan a Nagy-Kopeczky Kálmán hiánya, 2015. december 3-án bekövetkezett halálával új korszak kezdődött a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház életében – magyarázza Péter Orsolya, a bábtársulat művészeti vezetője. Ő maga tudatosan próbálja tovább vinni, erősíteni azt a szemléletmódot, amelyet a bábszínházat létrehozó elődje markánsan képviselt, így nem mondtak le arról a törekvésükről sem, hogy független intézménnyé váljanak. A társulatuk bővült, előadásaik egyre népszerűbbek, legutóbbi, A három kismalac című bemutatójukat február végén tartották, a napokban pedig Debrecenben vendégszerepelnek.
Hivatalos megalapításától (1998) kezdődően a Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház tagozataként működik, noha Nagy-Kopeczky Kálmán már elindult az önállósodáshoz vezető úton, „letette az alapkövet”. Támogató ígéreteket is kaptak a fenntartó városházától, Péter Orsolya szerint továbbra is van esélyük, csupán azt nem tudni, mikor történhet meg. Tavaly sikerült kibővíteni a társulatot, ma már öt bábszínész (Lukács Emőke, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) és három színházi alkalmazott, illetve a művészeti vezető alkotja csapatukat, ez is lényeges változás 2015. végéhez képest, amikor a társulat mindössze három bábszínészből állt.
Nagy-Kopeczky Kálmán távozása után azzal szembesültek, új előadásokat kell létrehozniuk, ugyanis szinte minden korábbi darabban fontos szerepet játszott, Verstől versig hajt a csordás című, igen sikeres előadásukról le is kellett mondaniuk. Nehézségeiket az is fokozta, hogy ugyanabban az évben december elején tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a bábstúdiót, azóta „hontalanok és alkalmazkodók”, mindenhol játszanak, ahol éppen lehetőségük van, a nagyszínpadon, a Háromszék Táncstúdióban vagy a Kamarateremben. Készült egy terv a bábstúdió felújítására, ám a magas költségek miatt felmerült egy teljesen új bábszínház építésének lehetősége is, több vélemény szerint ez lenne a legjobb megoldás, mert Sepsiszentgyörgy megérdemel egy önálló bábszínházat.
Péter Orsolya „kapott feladatként” tekint művészeti vezetői munkájára, művelődésszervezőként szegődött a bábtársulathoz 2011-ben, azóta folyamatosan tanulja új színházi szakmáját. Jól ismerte Nagy-Kopeczky Kálmán elképzeléseit, s mint meséli, a néhai társulatvezető folyamatosan küzdött a bábszínházért, annak érdekeit mindennél előbb helyezte, túlhajszolta magát, és ma már úgy látja, beszélgetéseik alkalmával „hagyakozott”, mert tartott a haláltól. Nagy-Kopeczky Kálmán önálló műfajként tekintette a bábszínházat, mely kortól függetlenül a lélekre hat, mindig nagyon figyelt a gyermekekre, és markáns irányvonalat szabott, melynek lényege, hogy a nagyon gazdag magyar népmesei örökségre kell építeni – hangsúlyozza Péter Orsolya. Emellett folytatják a vidéki előadásokat is, mind a háromszéki falvakban, mind szórványvidéken. Tavaly ősszel a Székelyföld Napokon nyolc megyei faluban, illetve Brassó környékén léptek fel, igazi gyermeksereg követte előadásaikat.
2016-ban három új produkciót mutattak be, február végén Tasnádi István Cyber Cyrano című, kamaszoknak szánt „netdrámáját”, júniusban magyar népmese alapján készült, A rest legényről című bábjátékkal álltak színpadra, míg decemberben Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára felújították korábbi, Benedek Elek meséje alapján készült darabjukat, A só című előadást. Legutóbbi bemutatójukat most február végén tartották, A három kismalac című hagyományos bábjátékukat szabadtéren, vásárokban is játszhatják majd. Két fesztiválra is készülnek, júniusban egy brassói nemzetközi báb- és marionettfesztiválra mennek, októberben pedig Nagyváradon várják őket a Fux Pál egykori bábtervezőnek, rendezőnek és grafikusnak emléket állító bábos találkozóra. Emellett magyarországi meghívásoknak is eleget tesznek, tegnap a debreceni Vojtina Bábszínházban léptek fel. De a Cimborák Bábszínház szívesen részt vállal minden gyermekeket érintő sepsiszentgyörgyi rendezvényen, újabban ők szervezik a Szent György Napok bábelőadásait is. Örülnek annak, hogy egyre több szabadelőadást tarthatnak, nemcsak délelőttönként fogadnak szervezett gyermekcsoportokat, hanem délutánonként egyre több család jön bábelőadásaikra, rendszeresen telt házzal játszanak, ez a sepsiszentgyörgyi közönséget dicséri, más erdélyi városokban ez kevésbé jellemző.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)