Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Vincze Hanna Orsolya
10 tétel
2007. december 12.
Harmadik konferenciájukat szervezték a hét végén a média szakos doktori hallgatók az EME székházában. Az egész napos rendezvényt Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke nyitotta meg. Jakab-Benke Nándor szerkesztő bemutatta a kommunikáció szakos diákok lapját, a ME. dok-ot, Botházi Mária szerkesztő pedig a ME. dok Könyvtár második kötetét, amely a májusi második konferencián ismertetett szakmai dolgozatokat mutatja be. Karácsonyi Zsigmond ügyvezető elnök MÚRE-érdemokleveleket adott át Vincze Hanna Orsolyának, Kádár Magornak, Györffy Gábornak és Botházi Máriának az egyetem kommunikáció karán kifejtett tevékenységükért, valamint Könczei Elemér grafikusnak. /Médiakonferencia, harmadszor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./
2011. március 10.
Rádió, televízió: megfigyelés alatt a beszélt nyelv
Szakemberek készítettek felmérést a magyar média nyelvi sajátosságairól
A romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságainak feltérképezését célzó, 2010 novemberében végzett felmérés tanulságait összegezte tegnap délben a Minerva Kulturális Egyesület székházában tartott szakmai beszélgetésen Szász Attila, az Országos Audiovizuális Bizottság (CNA) alelnöke, illetve Murvai Olga, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tanára, dékánhelyettese és Vincze Hanna Orsolya, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének adjunktusa, akik kutatáskoordinátorok szerepét töltötték be. A temesvári, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai és bukaresti audiovizuális médiumokra összpontosító felmérés azt vizsgálta, hogy a riporterek, műsorvezetők mennyire tartják be a regionális köznyelvi normát, és melyek azok a nyelvhelyességi kritériumok, amelyeknek hiánya zavaró az egészséges nyelvérzék számára.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Sapientia EMTE média és kommunikáció szakos oktatóinak és kutatóinak közreműködésével megvalósított, a Communitas Alapítvány által támogatott projektben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) mellett partnerként vett részt a CNA alelnöke, Szász Attila is, aki kiemelte: a felmérés nem bíráló jelleggel készült, és nyilván bizottsági bírságolást sem eredményez, elsődleges célja volt ellenben a megfelelő nyelvhasználat szükségességének a médiaorgánumok általi tudatosítása.
– Ez egy előzetes módszertani egyeztetést feltételező, a 2010. november 15 és 30. közötti időszakból begyűjtött hanganyagokat vizsgáló próbafelmérés volt, így valamennyi górcső alá vett médiaorgánumnak jeleztük mintavételi szándékunkat – magyarázta Murvai Olga, hozzáfűzve: a soron következő felmérés esetében az értesítés elmarad. A kutatást végző szakemberek mindenekelőtt azonosították a megértést befolyásoló, kommunikációs zavarokat keltő nyelvhasználati megnyilvánulásokat, valamint rangsorolták a regionális köznyelvben sem elfogadható sajátosságokat – hangsúlyozta.
Az elektronikus média hír- és beszélgető-műsoraira, s kizárólag az adott intézmény alkalmazottainak beszédére irányuló vizsgálat hangképzési, lexikológiai, mondat-, és szövegalkotási szempontokat vett figyelembe. Főként Erdély területét érintő kutatásról lévén szó, a köznyelv kategóriájától elkülönítették a regionális köznyelv fogalmát, amely kismértékű alak- és mondattani eltérést is mutathat a táji hagyományoknak megfelelően. Mindemellett a köznyelv nemcsak nyelvjárásokkal érintkezik közvetlenebbül, hanem a román nyelvvel is, így a nyelvhasználati szabályokat még rugalmasabban kellett felfogni – magyarázta. A tanulmány nem hibalajstromként készült: a vizsgált médiaszervek legnagyobbrészt hasznosnak minősítették a már zavaróan szembetűnő nyelvi rendellenességekre figyelmeztető jelentést – tette hozzá.
A felmérés nyomán körvonalazódott, hogy a média- és kommunikációs szakképzésben milyen kérdéskörökre ajánlatos hangsúlyt fektetni. Valószínűsítették, hogy a beszélt nyelv és a média nyelve kölcsönösen befolyásolja egymást. A médiának, ilyenképpen, tudatában kell lennie, hogy bizonyos köznyelvi jelenségeket felerősíthet – hangsúlyozta Vincze Orsolya. A szakember különbséget tett közszolgálati és a kereskedelmi médiának a beszélt nyelvhez való viszonyulásában: előbbi olyannyira figyel a helyes nyelvhasználatra, hogy adott esetben túlkorrigál, utóbbi pedig az „utcai” köznyelvet használja, és ezáltal felerősít olyan nyelvi jelenségeket (például a szlenget), amely az eredeti karikatúrájaként hangzik. Továbbá a nyugat-erdélyi média jellemző módon a magyarországi médiából kölcsönzi hangsúlyát, hanglejtését, névelőhasználatát, szófordulatait – részletezte.
Típushibának minősült egyébként a magán-, és a mássalhangzók időtartamának kitartása, illetve ki nem tartása, a határozóragok felcserélése, bizonyos ragok más ragok hátrányára való terjedése, a képzavaros szószerkezetek használata, különösen azokban a műsorokban, amelyek a beszélt nyelv követésére törekednek – magyarázta Vincze Orsolya. Hozzátette: a tervek szerint a felmérés legalább egy-két éven át folytatódik, és négy-öt további jelentés megfelelő alapot szolgáltathat egyfajta kézikönyv összeállításához is.
Vincze Orsolya elmondta: a vizsgálatot a romániai magyar írott sajtóra is kiterjesztenék, ez esetben a nyelvi normákkal való összehasonlítás egyértelműen könnyebb volna, ellenben a vállalkozás jelentős emberi erőforrások bevetését igényelné. A médiatípusok között egyébként az online média „fehér foltnak” minősül: nem tartozik sem a MÚRE, sem a CNA szabványrendszere alá – tette hozzá Szász Attila.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) keretében működő Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottság berkeiben egyébként már jó ideje felvetődött egy médiakutató központ létrehozásának ötlete – mondta lapunknak Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének oktatója, aki programszervezőként tevékenykedett a felmérésben. A vizsgálat során kiemelten jó volt az együttműködés a kolozsvári és a nyugat-erdélyi médiaszervekkel – emelte ki. Kádár Magor úgy vélte: a felmérés eredményei különösen hasznos eszközként szolgálnak majd az egyetemi képzésben.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)
Szakemberek készítettek felmérést a magyar média nyelvi sajátosságairól
A romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságainak feltérképezését célzó, 2010 novemberében végzett felmérés tanulságait összegezte tegnap délben a Minerva Kulturális Egyesület székházában tartott szakmai beszélgetésen Szász Attila, az Országos Audiovizuális Bizottság (CNA) alelnöke, illetve Murvai Olga, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tanára, dékánhelyettese és Vincze Hanna Orsolya, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének adjunktusa, akik kutatáskoordinátorok szerepét töltötték be. A temesvári, nagyváradi, szatmárnémeti, kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai és bukaresti audiovizuális médiumokra összpontosító felmérés azt vizsgálta, hogy a riporterek, műsorvezetők mennyire tartják be a regionális köznyelvi normát, és melyek azok a nyelvhelyességi kritériumok, amelyeknek hiánya zavaró az egészséges nyelvérzék számára.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Sapientia EMTE média és kommunikáció szakos oktatóinak és kutatóinak közreműködésével megvalósított, a Communitas Alapítvány által támogatott projektben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) mellett partnerként vett részt a CNA alelnöke, Szász Attila is, aki kiemelte: a felmérés nem bíráló jelleggel készült, és nyilván bizottsági bírságolást sem eredményez, elsődleges célja volt ellenben a megfelelő nyelvhasználat szükségességének a médiaorgánumok általi tudatosítása.
– Ez egy előzetes módszertani egyeztetést feltételező, a 2010. november 15 és 30. közötti időszakból begyűjtött hanganyagokat vizsgáló próbafelmérés volt, így valamennyi górcső alá vett médiaorgánumnak jeleztük mintavételi szándékunkat – magyarázta Murvai Olga, hozzáfűzve: a soron következő felmérés esetében az értesítés elmarad. A kutatást végző szakemberek mindenekelőtt azonosították a megértést befolyásoló, kommunikációs zavarokat keltő nyelvhasználati megnyilvánulásokat, valamint rangsorolták a regionális köznyelvben sem elfogadható sajátosságokat – hangsúlyozta.
Az elektronikus média hír- és beszélgető-műsoraira, s kizárólag az adott intézmény alkalmazottainak beszédére irányuló vizsgálat hangképzési, lexikológiai, mondat-, és szövegalkotási szempontokat vett figyelembe. Főként Erdély területét érintő kutatásról lévén szó, a köznyelv kategóriájától elkülönítették a regionális köznyelv fogalmát, amely kismértékű alak- és mondattani eltérést is mutathat a táji hagyományoknak megfelelően. Mindemellett a köznyelv nemcsak nyelvjárásokkal érintkezik közvetlenebbül, hanem a román nyelvvel is, így a nyelvhasználati szabályokat még rugalmasabban kellett felfogni – magyarázta. A tanulmány nem hibalajstromként készült: a vizsgált médiaszervek legnagyobbrészt hasznosnak minősítették a már zavaróan szembetűnő nyelvi rendellenességekre figyelmeztető jelentést – tette hozzá.
A felmérés nyomán körvonalazódott, hogy a média- és kommunikációs szakképzésben milyen kérdéskörökre ajánlatos hangsúlyt fektetni. Valószínűsítették, hogy a beszélt nyelv és a média nyelve kölcsönösen befolyásolja egymást. A médiának, ilyenképpen, tudatában kell lennie, hogy bizonyos köznyelvi jelenségeket felerősíthet – hangsúlyozta Vincze Orsolya. A szakember különbséget tett közszolgálati és a kereskedelmi médiának a beszélt nyelvhez való viszonyulásában: előbbi olyannyira figyel a helyes nyelvhasználatra, hogy adott esetben túlkorrigál, utóbbi pedig az „utcai” köznyelvet használja, és ezáltal felerősít olyan nyelvi jelenségeket (például a szlenget), amely az eredeti karikatúrájaként hangzik. Továbbá a nyugat-erdélyi média jellemző módon a magyarországi médiából kölcsönzi hangsúlyát, hanglejtését, névelőhasználatát, szófordulatait – részletezte.
Típushibának minősült egyébként a magán-, és a mássalhangzók időtartamának kitartása, illetve ki nem tartása, a határozóragok felcserélése, bizonyos ragok más ragok hátrányára való terjedése, a képzavaros szószerkezetek használata, különösen azokban a műsorokban, amelyek a beszélt nyelv követésére törekednek – magyarázta Vincze Orsolya. Hozzátette: a tervek szerint a felmérés legalább egy-két éven át folytatódik, és négy-öt további jelentés megfelelő alapot szolgáltathat egyfajta kézikönyv összeállításához is.
Vincze Orsolya elmondta: a vizsgálatot a romániai magyar írott sajtóra is kiterjesztenék, ez esetben a nyelvi normákkal való összehasonlítás egyértelműen könnyebb volna, ellenben a vállalkozás jelentős emberi erőforrások bevetését igényelné. A médiatípusok között egyébként az online média „fehér foltnak” minősül: nem tartozik sem a MÚRE, sem a CNA szabványrendszere alá – tette hozzá Szász Attila.
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) keretében működő Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottság berkeiben egyébként már jó ideje felvetődött egy médiakutató központ létrehozásának ötlete – mondta lapunknak Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok tanszékének oktatója, aki programszervezőként tevékenykedett a felmérésben. A vizsgálat során kiemelten jó volt az együttműködés a kolozsvári és a nyugat-erdélyi médiaszervekkel – emelte ki. Kádár Magor úgy vélte: a felmérés eredményei különösen hasznos eszközként szolgálnak majd az egyetemi képzésben.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 10.
Nyelvünk használata a rádióban és televízióban
Kolozsvár – Szakmai beszélgetés mennyire tartózik a nagyközönségre vitatható. De jelen esetben ennek a szakmai beszélgetésnek több vonzata van, mely a hallgató számára már fellebbenthet bizonyos dolgokat, melyekről jó tudni neki is, mint egyszerű fogyasztónak.
Kolozsváron, második alkalommal, tartották meg azt a tudományos beszámolót, ami az audiovizuális médiában dogozók munkásságát, ismerteti. A Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) és a Babeş- Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kommunikáció szakos tanárainak és diákjainak együttműködésével elkészült az első romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságait vizsgáló médiajelentés. Tehát a képi nyelvről ez esetben nem volt szó. A jelentést 2011. február 21-én mutatták be Marosvásárhelyen.
Kolozsváron, ennek a bemutatására a Minerva Egyesület székházába került sor, melyen jelen voltak a felszólalás sorrendjében: Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja. Dr. Murvai Olga Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora, a programfelelős, és dr. Vincze Hanna Orsolya, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar, Kommunikáció és Közkapcsolatok Tanszék adjunktusa. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottságának elnöke (2010-től) a program vezetője. Szász Attila felvezető beszédében először is tisztázta, ennek a felmérésnek a szándéka nem büntető jellegű. A következtések tulajdonképpen javító szándékkal kerülnek megbeszélésre, melyből a megvizsgált intézmények munkatársai, a következetéseket vonhatnak le. Senkit nem akarnak kioktatni, vagy megbüntetni. De egy létező jelenségre föltétlenül felhívják a figyelmet, hogyan történik az anyanyelv helyes használata az általuk vizsgált intézményekben.
Dr. Murvai Olga háta mögött hatalmas tapasztalat halmozódott fel. Ismertette azokat a szándékokat, melyeket Péntek János, a BBTE nyelvtudomány professzora fogalmazott meg az általa alakított és vezetett Kolozsvári Akadémiai Bizottság egyik ülésén. Az intézmény egyik célja: „…óvni kívánja a közösséget az áltudományos nézetektől, a dilettantizmustól és provincializmustól, amely mindig fokozottabban veszélyezteti a peremrégiókat.”
Köztudott a kisebbségben élők anyanyelvének állandó kopása, romlása, idegen szavak használatának növekedése, melyet a globalizáció is elősegít. Az élő nyelvhasználatot talán a beszélt sajtóban lehet a legérzékletesebben lemérni. Ebből kiindulva a vizsgálati szándékot bejelentették minden olyan médiának, amelyet megvizsgálni szándékoztak. Majd 2010. november 15. és 30-ik közti időszakból bekértek a sugárzott anyagokból a rögzítéseket. Ugyanakkor jelezték, a következő felmérések alkalmával az ilyen fajta felmérés kiértesítése, elmarad. (Ami szerintünk azt jelenti, azok fognak rögzíteni, és elemezni, akik felmérésre szánják el magukat. Ugyanakkor azt is jelenti, a most elhangzottakat illik figyelembe venni.) Tisztázta azt is, milyen szempontokat fognak továbbra is figyelembe venni a felmérések alkalmával.
A megfogalmazódott tanulmányt ne vegyék az érintettek hiba lajstromnak. A felmérést végzők önkéntességi alapon dolgoztak, szabad idejüket feláldozva egy nemes cél érdekében. A végső, távlati szándék a kutatási eredmények könyvformájában való megjelenítése, amit pályázati alapból szándékoznak megvalósítani.
Dr. Vincze Hanna Orsolya a köznyelv és a média nyelv közötti összefüggésekről tartott kiselőadást, melyben a szakember elvárásait is ismertette. Megkülönböztetve a közmédia és a kereskedelmi média közötti nyelvhasználatot. Jelezvén azt is, hogy azon országrészek médiája, mely az ország nyugati felében működnek, mennyire jobban figyelembe veszik a szomszéd országból beérkező hatásokat. (Kimondatlanul is jelezve a környezet hatását a nyelvhasználat alkalmával). A szórványban élők, sokkal több kísértésnek kell, ellenálljanak. Míg a tömb magyarság bizonyos része a dialektusoktól sem mentes. Szerinte az ilyen felmérés hosszabb távú kell, legyen legalább, minimum, két éves, és többször megismételt ahhoz, hogy a kívánt hatást elérje. Ebben az időben jobban bekapcsolódhatnak azok a civil szervezetek, melyek a nyelvápolást tartják feladatuknak, és ha ezt sikerül jól összehangolni, akkor az eredmények jelzik helyes, vagy helytelen úton járnak. Ez a megnyilvánulás, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete pályázott meg, a média, mint szakma számára rendkívül hasznos lehet. Az idővel való haladás csak előnyt jelenthet minden médiában tevékenykedő egyén számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro
Kolozsvár – Szakmai beszélgetés mennyire tartózik a nagyközönségre vitatható. De jelen esetben ennek a szakmai beszélgetésnek több vonzata van, mely a hallgató számára már fellebbenthet bizonyos dolgokat, melyekről jó tudni neki is, mint egyszerű fogyasztónak.
Kolozsváron, második alkalommal, tartották meg azt a tudományos beszámolót, ami az audiovizuális médiában dogozók munkásságát, ismerteti. A Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) és a Babeş- Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kommunikáció szakos tanárainak és diákjainak együttműködésével elkészült az első romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságait vizsgáló médiajelentés. Tehát a képi nyelvről ez esetben nem volt szó. A jelentést 2011. február 21-én mutatták be Marosvásárhelyen.
Kolozsváron, ennek a bemutatására a Minerva Egyesület székházába került sor, melyen jelen voltak a felszólalás sorrendjében: Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja. Dr. Murvai Olga Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora, a programfelelős, és dr. Vincze Hanna Orsolya, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar, Kommunikáció és Közkapcsolatok Tanszék adjunktusa. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottságának elnöke (2010-től) a program vezetője. Szász Attila felvezető beszédében először is tisztázta, ennek a felmérésnek a szándéka nem büntető jellegű. A következtések tulajdonképpen javító szándékkal kerülnek megbeszélésre, melyből a megvizsgált intézmények munkatársai, a következetéseket vonhatnak le. Senkit nem akarnak kioktatni, vagy megbüntetni. De egy létező jelenségre föltétlenül felhívják a figyelmet, hogyan történik az anyanyelv helyes használata az általuk vizsgált intézményekben.
Dr. Murvai Olga háta mögött hatalmas tapasztalat halmozódott fel. Ismertette azokat a szándékokat, melyeket Péntek János, a BBTE nyelvtudomány professzora fogalmazott meg az általa alakított és vezetett Kolozsvári Akadémiai Bizottság egyik ülésén. Az intézmény egyik célja: „…óvni kívánja a közösséget az áltudományos nézetektől, a dilettantizmustól és provincializmustól, amely mindig fokozottabban veszélyezteti a peremrégiókat.”
Köztudott a kisebbségben élők anyanyelvének állandó kopása, romlása, idegen szavak használatának növekedése, melyet a globalizáció is elősegít. Az élő nyelvhasználatot talán a beszélt sajtóban lehet a legérzékletesebben lemérni. Ebből kiindulva a vizsgálati szándékot bejelentették minden olyan médiának, amelyet megvizsgálni szándékoztak. Majd 2010. november 15. és 30-ik közti időszakból bekértek a sugárzott anyagokból a rögzítéseket. Ugyanakkor jelezték, a következő felmérések alkalmával az ilyen fajta felmérés kiértesítése, elmarad. (Ami szerintünk azt jelenti, azok fognak rögzíteni, és elemezni, akik felmérésre szánják el magukat. Ugyanakkor azt is jelenti, a most elhangzottakat illik figyelembe venni.) Tisztázta azt is, milyen szempontokat fognak továbbra is figyelembe venni a felmérések alkalmával.
A megfogalmazódott tanulmányt ne vegyék az érintettek hiba lajstromnak. A felmérést végzők önkéntességi alapon dolgoztak, szabad idejüket feláldozva egy nemes cél érdekében. A végső, távlati szándék a kutatási eredmények könyvformájában való megjelenítése, amit pályázati alapból szándékoznak megvalósítani.
Dr. Vincze Hanna Orsolya a köznyelv és a média nyelv közötti összefüggésekről tartott kiselőadást, melyben a szakember elvárásait is ismertette. Megkülönböztetve a közmédia és a kereskedelmi média közötti nyelvhasználatot. Jelezvén azt is, hogy azon országrészek médiája, mely az ország nyugati felében működnek, mennyire jobban figyelembe veszik a szomszéd országból beérkező hatásokat. (Kimondatlanul is jelezve a környezet hatását a nyelvhasználat alkalmával). A szórványban élők, sokkal több kísértésnek kell, ellenálljanak. Míg a tömb magyarság bizonyos része a dialektusoktól sem mentes. Szerinte az ilyen felmérés hosszabb távú kell, legyen legalább, minimum, két éves, és többször megismételt ahhoz, hogy a kívánt hatást elérje. Ebben az időben jobban bekapcsolódhatnak azok a civil szervezetek, melyek a nyelvápolást tartják feladatuknak, és ha ezt sikerül jól összehangolni, akkor az eredmények jelzik helyes, vagy helytelen úton járnak. Ez a megnyilvánulás, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete pályázott meg, a média, mint szakma számára rendkívül hasznos lehet. Az idővel való haladás csak előnyt jelenthet minden médiában tevékenykedő egyén számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro
2011. március 10.
Ráncba szednék a hiperlatívuszokban beszélő sajtót
Egy felmérés szerint hol "túl helyes", hol igénytelen az erdélyi magyar elektronikus média nyelvhasználata. A magyarországi beszédstílus sincs rá túl jó hatással.
Igénytelen fogalmazás, hibás kiejtés, vagy éppen ellenkezőleg: túlkorrigáltság jellemzi a romániai magyar rádió- vagy televíziók híradóiban és beszélgetőműsoraiban elhangzó beszédet – derült ki abból a felmérésből, amelyet november 15. és december 1. között a Sapientia Egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói bonyolítottak le az Audiovizuális Tanács (CNA) illetve a Román Akadémia támogatásával. A felmérés során nyolc Kolozsváron és három Marosvásárhelyen tanító egyetemi oktató mintegy 90 órát kitevő hanganyagot másodpercenként elemzett ki, és táblázatba vezette be a hallott rendellenességeket. A projektet ma Kolozsváron Murvai Olga, a Sapientia EMTE munkatársa, Vincze Hanna Orsolya, a BBTE egyetemi adjunktusa és Szász Attila, az Audiovizuális Tanács tagja mutatta be.
Murvai elmondta, első lépésként tájékoztatták az elektronikus sajtó vezetőit a projektről, akik az esetek 98%-ában rábólintottak az együttműködési felkérésre. Néhány esetben a megkeresettek elzárkóztak, noha – mint Murvai hangsúlyozta – a felmérés révén nem bűnbakokat kerestek, nem stigmatizálásra törekedtek, szankciókra pedig senki sem számíthat: a magyar szakos képzettséggel rendelkező szakemberek által levezényelt projekt célja ráébreszteni a médiában dolgozókat a nyelvi tudatosságra. A Communitas Alapítvány oldalára felkerült jelentést minden sajtós saját okulására tanulmányozhatja, hiszen – bár neveket nem tartalmaz a dokumentum – a sajtóorgánumok neve, illetve az adás időpontja szerepel a táblázatban, így a monitorizáltak viszonylag könnyen magukra ismerhetnek.
Vincze Orsolya elmondta, míg a vásárhelyiek a Kolozsvártól keletre és délkeletre eső elektronikus médiaorgánumokat vizsgálták, a 8 fős kolozsvári csapat a városban sugárzott és Kolozsvártól nyugatabbra eső rádió- és tévéadásokra koncentrált. A következtetések szerint inkább a közszolgálati média törekszik a szabatos fogalmazásra, vigyáz a nyelvi higiéniára. Ezért néha túlzásokba esik, hajlamos túlkorrigálni: volt példa arra, hogy a „kincstár” szót „kintstár”-nak ejtette a műsorvezető, mert úgy gondolta, hogy így „helyesebb”. Vincze továbbá azt a kérdést járta körül, hogy milyen viszonyban van az elektronikus médiában használatos nyelvezet a beszélt nyelvvel. Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg körkörös a viszony: megtörténhet, hogy a rádió átvesz egy, a köznyelvben megjelenő helytelen kifejezést, és ezzel legitimálja a használatát. Elmondta, megesett, hogy a rádióban „szuperlatívusz” helyett a köznyelvben megjelenő „hiperlatívusz” szót használták, és a téves szó elterjedhet. Vincze a kereskedelmi rádiókról úgy vélekedett, ezek megpróbálnak közel kerülni a hallgatóikhoz, és ezért egy közvetlenebb, utcán beszélt stílust tesznek magukévá. Kiderült, a nyugat-erdélyi kereskedelmi rádiók nyelvezete esetében érzékelhető a magyarországi rádiók nyelvhasználata: elmaradnak egyeztetések, például az „Ezekben az esetekben” helyett „Ez esetekben”-t mondanak a rádiósok. Ezt a beszédstílust nem a sajtós találja ki, hanem csak felerősíti a köznyelvben hallottakat.
Murvai Olga szerint egy generációs probléma is tetten érhető, ugyanis az idősebb, még aktív, nyelvi képzettséggel rendelkező generációk, illetve a kereskedelmi adók fiatal, mobilis, de nyelvhasználat szempontjából igénytelenebb munkatársai munkájának minősége között érezhető a különbség. Gyakori az olyan eset is, amikor a hírügynökség anyagait módosítás nélkül olvassák be a rádióba, bár ezek a tudósítások nem tesznek eleget a rádiós szövegszerkesztés elveinek. A felmérés készítői szerint ez a monitorizálás első lépésként képzelhető el, ami korántsem elég következtetések levonására: ehhez legalább 5-6 ilyen felmérésre lenne szükség. Ezeket az elkövetkező másfél-két évben szándékoznak megvalósítani annak érdekében, hogy tisztább képet kapjanak a romániai magyar sajtó nyelvhasználatáról.
K. M. , Transindex
Egy felmérés szerint hol "túl helyes", hol igénytelen az erdélyi magyar elektronikus média nyelvhasználata. A magyarországi beszédstílus sincs rá túl jó hatással.
Igénytelen fogalmazás, hibás kiejtés, vagy éppen ellenkezőleg: túlkorrigáltság jellemzi a romániai magyar rádió- vagy televíziók híradóiban és beszélgetőműsoraiban elhangzó beszédet – derült ki abból a felmérésből, amelyet november 15. és december 1. között a Sapientia Egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói bonyolítottak le az Audiovizuális Tanács (CNA) illetve a Román Akadémia támogatásával. A felmérés során nyolc Kolozsváron és három Marosvásárhelyen tanító egyetemi oktató mintegy 90 órát kitevő hanganyagot másodpercenként elemzett ki, és táblázatba vezette be a hallott rendellenességeket. A projektet ma Kolozsváron Murvai Olga, a Sapientia EMTE munkatársa, Vincze Hanna Orsolya, a BBTE egyetemi adjunktusa és Szász Attila, az Audiovizuális Tanács tagja mutatta be.
Murvai elmondta, első lépésként tájékoztatták az elektronikus sajtó vezetőit a projektről, akik az esetek 98%-ában rábólintottak az együttműködési felkérésre. Néhány esetben a megkeresettek elzárkóztak, noha – mint Murvai hangsúlyozta – a felmérés révén nem bűnbakokat kerestek, nem stigmatizálásra törekedtek, szankciókra pedig senki sem számíthat: a magyar szakos képzettséggel rendelkező szakemberek által levezényelt projekt célja ráébreszteni a médiában dolgozókat a nyelvi tudatosságra. A Communitas Alapítvány oldalára felkerült jelentést minden sajtós saját okulására tanulmányozhatja, hiszen – bár neveket nem tartalmaz a dokumentum – a sajtóorgánumok neve, illetve az adás időpontja szerepel a táblázatban, így a monitorizáltak viszonylag könnyen magukra ismerhetnek.
Vincze Orsolya elmondta, míg a vásárhelyiek a Kolozsvártól keletre és délkeletre eső elektronikus médiaorgánumokat vizsgálták, a 8 fős kolozsvári csapat a városban sugárzott és Kolozsvártól nyugatabbra eső rádió- és tévéadásokra koncentrált. A következtetések szerint inkább a közszolgálati média törekszik a szabatos fogalmazásra, vigyáz a nyelvi higiéniára. Ezért néha túlzásokba esik, hajlamos túlkorrigálni: volt példa arra, hogy a „kincstár” szót „kintstár”-nak ejtette a műsorvezető, mert úgy gondolta, hogy így „helyesebb”. Vincze továbbá azt a kérdést járta körül, hogy milyen viszonyban van az elektronikus médiában használatos nyelvezet a beszélt nyelvvel. Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg körkörös a viszony: megtörténhet, hogy a rádió átvesz egy, a köznyelvben megjelenő helytelen kifejezést, és ezzel legitimálja a használatát. Elmondta, megesett, hogy a rádióban „szuperlatívusz” helyett a köznyelvben megjelenő „hiperlatívusz” szót használták, és a téves szó elterjedhet. Vincze a kereskedelmi rádiókról úgy vélekedett, ezek megpróbálnak közel kerülni a hallgatóikhoz, és ezért egy közvetlenebb, utcán beszélt stílust tesznek magukévá. Kiderült, a nyugat-erdélyi kereskedelmi rádiók nyelvezete esetében érzékelhető a magyarországi rádiók nyelvhasználata: elmaradnak egyeztetések, például az „Ezekben az esetekben” helyett „Ez esetekben”-t mondanak a rádiósok. Ezt a beszédstílust nem a sajtós találja ki, hanem csak felerősíti a köznyelvben hallottakat.
Murvai Olga szerint egy generációs probléma is tetten érhető, ugyanis az idősebb, még aktív, nyelvi képzettséggel rendelkező generációk, illetve a kereskedelmi adók fiatal, mobilis, de nyelvhasználat szempontjából igénytelenebb munkatársai munkájának minősége között érezhető a különbség. Gyakori az olyan eset is, amikor a hírügynökség anyagait módosítás nélkül olvassák be a rádióba, bár ezek a tudósítások nem tesznek eleget a rádiós szövegszerkesztés elveinek. A felmérés készítői szerint ez a monitorizálás első lépésként képzelhető el, ami korántsem elég következtetések levonására: ehhez legalább 5-6 ilyen felmérésre lenne szükség. Ezeket az elkövetkező másfél-két évben szándékoznak megvalósítani annak érdekében, hogy tisztább képet kapjanak a romániai magyar sajtó nyelvhasználatáról.
K. M. , Transindex
2015. január 31.
„Adott esetben csontig vág, és egy kis sót is szór a sebre”
Jane Austen levelei magyarul, Vallasek Júlia fordításában
– Néha úgy éreztem, nem biztos, hogy szeretnék Jane-nel teázni. A húszéves lánnyal, aki első leveleinek megírásakor nagyon szerelmes, és úgy viselkedik, mint egyik-másik fuzsitusabb hősnője, még bizonyára igen; később azonban már annyira vesékbe látó, időnként maróan cinikus, hogy nem mindig lenne hozzá kedvem – magyarázta Vallasek Júlia irodalomtörténész, műfordító csütörtökön délután, a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Jane Austen levelei című kötet bemutatóján. Ennek ellenére nagyon megszerette az angol regényírót, miközben a leveleit fordította, s életének, gondolkodásmódjának egészen izgalmas részleteivel is volt alkalma szembesülni. Ezekről is mesélt a Koffer könyves kávézóban egybegyűlteknek, napra pontosan 202 évvel azután, hogy napvilágot látott Jane Austen második, Büszkeség és balítélet című nagy sikerű regénye; ezt pedig onnan tudhatja az utókor – amint azt Zágoni Balázs, a Koinónia igazgatója megjegyezte –, hogy 1813. január 29-én írta meg azt a levelét, amelyben beszámol erről nővérének, Cassandrának.
Ki ez a nő, aki a leveleket írja: az érzékeny „gentle” Jane-e, aki nagyon jól érti és ismeri a fiatal lányok lelki- és ábrándvilágát, vagy pedig a másik, akinek kisebb a rajongói köre, hiszen metsző gúnnyal, maró szarkazmussal ír a társadalmi külsőségekről, a konvenciók merevségéről, a világ nyelvi megformáltságáról, kérdezte Vincze Hanna Orsolya az est folyamán. Vallasek Júlia kifejtette: főként „a második” Jane Austen szólal meg a levelekben, „aki adott esetben csontig vág, és még egy kis sót is szór a sebre”. „De megteheti”, egyszerű a magyarázat: a levelek többségét a nővérének írta, akivel egész életében közeli kapcsolatban állt, „ebbe pedig belefért, hogy egy-egy félmondatban odavessen valamilyen gúnyos megjegyzést, hiszen pontosan tudta, hogy a másik ember azt hogyan fogja értelmezni”. Arról is beszélt a fordító, hogy testvére halála után Cassandra cenzúrázta a leveleket, és el is égetett közülük néhányat, nagy valószínűséggel azokat, amelyek tartalma nem éppen tartozik a nagyközönségre.
Szabadság (Kolozsvár)
Jane Austen levelei magyarul, Vallasek Júlia fordításában
– Néha úgy éreztem, nem biztos, hogy szeretnék Jane-nel teázni. A húszéves lánnyal, aki első leveleinek megírásakor nagyon szerelmes, és úgy viselkedik, mint egyik-másik fuzsitusabb hősnője, még bizonyára igen; később azonban már annyira vesékbe látó, időnként maróan cinikus, hogy nem mindig lenne hozzá kedvem – magyarázta Vallasek Júlia irodalomtörténész, műfordító csütörtökön délután, a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Jane Austen levelei című kötet bemutatóján. Ennek ellenére nagyon megszerette az angol regényírót, miközben a leveleit fordította, s életének, gondolkodásmódjának egészen izgalmas részleteivel is volt alkalma szembesülni. Ezekről is mesélt a Koffer könyves kávézóban egybegyűlteknek, napra pontosan 202 évvel azután, hogy napvilágot látott Jane Austen második, Büszkeség és balítélet című nagy sikerű regénye; ezt pedig onnan tudhatja az utókor – amint azt Zágoni Balázs, a Koinónia igazgatója megjegyezte –, hogy 1813. január 29-én írta meg azt a levelét, amelyben beszámol erről nővérének, Cassandrának.
Ki ez a nő, aki a leveleket írja: az érzékeny „gentle” Jane-e, aki nagyon jól érti és ismeri a fiatal lányok lelki- és ábrándvilágát, vagy pedig a másik, akinek kisebb a rajongói köre, hiszen metsző gúnnyal, maró szarkazmussal ír a társadalmi külsőségekről, a konvenciók merevségéről, a világ nyelvi megformáltságáról, kérdezte Vincze Hanna Orsolya az est folyamán. Vallasek Júlia kifejtette: főként „a második” Jane Austen szólal meg a levelekben, „aki adott esetben csontig vág, és még egy kis sót is szór a sebre”. „De megteheti”, egyszerű a magyarázat: a levelek többségét a nővérének írta, akivel egész életében közeli kapcsolatban állt, „ebbe pedig belefért, hogy egy-egy félmondatban odavessen valamilyen gúnyos megjegyzést, hiszen pontosan tudta, hogy a másik ember azt hogyan fogja értelmezni”. Arról is beszélt a fordító, hogy testvére halála után Cassandra cenzúrázta a leveleket, és el is égetett közülük néhányat, nagy valószínűséggel azokat, amelyek tartalma nem éppen tartozik a nagyközönségre.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 12.
Előtérben a digitális műveltség
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 13.
Hitélet – Refo500 – még várják a javaslatokat
Több mint tíz konferenciát szerveznek Kolozsváron jövőre a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplését célul kitűző Refo500 nemzetközi hálózat kolozsvári szereplői – tudtuk meg a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) klubtermében megtartott kerekasztal-megbeszélésen. A 2017-ben esedékes eseménysorozat még bővülhet, hiszen idén még várják a javaslatokat, és egy-két hónapon belül interaktív naptárat készítenek. A beszélgetést Vincze Hanna Orsolya, a BBTE oktatója vezette, aki elmondta: a Refo500 hálózat több mint 120 taggal rendelkezik, egyházak, egyetemek, múzeumok csatlakoztak hozzá. Kolozsvárról a BBTE, az egyetem központi könyvtára (BCU), a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Református Egyházkerület és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői is bekapcsolódnak a Refo500-ba.
– A kerekasztal célja, hogy megfogalmazzuk a hitújítás korának jelentőségét saját tevékenységi területünkön. Másodsorban keresni kell az együttműködés lehetőségeit a hálózat intézményeivel. A harmadik célunk az, hogy 2017-ben eljuttassuk a közvéleményhez a reformáció üzenetét – mondta Vincze Hanna Orsolya.
– A BBTE csatlakozása a hálózathoz azért fontos az egyetem számára, mert ily módon új tartalmat nyertek az egyetem négy teológiai, illetve a többi karán folyó egyháztörténeti kutatások. Olyan multietnikus, többfelekezeti közegben, mint ez az egyetem, ez a város és ez a régió, egymás tapasztalataiból tanulva könnyebb lesz kapcsolódási pontokat találni a témák között – közölte Gábor Csilla BBTE-oktató.
– Amikor felmerült, hogy a BBTE csatlakozzon a hálózathoz, nem tudtuk, hogy az ortodox többségi környezet mennyire lesz „vevő” a reformációs témára, mivel a reformáció nem érintette különösképpen az ortodox vallást. Nem tudtuk, mennyire fogják saját értékként kezelni, illetve saját rendezvénnyé tenni, de aztán a rektori tanácsban megszavazták a csatlakozást – nyilatkozta Péter István BBTE-oktató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Több mint tíz konferenciát szerveznek Kolozsváron jövőre a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplését célul kitűző Refo500 nemzetközi hálózat kolozsvári szereplői – tudtuk meg a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) klubtermében megtartott kerekasztal-megbeszélésen. A 2017-ben esedékes eseménysorozat még bővülhet, hiszen idén még várják a javaslatokat, és egy-két hónapon belül interaktív naptárat készítenek. A beszélgetést Vincze Hanna Orsolya, a BBTE oktatója vezette, aki elmondta: a Refo500 hálózat több mint 120 taggal rendelkezik, egyházak, egyetemek, múzeumok csatlakoztak hozzá. Kolozsvárról a BBTE, az egyetem központi könyvtára (BCU), a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Református Egyházkerület és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői is bekapcsolódnak a Refo500-ba.
– A kerekasztal célja, hogy megfogalmazzuk a hitújítás korának jelentőségét saját tevékenységi területünkön. Másodsorban keresni kell az együttműködés lehetőségeit a hálózat intézményeivel. A harmadik célunk az, hogy 2017-ben eljuttassuk a közvéleményhez a reformáció üzenetét – mondta Vincze Hanna Orsolya.
– A BBTE csatlakozása a hálózathoz azért fontos az egyetem számára, mert ily módon új tartalmat nyertek az egyetem négy teológiai, illetve a többi karán folyó egyháztörténeti kutatások. Olyan multietnikus, többfelekezeti közegben, mint ez az egyetem, ez a város és ez a régió, egymás tapasztalataiból tanulva könnyebb lesz kapcsolódási pontokat találni a témák között – közölte Gábor Csilla BBTE-oktató.
– Amikor felmerült, hogy a BBTE csatlakozzon a hálózathoz, nem tudtuk, hogy az ortodox többségi környezet mennyire lesz „vevő” a reformációs témára, mivel a reformáció nem érintette különösképpen az ortodox vallást. Nem tudtuk, mennyire fogják saját értékként kezelni, illetve saját rendezvénnyé tenni, de aztán a rektori tanácsban megszavazták a csatlakozást – nyilatkozta Péter István BBTE-oktató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 31.
Mentor – Az online környezetünkben is meg kell tanulnunk tájékozódni
Vincze Hanna Orsolyával beszélgettünk válságról, médiáról, filmekről
Oxfordban tanult, mégis a Babeş– Bolyai Tudományegyetem jelentette Vincze Hanna Orsolya számára azt az életpályát, amiben jól érzi magát. Kommunikációtudománnyal foglalkozik, néha még a népszerű sorozatokra is szakemberként reflektál. Két kislánya mellett, lopott óráiban úszik, olvas, és olykor belealszik a filmnézésbe. Szerinte nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett magyar–angol szakon, utána történelemtudománnyal foglalkozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), jelenleg pedig kommunikációt tanít a BBTE-n. A történelemtudomány a múltat vizsgálja, visszafele tekint, a kommunikációtudomány ezzel szemben viszonylag új szakterület és inkább előre néz. Hogyan fér meg egymás mellett ez a kettősség?
– Ezt szokás nem lineáris karriernek nevezni. Az én esetemben igazából ez csak látszat, a pályaválasztásomban van egy folytonosság. Az egyetemen régi szövegekkel foglalkoztam és ezek tanulmányozását folytattam a doktori iskolában a Közép-európai Egyetemen. Mindig is érdekelt, hogy a szövegeknek mi a helye a valóságban. A bölcsészkaron a tanulmányozott szövegek kapcsán az érdekelt, hogy milyen kontextusban, milyen céllal, milyen társadalmi valóságban, milyen beszélők közötti interakciókban születtek, mit jlentenek, mi a közük a politikai valósághoz.
Így kezdett el foglalkoztatni a kommunikációtudomány, ugyanis ezeknek a nagy kérdéseknek az újragondolását ma tulajdonképpen a kommunikációtudomány végzi. Hogy a szövegekben és a szimbolikus tartalmak egymás közötti cseréjében milyen tudás jön létre a világról, hogy milyen képeket, milyen értelmezéseket forgalmazunk, ezeket a kérdéseket ma leggyakrabban a kommunikációtudománnyal foglalkozók teszik fel. De ugyanilyen kérdéseket fel lehet tenni a történettudományban, például a politikai nyelvek elemzéseként, amivel a disszertációmban foglalkoztam, vagy az irodalomtudományban, különösen a kora modernkor tanulmányozásában.
"Szeretem a szavakat tenni-venni"
– Honnan jön a szöveg szeretete?
– Bármilyen területtel kezdtem foglalkozni, bármilyen kutatási kérdést fogalmaztam meg, a végeredmény mindig az lett, hogy olyan kérdésként fogalmazódott meg, olyan módszertant kerestem hozzá, amely szövegek vizsgálatát feltételezi vagy szövegszerűen vizsgálható. A doktori tanulmányaim alatt is politikai nyelvek vizsgálatával foglalkoztam, foglalkoztunk, amelyek mind szövegszerű vizsgálatok voltak. A kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos szavaknak, bizonyos kijelentéseknek, bizonyos beszédmódoknak egy adott politikai vagy beszélő közösségben mi a tétje, milyen jelentései vannak a beszélők számára. Mindig szerettem szövegekkel, szavakkal foglalkozni, a szavakat tenni-venni, továbbá mindig érdekelt, hogy mások mit tesznek a szavakkal.
– Voltak mentorai? Kik formálták a pályáját?
– A középiskolás magyartanáromat, Murvai Évát mindenképpen kiemelném. Azt gondolom, az ember életére a középiskolás tanárai nagy hatással vannak.
Oxfordban volt egy tutorom, Robert J. W. Evans. Ez is egy nagyon sajátos tapasztalat. Az ott működő tutoriális rendszerről mi is szoktunk álmodozni, de sajnos csak a szakkollégiumi programok keretében tudunk valamennyire is közel kerülni ehhez, az oktatásban nem. Oxfordban mindenkinek a munkáját közelről követi egy tutor, akivel egyéni képzési terv, olvasmányok, beszélgetések során gondolkodnak együtt.
– A külföldi tapasztalatok milyen újdonságot hoztak? A kivándorlási trendek ellenére miért jött mégis haza?
– A hazaköltözésem személyes döntés volt. A doktori tanulmányaim végén már a BBTE-n dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez az a karrier, ez az a pálya, amire készülök, amiben jól fogom érezni magam. Nem is volt kérdés, amikor lehetőségem volt versenyvizsgázni a BBTE-re, akkor azt megpróbáltam.
Az egyetem fiatalabb oktatóinak nagy részére igaz, hogy sokan közülük – mint a kora modernkorban – peregrinálnak (vándordiákok külföldi egyetemjárása) szerte külföldi intézményekben, és aztán hazajönnek, ahol próbálják hasznosítani a megszerzett tudást. A külföldi modellek tanulságosak. Fontosak a szakmai kapcsolatok. Ugyanakkor fontos tapasztalat látni az ottani kutatást, az igazán nagy kérdések nagy lélegzetű megfogalmazását. A nagynevű egyetemeken sokkal bátrabban tesznek fel nagy kérdéseket.
Az oktatás szervezésében is hasznos tapasztalatok ezek. Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen lesz az oktatás a jövőben, hogyan lehetne azt személyre szabottabbá tenni, hogy milyen lehetne a tehetséggondozás, hogyan kell a kiemelkedő diákokkal foglalkozni – ezen kérdések megválaszolásában nyilván ezek a tapasztalatok nagyon fontosak.
Válság-karácsonyokról, rendszerváltásról
– Van-e olyan kutatása, ami közel áll a szívéhez?
– 2011–2013 között azzal foglalkoztam, hogy a gazdasági válságnak milyen volt a média-reprezentációja, hogy milyen nyelven tudtunk erről beszélni. Izgalmas volt látni, ahogyan ez a „válság” metafora általános hírkeretté vált. Az történt a romániai médiában 2009–2010 között, hogy ezt a kifejezést a valóság nagyon különböző aspektusaira használtuk: a karácsonyi ünnepek válság-karácsonyok voltak, de a politikai valóságot, az államapparátus, az államigazgatás szükségesnek tűnő reformját is válság-diskurzusokkal lehetett leírni. Arról is beszéltek, hogy milyen jó a válság, mert ennek nyomán befejezhetjük azt az átmenetet, amit még 1989-ben kezdtünk el. Ez azért érdekes, mert a kutatásban azt láttuk, hogy a média-diskurzusnak egy eleme tulajdonképpen a valóság értelmezésének és keretbe helyezésének egy módja, ami generikus hírkeretté tud válni. Ez sajátos ablakot nyit a világra, és a világról való tudásunk egy sajátos formája jön benne létre.
Youtube-ról tájékozódnak a fiatalok
– A kommunikációs technikák elég gyorsan változnak. Hol van ma a kommunikációnak, a médiának a helye a társadalomban?
– Az nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció átalakulóban van. Az internet, különösen a részvételen alapuló új média felületek nagy kihívást jelentenek mind a média mögött álló hagyományos üzleti modellek számára, mind az újságírás, mint hivatás számára. Valamennyien részt veszünk a hírek előállításának, megosztásának, terjesztésének, értelmezésének a folyamatában. A kortárs hírkultúrában a híreknek sajátos, új műfajai jönnek létre.
A fiatal hírfogyasztók egyre nagyobb hányada mondja például azt, hogy a világ dolgairól szatirikus, ironikus formájú, műfajú tartalmak segítségével értesül. Egyre többen mondják, hogy kizárólag online tájékozódnak, hogy például youtube-csatornákat követnek. A hagyományos értelemben vett hírek minthogyha veszítenének a közéleti tudásunk, a világról alkotott tudásunk fölötti monopóliumából. Ugyanakkor a világról és a közéletről való tudásnak új, izgalmasabbnál izgalmasabb formái jönnek létre. Amikor a szakkollégiumi hallgatók témaválasztásait figyeljük, látjuk, hogy milyen újabb és újabb témák érdeklik őket. Újabb és újabb felületeken keresik azt, hogy hol lehet tájékozódni vagy tartalmat megosztani. Ezek olyan változások, amelyek átalakítják az üzleti modellt, de átalakítják a hivatást, a szakmát is.
Ezt belülről igen sokan úgy élik meg – tudjuk beszámolókból, újságírókkal készített interjúkból –, mint egy destabilizáló folyamatot. Ugyanakkor roppant izgalmas az a mód, ahogyan egyre szélesebb közeg vehet részt ebben a folyamatban. Mindezt az árnyoldalaival együtt látjuk: pont azért, mert a tudás forgalmazásában egyre többen vesznek részt, már el kellett volna kezdeni azt a folyamatot, amikor az online-nal kapcsolatos készségeket az iskolában tanítjuk. Ahogy a természeti környezetünkben megtanulunk tájékozódni, ugyanúgy meg kell tanítani a diákokat tájékozódni az online környezetben. El kell sajátítani például azokat a tartalom megosztására vonatkozó etikai normákat, amelyeket hagyományosan az újságíró iskolában tanultak meg a hallgatók. Meg kell tanítani normákat arra vonatkozóan, hogy milyen képeket lehet megosztani a nagy közönséggel, az internet potenciálisan végtelen közösségével. Itt lesznek újabb kihívások a közoktatás, a tanári hivatás, az iskolai curriculum számára is.
– Ha már a tanári hivatásnál tartunk, nőként tapasztalta az „üvegplafon” jelenséget (láthatatlan előrehaladási korlát)?
– Közvetlen módon nem. Nálunk a tanszéken nagyon empatikus és segítő kollegiális háló vesz körül. Volt olyan, hogy az órarend aszerint készült, hogy nekem milyen kötelezettségeim vannak otthon: figyelembe vették, hogy a gyermekeimet ki kell vennem az óvodából, iskolából. Tény, hogy az embernek a családban betöltött szerepe, az élethelyzetek változása átalakítja az időbeosztást, a munkára fordítható időt. Nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Rugalmasságot igényel az intézmény részéről is, de az egyetemi közegben ez megvalósítható.
„Szeretek sorozatokat nézni”
– Mit csinál, amikor éppen nem kutat, nem tanít?
– Kicsi gyermekeim vannak, két kislányom. Ez pillanatnyilag nagyjából teljesen kitölti a nem munkával töltött időnket. Vannak lopott óráim, amikor például a lányom úszótanfolyamra jár, én is elmegyek úszni. Igyekszünk együtt tölteni minél több tartalmas időt.
Nagyon szeretek jó kortárs magyar irodalmat olvasni, de érdekelnek a kortárs populáris jelenségek is. Valószínűleg a szakmámból adódóan, a kortárs kommunikációs jelenségek iránti érdeklődésemnek köszönhetően lelkes fogyasztója vagyok a populáris kultúrának: szeretek sorozatokat nézni, és lelkes olvasója vagyok a kortárs sikerkönyveknek is. Valaki azt mondta, hogyha Dickens ma írna, akkor filmforgatókönyvet írna, nem regényt: szeretek olyan sorozatokat nézni, amik helyenként olyanok, mintha Dickens írta volna a forgatókönyvet. A teljes igazság persze az, hogy néha belealszom a filmekbe.
Nyilván ezeket az ember néha szakmai szemmel nézi. Feltűnik például, hogy a Kártyavár (House of cards) című filmre való utalások hogyan válnak részeivé a kortárs események értelmezésének. Volt, hogy a The Guardian cikke úgy magyarázta el a nem amerikai olvasóközönség számára az amerikai elnökválasztásban történteket, hogy azt a filmben történtekhez hasonlította. Olyan hivatkozási alappá válik így a film, ami a nagyközönség számára is egy működő értelmezési keretet nyújt. Nyilván szatirikus, ironikus formában, de értelmezési kereteket forgalmaznak ezek az új médiumok, ami által a fogyasztók számára értelmezhetővé válik a valóság.
Vincze Hanna Orsolya.
• 1977-ben született Marosvásárhelyen • egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán végezte • 2008-ban szerezte doktori fokozatát a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) • 2005–2006-ban Oxfordban Chevening ösztöndíjas • a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának habilitált egyetemi docense • kutatási területei: kortárs hírkultúra, politikai eszmetörténet
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
Vincze Hanna Orsolyával beszélgettünk válságról, médiáról, filmekről
Oxfordban tanult, mégis a Babeş– Bolyai Tudományegyetem jelentette Vincze Hanna Orsolya számára azt az életpályát, amiben jól érzi magát. Kommunikációtudománnyal foglalkozik, néha még a népszerű sorozatokra is szakemberként reflektál. Két kislánya mellett, lopott óráiban úszik, olvas, és olykor belealszik a filmnézésbe. Szerinte nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett magyar–angol szakon, utána történelemtudománnyal foglalkozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), jelenleg pedig kommunikációt tanít a BBTE-n. A történelemtudomány a múltat vizsgálja, visszafele tekint, a kommunikációtudomány ezzel szemben viszonylag új szakterület és inkább előre néz. Hogyan fér meg egymás mellett ez a kettősség?
– Ezt szokás nem lineáris karriernek nevezni. Az én esetemben igazából ez csak látszat, a pályaválasztásomban van egy folytonosság. Az egyetemen régi szövegekkel foglalkoztam és ezek tanulmányozását folytattam a doktori iskolában a Közép-európai Egyetemen. Mindig is érdekelt, hogy a szövegeknek mi a helye a valóságban. A bölcsészkaron a tanulmányozott szövegek kapcsán az érdekelt, hogy milyen kontextusban, milyen céllal, milyen társadalmi valóságban, milyen beszélők közötti interakciókban születtek, mit jlentenek, mi a közük a politikai valósághoz.
Így kezdett el foglalkoztatni a kommunikációtudomány, ugyanis ezeknek a nagy kérdéseknek az újragondolását ma tulajdonképpen a kommunikációtudomány végzi. Hogy a szövegekben és a szimbolikus tartalmak egymás közötti cseréjében milyen tudás jön létre a világról, hogy milyen képeket, milyen értelmezéseket forgalmazunk, ezeket a kérdéseket ma leggyakrabban a kommunikációtudománnyal foglalkozók teszik fel. De ugyanilyen kérdéseket fel lehet tenni a történettudományban, például a politikai nyelvek elemzéseként, amivel a disszertációmban foglalkoztam, vagy az irodalomtudományban, különösen a kora modernkor tanulmányozásában.
"Szeretem a szavakat tenni-venni"
– Honnan jön a szöveg szeretete?
– Bármilyen területtel kezdtem foglalkozni, bármilyen kutatási kérdést fogalmaztam meg, a végeredmény mindig az lett, hogy olyan kérdésként fogalmazódott meg, olyan módszertant kerestem hozzá, amely szövegek vizsgálatát feltételezi vagy szövegszerűen vizsgálható. A doktori tanulmányaim alatt is politikai nyelvek vizsgálatával foglalkoztam, foglalkoztunk, amelyek mind szövegszerű vizsgálatok voltak. A kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos szavaknak, bizonyos kijelentéseknek, bizonyos beszédmódoknak egy adott politikai vagy beszélő közösségben mi a tétje, milyen jelentései vannak a beszélők számára. Mindig szerettem szövegekkel, szavakkal foglalkozni, a szavakat tenni-venni, továbbá mindig érdekelt, hogy mások mit tesznek a szavakkal.
– Voltak mentorai? Kik formálták a pályáját?
– A középiskolás magyartanáromat, Murvai Évát mindenképpen kiemelném. Azt gondolom, az ember életére a középiskolás tanárai nagy hatással vannak.
Oxfordban volt egy tutorom, Robert J. W. Evans. Ez is egy nagyon sajátos tapasztalat. Az ott működő tutoriális rendszerről mi is szoktunk álmodozni, de sajnos csak a szakkollégiumi programok keretében tudunk valamennyire is közel kerülni ehhez, az oktatásban nem. Oxfordban mindenkinek a munkáját közelről követi egy tutor, akivel egyéni képzési terv, olvasmányok, beszélgetések során gondolkodnak együtt.
– A külföldi tapasztalatok milyen újdonságot hoztak? A kivándorlási trendek ellenére miért jött mégis haza?
– A hazaköltözésem személyes döntés volt. A doktori tanulmányaim végén már a BBTE-n dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez az a karrier, ez az a pálya, amire készülök, amiben jól fogom érezni magam. Nem is volt kérdés, amikor lehetőségem volt versenyvizsgázni a BBTE-re, akkor azt megpróbáltam.
Az egyetem fiatalabb oktatóinak nagy részére igaz, hogy sokan közülük – mint a kora modernkorban – peregrinálnak (vándordiákok külföldi egyetemjárása) szerte külföldi intézményekben, és aztán hazajönnek, ahol próbálják hasznosítani a megszerzett tudást. A külföldi modellek tanulságosak. Fontosak a szakmai kapcsolatok. Ugyanakkor fontos tapasztalat látni az ottani kutatást, az igazán nagy kérdések nagy lélegzetű megfogalmazását. A nagynevű egyetemeken sokkal bátrabban tesznek fel nagy kérdéseket.
Az oktatás szervezésében is hasznos tapasztalatok ezek. Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen lesz az oktatás a jövőben, hogyan lehetne azt személyre szabottabbá tenni, hogy milyen lehetne a tehetséggondozás, hogyan kell a kiemelkedő diákokkal foglalkozni – ezen kérdések megválaszolásában nyilván ezek a tapasztalatok nagyon fontosak.
Válság-karácsonyokról, rendszerváltásról
– Van-e olyan kutatása, ami közel áll a szívéhez?
– 2011–2013 között azzal foglalkoztam, hogy a gazdasági válságnak milyen volt a média-reprezentációja, hogy milyen nyelven tudtunk erről beszélni. Izgalmas volt látni, ahogyan ez a „válság” metafora általános hírkeretté vált. Az történt a romániai médiában 2009–2010 között, hogy ezt a kifejezést a valóság nagyon különböző aspektusaira használtuk: a karácsonyi ünnepek válság-karácsonyok voltak, de a politikai valóságot, az államapparátus, az államigazgatás szükségesnek tűnő reformját is válság-diskurzusokkal lehetett leírni. Arról is beszéltek, hogy milyen jó a válság, mert ennek nyomán befejezhetjük azt az átmenetet, amit még 1989-ben kezdtünk el. Ez azért érdekes, mert a kutatásban azt láttuk, hogy a média-diskurzusnak egy eleme tulajdonképpen a valóság értelmezésének és keretbe helyezésének egy módja, ami generikus hírkeretté tud válni. Ez sajátos ablakot nyit a világra, és a világról való tudásunk egy sajátos formája jön benne létre.
Youtube-ról tájékozódnak a fiatalok
– A kommunikációs technikák elég gyorsan változnak. Hol van ma a kommunikációnak, a médiának a helye a társadalomban?
– Az nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció átalakulóban van. Az internet, különösen a részvételen alapuló új média felületek nagy kihívást jelentenek mind a média mögött álló hagyományos üzleti modellek számára, mind az újságírás, mint hivatás számára. Valamennyien részt veszünk a hírek előállításának, megosztásának, terjesztésének, értelmezésének a folyamatában. A kortárs hírkultúrában a híreknek sajátos, új műfajai jönnek létre.
A fiatal hírfogyasztók egyre nagyobb hányada mondja például azt, hogy a világ dolgairól szatirikus, ironikus formájú, műfajú tartalmak segítségével értesül. Egyre többen mondják, hogy kizárólag online tájékozódnak, hogy például youtube-csatornákat követnek. A hagyományos értelemben vett hírek minthogyha veszítenének a közéleti tudásunk, a világról alkotott tudásunk fölötti monopóliumából. Ugyanakkor a világról és a közéletről való tudásnak új, izgalmasabbnál izgalmasabb formái jönnek létre. Amikor a szakkollégiumi hallgatók témaválasztásait figyeljük, látjuk, hogy milyen újabb és újabb témák érdeklik őket. Újabb és újabb felületeken keresik azt, hogy hol lehet tájékozódni vagy tartalmat megosztani. Ezek olyan változások, amelyek átalakítják az üzleti modellt, de átalakítják a hivatást, a szakmát is.
Ezt belülről igen sokan úgy élik meg – tudjuk beszámolókból, újságírókkal készített interjúkból –, mint egy destabilizáló folyamatot. Ugyanakkor roppant izgalmas az a mód, ahogyan egyre szélesebb közeg vehet részt ebben a folyamatban. Mindezt az árnyoldalaival együtt látjuk: pont azért, mert a tudás forgalmazásában egyre többen vesznek részt, már el kellett volna kezdeni azt a folyamatot, amikor az online-nal kapcsolatos készségeket az iskolában tanítjuk. Ahogy a természeti környezetünkben megtanulunk tájékozódni, ugyanúgy meg kell tanítani a diákokat tájékozódni az online környezetben. El kell sajátítani például azokat a tartalom megosztására vonatkozó etikai normákat, amelyeket hagyományosan az újságíró iskolában tanultak meg a hallgatók. Meg kell tanítani normákat arra vonatkozóan, hogy milyen képeket lehet megosztani a nagy közönséggel, az internet potenciálisan végtelen közösségével. Itt lesznek újabb kihívások a közoktatás, a tanári hivatás, az iskolai curriculum számára is.
– Ha már a tanári hivatásnál tartunk, nőként tapasztalta az „üvegplafon” jelenséget (láthatatlan előrehaladási korlát)?
– Közvetlen módon nem. Nálunk a tanszéken nagyon empatikus és segítő kollegiális háló vesz körül. Volt olyan, hogy az órarend aszerint készült, hogy nekem milyen kötelezettségeim vannak otthon: figyelembe vették, hogy a gyermekeimet ki kell vennem az óvodából, iskolából. Tény, hogy az embernek a családban betöltött szerepe, az élethelyzetek változása átalakítja az időbeosztást, a munkára fordítható időt. Nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Rugalmasságot igényel az intézmény részéről is, de az egyetemi közegben ez megvalósítható.
„Szeretek sorozatokat nézni”
– Mit csinál, amikor éppen nem kutat, nem tanít?
– Kicsi gyermekeim vannak, két kislányom. Ez pillanatnyilag nagyjából teljesen kitölti a nem munkával töltött időnket. Vannak lopott óráim, amikor például a lányom úszótanfolyamra jár, én is elmegyek úszni. Igyekszünk együtt tölteni minél több tartalmas időt.
Nagyon szeretek jó kortárs magyar irodalmat olvasni, de érdekelnek a kortárs populáris jelenségek is. Valószínűleg a szakmámból adódóan, a kortárs kommunikációs jelenségek iránti érdeklődésemnek köszönhetően lelkes fogyasztója vagyok a populáris kultúrának: szeretek sorozatokat nézni, és lelkes olvasója vagyok a kortárs sikerkönyveknek is. Valaki azt mondta, hogyha Dickens ma írna, akkor filmforgatókönyvet írna, nem regényt: szeretek olyan sorozatokat nézni, amik helyenként olyanok, mintha Dickens írta volna a forgatókönyvet. A teljes igazság persze az, hogy néha belealszom a filmekbe.
Nyilván ezeket az ember néha szakmai szemmel nézi. Feltűnik például, hogy a Kártyavár (House of cards) című filmre való utalások hogyan válnak részeivé a kortárs események értelmezésének. Volt, hogy a The Guardian cikke úgy magyarázta el a nem amerikai olvasóközönség számára az amerikai elnökválasztásban történteket, hogy azt a filmben történtekhez hasonlította. Olyan hivatkozási alappá válik így a film, ami a nagyközönség számára is egy működő értelmezési keretet nyújt. Nyilván szatirikus, ironikus formában, de értelmezési kereteket forgalmaznak ezek az új médiumok, ami által a fogyasztók számára értelmezhetővé válik a valóság.
Vincze Hanna Orsolya.
• 1977-ben született Marosvásárhelyen • egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán végezte • 2008-ban szerezte doktori fokozatát a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) • 2005–2006-ban Oxfordban Chevening ösztöndíjas • a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának habilitált egyetemi docense • kutatási területei: kortárs hírkultúra, politikai eszmetörténet
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 26.
Az online környezetünkben is meg kell tanulnunk tájékozódni
Vincze Hanna Orsolyával beszélgettünk válságról, médiáról, filmekről
Oxfordban tanult, mégis a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jelentette Vincze Hanna Orsolya számára azt az életpályát, amiben jól érzi magát. Kommunikációtudománnyal foglalkozik, néha még a népszerű sorozatokra is szakemberként reflektál. Két kislánya mellett, lopott óráiban úszik, olvas, és olykor belealszik a filmnézésbe. Szerinte nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett magyar–angol szakon, utána történelemtudománnyal foglalkozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), jelenleg pedig kommunikációt tanít a BBTE-n. A történelemtudomány a múltat vizsgálja, visszafele tekint, a kommunikációtudomány ezzel szemben viszonylag új szakterület és inkább előre néz. Hogyan fér meg egymás mellett ez a kettősség?
– Ezt szokás nem lineáris karriernek nevezni. Az én esetemben igazából ez csak látszat, a pályaválasztásomban van egy folytonosság. Az egyetemen régi szövegekkel foglalkoztam és ezek tanulmányozását folytattam a doktori iskolában a Közép-európai Egyetemen. Mindig is érdekelt, hogy a szövegeknek mi a helye a valóságban. A bölcsészkaron a tanulmányozott szövegek kapcsán az érdekelt, hogy milyen kontextusban, milyen céllal, milyen társadalmi valóságban, milyen beszélők közötti interakciókban születtek, mit jelentenek, mi a közük a politikai valósághoz.
Így kezdett el foglalkoztatni a kommunikációtudomány, ugyanis ezeknek a nagy kérdéseknek az újragondolását ma tulajdonképpen a kommunikációtudomány végzi. Hogy a szövegekben és a szimbolikus tartalmak egymás közötti cseréjében milyen tudás jön létre a világról, hogy milyen képeket, milyen értelmezéseket forgalmazunk, ezeket a kérdéseket ma leggyakrabban a kommunikációtudománnyal foglalkozók teszik fel. De ugyanilyen kérdéseket fel lehet tenni a történettudományban, például a politikai nyelvek elemzéseként, amivel a disszertációmban foglalkoztam, vagy az irodalomtudományban, különösen a kora modernkor tanulmányozásában.
Szeretem a szavakat tenni-venni
– Honnan jön a szöveg szeretete?
– Bármilyen területtel kezdtem foglalkozni, bármilyen kutatási kérdést fogalmaztam meg, a végeredmény mindig az lett, hogy olyan kérdésként fogalmazódott meg, olyan módszertant kerestem hozzá, amely szövegek vizsgálatát feltételezi vagy szövegszerűen vizsgálható. A doktori tanulmányaim alatt is politikai nyelvek vizsgálatával foglalkoztam, foglalkoztunk, amelyek mind szövegszerű vizsgálatok voltak. A kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos szavaknak, bizonyos kijelentéseknek, bizonyos beszédmódoknak egy adott politikai vagy beszélő közösségben mi a tétje, milyen jelentései vannak a beszélők számára. Mindig szerettem szövegekkel, szavakkal foglalkozni, a szavakat tenni-venni, továbbá mindig érdekelt, hogy mások mit tesznek a szavakkal.
– Voltak mentorai? Kik formálták a pályáját?
- A középiskolás magyartanáromat, Murvai Évát mindenképpen kiemelném. Azt gondolom, az ember életére a középiskolás tanárai nagy hatással vannak.
Oxfordban volt egy tutorom, Robert J. W. Evans. Ez is egy nagyon sajátos tapasztalat. Az ott működő tutoriális rendszerről mi is szoktunk álmodozni, de sajnos csak a szakkollégiumi programok keretében tudunk valamennyire is közel kerülni ehhez, az oktatásban nem. Oxfordban mindenkinek a munkáját közelről követi egy tutor, akivel egyéni képzési terv, olvasmányok, beszélgetések során gondolkodnak együtt.
– A külföldi tapasztalatok milyen újdonságot hoztak? A kivándorlási trendek ellenére miért jött mégis haza?
– A hazaköltözésem személyes döntés volt. A doktori tanulmányaim végén már a BBTE-n dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez az a karrier, ez az a pálya, amire készülök, amiben jól fogom érezni magam. Nem is volt kérdés, amikor lehetőségem volt versenyvizsgázni a BBTE-re, akkor azt megpróbáltam.
Az egyetem fiatalabb oktatóinak nagy részére igaz, hogy sokan közülük – mint a kora modernkorban – peregrinálnak (vándordiákok külföldi egyetemjárása) szerte külföldi intézményekben, és aztán hazajönnek, ahol próbálják hasznosítani a megszerzett tudást. A külföldi modellek tanulságosak. Fontosak a szakmai kapcsolatok. Ugyanakkor fontos tapasztalat látni az ottani kutatást, az igazán nagy kérdések nagy lélegzetű megfogalmazását. A nagynevű egyetemeken sokkal bátrabban tesznek fel nagy kérdéseket.
Az oktatás szervezésében is hasznos tapasztalatok ezek. Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen lesz az oktatás a jövőben, hogyan lehetne azt személyre szabottabbá tenni, hogy milyen lehetne a tehetséggondozás, hogyan kell a kiemelkedő diákokkal foglalkozni – ezen kérdések megválaszolásában nyilván ezek a tapasztalatok nagyon fontosak.
Válság-karácsonyokról, rendszerváltásról
– Van-e olyan kutatása, ami közel áll a szívéhez?
– 2011–2013 között azzal foglalkoztam, hogy a gazdasági válságnak milyen volt a média-reprezentációja, hogy milyen nyelven tudtunk erről beszélni. Izgalmas volt látni, ahogyan ez a „válság” metafora általános hírkeretté vált. Az történt a romániai médiában 2009–2010 között, hogy ezt a kifejezést a valóság nagyon különböző aspektusaira használtuk: a karácsonyi ünnepek válság-karácsonyok voltak, de a politikai valóságot, az államapparátus, az államigazgatás szükségesnek tűnő reformját is válság-diskurzusokkal lehetett leírni. Arról is beszéltek, hogy milyen jó a válság, mert ennek nyomán befejezhetjük azt az átmenetet, amit még 1989-ben kezdtünk el. Ez azért érdekes, mert a kutatásban azt láttuk, hogy a média-diskurzusnak egy eleme tulajdonképpen a valóság értelmezésének és keretbe helyezésének egy módja, ami generikus hírkeretté tud válni. Ez sajátos ablakot nyit a világra, és a világról való tudásunk egy sajátos formája jön benne létre.
Youtube-ról tájékozódnak a fiatalok
– A kommunikációs technikák elég gyorsan változnak. Hol van ma a kommunikációnak, a médiának a helye a társadalomban?
– Az nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció átalakulóban van. Az internet, különösen a részvételen alapuló új média felületek nagy kihívást jelentenek mind a média mögött álló hagyományos üzleti modellek számára, mind az újságírás, mint hivatás számára. Valamennyien részt veszünk a hírek előállításának, megosztásának, terjesztésének, értelmezésének a folyamatában. A kortárs hírkultúrában a híreknek sajátos, új műfajai jönnek létre.
A fiatal hírfogyasztók egyre nagyobb hányada mondja például azt, hogy a világ dolgairól szatirikus, ironikus formájú, műfajú tartalmak segítségével értesül. Egyre többen mondják, hogy kizárólag online tájékozódnak, hogy például youtube-csatornákat követnek. A hagyományos értelemben vett hírek minthogyha veszítenének a közéleti tudásunk, a világról alkotott tudásunk fölötti monopóliumából. Ugyanakkor a világról és a közéletről való tudásnak új, izgalmasabbnál izgalmasabb formái jönnek létre. Amikor a szakkollégiumi hallgatók témaválasztásait figyeljük, látjuk, hogy milyen újabb és újabb témák érdeklik őket. Újabb és újabb felületeken keresik azt, hogy hol lehet tájékozódni vagy tartalmat megosztani. Ezek olyan változások, amelyek átalakítják az üzleti modellt, de átalakítják a hivatást, a szakmát is.
Ezt belülről igen sokan úgy élik meg – tudjuk beszámolókból, újságírókkal készített interjúkból –, mint egy destabilizáló folyamatot. Ugyanakkor roppant izgalmas az a mód, ahogyan egyre szélesebb közeg vehet részt ebben a folyamatban. Mindezt az árnyoldalaival együtt látjuk: pont azért, mert a tudás forgalmazásában egyre többen vesznek részt, már el kellett volna kezdeni azt a folyamatot, amikor az online-nal kapcsolatos készségeket az iskolában tanítjuk. Ahogy a természeti környezetünkben megtanulunk tájékozódni, ugyanúgy meg kell tanítani a diákokat tájékozódni az online környezetben. El kell sajátítani például azokat a tartalom megosztására vonatkozó etikai normákat, amelyeket hagyományosan az újságíró iskolában tanultak meg a hallgatók. Meg kell tanítani normákat arra vonatkozóan, hogy milyen képeket lehet megosztani a nagy közönséggel, az internet potenciálisan végtelen közösségével. Itt lesznek újabb kihívások a közoktatás, a tanári hivatás, az iskolai curriculum számára is.
– Ha már a tanári hivatásnál tartunk, nőként tapasztalta az „üvegplafon” jelenséget (láthatatlan előrehaladási korlát)?
– Közvetlen módon nem. Nálunk a tanszéken nagyon empatikus és segítő kollegiális háló vesz körül. Volt olyan, hogy az órarend aszerint készült, hogy nekem milyen kötelezettségeim vannak otthon: figyelembe vették, hogy a gyermekeimet ki kell vennem az óvodából, iskolából. Tény, hogy az embernek a családban betöltött szerepe, az élethelyzetek változása átalakítja az időbeosztást, a munkára fordítható időt. Nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Rugalmasságot igényel az intézmény részéről is, de az egyetemi közegben ez megvalósítható.
„Szeretek sorozatokat nézni”
– Mit csinál, amikor éppen nem kutat, nem tanít?
– Kicsi gyermekeim vannak, két kislányom. Ez pillanatnyilag nagyjából teljesen kitölti a nem munkával töltött időnket. Vannak lopott óráim, amikor például a lányom úszótanfolyamra jár, én is elmegyek úszni. Igyekszünk együtt tölteni minél több tartalmas időt.
Nagyon szeretek jó kortárs magyar irodalmat olvasni, de érdekelnek a kortárs populáris jelenségek is. Valószínűleg a szakmámból adódóan, a kortárs kommunikációs jelenségek iránti érdeklődésemnek köszönhetően lelkes fogyasztója vagyok a populáris kultúrának: szeretek sorozatokat nézni, és lelkes olvasója vagyok a kortárs sikerkönyveknek is. Valaki azt mondta, hogyha Dickens ma írna, akkor filmforgatókönyvet írna, nem regényt: szeretek olyan sorozatokat nézni, amik helyenként olyanok, mintha Dickens írta volna a forgatókönyvet. A teljes igazság persze az, hogy néha belealszom a filmekbe.
Nyilván ezeket az ember néha szakmai szemmel nézi. Feltűnik például, hogy a Kártyavár (House of cards) című filmre való utalások hogyan válnak részeivé a kortárs események értelmezésének. Volt, hogy a The Guardian cikke úgy magyarázta el a nem amerikai olvasóközönség számára az amerikai elnökválasztásban történteket, hogy azt a filmben történtekhez hasonlította. Olyan hivatkozási alappá válik így a film, ami a nagyközönség számára is egy működő értelmezési keretet nyújt. Nyilván szatirikus, ironikus formában, de értelmezési kereteket forgalmaznak ezek az új médiumok, ami által a fogyasztók számára értelmezhetővé válik a valóság.
Vincze Hanna Orsolya
• 1977-ben született Marosvásárhelyen
• egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán végezte
• 2008-ban szerezte doktori fokozatát a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU)
• 2005–2006-ban Oxfordban Chevening ösztöndíjas
• a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának habilitált egyetemi docense • kutatási területei: kortárs hírkultúra, politikai eszmetörténet
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD Szabadság (Kolozsvár)
Vincze Hanna Orsolyával beszélgettünk válságról, médiáról, filmekről
Oxfordban tanult, mégis a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jelentette Vincze Hanna Orsolya számára azt az életpályát, amiben jól érzi magát. Kommunikációtudománnyal foglalkozik, néha még a népszerű sorozatokra is szakemberként reflektál. Két kislánya mellett, lopott óráiban úszik, olvas, és olykor belealszik a filmnézésbe. Szerinte nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett magyar–angol szakon, utána történelemtudománnyal foglalkozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), jelenleg pedig kommunikációt tanít a BBTE-n. A történelemtudomány a múltat vizsgálja, visszafele tekint, a kommunikációtudomány ezzel szemben viszonylag új szakterület és inkább előre néz. Hogyan fér meg egymás mellett ez a kettősség?
– Ezt szokás nem lineáris karriernek nevezni. Az én esetemben igazából ez csak látszat, a pályaválasztásomban van egy folytonosság. Az egyetemen régi szövegekkel foglalkoztam és ezek tanulmányozását folytattam a doktori iskolában a Közép-európai Egyetemen. Mindig is érdekelt, hogy a szövegeknek mi a helye a valóságban. A bölcsészkaron a tanulmányozott szövegek kapcsán az érdekelt, hogy milyen kontextusban, milyen céllal, milyen társadalmi valóságban, milyen beszélők közötti interakciókban születtek, mit jelentenek, mi a közük a politikai valósághoz.
Így kezdett el foglalkoztatni a kommunikációtudomány, ugyanis ezeknek a nagy kérdéseknek az újragondolását ma tulajdonképpen a kommunikációtudomány végzi. Hogy a szövegekben és a szimbolikus tartalmak egymás közötti cseréjében milyen tudás jön létre a világról, hogy milyen képeket, milyen értelmezéseket forgalmazunk, ezeket a kérdéseket ma leggyakrabban a kommunikációtudománnyal foglalkozók teszik fel. De ugyanilyen kérdéseket fel lehet tenni a történettudományban, például a politikai nyelvek elemzéseként, amivel a disszertációmban foglalkoztam, vagy az irodalomtudományban, különösen a kora modernkor tanulmányozásában.
Szeretem a szavakat tenni-venni
– Honnan jön a szöveg szeretete?
– Bármilyen területtel kezdtem foglalkozni, bármilyen kutatási kérdést fogalmaztam meg, a végeredmény mindig az lett, hogy olyan kérdésként fogalmazódott meg, olyan módszertant kerestem hozzá, amely szövegek vizsgálatát feltételezi vagy szövegszerűen vizsgálható. A doktori tanulmányaim alatt is politikai nyelvek vizsgálatával foglalkoztam, foglalkoztunk, amelyek mind szövegszerű vizsgálatok voltak. A kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos szavaknak, bizonyos kijelentéseknek, bizonyos beszédmódoknak egy adott politikai vagy beszélő közösségben mi a tétje, milyen jelentései vannak a beszélők számára. Mindig szerettem szövegekkel, szavakkal foglalkozni, a szavakat tenni-venni, továbbá mindig érdekelt, hogy mások mit tesznek a szavakkal.
– Voltak mentorai? Kik formálták a pályáját?
- A középiskolás magyartanáromat, Murvai Évát mindenképpen kiemelném. Azt gondolom, az ember életére a középiskolás tanárai nagy hatással vannak.
Oxfordban volt egy tutorom, Robert J. W. Evans. Ez is egy nagyon sajátos tapasztalat. Az ott működő tutoriális rendszerről mi is szoktunk álmodozni, de sajnos csak a szakkollégiumi programok keretében tudunk valamennyire is közel kerülni ehhez, az oktatásban nem. Oxfordban mindenkinek a munkáját közelről követi egy tutor, akivel egyéni képzési terv, olvasmányok, beszélgetések során gondolkodnak együtt.
– A külföldi tapasztalatok milyen újdonságot hoztak? A kivándorlási trendek ellenére miért jött mégis haza?
– A hazaköltözésem személyes döntés volt. A doktori tanulmányaim végén már a BBTE-n dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez az a karrier, ez az a pálya, amire készülök, amiben jól fogom érezni magam. Nem is volt kérdés, amikor lehetőségem volt versenyvizsgázni a BBTE-re, akkor azt megpróbáltam.
Az egyetem fiatalabb oktatóinak nagy részére igaz, hogy sokan közülük – mint a kora modernkorban – peregrinálnak (vándordiákok külföldi egyetemjárása) szerte külföldi intézményekben, és aztán hazajönnek, ahol próbálják hasznosítani a megszerzett tudást. A külföldi modellek tanulságosak. Fontosak a szakmai kapcsolatok. Ugyanakkor fontos tapasztalat látni az ottani kutatást, az igazán nagy kérdések nagy lélegzetű megfogalmazását. A nagynevű egyetemeken sokkal bátrabban tesznek fel nagy kérdéseket.
Az oktatás szervezésében is hasznos tapasztalatok ezek. Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen lesz az oktatás a jövőben, hogyan lehetne azt személyre szabottabbá tenni, hogy milyen lehetne a tehetséggondozás, hogyan kell a kiemelkedő diákokkal foglalkozni – ezen kérdések megválaszolásában nyilván ezek a tapasztalatok nagyon fontosak.
Válság-karácsonyokról, rendszerváltásról
– Van-e olyan kutatása, ami közel áll a szívéhez?
– 2011–2013 között azzal foglalkoztam, hogy a gazdasági válságnak milyen volt a média-reprezentációja, hogy milyen nyelven tudtunk erről beszélni. Izgalmas volt látni, ahogyan ez a „válság” metafora általános hírkeretté vált. Az történt a romániai médiában 2009–2010 között, hogy ezt a kifejezést a valóság nagyon különböző aspektusaira használtuk: a karácsonyi ünnepek válság-karácsonyok voltak, de a politikai valóságot, az államapparátus, az államigazgatás szükségesnek tűnő reformját is válság-diskurzusokkal lehetett leírni. Arról is beszéltek, hogy milyen jó a válság, mert ennek nyomán befejezhetjük azt az átmenetet, amit még 1989-ben kezdtünk el. Ez azért érdekes, mert a kutatásban azt láttuk, hogy a média-diskurzusnak egy eleme tulajdonképpen a valóság értelmezésének és keretbe helyezésének egy módja, ami generikus hírkeretté tud válni. Ez sajátos ablakot nyit a világra, és a világról való tudásunk egy sajátos formája jön benne létre.
Youtube-ról tájékozódnak a fiatalok
– A kommunikációs technikák elég gyorsan változnak. Hol van ma a kommunikációnak, a médiának a helye a társadalomban?
– Az nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció átalakulóban van. Az internet, különösen a részvételen alapuló új média felületek nagy kihívást jelentenek mind a média mögött álló hagyományos üzleti modellek számára, mind az újságírás, mint hivatás számára. Valamennyien részt veszünk a hírek előállításának, megosztásának, terjesztésének, értelmezésének a folyamatában. A kortárs hírkultúrában a híreknek sajátos, új műfajai jönnek létre.
A fiatal hírfogyasztók egyre nagyobb hányada mondja például azt, hogy a világ dolgairól szatirikus, ironikus formájú, műfajú tartalmak segítségével értesül. Egyre többen mondják, hogy kizárólag online tájékozódnak, hogy például youtube-csatornákat követnek. A hagyományos értelemben vett hírek minthogyha veszítenének a közéleti tudásunk, a világról alkotott tudásunk fölötti monopóliumából. Ugyanakkor a világról és a közéletről való tudásnak új, izgalmasabbnál izgalmasabb formái jönnek létre. Amikor a szakkollégiumi hallgatók témaválasztásait figyeljük, látjuk, hogy milyen újabb és újabb témák érdeklik őket. Újabb és újabb felületeken keresik azt, hogy hol lehet tájékozódni vagy tartalmat megosztani. Ezek olyan változások, amelyek átalakítják az üzleti modellt, de átalakítják a hivatást, a szakmát is.
Ezt belülről igen sokan úgy élik meg – tudjuk beszámolókból, újságírókkal készített interjúkból –, mint egy destabilizáló folyamatot. Ugyanakkor roppant izgalmas az a mód, ahogyan egyre szélesebb közeg vehet részt ebben a folyamatban. Mindezt az árnyoldalaival együtt látjuk: pont azért, mert a tudás forgalmazásában egyre többen vesznek részt, már el kellett volna kezdeni azt a folyamatot, amikor az online-nal kapcsolatos készségeket az iskolában tanítjuk. Ahogy a természeti környezetünkben megtanulunk tájékozódni, ugyanúgy meg kell tanítani a diákokat tájékozódni az online környezetben. El kell sajátítani például azokat a tartalom megosztására vonatkozó etikai normákat, amelyeket hagyományosan az újságíró iskolában tanultak meg a hallgatók. Meg kell tanítani normákat arra vonatkozóan, hogy milyen képeket lehet megosztani a nagy közönséggel, az internet potenciálisan végtelen közösségével. Itt lesznek újabb kihívások a közoktatás, a tanári hivatás, az iskolai curriculum számára is.
– Ha már a tanári hivatásnál tartunk, nőként tapasztalta az „üvegplafon” jelenséget (láthatatlan előrehaladási korlát)?
– Közvetlen módon nem. Nálunk a tanszéken nagyon empatikus és segítő kollegiális háló vesz körül. Volt olyan, hogy az órarend aszerint készült, hogy nekem milyen kötelezettségeim vannak otthon: figyelembe vették, hogy a gyermekeimet ki kell vennem az óvodából, iskolából. Tény, hogy az embernek a családban betöltött szerepe, az élethelyzetek változása átalakítja az időbeosztást, a munkára fordítható időt. Nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Rugalmasságot igényel az intézmény részéről is, de az egyetemi közegben ez megvalósítható.
„Szeretek sorozatokat nézni”
– Mit csinál, amikor éppen nem kutat, nem tanít?
– Kicsi gyermekeim vannak, két kislányom. Ez pillanatnyilag nagyjából teljesen kitölti a nem munkával töltött időnket. Vannak lopott óráim, amikor például a lányom úszótanfolyamra jár, én is elmegyek úszni. Igyekszünk együtt tölteni minél több tartalmas időt.
Nagyon szeretek jó kortárs magyar irodalmat olvasni, de érdekelnek a kortárs populáris jelenségek is. Valószínűleg a szakmámból adódóan, a kortárs kommunikációs jelenségek iránti érdeklődésemnek köszönhetően lelkes fogyasztója vagyok a populáris kultúrának: szeretek sorozatokat nézni, és lelkes olvasója vagyok a kortárs sikerkönyveknek is. Valaki azt mondta, hogyha Dickens ma írna, akkor filmforgatókönyvet írna, nem regényt: szeretek olyan sorozatokat nézni, amik helyenként olyanok, mintha Dickens írta volna a forgatókönyvet. A teljes igazság persze az, hogy néha belealszom a filmekbe.
Nyilván ezeket az ember néha szakmai szemmel nézi. Feltűnik például, hogy a Kártyavár (House of cards) című filmre való utalások hogyan válnak részeivé a kortárs események értelmezésének. Volt, hogy a The Guardian cikke úgy magyarázta el a nem amerikai olvasóközönség számára az amerikai elnökválasztásban történteket, hogy azt a filmben történtekhez hasonlította. Olyan hivatkozási alappá válik így a film, ami a nagyközönség számára is egy működő értelmezési keretet nyújt. Nyilván szatirikus, ironikus formában, de értelmezési kereteket forgalmaznak ezek az új médiumok, ami által a fogyasztók számára értelmezhetővé válik a valóság.
Vincze Hanna Orsolya
• 1977-ben született Marosvásárhelyen
• egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán végezte
• 2008-ban szerezte doktori fokozatát a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU)
• 2005–2006-ban Oxfordban Chevening ösztöndíjas
• a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának habilitált egyetemi docense • kutatási területei: kortárs hírkultúra, politikai eszmetörténet
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 5.
Kitüntetésben részesül a BBTE néhány hallgatója és oktatója
Kitüntetésben részesíti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem azokat a diákokat és oktatóikat, akik első díjban részesültek a Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK).
Pro Scientia Aranyéremben részesül Lingvay Mónika, a BBTE fizika szakos mesteris hallgatója, aki az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójában mutatott be dolgozatot. Pro Scientia Aranyéremre pályázhattak azon egyetemi hallgatók akik első díjban részesültek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK).
OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia
Ülésezett a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság. Az idei évben összesen 313 pályázat érkezett. Első körben a szakmai bizottságok választották ki ezek alapján a tudományterületileg legjobb öt-öt hallgatót. A Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság döntésének megfelelően közülük összesen 45-en Pro Scientia Aranyérmet, ketten Pro Arte Aranyérmet kapnak.
Mestertanár Aranyéremben részesül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem három oktatója, akiket az egyetem felterjesztett az Országos Tudományos Diákköri Tanácshoz:
Ruprecht Eszter egyetemi docens, Biológia és Geológia Kar (OTDK Biológia szekció)
Vincze Hanna Orsolya egyetemi docens, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar (OTDK Társadalomtudományi szekció)
T. Szabó Levente egyetemi docens, Bölcsészettudományi Kar (OTDK Humán Tudományi szekció)
Mestertanár Aranyérmet kapnak azok az oktatók, akik legalább 10 éve foglalkoznak tehetséggondozással és hallgatóik sikeresen szerepeltek az OTDK-n.
A Pro Scientia Aranyérmeket és a Mestertanár Aranyérmeket 2017 novemberében adják át az Országos Tudományos Diákköri Tanács XXXIII. OTDK-t lezáró ünnepi ülésén, a Magyar Tudományos Akadémián.
A 2017. március 23–április 22. között zajlott Országos Tudományos Diákköri Konferencián a BBTE számos hallgatója díjban részesült. maszol.ro
Kitüntetésben részesíti a Babeș–Bolyai Tudományegyetem azokat a diákokat és oktatóikat, akik első díjban részesültek a Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK).
Pro Scientia Aranyéremben részesül Lingvay Mónika, a BBTE fizika szakos mesteris hallgatója, aki az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójában mutatott be dolgozatot. Pro Scientia Aranyéremre pályázhattak azon egyetemi hallgatók akik első díjban részesültek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK).
OTDK - Országos Tudományos Diákköri Konferencia
Ülésezett a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság. Az idei évben összesen 313 pályázat érkezett. Első körben a szakmai bizottságok választották ki ezek alapján a tudományterületileg legjobb öt-öt hallgatót. A Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság döntésének megfelelően közülük összesen 45-en Pro Scientia Aranyérmet, ketten Pro Arte Aranyérmet kapnak.
Mestertanár Aranyéremben részesül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem három oktatója, akiket az egyetem felterjesztett az Országos Tudományos Diákköri Tanácshoz:
Ruprecht Eszter egyetemi docens, Biológia és Geológia Kar (OTDK Biológia szekció)
Vincze Hanna Orsolya egyetemi docens, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar (OTDK Társadalomtudományi szekció)
T. Szabó Levente egyetemi docens, Bölcsészettudományi Kar (OTDK Humán Tudományi szekció)
Mestertanár Aranyérmet kapnak azok az oktatók, akik legalább 10 éve foglalkoznak tehetséggondozással és hallgatóik sikeresen szerepeltek az OTDK-n.
A Pro Scientia Aranyérmeket és a Mestertanár Aranyérmeket 2017 novemberében adják át az Országos Tudományos Diákköri Tanács XXXIII. OTDK-t lezáró ünnepi ülésén, a Magyar Tudományos Akadémián.
A 2017. március 23–április 22. között zajlott Országos Tudományos Diákköri Konferencián a BBTE számos hallgatója díjban részesült. maszol.ro