Tízéves terv a magyar nyelvű oktatás felszámolására
"Különleges fontosságot adtam Románia történelmének és földrajzának, ugyanúgy, mint a román nyelvnek, mivel ez az ország egységes ország kell legyen."
Dr. Constantin Angelescu, 1931
Románia kétévi semlegesség után érte el az Erdélyre vonatkozó biztos ígéreteket az antant hatalmak részéről. Az 1916. augusztus 17-én Párizsban aláírt titkos szerződés szerint a román-magyar határ jórészt a Tisza mentén húzódott volna. A román különbékével a titkos szerződés érvényét veszti, de a Párizsban tárgyaló román diplomaták kiharcolják a ma is érvényben levő nyugati határokat. Mivel az új határok nem követték a pontos etnikai határokat, jelentős számú, az állam nyelvét nem beszélő kisebbség került Romániához. A Trianon utáni politikusok számára elsőrendű nemzeti érdekké vált az új határok állandósítása az egységes nemzetállam megteremtésével. Ennek megvalósítását a nagyszámú kisebbség, elsősorban a másfél milliós magyarságnak a többségi nemzetbe való beolvasztásában látták.
Erdélyben mindjárt a román csapatok megjelenése után a megyék új prefektusai sorra cserélték le a hivatalok, intézmények magyar vezetőit, egyre alacsonyabb beosztású tisztviselőkre kerítve sort. Végül már a legalacsonyabb rangú állami alkalmazottak esetén is megkövetelték a román nyelvvizsgát. A hivatalokban csak románul volt szabad megszólalni, lehetetlenné téve az ügyintézést a román nyelvet nem ismerő erdélyi magyaroknak.
Párhuzamosan a magyar nemzetiségűeknek az állami intézményekből való eltávolításával mindent megtettek az erdélyi magyarság gazdasági erejének csökkentéséért. Ezt a célt szolgálta az 1921-es földreform is. A magyaroktól és a zsidóktól kisajátított földterületeket román nemzetiségűek kapták. A magyar többségű váro-sok központjaiban, a helységek földterületein ortodox katedrálisok épültek.
Román oktatási nyelvűvé tették a magyar állami iskolákat, párhuzamosan a felekezeti iskolák működésének megnehezítésével. Felszámolták a magyar középfokú állami iskolákat, megszűnt a magyar nyelvű egyetemi oktatás. A magyar történelmi egyházak földterületeinek kisajátításával lehetetlenné tették ezek és az általuk fenntartott felekezeti iskolák működését.
A Constantin Angelescu oktatási miniszter nevével fémjelzett, 1924. július 24-i királyi rendeletben kiadott és a július 26-i Hivatalos Közlönyben megjelent oktatási törvényt a román iskolatörténet egyik legkimagaslóbb teljesítményének tekintik. Nekünk, nemzetiségieknek viszont történelmünk egyik legsötétebb korszakát eredményezte, ugyanis az egységes nemzetállam megvalósításának fő eszközét a magyar oktatási nyelvű iskolahálózat felszámolásában és a felnövekvő nemzedékek román állami iskolákban való nevelésében látták.
A több évszázados múlttal rendelkező felekezeti iskolák önállóságának a megszüntetését, majd végleges felszámolását célozta az 1925. december 22-én kiadott, a magániskolák működését szabályozó törvény. A 39. törvénycikk alapján a nemzetiségi iskolákban a harmadik osztálytól kötelező a román nyelv oktatása. Emellett elrendelik Románia történelmének és földrajzának az ország nyelvén való tanítását. Ez önmagában még nem jelentett volna gondot. A román nyelv elsajátításának szükségességét senki sem vitatta. Viszont a törvény az állami tanfelügyelőségek hatásköre alá helyezte a felekezeti iskolákat. A román tanfelügyelő döntötte el, hogy megfelelő-e az épület oktatási célokra. (Ősi iskoláink százai nem kaptak működési engedélyt az épület régiségére hivatkozva, míg Óromániában vígan engedélyezték az udvaron való tanítást is, a megfelelő épület teljes hiánya ellenére.) A felekezeti tanítók kinevezése is a tanfelügyelőségtől függött, elsődleges szempont a tökéletes nyelvtudás volt. Az elemi iskolák végzettjei állami bizottság előtt vizsgáztak. A sikertelen vizsgaeredmények újabb okot jelenthettek az iskola bezárására.
A Sóvidéken is igen nehéz helyzetbe kerültek az állami támogatás nélkül maradt felekezeti iskolák. A korondi unitáriusok felekezeti iskolájának első írásos említése 1635-ből maradt fenn. Mint állami iskolát teszik román tannyelvű iskolává az unitáriusok egykori tantermeit, majd 1924. január 18-án erőszakkal lezáratják és lepecsételik a katolikusok osztálytermeit, arra hivatkozva, hogy állami és felekezeti iskola nem működhet egy fedél alatt. Az atyhai három tantermes felekezeti iskolában 1935-ben létesítenek állami iskolát. Kezdetben a 28 állami iskolás a községházán tanult, majd miután a falu ereje nem engedte meg egy új iskola felépítését, a felekezeti iskola épületét át kellett adniuk az állami iskolának.
Szovátán is nehéznek bizonyult az ősi katolikus felekezeti iskola fenntartása. A kisszámú református közösség által pénzelt felekezeti iskola a fenntartási költségeknek és a tanítói fizetésnek is csak a töredékét volt képes biztosítani. 1921-ben a szükséges 18000 lejből csak 2000-t tudtak a rendelkezésre álló forrásokból összegyűjteni. Szeptember 8-án Vígh Sándor lévitatanító kéri a régi kepe visszaállítását és fizetésképpen gabona biztosítását nélkülöző családjának. A következő évben, 32 évi szolgálat után, a református tanító – számtalan elemi megélhetési gonddal küszködő társához hasonlóan – lemond állásáról és a szakadáti állami iskolába megy tanítani.
Az állami román iskolák létrehozása (új építkezések, a meglévő épületek rendbetétele), fenntartása a községek kötelessége volt, az állam csak a tanítók fizetését biztosította.
(Folytatjuk)
Józsa András. Népújság (Marosvásárhely)