Szeretnénk alapvető céljaiban megváltoztatni a határon túli színházak támogatási rendszerét Az erre a célra rendelkezésre álló összeg ugyanis az utóbbi években nem is annyira a színházak támogatását szolgálta, hanem sokkal inkább a magyarországi színházművészek - főleg rendezők - határon túli megjelenését - nyilatkozta Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára. A minisztériumban úgy határoztak, hogy 60-ról 70 millióra emelik a határon túli magyar színházaknak nyújtott támogatás összegét. Ez a keret három részből áll. Egy 30 milliós összeg a színházak alapvető támogatására szolgál. A másik 30 millió forint kifejezetten produkciós támogatás, amelyre pályázni lehet. Szükséges a klasszikus műveltség fejlesztését szolgáló és a magyar nyelvű drámairodalom támogatása. A harmadik rész /10 millió/ pályázati rendszerben nyújt támogatást közös produkcióknak, másrészt az egyes színházak problémáit orvosolná, például a szabadkai színháznak nincs színészlakása, a sepsiszentgyörgyi színház nem tud megfelelő megélhetést biztosítani a kiemelkedő színészeknek. - A miniszter mellett működő színházművészeti tanács tagjai közé felkérték Vidnyánszky Attilát, a beregszászi színház főrendezőjét. /Maros Gábor. Várhegyi Attila államtitkár határon túli és belüli színházakról. = Népszava, dec. 30., ismertette: Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./

"A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház főrendezője, Vidnyánszky Attila társulata nevében decemberben vette át a Kisebbségért-díjat Orbán Viktortól, majd felkérték, hogy a határon túli magyar színházak képviseletében legyen tagja a magyar kulturális miniszter mellett működő színházművészeti tanácsnak. A Népszava interjút készített vele, azt firtatva, mi is e tanács feladata. Vidnyánszky kifejtette: "A felkérés tartalma és az államtitkár úrral folytatott beszélgetés alapján úgy tűnik, hogy a döntéshozatal előtti konzultáció, a színházakat érintő kérdésekkel - például a finanszírozási ügyekkel - kapcsolatos tanácsadás lesz a feladata. Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy én képviselhetem benne a határon túli társulatokat... Eddig az igazgatók tanácsa - amelyben a határon túli együttesek vezetői, illetve képviselői vettek részt - döntötte el, hogy ki mire mennyit kapjon. Volt egy megkötés, miszerint a támogatás főként vendégjátékokra és még inkább magyarországi vendégművészek honorárium-kiegészítésére fordítható. De a mostani, célirányos finanszírozás bevezetése /mely elsősorban a határon túli és a magyarországi színházak együttműködését, közös produkciók létrehozását támogatja - a szerk./ is érthető, hiszen akkora a szakadék a határon túli és a magyarországi színjátszás feltételei között, hogy nagyon jó, ha kényszerítenek bennünket a kapcsolatok kiépítésére. Másrészt amennyiben szerves részei kívánunk lenni az egységes magyar színjátszásnak, akkor folyamatosan jelen kell lennünk az áramkörben." Ennek "a keretnek a terhére idáig csak magyarországi művészt lehetett fizetni, vagyis ebből a pénzből nem hívhattam meg például egy erdélyi rendezőt. Tavalyelőtt Kisvárdán született meg az ötlet a koprodukciókról, így hozhattuk létre például mi a kassai Tháliával közösen Ford Kár, hogy ká című darabjának előadását. De miután ez a pályázat csak egyszeri összeget jelentett, a produkció életben tartása érdekében újabb és újabb forrásokat kellett felkutatnunk, hiszen miattunk - utazás, szállítás, ott-tartózkodás - Kassán aránytalanul megnövekedtek a költségek. Most viszont van egy új eleme a finanszírozásnak, mégpedig egy 30 milliós keret, amelyet az érintett színházigazgatók szabadon, a saját belátásuk szerint használhatnak fel... Sarkalatos kérdés, hogy ami a rendszerben eddig jó volt, azt ne szüntessük meg! Csak akkor van értelme, hogy én részt vegyek a miniszteri testületben, ha ezt a többi igazgatóval szorosan együttműködve tehetem. Nem is vállalhatom magamra az egyszemélyes döntés ódiumát. A minisztériumnak a határon túli magyar színházak összességével kell együtt dolgoznia." (A Népszava jan. 8-i száma nyomán) /Ami a rendszerben jó volt, azt ne szüntessük meg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./"

"A Hobo Blues Band Vadászat című lemezének koncert-előadása Vidnyánszky Attila rendezésében, a HBB és a Beregszászi Magyar Nemzeti Színház közös produkciójaként négy alkalommal lesz látható a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. "A Vadászat-ban megvalósul a zene, a színház és az irodalom egysége. Elhangzanak Faludy György, Jack Kerouac, Pilinszky János és József Attila versei, a tizenegy beregszászi színész a maga eszközeivel hihetetlenül intenzív előadást hoz létre, miközben ez egy Hobo Blues Band koncert" - nyilatkozta Hobo a koncert-előadásról. /A Vadászat Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"

Jún. 26-án a 16. alkalommal megszervezett kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának díjkiosztó záróünnepségén Életmű-díjjal tüntették ki a 90 éves Senkálszky Endre érdemes művészt, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját, a 65 éve színpadon lévő művészt. A legtöbb díjjal a sepsiszentgyörgyi társulat térhetett haza, őket követte az újvidéki színház. A fődíjat az Újvidéki Színház előadása, A pojáca nyerte el, rendezte Fodor Tamás. Az Illyés Közalapítvány díját két sepsiszentgyörgyi előadás kapta megosztva: A nők iskolája /rendező: Kövesdy István/, és az Antigoné című előadás /rendező: Bocsárdi László/. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bodó Viktor rendezte előadása, a Boldogtalanok nyerte el. Kisvárda város díját a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása, A szarvassá változott fiú kapta, rendező Vidnyánszky Attila. Kisvárda város közönségdíját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadása, a Zárt tárgyalás kapta. /Köllő Katalin: Az újvidéki színház vitte el a pálmát Kisvárdán. Életmű-díjjal tüntették ki Senkálszky Endrét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Zsehránszky István szerint a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása, a Tóték volt az eddigi csúcs a Kisvárdai Fesztiválon. Tipikus fasizmusellenes, és ezen belül a fasizmus magyar változata ellen kihegyezett műnek tekintették a darabot. A Tóték színházi pályafutása a kollektív bűnösség eszméjét és hangulatát táplálta. Valójában Vidnyánszky Attila rendezése nyeri vissza a Tótékat. Vidnyánszky megcsinálja a világháborúban vergődő vidéki magyar világot. Ilyen roncsokat termel minden háború és minden hadviselés. Ilyenné válnak a betolakodók a végtelen orosz pusztán, a vietnámi őserdőben és az iraki sivatagban is. /Zsehránszky István: Kisvárda, XVII. Az őrnagy és a halál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./

Június 12-én volt a Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiváljának díjkiosztó ünnepsége Kisvárdán. A Szabadkai Népszínház társulata vitte haza idén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium fődíját. A szakmai zsűri döntése alapján a vajdasági színház Nyikolaj Koljada Murlin Murlo c. darabjának Hernyák György rendezte előadásáért kapta a másfél millió forintos díjat. Az Illyés Közalapítvány díján a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház osztozott, előbbi Örkény István Tóték című komédiájának Vidnyánszky Attila rendezte előadásáért, a kolozsváriak pedig Georg Büchner Woyzeck című drámájának Mihai Maniutiu által színre vitt produkciójáért kapták a díjat. A zsűri a Temesvári Csiky Gergely Színháznak ítélte Kisvárda város díját, a Kövesdy István által színre vitt Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjáért. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma életműdíjat adományozott Csíky Andrásnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművészének, valamint Hajdú Gézának, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata színművészének. /Köllő Katalin: Életműdíjjal jutalmazták Kisvárdán Csíky Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is ellátogatott június 24-én Kisvárdára, a Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiváljára. Az elnök asszony megtekintette Csehov Három nővérét, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában (rendező Vidnyánszky Attila), valamint a temesvári Csiky Gergely Színház Christian Dietrich Grabbe Don Juan és Faust című produkcióját, Alexander Hausvater rendezésében. Szili Katalin részt vett a szakmai beszélgetésen is, amelyen a kritikusok és az alkotók szoktak gondolatokat cserélni az előző este látott előadásokról. A szakmai klub után a Fesztivál ötletbörze című kötetlen beszélgetésen a szervezők és résztvevők mondták el javaslataikat, ötleteiket. /Köllő Katalin: Szakmai klub a kisvárdai színházi fesztiválon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./ Ötödik napja zajlik Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja. A program sűrűnek mondható, a rendezvény tíz napja alatt harmincnál több előadást zajlik, ezeknek több mint fele versenyelőadás. A fesztivál szakmai fórum, de egyben a határ menti kisváros színházkedvelői számára szervezett színházi seregszemle is. Amivel a Kisvárdán fellépő színházaknak számolniuk kell, az a nem mindig alkalmas játék- és nézőterek. A rendezvénynek – szakmai jelentősége mellett – „nemzetmegtartó” szerepe is van, alkalmas játéktere azonban annál kevesebb. /Bartha Réka: Térgondok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./ Vidnyánszky Attila Három nővér-előadása Oroszország pusztulásának, az új barbárság eluralkodásának apokaliptikus képét nyújtja. Vidnyánszky rendező ezt nagyon erőszakosan akarja megmutatni. Csehov szókimondása azonban más minőségű. A rendező darabokra töri a csodálatosan megkomponált művet, és saját érzése és indulatai szerint rakja újra össze. /Zsehránszky István: Négykezes. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./

Elkezdődtek a kolozsvári Szőcs Géza Liberté 56 című drámájából készülő film próbái. A debreceni Csokonai Színház társulata – Vidnyánszky Attila művészeti vezető rendezésében – rendhagyó módon először filmet készít a műből, és csak a forgatás után kezdődik el a színpadra állítás. A zenés játékot október 20-án mutatják be a Csokonai Színházban. / Filmet forgatnak Szőcs Géza Libertéjéből. = Krónika (Kolozsvár), aug. 9./

Debrecenben a repülőtéren forgatják az 1956-os forradalomról szóló új magyar filmet, a Liberté ’56-ot, amely a szabadságharc sorstragédiáit, hősi helytállásait sűríti száz percbe. A forgatókönyv Szőcs Géza drámája alapján készült Szőcs Géza Liberté ’56 c. kötete az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg Aradon 2006-ban. A Csokonai Színház művészeinek részvételével készülő, Eperjes Károly, Kóti Árpád, Cseh Tamás és Hobo nevével fémjelzett filmet Vidnyánszky Attila rendezi. A filmforgatást követően kezdődnek a Liberté drámaváltozatának próbái Debrecenben, a Csokonai Színházban. Szőcs Géza így vallott munkájáról: “Az egész nemzet okulására írtam, és más nemzetek okulására is. Meg akartam mutatni, hogy a gonosz, bár eluralkodhat, és hatalma tartós is lehet, még sincs más erkölcsös megoldás, mint a lelki megtisztulást, a jó ügyet választani még akkor is, ha a választás az ember életébe kerülhet.” /Új film a forradalomról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./

Az 1956-os magyar szabadságharc ötvenedik évfordulójának alkalmából mutatták be Kolozsváron Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét. A Kolozsvár Társaság és a kolozsvári magyar főkonzulátus által közösen szervezett rendezvény keretében Mészáros Márta filmjén kívül még két hasonló témájú produkció kerül műsorra: Gothár Péter Megáll az idő, illetve Vidnyánszky Attila Liberté című alkotása. /Kiss Bence: ’56 Nagy Imre szemszögéből. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

A Kolozsvár Társaság és a kolozsvári magyar főkonzulátus közös szervezésében az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján filmvetítéssel is emlékeztek a magyar történelem egyik legfontosabb eseményére. A Győzelem (Victoria) moziban Mészáros Márta Temetetlen halott című alkotását, Gothár Péter Megáll az idő c. filmjét, illetve Vidnyánszky Attila Liberté című új filmjét vetítették. A Megáll az időt 1981-ben mutatták be Magyarországon. Akkor nagy port kavart, mivel a szereplők gyakran bírálták a rendszert. /Kiss Bence: Gothár klasszikusa Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

Az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett játékfilm-vetítés harmadik, záró estéjén mutatták be a Liberté című, Szőcs Géza forgatókönyve alapján Vidnyánszky Attila által rendezett produkciót. /Köllő Katalin: Homályos vízió ’56-ról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

Április 2-án, 3-án és 4-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség Örkény Tóték-előadását, Vidnyánszky Attila rendezésében. /Szentgyörgyön a beregszászi magyar színház. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 29./

Két országban, három társulatnál és két nyelven játszik színházat a szatmárnémeti Lőrincz Ágnes színművésznő. Alig pár nappal halála előtt Szabó Magda is látta őt amint Az ajtó című regényének Bereményi Géza által színpadra írt változatában Szeredás Emerencet alakítja. Andrei Mihalache rendezőnek, aki egyben a szatmári román tagozat igazgatója, volt az ötlete, hogy a román társulatban Lőrincz Ágnesre osszák Az öreg hölgy látogatásának címszerepét. Lőrincz Ágnes megjegyezte: nem baj, ha kicsit magyaros-székelyes hangsúllyal beszéli a román nyelvet? A válasz: ettől még jobb, még érdekesebb lehet. Debrecenben Vidnyánszki Attila állította színpadra, az Úri murit, felkérték Lőrincz Ágnest a Cigányasszony szerepére. További debreceni fellépésre is van kilátás. /Sike Lajos: Magyar a román „öreg hölgy”. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./

Június 19-én megkezdődött a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Liliomfi című előadásával, Vidnyánszky Attila rendezésével. Az ünnepélyes megnyitón felolvasták Sólyom László köztársasági elnök üzenetét. „A nemzeti összetartozás, az annak átéléséért napról napra vívott küzdelem jubileumát ünnepeljük ma” – olvasható az államfő üzenetében. Emlékeztetett, az I. Nemzetiségi Színházak Találkozója 1989. június 23–29. között volt Kisvárdán, azóta tizenkilenc találkozót rendeztek. Sólyom László kiemelte, elsősorban nem kulturális fesztivál, „hanem a magyar nemzet határon túli és inneni része egységével és ennek az egységnek a működésével kapcsolatos elgondolások és elvárások találkozása is. ” Hegedüs D. Géza színművész, a MASZK – Országos Színészegyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd elismerő oklevélben részesültek mindazok, akik az évek során részt vettek a fesztivál szervezésében. Bemutatták Darvay Nagy Adrienne A kisvárdai fesztivál című, újabb kötetét, amely „a két évtizedes sikertörténet egyes felvonásait elemzi”. /Köllő Katalin: Kisvárda, huszadszorra. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./

Február 9-én, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátékával kezdetét veszi az Égtájak Iroda Határon túli színházi estek című népszerű sorozatának 22. szezonja. A „Vendégségben Budapesten” 11. évadának tavaszi idényét az évfordulók jegyében állították össze. Az idén 25 éve annak, hogy Bocsárdi László és barátai megalapították Románia első – és a rendszerváltásig egyetlen – alternatív színtársulatát. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió a magyarországi Anger Zsolt színész-rendező által színre-állított Figaro házassága vígjátékkal és a 3 tánc Beckettre című produkcióval jelentkezik. Januárban ünnepelte 35. születésnapját az Újvidéki Színház, amelyet 1974-ben azért alapítottak meg a Vajdaságban, hogy az akkori konzervatív, főként tájoló feladatokkal megbízott Szabadkai Népszínház mellett a délvidéki magyaroknak lehetőséget biztosítsanak másfajta színpadi igényekre, kísérletekre is. Márciusban a teátrum három előadással érkezik: Lorca Bernarda Alba háza című drámája Radoslav Milenkovics vendégrendezésében, Egressy Zoltán Portugálja az igazgató László Sándor színre állításában, a néhány évig Magyarországon élő Gyarmati Kata visszaszerződött Újvidékre: a Hét nap a világ című „játékát” vajdasági barátai vitték a közönség elé, Puskás Zoltán rendezésében. Áprilisban két előadással ünnepelik a Beregszászi Illyés Gyula Színház 15. születésnapját: Vidnyánszky Attila rendezésében Az ember tragédiája és Cervantes Don Quijote című műve Vidovszky György magyarországi vendégrendezésével. 15 éves a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is, amelyet eredetileg a Népszínház időlegesen megszüntetett magyar tagozatát pótolandó hoztak létre. A szabadkai állandó társulat hamarosan újra működhetett, a Kosztolányi pedig a fiatalok kísérleti műhelyévé vált. Májusban, a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek keretében jelentkeznek. /Darvay Nagy Adrienne: Évfordulók idénye. Határon túli színházi estek Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

Az immár ötödik alkalommal megszervezett Shakespeare-fesztivál indítja a Gyulai Várszínház idei évadját, a június 27. és július 12. között. Július 2-án láthatják az érdeklődők az Ahogy tetszik című vígjátékot Vidnyánszky Attila rendezésében, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként. /Kékesdy Beáta: Szerelem és Shakespeare Gyulán. = Krónika (Kolozsvár), jún. 25./

William Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékát mutatják be július 2-án a Gyulai Várszínházban, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás a Gyulai Várszínház, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a debreceni Csokonai Színház és az Égtájak Iroda közös produkciójában valósul meg. /Ahogy tetszik Gyulán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./

Erdélyi művészek a magyar állami kitüntetettek között
Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett Both András díszlet- és jelmeztervező.
Magyarország legfontosabb kitüntetéseit osztották ki tegnap Budapesten a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehették át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői. A kitüntetettek hosszú sorában erdélyi és magyarkanizsai származású művészeket is díjaztak: Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett a szintén erdélyi Both András díszlet- és jelmeztervező, de ugyanebben az elismerésben részesült a magyarkanizsai származású, Franciaországban dolgozó Nagy József Koreográfus, színész, táncművész is.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet a nagyszebeni származású, Budapesten élő Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint a korondi Páll Lajos festő- és grafikusművész, költő, érdemes művész is megkapta. Az erdélyi származású Kovács Apollónia előadóművész, aki 1949–1961 között a nagyváradi színház színésze volt Kossuth-díjban részesült. Kossuth-díjat kapott többek között Földes László Hobo előadóművész, dalszerző is.
Az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend legmagasabb fokozatait Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Babérkoszorú díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vehették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth-nagydíjat idén Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vehette át „a kulturális és művészeti élet jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként”.
Kossuth-díjban részesült Berecz András népdalénekes, mesemondó a magyar néphagyományok ápolásáért, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze hiteles, karakteres színészi alakításaiért, Czakó Gábor József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő gazdag irodalmi és újságírói munkássága elismeréseként. A Hobo néven ismert Földes László az indoklás szerint „a magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadó-művészi tevékenysége, életpályája elismeréseként” kapta meg a díjat.
Ugyancsak Kossuth-díjban részesült Kristóf Ágota író, Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, érdemes művész, Orosz István Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, Reigl Judit festőművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Balázs Béla-díjas animációs és rajzfilmrendező, Sándor György Jászai Mari-díjas előadóművész, Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész és Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező.
Megosztott Kossuth-díjban részesült Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja. A Széchenyi-nagydíjat „világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett munkásságáért” Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának ítélték oda. A tudós az elismerést később veszi át. Széchenyi-díjat vehet át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, Erdei Anna immunbiológus, Inzelt György kémikus, Lénárd László neurobiológus, Sólyom Jenő fizikus és Szörényi László József Attila-díjas irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)

Kárpát–medencei magyar színházak Budapesten
A kárpátaljai magyar nyelvű színház Dekameronjával kezdte meg az idei évadot tegnap a József Attila Színház. Decemberig a közönség találkozhat a csíkszeredai, a kassai és az újvidéki magyar társulat előadásaival is.
Nemcsák Károly igazgató a tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatón elmondta: minden hónapban egy teátrum mutatkozik be az évad első felében a József Attila Színházban, és terveik szerint az egész szezonban folytatják a programot. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, az esemény védnöke örömét fejezte ki, hogy a teátrum felvállalta a határon túli színházakkal a kapcsolat kiépítését, bevonásukat a budapesti kulturális életbe. Szerinte azzal, hogy a József Attila Színház saját műsorfolyamába építve mutatja be ezeket a vendégjátékokat, természetessé, mindennapivá teszi a határon túli színházak jelenlétét Budapesten. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója elmondta: színháza évi nyolc bemutatóval 35–40 ezer nézőt fogad, 160 előadást teljesít. Mint kifejtette, az intenzíven dolgozó színtársulat számára fontos, hogy bemutatkozhasson Budapesten, ezzel bekapcsolódva a magyar színházi életbe. Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgatója arról szólt, hogy új társulat formálása zajlik Kassán, tájoló, folyamatosan utazó színházként működnek negyvenfős társulattal. Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház művészeti titkára elmondta: évente négy bemutatót tartanak, tematikus évadokat hoznak létre. Színháza innovatív repertoárpolitikát folytat, klasszikusok újraértelmezésével is foglalkoznak. Vidnyánszky Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészeti vezetője elmondta: a jövőre húszéves beregszászi színház évente 130–160 előadást játszik. Hozzátette: nem készítenek sok új előadást, de évekig műsoron tartják produkcióikat, mintegy 15 előadással szólítják meg közönségüket folyamatosan. Szólt arról, hogy bemutatóik többsége közös produkcióban készül, és a társulat sokat utazik külföldre, ám a budapesti bemutatkozás mindig kiemelkedő jelentőségű számukra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetpolitikai évértékelő
Nem volt a magyar nemzetpolitika, a magyar nemzeti érdekérvényesítés éve a 2012-es esztendő. Még akkor sem, ha voltak felemelő pillanatai, mint például a két békemenet, amely egyrészt megmutatta mind a nagyvilágnak, mind pedig a Kárpát-medence lakosságának, hogy az Orbán-kormánynak megvan még a belső támogatottsága, hogy a kormány nagyságrenddel nagyobb tömeget tud az utcára szólítani, mint az álbaloldali cirkuszolók.
Nagy előrelépés volt az új választási törvény is, nemcsak és nem elsősorban a regisztráció miatt, hanem azért, mert – függetlenítve a szavazati jogot a lakóhelytől – az Országgyűlés kiterjesztette azt minden magyar állampolgárra, s lehetővé tette, hogy a következő magyar parlament immár a nemzet parlamentje legyen. Így a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás ezentúl nemcsak tetszetős retorikai fordulat lesz, hanem megélt valóság. Örömteli a kulturális szférában, hogy egy szimbolikus intézmény, a magyar Nemzeti Színház élére végre méltó ember került Vidnyánszky Attila személyében Alföldi Róbert helyére, aki blaszfémikus gesztusaival mintha kifejezetten provokálta volna a kormányt idő előtti leváltására. Magyar nemzeti körökben egyfajta világhálós mém annak a jelenetnek a leírása, amelyben magyar katonák Nagy-Magyarország térképére maszturbálnak. Azt se felejtsük: nem sok híja volt, hogy a román diplomácia december elsején a magyar színjátszás szentélyének szánt nemzeti intézményben ünnepelje Magyarország 1918-as megalázását és már akkoron kilátásba helyezett megcsonkítását.
Mindezek dacára a magyar nemzeti érdekérvényesítés egyik leglényegesebb frontján a helyzet nemhogy javult, de rosszabbodott. A nemzeti erők nemhogy egységesültek volna, de minden jel szerint mélyültek közöttük a törésvonalak. Egyik oldalról a Fidesz nemzeti irányzata és a Jobbik között, másrészt Erdélyben az MPP és az EMNP között, továbbá az RMDSZ egyes, nemzeti kérdések iránt nem közömbös politikusai és az EMNP vezetősége között. Mit tesz a pártlogika, a politikai verseny? Mert az mégiscsak abszurd, hogy húsz esztendős barátságok rámehetnek arra, hogy egymást tisztelő és becsülő emberek a történelem vaskényszere nyomán egy politikai árok két oldalára kerülnek. Antal Árpád és Tamás Sándor tétlenül nézik, hogy híveik gyertyát gyújtanak Toró T. Tibor ellopott molinóból kivágott arcképe előtt? A kampányban román veszéllyel riogatnak az EMNP ellenében, majd egyikük matematikai, ténybeli abszurdumokat állít (Orbaiszék kapcsán) a kampány után is alaptalanul vádolva a néppártot? Az MPP volt elnöke arra szólít fel a nemzet televíziójában, hogy az erdélyi magyar választók szavazzanak az RMDSZ-re, s eme iránymutatását megerősíti a jelenlegi elnök, Biró Zsolt is? A minden eddigit alulmúló magyar választási részvétel vélhetőleg nemcsak a rossz idővel magyarázható, hanem azzal is, hogy a tavasszal az MPP-re voksolók jó része nem ment el szavazni. Az EMNP bármennyire szerette volna, és talán alkalmas is lett volna képviseletükre, nem tudta őket megszólítani, vezetőik pedig összevissza beszéltek. (Az EMNP közel egyharmados szavazatnövekedése ugyanakkor minden bizonnyal az MPP-bázis másik részéből adódott, valamint azon területekről érkezett voksoknak volt köszönhető, ahol tavasszal a párt nem indított jelölteket.)
Végül még durvábbá vált a helyzet az anyaországban a Fidesz és a Jobbik között. Utóbbi akkor is támadja immár a kormányt, amikor erre nem lenne oka. A termőföld ügyében zajló pályáztatások körüli visszásságok kifogásolása korrekt, megalapozott és helyes. Hogy rámutatnak a kulturális szférában tapasztalható balliberális pozícióőrzésre, az is helyénvaló. De támadni a választási regisztrációt, amely az első lépés a demokratikus folyamat racionalizálásában, és megnehezíti a befolyásolható, alapvetően érdektelen, informálatlan tömegek érdekalapú urnákhoz citálását, ez bizony a pártlogika győzelme volt az elvek felett. (Ebben az ügyben a frakcióból később okkal és joggal kizárt Lenhardt Balázs adott le elvhű, támogató voksot.) De igazságtalan és visszatetsző az is, hogy immár rutinszerűen veszi egy kalap alá a Jobbik a Fideszt és az MSZP-t. Mert ugyan bizony mikor fogadott volna el az MSZP olyan alkotmányt, amelyben utalás történik a jog folytonosságra és a Szent Korona-tanra? Mikor adott volna állampolgárságot és szavazati jogot a határon kívül szakadt magyarságnak? Mikor támogatta volna a határon túli nemzeti erőket erkölcsileg és politikailag? A kérdések sora folytatható akkor is, ha legutóbb a nem létező náciveszély ellen a Fidesz is együtt tüntetett a hisztériakeltő „baloldali” pártokkal. A Jobbik vélhetően abban bízik, hogy kemény, sokszor igazságtalan retorikájával megnyerheti a nem szavazók, a bizonytalanok egy részét. Ez akár a nemzeti szavazatmaximalizálás irányába is mutathatna. Csakhogy ennek akkor volna értelme, ha közben megmaradna a választások utáni, akár hallgatólagos együttműködés esélye. Mert igaz, hogy most a Fidesz még fölényesen vezet a biztos szavazók körében, de az MSZP kezdi összeszedni magát, s nem tudni, mit hoz a következő másfél év. A magyarság érdeke, hogy a Fidesz óvatosságból vagy külföldi nyomásra ne a „baloldali” pártok irányába orientálódjon, ha netalán nem sikerül abszolút többséget szereznie, hanem a Jobbik irányába. A két párt között dúló, kívülről totálisnak tűnő háború azonban nem ebbe az irányba mutat. Ha volt tanulsága 2012-nek, akkor az az, hogy a nemzetben gondolkodó magyarok csak egymásra számíthatnak – s egy olyan korban, amikor a magyar nemzeti érdekérvényesítésben a szomszédok és a globális világhatalom egyaránt ellenérdekelt, ne testvérharcra fecséreljék erejüket.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A nemzet jövője minden előtt
„A magyarság közös célja, hogy a nemzeti összetartozás legyen a hétköznapok része”; „A magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése”; „Magyarország számára egyformán fontos minden magyar”; „A nemzetpolitika sikertörténet, világméretekben is példátlan”...
„Szó, szó, szó”, idézhetném Hamlet herceg szavait, hallva-olvasva az elmúlt egy-két évben szóban elmondott vagy sajtóban megjelent hangzatos politikusi kijelentéseket, nyilatkozatokat. És itt a legfrissebb, a miniszterelnöki üzenet egyik részlete: „A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az erős anyaország pedig többet tud tenni értük ott, ahol élnek”.
Bár egy ideje egyre aggasztóbb hírek érkeztek a Magyarországon zajló kultúrpolitikai történésekről, nem véleményeztem azokat, csupán személyes megjegyzéseimnek adtam hangot néhányszor a közösségi oldalakon. Sok mindennel nem értettem egyet, annál több dolog bosszantott, mégis azt gondoltam: ha én elvárom, hogy senki ne szóljon bele, ne utasítson bennünket onnan, hogy mit kellene tennünk nekünk, erdélyi magyaroknak itt, hogyan kellene élnünk az életünket, nevelnünk gyermekeinket, irányítanunk intézményeinket, sajtónkat stb., akkor nekem sem ildomos véleményeznem az ottani kulturális-művészeti élet terén jelentkező aggasztó történéseket.
Most azonban nem tudom elhallgatni felháborodásomat. Végignézve ugyanis a március 15-i művészeti díjak listáját, egyetlen határon túli alkotó – színész, író, költő, rendező, képzőművész stb. – nevét sem fedeztem fel! Gyorsan hozzáfűzöm, a témában jártasok kedvéért, hogy a Babérkoszorúval kitüntetett Szőcs Gézát és az Érdemes Művész díjat kapó Szűcs Nelli színművészt nem sorolom ebbe a kategóriába, előbbit nem részletezném, hogy miért, utóbbi pedig a beregszászi magyar színház tagja volt ugyan valamikor, de már évek óta Magyarországon él, annak a debreceni színháznak a tagja, amelyet eddig Vidnyánszky Attila igazgatott, júniustól pedig a budapesti Nemzeti Színház tagjainak sorát gyarapítja majd, legalábbis az új igazgató, Vidnyánszky Attila eddigi nyilatkozatai alapján.
A fentieknek megfelelően tehát, az én értelmezésem szerint, egyetlen egy határon túli művész sem érdemelte meg, hogy az elmúlt években kifejtett alkotómunkáját elismerje az a kormány, amely az összetartozást, a nemzetegyesítést tekinti az egyik legfontosabb célkitűzésének. Nem szolgált rá a díjra egyetlen alkotó sem, nem érdemelte ki senki azt a „dicsőséget”, hogy ne csak a „nemzeti összetartozás hétköznapjain”, hanem a nemzet ünnepnapján is gondoljanak rá, érezze azt, hogy valóban odatartozik ahhoz a bizonyos „határokon átívelő” közösséghez, hogy elismerik azt a művészi munkát, amit – többek között a magyarság megmaradásáért – kifejt. Csak halkan jegyzem meg, hogy még az annyira ócsárolt, „hazaáruló” MSZP-kormányzat sem engedett meg magának ilyen „gesztusokat”, ha tucatjával nem is, de legalább mutatóból kitüntetett egy-két határon túli személyt.
Hát, igen, úgy látom, ez a nemzetpolitika tényleg „sikertörténet, világméretekben is példátlan”. Idejönni, észt osztani, zászlót lengetni, politikai szlogeneket csattogtatni, skandálni a „mindent vissza”, „vesszen Trianon” jelszavakat, székely lobogót kitűzni a magyarországi települések intézményeire, összeborulni a nagy magyar szeretet és összetartozás égisze alatt, ez valóban mind-mind építő jellegű sikertörténet. De díjat adni, érdemeket elismerni, megköszönni, hogy még mindig itt, még mindig „rendületlenül”, még mindig magyarul, hát, az bizony nem hoz semmit a nemzet konyhájára. Csak visz. A díjak értékét kitevő párszázezer forintot. Amit, mondjuk ki lehetett volna gazdálkodni abból a 45,8 millióból, amibe került annak a százhatvanezer levélnek a kiküldése, amelyben Orbán Viktor kifejti, nagy elégtétel, hogy „újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe”.
Hát, kérem szépen, én most beleszóltam. Igaz, nem vagyok az ország új állampolgára, bocsássák meg tehát ezt a merészséget, a nemzet jövője azonban minden előtt. Éljen a magyar szabadság.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár),

Bemutatta a műsortervet és a társulatot Vidnyánszky
A tervek szerint több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A leendő igazgató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 14 új színész érkezik a társulathoz, amelynek jelenlegi 37 tagja közül 17-en maradnak a teátrumnál.
Vidnyánszky Attila elmondta: nehéz időszakon vannak túl, hiszen a szerződtetési folyamat normális körülmények között is megvisel egy társulatot, igazgatóváltás esetében pedig különösen. Az eddigi társulatból Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Farkas Dénes, Fehér Tibor, Martinovics Dorina, Mátyássy Bence, Nagy Mari, Sinkó László, Söptei Andrea, Szarvas József, Szatory Dávid, Tenki Réka, Tompos Kátya, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya és Újvári Zoltán marad a színháznál. Új tagként Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Nagy-Kálózy Eszter, Rácz József, Revicky Gábor, Schnell Ádám, Szűcs Nelli, Tóth Auguszta, Tóth László, Trill Zsolt, Varga József és Földes László Hobo érkezik.
Az új vezető szavai szerint ez a társulatépítés első lépése, a jövőben a színház a budapesti és a kaposvári színművészeti egyetemmel is együttműködik. Közülük kerülnek ki azok a fiatal színészek, akik majd a Nemzeti társulatát gazdagítják – tette hozzá. „Hiszünk abban, hogy a következő korszak megint a színészről fog szólni” – mondta, hozzáfűzve, hogy olyan színházat szeretne létrehozni, ahol a színészek kiteljesedhetnek, mert véleménye szerint a színházi szakma a színészen keresztül fog újra megerősödni.
Elmondta, hogy az első évadban Nagy Anna, Mécs Károly, Voith Ági, Huszárik Kata, Mátray László és Bogdán Zsolt is fellép a színházban. „Szeretnénk, ha kicsit mindenki a magáénak érezné a Nemzeti Színházat” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: szeretné, ha az egész szakmát érintő kérdések megoldásában vezető szerepet vállalna a színház, terveik között szerepel például egy színészi etikai kódex létrehozása is.
Kiemelte: a hagyomány, a korszerűség és a nemzetköziség hármasságát szem előtt tartva állították össze a műsort. A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg az évadot. Május 26-án a Nemzeti Színház új vezetője és a produkció művészei személyesen kezdik el árusítani a jegyeket a Vörösmarty téren.
Novemberben – szintén a leendő igazgató rendezésében – Claudel és Honegger Johanna a máglyán című művéből készül előadás. Januárban Maár Gyula rendezésében Pilinszky János KZ-oratórium című művét mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon.
Februárban Silviu Purcărete Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát állítja színpadra. Ezzel párhuzamosan Galambos Péter rendezésében látható egy Kondor Béla művei alapján születő előadás: a Boldogságtöredék című produkciót egy trilógia harmadik részeként mutatják be, az első két előadást Debrecenben láthatták a nézők. Ezt követően Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra márciusban a János vitézt, amelynek zenéjét Szarka Tamás írja. Tavasszal Viktor Rizsakov rendezésében láthatja a közönség Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét. Andrzej Bubien lengyel rendező pedig Witold Gombrowicz Operett című darabját állítja színpadra. Az évad végén viszik színre Weöres Sándor Psyché című alkotását Vidnyánszky Attila rendezésében. Júliusban a Zsámbéki Színházi Bázissal és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházzal közös produkcióként Zelei Miklós Zoltán újratemetve című művét tűzik műsorra, szintén a leendő igazgató rendezésében.
Május végén derül ki, mi marad műsoron a jelenlegi repertoárból, amelyről az előadások túlnyomó többsége várhatóan lekerül – mondta az új igazgató, hozzáfűzve, hogy ezek pótlására 14, a debreceni és a beregszászi színházból meghívott előadást tűznek műsorra. A Nemzeti programjába építve többek között A szarvassá változott fiú, a Karnyóné, a Mesés férfiak szárnyakkal, a Liliomfi, a Bolha a fülbe és a Scapin furfangjai is látható lesz. A határon túli és a vidéki színházakkal való kapcsolatteremtés is fontos számunkra – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.
Mint mondta, az évad végén, a 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül nemzetközi színházi fesztivált szerveznek a nemzeti színházakra fókuszálva. Kitért arra is: négy, diplomával rendelkező fiatal kaphat kétéves ösztöndíjat a színháztól ősztől, emellett fordítói műhelyt is szerveznek, kiadói programot indítanak, werkkönyvek, tanulmánykötetek, drámák megjelentetésére, Nemzeti Játékszín címmel pedig évi 9 alkalommal megjelenő lapot hoznak létre.
Szabadság (Kolozsvár)

Ünneplő évad kezdődik Szatmáron
Megalapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013/2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évadot azonban nemcsak a kerek évforduló teszi különlegessé, hanem a napokban elkezdett költözés is.
Mivel a színház épületén átfogó felújítási munkálatokba kezdtek, a társulat egy "szocreál" épületben, a szakszervezetek művelődési házában játszik majd a következő két évben. „Tudjuk, hogy a közönségünk nem szereti azt az épületet, de azt reméljük, hogy érzik a felelősséget a színházunk iránt, és továbbra is eljönnek az előadásainkra, hiszen a közönség éltet egy társulatot" – fejtette ki a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón Bessenyei István, a társulat művészeti igazgatója. Hozzátette: a költözés ugyan plusz terheket ró rájuk, de izgalmas lehetőség ugyanakkor, hisz az új helyzet még több munkára sarkallja őket: újabb és újabb élményekkel kell bombázniuk a közönséget ahhoz, hogy a nézőszámot megtartsák.
Az évadterv kapcsán az igazgató elmondta: nagyon sokszínű a kínálat, sok darabot visznek színre, továbbá számos csere- illetve vendégelőadást láthat majd a szatmári közönség. Az évfordulót egyébkén 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség megtekintheti az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.
A Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében.
Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színházépület felújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a szakszervezetek művelődési házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is.
Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre. A már említett, háromnapos 60 éves évforduló ünnepi műsorában szerepel még a budapesti Nemzeti Színház legfrissebb produkciója is, amely Tamási Áron Vitéz lélek című művének alapján készült előadás Vidnyánszky Attila színiigazgató rendezésében.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Szatmári ünnep rokonokkal és vitéz lélekkel
Alapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013–2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi rendezvényekre október 4. és 6. között kerül sor, több mint 20 esztendő után ismét fellép a városban a budapesti Nemzeti Színház társulata is.
Noha az erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdeteit joggal Kolozsvárhoz és Kótsy-Patkó Jánoshoz kötik, Szatmárnémeti is jelentős hagyományokkal rendelkezik e téren. 1790-ben már vándorkomédiások szórakoztatták Szatmár nagyérdemű közönségét. Igaz, egy csűrben léptek fel, de fél évszázad sem telt el, és kőszínházat építtetett a város elöljárósága. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen Kolozsváron és Pesten kívül nem igazán létezett színházépület magyar nyelvterületen. Igazgatói között megtaláljuk Szigligeti Edét, sőt rövid és félresikerült vándorszínészi pályafutása alatt még Arany János is játszott benne.
Szatmáron kezdte pályafutását a Nemzeti későbbi üdvöskéje, Petőfi Sándor jegyese, Prielle Kornélia, és Szigligetinek köszönhetően a teátrum repertoárjában egyre több magyar alkotás kapott helyet.
121 évvel ezelőtt készült el a színháznak jelenleg is otthont adó, a maga idején igencsak korszerűnek számító épület. 1892 január 14-én avatták fel, a díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s ők vették birtokba a színházat. Az új épület deszkáin az elkövetkező években a kor legnagyobbjai is megfordultak, mint Beregi Oszkár és Márkus Emília, de a Nemzeti Színház művészei többször is felléptek a szatmári színpadon, 1913-ban pedig Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Az első világháborúban is folyamatosan működött a színház, a tragédia a második világégésben következett be: az épületet bombatalálat érte, a színház működésképtelenné vált.
Az újraindulás az erdélyi magyar színjátszás egyik legérdekesebb fejezete: az 1953-ban végzett színésznövendékek – Harag György vezetésével – testületileg Nagybányára mentek színházat alapítani. Mivel az ottani körülmények igencsak mostohának bizonyultak, 1956-ban átköltöztek Szatmárra. Egy évre rá hivatalosan is megalakult a Szatmárnémeti Állami Magyar Színház, 1968-ban pedig létrejött a színház román tagozata is. A magyar és a román társulatok külön ünneplik az intézmény alapításának évfordulóját: a román tagozat az 1968-as dátumot, míg a magyar az 1953-as (még nagybányai) színházalapítást veszi alapul.
Az idei, 60. évforduló megünneplésére október 4. és 6. között kerül sor. Az ünnepség nyitóeseményeként a Harag György Társulat a Rokonok című előadást október 4-én az Északi Színház Nagytermében mutatja be. Móricz Zsigmond örök-klasszikusát Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező viszi színre a szatmári társulat színészeinek közreműködésével.
A kerek évforduló alkalmából több mint két évtized után ismét Szatmáron lép fel a budapesti Nemzeti Színház. A Vitéz lélek című Tamási Áron-darabból készült, Vidnyánszky Attila által rendezett előadást október 5-én láthatja a nagyérdemű, az előadásban fellép többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József. A rendezőasszisztensi feladatokat Herpai Rita látja el, az előadás dramaturgja Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.
A Vitéz lélek című színdarab a „komoly játék” műfaji megjelölést viseli magán, a színdarab alapvetően különbözik Tamási novellájától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett, elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk – olvasható a darabról a nemzeti színház hivatalos internetes oldalán.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szőcs Géza: Megelégszem azzal is, hogy költő
Hatvanéves Szőcs Géza. A költő neve az elmúlt években elsősorban politikai szerepvállalása kapcsán merült fel a közbeszédben. Volt kultúráért felelős államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó és a 2015. évi milánói világkiállításért felelős kormánybiztos. A politika kihat a költészete megítélésére, de úgy véli: költőként 2010 előtt sem volt a kánon kedvence. Legújabb könyve képzeletbeli, szürrealisztikus feldolgozása Kolozsvár és Erdély valóságának. Marosvásárhelyi születésű, és sok műve szól Kolozsvárról, de Szőcs Géza számára a haza nem egy pontot jelent, hanem pontok sokaságát, amelyek között az ember sorsa megtörténik. Bár Liberté ’56 című művét Vidnyánszky Attila állította színpadra, Szőcs a Magyar Nemzetnek azt mondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy a Nemzeti Színház új igazgatója bármit is rendezzen a színházban az ő darabjai közül.
– Kolozsvárott, 60. születésnapi ünnepségén azt mondta legújabb könyvéről, a Ha polip szuszog Kolozsvárott című kötetről, hogy „szinte szamizdatban jelent meg”, a könyvesboltokban sem kapható. Nekünk sikerült megvenni Budapesten az egyik nagy könyvesboltlánc üzletében, bár ott a világirodalom polcára került. Hogy értette, amit akkor mondott? – Örömmel hallom, hogy a világirodalomhoz sorolták a könyvet. Az engem ért ottani sokk alapján mondhattam ezt Kolozsvárott, ezt a rossz tréfát a szamizdattal. A helybeli könyvesboltok kirakatai tele vannak jobbnál jobb magyar könyvekkel, és elszomorított, hogy ez a kötetem, amely legfőként Kolozsvárról szól, a kolozsváriakat oly kevéssé érdekli, hogy még csak meg sem próbálják megmutatni. Azóta nekem is sikerült megvásárolnom Budapesten, akkor éppen a költészet polcon volt. Nyilván nem tudnak vele mit kezdeni, és nem is állítom, hogy hagyományos megközelítéssel egykettőre meghatározható, hogy micsoda. Gyakori panasz, hogy nincs látható helyen. Tőlem is nagyon sokan kérdezték, hol lehet kapni. De hát a könyvbeszerzés, sőt a könyvolvasás hagyományos formái felett úgyis eljárt az idő. Ennek nem örülök, mert nem szeretek képernyőről olvasni, de mégiscsak ez lesz a jövő útja. A szép könyveket persze nagyon fogjuk sajnálni, eltűnésük a könyvkultúra leépülését jelenti. De valószínűleg ugyanezt érezte az az írástudó kaszt is, amely kevesek privilégiumaként kódexeket olvashatott. Amikor megjelent a könyvnyomtatás, talán úgy vélekedtek, hogy a könyv olyan, mint egy festmény, szobor vagy ékszer: manufakturális remekmű. És ezt a könyvnyomtatás tönkreteszi majd. Iparivá teszi az írott betűhöz való hozzáférést. Akármeddig élek, nem tud oly nagyot fejlődni a technika, hogy ne akarjak szép könyveket írni és olvasni. Ha tervezek valamit a hetvenedik vagy nyolcvanadik születésnapomra, az biztosan egy szép könyv lesz.
– A Sziveri Jánossal való beszélgetésekben kitalált Kolozsvár-történeteket nem Szőcs Géza jegyzi, hanem valaki más, aki Szőcs Géza történeteit meséli el, és akivel korábbi műveiben is találkozhattunk. Miért a Carbonaro álnév?
– A jegyzetekben meg is neveztem Darkó István barátomat, akivel közös történeteket írtunk, és a Szénégető Henrik álnevet használtuk. Ezek a kolozsvári Echinox diáklapban jelentek meg negyven évvel ezelőtt. A romantikus szabadságeszmény és a természetközeliség, amely a carbonarókhoz kötődik a képzeletemben, hatott rám akkor is, és nyilván ma is. De ma már az álnévnek nem az az elsődleges szerepe, hogy elrejtsen, hanem, hogy eltávolítsa a valóságos hús-vér szerzőt annak irodalmi mutációjától. Amióta van olvasás, sokan elkövetik azt a hibát, hogy a könyv szerzőjét azonosítják a szerző valóságos énjével. Márpedig nem azonosítható. Az én helyzetem különösen kényes. Annyi kígyót-békát kapott a Szőcs Géza nevű politikus-író, hogy a mocsokdobálók maguk is képtelenek elkülöníteni az írót a politikustól, akit maguk mázoltak feketére. De nem csak ezért választottam ezt a megoldást. Meghatározhatatlan műfajú a könyv, nem a szó klasszikus értelmében vett novellákról van szó. Elvont, képzeletbeli, parodisztikus, szürrealisztikus feldolgozása Kolozsvár és Erdély valóságának, annak a tapasztalatnak, amit Sziveri János nem ismert, de aminek a megismerésére rendkívüli módon vágyott. A könyv egészében, azt hiszem, pontosan visszaadja azt a sajátos kapcsolatot, amely kettőnk között volt. Ezzel emlékezem meg Sziveri Jánosról, akivel nagyon sokféle játékot megengedtünk magunknak. Úgy gondoltam, az eltelt negyedszázad indokolja, hogy az akkori Szőcs Gézát eltávolítsam a maitól.
– Hamar megosztott lett a közélet a rendszerváltás után, ekkor mégsem érezte szükségét annak, hogy álnéven írjon.
– Bizonyos konklúziók akkor már megszülettek bennem. Ezt jelzi A vendégszerető avagy Szindbád Marienbadban – Sz. G. utolsó verseskönyve című, 1992-es kötet. Világos volt, hogy az az attitűd, amellyel az ember 1990-ig – főleg Erdélyben – magyar költő lehetett, nem folytatható. A könyv üzenet volt, hogy ez Sz. G. utolsó verseskönyve, és most valami más következik. Lehet, hogy Carbonaro, lehet, hogy csak versek, de biztosan nem verseskötetek. Amit 1990 előtt egy verseskötet jelentett egy magyar költő életében, azt többet nem lehetett már megismételni.
– A költő szerepe változott?
– Minden megváltozott, a költő valóságos és elképzelt szerepe, a missziója és a missziós tudata, a költészeti, verselési technikák, eszmények, trendek. Máshogyan üzent akkor egy kötet. Ahogy a világ kezdett szétesni, úgy atomizálódott az egykor egységes mondatként felfogható verseskötet is. Szétesett, megtöredezett egyes versekre.
– Ön szerint ez a változás rossz?
– Ezt a szót nem használnám. Szokatlan annak, aki nem nőtt bele. A politikai viszonyokat, amelyekben felnőttem, nem kívánom vissza. De az ezekhez elválaszthatatlanul kötődő saját verseskönyveket igen. Ez nosztalgia. Akinek persze – mondjuk – a slam poetry az anyateje, annak mindez már teljesen érthetetlen és érdektelen. – Jól értjük, hogy ön szerint inkább a prózának és a drámának van túlélési esélye? – Az embereknek mindig szüksége lesz történetekre. A lírai tudat elsorvadása viszont nagy kockázat, mert ez a legősibb önkifejezési és önértelmezési formája az emberi léleknek. Évezredekig hozzátartozott az emberi közösségek tudatvilágához, mentális és pszichés önismeretéhez. Ma, amikor egyre bonyolultabbak az összefüggések, még kevésbé nélkülözhető ez a fajta tudás és világinterpretáció. Az az emberiség, amelyik el tudja képzelni, hogy költészet nélkül lehet élni, az önsorsrontás felé halad. Egy falanszterben nem az ellenőrzöttség, a megfélemlítettség és a kiszolgáltatottság a legborzasztóbb, hanem a léleknélküliség. – Ha így gondolja, akkor nem csoda, hogy nemzetközi költészeti díjat alapított, a Janus Pannonius-díjat. – Bozótharcosok vagyunk, akiknek az egyetlen imperativus, hogy a költészetet életben kell tartanunk, át kell mentenünk, valamiképpen Asimov Alapítványának megfelelően. Egy olyan költészeti nagydíj, amelyre a világ odafigyel, e célnak fontos eszköze lehet.
– Úgy tűnik, szívesen foglalkozik olyan elődökkel és pályatársakkal, akiket kevésbé becsülnek meg, mint érdemelnék. Ez a programja?
– Ez a karakteremhez tartozik. Úgy vélem: ami érték, azt meg kell mutatni. Az idén Janus Pannonius-díjjal kitüntetett perzsa költőnő, Szimin Behbaháni magyarul teljesen ismeretlen volt, hiába jelölték kétszer is Nobel-díjra, hiába idézték a legmagasabb méltóságok a strófáit, és hiába volt ismert világszerte mint polgárjogi aktivista. Angol fordításban ismerkedtem meg a műveivel, nagyon rossz fordítás: leegyszerűsít, elhagy sok mindent, de mégis megérintett. Cél volt az is, hogy magán a költőn segítsünk üldözött állapotában. Óriási siker volt az idei Janus Pannonius-díjátadás, a BBC-től lefelé rengetegen foglalkoztak vele. A magyar sajtó jelentős része viszont csak hallgatott, némán és nyilván ingerülten, és valószínűleg pokolba kívánta Szimin Behbahánit, amiért el merte fogadni a díjat ahelyett, hogy megalázta volna Magyarországot azzal, hogy visszautasítja. Ugyanez a sajtó kárörömmel konstatálta, hogy tavalyi díjazottunk, Lawrence Ferlinghetti, miután előbb elfogadta, végül is nem vette át a díjat.
– A Terror Háza Múzeumban rendezett Szolzsenyicin-kiállítás kísérőprogramjára önt is meghívták, hogy felolvassa az esszéjét. A meghívóban az állt, hogy „Szőcs Géza, erdélyi magyar költő”. Ugyanebben a sorban a szintén meghívott Spiró Györgynek a Kossuth-díját tüntették fel. Ilyen sokat jelent az erdélyi magyar költő cím?
– Persze, lehet az erdélyi magyar költő presztízskategória vagy elismerés, felérhet adott esetben akár egy Kossuth-díjjal is. De vannak erről más élményeim is. Irodalmi értéktulajdonítás szempontjából az erdélyiség ma biztosan semmit nem jelent. Egy időben fontos volt, Bukarestben és Párizsban is volt üzenetértéke annak, hogy Erdélyben vannak magyarok, erdélyi magyar költők is. Aztán az önmeghatározásom mind inkább eltolódott afelé, hogy megelégedtem a magyar költő meghatározással. Ma már azzal is megelégszem, hogy költő.
– Az életműve Erdély-, többnyire Kolozsvár-központú. A száműzetésből is hazavágyott, most mégis régóta nem él már otthon. Az ön számára ez normális állapot, vagy törést jelent nem Kolozsvárott élni? – Számomra a haza egységes kontinuum, Soprontól, sőt Őriszigettől és Cinfalvától Brassóig, Kézdivásárhelyig tart. Az, hogy ezen a hazán belül valaki hova költözik, szuverén döntés. Nem véletlen, hogy a régi kolozsvári családoknak volt házuk Kolozsvárott és Budapesten is. A haza nem egy pontot jelent, amely „a” haza földje, hanem pontok sokaságát, amelyek között meghatározódik és megtörténik az ember sorsa.
– Húsz év telt el, amióta megalapította az Előretolt Helyőrséget, a kilencvenes évek fiatal erdélyi költőgenerációjának fórumát. Milyen utat járt be ön szerint ez a műhely, és most hol tart? – Akkor ez azért volt fontos, mert kibontakozási lehetőséget jelentett nem kevés ifjú tehetségnek. Sajnos őnekik is meg kellett élniük az irodalom és főleg a líra leértékelődését. Ők más generáció, mint azok, akik 1980 vagy 1990 előtt adhatták ki a versesköteteiket. Akkor, a kilencvenes években pontosan érzékelték, hogy abban a világban nekik hol a helyük. Mára ezt a biztonságérzetet elvesztették. Megöregedtek, lehetne mondani. De nagyon örülök, hogy akkor ez az egész elindult. Előképei voltak már a hetvenes években: az Echinox, ahol fiatal és tehetséges emberek próbáltak publikálni, és az Igazság című kolozsvári hetilap Fellegvár című rovata, amely ugyanerről szólt, és én szerkesztettem. Már huszonévesen szívesen támogattam azokat, akikben tehetséget láttam. Számomra az irodalmi kapcsolatok soha nem a rivalizálásról szóltak. Vagy barátságról, vagy elutasításról, de semmiképpen nem a rivalizálásról.
– A 60. születésnapjára készült kötetben Karinthy Márton teszi fel a kérdést, hogy miért nem játszanak Szőcs Géza-darabokat a színházak. A Liberté ’56 című művét 2006-ban Vidnyánszky Attila vitte színre, aki most a Nemzeti Színház élére került. Lesz Szőcs-darab a Nemzetiben?
– Vidnyánszky Attilának mindig nagyon következetes támogatója voltam, akkor is, amikor nemcsak ellenoldalról támadták, hanem házon belül is. Már csak ezek miatt az előzmények miatt is elképzelhetetlen, hogy Vidnyánszky bármit is rendezzen a Nemzeti Színházban az én darabjaim közül. Ha a helsinki vagy a Kuala Lumpur-i színház felkéri, és ő igent mond, az más dolog. De a Nemzeti Színházban nem, ezt nem tartanám helyesnek.
– A politikai támadások árnyéka nem túl igazságos módon visszavetül a költői életművére, annak megítélésére is. Ez bántja?
– A költő érzékeny ember. Attól költő, hogy túlérzékeny.
– Feltehetőleg számított erre, amikor politikai szerepet vállalt.
– Ha úgy vesszük, 2010 előtt sem voltam a kánon kedvence. Az a szekértábor, amelynek tagjai az elmúlt huszonöt évben megmondóemberek voltak a kultúrában, jól körülírható orientálódást és gazsulálást vár el azoktól az íróktól, akiket sztárolni akar. Ez a fajta futtatás, helyzetbe hozás, feltupírozás ízlésem ellen való. Megelégszem azzal, hogy nem tudtak megsemmisíteni, kiradírozni, elpusztítani. Persze talán azért, mert nem tartottak elég fontosnak.
– Az alkotói életére milyen hatással volt a politikai szereplés? – Nem szabad elszakadni a valóságtól. Sok művész hajlana rá, hogy egy kellemes dolgozószobában írja a műveit. De ahhoz, hogy a valóságot izgalmas művekben tudja feldolgozni a művész, állandó kapcsolatban kell lennie a tényekkel, kihívásokkal, amelyeket az élet hoz. Látnia kell, hogy viselkedik az ember elesettként, és hogyan egy kivételezett kaszt tagjaként. A politikusi pozícióból ilyen értelemben sokkal gazdagabb életanyaghoz jutottam, mint ami egyébként lehetséges lett volna számomra. Ha lesz időm mindezt beépíteni különböző műfajú szintézisekbe, akkor hálás lehetek a sorsnak, hogy politikusként is rálátást nyerhettem az életre.
– A politikus ezek szerint ott volt a költészetben. A költő ott volt-e a politikában? És ha igen, hogy boldogult? – Olykor korlátozták, máskor inspirálták egymást. Az nem igaz, hogy szétválasztható a kettő. Már csak azért sem, mert a politikus sokszor olyan kihívásokkal szembesül, amelyek a költőnek is kihívást jelentenek. És erre nem lehet kétféle választ adni.
– A magyar költők körében mindig nagy hagyománya volt a közéleti tevékenységnek. – Itt van rögtön szegény Janus Pannonius, aki rosszul politizált, ott is hagyta a fogát. Mindig volt ennek kockázata. Sok a kísértés és a kihívás is, ezekre én általában igent mondtam. Olyan generációhoz tartozom, amely évtizedekig a legstatikusabb, legeseménytelenebb, legsivárabb életkörülmények között élte az életét. Amikor kinyílt a világ, az összes lehetőséget úgy értelmezte, mint kihívást, feladatot. Amire egy normális helyzetben lévő költő, politikus vagy egészen egyszerűen egy polgár azt mondja, hogy nem lehet, vagy túl sok, arra az én generációm azt mondja: dehogynem, próbáljuk meg.
– Közelmúltbeli sajtóértesülések szerint önt nevezhetik ki az Országos Széchényi Könyvtár kormánybiztosának. Akkor úgy nyilatkozott, hogy elvállalná a feladatot. Ön szerint mikor születhet döntés az ügyben? Kinevezése esetén milyen elképzelésekkel, tervekkel kezdene hozzá a kormánybiztosi működéshez? – E kérdés már túlmutat valamelyest eredeti szándékunkon, hogy e beszélgetés alanya elsősorban a költő, író, irodalomról gondolkodó szerző lesz. De igaz: hogyne tartozna bele egy író érdeklődési körébe a könyvtár, egyáltalán: a könyv, a könyvkultúra jövője? Különösen a mai válságos időkben, amikor állítólag éppen végét járja a Gutenberg-galaxis. Úgy fogalmazhatnék: a könyvek iránti érdeklődésemből és szeretetemből évek alatt kifejlődött a felelősségérzet is. Egyre többet kezdtem foglalkozni a késégbeejtő állapotba jutott Széchényi-könyvtárral is, megoldásokat, mintákat keresve a problémáira, egyre többet konzultálva hazai és külföldön élő szakemberekkel és intézményvezetőkkel. Ennek a kapcsolati és szakismereti tőkének a gyarapodását érzékelte a kormányzat is, ezért kaptam a felkérést a kormánybiztosi tisztség elvállalására. Ami nagy megtiszteltetés, és igent is mondtam, de pár hónap türelmi időt kértem, különös tekintettel a közelgő választásokra meg arra, hogy éppen mostanában kerülnek magasabb energianívóra a milánói világkiállítás előkészületei. Vagyis két kormánybiztosság terheit és felelősségét kellene vállalnom. Azt kértem, egyelőre egy saját szellemi műhelyre támaszkodva segíthessem a könyvtár megbízott főigazgatójának munkáját, s ennek eredményeit mérlegre téve szülessen meg majd a végleges döntés. És ez így is lesz.
rKissNelli, Tölgyesi Gábor
Magyar Nemzet

A világ egyik legjobb közönsége van Váradon
A Kiss Stúdió Színház húszéves jubileumi ünnepségének meghívottja volt Trill Zsolt, a budapesti Nemzeti Színház színművésze. Ezt az alkalmat megragadva beszélgettünk a pályáját a beregszászi színházban kezdő, oda játszani rendszeresen visszatérő színművésszel.
– Honnan származik a kapcsolata a nagyváradi Kiss Stúdió Színházzal?
– Ez a kapcsolat tizenöt évvel ezelőtt kezdődött. Azt hiszem mi akkor már megkaptuk Beregszászban a színházépületet, de akkor még nem volt meg a nagytermünk, hanem csak egy pici kis stúdiónk volt, és egyszer csak megjelent Vilmos (Varga Vilmos színművész, a Kiss Stúdió Színház tagja – szerk. megj.), és meghívott bennünket Váradra. Csehov egyfelvonásosokkal jöttünk először ide. Kétszer voltunk itt, a Csehov egyfelvonásosok mellett a Godot-ot játszottuk. Aztán mindig találkoztunk valahol, de közös dolog már nem született, biztos, hogy a távolság is nagyban közrejátszott ebben.
– Milyen a kárpátaljai magyar színjátszás helyzete, és mi a legnagyobb különbség az ottani kisebbségi magyar színház és a magyarországi színjátszás között?
– Én nem tudom, hogy van-e különbség. Én úgy érzem, hogy van jó színház, meg van olyan színház, amelyik nem működik, én ebben látom a különbséget. Az biztos, hogy a beregszászi színháznak a mostani periódusa nem a legideálisabb, mert Attila (Vidnyánszky Attila rendező, a beregszászi magyar színház alapítója, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója – szerk. megj.) nagyon keveset van odahaza. Mi haza-hazamegyünk, és játszunk otthon, nagyon keveset, teszem hozzá, de hazamegyünk. Attila azzal próbálja ezt kompenzálni, hogy évente rendez egy-egy előadást, mert azért csak maradtak otthon fiatalok. Viszont nem egyszerű a helyzet, mert nincs rendező utánpótlás, és az sem biztos, hogy a végzős főiskolások közül bárki lemenne Beregszászba, mert nem olyan egyszerűek ott a körülmények.
– A beregszászi magyar színház presztízse sem csábítja oda a fiatal magyar művészeket?
– Igen, a presztízs megvan, csak hát én nagyon nehezen tudok erről beszélni, mert nem vagyunk odahaza, és biztos, hogy sokkal nagyobb elánnal kéne csinálnunk, de sajnos jelenleg erre nincs időnk. Attila valamilyen szinten felügyeli a helyzetet azzal, hogy évente rendez egy előadást, és ott vannak azok a beregszászi előadások is, amelyeket most játszunk a nemzetiben. Ez biztos, hogy nagyon sok embernek nem tetszik, viszont nekünk azért jó, mert ezek az előadások tovább tudnak élni. Egyébként is azt hiszem, hogy az idő nem koptatta el ezeket az előadásokat. Én nagy örömmel játszom a Három nővért, a három Csehov egyfelvonásost a Szarvassá változott fiút, a Tótékat.
– Nagy váltás volt a debreceni Csokonai Színházból átmenni a Nemzeti Színházba?
– Mindenhol dolgozni kell. Beregszászon is dolgoztunk, Debrecenben is dolgoztunk, a Nemzetiben is dolgozni kell. Ez alól nem lehet kibújni. Persze, hogy van az emberben egy izgalom, hogy mégiscsak a Nemzeti Színházban játszhat. Én ezt megpróbálom egészségesen kezelni, nem átesni a ló másik oldalára. Én ezt nagyon komoly munkának tekintem, és úgy is próbálom csinálni. Hogy bennem mi játszódik le, az meg az én magánügyem. Azért nem érdemes erről beszélni, mert folyamatosan mindenhol, mindennel visszaélnek.
– Magyarországi színházi tapasztalatai mondatják önnel ezeket a keserű szavakat?
– Hát igen, ha az ember őszintén mond valamit, akkor is baj van, ha megjátssza magát, akkor is baj van. Itt mindig mindenbe bele tudnak kötni. Egyetlen egy dologba nem lehet belekötni, mégpedig abba, ami a színpadon történik. Vagy ha mégis belekötnek, az engem egyáltalán nem érdekel, mert mindenkinek lehet róla véleménye, és biztos, hogy van is, de én ugyanolyan szeretettel és boldogsággal játszom Budapesten, mint ahogy játszottam Beregszászban vagy Debrecenben. És amikor a Nemzeti Színház új előadásaival elmegyünk bárhová, akár Magyarország területén, akár a határon túlra – most például a Shakespeare-darabunkkal megyünk Craiovára – én ugyanolyan boldogsággal játszom ott is, mint bárhol a világon.
– Az, hogy mindenbe belekötnek, az ön szerint csak a színházi világban érvényes, vagy az egész magyar társadalomra jellemző?
– Ez nem csak a magyar társadalomra érvényes, hanem úgy általában a világra. Mindig szidjuk magunkat, de az összes nép egyforma, mindegyik népnek van jó oldala, és van rossz oldala. Én azt hiszem, hogy azok az emberek foglalkoznak sokat másokkal, akik nem tudják magukat lekötni, akiknek nincsenek feladatai. Akinek van feladata, az csinálja a dolgát, ez ennyire egyszerű.
– Hogyan osztja meg idejét Beregszász, Debrecen és Budapest között?
– Debrecenben már csak azokban a még futó előadásokban játszom, amelyek ott születtek. Ha ritkán is, de hazajárok Beregszászra játszani, de a legtöbb feladat most a Nemzeti Színházban van.
– Vannak-e még olyan szerepek, amiket még nem játszott el, de feltétlenül el szeretne játszani?
– Én nagyon szerencsés voltam, vagyok, és remélem, hogy leszek is, mert én soha nem vágytam semmire, de hogyha a lelkem mélyén mégis vágytam, akkor azt is megtartottam inkább magamnak, mert lehet, hogy ezek a pici kis titkok is megvalósulhatnak valamikor. De igazság szerint nekem nem nagyon van ilyen álmom, mert mások valahogy minidig jobban tudják, meg látják, hogy nekem mi kell. Én nem nagyon tudom magamat kívülről beazonosítani, és nem nagyon tudom, hogy nekem mire van szükségem, és lehet, hogy amire én gondolok, az egyáltalán nem jó. Egy külső szem lehet, hogy sokkal jobban fel tudja mérni az én állapotomat, mint én magam. Erre mondhatjuk azt, hogy gyáva vagyok, meg egy csomó mindennel lehet minősíteni, de én inkább azt mondom, hogy ami jön, azt megpróbálom megcsinálni.
– Milyen darabokkal készül, illetve a nemzeti színházban milyen előadások készülnek, amelyek netán Váradra is elérkezhetnek?
– Amikor Attila a Tamási darabbal kezdte az évadot (Tamási Áron Vitéz lélek című darabja volt a nemzeti színház első bemutatója a 2013–2014-es évadban – szerk. megj.), ebben a gesztusban az is benne volt, hogy a határon túlra is elvigyék minél több helyre. Úgy is van kitalálva a darab, hogy készült hozzá egy utazó díszlet is, és ha van aki elhívja, akkor elmegyünk és eljátsszuk. Nagyon sok izgalmas dologgal foglalkozunk: megcsináltuk Silviu Purcăretevel az Ahogy tetsziket, de játszom az Operettben, aztán, ha minden igaz, Gorkijnak Az éjjeli menedékhelye következik, tehát van mivel foglalkozni.
– A debreceni Csokonai Színház tagjaként többször fellépett már Nagyváradon. Milyennek találta az itteni fogadtatást?
– Szerintem a világ egyik legjobb közönsége van Nagyváradon, és ezt nem azért mondom, mert itt vagyok. Ennek a városnak van valami csodálatos kisugárzása, és nem véletlen az, hogy itt nagyszerű zsenik, egyéniségek születtek, akik vitték a városnak a hírét. Ez tényleg egy fantasztikus közönség, mert bármivel voltunk itt, Az ember tragédiájától elkezdve a Fodrásznőn, és a Tótékon át egészen Purcărete Scapinjáig, mindent hihetetlenül izgalmasan fogadtak. Lehet, hogy itt két, vagy három előadásra elég közönség van, de az is lehet, hogy az összes bérletes előadás teltházas, ezt nem tudom, de az biztos, hogy én mindig nagyon jól éreztem itt magam.
Pap István
erdon.ro,

Az ősi rend két szemszögből
Jövő héten két vendégelőadásra is várja közönségét a nagyváradi Szigligeti Színház: a budapesti Nemzeti Színház április 10-én mutatja be a Vitéz lélek című előadását, míg 11-12-én az Antigonét játssza a debreceni Csokonai Színház bérletes előadásként.
Tamási Áron darabját Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezte, a budapesti társulatából többek között Trill Zsolt, Martinovics Dorina, Reviczky Gábor és Tenki Réka látható a Vitéz lélekben, amelyre csütörtökön 19 órától kerül sor a nagyváradi teátrum nagyszínpadán.
Az előadásra az erkélyre 10, a zsöllyébe 20, az oldalpáholyokba 25, a központi páholyokba pedig 30 lejért lehet jegyet váltani. A bérletesek kedvezményesen válthatnak jegyet (bérletük felmutatásával) a zsöllyébe 10, a páholyokba 20 lejért.
A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. „Tamásinak tehát, nyilván nem egy édes-bús népszínmű megírása volt a célja, hanem a magyar néplélek igazi drámáját próbálta megfogalmazni, színpadon láttatni.
A darabban ugyanis, azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust hozta játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket, végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is” – olvasható a produkció ismertetőjében. A Tamási mű volt egyébként Vidnyánszky Attila első, bemutatkozó, programadónak is nevezett rendezése a Nemzeti élén.
A debreceni Csokonai Színház előadását az évad elején beharangozott Gyöngéd barbárok című előadás helyett, a nagyváradi és a debreceni színház közötti bérletes előadáscsere keretében láthatja a közönség. A bemutatóra jövő pénteken 19 órától kerül sor, erre az előadásra a Szigligeti-bérletek érvényesek, míg másnap 17 órától a Papp Magda-bérlet használható fel.
Az előadást Anca Bradu rendezte, aki Nagyváradon néhány évaddal ezelőtt a Kasimir és Karoline, illetve a Kávéház című darabokat vitte színre. A debreceni színház produkciójában a Szigligeti Társulat két tagja is szerepet kapott: Kardos M. Róbert a Karvezető, Pál Hunor az egyik Őr szerepét alakítja.
Szophoklész művét alapvetően az erkölcs és a hatalom összecsapásaként a természet törvényeinek és az ember által önkényesen alkotott törvények szembenállásaként lehet tekinteni. Antigoné eltemeti testvérét, hogy annak lelke a másvilágra juthasson, holott ezt a király, Kreón – aki hazaárulónak tekinti a halott Polüneikészt – megtiltotta.
Az uralkodó elvakult ragaszkodása saját törvényéhez azonban tragédiához vezet. „Bukása elkerülhetetlen. Sőt szükségszerű, hiszen csak így állhat vissza az általa felbolygatott világrend” – fogalmaznak a darab ismertetőjében. Krónika (Kolozsvár)

Erdélyben turnézik a Nemzeti Színház
Erdélyben és a Partiumban turnézik a Nemzeti Színház: a budapesti teátrum Székelykeresztúron és Nagyváradon vendégszerepel Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával.
A Nemzeti Színház a második hete zajló Madách Nemzetközi Színházi Találkozó hétfői lezárását követően ma Székelykeresztúron, csütörtökön pedig Nagyváradon mutatkozik be Tamási Áron darabjával. A Vidnyánszky Attila rendezte Vitéz lélek a Nemzeti Színház idei évadának első bemutatója, a székelykeresztúri és a nagyváradi vendégszereplés a 29. és a 30. előadás lesz a sorban – olvasható az intézmény közleményében. Mint írják, a társulat a két fellépés mellett Tamási Áron szülőfalujába, Farkaslakára is elutazik, hogy megkoszorúzza az író sírját. A Vitéz lélek című előadást korábban már Révkomáromban, Szatmárnémetiben, Ungváron, Beregszászon, Munkácson és Debrecenben is eljátszotta a budapesti társulat. A Nemzeti Színház – a korábban ígértekkel összhangban – a továbbiakban is azon dolgozik, hogy előadásai eljussanak a Kárpát-medence színházaiba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamási darab, Vidnyánszky rendezés
Aradon vendégszerepel a Budapesti Nemzeti Színház
November 15-én, szombaton 19 órától, a nagyszínházban a Budapesti Nemzeti Színház vendégszerepel Aradon, az Aradi Kamaraszínház szervezésében, a Vitéz lélek című Tamási darabbal. Ez az előadás az új vezetésű Nemzeti Színház első bemutatója volt, amely az újrakezdés gondolatát hordozza magában. „Keresve sem találhatnék a világirodalomban még egy olyan szerzőt és darabot, amely most jobban illene hozzánk, az újrainduló Nemzetihez, mint Tamási Áron és a Vitéz lélek. Leginkább a derű miatt, ahogyan ez a történet megszólal”, nyilatkozta Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője, aki szerint újra kell kezdeni, fölépíteni a „népet és a nemzetet, hittel és a szamárral”. A főhős a hitét, egy olyan erőt lát a szamárban, amelynek segítségével újra tudja kezdeni az életét, ám erről mindenki le akarja beszélni.
E „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. Tamási Vitéz lélek című példázatát 1940-ben írta a Himnusz egy szamárralcímű elbeszélés átdolgozásaként. Görömbei András így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.”
A Vitéz lélek aradi bemutatója évfordulót is ünnepel, hiszen 140 éve, 1874. szeptember 21-én tartották az első premiert az aradi színház akkor elkészült új épületében.
Az előadás főbb szerepeit Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Martinovics Dorina és Reviczky Gábor alakítja, vendégművészként Mécs Károly és Nagy Anna is színpadra lép. A díszletvilág Olekszandr Bilozub munkája, a zeneszerző Könczei Árpád.
Az előadás időtartama 3 óra, két szünettel.
Az előadás nincs benne az Aradi Kamaraszínház bérletében, jegyek 30 illetve 20 és 10 lejes áron az RMDSZ székházában kaphatóak október 27-től 10 és 17 óra között.
Foglalások az akamara.ro@gmail.com címen illetve a 0755/04–52–00-ás számon.
Nyugati Jelen (Arad)