Benkő András zenetörténészt a Zeneakadémián hallgatói élő lexikonnak tekintették. Benkő András zenetanári tevékenysége mellett végzi zenetörténeti kutatómunkáját. Összeállította Seprődi János és Lakatos István zenei könyvészetének jegyzékét. Egyéni kötetei: A Bolyaiak zeneelmélete, Zenei kislexikon, Bartók Béla romániai hangversenyei, A református egyházi ének története, Zoltán Aladár-monográfia, gyűjteményes kötetekből a Romániai Bartók-interjúk és az ő gondozásában jelent meg Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. 1977-89 között a Zenetudományi Írások szerkesztője. A Romániai Irodalmi Lexikon és a Londonban megjelenő Grove-lexikon munkatársa. Lakatos István 1973-ban ment nyugdíjba, akkortól Benkő András egyedül végezte a négy évfolyamon a zenetörténet magyar nyelvű tanítását. - Benkő András fő kutatási területe az erdélyi magyar zene, kéziratanyag feltárása-ismertetése, intézmények története és monográfiák készítése. A Zenetudományi Írások szerkesztését azért vállalta el, mert ez volt az egyetlen lehetőség, amelyben főiskolai szinten az utánpótlást biztosítani lehetett, főleg, amikor a zenetudományi szak is létrejött. A már befutott generáció - Lakatos István, Jagamas János, Szenik Ilona, Angi István - állandóan közölt írásokat, s ez ösztönzőleg hatott a fiatal, kezdő zenekutatókra /Fancsali János, Vermesy Péter, Dávid István, Farkas Sándor, Fejér Kálmán, Valádi Enikő, László Bakk Anikó, Balla Kemenes Csilla, Szalay Zoltán, Benkő Judit/. - Nagyon hosszú ideje szünetel a magyar felsőfokú zeneoktatás, ez nyomot hagy elemi és középfokú zenei oktatásban, fájdalmasan érzékelteti hatását az anyanyelvi zeneoktatásban. Benkő Andrást 1985-ben nyugdíjazták a Gh. Dima Zeneakadémián. A Református Teológia vallástanári fakultásán még 8 évet tanított: egyházi éneket, az egyházi énektanítás módszertanát, egyházi zenetörténetet, egyházi zenekultúrát. Ennek egy részét bedolgozta a jövőre megjelenő Az európai egyházi zene története című könyvébe.- Dolgozik még a Márkos Albert-monográfián és befejezte a Lakatos István-monográfiáját. /Kulcsár Gabriella: Szürke hétköznapokban, ünnepi pillanat. Beszélgetés dr. Benkő András zenetörténésszel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

"Karácsonyi könyvvásárt rendezett a Koinónia Kiadó Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. Visky András, a Koinónia Kiadó vezetője öt gyermekkönyvet /Hervay Gizella: Kobak könyve, Szilágyi Domokos-Vermesy Péter: Pimpimpáré, Egyed Emese: Levélajándék, Szűcs Teréz: CsodÁllatos könyvecske, Berszán István: Válogatott útibatyu / hozott a vásárra. A Kobak könyve a Gaudeamus könyvesbolt sikerlistája szerint novemberben a harmadik legjobban vásárolt kiadvány volt. /G. A. T.: Gyerekkönyvek szépen, okosan. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./"

"Kolozsváron a zeneóvoda befejezi nemsokára a tanévet. A magyar nyelvterületen nincs még egy ilyen zenei struktúra. Szegő Júlia - Selmeczi Marcella - Terényi Lenke - Csalah Márta zenepedagógiai munkája révén 1949-től működött 1999-ben, az ötvenedik esztendőben megszakadt a folytonosság. Megszakította egy gyermekorvos és egy családterapeuta szakmai önzése. Három évbe tellett, míg a zeneóvoda új életre kelt. László Bakk Anikó az Agapé Életvédő Alapítvány alapítójaként a Herédi Zsolt vezette Kismama klubot a zeneóvoda jogutódjának tekinti. Hálásak a Koinonia Könyvkiadónak Szilágyi Domokos-Vermesy Péter Pimpimpáré - vers és muzsika gyermekeknek című könyvének második kiadásáért. /László Bakk Anikó: Ötvennegyedik helyett az 51. zeneóvodai évfolyam. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./"

Január 22-étől A Kolozsvári Magyar Opera a Duna Televízióban címmel sorozat indul, amelynek keretében a repertoáron tartott kortárs operákat fogják bemutatni. Az első alkalommal Liszt Ferenc: Don Sanche avagy a szerelem kastélya című operát sugározzák, Selmeczi György előszavával. Az előadást a Magyar Kultúra Napja alkalmával mutatják be. A továbbiakban Vermesy Péter: Ördögváltozás Csíkban, majd Kőmíves János: A néma kertész és Vajda János: Leonce és Léna című operája következik. /Hintós Diana: A Kolozsvári Magyar Opera a Duna Televízióban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./

Az Arpeggione Kiadó jóvoltából újabb kottakiadvány jelent meg, Buzás Pál zongoraművész és pedagógus Szórakaténusz címmel válogatott erdélyi magyar zeneszerzők zongoraműveiből. Dr. László Ferenc muzikológus a kottafüzet előszavában hangsúlyozta, Hary Béla, Terényi Ede, Csíki Boldizsár, Vermesy Péter, Orbán György, Selmeczi György, Demény Attila, Szalay Zoltán, Könczei Árpád, Magyari Zita és Lászlóffy Zsolt a magyar szellemi közösség tagjai még akkor is, ha némelyikük más hazát választott, de mindegyiküket az Erdély iránti szeretet köti össze. A több mint negyvenéves pedagógiai és művészi múlttal rendelkező Buzás, három nyelven – magyarul–románul–németül – megjelenő újabb kottagyűjteménye az erdélyi soknyelvűséget tárja elénk. /Újabb kottakiadványok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

Február 26-án délután került sor a Kulcsár Gabriella által kezdeményezett Zenélő Kolozsvár második előadására, amelynek díszvendége a zeneiskola alapító igazgatója, a 80. életévéhez közeledő Guttman Mihály volt. J. Haydn G-dúr trióját Kállay Zsófia, Kállay Lilla és Kállay Panna zeneiskolás tanulók előadásában hallhatta a közönség. Végül Kállay Tünde tanár vezényletével a zeneiskola IX–X. osztályos tanulói Vermesy Péter hat kórusát adták elő. /Nagy-Hintós Diana: Zenélő Kolozsvár II. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

A romániai Magyar Zenetársaság szervezésében a Bartók-év alkalmából zenetudományi konferenciát tartottak május 27-én Sepsiszentgyörgyön. Pávai István népzenekutató,   Németh G. István, Sepsiszentgyörgyről elszármazott fiatal budapesti zenetudós előadása után Demény Attila, a zenetársaság elnöke egykori tanára, Vermessy Péter munkásságáról írt reflexióját olvasta fel /(Ferencz): Bartók a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 29./

Buzás Pál művész-tanár több éve küzd a zongorarepertoár bővítését szolgáló, nagyrészt erdélyi magyar zeneszerzőktől származó művek közkinccsé tételéért. Nemrég látott napvilágot a Művek zongorára és zenekarra című kottakiadvány Buzás Pál gondozásában, Vermesy Péter műveit adta közre. Németh G. István muzikológus írta az új kottanyomtatvány előszavát. /Kulcsár Gabriella: Új kottakiadvány zongorára és zenekarra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

Az Arpeggione Kiadó jóvoltából immár a harmadik Szórakaténusz kottakiadvánnyal jelentkezik Buzás Pál, amelynek az előző kettő mintájára az a fő célja, hogy kizárólag erdélyi magyar zeneszerzőktől, még kiadatlan, vagy ismeretlen zongoradarabokra hívja fel a zongorázók táborának figyelmét. A Szórakaténusz III. -ban Jodál Gábor, Vermesy Péter, Jagamas János, Terényi Ede, Lászlóffy Zsolt, Könczei Árpád és Orbán György egy-egy zongoradarabja szerepel. Jodál Gábor (1913–1989) három tételes Szonatinájának kézirata elveszett. A zongoradarab a múlt rendszerben megjelent, de sajtóhibákkal, amiket Buzás korrigált. A kötetben, premierként, egy zeneszerzőnek két műve is helyet kapott: Vermesy Péter (1939–1989) két zongoradarabja. Jagamas János (1913–1997) „Sárga vagyok, mint a cserfa levele” kezdetű népdalra komponált Népdalfúga című zongoradarabjával szerepel a kötetben. Terényi Ede (1935– ) igen termékeny zeneszerző, aki most Rhythms című zongoradarabjával van jelen, Lászlóffy Zsolt (1973 – ) az In memoriam Kacsó Sándor című szerzeményével, Könczei Árpád (1959 – ) öt kis zongoradarabjával, Orbán György (1947– ) Suite Nr. 4 című alkotásával. /K. G. : Szórakaténusz III. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

A Zenélő Kolozsvár egyik hangversenyével Vermesy Péter zeneszerzőre emlékeztek születésének hetvenedik, illetve halálának huszadik évfordulóján. Emlékezetes volt a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Énekkara (karnagy: Bedő Ágnes) is. /Nagy-Hintós Diana: Vermesy Péter zeneszerzőre emlékeztünk. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Demény Attila zeneszerző, operát rendez, fesztivált szervez, karmester, intézi a Romániai Magyar Zenetársaság ügyeit. Jelenleg oroszországi vendégszereplésre készül. A moszkvai vendégszereplés Kádár Tibor, Sipos László és Ughy István festőművészek kiállításával kezdődik. Utána lesz Demény Attila szerzői estje, elhangzik több zeneműve, zongoradarabja, az egyiket Szőcs Géza versei nyomán írta. Egyik kamaraoperája is elhangzik Oroszországban. A Romániai Magyar Zenetársaság szervezésében Vermesy Péter Emléknapok lesznek decemberben, Vermesy halálának 20. évfordulója alkalmából. Vermesy Péter (1939–1989) tragikus hirtelenséggel elhunyt, legendás hírű, kiváló erdélyi magyar zeneszerző, a Kolozsvári Zeneakadémia tanára és zenei tárgyú írások szerzője. Köszönet illeti Buzás Pál zongoraművészt, akinek gondozásában a kolozsvári Arpeggione Kiadónál megjelenhetett Vermesy eddig kiadatlan három zongoraversenye, zongora-darabjai és kamara-művei. Örvendetes az is, hogy Németh G. István zenekutató Vermesy Péter monográfiája megjelent. Demény Attila zeneszerző fia Demény Balázs elsőéves egyetemista Budapesten a Zeneakadémián, a zongoraosztályban. Demény Balázsnak az idei májusi Bukaresti Magyar Zenei Fesztiválon nyert I. díja nyomán novemberében Brüsszelben és Párizsban is hangversenye lesz. /(Köllő Katalin): Mivel foglalkozik mostanában... Demény Attila zeneszerző, Nádasdy-díjas operarendező. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./

„A hetvenes évek elején, amikor a diktatúra meghirdette ama keserű emlékű kultúrforradalmat, a kultúrarombolás pártprogramját – kolozsvári magyar zeneművész- és tanár- kiválóságok egy csoportja kivételes kultúraépítő kezdeményezéssel válaszolt a kihívásra. Elkezdtek falura járni. Megszűnt kórusokat teremtettek újra Kalotaszegen és újakat alapítottak. Kottaolvasásra kezdték tanítani a földművelő népet,” írta dr. László Ferenc zenetudós az 1993-ban megjelent Kalotaszegi népdalfeldolgozások kórusgyűjtemény előszavában. Mindennek kezdeményezője Jagamas János, a kiváló népzenetudós és népzenekutató volt, aki Mérát választotta a maga és a főiskolai tanítványai számára missziós helyül. Tanártársai: Márkos Albert a körösfői kórust, Szalay Miklós a mákófalvit támogatta. Tanítványaik: Vermesy Péter Vistára, Buzás Pál Bikalra, Orbán György Györgyfalvára jártak ki rendszeresen tanítani. Ezen hat kiváló zenész közül már csak ketten élnek és tanítanak: Buzás Pál zongoraművész Kolozsváron és Orbán György zeneszerző Budapesten. Elkezdett munkájuk eredményes volt, a kórusok ma is hallatják hangjukat az énekkari találkozókon. A Romániai Magyar Dalosszövetség meghirdette a Mérában megtartott kalotaszegi ifjak népdaléneklési versenyét. November 15-én zajlott le a verseny. /Guttman Mihály: ”Jagamas János” kalotaszegi ifjúsági népdaléneklési verseny. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

Nemrég Kolozsváron, a filharmónia egyik hangversenyén megszólaltatott Vermesy Péter III. Szimfóniája a 70 éve született és 20 éve elhunyt zeneszerző emlékét idézte. Buzás Pál új kottakiadványt adott közre Arpeggione Kiadó jóvoltából, mely barátja, Vermesy Péter emlékére a zeneszerző két zongoratrióját tartalmazza. A zenemű kolozsvári bemutatóján, 1970-ben maga a zeneszerző Vermesy zongorázott. Amint Buzás eddig megjelent összes kottakiadványában, úgy ebben is megőrizte a háromnyelvűség elvét, így a feliratok román, magyar és német nyelven olvashatók. /Kulcsár Gabriella: Vermesy Péter: Zongoratriók. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Vermesy-emléknapokat szervez a Romániai Magyar Zenetársaság és a Kolozsvári Magyar Opera. A közös rendezvény tisztelgés kíván lenni a túl korán, tragikus körülmények között elhunyt zeneszerző munkássága előtt halálának 20. évfordulója alkalmából. Vermesy Péter (1939–1989) zeneszerzőt, a kolozsvári Zeneakadémia egykori tanárát, remek zenei tárgyú írások szerzőjét távol hazájától, a ‘89-es események tv-beli szemlélése közben, hirtelen felindulás következtében érte a halál. Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és a Pest-megyei Maglód után Kolozsvár is zenetudományi konferenciával egybekötött hangversennyel emlékezik meg a zeneművészről, december 17-én. A bevezetőt mond Demény Attila, a Kolozsvári Magyar Zenetársaság elnöke. /Turánitz J. Lajos: Vermesy-emléknapok a Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

A Romániai Magyar Zenetársaság és a Kolozsvári Magyar Opera a húsz éve, december 17-én elhunyt Vermesy Péterre emlékhangversennyel emlékezett. A zeneszerző 1939-ben született Brassóban, de Kolozsvárott töltötte élete nagy részét, ahol a Gh. Dima Zeneakadémia ellenpont-tanára volt. Később az NSZK-beli Heidenheimban telepedett le. Vermesy műveinek közreadása, életművének és munkásságának feltárása igazából csak halála után indult el. Demény Attila zeneszerző, a Romániai Magyar Zenetársaság elnöke azoknak mondott köszönetet, akik ezt a munkát vállalták. Buzás Pál zongoratanárnak, a gondozásában megjelent két fontos Vermesy-kötetért: Zongoraművek és Művek zongorára és zenekarra (Arpeggione Kiadó), valamint Németh G. István zenetörténésznek, a Vermesy-monográfia szerzőjének. Az esten Németh G. István (MTA Zenetudományi Intézet, Budapest) zenetudományi előadást tartott Vermesyről. Ezután a hangversenyen főiskolai hallgatók léptek fel. /Fekete Adél: Vermesy szellemében Jubileumi könyv-kavalkád az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

Koncerttel ünnepelt az ötéves pedagóguskórus
Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kórusa (karnagy: Bedő Ágnes nyugalmazott zenetanár) a november 28-án, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében megtartott koncerten. Műsorukon kizárólag kortárs magyar szerzők művei szerepeltek. A hangversenyen közreműködött a Balogh Örs zenelíceumi tanár által felkészített vonósnégyes.
– A közös éneklés lelki békét és belső harmóniát teremtett, továbbá megerősítette a kórustagokat abban, hogy a mai, értékvesztett világban létezik önzetlenség, tisztaság, őszinteség, egymásra figyelés – mondta a koncert előtti magyar és román nyelvű beszédében Virág Erzsébet és Kállay-Miklós Tünde kórustag, hozzáfűzve: az együtténeklés során közösen alkottak, az ének pedig összetartó erőnek bizonyult.
A remek produkcióból elsősorban Bedő Ágnes karnagy tudását és lelkiismeretességét emelnénk ki. Ugyanakkor az is dicséretes, hogy mennyire felzárkóztak a nem zenész kórustagok azokhoz, akik főállásban zenélnek. A műsor kiválasztása is telitalálatnak bizonyult: főleg XX. századi magyar szerzők (Gárdonyi Zoltán, Csemiczky Miklós, Terényi Ede, Márkos Albert, Vermesy Péter, Bárdos Lajos, Karai József és Kodály Zoltán) kórusműveit hallgathattuk meg.
A kórus két tömbbe csoportosított fellépése között négy zenelíceumi tanuló – Giriti Zita és Iulia Sârbu (hegedű), Péter Zsolt (brácsa) és Maksay Csaba (gordonka) – kamarazenélése szerzett örömet a közönségnek, amint H. Purcell Chaconne-ját és L. Boccherini d-moll vonósnégyesének egy tételét adták elő. A kolozsvári pedagóguskórus már túljutott a kristálytiszta intonáció megvalósításán, a pontos zenei dinamika tolmácsolásán. Bámulatosan egységes hangzásvilágban, zenei frázisokban gazdag, muzikális előadásban volt részünk. Sikerült a közönségnek is átadniuk a főleg vallásos művekben fellelhető fennköltséget, magasztosságot.
Advent elején csodálatos koncerttel ajándékozta meg közönségét a pedagóguskórus. Csak tartson minél többet a koncerten megélt örömünk, csodálatunk…
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A Magyar Kultúra Napja Petrozsényban
Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében
Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében zajlott a hétvégén Petrozsényban a Magyar Kultúra Napjának ünnepe. A Szent Borbála templomban tartott rendezvényt kolozsvári előadóművészek szavalata, helyi és vendégkórusok előadása tette igen tartalmassá.
Az ünnepi szentmisével kezdődő rendezvényen Msgr. Szász János pápai káplán, kanonok, petrozsényi plébános a rendkívül gazdag magyar kultúrára, ennek ápolására irányította a résztvevők figyelmét. Kultúra nélkül egy közösség halott. A szórványban is fontos tudatosítani magunkban, környezetünkben, hogy milyen fejlett, gazdag kultúrát örököltünk. És nekünk is tennünk kell azért, hogy ez tovább fejlődjön és átöröklődjön a következő nemzedékekre. Hiszen ha a szórványban gyengülnek, megfogyatkoznak közösségeink, az a tömb zsugorodásához vezet. Ezért itt fokozottan helyt kell állnunk, ápolnunk kell kultúránkat a tömbmagyarság és a magunk védelmére – fogalmazott Szász János.
Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere ezúttal is részt vett a magyar közösség ünnepségén, kiemelve köszöntőjében a magyar kultúra szerepét e térség fejlődésében. „Öröm és megtiszteltetés számomra itt lenni, együtt ünnepelni azzal a magyar közösséggel, amely másfél százada folyamatosan hozzájárul a Zsil völgyének fejlődéséhez mind a kultúra, mind az oktatás, felsőoktatás, illetve a bányászat terén. A mai zűrös világban, mely e vidéket sem kíméli, példaértékű a Petrozsényban élő számos nemzetiség békés együttélése és munkálkodása, amely szintén bő másfél évszázada tart. Úgy gondolom, ez adja e város erejét és ebben fontos szerepet játszik a magyar közösség élni akarása, kultúra iránti elkötelezettsége” – fogalmazott a polgármester.
Ridzi külön üdvözölte az ünneplők soraiban ülő gyermekeket, a Jézus Szíve Kollégium diákjait, akik Dénes Ernő karvezető irányításával népdalokat adtak elő. Márton Anna Rózsa, Jenei Erika és Vladu Mónika pedig Sík Sándor-szavalatokkal idézte meg a 20. század jelentős magyar költőjének emlékét. A 125 éve született piarista költőt, műfordítót, irodalomtörténészt és egyházi írót Msgr. Jakab Gábor pápai káplán, kolozsvári plébános méltatta, kiemelve Sík Sándor egész életét és munkásságát meghatározó rendületlen hitét. Verseinek minden sorában ott rejlik az Istenbe vetett bizalom, és ez jellemezte csodálatos nevelői munkásságát is, melynek részeként 1912–13-ban irányadója és egyik alapítója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnáziumcserkészcsapatának. Ft. Jakab Gábor egy huszadik század első felében zajló irodalmi vita kapcsán mutatta be a költőt, idézve Reményik Sándor sorait, melyben az erdélyi protestáns költőtárs rendkívül nagyra értékeli Sík Sándor hittel átszőtt irodalmi munkásságát.
A rendezvényen fontos helyet kapott a 75 éve született és 25 esztendeje elhunyt Vermesy Péter erdélyi magyar zeneszerző emléke is. Dr. Angi István zeneesztétának Vermesyre való emlékezését Jancsó Hajnal olvasta fel, kiemelve az alkotó és a kiváló zenepedagógus emberi nagyságát, a népzene, az anyanyelv és a maradandó értékek iránti elkötelezettségét, melyet nagyszerűen ötvözött kora modern törekvéseivel, és egész lényét átható könnyed humorával. Ez utóbbi vonása szövi át a híres Pimpimpáré című alkotását is, melyben jó barátjának, Szilágyi Domokosnak verseit zenésítette meg egészen egyedi stílusban.
A petrozsényi ünnepségen fellépő Magyarfenesi Vegyeskar, illetve a Guttmann Mihály Magyar Pedagóguskórus Gárdonyi Zoltán, Kocsár Miklós, Halmos László és Bárdos Lajos művei mellett több Vermesy-kórusművet is előadott. Záróakkordként pedig Sík Sándornak a Kodály által megzenésített Te Deum című művét hallhatta az ünneplő közönség. Utóbbit prózai formában is előadta Rekita Rozália kolozsvári színművész. Külön színfoltja volt a rendezvénynek az Eisler Márta karnagy által vezényelt petrozsényi Szent Borbála Kórus előadása. És természetesen nem maradt ki az ünnepi műsorból Kölcsey Ferenc Himnusza sem. Dr. Jancsó Miklós színművész maradandó élményt nyújtva szavalta el a magyar nép zivataros századait felelevenítő költeményt, illetve Kölcsey Huszt című versének egy részletét.
A rendezvény egészét mélyen áthatotta a petrozsényi születésű Guttmann Mihály zenetanár, karnagy és zenepedagógus szelleme, melyet mindenekelőtt leánya, Tóth Guttmann Emese, a Románia Magyar Dalosszövetség elnöke éltet tovább. A magyarfenesi vegyeskar karnagyaként, illetve a rendezvény kezdeményezőjeként ő köszöntötte az egybegyűlteket, külön oklevéllel és apró ajándékkal köszönve meg mindazok munkáját, akik szervezéssel, előadásukkal hozzájárultak a Magyar Kultúra Napjának petrozsényi rendezvényéhez. – Az 1994-ben újraalakult Romániai Magyar Dalosszövetség immár hetedik éve minden januárban Kolozsvár szívében ünnepli meg a Magyar Kultúra Napját és három éve annak, hogy a szórványba is ellátogatunk. Két évvel ezelőtt Déván és Vajdahunyadon szerveztünk kórustalálkozót, tavaly Nagybányán és Máramarosszigeten, idén pedig itt vagyunk Petrozsényban. Ez régi álma volt a Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttmann Mihálynak is, hiszen itt született és mindig nagy szeretettel gondolt e vidékre. Ő sajnos már nem lehet közöttünk, de áldozatos munkáját tovább folytatva, a kórusok összefogásával, a szórványban és tömbvidéken egyaránt vállalt fellépésekkel arra törekszünk, hogy megteremtsük az éneklő Erdélyt – fogalmazott a Dalosszövetség elnök asszonya.
A házigazdák részéről Wersászky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte a meghívottakat és helyi fellépőket, rámutatva: az egységes, de oly színgazdag európai kultúra csak a nemzeti kultúrákból táplálkozva tud megmaradni, tovább erősödni és ebben a magyarságnak itt, a dél-erdélyi szórványban is igen fontos szerep jut.
A rendezvény a petrozsényi római katolikus egyházközség által szervezett szeretetvendégséggel zárult, ahol kórustagok és vendéglátók immár együtt énekeltek asztali áldást, pohárköszöntőt, és hosszan egymásba fonódó búcsúdalokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Vermesy Péterre és Sík Sándorra emlékeztünk
Vermesy Péter (1939–1989) erdélyi származású zeneszerzőre és Sík Sándor (1889–1963) piarista papköltőre emlékeztek a Donát úti református templomban január 19-én, a Magyar Kultúra Napja megünneplése alkalmával. A hatodik alkalommal megrendezett eseményen igehirdetésre, szavalatokra, előadásokra, énekkari fellépésekre került sor.
A Magyar Kultúra Napja alkalmával a Donát úti református templomban január 19-én megtartott ünnepi eseményen Bibza Gábor református lelkipásztor, esperes a 150. zsoltár első hat versét vette alapul igehirdetésében. – Nem mondunk le mindarról, amivel Isten megajándékozott minket a Kárpát-medencében. Ennek az örökségnek egy részét, zenei anyanyelvünk egy szeletét tárjuk most fel. Adja Isten, hogy továbbra is magyarul szóljon a szó, és zengjen az ének minden Kárpát-medencei településen, így Kolozsváron is – hangsúlyozta Bibza.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Kölcsey imádsága Makovecz fái alatt
A romániai magyar kulturális intézmények, szervezetek, egyesületek a legkülönfélébb módon emlékeznek Kölcsey Ferenc Himnuszának születése napjára, 1823. január 22-re. A Magyar Kultúra Napja kiváló alkalmat nyújt a romániai magyar kórusok seregszemléjére is.
A Romániai Magyar Dalosszövetség évről-évre méltó módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját, önként vállalt feladatát – a magyar kultúra terjesztését a szórványban – idén is teljesítette: a 25 éve elhunyt Vermesy Péter zeneszerző és a fél évszázada halott Sík Sándor költő szellemében összeállított műsorukkal ezúttal Petrozsényben mutatkoztak be.
Az Erdély legdélibb részében, Hunyad megyében fekvő, a fekete gyémántok városának is nevezett Petrozsényben ma már csak elvétve hallani magyar beszédet, pedig a múlt század elején a magyarok még többségben voltak a bányavárosban. 2003-ban csak egy magyar nyelven oktató tanár maradt itt, aki mindössze hat gyereket tanított. Ma már a Zsil-völgyi bányavidék központjában a magyarul tanuló gyerekek száma meghaladja a kétszázat, a csoda pedig Böjte Csaba atyának, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének köszönhető, aki Petrozsényben is létrehozott egy árvaházat és egy oktatási intézményt.
A Kolozsvárról érkezett vendégkórusok mellett a január 18-án a Petrozsényi Szent Borbála Római Katolikus Plébániatemplomban rendezett ünnepségen fel is lépett a Jézus Szíve Iskolaközpont énekegyüttese, Dénes Ernő karnagy vezetésével. Rekita Rozália színművésznő szerint „felemelő érzés volt a petrozsényi szórvány magyarok előtt fellépni”, míg Kostyák Alpár, a kolozsvári pedagóguskórus tagja meghatónak nevezte a kiszálláson tapasztaltakat.
Január 19-én Kolozsváron, a Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban folytatódott a Magyar Kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepség. A csodálatos templomban a hangulat is megfelelően ünnepélyes volt: Bibza Gábor esperes áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát, azt a nemzeti imádságot, melyet – a kézirat tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázott le a költő Csekén. A Kolozsvár-Törökvágás Református Egyházközség Énekkara Csengeri-Kostyák Zsuzsa vezényletével Vermesy Péterről is megemlékezett, a zeneszerző Arany kút című kórusművének előadásával.
A Székely Árpád által vezetett Kolozsvári Református Kollégium kórusának fellépését követően Angi István zeneesztéta Vermesy Péterről szóló emlékezését Jancsó Hajnal előadóművész olvasta fel a zsúfolásig megtelt templomban. Az ötven éves korában elhunyt zeneszerző zongoraműveiből Oláh Boglárka nyújtott át egy csokorra valót az ünneplő gyülekezetnek, majd Jakab Gábor plébános emlékezett Sík Sándor költőre. Jakab Gábor felolvasta Reményik Sándor válaszát Ilyés Gyula támadásaira, melyek Sík Sándort célozták meg. A költő Te Deum című versét Rekita Rozália szavalta el, majd újabb kórusművek hangzottak el Vermesi Péter alkotásaiból ezúttal a Tóth-Guttman Emese vezette Magyarfenesi Vegyeskar (képünkön) előadásában.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség különleges színfoltja volt a Szilágysomlyói Szederinda Citeraegyüttes, Gáspár Attila vezényletével. Műsorukon zsoltárok és Kodály-művek szerepeltek, fellépésük hatalmas sikert aratott a kiváló akusztikával rendelkező templom közönségének.
Először csatlakozott a dalosszövetség által szervezett rendezvény előadóihoz a kolozsvári Adventista Központi Gyülekezet Kórusa, amely Halmos Béla és Kováts Lajos kórusműveiből adott ízelítőt. A Makovecz-templom árkádjai alatt az ünnepi műsort a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus tartalmas előadása zárta.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A szembejövő bukaresti magyar adás
A minap Erdélyben jártam, a székely kisváros főterén, Gyergyószentmiklóson elém áll egy atyafi:
– Emlékszik-e még rám?
Hát… névmemóriám soha nem volt jó, de még a borostás arcot sem tudtam hova tenni.
– Én voltam a juhászlegény barátja, akiről a bicskás riportot készítette.
– Így már igen.
A riport
A hetvenes évek elején a csíki falvakban egyre több halálos kimenetelű bicskázás történt. Bárokban, kocsmákban fiatal emberi életeket oltott ki a „székely virtus”. A Csíkkarcfalván történteket Öllerer Józseffel filmre vettük. Csikorgó tél volt. A kocsmában pálinkázás közben összeszólalkozott két barát. Hazafelé menet a juhászlegény társa hátába szúrta a bicskát. Öt évet kapott. A tettest a börtöncellában kerestem fel. A dokumentumfilmben megszólaltak a székely társadalom felelős tényezői. Újságíró kollégám, Ferenczes István ütötte le az alaphangot, tőle származott a bicskás riport főcíme is: J’accuse (Vádolom). Ferenczest kirúgták a helyi pártlaptól. Az akkori hivatalosság álszent módon védte a székely közösség hírnevét. A megyei lapban románok, magyarok, németek (?) tiltakoztak vehemens hangon, hogy a székely nem bicskázik, a bicskát csak szalonnázásra és kopjafák faragására használja. Főszerkesztőnk, Bodor Pál leadta a filmet, és utána jó ideig, amikor Csíkba mentem, Csép Sándort adta mellém kísérőnek. Persze a hajam szála sem görbült meg, csak hát a bicskázás tabutéma volt a romániai közéletben, sajtóban, mint ahogy tabutéma volt a táncház, a Kaláka-műsoraink, és tabu volt moldvai csángó magyarokat a képernyőn mutogatni, néven nevezni őket.
A Kaláka
„Jobb, ha mi táncolunk, mint hogy minket táncoltassanak!” – a magyar adás egyik, talán legmarkánsabb, emblematikus műsora. Igen, ez volt a Kaláka. Megnéztem, mit ír róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991:
„A romániai televízió magyar műsorának honismereti és népművészeti vetélkedő sorozata (1977–1980) keretében szaklíceumi diákokból és egyetemi hallgatókból toborzott önkéntes munkaközösségek szülőföldjük szellemi és tárgyi néprajzának hagyományait kutatták fel és mutatták be a televízió közönségének. Szervezői: Csáky Zoltán, műsorvezető-szerkesztő, Simonffy Katalin, zenei szerkesztő, Ion Moisescu és Dan Grigore Popa rendezők. A műsor célját abban jelölték meg, hogy a hagyományok ma is élő értékeit be kell építeni a fiatalok mindennapi életébe.”
Előttem a bukaresti A Hét 1979. szeptember 21-i száma, benne Lőrincz Györgyné Hodorog Luca klézsei nótafával készített riportom, amely ékes bizonyítéka annak, hogy mi bizony a diktatúra legsötétebb éveiben is átmentünk Moldvába, és áthívtuk a csángó magyarokat, zenészeket és táncosokat a csíkszeredai Kalákába. Annak dacára, hogy amikor jelentkeztem a bákói pártbizottságnál, annak mindenható vezetője – aki egyébként a Ceauşescu-kormány egyik minisztere is volt akkoriban – széttépte a bukaresti tévés igazolványomat, mellém rendelt egy tisztviselőt, és kivitetett az állomásra. A riport azért megszületett, és a csángó asszonyok átjöttek a Kalákára.
A Kaláka a bukaresti magyar adás legnépszerűbb műsorának bizonyult, közösségteremtő és -megtartó funkciója felbecsülhetetlen volt a diktatúra egyre szigorodó éveiben. Nem csoda hát, hogy a legtöbb emlék a középiskolás diákokkal együtt töltött gyűjtő utakról, a tévé felvételekről kívánkozik tollam hegyére.
Megsárgult fotó: egy besztercei tömbház kis szobájában kucorgunk Simonffy Katalinnal, körülöttünk a Barozda és Bodzafa zenészei – van, aki már Svédországban él –, Vermessy Péter zeneszerző, Borbély Zoltán, a vásárhelyi rádió egykori hangmérnöke, Zakariásék valahol Háromszéken vannak és a besztercei kislány, akivel legutóbb Burgenlandban találkoztam. Olyan népszerűek voltunk, hogy amikor a Beszterce környéki Magyardécse főterén a Barozda zenélni kezdett, a kocsmáros abbahagyta a pálinka kimérést, beugrott a csizmájába, és velünk együtt ropta a táncot. De a népszerűségnek ára is volt: az új székelyudvarhelyi sportcsarnok felavatásán vettük fel a műsort, amikor a Kaláka-hívők, fiatalok és idősek annyira ellepték a várost, hogy az már a Szekuritaténak is feltűnt, személyesen Erdélyi tábornok, a szeku Hargita megyei parancsnoka tette tiszteletét a városban. Bodor Pál, mert erre is kiterjedt a figyelme, telefonon „madárnyelven” jelezte nekem a veszélyt. A Szeku figyelme a későbbiekben oly annyira kiterjedt irányunkba, hogy amikor a csíkszeredai Kalákát követően visszautaztunk Bukarestbe, és szerettük volna megnézni az adásba került felvételt, valaki már letörölte a mágneses rögzítő szalagot. Egyébként a szekunak meg is lehetett minden oka rá, hiszen a Kaláka-műsorok nyomán gombamód szaporodtak Erdélyben a táncházak, jöttek létre a hagyományőrző, összetartó kis közösségek. A műsor – amely román műszaki kollégák és Ion Moisescu rendező segítségével készült – a ’80-as évek elején a román kulturális forradalom áldozata lett, de díszlete annyira megtetszett az RTV vezetőségének, hogy átvette a román folklóradásokba.
Bodor Pali
Nyugodtan le merem írni, hogy ha nem Bodor Pál jegyzi főszerkesztőként a magyar adás első meghatározó tíz esztendejét, nem lett volna azzá, amivé lett: az erdélyi magyarság közéleti kulturális fórumává. Induláskor ő is annyit értett a tévézéshez, mint mi, akiket rádiós műhelyekből, újságok szerkesztőségéből verbuvált össze. De kitűnő, tapasztalt román kollégákat hívott a filmgyárból, magyarokkal rokonszenvező operatőröket, hangmérnököket, vágókat. Tőlük tanultuk meg a szakmát. Victor Videriu, Eugenia Silişteanu, Mircea Bogdan, Emil Lungu és a többiek, valamint a műfajban már nevet szerzett Öllerer József és Fischer István voltak a tanítómestereink.
Pali zseniális tollú újságíróként ontotta nekünk a nemzetiségi riporttémákat. Igényes volt, cizellálta a leírt, elhangzott mondatokat, fantasztikus diplomáciai érzékkel pedig megvédte a szerkesztőséget a nacionalista felhangú támadásoktól. Azt mondogattuk, hogy Bodor Palinak széles a háta, majd ő kivédi. Hogy a valóságban ebben szerepe volt Misunak, azaz Gere Mihálynak, a rokonnak, lehetséges. De hogy őt is lehallgatták, az a nagy bukaresti földrengéskor derült ki, amikor a Republicii utca 77. szám alatti lakásban valamennyi elektromos készülék elnémult, csak a sarokban elhelyezett lehallgató lámpája kezdett villogni. Bodor volt az, aki magyarul szólaltatta meg a dáko-román kontinuitás atyját, Constantin Daicoviciu történészt, ő adta le a híres-hírhedt bicskás riportomat, elnézte, hogy Csép Sanyival közösen meglátogattuk Gyulafehérváron a hosszú évek óta szobafogságban tartott Márton Áron püspököt. Bodor volt az, aki nem kért meg engem politikai témájú beszélgetések, műsorok készítésére, s amíg ő volt a főszerkesztőnk, nem kellett leírnom, kimondanom a Diktátor nevét.
Mondod-e még?
Igen, akkor az egyre zsugorodó romániai magyar közéleti-szellemi-kulturális térben a Kriteron Könyvkiadó mellett a bukaresti magyar adás volt az a fórum, amely felmutatta, ápolta, továbbadta, közzétette Székelyföld, Partium, Bánság magyarjainak múltunk, történelmünk, hagyományaink értékeit. Riportok, dokumentumok formájában felszínen tartotta, a nemzetiség sorskérdéseit, tolmácsolta tudósaink, íróink üzenetét, filmre vitte az erdélyi Magyar Thália legjobb magyar előadásait, felkarolta az erdélyi magyar táncdalt és könnyűzenét – Siculus-fesztivál –, honismereti vetélkedőt szervezett a líceumok között (Cséppel a folyók mentén); otthon voltunk az erdélyi magyar lakásokban, családtagjaik voltunk, amikor hétfő esténként beköszöntünk a képernyőről Józsa Erikával együtt.
A Majtényi-ház
A szerkesztőség ugyan Bukaresten volt a Calea Dorobanţilor 191. szám alatt a kilencedik emeleten, de Cséppel – ő Kolozsvárról, jómagam Marosvásárhelyről – hetente utaztunk fel. Többnyire a Kiseleff sugárúton laktunk a Tolsztojban, nem messzire Majtényi Erik házától, amely a román fővárosban megforduló erdélyi magyar értelmiség zarándokhelye volt. Aki csak számított, vitte valamire a ’70-80-as években a romániai magyar közéletben, mind megfordult a Majtényi házban, ahol Erik a pezsgő vitáknak kaláberpartival vetett véget, Oli jókat sütött-főzött, Évivel és Ágival pedig osztottuk, szoroztuk a tévéműsorok sorsát. És persze a többiekkel: a nagyon profi Lukács Zsuzsannával, Rostás Liával, Sugár Teodorral, Relu Stanciuval, akit a román televízió egyik legjobb hangmérnökeként tartottak számon és kedvenc operatőrömmel, Emil Lunguval, akit a filmeken kívül két dolog érdekelt: az erdélyi menyecskék és a macskák.
Emlékezetes nap
1985. január 11.: ez a nap élesen megmaradt az emlékezetemben. Marosvásárhelyen szikrázóan hideg volt, mínusz 11 fok. Tiszta kék ég, tehát felszállt a gép. Bukarest-Băneasa reptér, onnan egyenest a 81-es trolival a tévébe. A kollégák azzal fogadtak: miért jöttél? Mert adás van. Nincs adás. Pénteken a német műsor úgy ért véget, hogy kihúzták a dugaszt a konnektorból. Mi tehát el sem kezdtük. Tizennégy év után hétfőn délután 5 órakor már nem hangzott fel a szignál: Szeretnék szántani… Állítólag írás, papíros, írásos végzés mindmáig nem került elő a bukaresti magyar adás megszüntetéséről. ’89.decemberének utolsó napjaiban újraindult.
De ez már egy másik történet.
Csáky Zoltán |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ünnepel a 20 éve újjáalakult dalosszövetség
Újjáalakulásának huszadik évfordulójára emlékezik a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) november 29-én, szombaton 10 órától a Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott évi közgyűlésén.
Az ez alkalomból megtartott ünnepi beszédek, köszöntők és az elnöki beszámoló mellett idén is kiosztják a RMD szokásos díjait, majd délután 16 órától az Egyetemiek Háza nagytermében Vermesy Péter (1939–1989) kolozsvári zeneszerzőre emlékeznek egy koncert keretében.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Vermesy Péter (1939–1989)
Vermesy Péter emlékhangversenyre került sor a zeneszerző születésének 75. és halálozásának 25. évfordulója alkalmából.
A Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében november 29-én, az Egyetemiek Háza nagytermében sorra kerülő emlékezés meghívottjai közül elsőként a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kar Zenepedagógiai Szakának Kamarakórusa állt pódiumra, Windahager-Geréd Erzsébet vezényletével, hogy az Ipa, Iva páva című fiúkari népdalfeldolgozással köszöntse az egybegyűlteket. Utánuk a lányok következtek a Pimpimpáré néhány különböző színekben játszó miniatűrjével, alkalmanként Miklós Noémi zongorakíséretével. Az énekes remekművek csokrában a vidám, humoros, játékos dalok mellett, nekem legjobban az Őszi levél tetszett, amelyen egy bánatos fuvola-szellő suhant át.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Újabb kötettel gazdagodott a kolozsvári kottakiadás
Nemrégiben látott napvilágot az Arpeggione kiadó jóvoltából Könczei Árpád Zongoraművek című kottagyűjteménye. Jelen partitúra Buzás Pál művész-zongoratanár és Könczei Árpád, az egykori tanítvány máig tartó baráti-művészi kapcsolatának gyümölcse. Árpádot, zeneiskolás növendékként Buzás nemcsak zongorázni tanította, hanem tudatosan, de meglehet a kisdiák számára szinte észrevétlenül, játékosan a zene szeretetére is nevelte. Buzás Pál, több muzikális, kitűnő zenei hallással rendelkező diákját irányította a zeneszerzés művészete felé. Talán ennek az ösztönzésnek (is) köszönhető, hogy Könczei a főiskolán zeneszerzésből diplomázott. Kompozícióit – a véleményezés egyfajta igényével – nemcsak megmutatta, hanem a kéziratokból „emlékül”, egy-egy példányt ajándékozott egykori zongoratanárának, aki gondos „gyűjtögetőként”, éveken keresztül őrizgette a „zenés ajándékokat”.
Az 1989-es fordulatot követően Buzás Pál az Arpeggione kiadónál megkezdte, és azóta is folyamatosan szorgalmazza az erdélyi, hangsúlyozottan a kolozsvári zeneszerzők műveinek gyűjteményes megjelentetését. Így születettek meg többek között a Szórakaténusz kötetek, valamint Vermesy Péternek, a gyermek- és felnőttkori barátnak szentelt kiadványok. Az évek folyamán, a Buzás gondozásában napvilágot látott kották többsége zongoradarabokat tartalmazott, de időnként kamarazenét is közreadott. Jelen kötet szintén a fekete-fehér billentyűk birodalmába vezeti a zongorázni vágyókat és tudókat. Könczei Árpád játékos, táncos, humoros fordulatokban gazdag palettájú, sokszínűségről tanúskodó zongoradarabjai, az egyszerűtől a bonyolultabb kompozíciókig úgy sorjáznak egymás után a partitúrában, hogy a tanulmányaik kezdetén lévők és az érett művészek is megtalálhassák az ízlésüknek, felkészültségüknek megfelelő darabot.
Kulcsár Gabriella
Szabadság (Kolozsvár)

Mester és tanítványai
Kolozsvár történelme folyamán nem egyszer bizonyította, mindig ki tudta „termelni” azokat a művészeket, akik tevékenységük következtében meghatározó értékeket alkottak, nem egyszer példát mutatva más erdélyi városoknak is
Könyvtárnyi irodalom bizonyság arra, a valódi tehetség minden időben képes bizonyítani az adottságait. Szerencsére a ma művésze nyitott ajtókat találhat, Kolozsváron, ha erre érdemes. A koncert és ráadás című Gálahangversennyel tisztelgett az alkotó és az alkotás előtt a Kolozsvári Magyar Opera. Köszöntötte Selmeczi Györgyöt, az európai hírnevű zeneszerzőt, karmestert, rendezőt, zongoraművészt, 25 éve a Kolozsvári Magyar Opera munkatársát, a zenepedagógust. Szép Gyula operaigazgató méltatta értékes munkásságát.
Selmeczi Györgynek köszönhető a kortárs operaművészet jelenléte a színpadon. Népszerűsítette az erdélyi magyar zenés színház produkcióit.
Selmeczi György Kolozsváron született. Édesanyja Selmeczi Marcella zenepedagógus, édesapja karmester. Nekik köszönhetően, zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte. Tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós valamint Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pálnál tanult. 1976-tól 1977-ig Párizsban Pierre Boulez, majd 1979-ben – szintén Párizsban – Daniel Charles irányításával dolgozott. Közben, 1974-től 1975-ig a kolozsvári Állami Magyar Színházban helyezkedett el karmesterként és zeneszerzőként, miközben számos rádió- és televíziós felvételt készített. 1976-ban Magyarországra, Miskolcra költözött, ahol a Zeneakadémia miskolci tanárképző intézetében tanított. Megalakította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, és a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Emellett még a budapesti 25. Színház zeneigazgatói posztját is betöltötte. Zeneszerzőként számos színpadi és filmzenét komponált. Az 1980-as években a Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatójaként tevékenykedett. Megalapította a Mérték Egyesületet, a Vetületek Kortárs Opera Fórumot, 1989-ben Budapesten újjáalakította a Camerata Transsylvanica kamarazenekart, létrehozta a Budapesti Kamaraoperát. 1995-ben megalapította az Auris Társulat és Művészeti Alkotóközösséget, melynek az óta is, művészeti vezetője. 1996 és 2000 között a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója volt, miközben a Kolozsvári Állami Magyar Opera állandó vendégkarmestere, 2004-től művészeti vezetője. (Világhálós hivatkozás alapján) Magyarországon kívül, Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Hangfelvételek sora fűződik a nevéhez (saját művein kívül Liszttől Sztravinszkijig). Televíziós népszerűsítő sorozatot készített az operáról (Kolozsvári operamesék), tévés interjúsorozatot kortárs zenészekkel (Kortársaim). Részben az Auris Társulat közreműködésével számos opera- és más zenei előadást rendezett és vezényelt Európa szerte.
Selmeczy György jelenléte a Kolozsvári Magyar Opera színpadán maga nemében olyan jelenség, mely alkotóan, hatékony módon befolyásolta az intézmény repertoárját, az erdélyi zenés színház népszerűsítését. Ennek volt fényes bizonyítéka az Operagála, melyen Selmeczy György, mint zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus és konferanszié fellépett, lenyűgözve egy zsúfolásig telt termet, bizonyítva a modern operai felfogások létjogosultságát.
Koncert és ráadás című Gálahangverseny
A gálaesten a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, valamint vendégművészek léptek fel: Egyed Apollónia, Pasztircsák Polina, Chiuariu Livia, Sebők Klára, Nagy Noémi Kriszta, Molnár Mária, Pataki Adorján, Sándor Árpád, Szilágyi János, Barabás Sándor, Béres Melinda, Márkos Albert, Ferenczi Endre, Rónai Ádám, Szép András, a Kolozsvári Magyar Opera énekkara, zenekara és sokan mások. A műsorban szerepelt Koncert: versenymű négy hegedűre és zenekarra. Részletek hangzottak el a Szirén, a Spiritiszták, a Bizánc című operákból, valamint A vasárnapi iskola című zenés játékból. Vezényelt Kulcsár Szabolcs, Jankó Zsolt, Incze G. Katalin és Selmeczi György. „Ráadásként” Selmeczi György életpályájának néhány mozzanatára emlékezett. A zenében való gondolkodás alakulásával kapcsolatban megjegyezte, zenész környezetben nevelkedett. 18 hónaposan, gyermekkocsiban, az opera páholyában hallgatta a János vitéz című produkció próbáját. Szerinte „Az előadóművész olyan, mint a fogpaszta: ha egyszer kinyomtad, már nem lehet visszagyömöszölni.” Erős kötödése volt, van a színházhoz. 1990-ben Simon Gábor operaigazgató meghívására lett az intézmény munkatársa, együttműködik a Kolozsvári Operával. Operát, filmzenét, musicalt írt. A múlt század utolsó két évtizedében dalokat is írt, rengeteg műfajban, amely olyan volt, mint a személyes napló.
A „ráadásban” színházi és filmdalok, musical-részletek, énekelt versek hangzottak el. A dalokat zongorán kísérte. Sebők Klára színművész Kohlhaas Mihály balladáját adta elő. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes léptek fel. A rendkívül gazdag és színes program hallatlan sikert ért el a nézők körében. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai a Szép város Kolozsvár -potpourri több változatát mutatták be. Dal a színházról- alkotást a budapesti Filmművészeti Egyetem diákjai és a Jazzybirds együttes adta elő.
A Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja
Selmeczi György a Kolozsvári Magyar Opera Örökös Tagja lett. Mint mondta, sikeresen működött együtt a Kolozsvári Operával, amely világhírű intézménnyé vált.
Díjak a Kolozsvári Magyar Operának
Szép Gyula operaigazgató büszkén beszélt az intézmény sikereiről, és az országos elismerést kifejező díjakról. Jászvásárban (Iaşi), a harmadik alkalommal megtartott Operagálán a Kolozsvári Magyar Opera több értékes díjat nyert. Novák Péter rendezésében, a Figaro házassága című produkció elnyerte a legjobb operaelőadás díját. A legjobb musical-díjat a Béres László rendezésében készült Letshow című előadás nyerte. A legjobb kortárs táncelőadás díját a Szentivánéji álom című balett kapta (Jakab Melinda rendezésében). Florin Ioan Ianc és Viorica Bogoi balett- táncosokat díjazták a Szentivánéji álomban nyújtott alakításért. A Kiválóság díját Pataki Adorján és az Életmű díjat Szeibert István, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei nyerték. Befejezésül megemlíteném, Selmeczi György első nyilvános szerepléséről, ami az Egyetemiek Házában volt megtartva, én írtam riportot, évtizedekkel ezelőtt.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Magyar gyermekkórusa lesz Kolozsvárnak
A Kolozsvári Magyar Opera meghallgatást tart jó zenei hallással és tiszta hanggal rendelkező 8-13 éves gyermekek számára városunk magyar gyermekkórusa létrehozásának céljából – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
„Kötelességünknek érezzük egy magyar gyermekkórus létrehozását, amely nemcsak az operáé, hanem az egész városé, mindannyiunké” – nyilatkozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. – Kolozsvár méltán megérdemli, hogy minőségi gyermekkórussal büszkélkedjen. A világon nincs még olyan nép, nemzet vagy közösség, amely a magyarhoz hasonlóan gazdag gyermekkórus-irodalommal rendelkezne, kezdve Kodály Zoltán és Bartók Béla egynemű és gyerekkarra írt műveitől, Bárdos Lajoson és Jagamas Jánoson át egészen Vermesy Péter Pimpimpáréjáig. Fontosnak tartjuk, hogy ezeket a műveket megszólaltassuk, ha pedig minden a terv szerint halad, Erdély-szerte és távolabbi helyszíneken is szeretnénk megmutatni az elkészült produkciókat – hangsúlyozta az igazgató. Szabadság (Kolozsvár)

"Nyelvében és szokásaiban él,/Dalaiban és művészetében érez a nemzet!"
E jelige szellemében szervezte meg a Kolozs megyei Tordaszentlászló június utolsó szombatján a XXVII. Szent László-napi Kórustalálkozót! Az ünnepi istentisztelet után húsz kórus több mint 500 dalosa a találkozó megálmodójára, mindnyájunk szeretett Misi bácsijára, néhai Guttman Mihály zenetanárkarnagyra emlékezett. A Romániai Magyar Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnöke, Tordaszentlászló díszpolgára születésének 90. évfordulója tiszteletére a helyi közösség kopjafát avatott, melynek szövegzáró felirata hozzánk és mindenkihez mint intés szól: "Őrzők, vigyázzatok a strázsán!" A kopjafa leleplezését, melyet a református templom előtti parkban, Szent László mellszobrával szemben helyeztek el, ünnepi beszédek előzték meg, melyek során méltatták a példamutató pedagógus életútját. A koszorúzás ideje alatt az ünnep meghittségét növelte a Kolozsvári Pedagóguskórus, valamint az egybegyűltek éneke.
Az ünnepély végén a kórusok felvonultak a község főutcáin, majd a művelődési házban megkezdődött a hangverseny. Itt kellemes meglepetésként a dalosokat köszöntötte Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma Lídia vezényletével, színvonalas és hangulatos műsorral. Nagyszerű, mutatós, a gyerekek hangterjedelmére és az életkor játékosságára is figyelő, de nem könnyű műsor-összeállítást hallhattunk (Vermesy Péter, Gryllus Vilmos). Tiszta intonáció, pontos, játékos ritmika, tapssal és koreográfiával, a fiatal karvezető és nagy létszámú seregének örömteli együtt muzsikálása. Nagy siker, vastaps. Milyen kár, hogy ritkán lehet ilyet hallani, hiszen egy ilyen gyerekkórus felér egy kórusakadémiával. (A hajdani Székely Népi Együttes Birtalan József vezette gyermekkórusa tagjainak többségét mint kórusénekest, zenetanárt és karvezetőt már rég nyugdíjazták!)
Ezután lépett színpadra a húsz bejelentkezett kórus. Megyénket három együttes képviselte, a Marosvásárhelyi Alsóvárosi Ref. Egyházközség vegyes kara, a Vártemplom Psalmus kórusa és a buzásbesenyői Gaudete kamarakórus. A produkciók után az együttesek vezetői a szervezőktől zászlószalagot, emléklapot és emlékplakettet vehettek át. A hangverseny végeztével a kórustagok és meghívottak számára a tordaszentlászlói vendégszeretet nyújtott alkalmat a közvetlen, baráti légkör megteremtéséhez. A dalosok köszönettel és további jókívánsággal búcsúztak vendéglátóiktól.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)

Vermesy Művészeti Napok 15. alkalommal Maglódon
Immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Maglódon a Vermesy Művészeti Napokat. Az 1989-ben elhunyt zeneszerzőnek, Vermesy Péternek emléket állító, pénteken kezdődő háromnapos fesztiválon ezúttal is rangos fellépők lesznek.
 „Vermesy örökségének talán legfontosabb eleme, hogy arra sarkallja utódait, nagyon széles spektrumon képzeljék el a muzsikálással, a művészettel való együttélést” – mondta Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerző, karmester, a fesztivál egyik szervezője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.
Idén a Vermesy-életműből egy operett és három hangverseny hallható Maglód evangélikus, katolikus és református templomában. Selmeczi György modell értékűnek nevezte a fesztivált, amely a kezdeményezők, a helyi Vermesy Péter Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, a maglódi közösség és a résztvevő művészek találkozásával működik immár másfél évtizede.
Mint elhangzott, a fiatalon, 50 évesen elhunyt erdélyi származású Vermesy Péter képes volt arra, hogy életműve oldalvizén kiemelkedő zenepedagógiai tevékenységet folytasson, ezt elsősorban a Pimpimpáré-sorozat őrzi, amelyet a zeneszerző Kodály Válogatott bicíniumokját követve hozott létre az erdélyi közösségben.
Tóth István fesztiváligazgató arról beszélt, hogy a maglódi iskolában népszerűsítik és tanítják a Pimpimpáré-kötetben szereplő énekeket. Elmondta, hogy az iskola tanárai közül hárman – Kostyák Attila hegedűművész, Könczei Árpád zeneszerző és ő maga is Vermesy tanítványa volt.
Az idei fesztiválon fellép Vermesy Péter Berlinben élő fia, Vermesy András zongoraművész, Selmeczi János, a Magyar Állami Operaház koncertmestere, a Gál-Tamási hegedűs házaspár, a Vermesy Kamara Filharmónia, amely Händel Messiásából ad elő hat részletet Selmeczi János vezényletével, de koncertet ad a Magdala Ökumenikus Városi Kórus, a Vermesy Fúvószenekar és a maglódi néptáncegyüttes is.
Vermesy Péter (Brassó, 1939. május 19. – Heidenheim, 1989. december 17.) erdélyi magyar zeneszerző, 1985-től Németországban élt.
Szabadság (Kolozsvár) 

Vermesy-Napok Maglódon
Immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Maglódon a Vermesy Művészeti Napokat. Az 1989-ben elhunyt zeneszerzőnek, Vermesy Péternek emléket állító, pénteken kezdődő háromnapos fesztiválon ezúttal is rangos fellépők lesznek.
„Vermesy örökségének talán legfontosabb eleme, hogy arra sarkallja utódait, nagyon széles spektrumon képzeljék el a muzsikálással, a művészettel való együttélést” – mondta Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerző, karmester, a fesztivál egyik szervezője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.
Idén a Vermesy-életműből egy operett és három hangverseny hallható Maglód evangélikus, katolikus és református templomában. Selmeczi György modell értékűnek nevezte a fesztivált, amely a kezdeményezők, a helyi Vermesy Péter Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, a maglódi közösség és a részt vevő művészek találkozásával működik immár másfél évtizede. Szabadság (Kolozsvár)

Szabó Csaba zeneszerzőre emlékeztünk
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) szombaton, november 12-én a kolozsvári Református Kollégium dísztermében tartotta közgyűlését. Az évi tevékenységekről szóló beszámolók, majd az azokat követő hozzászólások után került sor a szövetség tevékenységének különböző területein kimagasló eredményt elért tagok kitüntetésére. Örömünkre a kitüntetettek között volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenei Tagozatának 2011-ben diplomázott fiatal zenetanár-karnagya, Szakács Zoltán, aki iskolai munkája mellett megyénk két községének kórusát is vezeti: a búzásbesenyői Gaudete kamarakórust és a mezőpaniti Vivit vegyes kart. Kórusvezetői és szervezői munkásságának elismeréseként a Seprődi János nevét viselő díjat vehette át.
A Művelődés folyóirat főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán bemutatta a lap Félre tőlem, búbánat című mellékletét, mely az RMDSZ, a COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY és az EMKE támogatásával karvezetőink számára készült, és erdélyi szerzők 12 népdal vegyes kari feldolgozását tartalmazza.
A tavaly a szövetség Vermesy Péter zeneszerzőre emlékezett, az idén a közgyűlés után, délután 4 órától a Babes–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében az egybegyűltek In memoriam Szabó Csaba (1936 – 2003) ünnepi kórushangversenyét hallgatták meg. A nagy sikerű hangversenyen hét kórus a zeneszerző műveiből összeállított műsorát mutatta be. Fellépett a kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusa, karnagy: Kállay Miklós Tünde, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Férfikara, karnagy: ft. Farkas László, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus, karnagy: Kovács András, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, karnagy: Molnár Katalin, a kolozsvári BBTE Református Tanárképző Kamarakórusa, karnagy: dr. Windhager Geréd Erzsébet, a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus, művészeti vezető: Ványolós András, valamint a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus, karnagy: Bedő Ágnes.
A fellépő kórusok vezetőinek az RMD elnöke, Guttman Emese karnagy emléklapot adott át, a zeneszerző özvegye pedig az Üvegszilánkok között című Szabó Csaba-emlékkönyvvel ajándékozta meg a karnagyokat.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)