Dec. 4-én az újjászületett Erdélyi Szépmíves Céh megtartotta első rendezvényét Kolozsváron, a Báthory Líceum dísztermében. Kántor Lajos bevezetőjében vázolta a bemutatott Vándor idő balladája. Krónika 89-90 című kötet születésének körülményeit. A könyvet a Stockholmban 1991-ben megalakult Erdélyi Könyv Egylet adta ki, Budapesten nyomták, és egy sorozat első darabja. A sorozat kezdeményezői elsősorban a Svédországban élő Veress Zoltán és Veressné Telegdi Magda, illetve Ausztráliától Amerikáig még sokan. Az ő kérésükre állt össze 35 erdélyi magyar szerző műveiből ez az antológia. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./

"A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ "A Securitate fehér könyve" címmel dokumentumgyűjteményt ad ki. A még meg nem jelent kötetből összeállítást hozott az Evenimentul Zilei, amely a művészek és a szeku "viszonyát" mutatja be. Corneliu Vadim Tudor önkéntes besúgó volt, ennek ellenére még őt is megfigyelték. Egy 1981-ben készült, 41 nevet tartalmazó listán számos erdélyi magyar író is szerepel a renitenskedők között. Bodor Pált elmarasztalták "nacionalista-soviniszta" vélemény hangoztatása miatt, akárcsak Bálint Tibort, Fodor Sándort, Gáll Ernőt, Kántor Lajost, Kányádi Sándort, Király Lászlót, Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Istvánt, Veress Zoltánt, Gálfalvi Zsoltot, olvasható Gyarmath János bukaresti tudósításában. /Magyar Nemzet, szept. 16./ Az SRI-nek ez az ötödik Fehér könyve, viszont senki sem tudott az előző négy könyvről. A négyszáz oldalas dokumentumkötet átlapozásával világossá válik a szándék. A könyv azt bizonyítja, milyen kevesen voltak a másként gondolkodók, a disszidensek, akiket a szeku figyelt. A kötetből jórészt hiányoznak a magyar és német írók, csupán pár soros feljegyzések készültek volna róluk. Az is elképzelhetetlen, hogy a külföldön tevékenykedő románellenes /értsd: diktatúraellenes/ intézmények és személyek felsorolásában nem szerepelnek magyarok. A szekuritáte mindenkiben kémet látott, épp a magyarokat kímélte volna? - teszi fel a kérdést a könyvet ismertető Ferencz Zsuzsa. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 27./"

"A hajdani erdélyi szamizdat, az Ellenpontok egyik, jelenleg Svédországban élő szerkesztője, Tóth Károly Antal fogalmazta meg gondolatait az alapszerződéssel kapcsolatban. "A magyar vezetés úgy fogadta el a románok által javasolt szövegmódosítást, hogy ki sem kérte az erdélyi magyarok vezetőinek véleményét. Ez azt bizonyítja, hogy a kisebbségben élő magyarok nem igazán tényezők a mai magyar politika számára." "Napjaink egyik magyar kormányhivatalnoka magyarokkal találkozott Erdélyben, akik a magyarországi politikai élet részletes ismeretében tették fel kérdéseiket, és fejtették ki nézeteiket. Budapestre visszatérve kifakadt: az erdélyi magyarok úgy viselkednek, mintha magyar állampolgárok lennének! Magam úgy hiszem, hogy úgy viselkedtek, mintha a magyar nemzet tagjai lennének. Mintha közük lenne hozzá, s ahhoz, ami Magyarországon történik. Aki idegenként nézi őket, annak ez valóban nagyon sérelmes lehet." Tóth Károly Antal megírta, hogy a honalapítás ezeregyszáz éves évfordulójára vándorkiállítást bocsátott útjára, ez eljutott Göteborgba is, ahol ő él. Csak a mai Magyarország térképét tüntették fel, a kalandozások útvonalát jelölő egyik nyíl például Bácskába indult a mai országterületről és a Duna elérése előtt visszafordult. Egy korhű térkép sem volt Magyarországról, melynek folytonosságát ezer éven át elismerte Európa. /Tóth Károly Antal: Mintha közünk lenne hozzá. = Új Kéve /A svédországi magyar protestáns gyülekezetek lapja - Az északon élő magyarok ökumenikus fóruma/, Stockholm, IV. évf. 5. sz., október. Felelős kiadó: Veress Zoltán/"

"Rangos rendezvényen emlékeztek meg a brassóiak a Reménység Házában a legnagyobb román költő, Mihai Eminescu születésének 147. évfordulójáról január 10-én. Az eseménynek külön jelentőséget adott, hogy 30 éve, 1967-ben jelent meg a Brassói Lapok egykori főszerkesztőjének, Kacsó Sándor írónak és publicistának, neves kiadói szerkesztőnek a gondozásában Eminescu költői műveinek teljes magyar kiadása, ami önmagában is egyedülálló, hiszen a világ egyetlen más nyelvére sem fordították le mindmáig Eminescu valamennyi versét, beleértve a zsengéit is. Kacsó Sándor irányítása alatt az akkori erdélyi magyar irodalom legnevesebb írói-költői, köztük Szemlér Ferenc, Franyó Zoltán, Majtényi Erik, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Lőrinczi László, Kakassy Endre, Kiss Jenő, Veress Zoltán, Lászlófy Csaba és Aladár, Székely János és mások vettek részt a 281 verset tartalmazó kötet fordításában. A szimpóziumot rangos vendégek tisztelték meg jelenlétükkel és előadásukkal. Ott volt a meghívottak között Mircea Dinescu költő, az Academia Catavencu című fővárosi hetilap igazgatója és Kányádi Sándor, Eminescu egyik legjelentősebb magyar tolmácsolója, aki 30 év után nemrég ismét lefordította a nagy román költő Száz árbóc közt (Dintre sute de catarge) című versét. A harmincéves magyar Eminescu-kötet történetéről Kiss Éva Mária, a Cenk Rádió főszerkesztője tartott előadást, Házy Bakó Eszter, Elekes Róbert és Tóásó Áron Zoltán Eminescu-verseket szavalt, majd Melania Niculescu, a brassói Sic Alexandrescu Színház művésznője románul, Márton Árpád sepsiszentgyörgyi színész magyarul adott elő a kötet legszebb verseiből. A pódiumműsort Márk Attila Eminescu-versekre írott szerzeményei zárták. Az est megszervezésében Madaras Lázár, a Brassó megyei tanács alelnöke vállalt oroszlánrészt. /Brassói Lapok, jan. 17-23., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 17., 947. sz./"

"Gergely Tamás Brassóban született 1952-ben. Az Ifjúmunkás belső munkatársa volt, 1987-ben elhagyta az országot, Svédországban telepedett le. Két éve írásai jelennek meg a Brassói Lapokban, a budapesti Korona Pódium pályázatát az ő monodrámája nyerte meg. A marosvásárhelyi Látó is közölte egyik írását. Svédországban született egy magyar kiadó, a Veress házaspár, Veress Zoltán és Telegdi Magda tartja fent és kizárólag erdélyi írókat ad ki. /Brassói Lapok (Brassó), jan. 10./"

Márc. 10-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban bemutatkozott a svédországi Erdélyi Könyv Egyesület, amely Erdély irodalmát közvetíti a világ magyarságának. Veress T. Magda /akire a régebbiek Teleki Magdi néven emlékeznek/ kiadóvezető elmondta, hogy Erdély szétdobált köveit illesztgetik Veress Zoltánék.Évente egy Erdélyben élő író művét adják ki, előfizetéses alapon. Az előfizetők harminc százaléka nem erdélyi. Az előfizetők kielégítésa után fenmmaradó könyvmennyiséget juttatják el Erdélybe. /Népújság (Marosvásárhely), márc. 13. Múzsa mellélet./

Elhunyt Veress Zoltán /sz. Nagylak, 1938. febr. 12./ operaénekes. 1960. december 19-től a kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarának tagja volt. Művészete a magyar népdalkincs megszólaltatásában tetőzött. Lemezfelvételei, pódiumműsorai, nótacsokrai, hangszalagfelvételei az erdélyi magyarság közkincsévé váltak. 1991-es nyugdíjaztatása után Békéscsabán, Magyarországon telepedett le. Művészegyéniségének gyökerei oly erősnek bizonyultak, hogy amikor csak tehette, hazalátogatott. - Most végleg hazatért, a Házsongárdi temetőben nyugszik. /Turánitz J. Lajos: In memoriam Veress Zoltán (1938-1999). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

Okt. 22-én Marosvásárhelyen a megyei RMDSZ-székházban gyûltek össze többen azok közül, akik az 1956-os magyar forradalmat követõen koncepciós perek áldozataiként meghurcoltattak, vagy nehéz börtönéveket szenvedtek. Az '56-os meghívottak: Csorvásy Szabó Gyula, Dénes Dávid, Fülöp G. Dénes, Fülpösi Jenõ, Gráma János, Horváth Ferenc, Joó Sándor, Kacsó Tibor, Kelemen Kálmán, Kun Zsigmond, Miklós István, Molnár Mihály, Nagy Géza, dr. Péter Lóránt, Tatárné Péterfi Irén, Lukács Gergely, Séra István, Sipos János, Szántó János, Varga László, Veress Sándor, Veress Zoltán, Bereczki Gyula, Schuller Jenõ, Szatmári Zoltán, Molnár János, Sárpataki János voltak. Nem tudtak mindannyian megjelenni, de szép számban eljöttek közülük a megemlékezésre. A magyar forradalom miatt elítélt Maros megyei szabadságharcosokat Kincses Elõd megyei elnök köszöntötte. A meghívottak mindegyike sorban felelevenítette tapasztalatait, a veréseket, kínzásokat, megaláztatásokat. Az 56-osok megköszönték az RMDSZ megyei szervezetének a megemlékezést, s örültek, hogy kilenc év után alkalmuk volt összegyûlni és elmondani, mi történt, mert, mint egyikük megjegyezte, eddig senki sem törõdött velük. Visszautasították egyes történészek azon állítását, miszerint 1956-ban Erdélyben nem történt semmi. Szerintük Erdélyben mindenki megtette, amire képes volt. /Mózes Edith: 1956-ra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

"A szovjet csapatokat nem 1957 júniusában vonták ki Romániából, amint az Vincze Gábor Az 1956-os magyarországi "események" kihatása Erdélyben című kronológiájában megjelent, hanem 1958 júliusában. Ennek nyomán a mindinkább nacionalista pártvezetés elérkezettnek látta az időt, hogy magyarellenes terveit valóra váltsa. Kolozsváron például a tanügyből eltávolították a régi, nagy tudású tanárokat, így többek között Jánki Jánost, Kerekes Jánost, Heinrich Lászlót, Mikó Imrét, ugyanakkor a politikai ellenfélnek tekintett egyetemi hallgatókat. - A november 17-én megjelent részben, a Bolyairól eltávolított diákok közül kimaradt Delbács Endre és Veress Zoltán. /Asztalos Lajos: Helyesbítés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./"

Gyergyószárhegyen 1980-ban és idén volt írótábor. Akkor, 1980-ban megjelentek a kiváló fordítók, Beke Györgytől Veress Zoltánig, Bodor Páltól Lőrinczi Lászlóig. A Korunk és A Hét (illetve hát Kántor Lajos és Huszár Sándor) hozta a két nap jegyzőkönyv-pontos anyagát. A 2000 nyarán összehívott találkozón az egyik szent öreg kijelentette: most is mindent fognak tudni, mint nyócvanban, most is itt vannak! Ez a posztfélelem, ez az értelmiség nagyjainál valódi félelem, írta Oláh István. - Ott volt Domokos Géza, aki hisz az irodalomban (közösségalakítás és - megtartás, népszolgálat). Zöld Lajos a romániai/erdélyi magyar irodalom 1980-2000 közötti helyzetére hangolt újbóli találkozó gazdája. - Kivonjuk Domokos Gézát, mi marad a Kriterionból? Ugyanaz a törvény alakítja Zöld Lajos életét is, illetve az ő Kriterionját, Szárhegyet. Vida Gábor mondta: Erdély az a hely, ahol nem kell groteszk és abszurd dolgaimat magyarázni, mert azok itt magától értetődő dolgok. /Oláh István: Gyergyószárhegyi aritmetika. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

Megjelent Határtalan hazában /Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm/ címmel, a kolozsvári Dávid Gyula és a Stockholmban élő Veress Zoltán szerkesztésében az Erdély Kövei sorozat 10. kötete. A könyv 15 interjúra épül, amelyben a kérdezettek időszerű sorskérdésekről vallanak, illetve megneveznek és az olvasó asztalára tesznek egy-egy olyan szellemi terméket - verset, drámarészletet, esszét stb. -, mely a leginkább kifejezi, illetőleg folytatja gondolataikat. A kérdezettek - a történész Nemeskürty István, a Keresztény Szót főszerkesztő Jakab Gábor, a teológusprofesszor Kozma Zsolt, a Svédországban élő Szente Imre, a müncheni Magyar Intézetet vezető K. Lengyel Zsolt, Pomogáts Béla író, az ungvári Balla D. Károly, a felvidéki Dobos László, a vajdasági riporter Matuska Márton, Dávid Gyula, a SZER-es Borbándi Gyula, a szociológus Nagy Károly, a Tel Avivban élő Tabák László, a diplomata Jávorszky Béla, Benkő Samu - mellett így aztán szóhoz jut Sajó Sándor, Madách Imre, Makkai Sándor, Szőcs Géza, Babits Mihály, Berniczky Éva, Domonkos István, Tompa László, Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Kodolányi János, Vörösmarty Mihály. /(Cseke Gábor): Határtalan hazában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

" Doina Jela könyvében /Lexiconul negru. Unelte ale represiunii comuniste (Fekete lexikon. A kommunista elnyomás eszközei), Humanitas, Bukarest/ több mint ezerhétszáz kihallgatótiszt, börtönőr, foglár, "professzionista" tömeggyilkos és az emberek, a foglyok kínzásában élvezetét lelő hóhér és vadállat portréját tartalmazza ábécérendben. - A börtön szaga címmel közöl a februári Jelenkor egy terjedelmes életinterjút Bodor Ádámmal, aki szintén megtapasztalhatta a kommunista börtönöket. Részletesen feleleveníti, hogy milyen szervezkedésbe fogtak diákkorában, az ötvenes évek elején a néhai Palocsay Zsigmonddal és a jelenleg Stockholmban élő Veress Zoltánnal, s hogyan kapták el őket és börtönözték be. /Bogdán László: Szélrózsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./"

"Csángóföldi bábszínház-turnéra indul a Szatmárnémeti MADISZ. A négynapos turné során, aug. 31-szeptember 3. között az ifjúsági szervezet hét amatőr bábszínésze legalább hat csángóföldi településen (köztük Pusztina, Somoska, Klézse) lép föl Veress Zoltán Irgum Burgum Benedek című verses meséjének bábosváltozatával. Az ifjúsági szervezet fiatal szimpatizánsai saját készítésű bábok és kellékek segítségével mutatják be a mackótörténetet, Irgum Burgum Benedek kalandozásait. Az amatőr bábszínészek a kiválasztott települések iskolájának, kultúrházának színpadán lépnek föl, s amennyiben ilyen helyiség nem áll rendelkezésre, egy iskolaudvar vagy egy sík szabadtéri terület is megteszi. Vándor-turnéjuk során az amatőr bábosok saját sátrukban szállnak majd meg, ellátásukról és utazásukról is maguk gondoskodnak. /(Ilonczai Tamás): Irgum Burgum Benedekkel a Csángóföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./"

"Aug. 31. és szept. 3. között a Szatmárnémeti MADISZ amatőr bábszínészei öt csángóföldi településen /Trunkon, Somoskán, Klézsén, Pusztinán és Külsőrekecsinben/ mutatták be Veress Zoltán Irgum-Burgum Benedek című mesejátékát. A csángóföldi bábturné megvalósítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. Klézsén Istók Pál adott otthont a szatmáriaknak. A turné során a szatmáriak mindvégig az Istók család otthonában laktak. Legelőször Trunkon lépett közönsége elé a bábszínészcsoport. Itt Róka Szilvia magyar anyanyelvű tanítónő vállalta magára a szervezési munkálatokat. Trunkon egy önzetlen román vállalkozó biztosította a helyszínt. Száznál is több gyermek összegyűlt. Róka Szilvia tanítónő elmondta, hogy ősztől magyar nyelvre tanítja a helyi gyermekeket. A szervezésben oroszlánrészt vállaló Hegyeli Attila néprajzkutató, aki az EMKE megbízásából a csángóföldi magyar nyelvű oktatásért felel, legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott fedett termet biztosítani a szatmáriaknak. Az iskolák román igazgatói hallani sem akartak a magyar nyelvű bábelőadásról. Sem Somoskán, sem Klézsén nem adtak kölcsön iskolatermet, pedig vakáció lévén semmire sem használták. A szatmáriak a szabad ég alatt tartották meg az előadást, igen nagy sikerrel. Pusztinán Bilibók Jenő, a Csángó Szövetség alelnöke vállalta magára a szervezést. Búcsú volt aznap Pusztinán, egy lakóháznál Székelyföldről érkezett római katolikus pap tartott magyarul Szent István-misét. A gyermekeken kívül közel száz idős ember is megtekintette Irgum-Burgum Benedeket. Külsőrekecsinben már több mint 100 gyermek várt a szatmáriakra. Külsőrekecsinben egy diszkóteremben tartották meg az előadást. Hegyeli Attila közölte, hogy ősztől az eddigi két település helyett már nyolc településen nyolc tanítónő fogja magyarul tanítani a helyieket. /Ilonczai Tamás: Szatmári amatőr bábszínészek turnéja Csángóföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"

"Okt. 17-én Marosvásárhelyen Kuszálik Péter bemutatta három megjelent könyvét: Az erdélyi sajtó 1989 után /Teleki László Alapítvány, Budapest, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár/ Bibliográfia. A második a Leveleskönyv. A Svédországban élő Veress Zoltánék kiadója, a Stockholmi Erdélyi Könyvegylet hozta ki pályázat alapján. A harmadik: A hátsó udvarban. Széljegyzetek az erdélyi sajtó és irodalom történetéhez /Pro Print, Csíkszereda/. Továbbá november elején várható a Mörfi-sorozat 5. kötete, címe: Viszem a balhét.(Morfondír-sorozat.) /(lokodi): Kuszálik Péter előléptetése. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./"

"Asztalos Lajos kolozsvári közíró, műfordító emlékezett a múltra, 1956-ra és a börtönévekre. - 1956 számomra 1952-ben kezdődött - állapította meg. A középiskolában osztálytársaival részt vett egy általuk létrehozott rendszerellenes szervezetben. A szervezetnek az Illegális Kommunistaellenes Szervezet nevet adtuk, rövidítve IKE. Röpcédulákat nyomtattak. Neki két gumibetű készlete volt, amit átadott társainak. Kétezer röpcédulát ki is nyomtattak. Asztalos nem vett részt ebben az akcióban, mivel akkor a repülős pályára készült. A röpcédula szövegét lefordították románra is. Ez körülbelül így hangzott: "Emberek, harcoljatok a vörös kutyák ellen. Elhurcolják fiaitokat, szétrombolják családjaitokat". 1952, május 1-re virradó éjszaka a társaság néhány tagja kiment a Donát útra, és szétszórták a röpcédulákat. A következő alkalommal elhatározták, hogy felrobbantják a nagyfeszültségű tápvezeték oszlopot a Hójában. Ehhez azonban robbanóanyagra volt szükség. Szerencséjükre a robbanóanyagot nem sikerült elkészíteniük. - A röpcédulát szórók látták, hogy a Sétatér elején leigazoltatják, megmotozzák az embereket, ezért a náluk lévő röpcédulákat letették az egyik padra. A csomagot azonban meglátta a pad mellett elhaladó, tanítóképzősökből álló csoport egyik tagja, és gyanútlanul zsebre vágta. Ez lett a vesztük, ugyanis a motozáskor megtalálták náluk a röpcédulákat. Hiába mondták, hogy nem ők készítették, nem hitte el senki nekik. Letartóztatták őket és bevitték a Szekuritátéra, ahol a vallatáson agyba-főbe verték a szerencsétleneket. Amikor Asztalosékat letartóztatták, akkor szabadon bocsátották őket. Nyáron a többiek tudomása nélkül egyik társuk elhatározta, hogy partizánakcióba kezd és a szomszéd fiúval augusztus 23-a alkalmával újabb röpcédulákat nyomtatnak ki. Úgy döntöttek, hogy vonattal elmennek Nagyváradra, majd innen az uránbánya felé, és ott elszórják a robogó vonatból. Mindezt megtudta valaki, aki feljelentette az egész társaságot. Elsőként öt vagy hat személyt csuktak le. Rögtön elővették őket. Utána a többit is bevitték. Általában háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést róttak ki. Asztalos három évet kapott, mert a röpcédulákat az ő betűkészletével nyomtatták ki. Volt, aki négy évet kapott, a lányok is például. Akik részt vettek a röpcédulák nyomtatásában, illetve azok szétszórásában, öt-öt, a vezetők pedig nyolc-nyolc évet kaptak Egyik társukat hét évre ítélték, mert egy rozsdás forgópisztolyt találtak nála. Az IKE-nek sok tagja volt, az első menetben tizennyolcukat tartóztatták le. Ezzel azonban még nem fejeződött be, ugyanis még hátra voltak a csoport többi tagjai. Őket 1953. június 2-án tartóztatták le. Valamivel enyhébb ítéletet kaptak. Gyakorlatilag harmincöten voltak. A Szekuritáté Veress Zoltánt tette meg vezetőnek, aki később nagyon tehetséges író, szerkesztő lett. 1986-ban azonban már nem bírta tovább, és családostól kiszökött Svédországba. Azóta is ott élnek. - Sztálin halála után bizonyos enyhülés kezdődött, amikor felszámolták a Duna csatornát is. Palocsay Zsigmond sorstársának édesapja, a híres kertész, Palocsay Rudolf járt közben Gheorghiu Dejnél, hogy engedjék a fiatalokat szabadon. Ennek köszönhetően 1954. szeptember elején külön közkegyelemben részesítették mindnyájukat. - A börtönben a délelőtti váltásban azok dolgoztak, akik öt évnél nagyobb büntetést kaptak, ők reggel hattól este hatig dolgoztak. Akiket kevesebb mint öt évre ítéltek el, alkották a délutáni váltást. Munkaidejük este hattól reggel hatig tartott. Aki nem teljesítette a normáját, a felére csökkentették a napi élelmiszeradagját. Aki olyasmit követett el, ami az őröknek nem tetszett, magánzárkába csukták. Egyeseket két-három napig is ott tartottak. Többségüket ájultan, legyengülten vagy feldagadt lábakkal szedték ki a szűk zárkából. Ennél is rosszabb volt, amikor nem dolgozhattak. Ugyanis 1954. januárjától a politikai foglyokat felmentették a munka alól. Akik a cellában maradtak, kevesebb élelmiszert kaptak. Szabadulása után felvételizett az orvosi egyetemre, de nem vették fel. A következő évben bejutott a Bolyai Egyetem természet szakára. 1958. szeptemberében, még a tanévkezdés előtt tisztogatást hajtottak végre az egyetemen és mindazokat, akik egykor politikai foglyok voltak, mind egy szálig kitették az egyetemről. Amikor 1959. januárjában elkezdődött a két egyetem egyesítését előkészítő üléssorozat, döbbent rá Asztalos, hogy tulajdonképpen az egész azért volt, hogy megtisztítsák a terepet, és felszámolják az ellenállás lehetséges gócait. Általános nagy tisztogatás volt. Régi jó középiskolai tanárokat távolítottak el, mint Mikó Imrét, Heinrich Lászlót vagy Kerekes Jánost. Asztalost hamarosan behívták munkaszolgálatra Arad mellé. Megpróbálta folytatni a tanulmányait az egyetemen. Akkor már Daicoviciu volt a rektor. Üvöltve verte az öklével az asztalt, hogy neki ilyen banditákra nincs szüksége, mert ő azért van ott, hogy az ifjúság lelki tisztaságára felügyeljen. A későbbi években elkezdett írogatni, portugálul, spanyolul tanulni. Fordításai, írásai kezdtek megjelenni. Spanyol, portugál, brazil népmeséket fordított, kalotaszegi népmeséket gyűjtött. 1989 után belevette magát a közéletbe. /Papp Annamária: Asztalos Lajos: 1956, amely 1952-ben kezdődött. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./"

"November 3-án három Szatmár megyei településen tartott ingyenes bábelőadást a Szatmárnémeti MADISZ, Bogdándon, Hadadnádasdon és Hadadon mutatták be a népszerű mackójátékot. Az ifjúsági szervezet fiataljai augusztus 31. és szeptember 3. között csángóföldi bábturnén vettek részt. 2001 végéig összesen 12 Szatmár megyei települést fognak meglátogatni Veress Zoltán meséjével az amatőr bábszínészek. Bogdándon kb. 120 gyermek tekintette meg a játékot. Bogdándon fogy a lakosság is, egyre kevesebb a gyerek, és egyre többen dolgoznak külföldön. Hadadnádasdon is összesereglettek a gyermekek. A helyi iskolában a megvásárolt tűzifa nem lesz elég tél végéig, ráadásul a felvágatásra sem maradt pénz. Hadadon a tágas kastélyban léptek fel. /Ilonczai Tamás: Irgum Burgum Benedek Szatmár megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./"

"Az Erdélyi Könyv Egylet kiötlője és értelmi szerzője a stockholmi Veress Zoltán. Az Erdélyi Könyv Egylet eddig tizenkét kötetet adott ki, valamennyi erdélyi szerzők műveit tartalmazza. A legújabb kötet /Évek az ezerszázból/ betekintést nyújt az erdélyi magyar történészek műhelyébe. Húsz történész és művelődéstörténész munkáit fogja egybe ez a kötet. Jó lenne, ha erdélyi könyvesboltokba is eljutna ez a fontos könyv, melynek szelleme beépülhetne a történelmi oktatásba. Az EKE könyvei nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, de az egyik könyvkiadó vállalhatná az újrakiadást. /Bereczki Károly: Igaz könyv históriánkról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./"

"2001-ben Ukrajnában 156,6 ezren vallották magukat magyarnak, közülük 151 500 fő Kárpátalján él. Ukrajnai magyar irodalomról valójában csak az 1950-es évek elejétől beszélhetünk, amikor Balla László és Kovács Vilmos első könyvei megjelentek. Balla László (1927) regényíróként vált ismertté Ukrajnában, művei orosz, ukrán, német, azerbajdzsán, csuvas, komi és oszét nyelven is megjelentek. Kovács Vilmos (1927-1977) verseit, regényeit, novelláit erő, szenvedély, igazságkereső bátorság, a népiesség és az egyetemesség-igény jellemzi. Az Ukrán Nemzeti Írószövetségnek Balla László, Szalai Borbála (1926), Füzesi Magda (1952) és Balla D. Károly (1957) személyében négy magyar tagja van. Balla László, Balla D. Károly, Dupka György (1952), Horváth Sándor (1957), Kőszeghy Elemér (1960), Füzesi Magda, Vári Fábián László (1951), Nagy Zoltán Mihály (1949), Fodor Géza (1950) a Magyar Írószövetség tagja. Tagja volt a Magyar Írószövetségnek Sütő Kálmán (1910-1996), Kecskés Béla (1941-1996) és Skrobinec Jurij (1927-2001) is. Balla D. Károly és Vári Fábián László József Attila-díjas, Füzesi Magda Táncsics-díjas alkotó, Nagy Zoltán Mihály regény kategóriában a Sátán fattya című regényével 2000-ben Magyarországon elnyerte Az év könyve díjat. Az említetteken kívül szólni kell Penckófer János (1959) író, lapszerkesztő, Tárczy Andor (1954) író, lapszerkesztő, Zselicki József (1949) költő, Gortvay Erzsébet (1935) és Keresztyén Balázs (1949) irodalomtörténész, Fedinec Csilla (1968) pedagógiai és Zubánics László (1971) helytörténeti szakíró munkásságáról. Fogynak a kárpátaljai magyarság szellemi frontját alkotó értelmiség sorai, sokan az anyaországba költöznek. (Megjelent 2003-ban, a Veress Zoltán - Stockholm - és Dávid Gyula - Kolozsvár - szerkesztette, A szétszórtság arénája című kötetben.) /Füzesi Magda Magyar irodalom Ukrajnában. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 18./"

"Magyari Lajos két Erdélyről szóló könyvet ismertetett. Valóságos irodalomtörténetet írt Bogdán László nemrégiben megjelent könyvében (Oldás és kötés, Felső-magyarországi Kiadó, Szépírás Kiadó, 2003), az erdélyi irodalom hetvenes-nyolcvanas éveinek történetét, s egy kicsit még a kilencvenes évekét is, hiszen csupán akkor láthattak napvilágot a kötetbe válogatott írások. Bogdán csak az eltávozottak egy részét veszi számba e kötetben (az írások ősváltozatai jobbára A Hét című hetilap kilencvenes években kiadott számaiban jelentek meg), de ez a leltár - még hiányosan is! - felér egy szellemi exodus történelmi körképével. Az erdélyi magyar szellemiség a hetvenes és nyolcvanas években nagy veszteségeket szenvedett: csaknem minden második értelmiségi távozott Ceausescu Romániájából: orvosok, jogászok, mérnökök, tanárok, színészek, képzőművészek és írók. Annak idején Kántor Lajos félszáz eltávozott írót számolt össze, ő csak a szépírókat lajstromozta, az újságírók, szerkesztők, szakírók hiányoztak listájáról. Bogdán László tizenhat írót ,,idéz meg" könyvében úgy, hogy vagy megszólaltatja őket, vagy szellemüket - esetleg már csak emléküket! - hívja tetemre e nagy erdélyi spirituális temetésen. A ,,tizenhatok" - Csiki László, Szőcs Géza, Vári Attila, Bodor Ádám, Ágoston Vilmos, Páskándi Géza, Bodor Pál, Deák Tamás, Mátyás B. Ferenc, Molnár H. Vilmos, Panek Zoltán, Kőrössi P. József, Hervay Gizella, Cselényi Béla, Szávai Géza és Kenéz Ferenc - önmagukban is kitennének egy kisebb, de nem elhanyagolható irodalmat, és komoly nevek hiányoznak e névsorból, Kocsis Istváné, Beke Györgyé, Beke Mihályé, Bartos Ferencé, Bréda Ferencé. Tény, hogy ezt a példátlan öncsonkítást soha nem fogja kiheverni az erdélyi magyar irodalom, mert ,,nagy visszatérők" nincsenek (még Szőcs Géza példája sem eklatáns), a kérdés az, hogy mennyire maradtak, maradnak erdélyi magyar írók a Magyarországra (esetleg távolabbra - Veress Zoltán...) áttelepedettek. Horváth Arany könyve /A csillagok nem álmodnak, Romániai Magyar Közgazdászok Társasága, Kolozsvár, 2002/ a mai erdélyi valóságot vallatja, járja a vidéket Kolozsvártól Kézdivásárhelyig, Szászmedgyestől Csíksomlyón, Marosvécsen, Csernátonon át ki egészen a legárvább magyarok, a csángók földjéig. Horváth Arany a teremtő, a bátor embert keresi, aki szembeszáll körülményei ellehetetlenülésével is, s teremteni próbál a már-már rommá vált örökség alapjain. Mint az a magyarigeni lelkipásztor, ki úgy vállalt egy eklézsiát, hogy tudta, négy református híve maradt, s kívülük esetleg még tucatnyi katolikushoz szólhat anyanyelvünkön. /Magyari Lajos: Két könyv Erdélyről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./"

Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) május 15-én Kolozsváron. A jubileumi küldöttülésen a szervezet mintegy 300 képviselője emlékezett az érdekképviseleti szervezet jogelődjének, az Erdélyi Gazdák Egyesületének létrehozására. Az esemény meghívottjaként jelen volt Markó Béla RMDSZ-elnök és Szabó Árpád unitárius püspök. Az ünnepi ülést Sebestyén Csaba, a szervezet elnöke és Csávossy György tiszteletbeli elnök nyitotta meg. Erdély 12 megyéjéből érkeztek résztvevők. A szervezet múltjáról Egyed Ákos, Somai József, Antal András, Gúzs Ferenc és Veress Zoltán tartott előadást. Medgyessy Péter miniszterelnök üdvözletét Benedek Fülöp államtitkár tolmácsolta. /Barazsuly Emil: 160 éves az RMGE. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

A szamosújvári börtönből negyven évvel ezelőtt szabadult lelkészek és vallási meggyőződésük miatt üldözöttek Szamosújváron jöttek össze, hogy emlékezzenek. Az istentiszteletet követően látogatás tettek a börtönben. A találkozón részt vett Vitéz Veress Zoltán, a Küküllőmenti 56-os szervezkedés egyik főszereplője, akit bátyjával együtt tartóztattak le. /(Rostás-Péter Emese): Emlékezés ünnepi hálaadással Szamosújváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

Etéden ünneplésre sereglett össze a falu – egy román költőt és műfordítót ünnepeltek, a tíz éve elhunyt, Gelu Pateanut. Akik a nevét ismerik, azok nem csodálkoznak azon, hogy Székelyföld közepén egy színmagyar falu egy román költőt ünnepel. Merthogy „Gyalu”, ahogy magyar barátai, jó ismerősei hívták, a nyolcvanas évek elején Etéden talált otthonra. És itt élt, alkotott, mindaddig, amíg 1990-ben, a marosvásárhelyi „fekete március” utáni időkben, a magyarok melletti nyilatkozatai miatt, életveszélyesen meg nem fenyegették, s kénytelen volt elhagyni a vendéglátó székely falut, a számára egyszerre idegenné lett országot. Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem román tanszékén volt előadó. Pateanu 1955 óta szerepelt magyar vers- és főleg prózafordításokkal a román irodalmi sajtóban, az ő tolmácsolásában megjelent kötetek száma sem kevés: a névsor Bartalis Jánostól Veress Zoltánig terjed. Anyanyelvi szinten beszélt magyarul. Beleérző készségéből tellett a Törökországi levelek székely nyelvjárási ízekkel dúsított, veretes prózájának és Karinthy Frigyes nyelvi sziporkáinak, a Németh Lászlótól fordított Iszony és Tamási Áron egyszerre székely népi és szürrealista stílusának maradéktalan visszaadására. Etéden születtek legnagyobb részt azok a magyar versei is, amelyek – már csak halála után – Levelek a Fekete Madonnához címmel jelentek meg, 1997-ben. /Dávid Gyula: A mű marad. Gelu Pateanu etédi ünnepére. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Október 23-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke mondott beszédet. A negyven éves tiltás megtette hatását: a mai generáció tudatába nem sikerült úgy bevinni 56 tragédiáját, hogy büszkék legyenek az akkori forradalmi eseményekre. Bakos Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának alelnöke is köszöntötte a jelen levő 56-os veteránokat. Nemcsak megemlékezés ez a rendezvény, hanem a még köztünk élő 56-os nemzedék iránti tiszteletadás ünnepe is, hangsúlyozta. Papszász Anna, aki az 56-os forradalom szemtanúja volt Budapesten, mondta el benyomásait, majd Kelemen Kálmán, az erdélyi megtorlások egyik áldozata beszélt a börtönben történtekről. A megemlékezésen emléklapot vehetett át a bebörtönzöttek közül Bartis Ferenc, dr. Bustya Dezső, dr. Csiha Kálmán, Gál Tibor, Gráma János, Kelemen Kálmán, Kelemen László, Lukács Gergely, Molnár Mihály, Nagy Lakatos János, Nagy Géza, Nagy János, Schuller Jenő, Szántó János, Tatárné Péterfi Irén, Varga László, Veres Sándor, Veres Zoltán, Pál László, Sándor Balázs, Török Mihály, Kovács Gyula, Patakfalvi János, Salamon László, Bara Lajos, Orbán Péter és Török József. /(antalfi): Az 1956-os forradalomra emlékeztek Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

Svédországban jelent meg Kő, bronz, buldózer – Láthatatlan és újra látható emlékműveink /Erdélyi Könyv Egylet, Stockholm, 2004/ című kötet Dávid Gyula és Veress Zoltán szerkesztésében. A könyv a Kárpát-medence magyar vonatkozású műemlékeinek, emlékműveinek, a kultúrában meghatározó szerepet játszó közösségeinek múltbeli és jelenlegi sorsát taglaló írások gyűjteménye. A tanulmányok túlnyomó része a Trianon előtti néhány évtized emlékműveiről szól. Ebben az időszakban százával születtek emlékművek. Előbb a magyar középkor, az államalapítás, később a forradalom és a szabadságharc emlékjelei, szobrai kerültek túlsúlyba. Impériumváltáskor mértéktelen szoborrombolás kezdődött. Csoda, hogy a kolozsvári Mátyás-szobor, a zilahi Wesselényi-szobor vagy az aradi Szabadság-szobor megmenekült a beolvasztástól. Sylvester Lajos a székelyföldi szabadságharcos emlékművek mentéséről, Bura László a Szatmár környéki Kölcsey-emlékekről írt. Olvasható a könyvben a lerombolt és egy ideig Sztálin-szoborral éktelenített budapesti Regnum Marianum templom máig elevenen élő emlékéről, a Nemzeti Színházról, Érsekújvár, Rozsnyó, Losonc Kossuth-szobrairól és a Párkány-esztergomi Mária Valéria hídról is. /N. J.: Láthatatlan és újra látható emlékműveink. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

A Stockholmban élő Veress Zoltán író a napokban töltötte be hetvenedik évét. Fiatalon elbeszélésekkel kezdte, az ő könyve, a Menetirány volt a Forrás-sorozat első darabja, nemsokára Szeptember című nagy regényével jelentkezett, s tudománynépszerűsítő esszéket is írt, ismertté és népszerűvé viszont gyermekversei /a ma is olvasott Irgum-Burgum Benedek, a Tóbiás és Kelemen, a Jeromos, a kerge kos/ tették. A Napsugárnak indulásától vezető munkatársa volt Kányádi Sándorral, Bajor Andorral, Méhes Györggyel, Fodor Sándorral. Veress családostól Svédországba költözött, ahol nagy részt vállal a magyar irodalom népszerűsítéséből, Erdély kövei címmel évkönyvet is kiadnak. /(hadházi): Veress Zoltán hetvenéves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./ Veress Zoltán /sz. Kolozsvár, 1926. febr. 25./ 1952-től 1954-ig börtönben volt, 1956-ban beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, ahonnan 1958-ban kizárták, később levelező tagozaton fejezte be az egyetemet. 1986-ban költözött Svédországba.

A Magyarországon megjelenő Napút irodalmi, művészeti és környezetismertető folyóirat teljes július–augusztusi számát a kincses városnak szentelte. Benne kolozsvári vagy innen elszármazott irodalmár, filozófus, történész, zenetudós, geológus szakemberek, művészek tollából származó írások jelentek meg, ügyelve arra, hogy egyensúly álljon fenn a már befutott idősebb nemzedékek és a maguk helyét kereső fiatalok között. Névsoruk: Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Visky András, László Noémi, Szőcs Géza, Kántor Lajos, Kányádi András, Szántai János, Balla Zsófia, Demény Péter, Telegdi Magda, Bágyoni Szabó István, Papp Ágnes Klára, Széles Klára, Csontos János, Balázs Imre József, Király László, Lászlóffy Csaba, Kerékgyártó István, Karácsony Zsolt, Juhos-Kiss János, Rudnai Gábor, Duma István, Veress Zoltán, Ajtay Ferenc, Asztalos Lajos, Balázs Géza, Vincze Ferenc, Deres Péter, Alvinczy Ferenc, Buzogány Klára, Lénár Andor, László Ferenc, Szakolczay Lajos, Csák Gyula és Hoppál Mihály. /Kolozsvár a Napútban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

Tovább folyik a pusztítás Házsongárdi temetőben. A régi terméskő emlékeket többnyire a betonozó munkások törték össze az elmúlt négy évtizedben. Azután az 1990-es években jöttek a fém-tolvajok. Minden mozdítható portrét, fém díszt, öntvényt lefeszítettek a sírokról, még a kerítések láncait sem átallják magukkal vinni. Csak az utóbbi években a kaputól pár lépésre lévő Kovács György színművész (azóta pótolták), arrébb Gócz Mihály színész, Jordáky Lajos történész-szociológus (helyreállították), Cseke Péter orvos (pótolták), Márton Gyula nyelvészprofesszor, Kuun Géza orientalista tudós (két szobor!), Incze Ferenc festőművész sírszobrát, szoborportréját feszítették le, vitték el lelketlen sírrablók. És most, 2006 júniusában a Téglás Gábor mellszobrára is sor került. Ifjabb Téglás Gábor a századforduló Kolozsvárának volt jellegzetes alakja, jogász-újságíró és költő. Kolozsvár kedves egyénisége volt. Sírszobrát gyűjtésből készíttették. Veress Zoltán és Kozma Erzsi művészek csokornyakkendővel, gomblyukában szegfűvel örökítették meg a távolba néző fiatalembert. Szobra ott volt a baloldali főút mentén, igazi műalkotásnak számított. Talán nem is fémrablók, hanem műgyűjtők rendelésére történt ellopása. Talapzatát döntötték ki, s arról szerelték le a szobrot. Már csak vagy négy magyar fémszobra maradt az egész temetőben. /Gaal György: Téglás Gábor szobrát is ellopták. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

Január 27-én s Kolozsváron hatalmas gyereksereg ünnepelte a Napsugár gyermeklap ötvenéves születésnapját. A Napsugár 18 megye ötszáznál több településére jut el, húszezer példányban. Az előző napon 18 megye sok száz iskolájának udvarán gyűltek össze az 1–4 osztályos gyerekek és tanítóik. Zsigmond Emese, a lap jelenlegi főszerkesztője elmondta: szatmárnémeti tanítónők kezdeményezésére öt vándorbotot és emlékkönyveket indítottak útra Erdély-szerte. Kolozsváron az ünnepségen Zsigmond Emese emléklapot adott át a volt munkatársaknak – íróknak, költőknek, grafikusoknak – is. Cseh Áron édesapja, néhai Cseh Gusztáv grafikusművész helyett vehette át a többévtizedes Napsugár-tevékenységért járó dokumentumot. Jelen volt Bajor Andor és Bálint Tibor özvegye is. Murádin Jenő művészettörténész, hajdani főszerkesztő beszámolója után Zsigmond Emese részleteket olvasott fel Veress Zoltán, Méhes György, Kovács András Ferenc, Tar Károly leveleiből. Kolozsváron a Magyar Operában tartott műsor sikeres volt. /Köllő Katalin, Nagy-Hintós Diana: „Három véka jókívánság: áldjon meg az ég!” Születésnapi mulatság az ötvenéves Napsugár tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./

Versösszeállítással kezdődött február 23-án a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk folyóirat újraindulásának 50. (alapításának 81.) évfordulójára emlékezés. Boér Ferenc színművész műsora az elmúlt évtizedek során a különböző lapszámokban megjelent versekből állt, a teljes összeállítás annak idején Mondj igazat címmel lemez formájában is napvilágot látott. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője tartott megnyitó beszédet, majd átnyújtotta a jelen lévő Pomogáts Béla irodalomtörténésznek az ünnepi Korunk-kötést, amelynek címlapján a következő szöveg olvasható: Elkötelezett régi munkatársunknak, Pomogáts Bélának ezzel a kötéssel fejezzük ki elismerésünket a Korunk újraindulásának 50. évfordulóján. Az ünnepségen, Pomogáts mellett, előadást tartott Egyed Ákos történész, valamint Rigán Lóránd filozófus. A Korunk februári számában egykori szerkesztők szólalnak meg, gyakorlatilag 1957-től 1989 végéig tekintve át azt az időszakot. A lapszámban sikerült Stockholmból, Mexikó városból és New Yorkból is egykori szerkesztőket megszólaltatni, Veress Zoltán, Aradi József, illetve Weiszmann Endre személyében. A hetvenes évek elején ért el a folyóirat a csúcsra, azután megint elkezdődött egyfajta beszűkülés. A lapnál legalább 3–4 besúgó volt – hangsúlyozta a főszerkesztő. Ma már nyugodtan vállalható a legelső, 1926-os februári Korunk számból az, hogy a fasizmus és a bolsevizmus egyforma veszély. Pomogáts Béla előadásában kitért az 1957-es újraindulásra, majd elemezte Gáll Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét. Egyed Ákos történész hozzászólásában a folyóirat egyik vonulatáról, a történelemírásról értekezett. A történészek addig nélkülözték a közlés lehetőségét, így a folyóirat fórum volt számunkra. /Köllő Katalin: 50 éve indult újra a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./