Transylvanian Contributions to European Culture – azaz: Erdélyi hozzájárulások az európai kultúrához. A hangzatos cím a november 23–24 közt, Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem szervezésében tartott konferenciához tartozik. A konferenciához készült színes programfüzet a politikai korrektség mintapéldánya lehetne. Szerepel benne Szabó Árpád unitárius püspök, a Temesvári Nyugati Egyetemen tanító Victor Neumann professzor, Magyari-Vincze Enikő, Dan I. Papuc matematikus és az Arizónai Egyetemen tevékenykedő Ileana Olrich neve. Igaz, Magyari-Vincze Enikő neve „Enikö”-re módosult, Veres Valér pedig Veres Valer lett. Andrei Marga, a BBTE Akadémiai Tanácsának elnöke hangzatos megnyitóbeszédében épp a román–német–magyar történelmi együttélés tapasztalatának jelentőségét hangsúlyozta. Közben a konferencia első napján megjelenő újságokon látható: Hantz Pétert ragadja nyakon egy kapus, mert magyar nyelvű táblákat próbál elhelyezni az egyetemen. Aki multikulturalitást prédikál, közben pedig leszedeti a magyar nyelvű táblákat, az bizony demagóg. /Kiss Bence: Demagógia és Európa. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Huszonöt év múlva egymillióra csökken a magyar közösség lélekszáma. Nem lelt visszhangra a demográfiai előrejelzés, amelyet az RMDSZ kongresszusán mutatott be a szövetség egyik nemrégiben létrehozott „háttérintézménye”, az ügyvezető elnökség demográfiai munkacsoportja. A Csata István, Kiss Tamás szerzőpáros Népesedési perspektívák című tanulmánykötetében kimutatta: 2032-re 29,6 százalékkal csökken az erdélyi magyar népesség. Húsz év múlva 1,13 millióra, harminc év múlva pedig egymillióra csökken az erdélyi magyar lakosság. A különböző korcsoportok lélekszáma is eltérően alakul: míg a 65 év fölöttiek száma 3,4 százalékkal növekszik, addig a 0–19 éveseké 43,6, a 20–64 éveseké pedig 33,4 százalékkal csökken – vagyis az erdélyi magyar társadalom elöregedik. A demográfiai mutatók országos szinten is lefele mutatnak, azonban 25 év múlva az ország lakosságának csökkenése „csak” 16 százalékos lesz: azaz az erdélyi magyarok kétszer olyan gyorsan fogynak, mint a románok. Kiss Tamás szerint ennek egyik legfőbb oka a magyar népesség korszerkezete. A 2002-es népszámlálás szerint a magyarok átlagos életkora 40,3 év volt, szemben az országos 37,8 évvel. Másrészt a magyar népességen belül a 65 év fölöttiek aránya 16,3 százalék, szemben az országos 14,1 százalékkal. Az elöregedést a magyarok esetében először az 1987-1992 közötti elvándorlási hullám gyorsította meg, amikor közel 100 ezer, döntően fiatal magyar hagyta el az országot. Az átlagosnál gyorsabb fogyás másik oka az asszimiláció. A vegyes házasságokon belül a gyermekek többsége (mintegy kétharmada) elsősorban a többségi identitáshoz, kultúrához kapcsolódik. A szociológus a következő harminc évben a magyarok nagyobb mértékű elvándorlására számít. Veres Valér, a kolozsvári BBTE szociológia karának adjunktusa szerint az asszimilációs veszteségek mérséklésében lehet sajátos eszközöket alkalmazni. „Ezek közül az egyik már működik: a magyar iskolaválasztás serkentése a kedvezménytörvény alapján a 20 000 forintos oktatási-nevelési támogatással. De ilyen célt szolgál a Csata-Kiss féle regionális előreszámítás is, hiszen oktatási kisrégiók kialakítását tervezik, hogy minél kevesebben kényszerüljenek román tagozaton tanulni az iskolákban. A kutató szerint az RMDSZ-nek olyan népesedés-politikát kell támogatnia, vagy kidolgoznia, ami bizonyos kérésekre országos szinten megoldást jelent. A székelyföldi önkormányzatok adhatnának gyermekvállalást, illetve a gyermekes családokat segítő kedvezményeket, hiszen erre joguk és lehetőségük van – javasolta Kiss Tamás. Fontos lenne, hogy a külvárosi magyar osztályokat minden eszközzel megpróbálják fenntartani. /Elfogynak a magyarok Erdélyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Megalakulásakor az RMDSZ utánpótlását nevelő ifjúsági szervezetnek számított a MIT, a Magyar Ifjúsági Tanács, mára viszont önálló civil szerveződés. A MIT tizenkét év alatt megtett útját mutatja be a Másfél évtized című könyv, a Magyar Ifjúsági Tanács, az ernyőszervezet tizenkét évéről és az erdélyi magyar ifjúsági élet tizenöt évéről szóló interjúkötet. Sándor Krisztina MIT-elnök kifejtette, a könyvben megszólaló interjúalanyok részletesen beszélnek arról, hogyan kerültek a kezdeti időszak után egyfajta ellenzékbe az RMDSZ-ben. Ezt az ellenzékiséget kezdetben a Reform Tömörüléssel együtt vállalták. Ebben a helyzetben jött volna el az SZKT-tagság megújítása 2001-ben, az RMDSZ vezetői azonban nem fogadták el az SZKT-tagságra jelölt személyek listáját. Ekkor a MIT úgy döntött, nem érdemes bent maradni ebben a rendszerben, mert nincs lehetőség a megváltoztatására. A MIT vezetősége nem tudta elfogadni azokat a döntéseket, amelyeket a csúcsvezetés hozott, a sorozatos megalkuvásokat és a nyomásgyakorlási helyzetek kihagyását, elég a Petőfi–Schiller egyetem terve körüli botrányra gondolni. A MIT tagjai látták, hogy a kormányra lépés után az erdélyi magyarság érdekein a pártérdek kerekedik felül, ezt nem lehetett vállalni. A MIT volt az a szervezet, amelyik először vállalta a nyilvános szakítást az RMDSZ csúcsvezetőségével. Az interjúgyűjteményben az akkori MAKOSZ-elnök, Borboly Csaba (ma MIÉRT-társelnök, Hargita megye tanácsának alelnöke) azt állította, hogy aljas leszámolás áldozata lett, hamis bizonyítékok alapján távolították el a MIT-ből. Sándor Krisztina elmondta, Borboly a sikkasztásra biztató leveleinek az elnökség kezébe kerülését nevezi leszámolásnak, azonban a tények tények maradnak. Nagy Pál a vele készített interjúban kijelentette, hogy két tagszervezet (az OMDSZ – Országos Magyar Diákszövetség és a RODOSZ – Romániai Doktorandusok Szövetsége) csak hátráltatja a MIT-et, inkább hagyni kellene őket a MIÉRT (Magyar Ifjúsági Értekezlet – az RMDSZ által a MIT kilépése után létrehozott ifjúsági szervezet) felé közeledni. Sándor Krisztina rámutatott, az OMDSZ a támogatások miatt bizonyos mértékben függ az RMDSZ-től, emellett együttműködik a MIÉRT-tel is. Valamiért mégis ragaszkodnak a MIT-tagsághoz. A RODOSZ MIT-beli szerepe a múltban több évig az OMDSZ-éhez hasonló volt. A legtöbb ideig elnökségi szerepet vállaló Veres Valér nemzeti liberális szemlélete meghatározta a szervezet álláspontját. Ugyanaz a helyzet a RODOSZ-szal is, mint az OMDSZ-szel: anyagilag függ az RMDSZ-től. A MIT továbbra is olyan szerepet játszik az erdélyi magyar közéletben, mint most, alapvetően civil szövetség. /Bagoly Zsolt: Hat éve járja a maga útját a MIT. Nem lehetett beletörődni az RMDSZ sorozatos megalkuvásaiba. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 14./

Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) június 9-i marosvásárhelyi együttes ülésén elemezte a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló május 19-i népszavazást. Mind Markó Béla RMDSZ-elnök, mind pedig a felszólalók többsége azt hangsúlyozta: a romániai magyarságnak továbbra is szüksége van saját érdekképviseletre, és a népszavazási kudarc tanulságait levonva továbbra is egységben kell tevékenykednie. Eckstein-Kovács Péter szenátor ismételten elhibázottnak nevezte az RMDSZ-nek a népszavazással kapcsolatos álláspontját. Markó Béla bejelentette, június végéig lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, és teljes figyelmét az elnöki feladatok ellátására fordítja. A magyarság miniparlamentje Kelemen Hunor képviselő személyében új ügyvezető elnököt választott a leköszönő Takács Csaba helyébe. A népszavazással kapcsolatban Markó feltette a kérdést: „Ugyan bizony miért kellett volna támogatnunk azt, akit nem támogattunk, mivel kellett volna egyetértenünk?” Basescu elnöki köztársaság megteremtésére törekszik, rendőrállamot akar kiépíteni, és nagy szerepe van abban is, hogy a román pártok ma ki akarják penderíteni a magyarokat a parlamentből és a kormányból. Az RMDSZ elnöke azonban belátta, hogy mindezen érvek ellenére a szervezet hibázott. A politikus szerint együtt kell maradnia az RMDSZ-nek. „Sem a román demagógoknak, sem magyar konjunktúralovagoknak nem engedhetjük át sorsunk irányítását!” – jelentette ki. Markó szerint Európa is, sőt a magyar kormány is túlságosan hamar jutott arra a következtetésre, hogy „minden rendben van velünk, nem kell már idefigyelni”. Hangsúlyozta: párbeszédre van szükség, szorosabb kapcsolatra a civil szervezetekkel, az egyházakkal, értelmiségiekkel és szakmai egyesületekkel. Eckstein-Kovács ismételten felszólította az RMDSZ vezetőit: e népszavazási kudarc után „tegyenek egy lépést hátra”. A felszólalók nagy része nem tagadta, hogy az RMDSZ hibázott, de helytelenítette, hogy Eckstein-Kovács Péter nyilvánosan szólította fel visszavonulásra az RMDSZ vezetőit. Kelemen Atilla európarlamenti képviselő, Maros megyei elnök úgy fogalmazott: a népszavazási kudarc „hideg zuhanyként” érte a szervezetet, de ez a tanulságok levonására készteti a szövetséget. Frunda György szenátor, az SZKT elnöke nehezményezte, hogy Eckstein-Kovács a szervezet vezetőinek a leváltását nem „családon belül” kezdeményezte. Lakatos Péter Bihar megyei képviselő elismerte a szervezet hibáit, de hangsúlyozta, hogy ebben a belpolitikai helyzetben, az RMDSZ-nek nagyon sok dolga van a romániai magyarság ügyeinek a megoldása terén. Veres Valér egyetemi tanár kiemelte a miniszterelnök-helyettesi tisztség fontosságát az oktatás szempontjából, hangsúlyozva, nem lenne jó megoldás lemondani erről. Hasonló véleményt fogalmazott meg Borbély László miniszter is. Toró T. Tibor képviselő „monumentálisan rossz döntésnek” nevezte a népszavazással kapcsolatos álláspontot. Hangsúlyozta, a felelősséget nem kell másokra hárítani. Szerinte világos jelt kapott a szövetség a választók részéről arra vonatkozóan, hogy az erdélyi egypártrendszer leáldozott. Toró a párbeszédben látja a megoldást, erre megfelelő keretet teremtene az erdélyi magyar kerekasztal. „Tetszik vagy nem, Tőkéssel ki kell egyezni. Nem szeretetből, hanem mert a helyzet így kívánja’’ – fogalmazott Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke, nem tartotta korrektnek azt, hogy Frunda György a területi elnököket okolta a kudarcért. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke felvetette az elnöki szóvivői státus létrehozásának az ötletét. Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) több RMDSZ-es tisztségviselővel egyetemben korrupcióval vádolja, mivel „etnikai alapon” támogatáshoz segített magyar településeket. Markó kifejtette: párbeszédet ajánl Tőkés Lászlónak is, akivel az elmúlt időszakban többször is egyeztettek a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja ügyében. Az ülésen Markó Béla köszönetet mondott Takács Csaba leköszönő elnöknek az 1993 óta kifejtett munkájáért, amiért Ezüstfenyő díjjal és Bethlen Gábor plakettel jutalmazta. Ezt követően az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy Kelemen Hunort javasolja Takács Csaba utódjának. Kelemen Hunor öt főosztály létrehozását javasolta a következő személyekkel az élen: Borbély László, kormányzati kapcsolatokért, Cseke Attila, önkormányzatokért, Kovács Péter területi szervezetekért felelős alelnök, továbbá Lakatos András oktatási és Szép Gyula művelődési alelnök. Ugyanakkor bejelentette a gazdasági és ifjúsági főosztály megszűnését, ezek helyett programirodákat hoznak majd. A testület állásfoglalást fogadott el azoknak az RMDSZ-es tisztségviselőknek az ügyében, akik ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nemrég büntetőjogi eljárást indított. A dokumentumban aggodalommal állapították meg, hogy a DNA egyes ügyészei alkotmányos jogállásukat túllépve vizsgálatot kezdeményeztek parlamenti képviselők és szenátorok ellen. Az SZKT–SZET határozatot fogadott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megválasztásáról és megalakulásáról, valamint az SZKT megválasztásáról. /Papp Annamária: Markó: Szükség van Romániában a magyar érdekképviseletre. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./ „Mi támogatjuk az erdélyi magyar politikai élet szereplői közötti reprezentatív kerekasztal létrehozását, aminek kétségkívül az RMDSZ is tagja kellene legyen. Én azonban úgy látom továbbra is, hogy az RMDSZ-ben a megújulásnak semmiféle jele nincs” – fejtette ki Szilágyi Zsolt. /Lokodi Imre: Befelé fordul és kifelé nyit az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./ „Sem nélkülünk, sem helyettünk nem teszi meg más a munkát” – jelentette ki Verestóy Attila, aki a lemondásra való felszólításra csak azzal reagált, hogy ennek a családja örvendene a legjobban. Antal István képviselő szerint a sajtó nagy mértékben felelős amiatt, hogy a népszavazáson a magyarság kihátrált az RMDSZ mögül. A terem vastapssal állt ki az ügyészek által vizsgált Cseke Attila helyettes államtitkár mellett. /Gazda Árpád: Mérsékelt önvizsgálat. = Krónika (Kolozsvár), jún. 11./

Csaknem 700 millió forintos különtámogatást juttat a határon túli, nemzeti fontosságú intézményeknek és programoknak a magyar kormány. Ezt az összeget, a költségvetési vitáktól függetlenül, három évig biztosan megkapja az a mintegy negyven intézmény és program, amely bekerült a támogatási körbe. A támogatottakról a határon túli szervezetek állapodtak meg a kormánnyal. A legtöbb pénz, közel 400 millió forint Romániába kerül. Támogatják többek között – a májusban bejelentetett egymilliárd forinton túl – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, továbbá a támogatott intézmények és programok között van az Iskola Alapítvány – Tanári lakás, illetve szakkollégium létrehozása Erdélyben c. programja, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Teleki Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Magyar Házak hálózata, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Moldvai Csángó Magyar Szövetség és a Szövetség a Szórványért Alapítvány. Dávid László, a Sapientia rektora elmondta: az intézménynek szánt plusz kétszázmillió forint nem jelent számukra meglepetést. „Ezzel az összeggel már számoltunk az idei költségvetésünk kialakításakor. Az jelentette volna a meglepetést, ha az idén kétmilliárd forint fölötti összeggel gazdálkodhatunk, hiszen az idei elérhető 1,6 milliárdból éppen csak tengődni tudunk” – mondta a rektor, aki nem tud arról, hogy a Sapientia Egyetemet az esemény alkalmából meghívták volna Budapestre. A KMEI igazgatója, Veres Valér úgy tudja, az általa vezetett intézmény ötmillió forintot kap. „Nem nagy összeg, természetesen örülünk, hogy 17 év után beindult ez a folyamat” – mondta. /Cs. P. T. : Hétszázmillió a határon túlra. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./ A különtámogatásból forráshoz jut a pozsonyi Selye János Egyetem és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola is, amelyek – hasonlóan a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemhez – egyébként is kapnak költségvetési juttatást. /Különtámogatás a határon túli intézményeknek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szeptember 19-én az Országházban a külhoni magyarság képviselőinek jelenlétében mutatta be a támogatási rendszer új elemeit. A miniszterelnök beszédében három elv fontosságát – a be nem avatkozás politikája, a szolidaritás-, és a hosszú távú biztonság elve – emelte ki, melyek a magyar kormány tevékenységét vezérelték éveken át. Megemlítette, hogy a határon túli magyarság támogatása hosszú évek óta költségvetési alkudozások tárgya volt, amit mindenképpen abba kellett hagyni. „A magyarság azon közösségeit, melyek kisebbségben vannak, egyben kell tartani” – mondta a miniszterelnök. Gyurcsány szerint már eleget vitatkoztak a pártok egymással, pedig „az egység előbbre való, mint a megosztottság. Kormányunk szándéka, hogy az átfogó, nagy nemzeti kérdéseket kiemelje a pártpolitikai viták közül. ” Beszéde végén hangsúlyozta, hogy a munka továbbra sem áll meg. A magyar kormány nemzetpolitikája mind eszköz-, mind intézményrendszerében megújult, egyik fő pillérét pedig a szintén megújult támogatáspolitika képezi. A külhoni magyar intézmények és programok vagy pályázati úton vagy fejezeti támogatásokból összesen 677 millió forint értékben kaptak támogatást. A pénzösszegek elosztásáról szóló döntés során a Vajdaság és a Kárpátalja magyarsága előnyben részesült. A magyar kormány szándéka az volt, hogy a szomszédos államokban élő magyarok szülőföldön való boldogulását segítsék, ezért az identitásuk megőrzését elősegítő programok megvalósítását helyezték előtérbe. A nemzeti jelentőségű intézmények körébe tartozik a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) is, melyeknek igazgatója illetve elnöke a Parlamentben is bemutatta a magyar kormány által támogatott intézményét. „Több, mint tizenöt éve kérjük, hogy a magyar kormány nyújtson támogatást határon túli magyar intézmények számára, így most külön örülünk annak, hogy ez megtörtént” – mondta Veres Valér, a KMEI igazgatója, aki beszédében külön hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar egyetemek közül a Babes–Bolyai Tudományegyetem a legnagyobb. „Az 1885-ben alakult EMKE kitörölhetetlen a magyar gondolkodásból” – vallotta Kötő József, az EMKE elnöke. Támogatásban részesült további két oktatási intézmény: a Sapientia EMTE és az Iskola Alapítvány; ezen kívül szakmai műhelyek, kutatóintézetek, irodalmi és kulturális szakmai szervezetek, színházak, valamint szórványprogramként segítik a csángók iskolán kívüli anyanyelvi oktatását és a szórványkollégiumok működését is. A támogatási összeg három évre – 2008–2010 – állandó: 386 millió forint. Románián kívül Horvátország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna kaptak még támogatást. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Biztonságot ígér Gyurcsány. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./ Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kritikusan reagált Gyurcsány Ferenc bejelentésére. „A mai tájékoztató nem tudta rendbe tenni a káoszt, ami a határon túli támogatások körül tapasztalható az elmúlt években. Az idei költségvetési előirányzatban 2,2 milliárd forint szerepel a „nemzeti jelentőségű intézmények és programok” számára, ma összesen 677 millióról volt szó. Mit tudhatunk a többi 1,5 milliárdról?” – fogalmazta meg kérdéseit Németh Zsolt. Támogatásban részesül az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Désen, Zilahon, Szilágysomlyón, Kolozsváron és Máramarosszigeten működő Magyar Házak működtetésére, valamint a társszervezetek – így a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligája – programjainak támogatására. Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse elmondta, nagy szükség van az 56 millió forintos támogatásra, mert további 25 moldvai csángó faluban tervezik az anyanyelvi oktatás beindítását. „Érdemben nem nyilatkozhatok, hiszen hivatalosan senki nem értesített a támogatásról. Ismerősnek tűnik viszont ez az összeg, hiszen a nyár elején egy másik, szintén a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt pályázaton összesen ennyit igényelt valamennyi, csángókkal foglalkozó szervezet” – magyarázta Hegyeli Attila. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette, több intézményt javasoltak, mint amennyi végül megkapta a támogatást, de megértik, hogy a magyar költségvetés most ennyit engedhet meg. Támogatásban részesülő romániai intézmények és programok: Oktatási intézmények: Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (200 millió Ft), Iskola Alapítvány, Kolozsvár (50 millió Ft). Szakmai műhelyek, kutatóintézetek: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (5 millió Ft), Teleki Alapítvány, Marosvásárhely (2 millió Ft). Irodalmi és kulturális szakmai szervezetek: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Magyar Házak hálózata (5 millió Ft), Erdélyi Múzeum-Egyesület (8 millió Ft), Irodalmi és kulturális szakmai szervezetek támogatási programja (10 millió Ft). Szórványprogram: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (56 millió Ft), Szövetség a Szórványért Alapítvány, Kolozsvár (25 millió Ft). Színház-támogatási program: romániai magyar színházak (20 millió Ft). Összesen: 386 millió Ft. /Megosztó pénzosztás? = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./ Németh Zsolt szerint több esetben politikai elfogultság érhető tetten a támogatások elosztásánál: Horvátországban nem kap támogatást az eszéki magyar oktatási központ, ellenben hétmillióval támogatnak egy félig romos tájházat. A közelgő horvátországi választások előtt meg kell támogatni az MSZP helyi szatellitszervezetét – jegyezte meg Németh Zsolt. A Fidesz szerint az is megdöbbentő, hogy Kárpátalján ugyanannyi támogatás jut a kizárólag magyar forrásból működő beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolának, mint az ukrán állam által finanszírozott ungvári és munkácsi felsőoktatásnak, miközben a beregszászi főiskola az ellehetetlenülés határán van. /Jóval kevesebb az ígértnél (Támogatás a határon túli magyarságnak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./

„A marosvásárhelyi polgármester-jelölés nem az RMDSZ városi szervezetének az ügye, de még csak nem is a megyeié. Úgy gondolom, országos ügy, hogy Marosvásárhelyen kit állítunk jövőre a román pártok ellenében” – jelentette ki Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke. Az RMDSZ megbízásából készülő felmérés kérdezőbiztosai szeptember 25. és október 2. között kopogtattak be kérdőívvel a kezükben marosvásárhelyi magyar családokhoz. A Közélet Marosvásárhelyen 2007 című nyolcoldalas kérdőív első húsz kérdése vonatkozik a marosvásárhelyi polgármesterjelölt kiválasztására. Közvetlenül is rákérdeztek arra, hogy Csegzi Sándort vagy Borbély Lászlót tartanák alkalmasabbnak a polgármesterségre. – Kelemen Atilla Maros megyei RMDSZ-elnök szerint e felmérés eredményei alapján jelölik ki a személyt. Csegzi Sándor úgy látja, bizonyos kérdéseket tendenciózusan fogalmaztak meg. Amikor bizonyos kérdések átírását javasolta, Csegzi azt a választ kapta, hogy a nyomtatványok már elkészültek. Borbély László nem kívánta kommentálni Csegzi megjegyzéseit. Bulyovszky Loránd, a Borbély László által vezetett Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára meglepődve értesült a felmérés megrendeléséről. Állította, hogy a Bernády Alapítvány nem rendelt semmiféle közvélemény-kutatást. Borbély László tisztázta: a Max Weber Társadalomkutató Központtal végül az RMDSZ megyei szervezete kötött szerződést a felmérésről. A Krónika egyik olvasója jelezte, hogy egy bárban két kérdezőbiztos a közvélemény-kutatás nyomtatványait írta át. A ceruzával beírt válaszokat kiradírozták, és golyóstollal átírták. Veres Valér szerint azonban nincs semmi kivetnivaló abban, hogy az esetleges hibák kiküszöbölése érdekében a kérdezőbiztos előbb ceruzával írja be a válaszokat, és csak később erősíti meg golyóstollal. /Testreszabott kérdőívek? = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

Megfelelő támogatás mellett a Babes–Bolyai Tudományegyetemen van jövőjük a különböző szakmákban jártas erdélyi fiataloknak a tudományos kutatások területén – hangzott el október 23-án Kolozsváron a Jakabffy Elemér Alapítvány székhelyén. A Korunk kulturális lap októberi, illetve a ME.DOK médiával, sajtótörténettel és kommunikációval foglalkozó kiadvány idei második számának bemutatója kapcsán a jelenlévők a fiatalok kutatási kultúrájáról vitatkoztak. Magyari Tivadar szociológus, a BBTE magyar tagozat-vezető rektor-helyettese elmondta: a huszonéves kutatói mezőny egyre inkább kezd megerősödni. Veres Valér szociológus, egyetemi adjunktus szerint megfelelő háttérintézményekre szükség van – ilyen a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, vagy a Jakabffy Elemér Alapítvány. Dóczy Örs, a Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója kiemelte: Erdély több városában vannak sikeres műhelyek, de a legtöbb ilyen iroda a pályázatokon alapszik. Soós Anna, a Matematika és Informatika kar docense a fenti intézmények szerepét a tehetség és az utánpótlás támogatásában tekinti fontosnak. Kádár Magor, a Politika- Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar oktatója Barabási László csíkszeredai származású professzor optimista gondolatát idézte: a nyugati országokba elvándorolt kutatók egy része visszajön, telve tapasztalatokkal, amelyeket itthon hasznosíthat. Szabó Zsolt egyetemi tanár, a Művelődés főszerkesztője a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet esetében az önerő és a saját kezdeményezés szerepét hangsúlyozta. Jakab-Benke Nándor a legfőbb célok között az akkreditációt nevezte meg. A beszélgetésen jelen volt Székely István, a Magyar Kisebbség felelős szerkesztője is. /Ferencz Zsolt: Fiatal kutatók provokációja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

A Kárpát-medencében élő határon túli magyarok azt az államot, illetve régiót tartják elsősorban hazájuknak, ahol élnek – derült ki a témában készített kutatásból, amelynek eredményeiről november 15-én számoltak be egy budapesti konferencián. Veres Valér, a kutatás egyik vezetője, a romániai Max Weber Társadalomkutató Alapítvány elnöke közölte: a Kárpát Panel 2007 elnevezésű, a kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzetével foglalkozó kutatás során 2. 930 – Magyarországról 700, Erdélyből 900, Szlovákiából 600, Vajdaságból 380, Kárpátaljáról 350 – embert kérdeztek meg. A válaszadók közül csak nagyon kevesen tekintik kimondottan hazájuknak Magyarországot. Egyedül a kárpátaljai magyarok közül mondta tíz százalék, hogy Magyarországot tartja hazájának. A megkérdezettek többsége arra a kérdésre, hogy ha szabadon választhatna melyik országban szeretne élni, azt válaszolta: abban az országban maradna, ahol jelenleg él. Megfigyelhető az erdélyi nemzeti identitásszerkezet terén, hogy az erdélyi magyarok körében az otthonosságérzet mindeneknél dominánsabb. Az erdélyi magyarok többsége – mintegy 53 százalékban – akkor is Romániát választaná hazájának, ha szabadon választhatnának. Az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai magyarokat túlnyomórészt pozitív érzéssel tölti el a magyarsághoz való tartozás. A vajdasági válaszadók 76,5 százaléka viszont azt válaszolta, hogy „szégyennel tölti el” a magyarsághoz való tartozás. A kutatók szerint ennek okát ki kellene vizsgálni. A kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai és Kisebbségkutató Intézete és a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány kezdeményezte. /A magyarság ott maradna, ahol jelenleg is él. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./ A határon túli magyar közösségek külön csoportként reprezentálják saját országuk magyar közösségét a magyarországi magyarokhoz, valamint országuk nemzeti többségéhez képest is. Veres Valér szerint az erdélyi magyarok otthonosságérzetének egyik fontos összetevője az RMDSZ folyamatos szerepvállalása a román állami intézményrendszerben. Az erdélyi magyarok többsége mind a magyar, mind a román nemzet részének tekinti magát, csak különböző arányban: a magyarnak a megkérdezett erdélyiek 82, míg a románnak 65 százaléka. „Ez a jelenség a kisebbség részéről eddig nem volt tapasztalható, a többi határon túli régióban mindez el sem éri az ötven százalékot, csak Erdélyben figyelhető meg az otthonosságérzetnek ez a típusa és mértéke” – jelentette ki Veres Valér. A magyarországi megkérdezettek nyolcvan százaléka azt válaszolta, hogy az ottani kisebbségeket és a határon túli magyarokat is a magyar nemzet részének tekinti. /Rostás Szabolcs: Egy közösség, két nemzet? = Krónika (Kolozsvár), nov. 16./

Közös nyilatkozatban szólítottak fel a választás során az RMDSZ melletti kiállásra több országos hatókörű civil szervezetek személyiségei, köztük Dáné Tibor Kálmán, Gaal György, Guttman Mihály, Jakobovits Miklós, Kántor Lajos, Kötő József, Könczei Csilla, Szabó Zsolt és Veres Valér. /A választási kampány végére értünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./ Ugyanez a közös nyilatkozat megjelent a Népújságban is, az aláírók névsora bővült, többek között a következőkkel: Ágoston Hugó, Béres András, Biró A. Zoltán, Bura László, Fátyol Rudolf, Gálfalvi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lányi Szabolcs, Muzsnai Árpád és Szabó Ungvári Zrínyi Imre. /A választási kampány végére értünk. == Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./

A Magyar Tudományos Akadémia más, társadalomkutatásokra szakosodott szervezetekkel közösen Kárpát Panel 2007 elnevezéssel nemrég tette közzé a Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzetével foglalkozó kutatás eredményeit. A budapesti Bayer Zsolt útszéli hangon szedte le a keresztvizet a budapesti és az erdélyi szociológusokról, amiért azt állapították meg, hogy az erdélyi magyarok többsége mind a magyar, mind a román nemzet részének tekinti magát. A lap munkatársa megmagyarázta az elfogultság sötétjében levő Bayer Zsoltnak, hogy a kutatás szerint az erdélyi magyarok 65 százaléka nem románnak, hanem romániainak tartja magát. A kutatás egyik vezetője, Veres Valér szerint az „ember identitása rétegzett”, „így kapcsolja egybe az erdélyi magyarság a magyar nemzethez tartozást, vagyis a magyarságát a román nemzethez tartozással, tehát a romániaisággal. Ez utóbbinak az egyik fő meghatározója a terület, illetve az állam, azaz az állampolgárság. “ /Székedi Ferenc: Körkép, kocsmákkal. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

Tőkés László legyőzi az RMDSZ-t, Corneliu Vadim Tudor és Gigi Becali pártjai pedig brüsszeli mandátumot kapnak – a hivatalos eredmények tükrében ezek a legfeltűnőbb tévedései az európai parlamenti választásokat megelőző közvélemény-kutatásoknak. A magyarság körében egyetlen olyan közvélemény-kutatás készült, amelynek eredményei ismertekké váltak. Ez utóbbi felmérést Tőkés László független jelölt rendelte meg, adatait Szilágyi Zsolt kampányfőnök ismertette. Eszerint Tőkés biztosan vezeti a versenyt az erdélyi magyarok körében: 37,5 százalékuk a református püspökre, 29 százaléka az RMDSZ-re szavazna, 33 százalékuk pedig határozatlan. A választás eredménye nem ez volt. Szilágyi Zsolt azzal magyarázta a tévedést, hogy az általuk megrendelt közvélemény-kutatás csak kilenc megyére terjedt ki. Veres Valér szociológus már a nyilvánosságra hozatalakor megkérdőjelezte ennek a felmérésnek a hitelességét. /Cseke Péter Tamás: „Berecsegett” a felmérés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

Egyre több, egykor külföldre telepedett magyar család költözik vissza Erdélybe „Mindennap honvággyal ébredtem, és honvággyal tértem nyugovóra” – magyarázza a székelyudvarhelyi Jánosi András, aki több mint 25, külföldön töltött év után 2007 telén költözött haza szülővárosába. A szintén hazatért Benedek Lukács családjával panziót, vendéglőt, sípályát és lovardát működtet a Székelyudvarhely melletti Homoródfürdőn. Szilágyi László szatmárnémeti mérnök Németországból telepedett haza családjával. Czimbalmos Attila gyergyószárhegyi festő-restaurátor 1993-ban távozott, 2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében, 2006-ban hazatért. Hosszadalmas folyamat volt a diploma honosítása, a jogosítványok megszerzése. Most már saját vállalkozása keretében restaurál. Veres Valér szociológus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint Romániában alig léteznek migrációra vonatkozó adatok, ezért a jelenség nagyon nehezen kutatható. Személyes tapasztalatai alátámasztják a hazatelepülés jelenségét. Az egyetemen több olyan kollégája van, akik külföldi tanulmányok után tértek haza. /Hazahívó honvágy. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke, a BBTE Szociológia Tanszékének tanára kifejtette: a Kárpát Panel premiernek számít, hiszen öt országra terjed ki. A kérdőíves kutatás során magyarországiak mellett szlovákiai, ukrajnai, szerbiai és romániai, kisebbségben élő magyarokat kérdeztek meg. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Kárpát Panel három pozitívumáról beszélt. Elsőként a kutatásba bekapcsolódni hajlandó külföldi intézményekkel való együttműködés fontosságát emelte ki. Papp Z. Attila szociológus, a budapesti Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának kutatója a kérdőív oktatással foglalkozó részéről beszélt. Veres Valér szociológus, a BBTE Szociológia Tanszékének adjunktusa a Kárpát Panel kutatás által használt fogalmakat elméleti kontextusba helyezte. Kiemelte: a nemzeti identitás sajátosan valamely nemzet meglétét feltételezi, továbbá azt, hogy „a magyar állam nemzetépítési politikájának eredményeként egységes nemzeti ideológia, egységes oktatási rendszer segítségével a nemzeti egységet ténylegesen létre lehetett hozni”. Papp Z. Attila a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozásáról beszélt. Egyrészt a Transindex internetes portál a történelmi hősöket és az előítéleteket tárgyaló kérdésekre adott válaszok különbözőségét mutatja meg, másrészt a Duna Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának a kutatásra vonatkozó anyagát tárgyalta. Szabó Levente, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa és Kiss Tamás szociológus a kutatás hiányosságait említette. Befejezésként Horváth István a kommunikáció kontextualizálásának fontosságát emelte ki, továbbá elmondta: ezen kutatások kapcsán elsődlegesen „a valóságra ráhelyezett rácsokról kellene beszélni”. /Kárpát Panel – közvélemény kutatás a kárpát-medencei magyarok körében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./

A Kolozsváron egyetemet végzett magyar fiatalok többsége a városban telepedne le. Kolozsvár az utóbbi években az ország egyik legdinamikusabban fejlődő városának számít, ahol minimálisra csökkent a munkanélküliség. Az emelkedő lakásárak okoznak problémát, a lakásárak magasabbak, mint más erdélyi városban. Kiss Tamás szociológus szerint amennyiben valamiféle „letelepedési támogatást” kaphatnának, az nagy segítséget jelentene. Állást lehetne biztosítani számukra. Veres Valér szerint a városban a magyarok aránya 19 százalék körüli, de a fiatalkorúak körében ez a szám változó, 13–15%. Székelyföldről nagy arányban vándorolnak el a fiatalok. /Vonzó a fiatalok számára a dinamikusan fejlődő Kolozsvár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 12./

Az elmúlt hét végén Gyergyószentmiklóson zajlott EMI-tábort, valamint a nemrég véget ért Székelyföldi Rockmaratont figyelemmel követők szerint erősödik a Magyarországról importált nacionalizmus. Gyergyószentmiklóson magyar és Árpád-sávos zászlók lengnek az esti koncerteken, rovásírásos pólókban voltak többen. Az EMI-t nem tartom szélsőjobboldali szervezetnek, mondta a fiatal édesapa. Semmiféle szélsőjobboldali túlzásokba nem esnek az emberek, állította a tábor főszervezője, Soós Sándor. Veres Valér szociológus szerint nem lehet székelyföldi jelenségről beszélni. Szerinte az ottani fiatalok magatartása „kisebbségre jellemző, de nem lényegesebben románellenesek”. /Barabás Márti, Mihály László: Kárpátia – szűrő nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./

A kolozsvári Magyar Színházban szeptember 11-én Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára és Zilahi László, a nemzetpolitikai főosztályvezető helyettese emléktáblákat adott át a Nemzeti Jelentőségű Intézmények kategóriájába sorolt erdélyi intézetek képviselőinek. A Nemzeti Jelentőségű Intézmény emléktábláját a következő intézmények vették át (zárójelben a kitüntetést átvevő képviselőjük): Sapientia EMTE (Dávid László), Iskola Alapítvány (Nagy László), Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ (Dáné Tibor Kálmán), Erdélyi Múzeum-Egyesület (Egyed Ákos), Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (Veres Valér), Szövetség a szórványért (Lakatos András), Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Lászlóffy Pál), marosvásárhelyi Teleki Téka (Lázok Klára), valamint az Eurotrans Alapítvány keretében tíz erdélyi magyar színházi intézmény, köztük a kolozsvári Állami Magyar Színház (Tompa Gábor) és a kolozsvári Állami Magyar Opera (Simon Gábor). /Ö. I. B. : Nemzeti jelentőségű intézményeket tüntettek ki. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

Az erdélyi kisebbségek helyzete Románia EU-csatlakozásának kontextusában volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet január 24-én tartottak a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékén. A rendezvény társszervezője a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága Szociológia és Demográfiai Szakbizottsága, melynek elnöke, Veres Valér. /EU-csatlakozás okozta társadalmi változások. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./

Dél-Erdély és a Bánság természeti, gazdasági és szociális környezetét mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának A Kárpát-medence régiói monográfiasorozatában idén megjelent, kilencedik kötete. A kiadvány felvázolja az elmúlt másfél évszázad történelmi folyamatait, kitér többek között a térség népességére, településrendszerére, térszerkezeti egységeire, illetve az egészségügyi ellátási rendszerre. A 29 szerző tanulmányát tartalmazó Dél-Erdély és Bánság című kötetet június 11-én a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) székházában Horváth Gyula egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és Péntek János akadémikus, a vaskos munka lektorálója mutatta be, a moderátor szerepét Benedek József professzor töltötte be. A Kárpát-medence régiói című sorozat célja, hogy bemutassa a magyarországi és határon túli régiók, így többek között a Vajdaság, Erdély és Kárpátalja gazdasági, társadalmi, települési és természeti állapotát, értékelve a különböző változásokat. Eddig nyolc kötet látott napvilágot, amelyek közül szintén Horváth Gyula szerkesztette a monográfiasorozat első, Székelyföldről, és negyedik, Északnyugat-Erdélyről szóló részét. A most bemutatott kötet szerzői között van Bakk Miklós, Vincze Mária, Nagy Egon, Veres Valér, Benedek József és Bodó Barna. A 29 szerző többnyire a Kolozsvári Egyetemi Intézet kutatója, egyetemi tanárok és doktoranduszok egyaránt vannak közöttük. A kötetet lektoráló Péntek János elmondta, egyfajta bizonytalanságot érzett a szaknyelvi terminológia tekintetében, ami annak tulajdonítható, hogy az idősebb kutatók eddig „legkevésbé” magyar nyelven publikálhattak, a fiatalok szövegein pedig a gyakorlat hiánya érződik. A Kárpát-medence régiói című sorozatot 14 kötetesre tervezték, már folyamatban van a Dél-Alföldről szóló, tizedik kötet szerkesztése, a további kiadványok Kárpátalját, a Közép-Dunántúlt, Észak-Magyarországot, Szlavóniát és a Muravidéket mutatják be. /Ferencz Zsolt: Dél-Erdély és Bánság: tudományos munkát segítő kiadvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./

A Tusnádfürdőn megrendezett EU-tábor szekcióülésén a tolerancia kérdéséről tárgyalt a Szabadelvű Kör elnöke, Eckstein-Kovács Péter és Veres Valér, a BBTE Szociológia Karának docense. Eckstein-Kovács Péter bemutatta az RMDSZ liberális platformját, amely az egyén jólétét, a tulajdon szentségét és az emberi jogok sérthetetlenségét tartja alapnak. Szerinte az utóbbi időben megszaporodott a szélsőséges eszmék jelenléte az erdélyi magyar közéletben és Romániában általában. Veres Valér egy 2007-ben készült felmérést ismertetett: a KÁRPÁT Panel által készített közvélemény-kutatásban a határon túli és a Magyarországon élő magyarokat kérdezték arról, hogy mennyire érzékelhetők a társadalmi távolságok az egymás mellett élő különböző (etnikai) csoportok között. Veres Valér hangsúlyozta, az előítéletesség kulturálisan tanult magatartás, és ezért lehet ezen javítani. Eckstein-Kovács Péter szerint az EMI-rendezvények meglehetősen szélsőséges nézeteket vallanak, és sokszor erőszakra is buzdítanak, ami a demokratikus társadalomban nem elfogadható. Ezek a szervezetek anyagi támogatást is szereznek rendezvényeikre. Az EMI tábort például a Hargita Megyei Tanács támogatja, ezt Eckstein nem helyesli. Eckstein-Kovács szerint a szélső-jobboldal folyamatos erősödése és a szélsőséges megnyilvánulások komoly problémát jelenthetnek a demokratikus állam számára, és az RMDSZ nem ülhet bedugott füllel. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke hozzáfűzte: ne madártávlatból ítélkezzünk, hallgassuk meg a másik felet is, és csak azután mondjuk ki az ítéletet. Eckstein-Kovács Péter azonban megerősítette, a szélsőséges viselkedéssel szemben nem lehetünk elnézőek. /Butyka Anna: Tolerancia vagy szélsőség – mi a menő napjainkban? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

A romániai fiatalok és a magyar ifjúság címmel egész napos konferenciát szervezett szeptember 11-én Kolozsváron a Kisebbségkutató Intézet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával közösen. A résztvevő magyarországi, román és erdélyi kutatók célja a Kisebbségkutató Intézet által végzett Romániai magyar ifjúság 2008 elnevezésű felmérés eredményeinek megvitatása. A kutatás eredményeinek rövid ismertetése után a társadalmi viszonyok, családtervezés, kivándorlási szándékok, szabadidő-használat, értékrend, politika témákban tartottak előadásokat a jelenlévő szociológusok, majd a romániai magyar ifjúság körében megjelenő kétnyelvűségről szerveztek kerekasztal-beszélgetést. A konferencián elhangzott előadásokat kiadják egy tanulmánykötetben, a romániai magyar fiatalokra vonatkozó más elemzésekkel együtt. Romániai magyar ifjúság 2008 címmel szervezett kutatás az összehasonlító módszerekkel történő elemzés első lépését jelentette – tájékoztatott Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke. Veres Valér, a BBTE Szociológia Tanszéke Magyar Tagozatának adjunktusa A társadalmi közérzet és a társadalmi problémák rétegspecifikus percepciója a fiatalok körében címmel tartott előadást. Barna Gergő szabadidő-használat és médiafogyasztás tárgykörében tartott előadást, kifejtve: a magyar fiatalok intenzívebb kultúrafogyasztók, mint román társaik, utóbbiak inkább a médiafogyasztásban jeleskednek. Kiss Tamás megállapította, hogy a külföldön (tanulmányúton, turistaként vagy dolgozni) járt romániai magyar fiatalok aránya nagyobb, mint a román fiataloké. A célországok megválasztásában egy évtizede Magyarországnak egyértelmű dominanciája volt, ma azonban a romániai magyarok Németországot és az angol nyelvű országokat részesítik előnyben munka és tanulás céljából, a romániai románok pedig többnyire Spanyolországot és Olaszországot választják. /Ferencz Zsolt: Centrális helyzetbe kerültek mára az erdélyi fiatalok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

Kolozsváron zárták le a MIT Civilsulit
Kolozsváron tartotta a hétvégén a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a Civilsuli zárókonferenciáját. A 12. előadássorozat péntek délutántól szombat estig tartott a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyének előadótermében, a rendezvényen túlnyomórészt gimnazisták vettek részt.
Bognár Zoltán és Szász Alpár Zoltán politológusok Autonómia, lerágott csont és mégis… című interaktív előadásukban azt próbálták körüljárni, hogy a gyakorlatban milyen lenne az autonómia. Ezt követően Rick Stout filmjét láthatták a résztvevők Európa népességének drasztikus csökkenéséről – a témáról Veres Valér szociológus vezetett beszélgetést.
Másnap Benkő Levente A kommunizmus megdicsőülése, avagy mit ne felejtsünk el című előadásában hangsúlyozta, hogy vigyázni kell a nosztalgiázással, de emlékezni is kell azokra, akik akár életük árán is tettek valamit a változásért. A rendezvényen előadást tartott Lakatos Róbert filmrendező, a kolozsvári Sapientia tanára is. Este közel háromórás beszélgetéshez ült asztalhoz a Rosia Montana Gold Corporationt (RMGC) képviselő Szentesy Cecília, az RMGC műszaki igazgatója, valamint Moscu Katalin építész, a verespataki épületek restaurátora, és a projekt ellen fellépő Stefania Simion, az Alburnus Maior Egyesület jogásza, Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke és Soós Attila Greenpeace aktivista. A beszélgetést lapunk munkatársa, Rostás Szabolcs moderálta.
Fodor Enikő. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Markó: Az egyházak szólhassanak bele a felekezeti iskolák működésébe
Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium, Az új oktatási Gyimesfelsőlok törvénytervezet előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is – jelentette ki kedden, Kolozsváron Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a találkozón, amelyre a magyar egyházak vezetői és oktatási tanácsosai, valamint a Szövetség oktatási szakemberei között került sor. A találkozón elsősorban az új oktatási törvénytervezetet, ennek az egyházakat, a felekezeti oktatást érintő részeit vitatták meg.
Bevezetőjében Markó Béla elsősorban a Szövetség kormányzati szerepvállalásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: „kormányzati pozícióból rendelkezünk bizonyos eszközökkel, amelyek segítségével megoldhatunk függőben lévő ügyeket, felgyorsíthatjuk a restitúciót, befolyásolhatjuk, hogy számunkra kedvező döntések szülessenek bizonyos kérdésekben, annak ellenére, hogy a Szövetséggel szemben álló politikusok mindent megpróbálnak elkövetni annak érdekében, hogy gyengítsék azokat az eszközöket, amelyekre kormányzati szerepvállalásunk révén tettünk szert”. Bejelentette, kormányhatározattal létrejön egy olyan tárcaközi bizottság, amelynek az egyházakkal kapcsolatos elemzéseket kell elvégeznie, döntéseket kell meghoznia. Ennek vezetője, a román kormány miniszterelnök-helyetteseként ő maga lesz, így bízik abban, hogy kedvező döntéseket lehet majd hozni a magyar egyházakat érintő kérdésekben.
Az új oktatási törvény kapcsán az RMDSZ elnöke elsősorban azokat az intézkedéseket vázolta, amelyek az oktatás decentralizációját segítik elő. Elmondta: az önkormányzatok iskolafenntartókká válnának, ugyanakkor valós döntéseket hoznának meg az iskolaszékek, amelyek egyharmadát az önkormányzatok, egyharmadát a szülők, egyharmadát a tanári kar képviselői tennék ki. Rendkívül fontos a decentralizációs szándék a finanszírozás tekintetében: fejpénz lenne gyereklétszám szerint, minden gyerek után járna egy bizonyos összeg, ebből állna össze a fizetésekre, az iskolák működésére szánt alap. Ez bizonyos kockázatot jelenthet a kis gyereklétszámmal működő intézményeink esetében, hívta fel a figyelmet a miniszterelnök-helyettes. „Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak. Ez sem oldja meg problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint egy jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar, vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó.
A felekezeti oktatás kapcsán a Szövetség vezetője kiemelte, hogy az elkövetkező időszakban e kérdésben is számos rendelkezést kell gyakorlatba ültetni. Mint mondta, el kell érni, hogy a felekezeti iskolák, az állami iskoláktól eltérően, ne csak a kötelező oktatás végét jelentő kilencedik osztályig, hanem tizenkettedikig részesüljenek fejpénzben. „A döntések decentralizációjánál ki kell találnunk egy olyan döntési mechanizmust, amelyben helyet kap az egyház is: meg kell néznünk, hogy a szülők, a tanárok, az önkormányzat mellett hogy kerülhetnek be az iskolaszékek összetételébe az iskolafenntartó egyházak” – fogalmazott.
Ezt követően az egyházak vezetői, oktatási tanácsosai felvázolták azokat az intézkedéseket, amelyek fontosak lennének a felekezeti oktatás szempontjából. A törvényben elvi különbséget kellene tenni a felekezeti és a magánoktatás között, az biztosítsa a jelenlegi felekezeti iskolák megmaradását, ugyanakkor tegye lehetővé, hogy ezek a tanintézmények minden szinten és változatos profillal működhessenek. Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a működő iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola működésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben. Javaslatként hangzott el az is, hogy azokban az esetekben, amikor egy iskolában nincs lehetőség arra, hogy minden diák a saját felekezetének megfelelő vallásórán vegyen részt, a saját felekezetéhez járhasson vallásórára, ezt pedig egyháza hivatalos dokumentummal igazolhassa.
Markó Béla szövetségi elnök mellett az RMDSZ részéről a tanácskozáson részt vett: Király András oktatásügyi államtitkár, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök, Szép Gyula művelődési és egyházügyi ügyvezető alelnök, Kötő József képviselő, a Képviselőház oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának alelnöke, Bokor Tibor szenátor, a Szenátus oktatási, tudomány, ifjúsági és sport bizottságának tagja, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos és Veres Valér felsőoktatási tanácsos.
Az egyházak részéről jelen volt Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Fodor József, a Nagyváradi Római-Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Szilvágyi Zsolt, a Temes-Csanád Egyházmegye vikáriusa, Andrássy Benedek, az Erdélyi Unitárus Egyház tanügyi tanácsosa, Kató Levente, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa.
RMDSZ-tájékoztató. Forrás: Erdély.ma

Bologna: áldás és átok
Többet ártott, mint használt a bolognai rendszer a hazai magyar felsőoktatásnak, az új tanügyi törvény bevezetésekor erre is tekintettel kell lenni – derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet egyetemi szakértők és szociológusok tartottak tegnap Kolozsváron.
Éretlen rendszer
A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a következő időszak legfontosabb problémája az egyetemi struktúra, az egyetemi oktatás formájának újragondolása. A három plusz két éves képzésidő működtetése a minőségi oktatás rovására mehet – hangsúlyozták a jelenlévők. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kijelentette: „A bolognai rendszer nem tett jót az oktatásnak, sem nálunk sem máshol”.
Az egyetemeken folyó, de főiskolai szintű alapképzést követően kevesebb diák iratkozik vissza a mesterképzésre, ráadásul a diákok közt bevett szokás – figyelmeztetett Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója –, hogy ilyenkor már munkát vállalnak. A szakértő szerint ez azzal jár, hogy a mesterképzős hallgatók nehezebben vonhatók be az egyetemi munkába, sokat hiányoznak.
A bolognai rendszer másik akut problémája a pedagógusképzés, rendkívüli tétje van annak, hogy milyen felkészítésben részesülnek a jövő tanárai. Ha a pedagógus nincs jól felkészülve, akkor a diákja még annyira sem lesz felkészülve, és ez egy lefelé haladó spirál – figyelmeztettek a résztvevők. „A pedagógusképzést mindenképpen ki kellene venni a bolognai rendszerből” – érvelt Dávid.
A felsőoktatásról tartott kolozsvári vitán oktatási szakértők, szociológusok vettek részt
Máshol másképp van
A kolozsvári megbeszélés előtt hasonló szakmai egyeztetésre került sor Iaşi-ban, a helyi egyetem oktatói azonban teljesen más következtetésre jutottak: a bolognai rendszer ugyan rossz, mert a hallgatók „éretlenül” diplomáznak, nincs kellő idejük a szakmai felkészülésre, de a nyitott képzés lehetőséget nyújt a munkaerőpiacra való betörésre.
Iaşi-ban – a kolozsvári egyetemi szakértőkkel ellentétben – úgy vélték: a felsőoktatás célja és feladata már az egyetemi padból „belőni” a hallgatókat a megcélzott állásokra, mielőbb kiépíteni a szakmai kapcsolatokat a munkáltatókkal.
A bolognai rendszerben van egy jó gondolat, az európai felsőoktatás egységesítésének ötlete – emlékeztettek a kolozsvári kerekasztal résztvevői – de az elképzelés kivitelezése kívánnivalót hagy maga után. Ha az eredeti terv működőképes lett volna, mobilisabbak lennének az oktatók, könnyebb lenne a hallgatók egységes értékelése, az átjárás az egyetemek között.
A gyakorlatban azonban ez nem működik, mert az egyetemeknek külön egyezményt kell aláírniuk a tantárgyak megfeleltetéséről, nehézkes a kapcsolattartás. Ráadásul az erdélyi egyetemek nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyugati diákokat idevonzzák, sokkal inkább fennáll annak a veszélye, hogy elveszítik saját hallgatóikat – összegezte a negatív tapasztalatokat Péter László szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Féltik az autonómiát
A bolognai rendszer kritikáját szervesen kiegészítette az a beszámoló, amit Veres Valér szociológus tartott a készülő tanügyi törvényről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes tanügyi tanácsadója a törvénycsomag problémáira hívta fel a jelenlévők figyelmét. A szakember szerint fontos tény, hogy az új jogszabály módosítaná az egyetemi vezetők megválasztásának rendszerét, s így érzékenyen érintené az egyetemi autonómia alakulását.
Az új törvény lehetőséget kínál arra, hogy egyetemi vezetők lehessenek olyan személyek is, akik nem tartoztak az illető egyetemi struktúrához. „Ez egy jó gondolat, de őszintén, nem látom, hol vannak azok az emberek, akik a rendszeren kívül vannak, és akik szóba jöhetnek egyetemi vezetőkként” – figyelmeztetett Veres. „Fontos, az hogy aki egy egyetem vezetőjévé lesz, az maximálisan elsajátítsa az illető intézmény értékrendszerét, ezért perdöntő, hogy köteléken belüli személyre essen a választás” – véleményezte a kérdést Dávid.
Péter László amerikai felsőoktatási intézetek példáira hivatkozott, és azzal érvelt, hogy egy egyetemi vezető megválasztásánál figyelembe kell venni annak menedzseri képességeit, piacérzékenységét. A „Yale-t számos esetben vezette külsős, hogy az intézmény fennmaradjon a kemény piaci harcban” – figyelmeztetett a szociológus.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nyitott oktatást biztosít a tanügyi törvény
Miért van szükség még mindig a bürokratikus és pénzigényes tanfelügyelőségek intézményére? – tették fel a kérdést Kolozsváron azon a hétvégi kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a tizenkét osztályos képzés lehetőségeiről vitatkoztak a Szabadelvű Kör és a Pro Libertas Egyesület meghívottai a tanügyi törvény kapcsán.
Nő az iskolák autonómiája, de a minőségellenőrzést az átalakuló tanfelügyelőségek végzik a továbbiakban is – válaszolta meg a kérdést Veres Valér, Markó Béla miniszterelnök-helyettes tanácsadója, aki úgy vélte, a kerettörvény a közoktatás rendszerét módosítja jelentősen. A törvénytervezet egyik újdonsága az, hogy multidiszciplináris alapokra helyezi a közoktatást, és egységes uniós szempontrendszert vezet be a minőségellenőrzésre.
A cél a készségfejlesztés – legyen szó akár az anyanyelv, az idegen nyelv, a matematikai, szociális, vállalkozói, kultúrafogyasztói kompetenciák fejlesztéséről. Európában – optimális esetben – a közoktatás készít fel az élethosszig tartó tanulás igényére és gyakorlására. A készségfejlesztés terén Románia végzetesen el van maradva – figyelmeztetett Veres Valér.
Egyed Péter egyetemi oktató felszólalásában arra figyelmeztetett, szerencsés fordulatról van szó, mert az új rendszer kiküszöböli az oktatás egyoldalúságát, nem „kis tudósok” hagyják el az iskolapadot.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Már 2014-ben megnyílhat a szamosújvári magyar iskola – Több száz mezőségi gyermek tanulhat magyarul a szórványintézményben
Önálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet.
Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata.
„A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi.
„Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében.
Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd.
A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban.
A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is.
Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila.
Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiá­kok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket.
SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár)

Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?
Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont).
Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”.
A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének.
Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt.
De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel:
A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki.
Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában.
Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója.
A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.)
A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban.
Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát.
Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom!
A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál.
Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak.
Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít.
Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató.
Előzmény:
Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1.
Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall.
Alternatív tankönyvválaszték
Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel.
Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez.
Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.”
Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók.
A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá.
Esélyegyenlőtlenség
Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők.
Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!”
Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében.
Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges.
A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol.
Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem.
Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások
Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét.
A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész.
B. Kovács András

Ellenszerek asszimiláció ellen - beszélgetés Veres Valér szociológussal
Több tényező megléte szükséges az asszimiláció visszaszorításához Veres Valér szociológus szerint, ezek közül pedig a legfontosabb, hogy a nemzeti kisebbségek közérzete, a többségi nemzettel kialakított viszonya legyen minél harmonikusabb.
Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet igazgatója a Krónikának adott interjúban fontosnak nevezte, hogy az emberek legyenek képesek természetesen, pozitívan megélni a magyarsághoz való tartozásukat, ennek technikai megvalósítását tegye lehetővé egy minél szélesebb jogrendszer, ugyanakkor fontos tényező a magyar államnak a külhoni magyarokhoz fűződő viszonyulása is.
– Nyilvánvalóan különbséget kell tenni a romániai magyarságra a kommunizmus idején gyakorolt, majd pedig a rendszerváltás után ható asszimiláció között. Milyen jellegű beolvasztási szándékkal szembesült a közösség 1989 előtt? – Az asszimiláció két formáját különböztetjük meg: erőltetett és spontán beolvadást; mindkét forma a kisebbségek lélekszámát csökkenti, de alapvetően más hátterük van. A magyar közösség a kommunizmus esetében alapvetően az erőltetett asszimilációt sérelmezi, amely meglehetősen durva, 1989-ig folyamatosan fokozódó eszközökhöz folyamodott. A „leghatékonyabb” és legdurvább eszköz a kisebbségi nyelvű oktatás fokozatos, szisztematikus elsorvasztása volt, egészen odáig elmenően, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar gyermekek többsége kénytelen volt román nyelven tanulni, mert a keretszámok csak ezt tették lehetővé, olyan mértékben lecsökkentették a magyar nyelvű osztályok számát. A felsőoktatást teljesen elsorvasztották: ’89-ben már sehol sem lehetett magyar nyelven tanulni, egyedül a magyar nyelv és irodalom tanszéken volt magyartanárképzés, de ott is egy évtizede nem vettek fel új tanárt. Emellett a közszférában, a sajtóban korlátozták a magyar helynevek használatát, ami szintén zavarta az emberek otthonosság- és biztonságérzetét. Márpedig a többség nem akarja állandó harcban leélni az életét, és könnyebben elfogadja, hogy asszimilálódni kell, különben nem lehet normálisan élni. Látszólag azt hihetnénk, attól még nem asszimilálódik valaki, hogy nem írhatja le magyarul Kolozsvár nevét, de ezek kumuláltan, közvetve erős hatást fejtenek ki. Ennek eredményeképpen a kincses városban szembeötlő, hogy jó tízezer, vegyes házasságból származó fiatal alig tud magyarul, holott román szüleik is viszonylag jól beszélik a nyelvet.
– Az elmúlt 21 év során milyen mértékben szűnt meg az asszimilációs gyakorlat az államhatalom részéről? – A rendszerváltás után megszűntek az erőszakos, államilag irányított asszimilációs módszerek, lehetővé vált nagyjából olyan lélekszámú közoktatást szervezni, amilyenre igény van, megkezdődött a felsőoktatás újjászervezése. Természetesen ezeknek a kisebbségi jogoknak a keretei az asszimiláció fékezését szolgálják, vagyis amikor a politikai-kisebbségi szervezetek ezeket bővíteni akarják, akkor közvetve a beolvadás rejtett eszközeit próbálják visszaszorítani. Rejtett törekvések viszont megmaradtak. Például az is közvetett asszimilációs eszköz volt, amikor a kilencvenes évek elején csak a pedagógiai jellegű szakokon engedélyezték a magyar nyelvű felsőoktatást. Ezzel gyakorlatilag azt sugallták a fiataloknak, hogy a magyar nyelv csak korlátozottan hasznos, csak korlátozottan lehet érvényesülni vele, hiszen nehezen válik valakiből mérnök vagy más műszaki szakember, amihez a magyar nyelv nem hasznos.
– A vegyes házasságok milyen irányba billentik el a mérleg nyelvét román–magyar viszonylatban? – A normatíva szerint a vegyes házasság akkor nem vezet asszimilációhoz, ha ezen házasságból származó gyermekek átlagosan fele az apa, fele pedig az anya nemzetiségét követi: jelesül a magyar–román vegyes házasságoknál ötven százalékát magyarnak, ötvenet pedig románnak nevelik. E téren azonban a népszámlálás során szerzett adatok nem mindig hitelesek, mert például a nevelésre kevésbé figyelő magyar apa attól még mondhatja, hogy gyermekei magyarok. Ezzel együtt a statisztika meglehetősen siralmas, hiszen az a tapasztalat, hogy a román–magyar vegyes házasságból származó gyerekeknek átlagban 75 százaléka román, 25 százaléka pedig magyar lesz. Mindez nemenként kicsit eltér, picit jobb az arány, ha az apa magyar, de lehet, hogy a valóság éppen fordított. Viszont más módszereink nincsenek ennek ellenőrzésére.
– Mennyiben jelenthet megoldást az iskolahálózat bővítése, az anyanyelvű oktatás fejlesztése az asszimilációnak hatványozottan kitett szórványközösségek esetében? – A szórvány esetében bizonyos mértékig csökkenthető a beolvadás, de a spontán asszimilációs komponens egy adott szintje már nem. Az alacsony lélekszám miatt ugyanis a párválasztás emberi-biológiai imperatívusza némiképp felülírja ezt a kulturális korlátot, vagyis hogy csak magyar közösségből válasszon házastársat, a vegyes házasságon belül pedig egy erősen román többségű környezetben nagyon jó feltételek mellett is túlnyomóan a románság felé hajlik a gyermekek nemzetiségválasztása. Az iskolarendszernek jelentős szerepe van ennek fékezése terén, hiszen a magyar iskolák megléte olyan környezet, ami segíti a megmaradást. Viszont az olyan korlátokat nem lehet lebontani, mint például hogy nem lehet színes szakképzést kínálni a szórványmagyar diákoknak, ha egy megyében mindössze egy-két osztály telik meg. Ilyen esetekben úgy lehet segíteni, ha nagyobb magyar közösségekkel rendelkező megyékbe mennek tanulni a diákok, viszont gyermekkorban eléggé problematikus a szülőktől való elszakadás. Tömbmagyar vidékeken nagyon korlátozott mértékben jelenik meg az asszimiláció, objektív okokból alacsony a vegyes házasságok aránya is. Itt több előnnyel jár a kisebbséghez tartozás, mint a többséghez, az iskolarendszer előnyösebb struktúrát tud ajánlani a magyar tagozatoknak. Ha nem is jól működő, de mégis olyan demokráciában élünk, ahol a kisebbségi jogoknak van egy minimális, a tömbmagyarság körében kielégítő szintje.
– Milyen mértékben játszanak közre a beolvadásban a nemzeti, érzelmi, nevelési tényezők leépülése vagy akár az anyagi-gazdasági feltételek hiánya? – Mindkettő szerepet játszik, de nem feltétlenül épülnek le a nemzeti, nevelési tényezők. A magyar iskolarendszerbe eleve beépültek azok az elemek, amelyek védelmet nyújtanak asszimiláció ellen. Általában is van egy koncepciója, küldetése az oktatói közösségnek arra, hogy a nemzeti identitásformálásban milyen szerepük van, ugyanakkor a magyar történelem és kultúra, illetve a magyar irodalom és nyelv viszonylag nagy óraszámban való oktatása nagyban hozzájárul egy olyan identitás kialakulásához, ami után az asszimilációnak elég korlátozott esélye van. A kérdés inkább az, hogy miként hat a beolvadás azok esetében, akik a magyar iskolarendszerből kimaradnak. Az anyagi-gazdasági tényezők esetében szórványvidéken például egy olyan vállalkozói közösségbe való betagolódás, ahol a többiek románok, valamiféle asszimilációhoz vezethet. Vagy annak a felismerése, hogy különösképpen nem tud előnyt kovácsolni a magyarságából. Viszont ez összetett, hiszen a rendszerváltás óta a magyar nemzetiség, Magyarország viszonylag fejlettebb, gazdagabb jellege, a magyar–román kapcsolatok intenzív szintje felértékeli a magyarsághoz való tartozást, és gazdaságilag is van relevanciája.
– A nemrég újraindult Magyar Állandó Értekezleten elhangzott: a határon túli magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú az asszimiláció megállítása. A magyar állam által biztosított könnyített állampolgárság-szerzés hozzájárul-e a beolvadás fékezéséhez? Összességében mi lehet az asszimiláció leghatékonyabb ellenszere? – A könnyített honosításnak közvetve lehet szerepe az asszimiláció viszszaszorításában. Nem azáltal, hogy az emberek megszerzik a magyar állampolgárságot, hanem hogy érzik: Magyarország számon tartja őket, és nem puszta külföldiek az anyaország számára. A magyarsághoz való tartozásnak fontos komponense a Magyarországhoz fűződő viszony, amit ha pozitív tartalommal tudnak megtölteni, nagy erősítést tud adni, és az embereknek mindig megmarad végső menedékként, hogy oda ki lehet menni, ha nagyon rossz lesz. Saját kutatásaink azt bizonyítják, hogy nagyon fontos a Magyarországhoz való viszony, ám az erdélyi magyarok adott ponton leválasztották ettől a magyar identitást. Tehát esetünkben nem is annyira a könnyített állampolgárság megszerzésének van szerepe, hanem a magyar államnak a határon túli magyarsághoz való viszonyulásában. Hiszen a schengeni csatlakozás után a román és a magyar állampolgárság között rendkívül kicsi lesz a különbség. Az asszimiláció korlátozásához több tényező kell, de a legfontosabb, hogy az általános hangulat, közérzet, a román–magyar viszony Romániában és állami szinten legyen minél pozitívabb, harmonikusabb. Az emberek tudják természetesen, pozitívan megélni a magyarsághoz való tartozásukat, ehhez társuljon egy minél szélesebb jogrendszer, amely lehetővé teszi ennek technikai megvalósítását is
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

A székely társadalom (895—1614) — Népesedéstörténet
Általános népességi ismertető
A korábbi szakirodalom azt állítja, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában, valamint a következő századokban jelentéktelen. Úgy tűnik, a székely―magyar népességszám megállapításánál a kutatók többsége megelégedett az egymásra hivatkozással, a szakirodalomban közismert és alacsonyra becsült népességszámok egyszerű átvételével.
Székelyföld címere — Luxemburgi Zsigmond adományozta 1437-ben
Lényegében nem vették figyelembe azt a katonai potenciált, amellyel a székely nép az említett korszakban rendelkezett, mert azok ismeretében egyértelmű lett volna, hogy a szakirodalomban ismert népességi adatok irreálisan alacsonyak. A Székelyföldön épült nagyszámú kőtemplom és kőből rakott erődítmény is arra figyelmeztet, hogy azokat a néhány családból álló közösségek aligha emelhették. Mindezek mellett a magyar kutatás ez idáig nem hasznosította a francia demográfia eredményeit, amelyek az analógia alapján, közvetett módon, de egyértelműen jelzik, hogy a honfoglalás idején és az azt követő századokban ― a Kárpát-medencében ― sokkal nagyobb lélekszámú magyarság és székelység élt. Ha elfogadjuk a szakirodalomban ismert, honfoglaláskorra vonatkozó népességi adatokat, akkor az 1300-as évek táján Magyarország lakossága mindössze egy, legtöbb másfél millió lehetett volna, márpedig biztosan állítható, hogy az említett korban az ország lakossága több mint hárommillióra tehető, a székelységé mintegy 72 000 főre. Az 1330-as években dr. Kováts Zoltán számításai szerint Magyarország népessége 3,5 millió, melynek keretében a székelység lélekszámát 83 426 főben határoztam meg. A honfoglalás kori székelység számaránya a honfoglaló magyarság keretében 4―5 százalékra tehető, ami a következő századokban némileg csökkent, mert a székelyeknek csak egy része települt át a mai Székelyföldre. Útközben a székelység némely része leszakadt, és helyben maradt, ezzel megmagyarázható a székely nyelvjárások továbbélése azokon a területeken, ahol hajdanán a székelyek hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak. A székelység lélekszámát elemezve, az analógia módszerével ellenőrizve, úgy látom, hogy az 1330-as és az 1500-as évekre (általam) számolt népességi adatok elfogadhatóbbak, mint a szakirodalomban olvashatók. Egyértelműnek tartom azt, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul magasabb volt, mint amennyit a szakirodalom elfogad. Ha nem így lett volna, akkor az alábbi képtelen torz számarányokat kellene elfogadni. A szakirodalomban ismert honfoglalás kori 5―10 ezer fős lélekszám esetén a székelyek szaporodása 1330-ig 1660, illetve 830 százaléknak kellett (volna) lennie ahhoz, hogy elérje az általam számolt 83 426 főt, amely a magyarság keretében még így is szerény százalékarányt képvisel. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatott népességi adatok, köztük a Kristó Gyula által 19―25―28 ezer főre becsültek lennének helytállóak, akkor a székelyek számának 1614-ig 500―600 százalékkal kellett (volna) emelkednie, míg a honfoglalás korához mérve 1200―2400 százalékkal. Azonban ilyen arányú népességnövekedésre nem volt lehetőség, mert a tanulmányozott korszakban csupán 2 ezrelékes átlagszaporulattal lehet számolni. Nos a fenti torz és elfogadhatatlan szaporulatot tükröző százalékarányok alapján egyértelmű, hogy a magyar szakirodalomban meghonosodott népességi becslések távol állnak a valóságtól. Ha Kristó Gyula népességi becslései az 1330-as évekre vonatkoztatva megközelítenék a valóságot, akkor a székelység a magyarság alig 0,54―0,71―0,80 százalékát tette volna ki, míg Szűcs Jenő, Györffy György 34 000, Veres Valér 35 000 fős székely népessége is mindössze 0,97―1,00 százalékarányt mutatna. Amint már említettem, még a székelység általam számolt lélekszáma is szerény, mindössze 2,38 százaléknyi, de ne feledjük, ez így is többszöröse a szakirodalomban ismert népességi adatoknak. Biztosan állíthatjuk, hogy a székelység számaránya a magyarságon belül soha nem lehetett 1 százalék alatti. Ha az 1330-as évekre vonatkoztatható számarányokat összehasonlítjuk a ma élő székelyföldi (Aranyos, Maros, Udvarhely, Csík, Gyergyó, Kászon és Háromszék) székelyekével, akkor azt látjuk, hogy a 700 000 fős székely nép a 15 milliós magyar nemzet 4,66 százalékát alkotja. Ha a világon élő székelység 1―1,5 milliós lélekszámát összevetjük a magyarságéval, akkor a számarány még nagyobb, azaz 6,66 és 10 százalék körül mozog. Egyértelmű tehát, hogy ily mértékű székely―magyar népességarány-eltérés, a korábbi századokhoz mérve, nem alakulhatott ki. Ez még akkor is így van, ha a történelem vihara, a török hódoltság, a síkvidéki létből fakadó nagyobb méretű pusztulás (a katonai expedíciók rablásai, gyilkolásai, a ragályos betegségek) a magyarságot jobban sújtotta, mint a hegyvidéken élő és katonailag jól szervezett székelységet. Népesség-rekonstrukciós vizsgálataim, elemzéseim egyértelműen igazolják azt, hogy a nevezett korszakban a szakirodalomban közismert és elfogadott lélekszámok, becslések légből kapottak, irreálisan alacsonyak. Tény, hogy a honfoglalás korában, 895 táján egymillió honfoglaló, köztük 41 000 fős székely nép érkezett a Kárpát-medencébe. Ez utóbbiak lélekszáma 1330 táján 83, 1500-ban 112, a 16. század végén 160, 1614-ben 115―120 ezer fő. Elképzelhetőnek tartom, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általam számolt népességarányokat, de a szakirodalomban ismertek elfogadhatatlanok.
(folytatjuk)
Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)