Budapesten a Dívák
A budapesti Bakelit Multi Art Centerben vendégszerepel a kolozsvári GroundFloor Group csütörtökön, május 30-án este 8 órától a Dívák című előadással. Az előadás műfajilag a tánc és a színház között helyezkedik el, és egyenlő hangsúllyal vannak jelen benne a mozdulatok, a színészi jelenlét, a vetítés és az erre az alkalomra kevert hangzásvilág.
Meghökkentő utazás négy nő filmek, reklámok és női magazinok által visszafordíthatatlanul megpecsételt képzelet- és lelki világába, szembenézés a film-, és szépségipar elkerülhetetlen csapdáival, mindez csipetnyi humorral és öniróniával fűszerezve.
Az előadás nem előre rögzített szövegkönyv alapján készült, hanem a próbafolyamat során alakult ki, kevés benne a szó és minden pillanata a rendező-koreográfus Sinkó Ferenc, valamint a színészek – Kézdi Imola, Albert Csilla, Vass Zsuzsanna és a titokzatos Missy közös – munkája. A jelmezeket Bianca Imelda Jeremiás alkotta, a zene Ion Coroi, a videó Török Tihamér munkája. Közreműködik Bodoki-Halmen Kata rendezőasszisztens és Almási Attila technikai munkatárs. A 2011-es bemutató óta az előadást több fesztiválon láthatta a közönség, így a Temps d’Images Nemzetközi Színház-, Tánc- és Videóművészeti Fesztivál kolozsvári programjában, a Romániai Kortárs Előadóművészeti Platform keretében (2011) és az udvarhelyi A Tánc Tavasza elnevezésű rendezvényen (2012).
Kelemen Kinga, GroundFloor Group

Indul az új színházi évad
Tegnap kezdődtek a Tamási Áron Színház legújabb előadásának felújító próbái Sardar Tagirovsky irányításával. A Tamási Áron Zöld ág című regénye nyomán készült Zongota című előadás, melyet a nyár folyamán már bemutattak Gyulán, a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként az író halálának 50. évfordulója alkalmából kerül műsorra. A szentgyörgyi bemutatót, mely sok szempontból különbözni fog a nyári szabadtéri előadástól, szeptember 14-ére tervezi a színház.
Bérletek szeptember 5-étől kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában, az új évad produkciói a már említett Zongota című előadást követően időrendben a következők: Igor Bauersima: norway.today (Kövesdy István rendezésében), Ray Cooney: Funny Money, mely magyar fordításban más címmel kerül majd bemutatásra (Zakariás Zalán rendezésében), Bertolt Brecht: A városok sűrűjében (Porogi Dorka rendezésében), és Harold Pinter: Ünnep (Alexandru Dabija rendezésében). Ezek mellett a korábbi évadok fontosabb előadásait is műsoron tartja a színház. Vass Zsuzsanna és Rácz Endre személyében két új, fiatal színésszel gyarapodott a Tamási Áron Színház társulata, akiket a Bocsárdi László által rendezett Liliom című előadásban már láthatott a szentgyörgyi közönség, de valójában az idei lesz az első teljes évaduk a színháznál. Szeptember közepén indul a színház új honlapja, mely minden bizonnyal szebb, korszerűbb, átláthatóbb lesz a korábbinál, és amely ezután a www.tasz.ro címen várja az érdeklődőket. M Stúdió
Az M Stúdió Mozgásszínház már augusztus 16-án elkezdte az új évad első produkciójának próbáit az új stúdióban. A Radu Afrim által rendezett és az Andrei Mureşanu Színházzal koprodukcióban készülő új, kétnyelvű előadás címe még ismeretlen, mert a próbák során írják a darabot, a szövegkönyvet maga a rendező készíti, akit Andreea Gavriliu koreográfus és Márton Imola, a társulat vezetője segít munkájában, aki ezúttal fordítóként van jelen a próbákon. A történet egy tömbházban játszódik, és egy házaspár válópartija körül bontakozik ki, melyben mindenféle furcsa alakok jelennek meg. Az előadás bemutatója objektív okok miatt decemberre tolódik, így valószínűleg az évad második produkciójával, a Fehér Ferenc által jegyzett színházi westernnel majdnem egy időben kerül bemutatásra. Az évad harmadik előadását Bocsárdi László rendezi jövő tavasszal. A decemberi első új bemutatóig a korábbi évadok előadásait láthatja a közönség, de olyan régi produkciók is felújításra kerülnek, mint A per, a Törékeny és a Körtánc.
Az M Stúdió társulata is új színésszel gyarapodott az idei évadtól, a zilahi származású Deák Zoltán idén végzett a Kolozsvári színművészeti egyetemen.
Cimborák Bábszínház
A bábszínház bizonytalan helyzetben kezdi az új évadot, melyben nagyon nehéz tervezni, de a társulat művészeti vezetője, Péter Orsolya bízik abban, hogy a mostoha körülmények ellenére is sikerül megtartani a vállalt három új bemutatót, ezenkívül pedig sokat fognak turnézni, régebbi előadásokat újítanak fel, és megszervezik a korábbi években nagy sikernek örvendő mesebarangolásokat is. A bizonytalan helyzet oka, hogy a társulat még mindig távol áll attól, hogy állandó játszóhellyel rendelkezzen. A város vezetősége megrendelt egy teljes felújítási tervet az új bábszínháznak. Egyelőre még kérdéses tehát, hogy milyen előadással indul az új évad, próbálnak olyan bábdarabot, mesét találni, ami szabadtéri játszásra alkalmas, vagy amit bármilyen játéktérre könnyen lehet adaptálni. Az évad első felében a bizonytalan tényezők miatt nem hívnak vendégrendezőt, tavasszal azonban a tervek szerint B. Fülöp Erzsébet Marosvásárhelyi színésznő fog rendezni a társulatnál egy gyerekeknek szóló vásári komédiát. Hamarosan a bábszínház is új színészekkel gyarapodik: a nyár folyamán hirdetett két bábszínészi állásra többen jelentkeztek, a velük való személyes találkozásokra, versenyvizsgára a jövő hét elején kerül sor.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színház az egész világ: Haragban a világgal (Bemutató a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban)
Kövesdy István legújabb sepsiszentgyörgyi rendezése könnyed, játékos, de határozott vonalvezetésű előadás. Formája, nyelvezete nem újszerű, a sok vetítés miatt mégis szokatlan, problémafelvetése, belső gondolati tartalma annyira mély és árnyalt, hogy nehéz fogást találnia rajta a jó szándékú kritikusnak. Jól érzik az alkotók, hogy Igor Bauersima norway.today című darabja cicoma nélkül tud igazán megszólalni és mélyre hatolva nézőt szólongatni.
A darab olyan problémát jár körül, amely aktuális mióta világ a világ: minden korban élnek fiatalok, akik legmeghatározóbb ismertetőjegye a lázadás. Hatvanegy év telt el, mióta elkészült a Haragban a világgal című kultuszfilm James Dean főszereplésével – melyre több szempontból is rímel Bauersima darabja –, de a fiatalok kitörési vágya, a felnőttek képmutató világától való elhatárolódásuk kényszere, amely olykor tragikus méreteket ölt, azóta semmit sem változott. Az alaphelyzet: egy lány és egy fiú – akik az interneten, egy chatszobában ismerkednek meg – közösen eldöntik, hogy öngyilkosok lesznek. Találkoznak tehát egy kietlen sziklán, amely hatszáz méterre egy gyönyörű fjord fölé magaslik, ott próbálnak megismerkedni egymással és a halállal. Ha belegondolunk, hogy a szerző egy megtörtént tragédiát dolgozott fel, sokkal nagyobb tétje lesz a kimondott szavaknak, dokumentumértékűvé válik az előadás. Kövesdy fogalmazásában a probléma a lehető legtermészetesebb formában bontakozik ki előttünk, hogy miközben újabb és újabb megfejthetetlen gondolatok borzongatják a lelkünket, érezzük, nem nézőként, inkább szereplőként veszünk részt ebben az előadásban. Emberként, élő lényként, aki maga is átélte egyszer az életnek azt a bizonyos időszakát. Mi más a valódi értelme egy színházi előadásnak, mint ez a közösségi élmény? A felmerülő kérdések ezúttal nem a rendezésre vagy a színészi játékra vonatkoznak, inkább azzal a bizonyos ismeretlennel kapcsolatosak, amely előtt mindnyájan egyformán védtelenek, tehetetlenek vagyunk, mely ott lapul bennünk születésünk vagy magunkra eszmélésünk óta... Az előadás folyamán személyesen éljük át a chatszobában hallott-olvasott, majd a szereplők szájából elhangzó gondolatokat, látjuk, amint egymás lelkét tapogatják a szereplők, amint lassan kibontakozik közöttük egy igazi kapcsolat. Habzsolják az életet, élvezik a végtelenné tágult szabadságot, gesztusaik óriásira nőnek a halál árnyékában. Mi vajon távolabb vagyunk-e tőle? Magával ragadó minden gondolat, mintha izgalmas filmet néznénk. A fantáziatornásztató, elidegenítő formai elemek helyett ezúttal lélekfeszítő közelképeket láthatunk. Az arcjátékok, gesztusok, átható tekintetek és zavart félrepillantások a lélek finom tükröződései a vetítővásznon. A rendező a színészek arcára írja az előadást, ők pedig könnyedén, természetesen formálják saját képükre, hasonlatosságukra azt. A történetben inkább Julie (Vass Zsuzsanna), a játékban inkább August (Kónya-Ütő Bence) irányít, a lány törékeny, bájos, de lélekben rendkívül erős, határozott személyiség, a fiú igyekszik keménynek látszani, de félénk, talán nem is gondolta komolyan, amire a chatszobában vállalkozott. A színész játékának finom humora oldja, beragyogja a halálfélelmet. Úgy állnak rendületlenül a semmi határán, mint kissé elrajzolt, mégis hiteles mintaképei a lázadásnak. Hány olyan esetet láttunk már, hogy a látszólag gyengék voltak igazán erősek, s akiknek egész lényük sugárzott az élettől, azok leptek meg bennünket váratlan halálukkal. Mintha a teljes élet közelebb állna a halálhoz... Ahogy közeledik a pillanat, egyre inkább értelmet nyer számukra az élet. Ez a darab igazi szépsége, amit nem bánt a rendezés. Végtelen búcsúzásaik bizonytalanságában, vállalt és kevésbé vállalt mozdulataikban, szavaikban, gesztusaikban nemcsak a tudattalan életösztön munkál, amely mindig a jövőbe tekint, hanem az az általános mai gyakorlat is, mely annyira hamissá teszi mindennapjaink virtuális valóságát. Már-már mi magunk sem tudjuk, hogy mennyi igaz abból, amit felépítettünk magunkról virtuálisan... Nagyon nehéz lehet úgy játszani a színésznek, hogy tudja: a közeli képe minden pillanatban ott látható a kivetítőn, arcának rezdülései pedig nem hazudnak. Ettől a kettősségtől válik még érzékletesebbé, még plasztikusabbá mindaz, ami a színpadon történik, ez is segít abban, hogy mi is részévé váljunk ennek az örök történetnek. A díszlet, a jelmezek (Damokos Csaba munkái) észrevétlenül szervesülnek a játékhoz, egyszerűek, mégis látványosak. Kónya-Ütő Bence zenéje nem törekszik előtérbe, de jelenléte meghatározó, mint általában a lélekhangok jelenléte. Ahogy a vége felé közeledett a történet, azon gondolkoztam, hogy a szavakon túl vajon hol is érhető tetten az előadásban az a bizonyos harag a világ iránt. A szereplők fiatalsága, szépsége, ártatlansága egyetlen hatalmas segélykiáltás volt az élet felé. Lehet, hogy a „haragban a világgal” életérzés mindig csupán a felszínességből, szürkeségből való kitörési vágy, tulajdonképpen szenvedélyes életigenlés? Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy elfogyott a játszók lendülete, mintha valahogy kifulladt volna a történet. Próbáltam megfejteni, hogy vajon mi lehet az oka ennek, de akkor hirtelen... véget ért az előadás.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem a szavak embere vagyok (Színházi tükör)
Vass Zsuzsanna Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron végezte a színművészeti egyetemet, 2015-ben mesterizett. Az egyetemi évek alatt több független színházi produkcióban játszott Kolozsváron, 2015 nyarán a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződött. Egy szűk szegedi évad után Bocsárdi László hívására érkezett Sepsiszentgyörgyre, április óta tagja a Tamási Áron Színház társulatának.
– Miért lettél színésznő?
– Sajnos, semmi izgalmasat nem tudok erről mesélni, egyszerűen így alakult az életem. Nem volt gyermekkori álmom a színház, csak a középiskola vége felé kezdett foglalkoztatni, miután az udvarhelyi színházban egyszer helyettesítettem egy statisztát. Nem vagyok túl extrovertált személyiség, fiatalabb koromban az is nehezemre esett, hogy több ember előtt elmondjam a véleményemet. Néha számomra is meglepő, hogy erre a pályára kerültem.
– Hogyan vezetett az utad Udvarhelytől Sepsiszentgyörgyig?
– Udvarhelyen végeztem az általános és középiskolát, Kolozsváron az egyetemet, aztán Szegedre szerződtem, de közben még játszottam Kolozsváron is. Akkor rendezett Bocsárdi a kolozsvári román színházban, és miután egy alkalommal megnézte a Zéró című előadásunkat Botos Bálint rendezésében a Váróterem Projektnél, elhívott minket Szentgyörgyre Rácz Endrével együtt, aki az egyetemen is osztálytársam volt. A Liliomban kaptunk először lehetőséget, azután felbontottam a szerződésemet Szegeden. Utána következett a Zongota, majd a norway.today.
– Milyen fontosabb munkáid voltak korábban?
– Az egyetem alatt több izgalmas színházi produkcióban is részt vettem. Dolgoztam a Groundfloor Groupnál, egy nonverbális előadásban, Sinkó Ferenc rendezésében, amit az Ecsetgyárban mutattunk be. Egy évig a Váróterem Projektnél játszottam, ahol ugyancsak érdekes tapasztalatokban volt részem: például készítettünk egy improvizációs előadást, ami komoly kihívás volt, mert sosem lehetett pontosan tudni, hogy mi fog történni benne, nagyon egymásra voltunk utalva. Osztálytermi produkciónk is volt, a Bánk bán? Jelen!, azt is nagyon szerettem. Elég kemény közönség a középiskolásoké, nem kímélik a színészt. Szerintem minden pályakezdőnek megéri belekóstolni a független színházi életbe, ott igazán meg lehet tapasztalni, mit jelent a csapatmunka. Aki épp nem játszott, jegyet árult, szervezett, pályázatokat írt... Akkor nyílt meg a Váróterem Projekt új székhelye, a Zug, közösen takarítottunk, festettünk, vakoltunk, aztán letettük a szerszámokat, és próbáltunk egy kicsit. Miután megnyílt a hely, valamiből fenn kellett tartani, ezért bulikat, koncerteket szerveztünk, ahol mi árultuk a sört, másnap reggel pedig takarítottunk, és csak azután kezdtük a próbát. Több szempontból is tanulságos volt.
– És Szentgyörgyön milyen színésznek lenni?
– Jól érzem itt magam. Szakmailag fontos állomás, van mit tanulni a kollégáktól, és nagyon jó a hangulat a társulaton belül. Úgy érzem, elég hamar befogadtak. Ez nagyon jó közösség.
– Milyennek tűnik a város Kolozsvár és Szeged után?
– Kolozsvárt nagyon szeretem, valószínűleg a pezsgése miatt, jó volt ott egyetemistának lenni. Vissza is látogatok elég gyakran. Szeged viszonylag nagyváros, de valahogy kisvárosként viselkedik. Szentgyörgy olyan kisváros, mely nagyvárosként működik, jó köztes hely.
– Milyen jellegű előadásokban szeretsz játszani?
– Olyanokban, ahol nem végrehajtóként, hanem partnerként kezelnek. Szeretem az igazi csapatmunkát, amikor a rendezővel közösen keresgélhetek. Nem szokott egyből megérinteni a szöveg, amit elém tesznek, általában időre van szükségem, hogy megtaláljam az utat hozzá. Mint mondtam, nem a szavak embere vagyok, talán a nonverbális előadások állnak hozzám legközelebb...
– A színészi munka mellett még mivel foglalkozol?
– Sok minden érdekel még a színházon belül és kívül is. Szeretek mozogni, részt venni workshopokon, a Váróterem Projektnél voltam rendezőasszisztens, ami nagyon fontos tapasztalat volt, a mozgásszínház is nagyon érdekel. Néha találkozom egy-egy izgalmas küzdősporttal vagy táncformával, de nehéz valamit rendszeresen gyakorolni. Igazából minden időfüggő, és amikor dolgozom, alig jut idő másra... Az is jellemző rám, hogy nem bírok sokáig egy helyben maradni, ezért a szabad időmben igyekszem kimozdulni Szentgyörgyről.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisvárda: fődíjat nyert a Tamási Áron Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliomcímű előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján – tették közzé a szervezők a fesztivál honlapján.
A szombat este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját és Szélyes Ferencet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészét. A legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták.
A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig aTündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra.
Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért.
A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegincímű előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta.
A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség. maszol.ro

Életműdíjat kapott Szélyes Ferenc színművész
Noha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta.
Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett.
A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében.
Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak.
„Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét. 
Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert).
Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma. 
Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként.
A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit. 
Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.” 
A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként. 
– Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész.
K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely)

Személyiségépítés Sepsibükszádon
KreaTúra hatodszor
Összesen 32 gyerek, 6 önkéntes és 11 előadó vett részt július 17–23. között a hatodik alakalommal megszervezett KreaTúra táborban. A sepsibükszádi iskola tornatermében felütött főhadiszállásra nem csak Háromszékről, hanem Hargita, Maros megyékből, sőt külföldről is érkeztek résztvevők.
Az interneten meghirdetett táborban 12 és 15 év közötti kamaszok vesznek részt. Van olyan leányzó, aki korábban már volt kétszer a KreaTúrán, szülei időközben kiköltöztek Londonba, most pedig csak azért jött haza, hogy részt vegyen a foglalkozásokon.
– Nagyon örvendek, hogy a legkülönbözőbb helyekről, a legváltozatosabb társadalmi környezetből származó gyerekek fontosnak találták, hogy eljöjjenek, vagy visszajöjjenek hozzánk – mondta a tábor ötletgazdája, Müller Henrietta.
Ami a kezdeteket illeti, a pedagógiát végzett Henrietta, aki most egyébként éppen a rotterdami művészeti akadémia mesteriző hallgatója, azt mondja: erősen unatkozott az egyetemen, és már akkor rájött, hogy a román intézményesített oktatásban aligha fog tudni beilleszkedni. 19 évesen „találta ki”, hogy kellene egy tábor, a nagyon kicsikhez „túl nagy volt a felelősség”, a nagyokhoz pedig túl fiatalnak érezte magát, ezért döntött a 12-15 éves, amúgy egyik „legnehezebb” korosztály mellett.
– Az alapelgondolás az volt, hogy mást kapjanak, mint az iskolában. Ehhez, ha semmi mást nem csinálnak, csak idejönnek és itt érdekes emberekkel találkoznak, akik arról beszélnek, ami őket érdekli, már akkor sem jöttek hiába. Az is hasznos, ha természetes lesz számukra, hogy valaki más nyelven szólal meg, mert itt egy hét alatt lehet, hogy több beszélt angolt tanulnak, mint egy év alatt az az iskolában – fejtette ki az ötletgazda.
Azt mondta: a művészet különböző ágain alapuló témák, nem feltétlen rendkívüliek, csak olyanok, amelyek egyszerűen „nem jutnak el az iskolába”. Olyan helyzetbe próbálják hozni a gyerekeket, amelyek nagyon életszerűek. Mindehhez lazítása, túrázás, reggeli torna, meditáció is tartozik – felismerhetően Osonós „beütések”, hisz Müller Henrietta diákkorában az Osonó Színházműhely oszlopos tagja volt.
Pechünkre, éppen egy szabad program alatt érkeztünk a táborba, így csak előadókkal találkoztunk. Miriam den Boer Salmon Hollandiából érkezett, zenét tanítani.
– Nagyon kreatívnak tartom ezt a tábort. Azt gondolom, hogy a gyerekek nagyon sok szociális és művészeti impulzusnak vannak kitéve, kipróbálhatják a színházon, a zenén és más művészeti ágakon keresztül történő kommunikációt – mondta a spanyol és mexikói felmenőkel rendelkező fiatal lány.
Jorrit Westerhof már másodszor vett részt a táborban.
– Nagyon sok energia van ezekben a gyerekekben és érdekes dolgok jönnek ki, amikor megpróbáljuk ezeket egymáshoz csatlakoztatni. Mi csak feladatokat adunk, de valójában a gyerekek maguk alkotnak és ez rendkívüli dolog – mondta.
További előadók voltak Bocsárdi Magor, Albert-Nagy Örs és Kiss Tamás (zene), Vass Zsuzsanna (színház), Györfi Kata, Jakab Villő-Hanga, Csala Hermina (irodalom), Kocsis István (képzőművészet).
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)