Bágyoni Balogh Csaba könyvének bemutatója Déván
Kiszállni a hiábavalóság szekeréből!
A dévai Melite református gyülekezeti házban került bemutatásra Bágyoni Balogh Csaba életműkötete, mely a dévai Ortoepia Kiadó gondozásában jelent meg idén októberben. A szép kivitelű könyv grafikai arculata Holczer Noémi Mária munkája, a kötetben szereplő grafikákat Brittich Erzsébet képzőművész-költőtárs alkotta. Neki köszönhető amúgy a 2010-ben elhunyt szerző fennmaradt kéziratainak gondozása is és az, hogy valamennyi írást Szabó Péter költő „kezére adott”, akinek egy igazán tartalmas és mozgalmas, kimondottan olvasmányos kötetet sikerült szerkeszteni belőlük.
Az alapjában véve verseskötetnek mondható könyv szokatlan módon néhány újságcikkel indul, olyan írásokkal, melyek Bágyoni Balogh Csabának a tollából láttak napvilágot a 89-es eseményeket követő eufóriában 40 hétig megjelenő Hunyad Megyei Hírlapban. A kötet további részében is elő-elő bukkan egy-egy hajdani tudósítás, riport, sőt egy interjú is, mely Adrian Păunescu 1990-es dévai látogatása alkalmával készült. Az írások, a sokszor sziporkázó nyelvezet, emberi tartásra intő üzenet mellett értékes kordokumentumok is, hiszen a máig (és még ki tudja meddig?!) elhúzódó hazai változás első jelenségeire világítanak rá: a magyar közösségekben jelentkező civil kezdeményezésekre, az ipari leépülésre, a román és magyar lakosság fel-felszított ütközéseire stb.
A kötetnek alapját azonban a versek képezik. Sok szép, néhol különleges költői képet felvillantó, kötetlen formában, szonettként megírt vagy épp négysorosba tömörített szerelmes vers, mely a múzsákhoz és a költő életkorához igazodva fedik fel a lángoló majd elhalványuló, az ifjúkori, érett férfiúi és az idős kor bölcsességével megélt szerelem szépségeit. Érdekes jelensége a kötetnek, hogy némely szerelmes vers román nyelven íródott (valószínűleg így kívánta a múzsa), és csak utólag fordította magyarra a költő. Olyan vers is szerepel a kötetben, melyet csupán a szerkesztés idején ültetett át magyarra Brittich Erzsébet. Az ily módon megjelenő kétnyelvűség igazi gazdagsága a kötetnek, hiszen az erdélyi irodalomban is kevés az az alkotó, aki egyforma könnyedséggel önti lírai formába gondolatait.
A versek közt fellelhető néhány játékos, már-már gúnyversnek is minősíthető alkotás. S mint a bemutató alkalmával kiderült, ez a hangvétel meglehetősen jellemző volt a szerző mindennapi életére is. Ezt a „rongyos és bolondos” életet nem volt egyszerű végigélnie. Bágyoni Balogh Csaba ugyan soha nem tartozott a hangosan lázadók közé, de a társadalmi konvenciókat gyakran vette semmibe, ha azok ütközésbe kerültek saját értékrendjével. Egyedi úton járt, nem a kitaposott széles ösvényen. Néha kétségbeesetten igyekezett „kiszállni a hiábavalóság szekeréből”. És a könnyed, játékos, itt-ott iróniát súroló humor sokféle élethelyzetben jelentett menedéket a költő – újságíró – fotográfus számára.
Bágyoni Balogh Csaba Marosújváron látta meg a napvilágot 1941. december 11-én. Szülővárosához 14 és fél éves korában írt meglepően érett és szülőföldéért aggódó verset, mely később a Havi Szemlében került kiadásra. Tanulmányait Déván és a vajdahunyadi vegyésztechnikumban végezte. Utóbbi intézményben szerzett tudását bőven kamatoztatta fotográfusként. Életművéhez tartozik a kiadott írások mellett több tucatnyi nagyszerű fénykép, melyek talán a közeljövőben szintén bemutatásra kerülnek. Bágyoni Balogh Csaba eddig egyetlen fotókiállítás főszereplője volt. 2010 októberében a gyulai városházán nyílt meg az édesapja, ifj. Bágyoni Balogh Géza fotóiból készült tárlat. Az alkotó a második világháború idején történő visszavonulást, a Karinthia tartományban, angol fennhatóság alatt eltöltött hadifogság momentumait kapta lencsevégre. A fennmaradt 4/6-os fotókat és diakockákat nagyította és dolgozta fel fia, Bágyoni Balogh Csaba, aki kisgyermekként szintén szemtanúja volt az édesapja által megörökített pillanatoknak. Az A3-as méretűre kinagyított fotográfiák nagy érdeklődésnek örvendtek a 2010-es gyulai kiállításon.
Bágyoni Balogh Csaba élete utolsó évtizedében a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében is dolgozott. Helyismerettel és médiás múlttal a háta mögött katonásan jelentkezett Ljudmilla névre hallgató öreg Ladájával a meghirdetett terjesztői állásra, és legjobb tudása szerint igyekezett azon, hogy a magyar szó minél több Hunyad megyei családhoz eljusson.
Élete utolsó évében fordította magyarra Ovidiu Vasilescu Idei verticale című verseskötetének egy részét, és súlyos betegsége tudatában a már túlvilágon lévő barátjához írt levél formájában vetette papírra gondolatait:Megöregedtem. Hirtelen jött, mint egy szívroham, váratlanul. Pedig jó előre tudhattam volna, hiszen ez az élet természetes rendje. Csak úgy rám tört, minden előzetes bejelentés nélkül. Nem sokkal előtte még halhatatlannak hittem magam. Mire mindent megadott a Teremtőm, hogy könnyebb és kényelmesebb életem legyen, az erőm fogyni kezdett, ráadásul meg is betegedtem. Hogyan is fogalmaztam egyik versemben a hozzám randevúra jövő lányról?: Jött, maradt, s elszaladt, mint az élet….. Igen, ezt teszi ez az ilyen-olyan, a sokszor rongyos, hál’Istennek még többször bolondos, megfejthetetlen isteni ajándék. Te erről már sokkal többet tudsz, mint én, túl vagy a mindenkitől rettegett halálon. Őszintén szólva, kissé irigyellek is érte. Sokszor járattam a szám, meggondolatlanul, hogy én így-úgy nem félek. Nem a fenét! Nem maga a kiszenvedés pillanat aggaszt, hanem az odáig vezető, előttem álló út. Sokan rebesgetik, hogy nem is olyan szörnyű, nem is létezik tulajdonképpen a halál, mindössze annyi: egy másik állapotba, egy másik dimenzióba kerülünk. Megtudom majd, amikor az én időm is eljön, nagyon remélem, hogy ott túl is gyakran együtt leszünk, mint itt, a fényalagút innenső oldalán.
Bágyoni Balogh Csaba 2010 októberében jutott át a fényalagút túlsó végére. De nem ment el nyomtalanul. A jelen kötetbe foglalt versei, publicisztikai és prózai alkotásai egy sajátos világba engednek betekintést, amelyben itt-ott megtalálhatunk egy ismerős érzést, hangot, kiáltást vagy simogatást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)