Roma-magyar együttélés?
A magyar és roma közösségek együttéléséről beszélgettek csütörtök délután Tusványoson, a Kós Károly sátorban.
A beszélgetés moderátora Z. Nagy István újságíró, civil aktivista szerint a téma kényes, a társadalom szereplői elég hosszú ideje nem tudják kezelni. „Többféle vetületből kellene megnézni ezeket a kérdéseket: demográfiai, kulturális, szociális szempontból is. Mi a konfliktusok irányából közelítettük meg.” Rámutatott, Székelyudvarhelyen több évtizedes konfliktusokat követően kezdtek beszélni ezekről a kérdésekről.
Szőke László, székelyudvarhelyi újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa, a Fekete-fehér blog működtetője arról beszélt, miként került kapcsolatba a székelyudvarhelyi „maffiákokkal”. Kérdésre, hogy össze lehet-e a roma fogalmát kötni a bűnözéssel elmondta, nem gondolja, hogy a bűnözés származás kérdése. „Annál is inkább, mert a roma csoportok mellett nagyon veretes székely legények is vannak Székelyudvarhelyen és Székelyföldön.”
Gálfi Árpád, székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő a hírhedt Gábor családdal szembeni személyes, valamint a bethlenfalvi közösség harcát vázolta fel. Ő a közösség képviselőjeként került konfliktusba az említett roma családdal. A 2010-ben Bethlenfalvára költözött család folyamatos lopásai, fenyegetései, betörései ellen közösségi összefogással léptek fel.” Azok az emberek, akik meg voltak károsítva, fenyegetve, verve, magukra voltak maradva. Nem mertek lépni és ha léptek is a tapasztalat az volt, hogy megfelelő emberek, igazságszolgáltatás hiányában arra kényszerültek, hogy visszavonuljanak. Ez a közösség ezért az ügyért állt ki. Elindultak a folyamatok, amire számítottunk nagyjából kezd teljesülni az igazságszolgáltatás útján, folynak a pereink. Az igazságszolgáltatás útját tartjuk nagyon fontosnak. Úgy érezzük, jelen pillanatban ez a járható út annak érdekében, hogy változás történjen” – mutatott rá.
Vasik János, felvidéki szerkesztő, a Pátria rádió munkatársa a felvidéki állapotokat ismertette, azt, hogy milyen az együttélés egy olyan közösségben, ahol adott esetben többségben vannak a romák. „Krasznahorkaváralja az a hely, amely mélyen tükrözi valahol a szlovákiai állapotokat és a szlovákiai magyarság, illetve a felvidéki magyarság szempontjából a roma-magyar együttélés kérdését. Erdélyben sem pusztán a kriminalitás kérdése ez. Számunkra bizonyos fokig bizonyos területeken meghatározó az is, hogy hova fognak integrálódni. Nem a Gábor-típusúakról van szó, noha ilyen nálunk is van elég. Azért érdekes a krasznahorkai történet, illetve a romák reakciója, mert korábban is volt egyfajta mozgás közöttük. Nagyon hű lakmuszpapírja a roma közösségnek a kultúra hatása. Megmutatja azt, hogy melyik etnikumnak, melyik közösségnek milyen súlya van a szlovákiai társadalomban. Míg korábban a romáknak a vándornyelve, a második nyelve a magyar volt és ez fokozottan érvényes a délvidéki cigányságra, gyakorlatilag azt lehet mondani, mostanra a romák nyelve a szlovák lett. A magyar közösségnek a súlya és a társadalmi megbecsültsége ott tart, hogy már a cigány sem akar magyar lenni. Minek kettős kisebbségben lenni?”
Szőke László szerint ahhoz, hogy megfelelően tudjunk kommunikálni a romákkal, értenünk kellene a kapcsolati hálójukat, azt, hogy hogyan működik ez a közösség, és ne a saját értékrendünk szerint akarjunk elfogadtatni, megértetni velük valamit. Másként kell velük beszélni, az ő értékviláguk felől kell a kommunikációs üzeneteket megfogalmazni. „Magyarról magyarra le kell fordítani, amikor akarunk beszélni. Azokkal, akikkel mi konfliktusba kerülünk, kénytelenek vagyunk úgy kommunikálni, ahogy ők megértik. Szintén csak a bűnözői körre fókuszálva azt is megfogalmaztam, hogy ha hatékonyan akarsz fellépni a jelenség ellen, akkor az erőszak, vagy az erőszakkal kapcsolatos lépések a hatékonyak. Ha nem tudsz erőt felmutatni, akkor ők a gyengeséget látják benned. Az erő az nem fizikai erőszak. Ugyanúgy erőként éli meg azt, ha sikerül annyi pert a nyakába akasztani, hogy előbb-utóbb szembesül azzal, hogy börtönbe fog kerülni. Az igazságszolgáltatáson keresztül kell megkísérelni, hogy visszafogjuk, vagy visszatereljük a normális életvitelbe őket.”
Vasik János úgy véli, Szlovákiában is a problémák jelentős részét el lehetett volna kerülni már azok kibontakozásakor, ha a megfelelő intézmények, szervek megfelelően működnének, ha a megfelelő időben lett volna eszköz fellépni velük szemben. „Nem feltétlenül büntetésre gondolok, hanem segítő kézre is. Ha a kisebb ügyek esetében a rendőrség úgy jár el, ahogy nem, és nem legyintett rá, hogy ezek csak kis kategóriájú dolgok. Viszont, ami kinövi magát, az pontosan az, ami Székelyudvarhelyen történik.”
„Székelyudvarhelyen is ugyanilyen viszonyulása volt az igazságszolgáltatásnak ezekhez az ügyekhez. Az esetek nyilvánosságra hozásának és a civil kezdeményezéseknek köszönhetően a hatóságok nem tudják elkerülni, hogy ezeket kezeljék” – reagált Szőke. „Ha van eredménye a munkánknak az az, hogy a magyar közösség önbecsülését sikerült valamennyire visszaállítani. Megteremtettük azokat a fórumokat, ahová segítségért lehet fordulni.”
Noha a beszélgetés folyamatosan a székelyudvarhelyi cigányokkal való konfliktusokhoz kanyarodott vissza, abban mindannyian egyetértettek, hogy jó, hogy sikerült egyáltalán beszélni erről a kérdésről és remélik lesz folytatása.
Péter Beáta
Székelyhon.ro