Márc. 27-én Csíksomlyón tartotta alakuló ülését a gyulafehérvári főegyházmegye szociális bizottsága. Vezetője Szász János Caritas-igazgató, a főegyházmegyei papi szenátus szociális bizottságának kinevezett elnöke, aki a tavalyi Caritas-év elhatározásainak megvalósításáról számolt be. A résztvevők leszögezték, hogy a továbbiakban fokozott hangsúlyt kell fektetni az információcserére, együttműködésre és a találkozások rendszeresítésére. Az összes segélyező szervezetek nyilvántartása az átfedések elkerülése végett fontos, valamint a nagyobb horderejű problémák összefogással való megoldása miatt (pályázatírás, természeti csapások esetén a segítségnyújtás megszervezése stb.). A tanácskozáson elhangzott, hogy a szervezeteket kettősség jellemzi, egyrészt civil (nem kormányzati) szervezetek, alapítványok keretei között működnek, másrészt az egyház szerves részei (Máltai Segélyszolgálat, főegyházmegyei Caritas, Kolping családok, kamilliánusok, Szent Ferenc Alapítvány, Hit és Fény, vincés szövetségek, a marosvásárhelyi ferences rendház). Az egyházhoz való tartozást láthatóbbá, nyilvánvalóbbá kell tenni a szociális tevékenységet folytató minden szervezet esetén, s ezt az egységet a szociális bizottságnak mint csúcsfórumnak kell biztosítania. /Bányász József: Szociális kérdésekről. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 16./

"Tőkés László püspök büntetése /az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsa elmarasztaló határozata/ ellen tiltakoznak Maros megyei értelmiségiek abban az állásfoglalásban, amelyet a MÚRE Hírcsere szolgálata révén hoztak dec. 3-án nyilvánosságra az interneten. 72 Maros megyei lelkész, pedagógus, orvos és politikus egyúttal az SZKT megújulását is követeli, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának jelenlegi összetételét nem tartja legitimnek. "Közösséget vállalva Székelyudvarhely és Szatmárnémeti hasonló nyilatkozatot megfogalmazó magyar polgáraival, arra kérünk fel minden erdélyi magyart, lépjenek fel Tőkés László védelmében!"- olvasható a nov. 14-én kelt Állásfoglalásban. Az aláírók között van Fülöp G. Dénes lelkész, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Vekov Károly parlamenti képviselő, Izsák József, Fodor Imre, Csíky Csaba, dr. Pokorny László, Fekete Zsolt tanár, volt Hunyad megyei képviselő, Kincses Elemér, Kilyén Ilka, Kárp György, dr. Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár, Donáth Árpád főtanfelügyelő-helyettes, dr. Dudutz Gyöngyi egyetemi tanár, dr. Csép Katalin egyetemi tanársegéd, Tőkés Béla egyetemi tanár, Brassai Zoltán egyetemi tanár, P. Bakó Pál, a marosvásárhelyi ferences közösség házfőnöke, gr. Bethlen Anikó, Feszt György nyug. egyetemi tanár, Ábrám Noémi, az Erdélyi Magyar Nőszervezetek Szövetségének elnöke, dr. Ábrám Zoltán előadótanár, az EMKE Maros megyei elnöke, Mészáros József és Márton Zoltán, a Teleki Oktatási Központ igazgatója. /Tőkés László püspök büntetése ellen tiltakoznak Maros megyei értelmiségiek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./ Frunda György, a Szövetségi Képviselők Tanácsa elnöke és az RMDSZ Maros megyei szervezetének Operatív Tanácsa nyilatkozatban reagált a tiltakozásra. "Veszélyesnek tartjuk azt, hogy az aláírók mondvacsinált vádak alapján megkérdőjelezik a Szövetségi Képviselők Tanácsának legitimitását." Idézték az SZKT szept. 29-i ülésén elhangzott, a Szövetségi Etikai és Fegyelmi Bizottság által készített határozatot: "megrovásban részesíti Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, amiért a 2000. évi általános választások alkalmával a saját maga és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa nevében tett nyilatkozataiban hevesen támadta az RMDSZ-t és Seres Dénes urat, Szilágy megye szenátorjelöltjét, rombolva ezáltal a szövetség tekintélyét és zavart kelt megnyilatkozásaival a választópolgárok körében." Az RMDSZ-ben nem széthúzásra, hanem összefogásra, együttműködésre van szükség. /Frunda György, a Szövetségi Képviselők Tanácsa elnöke, az RMDSZ Maros megyei szervezetének Operatív Tanácsa: Nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 4./"

Márc. 29-én Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere felavatta a Nemzeti Színház melletti új parkot. A zöldövezet egy olyan ingatlan helyére került, amely egykor a Ferenc-rendi szerzetesek tulajdonában volt. A Nemzeti Színház melletti téren álló, egykor a ferences szerzetesrend tulajdonában lévő romos házat a hét folyamán egy nap alatt lebontották, majd három nap alatt elhordták a téglákat, és parkot létesítettek az ingatlan helyébe. Történt ez annak ellenére, hogy a ferencesek visszaigénylési pere jelenleg folyamatban van. A polgármester elmondta, a szerzetesek nem érnek semmit a perrel, ez csupán az időhúzásra alkalmas, ezért úgy látta jónak, hogy erőszakhoz folyamodik, és azonnal lebontatja az ingatlant. A Marosvásárhelyen tevékenykedő franciskánus szerzetesrend házfőnöke, Pál atya elmondta, az általuk indított pert éppen a ház lebontása időpontjában tárgyalták a törvényszéken. "Megdöbbentett a polgármester eljárása. Ez nem más, mint a marosvásárhelyi ferences közösség újabb megalázása, a rend jogainak semmibevétele" – jelentette ki. A ferencesek jelenleg az Ady negyedben elhagyott gyermekek nevelését vállalják, szegényeket, rászorulókat támogatnak. /Antal Erika: Parkot avatott Dorin Florea. Ferenc-rendi tulajdont bontottak le. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./

Marosvásárhelyen a város szívében, a Nemzeti Színház épülete mögött évtizedek óta romos ház állt. A Ferenc-rend épületeinek utolsó maradéka. A polgármesteri hivatal egy bontási engedélyre hivatkozva egyik napról a másikra buldózerekkel lebontatta az épületet, és két nap alatt (!) parkot is létesített helyére. Ezzel törvénytelenül ismét felszámolt egy épületet Florin polgármester. Bakó Béla, a marosvásárhelyi ferences közösség házfőnöké, rendi nevén: Pál atya emlékeztetett: a nemrég még jókora terület és egy egész épületegyüttes a ferencesek tulajdonában volt Marosvásárhely központjában. A jelenlegi színház építésekor, 1972-ben bontották le a templomukat, maradt a torony, mely emlékeztet jelenlétükre. A most lebontott épület a telekkönyvben most is a Ferenc-rend nevén szerepel a terület. A ferencesek a visszaigénylési polgári pert 1994-től folytatják. A romos ház helyére szociális otthont terveztek. Táblabírósági határozattal megnyerték a pert. A 15 napos fellebbezési időszak utolsó napján a Maros megyei önkormányzat fellebbezte meg a határozatot, emiatt minden kezdődött elölről, az alapfokról. Másodszor a pert elvesztették. Újabb eljárást indítottak. /Máthé Éva: A ferencesek többrendbeli kiűzetése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./

A ferencesek csaknem hétszáz évvel ezelőtt telepedtek meg Marosvásárhelyen. 1951. augusztus 19-én éjjel elhurcolták a városból a ferences szerzeteseket, telkeik, ingatlanjaik, épületeik a Városi Néptanács használatába kerültek. Telkükön a néptanács épületeket bontott, átrendezett. Marosvásárhelyen főtéri templomukat lebontották, mert a főtér ama részére színházat építtetett a hatalom. A központban levő, csaknem 10 ezer négyzetméteres telek helyett a külvárosban 2668 négyzetméteres területet kaptak, ott épült fel mai templomuk, melyet harminc éve: 1972. máj. 29- én szenteltek fel. Ezt a dátumot a rendház minden évben megünnepli. Az idén sem volt ez másként. Az ünnepség főcelebránsa Csató Béla főesperes volt, valamint Pál József, azaz Leó atya, az Erdélyi Ferenc Rendtartományi főnöke mondott prédikációt. A templomrombolás, és - építés történetét a marosvásárhelyi házfőnök, Bakó Béla, alias Pál atya ismertette. Leó atya szerint "a ferences atyák "nem a középkor ittfelejtett csodabogarai". Isten országának jelei ők, kik megtanítanak derűsen élni. Ma az élet nagy versenyfutás. A szerzetes feladata meglátni a jót, szépet és felmutatni azt. Szent Ferenc annakidején nem állt be a keresztes hadseregbe, hanem a szultánnal tárgyalt, kereste a megbékélés lehetőségét. A közelmúltban a palesztinok a betlehemi ferences kolostorban kerestek menedéket az izraeli katonák elől, s a ferences atyák nem hagyták el a születés templomát, azért, hogy ne mészárolják le a palesztinokat... A ferencesek nem ítélkeznek senki fölött, ez nem az ő dolguk. Szigorú szabályok szerint zajló életük során teljesen szabadok, nem rabjai az italnak, cigarettának, pénznek, hatalomnak, televíziónak... semminek. A ferencesek nem állnak a világ fölött, de nem akarnak semminek, senkinek rabjai lenni. Mindennek örülni tudnak, de bármiről képesek lemondani - mondotta az erdélyi provinciális. Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere mindig szívén viselte a marosvásárhelyi ferences rendház sorsát. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a rendház szociális és oktató tevékenységet végez, felkarolja az öregeket, szegényeket, roma gyermekeket. /Máthé Éva: Templomrombolás, templomszentelés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./

"Okt. 17-én Illyefalván megnyílt a roma kisebbség szociális kérdéseiről és oktatásáról szóló konferencia, amely másnap előadásokkal folytatódott. Márkus András plébános /Sepsiszentgyörgy/ és Kovászna Megye Tanácsa szervezte a konferenciát, melyen Báthory János, a magyar kormány kisebbségi tanácsosa hangsúlyozta, hogy Magyarország és Románia számára a romakérdés kezelése nélkül nincs EU-csatlakozás. Kovászna megyében negyven iskolában tanulnak roma gyermekek is, közülük néhányban külön cigányosztály működik, két iskolában (a sepsiszentgyörgyi Néri Szent Fülöp Általános Iskolában és Nagyborosnyón) cigány nyelvet is tanulnak. Bakó Béla Pál marosvásárhelyi ferences atya az anyanyelvüket beszélő cigányközösségek körében tapasztalt jelenségekről értekezett: erős az identitásérzésük, a faji ranglétra legalsóbb fokán lévőknek tartják a cigányul nem beszélő társaikat. /Fekete Réka, Benkő Levente: Cigánykonferencia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./ "

A marosvásárhelyi Ferencz Dávid csak 13 éves, de tehetségére máris felfigyeltek, a világhírű zenész, Richard Clayderman április 6-i marosvásárhelyi koncertjén bevezetődalként a fiatal fiú fogja eljátszani saját szerzeményét. Az ifjú tehetséget inkább a könnyűzene vonzza. /(menyhárt): Van egy ifjú tehetség. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./

Rögös úton
Évfordulós házszentelés Pál atya árvaházában
Tizenkét évvel ezelőtt Pál atya (Bakó Béla) Ferenc-rendi szerzetes – aki 1990-től szolgál a marosvásárhelyi Szabadság utcai egyházközségben – úgy döntött, hogy a rend elveinek megfelelően megpróbál segíteni a szegényeken, elesetteken, árvákon.
– Amikor idejöttem, láttam, milyen körülmények között élnek a cigányok, ezért kezdeményeztem, hogy nyissunk szegénykonyhát. Aztán arról értesültem, hogy a közelben levő napközi otthonba nem vették fel a cigány gyerekeket, így számukra óvodát indítottunk. Az elején a rendház támogatott, aztán jöttek a gondok – emlékszik vissza a kezdetekre a szerzetes.
1994-ben létrejött a szegénykonyha. Ez a szolgáltatás ma is működik, igaz, jóval kevesebben részesülnek belőle. 1997-ben indították a cigányóvodát a parókiával szemben megvásárolt házban. Ez csak egy iskolai évet működött. A gyerekek szerettek volna járni, de a szülők ellenezték. 1998-tól foglalkoznak elhagyott gyerekekkel. Eleinte négyet, két hónap múlva nyolcat, majd tíz gyermeket fogadtak be. 2000-ben vásárolták meg a Szabadság utcai házat. Közben Pál atya 14 évig cigánypasztorációt végzett a Hidegvölgyben is. 2001-ben Sárpatakon vásároltak egy házat, ma már négyben szállásolják el a gyermekeket. Jelenleg összesen 35 három és tizennyolc év közötti árva gondját viselik.
A Szent Erzsébet Társulás "kény- szerből" jött létre – mondja a szerzetes, mivel a rendtartomány nem tudta felvállalni a gyerekek gondozását.
A szegénykonyha, az árvaházak fenntartása sok szervezési munkával járt, ezért Pál atya sokat volt távol a közösségtől, bár, mint mondja, lelkipásztori kötelességét teljesítette. Mivel a marosvásárhelyi Ferenc-rendi közösség három tagja közül kettő kilépett, az atya egyedül maradt. A szabályoknak megfelelően a rendház legkevesebb három tagból kell álljon, így a rendházfőnökség úgy döntött, hogy Erdély-szerte összevonják a közösségeket. Megkezdődött Pál atya keresztútja.
2003-ban Csíksomlyóra helyezték rendházfőnöknek. Azután egy hónapra Dévára kellett mennie. Miután ott változások történtek, visszahelyezték segédlelkésznek Marosvásárhelyre, aztán Désre került, ismét Dévára és 2009. augusztus elsejétől Kolozsváron szolgál. Ha nem lettek volna lelkes segítői, támogatói, a gyermekek gondozói, a kezdeményezése kudarcba fullad.
A megpróbáltatások ellenére Pál atyának vannak tervei. Bővítik a marosvásárhelyi házakat. Sárpatakon már megrendeltek egy faépületet, amelyet nemsokára összeácsolnak. Ez egy olyan közösségi épület lesz, ahol különböző foglalkozásokat lehet tartani gyermekeknek. Azt is tervezik, szakoktatást indítanak, hogy a fiatalokat, képességük szerint, valamilyen útravalóval lássák el.
Sajnos, a gyerekek többségét – bár vannak szüleik – nem látogatják. Néhány család hétvégente befogadja őket, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy pótolják az otthon melegét. Ilyen körülmények között nehéz az integráció. Iskolába járnak, az alapítvány mindent megtesz értük, némelyiküknek sikerült talpra is állni, de sokukkal még 18 éves koruk után is gond van. Pedig azt is felvállalták, hogy életük végéig követik a sorsukat.
A külföldi adományozók már nem támogatják az országot, a segélyek innen elapadtak. Cégek, magánszemélyek kenyérrel, mosószerrel, ki amivel tud, segíti az alapítványt. Az állami támogatás is kevés, hiszen a gyermekjogvédelmi igazgatóság 8,30 lejt utal át napjára élelemre fejenként. Ezenkívül mindenki havonta 98 lej "elhelyezési" támogatást is kap. A gyermekpénzt nem utaljak át, ezt csak 18 éves koruk után kézbesítik majd a gondozottnak. Pedig ez is jól fogna – mondják, de sajnos, a törvény nem tesz különbséget a magán- és az állami gondozói intézmény között. Pályázni is próbálnak, kevés sikerrel. A politikusok közül egyedül Borbély László jött el kampányban, amikor kifestették az egyik szobát. Azóta senki sem érdeklődött az intézmény felől.
Házszentelés volt. Túl a vallási jelentőségén, ez olyan ünnep, ami jelzi, hogy a gondviselés otthon van e házban. Pál atya továbbra is bizakodó: tudja, hogy munkája csepp a tengerben, de ő vállalja keresztényi alázattal.
Vajda György. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Műemlékvédelem Erdélyben
IV. szovátai konferencia
Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult.
– A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc.
Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Hetven év a Don-kanyar óta
Majdnem hetven év után sikerült összesíteni azoknak a Maros megyeieknek a névsorát, akik 1943-ban részt vettek a Don-kanyarban vívott harcokban. A 68 évvel ezelőtti, január 12-i tragikus ütközet áldozataira, a katonákra és a munkaszolgálatosokra tegnap emlékeztek Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben található emlékműnél.
Majdnem hetven év után sikerült összesíteni azoknak a Maros megyeieknek a névsorát, akik 1943-ban részt vettek a Don-kanyarban vívott harcokban. A 68 évvel ezelőtti, január 12-i tragikus ütközet áldozataira, a katonákra és a munkaszolgálatosokra tegnap emlékeztek Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben található emlékműnél.
Számon tartják az áldozatokat
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2002-ben kezdeményezte a rendszeres megemlékezést, illetve az áldozatok neveinek felkutatását, és egy emlékmű felállítását. Ábrám Zoltán, az EMKE elnöke elmondta: ezek a szomorú emlékű események 200 ezer embert érintettek, nemcsak a katonákat és a munkaszolgálatosokat, de azok családját is. Maros megyében 577 nevet sikerült azonosítani, aki bizonyítottan megjárták a Don-kanyart, a többség ottveszett, sajnos kevesen jöttek haza.
Az első megemlékezésen, 2003-ban még hét túlélő vett részt, ma már csak egy szemtanú él, a marosvásárhelyi Kulcsár István. A rendezvényen Ábrám Zoltán elmondta, az EMKE szervezésében számos kiállítás, előadás, megemlékezés idézte fel az elmúlt években a rendkívüli emberveszteséggel járó hadjáratot.
Az emlékezni akarók kitartásának köszönhetően a Don-kanyar-kutatást is sikerült befejezniük a történészeknek. A tervek szerint a közeljövőben a kezdeményezők a helyszínen, a Don-kanyarban szeretnének egy küldöttséggel koszorút elhelyezni, és imát mondani az áldozatokért.
„Történelmi emlék a kiszolgáltatottságról”
A tegnapi megemlékezésen Oláh Dénes római katolikus plébános úgy fogalmazott, hogy azt a nemzedéket képviseli, amelynek szülei vagy nagyszülei megjárták a Don-kanyart. „Egyetlen ember elvesztése is tragikus, fájdalmas, ezért mindenikünket óvjon meg az Isten a vérontástól” – fogalmazott a lelkész, aki rövid imát mondott az elhunytakért és a hozzátartozóikért.
„Olyan történelmi emlék a kiszolgáltatottságról és az értelmetlen halálról ez az esemény, amelyet még sok-sok nemzedéken át viszünk magunkkal” – tette hozzá a marosvásárhelyi Ferencz Borbála, akinek nagyapja túlélőként tért haza.
A megemlékező rendezvényen romlott egészségi állapota miatt nem vehetett részt Kulcsár István, az egyetlen, még élő marosvásárhelyi Don-kanyar-túlélő. Ezért az EMKE részéről Ábrám Zoltán, valamint közéleti személyiségek és a sajtó képviselői meglátogatták az idős férfit, aki a közeljövőben segítséget kap a magyar állampolgárság megszerzéséhez. „István bácsi már kétszer volt magyar állampolgár, most harmadszor is az lesz” – magyarázta a látogatás célját Ábrám Zoltán.
„Magyar világ lesz megint” – reagált a 91 éves férfi a könnyített honosítási eljárás hírére, akinek a tervek szerint „házhoz viszi” a magyar állampolgárságot a csíkszeredai konzul. Az adminisztratív eljárás lebonyolításában az EMKE segédkezik a túlélőnek. Kulcsár István örömmel köszöntötte a küldöttséget, a jelenlevőknek újra felidézte a Don-kanyar viszontagságait: a személyes élmény ezúttal is megrendítő volt.
A magyar hadsereg közös tragédiája, a megpróbáltatások – tudtuk meg Kulcsár Istvántól – az egyes ember méltóságát, reményeit ásták alá. „Havat és jeget ettünk, takarmányrépát loptunk, hogy túléljünk. Az éhezés és a mínusz 35 fokos hideg volt a legnehezebb, a honvágyra nem is gondoltunk” – mesélte az Új Magyar Szónak Kulcsár István, aki a második világháború poklából gyalog tért vissza hazájába.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bemutatták a művészettörténeti Táguló horizontot
Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója, Orbán János, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ munkatársa és Spielmann Mihály történész ismertette kedd este a Bolyai-klubban a Táguló horizont című, művészettörténeti tanulmányokat tartalmazó kötetet.
A fiatal művészettörténész-nemzedék a B. Nagy Margit örökségét viszi tovább, a Kovács András által felnevelt generáció arra vállalkozott, hogy feltérképezi mindazt az örökséget, amely a művészettörténet szempontjából fontos. Máris sokat tettek ezért, de még mindig hosszú az út, sok a tennivaló – hangsúlyozta Soós Zoltán.
A 2001-ben Marosvásárhelyen megszervezett művészettörténeti konferencia előadásait magába foglaló kötetet Spielmann Mihály ismertette. Kijelentette: „Ha ezeket a közleményeket olvasom, akkor egyáltalán nem látok törést, szakadékot, áthághatatlan ellenentétet a régiek, a László Gyulák, Entz Gézák, Gerevichek, Genthon Istvánok, Balogh Jolánok vagy Marosi Ernők művei és e maiak között. Mindet magasfokú tudományosság, józan mértéktartás és ugyanakkor tág, táguló kitekintés, összefüggés-keresésés, szemléleti bizonyosság jellemzi. Azaz a különbség legfennebb a stílusban, az egyéni megközelítésben különbözik. De ez a fajta különbözés még ebben a kötetben is közlőtől közlőig egyéníthető”.
A kötetben tizennyolc tanulmány olvasható, a köztük felbukkanó témák: a XIII. század építészete és annak elméleti-gyakorlati vizsgálata Esztergom-Gyulafehérvár összefüggésben (Raffay Endre); Nagyvárad és Firenze, olasz kalmárok, Ozorai Pipo – Philippo Scolari, és a püspöki székhely építészete (Prajda Katalin); a kecskeméti református templom és az erdélyi későreneszánsz építészet lehetséges kapcsolatai, debreceni mesterek, Kecskemét és Fogaras, Nagyenyed vagy Boroskrakkó (Székely Gábor); a Teleki Téka építészeti tervei és a megvalósulás, könyvtárépület típusok, a csarnokkönyvtár (Orbán János); a lebontott vásárhelyi ferences templom belső berendezése, rekonstrukciós kísérlet, szétszóródó műkincsek, oltárok (Barabás Kisannna); a Szentkereszty család árkosi kastélya, 19. századvégi kastélyépítészet (Bordás Beáta); a marosvásárhelyi Református Kollégium díszterme, tornacsarnoka, elemi iskolája, Nagy Győző építészmérnök, tervező „ébresztése” (Oniga Erika); Lechner-utánzók, a kiskúnfélegyházi városháza, az ún. magyaros szecesszióról, némi referenciával a marosvásárhelyi Ferenc József közművelődési palotára (Brunner Attila); Sándy Gyula építész pályájának első szakasza az első világháborúig, stílusa, építészeti megoldások, önállóság és epigonizmus (Bodó Péter); női építészek, a nőemancipáció és a Műegyetem konzervativizmusa, ismeretlen nőépítészek az I. világháború előtt Paulas Erika, Erdélyi Szerén, Préda Ilona (Mészáros Zsolt); művelődéstörténet, útinapló, európai utazás, mit tudott Teleki József, a jövendő koronaőr az építészetről, a főurak ízlésvilága a 18. században (Tóth Áron), Mikes Kelemen, a száműzött, arcképeinek festői, grafikai, éremveretes ábrázolásai időben és térben, arcképtípus a 18. században, a francia hatás (Tüskés Anna); szobrászat és szobrászok, művésztelepek Nagybánya, Kecskemét, Hódmezővásárhely és Szolnok szobrászai a festők között, miért is csatlakoztak a művészkolóniákhoz, művészetpolitika a 20. század elején, Ferenczy Béni, Telcs Ede, Ligeti Miklós, Kisfaludi Strobl Zsigmond és társaik (Gulyás Dorottya); Zsögödi Nagy Imre, festészeti, primitivizmus, életöröm, Breughel és Rabelais, hatások, kivonulás a természetbe, Székelyföld és inspiráció (Veress Ferenc); Leon Alex, grafika, expresszionizmus, baloldali elkötelezettség, Ukrajna, zsidó művészsors Erdélyben és Magyarországon a második világháború előtt és alatt (Hörcher Eszter); Vass Tamás, életút, tényleg elfelejtették, a lázadó grafikus,a művész, az ember, a tökéletes rajztudás dícsérete és átka, régi vásárhelyi kiállítások, kudarcok és szerelmek, a zseni (Portik Blénessy Ágota); kézimunka, egyházművészet, úrasztali terítők, keszkenők rátét himzései selyem alapon, hogyan készültek, a Küküllői Református Egyházmegye gyülekezeteinek inventáriuma, 17-19. századi főúri asszonyok adományai (Horváth T. Iringó) és végül csak látszólag kilógó értekezés a XIX. századvégi iparoktatás és népművészet, háziipar, a Székelyföldi Iparművészeti Múzeum és az iparművészeti múzeumok, mesterségtanulás mint a társadalmi fölemelkedés lehetősége a paraszti közegből, támogatás és iskolalapítások (Székely Miklós).
Antal Erika
maszol.ro,

Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíciókapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja – adja hírül a kronika.ro. 
Péntek délelőttig több mint 1000 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja.
Csütörtök késő délutánig több mint 700 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro  – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést. Krónika (Kolozsvár)

Vizsgafilm egy tanya mindennapjáról
Elveszett emberek
A vargyasi Bokor Katalin, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karának végzős diákja nemrég a baróti Tortoma Önképző Kör előadásán mutatta be az Elveszett ember című dokumentumfilmjét, melyet vizsgamunka gyanánt készített egy másik erdővidéki fiatal, Szőcs Szilárd segítségével.
A húszperces rövidfilm több szempontból is érdekes és különleges. Egy, a helybéliek által is alig ismert tanyavilágra kalauzolja a nézőt, a Vargyas-szorostól nem messze található Háta mege nevű helyre, ahol három ember, idős Vásárhelyi Ábrahám, valamint fiai, ifjabb Vásárhelyi Ábrahám és Vásárhelyi Ferenc állattartással foglalkozva tengetik életüket, egy olyan világ láthatatlan falaival körülzárva, melyben mintha megállt volna az idő.
A filmkockákon ezen tanyasi emberek egyik napja elevenedik meg: a tanyán nincs villanyáram, egyáltalán talán semmi nincs, ami a XXI. századra emlékeztetne, csak állatok, melyeket ők naponta ellátnak. A lehető legegyszerűbb körülmények között élnek, ám az asszonykéz hiánya szembetűnő – a három férfiember érezhetően már beletörődött abba, hogy a rend nem úr a háznál, egy pohár pálinka mellett olykor nosztalgiázva, olykor szomorkás tekintettel mesélnek múltról és jelenről; a sorsról mely nekik adatott, s melyen immár változtatni aligha fognak tudni.
A nézőt lebilincseli a film, köszönhetően a két operatőrnek is, akik hagyják, hogy „peregjenek” az események, nem szólnak semmibe bele, de mindent megmutatnak, a szemlélőre bízva, hogy ítélkezzen arról, milyen is az élet az erdőn, mit tettek jól, vagy mit nem tettek ezek az emberek életük során. Hogy vajon a tanyai életnek ezt a formáját még fenntartásra érdemesnek találja-e az utókor, vagy pedig hagyja majd eltűnni a ma még ott élő emberekkel együtt.
A film készítője elmondta, a választott téma magától adódott: nem volt kétséges, hogy emberi sorsokat fog bemutatni vizsgafilmje, hiszen ezt szereti: megmutatni, kutatni az emberi lét sokszínűségét. A Vásárhelyi családot nem ismerte, csak látásból, mikor néha bejöttek a faluba, de miután meglátogatta őket a tanyán, ahol szeretettel fogadták, rájuk esett a választása.
A film elismerésre érdemes, az egybehangzó nézői vélemények is ezt sugallták – többek között azért is, mert rávilágít arra, hogy az „elveszett ember” valójában nem is annyira a film főszereplője, mint inkább a mai társadalom azon egyéne, akinek semmitmondó a bemutatott élet keménysége, a munkára ösztönzés, a természet, a háziállatok szeretete – az a világ, melyben egykor nagyszüleink még annyira feltalálták magukat.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)