Magyar vigasság címmel zenés színpadi játékot mutat be június 12-én a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. Az Ezredévi emléktéren található pinceszínház korszerűsítését a napokban fejezték be. „Sok szomorú, sérült ember él a világban, az élet felfokozott ritmust kíván. Ebből szeretnénk kizökkenteni a nézőinket” – ajánlja a kétszemélyes társulat – Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó – az előadást. Több hónapos munkával készültek fel rá: több ezer oldalnyi szépirodalmat tanulmányoztak át, amíg kiválasztották a színpadra alkalmazható részleteket. A Kiss Stúdió ősszel Nagyszebenben és környékén turnézik a Magyar vigassággal, amelyet később több nyugat-európai államban is bemutatnak. /Gergely Gizella: Humorkóstoló. = Krónika (Kolozsvár), jún. 12./

A 75 éves Tolnay Tibor festőművészt köszöntötték Nagyváradon. „Képeim emberi érzésekből születnek, és Isten segítségével szólnak a festészet nyelvén” – vallotta születésnapi tárlatnyitóján Tolnay Tibor. A művészt Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos irodalmi műsorral, a Varadinum vonósnégyes és Zih Ottília koncerttel köszöntötte. Tolnay Tibor „lelki ajándékok” sokaságával rendelkezik, és ezt az adományt úgy kamatoztatja, hogy másokat ajándékoz meg tehetségével, munkájával – összegzett ünnepi beszédében Tőkés László református püspök, aki mellett Tempfli József római katolikus püspök is köszöntötte a művészt. Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke szerint Tolnay a realista tájképfestés művelői közé tartozik. /Gergely Gizella: Az áhítat festője. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./

A költő-lelkipásztor születésének 120. évfordulója emlékére idén ötödször szervezték meg a Szombati Szabó István Nemzetközi Szavalóversenyt Lugoson, április 5-én. Fazakas Csaba református esperes, az esemény főszervezője elmondta: a kötelező Szombati Szabó költemény mellett, a történelmi magyar egyházak által meghirdetett, 2008 a Biblia Éve tiszteletére a versenyzőkkel egy-egy zsoltárt is elmondattak. A száz esztendeje született Wass Albertről sem feledkeztek meg, a nagyváradi Kiss Stúdió művészei, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Kinyílt a tavasz mint egy imádság című összeállításának bemutatásával az ő emléke előtt is fejet hajtottak. /Pataki Zoltán: V. Szombati Szabó István Nemzetközi Szavalóverseny. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./

Ötvennyolcadik végzős évfolyamát búcsúztatja a május 30-i ballagási ünnepség alkalmával a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem. A pályakezdő színész-, bábszínész-, teatrológus, zenepedagógus és magiszteri hallgatók kicsengetésével egybekötve az erdélyi színjátszás három, ötven éve folyamatosan a pályán lévő művészeket tüntet ki aranydiplomával az egyetem. A Színházművészeti Egyetemen júniusban diplomázik az utolsó, négyéves képzésben részt vevő színészosztály, párhuzamosan az első, hároméves tanulmányait záró évfolyammal. Dr. Kovács Levente negyedéves osztályából négy lány és nyolc fiú, dr. Farkas Ibolya harmadéves osztályából öt lány és hét fiú lép idén nyáron a színészi pályára. A 2003-ban elindított bábművészet szakirányon a második évfolyam végez, a hat diák osztályvezető tanára a négy év alatt dr. B. Fülöp Erzsébet volt. Teatrológia szakon hét harmadéves készül diplomázni. Egyszerre fejezi be tanulmányait az egyetem Zeneművészeti Karának első két évfolyama, a harmad- és negyedéves zenepedagógia szakosok, összesen huszonegyen. Idén kapja meg diplomáját a magiszteri képzésben Beszéd és nyelv az előadóművészetekben szakon tanuló első évfolyam is, velük együtt ebben az évben hetvenkét utolsó éves diák készül a ballagásra az egyetem magyar tannyelvű osztályaiban. A végzősök közül sokan visszatérnek ősszel a Köteles utcába: tanulmányaik folytatására az egyetem magiszteri vagy doktori iskolájában van lehetőség. Molnár Gizella, László Károly, Varga Vilmos – mindhárom művész az ötvenes években kapott színészdiplomát az akkor még Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet nevet viselő egyetemen. /B. Farkas Zsuzsanna: Diplomások és aranydiplomások. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 28./

Május 30-án volt a ballagás Marosvásárhelyen, a Színházművészeti Egyetemen. Dr. Gáspárik Attila rektor átadta a hatvankettedik évébe lépett egyetem ötven éve végzett és azóta színpadon lévő, egykori hallgatóinak az aranydiplomát: Molnár Gizella színművésznőnek, László Károly színművésznek. A harmadik kitüntetett, Varga Vilmos előadása miatt nem lehetett jelen, ő ősszel veszi át az oklevelet. Killár Kovács Katalin felolvasta az egykori és néhai tanárok, illetve az évtizedeken keresztül lelkiismeretes munkával ott dolgozó műszaki személyzethez tartozók névsorát. Csíky Boldizsár, a zenepedagógiai szak vezetője örömét fejezte ki, hogy Marosvásárhelyen is megszülethetett a felsőfokú zenei oktatás. A Színházművészeti Egyetemen idén júniusban diplomázik az utolsó, négyéves képzésben részt vevő színészosztály, párhuzamosan az első, hároméves tanulmányait záró évfolyammal. Dr. Kovács Levente negyedéves osztályából négy lány és nyolc fiú, dr. Farkas Ibolya harmadéves osztályából öt lány és hét fiú lép idén nyáron a színészi pályára. A 2003-ban elindított bábművészet szakirányon a második évfolyam végez. teatrológia szakon hét harmadéves készül diplomázni. Egyszerre fejezi be tanulmányait a zeneművészeti kar első két évfolyama, a harmad- és negyedéves zenepedagógia szakosok, összesen huszonegyen. Idén kapja meg diplomáját a magiszteri képzésben Beszéd és nyelv az előadóművészetekben szakon tanuló első évfolyam is, velük együtt ebben az évben hetvenkét utolsó éves diák készül a ballagásra az egyetem magyar tannyelvű osztályaiban. /Nagy Botond: Az új előadás kezdete… = Népújság (Marosvásárhely), máj. 31./

Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a Partium egyetlen megszakítás nélkül működő, magyar nyelvű magánszínháza, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. 1994. március 26-án, alakította meg a két állandó taggal működő társulatot a Kiss Törék Ildikó–Varga Vilmos színész házaspár. Az évfordulóra kétnapos ünnepséggel készülnek: 26-án és 27-én egy-egy gálaműsort adnak elő. A társulat történetében sok hazai és külföldi színművésszel, rendezővel, zenésszel működött együtt a házaspár, s közülük sokakat várnak a gálára. Eljön a rendezvényre Pomogáts Béla irodalomtörténész, Simó József, a Wass Albert Alapítvány budapesti irodájának vezetője és Czencz József rendező, aki a társulatról forgatta Koptatott szavak című filmjét. /Évforduló a váradi Kiss Stúdiónál. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

Temesváron a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében két évvel ezelőtt bemutatott századik előadásával, a Magyar vigasság című zenés színpadi játékkal vendégszerepelt április 23-án a temesvári Csiky Gergely Színházban a nagyváradi Kiss Stúdió. A XX. századi magyar művei alapján összeállított előadáson a Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó színész-rendező-forgatókönyvíró páros ezúttal is kitett magáért. Április 24-én a Merlin Bábszínházba invitálták a Bánsági Magyar Napok szervezői valamennyi temesvári magyar óvodást és I-IV. osztályost: a szegedi Kövér Béla Bábszínház művészei igazi interaktív bábelőadással lepték meg a kicsiket. A rendezvénysorozat április 25-én a magyar színházban Vadlány – Boszorkánykör című magyar film levetítésével és a Diákházban Hagyománykeresőben című folklórgálával folytatódik. /Pataki Zoltán: Színházi élmények – kicsiknek és nagyoknak egyaránt. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./

November 18-án a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban emlékeztek F. Diósszilágyi Ibolyára. Az emlékműsorra a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretében került sor. A műsor vezetője Kiss Törék Ildikó volt, aki F. Márton Erzsébet és Varga Vilmos színművészekkel egyetemben felolvastak F. Diósszilágyi Ibolya műveiből. A jelenlevőkkel Tavaszi Hajnal a nagyváradi Gheorghe Sincai megyei könyvtár szakmai aligazgatója és Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő osztották meg Diósszilágyi Ibolyához kapcsolódó emlékeiket. Elhangzott többek között az, hogy az írónő Makóról származott, és a nagyváradi orvostársadalom egyik tagja volt. Az írónő számára az újságírás igazi élményt jelentett, és ő volt az, aki behatóan kutatta Juhász Gyula nagyváradi életét továbbá érdemeket szerzett Nagyvárad monográfiájának újraírásában is. F. Diósszilágyi Ibolya korszakokat köt össze a magyar irodalomban, fontos alakja ő a régi Nagyváradnak, mondta az alkotóról Tavaszi Hajnal. /Emlékezés egy íróra. = erdon. ro, nov. 18./

Mikor leomlanak a falak 1989 című vallomás-játékát mutatta be a nagyváradi Kiss Stúdió Színház két alapító és állandó tagja, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos a hétvégén. A színészházaspár személyes szomorú emlékeit idézte fel a kommunista rezsim sötét korából. Versek, korabeli újságcikkek és saját naplójegyzeteik alapján emlékeztek vissza. Felidézték az akkori nehéz színházi körülményeket, szó volt a fizikai nélkülözésről, húshiányról, lelki terrorról, és arról ahogyan a rendszer az otthonukba és a magánéletükbe is belopózott; lehallgatták telefonjukat. A nagyváradi Kiss Stúdió Színház 15 éve alakult, 1994 márciusában a színházi világnap előestéjén jött létre az egyetlen folyamatosan működő erdélyi magyar nyelvű magánszínház, amely minden állami támogatás nélkül állítja színpadára a színházi előadások, pódiumműsorok, gyermekműsorok, szerzői estek sokaságát. Gyakorta évi 80-100 előadást is tartanak. /Totka László: Játék az „átkosról”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

Különös sorsok, igaz történetek
Nagyvárad – Gondolat- és érzelemébresztő irodalmi est keretében mutatták be kedden a nagyváradi Kiss Stúdió Színház termében a magyarországi H. Bodó József A hársfa virága című családregényét.
„Az olvasó e könyvet olvasva megtudhatja, milyen volt maga az emberi jelenség 1956-ban. Aki meg akarja ismerni 1956-ot, s ’56 emberét, annak számára nélkülözhetetlen olvasmány H. Bodó József e munkája (…)” – fogalmazza meg ajánlásában Kiszely Gábor történész, szavainak igazáról pedig azok is meggyőződhettek, akik részt vettek a szépirodalmi dokumentumregény nagyváradi bemutatóján. A megjelenteket házigazgadaként Kiss Törék Ildikó köszöntötte, H. Bodó József 20. századi magyar családregényéről elmondva: a személyes hangvétel kőkemény történelmi tényeket tár az olvasók elé, a magyar újkori történelem olyan fájó történései vannak megörökítve benne, amelyeket (és ahogyan) az egyén átélt.
Hitelesen tájékoztatni
Az ’56-os elítélt H. Bodó József, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tagja a kiadvány születésének körülményeit ismertetve elmondta: amikor elkezdte papírra vetni emlékeit nem gondolt még arra, hogy ebből valaha is könyv lesz, csak az vezérelte, hogy „hitelesen tájékoztasson arról a korról, amelyben élt”. „Írói ambícióim sosem voltak, «egykönyves író» vagyok. Azonban az a mérhetetlenül sok ostobaság, hazugság és hamisság, ami 1956-ot beszennyezi, tollat kényszerített a kezembe. Az 1989-es «rendszerváltást» ezért nagy szomorúsággal és cinikus iróniával csak módszerváltásnak tekintem. (…) Már csak arra várnak, hogy a hiteles tanúk kihaljanak, és akkor olyan történelmet írnak, amilyet akarnak. Akkor majd gyermekeink és unokáink egészen kis koruktól kezdve azt a «történelmet» fogják tanulni…” – fogalmazza meg H. Bodó József a könyv honlapján (www.aharsfaviraga.hu).
Forradalom és megtorlás
A családregény közel 80 esztendőt ölel fel, az egyes történeteket Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos színművészek, valamint a szerző tolmácsolásában hallhatta a közönség az irodalmi esten. Az első történet 1920-ból datálódik: a szerző édesanyja háborús árvaként megérkezik Hollandiába, ahol egy család magához veszi a tüdőbajos gyermeket. A soron következő történetekben felidéződtek az ’50-es évek, a „nagy nélkülözés időszaka”, az 1956-os forradalom, és az azt követő szörnyű megtorlás. A szerző kortárs „szem- és fültanúként” tárja az olvasóközönség elé a szörnyű valóságot, a könyvbemutató végén mintegy összegzésképp fogalmazva meg: nyílt seb az 1956-os forradalom Magyarország testén, amelyen még a gyógyulás után is ottmarad a durva forradás…
Az esemény hangulatához illő zenei művek tolmácsolásával az irodalmi esten többször is fellépett Vörösváry Márton hegedűművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek osztályának a tanulója, illetve Vörösváry Ibolya, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Középiskola diákja. Bővebb információk a könyvről a www.aharsfaviraga.hu honlapon találhatóak.
Tököli Magdolna. Forrás: erdon.ma

Kocsis István író 70 éves
A Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület rendezésében május 11-én, a budapesti Aranytíz Kultúrház színháztermében barátok és pályatársak az életművének sokoldalúságát bemutató ünnepi műsorral köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Kocsis István írót.
Közreműködtek: Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművész, Ferencz Éva és Petrás Mária énekművész, Bánffy György színművész.
Kocsis István az erdélyi magyar irodalom és az egyetemes magyar irodalom kiválósága 1940. május 7-én született a Szatmár megyei Ombodon. 1965-ben mutatkozott be novellistaként. Első könyve, az Egyenletek 1967-ben jelent meg. Egymás után írja múltunkat felidéző és a jelennek szóló drámáit, amelyeket nagy sikerrel játszanak az erdélyi, majd a csonkaországi színházak. 1984-ben Magyarországra települ, s itt teljesíti ki az amúgy is gazdag munkásságát.
Magyarságtudatunkat erősítő esszéregényei, novellái, drámái, tanulmánykötetei a Püski Kiadónál jelennek meg. Az utóbbi években Kocsis Istvánt elsősorban a régi magyar közjog, a történelmi alkotmány és a Szent Korona tana, misztériuma foglalkoztatja. Ezek az iskolateremtő erejű, úttörő művei megtermékenyítően hatnak közjogi gondolkodásunkra, politikai kultúránkra. Kocsis István a XX. és XXI. századi magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotói közé tartozik, aki tanulmányaival, regényeivel, drámáival és elbeszéléseivel sokat tett magyarságtudatunk ébrentartása és nemes hagyományainkra alapozott megújítása érdekében.
Erdély.ma

Kicsengetési ünnepség a Művészeti Egyetemen
Május utolsó szombatján búcsúztatja végzőseit a Művészeti Egyetem. A hároméves alapképzést záró diákok mellett idén diplomázik az első, bolognai típusú mesterképzést végzett színészévfolyam. Az ünnepség főszereplői nemcsak a ballagók lesznek, hanem azok a színészek is, akiket a Szenátus Arany- és Ezüstoklevéllel tüntet ki.
Május 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor hatvanadik alkalommal szólal meg a végzősöket búcsúztató csengő a Köteles utca 6. szám alatt. A magyar tanulmányi vonalon dr. Gáspárik Attila színészosztálya, dr. Kovács Levente rendezőosztálya, dr. Albert Mária teatrológiaosztálya és Makkai Gyöngyvér zenepedagógia osztálya zárja tanulmányait az alapképzésben. A színház tanszék végzősei ősztől a színész, rendező, valamint a kulturális menedzsment-teatrológia mesterképzőkön tanulhatnak tovább az egyetemen. Ballagnak a Beszéd és nyelv az előadásművészetben és a Kortárs rendezés mesteri végzősei is. Az egyetem életében először kerül sor mesterfokozatú színészosztály ballagására: dr. Farkas Ibolya és dr. Kovács Levente évfolyama két év magiszteri képzés, összesen öt év egyetem után kezdi el színészi pályafutását. A négy színésznőt és három férfiszínészt a marosvásárhelyi közönség az évad hátralévő heteiben még többször láthatja Az ördög, az Egy asszonygyilkos vallomása és a nemrég bemutatott Körtánc című előadásokban. A Stúdió színpadáról ősztől néhányan a határon innen, néhányan a határon túlra szerződnek, ki szerepmeghívásnak tesz eleget, ki főállású társulati tagként helyezkedik el.
Már hagyománnyá vált, hogy a május végi ünnepségen az egyetem korábbi hallgatói előtt is tiszteleg. 2008-ban a sepsiszentgyörgyi színház két nyugdíjas, de változatlanul aktív színészét, az 1957-ben diplomázott Molnár Gizellát és az 1958-ban diplomázott László Károlyt, valamint Varga Vilmos nagyváradi színészt, 2009-ben a marosvásárhelyi színház művészeit, az 1959-es évfolyam végzőseit, dr. Farkas Ibolyát, Mózes Erzsébetet és Makra Lajost tüntette ki az egyetem Aranyoklevéllel. Hivatásuk iránti hűségük, kitartó munkájuk példakép a pályakezdő fiatalok számára. Idén a Szenátus az 1960-as és az 1980-as évfolyamok jelenleg is aktív, kiemelkedő színészi teljesítményt felmutató művészei előtt tiszteleg az Arany- illetve Ezüstoklevelek átnyújtásával.
Az egyetem sok sikert kíván végzőseinek, szeretettel várja a kicsengetésen és az évadzáró előadásokon a hozzátartozókat, barátokat, nézőket!
Népújság (Marosvásárhely)

Piszkárkosi Szilágyi Sámuel szobra Hegyközkovácsiban
Bihar megye – A Bihar községhez tartozó Hegyközkovácsiban hunyt el 1785. július 16–án Szilágyi Sámuel református püspök. Halála 225. évfordulója alkalmából vasárnap szobrot avattak tiszteletére a faluban.
A szoboravatási ünnepség Hegyközkovácsi református templomában kezdődött, ahol dr.Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Utána Forró László helyi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) előadó tanácsosa köszönte meg a szolgálatot, majd kifejtette, kötelességünk rendezni múltunk szellemi örökségét, és ennek jegyében cselekszenek a hegyközkovácsiak: 2000–ben táblát helyeztek el a templom belső falára annak emlékéül, hogy 1792 karácsonyán ott prédikált Csokonai Vitéz Mihály (kinek nevét azóta felvette a helyi elemi iskola is – szerz.megj.), a templomkertben leleplezték a világháborúkban elesettek emlékművét, majd 2005–ben újabb kegyhelyet avattak a múlt század derekán, a falurombolási terv egyik első áldozatának tekintett, Kovácsival határos Mezőfalva felszámolására emlékezve. Ebbe a sorba illeszkedik Piszkárkosi Szilágyi Sámuel püspök szobrának felavatása, aki 1719. február 19–én Debrecenben született, majd szolgálata végeztével Hegyközkovácsiba vonult vissza, ahol 66 évesen hunyt el. Szobra vasárnap déltől a helyi kultúrház udvarán látható.
„Tudása hihetetlen, ereje nagyszerű, nemeslekűsége felülmúlhatatlan volt. (…) Ilyen emberi nagyság mellett elhalkul a szavunk, magunkat pedig törpének érezzük”, szólt Szilágyi Sámuel püspök méltatása.
Hegyközkovácsi 1780–ban épült templomának minden padsora megtelt az ünnepségre, melynek istentiszteletén dr.Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdetett igét. Felidézte, hogyan is került szóba, hogy Szilágyi Sámuelnek szobrot állítsanak a faluban. Eszerint megkereste őt Forró László helyi lelkész azzal, hogy, ha már Debrecenben nem állítottak szobrot az egyházkerületük tudós püspökének, akkor megtenné ezt a falu, ahol elhunyt és eltemették. Magunkat becsüljük meg azzal, ha méltóan emlékezünk nagyjainkra, tette hozzá. Úgy jellemezte a néhai püspököt, mint aki a hatalom elvárásától függetlenül ítélt jó és rossz között, majd az általa 1775–ben franciából magyarított, minden alkalomra útmutatóul szolgáló imádságos könyvből olvasta fel a vasárnap reggelre rendelt fohászt.
Az úrasztala alá temették
A prédikáció után Forró László helyi lelkész köszöntötte a megjelenteket. Kiemelten dr.Bölcskei Gusztávot, mivel a Tiszántúli Egyházkerület vállalta a szoborállítás költségeit. A szoborét, mely azért került a kultúrház udvarára, hogy „a múlt lépjen ki a templomból, és annak kertjéből”, legyen meghatározója a falu arculatának, melyet „az úgynevezett metropolisz–övezet létrehozás, s a nagyarányú városi betelepedés könnyűszerrel külvárosi lumpenvilággá zülleszthet.” Azt is megtudhattuk, hogy a néhai püspököt az úrasztala alá temették, ám a koporsót Jakó Zsigmond professzor a bombázásoktól félve 1944–ben Budapestre menekítette. A templomot akkor nem érte kár, ellenben a Néprajzi Múzeumot igen, ahol elégtek a maradványok… A későbbiekben Szeghalmi Győző, Bihar község alpolgármestere, Angyalosy Zsoltné, a nyírbogdányi testvérgyülekezet lelkésze, illetve dr.Borsodi Tamás, Kapuvár főjegyzője köszöntötte az egybegyűlteket. Eztán a Kiss Stúdió Színház művészei, Kiss Törék Ildikó illetve Varga Vilmos (aki ugyancsak Hegyközkovácsi szülötte) szavalatai következtek, majd a kivonuláskor mindenki átvehette az egyházközség ezen alkalomra készített, Szilágyi Sámuel életéről összeállított kiadványát.
Püspökhöz méltó szobor
A kultúrház udvarán, aki tehette, az árnyékba húzódva figyelte, hogy Kovács Zoltán, a KREK főgondnoka és Szűcs Gyula helyi kurátor leleplezi a szobrot, melyről alkotója, dr.Kövér József debreceni művész elmondta: anatómiai kapaszkodó híján (nem maradt fenn arckép – szerz.megj.) nem volt könnyű dolga, amikor „püspökhöz méltó”, egyszerre szelídséget, szigort és tekintélyt sugárzó arcot kellett formázzon. Az elmúlt húsz évben több emlékhely létesült, mint az azt megelőző száz évben, ami nem csoda a korábbi rendszer kultúrpolitikájának ismeretében, mondta beszédében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, aki dícsérte ebben a kovácsiak buzgalmát. Az avatóbeszédet Csűry István királyhágómelléki püspök mondta, kifejtve benne, hogy Szilágyi Sámuel olyan egyházi vezető volt, aki megmutatta, hogyan kell egyszerre szolgálni Istent és a nemzetet, a közösség épülésére. A Kiss Stúdió Színház tagjainak újabb szavalatai után a nevezett négy lelkész mondott áldást a szoborra, majd a Himnusz éneklése utánkoszorúk kerültek a szobor talapzatára. A szervezők dicséretére megjegyzendő, hogy a tervezett programot időben tartották, nem téve ki a kánikula megpróbáltatásának a megjelenteket, akiket szeretevendégségre vártak a kultúrházba. erdon.ro

Erdély nevezetes fő végháza: Lippa
Győzködöm fotográfusomnak is elszegődött komédiás cimborámat: Kisjenő után kanyarodjunk Hegyalja felé az aradi főútról. Lehet, hogy hosszabb és rosszabb a szülőföldemen, az ősi borvidék tövében haladó út, de élvezetesebb tájat kínál, mint a két nagyváros közötti lapályt átszelő fővonal. Aranyos-mente fia még soha nem forgolódott a Hegyes-Drócsa nap fürdette, szőlők koszorúzta lankáin. Simább terepre tervezett Aveójának óvatos vezetése közben helytörténeti ismeretekkel traktálom, adagolom, hogy balra magasodik az apatelki hegy a Rákócziak borospincéjével, hogy most hagyjuk el a szőlősi malom hídját, amelynek közelében tette le Görgey serege a fegyvert, most haladunk át szülőhelyemen, Pankotán, ahol pillantást vethet Csiky Gergely szülőházára, a Sulkowskyak hercegi kastélyára, most döcögünk át Magyarád-Hegyalján, ahol a tokaji hárslevelűvel vetélkedő mustos terem, majd nemsokára Ménesen és Páloson, a kadarka földjén, ahol a világon először varázsoltak a Grassalkovich-pincében vörös aszúbort, de előtte át kell haladnunk Világoson, a fegyverletétel aláírásának színterén is, a Bohus-kastéllyal, fölötte a várral. Az idő sürget, nincs módunk megállni sehol, de Feri barátom váltig fogadkozik, hogy hamarosan végigjárja a párjával az általam felvillantott kishazát. A Maros völgyébe fordulva rátérünk a sztráda-minőségű arad–dévai műútra. A Radnát és Lippát összekötő, a vasúton és a folyón átívelő híd túloldalán, a katolikus plébánián várnak bennünket első riportalanyaink.
Egy korty történelem. A Partiumhoz és a Bánsághoz kötődő ikerváros – főleg Lippa – históriájának felvázolása meghaladna egy riportnyi spáciumot. A Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában „Erdély nevezetes fő végháza”-ként emlegetett Lippa a tatárjárás után emelt várával közel öt évszázadon keresztül Erdély kulcsvárosa volt. Jelentősége Róbert Károly idejében nőtt meg, első vegyesházi királyunk gyakran tartózkodott a falai közt. Díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, mellette Ferenc-rendi kolostort. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Mielőtt stratégiai szerepe megnőtt volna, a gazdasági jelentősége volt nagyobb, hiszen birtokosai – itt, ahol a Maros kilép a hegyek közül – ellenőrizhették a Belső-Erdélyből érkező só szállítását és a rönkökkel megrakott tutajok forgalmát. Nagy Lajos idejében felélénkült a kereskedelem, kincstári sóraktár és pénzverőház működött benne. Mátyás király uralkodása alatt többször cserélt gazdát, 1514-ben Dózsa György seregeinek kezére került. Ettől kezdve, a mohácsi vészt követő két évszázadban, hol az Erdélyi Fejedelemség végváraként, hol török, hol osztrák kézre kerülve több mint húsz ostromot kellett átélnie. 1516-tól Szapolyai János birtokolta. Az uralkodó 1529-ben szabad királyi várossá emelte, és Buda szabadalmaival ajándékozta meg, ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Buda török kézre jutása után özvegye, Izabella – Szulejmán szultán rendeletére – fiával, János Zsigmonddal, a koronával és a kincstárral 1541-ben itt lelt menedéket, mígnem a következő esztendő májusában Gyulafehérvárra, Erdély új fővárosába helyezte át a székhelyét.
A korszaknak fontos lippai vonatkozásai vannak a reformáció szempontjából is. Egyrészt a város szülötte, Lippai Kristóf volt az, aki előbb szűkebb pátriájában, majd elsőként Váradon is elhintette az új hit magvait, másrészt a lippai scholában tanult a reformáció elterjedésének egyik legjelesebb bajnoka, Szegedi Kis István. A ferencesek már legalább kétszáz éve működtettek itt iskolát, de hogy ekkor milyen színvonalú tanintézete lehetett a városnak, az kiderül Kis István életrajzírójának a szövegéből, mely szerint a mindig komoly dolgokkal foglalkozó ifjú „ellenállhatatlan vágyat érzett magában a tanulói pályára. (…) Előbb Lippára, majd Gyulára vitték, az ottani iskolákba. Itt lett nyilvánvalóvá az ifjú Szegedinek kiváló észtehetsége, éles felfogása, s a tisztes tudományokban való bámulatos előhaladása. Csakhamar ezen iskolák legkiválóbb növendékévé lett, ki tanulótársait jóval felülmúlta a tudományos képzettségben.” Szegedi Kis István éppen Izabella ottani tartózkodása idején térhetett vissza igehirdetőként egy esztendő erejéig Lippára.
A „nevezetes fő végház” háromszor került hosszabb ideig török kézre. Legdrámaibb ostromát Bethlen Gábor idején érhette meg, hiszen az országgyűlés 1616-ban a fejedelem javaslatára, népe szabadságának és önnön trónjának biztosítása érdekében engedett a Porta követelésének, átengedte Erdély legfontosabb déli erősségét. Bethlen így mentegetőzött a tragikus döntést illetően: „Ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módom se annak tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha a lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné.” Vajda István lippai várkapitány a felszólításnak nem tett eleget, mire a fejedelem kénytelen volt az erődítményt elfoglalni és más várakkal együtt átadni a temesvári beglerbégnek. Az aradinál is fontosabb várat a török azonnal helyreállította, és nagyszámú őrséggel látta el. A megerősített Lippát csak 1686-ban sikerült Caraffa tábornagynak visszafoglalnia, azonban kilenc év múltán ismét török kézre került. Ez utóbbi ostrom során annyira megrongálódott, hogy a törökök nem tartották érdemesnek kijavítani, lerombolták és elvonultak Temesvárra. Az utolsó maradványokat 1717-ben bontatta le az aradi vár császári parancsnoka. A törökvilág elmúltával újraéledő várost akkori, az elmenekült magyarok helyébe telepedett, zömében szerb és bosnyák lakói elhagyták, majd német és román telepeseket hoztak, a magyarok érkezhettek a legkésőbben. Megindult a polgári fejlődés, Lippa újból szabad királyi városi rangot kapott. Moise Bota ortodox tanító – Csokonai első fordítója – itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet. 1848-ban a helybeli lakosság a forradalom mellé állt. A század utolsó harci cselekményeként a temesvári osztrák helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János ezredes honvédeit. 1849 augusztusában itt töltött egy éjszakát az Aradról menekülő Kossuth Lajos, szűkebb kíséretével és a Szent Koronával egyetemben…
A kiegyezés táján gyorsan fejlődő városban fellendült a kézművesség, a kereskedelem, s már a 18. század vége óta működő román és német iskolák mellett, éppen az utóbbiak, a magyarosodó német polgárok igényeinek köszönhetően, beindították a középfokú magyar nyelvű oktatást. A felső kereskedelmi iskola legjelesebb tanára, a magyar szociológia úttörője, Braun Róbert 1908-ban megjelent könyvében elemezte a város társadalmi-gazdasági életét. A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárt és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézművescsaládot. A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott. 1900-ban 7427 főből 3191 román (43 százalék), 2464 német (33 százalék) és 1662 magyar (22 százalék) anyanyelvű volt. A legutóbbi, 2002-es népszámláláskor 7920 lakost írtak össze. Közülük 91,7 százalékban, 7283-an románnak vallották magukat. A magyarok lélekszáma immár mindössze 333 volt (4,2 százalék), a németeké pedig még kevesebb: 179 (2,26 százalék).
Szórványpásztorok. Szerencsémre, a plébánián három papot, egy református és két katolikus lelkészt faggathatok ki egy ültömben. Seres Géza, az aradi református egyházmegye esperese az angyalkúti és a lippai anyaegyházközség, valamint a gyoroki 45 lelkes filia lelkipásztora. Az angyalkúti gyülekezet a legnépesebb, ott jelenleg is 150 református él. Akár Radna-Lippán, ott is szinte valamennyien a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a rohamosan fogyatkozó svábok helyére telepedett szilágysági, székelyföldi magyarok. Seres Géza amiatt költözött tíz évvel ezelőtt a már kihalófélben lévő városi gyülekezet parókiájából az angyalkúti falusi paplakba, mert akkor még ötven fiatal tagja volt az ottani egyházközségnek. Ami Lippát illeti, ott a reformátusság még Trianon előtt sem haladta meg a kétszáz főt, jelenleg 27-en vannak. Keresztelő 12 esztendeje volt utoljára, esketés még régebben, de minden évben van három-négy temetés. A gyülekezet régi templomát lebontották, az újat 1897-ben alakították ki, egy polgárház közepére apró tornyot emeltek, és két fal kibontásával képezték ki az istentiszteletek megtartására alkalmas helyiséget. Később meg is látogatjuk a felújításra váró épületet, amelynek egyik szárnyában matracos vaságyak, szekrények, asztalok jelzik, hogy a 90-es években ifjúsági tábor működött benne. Seres esperes – a templom mellett – ezeket a lerobbant helyiségeket is szeretné feljavítani. „Azon fáradozunk, hogy valamilyen formában megmaradjon a református jelenlét, a lelkészi lakást szeretnénk ifjúsági központnak berendezni a temesvári gyülekezettel összefogva, hiszen az aradiak mellett eddig is az ő fiaik-lányaik töltötték be élettel. Emberi számítás szerint 10-15 év múlva itt már nem lesz kit pásztorolni. Ez a nemzedék azt mondja, javítsunk, ameddig ők élnek. A hívek segítőkészek, a maguk kicsinységében áldoznak az egyházra. Szemrebbenés nélkül kitesznek ötven-száz lejeket a maguk kis nyugdíjából, ha kell. Aztán pályázgatunk, most is 3000 lejt kaptunk a Communitas Alapítványtól, az ifjúsági ház kialakítására. A visszakapott szántóföld vált az egyház fő jövedelemforrásává. Hosszabb ideig itt szolgáló, megboldogult elődöm, Elekes tiszteletes úr két lóval és egy társzekérrel kereste meg a kenyerét. Az állomásról fuvarozta a szenet, a tűzifát. Úgy maradt fent a románok emlékezetében is, hogy »popa cel calvin cu doi cai«, a kétlovas kálvinista pap – így emlegették az én időmben is.” A házasságok – két pár kivételével – mind vegyesek. A román fél ért, de nem beszél magyarul. Itt egy nagy katonai központ volt, és a regáti román tisztek előszeretettel házasodtak szemrevaló, szorgalmas, ügyes magyar lányokkal. „Hogy mikor működött itt utoljára magyar iskola, nem tudom, majd Simó Luca óvó néni megmondja.”
Gyorokon valamivel jobb a helyzet a katolikusság szempontjából. Erős Miklós plébánosnak ott 450, két filiájában, Világoson és Páloson 150 híve van. Körülbelül harminc itt rekedt sváb mellett a magyarok többsége csángó ivadék. 1883-ban az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték, és ők még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvak lakóival, illetve közvetlenül istensegítsiekkel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. A viszonylag kedvezőbb demográfiai helyzet ellenére tavaly egyetlen keresztelő volt, esketés egy se, és… 15 temetés. „Nagyon sok az idős ember, a fiataljaink többsége beköltözött Aradra, vagy inkább Magyarországra ment dolgozni, és ott is maradt. Maradék ifjaink nem sietnek megházasodni. Nem csoda, hogy Arad-Hegyalja egyetlen nyolcosztályos iskolájában, ahol még magyar nyelven is oktatnak, a felső ciklus 1975-ben megszűnt, 12 elemista gyerekünk pedig egy összevont osztályban tanul. Most éppen a templombúcsúra készülünk, hazavárjuk a szétszóródottakat. Védőszentünk Szent Donát – nem véletlenül, hiszen boraink az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek.”
Andó Attila lippai plébános családneve ismerősen cseng számomra. Meg is kérdem a fiatal lelkészt: nemde, Kisiratos szülötte? Kiderül, hogy hajdani líceumi osztálytársam, a korán elhalálozott Andó János fiával hozott össze a szerencse. Attila Nagyváradon érettségizett a tanítóképzőben, a teológiát Gyulafehérvárott végezte, utána Rómában doktorált.
„Négy évig voltam Temesváron a katolikus líceumban spirituális vezető és hittantanár. 2004-től vagyok Lippa plébánosa. Hozzám tartoznak a környező falvak is, még kilenc helyen tartok szentmisét. Van három-négy falu, ahol már gyülekezet nincsen, de a templom még megvan. Összesen majdnem ezer hívünket pásztorolom. Háromnyelvű közösség, a többség még papíron magyar, a második helyen majdnem egyforma arányban a német és a román hívek állnak. A németek és a magyarok fogyóban, a románok száma növekedőben. Vagy ők jönnek jövevényekként, vagy egyszerűen a magyar és német unokák már csak románul beszélnek. Lippán 480 körül van a híveink száma, ebből 240 magyar, 90 német, és 150 román. Hajdanában itt erős német, sváb telepes közösség élt, de elmentek Németországba. Csak idősek maradtak vagy vegyes házasságban élők, illetve félvér németek. De beszélnek németül. Ami a kereszteléseket meg az esketéseket illeti, ha nem csurran, cseppen, minden évben van egy-kettő. A temetések száma jóval nagyobb, tavaly volt három keresztelő és vagy harminc temetés. Hogy miként győzöm a munkát? A gond inkább a karbantartással van, a dolgok menedzselésével is én foglalkozom. Nagy az egyházközség vagyona, csak gond van vele és nyűg, hiszen sok épület, sok templom, sok föld van az egyház birtokában szanaszéjjel mindenfelé, és a falvakban nagyon kevés a segítség. A híveim vagy idősek, vagy nagyon szegény sorsúak. De velük van szerencsém, mert összeszedegettem őket, és ezek a szegények sokkal jobban ragaszkodnak a templomhoz, az egyházhoz, mint a jómódúak. A szentmisék rendje el van osztva, minden vasárnap van négy vagy öt, Lippán délelőtt tízkor minden vasárnap, s a többi településen kétszer vagy egyszer havonta.
Amikor telefonon egyeztettem Andó tisztelendővel, nem titkolta, hogy rengeteg a dolga, most a máslaki templomot renoválják, ő hozza-viszi a munkásokat, anyagbeszerző is, építkezési felügyelő is egy személyben. Az ifjúsági munkában egy ferences nővér segíti. A fiataloknak a lelkész tartja a hittanórát, a kisebbekkel a nővér foglalkozik. A falvakba is kijár pénteken-szombaton, két helyre gyűjti, hozza-viszi a gyerekeket. „Talán jobban élvezik az autókázást, mint a foglalkozásokat – mondja félmosollyal. – A hitoktatás több helyütt románul folyik, mint ahogy a lippai misék felét is mindig románul tartom, hiszen román híveim másképp nem értenék, a másik felét vagy németül, vagy magyarul. Erősködhetnék, hogy csak magyarul prédikálok, de a többi nem érti, akkor minek jöjjön templomba? Háromnyelvű közösségben nehéz igazságot tenni. Van hétvégi fakultatív magyaroktatás, itt, a plébánián, az irodalomkedvelő felnőttek körét, az olvasókört is itt tartják. A legfontosabb közösségi alkalmunk a szentmiséken kívül a templombúcsú ünnepe, védőszentünk, Nepomuki Szent János napján, május 16-án.”
A legnépesebb szórványok közül Temesfüvesen kilencven, Szépfaluban, illetve Temesújfaluban mintegy hetven-hetven katolikust tartanak számon. Az utóbbi település templomában, a Zelinsky grófok kriptájában van eltemetve I. Ferenc osztrák császár és magyar király nővére, Mária Anna Ferdinanda, a kitagadott főhercegnő. Eötvenesi Lovász Zsigmond kastélyában hunyt el, 1809-ben. A kastélyban tartózkodott 1903. szeptemberében Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez alkalommal a főhercegnő sírját is megkoszorúzta.
A lippai templomot 2008-ban újították fel kívülről, a szentelési ünnepségen zsúfolásig megtelt istenházában Roos Márton megyés püspök beszélt a település elsőrendű hajlékáról, melyet Isten segedelmével, a hívek hitben és szeretetben való összefogásával sikerült felújítani. Végszavában megköszönte Andó Attila plébános állhatatosságát és szorgalmát, amivel kiérdemelte a „templomfelújító” jelzőt, hiszen nemcsak a helybeli templomot hozta rendbe, hanem több hozzá tartozó filiáét is. A templombelsőre nemcsak a felújítás fér rá, hanem a szakszerű restaurálás is. Az előző templomot itt 1526 után emelték, de a Maros vizének közelsége miatt tönkrement, ezért a 19. század elején lebontották és újraépítették. Az oltár és a szentély négy oszlopával a régi épület maradványa. Sajnos, a legutóbbi felújításkor a gazdag ornamentikájú szecessziós felületeket olajfestékkel fedték le, a mennyezet fára applikált freskóinak restaurálása mellett, a falakat újrafestés előtt le kell kaparni, hogy lélegezhessenek. Egy szó, mint száz: ha Andó főtisztelendő tovább is itt marad, a teendői tovább gyarapodnak…
Lippa mindenese. Eddigi portyáim során szerinszerte megtapasztaltam, hogy – különösen szórványvidéken – mennyire fontos egy-egy közéleti-kulturális mindenes jelenléte. Ilyen „egyszemélyes intézmény” Czernák Ferenc nyugállományú katonatiszt.
„A hetvenharmadik évemet taposom. Lippai volnék, nem egészen tősgyökeres, hiszen Aradon születtem. A családom 1939 óta él itt, itt találtak munkalehetőséget. Én sokszor elkerültem, nagyon messzire, többször visszatértem. Harminchárom éven át a hadseregben szolgáltam, vegyésztisztként. Három gyermekem van, a feleségem sajnos elhalt. Két fiam Temesvárra, a lányom Konstancára került. Itt az RMDSZ elnöke volnék, 1993 óta, voltam egyháztanácsos is, igyekeztem a kis magyarságot összefogni. Nehéz volna megmondani, hányan vagyunk, hiszen vannak rejtett magyarok is, vegyes házasok sokan. Négy-ötszázan biztos vagyunk. Annak idején a MADOSZ-nak volt itt egy székháza. Próbáltuk megszerezni, de hiába, lerombolták, kilátástalan az egész. Annyi pénzünk nincs, hogy egy új székházat építsünk. Nem hiába szavalom azt – mert szeretek szavalni is –, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, a művelődési házat sem szabad hagyni. A MADOSZ épületében lehetett előadásokat rendezni, mulatságokat is. Régebben még nem volt annyira szembetűnő a sok vegyes házasság, a közösségben ismerkedtek meg a fiatalok egymással. Jómagam megszerveztem egy olvasókört, 2005 óta működik, körülbelül húsz tagja van. Inkább idősebbek látogatják, a fiatalok nem. Havonta egyszer jövünk össze, legutóbb Az ember tragédiáját olvastuk fel, szerepekre osztva. Máskor novellákat, verseket olvasunk. Beosztom, hogy mindenki szóhoz jusson, legalább olvasni ne felejtsenek el az anyanyelvükön. Különben a pártok közül egyedül az RMDSZ-nek nincs székháza, irodája Lippán. Egyszer volt itt városi tanácsosunk, de ő elköltözött, mást nem választottak meg helyette, pedig vagy 330 szavazat kellett volna, annyit össze lehetett volna gyűjteni. Én nem tolakodtam, van dolgom így is elég. Fiatal koromban is szerettem a verseket, amióta meghalt a feleségem, előszedtem a régi emlékeimet, könyveimet, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert költeményeit. Előadásokat is tartok, helytörténeti, történelmi, irodalmi, nyelvhelyességi kérdésekről. Apránként adagolom, és versekkel illusztrálom. Amikor például a tehetetlenségünkről volt szó, Vörösmarty Országházát mondtam el. Nem dicsekvésképpen mondom, de itt én tudom a legtöbbet Lippa történetéről. Elég szelíd tudásanyag, amivel rendelkezem, de azért engem nem lehet átejteni. Olvasókörünket a márciusi fiatalok egyikéről, a lippai születésű Degré Alajos íróról neveztük el, megemlékezései az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról ma is forrásmunkának számítanak. Úgy rendezem, hogy az olvasókör napi tematikája megegyezzen az éppen aktuális történelmi évfordulóval. Ugyancsak én kezdeményeztem a magyar nyelv nem hivatalos, fakultatív oktatását is. Az iskolákban hiába próbálkoztunk, a tanulók szétszórtak voltak, nem is voltak elegen, az illetékesek mindenféle előírásokat dugtak az orrom alá, lépten-nyomon akadályokat gördítettek elibénk. 1994-ben kezdtem, aztán Simon Luca óvónő vette át, az egyetlen magyar pedagógus, aki felvállalta ezt az ingyenmunkát. Az én gyermekkoromban még volt hétosztályos magyar nyelvű iskola, a négy, összevont alsó osztály pedig a hetvenes évek elejéig működött.
Czernák Ferenc idejét az ezermesterkedés teszi teljesebbé, jól felszerelt műhelyében, és kedvenc sportja, a céllövészet. A mai napig sikerrel szerepel az országos bajnokságokon. No és nem utolsósorban értékes könyvtárának a böngészése, a verstanulás, hiszen előadóként más városokban is szerepel. Kérdésemre, hogy mikor láttak magyar színházat Lippán, hosszan ingatja a fejét: „Talán Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó lépett fel itt utoljára.”
A helytörténész Czernák Ferenc nagyon büszke arra, hogy kétszer is „itt járt” a magyar Szent Korona. „Először Izabella királyné hozta ide, 1541-ben, amikor nyolc hónapig Erdély fővárosa lettünk, majd Kossuth Lajosék, mielőtt tovább menekítették volna Orsovára. Megvan a ház, ahol a családjával időzött, vele volt Szemere Bertalan is, a kincstár Radnán maradt, az osztrákok foglalták le 1849. augusztus 10-én, három nappal Világos előtt.”
Andrások asztala. Amikor egyeztetés végett felhívtam Reinholz András főesperest, és megállapodtunk abban, hogy Lippán való portyázásunk közben déli egy óra tájt kereshetjük fel, Máriaradna plébánosa nyomban szerény ebédre is meghívott bennünket. A kegytemplom alatti parkolóban két autóbusz és több külföldi gépkocsi vesztegel, a bazilikához vezető lépcsősoron nyüzsgő csoportok láttán megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban Arad megye legkeresettebb turisztikai célpontjához érkeztünk, ahol a nagy búcsújárások közötti időszakokban is pezseg az élet. Begördülünk az impozáns kolostor udvarára. Ahogy körbetekintek a templomhoz illesztett, jobb sorsra érdemes hajdani ferences központ háromszintes épületegyüttesén, szorongás fog el, hiszen gazdátlannak tűnnek omló-bomló, malterrongyos falai. Csupán a kaputól balra húzódó földszinti rész gondozottsága jelzi, hogy a klastromot mégis lakják valakik. Csengetésünkre maga Reinholz atya nyit ajtót, s az ebédlőbe terel bennünket.
A hosszú asztal körül féltucatnyi fiatal kanalazza a krumplilevest. Bemutatkozás közben kiderül, hogy az „Andrások asztala” mellé telepedünk le, hiszen a szakácsnő kivételével mindenki az Andreas, Andrei vagy Andreea névre hallgat. A főesperes druszái munkatársak és önkéntesek, akik az egyház és a kegyhely dolgait intézik. Valamennyien házigazdánk lelki gyermekei, kit Temesvárról hozott magával, ki itt szegődött a plébánia szolgálatába. A társalgás három nyelven, hol románul, hol németül, hol magyarul folyik. A családias hangulatot jelzi, hogy a szakácsnő, mielőtt feltálalná a rántott húst, megkóstoltatja a minap eltett kovászos uborkát az atyával: ehetővé vált-e már az erjesztett savanyúság? A konyha úrnője meg is korholja az asztalfőn ülő házigazdánkat, hiszen annyira belefeledkezik az általam kiprovokált beszélgetésbe, hogy kihűl előtte az étel…
„Megyés püspökünk azért is helyezett ide, mert szeretem az építkezéseket. Temesvárott 28 év alatt sok mindent csináltam, több épületet javítottam, új épületeket emeltem. Utolsó létesítményem a katolikus óvoda volt, a legmodernebb berendezéssel. Alighogy befejeztem, egy hét múlva át is adtam az utódomnak, és jöttem Radnára. A szerény, mintegy 120 hívünket magában foglaló plébánia, s a kegytemplom gondozása mellett a tennivalók tovább sokasodtak, hiszen 55 év múltán a kolostort is visszakaptuk. Hozzáfogtunk egy nagyszabású projekt elkészítéséhez, európai uniós segítséggel és remélhető kormánytámogatással. A projekt értéke körülbelül 10 millió euró, a teljes patrimónium felújítását és újrahasznosítását foglalja magában, hazai és németországi szakemberek bevonásával. A templom van benne, a kolostor és a környéke, az előtér, a park, a keresztút. Az egyik melléképületben információs központot szándékozunk kialakítani, működése áldásos lesz a régió idegenforgalmának felélénkítésében is, hiszen – ezt a megyei és a minisztériumi illetékesek is tudják – megyeszerte mi vagyunk a leglátogatottabb turisztikai célpont. A kolostorban minden szobának, minden teremnek megvan már a rendeltetése. Amit az Unió nem támogat, nem is vesszük be a tervünkbe. Eredetileg azt szerettük volna, hogy kizárólag a vallásos turizmus központja legyen, legyenek vendégszobák a zarándokoknak, s hogy el is lássuk a vendégeket. Ezt nem támogatják. Múzeum lesz, könyvtár, kiállítótermek, továbbképzés, lelkigyakorlatok számára helyiségek. A két világháború között is volt itt ilyen jellegű központ, az akkori püspök szorgalmazta a folyamatos működtetését. Eljöttek például a kántortanítók külön lelkigyakorlatra, a plébániák szakácsnői, a kántorok, egyháztanácstagok. A Monarchia területén két nagy kegyhely volt, Máriacell és Máriaradna. A Mária-kultusz szempontjából, európai szinten Máriaradna fontosabb, mint Csíksomlyó. Csíksomlyó inkább nemzeti kegyhely, nem lehet őket összehasonlítani. Mint Ferenc-rendi kolostor is a radnai volt a legnagyobb. Három szinten 63 szobája van.”
A rend felszámolása idején, 1951-ben kilenc hónapig ide volt zsúfolva az összes erdélyi-bánsági ferences. 1952 húsvétján több mint száz, papi ornátusba beöltözött szerzetes vett részt az ünnepi körmenetben. A kommunista hatóságokat roppant zavarta ez a békés demonstráció, annál is inkább, mert a kolostor tőszomszédságában szovjet laktanya működött, ágyúk és tankok csövei meredeztek a rendház ablakaira. A szerzeteseket szétszórták, bebörtönözték, és mindent elkövettek a kegyhely elsorvasztásáért. Az ingatlant egyetlen lakás kivételével az állam vette „kezelésbe”, öregotthont és kórházat működtettek benne. Amikor a rendszerváltás után a szerzetesrendek újjászerveződtek, bár az ingatlant nem szolgáltatták vissza, három atya próbálkozott a kolostori élet feltámasztásával. Végül a ferences tartomány a temesvári egyházmegyének adta át a kegyhely felügyeletét, gondozását.
Ahol a rombolás szelleme kísért. Nehéz elhinnem a kolostorbeli pusztulás láttán, hogy egyhamar új élet fakadhat az épületben. Ugyanis az ingatlan jogcím nélküli használói több mint fél évszázad alatt nemcsak hogy lelakták az 1727 és 1822 között épült műemléket, nemcsak falak kiverésével, falak felhúzásával változtatták meg önkényesen a helyiségek beosztását, hanem 2006-ban, távozásuk idején, három nap alatt, amit tudtak, szétromboltak, leszereltek, elhurcoltak. Még a félszáz antik cserépkályhát is szétverték, s a csempék javát is eltulajdonították. Pedig, pedig az öregotthon haldoklóihoz a mindenkori plébános „szolgáltatásait vették igénybe”, elvégre a katolikus pap „kéznél volt”…
Az egyik folyosószárny viszonylag épebben megmaradt ornamentikája érzékelteti, hogyan nézhetett ki fénykorában az épület belső tere. A csehboltozatos mennyezet alatt nagy Ferenc-rendiek, jeles atyák freskóportréi kínálnak „képes albumot” a rend históriájából. A kolostort a templommal összekötő földszinti fogadalmi folyosó teljes falfelületére a népi vallásosság úgynevezett votív tárgyainak példa nélküli gyűjteményét zsúfolták össze. Több mint kétezer festmény, sokszorosított másolat, színes nyomat illusztrálja, hogy a Szűzanyának hány csodás meghallgatásért, közbenjárásért fejezték ki hálájukat Máriaradna zarándokai. Bár a gyűjtemény régebbi része tűzvész martaléka lett, a fennmaradt anyag, a maga német, magyar, bolgár, horvát, szlovák és újabban egyre több román nyelvű köszönő feliratával bizonyítja, hogy a kegyhely méltó a hírnevéhez.
Reinholz főtisztelendő csupán a templomhajóban búcsúzik el tőlünk. Mialatt az 1767-ben felszentelt, II. János Pál által basilica minor rangra emelt istenháza szépségeit szemlélgetjük, a karzaton Andreea Iliuţă orgonaművész, a templom kántora ajándékoz meg néhány futamnyi Bach-muzsikával, majd énekszót hallunk, Schubert Ave Mariája szárnyalja be a megújhodásra váró barokk falakat.
A tanító néni meg a borász. Simó Luca óvónő a Hargita megyei Szentegyháza szülötte. A szülei 1956-ban költöztek Lippára. Domboldalba kapaszkodó, zölden tobzódó kert övezte portájának hűvösében faggatjuk „a legilletékesebb illetéktelent”, az anyanyelv tanításának önkéntesét a radna-lippai oktatás helyzetéről.
„Én még végig magyar iskolát végeztem, három évet itt, Radnán, negyedik osztálytól pedig nyolcadikig Gyorokon. Akkor szűnt meg itt Lippán a magyar iskola. Nem volt elég gyerek, mert átiratkoztak a román osztályokba. Amikor ide jöttünk, még volt külön hétosztályos magyar intézmény, amikor én a harmadikat elvégeztem, végleg megszűnt. Előbb a felső ciklust számolták fel 1961-ben, rá egy évre az alsót is. Elvégeztem a nyolc osztályt Gyorokon, aztán felvételiztem Enyedre. Bélzerinden dolgoztam hét évet, a magyar óvodában, de mivel két gyerek hiányzott a létszámból, megszűnt a magyar óvoda, és onnan kerültem a szomszédos Ópálosra, Arad megyében sehol nem volt magyar állás. Ott tanítok most már 31 éve, hiszen ott négy román csoportnyi gyerek van.”
1997-ben kérte fel a helyi RMDSZ, hogy tartson fakultatív magyarórákat, heti egy alkalommal. Amikor igent mondott, nem is sejtette, hogy mit vállal. Hiszen évente tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozik, ami önmagában még nem volna megerőltető, de tanítványai minden korosztályból toborzódnak, az első osztályosoktól a nyolcadikosokig, s ami még inkább bonyolítja a munkáját: három nyelvi szintet kell figyelembe vennie. Néhányan közülük – a legkevesebben – nem csupán értenek, hanem beszélnek is magyarul. A többségüknek jó esetben van valamelyes passzív szókincse, ami néhány év alatt élénkíthető. Legtöbb gondja azokkal a gyermekekkel van, akik, bár nem feltétlenül vegyes házasságban élő szülők ivadékai, úgy kerülnek Simó Luca szárnyai alá, hogy köszönni se tudnak magyarul. Példákat is sorol, olyan, a nagy szárazság idején a Székelyföldről ide menekült famíliákról, amelyeknek egyetlen nemzedéke sem keveredett más nációbeliekkel, de az utolsó felnőtt generáció tagjai valamennyien román iskolába jártak, s az ő gyermekeik már csak román szót hallanak odahaza. Luca tanító néni a legutóbbi tanévben már az égvilágon senkitől nem kapott támogatást ingyen végzett munkájához. A legnagyobb elégtétel számára, hogy akadt már olyan hűséges tanítványa, aki középiskolásként is kitartott mellette, és szentmiséken hibátlanul olvassa fel a szentleckék szövegét.
Tornáczky Dénes nyugalmazott szőlész-borász Arad-Hegyalja történelmi borvidékének legjobb ismerője. Bár Temesfélegyháza szülötte, több mint hat évtizedet töltött Pankota, Magyarád, Világos, Gyorok, Ménes, Pálos övezetében, a szőlőültetvények, gyümölcsösök, pincészetek, borüzemek és pálinkafőzdék színes világában. Mindent tud a fénykorában jó tízezer hektárnyi, mára alig 1500 hektárra zsugorodott hegyaljai szőlő- és gyümölcstermesztés történetéről. A Grassalkovichokat emlegeti, akik már a 18. században nemzetközi hírt s nevet szereztek a ménes-magyarádi boroknak, akik a 19. század végén pusztító filoxérajárvány után újratelepítették, újraélesztették a hajdan Tokajjal vetélkedő borvidéket, az általuk létrehozott vincellériskoláról, ahol jeles elődök sajátították el a szőlészet-borászat művészetét.
Dénes bátyánk Csávossy György csombordi iskolájában tanulta ki a szőlő- és bormívességet. Arad-Hegyalja hajdan legnagyobb borászati üzemének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990-ben. Egy kapavágásnyi szőleje sincs, de a maga örömére minden ősszel vásárol egy-két mázsányi – a saját kifejezése szerint elszomorítóan olcsó – kitűnő minőségű szőlőt, s abból készít a maga ízlése szerinti borokat. Mielőtt elbúcsúznánk, szerre kóstoltatja riporterségemmel szülőföldem legjobb nedűit.
Lippa városának legrégibb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. A főtér hepehupás, tengelytörő kövezetén hánykódunk az árkádos bazársorig. Bár ne tettük volna! Meghökkentő látvány Radna-Lippa legrégebbi nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Élni és nagyra nőni
Nagyvárad – A magyar dráma napja alkalmából Élni és nagyra nőni –Széchényi István emlékezete címmel gálaestre került sor a tizenhat éves, Magyar Örökség díjas nagyváradi Kiss Stúdió Színházban.
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg szerte a Kárpát-medencében. Kedd délután Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos nagyváradi színművészek közreműködésével a magyar dráma napját ünnepelték Nagyváradon, a Kiss Stúdió Színházban is. Kiss Törék Ildikó köszöntötte a szép számú közönséget és ismertette a műsorra tűzött programot. Magyarországon és a határokon túl is méltó módon emlékeznek meg erről a napról, tudhattuk meg a színésznő bevezetőjében. Elhangzott, hogy anyaországi mintára szeretnék újraalakítani a Kiss Stúdió Baráti Körét. A gálaest műsoráról nem hiányozhatott részlet Madách Imre Az ember tragédiája című művéből.
Példaértékű hűség
A színészházaspár Meleg Vilmos színművésszel közösen a XI. színt elevenítette fel mely Londonban, az ipari forradalom idején játszódik. Az est második felében az utókor emlékezetében a legnagyobb magyarként élő Széchenyi István alakja elevenedett meg. Kocsis István drámaíró Széchenyi-trilógiájából hangzottak el részletek. A monodrámajeleneteiben Széchenyi először mint huszárkapitány, majd mint a budapesti Lánchíd megálmodója és építtetője, végül pedig mint a döblingi elmegyógyintézet kezeltje jelenik meg. A politikából kiábrándult, de nemzetéhez mindvégig hű maradt Széchenyi rendületlenül vallotta: „Csak azt a népet lehet elpusztítani, mely hagyja magát”. Kiss Törék Ildikó kifejtette: a legnagyobb magyar országához fűződő, igaz szeretete és hűsége példaértékű kell legyen számunkra is. A gálaest utolsó részében Csokonai Vitéz Mihály egyik versműve, valamint egy kortárs szerző, Ferenczes István Felirat az égi táblánál szolgáló Gróf Széchenyi Istvánhoz című verse hangzott el.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Ódzsa-színház
Nagyvárad – Portréfilm Szabó József rendezőről a Duna Televízióban.
Szeptember 27-én, hétfőn 21.30 órától közvetíti a Duna Televízió Ódzsa-színház címmel Csáky Zoltán portréfilmjét Szabó József színházi rendezőről.
A nagyváradi színházkedvelők előtt közismert nevén, Ódzsa teremtette meg a ’70-es években Váradon az ún. költői színházat. A közel egyórás portréfilm az ő életútját követi nyomon szülővárosától, Székelyhídtól az írországi Sligóig. Betekintést nyerhetünk rendezői munkásságába, megismerhetjük a színházról, színészekről, irodalomról alkotott véleményét, rendezői ars poétikáját. Közben jeleneteket láthatunk nagyváradi, kolozsvári, veszprémi rendezéseiből és sok-sok Weiss István-fotót. A jeles rendezőről mint mesterről vallanak:
Szilágyi István író, Weiss István fotóművész, Miske László, Varga Vilmos és Hajdu Géza színművész. A filmet rendezte és szerkesztette: Csáky Zoltán, operatőr: Marossy Géza. erdon.ro

„Jogos harc sosincs hiába”
Nagyvárad – Az 1956-os forradalom és annak hősei előtt tisztelegtek a nagyváradi Kiss Stúdióban szerda délután, Fazakas Márton Erzsébet, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos közreműködésével.
„Jogos harc sosincs hiába” hangzott el mindjárt az emlékműsor elején, hiszen „csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”. A közreműködő színészek összekötő szöveg nélkül, találó versekkel és prózai alkotásokkal idézték meg ’56 szellemiségét, a zenei részek és a korabeli rádiófelvétel bejátszása pedig még meghittebbé tette az előadást. „Tiltott szavak mondatnak ki erős hangon”, a „békésen indult népmozgalom vérbe fordult, vérrel szentelődött meg” – idézték fel a megtorlás szörnyűségeit, a koncepciós perek igazságtalanságait, édesanyák fájdalmát többek között Albert Camus, Dutka Ákos, Wittner Mária, Wass Albert írásai alapján, hogy aztán Vörösmarty Mihály megrendítő Szózatának elszavalásával záruljon a megemlékezés.
Szomorú emlékek
A rendezvény második felében kötetlen beszélgetés keretében az ’56-os forradalommal kapcsolatos emlékeiket, gondolataikat osztották meg az egybegyűltek. Nagy Emilia megrendítő visszaemlékezésében azt a napot idézte fel, amikor két testvérét, Sótányi Erzsébetet és Józsefet 1960-ban letartóztatták. Nővére közel egy évet volt a Securitate börtönében, a megpróbáltatások testileg és lelkileg is összetörték. Bátyja koncepciós perben „csak” hat évet kapott, végül 1963-ban szabadulhatott. A rendszer embertelenségei tárultak fel a visszaemlékezésből, amelyet Nagy Emília papírra is vetett. Saját bevallása szerint a család történetéből ezt a pár oldalt sírva írta le… Kupán Árpád kolozsvári egytemistaként élte meg az ’56-os eseményeket, részese volt az ottani diákmozgalomnak. Visszaemlékezése szerint egészen november 4-ig tele voltak bizalommal és reménnyel, de aztán jött a kiábrándulás, ezzel együtt pedig a letartóztatások és a megtorlás. Bartos-Elekes Ildikó két fiútestvére esett a rendszer áldozatául, megpróbálták és összetörték őket a letartóztatások és folyamatos üldözések.
Az összejövetelen felvetődött, hogy ezeket az emlékeket meg kellene írni, és egy kötetben, oral history-szerűen kiadni. Elhangzott az is: kormányrendelet értelmében kártérítés jár a politikai elítélteknek és egyenes ági leszármazottaiknak, érdemes ez ügyben érdeklődni.
erdon.ro

Utazás térben és időben
Nagyvárad – Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. A volt főpásztorról szóló filmet is levetítették.
Péntek délután Isten szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és korát különböző hiteles dokumentumok, fényképek, jegyzőkönyvek stb. alapján bemutató kiállítás nyílt a római katolikus püspöki palota előcsarnokában. Az érdeklődő sokadalmat Exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök üdvözölte. Kifejtette: amikor tervezni kezdték a tárlatot, még nem gondoltak arra, hogy az ’56-os évforduló előestéjén megtartott nyitóünnepség hangulatában benne lesz a szabadság utáni vágy és küzdelem gondolata. Bár Bogdánffy Szilárd tevékenysége és halála megelőzte ötvenhatot, ő is a könyörtelen és embertelen rendszer áldozatának tekinthető. Az emlékkiállítás tulajdonképpen utazás térben és időben, közelebb visz bennünket az október 30-i boldoggá avatási ünnepséghez, mert általa jobban megismerhetjük a vértanú püspök életét, alakját és nagyságát. A főpásztor külön köszöntötte a szomszédos egyházmegyék képviselőit, Exc. Martin Roos temesvári megyés püspököt, Ft. Hársfalvi Ottó szatmári vikáriust, Ioan Marcut, Bogdánffy Szilárd unokaöccsét és a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítőit, Emődi András levéltárost, Villányi Zoltán operatőrt, Balla Tünde riportert és Lakatos Attila muzeológust.
Feloldotta személyiségét
A megszólítottak közül Emődi András elmondta: csapatmunkáról van szó, a kilencvenes években még rendkivül kevés anyag állt rendelkezésre, alig-két három irat. Nagy segítségükre volt Exc. Tempfli József ny. megyés püspök és Mons. Fodor József általános helynök, valamint az is, hogy a stáb végigjárta a vértanú püspök életének különböző helyszíneit, ahol újabb tárgyi emlékek kerültek elő. Hozzátette: a közeljövőben egy dokumentumkötetet is szeretnének megjelentetni. Lakatos Attila úgy vélte: Bogdánffy Szilárd feloldotta személyiségét a hivatásában, életszentségének titka, hogy életének minden percét alárendelte feladatának, illetve megbízatásának.
A beszédek után az egybegyűltek megtekintették a két részes, 80 perces dokumentumfilmet. A történteket kronológiai sorrendben ismertető alkotásban megszólalnak a volt tanítványok (Kristófi János, Vesselényi Tibor, Kirner Ferenc, Galambos Ferenc, Pásztai Ottó, Závodszky Edith, Szutor Mihály, Tichy Béla, Hoványi Judit és Exc. Tempfli József) is. A narrátor szerepét Török Sándor vállalta el, illetve hangját adta Dobos Imre, Varga Vilmos és F. Bathó Ida színművész, valamint Ft. Fejes Anzelm premontrei apát is. A filmet, ezúttal román felirattal, október 27-én, szerdán 18 órakor ismét levetítik.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Színjátszócsoportok találkozója
Nagyvárad – Első alkalommal szervezték meg a Királyhágómelléki Református Ifjak Színjátszócsoportjainak Találkozóját szombaton a nagyvárad-velencei római katolikus kultúrotthonban.
– Az ifjúság missziója a cél, válaszolt Farkas Antal várad-velencei lelkipásztor arra a kérdésre, hogy milyen indíttatásból szervezték meg a KRISZ-t. Meglátása szerint fontos célt mutatni a fiataloknak a sokszor hitevesztett, egyre inkább értékek nélküli világban, fontos az összetartás, a közösségi létben való gondolkodás, ennek elérésére pedig nagyon jó lehetőség egy-egy színdarab betanulása: a fiatalok így gyakran összejönnek, célt adnak a munkájuknak. Bár a most első alkalommal megrendezett találkozón csak négy csoport vett részt (kettő a királyhágómelléki, kettő pedig ez erdélyi egyházkerültből), remélik, hogy jövőre ennél jóval többen lesznek.
Előadások üzenetekkel
A nap programja áhítattal és köszöntéssel kezdődött, majd a résztvevő csoportok előadásai következtek. A lázári ifjúsági csoport A három fenyőfa legendáját mutatta be, amely „norvég mesefeldolgozás székely humorral fűszerezve”. A történet pedig: a fenyőmama és három kisfenyője a libanoni hegységben együtt álmodoznak jövőjükről, sorsukról. Az álmok a Szentírásban figyelmeztető, intő, magyarázó, prófétai jelleget hordoznak. Az előadás az álmok megvalósulását mutatta be, megtűzdelve az üdvtörténet lényeges elemeivel: a Messiás születésének, Krisztus hatalma erejének ajándékával. A kolozsvár-felsővárosi („kakasos”) ifjúsági csoport Álom és valóság című előadásának révén „Kovács úr” álmába betekintve mi is szembesülhettünk azokkal a dolgokkal, amelyekkel áltatni szoktuk magunkat, elénk tárultak leggyakoribb téves elképzeléseink Istennel, az üdvösséggel, a hittel, a jócselekedettel kapcsolatban. A kolozsvár-alsóvárosi („kétágú”) ifjúsági csoport által bemutatott, A halhatatlanságra vágyó királyfi című népmese témája az élet és a halál dilemmája, a halhatatlanság, az örök élet kérdése volt. A nagyvárad-velencei ifjúsági csoport Kilenc kő című mártírumjátékában azt érzékeltette, hogyan lehet mártíromságot vállalni a Könyvek Könyvéért, Istennek a Szentírásban megírt igéjéért. Olvassuk a Bibliát, napi táplálékunk-e, vagy pedig polcunkon csak egy könyv a sok közül? – tevődött fel az elgondolkodtató kérdés.
A csoportok előadása után a zsűri (Meleg Vilmos, Daróczi István, Rácz Mari és Varga Vilmos színművészek, illetve Veres-Kovács Attila lelkipásztor) értékelése következett, majd az oklevelek kiosztása és áhítat. A délután folyamán koncertet tartott a Mozaik együttes, a rendezvény egész ideje alatt a velencei ifjúság zenekara szolgált. erdon.ro

Szociális központot avattak Hegyközújlakon. Merjünk nagyot álmodni
A Hegyközújlaki Református Egyházközségben szociális központot avattak november 21-én, vasárnap. Az egész napon át tartó vallásos, kulturális eseményre közel kétszázan érkeztek. Jöttek vendégek a csákvári, szepsi és váncsodi testvérgyülekezetektől is, sőt olyan olaszországi és magyarországi vállalkozók is megtisztelték jelenlétükkel az ünnepi eseményt, akik anyagilag és munkájukkal is hozzájárultak e központ létrejöttéhez.
Délelőtt Kis Boáz csákvári lelkipásztor és a szlovákiai Szepsiből érkezett Gábor Lajos esperes igehirdetésére gyülekeztek az ünneplők. A református templom megtelt vendégekkel. Pető Csilla és Derzsi Ákos parlamenti képviselők is megtisztelték jelenlétükkel a hegyközi település rendezvényét. Házigazdaként Orbán Zoltán lelkipásztor hangsúlyozta, hogy e kis gyülekezet csak a romániai törvények engedte ütemben tud előrehaladni, nagy dolgokat létrehozni. Céljuk egy 200-250 férőhelyes öregotthon megépítése Hegyközújlakon, de a létesítmény létrehozásához és beindításához szükséges állami támogatást csak egy minimum hathónapos akkreditálási folyamatot követően nyerhetik el. Reményét fejezte ki, hogy a két jelenlévő RMDSZ-es képviselő is segíti majd az ügy előremenetét. Mint mondta, az öregotthon megépítésének reményében született meg az ötlet a multifunkcionális központ létrehozásáról, amely a hegyközi idős, rászoruló, magányos embereket kívánja szolgálni. Mintegy félezer nyugdíjas házi beteggondozását is felvállalják, de mindezek mellett szeretnék az időseket bevonni a közösségi életbe, pezsgőbbé tenni hétköznapjaikat mind vallási, mind kulturális téren, de akár egy-egy kártya- vagy sakkpartira is lehetőségük nyílik a hegyközieknek ebben a szociális központban. „A közösség él, és élni akar! Csak úgy tudunk előre haladni, ha nagy dolgokat merünk álmodni, és létrehozni” – hangsúlyozta Orbán tiszteletes. A szociális központ épülete eredetileg a római katolikus egyházé. Huszonöt évre bérelte ki a református egyház, cserében a rendbetételre fordított beruházás értékéért. Sajnos voltak rosszindulatú, ellenséges megnyilvánulások is a központ létrehozása körül. A tiszteletes elmondása szerint például többen is azt terjesztették, hogy „eladták a papnak” a kultúrotthont. Mindenesetre komoly kihívás az öregotthon megépítése, viszont az eddigi megvalósítások – a parókia kibővítése, a varroda létrehozása és a templom teljes felújítása – után számukra már szinte semmi sem tűnik lehetetlennek, csak kitartás és akarat kérdése az egész.
A délutáni istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szolgált. Igéjének üzenetét a 46. zsoltárra építette, amelyet a „hit zsoltárának”, a „bizalom zsoltárának” sőt névadója után „Luther zsoltárának” is neveznek, hiszen Luther, amikor testi-lelki válságban, életének mélypontján volt, a 46. zsoltár vigasztalásához fordult. „Amiben az egyház hisz, azt megéneklik. Amiben az egyház hisz, azt megépítik” – idézte az alkalomhoz illően Csűry. Hozzáfűzte: „Tenni kell azért, hogy jobb sorsa legyen annak a világnak, amelyben szolgáltok és éltek. Célunk közelebb hozni embert az emberhez, embert az Istenhez” – hangsúlyozta. Azt sem felejtette el megjegyezni, hogy a 21. század emberei sajnos nem a templomokban, hanem a bevásárlóközpontokban, stadionokban gyűlnek össze. „2500 esztendő mélységéből érkezik a kérdés: „Hol keresed te a helyed? Hol keresed te a másik embert? Sok tízezer idegen között, vagy a testvéreid, barátaid, társaid között?” Továbbá kiemelte, hogy a mai kor embere nem állhat meg az építésben. Nemcsak templomra van szükség. Záporoztak a kérdések: „Hol vannak azok, akikért építeni kell, akikért mindent meg kell tenni? Vajon hol van letéteménye a boldogságnak? Vajon hol van a cél?” Csűry szükségesnek tartotta a szociális központ létrejöttét, hiszen az árvák, az özvegyek, az idősek, a betegek félnek magányukban, szükségük van a támogatásra, a biztonságra, az összetartozás érzésére. Biztonságot ad számukra a hit, az örök ajándék, amely meggyógyít betegségben, bánatban, de mellénk áll vétkeinkben is.
Az ünnepi istentiszteleten a nagyvárad–rogériuszi énekkar szolgált, majd a Himnusz eléneklése előtt Orbán Zoltán minden vendéget és támogatót megajándékozott egy-egy festménnyel, könyvvel, illetve emléklappal.
Már sötétedett, amikor az egybegyűltek a templomból átvonultak a felavatandó szociális központba, ahol terített asztal várta őket. Sajnos a szalag átvágása nem ment zökkenőmentesen, ugyanis a mintegy 160 fős ünneplő sereg még az avatási ceremónia előtt bevonult a terembe, így kiterelték őket onnan az udvarra, hogy a forgatókönyvnek megfelelően csak a szalag átvágása után lépjék át a küszöböt. Riccardo Leonetti olaszországi vállalkozó és a római katolikus egyház részéről Fodor József vikárius vágták el az avatószalagot. Ezután mindenki elfoglalta a helyét a terített asztal mellett. Nem csak evés-ivással ülték meg a jeles eseményt, de estébe nyúló előadással, tánccal és énekkel szórakoztatták a jelenlévőket a meghívott vendégművészek: a Kiss Stúdió Színház (Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színészházaspár), a hegyközújlaki néptáncosok és a csákvári férfi dalkör.
Sükösd T. Krisztina, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emlékezés egy jeles váradi költőre
Nagyvárad – Az idén hatvanöt éves lenne Fábián Imre költő, műfordító, újságíró, a váradi magyar kulturális élet egykori jeles alakja, aki öt éve hunyt el. Rá emlékeztek barátai, pályatársai, rokonai szerda este a váradi Kiss Stúdió színházban.
A Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretében szerda este megtartott rendezvényen Farkas Antal költő, lelkipásztor, Fábián Imre barátja emlékezett vissza az öt éve elhunyt költőre. Az eseményen közreműködött: Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos. A művésznő felidézte azt, hogy 2004-ben éppen a Kiss Stúdióban szerepelt Fábián Imre abból az alkalomból, hogy megjelent az ő fordításában Ion Creanga Gyermekkorom emlékei című könyve, majd Farkas Antal vette át a szót. Aköltőként is ismert várad-velencei református lelkipásztor elmondta, hogy Fábián Imre simulékony ember volt ugyan, de kiállt elvei mellett. Fábián Imre személyiségének talán legfontosabb tulajdonsága családcentrikussága volt. „Neki a családja volt a mindene” – fogalmazott Farkas Antal, hozzáfűzve, hogy ebből fakadóan ismerőseinek, pályatársainak egy része harácsoló embernek képzelte őt. Pedig, mint Farkas Antal figyelmeztetett – Fábián Imre egyáltalán nem volt harácsoló ember, és sohasem lett gazdag, de mindent megtett a családjáért, ami sokakat megtéveszthetett.
Fábián Imre alakjának felidézése után Farkas Antal elmesélte a közönségnek azt, hogyan ismerkedett meg a költővel, és több kedves anekdotát is elmomdott a hallgatóságnak. Fábián Imre költészetéről szólva Farkas Antal kijelentette, hogy a halála évében, 2005-ben megjelent Mátkám című ciklus életművének csúcspontja, és a magyar szerelmi líra egyik kiemelkedő darabja is egyben. Farkas Antal felhívta a figyelmet arra, hogy élete vége felé Fábián Imre a hit felé fordult, ami költészetében is megjelenik, ezt igazolják azok a hitvalló versei is, amelyekből felolvasott néhányat a lelkipásztor. Az est végé felé felidézték a költőhalálának okait, körülményeit is. Megszólalt Fábián Sándor, a költő testvére is, aki elárulta, hogy Fábián Imre halálát egy banális anyajegy okozta, amely elrákosodott. Fábián Sándor kiemelte, hogy öccse sohasem hallgatott rá, az orvosra, szinte öngyilkos beletörődéssel viseltetett a betegségével szemben, mintha nem is akart volna küzdeni a halál ellen. Legvégül Fábián Imre újságíró pályatársai, egykori osztálytársa idézték fel alakját. A több mint két órás rendezvény során Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos olvastak fel Fábián Imre költeményeiből.
Pap István, erdon.ro

Erdélyország őrzi hamvait, élteti örökségét – Toró Tibortól búcsúztak barátai és tisztelői
Kicsinek bizonyult a terem, ahol péntek délután megtartották azt a rendezvényt, amelyen a múlt év októberében elhunyt Toró Tibor professzortól vettek búcsút barátai, tisztelői. A neves atomfizikus és tudományfilozófus-történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Partiumi Keresztény Egyetem barátja és támogatója volt annak megalakulásától. Végrendeletében a bánsági polihisztorként is emlegetett, de gyökereiben székely (pontosabban udvarhelyszéki) tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait ne a földbe temessék, hanem az általa megnevezett, szívének, lelkének kedves erdélyi és partiumi helyeken szórják szét, így Nagyváradon is, ahol szülei és testvére nyugszanak, és ahová számos szép emlék kötötte. Ezt a végakaratot teljesítették pénteken. Tolnay István egyetemi tanár, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadótanácsosa és világi főjegyzője köszöntötte az emlékezőket, köztük az elhunyt tudós családtagjait, a megjelent díszvendégeket, a néhai professzor szép számmal összegyűlt tisztelőit. Toró Tibor Erdélyország iránt érzett hitvalló szeretete közismert volt, erről a legtöbb hozzászólásban is említést tettek.
A nemzetközileg elismert tudós a Temesvári Tudományegyetem oktatójaként életének majdnem hat évtizedét töltötte az atomfizika, az elemi részecskék és a csillagok tudománya, az asztrofizika művelőjeként, de nem utolsó sorban Bolyai János munkásságának avatott kutatójaként, a Bolyai-kultusz hűséges ápolójaként is jeleskedett. Élete végén József Attila kozmosz- és anyagszemléletét is kutatta.
Tolnay István köszöntése után János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora mondott beszédet, majd Németh Judit atomfizikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Sapientia Hungariae Alapítvány kurátoralevelét Kovács Imola, az alapítvány ügyvezetője olvasta fel. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia Alapítvány elnöke emlékelőadást tartott. A felszólalások között Varga Vilmos színművész szavalt az elhunyt professzor kedves versei közül, többek között Kányádi Sándor Űrsorompó című versét mondta el, amelyet a nagy erdélyi költő Torónak ajánlott. A rendezvényen felszólalt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője is, aki kiemelte, hogy Toró Tibor munkássága az egész magyar nemzet közös kincse, egy olyan hagyaték, amelyet kötelességünk megtartani és átörökíteni a következő nemzedékeknek. Toró professzor beteljesítette azt, ami egy tanár, egy tudós igazi küldetése: alkotott és átadott, így gyarapítva a nemzet tudományos és kulturális kincsestárát, mondta az államtitkár-helyettes.
Szót kapott Dávid László egyetemi professzor, a Sapientia EMTE rektora és Ulicsák Szilárd miniszteri biztos, a Sapientia Hungariae Alapítvány titkára is. Mindketten mint egykori barátok, kollegák méltatták az elhunyt professzor munkásságát és nem utolsósorban emberi nagyságát. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsának elnöke református lelkészhez méltóan emlékezett egykori barátjáról, köszöntve a Toró családot s ezzel párhuzamosan az egész erdélyi magyarságot, hiszen Toró professzor Erdély iránt érzett szeretetének örökségeként az egész erdélyi közösség egy nagy családnak számít. Toró Tibor öröksége, tudományos, irodalmi munkássága egy olyan staféta, amely tartásra, emberségre kötelez bennünket, s a nemzeti folytonosságot ezzel az örökséggel is erősíteni kell, emelte ki beszédében Tőkés.
Toró T. Tibor, az elhunyt egyik fia az emlékezések után megköszönte valamennyi megjelentnek, hogy tisztelettel adóztak édesapja emlékének, majd a jelenlevők levonultak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának, azaz a református püspöki palota belső udvarára. Itt Tőkés László áldást kért az elhunytra, és közös imádkozás után annak végakarata szerint fiai szétszórták hamvai egy részét az egyetem udvarán.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bajor Andorra emlékeztek Nagyváradon
Nagyvárad – Szerda délután a nagyváradi Szent László Gimnázium nemrég visszakapott iskolaépületének dísztermében Bajor Andor nagyváradi születésű költőre, íróra emlékeztek. Bajor Andor 1927-ben született Nagyváradon, majd a ma már Arad megyéhez tartozó Bélben nevelkedett, ahol édesapja járásbíró volt.
A nemrég újra az egyház használatába került Nogáll utcai patinás iskolaépület dísztermében hosszú idők után most első alkalommal szerveztek magyar nyelvű irodalmi rendezvényt. Ezzel az észrevétellel köszöntötte a Bajor Andor halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett irodalmi emlékesten megjelent szép számú hallgatóságot Kiss Törék Ildikó, a Kiss Stúdió Színház művésze. Elhangzott, hogy Bajor Andor 1927-ben született Nagyváradon, majd a ma már Arad megyéhez tartozó Bélben nevelkedett, ahol édesapja járásbíró volt. Apja halála után újra Váradon élt, itt kezdte meg tanulmányait az akkori Szent László Gimnáziumban. Kolozsváron kezdte meg egyetemi tanulmányait, itt alapított családot is. 1991 január 24-én este hunyt el Debrecenben, bár egyes források hibásan január 25-ét tüntetik fel halálának napjaként. A művésznő rövid bevezetője után Kormányos László, a tanintézet történelem szakos tanára vette át a szót, aki a Szent László Gimnázium történetét vázolta fel, annak megértésére, hogy Bajor Andor milyen körülmények között volt ezen intézmény tanulója. A rövid és lényegre törő előadásból megtudhattuk, hogy a mai Szent László Római Katolikus Teológiai Gimnázium és az akkori ugyancsak Árpád-házi királyunk nevét viselő világi iskola között jelképes kapcsolat áll fenn.
Az iskola históriája
Az 1873-ban létesített gimnázium először a mai Városháza helyén álló épületben működött, majd miután 1895-ben felépült a mai Emanuil Gojdu Líceum épületegyüttese, ide kerül át az oktatás. Magasan képzett tanárainak köszönhetően nagy tekintélynek örvend. Az impériumváltást, illetve az áprilisi bevonulást követően egy tollvonással a román állam kezébe került az oktatási intézmény, melyet Emanuil Gojdu Líceummá neveznek át. 1923-ban bezárják a Premontrei Főgimnáziumot is. Nehéz időszaka volt ez a nagyváradi magyarságnak. A magyar diákok a Gojdu líceumban tanulnak, délutánonként. A második bécsi döntés után újraalakul a neves magyar tanintézet, de mint tudjuk, nem marad sokáig így. 1944 őszén, az újabb fordulat következtében ismét román líceum működik az épületben. 1948-ban megszűnik a magyar szekció, ettől kezdve a Gojdu Líceumban kizárólagosan román nyelvű oktatás zajlik. Az előadó azzal zárta előadását, hogy a Szent László Gimnázium fontos tanintézménye a nagyváradi magyarságnak, még ha történelme igen szövevényes is.
Személyes történet
Mons. Fodor József általános helynök Bajor Andorhoz fűződő személyes kapcsolatát elevenítette fel. Elmondta, hogy ismeretségük még a negyvenes évekre vezethető vissza, de a személyes találkozás a 80-as évekig váratott magára. Bajor Andor mindig szívesen járt vissza Nagyváradra, érdekelte minden, ami várossal kapcsolatos. Nagy érdeklődéssel hallgatta a szülővárosához fűződő történeteket. Fodor József vikárius visszaemlékezett arra az estére, amikor is Bajor Andor társaságában meglátogatták Szabó Arnold főépítészt. Egy jó hangulatban eltöltött este volt ez, amikor is a műépítész elmesélte, hogy Ceausescu látogatása miatt hogyan költöztették át a püspöki palota (akkori múzeum) főbejáratát a hátsó bejárat helyére, csak azért, hogy a diktátor ne lássa az udvaron álló Szent László király szobrát.
Előadás
Az irodalmi est második felében a Szent László Gimnázium kilencedikes és tizedikes diákjai négy Bajor Andor művet – Székek, Slágerek, Egy hajdani béka naplójából, Év végi leltározók – mutattak be Balázs Hajnalka tanárnő vezetésével. A diákok előadásából kiderült, hogy megvalósult az irodalmi est szervezőinek célja, éspedig az, hogy közelebb vigyék az erdélyi magyar író humorban gazdag írásait a mai fiatalsághoz. Kiss Törék Ildikó ezzel kapcsolatosan elmondta: sajnálatos, hogy az erdélyi magyar irodalomtörténet nincs kellőképpen oktatva, így a fiatalok számára ismeretlen marad sok jelentős romániai magyar irodalmi személyiség alakja és munkássága. Varga Vilmos, a Kiss Stúdió színművésze Főúr, írja a többihez című – az 1967-ben megjelent kötet címadója – szatirikus írását adta elő, nem kevés sikerrel. Végezetül Zalder Éva, az iskola igazgatónője és az irodalmi rendezvény támogatója szólt néhány szót a résztvevőkhöz. Sikeresnek ítélte meg a rendezvényt, egyrészt azért, mert egy igazán értékes szöveget sikerült a fiatalok kezébe adni, másrészt azért, mert ilyen szép számú érdeklődő jött el a rendhagyó irodalmi estre. erdon.ro

Elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész
Életének 51-ik évében, február 11-én, hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja.
1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. A váradi közönség Robert Thomas Egérfogó a nászágyban című bűnügyi vígjátékában láthatta őt először a színpadon. Az azóta eltelt évek, évtizedek alatt a váradi színjátszás kiemelkedő egyénisége lett. Csak néhányat említünk alakításai közül: Teleghin – A. P. Csehov: Ványa bácsi, r.: Varga Vilmos, 1986; Fülöp – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, r: Laurian Oniga, 1989; Péter – Kincses Elemér: Kinek nyár, kinek ősz, r: Kincses Elemér, 1989; Edward Damson – Peter Shaffer: A szörny ajándéka, r: Szabó József, 1993; A milliomos – Kornis Mihály: Körmagyar, r: Kovács Levente, 1995; Géza fejedelem – Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, r: Barbinek Péter, 1996; Petruccio – W. Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Magács László, 1997; Don Juan – Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja, r: Horányi László, 1997; Othello – William Shakespeare Othello, a velencei mór, r: Kincses Elemér, 2005; Lazarus Tucker, a pénzkölcsönző – Paul Foster: I. Erzsébet, r: Kovács Levente, 2007; Artyemij Filippovics Zemljanyika – Ny. V. Gogol A revizor r: Árkosi Árpád, 2008.
A színművésztisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetésére február 15-én, kedden kerül sor Marosvásárhelyen. erdon.ro

Emlékezés egy íróra
Pénteken délután a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban elékeztek F. Diósszilágyi Ibolyára. Az emlékműsorra a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretében került sor.
A műsor vezetője Kiss Törék Ildikó volt, aki F. Márton Erzsébet és Varga Vilmos színművészekkel egyetemben felolvastak F Diósszilágyi Ibolya műveiből. A jelenlevőkkel Tavaszi Hajnal a nagyváradi Gheorghe Sincai megyei könyvtár szakmai aligazgatója és Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő osztották meg Diósszilágyi Ibolyához kapcsolódó emlékeiket. Elhangzott többek között az, hogy az írónó Makóról származott, és a nagyváradi orvostársadalom egyik tagja volt. Az írónő számára az újságírás igazi élményt jelentett, és ő volt az, aki behatóan kutatta Juhász Gyula nagyváradi életét továbbá érdemeket szerzett Nagyvárad monográfiájának újraírásában is. F. Diósszilágyi Ibolya korszakokat köt össze a magyar irodalomban, fontos alakja ő a régi Nagyváradra, mondta az alkotóról Tavaszi Hajnal.
F. Diósszilágyi Ibolya /Makó, 1918. augusztus20. – Nagyvárad, 2006. febr. 2./ erdon.ro

Várakozás és útkészítések
Nagyvárad – Advent III. vasárnapján ünnepi istentiszteletet tartottak a várad-réti református templomban. Baráth Béla debreceni egyháztörténész-professzor hirdette az igét. Könyvbemutató is volt.
Az ünneplő gyülekezetet dr. Pálfi József várad-réti református tiszteletes köszöntötte, Ésaiás próféta szavaival. Ezt követően adventi énekek csendültek fel a Csillagocska zenekar és Pálfi Boróka közreműködésében.
Az alapigét Lukács evangéliuma III. részének 1-től 14-ig terjedő versei képezték. Szószéki beszédében dr. Baráth Béla, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyháztörténész-professzora arra hívta fel a figyelmet: Keresztelő Szent János az adventi ember mintaképe, bár a végitéletet hirdette és a bűnöket ostromolta, alakját ünnepélyesség lengi körül. Ugyanakkor a beteljesülő várakozás embere is, hiszen bejelentette Isten szabadító tervének beteljesülését, előkészítette Jézus érkezését. Őhozzá hasonlóan mi is a várakozás emberei vagyunk, életkortól, nemtől, foglalkozástól és anyagi helyzettől függetlenül, hiszen magunktól, másoktól és Istentől is mindig várunk valamit, több békességet, melegséget vagy vigasztalást. Várunk Krisztusra, a megváltónkra, aki egyszerre jelen levő és eljövő, feloldja a görcseinket és továbblendít bennünket az élet kátyus útján.
A pusztából jövő Keresztelő Szent János bonyolult érdekviszonynak alárendelt valóságos embereknek hirdette az igét, hiszen Isten érkezéséhez az is hozzátartozik, hogy a bűnben lévő emberhez közelít, olyan környezetbe jön, ahol alapja van a bűnbocsánatnak és a megújult életnek, hangsúlyozta a tiszteletes. Hozzátette: ezért soha sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy legfőképpen Istennek vagyunk adósok az életünkkel. Az ő szentséges dolgaira kell koncentrálnunk, időt kell szánjunk arra, hogy megtisztuljunk és önmagunkba nézzünk, megszabaduljunk minden olyan tehertől, melyek akadályozzák az Istennel való találkozást, az Urunk dicsőítését. „Istenre támaszkodva lehet és kell újraformálni egyéni és közösségi életünket. Forduljunk hozzá örömmel, bizalommal és igaz szívvel, mert ő a szeretet és az igazság védjegye. Egymást bátorítva és Krisztus ügyéért küzdve, figyeljünk oda embertársainkra is, mert a tiszteséges, humánus és becsületes életvitelnek napjainkban is üzenete van: utat mutat másoknak is Isten felé”, tanácsolta a lelkipásztor.
Kiadatlan kézirat
A megfontolandó és elgondolkodtató szavak után Márkus Zoltán kántor vezényletével fellépett a Csillagfény kórus (zongorán kisért Bányai Helga, Benedek Árpád hegedült) és a Sztárai Mihály énekkar, majd könyvbemutatóval folytatódott a vallásos rendezvény. Dr. Pálfi József: Debreczeni István, aki megtanulta a mellényt többször ki- és begombolni című kötetét Baráth Béla szerkesztő ismertette. Megtudtuk: a három részre osztható könyv utolsó harmada a Nagyszalontáról indult Debreczeni István – aki Szatmárnémetiben és Temesváron szolgált lelkipásztorként, majd a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője, illetve a lelkészértekezlet igazgatója lett, mely tisztségeiben mindig a közösség érdekeit igyekezett érvényesíteni- szubjektív, személyes visszaemlékezéseit tartalmazza a KREK létrehozásának körülményeivel kapcsolatban, a könyv első két része pedig ezeket az élményeket segít értelmezni azoknak az életrajzi adatoknak, gyülekezeti jegyzőkönyveknek és korabeli újságcikkelnek az alapján, melyeket a várad-réti tiszteletes dolgozott fel, gyűjtött össze. A kissé furcsa és hosszú cím ugyanakkor arra utal, hogy a határok megváltoztatásakor mindig igazodni kellett az új körülményekhez, „újra kellett gombolni a mellényt”.
Dr. Pálfi József a kiadvány utolsó fejezetére hívta fel a figyelmet, egy eddig még kiadatlan kéziratra. Debreczeni István két írását a Kiss Törék Ildikó-Varga Vilmos színművész házaspár olvasta fel, majd a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus közös fellépésével, illetve nemzeti imánk eléneklésével zárult az esemény.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ősbemutató a Kiss Stúdió Színházban
Lászlóffy Csaba Szerelmi torzó című művét mutatták be december 20-án a Kiss Stúdió Színház termében. Az előadást előszőr a váradi közönség tekinthette meg. 
A Lászlóffy Csaba költő, próza-, drámaíró, műfordító legújabb drámájának, a Szerelmi torzónak ősbemutatóját tekinthette meg a váradi közönség. A dráma a Nemzeti Kultúrális Alap támogatásával jött létre. Lászlóffy Csabának öt drámakötete jelent meg eddig és egy kétkötetes gyűjteménye. A szerző többek között József Attila-, Arany-, Berzsenyi-díjas, Péterfi Vilmos és Misztótfalusi Kis Miklós életműdíjas. Legutolsó kitüntetése a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje. A drámaíró Változások létezésre című művében így vall magáról: „Szellemi szülővárosom Kolozsvár; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv.” A kedd esti felolvasó színház alkalmával a drámát Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos és Fazakas Márton Erzsébet színművészek keltették életre, amely Jung, a világhírű pszihológus és Sabina Spielrein közötti terápiás, szerelmi és munkakapcsolatát mutattja be. A mű zenéjét Lászlóffy Zsolt szerezte.
Előadás
„2011-ben Jung halálának ötvenedik évfordulójára emlékeztek Európában. A december 20-i nagyváradi színházi produkció viszont korántsem szakállas emlékünnepség a világhírű tudós tiszteletére. Több benne a groteszk felhang, a fölismerés amivel rendszerint az élet, a múlt alapos ismerete ajándékoz meg bennünket”-hangzott el bevezetésként. F. Márton Erzsébet Sabina Spielrein alakját is bemutatta: a főhősnő a pszihoanalízis történetének egyik első nőalakja.1904-ben szkizoid jellegű hisztéria tüneteivel került a zürichi Burghölzli Klinikára, ahol ő volt Jung első pszichoanalízissel kezelt páciense. Lászlóffy Csaba drámája azt mutattja be, hogy a páciens és orvos közötti kapcsolat hogyan alakult át szerelmi kapcsolattá, és ezt követően munkatársi viszonnyá. Sabina (Kiss Törék Ildikó) két alakban jelenik meg a drámában: a konfliktusokba sodródó és az emlékező szerepében. Az Emlékező Sabina a múltba tekintve meséli el emlékeit, míg a különböző idősíkokban játszódó eseményekben, az emlékekben már feltűnik, a házas Jung (Varga Vilmos) alakja is. A dráma tulajdonképpen egy százéves történet, amely az örök szerelmi háromszög példáját mutatja be, ugyanakkor a tudomány történetének egy fontos, bizarr epizódját is. A másfélórás előadás alatt a közönségnek alkalma volt belelátni egy beteg nő gondolataiba, aki legyőzve saját magát a pszihiátriában helyezkedett el. A színházi előadást követően meg lehetett vásárolni Lászlóffy Csaba könyveit, amelyeket az író dedikált.
Nagy Noémi
erdon.ro

Beke György emlékest a Kiss Stúdióban
A Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretén belül Beke Györgyre emlékeztek január 31-én a Nagyváradi Kiss Stúdió Színházban.
A híres erdélyi személyiségre, íróra, újságíróra, szociográfusra, Beke Györgyre emlékeztek halálának ötödik évfordulóján barátai, ismerősei: Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek, valamint Szilágyi Aladár újságíró és Hermán M. János lelkész. A családias hangulatú beszélgetést, felolvasást átszőtték azok a személyes emlékek, amelyeket az est házigazdáit és vendégeit Beke Györgyhöz fűzték. Kis Törék Ildikó röviden ismertette az író életrajzát, amelyből a jelenlevők megtudhatták, hogy Beke György a székelyföldi Uzonban született, számos bel- és külföldi újság, folyóirat szerkesztője volt, ötvenöt kötete jelent meg, de voltak kötetei, amelyeket a kommunizmus idején bezúztak. 1989-ben, a forradalom napjaiban áttelepült Budapestre, ahol élete végéig dolgozott. Szilágyi Aladár szinte ugyanazokat az útvonalakat járta be erdélyi barangolásai során, mint annak idején Beke György. Szilágyi hozzátette: csoda volt, hogy Beke György mennyire aktív tudott maradni élete végéig, bár nagyon megviselte a bezúzott, betiltott könyvei körüli huzavona, az öncenzúrázás és a 1987-es kényszernyugdíjazása. „Riportjaiban megcsillogtatta prózaíró tehetségét és könyveiben is fellelhetők a riport elemei. Tehetségét mindenhol kamatoztatta.”-tette hozzá az újságíró.
Emlékezések
Hermán János 1971 őszén találkozott Beke Györggyel, akinek segítségével hozzájutott a zárolt könyvekhez is, amelyeket a közkönyvtárban nem kapott meg. „A magyar diákság egy hiteles embert ismert meg személyében. Végig azon dolgozott, hogy a nemzetet ne pusztítsák el, főként a lelki mételytől féltette a népet.”-tette hozzá a lelkész. A jó kapcsolat végig megmaradt köztük. Az emlékezéseket felolvasásokkal tarkították. Varga Vilmos többek között a Szilágysági hepehupa, valamint Beke György emlékezete: halálának első évfordulójára című kötetből olvasott fel, amelyben pályatársak, barátok, tanítványok sokasága idézi fel az írót, köztük Varga Vilmos is. Kis Törék Ildikó pedig a Védekező anyanyelv című írásából idézett, amelyben az író, újságíró az idegen szavak használata ellen lázadt fel: „Cserben hagytuk. Nem először, de talán most a legcudarabbul…. Úgy képzeli a tudatlanságunk, hogy műveltebbek leszünk, ha divatos idegen szavakkal fejezzük ki azt, amit szép magyar nyelven is megtehetnénk… Nagyáruházaktól apró utcai bódékig a cégtáblákon, a reklámokon angol feliratok, mintha azok vonzanák igazán az angolul mit sem tudó magyar vásárlókat.” A megemlékezés végén a közönség soraiból az uzoni származású Székely Mária osztotta meg emlékeit. Elmondta, hogy Beke György mindenkivel önzetlen volt, Uzonba mindig szívesen tért vissza.
Nagy Noémi
erdon.ro

Aki a modern kor Orbán Balázsa volt
Halálának ötödik évfordulója alkalmából Beke Györgyre emlékeztek a nagyváradi Kiss Stúdió Színház szervezésében kedd este a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál elnevezésű rendezvénysorozat keretében.
A pinceszínházban összegyűlt érdeklődőket az est háziasszonya, Kiss Törék Ildikó köszöntötte. A József Attila-díjas író, újságíró, műfordító öt éve, január 20-án hunyt el Budapesten. Az uzoni születésű Beke modern Orbán Balázsként kószált szerte Erdélyben és a Partiumban, bejárta a Székelyföldet, a Szilágyságot és Bánságot. 1973-ban költözött Kolozsvárra. Kiss Törék Ildikónak és családjának a szomszédságában lakott Beke, ezért gyakran találkoztak. A Szilágysági hepehupa című, riportokból összeállított híres könyve 1975-ben jelent meg. A kommunizmus idején több könyvét is bezúzták, 1984-ben szilenciumra kényszerítették, nem publikálhatott, nem jelenhetett meg a neve. A ’89-es rendszerváltás első napjaiban települt át Budapestre. 2007. január 20-a éjjelén bekövetkezett haláláig megállíthatatlanul dolgozott, rengeteget írt. Érdekelte Erdély sorsa, törődött a környezetével, foglalkoztatták korunk gondjai. A magyar nyelv úgymond cserbenhagyásáról is írt. Esszéinek, riportjainak, szépirodalmi munkáinak ma is roppant aktuális a mondandójuk. Váradi vonatkozású alkotása is van: az Örökmécses – A köztünk élő Szent László király című, melyben meghatóan ír arról, hogyan védte meg a Körös-parti város magyarsága a Szent László-templomot 1955-ben. „Váradon a lelkek csatáját vívták meg, győzedelmesen” – fogalmazott a szerző.
Szilágyi Aladár újságíró, közíró beszélt arról, hogy Beke György volt az egyik legtermékenyebb, legsokoldalúbb kortárs magyar író, akinek 55 kötete jelent meg. Novellákat, esszéket, regényeket írt, emellett nagyon jó műfordító is volt. A Haynal-ház kapuja című regényére Magyarországon is fölfigyeltek. Azonban több művét is letiltották, és Bekét megviselték a cirkuszok, huzavonák. ’87-ben kényszernyugdíjazták. Riportjaiban az információs értékek mellett prózaírói képességét is megcsillogtatta, prózájában pedig riportelemek lelhetők fel. Szociális érzékenysége, igazságkeresése, kitűnő szimata segítette abban, hogy remek riportokat készítsen. A Beke által bejárt helyek zömét Szilágyi Aladár is becsavarogta. Két cikkére is reflektált Beke György, mindkettő a csángósággal foglalkozott. Hermán M. János református lelkipásztor, egyetemi tanár is mesélt a Beke Györgyhöz fűződő emlékeiről, arról, miként barátkoztak össze, hogyan alakult ki közöttük a kölcsönös bizalom. Amikor a lelkész kitelepült Hollandiába, Beke a távoli országban is fölkereste. Hermán M. János kifejtette: „Jóra termett, áldott, mélyhitű ember volt.” Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni, és hihetetlen dolgokra volt képes. Könyveket csempészett be, gyógyszereket szerzett a rászorulóknak. Tojástánc volt az egész élete. Végig az foglalkoztatta: hogyan őrizheti meg az ember a méltóságát, és az érdekelte, hogy megmaradjon a nemzet. A szórványmagyarság gondjaira is odafigyelt ez a karizmatikus személyiség. Kerek életművet hagyott hátra.
Az irodalmi esten Beke néhány írását Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos, a Kiss Stúdió Színház művészei olvasták föl. Az összejövetelen jelen volt az író néhány egykori földije is. Az Uzonból elszármazott emberek ma is jó szívvel emlékeznek reá. Beke György mindenkivel közvetlen, kedves volt. Kellemes hangulatú író-olvasó találkozók voltak, valahányszor hazatért.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beszélgetés Varga Vilmossal
Nagykorúvá vált a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház
– Hogyan kerül Varga Vilmos az Aradon is játszott zenés nosztalgia-darabba?
– Oda süllyedtem, hogy már énekelek is… A budapesti Kaláka együttessel, kitűnő zenészek, valamikor már készítettünk műsort, nagyon jól fogadta a közönség.
– A Nagyváradi Kiss Stúdió Színház, Románia egyetlen magyar magánszínháza idén 18 éves, tehát mondhatjuk: nagykorúvá vált. Jól érzi magát a színház?
– Állami támogatás nélkül működünk 18 esztendeje, s hogy mi van emögött, hogyan lehet fennmaradni, a szakember nem is érti. Borzasztó sok munka az ára. Madáchot (Az ember tragédiáját), Molnár Ferencet, Matei Vişniec-et vittük színpadra, de az igazán jellemző ránk a színpadi játék. A szubvenció hiánya azt jelenti, hogy egyetlen embert sem tudunk státuszba venni, azaz állandó jelleggel alkalmazni, az egész színházat ketten visszük a feleségemmel, Kiss Törék Ildikóval. Általában mi vagyunk az irodalmi titkár, az asztalos, a beszerző, a színpadkép- és kosztümtervező, a zenei szerkesztő stb. Amit egy színházban huszonöten csinálnak, azt nálunk mi ketten. Persze, meg szokták kérdezni, hogyan tudunk fennmaradni. A válasz: úgy, hogy van két színész és egy rendező – ingyen. (V. V. rendezői szakot is végzett – szerk. megj.) Ildikó tíz évig, 1980–90 között vezette a váradi Szigligeti színház társulatát, amikor Ceauşescu kötele a magyarok nyaka körül szorult, komoly tapasztalatokat szerzett, amiket most hasznosítani lehet.
– Hogyan készül egy-egy színpadi játék?
– Nagyon hosszasan. Csináltunk, például, egy Széchenyi műsort, óriási anyagot kellett elolvasni, öt-hat hónapot is igénybe vehet, amíg minden kialakul. Megírjuk, megszerkesztjük a műsort, elgondoljuk a díszleteket (minimálisakat, persze – már csak azért is, mert mindent egy mikrobusszal kell szállítani), meg minden egyebet, ennek Ildikó a nagymestere. A Wass Albert- műsorunk, az eddig 210 előadást megért Üzenet az otthoni hegyeknek 17 regényből állt össze, elképzelhető, mi munka volt vele.
– Ezért a Wass-műsorért kapták a Magyar Örökség díjat.
– Több más díjunk is van, az egyik legemlékezetesebb az Ady nevét viselő, amelyet Dénes Zsófiától, Ady Endre egykori menyasszonyától vehettünk át. 100 éves és tíz napos volt, amikor nála jártunk, és azt mondta: a kávét én főzöm nektek. Simogatta az akkor négyéves, angyali szőke Zsombi fiunk fejét, gondoltam, megörökítem – nagy bánatomra azonban csak fekete folt maradt a fotón.
– Az Ember tragédiáját sok évvel ezelőtt az aradiak is láthatták a templomban. Rendkívüli előadás, nem is hinné az ember, hogy ennyi szereplővel be lehet mutatni.
– Madách ötven szerepet írt a Tragédiába, mi nyolc színésszel adjuk elő. Ádám, Éva, Lucifer – aztán a többiek több szerepet is játszanak. És nagyon átjön a szöveg a nézők felé, az egyszerű parasztemberek is értik. Általában Erdély templomaiban mutatjuk be, a díszlet az úrasztala és a szószék közötti rész. A játszás függvénye azonban, hogy kapunk e támogatást. Pályázni szoktunk, valamit kapogatunk – legutóbb a kért összegnek az ötödét. De hát a színház pénzbe kerül – a díszlet, a ruha, az autó, az üzemanyag, a szervezés, a közreműködő színészek. Van úgy, hogy azt mondják: 50 dollárért nem megyek, csak 75-ért… Vannak előadások, amelyeket ketten csinálunk, de vannak több szereplősek, és a többieket meg kell fizetni. Azt a magyar újságok rendszeresen elfelejtik megírni, hogy az Ember tragédiáját mi vittük ki először Németországba – Münchenbe, Stuttgartba, Ulmba, Freiburgba –, voltunk vele Madách szülőhelyén, Szlovákiában. Szlovéniában, Magyarországon…
– Biztosan számon tartják, hány előadást tartottak a 18 év alatt.
– Túl vagyunk az 1700-on (az évente majdnem száz – szerk. megj.). Ez alatt annyi kilométert utaztunk, hogy nyolcszor kerülhettük volna meg a Földet. A 320 ezer kilométerben két autó kidőlt alólunk…
– Hány darabot tartanak műsoron?
– Olyan 10-12-őt, különböző műfajokban, hogy legyen választék, amikor hívnak.
Rendkívül hasznos volna, ha a tanári kar bevinné az ifjúságot olyan előadásokra, amelyekből tanulhatnak, például arra, amely összefogja a 1100 éves Kárpát-medencei létet. Erkölcsileg nagy horderejű dolog volna, hogy a fiatalok ne csak a csillogó-villogó koncertekre járjanak.
– Hosszú, sok évtizedes színészi pálya után, számos, lemezeken is megörökített emlékezetes előadóesttel még az „ántivilágból”: hogyan látja az egykori és mai közönség színházhoz való viszonyát?
– Akkor is jártuk Erdélyt – egy csíkszeredai, 400-450 férőhelyes művelődési házban voltak 600-an, a sorok között is ültek. Valamikor ’90-től kezdett visszafejlődni a dolog. Hát, a régi világból a közönség megmaradhatott volna…
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)