Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Varga Luigi István
10 tétel
2000. szeptember 23.
1875. szept. 22-én felavatták Temesváron az új színházépületet. 1880-ban a színházat szinte teljes egészében elpusztította a tűzvész. 1882-ben építették újjá, 1920-ban ismét a lángok martalékává lett. Jelenlegi formáját az 1923. évi újjáépítésekor nyerte el. 1953. évi alapításukkor az állami magyar és német színtársulatok is ebben az épületben kezdték tevékenységüket. Azóta négy társulat három nyelven szolgálja Tháliát. Szept. 22-én emlékezett meg a színház épületének 125. éves évfordulójáról a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. A Stúdió teremben került sor Ferenczy Annamária félszázados színészi jubileumára, majd a színház felső előcsarnokában leleplezték Csiky Gergely féldomborművét - Luigi Stefan Varga alkotását. /(Sipos): 125 éves a temesvári színház épülete. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./
2002. március 9.
Márc. 8-án Petőfi Sándor mellszobrát avatták fel Zsombolyán. Soltész Teophil helyi és Varga Luigi István temesvári szobrászok alkotásának leleplezésénél a Szövetség részéről jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Borbély László és Szép Gyula ügyvezető alelnökök, illetve Toró T. Tibor Temes megyei képviselő. Az ünnepi rendezvényen Markó Béla a 17 százalékos arányban magyarok által lakott Zsombolya példaértékű üzenetét hangsúlyozta. A rendezvény záróakkordjaként Markó Béla RMDSZ-zászlót ajándékozott a zsombolyai területi szervezetnek. /Petőfi-szobrot avattak Zsombolyán. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./
2006. október 21.
Tizenöt Temesváron alkotó, különböző nemzetiségű képzőművész szobraival, festményeivel, kisplasztikáival mutatkozott be Budapesten. Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatba illeszkedő tárlatnyitót október 18-án tartották a Közép-európai Kulturális Intézet Rákóczi úti galériájában. A kiállító művészek közül magyar Jecza Péter, Tasi József István és Varga Luigi István. Szekernyés János, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke – aki a kiállító művészeket és munkáikat méltatta – a Bánság legnagyobb képző- és iparművészeti központjának nevezte Temesvárt. /Pataky Lehel Zsolt: Temesvár Budapesten nyitott Európa felé. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./
2008. július 24.
150 évvel ezelőtt, 1858. július 6-án jelent meg Temesváron Dél–Magyarország első magyar nyelvű hetilapja, a Delejtű. Július 22-én az első bánsági magyar újság alapítójáról, Pesty Frigyes történészről és lapszerkesztő-kiadóról emlékeztek meg a Magyar Ház Bolyai emlékszobájában Marossy Zoltán alprefektus a helyi magyar intézmények és civil szervezetek képviselői jelenlétében. A házigazda Graur János, a Heti Új Szó /Temesvár/ hetilap főszerkesztője elmondta: a lap Baráti Köre Pesty Frigyes emlékdíjat alapított, amelyet az évforduló alkalmából alakult, Szekernyés János helytörténész, Vicze Károly történész, Herczeg András mérnök, Szegedi Lajos mérnök és Graur János lapszerkesztő összetételű emlékbizottság ítélt oda öt újságírónak „a temesvári magyar újságírás hűséges szolgálatáért”. A méltatlanul elfelejtett Pesty Frigyes életművének jelentőségéről Szekernyés János helytörténész beszélt. Pesty magyar nyelvű hetilapja, a Delejtű, amelyet alcímében a tudomány, anyagi érdek és szépirodalom közlönyeként határozott meg kiadója, három évig, 1858-tól 1861-ig jelent meg Temesváron. A Delejtű mottója ez volt: Csak az önmagát elhagyó nemzet vész el. A megemlékezés során Graur János átadta a megtisztelő Pesty Frigyes emlékérméket – Varga Luigi szobrászművész alkotását – és okleveleket Dudás Józsefnek, Joó Imrének, Kiss Károlynak, Kovách Évának és Raffai Györgynek, akik több évtizede dolgoznak a temesvári magyar sajtóban. /Pataki Zoltán: Pesty Frigyes megemlékezés és díjkiosztás. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./
2009. február 28.
Az írószövetség temesvári székházában tollforgató barátai – bánsági írók és költők – emlékeztek a hét elején elhunyt Anavi Ádám költőre. Pongrácz Mária, dr. Bárányi Ferenc és a többi írótársa sok szeretettel idézték fel jellegzetesen „anavis” élményeiket, felejthetetlen találkozásaikat a költővel. A centenáriumi ünnepségnek tervezett eseményre elkészült Varga Luigi István szobrászművész alkotása, az Anavi Ádámot ábrázoló centenáriumi emlékérem, amelyet Cornel Ungureanu elnök a költő helyett immár leányának, Pálinkás (Frucht) Olgának adott át. A Második Matyi című előadásnak a centenáriumra elkészült nagyszínpadi bemutatójáért Anavi emlékérmet vehetett át Balázs Attila, a Csiky Gergely Színház igazgatója. /Pataki Zoltán: Anavi Ádámra emlékeztek írótársai. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./
2009. június 15.
Június 14-e óta Zsombolya után Újszentes a második bánsági település, ahol a jó etnikumközi kapcsolatok jegyében a román és a magyar nemzeti költőnek, Mihai Eminescunak és Petőfi Sándornak egyaránt szobrot állítottak. Újszentesen az Újszentesi Általános Iskola előtt egyszerre leplezték le Petőfi Sándor és Mihai Eminescu szoboregyüttesként megkomponált emlékműveit, Varga Luigi István temesvári szobrászművész alkotásait, amelyek hitelesen érzékeltetik a két költőóriás egyéniségét. A két szobor között míves kétnyelvű márványtábla idézi fel a költők halhatatlan verssorait és állít emléket a támogatóknak. Szilágyi Géza újszentesi polgármester megköszönte Sándorfalva (Magyarország) testvértelepülés önkormányzatának és a Sándorfalvi Kulturális Egyesületnek azt a hathatós támogatást, amelynek köszönhetően Petőfi Sándor szobrát felállíthatták a Temes megyei önkormányzat biztosította összegből állított Eminecu-szobor mellé. /Pataki Zoltán: Eminescu- és Petőfi-szobrot avattak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 15./
2009. június 29.
Kaba Gábor polgármester volt a házigazdája Zsombolyán annak az egész napos rendezvénynek, amelynek keretében átadták a 2008-ban Temesváron alapított Pesty Frigyes Emlékdíjat. Az idei kitüntettek az aradi Ujj János és a temesvári Szekernyés János hely- és kultúrtörténészek. Városnéző sétával kezdték a napot, Kaba Gábor kalauzolta végig a városon a népes csoportot, bemutatva a helység nevezetességeit. A helyi sajtómúzeumban elenyészően kevés a helyi, vagy régiós magyar nyelvű kiadvány. A hat köztéri mellszobor közül a 2002-ben felállított Petőfi Sándorét a portrék alkotója, Soltész Teofil képzőművész társaságában fényképezhették le a találkozó résztvevői. Pesty Frigyes (1823–1889) történész, az első magyar nyelvű temesvári napilap, a Delejtű szerkesztője és kiadója emlékére 2008-ban a lap megjelenésének 150. évfordulóján alapítottak díjat a sajtó munkatársai és a magyar kultúra helyi mecénásai. A Pesty Frigyes Emlékdíj életműdíjként működik, olyan tollforgatók kapják, akik jelentőset alkottak a régió szórványmagyarsága értékeinek feltárásában, megőrzésében. A Varga Luigi István mintázta plakettet és a vele járó díszoklevelet a kuratórium döntése alapján a Heti Új Szó főszerkesztője Graur János adta át Ujj Jánosnak és Szekernyés Jánosnak a „magyar újságírás hűséges szolgálatáért”. A kitüntetetteket Vicze Károly tanár, illetve Delesega Gyula egyetemi tanár méltatták. /Szekernyés Irén: Két helytörténész kitüntetése. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./
2012. október 24.
Emlékezés 1956 hőseire
Gloria victis
Az aradi In memoriam 1956 Egyesület az RMDSZ-szel közösen október 23-án az RMDSZ aradi székházában az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, anyaországi és a romániai eseményeire, az ezt követő megtorlásra és áldozatokra emlékezett.
A rendezvényt megnyitó Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester a fiatalokhoz fordulva azt mondta: a szabadság eszméjét ápoljuk, s átadjuk a fiataloknak, hogy vigyázzanak rá.
Az 1956-os eseményekről Jámbor Ilona, az In memoriam elnöke tartott előadást, amelybe felolvasások ékelődtek be.
Az 1956-os októberi forradalom Magyarországon a fennálló társadalmi rend és államhatalom gyökeres megváltoztatását tűzte célul. A szovjet fegyveres beavatkozással rövidesen szabadságharccá alakult forradalom ugyan nem érte el célját, de egy kis nép erkölcsi győzelmét jelentette a világ akkori egyik legfőbb hatalmával szemben, és – később derült ki, ma már tényként kezelik a történészek – a kommunizmus végének kezdeteként értékelhető. A magyar október nem maradt visszhang nélkül más országokban sem, az egyik éppenséggel Románia, s abban mindenekelőtt Erdély volt.
Az előadó vázolta a magyar forradalom kitörésének nemzetközi és magyarországi hátterét, lefolyásának főbb mozzanatait az egyetemisták október 23-i tüntetésétől, amelyhez végül százezrek csatlakoztak – ezt ünneplik az 1956-os forradalom kitörése pillanataként.
A szovjet hatalom nem nézhette szótlanul, hogy a láger egyik tagországa megszökjön a szocialista táborból és már október 31-én a fegyveres beavatkozás mellett döntött, november 4-én pedig megindult a támadás. A magyar hadsereg nem vette fel a harcot, a szabadságharcosok viszont igen – a fegyveres összecsapásoknak mintegy 2700 magyar áldozata volt. A román pártvezetés teljes mellszélességgel kiállt a magyarok ellen, Gheorghiu Dej és Emil Bodnăraş a fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották a szovjet pártvezetőnek, Hruscsovnak, s amikor Nagy Imrét, a forradalmi kormány elnökét letartóztatták, örömmel ajánlották fel annak „befogadását” Snagovon. Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy totális ellenőrzés alá vonja Romániát, és törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az ún. „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására, csírájában fojtva el bármilyen próbálkozást a magyar forradalommal való szolidaritás megnyilvánulása kapcsán.
A magyar forradalom napjaiban Romániában számos szimpátia-megnyilatkozásra került sor.
Aradon például a Téba textilgyár munkásnői az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a forradalom. Temesváron a Műszaki Egyetemen tartottak nagy diákgyűlést, amelyen nemcsak diákjóléti követelések hangzottak el, hanem a társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már az okt. 30-i gyűlés után letartóztattak. Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg, és más megmozdulások is voltak, például a Házsongárdi temetőben.
Természetesen nemcsak az egyetemi diákság szervezkedett: az 1957-től sorra került perekben egyre-másra került felszínre a szervezkedő csoportok tevékenysége. Több mint hatvan olyan – főleg magyar résztvevőket tömörítő – politikai csoportosulás volt Romániában, amelyek tagjait 1956–1965 között összesen sok ezer évi börtönre vagy kényszermunka-táborra ítéltek.
Stefano Bottoni történész kutatásai szerint Romániában 1956–62-as időszakban több mint 20 ezer letartóztatás történt, csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született.
A Securitate 1959. januári összesítése szerint 1955–58 között 30 személyt ítéltek halálra, közülük 17-et kivégeztek. Közöttük nem szerepel a (Pécskán és Aradon is szolgált) Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződő perben született tíz végrehajtott halálos ítélet áldozatának neve.
A mai előadáson a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai – Veres Bernadette, Kis Zsuzsanna, Kócsó Alexandra, Csiki Gergely, Kakucs Dániel – részleteket olvastak fel Pietsch Miklós, Kelemen Kálmán, Bartis Ferenc, Varga László és Dávid Gyula 1956-os elítéltek naplóiból, könyveiből, visszaemlékezéseiből, valamint Tófalvi Zoltánnak az 1956-os romániai eseményekkel, megtorlásokkal kapcsolatos könyvéből.
A rendezvény keretében a szervezők bemutattak mintegy hatvan, az 1956-os forradalomról szóló, Magyarországon és Romániában megjelent könyvet, valamint a temesvári Luigi Varga néhány, a Szoboszlay-perbe foglaltak emlékére készített grafikáját.
A rendezvény végén 14 gyertyát gyújtottak a Szoboszlay-perben kivégzett tíz mártír, az érmihályfalvi csoportból Sass Kálmán és dr. Hollós István, valamint Theodor Mărgineanu borgóprundi hadnagy –, továbbá a név szerint meg nem nevezett sok-sok mártír emlékérre.
Nyugati Jelen (Arad)
Gloria victis
Az aradi In memoriam 1956 Egyesület az RMDSZ-szel közösen október 23-án az RMDSZ aradi székházában az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, anyaországi és a romániai eseményeire, az ezt követő megtorlásra és áldozatokra emlékezett.
A rendezvényt megnyitó Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester a fiatalokhoz fordulva azt mondta: a szabadság eszméjét ápoljuk, s átadjuk a fiataloknak, hogy vigyázzanak rá.
Az 1956-os eseményekről Jámbor Ilona, az In memoriam elnöke tartott előadást, amelybe felolvasások ékelődtek be.
Az 1956-os októberi forradalom Magyarországon a fennálló társadalmi rend és államhatalom gyökeres megváltoztatását tűzte célul. A szovjet fegyveres beavatkozással rövidesen szabadságharccá alakult forradalom ugyan nem érte el célját, de egy kis nép erkölcsi győzelmét jelentette a világ akkori egyik legfőbb hatalmával szemben, és – később derült ki, ma már tényként kezelik a történészek – a kommunizmus végének kezdeteként értékelhető. A magyar október nem maradt visszhang nélkül más országokban sem, az egyik éppenséggel Románia, s abban mindenekelőtt Erdély volt.
Az előadó vázolta a magyar forradalom kitörésének nemzetközi és magyarországi hátterét, lefolyásának főbb mozzanatait az egyetemisták október 23-i tüntetésétől, amelyhez végül százezrek csatlakoztak – ezt ünneplik az 1956-os forradalom kitörése pillanataként.
A szovjet hatalom nem nézhette szótlanul, hogy a láger egyik tagországa megszökjön a szocialista táborból és már október 31-én a fegyveres beavatkozás mellett döntött, november 4-én pedig megindult a támadás. A magyar hadsereg nem vette fel a harcot, a szabadságharcosok viszont igen – a fegyveres összecsapásoknak mintegy 2700 magyar áldozata volt. A román pártvezetés teljes mellszélességgel kiállt a magyarok ellen, Gheorghiu Dej és Emil Bodnăraş a fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották a szovjet pártvezetőnek, Hruscsovnak, s amikor Nagy Imrét, a forradalmi kormány elnökét letartóztatták, örömmel ajánlották fel annak „befogadását” Snagovon. Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy totális ellenőrzés alá vonja Romániát, és törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az ún. „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására, csírájában fojtva el bármilyen próbálkozást a magyar forradalommal való szolidaritás megnyilvánulása kapcsán.
A magyar forradalom napjaiban Romániában számos szimpátia-megnyilatkozásra került sor.
Aradon például a Téba textilgyár munkásnői az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a forradalom. Temesváron a Műszaki Egyetemen tartottak nagy diákgyűlést, amelyen nemcsak diákjóléti követelések hangzottak el, hanem a társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már az okt. 30-i gyűlés után letartóztattak. Kolozsváron, a Bolyai Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg, és más megmozdulások is voltak, például a Házsongárdi temetőben.
Természetesen nemcsak az egyetemi diákság szervezkedett: az 1957-től sorra került perekben egyre-másra került felszínre a szervezkedő csoportok tevékenysége. Több mint hatvan olyan – főleg magyar résztvevőket tömörítő – politikai csoportosulás volt Romániában, amelyek tagjait 1956–1965 között összesen sok ezer évi börtönre vagy kényszermunka-táborra ítéltek.
Stefano Bottoni történész kutatásai szerint Romániában 1956–62-as időszakban több mint 20 ezer letartóztatás történt, csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született.
A Securitate 1959. januári összesítése szerint 1955–58 között 30 személyt ítéltek halálra, közülük 17-et kivégeztek. Közöttük nem szerepel a (Pécskán és Aradon is szolgált) Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződő perben született tíz végrehajtott halálos ítélet áldozatának neve.
A mai előadáson a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai – Veres Bernadette, Kis Zsuzsanna, Kócsó Alexandra, Csiki Gergely, Kakucs Dániel – részleteket olvastak fel Pietsch Miklós, Kelemen Kálmán, Bartis Ferenc, Varga László és Dávid Gyula 1956-os elítéltek naplóiból, könyveiből, visszaemlékezéseiből, valamint Tófalvi Zoltánnak az 1956-os romániai eseményekkel, megtorlásokkal kapcsolatos könyvéből.
A rendezvény keretében a szervezők bemutattak mintegy hatvan, az 1956-os forradalomról szóló, Magyarországon és Romániában megjelent könyvet, valamint a temesvári Luigi Varga néhány, a Szoboszlay-perbe foglaltak emlékére készített grafikáját.
A rendezvény végén 14 gyertyát gyújtottak a Szoboszlay-perben kivégzett tíz mártír, az érmihályfalvi csoportból Sass Kálmán és dr. Hollós István, valamint Theodor Mărgineanu borgóprundi hadnagy –, továbbá a név szerint meg nem nevezett sok-sok mártír emlékérre.
Nyugati Jelen (Arad)
2012. október 29.
Címer és Szabolcska Mihály dombormű-avató a református templompalotában
„Közös hitünk egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg”
A Termesvár-Belvárosi református templompalotában vasárnap ünnepi istentisztelet keretében avatták fel az egyházkerület ólomüveg címerét és Szabolcska Mihály templomépítő lelkipásztor 80 esztendővel ezelőtt készült, hosszú évtizedekig rejtve maradt domborművét.
Az úrvacsoraosztással és az új presbiterek fogadalomtételével egybekötött ünnepi istentiszteleten Nt. Hegedűs Béla tiszakécskei lelkipásztor, Bács-Kiskunsági esperes hirdetett igét. Szabolcska Mihály későbbi temesvári lelkipásztor gyermekéveit Tiszakécskén (Ókécskén) töltötte, így személye összeköti a temesvári és a tiszakécskei református gyülekezeteteket és a Szabolcska Mihály nevét viselő temesvári és tiszakécskei református énekkarokat, amelyek ez alkalommal testvérkapcsolatra is léptek egymással.
A Himnusz eléneklésével befejeződött istentisztelet végén Nt. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte a református templompalota felszentelésének 110. évfordulója alkalmából megszervezett második ünnepség díszvendégeit. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke ünnepi beszéde során így fogalmazott: a református templompalota 110 esztendejéről megemlékezve harangjátékot, hosszú ideig rejtve maradt domborművet és református címert avat a temesvár-belvárosi református gyülekezet. „Ez a három esemény arról szólt, hogy önök bíznak abban, hogy a bánsági magyar közösségnek van még magyar jövője ebben a térségben!” – mondta Halász Ferenc. Budapestről érkezett Páter Ruppert József, a romániai Piarista Rendtartomány rendkívüli megbízottja, aki a temesvári piarista templom pincéjében elrejtett és nemrég előkerült Szabolcska Mihály-domborművet átadta a református egyháznak. “Jézus Krisztus szavait idézve, a hit hegyeket képes megmozgatni. Itt most ennek a tanúi lehettünk, hogy a közös hitünk, ha nem is hegyet, de egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg a piarista templom pincéjéből ide a református egyházközséghez! – mondta páter Ruppert József. “Öröm járja át a szívemet, mert a helyére tettünk valamit. Ezt az emléktáblát elődeink egy kiváló ember emlékének vésették, hogy hirdesse az eljövendő nemzedékeknek Szabolcska Mihály érdemeit, mindazt, amit ő hitt és hirdetett. A magyar hit és egyházellenes hatalmak ezt nem akarták. Ezért a táblát elrejtették, de most 80 esztendő elteltével mégiscsak a helyére került, és azt hirdeti, amit elődeink akartak. Nekem a piarista rend romániai képviselőjének azontúl, hogy átadhattuk az emléktáblát, nagy öröm az is, hogy a református és katolikus testvérek együtt hoztak létre valamit, és itt ma testvéri szeretettel együtt ünnepelhetünk!”
A csodálatos módon éppen a Szabolcska Mihály által épített templompalota jubileumára előkerült dombormű alkotójának, Sipos Andrásnak érdemeit Szekernyés János helytörténész méltatta. Sipos Andrásnak kevés alkotása maradt meg, de kiváló művészpedagógusnak tartják, akinek keze alatt egy egész szobrászgeneráció nőtt fel. Sipos András Szabolcska-domborműve, amely az 1930-as években felerősödött román nacionalizmus miatt nem kerülhetett felállításra, egy rablótámadás során (betörtek a művész otthonába) megsérült. A sérült domborművet egy fiatal képzőművész, Nueleanu Bogdan Constantin szobrászművész restaurálta. A Szabolcska Mihály-domborművel együtt felavatott, ólomüvegből készült református címer Varga Luigi István szobrászművész és felesége munkája.
A nyolcvan évig rejtve maradt Szabolcska Mihály-dombormű a temesvári piarista templom pincéjéből került elő. Jakab Ilona, a Gerhardiunm Római Katolikus Líceum igazgatója a Nyugati Jelennek elmondta: a templom pincéjében végzett munkálatok során, nehezen megközelíthető helyen, véletlenül találták meg a Szabolcska Mihályt ábrázoló domborművet. Nem kis meglepetést okozott az elveszettnek hitt dombormű felfedezése, hiszen arról volt információ, hogy esetleg Szent Istvánnak az épületről „leparancsolt” szobrát rejtheti a pince.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Közös hitünk egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg”
A Termesvár-Belvárosi református templompalotában vasárnap ünnepi istentisztelet keretében avatták fel az egyházkerület ólomüveg címerét és Szabolcska Mihály templomépítő lelkipásztor 80 esztendővel ezelőtt készült, hosszú évtizedekig rejtve maradt domborművét.
Az úrvacsoraosztással és az új presbiterek fogadalomtételével egybekötött ünnepi istentiszteleten Nt. Hegedűs Béla tiszakécskei lelkipásztor, Bács-Kiskunsági esperes hirdetett igét. Szabolcska Mihály későbbi temesvári lelkipásztor gyermekéveit Tiszakécskén (Ókécskén) töltötte, így személye összeköti a temesvári és a tiszakécskei református gyülekezeteteket és a Szabolcska Mihály nevét viselő temesvári és tiszakécskei református énekkarokat, amelyek ez alkalommal testvérkapcsolatra is léptek egymással.
A Himnusz eléneklésével befejeződött istentisztelet végén Nt. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte a református templompalota felszentelésének 110. évfordulója alkalmából megszervezett második ünnepség díszvendégeit. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke ünnepi beszéde során így fogalmazott: a református templompalota 110 esztendejéről megemlékezve harangjátékot, hosszú ideig rejtve maradt domborművet és református címert avat a temesvár-belvárosi református gyülekezet. „Ez a három esemény arról szólt, hogy önök bíznak abban, hogy a bánsági magyar közösségnek van még magyar jövője ebben a térségben!” – mondta Halász Ferenc. Budapestről érkezett Páter Ruppert József, a romániai Piarista Rendtartomány rendkívüli megbízottja, aki a temesvári piarista templom pincéjében elrejtett és nemrég előkerült Szabolcska Mihály-domborművet átadta a református egyháznak. “Jézus Krisztus szavait idézve, a hit hegyeket képes megmozgatni. Itt most ennek a tanúi lehettünk, hogy a közös hitünk, ha nem is hegyet, de egy hatalmas kőtáblát mozgatott meg a piarista templom pincéjéből ide a református egyházközséghez! – mondta páter Ruppert József. “Öröm járja át a szívemet, mert a helyére tettünk valamit. Ezt az emléktáblát elődeink egy kiváló ember emlékének vésették, hogy hirdesse az eljövendő nemzedékeknek Szabolcska Mihály érdemeit, mindazt, amit ő hitt és hirdetett. A magyar hit és egyházellenes hatalmak ezt nem akarták. Ezért a táblát elrejtették, de most 80 esztendő elteltével mégiscsak a helyére került, és azt hirdeti, amit elődeink akartak. Nekem a piarista rend romániai képviselőjének azontúl, hogy átadhattuk az emléktáblát, nagy öröm az is, hogy a református és katolikus testvérek együtt hoztak létre valamit, és itt ma testvéri szeretettel együtt ünnepelhetünk!”
A csodálatos módon éppen a Szabolcska Mihály által épített templompalota jubileumára előkerült dombormű alkotójának, Sipos Andrásnak érdemeit Szekernyés János helytörténész méltatta. Sipos Andrásnak kevés alkotása maradt meg, de kiváló művészpedagógusnak tartják, akinek keze alatt egy egész szobrászgeneráció nőtt fel. Sipos András Szabolcska-domborműve, amely az 1930-as években felerősödött román nacionalizmus miatt nem kerülhetett felállításra, egy rablótámadás során (betörtek a művész otthonába) megsérült. A sérült domborművet egy fiatal képzőművész, Nueleanu Bogdan Constantin szobrászművész restaurálta. A Szabolcska Mihály-domborművel együtt felavatott, ólomüvegből készült református címer Varga Luigi István szobrászművész és felesége munkája.
A nyolcvan évig rejtve maradt Szabolcska Mihály-dombormű a temesvári piarista templom pincéjéből került elő. Jakab Ilona, a Gerhardiunm Római Katolikus Líceum igazgatója a Nyugati Jelennek elmondta: a templom pincéjében végzett munkálatok során, nehezen megközelíthető helyen, véletlenül találták meg a Szabolcska Mihályt ábrázoló domborművet. Nem kis meglepetést okozott az elveszettnek hitt dombormű felfedezése, hiszen arról volt információ, hogy esetleg Szent Istvánnak az épületről „leparancsolt” szobrát rejtheti a pince.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. január 30.
Múltunk, hőseink, áldozataink emlékezetére
Tartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött az aradi In memoriam 1956 Egyesület. Már rögtön az év elején – márciusban – megnyerték a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, melyet a külföldi magyar emlékhelyek létesítésére írtak ki – tudtuk meg Jámbor Ilona elnöktől.
– Szinte az egész 2012-es év ráment arra, hogy az emlékművet – amellyel már 2006 óta foglalkozunk, és a Szoboszlay-per 57 áldozatának fogjuk felállítani Pécskán – végre helyezzük sínre. Megnyertük a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, aztán elhúzódott kissé, amíg a pénz a számlánkra került, így a határidővel is csúsztunk. Most viszont minden jel arra mutat, hogy be tudjuk tartani az idén március 15-ére kitűzött avatási ünnepség határidejét. A ceremónia Pécskán lesz, hivatalosak lesznek a még élő elítéltek és a még élő hozzátartozók, valamint – természetesen – a Külügyminisztérium képviselői, hiszen a támogatás zömét tőlük kaptuk. Eddig jelentős támogatást kaptunk még a pécskai önkormányzattól, Böszörményi Zoltántól, Bacsilla Sándortól, Gellén János magyarországi vállalakozótól.
Nagyon örülünk, hogy ezt sikerül megvalósítani, ezen kívül azonban még sok mindenre kellett és kell pénzt gyűjteni, hogy a mellékes kiadásokat is tudjuk fedezni. Éppen ezért nem zárkózunk el a további támogatásoktól sem, szívesen vesszük a segítséget azoktól, akik szívügyüknek érzik a kommunizmus áldozatai emlékének ápolását, a közelmúlt sötét dolgainak tisztázását – de nemcsak. Internetes portálunkon – www.inmemoriam1956arad.ro – a kapcsolatot és a bankszámlaszámokat a „Kapcsolat” címszó alatt lehet megtalálni.
Nagyon köszönünk minden támogatást, hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt segíti tevékenységünket.
A március 15-én felavatásra kerülő emlékmű talapzatába az összes támogató nevét be fogjuk írni, ezen kívül az ünnepségen a támogatók meglepetésben részesülnek, amit most nyilván nem árulhatok el.
Természetesen tovább értékesítjük a téglajegyeket, melyek árusításának beindításával egy időben kétnyelvű (román–magyar) emlékkönyvet nyitottunk, amelybe minden vásárló teljes névvel, aláírással bekerül.
A Temesváron élő aradi képzőművésszel, Varga Luigi Istvánnal készíttettem grafikákat, szám szerint négy darabot, amiket majd valamilyen módon szintén értékesíteni fogunk, vagy elajándékozunk.
2012-ben is folytattuk a gyűjtést az ’56-os könyvtár kialakítására (van már körülbelül 100 kötetünk), mely gyűjtés gyakorlatilag folyamatos. Minden ’56-tal kapcsolatos könyvet, kiadványt szívesen fogadunk, és amint lesz egy erre alkalmas hely, majd ki is állítjuk azokat.
Tavaly október 23-án szerveztünk az RMDSZ-szel közösen egy megemlékezést: az RMDSZ székházában gyertyát gyújtottunk az elítéltek tiszteletére, ahol a csikys diákok ’56-os elítéltektől olvastak fel idézeteket. Ebbe az ünnepségbe először sikerült bevonni a diákokat – legnagyobb örömömre.
– Jó a kapcsolat a többi civilszervezettel? Lesznek közös rendezvények a jövőben? Egyáltalán milyen tervek, célok előtt áll az In Memoriam 1956 Egyesület?
– Minden fórumon, ahol civilszervezetek vannak jelen, hangsúlyozom, hogy nincs igazán együttműködés, pedig olyan kevesen vagyunk itt Aradon, és mindenki támogatja a másikat, de az együttműködés mégis nehezen jön össze.
Jó lenne, ha a civilszervezetek több közös rendezvényt szerveznének, hisz ez mindenkinek a javára válna.
A másik dolog – én úgy látom, ebből még nagy baj lesz a közeljövőben –, hogy a civilszervezetek vezetői mind középkorúak, tehát minél előbb ki kellene jelöljük magunknak azt a fiatalt, aki a nyomunkba léphet. Hiszen, ne adj isten, valami történik hirtelen, nem lesz, aki folytassa a munkánkat. Erre kellene összpontosítani, valahogy megfogni a fiatalokat, kedvet teremteni nekik, hogy nyomdokainkba lépjenek. Minden civilszervezet vezetője meg kellene keresse az erre rátermett embert. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, szívesen látunk és örömmel fogadunk új tagokat egyesületünkbe.
Régi álmom, hogy bevonjuk a diákokat is, valahogy megfogjuk, érdekeltté tegyük őket. A tavaly októberi megemlékezésen a diákok lelkesedését látva örömmel és meghatódottan, felbuzdulva írtam tavaly egy dokumentumjátékot a Szoboszlay-üggyel kapcsolatosan, ami még nem lett előadva. Van még valaki, aki megígérte, hogy drámát fog írni, remélem, meg is valósul. Ilyesmikkel próbálnánk közelíteni, nyitni a diákok felé.
Az Alma Mater Alapítvánnyal közösen a napokban meghirdetünk egy ‘56-os témájú pályázatot a diákok között – lehet esszé, interjú, riport, bármi, amit ők akarnak. Ezt szeretnénk minél hamarabb elindítani. Valamikor október folyamán ünnepség keretében díjazni is fogjuk a nyerteseket.
Mozgalmas évnek nézünk elébe idén is, hiszen másfél hónap múlva emlékmű-avatás, dolgozunk terveken, pályázatokon, melyekkel a fiatalokat be tudjuk vonni, aztán lesz az októberi ünnepség, a koszorúzásokon való részvétel és nagyon szeretném, hogy idén román nyelven is kiadjuk a Szoboszlay-per történetét. Fontosnak tartom, hogy nyissunk a románok felé is, hiszen ’57-ben az 57 letartóztatott között román is, magyar is volt.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
Tartalmas és sikeres évet tudhat maga mögött az aradi In memoriam 1956 Egyesület. Már rögtön az év elején – márciusban – megnyerték a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, melyet a külföldi magyar emlékhelyek létesítésére írtak ki – tudtuk meg Jámbor Ilona elnöktől.
– Szinte az egész 2012-es év ráment arra, hogy az emlékművet – amellyel már 2006 óta foglalkozunk, és a Szoboszlay-per 57 áldozatának fogjuk felállítani Pécskán – végre helyezzük sínre. Megnyertük a Magyar Külügyminisztérium pályázatát, aztán elhúzódott kissé, amíg a pénz a számlánkra került, így a határidővel is csúsztunk. Most viszont minden jel arra mutat, hogy be tudjuk tartani az idén március 15-ére kitűzött avatási ünnepség határidejét. A ceremónia Pécskán lesz, hivatalosak lesznek a még élő elítéltek és a még élő hozzátartozók, valamint – természetesen – a Külügyminisztérium képviselői, hiszen a támogatás zömét tőlük kaptuk. Eddig jelentős támogatást kaptunk még a pécskai önkormányzattól, Böszörményi Zoltántól, Bacsilla Sándortól, Gellén János magyarországi vállalakozótól.
Nagyon örülünk, hogy ezt sikerül megvalósítani, ezen kívül azonban még sok mindenre kellett és kell pénzt gyűjteni, hogy a mellékes kiadásokat is tudjuk fedezni. Éppen ezért nem zárkózunk el a további támogatásoktól sem, szívesen vesszük a segítséget azoktól, akik szívügyüknek érzik a kommunizmus áldozatai emlékének ápolását, a közelmúlt sötét dolgainak tisztázását – de nemcsak. Internetes portálunkon – www.inmemoriam1956arad.ro – a kapcsolatot és a bankszámlaszámokat a „Kapcsolat” címszó alatt lehet megtalálni.
Nagyon köszönünk minden támogatást, hálásak vagyunk mindenkinek, aki anyagi és erkölcsi támogatással egyaránt segíti tevékenységünket.
A március 15-én felavatásra kerülő emlékmű talapzatába az összes támogató nevét be fogjuk írni, ezen kívül az ünnepségen a támogatók meglepetésben részesülnek, amit most nyilván nem árulhatok el.
Természetesen tovább értékesítjük a téglajegyeket, melyek árusításának beindításával egy időben kétnyelvű (román–magyar) emlékkönyvet nyitottunk, amelybe minden vásárló teljes névvel, aláírással bekerül.
A Temesváron élő aradi képzőművésszel, Varga Luigi Istvánnal készíttettem grafikákat, szám szerint négy darabot, amiket majd valamilyen módon szintén értékesíteni fogunk, vagy elajándékozunk.
2012-ben is folytattuk a gyűjtést az ’56-os könyvtár kialakítására (van már körülbelül 100 kötetünk), mely gyűjtés gyakorlatilag folyamatos. Minden ’56-tal kapcsolatos könyvet, kiadványt szívesen fogadunk, és amint lesz egy erre alkalmas hely, majd ki is állítjuk azokat.
Tavaly október 23-án szerveztünk az RMDSZ-szel közösen egy megemlékezést: az RMDSZ székházában gyertyát gyújtottunk az elítéltek tiszteletére, ahol a csikys diákok ’56-os elítéltektől olvastak fel idézeteket. Ebbe az ünnepségbe először sikerült bevonni a diákokat – legnagyobb örömömre.
– Jó a kapcsolat a többi civilszervezettel? Lesznek közös rendezvények a jövőben? Egyáltalán milyen tervek, célok előtt áll az In Memoriam 1956 Egyesület?
– Minden fórumon, ahol civilszervezetek vannak jelen, hangsúlyozom, hogy nincs igazán együttműködés, pedig olyan kevesen vagyunk itt Aradon, és mindenki támogatja a másikat, de az együttműködés mégis nehezen jön össze.
Jó lenne, ha a civilszervezetek több közös rendezvényt szerveznének, hisz ez mindenkinek a javára válna.
A másik dolog – én úgy látom, ebből még nagy baj lesz a közeljövőben –, hogy a civilszervezetek vezetői mind középkorúak, tehát minél előbb ki kellene jelöljük magunknak azt a fiatalt, aki a nyomunkba léphet. Hiszen, ne adj isten, valami történik hirtelen, nem lesz, aki folytassa a munkánkat. Erre kellene összpontosítani, valahogy megfogni a fiatalokat, kedvet teremteni nekik, hogy nyomdokainkba lépjenek. Minden civilszervezet vezetője meg kellene keresse az erre rátermett embert. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, szívesen látunk és örömmel fogadunk új tagokat egyesületünkbe.
Régi álmom, hogy bevonjuk a diákokat is, valahogy megfogjuk, érdekeltté tegyük őket. A tavaly októberi megemlékezésen a diákok lelkesedését látva örömmel és meghatódottan, felbuzdulva írtam tavaly egy dokumentumjátékot a Szoboszlay-üggyel kapcsolatosan, ami még nem lett előadva. Van még valaki, aki megígérte, hogy drámát fog írni, remélem, meg is valósul. Ilyesmikkel próbálnánk közelíteni, nyitni a diákok felé.
Az Alma Mater Alapítvánnyal közösen a napokban meghirdetünk egy ‘56-os témájú pályázatot a diákok között – lehet esszé, interjú, riport, bármi, amit ők akarnak. Ezt szeretnénk minél hamarabb elindítani. Valamikor október folyamán ünnepség keretében díjazni is fogjuk a nyerteseket.
Mozgalmas évnek nézünk elébe idén is, hiszen másfél hónap múlva emlékmű-avatás, dolgozunk terveken, pályázatokon, melyekkel a fiatalokat be tudjuk vonni, aztán lesz az októberi ünnepség, a koszorúzásokon való részvétel és nagyon szeretném, hogy idén román nyelven is kiadjuk a Szoboszlay-per történetét. Fontosnak tartom, hogy nyissunk a románok felé is, hiszen ’57-ben az 57 letartóztatott között román is, magyar is volt.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),