Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. augusztus 26.
Vitatkoznak az illetékesek, könyvek nélkül a diákok
Az óvások ellenére nem szervezik újra az első és második osztályosok számára készülő tankönyvek licitjét, szeptember elején csak a hiányzó kiadványokra írnak ki új versenytárgyalást – mondta el lapunknak Király András. Az oktatási minisztérium államtitkára szerint újra elmagyarázzák a kiadóknak a feltételeket, vagyis hogy az első kiírás során miért nem kapták meg a szükséges pontszámot, és remélik, második nekifutásra sikerül valamennyi könyvet biztosítani az elsős és másodikos diákoknak.
Bár a kiadók összesen 17 fellebbezést nyújtottak be különböző intézményekhez – többek között az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) –, a versenytárgyalás feltételeit és az elbírálás módját kifogásolva, az óvások megoldásával megbízott testület megalapozatlannak ítélte ezeket.
„Katasztrofális” eredmény, „gyanús” kizárások
A Romániai Könyvkiadók Föderációja (FER) „katasztrofálisnak” nevezte a versenytárgyalás lebonyolítását, rámutatva, hogy a tenderfüzetben szereplő feltételeknek megfelelő kiadókat „gyanús” módon kizárták a licitről, így számos tárgy maradt tankönyv nélkül, ráadásul tartalmi szempontból a jóváhagyott kiadványok is gyenge minőségűek. A FER közleményben kérte a nem megfelelő licit felfüggesztését és a felelősök számonkérését.
Paul Balogh, a Read Forward kiadó képviselője rámutatott, hogy a mostani licit „a legnagyobb rablás a tanügy történetében”, mint mondta, a DNA egy akkora összeg után vizsgálódik, melyből 40 évre vásárolhattak volna tankönyveket az összes gyereknek.
A tender eredményeinek a meghamisításával és felelőtlenséggel vádolta a minisztériumot Ana Munteanu, az Aramis kiadó képviselője is. A Mediafax hírügynökségnek rámutatott, a szaktárca 24 tárgyból 61 tankönyvajánlatot kapott, azonban csupán kilencet hagyott jóvá, így a tantárgyak 75 százalékánál nem lesz könyvük a gyerekeknek. A FER tagjai azt is kifogásolták, hogy nem hozták nyilvánosságra az elbírálótestület összetételét, szerintük fennáll a gyanú, hogy egy érdekcsoport döntött a 30-50 millió euró sorsáról.
Kitart a miniszter
Ezzel szemben Remus Pricopie oktatási miniszter azt állította, a mostani volt a legátláthatóbb tankönyvkészítésre kiírt tender, és hangsúlyozta, hogy nem ismétlik meg, csupán a hiányzó kiadványokra írnak ki újabb versenytárgyalást. Kifejtette, már a licit meghirdetésekor tisztában volt vele, hogy háborúznia kell majd a kiadókkal, mivel megbolygatta ezek üzletét. Hangsúlyozta, a minisztérium betartotta a procedúrákat, a kiadók pedig ott tehetnek panaszt, ahol éppen akarnak.
Rámutatott, a hiányzó tankönyvek esetében újabb tendert írnak ki, amennyiben ekkor sem kerül befutó, akkor – a nemzeti kisebbségek esetében – két eljárás közül választhatnak: vagy az adott országból importálnak tankönyveket – az ukrán kisebbség esetében például Ukrajnából –, vagy pedig a szaktárca egy állami intézményt, például az oktatástudományi intézetet bíz meg a tankönyvek elkészítésével. A tárcavezető szerint a kisebbségi könyvek esetében azért nem voltak ajánlatok, mivel kicsi a példányszámuk, így kevés haszonnal jár az elkészítésük.
Akadályozó digitális változat
Az áprilisban meghirdetett licit során a huszonegy tankönyvajánlatból csak kilencet fogadott el az oktatási minisztérium döntéshozó bizottsága, a magyar tagozat számára csak az ábécéskönyvet hagyták jóvá. A legtöbb tankönyvet a digitális változata miatt nem engedélyezték, ezeken kell majd változtatniuk a kiadóknak.
Király András nem tartja valószínűnek, hogy iskolakezdésre meglesznek az új tankönyvek, ugyanakkor Remus Pricopie miniszter azon elképzelését sem tartja kivitelezhetőnek, hogy a nemzeti kisebbségek számára külföldről vásárolják meg a kiadványokat. „A miniszter úr az ukrán példával élt, ennél maradva, csak akkor lehetne Ukrajnából behozni az ábécéskönyvet, ha az megfelel a romániai ukrán tantervnek, emellett minden könyvvel végig kell járni az engedélyeztetési folyamatot” – magyarázta az államtitkár.
Még nem kötötték meg a szerződést
A pályázaton alulmaradt kiadókhoz hasonlóan a versenytárgyalás feltételeire és a minisztériummal való kapcsolattartás hiányára panaszkodik az egyetlen nyertes magyar tankönyv kiadójának igazgatója is. Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója lapunknak elmondta, kevés az esélye annak, hogy iskolakezdéskor a magyar gyerekek megkapják az ábécéskönyvet.
„Első körben hat könyvet nyújtottunk be, ebből eggyel, az ábécéskönyvvel nyertünk, de az óvások miatt az egész folyamatot leállították, szerződést nem kötöttünk a minisztériummal. Átláthatatlan és szövevényes a procedúra, nem tudom, ki igazodik el rajta, de lehet, hogy éppen ez a szándék. Már régen nincs szó a gyerekek érdekeiről. Ez nem egy olyan közbeszerzési pályázat, amit pontosan értékelni, követni lehet” – szögezte le Varga Károly.
Elmondta, ha újra kiírják a versenytárgyalást, újra jelentkeznek, hiszen megfeszített munkával hat könyvet készítettek elő, többek között a matematikát magyar nyelven, holott erre nem is volt pályázat hirdetve.
„Ennyit a magyar érdekvédelemről. Ha magyar tankönyvet akarunk adni a magyar diákoknak, akkor azt ki is kell írni licitre. Így a matematikakönyvünk a 12 román kiadóval egy kategóriában versenyzett, és hiába kaptunk jó pontszámot a minőségre, az árral alulmaradtunk, hisz kis példányszámot nem lehet ugyanazon az áron előállítani, mint a nagyot” – érvelt a kiadó igazgatója. Varga Károly rámutatott, hónapokkal ezelőtt figyelmeztette a magyar politikusokat, hogy nem lesznek tankönyvek az iskolakezdésre, és ez nem a kiadókon fog múlni.
Lesz-e számítógép az elektronikus könyvhöz?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő sem tartja valószínűnek, hogy az első és másodikos osztályosok tanévkezdéskor megkapják az új tankönyveket. Úgy vélte, a tanítók hozzáértésén múlik majd, hogy mennyire tudják a rendelkezésükre álló segédanyagokat, munkafüzeteket az új tantervhez igazítani, és tankönyv hiányában is megtanítani a diákoknak az anyagot.
Mint mondta, a tanfelügyelőség iskolakezdés után felméri, hogy a kisdiákok milyen mértékben tudják használni az elektronikus tankönyveket. Arra is kíváncsiak ugyanis, hogy a gyerekeknek otthon van-e számítógépük, vagy internet-hozzáférési lehetőségük, hiszen az iskolákban nem tudják maradéktalanul biztosítani az elektronikus formátum használatát. A tanintézetekben az informatikai laboratóriumok felszereltek ugyan, de egy nagy iskolában, ahol négy-öt első osztály van, a diákok ritkán férnének hozzá a gépekhez, mutatott rá a főtanfelügyelő.
Bíró Blanka, Pap Melinda, Székelyhon.ro
Az óvások ellenére nem szervezik újra az első és második osztályosok számára készülő tankönyvek licitjét, szeptember elején csak a hiányzó kiadványokra írnak ki új versenytárgyalást – mondta el lapunknak Király András. Az oktatási minisztérium államtitkára szerint újra elmagyarázzák a kiadóknak a feltételeket, vagyis hogy az első kiírás során miért nem kapták meg a szükséges pontszámot, és remélik, második nekifutásra sikerül valamennyi könyvet biztosítani az elsős és másodikos diákoknak.
Bár a kiadók összesen 17 fellebbezést nyújtottak be különböző intézményekhez – többek között az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) –, a versenytárgyalás feltételeit és az elbírálás módját kifogásolva, az óvások megoldásával megbízott testület megalapozatlannak ítélte ezeket.
„Katasztrofális” eredmény, „gyanús” kizárások
A Romániai Könyvkiadók Föderációja (FER) „katasztrofálisnak” nevezte a versenytárgyalás lebonyolítását, rámutatva, hogy a tenderfüzetben szereplő feltételeknek megfelelő kiadókat „gyanús” módon kizárták a licitről, így számos tárgy maradt tankönyv nélkül, ráadásul tartalmi szempontból a jóváhagyott kiadványok is gyenge minőségűek. A FER közleményben kérte a nem megfelelő licit felfüggesztését és a felelősök számonkérését.
Paul Balogh, a Read Forward kiadó képviselője rámutatott, hogy a mostani licit „a legnagyobb rablás a tanügy történetében”, mint mondta, a DNA egy akkora összeg után vizsgálódik, melyből 40 évre vásárolhattak volna tankönyveket az összes gyereknek.
A tender eredményeinek a meghamisításával és felelőtlenséggel vádolta a minisztériumot Ana Munteanu, az Aramis kiadó képviselője is. A Mediafax hírügynökségnek rámutatott, a szaktárca 24 tárgyból 61 tankönyvajánlatot kapott, azonban csupán kilencet hagyott jóvá, így a tantárgyak 75 százalékánál nem lesz könyvük a gyerekeknek. A FER tagjai azt is kifogásolták, hogy nem hozták nyilvánosságra az elbírálótestület összetételét, szerintük fennáll a gyanú, hogy egy érdekcsoport döntött a 30-50 millió euró sorsáról.
Kitart a miniszter
Ezzel szemben Remus Pricopie oktatási miniszter azt állította, a mostani volt a legátláthatóbb tankönyvkészítésre kiírt tender, és hangsúlyozta, hogy nem ismétlik meg, csupán a hiányzó kiadványokra írnak ki újabb versenytárgyalást. Kifejtette, már a licit meghirdetésekor tisztában volt vele, hogy háborúznia kell majd a kiadókkal, mivel megbolygatta ezek üzletét. Hangsúlyozta, a minisztérium betartotta a procedúrákat, a kiadók pedig ott tehetnek panaszt, ahol éppen akarnak.
Rámutatott, a hiányzó tankönyvek esetében újabb tendert írnak ki, amennyiben ekkor sem kerül befutó, akkor – a nemzeti kisebbségek esetében – két eljárás közül választhatnak: vagy az adott országból importálnak tankönyveket – az ukrán kisebbség esetében például Ukrajnából –, vagy pedig a szaktárca egy állami intézményt, például az oktatástudományi intézetet bíz meg a tankönyvek elkészítésével. A tárcavezető szerint a kisebbségi könyvek esetében azért nem voltak ajánlatok, mivel kicsi a példányszámuk, így kevés haszonnal jár az elkészítésük.
Akadályozó digitális változat
Az áprilisban meghirdetett licit során a huszonegy tankönyvajánlatból csak kilencet fogadott el az oktatási minisztérium döntéshozó bizottsága, a magyar tagozat számára csak az ábécéskönyvet hagyták jóvá. A legtöbb tankönyvet a digitális változata miatt nem engedélyezték, ezeken kell majd változtatniuk a kiadóknak.
Király András nem tartja valószínűnek, hogy iskolakezdésre meglesznek az új tankönyvek, ugyanakkor Remus Pricopie miniszter azon elképzelését sem tartja kivitelezhetőnek, hogy a nemzeti kisebbségek számára külföldről vásárolják meg a kiadványokat. „A miniszter úr az ukrán példával élt, ennél maradva, csak akkor lehetne Ukrajnából behozni az ábécéskönyvet, ha az megfelel a romániai ukrán tantervnek, emellett minden könyvvel végig kell járni az engedélyeztetési folyamatot” – magyarázta az államtitkár.
Még nem kötötték meg a szerződést
A pályázaton alulmaradt kiadókhoz hasonlóan a versenytárgyalás feltételeire és a minisztériummal való kapcsolattartás hiányára panaszkodik az egyetlen nyertes magyar tankönyv kiadójának igazgatója is. Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója lapunknak elmondta, kevés az esélye annak, hogy iskolakezdéskor a magyar gyerekek megkapják az ábécéskönyvet.
„Első körben hat könyvet nyújtottunk be, ebből eggyel, az ábécéskönyvvel nyertünk, de az óvások miatt az egész folyamatot leállították, szerződést nem kötöttünk a minisztériummal. Átláthatatlan és szövevényes a procedúra, nem tudom, ki igazodik el rajta, de lehet, hogy éppen ez a szándék. Már régen nincs szó a gyerekek érdekeiről. Ez nem egy olyan közbeszerzési pályázat, amit pontosan értékelni, követni lehet” – szögezte le Varga Károly.
Elmondta, ha újra kiírják a versenytárgyalást, újra jelentkeznek, hiszen megfeszített munkával hat könyvet készítettek elő, többek között a matematikát magyar nyelven, holott erre nem is volt pályázat hirdetve.
„Ennyit a magyar érdekvédelemről. Ha magyar tankönyvet akarunk adni a magyar diákoknak, akkor azt ki is kell írni licitre. Így a matematikakönyvünk a 12 román kiadóval egy kategóriában versenyzett, és hiába kaptunk jó pontszámot a minőségre, az árral alulmaradtunk, hisz kis példányszámot nem lehet ugyanazon az áron előállítani, mint a nagyot” – érvelt a kiadó igazgatója. Varga Károly rámutatott, hónapokkal ezelőtt figyelmeztette a magyar politikusokat, hogy nem lesznek tankönyvek az iskolakezdésre, és ez nem a kiadókon fog múlni.
Lesz-e számítógép az elektronikus könyvhöz?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő sem tartja valószínűnek, hogy az első és másodikos osztályosok tanévkezdéskor megkapják az új tankönyveket. Úgy vélte, a tanítók hozzáértésén múlik majd, hogy mennyire tudják a rendelkezésükre álló segédanyagokat, munkafüzeteket az új tantervhez igazítani, és tankönyv hiányában is megtanítani a diákoknak az anyagot.
Mint mondta, a tanfelügyelőség iskolakezdés után felméri, hogy a kisdiákok milyen mértékben tudják használni az elektronikus tankönyveket. Arra is kíváncsiak ugyanis, hogy a gyerekeknek otthon van-e számítógépük, vagy internet-hozzáférési lehetőségük, hiszen az iskolákban nem tudják maradéktalanul biztosítani az elektronikus formátum használatát. A tanintézetekben az informatikai laboratóriumok felszereltek ugyan, de egy nagy iskolában, ahol négy-öt első osztály van, a diákok ritkán férnének hozzá a gépekhez, mutatott rá a főtanfelügyelő.
Bíró Blanka, Pap Melinda, Székelyhon.ro
2014. szeptember 10.
Internetről tanulhatnak az elemisták?
Az internetre feltöltött digitális tankönyvekből tanulhatnak a tanévkezdést követő időszakban az első és második osztályos diákok, az új tankönyvek nyomtatott változata ugyanis bizonyosan nem készül szeptember 15-ére.
Jelenleg a közbeszerzésen kudarcot vallott kiadók által benyújtott óvások elbírálása zajlik, és a döntés meghozataláig leállították a közbeszerzési procedúrát. Így még azokkal a kiadókkal sem tudott szerződést kötni az oktatási minisztérium, amelyek pályázata sikeresnek bizonyult.
„Azt hiszem, jó irányba haladunk, és szeptember 15-ére lesznek tankönyvek, természetesen digitális formátumban. Ha a döntés (melyet az óvásokat elbíráló bizottság hoz – szerk. meg.) pozitív lesz, a tankönyvek digitális változatát a szerződések aláírása után azonnal feltöltjük az internetre” – közölte Remus Pricopie oktatási miniszter.
Varga Károly, a Korvin kiadó vezetője úgy nyilatkozott, bár megnyerték a versenytárgyalást, és ők készíthetik el az egyetlen magyar tankönyvet, az első osztályosok ábécéskönyvét, várniuk kell. „Az óvások elbírálásáig leállt a folyamat, ameddig nincsenek meg az eredmények, nem lehet megkötni a szerződéseket. Így nem lesznek készen a tankönyvek iskolakezdésre, ezért a pedagógusoknak sajnos más megoldást kell találniuk” – mondta a kiadó vezetője.
Az óvások elbírálásának van egy meghatározott határideje, amit be kell tartani, nem az Országos Óváselbíráló Bizottság hibája, hogy késnek a tankönyvek – adta tudtunkra Ovidiu Zară, a bizottság szóvivője. „Az elbírás időtartama 20 nap, amelyhez hozzáadódhat még 10 nap, amennyiben nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Ezek leadása után van egy meghallgatás, csak ezt követően kezdődik el maga az elbírálás. Jó esetben 13–14 nap alatt eredményhirdetésre kerül sor. Ebben az ügyben azonban a hét vége felé fejeződik be a folyamat. Természetesen a végleges döntést is megtámadhatják a bíróságon, azonban az estek 98 százalékában ez nem történik meg. Mi megtesszük a tőlünk telhetőt, igyekszünk a hét végéig elbírálni a 11 beérkezett óvást” – jelentette ki a szóvivő.
A várakozásban a pedagógusoknak jutott a legnehezebb feladat, hiszen az új tanterv követelményeit össze kell egyeztetniük a régi könyvek anyagával. Karp Ágnes vásárhelyi tanítónő elmondta, a pedagógusnak előre át kellene tanulmányoznia az új könyveket iskolakezdés előtt, de nem hogy erre nincs lehetőség, még új módszereket is ki kell találniuk a helyzetre.
„Egyelőre egy könyvünk biztosan lesz az első osztályban, az ábécéskönyv, de azt sem tudjuk, mikor lesz meg. Még van esély arra, hogy az első és másodikos román nyelvű matematika könyvet lefordítják magyarra, de ezt sem tudjuk biztosra. Nehéz lesz ezt a tárgyat a régi tankönyvből tanítani, mert az új tanterv szerint a matematika és a környezetismeret egy tantárgy. Román és magyar nyelvből kommunikáció alapú a tanterv, a könyvek mellett hanganyagok is vannak, ezt sem tudjuk fedezni a régi könyvekből. Az egyetlen megoldás, hogy összeülünk a pedagógusokkal, megpróbáljuk összeegyeztetni az új tantervet a régi könyvekkel, és várunk” – mondta lapunknak a pedagógus.
Pricopie: felkészültek az iskolák
Sokkal jobban áll az iskolák felkészülése az új tanévre, mint az elmúlt időszakban – jelentette ki Remus Pricopie oktatási miniszter. Mint mondta, bár idén is lesznek olyan iskolák, melyek nem kapnak működési engedélyt, de sokkal kevesebb, mint a korábbi esztendőkben. Rámutatott, az, hogy a tanintézet megkapja vagy sem a működési engedélyt, jórészt az adott település infrastruktúráján múlik. Ugyanis nézzen ki bármilyen jól egy iskola, ha nincs benne vezetékes víz és csatornázás, a hatóságok nem bocsátják ki számára a működési engedélyt, hangsúlyozta a miniszter.
Krónika (Kolozsvár)
Az internetre feltöltött digitális tankönyvekből tanulhatnak a tanévkezdést követő időszakban az első és második osztályos diákok, az új tankönyvek nyomtatott változata ugyanis bizonyosan nem készül szeptember 15-ére.
Jelenleg a közbeszerzésen kudarcot vallott kiadók által benyújtott óvások elbírálása zajlik, és a döntés meghozataláig leállították a közbeszerzési procedúrát. Így még azokkal a kiadókkal sem tudott szerződést kötni az oktatási minisztérium, amelyek pályázata sikeresnek bizonyult.
„Azt hiszem, jó irányba haladunk, és szeptember 15-ére lesznek tankönyvek, természetesen digitális formátumban. Ha a döntés (melyet az óvásokat elbíráló bizottság hoz – szerk. meg.) pozitív lesz, a tankönyvek digitális változatát a szerződések aláírása után azonnal feltöltjük az internetre” – közölte Remus Pricopie oktatási miniszter.
Varga Károly, a Korvin kiadó vezetője úgy nyilatkozott, bár megnyerték a versenytárgyalást, és ők készíthetik el az egyetlen magyar tankönyvet, az első osztályosok ábécéskönyvét, várniuk kell. „Az óvások elbírálásáig leállt a folyamat, ameddig nincsenek meg az eredmények, nem lehet megkötni a szerződéseket. Így nem lesznek készen a tankönyvek iskolakezdésre, ezért a pedagógusoknak sajnos más megoldást kell találniuk” – mondta a kiadó vezetője.
Az óvások elbírálásának van egy meghatározott határideje, amit be kell tartani, nem az Országos Óváselbíráló Bizottság hibája, hogy késnek a tankönyvek – adta tudtunkra Ovidiu Zară, a bizottság szóvivője. „Az elbírás időtartama 20 nap, amelyhez hozzáadódhat még 10 nap, amennyiben nincsenek meg a szükséges dokumentumok. Ezek leadása után van egy meghallgatás, csak ezt követően kezdődik el maga az elbírálás. Jó esetben 13–14 nap alatt eredményhirdetésre kerül sor. Ebben az ügyben azonban a hét vége felé fejeződik be a folyamat. Természetesen a végleges döntést is megtámadhatják a bíróságon, azonban az estek 98 százalékában ez nem történik meg. Mi megtesszük a tőlünk telhetőt, igyekszünk a hét végéig elbírálni a 11 beérkezett óvást” – jelentette ki a szóvivő.
A várakozásban a pedagógusoknak jutott a legnehezebb feladat, hiszen az új tanterv követelményeit össze kell egyeztetniük a régi könyvek anyagával. Karp Ágnes vásárhelyi tanítónő elmondta, a pedagógusnak előre át kellene tanulmányoznia az új könyveket iskolakezdés előtt, de nem hogy erre nincs lehetőség, még új módszereket is ki kell találniuk a helyzetre.
„Egyelőre egy könyvünk biztosan lesz az első osztályban, az ábécéskönyv, de azt sem tudjuk, mikor lesz meg. Még van esély arra, hogy az első és másodikos román nyelvű matematika könyvet lefordítják magyarra, de ezt sem tudjuk biztosra. Nehéz lesz ezt a tárgyat a régi tankönyvből tanítani, mert az új tanterv szerint a matematika és a környezetismeret egy tantárgy. Román és magyar nyelvből kommunikáció alapú a tanterv, a könyvek mellett hanganyagok is vannak, ezt sem tudjuk fedezni a régi könyvekből. Az egyetlen megoldás, hogy összeülünk a pedagógusokkal, megpróbáljuk összeegyeztetni az új tantervet a régi könyvekkel, és várunk” – mondta lapunknak a pedagógus.
Pricopie: felkészültek az iskolák
Sokkal jobban áll az iskolák felkészülése az új tanévre, mint az elmúlt időszakban – jelentette ki Remus Pricopie oktatási miniszter. Mint mondta, bár idén is lesznek olyan iskolák, melyek nem kapnak működési engedélyt, de sokkal kevesebb, mint a korábbi esztendőkben. Rámutatott, az, hogy a tanintézet megkapja vagy sem a működési engedélyt, jórészt az adott település infrastruktúráján múlik. Ugyanis nézzen ki bármilyen jól egy iskola, ha nincs benne vezetékes víz és csatornázás, a hatóságok nem bocsátják ki számára a működési engedélyt, hangsúlyozta a miniszter.
Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 18.
Fába faragja a történelmet
A történelem és a fafaragás különleges módon kapcsolódik egybe Szentes Gábor madéfalvi fafaragó, helytörténész munkásságában. Nemcsak egyedi faragott tárgyak kerülnek ki műhelyéből, hanem a családfákat, történelmi eseményeket is könyvekbe gyűjti, fába faragja, és a madéfalvi veszedelem után elvándorolt székelyek útját is nyomon követi munkáival.
Szentes Gábor madéfalvi portájához érve nem nehéz kitalálni, hogy a gazda mivel is foglalkozik, a saját maga faragta székely kapu fogadja a vendéget. A házban saját készítésű bútorok, domborművek, fába faragott családfák. De Madéfalva történelméről is sokat tud a falumonográfia, család- és egyháztörténeti kötetek szerzője.
„Madéfalván születtem, felmenőim minden ága idevaló. Az a család, amelyikbe születtem, ritka memóriával, ismeretekkel rendelkezett. Abban az időben nem volt tévé, rádió, este összeültek, beszélgettek. Érdekelt a történelem, az iskolában nem tanították azt a helyi jellegű történelmet, ami egy ilyen nevezetes történelmi falunak a sajátossága. Nagybátyám élő lexikon volt, az éjfélbe nyúló beszélgetések során tőle tanultam” – emlékezik a 65. évében járó faragómester.
A mozdony füstjének vonzása
Anyai nagyapja volt az, akit szerinte, Moldova Györgyöt idézve „a mozdony füstje megcsapott”, egész életét a vasútnál élte le mozdonyfűtőként, és az unokáiból is mozdonyvezetőket csinált. „Sikerült is neki, két öcsém mozdonyvezető lett, én is huszonöt évet dolgoztam ott, amiből tíz évet a személyforgalomban. A falunak is nagy része mozdonyvezető volt, vagy az szeretett volna lenni gyermekkorában. Én álmomban sem gondoltam gyermekkoromban, hogy mozdonyvezető leszek, de elértem. Hét évet voltam összesen Brassóban, ott tanultam, továbbképzéseket végeztem” – mesélte.
Ezzel párhuzamosan a famegmunkálásba is belekóstolt. Édesapja ács volt, szabadidejében megtanulta tőle az alapvető dolgokat, a faragó szerszámok élezését. Szomszédjuk, aki Szervátiusz Jenőtől tanult faragni, megismertette a faragással.
A kopjafáktól a gyökérbútorokig
Mint mondja, az első faragott tárgyai kopjafák voltak, az alapmintákat készítette el. „A nyolcvanas években Tekerőpatakon egy Balló István nevű idős bácsi gyökérből bútorokat készített. Apósom elvitt oda, s mikor megláttam, milyen remekművek jönnek létre egyszerű fagyökerekből, megfogadtam, ha nyugdíjba jövök, én is azt készítek. Amikor megnősültem, az első bútorokat kezdtem magamnak készíteni, egy szobában azok vannak, jöttek ilyen-olyan felkérések, ha székely kaput kellett faragni, azt faragtam. Miután beindult a Varga Károly fafaragó iskola, ott csiszolgattam tudásomat” – elevenítette fel.
Szentes Gábor a természetben járva a vízmosásos helyeket, völgyeket keres fel, hogy a kimosott gyökereket összegyűjtse, ezeket illeszti össze bútorokká. Feszületeket is készít, amelyek közül kettő sem egyforma.
Láda székely furfanggal
Azt mondja, őseit hívták tempósnak, furfangosnak, mindegyiküknek ragadványneve volt. A furfang belőle sem hiányzik, különleges zárszerkezetű ládákat is készít. „Gyermekkoromban volt egy olyan ládikó, amelynek szalagszerkezete a sarkaiban volt, szétszedhető, furfangos ládának hívták, de megrongálódott. Nem volt szegecselve, ragasztva, össze lehetett rakni. Ezt próbáltam rekonstruálni, több változatát el is készítettem. Kiállításokra szoktam vinni, újabbnál újabb példányokat készítek. Van dupla, sima záras. Azt tudni kell, hogy ezeknek a záraknak az alapja a régi csűrkapukon, gazdasági épületeken levő zár volt. Csak a székelyek tudták kinyitni, két mozgó rész elmozdításával nyílt ki. Ezeket én is beépítettem a ládaszerkezetekbe, de újabban a kapukba is, mert már nyomuk veszett” – avatott be az idős mester. Egy másik, saját fejlesztésű terméke a székely rovásírás betűi, amelyek szétszedhetők és összerakhatók.
Vándorbotokkal az ősök útján
Szentes Gábor szerint a fafaragás legegyszerűbb dolgai azok a vándorbotok, amelyeket őseink a kezükbe vettek és elvándoroltak. Ő nemcsak itthon, szülőfalujában rendezett már kiállításokat az általa készített vándorbotokból, amelyek vásárokon is megjelennek. Idén augusztusban a Tolna megyei Bonyhádon rendezték meg a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált, ahol a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének szervezésében mutatták be Vándorbot című kiállítását.
Faragott domborművein is követi a Bukovinába kivándorolt, majd a világ számos tájára kitelepült és kitelepített székelyek útját. És közben érdekes, kontinenseken átnyúló rokoni kapcsolatok tárultak fel. „Innen a jól ismert történelmi okok miatt majdnem háromezer ember kivándorolt. A felmenőim között olyan is van, nagyapámnak a dédnagyapja, Szentes István nevű, aki kitelepedett Józseffalvára. Vándorbottal kellett elmennie. Most megértem azt, hogy van egy kilencedik unokatestvérem Kanadában, és egy tizedik Magyarországon. Ezt mind egy amerikai hölgy nyomozta ki, aki az öt bukovinai székely faluról (Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva) géntérképet készített Amerikában elvégzett vizsgálatokkal” – magyarázta.
Madéfalva monográfiája, családtörténete
Helytörténészként is bizonyított Szentes Gábor. Madéfalva hagyatéka című falumonográfiája, amelyet lányával, Szidóniával közösen állított össze, 2005-ben jelent meg, nemrég másodszor is kiadták. Ezt követte három évvel később a madéfalvi családfák története, újabb három év múlva a madéfalvi egyházközség története, amelynek megírására a helyi plébános kérte fel. „A monográfia elkészítése édesapámnak is köszönhető, aki biztatott, hogy meg tudom csinálni a lányom és a fiam segítségével. Öt évig készült az első könyv, olyan dokumentumok kerültek elő a levéltárból és helyi családoktól, amelyek eredetéről nagybátyám és édesapám beszélt. Amikor megláttam leírva ezt a történetet, akarva akaratlanul a könnyeim sokszor kiestek. Éjjeleken át dolgoztam, amíg össze tudtam úgy rakni, ahogy kellett” – elevenítette fel.
Mindent elért, amit akart
Az mondja, minden elkészült munkája kedves számára. Három oltárasztalt is készített domborművekkel, mindhárom használatban van, egyik a helyi ravatalozóban, a másik a templomban, a harmadik a kápolnában. Az épülő Siculicidium kápolnába kerülnek majd az általa faragott stációk is, amelyeket a plébános felkérésére készít. „Idős embernek munka kell, ha nincs munka, beteg. Továbbadom a faragás tudományát falubeli fiataloknak, vannak erre hajlamos gyermekek, igaz, nem sokan. Ha nincs meg a kitartás, az ember leteszi a vésőt, leteszi a könyvet, nem folytatja, nem olvassa végig. Ma ez jellemző” – véli Szentes Gábor.
„Nagy vihar jöttekor – bármi legyen bére – valakinek állni kell a tornác küszöbére” – úgy tartja, ezek a Gellért Sándor költőtől származó szavak ráillenek életére, és jelzik azt, amit mindig is képviselt. 1990-ben a megalakuló helyi RMDSZ elnöke lett, a madéfalvi veszedelem évfordulójára akkor szervezett első szabad megemlékezésen is beszédet mondott. Volt a közbirtokosság elnöke, több mint húsz éve a helyi önkormányzati képviselő-testület tagja. „Azt hiszem, annyit tettem a közért, mint a családomért. Mindent elértem, amit szerettem volna. Kevés embernek adatik meg, hogy azt csinálhat, amit akar, amit szeret. Nekem megadatott” – állítja.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
A történelem és a fafaragás különleges módon kapcsolódik egybe Szentes Gábor madéfalvi fafaragó, helytörténész munkásságában. Nemcsak egyedi faragott tárgyak kerülnek ki műhelyéből, hanem a családfákat, történelmi eseményeket is könyvekbe gyűjti, fába faragja, és a madéfalvi veszedelem után elvándorolt székelyek útját is nyomon követi munkáival.
Szentes Gábor madéfalvi portájához érve nem nehéz kitalálni, hogy a gazda mivel is foglalkozik, a saját maga faragta székely kapu fogadja a vendéget. A házban saját készítésű bútorok, domborművek, fába faragott családfák. De Madéfalva történelméről is sokat tud a falumonográfia, család- és egyháztörténeti kötetek szerzője.
„Madéfalván születtem, felmenőim minden ága idevaló. Az a család, amelyikbe születtem, ritka memóriával, ismeretekkel rendelkezett. Abban az időben nem volt tévé, rádió, este összeültek, beszélgettek. Érdekelt a történelem, az iskolában nem tanították azt a helyi jellegű történelmet, ami egy ilyen nevezetes történelmi falunak a sajátossága. Nagybátyám élő lexikon volt, az éjfélbe nyúló beszélgetések során tőle tanultam” – emlékezik a 65. évében járó faragómester.
A mozdony füstjének vonzása
Anyai nagyapja volt az, akit szerinte, Moldova Györgyöt idézve „a mozdony füstje megcsapott”, egész életét a vasútnál élte le mozdonyfűtőként, és az unokáiból is mozdonyvezetőket csinált. „Sikerült is neki, két öcsém mozdonyvezető lett, én is huszonöt évet dolgoztam ott, amiből tíz évet a személyforgalomban. A falunak is nagy része mozdonyvezető volt, vagy az szeretett volna lenni gyermekkorában. Én álmomban sem gondoltam gyermekkoromban, hogy mozdonyvezető leszek, de elértem. Hét évet voltam összesen Brassóban, ott tanultam, továbbképzéseket végeztem” – mesélte.
Ezzel párhuzamosan a famegmunkálásba is belekóstolt. Édesapja ács volt, szabadidejében megtanulta tőle az alapvető dolgokat, a faragó szerszámok élezését. Szomszédjuk, aki Szervátiusz Jenőtől tanult faragni, megismertette a faragással.
A kopjafáktól a gyökérbútorokig
Mint mondja, az első faragott tárgyai kopjafák voltak, az alapmintákat készítette el. „A nyolcvanas években Tekerőpatakon egy Balló István nevű idős bácsi gyökérből bútorokat készített. Apósom elvitt oda, s mikor megláttam, milyen remekművek jönnek létre egyszerű fagyökerekből, megfogadtam, ha nyugdíjba jövök, én is azt készítek. Amikor megnősültem, az első bútorokat kezdtem magamnak készíteni, egy szobában azok vannak, jöttek ilyen-olyan felkérések, ha székely kaput kellett faragni, azt faragtam. Miután beindult a Varga Károly fafaragó iskola, ott csiszolgattam tudásomat” – elevenítette fel.
Szentes Gábor a természetben járva a vízmosásos helyeket, völgyeket keres fel, hogy a kimosott gyökereket összegyűjtse, ezeket illeszti össze bútorokká. Feszületeket is készít, amelyek közül kettő sem egyforma.
Láda székely furfanggal
Azt mondja, őseit hívták tempósnak, furfangosnak, mindegyiküknek ragadványneve volt. A furfang belőle sem hiányzik, különleges zárszerkezetű ládákat is készít. „Gyermekkoromban volt egy olyan ládikó, amelynek szalagszerkezete a sarkaiban volt, szétszedhető, furfangos ládának hívták, de megrongálódott. Nem volt szegecselve, ragasztva, össze lehetett rakni. Ezt próbáltam rekonstruálni, több változatát el is készítettem. Kiállításokra szoktam vinni, újabbnál újabb példányokat készítek. Van dupla, sima záras. Azt tudni kell, hogy ezeknek a záraknak az alapja a régi csűrkapukon, gazdasági épületeken levő zár volt. Csak a székelyek tudták kinyitni, két mozgó rész elmozdításával nyílt ki. Ezeket én is beépítettem a ládaszerkezetekbe, de újabban a kapukba is, mert már nyomuk veszett” – avatott be az idős mester. Egy másik, saját fejlesztésű terméke a székely rovásírás betűi, amelyek szétszedhetők és összerakhatók.
Vándorbotokkal az ősök útján
Szentes Gábor szerint a fafaragás legegyszerűbb dolgai azok a vándorbotok, amelyeket őseink a kezükbe vettek és elvándoroltak. Ő nemcsak itthon, szülőfalujában rendezett már kiállításokat az általa készített vándorbotokból, amelyek vásárokon is megjelennek. Idén augusztusban a Tolna megyei Bonyhádon rendezték meg a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivált, ahol a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének szervezésében mutatták be Vándorbot című kiállítását.
Faragott domborművein is követi a Bukovinába kivándorolt, majd a világ számos tájára kitelepült és kitelepített székelyek útját. És közben érdekes, kontinenseken átnyúló rokoni kapcsolatok tárultak fel. „Innen a jól ismert történelmi okok miatt majdnem háromezer ember kivándorolt. A felmenőim között olyan is van, nagyapámnak a dédnagyapja, Szentes István nevű, aki kitelepedett Józseffalvára. Vándorbottal kellett elmennie. Most megértem azt, hogy van egy kilencedik unokatestvérem Kanadában, és egy tizedik Magyarországon. Ezt mind egy amerikai hölgy nyomozta ki, aki az öt bukovinai székely faluról (Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva, Andrásfalva) géntérképet készített Amerikában elvégzett vizsgálatokkal” – magyarázta.
Madéfalva monográfiája, családtörténete
Helytörténészként is bizonyított Szentes Gábor. Madéfalva hagyatéka című falumonográfiája, amelyet lányával, Szidóniával közösen állított össze, 2005-ben jelent meg, nemrég másodszor is kiadták. Ezt követte három évvel később a madéfalvi családfák története, újabb három év múlva a madéfalvi egyházközség története, amelynek megírására a helyi plébános kérte fel. „A monográfia elkészítése édesapámnak is köszönhető, aki biztatott, hogy meg tudom csinálni a lányom és a fiam segítségével. Öt évig készült az első könyv, olyan dokumentumok kerültek elő a levéltárból és helyi családoktól, amelyek eredetéről nagybátyám és édesapám beszélt. Amikor megláttam leírva ezt a történetet, akarva akaratlanul a könnyeim sokszor kiestek. Éjjeleken át dolgoztam, amíg össze tudtam úgy rakni, ahogy kellett” – elevenítette fel.
Mindent elért, amit akart
Az mondja, minden elkészült munkája kedves számára. Három oltárasztalt is készített domborművekkel, mindhárom használatban van, egyik a helyi ravatalozóban, a másik a templomban, a harmadik a kápolnában. Az épülő Siculicidium kápolnába kerülnek majd az általa faragott stációk is, amelyeket a plébános felkérésére készít. „Idős embernek munka kell, ha nincs munka, beteg. Továbbadom a faragás tudományát falubeli fiataloknak, vannak erre hajlamos gyermekek, igaz, nem sokan. Ha nincs meg a kitartás, az ember leteszi a vésőt, leteszi a könyvet, nem folytatja, nem olvassa végig. Ma ez jellemző” – véli Szentes Gábor.
„Nagy vihar jöttekor – bármi legyen bére – valakinek állni kell a tornác küszöbére” – úgy tartja, ezek a Gellért Sándor költőtől származó szavak ráillenek életére, és jelzik azt, amit mindig is képviselt. 1990-ben a megalakuló helyi RMDSZ elnöke lett, a madéfalvi veszedelem évfordulójára akkor szervezett első szabad megemlékezésen is beszédet mondott. Volt a közbirtokosság elnöke, több mint húsz éve a helyi önkormányzati képviselő-testület tagja. „Azt hiszem, annyit tettem a közért, mint a családomért. Mindent elértem, amit szerettem volna. Kevés embernek adatik meg, hogy azt csinálhat, amit akar, amit szeret. Nekem megadatott” – állítja.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
2014. október 31.
Tizedik évforduló a Téglás Gábor iskolánál
Tiszteljük a múltat, örüljünk a jelennek, vigyázzunk a jövőre
Tizedik évébe lépett a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, szeptemberben tizedszer csengettek be, tizedik alkalommal szerveznek gólyabált, téglaporos napokat, mindennek a tizedik évfordulóját ünneplik, jegyezte meg Kocsis Atilla iskolaigazgató az ünnepi megemlékezésen.
„Érjen meg minél több ünnepi szónoklatot”, kívánta Markó Béla, aki annak idején RMDSZ-elnökként elsőként húzta meg a becsengetési harangot 2005 szeptemberében. Erdélyben sajnos gyakori a kishitűség és a reménytelenség, a Hunyad megyei szórvány önálló iskolája a legjobb ellenpélda erre, jegyezte meg a költő-politikus, aki szerint a Téglás iskola számára is bíztatást jelent. Amúgy jelenleg Erdélyben 65 önálló magyar középiskola működik, noha 1989-ben egy sem volt!
Malteros ládák között indult sikersztori
Önálló magyar iskola létrehozása Déván hatalmas kihívás volt. Széll Zoltán tanár és Varga Karoly kezdeményezésére már 1990-ben megkapták a minisztériumi engedélyt a magyar iskolára, épület hiányában azonban létesítése kudarcba fulladt. Déva patinás régi magyar iskoláit nem tudták visszaszerezni, hiszen 1919 óta azokban román elitiskolák működnek, új tanintézmény építésére pedig nem kaptak megfelelő anyagi és politikai támogatást, noha a kezdeményezők éveken keresztül mindent megmozgattak.
Nem is adták fel, a lelkes dévai magyarok által 2003-ban alapított Geszthy Ferenc Társaság ugyanazt a célt tűzte ki: az önálló dévai magyar iskola létrehozását. Sokan járultak hozzá az iskola létesítéséhez, négynek közülük azonban kiemelt elismerés jár: Varga Károly, a Geszthy társaság elnöke, Széll Zoltán tanár, Böjte Csaba atya és a néhai ifj. Hauer Erich, aki korai halála miatt nem érhette meg álma beteljesülését. Előbbi kettő kiemelkedő szerepe közismert a dévai magyarok körében, személyesen részt is vettek a mostani ünnepségen, utóbbi kettő szerepét Winkler Gyula EP-képviselő méltatta.
A második nekifutás sikerrel járt, 2005-ben malteros zsákok között beindult a Téglás Gábor iskola. Komoly nehézségek akkor is voltak, szinte ugyanazok, mint az előző évtizedben: az anyagi és politikai támogatás hiánya. 2004 novemberében, választási kampányban Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök nyilvánosan támogatásukról biztosították Déván a Geszthy társaság képviselőit, hogy 2005 szeptemberében beindulhasson az iskola. Holott a megvásárolt ingatlan – megkezdett, de félbehagyott épület – látványa alig adott okot optimizmusra. „Elszörnyedtem, amikor megláttam”, emlékezett vissza Markó Béla.
A magas szintű ígéretek ellenére az építés lassan haladt. „2005. szeptember elején az iskola beindulása nagyon kétséges volt. Kétségbeesett voltam”, emlékezett vissza Varga Károly az akkori helyzetre. Az iskola építőtelep volt, csupán néhány tantermet sikerül kialakítani, a folyosókon a diákok és az építő munkások malteros zsákok között mászkáltak. Rengeteg munka volt még hátra, miközben az épülettulajdonos Geszthy társaság 12 milliárd lejjel tartozott az építőcégnek. Varga Károlynak számtalan álmatlan éjszakája lehetett akkoriban, a megígért támogatás késett, a pénz csak azután kezdett érkezni, miután egy vajdahunyadi összejövetelen az asztalra csapott Markó és Takács előtt, idézte fel Varga a nem túl kellemes emlékeket az RMDSZ akkori vezetője jelenlétében. Annak idején a Nyugati Jelen dévai szerkesztői is keményen kritizálták az RMDSZ legfelsőbb vezetőségét emiatt.
Minőségi iskola rövid idő alatt
Az akkori nyomások révén végre a politikum is felzárkózott a lelkes dévai kezdeményezők szintjére, kieszközölték a beígért támogatást, 2007-re elkészült az iskolaépület. Sikeresen átvészelték az első két tanévet, amikor csodával határos módon a félig építőtelep-iskolában egyetlen baleset sem történt.
Azóta az iskola minőségi tanintézménnyé nőtte ki magát. Diákjai számos megyei, országos és Kárpát-medencei tantárgyversenyen szereztek kiemelkedő eredményeket, a tanulmányi eredmények pedig rendszeresen jobbak a megyei átlagnál, büszkélkedett Kocsis Attila igazgató. A tanári gárda is fiatal, a 2005-ös indulásnál az átlagéletkor 39 év volt, azóta nyilván növekedett valamelyest, noha időközben több fiatal tanárral bővült, egyesek nyugdíjba vonultak.
Rövid idő alatt minőségi iskolává vált, gratulált Markó Béla. Végül is az első 10 év meghatározó, hangsúlyozta Lakatos András, az RMDSZ volt oktatási elnöke, jelenleg kalotaszentkirályi iskolaigazgató. „Dagad a mellem, amikor a Téglásról beszélhetek, Erdélyben és Brüsszelben egyaránt”, fűzte hozzá Winkler Gyula. A Téglás alighanem a Hunyad megyei szórvány legjelentősebb megvalósítása az utóbbi 25 évben.
Jövő stratégia
A minőségi oktatás az iskola első számú célkitűzése, szögezte le Kocsis Attila. A másik pedig az, hogy a dévai és Hunyad megyei magyar szülők – sőt, lehetőleg a vegyes családok is – a Téglásba írassák gyerekeiket, mert sajnos még mindig előfordul, hogy román iskolába járatják, fűzte hozzá Máté Márta, Hunyad megye főntanfelügyelő-helyettese.
E célokra az iskola vezetősége, a tanfelügyelőség magyar illetékesei, a pedagógus-szövetség és az RMDSZ 4–5 évre terjedő közös oktatási stratégiát dolgoz ki. Nemcsak a Téglás megerősítése fontos, hanem a diákok kis létszáma miatt veszélyeztetett tagozatok megmentésére is megoldást keresnek, ismertette a teendőket Winkler Gyula. A Medgyesen és Nagyszebenben szervezendő novemberi szórványnapok fő témája is a szórványoktatás lesz.
A múlt szelleméről sem szabad megfeledkezni, az egykori pedagógusok áldozatos munkája (akik mostoha körülmények között, évtizedeken keresztül magasan tartották a magyar oktatás zászlaját) erőt és bizalmat kölcsönöznek a jövőnek, jegyezte meg Széll Zoltán.
A szülők és a civil szféra aktívabb bevonása is szükséges, hangsúlyozta Varga Károly, keserűen megjegyezve, hogy az iskolát létrehozó – s az épület egyharmadát birtokló – Geszthy Ferenc Társaság jóformán megszűnt, már csak papíron létezik, a mór megtette kötelességét, a mór mehet mintára. Holott továbbra is szükség lenne rá.
Újabb politikai akadályok
A minőségi oktatás legnagyobb akadálya a politikum, amely 25 éve szinte állandón kísérleti terepnek tekinti a tanügyet, állandóan módosítván a jogszabályokat. Kétségtelen, a 2011-es Funeriu-féle tanügyi törvény jelentős előrelépés, még európai viszonylatban is kiemelkedő, hiszen a decentralizációra és a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, szögezte le Lakatos András, csakhogy az új bukaresti hatalom azt is tönkre tette. Hasonlóan vélekedett Markó Béla is, a magyarság számára kifejezetten kedvezőnek nevezte a 2011-es jogszabályt, annak gyakorlatba ültetése nehezebb feladat, az azóta történt módosítások komoly visszaesést eredményeznek, visszaállították a mennyiség orientált, agyoncentralizált iskolarendszert.
Gondok azonban az RMDSZ bukaresti oktatás-felelőseivel is vannak, méghozzá bőven, derült ki a felszólalók szinte általános tapasztalatából. A régiek jobbak voltak, mint az újak, néhány évvel ezelőtt a tanügyi minisztériumba került RMDSZ-esek segítséget, támogatást nyújtottak a Téglásnak (és a többi erdélyi magyar iskolának), most viszont olyan is előfordul, hogy a levelekre sem válaszolnak, a konkrét problémák megoldása pedig egyre körülményesebb.
Utóbbi megoldható feladat, amennyiben az RMDSZ rendezi sorait, és fölülvizsgálja szelekciós mechanizmusát, a bukaresti hatalom kísérletezéseinek káros hatásait viszont nehezebb lesz kiküszöbölni.
Eddig a Téglás iskola megbirkózott minden kihívással, folyamatosan megerősödött. Tízéves tapasztalatára támaszkodva, alighanem bizakodva tekint a jövőbe.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
Tiszteljük a múltat, örüljünk a jelennek, vigyázzunk a jövőre
Tizedik évébe lépett a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, szeptemberben tizedszer csengettek be, tizedik alkalommal szerveznek gólyabált, téglaporos napokat, mindennek a tizedik évfordulóját ünneplik, jegyezte meg Kocsis Atilla iskolaigazgató az ünnepi megemlékezésen.
„Érjen meg minél több ünnepi szónoklatot”, kívánta Markó Béla, aki annak idején RMDSZ-elnökként elsőként húzta meg a becsengetési harangot 2005 szeptemberében. Erdélyben sajnos gyakori a kishitűség és a reménytelenség, a Hunyad megyei szórvány önálló iskolája a legjobb ellenpélda erre, jegyezte meg a költő-politikus, aki szerint a Téglás iskola számára is bíztatást jelent. Amúgy jelenleg Erdélyben 65 önálló magyar középiskola működik, noha 1989-ben egy sem volt!
Malteros ládák között indult sikersztori
Önálló magyar iskola létrehozása Déván hatalmas kihívás volt. Széll Zoltán tanár és Varga Karoly kezdeményezésére már 1990-ben megkapták a minisztériumi engedélyt a magyar iskolára, épület hiányában azonban létesítése kudarcba fulladt. Déva patinás régi magyar iskoláit nem tudták visszaszerezni, hiszen 1919 óta azokban román elitiskolák működnek, új tanintézmény építésére pedig nem kaptak megfelelő anyagi és politikai támogatást, noha a kezdeményezők éveken keresztül mindent megmozgattak.
Nem is adták fel, a lelkes dévai magyarok által 2003-ban alapított Geszthy Ferenc Társaság ugyanazt a célt tűzte ki: az önálló dévai magyar iskola létrehozását. Sokan járultak hozzá az iskola létesítéséhez, négynek közülük azonban kiemelt elismerés jár: Varga Károly, a Geszthy társaság elnöke, Széll Zoltán tanár, Böjte Csaba atya és a néhai ifj. Hauer Erich, aki korai halála miatt nem érhette meg álma beteljesülését. Előbbi kettő kiemelkedő szerepe közismert a dévai magyarok körében, személyesen részt is vettek a mostani ünnepségen, utóbbi kettő szerepét Winkler Gyula EP-képviselő méltatta.
A második nekifutás sikerrel járt, 2005-ben malteros zsákok között beindult a Téglás Gábor iskola. Komoly nehézségek akkor is voltak, szinte ugyanazok, mint az előző évtizedben: az anyagi és politikai támogatás hiánya. 2004 novemberében, választási kampányban Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök nyilvánosan támogatásukról biztosították Déván a Geszthy társaság képviselőit, hogy 2005 szeptemberében beindulhasson az iskola. Holott a megvásárolt ingatlan – megkezdett, de félbehagyott épület – látványa alig adott okot optimizmusra. „Elszörnyedtem, amikor megláttam”, emlékezett vissza Markó Béla.
A magas szintű ígéretek ellenére az építés lassan haladt. „2005. szeptember elején az iskola beindulása nagyon kétséges volt. Kétségbeesett voltam”, emlékezett vissza Varga Károly az akkori helyzetre. Az iskola építőtelep volt, csupán néhány tantermet sikerül kialakítani, a folyosókon a diákok és az építő munkások malteros zsákok között mászkáltak. Rengeteg munka volt még hátra, miközben az épülettulajdonos Geszthy társaság 12 milliárd lejjel tartozott az építőcégnek. Varga Károlynak számtalan álmatlan éjszakája lehetett akkoriban, a megígért támogatás késett, a pénz csak azután kezdett érkezni, miután egy vajdahunyadi összejövetelen az asztalra csapott Markó és Takács előtt, idézte fel Varga a nem túl kellemes emlékeket az RMDSZ akkori vezetője jelenlétében. Annak idején a Nyugati Jelen dévai szerkesztői is keményen kritizálták az RMDSZ legfelsőbb vezetőségét emiatt.
Minőségi iskola rövid idő alatt
Az akkori nyomások révén végre a politikum is felzárkózott a lelkes dévai kezdeményezők szintjére, kieszközölték a beígért támogatást, 2007-re elkészült az iskolaépület. Sikeresen átvészelték az első két tanévet, amikor csodával határos módon a félig építőtelep-iskolában egyetlen baleset sem történt.
Azóta az iskola minőségi tanintézménnyé nőtte ki magát. Diákjai számos megyei, országos és Kárpát-medencei tantárgyversenyen szereztek kiemelkedő eredményeket, a tanulmányi eredmények pedig rendszeresen jobbak a megyei átlagnál, büszkélkedett Kocsis Attila igazgató. A tanári gárda is fiatal, a 2005-ös indulásnál az átlagéletkor 39 év volt, azóta nyilván növekedett valamelyest, noha időközben több fiatal tanárral bővült, egyesek nyugdíjba vonultak.
Rövid idő alatt minőségi iskolává vált, gratulált Markó Béla. Végül is az első 10 év meghatározó, hangsúlyozta Lakatos András, az RMDSZ volt oktatási elnöke, jelenleg kalotaszentkirályi iskolaigazgató. „Dagad a mellem, amikor a Téglásról beszélhetek, Erdélyben és Brüsszelben egyaránt”, fűzte hozzá Winkler Gyula. A Téglás alighanem a Hunyad megyei szórvány legjelentősebb megvalósítása az utóbbi 25 évben.
Jövő stratégia
A minőségi oktatás az iskola első számú célkitűzése, szögezte le Kocsis Attila. A másik pedig az, hogy a dévai és Hunyad megyei magyar szülők – sőt, lehetőleg a vegyes családok is – a Téglásba írassák gyerekeiket, mert sajnos még mindig előfordul, hogy román iskolába járatják, fűzte hozzá Máté Márta, Hunyad megye főntanfelügyelő-helyettese.
E célokra az iskola vezetősége, a tanfelügyelőség magyar illetékesei, a pedagógus-szövetség és az RMDSZ 4–5 évre terjedő közös oktatási stratégiát dolgoz ki. Nemcsak a Téglás megerősítése fontos, hanem a diákok kis létszáma miatt veszélyeztetett tagozatok megmentésére is megoldást keresnek, ismertette a teendőket Winkler Gyula. A Medgyesen és Nagyszebenben szervezendő novemberi szórványnapok fő témája is a szórványoktatás lesz.
A múlt szelleméről sem szabad megfeledkezni, az egykori pedagógusok áldozatos munkája (akik mostoha körülmények között, évtizedeken keresztül magasan tartották a magyar oktatás zászlaját) erőt és bizalmat kölcsönöznek a jövőnek, jegyezte meg Széll Zoltán.
A szülők és a civil szféra aktívabb bevonása is szükséges, hangsúlyozta Varga Károly, keserűen megjegyezve, hogy az iskolát létrehozó – s az épület egyharmadát birtokló – Geszthy Ferenc Társaság jóformán megszűnt, már csak papíron létezik, a mór megtette kötelességét, a mór mehet mintára. Holott továbbra is szükség lenne rá.
Újabb politikai akadályok
A minőségi oktatás legnagyobb akadálya a politikum, amely 25 éve szinte állandón kísérleti terepnek tekinti a tanügyet, állandóan módosítván a jogszabályokat. Kétségtelen, a 2011-es Funeriu-féle tanügyi törvény jelentős előrelépés, még európai viszonylatban is kiemelkedő, hiszen a decentralizációra és a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, szögezte le Lakatos András, csakhogy az új bukaresti hatalom azt is tönkre tette. Hasonlóan vélekedett Markó Béla is, a magyarság számára kifejezetten kedvezőnek nevezte a 2011-es jogszabályt, annak gyakorlatba ültetése nehezebb feladat, az azóta történt módosítások komoly visszaesést eredményeznek, visszaállították a mennyiség orientált, agyoncentralizált iskolarendszert.
Gondok azonban az RMDSZ bukaresti oktatás-felelőseivel is vannak, méghozzá bőven, derült ki a felszólalók szinte általános tapasztalatából. A régiek jobbak voltak, mint az újak, néhány évvel ezelőtt a tanügyi minisztériumba került RMDSZ-esek segítséget, támogatást nyújtottak a Téglásnak (és a többi erdélyi magyar iskolának), most viszont olyan is előfordul, hogy a levelekre sem válaszolnak, a konkrét problémák megoldása pedig egyre körülményesebb.
Utóbbi megoldható feladat, amennyiben az RMDSZ rendezi sorait, és fölülvizsgálja szelekciós mechanizmusát, a bukaresti hatalom kísérletezéseinek káros hatásait viszont nehezebb lesz kiküszöbölni.
Eddig a Téglás iskola megbirkózott minden kihívással, folyamatosan megerősödött. Tízéves tapasztalatára támaszkodva, alighanem bizakodva tekint a jövőbe.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 24.
Kis-Küküllő mente – Bonyha, Kund, Dányán, Gógán
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 28.
Szathmári Ferenc és a tárgyi anyanyelv
A csíkszeredai Szathmári Ferencnek az élet úgy hozta, hogy szerepet vállalt az erdélyi magyar népművészeti élet szervezésében, népszerűsítésében. Így lett a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetője, amelynek munkájában igen aktívan vesz részt nyugdíjas éveiben is. Azt mondja, nem elég optimistának lenni, hogy a népművészet megmarad, tenni is kell érte.
Szathmári Ferenc Mezőbándon született 1940-ben, a település számára most is a világ közepét jelenti. „Emlékszem a mezítláb járásra, az iskolai körülményekre, a szegénységre, a nyomorra, és mindez valahogy megszépült az évek során. A község 13 településből áll, 3 vasútállomása volt, ma már egy sincs, mert a kisvasutat megszüntették. Olyan emlékeim vannak, hogy amikor elemi osztályban mentünk, úgy engedett be az iskolaszolga, ha a táskánkban vittünk egy darab fát, mert kellett fűteni, és az intézmény nem tudta ezt biztosítani. A padló használt olajjal volt bekenve, büdös volt, az első osztályt palatáblával kezdtem, aztán '48-ban jött a tanügyi reform, eltűnt a vallásoktatás. Mivel akkor volt az iparosítás, a társaságból mindenki esztergályos akart lenni, én is. De édesapám valahogy bizonytalan volt ebben,és az ő közbenjárásával bekerültem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumba. Az ottani bentlakás ellátásához a szülők terménybeszolgáltatásra voltak kötelezve, paszulyt, húst, ilyesmiket kellett vinni, és még ilyen körülmények között is kedden és pénteken reggel, délben és este puliszkát ettünk, mert kenyérre nem jutott” – elevenítette fel.
Az irodalom volt a kedvence
Az iskolában egyik kedvence volt az irodalom, mint mondta, különösen nagy hatással volt rá, hogy egyik barátja szüleinél látott egy dedikált Móricz Zsigmond-kötetet. „Az érettségiztető bizottság elnöke Balogh Edgár volt, aki akkor a magyar nyelv és irodalom szak dékánja volt Kolozsváron, az egyetemen. Tetszhetett neki a dolgozatom, behívatott az irodába, és azt mondta, fiatalember, meghívom a magyar irodalom szakra, ha Kolozsvárra jön, jöjjön fel hozzám. Tizenhét évesen én nem tudtam elfogadni, hogy valaki engem a hátsó kapun bevigyen. Ha megérdemlem, akkor igen, ha nem, nem. Elmentem az egyetemi felvételire, az írásbelim jól sikerült, bejutottam a szóbelire, ott kihúztam Horea, Cloșca és Crișant. A vizsgáztató azt mondta, ezt mindenki tudja, és kérdezte, mondjam el, melyek Kolozsvár helyipari vállalatai. Nyilván azért, hogy így a jegyet tudta befolyásolni, és be tudta vinni azokat, akiket kellett. Persze, nem tudtam. Így 8,75-ös jeggyel nem jutottam be, nagyon kiábrándultam, de továbbra is megmaradt a barátságom az irodalommal” – mesélte.
Egy könyvespolccal kezdődött
Szathmári Ferenc Sepsiszentgyörgyön szerzett könyvelői képesítést, ezután Gyulakután dolgozott főkönyvelőként, majd a család Csíkszeredába költözött. „Feleségem szülei háromszékiek, akkor alakult egy éve Hargita megye, Csíkszereda éppen középen volt, és ide jöttünk. Megtudták, hogy szövetkezeti hálózatban, kereskedelemben dolgoztam, ezért 1970-ben főkönyvelőnek neveztek ki az állami kereskedelmi vállalathoz. Soha nem kérvényeztem előléptetésemet, de a sors úgy ajánlotta fel nekem, hogy 30 évet főkönyvelő voltam, és 10 évet igazgató. Egyfajta elégedettség ez, mert feltételezhetem, hogy nem dolgoztam rosszul, mert akkor biztos nem tartottak volna meg” – mondta. A népművészettel való barátsága is itt kezdődött. „Volt egy egész életen át elkísérő szerelmem, a könyv szeretete és tisztelete. Egy adott pillanatban otthon mindenhol könyv volt, valamit ki kellett találni, és arra gondoltam, de jó lenne egy könyvespolc népi motívumokkal. Elmentem néhány emberhez itt, nem igazán tudtak rajtam segíteni, de úgymond ötletet adtam azoknak, akiket hasonló gondolat foglalkoztatott. Ennek köszönhetően alakult az elhatározás, hogy művészeti népiskolát kell létrehozni. Úgy tűnik, hogy szándékosság nélkül belecsöppentem ebbe” – említette.
Szervezeti élet
Azt mondja, nyolc éven át szorgalmasan foglalkoztatta ez a kérdés, amelynek eredményeként – bár ezt sem akarta különösebben – egy módszertani könyv született, amelynek nagy sikere volt, öt kiadást ért meg. 1989 után, amikor elkezdtek megalakulni a civil szervezetek, Csíkszeredában is létrejött a Varga Károly fafaragó egylet, amelynek tíz éven át volt alapító elnöke. Aztán átvette a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetését. „Az erdélyi kulturális életet az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) próbálta összefogni, Kötő József elnököt foglalkoztatta a gondolat, hogy tevékenységre kellene ösztönözni a szakosztályokat, hogy legyen felkészülve az erdélyi magyarság az eljövendő autonómiára, legyenek olyan emberek, akiknek tapasztalatuk van. Gyakorlati kivitelezője Bandi Dezső volt, ő hívta össze Marosvásárhelyre az erdélyi fafaragókat, magyarországi előadókat. Már ott felvetődött, hogy nem elég csak a faragókkal foglalkozni, hanem a többi művészeti ággal is kell. 1995-ben Alsócsernátonban meg is alakult a szövetség” – elevenítette fel.
Hiányzik az oktatás
Noha létezik egy adatbázis, a népművészek tudnak egymásról, és próbálják egymást segíteni, Szathmári szerint alapvetően az a gond, hogy egyrészt kevés magyar értelmiségi kapcsolódik be, másrészt, miután bekapcsolódtak az egész Kárpát-medencei civil szervezeti életbe, számot tudtak adni arról, hogy még sok a tennivaló. „Szinte teljes mértékben hiányzik az oktatás, mi ezt próbáljuk fórumokon, konferenciákon táborokban pótolni, de nem lehet. A tudást csak tanulással lehet megszerezni. A látvánnyal, a tánccal, viselettel, a dallal szemben a tárgyi népművészet hátrányban van, ezt észleljük akár pályáztatási lehetőségeknél is, azok, akik ezzel foglalkoznak, inkább a látvány felé fordulnak. Amikor a tárgyi népművészet kialakult, nem olyan céllal történt mint manapság, az élet tette szükségessé. Az embernek szüksége volt valamire, előállította, most viszont annak csak a muzsikája van bennünk, szeretnénk arra hasonlítani. Örülünk, ha valaki a magyarságtudatával, őseivel összefüggően tiszteli ezt vagy azt a tárgyat – ezt tárgyi anyanyelvünknek neveztem el. Most más az érdeklődés. Amikor én végeztem fafaragást a népiskolában, két évfolyam volt, hetvenen voltunk, és volt öt gitáros, most van hetven gitáros, és esetleg öt faragó” – érzékeltette a különbségeket.
Megtalálni a mértéket
A népművészeti alkotásokról azt mondja, fontos, hogy ne hazugságot adjunk el, hanem igazat. „A tárgy valóban a népi kultúrát tükrözze, és azok az ismérvek, amelyeket a néprajzosok megfogalmaznak imitt amott, benne legyenek abban a tárgyban. Ezt úgy lehet elérni, ha van szakember. A kopjafáknál alapgondolat, hogy ez embermagasságú legyen, de vannak 2,5–4 méteresek is. Valahogy meg kellene találni a mértéket. Javasoltam, hogy a megyei tanácsok vonjanak be szakértő tanácsadókat, és követeljék meg, hogy a székely kapu állításhoz legyen építkezési engedély, rajzolják le, mit akarnak. A szakértői bizottság eldönti, hogy az székely kapu, vagy nem. Így tanácsot lehet adni a polgármestereknek is. A szövetségnek is van saját értékelési rendszere, és azon kínlódunk, hogy a magyarországi népi iparművészeti termékek zsűrizési rendszerét behozzuk Erdélybe. A magyar állam ismerje el a magyar kultúrában tevékenykedőt az általa meghatározott elvek szerint, de a mi szakembereink, az erdélyi magyar néprajzosok, restaurátorok, szakemberek megítélése alapján, mert a helyit a helyiek jobban ismerik. Ez is egy olyan feladat, amely a szövetség nélkül nem valósulhat meg. Ilyen még nem volt, ezért nagy a jelentősége, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy olyan személy kapcsolódjon be ebbe a munkába, aki majd továbbviszi ” – magyarázta.
Mindenki tehet valamit
Szathmári Ferenc a népi fafaragásról írt könyve után az erdélyi népművészeket mutatta be egy kötetben, legutóbb pedig Páll Ágoston korondi fazekasmester életútját. Az irodalommal való barátsága töretlen maradt, mint elmondta, ötven éves korában gépelte be először a verseit, és adta oda a családtagoknak, barátoknak, akik biztatták a folytatásra. Első önálló verseskötete 52 éves korában jelent meg, azóta ezt még több követte. „A felelősen gondolkodó embernek nem kellene feltétlenül nagy dolgokat véghezvinnie, feláldoznia az életét, egészségét, csak valamicskét hozzátenni a közösség életéhez. Én magam csak azért tudok tenni, mert nyugdíjas vagyok. Mindenki a maga tehetsége, képessége szerint tehet valamit” – összegzett Szathmári Ferenc.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
A csíkszeredai Szathmári Ferencnek az élet úgy hozta, hogy szerepet vállalt az erdélyi magyar népművészeti élet szervezésében, népszerűsítésében. Így lett a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetője, amelynek munkájában igen aktívan vesz részt nyugdíjas éveiben is. Azt mondja, nem elég optimistának lenni, hogy a népművészet megmarad, tenni is kell érte.
Szathmári Ferenc Mezőbándon született 1940-ben, a település számára most is a világ közepét jelenti. „Emlékszem a mezítláb járásra, az iskolai körülményekre, a szegénységre, a nyomorra, és mindez valahogy megszépült az évek során. A község 13 településből áll, 3 vasútállomása volt, ma már egy sincs, mert a kisvasutat megszüntették. Olyan emlékeim vannak, hogy amikor elemi osztályban mentünk, úgy engedett be az iskolaszolga, ha a táskánkban vittünk egy darab fát, mert kellett fűteni, és az intézmény nem tudta ezt biztosítani. A padló használt olajjal volt bekenve, büdös volt, az első osztályt palatáblával kezdtem, aztán '48-ban jött a tanügyi reform, eltűnt a vallásoktatás. Mivel akkor volt az iparosítás, a társaságból mindenki esztergályos akart lenni, én is. De édesapám valahogy bizonytalan volt ebben,és az ő közbenjárásával bekerültem a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumba. Az ottani bentlakás ellátásához a szülők terménybeszolgáltatásra voltak kötelezve, paszulyt, húst, ilyesmiket kellett vinni, és még ilyen körülmények között is kedden és pénteken reggel, délben és este puliszkát ettünk, mert kenyérre nem jutott” – elevenítette fel.
Az irodalom volt a kedvence
Az iskolában egyik kedvence volt az irodalom, mint mondta, különösen nagy hatással volt rá, hogy egyik barátja szüleinél látott egy dedikált Móricz Zsigmond-kötetet. „Az érettségiztető bizottság elnöke Balogh Edgár volt, aki akkor a magyar nyelv és irodalom szak dékánja volt Kolozsváron, az egyetemen. Tetszhetett neki a dolgozatom, behívatott az irodába, és azt mondta, fiatalember, meghívom a magyar irodalom szakra, ha Kolozsvárra jön, jöjjön fel hozzám. Tizenhét évesen én nem tudtam elfogadni, hogy valaki engem a hátsó kapun bevigyen. Ha megérdemlem, akkor igen, ha nem, nem. Elmentem az egyetemi felvételire, az írásbelim jól sikerült, bejutottam a szóbelire, ott kihúztam Horea, Cloșca és Crișant. A vizsgáztató azt mondta, ezt mindenki tudja, és kérdezte, mondjam el, melyek Kolozsvár helyipari vállalatai. Nyilván azért, hogy így a jegyet tudta befolyásolni, és be tudta vinni azokat, akiket kellett. Persze, nem tudtam. Így 8,75-ös jeggyel nem jutottam be, nagyon kiábrándultam, de továbbra is megmaradt a barátságom az irodalommal” – mesélte.
Egy könyvespolccal kezdődött
Szathmári Ferenc Sepsiszentgyörgyön szerzett könyvelői képesítést, ezután Gyulakután dolgozott főkönyvelőként, majd a család Csíkszeredába költözött. „Feleségem szülei háromszékiek, akkor alakult egy éve Hargita megye, Csíkszereda éppen középen volt, és ide jöttünk. Megtudták, hogy szövetkezeti hálózatban, kereskedelemben dolgoztam, ezért 1970-ben főkönyvelőnek neveztek ki az állami kereskedelmi vállalathoz. Soha nem kérvényeztem előléptetésemet, de a sors úgy ajánlotta fel nekem, hogy 30 évet főkönyvelő voltam, és 10 évet igazgató. Egyfajta elégedettség ez, mert feltételezhetem, hogy nem dolgoztam rosszul, mert akkor biztos nem tartottak volna meg” – mondta. A népművészettel való barátsága is itt kezdődött. „Volt egy egész életen át elkísérő szerelmem, a könyv szeretete és tisztelete. Egy adott pillanatban otthon mindenhol könyv volt, valamit ki kellett találni, és arra gondoltam, de jó lenne egy könyvespolc népi motívumokkal. Elmentem néhány emberhez itt, nem igazán tudtak rajtam segíteni, de úgymond ötletet adtam azoknak, akiket hasonló gondolat foglalkoztatott. Ennek köszönhetően alakult az elhatározás, hogy művészeti népiskolát kell létrehozni. Úgy tűnik, hogy szándékosság nélkül belecsöppentem ebbe” – említette.
Szervezeti élet
Azt mondja, nyolc éven át szorgalmasan foglalkoztatta ez a kérdés, amelynek eredményeként – bár ezt sem akarta különösebben – egy módszertani könyv született, amelynek nagy sikere volt, öt kiadást ért meg. 1989 után, amikor elkezdtek megalakulni a civil szervezetek, Csíkszeredában is létrejött a Varga Károly fafaragó egylet, amelynek tíz éven át volt alapító elnöke. Aztán átvette a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetését. „Az erdélyi kulturális életet az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) próbálta összefogni, Kötő József elnököt foglalkoztatta a gondolat, hogy tevékenységre kellene ösztönözni a szakosztályokat, hogy legyen felkészülve az erdélyi magyarság az eljövendő autonómiára, legyenek olyan emberek, akiknek tapasztalatuk van. Gyakorlati kivitelezője Bandi Dezső volt, ő hívta össze Marosvásárhelyre az erdélyi fafaragókat, magyarországi előadókat. Már ott felvetődött, hogy nem elég csak a faragókkal foglalkozni, hanem a többi művészeti ággal is kell. 1995-ben Alsócsernátonban meg is alakult a szövetség” – elevenítette fel.
Hiányzik az oktatás
Noha létezik egy adatbázis, a népművészek tudnak egymásról, és próbálják egymást segíteni, Szathmári szerint alapvetően az a gond, hogy egyrészt kevés magyar értelmiségi kapcsolódik be, másrészt, miután bekapcsolódtak az egész Kárpát-medencei civil szervezeti életbe, számot tudtak adni arról, hogy még sok a tennivaló. „Szinte teljes mértékben hiányzik az oktatás, mi ezt próbáljuk fórumokon, konferenciákon táborokban pótolni, de nem lehet. A tudást csak tanulással lehet megszerezni. A látvánnyal, a tánccal, viselettel, a dallal szemben a tárgyi népművészet hátrányban van, ezt észleljük akár pályáztatási lehetőségeknél is, azok, akik ezzel foglalkoznak, inkább a látvány felé fordulnak. Amikor a tárgyi népművészet kialakult, nem olyan céllal történt mint manapság, az élet tette szükségessé. Az embernek szüksége volt valamire, előállította, most viszont annak csak a muzsikája van bennünk, szeretnénk arra hasonlítani. Örülünk, ha valaki a magyarságtudatával, őseivel összefüggően tiszteli ezt vagy azt a tárgyat – ezt tárgyi anyanyelvünknek neveztem el. Most más az érdeklődés. Amikor én végeztem fafaragást a népiskolában, két évfolyam volt, hetvenen voltunk, és volt öt gitáros, most van hetven gitáros, és esetleg öt faragó” – érzékeltette a különbségeket.
Megtalálni a mértéket
A népművészeti alkotásokról azt mondja, fontos, hogy ne hazugságot adjunk el, hanem igazat. „A tárgy valóban a népi kultúrát tükrözze, és azok az ismérvek, amelyeket a néprajzosok megfogalmaznak imitt amott, benne legyenek abban a tárgyban. Ezt úgy lehet elérni, ha van szakember. A kopjafáknál alapgondolat, hogy ez embermagasságú legyen, de vannak 2,5–4 méteresek is. Valahogy meg kellene találni a mértéket. Javasoltam, hogy a megyei tanácsok vonjanak be szakértő tanácsadókat, és követeljék meg, hogy a székely kapu állításhoz legyen építkezési engedély, rajzolják le, mit akarnak. A szakértői bizottság eldönti, hogy az székely kapu, vagy nem. Így tanácsot lehet adni a polgármestereknek is. A szövetségnek is van saját értékelési rendszere, és azon kínlódunk, hogy a magyarországi népi iparművészeti termékek zsűrizési rendszerét behozzuk Erdélybe. A magyar állam ismerje el a magyar kultúrában tevékenykedőt az általa meghatározott elvek szerint, de a mi szakembereink, az erdélyi magyar néprajzosok, restaurátorok, szakemberek megítélése alapján, mert a helyit a helyiek jobban ismerik. Ez is egy olyan feladat, amely a szövetség nélkül nem valósulhat meg. Ilyen még nem volt, ezért nagy a jelentősége, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy olyan személy kapcsolódjon be ebbe a munkába, aki majd továbbviszi ” – magyarázta.
Mindenki tehet valamit
Szathmári Ferenc a népi fafaragásról írt könyve után az erdélyi népművészeket mutatta be egy kötetben, legutóbb pedig Páll Ágoston korondi fazekasmester életútját. Az irodalommal való barátsága töretlen maradt, mint elmondta, ötven éves korában gépelte be először a verseit, és adta oda a családtagoknak, barátoknak, akik biztatták a folytatásra. Első önálló verseskötete 52 éves korában jelent meg, azóta ezt még több követte. „A felelősen gondolkodó embernek nem kellene feltétlenül nagy dolgokat véghezvinnie, feláldoznia az életét, egészségét, csak valamicskét hozzátenni a közösség életéhez. Én magam csak azért tudok tenni, mert nyugdíjas vagyok. Mindenki a maga tehetsége, képessége szerint tehet valamit” – összegzett Szathmári Ferenc.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2016. május 19.
Június 5-én a közösség szolidaritását is mérjük
16 éves a Hunyad Megyei Hírmondó
A szórványban a közösség szolidaritását mérjük június 5-én, hiszen az önkormányzati jelenlétünk a kis létszámú közösségek esetében valóban azon múlik, hogy sikerül-e mindenkit megszólítani és a közös ügy mellé állítani – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke kedden délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban, ahol a Hunyad Megyei Hírmondó szerkesztősége szervezett találkozót az RMDSZ önkormányzati jelöltjeivel és mindazokkal, akik rész vállalnak a megyei havilap megjelenésében.
„Választásokra készülünk, jelöltjeink között vannak tapasztalt helyi politikusok, mint Pogocsán Ferdinánd Déván vagy Benedekfi Dávid Lupényban, de vannak új, fiatal jelöltek, mint Kofity Zoltán Vajdahunyadon, Hajdú Gizella doktornő Petrozsényban vagy Margai Zoltán Bácsi községben. Úgy érzem, jó csapattal jelentkezünk az önkormányzati választásokon, bízunk abban, hogy a közösség szolidárisan támogatja a Hunyad megyei RMDSZ jelöltjeit” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
„Fontos, hogy munkánkat, az RMDSZ törekvéseit, célkitűzéseinket, eddig elért eredményeinket megismerjék közösségünk tagjai, és ebben a tájékoztatásban kiemelt szerep jut a Hunyad Megyei Hírmondónak, ezúton is köszönjük mindazoknak, akik önzetlen munkával lehetővé teszik, hogy hónapról-hónapra magyar szó jusson el a magyar családokhoz” – emelte ki az EP-képviselő.
A találkozó házigazdája Csatlós Zsófia, a Hunyad Megyei Hírmondó főszerkesztője volt, a kötetlen beszélgetésen a Hunyad megyei közösség mindennapjairól, közéleti kihívásokról is szó esett, egyetértettek abban, hogy a Hunyad Megyei Hírmondó fontos szerepet tölt be a szórványközösség életében. „A közösségi életkép ereje abban is megnyilvánul, hogy van-e anyanyelvű írott sajtója az illető közösségnek. Ez bizalmat és reménységet ad az embereknek” – mondta Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója.
A Hunyad Megyei Hírmondó 16 éve jelenik meg, a 175. lapszámnál tartanak, megjelenését a Communitas Alapítvány teszi lehetővé, a szerkesztőségi és nyomda előkészítői munkát önkéntesen végzik a szerkesztőség tagjai és a Corvin Kiadó munkatársai. A lap 2000 példányban jelenik meg és eljut arra közel húsz Hunyad megyei településre, Brádtól Urikányig, ahol magyar családok élnek.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)
16 éves a Hunyad Megyei Hírmondó
A szórványban a közösség szolidaritását mérjük június 5-én, hiszen az önkormányzati jelenlétünk a kis létszámú közösségek esetében valóban azon múlik, hogy sikerül-e mindenkit megszólítani és a közös ügy mellé állítani – mondta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke kedden délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban, ahol a Hunyad Megyei Hírmondó szerkesztősége szervezett találkozót az RMDSZ önkormányzati jelöltjeivel és mindazokkal, akik rész vállalnak a megyei havilap megjelenésében.
„Választásokra készülünk, jelöltjeink között vannak tapasztalt helyi politikusok, mint Pogocsán Ferdinánd Déván vagy Benedekfi Dávid Lupényban, de vannak új, fiatal jelöltek, mint Kofity Zoltán Vajdahunyadon, Hajdú Gizella doktornő Petrozsényban vagy Margai Zoltán Bácsi községben. Úgy érzem, jó csapattal jelentkezünk az önkormányzati választásokon, bízunk abban, hogy a közösség szolidárisan támogatja a Hunyad megyei RMDSZ jelöltjeit” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
„Fontos, hogy munkánkat, az RMDSZ törekvéseit, célkitűzéseinket, eddig elért eredményeinket megismerjék közösségünk tagjai, és ebben a tájékoztatásban kiemelt szerep jut a Hunyad Megyei Hírmondónak, ezúton is köszönjük mindazoknak, akik önzetlen munkával lehetővé teszik, hogy hónapról-hónapra magyar szó jusson el a magyar családokhoz” – emelte ki az EP-képviselő.
A találkozó házigazdája Csatlós Zsófia, a Hunyad Megyei Hírmondó főszerkesztője volt, a kötetlen beszélgetésen a Hunyad megyei közösség mindennapjairól, közéleti kihívásokról is szó esett, egyetértettek abban, hogy a Hunyad Megyei Hírmondó fontos szerepet tölt be a szórványközösség életében. „A közösségi életkép ereje abban is megnyilvánul, hogy van-e anyanyelvű írott sajtója az illető közösségnek. Ez bizalmat és reménységet ad az embereknek” – mondta Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója.
A Hunyad Megyei Hírmondó 16 éve jelenik meg, a 175. lapszámnál tartanak, megjelenését a Communitas Alapítvány teszi lehetővé, a szerkesztőségi és nyomda előkészítői munkát önkéntesen végzik a szerkesztőség tagjai és a Corvin Kiadó munkatársai. A lap 2000 példányban jelenik meg és eljut arra közel húsz Hunyad megyei településre, Brádtól Urikányig, ahol magyar családok élnek.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. május 27.
Titkosszolgálati kollaboránsok a KREK kötelékében!
Most, hogy jön a püspökválasztás, és emellett idén még két másik voksolás is lesz, ismét előhozta az egyházon belüli szekus kollaboránsok leleplezésének ügyét Tőkés László. Maga sem tagadja, hogy ez az apropó. Szerinte most is aktívak az egyházban a volt kollaboránsok. Neveket is mondott.
A nem tisztázott múltúak között van Csűry István is, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1989 utáni első püspöke. Tőkés sajtótájékoztatót tartott az egyházi titkosszolgálati átvilágítások tárgyában. Hogy miért most, mintegy 27 évvel az 1989-es fordulat után? Erre is magyarázatot adott. Egyrészt azért állt elő most ismét a témával, mert jön – idén lesz – a püspökválasztás, másrészt nemsokára önkormányzati voksolás, ősszel meg parlamenti választás. És ezek kapcsán az egyház, valamint az azzal több helyütt összefonódott RMDSZ megtisztulását is sürgeti. Másrészt – mint a témában a tájékoztatón kiadott nyilatkozatában említi – „ a vonatkozó törvényi feltételek hiánya, illetve a törvényes szabályozások megkésettsége miatt Romániában csak mintegy tíz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt feltárása. Az állandóan változó politikai viszonyok és törvényi szabályozások ezután sem kedveztek a titkosszolgálati átvilágításnak. Kezdetben a Romániai Református Egyház Zsinata is felemásan viszonyult ehhez a kérdéshez. Jókora késéssel ugyan, de az új évezred első évtizedének közepén végre mind a két református egyházkerületünkben érdemben beindulhatott a lelkipásztorok és a nem lelkészi személyek múltjának átvilágítása.” És, hogy kik végezték az átvilágítást? Tőkésék. Pontosabban „vezető testületeink kutatóbizottságot neveztek ki a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában fellehető dossziék felkutatására, és az egyházkerületi Átvilágító Bizottságot (ÁB) bízták meg a vezető lelkészi és nem lelkészi személyek titkosszolgálati kapcsolatainak elbírálásával.”
Nehezen megy
Egyes eseteket már régebben nyilvánosságra hozott, mások új infónak számítanak. Az átvilágításokat 2014-2014-ben végezték. Mint Tőkés tudatta, „már az ÁB intézményes munkájának a megkezdése előtt fény derült egyes lelkipásztorok ügynöki múltjára. Némely hírhedt esetek rávilágítottak egyházi életünk 1989 után is fennálló súlyos fertőzöttségére. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés és a feltáró munka nagy nehézségekkel haladt előre, olyannyira, hogy még a legutóbbi egyházi választások (2010) alkalmával is rovott múltú lelkészek kerülhettek magas tisztségbe.
Az ÁB saját kimutatása szerint 2010–2014 között 59 esetet vizsgált meg, 45 lelkipásztort és 14 nem lelkészi személyt világított át. Az utóbbi másfél-két évben azonban munkája lelassult, illetve szinte teljesen leállt. A törvényi korlátozások visszatartó hatása mellett az egyházi lendület alábbhagyása sem kedvezett a folytatásnak.
Amint ez várható volt, az esetek legtöbbjében lelkipásztoraink nem működtek együtt a Securitatéval, nem voltak informátorok, sőt állhatatosan ellenálltak a beszervezésnek, van, aki már csak életkora miatt sem lehetett kollaboráns. Megint mások, noha beszervezték őket, utóbb kiugrottak a sorból, és kizárták őket az információs hálózatból. Őket felmentésben részesítette az ÁB.”
A nevek
Ilyen „felmentett” múltú a lelkipásztorok közül Sipos István, Csernák Béla, Szekeres Sándor, Varga Károly, Hermán M. János, Pakulár István, Dénes József és Higyed István Levente. Tőkés szerint „néhányan azonban súlyos elmarasztalásban részesültek, mivel nyilvánvalóan együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével, vagy éppen fizetett ügynökei voltak annak”. A listája szerint együttműködött a román titkosszolgálattal és informátor volt Veres Kovács Attila (Katona fedőnéven), Csomai Árpád (Ákos fedőnéven), Nagy Sándor (Moldovan Ilie fedőnéven), a néhai Seres Géza (Cornel Ioan fedőnéven), Mikló Ferenc (Fery, illetve Finisan Ioan fedőnéven), valamint Sipos Miklós (Ursu fedőnéven).
Sőt: Tőkés László szerint a jelenlegi királyhágómelléki püspök, Csűry István bár kapott egy úgynevezett igazolást arról, hogy nem volt informátor, még nem tisztázott múltú. „Hogy nem találják az aktáit, az nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve. Én a saját sógorom példájából is nagyon jól tudom, hogy a szolgálatok egyenesen fedezik egyesek múltját” – mondta Tőkés. Nyilatkozatában pedig hozzátette: az átvilágítások után „megállapítható azonban, hogy a legsúlyosabb esetek szinte következmények nélkül maradtak. Az egyházi főhatóság nem indított fegyelmit a vétkesek ellen, intésben sem részeltette őket, sőt némelyikük egyházi újraválasztása útjába sem gördített akadályt. Külön figyelmet érdemel az ÁB-határozatok azon igazgatótanácsi záradéka, melynek értelmében a testület elrendeli az átvilágítási Határozat érvénytelenítését és az ügy újratárgyalását, amennyiben újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elő. Ismereteink szerint ugyanis még nagy mennyiségű ismeretlen iratanyag lapul a különböző irattárakban, melyek teljesen új megvilágításba helyezhetnék egyes személyek múltját. Ugyanez érvényes azokra a személyekre, akikről a CNSAS gyakorlatilag felmentő igazolást (Adeverinţă) bocsátott ki, mivel úgymond nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből az a következtetés volna levonható, hogy a Securitate munkatársai vagy kollaboránsai lettek volna. Könnyű belátni, sőt példák is vannak reá, hogy az illetékes hatóságok szántszándékkal is visszatarthatnak egyes terhelő iratokat, sőt egész személyi dossziékat éppen azok védelmében vagy zsarolása végett, akik a legkészségesebb ügynökeik voltak.” Csűry István egyébként ismét indulni akar a püspökségért.
Ugyanakkor Tőkés kiadott egy másik listát is. Ezen a KREK Átvilágító Bizottsága által át nem világított, időközben az KRE-ből eltávozott, a CNSAS nyilvántartásában, valamint Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium c. dokumentumgyűjtemény adattárában szereplő lelkészek vannak, akik együttműködtek a Securitatéval. Ők azok: Kovács Imre (Avram fedőnéven), aki Magyarországra távozott; Fazakas László (Kiss János), aki szintén Magyarországra távozott; Fazakas Sándor (Herman), aki szintén külföldön van; Báthori Gyula (Kovács Ferenc), aki már meghalt; Borsi Zsigmond (Sandu), nyugdíjas; Zsigmond József (Erdei Sándor), nyugdíjas; Jakab László ( Berecky), külföldön él; Halász Sándor (Aron), külföldön van; Balogh Béla (Bodea Ioan), ismeretlen helyen van; Bányai Ferenc (Farkas/Petrescu), lemondott,, nyugdíjas; Dudás Ferenc (Jókai Sándor), külföldön van; Molnár János (Muresan Dinu), Kolozsváron él.
Mi lehet most?
Tőkés úgy fogalmaz: „közbeszéd tárgyát képezi, és tapasztalatból is tudjuk, hogy a Securitate nem szűnt meg, hanem csak átalakult. Mértékadó vélemények szerint 1989-ben a hatalmat a volt politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg. A Securitate és utódszervezetei továbbra is nagy befolyással rendelkeznek, és az élet minden területét behálózzák társadalmunkban. Okkal feltételezhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is megtalálta régi és új kollaboránsait. Egyházi és nemzeti létérdekünk tehát, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, Anyaszentegyházunk megtisztulását elősegítsük, és az idegen titkosszolgálat rontásával szemben az ifjú, a jövendő nemzedéket is felvértezzük. A Reformáció félévezredes jubileuma közeledtén világosan kell látnunk, hogy ez is nélkülözhetetlen előfeltételét képezi Egyházunk megújulásának. A közelgő egyházi választások ugyanerre a következtetésre vezetnek.”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Most, hogy jön a püspökválasztás, és emellett idén még két másik voksolás is lesz, ismét előhozta az egyházon belüli szekus kollaboránsok leleplezésének ügyét Tőkés László. Maga sem tagadja, hogy ez az apropó. Szerinte most is aktívak az egyházban a volt kollaboránsok. Neveket is mondott.
A nem tisztázott múltúak között van Csűry István is, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1989 utáni első püspöke. Tőkés sajtótájékoztatót tartott az egyházi titkosszolgálati átvilágítások tárgyában. Hogy miért most, mintegy 27 évvel az 1989-es fordulat után? Erre is magyarázatot adott. Egyrészt azért állt elő most ismét a témával, mert jön – idén lesz – a püspökválasztás, másrészt nemsokára önkormányzati voksolás, ősszel meg parlamenti választás. És ezek kapcsán az egyház, valamint az azzal több helyütt összefonódott RMDSZ megtisztulását is sürgeti. Másrészt – mint a témában a tájékoztatón kiadott nyilatkozatában említi – „ a vonatkozó törvényi feltételek hiánya, illetve a törvényes szabályozások megkésettsége miatt Romániában csak mintegy tíz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt feltárása. Az állandóan változó politikai viszonyok és törvényi szabályozások ezután sem kedveztek a titkosszolgálati átvilágításnak. Kezdetben a Romániai Református Egyház Zsinata is felemásan viszonyult ehhez a kérdéshez. Jókora késéssel ugyan, de az új évezred első évtizedének közepén végre mind a két református egyházkerületünkben érdemben beindulhatott a lelkipásztorok és a nem lelkészi személyek múltjának átvilágítása.” És, hogy kik végezték az átvilágítást? Tőkésék. Pontosabban „vezető testületeink kutatóbizottságot neveztek ki a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában fellehető dossziék felkutatására, és az egyházkerületi Átvilágító Bizottságot (ÁB) bízták meg a vezető lelkészi és nem lelkészi személyek titkosszolgálati kapcsolatainak elbírálásával.”
Nehezen megy
Egyes eseteket már régebben nyilvánosságra hozott, mások új infónak számítanak. Az átvilágításokat 2014-2014-ben végezték. Mint Tőkés tudatta, „már az ÁB intézményes munkájának a megkezdése előtt fény derült egyes lelkipásztorok ügynöki múltjára. Némely hírhedt esetek rávilágítottak egyházi életünk 1989 után is fennálló súlyos fertőzöttségére. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés és a feltáró munka nagy nehézségekkel haladt előre, olyannyira, hogy még a legutóbbi egyházi választások (2010) alkalmával is rovott múltú lelkészek kerülhettek magas tisztségbe.
Az ÁB saját kimutatása szerint 2010–2014 között 59 esetet vizsgált meg, 45 lelkipásztort és 14 nem lelkészi személyt világított át. Az utóbbi másfél-két évben azonban munkája lelassult, illetve szinte teljesen leállt. A törvényi korlátozások visszatartó hatása mellett az egyházi lendület alábbhagyása sem kedvezett a folytatásnak.
Amint ez várható volt, az esetek legtöbbjében lelkipásztoraink nem működtek együtt a Securitatéval, nem voltak informátorok, sőt állhatatosan ellenálltak a beszervezésnek, van, aki már csak életkora miatt sem lehetett kollaboráns. Megint mások, noha beszervezték őket, utóbb kiugrottak a sorból, és kizárták őket az információs hálózatból. Őket felmentésben részesítette az ÁB.”
A nevek
Ilyen „felmentett” múltú a lelkipásztorok közül Sipos István, Csernák Béla, Szekeres Sándor, Varga Károly, Hermán M. János, Pakulár István, Dénes József és Higyed István Levente. Tőkés szerint „néhányan azonban súlyos elmarasztalásban részesültek, mivel nyilvánvalóan együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével, vagy éppen fizetett ügynökei voltak annak”. A listája szerint együttműködött a román titkosszolgálattal és informátor volt Veres Kovács Attila (Katona fedőnéven), Csomai Árpád (Ákos fedőnéven), Nagy Sándor (Moldovan Ilie fedőnéven), a néhai Seres Géza (Cornel Ioan fedőnéven), Mikló Ferenc (Fery, illetve Finisan Ioan fedőnéven), valamint Sipos Miklós (Ursu fedőnéven).
Sőt: Tőkés László szerint a jelenlegi királyhágómelléki püspök, Csűry István bár kapott egy úgynevezett igazolást arról, hogy nem volt informátor, még nem tisztázott múltú. „Hogy nem találják az aktáit, az nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve. Én a saját sógorom példájából is nagyon jól tudom, hogy a szolgálatok egyenesen fedezik egyesek múltját” – mondta Tőkés. Nyilatkozatában pedig hozzátette: az átvilágítások után „megállapítható azonban, hogy a legsúlyosabb esetek szinte következmények nélkül maradtak. Az egyházi főhatóság nem indított fegyelmit a vétkesek ellen, intésben sem részeltette őket, sőt némelyikük egyházi újraválasztása útjába sem gördített akadályt. Külön figyelmet érdemel az ÁB-határozatok azon igazgatótanácsi záradéka, melynek értelmében a testület elrendeli az átvilágítási Határozat érvénytelenítését és az ügy újratárgyalását, amennyiben újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elő. Ismereteink szerint ugyanis még nagy mennyiségű ismeretlen iratanyag lapul a különböző irattárakban, melyek teljesen új megvilágításba helyezhetnék egyes személyek múltját. Ugyanez érvényes azokra a személyekre, akikről a CNSAS gyakorlatilag felmentő igazolást (Adeverinţă) bocsátott ki, mivel úgymond nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből az a következtetés volna levonható, hogy a Securitate munkatársai vagy kollaboránsai lettek volna. Könnyű belátni, sőt példák is vannak reá, hogy az illetékes hatóságok szántszándékkal is visszatarthatnak egyes terhelő iratokat, sőt egész személyi dossziékat éppen azok védelmében vagy zsarolása végett, akik a legkészségesebb ügynökeik voltak.” Csűry István egyébként ismét indulni akar a püspökségért.
Ugyanakkor Tőkés kiadott egy másik listát is. Ezen a KREK Átvilágító Bizottsága által át nem világított, időközben az KRE-ből eltávozott, a CNSAS nyilvántartásában, valamint Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium c. dokumentumgyűjtemény adattárában szereplő lelkészek vannak, akik együttműködtek a Securitatéval. Ők azok: Kovács Imre (Avram fedőnéven), aki Magyarországra távozott; Fazakas László (Kiss János), aki szintén Magyarországra távozott; Fazakas Sándor (Herman), aki szintén külföldön van; Báthori Gyula (Kovács Ferenc), aki már meghalt; Borsi Zsigmond (Sandu), nyugdíjas; Zsigmond József (Erdei Sándor), nyugdíjas; Jakab László ( Berecky), külföldön él; Halász Sándor (Aron), külföldön van; Balogh Béla (Bodea Ioan), ismeretlen helyen van; Bányai Ferenc (Farkas/Petrescu), lemondott,, nyugdíjas; Dudás Ferenc (Jókai Sándor), külföldön van; Molnár János (Muresan Dinu), Kolozsváron él.
Mi lehet most?
Tőkés úgy fogalmaz: „közbeszéd tárgyát képezi, és tapasztalatból is tudjuk, hogy a Securitate nem szűnt meg, hanem csak átalakult. Mértékadó vélemények szerint 1989-ben a hatalmat a volt politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg. A Securitate és utódszervezetei továbbra is nagy befolyással rendelkeznek, és az élet minden területét behálózzák társadalmunkban. Okkal feltételezhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is megtalálta régi és új kollaboránsait. Egyházi és nemzeti létérdekünk tehát, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, Anyaszentegyházunk megtisztulását elősegítsük, és az idegen titkosszolgálat rontásával szemben az ifjú, a jövendő nemzedéket is felvértezzük. A Reformáció félévezredes jubileuma közeledtén világosan kell látnunk, hogy ez is nélkülözhetetlen előfeltételét képezi Egyházunk megújulásának. A közelgő egyházi választások ugyanerre a következtetésre vezetnek.”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. augusztus 8.
Poéták válasza – Kovács Péternek
Megdöbbenéssel vegyes csodálkozással olvastam a Krónika július 29–31-ei számában megjelent tudósítást Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnökének Zeteváralján, a MIÉRT EU-táborában elhangzott beszédéről.
Egész pontosan annak az újságíró által Tőkés Lászlóra vonatkozó kiemelt részét. (A politikus többek között azt fejtegette, az Európai Parlamenti képviselő „nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucatpolitikussá lett” – szerk. megj.)
Nem kívánok T. L. prókátora lenni, viszont szeretném leszögezni, hogy Erdélyben, a Partiumban, Magyarországon, sőt Brüsszelben is vannak olyanok, akik másképp látnak dolgokat, mint ahogy azt valakik láttatni akarják. Arról nem is beszélve: ők is vannak annyira magyarok, hogy „megmondó emberek” nélkül is értsék az idők szavát. Politológiai elemzésbe sem bocsátkozom, bár egy-két felvetést helyére kellene tennie a szakirányú végzettségűnek. Amit viszont megteszek, néhány versidézettel árnyalom K. P. „merész” megállapításait.
Kezdem szűkebb pátriám poétájával, Ady Endrével. A hőkölés népe című versében akár a mai közállapotokra is értelmezhető gondolatot fogalmaz meg: „Ez a hőkölő harcok népe (...) Betyár urai így nevelték / Nem rúg vissza, csak búsan átkoz. / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz.” Lásd Brüsszelt, s az itthoni „betyárokat”!
Még szerencse, hogy ugyancsak Ady felmutat egy másik távlatot is A perc-emberkék után című versében: „Most perc-emberkék dáridója tart, (...) Ez a ricsaj majd dallá simul át, / Addig halottan avagy éberen / Pihenjen a szent láz s az értelem / Míg eltünnek a mai figurák.” Sőt Petőfi egészen világosan látja: „Az idő igaz / S eldönti, ami nem az” (Voltak fejedelmek).
Nos ne üljünk tort senki felett! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” (Mt 7,1) – figyelmeztet a Könyvek Könyve. Annál inkább is ne, mert Wass Albert szerint: „És megméretik majd súlya szerint / külön-külön az embernek fia. / És pelyvaként hull szét a semmibe, / kit arra ítél majdan a szita” (Levél). Akkor dől el tehát: ki, mikor, hol ült az asztalnál, kinek a táljából cseresznyézett. Addig pedig seperjen ki-ki a maga háza táján!
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese
Krónika (Kolozsvár)
Megdöbbenéssel vegyes csodálkozással olvastam a Krónika július 29–31-ei számában megjelent tudósítást Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnökének Zeteváralján, a MIÉRT EU-táborában elhangzott beszédéről.
Egész pontosan annak az újságíró által Tőkés Lászlóra vonatkozó kiemelt részét. (A politikus többek között azt fejtegette, az Európai Parlamenti képviselő „nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucatpolitikussá lett” – szerk. megj.)
Nem kívánok T. L. prókátora lenni, viszont szeretném leszögezni, hogy Erdélyben, a Partiumban, Magyarországon, sőt Brüsszelben is vannak olyanok, akik másképp látnak dolgokat, mint ahogy azt valakik láttatni akarják. Arról nem is beszélve: ők is vannak annyira magyarok, hogy „megmondó emberek” nélkül is értsék az idők szavát. Politológiai elemzésbe sem bocsátkozom, bár egy-két felvetést helyére kellene tennie a szakirányú végzettségűnek. Amit viszont megteszek, néhány versidézettel árnyalom K. P. „merész” megállapításait.
Kezdem szűkebb pátriám poétájával, Ady Endrével. A hőkölés népe című versében akár a mai közállapotokra is értelmezhető gondolatot fogalmaz meg: „Ez a hőkölő harcok népe (...) Betyár urai így nevelték / Nem rúg vissza, csak búsan átkoz. / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz.” Lásd Brüsszelt, s az itthoni „betyárokat”!
Még szerencse, hogy ugyancsak Ady felmutat egy másik távlatot is A perc-emberkék után című versében: „Most perc-emberkék dáridója tart, (...) Ez a ricsaj majd dallá simul át, / Addig halottan avagy éberen / Pihenjen a szent láz s az értelem / Míg eltünnek a mai figurák.” Sőt Petőfi egészen világosan látja: „Az idő igaz / S eldönti, ami nem az” (Voltak fejedelmek).
Nos ne üljünk tort senki felett! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” (Mt 7,1) – figyelmeztet a Könyvek Könyve. Annál inkább is ne, mert Wass Albert szerint: „És megméretik majd súlya szerint / külön-külön az embernek fia. / És pelyvaként hull szét a semmibe, / kit arra ítél majdan a szita” (Levél). Akkor dől el tehát: ki, mikor, hol ült az asztalnál, kinek a táljából cseresznyézett. Addig pedig seperjen ki-ki a maga háza táján!
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 16.
Örömben üröm
Közel fél évszázada van szerencsém csodálni Nagybánya s környéke Isten alkotta szépségeit. Szívemhez nőtt a város. Nyugdíjas éveimre második otthonommá lett. Ebből adódóan igyekeztem beleásni magam a múltjába, s számon tartani mindazt, ami érték, ha tetszik: magyar érték.
A kutakodásban segítségemre volt az 1894-ben megjelent Nagybánya és környéke című monográfia Palmer Kálmán szerkesztésében. Törökfalvi Pap Zsigmond, dr. Shönherr Gyula, dr. Zolnai Gyula, a református lelkipásztor, Gergely Károly és sok más tudós elme jegyzi a város múltját átfogó tanulmányokat.
A szerkesztő előszavában egyéb magvas gondolatok mellett így fogalmaz: „...aki egy nap alatt be akarja járni Magyarországot, jöjjön ide, ebbe a kis városba, mely a maga sajátos képével, környékének bájos panorámájával a legnagyobb magyar költőt, az alföld szülöttét és dalnokát erre a lelkesült kifakadásra tudta bírni: »Ó mennyire szeretem e várost! Már negyedszer vagyok itt, és egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak olyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öreg urak... Ha nem az alföldön halok meg, ha hegyek közt kell meghalnom, úgy leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el, Nagybánya regényes völgyében.«
Ám ne higgye a szíves olvasó, hogy a puszták költője csak arra találta szépnek ezt a vidéket, hogy itt kívánjon meghalni és eltemettetni. Legszebb dalai tanúskodnak róla, hogy élni is itt szeretett legjobban, mert ezen a vidéken töltötte élete legboldogabb napjait.”
Nos egyebek közt ezért kedves nekem is ez a város. Ezért „dagad a mellem”, ha a nagybányaiságról esik szó valamilyen összefüggésben. Ezért örültem, amikor a média idehaza és odaát fölkapta a hírt: a település neve magyarul is megjelenik a város határában. Örülök tehát a gesztusnak, de rögtön felvetődik bennem a kérdés: ha nem pályáznánk az Európa Kulturális Fővárosa címre, vajon akkor is megtörténik a csoda? (Lásd a Kolozsváriak erőfeszítéseit.) Illetve örömömbe üröm vegyül, amikor István királyunk megcsonkolt szobrára nézek a régi főtéren.
Amikor a ledózerolt művésztelepi műemlék épületekre gondolok. Amikor Mátyás király édesanyjának 15. századi omladozó lakóháza mellett megyek el. Amikor a lét és nemlét határán vergődő magyar hetilapunk jövőjét latolgatom. A nagybányai magyarság szellemi-kulturális központjára, a Teleki Magyar Házra is ráférne némi önkormányzati anyagi támogatás. Amikor református egyházmegyénk kudarcos székházlobbijára emlékezem. A felsorolás csak a jéghegy csúcsa. Ezeket is „egyhangú tanácsi határozattal” meg lehetett volna, meg lehetne oldani.
Nem kívánok ünneprontó lenni. Csupán csak morfondíroztam. Sőt azt szeretném, hogy múltunk miatt Nagybánya neve magyarul, a demokrácia és jogállamiság jegyében évszázadokig jelezze, hogy még vagyunk, mert lenni akarunk.
Varga Károly
Krónika (Kolozsvár)
Közel fél évszázada van szerencsém csodálni Nagybánya s környéke Isten alkotta szépségeit. Szívemhez nőtt a város. Nyugdíjas éveimre második otthonommá lett. Ebből adódóan igyekeztem beleásni magam a múltjába, s számon tartani mindazt, ami érték, ha tetszik: magyar érték.
A kutakodásban segítségemre volt az 1894-ben megjelent Nagybánya és környéke című monográfia Palmer Kálmán szerkesztésében. Törökfalvi Pap Zsigmond, dr. Shönherr Gyula, dr. Zolnai Gyula, a református lelkipásztor, Gergely Károly és sok más tudós elme jegyzi a város múltját átfogó tanulmányokat.
A szerkesztő előszavában egyéb magvas gondolatok mellett így fogalmaz: „...aki egy nap alatt be akarja járni Magyarországot, jöjjön ide, ebbe a kis városba, mely a maga sajátos képével, környékének bájos panorámájával a legnagyobb magyar költőt, az alföld szülöttét és dalnokát erre a lelkesült kifakadásra tudta bírni: »Ó mennyire szeretem e várost! Már negyedszer vagyok itt, és egyre jobban tetszik. Ezek a vén házak olyan barátságosan köszöntik az érkezőt, mint valami kedélyes öreg urak... Ha nem az alföldön halok meg, ha hegyek közt kell meghalnom, úgy leginkább óhajtom, hogy itt temessenek el, Nagybánya regényes völgyében.«
Ám ne higgye a szíves olvasó, hogy a puszták költője csak arra találta szépnek ezt a vidéket, hogy itt kívánjon meghalni és eltemettetni. Legszebb dalai tanúskodnak róla, hogy élni is itt szeretett legjobban, mert ezen a vidéken töltötte élete legboldogabb napjait.”
Nos egyebek közt ezért kedves nekem is ez a város. Ezért „dagad a mellem”, ha a nagybányaiságról esik szó valamilyen összefüggésben. Ezért örültem, amikor a média idehaza és odaát fölkapta a hírt: a település neve magyarul is megjelenik a város határában. Örülök tehát a gesztusnak, de rögtön felvetődik bennem a kérdés: ha nem pályáznánk az Európa Kulturális Fővárosa címre, vajon akkor is megtörténik a csoda? (Lásd a Kolozsváriak erőfeszítéseit.) Illetve örömömbe üröm vegyül, amikor István királyunk megcsonkolt szobrára nézek a régi főtéren.
Amikor a ledózerolt művésztelepi műemlék épületekre gondolok. Amikor Mátyás király édesanyjának 15. századi omladozó lakóháza mellett megyek el. Amikor a lét és nemlét határán vergődő magyar hetilapunk jövőjét latolgatom. A nagybányai magyarság szellemi-kulturális központjára, a Teleki Magyar Házra is ráférne némi önkormányzati anyagi támogatás. Amikor református egyházmegyénk kudarcos székházlobbijára emlékezem. A felsorolás csak a jéghegy csúcsa. Ezeket is „egyhangú tanácsi határozattal” meg lehetett volna, meg lehetne oldani.
Nem kívánok ünneprontó lenni. Csupán csak morfondíroztam. Sőt azt szeretném, hogy múltunk miatt Nagybánya neve magyarul, a demokrácia és jogállamiság jegyében évszázadokig jelezze, hogy még vagyunk, mert lenni akarunk.
Varga Károly
Krónika (Kolozsvár)
2016. december 5.
Akinek leverték a veséjét, az nem az informátor személyiségére kíváncsi
„... Te vagy az az ember...”
(Sámuel próféta II. könyve 12,7)
Érdeklődéssel olvastam a Krónika november 23-ai és 25–27-ei számában megjelent két tudósítást(Az EP-ben tiltakozott Tőkés, illetve Az nem fontos, ki volt informátor). Mindkettő „kényes”, de sajnos mára „átszabott” témát boncolgat.
Tőkés László a rá jellemző pragmatizmussal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) elvi szinten kezeli az informátori kérdéskört. Előbbi saját tapasztalatból két szekuritátés kulcsfigurát nevesít, mintegy jelezve, hogy a hálózat működtetői nem lettek elszámoltatva. Sőt egy negyedszázad múltán újra reflektorfénybe kerülnek. Utóbbi szociológiai, lélektani oldalról közelít a témához. Lőrincz József álláspontja sajátosan hangsúlyos e vonatkozásban. Megállapítása szerintem meredek: „...nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor, és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk...”
Véleményem szerint akinek leverték a veséjét, aki éveket töltött el Szamosújváron, a Duna-deltában, akinek jövője derékba tört, az nem arra kíváncsi, milyen volt a „tégla” személyisége, hanem hogy kinek köszönheti tönkrement életét. Könczei Csilla is nem véletlenül szeretett volna választ kapni személyhez kötötten édesapja halálának körülményeire. Nyilván ezek a legtragikusabb esetek, amikor az informátor létében tett tönkre életet, életeket. Ilyenkor tizedrangú kérdés, hogy „az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba”.
Amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László püspök kezdeményezésére elsőként indította el az átvilágítást, a cél a múlt tárgyilagos feltárása volt személyhez kötötten. Az érdemi munka a törvényi szabályozás után – megkésve – kezdődhetett el. A létrejött átvilágító bizottság munkája, illetve dr. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteménye személyre szabottan elemezte 45 lelkipásztor múltját (köztük az enyémet is). Néhányan magunk kértük ki s adtuk át dossziéinkat az átvilágító bizottságnak. Sajnos volt néhány olyan eset is, amikor az illetékes hatóság valószínűleg szándékosan tarthatott vissza terhelő iratokat, egész dossziékat azok védelmében, akik megbízható ügynökeik voltak, sőt részükre felmentő igazolást is adtak. Külön kategóriát képeznek azok, akik érintettekként „idejében” külföldre, elsősorban Magyarországra távoztak. Ezért illúzió az L. J. által ajánlott összehasonlítási módszer, nem beszélve arról, hogy Magyarországon csak nyomokban történt, történik átvilágítás.
Nos, ha a társadalom egészére próbáljuk kivetíteni az ügynökkérdést, úgy gondolom, ez lehetetlen próbálkozás főleg amiatt, mert eltelt egy bő negyedszázad. Legfennebb reménykedhetünk abban, hogy az egyre fogyó „koronatanúk” megszívlelik Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének intelmét: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.”
P. S. A téma egyházi vonatkozása iránt érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom dr. Molnár János lelkipásztor, történész tudományos igényességgel írott dokumentumgyűjteményét.
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese Krónika (Kolozsvár)
„... Te vagy az az ember...”
(Sámuel próféta II. könyve 12,7)
Érdeklődéssel olvastam a Krónika november 23-ai és 25–27-ei számában megjelent két tudósítást(Az EP-ben tiltakozott Tőkés, illetve Az nem fontos, ki volt informátor). Mindkettő „kényes”, de sajnos mára „átszabott” témát boncolgat.
Tőkés László a rá jellemző pragmatizmussal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) elvi szinten kezeli az informátori kérdéskört. Előbbi saját tapasztalatból két szekuritátés kulcsfigurát nevesít, mintegy jelezve, hogy a hálózat működtetői nem lettek elszámoltatva. Sőt egy negyedszázad múltán újra reflektorfénybe kerülnek. Utóbbi szociológiai, lélektani oldalról közelít a témához. Lőrincz József álláspontja sajátosan hangsúlyos e vonatkozásban. Megállapítása szerintem meredek: „...nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor, és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk...”
Véleményem szerint akinek leverték a veséjét, aki éveket töltött el Szamosújváron, a Duna-deltában, akinek jövője derékba tört, az nem arra kíváncsi, milyen volt a „tégla” személyisége, hanem hogy kinek köszönheti tönkrement életét. Könczei Csilla is nem véletlenül szeretett volna választ kapni személyhez kötötten édesapja halálának körülményeire. Nyilván ezek a legtragikusabb esetek, amikor az informátor létében tett tönkre életet, életeket. Ilyenkor tizedrangú kérdés, hogy „az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba”.
Amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László püspök kezdeményezésére elsőként indította el az átvilágítást, a cél a múlt tárgyilagos feltárása volt személyhez kötötten. Az érdemi munka a törvényi szabályozás után – megkésve – kezdődhetett el. A létrejött átvilágító bizottság munkája, illetve dr. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteménye személyre szabottan elemezte 45 lelkipásztor múltját (köztük az enyémet is). Néhányan magunk kértük ki s adtuk át dossziéinkat az átvilágító bizottságnak. Sajnos volt néhány olyan eset is, amikor az illetékes hatóság valószínűleg szándékosan tarthatott vissza terhelő iratokat, egész dossziékat azok védelmében, akik megbízható ügynökeik voltak, sőt részükre felmentő igazolást is adtak. Külön kategóriát képeznek azok, akik érintettekként „idejében” külföldre, elsősorban Magyarországra távoztak. Ezért illúzió az L. J. által ajánlott összehasonlítási módszer, nem beszélve arról, hogy Magyarországon csak nyomokban történt, történik átvilágítás.
Nos, ha a társadalom egészére próbáljuk kivetíteni az ügynökkérdést, úgy gondolom, ez lehetetlen próbálkozás főleg amiatt, mert eltelt egy bő negyedszázad. Legfennebb reménykedhetünk abban, hogy az egyre fogyó „koronatanúk” megszívlelik Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének intelmét: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.”
P. S. A téma egyházi vonatkozása iránt érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom dr. Molnár János lelkipásztor, történész tudományos igényességgel írott dokumentumgyűjteményét.
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese Krónika (Kolozsvár)
2017. április 20.
Kettős mérce
Személy szerint engem nem aggodalom tölt el a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) körül kialakult hisztériakeltés kapcsán, hanem mélységes szomorúság. Két ok miatt is.
Egyrészt mert a demokrácia felsőbbrendűségét hirdető, s azt védelmező „háborgók" nem hajlandóak tudomásul venni, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány a népfelségtől kapott felhatalmazás nyomán mégiscsak illetékes a tekintetben, hogy törvénytelenségeket parlamenti jóváhagyással megszüntessen. Mert erről is szó van a kormányzati döntés mögött! Akiknek viszont szelektív a hallása és a látása, azok a kőkemény érvek ellenére megkerülik a dialektika ok és okozati összefüggéseit, s diktatúrát kiáltanak ott, ahol pusztán rendpártiságról van szó. Egyébiránt a nap mint nap tapasztalható széttartás egy kártékony ideológia következménye, mely a rend helyett a mindent szabad elvét hirdeti, a jogot pedig a kötelesség elé sorolja. S ha ehhez még hozzávesszük a globális világ pénzirányultságát, s az elburjánzott korrupciót és a milliárdokból újratermelődő kapzsiságot és pökhendiséget, egyenesen a bibliai igazsághoz jutunk: „mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme..." (1Tim 6,10).
Másrészt azért is szomorú vagyok, mert az a sok notabilitás – köztük a 146 erdélyi értelmiségi –, akik aláírásukkal álltak ki a CEU mellett, nem tették ugyanezt ennyire egységesen, amikor a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vagy az ugyancsak marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium jövőjéről volt szó. Mély hallgatásba burkolóztak akkor is, midőn sorozatos jogsértés ért bennünket restitúció, anyanyelvünk, szimbólumaink használata rendjén. S mily különös, hogy a sok esetben gyanús pénzügyi hátterű civil jogvédő szervezetek is némák maradtak itthon és Brüsszelben. Pedig lenne miért szót emelni. Ehhez nyújt segítséget Tőkés László Magyarellenes megnyilvánulások Romániában 2014–2016 között című dokumentumfüzete, amely 2016. december 30-án jelent meg.
Mindent egybevetve az igazság egy és oszthatatlan! Nincs helye a kettős mércének! Így látta ezt Ady is több mint 100 évvel ezelőtt:
„Kend új rendet akart: / Mindenkit szeretni. / Mi más rendre vágyunk: / Vagy igaz világ lesz, / Vagy nem lesz itt semmi." (Emlékezés Táncsics Mihályra)
Varga Károly
A szerző a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese; Krónika (Kolozsvár)
Személy szerint engem nem aggodalom tölt el a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) körül kialakult hisztériakeltés kapcsán, hanem mélységes szomorúság. Két ok miatt is.
Egyrészt mert a demokrácia felsőbbrendűségét hirdető, s azt védelmező „háborgók" nem hajlandóak tudomásul venni, hogy egy demokratikusan megválasztott kormány a népfelségtől kapott felhatalmazás nyomán mégiscsak illetékes a tekintetben, hogy törvénytelenségeket parlamenti jóváhagyással megszüntessen. Mert erről is szó van a kormányzati döntés mögött! Akiknek viszont szelektív a hallása és a látása, azok a kőkemény érvek ellenére megkerülik a dialektika ok és okozati összefüggéseit, s diktatúrát kiáltanak ott, ahol pusztán rendpártiságról van szó. Egyébiránt a nap mint nap tapasztalható széttartás egy kártékony ideológia következménye, mely a rend helyett a mindent szabad elvét hirdeti, a jogot pedig a kötelesség elé sorolja. S ha ehhez még hozzávesszük a globális világ pénzirányultságát, s az elburjánzott korrupciót és a milliárdokból újratermelődő kapzsiságot és pökhendiséget, egyenesen a bibliai igazsághoz jutunk: „mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme..." (1Tim 6,10).
Másrészt azért is szomorú vagyok, mert az a sok notabilitás – köztük a 146 erdélyi értelmiségi –, akik aláírásukkal álltak ki a CEU mellett, nem tették ugyanezt ennyire egységesen, amikor a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vagy az ugyancsak marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium jövőjéről volt szó. Mély hallgatásba burkolóztak akkor is, midőn sorozatos jogsértés ért bennünket restitúció, anyanyelvünk, szimbólumaink használata rendjén. S mily különös, hogy a sok esetben gyanús pénzügyi hátterű civil jogvédő szervezetek is némák maradtak itthon és Brüsszelben. Pedig lenne miért szót emelni. Ehhez nyújt segítséget Tőkés László Magyarellenes megnyilvánulások Romániában 2014–2016 között című dokumentumfüzete, amely 2016. december 30-án jelent meg.
Mindent egybevetve az igazság egy és oszthatatlan! Nincs helye a kettős mércének! Így látta ezt Ady is több mint 100 évvel ezelőtt:
„Kend új rendet akart: / Mindenkit szeretni. / Mi más rendre vágyunk: / Vagy igaz világ lesz, / Vagy nem lesz itt semmi." (Emlékezés Táncsics Mihályra)
Varga Károly
A szerző a nagybányai református egyházmegye nyugalmazott esperese; Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 24.
Pedagógus-leleményesség a megoldás a tankönyvhiányra
Áldozati generáció a mostani ötödikesek nemzedéke?
A tanügyminiszter a napokban jelentette be: iskolakezdésre nem lesznek készen az ötödik osztályos tankönyvek, ezért a tanároknak úgynevezett útmutatókból kell majd tanítaniuk. A tankönyvek várhatóan majd két-három hónap múlva jutnak el az iskolákba. Magyar iskolaigazgatókkal beszélgetve a tankönyvhiány még jobban körvonalazódik, hiszen a romániai magyar anyanyelvű diákok csak román, magyar tankönyvekben és római katolikus valláskönyvekben reménykedhetnek, mivel magyarul csak erre a három tankönyvre lehetett pályázni. Az új tantervnek megfelelő matematika tankönyv még a többségi gyermekeknek sem lesz. A megkérdezett pedagógusok egybehangzó véleménye, hogy mindennek a gyerekek és pedagógusok látják a kárát, hiszen a tanév elkezdődik, a leckét le kell adni, haladni kell a tananyaggal. Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó igazgatója elmondta: a kiadó iskolakezdésig leszállítja a megrendelt tankönyveket.
Nagy port kavart Liviu Pop tanügyminiszter azon kijelentése, miszerint a szeptemberi tanévkezdésre az ötödikes tanulóknak nem lesz könyvük, majd csak egy-két hónap múlva.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményben tiltakozott a kialakult helyzet miatt. Idézik a tanügyminisztert, aki szerint tankönyvek helyett útmutatókat kapnak az ötödikesek az új tanév első két hónapjában. A szaktárca mindezt azzal magyarázza, hogy a különböző könyvkiadók óvásainak rendezése előtt lehetetlen a tankönyvek kiadása. A diákszervezet kifogásolja, hogy a jelenlegi miniszter az immár kilenc hónapja leváltott Cioloş-kormányt tette felelőssé saját kudarcaiért. „Egyértelmű, hogy az útmutatók nem tekinthetőek a tankönyvek teljes érvényű helyettesítőinek, az ebből adódó hátrányt a legodaadóbb pedagógusok sem dolgozhatják le. Elfogadhatatlannak véljük, hogy e kormány ismét olyan félmegoldásokat alkalmaz, amelyek hátráltatják a diákok oktatását. Eddig sem burkolt alkalmatlanságán kívül a minisztérium azt is egyértelművé teszi, hogy a tanulók érdekeit másodlagosnak tekinti, nyugodt lelkiismerettel fosztja meg a diákokat törvényes jogaiktól” – fogalmaz közleményében a diákszervezet, követelve a tankönyvek mihamarabbi kiadását, és bízva abban, hogy a hazai diákságot nem érheti a jövőben hasonló méltánytalanság.
Rendszerint jóval iskolakezdés után tisztázódnak tanügyi kérdések
– A most szeptemberben ötödik osztályt kezdő nemzedéknek és az őket oktató pedagógusoknak mindig szembe kellett nézniük a hiányzó vagy későn megjelent tankönyvek gondjával. Tavaly, amikor ez a generáció negyedik osztályos volt, valamikor októberben, novemberben érkeztek meg az új tantervnek megfelelő tankönyvek. Az ötödik osztályosok új tanterve elkészült, most már tankönyv is kellene. Ha az új tantervvel egybevág, akkor használhatjuk a régi tankönyveket. Máskülönben a pedagógusok leleményességére van bízva, hogyan tanítják meg a tananyagot. Az oktatási segédanyagok is költségesek, hiszen azokat vagy meg kell vásárolni az iskolának, vagy fénymásolni fogjuk – nyilatkozta lapunknak Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
Áldozati generáció a mostani ötödikesek nemzedéke?
A tanügyminiszter a napokban jelentette be: iskolakezdésre nem lesznek készen az ötödik osztályos tankönyvek, ezért a tanároknak úgynevezett útmutatókból kell majd tanítaniuk. A tankönyvek várhatóan majd két-három hónap múlva jutnak el az iskolákba. Magyar iskolaigazgatókkal beszélgetve a tankönyvhiány még jobban körvonalazódik, hiszen a romániai magyar anyanyelvű diákok csak román, magyar tankönyvekben és római katolikus valláskönyvekben reménykedhetnek, mivel magyarul csak erre a három tankönyvre lehetett pályázni. Az új tantervnek megfelelő matematika tankönyv még a többségi gyermekeknek sem lesz. A megkérdezett pedagógusok egybehangzó véleménye, hogy mindennek a gyerekek és pedagógusok látják a kárát, hiszen a tanév elkezdődik, a leckét le kell adni, haladni kell a tananyaggal. Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó igazgatója elmondta: a kiadó iskolakezdésig leszállítja a megrendelt tankönyveket.
Nagy port kavart Liviu Pop tanügyminiszter azon kijelentése, miszerint a szeptemberi tanévkezdésre az ötödikes tanulóknak nem lesz könyvük, majd csak egy-két hónap múlva.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményben tiltakozott a kialakult helyzet miatt. Idézik a tanügyminisztert, aki szerint tankönyvek helyett útmutatókat kapnak az ötödikesek az új tanév első két hónapjában. A szaktárca mindezt azzal magyarázza, hogy a különböző könyvkiadók óvásainak rendezése előtt lehetetlen a tankönyvek kiadása. A diákszervezet kifogásolja, hogy a jelenlegi miniszter az immár kilenc hónapja leváltott Cioloş-kormányt tette felelőssé saját kudarcaiért. „Egyértelmű, hogy az útmutatók nem tekinthetőek a tankönyvek teljes érvényű helyettesítőinek, az ebből adódó hátrányt a legodaadóbb pedagógusok sem dolgozhatják le. Elfogadhatatlannak véljük, hogy e kormány ismét olyan félmegoldásokat alkalmaz, amelyek hátráltatják a diákok oktatását. Eddig sem burkolt alkalmatlanságán kívül a minisztérium azt is egyértelművé teszi, hogy a tanulók érdekeit másodlagosnak tekinti, nyugodt lelkiismerettel fosztja meg a diákokat törvényes jogaiktól” – fogalmaz közleményében a diákszervezet, követelve a tankönyvek mihamarabbi kiadását, és bízva abban, hogy a hazai diákságot nem érheti a jövőben hasonló méltánytalanság.
Rendszerint jóval iskolakezdés után tisztázódnak tanügyi kérdések
– A most szeptemberben ötödik osztályt kezdő nemzedéknek és az őket oktató pedagógusoknak mindig szembe kellett nézniük a hiányzó vagy későn megjelent tankönyvek gondjával. Tavaly, amikor ez a generáció negyedik osztályos volt, valamikor októberben, novemberben érkeztek meg az új tantervnek megfelelő tankönyvek. Az ötödik osztályosok új tanterve elkészült, most már tankönyv is kellene. Ha az új tantervvel egybevág, akkor használhatjuk a régi tankönyveket. Máskülönben a pedagógusok leleményességére van bízva, hogyan tanítják meg a tananyagot. Az oktatási segédanyagok is költségesek, hiszen azokat vagy meg kell vásárolni az iskolának, vagy fénymásolni fogjuk – nyilatkozta lapunknak Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 21.
Beszélgetés Varga Károllyal, a dévai Corvin Kiadó vezetőjével
Piaci nyomás és digitalizáló fabulálás között
A Hunyad Megyei Könyvvásár, melyen idén 110 kiadó kínálta termékeit, 18. alkalommal került megrendezésre. Magyar könyvet hiába kerestünk a standokon. Ennek kapcsán kerestük fel Varga Károlyt, a dévai Corvin Kiadó vezetőjét.
– A könyvvásárok általában arról szólnak, hogy nagyon sok ember megfordul, és néhányan vásárolnak is. Sajnos a Hunyad megyei térség magyarság szempontjából igencsak mostoha szórványnak számít, tehát a potenciális vásárlók száma eleve nagyon alacsony. Mi már kétszer-háromszor részt vettünk ezen a vásáron, de mindig ráfizetéses volt. Gondolom, más magyar kiadók is hasonló megfontolásból maradtak távol. Ez egy szép kulturális rendezvény, és aki szereti a könyvet, az biztos örül egy ilyennek. De a könyv beszerzési csatornái ma már egészen mások. Úgyhogy vásárokra mi általában nem járunk el.
– Hogyan juttatja el termékeit a Corvin Kiadó az olvasókhoz?
– Vannak még hagyományos értelemben vett könyvesboltok, főleg nagyobb erdélyi városokban, ide szoktunk megrendelés alapján könyveket vinni. De lehet online is rendelni, akár közvetlenül a kiadótól, utánvéttel. E szakmában azon túl, hogy a könyv iránti igény folyamatosan csökken, a terjesztés is komoly gondot jelent. Ez gyakran drágább, mint magának a könyvnek az előállítása. Erdélyi viszonylatban még kevésbé érezzük, de világszinten a könyvek nagyon-nagyon drágulnak. Apad a kereslet, szűkül a piac, nőnek a nyersanyagárak és ez mind megmutatkozik a könyvek árában.
– Mi az, amire még kereslet van jelenleg a könyvpiacon? A Corvin Kiadó az elmúlt években a klasszikus magyar irodalom számos alkotását adta ki. Kitartanak-e még e nagyszerű kezdeményezés mellett?
– Valójában ezeket a sorozatokat egyfajta olcsókönyvtár-sorozatként jelentettük meg. Elsősorban az iskolában kötelező olvasmányokra összpontosítottunk, és ezeket a műveket olyan áron próbáltuk kiadni, hogy mindenki számára elérhető legyen. Mára azonban már telítettük a piacot. Ami a szépirodalmat illeti, idén próbálkoztunk egy Tamási Áron-trilógiával – felemás sikerrel, bár az első kötet nagyon jó fogadtatásra talált. Évente 4-5 kötetet szoktunk kiadni a Communitas Alapítvány támogatásával. De itt a szépirodalmi kiadások ki is merülnek. Ezen kívül a hagyományos kiadványainkat jelentetjük meg könyvesített formában: rejtvényköteteket és gasztronómiát. Azt tapasztalom, hogy manapság a könyvet egyre inkább aszerint választják, legalábbis a mi olvasótáborunk, hogy mennyire hasznos. Vagyis ha naponta lehet fellapozni, használni, főleg a konyhában, akkor azt szeretik, és megveszik. A gasztronómiai kiadványaink már évek óta többezres példányszámban értékesíthetők.
– Ez jelenti Erdélyt és Magyarországot?
– Ami a gasztronómiai kiadványok piacát illeti, nagyjából fele-fele arányban oszlik meg Erdély és Magyarország között. De van egy igényesebb kivitelű, keménytáblás sorozatunk, amit főleg Erdélyben vásárolnak. Kedvelik ezeket a kiadványokat. Most jelent meg egy újabb 120 palacsintás kötetünk és ez is már szinte a megjelenés pillanatában elfogyott.
– A gasztrokiadványokhoz is tartoznak rendezvények. Merőben eltérnek a most éppen Déván zajló könyvvásártól, de azért itt is lehet könyveket forgalmazni. E rendezvényekre eljár-e a kiadó?
– Valóban rengeteg gasztronómiai vásár, fesztivál van. Mindenhova nem tudunk eljutni, de évente kiválasztunk három-négy jelentősebb rendezvényt, amelyre elmegyünk főzésbemutatóval, könyvbemutatóval. Általában a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon, az udvarhelyi gyümölcsfesztiválon, a csíkszeredai pityókafesztiválon vagyunk jelen. Szóval keressük a rangosabb rendezvényeket. Amúgy ez is egy piaci kényszer. Itt nagyon sok magyar ember megfordul. És mi, igaz, hogy vannak román nyelvű kiadványaink is, de azért a magyar olvasótáborra összpontosítunk.
– A kiadványok magyar jellegéhez kötődően kérdem, mennyire fókuszálnak a hagyományos erdélyi receptek felkutatására, megjelentetésére?
– Mi évente átlagosan ezer receptet közlünk le. Most ha visszakérdezek, hogy kapásból hány eredeti erdélyi receptet tudna felsorolni, biztosan nem haladnánk meg a tizet, húszat. Hiú ábránd tehát, hogy naponta lehet hagyományos erdélyi receptet lehozni. Én azt mondom, hogy ami egyszer közölhető, megfőzhető, elkészíthető volt, az nálunk megjelent. Ami most zajlik, az a gasztroforradalomnak egyfajta erdélyi térhódítása. Vagyis azt közöljük, hogy a különböző nyersanyag-párosításokból, kicsit ragaszkodva az erdélyi hagyományokhoz, milyen újabb és újabb receptköltemények készíthetők.
– A Corvin Kiadó termékeinek jelentős szegmensét jelentik, jelentették a tankönyvek, munkafüzetek is. Ezek kiadása hogyan alakult idén?
– A lehető legrosszabbul – köszönhetően a kormánynak és oktatási miniszterének. Utóbbi egyik napról a másikra tiltotta be a sok éve jóváhagyott és jól működő munkafüzeteinket. Persze nemcsak a miénket, hanem országos szinten mindet. Érvénytelenítette azokat az engedélyeket, amiket még idén is kiadtak. Tehát nagyon rossz helyzetbe kerültünk. A korábbi évek tapasztalatára építve, az idei engedélyek birtokában már júliusban legyártottuk a munkafüzeteket, hogy a tanév kezdetén teljes kínálatot nyújthassunk. Ám augusztus 9-én jött a rendelet, ami felülírt mindent, és ellehetetlenítette a helyzetünket. Ez óriási anyagi érvágás volt a kiadónak, de az iskolák, diákok is nagyon megérzik. Hiszen sok helyt, sok osztályban, sok tantárgyból nincsenek tankönyvek. És ezek a munkafüzetek nagyon jó tankönyvpótló segédeszközök voltak. Ez az új miniszter azt ígérte, hogy rendet teremt a tanügyben, hogy jövőtől lesznek tankönyvek. De a tankönyvkiadást monopolizálni akarja, egyetlenegy kiadó fog csak tankönyveket gyártani, tehát egy kicsit visszamegyünk a rendszerváltozás előtti időkhöz. Én nagyon csalódott vagyok ilyen téren, és nem látom azt a társadalmi ellenállást, ami ennek az egész folyamatnak megálljt parancsoljon. Meggyőződésem viszont, hogy egy újabb oktatásiszínvonal-visszaesés fog bekövetkezni az elkövetkező években. Az tény és való, hogy számunkra egy fontos szegmens volt a tankönyv- és munkafüzet-kiadás, amire nagyon sokat áldoztunk, fejlesztettünk, sok munkatársat képeztünk ki, sok emberrel dolgoztunk. Úgy néz ki, hogy ennek most vége, de ez bizonyára majd a születendő tankönyvek minőségén is meg fog látszani. Mert abban a pillanatban, amikor nem lesz verseny, és a hatalom által preferált kiadó fogja a könyveket futószalagon gyártani, akkor nem lehet nagyon magas színvonalra számítani.
– Újabban alapvető követelmény, hogy a tankönyvek digitális formában is megjelenjenek. Már az idén kiadott könyvek hátlapján ott van borítékban a CD, a könyv digitalizált tartalmával. Hogyan látja ezt az újítást?
– Ez egy nagy blöff. Egy újabb találmány. Ahány tárcavezető jön a minisztériumba, mindig egy-egy újabb kísérletbe kezd, amelynek áldozatai elsősorban a diákok, szülők, pedagógusok. De most a kiadókat is érintette, mert kénytelenek voltak beállni a sorba, ha egyáltalán ki akartak valamit adni. Úgyhogy ez iszonyatosan megnehezítette a dolgunkat, óriási költségeket és nagyon sok munkát hozott a fejünkre. Ráadásul az eredmény is messze elmaradt a beharangozottól. A visszajelzések szerint 5-10 százalékban használják a digitális tankönyveket. Arról nem is beszélve, hogy valóságos cirkusz volt, hogy mobiltelefonokon, tableteken, laptopon mindenféle platformon lehessen ezeket alkalmazni. És mivel ezt kizárásos kritériumként emlegették, mi meg is feleltünk ennek. Persze más kiadók nem vették komolyan, mégis kiadhatták tankönyveiket. Úgyhogy ez is egy csőbe húzás volt és óriási méltánytalanság. Különben úgy érzem, ez az ország nincs felkészülve a digitális oktatásra és nemcsak műszaki szempontból, hanem hozzáállás és a szaktudás szempontjából sem. Ez egy nagyon komoly feladat lenne. Tudomásom szerint kevés országban megy jól a digitális tankönyvek alkalmazása. Jövőtől azonban úgy néz ki, és ez abszolút újdonság, hogy az új tankönyvtörvény szerint nem lesznek nyomtatott, csak digitális tankönyvek. A nyomtatott tankönyveket mindenkinek külön kell majd igényelnie, úgyhogy számomra nagyon kétséges, hogy ez pozitív változáshoz vezet az oktatás berkeiben.
– Zárásképp még térjünk vissza Hunyad megyére és a klasszikus könyvkiadásra. Dél-erdélyi magyar kiadóként lát-e igényt a kortárs irodalom, illetve helytörténeti jellegű kötetek megjelentetésére?
– Ez egy lelkiismereti kérdés. Számunkra az elmúlt évek arról szóltak, hogy a piaci igénynek kell megfelelni. Azzal a szűk kis támogatással, amit évente kapunk, egyáltalán nem tudnánk könyvet kiadni vagy nagyon keveset. Az említett kortárs irodalommal, illetve helytörténeti jellegű kiadványokkal csak nagyon mérsékelt igényre lehet számítani, tehát nem igazán piacképesek. Ezek megjelentetéséhez pályázatokhoz kellene folyamodni. Ez azonban szinte egy külön szakmává nőtte ki magát. Állandóan figyelni kell a kiírásokat, erre nekünk nincs apparátusunk. Ha legalább az önköltség megtérülne, nagyon szívesen adnék ki ilyen köteteket. De a tapasztalat mást mutat, és visszakanyarodva a beszélgetés elején megfogalmazott gondolathoz, ezúttal is csak azt mondhatom, hogy magyar könyvkiadás szempontjából Hunyad megye nagyon mostoha szórványnak számít. Egyfajta csoda, hogy vagyunk! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
Piaci nyomás és digitalizáló fabulálás között
A Hunyad Megyei Könyvvásár, melyen idén 110 kiadó kínálta termékeit, 18. alkalommal került megrendezésre. Magyar könyvet hiába kerestünk a standokon. Ennek kapcsán kerestük fel Varga Károlyt, a dévai Corvin Kiadó vezetőjét.
– A könyvvásárok általában arról szólnak, hogy nagyon sok ember megfordul, és néhányan vásárolnak is. Sajnos a Hunyad megyei térség magyarság szempontjából igencsak mostoha szórványnak számít, tehát a potenciális vásárlók száma eleve nagyon alacsony. Mi már kétszer-háromszor részt vettünk ezen a vásáron, de mindig ráfizetéses volt. Gondolom, más magyar kiadók is hasonló megfontolásból maradtak távol. Ez egy szép kulturális rendezvény, és aki szereti a könyvet, az biztos örül egy ilyennek. De a könyv beszerzési csatornái ma már egészen mások. Úgyhogy vásárokra mi általában nem járunk el.
– Hogyan juttatja el termékeit a Corvin Kiadó az olvasókhoz?
– Vannak még hagyományos értelemben vett könyvesboltok, főleg nagyobb erdélyi városokban, ide szoktunk megrendelés alapján könyveket vinni. De lehet online is rendelni, akár közvetlenül a kiadótól, utánvéttel. E szakmában azon túl, hogy a könyv iránti igény folyamatosan csökken, a terjesztés is komoly gondot jelent. Ez gyakran drágább, mint magának a könyvnek az előállítása. Erdélyi viszonylatban még kevésbé érezzük, de világszinten a könyvek nagyon-nagyon drágulnak. Apad a kereslet, szűkül a piac, nőnek a nyersanyagárak és ez mind megmutatkozik a könyvek árában.
– Mi az, amire még kereslet van jelenleg a könyvpiacon? A Corvin Kiadó az elmúlt években a klasszikus magyar irodalom számos alkotását adta ki. Kitartanak-e még e nagyszerű kezdeményezés mellett?
– Valójában ezeket a sorozatokat egyfajta olcsókönyvtár-sorozatként jelentettük meg. Elsősorban az iskolában kötelező olvasmányokra összpontosítottunk, és ezeket a műveket olyan áron próbáltuk kiadni, hogy mindenki számára elérhető legyen. Mára azonban már telítettük a piacot. Ami a szépirodalmat illeti, idén próbálkoztunk egy Tamási Áron-trilógiával – felemás sikerrel, bár az első kötet nagyon jó fogadtatásra talált. Évente 4-5 kötetet szoktunk kiadni a Communitas Alapítvány támogatásával. De itt a szépirodalmi kiadások ki is merülnek. Ezen kívül a hagyományos kiadványainkat jelentetjük meg könyvesített formában: rejtvényköteteket és gasztronómiát. Azt tapasztalom, hogy manapság a könyvet egyre inkább aszerint választják, legalábbis a mi olvasótáborunk, hogy mennyire hasznos. Vagyis ha naponta lehet fellapozni, használni, főleg a konyhában, akkor azt szeretik, és megveszik. A gasztronómiai kiadványaink már évek óta többezres példányszámban értékesíthetők.
– Ez jelenti Erdélyt és Magyarországot?
– Ami a gasztronómiai kiadványok piacát illeti, nagyjából fele-fele arányban oszlik meg Erdély és Magyarország között. De van egy igényesebb kivitelű, keménytáblás sorozatunk, amit főleg Erdélyben vásárolnak. Kedvelik ezeket a kiadványokat. Most jelent meg egy újabb 120 palacsintás kötetünk és ez is már szinte a megjelenés pillanatában elfogyott.
– A gasztrokiadványokhoz is tartoznak rendezvények. Merőben eltérnek a most éppen Déván zajló könyvvásártól, de azért itt is lehet könyveket forgalmazni. E rendezvényekre eljár-e a kiadó?
– Valóban rengeteg gasztronómiai vásár, fesztivál van. Mindenhova nem tudunk eljutni, de évente kiválasztunk három-négy jelentősebb rendezvényt, amelyre elmegyünk főzésbemutatóval, könyvbemutatóval. Általában a parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon, az udvarhelyi gyümölcsfesztiválon, a csíkszeredai pityókafesztiválon vagyunk jelen. Szóval keressük a rangosabb rendezvényeket. Amúgy ez is egy piaci kényszer. Itt nagyon sok magyar ember megfordul. És mi, igaz, hogy vannak román nyelvű kiadványaink is, de azért a magyar olvasótáborra összpontosítunk.
– A kiadványok magyar jellegéhez kötődően kérdem, mennyire fókuszálnak a hagyományos erdélyi receptek felkutatására, megjelentetésére?
– Mi évente átlagosan ezer receptet közlünk le. Most ha visszakérdezek, hogy kapásból hány eredeti erdélyi receptet tudna felsorolni, biztosan nem haladnánk meg a tizet, húszat. Hiú ábránd tehát, hogy naponta lehet hagyományos erdélyi receptet lehozni. Én azt mondom, hogy ami egyszer közölhető, megfőzhető, elkészíthető volt, az nálunk megjelent. Ami most zajlik, az a gasztroforradalomnak egyfajta erdélyi térhódítása. Vagyis azt közöljük, hogy a különböző nyersanyag-párosításokból, kicsit ragaszkodva az erdélyi hagyományokhoz, milyen újabb és újabb receptköltemények készíthetők.
– A Corvin Kiadó termékeinek jelentős szegmensét jelentik, jelentették a tankönyvek, munkafüzetek is. Ezek kiadása hogyan alakult idén?
– A lehető legrosszabbul – köszönhetően a kormánynak és oktatási miniszterének. Utóbbi egyik napról a másikra tiltotta be a sok éve jóváhagyott és jól működő munkafüzeteinket. Persze nemcsak a miénket, hanem országos szinten mindet. Érvénytelenítette azokat az engedélyeket, amiket még idén is kiadtak. Tehát nagyon rossz helyzetbe kerültünk. A korábbi évek tapasztalatára építve, az idei engedélyek birtokában már júliusban legyártottuk a munkafüzeteket, hogy a tanév kezdetén teljes kínálatot nyújthassunk. Ám augusztus 9-én jött a rendelet, ami felülírt mindent, és ellehetetlenítette a helyzetünket. Ez óriási anyagi érvágás volt a kiadónak, de az iskolák, diákok is nagyon megérzik. Hiszen sok helyt, sok osztályban, sok tantárgyból nincsenek tankönyvek. És ezek a munkafüzetek nagyon jó tankönyvpótló segédeszközök voltak. Ez az új miniszter azt ígérte, hogy rendet teremt a tanügyben, hogy jövőtől lesznek tankönyvek. De a tankönyvkiadást monopolizálni akarja, egyetlenegy kiadó fog csak tankönyveket gyártani, tehát egy kicsit visszamegyünk a rendszerváltozás előtti időkhöz. Én nagyon csalódott vagyok ilyen téren, és nem látom azt a társadalmi ellenállást, ami ennek az egész folyamatnak megálljt parancsoljon. Meggyőződésem viszont, hogy egy újabb oktatásiszínvonal-visszaesés fog bekövetkezni az elkövetkező években. Az tény és való, hogy számunkra egy fontos szegmens volt a tankönyv- és munkafüzet-kiadás, amire nagyon sokat áldoztunk, fejlesztettünk, sok munkatársat képeztünk ki, sok emberrel dolgoztunk. Úgy néz ki, hogy ennek most vége, de ez bizonyára majd a születendő tankönyvek minőségén is meg fog látszani. Mert abban a pillanatban, amikor nem lesz verseny, és a hatalom által preferált kiadó fogja a könyveket futószalagon gyártani, akkor nem lehet nagyon magas színvonalra számítani.
– Újabban alapvető követelmény, hogy a tankönyvek digitális formában is megjelenjenek. Már az idén kiadott könyvek hátlapján ott van borítékban a CD, a könyv digitalizált tartalmával. Hogyan látja ezt az újítást?
– Ez egy nagy blöff. Egy újabb találmány. Ahány tárcavezető jön a minisztériumba, mindig egy-egy újabb kísérletbe kezd, amelynek áldozatai elsősorban a diákok, szülők, pedagógusok. De most a kiadókat is érintette, mert kénytelenek voltak beállni a sorba, ha egyáltalán ki akartak valamit adni. Úgyhogy ez iszonyatosan megnehezítette a dolgunkat, óriási költségeket és nagyon sok munkát hozott a fejünkre. Ráadásul az eredmény is messze elmaradt a beharangozottól. A visszajelzések szerint 5-10 százalékban használják a digitális tankönyveket. Arról nem is beszélve, hogy valóságos cirkusz volt, hogy mobiltelefonokon, tableteken, laptopon mindenféle platformon lehessen ezeket alkalmazni. És mivel ezt kizárásos kritériumként emlegették, mi meg is feleltünk ennek. Persze más kiadók nem vették komolyan, mégis kiadhatták tankönyveiket. Úgyhogy ez is egy csőbe húzás volt és óriási méltánytalanság. Különben úgy érzem, ez az ország nincs felkészülve a digitális oktatásra és nemcsak műszaki szempontból, hanem hozzáállás és a szaktudás szempontjából sem. Ez egy nagyon komoly feladat lenne. Tudomásom szerint kevés országban megy jól a digitális tankönyvek alkalmazása. Jövőtől azonban úgy néz ki, és ez abszolút újdonság, hogy az új tankönyvtörvény szerint nem lesznek nyomtatott, csak digitális tankönyvek. A nyomtatott tankönyveket mindenkinek külön kell majd igényelnie, úgyhogy számomra nagyon kétséges, hogy ez pozitív változáshoz vezet az oktatás berkeiben.
– Zárásképp még térjünk vissza Hunyad megyére és a klasszikus könyvkiadásra. Dél-erdélyi magyar kiadóként lát-e igényt a kortárs irodalom, illetve helytörténeti jellegű kötetek megjelentetésére?
– Ez egy lelkiismereti kérdés. Számunkra az elmúlt évek arról szóltak, hogy a piaci igénynek kell megfelelni. Azzal a szűk kis támogatással, amit évente kapunk, egyáltalán nem tudnánk könyvet kiadni vagy nagyon keveset. Az említett kortárs irodalommal, illetve helytörténeti jellegű kiadványokkal csak nagyon mérsékelt igényre lehet számítani, tehát nem igazán piacképesek. Ezek megjelentetéséhez pályázatokhoz kellene folyamodni. Ez azonban szinte egy külön szakmává nőtte ki magát. Állandóan figyelni kell a kiírásokat, erre nekünk nincs apparátusunk. Ha legalább az önköltség megtérülne, nagyon szívesen adnék ki ilyen köteteket. De a tapasztalat mást mutat, és visszakanyarodva a beszélgetés elején megfogalmazott gondolathoz, ezúttal is csak azt mondhatom, hogy magyar könyvkiadás szempontjából Hunyad megye nagyon mostoha szórványnak számít. Egyfajta csoda, hogy vagyunk! Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)