Az egyik új magyar hetilap, a Szilágysági Szó első száma jelentette be, hogy 1989. dec. 31-én megalakult az RMDSZ Szilágy megyei tanácsa. Elnök: Vida Gyula közgazdász, alelnökök: Székely István ref. lelkész és Józsa László munkás, titkár: Sajter Margit jogász. Az RMDSZ megyei tanácsának küldötte Varga István, a Nemzeti Megmentési Front Szilágy Megyei Tanácsának alelnöke, /Szilágysági Szó (Zilah), jan. 5. -1. sz./ Zilahon 1950-ben szűnt meg a Szabadság hetilap, azóta nem volt magyar nyelvű sajtótermék a városban.

Borbély Imre, az RMDSZ Országos Elnökségének tagja azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ az autonómiát illetően megosztott volt: az egyik rész ezt tartotta elsődlegesnek, a másik rész a demokratizálást tette az első helyre. A vitát a Kolozsvári Nyilatkozat eldöntötte: az autonómia az ország demokratizálódási folyamatának szeres része. Ennek ellenére egy álliberális csoport az utóbbi időben sajtókampánnyal igyekszik lejáratni a Kolozsvári Nyilatkozatot. Az elős lépcsőben a személyi autonómiát kell megvalósítani, ez a forma éppen a szórványt hivatott erősíteni.A tömb-magyar autonómiát csak akkor kezdi majd kiépíteni az RMDSZ, amikor Romániában megtörténik a rendszerváltás, eljön a jogállamiság. /Varga István: Újjászületik az RMDSZ? = Temesvári Új Szó, jan. 15./

"A tokaji írótábor idén aug. 14-6-a között zajlik Magyarság és Európa - Németh László irodalmi vitái címmel. A tanácskozást, elnöki minőségében, Székelyhidi Ágoston író, kritikus nyitja meg. A gazdag programban szerepel többek között: Millenniumi Irodalmi Emlékpark létesítése, koszorúzás Széchenyi István szobránál. Az előadók rangos névsorából nem hiányzik: Bertha Zoltán, Monostori Imre, Hubay Miklós, Tarján Tamás, Tornai József, Pomogáts Béla. Az idei Írótábor díszvendégei között van a 100 éve született Németh László egyik lánya, dr. Németh Ágnes, valamint dr. Lakatos István, Püski Sándor és Püski Sándorné. A Tokaji esték házigazdái Pomogáts Béla, Cs. Varga István, Kiss Gy, Csaba, és Mezei Katalin lesznek. /S. Muzsnay Magda: Németh László emlékezete Tokajba. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./"

Ápr. 12-én sikeres volt Bánffyhunyadon a helyi Kós Károly Kulturális Egyesület, valamint a január 15-én újjáalakult diáktanács által a költészet napja alkalmával szervezett zenés irodalmi est. Az est második felében A költő visszatér című rockoperát nézhették meg a jelenlevők, videofelvételről. Szrága Zoltán, a Kós Károly Kulturális Egyesület elnöke elmondta, a jövőben szeretnék rendszeressé tenni a videovetítéseket. Ápr. 13-án előadásra került sor Kalotaszentkirályon, a kultúrotthonban, az immár második alkalommal megrendezett felszegi mulatságra. Fellépett a nagyváradi Kármentő Együttes, a bánffyhunyadi Varga István "Kiscsipás" és zenekara, a magyarlónai táncegyüttes, a kalotaszentkirályi hagyományőrző tánccsoport a Múlt és jelen a fonóban című előadással. Kürtőskaláccsal fogadták ápr. 13-án Kőrösfő reformátusai a tiszavasvári református testvéregyházközség közel negyven tagú csoportját. A két egyházközség tavaly határozta el a testvérkapcsolat létrehozását. /Péntek László: Vers, néptánc, testvérszerződés Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

Czegő Zoltán költő, szerkesztő, esszé- és újságíró, az erdélyi második Forrás-nemzedék tagja 1966-tól publikál verseket. Első verskötete a Pogány liturgia (1970). Ezt követte a Titkos délután (1973), Ezen a parton (1978). Publicisztikai írásgyűjteménye: Ember a Kénostetőn (1981). Lírai vallomáskötet a Nyár, köd alatt (1983). Az 1988-tól Magyarországon élő költő Lelkek világzuhatagba (1996) című verskötete után jelent meg a Muskátlis Európában című lírai publicisztikai és esszégyűjteménye (2000). Legújabb könyve a Hetednap után című verskötet. Költői világképére jellemző bizonyosság: a kegyelem hite az emberi történelemben, az emberiség üdvösségtörténetében. /Cs. Varga István: ,,A lélek nem oxidálódhat". = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 8./

"Nagylakon júl. 7-én vitafórumot tartottak az anyanyelvű oktatásról. Nagylakon ugyanis az összevont elemi 6 tanulója közül ketten idén végeztek, tehát az iskola létéhez feltétlenül szükség van még legkevesebb 1 gyermekre. Varga István nagylaki RMDSZ-elnök vállalta, hogy a szülők meggyőzése érdekében csatlakozik az óvónőhöz. Az aggasztó méretű kivándorlás miatt megfogyatkozott a magyar közösség. A helybeliek összefognak az utolsó végvár, az anyanyelvű elemi megmentése, megerősítése érdekében. /Balta János: Nagylakon marad a magyar iskola! = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./"

"Szept. 20-án ünnepelték Székelyudvarhelyen a Székely Dalegylet férfikórusa fennállásának 135 éves évfordulóját. A Művelődési Ház előcsarnokában az elmúlt 135 év emlékeiből - számos fénykép, tabló, serleg és más emléktárgy felsorakoztatásával - kiállítást is rögtönöztek. A meghívott - magyarországi és hazai - kórusok képviselői megjelentek az ünnepségen. A dalegylet folytonos működésére hívta fel a figyelmet Varga István, a dalegylet elnöke. Jelenleg a Kárpát-medencében 517 kórus mintegy negyvenezer magyar dalost tömörít. Bodrogi Ferencet a kórusban kifejtett 53 éves példás tevékenységéért tüntették ki. Emléklapot kaptak továbbá azok a dalosok, akik több mint harminc éve énekelnek a kórusban, valamint azon kórustagok, akik már nem vállalnak szereplést, de egykor tevékenyen részt vettek a dalegylet életében. /Szász Emese: 135 éves a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 22./"

Az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, Bartók Béla (1881–1945) halálának 60. évfordulójára emlékeztek szeptember 25-én, vasárnap Nagyszentmiklóson, szülővárosában, a Pro Bartók Társaság szervezésében. A köztéri Bartók-szobornál elhangzott ünnepi beszédek után elhelyezték koszorúikat a Pro Bartók Társaság, Kazincbarcika és Kiszombor önkormányzatának, a Temes megyei RMDSZ-nek és a Temesvári Magyar Nőszövetségnek a képviselői. Ezt követően a megemlékezők a szülői ház helyén álló épületen megkoszorúzták az 1970 szeptemberében elhelyezett román és magyar nyelvű emléktáblát, majd az ún. német temetőben, a Bartók család sírjánál adóztak kegyelettel a zeneszerző emlékének. Bartók Béla magyar zeneszerzőnek tartotta magát, és visszautasított a korabeli román propagandát, amely román művészként tüntette fel. Ennek ellenére az emlékünnepség “hivatalos” nyelve a román volt, a programok közti összekötő szövegeket románul mondták, a díjkiosztó ünnepség is így zajlott, holott a rendezvényt magyarok szervezték, a meghívottak, érdeklődők zöme helybéli, temesvári és anyaországi magyar volt. A rendezvény a Nákó-kastélyban – amelyben egy Bartók-emlékszobát, vagy inkább emléksarkot tart fenn a múzeum – folytatódott, ahol Tamás Sándor, a Bartók Társaság vezetője olvasta fel románul és magyarul a zeneszerző méltatását, illetve Kerek Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának főigazgatója elevenítette fel emlékeit arról, miként került kapcsolatba a Bartók munkásságával, hagyatékának kutatásával, illetve a nagyszentmiklósi egyesület fáradhatatlan tagjaival. Az erre az alkalomra Varga István temesvári képzőművész által készített plakettekkel azokat tüntették ki, akik a Bartók-kultusz ápolásában elévülhetetlen érdemeket szereztek. /Pataky Lehel Zsolt: Bartók szelleme kötelez. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 27./

Donkóné Simon Judit magyar szakos tanárnő Érden a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A városban jórészt neki köszönhetően, Erdély nem csupán egy távoli földrajzi térség, hanem a magyar szellemi építkezés, tudatformálás közvetlen élményanyaga. Az általa vezetett Erdélyi Kör tagjaival egy évtizede tartott erdélyi honismereti barangolások közösséget teremtettek. Bebarangolták Erdélyt, eljutottak a moldvai csángók földjére is. Két szép nyomdai kivitelben megjelentetett kiadvány – Erdélyi honismereti barangolás Nagyváradtól a Hargitáig; Erdélyi honismereti barangolás Szatmártól Aradig – jelzi azt az útvonalat, amelyet az utóbbi években bejártak. Ez a közösség gyűlt egybe baráti találkozóra október 1-jén Budapesten a Magyarok Házában. A találkozó vendége volt Jáki Sándor Teodóz győri bencés szerzetes-tanár, aki az utóbbi harminc év során százegyszer járt Erdélyben és nyolcvanegyszer a csángók közt, Moldvában. Élményeinek töredékét közölte az immár harmadik kiadást megért Csángókról, igaz tudósítások című könyvében. Vele tartott dr. Cs. Varga István, az ELTE Tanárképző Főiskolájának tanára, aki 2002 nyarán, az atya kíséretében, maga is ellátogatott Erdélybe és Moldvába. Az Erdélyben és Csángóföldön tett szellemi utazás tanulságait Rokonföldön című könyvében osztotta meg az olvasókkal. Jáki szerint a háromszázezres csángóság egyharmada elvesztette magyar nyelvét és identitását, harmadrésze hűen őrzi azt, harmadrésze válaszúton van – rajtunk is múlik, hogy merre billen a mérleg nyelve. A hetvenhatodik életévét betöltött bencés szerzetes útjai során több ezer vallásos népéneket jegyzett le. A rendezvényen jelen volt a Budapesten tanuló Iancu Laura magyarfalui csángó költőnő /Pár csángó szó című kötetét a Hargita Kiadóhivatal jelentette meg 2004-ben/, aki bemutatta a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete kiadásában megjelentetett Magyarfalui emlékek című fotódokumentum-kötetét. A találkozóra elhozott CD-ken csángó gyermekek énekelnek – a lemezeket téglajegyekként árusítják a Böjte Csaba által megálmodott Béke Királynője moldvai csángó magyar iskolaközpont javára. A találkozón felidézték Hajdó István gyergyói főesperesnek az idei csíksomlyói búcsún elhangzott prédikációját, amelyet a budapesti Trezor Kiadó ez év nyarán kiadott Régi új retorika. A szóképek és a szónoki beszéd című kötetében Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a Magyar Állandó Értekezlet 2004. november 12-én A történelem egy nemzetbe rendezett minket… címmel elhangzott beszédével együtt. /Máriás József: Baráti találkozó – Erdély bűvöletében. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./

A marosvásárhelyi Biokertész Csoport december 30-án kosaras óévbúcsúztatót tartott, amely alkalommal számba vették a 2005. évi tevékenységüket. Boros Csaba elnök és Varga István alelnök részletes beszámolót készített. A meghirdetett program keretében 12 szakmai előadás hangzott el 66 résztvevővel. A csoport anyagi helyzete katasztrofális. Boros Csaba rámutatott, 12 éves tevékenységük a megye gazdasági életében gyakorlatilag alig kimutatható. Szükség lenne egy dinamikus fiatal szakemberre. /Kilyén Attila: A Biokertész Csoport sikerei és kudarcai. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 5./

Idén újra kikerül a Kazán-szoros baloldali sziklafalára az a márványtábla, amely a Duna szabályozását kezdeményező gróf Széchenyi Istvánnak hivatott emléket állítani. Az eredeti, mintegy tíz négyzetméteres tábla, akárcsak a sziklába vájt egykori Széchenyi út a vaskapui vízi erőmű megépítése után a felduzzasztott folyam mélyére került. A Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet tagjai tavaly már elhelyeztek egy kis méretű táblát, de ismeretlen tettesek néhány hét után – a román, magyar és Széchenyi-zászlóval együtt – eltávolították. „Azon a tízezer forinton ne múljék, mi az idén is kihelyezünk egy kisebb méretű táblát. De erről lényegében a hatóságoknak kellene gondoskodniuk” – magyarázza Varga István, a Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet ügyvezető alelnöke. Elmondta, hogy az 55x35 centis márványlapba annak a hatalmas táblának a szövegét vésették, amely a víz alá került. Gesztusukkal Széchenyi István előtt kívántak tisztelegni. A sziklafalat, melyre a táblát rögzítették csak a vízből lehet megközelíteni, egy hónap alatt mégis nyomtalanul eltűnt. „A szorosban nem ez az egy, pusztulásra ítélt emléktábla; mi a többinek a sorsát is felvállaltuk” – mondja Madaras Lázár, Mehedinti megye néhány hónappal ezelőtt lemondott prefektusa. Elszomorítónak tartotta, hogy a helyi románok közül kevesen ismerik a környék valós történelmét. Sokan nem tudják, hogy Mehedinti megyeszékhelyét, a ma Drobeta Turnu Severinként ismert Szörényvárt egy magyar szerzetesrend létesítette. Ezt idézi a város címerében található kereszt is. Ezeket a részleteket szerencsére a megyei múzeumban el is mondják a látogatóknak – jegyezte meg Madaras. – A Duna mentén kígyózó vasutat is a magyarok építették. 1860-ban Szörényvár lakóinak több mint fele német ajkúnak vallotta magát, de a magyarság számaránya is 20 százalék fölött volt. A románok aránya 10 százalék alatt maradt, a kiegyezéskor is alig érte el a 15 százalékot. Szörényvár mára jószerével színromán településsé vált. Madaras betegnyugdíjba vonulásával az a néhány tucat al-dunai magyar is elárvult. Lászlóvára határában most is ott áll az óriási méretű Baross-tábla, mely öles betűkkel hirdeti: „Az Aldunai vaskapunak és a többi zuhatagnak az MDCCCLXXXVIII évi XXVI t. czikkelye által elrendelt szabályozása megkezdetett I. Ferencz József uralkodása alatt Gróf SZAPÁRY GYULA miniszterelnök idejében BELLUSI BAROSS GÁBOR kereskedelemügyi miniszter által MDCCCLXXXX (1890) évi szeptember XV-én. Isten áldása legyen e művön és megalkotóin.” A vasminiszternek is emlegetett Baross Gábor közlekedési miniszter Széchenyi örökébe lépve az Al-Duna szabályozásának és a gőzhajózásnak volt a szorgalmazója. Új-Moldova mellett a hegyoldalban egy másik emléktábla is megmaradt. Kopott betűkkel hirdeti, hogy a Vaskapu szabályozását már 1890-ban megkezdték Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége alatt. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es tábla Erzsébet királynénak állított emléket. Nisztor szerint a víz teljesen tönkretette. Szinice falu közelében a Duna medrében három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építményt fedezhetünk fel. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint, több al-dunai várhoz hasonlóan Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízben állnak, magas vízálláskor teljesen ellepi a folyam a legalacsonyabbat. Alacsony vízállásnál azonban le is lehet sétálni a tornyokhoz. 22 kilométerrel feljebb, Drenkovánál a vízben állnak Drankó várának a romjait. A Szörényi-Bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg lerombolták. A modern vonalú orsovai római katolikus templom falára 2004. május elsején került fel az a márványtábla, mely a magyar korona történetének e településhez kötődő részletére emlékeztet. „A Szent Korona Orsovánál volt 1849-től 1853-ig elrejtve. Az elásatás helyén, a Szent Korona ittlétének emlékére 1855-ben Koronakápolnát építettek. A kápolna a Duna vize alá kerülvén, emlékül a koronát tisztelők ezen táblát állították” – olvasható a márványlapon. A koronázási jelvényeket 157 évvel ezelőtt éppen augusztus 17-én rejtették el a Szemere Bertalan miniszterelnök vezette menekülők. A korona rejtekhelye fölé immár I. Ferenc József császár emeltette a kápolnát. A Duna felduzzasztása nyomán ez az emlékhely is víz alá került. A nemzeti értékek ápolására Temesváron megalakult a Szent Korona Szövetség. Ennek a szervezetnek a kezdeményezésére helyezték az új templom falára a háromnyelvű emléktáblát. A Baross Gábor által létrehozott tanintézetben 1927-ig folyt magyar nyelvű oktatás. Ha újraindítanák, ma már nem lenne diák, aki magyarul tanulhatna falai között. A magyar jellegű emlékek a Duna süllyesztőjébe kerülnek, közben Orsova mellett egy sziklatorony Decebal dák uralkodó hatalmas szobrává alakul. A műalkotás magassága 40, szélessége 25 méter. Az alkotás félkész állapotban várja befejezését. A munkálatokat a leggazdagabb románként emlegetett Josif Constantin Dragan pénzeli. A szekuritátés, korábban vasgárdista múlttal vádolt üzletember pénzhiányra hivatkozva állította le a kőfaragókat. /Szucher Ervin: Magyar emlékek az Al-Dunán. Víz alá kerültek a Vaskapu Duna-szorosait hajózhatóvá tevő magyar államférfiak emléktáblái. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

Csíkszeredában tartották a IX. Prímástalálkozót. A Szamosújvárról érkezett Gherman József a Pacsirtát fordítva tartott hegedűvel is eljátszotta, majd a vonót a combjához szorítva, immár a hegedűjét húzogatva rajta, adta elő Ciprian Porumbescu közismert szerzeményét. Fellépett többek között a péterlaki Csiszár Aladár és zenekara, a nemzetközi sikernek örvendő gyimesi Zerkula János, továbbá Varga István Csipás és zenekara. /Horváth István: Prímásbravúrok Csíkban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

A kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes mezőségi tánccal zárta április 14-én a 17. nagyváradi táncháztalálkozó gálaműsorát. . Az Ady Endre Gimnázium színpadán még fellépett a kalotaszegi Varga István „Kis Csipás” és bandája, valamint „Türei” Lengyel László és a debreceni Sugalló együttes. /Táncháztalálkozó az Adyban. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./

„Egész Kalotaszegen nincs olyan hely, ahol a farsangi mulatság három napot tartana” – jelentette ki Papp Hunor református lelkész a február 1-jén kezdődött, és egész hétvégén tartó sztánai farsangi rendezvény alkalmával. Sztánán, a kis kalotaszegi faluban idén immár nyolcadszorra szervezték meg a farsangi mulatságot. A fiatal református lelkésznek és szervezőtársainak nem volt nehéz újjáéleszteni 2001-ben a sztánai hagyományt, hiszen a környék lakossága még ma is emlegeti azt az 1914-ben megtartott bált, amelyet Kalotaszeg szerelmese, Kós Károly erdélyi magyar építész, író, néprajzkutató talált ki. Az eseményre jó barátját, Móricz Zsigmondot is meghívta, aki az itteni élmények hatására később megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című, nagy sikerű regényét. A Sztánai Műhely magyarországi szervezet képviselője beszédében hangsúlyozta, Kós Károlynak köszönhetően figyeltek fel Sztánára, és élesztették fel 2001-ben a farsangi mulatságot. Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány vezetője, a Művelődés című folyóirat főszerkesztője elmondta: ezúttal a Reményik Sándor Galériában nemrég megnyílt, kolozsvári magyar fotóművészek fényképeiből szervezett kiállítás néhány darabját hozták el. Emellett a Kriterion és a Művelődés által kiadott könyvek széles skálájából válogathattak az érdeklődők. Fazakas Mihály Ludas Matyi című színdarabját tekinthették meg a jelenlévők a sztánai gyermekek előadásában. Következett a Pillich Balázs által vezetett Szarkaláb Néptáncegyüttes előadása, illetve a bánffyhunyadi Varga István, közismert nevén „Kicsi Csipás” előadása, aki hajnalig húzta a farsangolóknak a talpalávalót. A falutól nem messze található a Varjúvárnak nevezett kis kúria, ahol sokat alkotott Kós Károly. A Varjúvár közelében épült a szintén Kós Károly által tervezett Szentimrei-ház, ahol Szabó Zsolt, Szentimrei Jenő unokája fogadta a vendégeket. A házat annak idején elkobozták, de 1997-ben az örökösök visszakapták, létrehozva a Szentimrei Alapítványt azzal a céllal, hogy a kalotaszegi emlékeket, értékeket felleltározza, népszerűsítse és visszahozza a köztudatba. /Papp Annamária: Farsangi dínomdánom Kalotaszeg legcsendesebb falujában. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

Ünnepélyes istentiszteleten köszöntötte Marosvásárhelyen a Cserealji Református Egyházközség a 80 éves Varga Lászlót, a gyülekezet első lelkipásztorát /sz. 1928. márc. 17./. Azt az embert, aki Csiha Kálmánnal együtt a kommunista rezsimmel dacolva vállalta az engedély nélküli templomépítést. A lelkész az évtizedek alatt csaknem 500 gyereket keresztelt és több mint 700 fiatalt konfirmáltatott, s a házasságkötések száma is jóval meghaladja a százat. Köszöntötte az általa alapított vegyes kar is. Az ünnepség szervezői meglepetésnek szánták új könyvét, amelyet fia, Varga István mutatott be. A címe: Ezt jól kifogtam!, alcíme: Erdélyben éltem a XX. században. Saját vallomása szerint az önéletírására azért szánta el magát, mert sokat hányatott, változásokon átment élete, családja története jellemző a huszadik század elfelejtődő világára, a jövő nemzedéknek okulniuk kell belőle. Megírta, hogyan lett jogász és lelkész, hogyan jutott el Tövisháttól a pitesti-i börtönig, onnan a Princeton egyetemig, az Indiai-óceán partjáig. /Mezey Sarolta: 80. születésnapján köszöntötték Varga László lelkipásztort. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./

Új "kitüntetést" vezetne be a városháza
Humorbukfenc, vagy a diktatórikus hajlam tünete?
Új kitüntetés létrehozására tett szóbeli javaslatot a marosvásárhelyi tanács tegnapi ülésén Maior Claudiu alpolgármester.
A városvezető szerint fékezőpolgári címet kellene adományozni azoknak a személyeknek, akik az igazságszolgáltatási rendszer nyújtotta jogorvoslati lehetőségekkel visszaélve következetesen akadályozzák a város nagy projektjeinek, így a somostetői terelőútnak a megvalósítását. Maior az elképzelése szerint oklevéllel és plakettel járó címre két személyt is javasolt a tanács tegnapi ülésén – Kincses Ajtay Máriát, aki a közigazgatási bíróságon indított eljárást a terelőútra vonatkozó márciusi tanácsi határozat ellen, és Varga Istvánt, a Civitas Nostra Városvédő Egyesület volt elnökét, mely szervezet az ősszel a szóban forgó útépítéshez szükséges erdőirtást lehetővé tevő környezetvédelmi engedély kiadásáért beperelte a környezetvédelmi hatóságot.
Az alpolgármester még a napirend tárgyalása előtt olvasta fel javaslatát, amelyről szavazás nem volt a tegnapi ülésen. A testület meghirdetett napirendjére tűzött javaslatok jelentős részének megvitatását elhalasztották jövő csütörtökre, mivel kétharmados szavazattöbbséget igénylő javaslatok elfogadásához nem volt kvórum – az ülést tulajdonképpen félreértés folytán időzítette tegnapra a városháza, mivel korábban az RMDSZ-frakció, amelynek több tagja is hivatalos okból nem lehetett jelen, keddre javasolta az összehívást – az alpolgármester azt ígérte, jövő hétre elkészül a javaslatát írott formába öntő tervezet is. Arról nem nyilatkozott, hogy a minden állampolgárnak az igazságszolgáltatáshoz való jogot garantáló alkotmánycikkely kapcsán kért-e jogi szakvéleményt valakitől. Az utóbbi évtized városvezetési gyakorlata ismeretében nem meglepő alpolgármesteri kezdeményezés egyik "kitüntetettje", Varga István az ülés után lapunk kérdésére kifejtette, szerinte ez a javaslat kitűnően illeszkedik a polgármesteri hivatal ama gyakorlatába, miszerint a városvezetés akaratától eltérő véleményt képviselőket megpróbálják lejáratni vagy hiteltelenné tenni. Ha a tanács megszavaz egy ilyen javaslatot, azzal önmagát teszi majd nevetségessé – vélte a városvédő szervezet volt elnöke.
(benedek)
Népújság (Marosvásárhely)

Egyre erősödő Kölcsey–kultusz
A Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az EMKE huszonegyedik éve szervez Kölcsey–megemlékezéseket. Ezek a rendezvények jelentősen hozzájárultak az önazonosságtudat és a magyarságtudat erősítéséhez.
A Kölcsey–megemlékezéseket 1990–től szervezi a szatmárnémeti Kölcsey Kör és az Erdályi Magyar Közművelődési Egyesület — tájékoztat Muzsnay Árpád, a rendezvények főszervezője. — Az első nagy jelentőséggel bíró esemény Kölcsey szatmárnémeti köztéri szobrának a felavatása volt. 1990–ben Magyarország és Románia művelődési minisztériumai egy emléktáblát avattak fel Kölcsey Ferenc sződemeteri szülőházának (jelenleg a helyi román görög katolikus egyház parókiája) falán. Ez akkor a nyilvánosság teljes kizárásával történt, a tábla rövid időn belül eltűnt. Két év múlva a Kölcsey Kör és az EMKE elkészíttette az emléktábla másolatát, azt felavatták, de az sem maradt meg egy hétnél tovább. Ott van azonban az az emléktábla, amit 120 éve a zilahiak állítottak Kölcsey emlékére. A minden évben megrendezésre kerülő Kölcsey-ünnepségeket színesebbő tette, hogy részt vettek Erdélyből és Magyarországról érkezett püspökök, valamint neves történészek és irodalomtörténészek, akik jól ismerik Kölcsey Ferenc életét és korát.
Az idei megemlékezés
A pénteki megemlékezésen jelen lesz Jeszenszky Géza történész, akinek 1994–ben külügyminiszterként jelentős szerepe volt abban, hogy a Kő Pál által készített Kölcsey–szobor akadálymentesen jöjjon át a határon és jusson el Sződemeterre. Előadást tart Cs. Varga István irodalomtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanára, a XIX–XX. századi magyar irodalom kiváló ismerője, valamint Hrubik Béla Pozsonyból, a Csemadok elnöke, aki a Felvidék üzenetét fogja tolmácsolni. Muzsnay hozzátette, hogy a szervezők hagyományt szeretnének teremteni olyan ifjaknak szóló programokkal, amelyekkel a fiatalokban elmélyítik Kölcsey nagyságát. Ilyen volt a Kölcsey nevével összefüggő ifjú küldöttek találkozója, melynek tagjai meglátogatták a Kölcsey–emlékhelyeket. És ilyen lesz az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Kölcsey–emlékfutás, amit Pakulár István, tasnádi református lelkipásztor szervez. erdon.ro

Kölcsey–megemlékezés Sződemeteren
Tegnap huszonegyedik alkalommal szerveztek Kölcsey–megemlékezést Sződemeteren, a Himnusz szerzője tiszteletére felállított szobornál.
Kölcsey–emlékfutással vette kezdetét az idei Kölcsey–megemlékezés, amelyre Pakulár István irányításával tasnádi 50. számú cserkészcsapat 23 tagja nevezett be és tette meg a több mint tíz kilométeres távot. Kölcsey Himnuszának magyar és román nyelven történő elszavalása után Muzsnay Árpád hármas ünnepnek nevezte az idei megemlékezést. Húsz évvel ezelőtt gyűltek össze első alkalommal Kölcsey Ferenc szülőfalujában, hogy megemlékezzenek a Himnusz költőjéről. Azóta a minden évben megtartott ünnepség a Kárpát–medence egyik hagyományos rendezvényévé vált, amelyre nagyon sok Kölcsey–tisztelő és nagyon sok neves előadó jön el. A második ok az idei évfordulós megemlékezésre, hogy vasárnap lesz 220 éve, hogy ebben a kis faluban megszületett Kölcsey Ferenc. Harmadik okként említhetjük, hogy 200 éve született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője. Gyakran beszélünk nemzeti egységről, nemzeti összefogásról, ritkán említjük viszont azt, hogy a Himnusz az, ami minden magyart összeköt. Pakulár István tasnádi lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy azok, akik ide jöttek nem vendégek, hanem hazatértek, hogy feltöltődjenek nemzeti gondolatokkal.
Műsor és előadások
A köszöntők után a hirtelen jött vihar és zápor zavarta meg az ünnepséget. Mindenki a templomba rohant, ahol az előadók és a szavalók a szószékból mondták el beszédeiket, a szavalók pedig verseiket. Gheorghe Marian polgármester, a polgármesteri nemzeti szalaggal a vállán lépett a szószékre. Erdei D. István parlamenti képviselő miután megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek az elmúlt húsz év rendezvényeinek a megszervezésében, Muzsnay Árpád főszervezőnek Vas Csaba egyik festményét adta át. A résztvevők nagy odafigyeléssel hallgatták Jeszenszki Géza, Cs. Varga István és Hrubik Béla előadását. A megemlékezés koszorúzással ért véget. erdon.ro

Az Országgyűlésben Házsongárdról
A közös európai gazdasági kormányzás, a rendvédelmi dolgozók társadalmi megítélése, az érdekegyeztetés jövője mellett a házsongárdi temető védelme is szóba került tegnap az Országgyűlésben, a napirend előtti felszólalásokban.
A fideszes Varga István nemzetközi és nemzeti összefogást sürgetett a kolozsvári temető védelme érdekében. Mint mondta, Házsongárdban több magyar sírját is megrongálták az elmúlt időszakban, míg a román sírokat érintetlenül hagyták. A kormánypárti politikus napirend előtti felszólalása végén a magyarság megmaradása egyetlen lehetőségének nevezte a magyarság nemzeti autonómiáját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt.
A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került.
Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket.
Magasabbra helyezik a táblát
„Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós.
Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni.
A határrendészekre gyanakszanak
A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt.
Az igazgató segítene, de nincs képben
Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán.
A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású.
Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le.
A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére. Krónika (Kolozsvár)

Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető.
Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt. Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került. Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket. Magasabbra helyezik a táblát „Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós. Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni. A határrendészekre gyanakszanak A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt. Az igazgató segítene, de nincs képben Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán. A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le. A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Aggódnak Budapesten a romániai magyarok miatt
A romániai népszámlálás adatai is terítékre kerültek tegnap a magyar Országgyűlésben: napirend előtti felszólalásában Varga István, a Fidesz képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a cenzus nyilvánosságra került adatai szerint jelentősen csökkent a magyarok száma Romániában a 2002-es népszámlásához képest.
Csurka István írót, volt miépes politikust idézve azt mondta, az öt világrészen szétszórt magyarság olyan nép, hogy ha „végveszélyben tisztségviselői felmutatják a véres kardot”, akkor páratlan hőstettekre, csodákra volt képes. Hozzátette: a véres kardot most szimbolikusan felmutatja. Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára fontos az erdélyi, külhoni magyarság demográfiai helyzete, ugyanakkor szerinte egy közösség erejét nemcsak a lélekszáma adja. Elismerte, hogy 2002-höz képest 196 ezer fővel csökkent a romániai magyarság, viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok aránya csupán egy ezrelékkel csökkent Románia összlakosságán belül, 6,6 százalékról, 6,5 százalékra. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány közvetlenül nem tud hatni a demográfiai helyzet alakulására, de a magyar intézményeken keresztül eredményesen befolyásolhatja a magyarság megmaradását.
Krónika (Kolozsvár)

Honnan ered az RMDSZ „baloldalisága”?
Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című munkájának alapgondolata, hogy a tudomány fejlődése nem egyenletes felhalmozódásként gondolható el, hanem lépcsőzetes függvénnyel ábrázolható folyamat. A fejlődés tulajdonképpen a paradigmaváltással járó tudományos forradalmakon keresztül történik, két forradalom között pedig a tudomány csak „rejtvényfejtéssel” foglalkozik. A szerző jól eltalált, szuggesztív példákkal illusztrálja a paradigmaváltásokat: ptolemaioszi kontra kopernikuszi világkép, a newtoni fizikát felváltó einsteini elgondolás. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a hivatalos politológia ma megérett a paradigmaváltásra, hiszen csak a felszínt kapargatja. A valóság, a tényleges ok-okozati összefüggések feltárására magyar nyelvterületen alig néhány – a hivatalos politika által mellőzött – kutató vállalkozik, olyanok, mint Bogár László, Tellér Gyula vagy Varga István.
Hadd foglalkozzunk ezúttal egy tipikus „rejtvénnyel”: vizsgáljuk meg, hogy a lényeg leírására egyébként alkalmatlan jobb-bal megkülönböztetés mennyiben használható az erdélyi magyar politikai paletta vonatkozásában. A megfejtési kísérlet előtt indokolt legalább egy mondattal alátámasztani a súlyos állítást, miszerint a jobb-bal megkülönböztetés deskriptív ereje mára meggyengült. A jelen nagy kihívása a globalizmus, ezen belül pedig a fedezet nélküli, egyre inflálódó virtuális pénz okozta válság, a környezetszennyezés és a túlnépesedés. Ezen problémák vonatkozásában a jobb és a bal megkülönböztetés semmit nem mond. A globális nemzetközi háttérhatalom működésének leírására egyik oldal sem vállalkozik, a tényleges – globalitás és a lokalitás között húzódó – feszültség átlósan metszi a jobb-bal ellentétpárost. Miről szól mégis a jobb és a bal? E fogalompáros eltérő dolgokat jelöl gazdaságilag és ideológiailag. Gazdasági értelemben a jobboldal a piac mindenhatóságát hirdeti, a polgár felelős döntéseiből indul ki, s a gazdaság vonatkozásában az állami be nem avatkozás eszméjét vallja magáénak. Ezzel szemben a gazdasági baloldal elengedhetetlennek tartja a gazdaságba való állami beavatkozást, a szociális háló sűrűre szövését pedig elsődleges állami feladatként tételezi. Eszmei-ideológiai téren a baloldal világképe kozmopolita, szekuláris és urbánus, magyarul – valamelyest sarkítva – nemzetellenes, a világiasság felé hajló. A társadalom alapegysége a baloldal szerint az individum – az elvonatkoztatott, gyökértelen egyén –, a saját érdekét felismerni és érvényesíteni képes polgár. A jobboldal ezzel szemben előtérbe állítja a hagyományőrzést, tiszteli a nemzeti és vallási tradíciót, a falura, illetve a vidékre közösségmegtartó tényezőkként tekint. Az ember a jobboldal világképe szerint mélyen a hagyományaiban gyökerező lény, akit hagymahéjakként vesznek körül a közösségek: a család, a helyi kisközösség, valamint a nemzet. Mint látható, a gazdasági és az eszmei bal és jobb külön „csomagokat” képez, amelyek tetszés szerint kombinálhatók, a valóságban pedig az átmenetek széles skálája létezik. Gazdasági szempontból a bal és a jobb megkülönböztetése egyre kevésbé jelentős, nemcsak azért, mert a lényeget egyik sem érinti, hanem, mert összemosódnak a határvonalak. Magukat baloldalinak mondó pártok „piacosítanak”, míg a totális állami benem avatkozás – minden állami szektor privatizálása – káoszt idéz elő, amit lassan be kell ismerniük az Adam Smith-i, mindent elrendező, „láthatatlan kézben” hívőknek is. Az erdélyi magyarság vonatkozásában még annyi leíró erővel sem bír a gazdasági jobb és bal, mint nemzetközi fronton. Lássuk a megoszlás eszmei vonatkozásait. Hivatalosan mindhárom erdélyi párt a jobboldalhoz köthető. Alapállásuk – miszerint egy adott nemzeti közösség megmaradása képezi programjuk magját – eleve a jobboldalhoz sorolja őket, nem véletlen, hogy nemzetközi síkon mindhárom párt az Európai Néppárt felé orientálódik. Mi az oka annak, hogy a politikai jobb- és baloldal mentén szerveződő sajtóban mégis vannak olyan hangok, melyek az RMDSZ-t a baloldallal azonosítják kisebb-nagyobb mértékben?
E vélekedés táptalaja mindenekelőtt azanyaországi politikai kontextus. Az RMDSZ mindenkoron ellenséges volt a radikális jobboldallal szemben: az SZDSZ és az MSZP mindig is elfogadható partnerek voltak számára, míg a MIÉP és a Jobbik nem. Ám a Fideszhez kötődő viszonyuk sem volt soha felhőtlen. 1996-ban a Fidesz egy precedens nélküli, a trianoni kognitív korlátokat oldani kívánó gesztussal – Szőcs Géza minap leköszönt exállamtitkár személyében – egy határon túli magyar személyiséget javasolt egy magyar közjogi pozícióba, konkrétan a Duna TV kuratóriumát ellenőrző testületbe. Ám nem a személy a fontos, hanem az elv. Markó Béla levelet írt a magyar parlament akkori elnökének, Gál Zoltánnak, kérve, hogy a képviselők ne szavazzák meg Szőcs Gézát. Kísérletük kudarcba fulladását követően az RMDSZ-es vezetők lemondták az erdélyi körúton levő fideszes delegációval való találkozót, amire végül – néhány nap bizonytalanságban tartás után – kegyesen mégis sort kerítettek. Nem tett jót a Fidesz és az RMDSZ viszonyának az sem, hogy a magyarországi párt soha nem tagadta meg erdélyi eszmei szövetségeseit, a Reform Tömörülést és annak utódszervezeteit. A két szervezet közötti súrlódások törvényszerűek: az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzetegyesítési program összeegyeztethetetlen az RMDSZ bukaresti „szövetségeseinek” politikai elvárásaival.
Az anyaországi kontextuson túl a baloldalra emlékeztet az RMDSZ sajátos „pragmatizmusa” is. Ahogy az MSZP egyik pillanatban megszavazta a státustörvényt, a következő pillanatban már választási profitot remélt a – korábban maga is szorgalmazta – Orbán–Nãstase egyezség elleni támadásból. Holott a kezdeményezés lényege éppen a törvény gyakorlatba ültetése lett volna. Ahogy egyik pillanatban még – a fekete propaganda megannyi eszközét bevetve – kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, majd következő lépésként frakciója – három nemleges állásfoglalástól eltekintve – megszavazta, úgy akasztotta szegre az RMDSZ a magyar nemzeti önkormányzat és az autonómia programját 1996-ban. Engedménymorzsák fejében lepaktált a román jobboldallal és baloldallal, vállalkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatának polgármestereivel és tanácsosaival való aláíratására, amivel mindmáig adós. A példák hosszan sorolhatók. A nemzeti értékrenden alapuló elvi szilárdság helyett hajlékony, klikkérdekű pragmatizmus jellemzi politikáját, akárcsak az MSZP-ét. Nem csoda, hogy sokan úgy vélik: nem a választási kampányban alkalmazott piros-fehér-zöld retorika adja az RMDSZ eszmei identitását, hanem az imént ábrázolt karrierista pragmatizmus. Innen pedig valóban egyetlen lépés az eszmei tartalom nélkül maradt, zsákmányvédő posztkommunisták baloldalinak titulált politikai magatartása.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

KITÁSZ vándorgyűlés Marosvásárhelyt
Előadás-sorozat szellemi értékeinkről
A közelgő hétvégén, július 12-e és 15-e között tartja XXI. vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége. A közhasznú szervezet ez évben Marosvásárhelyen szervezi meg nyilvános és díjmentesen látogatható előadásainak sorozatát Az erdélyi magyarság szellemi értékei címmel. A szentendrei székhelyű szövetség Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének sorait választotta a vándorgyűlés mottójaként, nem véletlenül: "Vajha Moldvának is kies parlagjai,/ Ameddig terjednek a Pontus habjai,/ Magyar Koronánknak árnyékába menne,/ S a csángó magyar is polgártársunk lenne!" Az eseménysorozatnak a Bod Péter Diakóniai Központ (Erdő utca 7b sz.) ad otthont, a vándorgyűlés programját az alábbiakban olvashatják.
Július 13., péntek: 9.00 – A vándorgyűlést megnyitja Kilyén Ilka a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület nevében és Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ elnöke (Szentendre). 9.20: Az ,,ismeretlen" Marosvásárhely – múlt és jelen. Előadó: Balás Árpád főiskolai tanár. 9.50: A vallás, a múlt, a mai kultúra összefonódása. Előadó: Henter György református lelkész. 10.20: Képzőművészet, kultúra, a város nagyjai. Előadó: Nagy Miklós Kund közíró. 10.50: Kávészünet. 11.05: Nyirő József néma küzdelme, emigrációs évei és három temetése. Előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ leköszönő elnöke (Budapest). 11.35: ,,Addig élünk, amíg módunkban áll visszafele tekinteni". Előadó: Farkas Ernő magyar szakos tanár, a Sütő András Társaság tagja. 12.05: Tamási Gáspár ,,vadon nőtt gyöngyvirágai". Előadó: Molnár Péterné, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, a KITÁSZ ügyvezető elnöke (Kunszentmiklós). 12.35: A város irodalmi értékei. Előadó: Kuti Márta szerkesztő-újságíró, tanár. 13.05: Ebéd. 14.00-17.00: Helytörténeti séta Balás Árpád idegenvezető, földrajztanár vezetésével. 17.30: Sütő András és Molter Károly sírjának megkoszorúzása a református temetőben.
Július 14., szombat – 9.00: Erdélyország története. Szilágyi Sándor, az első Erdély-történet szerzője. Előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, kiadói főszerkesztő, a KITÁSZ megválasztott elnöke (Szentendre). 9.30: Németh László erdélyi témájú esszéi és drámái. Előadó: dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor (Budapest). 10.00: ,,Márton Áron üzenete" – verseiből olvas fel Gál Éva Emese költő (Gyergyószentmiklós). 10.30: Kávészünet. 10.45: Tamási Áron publicisztikája és a Vásárhelyi Találkozó. Előadó: Nagy Pál irodalomtörténész. 11.15: A népi írók gondolatait közvetítő kolozsvári Termés című irodalmi folyóirat (1942-1944) mának szóló üzenete. Előadó: dr. Neszmélyi Károly címzetes egyetemi tanár, a Népi Írók Baráti Társasága társelnöke (Budapest). 11.45: Kolozsvári Vasárnap és a Vasárnapi Újság 1921-1925-ben. Előadó: Szabó Zsolt főszerkesztő (Kolozsvár). 12.15: A költő feltámadása – Dsida Jenő költészete. Előadó: dr. Lisztóczky László irodalomtörténész (Eger). 12.45: Gazda József A harmadik ág című könyvét bemutatja a szerző (Kovászna). 13.15: Ebéd. 14.30: KITÁSZ-közgyűlés. 17.00: Petelei István, a novellista és hírlapíró. Előadó: dr. Kozma Dezső professzor (Kolozsvár). 17.30: A Népújság irodalmi mellékletét, a Múzsát bemutatja Nagy Miklós Kund közíró. 19.00: Vacsora. 20.00: Kilyén Ilka színművész műsora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Kevéssé ismert Kós Károly-munkák Szentgyörgyön
A Kós Károly Emlékév keretében a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílik április 25-én, csütörtökön 12 órától a Kós Károly világa, 1912 című kiállítás, amelyet a háromszéki múzeum közösen szervez a Budapest Főváros Levéltárával.
A nagyszabású tárlat Kós Károly építészeti pályájának első hét évét és annak előzményeit, családi-baráti-kollegális kapcsolatait, mint alkotói hátteret, valamint szűkebb és tágabb hazáját mutatja be, vagyis mindazt, ami alkotói egyéniségét formálta. A kiállítás alapanyagát a budapesti Állatkert és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kevésbé ismert, részben eddig be nem mutatott dokumentumai képezik.
A vendégeket Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója köszönti.
A kiállítást megnyitják: Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese, dr. Varga István országgyűlési képviselő és Anthony Gall építész.
Közreműködik Thiesz Katalin kovásznai népdalénekes.
Budapest Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum tárlatát Anthony Gall és Fabó Beáta rendezte.
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Kovászna Megye Tanácsa és a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző.
A „Kós Károly világa, 1912” című kiállítás 2013. július 25-ig látogatható.
Maszol.ro.

Beszélgetés Borbély Zsolt Attila EMNT-elnökkel
Arad megyében elsimítani a magyar–magyar ellentéteket
A múlt hónapban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei közgyűlése Borbély Zsolt Attila politológust választotta meg elnöknek.
A frissen megválasztott elnök, megköszönve a bizalmat, arról beszélt, hogy a szórványban rendkívül fontos a magyar szervezetek együttműködése, amit akkor is lehetségesnek gondol, ha országos szinten komoly ellentétek vannak az EMNT és az RMDSZ között. Borbély Zsolt Attilát az EMNT és az EMNP közötti viszonyrendszerről, az erdélyi magyar közélet törésvonalairól és a szórványbeli közösségépítés módozatairól kérdeztük.
– Kezdjük egy alapvető kérdéssel, amely sokak számára nem világos. Mi a különbség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt között?
– Tény és való, nekem is gratuláltak többen, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke lettem, családtagjaim között sem volt mindenki számára tiszta és világos a két szervezet viszonyrendszere. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egy civilszervezet, amely 2003 decemberében alakult abból a célból, hogy az erdélyi magyarság autonómiaigényét képviselje külföldön és belföldön. Az EMNT soha nem indult a választásokon, előbb a Magyar Polgári Szövetséget támogatta céljaiban, s támogatta volna a választásokon is a maga eszközeivel, de az MPSZ indulását a 2004-es helyhatósági és országos választásokon megakadályozta a román hatalom. Ezek után a 2008-ban bejegyzett párt, az MPP lett a fő stratégiai partner, majd azt követően, hogy az MPP saját elnökének foglyává vált, aki soha nem látott antidemokratikus viszonyokat teremtett a párton belül, szükségesnek mutatkozott egy saját párt bejegyzése, amelyben a belső demokrácia és a nemzeti célok egyaránt fontosak. Az EMNP létrehozásáról az EMNT döntött, viszont a Tanács nem alakult párttá, megmaradt civilszervezetnek. Országos szinten a vezetők között nincs átfedés, megyei szinten is üdvösnek látjuk a funkciók szétválasztását. Arad megyében ez most valósult meg, midőn Burián Sándor barátomtól és kollegámtól – aki eddig mindkét szervezetet vezette –, a közgyűlés döntése nyomán átvettem az EMNT elnökségét.
– Ha ilyen nagy az egyetértési hajlandóság alapszinten, mi szükség volt egyáltalán külön szervezet alapítására? Milyen törésvonalak választják el az EMNT-t és az RMDSZ-t?
– Amint azt elnöki beköszöntőmben is elmondottam, itt, Arad megyében a magyar–magyar ellentétek minél nagyobb fokú elsimítását látom célszerűnek a nemzet jövőjének szempontjából. Személyi konfliktusok köztem és az RMDSZ vezetői között nincsenek, sőt, a legutóbbi önkormányzati választáson induló RMDSZ jelöltek között több jó barátunk is volt, akikben nemcsak emberileg, de politikailag is meg tudok bízni bizonyos mértékben. Nem megalapozatlan tehát a remény, hogy a helyi közösség életével kapcsolatban is egy irányba mutatnak az elképzeléseink. Ugyanakkor a kérdést sem szeretném elkerülni. Országos szinten ugyanis mind a célokat, mind a követendő stratégiát illetően vannak ellentétek. Ezek lényege abban ragadható meg, hogy az autonomista-helyzet-teremtő oldal a kezdetek kezdetétől úgy vélte: egy olyan célrendszert kell megfogalmazni, mely megvalósulása esetén az erdélyi magyar nemzeti közösség hosszú távú fennmaradásával és gyarapodásával kecsegtet, majd e célrendszerhez kell eszközöket keresni. E cél a háromszintű autonómia, aminél többet a jelen geopolitikai helyzetben nem lehet követelni, kevesebbet viszont nem érdemes, mert az egyenértékű a középtávú beolvadással. A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani, mondta egy alkalommal Orbán Viktor. S ez így van: ha nem érünk el áttörést a kisebbségpolitikában, a rendszerváltás utáni két népszámlálás adatait alapul véve, középtávon valószínűsíthető az önálló, független létezésre alkalmas közösségkénti megszűnésünk, míg hosszú távon a teljes felmorzsoltatásunk. Megítélésünk szerint a román politikum autonómiaellenessége miatt kezdettől arra kellett volna törekedni, hogy nemzetközi síkra tereljük az „erdélyi kérdést”, párhuzamosan az erdélyi magyar társadalom minél önállóbb létre való megszervezésével. Ehelyett 1996-tól az RMDSZ országos vezetése a kormányzati szerepvállalással, majd a protokollum-politikával azt üzente a világnak, hogy itt minden rendben van, nincs szükség nemzetközi beavatkozásra, a nemzeti önkormányzat mentén való önépítkezés viszont leállt. A nagyhatalmak igen hamar vették az üzenetet, 1999-ben már nemcsak Ion Iliescu, hanem Bill Clinton is azt nyilatkozta, hogy Romániában „modellértékűen” oldották meg a kisebbségi kérdést.
– Ha ilyen ellentétek vannak országos szinten, akkor miként lehetséges ezeket helyi szinten feloldani?
– Célirányos programokkal. A választási kampány idején nyilván az országos elnökség döntései irányadóak. Azon kívül viszont a közösségépítés a legfontosabb teendő, akár a pártlogo háttérbe szorításával. Itt van például a feleségem, Réka s az egyik legjobb barátom felesége, Schmak Jutka által szervezett táncház, melynek működtetésében ott segítek, ahol tudok. Arra viszont közös akarattal vigyázunk, hogy plakátjainkra semmilyen politikai szervezet jelvénye fel ne kerüljön, még akár a kettő egymás mellett sem. Ha csak egyetlen ember akad, aki azért nem jön el esetleg, mert pártszimbólumot lát, s abból neki már elege van, akkor többet veszítettünk, mint amennyit nyertünk. De szervezeti szimbólumok alatt is tartunk közösségépítő rendezvényeket, elsősorban előadásokat. A magyar szellemi élet olyan lényeglátó, a globalizmus természetrajzát kutató jelesei voltak vendégeink a múlt évben, mint Varga István és Bogár László közgazdászok, több ízben tartott előadást meghívásunkra Raffay Ernő történész, Trianon meghaladásáról beszélt Szabó Pál Csaba, a Trianon múzeum igazgatója, idén június 4-én, terveink szerint, Fráter Olivér történész lesz a vendégünk. Ekkor, a Magyar Országgyűlés által a magyar összetartozás napjának nyilvánított dátumon indítjuk útjára az aradi Magyar Állampolgárok Klubját, amely reményeink szerint jól fog működni mind a cybertérben egy levelező csoport formájában, mind pedig a gyakorlatban, amikor a modern információs csatornáknak köszönhetően egyre többen értesülhetnek majd közösségi rendezvényeinkről. S nem csak a mienkről. Tervem az, hogy e fórum keretén belül minden olyan rendezvényt népszerűsíteni fogunk, amely magyar jellegű és közösségépítő, attól függetlenül, hogy ki áll mögötte.
– Ez zárszónak is megfelel. Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Erős közösségi akarat élteti a szórványban lévő dicsői magyarságot
Annak ellenére, hogy Dicsőszentmártonban szórványban él a magyarság, és csak álom az önálló magyar iskola, megvan az, ami sajnos, számos településen hiányzik. Van egy lelkes, pedagógusokból, értelmiségiekből álló csapat, akik évek óta azon fáradoznak, hogy a magyar nyelvi örökséget, a magyar kultúrát életben tartsák, fellendítsék. Ennek élethű bizonyítéka a szombati színvonalas rendezvény is, amikor a dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás 140. évfordulóját ünnepelték.
A dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, mely alkalomból szombaton a helyi RMDSZ, az Alsó-Kis- Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szövetség illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség dicsőszentmártoni kerülete szervezésében ünnepi rendezvényre került sor. Az ünnepség keretében az egykori unitárius iskola – amely a helyi magyar közösség számára a kultúra fellegvárává vált – udvarán emléktáblát avattak, majd a magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdéseiről szerveztek tanácskozást.
Először csak felekezeti iskolák léteztek
Az emléktábla-avató ünnepségen elsőként Fodor József, a Traian Általános Iskola igazgató-helyettese köszöntötte a város összegyűlt magyarságát, a diákokat, valamint a vendégeket és elmondta, a felavatásra kerülő emléktábla bizonyítéka annak, hogy e közösség érzi, hogy együvé tartozik. Gagyi Zoltán történelem szakos tanár a dicsői magyar oktatás történetét elevenítette fel. – Valószínűleg sokak számára ismerősen hangzik a hely szelleme kifejezés. A köznyelv leginkább egy térrel, egy nagy múltú oktatási intézménnyel kapcsolatosan használja, amely döntő fordulatot hozott az életünkben. Egy ilyen helyen állunk ma mi is, előttünk a tér, amely az egykori Dicsőszentmárton vásártereként a település szíve-lelke volt, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseinek a központja. Talpunk alatt pedig a föld, ami a település egyházi és állami oktatásának egyaránt bölcsője volt. Településünkre vonatkoztatva alig vannak adataink a középkori iskoláztatásról. A 19. század második feléig csak felekezeti iskolák léteztek Dicsőszentmártonban. Az első felekezeti iskola az unitárius volt, amelyet 1672-ben említenek először az oklevelek. Ez 1740-ben mesteri teleken áll, lantorna ablakai vannak és sövény oldalú szalmaházban folyik az oktatás. 1871-ben felépül az új papilak és iskola, amelyet négy évre rá bezárnak, és 1919-ben indítanak újra, a tanítás a közgyűlési teremben és az alatta lévő földszinti lakásban folyik 242 tanulóval. Az államosítást követően 2009-ben kerül vissza az épület az egyházhoz, majd az ALKISZ ifjúsági szervezet tíz évre haszonbérbe veszi, tehát joggal mondhatjuk, hogy magyar szigetté, a város egyik kulturális fellegvárává vált ez a helyszín. A dicsőszentmártoni állami oktatás kezdetei 140 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor is 1873-ban az unitárius egyház által átadott telken báró Eötvös József néven megszületett településünk első állami oktatási intézménye. Ez a Traian Gimnázium területén működött, egy régi, azóta lebontott épületben – hangzott el a pedagógus történelmi visszapillantójában, majd Székely Varga Gyopár, és Barabás Botond nyolcadik osztályos tanulók leleplezték a Székely Varga István magyarkirályfalvi kőszobrász által készített emléktáblát, amelyre Nagy Endre helyi unitárius lelkipásztor kérte Isten áldását.
Hiába a gazdag örökség, ha nincs aki továbbvigye
A lelkész rámutatott, fontos ugyan az emlékezés, ám ennél fontosabb az, hogy a helyi magyar családok ne adják idegen nyelvű iskolába gyermekeiket, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező 140 évben is megmaradjon a kisvárosban a magyar közösség. A Hunyadról érkező Winkler Gyula európai parlamenti képviselő rámutatott, mind a dicsőszentmártoniak, mind pedig a hunyadiak büszkék lehetnek, mivel gazdag örökséggel rendelkeznek, ám meg kell bizonyosodni arról, hogy az örökség tiszteletét van akinek továbbadni – fogalmazott a képviselő, a szép számban megjelent fiatalokra, diákokra, valamint a lelkes pedagógusokra utalva. Dr. Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadójának köszöntője után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke vette át a szót. – Fontos a történelmi múlt ismerete ahhoz, hogy magabiztosan tudjunk a jövőbe nézni, viszont elsősorban a jövőre kell fókuszálnunk. Biztos vagyok benne, hogy a dicsőiek tudatában vannak, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tíz év múlva, a 150 éves kerek évfordulón is itt állhassunk és ünnepelhessük, hogy Dicsőszentmártonban másfél évszázada folyik magyar nyelvű oktatás. Bízom abban, hogy sikerül létrehozni a városban egy önálló magyar oktatási intézményt, és ezáltal biztosítani a környék lakóinak a minőségi anyanyelvű oktatást, hiszen nyelvében él a nemzet – zárta szavait az RMDSZ elnöke, majd Erdei Gyulának, a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatójának adta át a szót. A testvérintézmény évek óta támogatja a dicsői magyar oktatást, többek között azáltal, hogy anyanyelvű tankönyveket adományoznak a Küküllő menti városban tanuló diákok számára. Az ünnepi köszöntőket követően kiosztották az okleveleket azoknak a diákoknak, akik az évforduló alkalmából szervezett vetélkedőkön, pályázatokon a legjobbaknak bizonyultak.
Hat intézményben szétszórva tanulnak a diákok
A magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdései címmel szervezett tanácskozáson a résztvevők Winkler Gyula, Brassai Zsombor, valamint dr. Murvai László előadásait hallgathatták meg, ám ezt megelőzően Molnár Margit helyi pedagógus a város magyar vonatkozású történelmét elevenítette fel, majd a Dicsőben jelenleg zajló magyar oktatás helyzetképét vázolta fel. Megtudtuk, hogy a városban óvodától a középiskoláig összesen hat tanintézetben vannak szétszórva a magyar gyerekek. Egy napközi otthonban és két óvodában van magyar csoport, a Traian Gimnáziumban öt elemi és négy gimnáziumi osztályban tanulnak anyanyelven a diákok, középiskolai szinten pedig egy elméleti líceumban és egy szakközépiskolában működnek magyar osztályok, mindenik szinten kettő. – Sajnos, egyre fogyatkozunk, csökken a gyereklétszám, viszont igyekszünk megmaradni – fogalmazott a pedagógus, utalva a számos kulturális tevékenységre, amelyek a helyi magyar közösség összefogását szolgálják. Például a Kökényes néptánccsoportban négy korosztályban közel száz gyerek táncol, az Alkisz pedig szintén a magyarság, a fiatalok érdekében fáradozik. Winkler Gyula képviselő az unió oktatást, illetve fiatalokat felkaroló programjait ismertette, elhangzott, hogy az Erasmus-programra 2007–2013 között 13 milliárd eurót költöttek, és ennek köszönhetően fiatalok millióinak nyílt lehetősége, hogy más kultúrákkal, társadalmakkal, oktatási rendszerekkel megismerkedjenek. Hasonló sikere volt a Fiatalok Mozgásban (Youth in action) programnak, amely az önkéntesség népszerűsítését célozza – fejtette ki a képviselő, aki arra is rámutatott, hogy a mai globalizált világban két-három idegen nyelv ismerete, valamint a kommunikációs eszközök használata elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes értékű emberként éljen a társadalomban. Winkler Gyula ugyanakkor a dicsői magyarság fogyatkozása tekintetében párhuzamot vont Hunyad megyével, ahol él, és Dicsőszentmárton között. – Hunyad megyében 1992-ben több mint harmincezer magyar élt, ez a szám 2002-re huszonötezerre csökkent, majd 2012-ben tizenhatezerre. Tízévente veszítettünk szinte tízezer magyart. Ezért kezdtük el azt a koncepciót érvényesíteni, hogy amelyik településen van legalább négy-öt magyar család, ott legyen biztosítva az anyanyelvű óvodai oktatás, majd folytatásként az elemi szint. Sikerült és meggyőződésem, hogy ha van erős közösségi akarat, mindenhol sikerülhet – adott hangot derűlátásának a képviselő. A rendezvénysorozat délután ünnepi műsorral, este pedig magyar bállal zárult.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Munkaalapú nemzetépítés
A civilizáltnak mondott világnak a 21. században több, igen jelentős, középtávú jövőnket alapjaiban meghatározó kihívással kell szembenéznie. Ezek közül talán a globalizáció kérdésköre a legsúlyosabb, legnehezebben kezelhető és legszerteágazóbb. A sajtó tekintélyes része spontánként ábrázolja, és ellenállhatatlan megatrendként mutatja be e jelenségkört, holott nagyon is tudatos, irányított folyamatról van szó.
A korábbi világrendszerekkel szembeni nagy különbség az, hogy ma a mögöttes erők, a globalizátorok, jelesül a nemzetközi háttérhatalom, amint arra Bogár László professzor több ízben is rámutatott, nemcsak egyre gyarapodó hatalmát tagadja, de önnön létét is. Mindeközben hadat visel a hagyományos értékrend és társadalomszerveződési formák, a nemzetek és azok intézményei, az organikus vidéki létforma, egyáltalán: az önálló gondolkodás ellen. Célja a gátlástalan profitmaximalizálás, a homogenizáció, az emberiség arctalan tömeggé, manipulálható bérrabszolgává süllyesztése. Kezében van a világ politikai elitjének tekintélyes része, a közel totális sajtóhatalom, a világgazdaság. A politikai vezetőket igyekszik megvásárolni, hogy hatalma további kiterjesztését elősegítő jogi környezetet teremtsen, de nem riad vissza a politikai gyilkosságoktól sem. Ha pedig képviselői úgy látják szükségesnek, politikai elégedetlenséget szítanak különböző államokban, rendszereket buktatnak meg.
Segédcsapatok
Nem csoda, hogy kevesen mernek szembeszegülni a „globális főhatalommal”, a nemzetközi háttérerőkkel, s szép lassan kialakult korunk orwelli „újbeszélje”, amely mindenről szól, csak a lényegről nem. A magyar politikában ezt az újbeszélt használja a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, a Bajnai-féle Együtt és az MSZP. Bizonyos pontokon kitörni igyekszik az LMP. A Jobbik e jelenségkört minden erővel leleplezni próbálja, s mivel ezt szájkosár nélkül teszi, alkalmat szolgáltat arra, hogy rásüssék a szélsőségesség, rasszizmus és az antiszemitizmus bélyegét.
A Fidesz globalizációhoz való viszonyulása nem egységes. A karrierpolitikusok nem érdekeltek a konfliktusban, ők minden bizonnyal jobban örülnének egy simulékonyabb, helyzetelfogadóbb politikának, de egyelőre a párt politikai arcélét elnöke, Orbán Viktor határozza meg. Orbán pedig minden jel szerint tudatosan igyekszik tágítani a kimondhatóság határait. A nemzetközi szalonképességre kínosan ügyelő politikusok közül ő mondta ki elsőként, még 1995-ben, hogy a globalizáció fő Magyarországi segédcsapata, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság lelki és szellemi erejének gyengítésére. Azt is, hogy e párt mögött állók számára Magyarország nem haza, hanem telephely, az MSZP–SZDSZ-kormány „idegenszerű és nem nemzeti befolyás alatt áll” (idézet a Deák-féle, 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatból), az MSZP és az SZDSZ pedig valójában a nemzetközi nagytőkét és pénztőkét képviseli. Azt a nyíltságot, amelyet David C. Kortenhez, John Perkinshez, Magyarországon Csáth Magdolnához, Bogár Lászlóhoz vagy Varga Istvánhoz hasonlók megengedhetnek maguknak a globalizmus elemzésében, egy kis ország miniszterelnökeként nem vállalhatja fel, de érezni lehet: a szokásos politikusi mellébeszélés helyett Orbán a lényegről igyekszik szólni, és arról mond ki annyit, amennyit az adott helyzetben kimondhatónak ítél. Bizonyára jó adag tudatosság is van abban, hogy legkeményebb beszédeit az utóbbi években éppen Tusványoson tartotta, ahol idén is tabukat döngetett.
Köntörfalazás nélkül mutatott rá arra, hogy a liberális állam képtelen megtartani versenyképességét a harmadik évezredben, hogy a bevándorlás Európa önfelszámolásához vezethet, hogy szükség van a gazdaságpolitikában a nemzeti protekcionizmusra. Rámutatott arra, hogy a politikum és az úgynevezett civil társadalom viszonyát újra kell gondolni, hiszen civil álruhában sok esetben fizetett politikai aktivisták működnek, akik ráadásul idegen érdekek, idegen államok szolgálatában állnak. Külön is nevesítette az elhíresült norvég alapot, amelyről kiderült, hogy a magyarországi szubverzív erőket finanszírozta. Felsorolta a liberális magyar állam mulasztásait, közöttük azt, hogy az állam nem védte meg a közösségi vagyont, hanem azt a nyugat-európai szint alá csökkentette, hogy nem kötelezte a mindenkori kormányt az egész nemzet, s így a határon túli magyarok, illetve a diaszpóra érdekeinek képviseletére, hogy nem akadályozta meg az ország végletekig való eladósítását, a családok „adósrabszolgaságba” taszítását. Orbán szerint a cél itt és most „megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világ-versenyfutásban” elvégre a nemzet „nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell.” Eszmefuttatásának sajátos bájt adott, hogy a nemzetépítő állam szükségességét nem a nemzet mindenek fölérendelt alapértékéből vezette le, hanem egy liberális kategóriából, a versenyképességből s az is, hogy olyan politikusok nyilatkozataira hivatkozva építette fel mondanivalóját, mint például Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke.
A jövő pillérei
Nem meglepő, hogy a nemzetközi globalizmus Magyarországi lerakataként működő hármas tagoltságú baloldal hörög, az újbeszél fordulatait mantrázza, a demokrácia végét vizionálja. Schiffer András, akinek pártja az LMP egyszerre próbál liberális és antiglobalista lenni, többek között azt kérte számon a miniszterelnökön, hogy adós maradt annak részletezésével, mennyiben járult hozzá a Fidesz a magyar liberális állam kiépüléséhez és tevékenységéhez. Schiffernek ebben akár igaza is lehet. Csakhogy ma Orbán Viktornak nem az a feladata, hogy hamut szórjon a fejére pártja vagy akár személyes tévedései miatt az elmúlt két évtizedben, hanem hogy miniszterelnökként megtalálja a legmegfelelőbb válaszokat korunk kihívásaira.
Márpedig az Orbán Viktor által Tusványoson felvázolt elméleti keret alkalmasnak látszik gondolati alapot szolgáltatni a nemzetépítő erők együttműködéséhez, a megfogalmazott válaszok pedig arra, hogy a kormányzati politikai eszmei pillérzetét alkossák. Államférfiúi beszéd volt, s magyarul érző ember, legyen bármelyik párt híve, csak szurkolhat, hogy a következő négy évben sikerüljön e beszédben lefektetett alapelvek mentén politizálni.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarok zenéje és tánca Váradon
Október 28-án, kedden este hét órától a nagyváradi színházban tartották meg a Kárpát-medencei magyarok zenéje 2014 című hangversenyt.
A hangversenysorozat váradi koncertjét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Biró Rozália szenátor védnöksége alatt Böszörményi Gergely Magyar Örökség díjas budapesti kiadó, koncertigazgató, valamint a Nagyvárad táncegyüttes szervezte meg. Az esten először a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel egy rövid, de látványos, hangulatos műsorral, ezt követően pedig a szervezők és a védnökök léptek színpadra, hogy szóljanak a közönséghez. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője elmondta, hogy a 2001-ben indított Kárpát-medencei magyarok zenéje koncertsorozat csak az idén jutott el először Nagyváradra, holott ennek már régen meg kellett volna történnie.
Üzenetek
Biró Rozália szenátor beszédében kifejtette, hogy a kultúra összekötheti a Kárpát-medencei magyarokat. Mint mondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan fordulat következett be, ami számos lehetőséget kínált, viszont „úgy érzem, hogy huszonöt év után egy kicsit megtorpantunk, kételyeink, kérdéseink vannak, egy kicsit hátrébb lépve nézzük a történéseket, és kevésbé akarunk a részesei lenni. Azt hiszem, hogy ez az egyik legnagyobb veszélye a jelenünknek és a jövőknek. Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak nincs más választása mint az, hogy a szülőföldünkön éljünk és érvényesüljünk. Hogy valahogyan úgy építsük újjá a mát és a jelent, hogy a gyermekeink számára jövőt tudjunk vele építeni. Ha időnként kételkedünk abban, hogy ilyen is volt-e az a világ, amit huszonöt évvel ezelőtt álmodtunk, és amire elköteleztük magunkat, akkor ez a ma esti ünnep lehet a bizonyosságtétel arra, hogy a helyes út mégiscsak ez” – fogalmazott. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szintén egy egyszerű, lényegre törő üzenetet közvetített a közönségnek: „Meg kell becsülnünk azt, hogy Jézus Krisztus egyáltalán megszólít bennünket és azt mondja, hogy nekünk küldetésünk van, és ott ahol él az ember, tegye végre a kezét az eke szarvára, és kezdjen már előre látni. (…) Mi általában a népi értékeket nem becsüljük annyira, mint kellene, nagyon sokszor az isteni üzeneteket is, bár meghalljuk, és olykor-olykor kedvesek a fülünknek, de igazából nem azokkal élünk. Persze, mikor látjuk, milyen nyomorúságba sodor a világban számtalan dolog, akkor megrettenünk. Hát ne így legyen a Kárpát-medencében élő magyar nemzettel, hanem tegyük már végre kezünket az eke szarvára, és hátra nézve tekintsük az értékeket, de előre tekintve kamatoztassuk ezeket az értékeket” – mondta. Böszörményi Gergely a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje sorozat koncertigazgatója az esemény eszmeiségéről és küldetéséről beszélt. Kiemelte: „2001-ben fontos volt elindítani ezt a sorozatot, mert az Úristen elhívott arra, hogy őt dicsőítsük, egymást, a magyarságot, a magyarságunkat, az összetartozásunkat szeressük, és élhetünk bárhol e földön, a humorunk, az irodalmunk, a zenénk bennünket mindannyiunkat összeköt”. Elmondta továbbá: „Ennek a sorozatnak ez lehet az egyik küldetése: akkor vagyunk jó magyarok, ha a saját kultúránkat mindenkinek minden áron meg akarjuk mutatni, de szeretnénk megismerni a velünk együtt élő nemzeteknek a kultúráját is. Meggyőződésem, hogyha ez így van, akkor a lövészárkokat be lehet tömni”
Igényes muzsika
A beszédek után lépett színpadra a kárpátaljai származású Pál István „Szalonna” és zenekara, aki a Kárpát-medence különböző vidékeinek (Szilágyság, Kalotaszeg, Rábaköz, stb.) magyar népzenéjéből adott ízelítőt, de ruszin népzenét is megszólaltatott rendkívül képzett muzsikusokból álló együttesével. A több mint egy órás koncertjükön néhány népdalban énekelt Zsikó Zsuzsanna, akit a váradi közönség a Fölszállott a páva című sorozatból ismerhet, de vendégként színpadra léptek Szilágyi Tóni és a kalotaszegi Varga István hegedűsök is. A közönség nagy tetszéssel fogadta Gera Attila klarinét és tárogatószólóit, de kétségtelen, hogy a legnagyobb sikert magának Pál Istvánnak, valamint Ürmös Sándor cimbalmosnak a szólói aratták. A közönség vastapsát egy rövid ráadással hálálta meg Szalonna és zenekara. Szünet után egy az előzőtől egészen elütő zenei világ képviselője, a Misztrál együttes lépett színpadra. A számos zenei díjjal büszkélkedő zenekar versek megzenésítésére specializálódott, erre az estére főként Babits Mihály megzenésített verseiből álló összeállításukat hozták el. Az ismert, vagy kevésbé ismert költemények egészen új köntösben köszöntek vissza az együttes érdekes és változatos hangszerelésében. Az alapvetően rockos alaphangszerelésű formációt (dob, gitár basszus), számos más hangszer egészítette ki, például csembaló, koboz, furulya, és egy sor más fúvós és ütőhangszer. A muzsikusok sokoldalúsága nemcsak abban mutatkozott meg, hogy profizmussal kezelték a legkülönbözőbb hangszereket, hanem abban is, hogy Heinczinger Miklós, Tóbisz Tinelli Tamás és Török Máté is énekelnek az együttesben, nagyon változatossá és színessé téve ezáltal az énekszólamokat. Ugyancsak kiemelkedő teljesítményt nyújtott az esten Pusztai Gábor ütőhangszeres és Hoppál Mihály nagybőgős, brácsás, gitáros, stb. is, így a Misztrál együttes fellépése kellemes emlékként él majd mindazokban, akik szeretik a magyar költészet és az igényes könnyűzene ötvözetét.
Pap István

erdon.ro

Tudatosan „visszatanulni” a muzsikát
Erdélyi prímások találkoznak csütörtökön és pénteken Csíkszeredában – a rendezvényt tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan Pávai István népzenekutatót hívták meg, hogy a fellép zenészeket, zenekarokat és muzsikájukat ismertesse. 
– Az idei Erdélyi Prímások Találkozója a székelyföldi zenére helyezi a hangsúlyt. Mit lehet tudni még a műsorról?
– Nem hívhatunk kizárólag székelyföldieket, hiszen a rendezvény az Erdélyi Prímások Találkozója, másrészt minden évben kell mást mutatni a Székelyföldről is az előző évekhez képest. Most arról van szó, hogy a székely népzenét szeretnénk előtérbe helyezni. Ezt a feladatot Csíkszeredában a Barozda együttes már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján vállalta, legutóbb a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából adtunk ki egy régi székely népzenei anyagot tartalmazó CD-t. Ugyanezért a célért küzd évek óta András Mihály is, a Hargita együttes igazgatója.
Bartók és Kodály éppen száz évvel ezelőtt végzett jelents gyűjtőmunkát a Székelyföld egyes részein. Olyan kincsekre bukkantak, amelyeket azóta sok helyen elfeledtek. Jó lenne, ha ezek az értékek visszakerülnének a vidék zenei köztudatába. A budapesti zeneakadémia népzene tanszéke, ahol magam is tanítok, idén meghívást kapott a találkozóra, ezért a diákok számára kizárólag székely műsort állítottam össze – a találkozó második napján lépnek fel.
– És kik szerepelnek a találkozó első napján?
– Hét prímást hívtunk meg, közülük székelyföldi a homoródmenti Abásfalváról érkező Majláth Gábor. Aztán a Felső-Maros mentéről, Magyarpéterlakról érkező Lunka József is székely zenét fog muzsikálni, hiszen őt és elődeit rendszeresen hívták a Nyárádmentére is lakodalmakat, bálokat kiszolgálni. A gyimesi zenét a balahányospataki Szőcs „Mojszi" Gábor fogja képviselni gardonos testvérével. Bár a gyimesiekre azért ragadt rá a csángó név, mert eredeti lakóhelyüket elhagyták, zenéjük, mint maguk is, zömmel a Székelyföldről származik.
Nem véletlen, hogy a népzenekutatás úgy tartja: a régi székely népzenét a gyimesiek őrizték meg. Az eddig felsoroltak mind prímás elődöktől, „első kézből" tanultak zenélni, akárcsak a magyarsülyei Barabás Ferenc a Kutasföld és a magyarszováti Csengeri Árpád a Mezség képviseletében. Nagyenyed vidékéről, Magyarlapádról jön a Pirospántlikás zenekar. Mint nevük is mutatja, ők már tudatosan foglalkoznak hagyományőrzéssel, régi gyűjtésekből is tanulnak. Könnyen tehetik, hiszen prímásuk, Sipos Ferenc számára is családi örökség a muzsikálás, apja és nagyapja is helybéli prímás volt.
Érkezik még Kalotaszegről Varga István „Kiscsipás", a régi bánffyhunyadi „Csipás" zenészdinasztia leszármazottja. Ő is otthon tanulta a muzsikálás tudományát, de a régi kalotaszegi anyagból kezdetben keveset ismert, mert már azt nem kérték az egyre jobban polgárosuló falvakban. A táncházmozgalom viszont pont ezt igényelte tőle, így a korábban elődeitől gyűjtött zenét megszerezte, és tudatosan visszatanulta.
– A borospataki táncházzenészek találkozóján is észlelhet volt, hogy sok fiatal tanulja „vissza" a népzenét Gyimesben is. Miként látja az ő helyzetüket, mivel ők általában már nem prímásoktól, hanem egymástól, netán felvételekből tanulnak?
– A közel negyven éve működő erdélyi táncházmozgalom teremtette meg ennek a kereteit a gyimesi Zerkula zenekar esetében is. Akik valamilyen szinten falusi gyökerekkel rendelkeznek, egyre inkább ráébrednek, hogy elődeik népzenei hagyatéka érték, amit nem szabad elhanyagolni, tovább kell vinni. Ehhez kiindulásként gyakran kell a régi gyűjtésekhez folyamodni, amelyek korábban nehezen voltak hozzáférhetők. Ma sok minden megtalálható az interneten.
Például a budapesti Hagyományok Háza és az MTA BTK Zenetudományi Intézete egy internetes archívumot működtet Folklór Adatbázis néven, amelybe folyamatosan kerülnek be a feldolgozott és szakszerűen értékelt régi népzenei és néptáncos felvételek. Ehhez bárki szabadon hozzáférhet. Visszatérve a hagyományátadásra: a nyolcvanas években például a szászcsávási cigányzenészektől gyűjtöttem. Akkor panaszkodtak, hogy a gyerekeik már nem akarnak hegedülni, elektromos hangszereken szeretnének játszani. 1989 után, amikor a szüleiket kezdték meghívni Magyarországra, Nyugat-Európába, Amerikába, ráébredtek, hogy a hagyományos zenére ismét van kereslet, így egyre többen kezdték közülük a vonószenét művelni.
Itt persze nem tudatos hagyományőrzésről van szó, mint a lapádiak esetében, hanem elállt egy újabb, városról érkező igény a régi falusi muzsika felélesztésére. Ebben a folyamatban a média is többet tehetne. Igaz, nagy sikere volt a Fölszállott a páva vetélkednek, de olyan tévéműsort ritkán látok, ahol heti rendszerességgel autentikus népzenét mutatnának be. A média az átdolgozott népzenét preferálja abban a hitben, hogy a régebbi korok zenéje nem lehet alkalmas a mai kor igényeinek kielégítésére. Ha ez igaz lenne, akkor nem tudna működni a táncházmozgalom, és Bach műveit sem lehetne eredeti formájukban eladni. Márpedig mindkettőre van ma igény.
Szcs Lóránt
Krónika (Kolozsvár)