Máj. 21-én Kolozsváron az Állami Magyar Színház adott otthont a végzős főiskolások búcsúztatásának. Felcsendült a Gaudeamus Igitur és az Elmegyek, elmegyek... Salat Lehel színművész, a harmadévesek osztályvezetője, sok sikert kívánt fiatal (immár) kollégáinak. A ballagók: Fodor Edina, Fodor Réka, Laczkó V. Róbert, László Kata, Némethy Zsuzsa, Szilágyi Szabolcs, Szotyori József és Varga Csilla színésznövendékek, valamint Köllő Katalin, Prezsmer Boglárka és Imreh István teatrológusok. Osztályvezető tanár: Csíky András. /Nánó Csaba: Elballagtak a színésznövendékek és a teatrológusok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

"Színházi vita. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a színházi vitában állásfoglalásukban leszögezték: legmegfelelőbb állásfoglalás, ha estéről estére játszanak. Szakmai felelősségünk teljes tudatában "választottuk ezt a társulatot, színházat, és vele együtt annak igazgatóját." - vallották. Aláírták a színészek: Ambrus Emese, Bács Miklós, Bogdán Zsolt, Borbáth Júlia, Csíky András, Csutak Réka, Dimény Áron, Fodor Edina, Gajzágó Zsuzsa, Kali Andrea, M. Kántor Melinda, Keresztes Attila, Laczkó Vass Róbert, Nagy Dezső, Panek Kati, Salat Lehel, Senkálszky Endre, Varga Csilla. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./"

"Bereczky Gyula kolozsvári bábművész ismét Arad megyébe érkezett. Sajátos utat járó előadóművész, aki pár évvel ezelőtt függetlenítette magát, kidolgozta egyéni stílusát. A színpadot, kellékeket és a szereplőket egyetlen hátizsákba csomagolva járja a szórványvidéket, ahová hivatásos magyar bábszínház csak elvétve jut. Bereczky segítőtársa felesége, Varga Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, férjének is avatott kezű partnere a bábok kivitelezésében. A népmese elemeiből ihletődött Szekrénymese szövegét jómaga írta, a kasírozott bábok mozgatása, a szövegmondás is a mindenes feladatköre. Máj. 26-án Aradon a Csiky kisdiákjainak tartott előadást, a következő napokon Szentpálon, Majláton, Nagyiratoson, Kisiratoson, Gyorokon, Pécskán, Peregen, Zerinden, Ágyán és Erdőhegyen lép fel. Szerencse, hogy Bereczky Gyula megérkezett, mert egy héten át zajlott az Euromarionett 2003 fesztivál Aradon. Itt voltak szerb, macedón, bolgár és francia bábművészek, de az erdélyi magyar bábosok közül senkit sem jött el, vagy talán senkit se hívtak meg erre a rangos művészeti eseményre. /Hátán viszi a színpadot. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./"

Július 9-én volt Nagybányán, a Teleki Magyar Házban a bábos tábor záró előadására. A tábort Bereczki Gyula kolozsvári bábos vezette. A tábor utolsó napjaiban Varga Csilla, a kolozsvári színház vezető színésze is bekapcsolódott a darabok előkészítésébe. /(vásárhelyi): Bábos-tábor. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 8./

A Woyzeck című előadást követően került sor április 29-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban a társulati díjak immár hagyományossá vált kiosztására. A műszaki díjak kategóriában az „ezüstérmet” Molnár Tibor színpadmester és Tenkei Tibor szcenikus, a műszaki fődíjat pedig Maier Sándor fővilágosító vehette át. Különdíjban részesültek Vallasek Magdolna jogtanácsos és Kovács Kinga szinkronfordító, igazgatói titkár. A „Profizmus”-díjat Borsos Levente művészeti titkár és főügyelő, valamint Kelemen Kinga dramaturg, a színház Management, Marketing&Pr. irodájának vezetője kapta meg. A művészeti díjak kategóriában díjazásban részesült Varga Csilla (A kék csodatortában nyújtott alakításáért), Fodor Edina (A kék csodatorta, Krimi), Sinkó Ferenc (a Bacchánsnőkbeli Dionüszosz alakításért), Orbán Attila (Bakkhánsnők, Velencei terecske), Bács Miklós (Velencei terecske, Woyzeck), valamint Hatházi András a Woyzeckben nyújtott Ezreddobos és a Bolond alakításáért. Díjat kapott Keresztes Attila rendező is, A kék csodatorta, valamint az Egyszer kettő néha sok című előadások rendezéséért. A társulat díját megosztva Hatházi András és Bogdán Zsolt kapták, mindketten a Woyzeckben nyújtott alakításukért. Bogdán Zsoltnak ítélték a tavalyi évad Művészeti fődíját is. Ezután Tompa Gábor ismertette a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj nyerteseinek nevét. Az előbbi díjat az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért, az utóbbi, idén alapított díjat a legjobb vendégművészi teljesítményt értékelendő ítélik oda. A Bánffy Miklós Vándordíjat idén Kézdi Imola színésznő, a Vlad Mugur Vándordíjat pedig Mihai Maniutiu rendező veheti át a Harag György Emléknapok keretében, május 5-én. A művészeti díjakat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Bánffy Miklós Vándordíjat pedig a Marshall Kft., és annak vezetője, Ambrus Csaba ajánlotta fel. /Átadták az elmúlt évad Művészeti Díjait. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

Szombaton adják át az EMKE-díjakat Kolozsváron
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek.
Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE.
Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület.
A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban.
A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat.
Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat.
A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján.
Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat.
A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban.
A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet.
Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal.
A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat.
Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal.
A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért.
A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete.
Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI

Jubilált a Livingroom a Farkas utcában
Varga Csilla, Balla Szabolcs, Sinkó Ferenc, Orbán Attila, Albert Csilla, Imre Éva, Sigmond Rita, Marosán Csaba, Vatány Zsolt, Keresztes Sándor, Pethő Anikó – sorrendben ők voltak a Livingroom elnevezésű beszélgetéssorozat vendégei tavaly szeptember óta, egy-egy előadás után sokszor éjfélbe nyúlóan is meséltek munkájukról, életükről a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában berendezett nappaliban.
Mindent egybevetve eredményesnek bizonyult a kezdeményezés; amellett, hogy a nézők jobban megismerhették a művészeket, bizonyosan sok kellemes pillanatot tartogatott utóbbiak számára is a sorozat, elvégre csapatmunkával valósult meg, néhány csipetnyit mindenki hozzáadott a jó hangulathoz: egyesek kérdeztek, mások zenéltek, és voltak, akik a gasztronómiai kínálatról gondoskodtak.
Nem volt ez másként a Kolozsvári Magyar Napok keretében, szombat délután tartott Livingroom esetében sem, csak éppen a helyszín különbözött a megszokottól. A nappalit a Farkas utcai színházsátorba költöztették, éppen oda, ahol a sorozat egy évvel ezelőtt debütált. Tavaly nyáron Laczkó Vass Róbert volt a vendég, ezúttal pedig, miután egy egész évadon keresztül vendéglátó/házigazda szerepkörben állt helyt, az ötletgazdát, Bodolai Balázst faggatták kollégái, Vajna Noémi és Balla Szabolcs.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Háromszéki siker (Istennel a hazáért és a szabadságért)
Tizenhat magyarországi, felvidéki és erdélyi (köztük öt háromszéki) csapat vett részt a Gyöngyök és gyémántok – Istennel a hazáért és a szabadságért műveltségi vetélkedő szegedi döntőjén december 12-én.
Ez a rangos vetélkedősorozat, mely 14. állomásához érkezett, az európai történelem megismerését, nemzeti hagyományaink ápolását, kulturális örökségünk megőrzését és továbbadását tűzte ki céljául, vallja Fodorné Dóda Katalin, a szegedi Rókusi Általános Iskola tanárnője, a verseny megálmodója és főszervezője. Ebben a tanévben, II. Rákóczi Ferenc halálának 280. évfordulója kapcsán, az általa vezetett szabadságharc szolgáltatta a történelmi keretet. A VII–VIII. osztályos tanulókból álló négyfős csapatok elméleti és gyakorlati feladatok során bizonyíthatták felkészültségüket a kuruc kor történelméből, irodalmából, képzőművészetéből. Ezek mellett ügyességi próbákon is összemérték tudásukat (tánc, botforgatás, karikás ostor csergetése, papírszínházi előadás, sziluettportré készítése). Az egész napos vetélkedést a székelytamásfalvi Thury Gergely Általános Iskola Háromszéki íródeákok csapata nyerte meg, harmadik helyen végzett a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapata, a Szabadság vándorai. A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola két csapatot is indított: a Székölykek hetedik, a Petőfisek tizenharmadik helyezést ért el. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum Pokolsár nevű csapata nyolcadik lett. A háromszéki diákok példamutató helytállása jogosan vívta ki a szervezők elismerését.
Varga Csilla
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érszőlősi Falunapok: együtt ünnepeltek
Idén augusztus 27–28-án tartották meg az Érszőlősi Falunapokat. A kétnapos, kulturális és szórakoztató műsorokban bővelkedő rendezvénysorozat tartalmas kikapcsolódási lehetőséget biztosított a község valamennyi lakosának és korosztályának.
Igen sokan érkeztek a műsorokra a községhez tartozó falvakból, de ezen túl más településekről is. Az évek során ugyanis megszokták már, hogy a helyi önkormányzat és az RMDSZ által szervezett programokon érdemes részt venni. Ezért igen sok a visszajáró vendég a közeli Margitta városából. Annak is hagyománya van, hogy a baráti települések polgármesteri szinten képviseltetik magukat.
Gyermekműsorok
A rendezvénysorozat első napja a gyermekműsorokkal kezdődött. A helyszínt a kisiskola adta, ahol színezésben, gipszfestésben, sárkányragasztásban, lufifestésben, nyomdafestésben, gyurmázásban, gyümölcskosár-készítésben bizonyíthatták tehetségüket, ügyességüket a kisdiákok. Sokan vállalkoztak a feladatokra és nagyon ügyes, ötletes alkotások születtek. Ezeket büszkén mutatták be tanítóiknak, szüleiknek. Felügyelő és irányító pedagógusaik Fazekas Beáta, Ferenczi Erika, Földi Éva, Ghiulai Simona és Varga Csilla voltak. Tartalmas, jó program volt, mely egész délutános kikapcsolódást biztosított a gyerekeknek. Jutalomként édességet, üdítőt kaptak.
A szabadtéri színpadon az esti fellépéseket szintén a gyerekek kezdték el egy spontán táncműsorral. Az ötlet a műsorvezetőktől származott, akik színpadra szólították az előtérben lévő gyerekeket. A zene pótolta a felkészülést és sikeres fellépésük volt. A meghívott fellépők sorát a monospetri Bábota néptánccsoport nyitotta meg. Igen jól koreografált, tartalmas műsorral ajándékozták meg a közönséget. Tetszett a nézőknek, melyet élénk tapssal fejeztek ki. Rövid időre egy, a tér fölött keringő sárkányrepülő zavarta meg a műsort, akit a szervezők azonnal eltessékeltek. Őket követően a székelyhídi Control Dance moderntánccsoport lépett színpadra, mely leginkább a fiatalabb generáció tetszését nyerte el. Nagyszerű, akrobatikus elemekkel tűzdelt előadásuk nagy tapsot váltott ki. Beke László polgármester is színre lépett, hogy köszöntse a nézőket és a fellépőket. A közkedvelt polgármestert is taps és ujjongás fogadta.
Zenés mulatság
Az est sztárvendége Postás Józsi volt, akinek koncertjére teljesen megtelt a szabadtéri színpad előtti nézőtér. Igazi falunapi hangulatot teremtett. A nézők közül igen sokan ottmAradtak az esti bálon, melyen a zenét a Retro Boys szolgáltatta. A zenés táncmulatság belenyúlt a késő éjszakába, melyen három generáció tudott együtt mulatni, szórakozni, táncolni. A műsorvezetői feladatokat Földi Éva, a Partium rádió margittai stúdiójának műsorvezetője és Kozák Róbert, volt műsorvezető látták el. A vasárnapi események ismertetésére visszatérünk.
Szőke Ferenc
erdon.ro

Harmincegy előadás az idegenségről – Népszerű volt az Interferenciák
Nagy érdeklődésnek örvendtek a kolozsvári 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásai a kincses városbeli és a világ minden tájáról idelátogató közönség körében – közölte a szervező Kolozsvári Állami Magyar Színház. 
A budapesti Vígszínház Jóembert keresünk című előadásával vasárnap zárult a seregszemle, amelynek tizenegy napja alatt tizennégy ország összesen huszonegy társulatát látta vendégül a színház. A záróelőadást követően Tompa Gábor fesztiváligazgató, színházigazgató megköszönte a közönségnek a kitartó érdeklődést, mint mondta, idén majdnem kétszer annyian érdeklődtek a szemle iránt, mint két évvel ezelőtt, ez arra biztat, hogy két év múlva, a 6. Interferenciák Fesztivált is megszervezze a kolozsvári színház.
A kétévente szervezett találkozóra idén Dél-Koreából, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból és Oroszországból is érkeztek társulatok. A rendezvénysorozat központi témája az idegen odüsszeiája volt, melynek jegyében összesen harmincegy előadást játszottak Kolozsváron a meghívott társulatok. Legtöbben a Vígszínház, valamint a bukaresti Bulandra Színház Brecht-előadásaira voltak kíváncsiak, a fesztivál OFF-programjai – koncertek, könyvbemutatók, beszélgetések – pedig szintén számos érdeklődőt vonzottak a TIFF Házba és a Tranzit Házba.
A különböző programok a város összesen hét különböző helyszínén zajlottak, melyek közül a Remarul vagongyár, a REACTOR kortárs művészeti tér, valamint az Erdélyi Néprajzi Múzeum először látta vendégül a fesztivál programjait. A fesztiválprogrammal párhuzamosan két workshop is zajlott: Declan Donnellan nagy-britanniai rendező a fiatal színészeknek, Diana Damian pedig a fiatal kritikusoknak szóló műhelyt vezette. Az Európai Színházi Unió (UTE) Konfliktuszónák elnevezésű programja keretében az UTE fiatal újságíróinak találkozójára is sor került.
Tokióban vendégszerepel a kolozsvári magyar színház
A Hedda Gabler című, Andrei Șerban által rendezett nagysikerű előadással vendégszerepel december 10-11-én Tokióban a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A társulat első alkalommal kapott meghívást a Tokiói Nemzetközi Ibsen Fesztiválra. A vendégjáték megvalósulását a Román Kulturális Intézet támogatása tette lehetővé. Mitsuya Mori, a fesztivál művészeti igazgatója szerint a rendezvény célja a kortárs világszínház legjobbnak ítélt Ibsen-előadásain keresztül látleletet nyújtani korunk társadalmáról. A találkozó központi témája Ibsen most.
„A szereplők a mai ember tükörképei, a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják fel. A darab kérdése: lehet-e élni ideálok nélkül?" – nyilatkozta Andrei Şerban a 2012 januárjában bemutatott előadásról. Az előadás főszerepét Kézdi Imola játssza, a szereposztás tagjai: Bogdán Zsolt, Pethő Anikó, Hatházi András, Szűcs Ervin, Varga Csilla, Csutak Réka. Az előadás megvalósításában a rendező alkotótársai voltak: Carmencita Brojboiu, díszlet- és jelmeztervező, Daniela Dima, a rendező munkatársa, Biró Eszter, dramaturg. Krónika (Kolozsvár)

Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek
„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta.
Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni.
Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”.
Alább közöljük a teljes szöveget:
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József
maszol.ro

Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)