Mint az álmodók
Vannak helyek ahonnan arról szólnak a szomorú hírek, hogy kiüresednek, elnéptelenednek a templomok. Ezzel ellentétben Túrterebeshegyen a mintegy negyven lelkes gyülekezet szent hajlékról álmodik. Mi történik, amikor az ember álmodni mer? És, amikor álmait meg meri osztani másokkal is? Ott csodák történnek! Erre a csodára kérték Istenüket templomuk alapkövének letételekor.
Vasárnap délután 14 órától a Túrterebesi Református Egyházközség műemléktemplomában sokan gyűltek össze, hogy a szőlőhegyi gyülekezet álmaihoz Isten segítségét kérjék. Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette Isten szavát a Bírák könyve 16. része és az Efézusi levél 6. részének 10. verse alapján. Sámsonnak nem a hajában volt az ereje, hanem az Istenben, a haja csak külsőképpen hordozta Istennek szentelt mivoltát. Isten nélkül ő is elgyengül, akárcsak a mai ember. Mi nagyobb erőt kaphatunk Istentől, mint Sámson. Erre az erőre nagy szüksége lesz a túrterebeshegyi gyülekezetnek. „Végezetül legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében!" - zárta Pál apostol szavaival igehirdetését a püspök-helyettes.
A Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorkórusának lélekemelő szolgálata után Varga Botond házigazda lelkipásztor köszöntött. Elmondta, hogy a kicsiny, negyven lelket számláló túrterebeshegyi reformátusság elmúlt decemberi hónapban kimondta: szükség van a templomra. Elindult a tervezés, a helykeresés. Több helyszín is szóba került, végül a Mike Sándor és családja által felkínált hely tűnt a legalkalmasabbnak. A presbitérium egyhangú pozitív döntését a gyülekezeti közgyűlés erősítette meg, amelynek ugyancsak egyhangú helyeslő döntése mutatja: mindenki szívügyének tekinti az új istenházát. Mert nem kellett kérni, győzködni, hirdetni: Isten olyan gondosan előkészítette ennek a templomnak a fizikai és a lelki helyét, hogy már sokan látják maguk előtt a domboldalban emelkedő, csillagos-kakasos tornyot. Nagyon sokan már segítettek eddig is, s akinek lehetett, meg is köszönte név szerint a lelkipásztor.
Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese is Isten áldását kérte a gyülekezetre a 122. zsoltár szavaival. Gyákon György Túrterebes polgármestere beszédében pedig Isten gondviselését láttatta meg az egybegyűltekkel. Az istentisztelet záróakkordjaként Higyed Gyöngyi karnagy vezetésével elénekelte a gyülekezet Az Úr csodásan működik kezdetű éneket.
A hálaadó alkalom után mesés tájakon vonult át a gyülekezet Túrterebeshegyre. A majdani templom úrasztalának helyén az alapkő már állt. Forró László egyházkerületi főjegyző és Kovács Sándor esperes igei áldása, valamint a nemzeti imádság eléneklése után pedig elindulhat az álom megvalósítása. Református templom lesz Túrterebeshegyen.
szatmar.ro

Nagy sikerű koncert és huszárportya
Zsúfolásig telt pénteken este a szalárdi református templom, amikor a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adott koncertet, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület meghívására.
Tizedik év eleji huszárportyáját tartotta a hét végén a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület. A kerek évfordulót emlékezetessé akarták tenni, ezért a már hagyományosnak mondható programon túl különleges eseményt szerveztek. Ennek érdekében felhasználták a “huszárdiplomácia” eszközeit, hiszen hosszú idő óta baráti kapcsolatot ápolnak a szentegyházi huszárokkal, így sikerült meghívniuk a Megyei Tanács támogatásával az Európa -szerte ismert Hargita megyei település  gyerekkórusát. Bár Szentjobbnak is dicséretére vált volna a koncert házigazdájának lenni, azt a közeli Szalárdra kellett “kihelyezni”, ahol a református műemléktemplom zsúfolásig telt az alkalomra.
Egy órás koncert
A megjelenteket a moderátori szerepet vállaló szentjobbi cserkészvezető, Somogyi Imre köszöntötte, utána Varga Botond szalárdi tiszteletes és Zatykó István, a szentjobbi huszárok egyesületének elnöke mondott üdvözlő szavakat, ami után Haáz Sándor karnagy vezetésével ökumenikusnak és nemzetközinek egyaránt mondható, mintegy egy órás koncertet adott a már megjelenésében is impozáns, 130 tagú gyerekkórus és zenekar. A koncert jótékonysági jellegű volt, az adományokat a szentjobbiSzent István Szociális Gyermekotthon és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon javára ajánlották fel. Utóbbiak vezetői szombaton este vették át azokat, amikor véget ért az aznapi huszárportya, melyen a szentjobbiak mellett székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni, hegyközszentimrei huszár és kuruc hagyományőrzők vettek részt, Szentjobb és Hegyközszentmiklós között portyázva a csontig hatoló hidegben. A pénteki és szombati történések részleteire is visszatérünk.
Rencz Csaba
erdon.ro

Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárok
A nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében.
Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is.
Lehetetlen / lehetséges
A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak.
Koszorúzás a kopjafánál
A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is.
Adományok átadása
Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon.
Rencz Csaba
erdon.ro

A reformáció évfordulójára készülnek a fafaragó táborban
A reformáció 500. évfordulója adja a témát a IV. Partiumi fafaragó tábor alkotóinak, akik ezekben a napokban Szalárdon egy 6 X 2 m-es domborművön dolgoznak. A KREK-nek szánt alkotás témája: a magyar nyelvű biblia felmutatása.
Alig 6 Celsius fokot mutatott Szalárd központjában a köztéri hőmérő szerdán délután, amikor a IV. Patiumi fafaragó tábor résztvevőit felkerestük, ezért jól fogott az egykori községháza épületének tágas helyiségét befűtő cserépkályha melege. Az alkotók nevetve fogadtak: jó munka ez, kitermeli a tűzrevalót. És valóban, a mindenfajta vésők alól szaporán hullott a forgács, készült a reformáció 500. évfordulójára megálmodott alkotás. A tábort annak idején Sipos Béla helyi fafaragó álmodta meg, az első tábor Hegyközpályiban volt, a következő Szalárdon, a harmadik tavaly Hegyközszentmiklóson, idén visszatértek Szalárdra. Sipos Béla elmondta, hogy minden támogatást megkapnak dr. Nagy Miklós polgármester és az önkormányzat, Varga Botond lelkész és a református egyházközség, Dani Zoltán és az Agape Alapítvány, illetve Kindle Norbert vállalkozó jóvoltából. A tábor résztvevői pedig nevezetten kívül Magyarországról érkeztek: Szalai Norbert iparművész Nagyatádról, Kiss János fafaragó és Csoma Gergely fafaragó, szobrászművész, író Budapestről.
Különböző karakterek
Utóbbi, mint az alkotók szószólója magyarázta el: ahogyan az eddigi táboroknak is volt egy témája (tavaly pl. a Himnusz), az ideinek a reformáció 500. évfordulója. Az alkotáshoz bírják a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és személyesen Csűry István püspök támogatását, a téma pedig egy olyan 6 m X 2 m-es relief, mely azt a pillanatot jeleníti meg, amikor a magyarra fordított bibliát be-, illetve felmutatják az embereknek. A dombormű 6 darab, egyenként 1 m széles és 2 m magas “táblából” áll, az összefüggő jelenetet összeillesztésük után fogják kimutatni. Egyelőre ugyanis a táblákat egyenként munkálják, faragják a rájuk rajzolt vázlat szerint, párhuzamos tempóban haladva. A terv szerint különböző karakterek jelennek meg az erdélyi tájban, a hitszónok mögött maga Jézus alakja is felsejlik. A dombormű itt-ott kisplasztikává “válik”, egyes részei “kitörnek” a térből, mintegy kinyúlnak a 6X2 méteres felületről. A faragott-csiszolt fafelület megalkotásához a rusztikustól a legfinomabb fafaragási technikáig mindent felhasználnak, sőt, az igényes terv néhol szobrászi színvonalú munkát igényel, magyarázta Csoma Gergely.
Kéthetes munka
A kéthetes munkafolyamat második napján voltunk látogatóba (egyébként naponta 8.30-tól eset 18 óráig “verik a fát”, ahogyan a “munkaidőt” meghatározták), amikor még jól látszottak a rajzolatok a táblákon, ezek természetesen el fognak tűnni, amikor egy úgynevezett tartószerkezet egyesíti majd az 5 cm vastag vadcseresznyefa táblákat. Apropó, a nyersanyagot a szentjobbi hagyományőrző huszároktól kapták, akárcsak a korábbi években. A jövő hét közepén illesztik először majd egymás mellé a táblákat, akkor fog megmutatkozni az összhatás, az alkotást pedig a KREK új székházába szánják, a leleplezésre pedig jó alkalom lenne a május 20.-án tartandó nagyszabású Református Egység Fesztivál nevű rendezvény, vélik az alkotók. A művet eredetileg kültérre tervezték, ám ha tető kerülne föléje, az több évtizeddel meghosszabbítaná élettartalmát, nem beszélve arról, ha beltérbe kerülne, mondta Csoma Gergely.
Rencz Csaba / erdon.ro

Hitből újjáépült gyülekezeti ház Vajdán
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro