Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Váradi Nagy Pál
15 tétel
2006. március 25.
A Literátor Klub 2005 őszén jött létre Kolozsváron, egyfajta versfelolvasó műhelyként, ahol a verseket sokkal inkább megbeszélik, mint megvitatják – mondta el Karácsonyi Zsolt. A klub március 23-ai meghívottja a Bulgakov irodalmi kávéházban Király László költő volt, aki néhány még nem publikált művét olvasta fel. Utána még négy alkotó olvasta fel vereseit (Váradi Nagy Pál, Vass Csongor, Horvát Előd Benjámin, Varga Melinda). /-kb-: Literátor Klub a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./
2007. április 4.
Kolozsváron április 2-án a Bretter György Irodalmi Körön Váradi Nagy Pál prózájával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A meghívott írásait Burus János Botond mutatta be. Váradi Nagy Pál a Másnapos irodalmi csoportosulás alapító tagja, valamint a kolozsvári Echinox magyar oldalainak társszerkesztője. /Varga Melinda: Modernkedő Urbia. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./
2008. január 31.
A Bolyai Tudományegyetem aulájában ötven évvel ezelőtt, 1958. január 14-én megrendezett fiatal szerzők estjére emlékeznek január 31-én a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22.). A Forrás forrásánál címmel László Ferenc zenetörténész tart előadást, bevezetőt mond Kántor Lajos. Az egykori ifjú szerzők közül Jancsik Pál és Lászlóffy Csaba olvas fel verseiből, a zenészeket, előadóművészeket Barabás Kásler Magda és Barabás Béla képviseli. Az est második részében a mai huszonéves pályakezdőket, László Szabolcsot, Papp-Zakor Ilkát, Váradi Nagy Pált és Visky Zsoltot mutatja be Balázs Imre József. /Fiatal szerzők estje 1958–2008. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./
2008. november 7.
November 5-én Kolozsváron, a Tranzit-házban bemutatták a fiatal magyar erdélyi írók és költők műveinek válogatását, A meghajlás művészete című kötetet. Az utolsó, ehhez hasonló összeállítás 1998-ban jelent meg A Hétfejű zsákmány címmel, és olyan, ma már ismert alkotók műveit tartalmazta, mint Karácsonyi Zsolt és Farkas Wellmann Éva. Balázs Imre József elmondta, a mostani gyűjteményben szereplő írásokat a Korunkban megjelent, valamint újonnan született alkotásokból válogatta össze. A kötetben megjelent írások alkotóinak (Bálint Tamás, Bekő Jutka Tünde, Fülöp Orsolya, Horváth Előd Benjámin, Kósa Boróka, Láng Orsolya, László Szabolcs, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál, Visky Zsolt) tevékenysége nem csak a verselésből vagy prózaírásból áll: közülük többen alapítottak irodalmi köröket és működtetnek irodalommal foglalkozó internetes fórumokat. /Potozky László: Erdélyi fiatal-irodalom ünnepe a Tranzit-házban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
2008. december 22.
Rendkívüli év volt az idei, mondta Kovács András Ferenc, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, utalva arra, hogy 2008-ban kétszer adtak nívódíjat szerzőiknek. A Látó szerkesztői rendhagyó módon nem várták meg januárt a legszínvonalasabb írások szerzőinek díjazásával, hanem még év vége előtt átadták azokat. Marosvásárhelyen a Bernády Házban december 20-án nyújtották át a legjobbaknak az oklevelet esszé-, próza- és vers-kategóriában, illetve a pályakezdőknek szóló debütdíjat, a vele járó Batsányi-plakettet (Hunyadi László munkáját), illetve pénzösszeget. Váradi Nagy Pál a Látó márciusi számában megjelent Öregtorony című novellájáért debütdíjban részesült. Selyem Zsuzsa az esszé, valamint Király László a vers-kategóriában harmadik alkalommal vette át az elismerést. A Látó velencei számában közölt prózai szövegével Márton László budapesti író nyerte el az elismerést. /Antal Erika: Rendhagyó nívódíjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
2009. február 4.
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője mutatta be február 2-án Váradi Nagy Pál költőt, a Látó szépirodalmi folyóirat debüt nívódíjasát Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Váradi Nagy Pál nagyváradi, a Másnapos Irodalmi Kör (MIK) megalapítója és szerkesztője, illetve a kolozsvári Echinox folyóirat magyar oldalainak társszerkesztője volt. A 23 éves költő tavaly a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–finn szakán szerzett diplomát. Versei eddig Erdély különböző pontjain jelentek meg, de a kecskeméti székhelyű Forrás szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóiratban is publikált már. /Ferencz Zsolt: Kevésbé pályakezdő fiatal költő a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./
2012. március 23.
Kétnyelvű Echinox-lapszám jelent meg fiatal magyar szerzők munkáival
Kétnyelvű magyar irodalmi antológia alcímmel jelent meg a kolozsvári bölcsészhallgatók által szerkesztett Echinox irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma, amelyet kedd este ismertettek a kincses városi Insomnia kávéházban.
Kétnyelvű irodalom. Rareş Moldovan, Vízi Tünde, Potozky László és Balázs Imre József
A hét fiatal magyar szerző eredeti és románra átültetett szövegeit tartalmazó antológiát Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, az antológiát létrehozó csapat irányítója, a diákszerkesztők nevében Serestély Zalán, valamint Rareş Moldovan, az Echinox lapigazgatója ismertették, a szerzők közül pedig Váradi Nagy Pál, Potozky László és Vízi Tünde olvasott fel a közönségnek.
Rajtuk kívül az időközben elhunyt Jancsó Noémi, valamint László Szabolcs, Láng Orsolya és Takács István írásait tartalmazza a megjelenésében, kivitelezésében is tetszetős, igényes lapszám. Balázs Imre József A másfajta „nyolcvanasok” című lapindító írásában kitér arra, hogy ebben az esetben érdemes megvizsgálni, hogy a forradalom előtt és után született, azaz a „nyolcvanasok” és „kilencvenesek” szövegei és e szövegek „emlékei” közötti különbségre hívja fel a figyelmet, megközelítési irányt és lehetőséget mutatva az olvasónak.
A szerkesztők nevében Serestély Zalán a válogatás kritériumaival kapcsolatban elmondta: terjedelmét is figyelembe véve az antológia nem is hiánypótló, inkább hiánymegjelölő jellegű, jelezvén azt, hogy ez a fajta kulturális közvetítés még mindig egy igen szűk értelmiségi réteg feladata. „A szerkesztés során, amikor eszünkbe jutott, hogy ezeknek a szerzőknek a műveit románra is át kellene ültetni, akkor szembesültünk azzal, hogy ez nem is annyira egyszerű. Sok szerző, akit felkértünk azért nem vállalta az antológiában való szereplést, mert félt, hogy nem tudná tökéletesen átültetni a szövegét románra.
Aztán az történt, hogy a szerzők egymás szövegét kezdték fordítani, ami szerintem nagyon szépen áthidalta ezt a gondot. Úgy vélem nagyon tanulságos volt ez a munka a szerzőknek is” – fejtette ki. Balázs Imre József hozzátette, hogy a megjelent román szövegek csiszolásában az Echinox román szerkesztői is segítséget nyújtottak. Serestély Zalán elmondta: a válogatásban az is fontos szempont volt, hogy valóban fiatal szerzőket találjanak, akik nem rendelkeznek saját kötettel, Potozky László Áradás című kötete is azután jelent meg, hogy a lapszám anyaga összeállt. „Reméltük azt is, hogy ez a közös munka jelzés lesz a szerzőknek arra nézve, hogy a csoportos szereplés talán jobb stratégia az enyészettel szemben, mint az egyéni utak taposása” – fogalmazott Serestély.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Kétnyelvű magyar irodalmi antológia alcímmel jelent meg a kolozsvári bölcsészhallgatók által szerkesztett Echinox irodalmi folyóirat legutóbbi lapszáma, amelyet kedd este ismertettek a kincses városi Insomnia kávéházban.
Kétnyelvű irodalom. Rareş Moldovan, Vízi Tünde, Potozky László és Balázs Imre József
A hét fiatal magyar szerző eredeti és románra átültetett szövegeit tartalmazó antológiát Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, az antológiát létrehozó csapat irányítója, a diákszerkesztők nevében Serestély Zalán, valamint Rareş Moldovan, az Echinox lapigazgatója ismertették, a szerzők közül pedig Váradi Nagy Pál, Potozky László és Vízi Tünde olvasott fel a közönségnek.
Rajtuk kívül az időközben elhunyt Jancsó Noémi, valamint László Szabolcs, Láng Orsolya és Takács István írásait tartalmazza a megjelenésében, kivitelezésében is tetszetős, igényes lapszám. Balázs Imre József A másfajta „nyolcvanasok” című lapindító írásában kitér arra, hogy ebben az esetben érdemes megvizsgálni, hogy a forradalom előtt és után született, azaz a „nyolcvanasok” és „kilencvenesek” szövegei és e szövegek „emlékei” közötti különbségre hívja fel a figyelmet, megközelítési irányt és lehetőséget mutatva az olvasónak.
A szerkesztők nevében Serestély Zalán a válogatás kritériumaival kapcsolatban elmondta: terjedelmét is figyelembe véve az antológia nem is hiánypótló, inkább hiánymegjelölő jellegű, jelezvén azt, hogy ez a fajta kulturális közvetítés még mindig egy igen szűk értelmiségi réteg feladata. „A szerkesztés során, amikor eszünkbe jutott, hogy ezeknek a szerzőknek a műveit románra is át kellene ültetni, akkor szembesültünk azzal, hogy ez nem is annyira egyszerű. Sok szerző, akit felkértünk azért nem vállalta az antológiában való szereplést, mert félt, hogy nem tudná tökéletesen átültetni a szövegét románra.
Aztán az történt, hogy a szerzők egymás szövegét kezdték fordítani, ami szerintem nagyon szépen áthidalta ezt a gondot. Úgy vélem nagyon tanulságos volt ez a munka a szerzőknek is” – fejtette ki. Balázs Imre József hozzátette, hogy a megjelent román szövegek csiszolásában az Echinox román szerkesztői is segítséget nyújtottak. Serestély Zalán elmondta: a válogatásban az is fontos szempont volt, hogy valóban fiatal szerzőket találjanak, akik nem rendelkeznek saját kötettel, Potozky László Áradás című kötete is azután jelent meg, hogy a lapszám anyaga összeállt. „Reméltük azt is, hogy ez a közös munka jelzés lesz a szerzőknek arra nézve, hogy a csoportos szereplés talán jobb stratégia az enyészettel szemben, mint az egyéni utak taposása” – fogalmazott Serestély.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Átadják az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 18.
Ellenszélben: szembemenni a rendszerrel
Ünnepek közeledtével a könyvkiadók is gyakrabban örvendeztetik meg olvasóikat újdonságokkal. A román forradalom óta eltelt negyed évszázad ismét aktuálissá teszi az emlékezést a letűnt rendszerre, annak minden fonákságára, tragédiájára.
Az utóbbi időben Kolozsváron és Erdély más városaiban bemutatott irodalmi újdonságok közül több is foglakozik a letűntnek és eltűntnek hitt rendszer történéseivel, furcsaságaival. Egyetlen közösség sem léphet előre, míg nem tárja fel múltját – hangzott el minap egy könyvbemutató kapcsán a kincses városban. Ezt a társadalmi igényt próbálja kielégíteni két minap megjelent és bemutatott kötet is: Kántor Lajos szerkesztésben a Titkosan – nyíltan című könyv a szekuritáté működéséről közöl emlékezéseket, tanulmányokat, dokumentumokat, míg Sebők Klára önéletírása, a Komiszkenyér, a művészek sorstragédiájáról számol be a szemtanú hitelességével.
Besúgók, besúgottak
Kántor Lajos Erdély magyar csúcsértelmiségének emlékeit gyűjtötte egy kötetbe. Megkerülhetetlen lett immár ez a kiadvány – vélekedett a szerkesztő – annál is inkább, mert Milan Kunderát idézve „egyetlen hallhatalanságunk a titkosszolgálat irattárában van”. A Titkosan-nyíltan című kötet három nagyobb fejezetre osztható: emlékezések, melyek a Korunk lapjain már megjelentek, megfigyelésekkel és üldözésekkel kapcsolatos dokumentumok, valamint az iratok tudományos feldolgozása. Dávid Gyula irodalomtörténész szerint – akit közel fél évszázadon át megfigyelt a román titkosszolgálat – úgy gondolja, a megfigyelési dokumentunok fele sincs még feldolgozva. Cseke Péter egyetemi tanár is rámutatott, sokan vannak olyanok, akik a megfigyelési aktáikban található lapok alig tíz százalákát vehették kézhez ezidáig.
A kötetben visszaemlékezéseket olvashatunk Szilágyi Domokosról, Páskándi Gézáról, tájékozódhatunk a Ioan Petru Culianu-ügyről, és információkat kapunk Marosi Péter író és Bustya Endre Ady-kutató ügynökmúltjáról.
Mindazonáltal, hogy sok egykori ügynök, besúgó lelepleződött, Tibori Szabó Zoltán publicista úgy véli, „a Szekuritáté győzött”. Hiszen ők azok, akik békés öregkort élveznek, több ezer lejes nyugdíjból „tengődnek”, miközben nem egy generáció életét megkeserítették, emberek tízezreinek karrierjét derékba törték, másokat börtönbe vetettek. A kötetben szereplő szerzők: Kántor Lajos, Markó Béla, Cseke Péter, Gálfalvi György, Visky András, Ilia Mihály, Csapody Miklós, Zelei Miklós, Váradi Nagy Pál, Kovács András Ferenc, Lőrincz György, Buchwald Péter, Gagyi József, Tibori Szabó Zoltán, Győrffy Gábor, Könczey Csongor, Gyarmati György, Cseke Péter Tamás, Kőrössi P. József, László Ferenc, Tófalvi Zoltán, Páskándi Géza, Király István, Király Ibolya, Ambrus Attila, Dávid Gyula és Balon Ruff Zsolt. A Korunk Komp-Press kiadónál megjelent, közel négyszáz oldalas kötet újabb – de még nem elégséges – tégla múltunk feltárásának falában.
Menekülők
Sebők Klára önéletírása sokmindenben összefügg az előbbi kiadvánnyal. Aművésznő, a kolozsvári magyar színház örökös tagja, egy szakácskönyv apropóján emlékezik férjére, Héjja Sándorra, a kolozsvári színház egykori vezető színészére, és a legendás rendezőre, Harag Györgyre. Héjját és családját gyakorlatilag elüldözte Erdélyből a kommunista rendszer, ellehetetlenítve művészi, emberi mivoltát. Harag György a maga lehetőségei szerint szembeszállt a rendszerrel, hiszen burkoltan ugyan, de a zsarnokság ellen emelte fel szavát Sütő korszakos műveinek megrendezésével és egyéb színrevitt darabokkal. Héjja belepusztult az emigrációba, Harag megviselt szervezete sem bírta sokáig a megpróbáltatásokat. Sebők Klára megdöbbentő őszinteséggel ír a szellemi és anyagi nyomorról, amiben egykor legjobb színészeink élték napjaikat úgy, hogy esténként fellépéseikkel a közönséget próbálták szórakoztatni.
Visszaemlékezéseiben Sebők Klára feleleveníti jelentős alakításait a kolozsvári színház színpadán, de a sorsdöntő momentumokat is, amikor férjével, Héjja Sándorral eldöntötték, kisfiúkkal együtt áttelepülnek Magyaraországra.
Sebők Klára Komiszkenyér című, önéletrajzi ihletésű kötete Köllő Katalin szerkesztésében a Korunk Komp-Press Prospero Könyvek sorozatában jelent meg.
Nánó Csaba |
Sebők Klára KomiszkenyérEgy színéstnő emlékszakácskönyve /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014/
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Ünnepek közeledtével a könyvkiadók is gyakrabban örvendeztetik meg olvasóikat újdonságokkal. A román forradalom óta eltelt negyed évszázad ismét aktuálissá teszi az emlékezést a letűnt rendszerre, annak minden fonákságára, tragédiájára.
Az utóbbi időben Kolozsváron és Erdély más városaiban bemutatott irodalmi újdonságok közül több is foglakozik a letűntnek és eltűntnek hitt rendszer történéseivel, furcsaságaival. Egyetlen közösség sem léphet előre, míg nem tárja fel múltját – hangzott el minap egy könyvbemutató kapcsán a kincses városban. Ezt a társadalmi igényt próbálja kielégíteni két minap megjelent és bemutatott kötet is: Kántor Lajos szerkesztésben a Titkosan – nyíltan című könyv a szekuritáté működéséről közöl emlékezéseket, tanulmányokat, dokumentumokat, míg Sebők Klára önéletírása, a Komiszkenyér, a művészek sorstragédiájáról számol be a szemtanú hitelességével.
Besúgók, besúgottak
Kántor Lajos Erdély magyar csúcsértelmiségének emlékeit gyűjtötte egy kötetbe. Megkerülhetetlen lett immár ez a kiadvány – vélekedett a szerkesztő – annál is inkább, mert Milan Kunderát idézve „egyetlen hallhatalanságunk a titkosszolgálat irattárában van”. A Titkosan-nyíltan című kötet három nagyobb fejezetre osztható: emlékezések, melyek a Korunk lapjain már megjelentek, megfigyelésekkel és üldözésekkel kapcsolatos dokumentumok, valamint az iratok tudományos feldolgozása. Dávid Gyula irodalomtörténész szerint – akit közel fél évszázadon át megfigyelt a román titkosszolgálat – úgy gondolja, a megfigyelési dokumentunok fele sincs még feldolgozva. Cseke Péter egyetemi tanár is rámutatott, sokan vannak olyanok, akik a megfigyelési aktáikban található lapok alig tíz százalákát vehették kézhez ezidáig.
A kötetben visszaemlékezéseket olvashatunk Szilágyi Domokosról, Páskándi Gézáról, tájékozódhatunk a Ioan Petru Culianu-ügyről, és információkat kapunk Marosi Péter író és Bustya Endre Ady-kutató ügynökmúltjáról.
Mindazonáltal, hogy sok egykori ügynök, besúgó lelepleződött, Tibori Szabó Zoltán publicista úgy véli, „a Szekuritáté győzött”. Hiszen ők azok, akik békés öregkort élveznek, több ezer lejes nyugdíjból „tengődnek”, miközben nem egy generáció életét megkeserítették, emberek tízezreinek karrierjét derékba törték, másokat börtönbe vetettek. A kötetben szereplő szerzők: Kántor Lajos, Markó Béla, Cseke Péter, Gálfalvi György, Visky András, Ilia Mihály, Csapody Miklós, Zelei Miklós, Váradi Nagy Pál, Kovács András Ferenc, Lőrincz György, Buchwald Péter, Gagyi József, Tibori Szabó Zoltán, Győrffy Gábor, Könczey Csongor, Gyarmati György, Cseke Péter Tamás, Kőrössi P. József, László Ferenc, Tófalvi Zoltán, Páskándi Géza, Király István, Király Ibolya, Ambrus Attila, Dávid Gyula és Balon Ruff Zsolt. A Korunk Komp-Press kiadónál megjelent, közel négyszáz oldalas kötet újabb – de még nem elégséges – tégla múltunk feltárásának falában.
Menekülők
Sebők Klára önéletírása sokmindenben összefügg az előbbi kiadvánnyal. Aművésznő, a kolozsvári magyar színház örökös tagja, egy szakácskönyv apropóján emlékezik férjére, Héjja Sándorra, a kolozsvári színház egykori vezető színészére, és a legendás rendezőre, Harag Györgyre. Héjját és családját gyakorlatilag elüldözte Erdélyből a kommunista rendszer, ellehetetlenítve művészi, emberi mivoltát. Harag György a maga lehetőségei szerint szembeszállt a rendszerrel, hiszen burkoltan ugyan, de a zsarnokság ellen emelte fel szavát Sütő korszakos műveinek megrendezésével és egyéb színrevitt darabokkal. Héjja belepusztult az emigrációba, Harag megviselt szervezete sem bírta sokáig a megpróbáltatásokat. Sebők Klára megdöbbentő őszinteséggel ír a szellemi és anyagi nyomorról, amiben egykor legjobb színészeink élték napjaikat úgy, hogy esténként fellépéseikkel a közönséget próbálták szórakoztatni.
Visszaemlékezéseiben Sebők Klára feleleveníti jelentős alakításait a kolozsvári színház színpadán, de a sorsdöntő momentumokat is, amikor férjével, Héjja Sándorral eldöntötték, kisfiúkkal együtt áttelepülnek Magyaraországra.
Sebők Klára Komiszkenyér című, önéletrajzi ihletésű kötete Köllő Katalin szerkesztésében a Korunk Komp-Press Prospero Könyvek sorozatában jelent meg.
Nánó Csaba |
Sebők Klára KomiszkenyérEgy színéstnő emlékszakácskönyve /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014/
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. december 22.
Az erdélyi irodalomban nincsenek törésvonalak
"Erdélyben nincsenek törésvonalak: amikor fontos dolgokról van szó, az egész erdélyi írótársadalom egy emberként áll ki egy-egy ügyért, ha úgy hozza a sors" – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) új elnöke. A Helikon főszerkesztője László Noémitől vette át a stafétabotot az E-MIL december 13-i tisztújító közgyűlésén. Az új elnökkel tervekről beszélgettünk.
Mivel foglalkozik az E-MIL elnöke? Marad a Helikon főszerkesztőjének arra ideje, hogy ezt a feladatkört is ellássa?
Azok az írók, akik fogják magukat, és egy írószervezetnek a vezetői lesznek, általában más dolgokkal is foglalkoznak. Számomra, hogy többosztatú tevékenységet folytatok, nem egészen új, hiszen volt olyan pillanat néhány évvel ezelőtt, amikor három és fél munkahelyem volt. Most két munkahelyem van, ehhez társul az E-MIL, amelynek feladatait különösebb gond nélkül el tudom látni. Az E-MIL elnökének kétségtelenül időre van szüksége, hogy tartsa a kapcsolatot tagsággal és az egész irodalmi közélettel, különböző szervezetekkel, intézményekkel. A szervezetnek az a célja, hogy tagságának érdekeit képviselje, de nem csak, hanem elsősorban az irodalomét, ez pedig azt jelenti, hogy minél szélesebb sávban kell jelen lennünk a nyilvánosság előtt, hogy a különböző írók, költők, drámaírók műveit minél többen olvassák, szemrevételezzék. Cél az is, hogy a kapcsolat az írók és az olvasók között minél jobb legyen, és minél gyakrabban tudjanak találkozni szerzők és olvasók. Ez utóbbi az egyik legjobb módja annak, hogy népszerűsítsük az irodalmat.
Az új E-MIL-elnök mivel fog robbantani?
Nagy robbantásra igazság szerint nincs szükség, hiszen az Erdélyi Magyar Írók Ligájának megvannak azok a jól bejáratott csatornái, amelyeket gondolom az olvasók, az irodalomkedvelők jelentős része ismer. Gondolok itt az E-MIL táborra, a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényeire, a felolvasókörutakra stb. Egyes időszakokban jobban működtek a kapcsolattartás ilyen szintjei, máskor kevésbé, ez mindig az éppen aktuális gazdasági helyzettől függ, tehát hogy mennyire sikerült az éppen vezetői pozíciót betöltő személynek és csapatának anyagi forrásokhoz jutnia, hiszen az E-MIL-nek az az álláspontja, ha valaki felolvas, azért kapja meg a méltó jutalmát nem csak minél nagyobb olvasói jelenlét, hanem bizony honorárium formájában is.
Ami a finanszírozást illeti, Orbán János Dénes szerint az E-MIL-en belül vannak/voltak konfliktusok. Mit gondolsz, van szükség szemléletváltásra a magyarországi intézményekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásban? Hogy érzékeled, mennyire gyűrűzött be hozzánk is a sokak szerint törésvonalakkal terhelt magyarországi kultúr- és közpolitika?
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának az a szerepe, hogy elsősorban tartsa össze a tagságot, mint egy önálló entitást, hogy az a közel másfélszáz tag, aki az E-MIL-hez tartozik, érezze jól magát a szervezetben. A különböző politikai kérdésekkel nem szívesen foglalkozom, persze azt nem lehet teljesen elkerülni.
Erdélyben szerintem nincsenek törésvonalak: amikor fontos dolgokról van szó, az egész erdélyi írótársadalom egy emberként áll ki egy-egy ügyért, ha úgy hozza a sors. Még akkor is, ha adott esetben valaki nem E-MIL tag, de író, és valami bántódás éri, az írószervezet azonnal kötelességének érzi, hogy kiálljon mellette. Gondolok például a Látó és a Vatra nehéz helyzetbe kerülésére, tehát ilyen dolgokban mindig egyöntetűek vagyunk. Szerencsére az írók, legyenek E-MIL tagok vagy sem, idősek vagy fiatalok, mindig vigyáztak arra, hogy Erdélyen belül ilyen jellegű törésvonalak azért ne jöjjenek létre.
Említetted, hogy voltak konfliktusok, amelyek a médiafelületeken is megjelentek. Bármilyen szervezetről is legyen szó, mindig vannak konfliktusok. Hál'istennek, teszem hozzá, mert ez segíti a szervezetet, főleg akkor, amikor a konfliktus körön belül marad. Körön belül minden különösebb gond nélkül ezt mindenki meg tudja oldani, legalábbis az E-MIL-ben ez mindig sikerült, és szerintem ez a továbbiakban is így lesz. Az egységes erdélyi irodalomban és az egységes magyar irodalomban hiszek.
A magyarországi szervezetekkel, kultúrpolitikával milyen a viszonyotok?
Bármilyen határon túli szervezetnek, különösen ha kulturális szervezetről van szó, a mindenkori magyar kultúrpolitikával igyekeznie kell minél jobb kapcsolatokat ápolni. Mindkét fél számára fontos, hogy ez így történjen, azt gondolom, hogy ez működni fog a továbbiakban is.
Minden írószervezettel jó a viszonyunk, van, akikkel régebb óta nem szerveztünk közös rendezvényt, de ez nem jelenti azt, hogy rossz viszonyban lennénk. Attól, hogy én a Sepsiszentgyörgyön lévő Bogdán Lászlóval három hónapja nem ittam kávét, nem jelenti azt, hogy rosszabb viszonyban lennék vele, mint mondjuk a Kolozsváron élő Balázs Imre Józseffel.
Te már voltál az E-MIL vezetőségi tagja. Milyennek látod a körülményeket, rosszabbodott, javult a helyzet?
A körülmények folyamatosan változnak. Hogy jobb vagy rossz irányba, a tizenvalahány évet figyelembe véve nem éppen könnyű megállapítani. Voltak jobb és nehezebb időszakok, de azt gondolom, az E-MIL-nek mindig sikerült talpon maradnia és eredményeket felmutatnia. Hamarosan új székházunk is lesz Kolozsvár Főterén, egy nem túl nagy, de kellően tágas térben, ahová jövőre beköltözünk. Például ez is egy eredmény, ami az előző vezetőségnek, elsősorban László Noéminek és Király Zoltánnak a munkáját dicséri.
Az E-MIL elnökeként melyek a prioritásaid?
A bejáratott eseményeken kívül a felolvasókörutakat tartom fontosnak, hogy az E-MIL tagsága minél több helyre eljusson. Ez az utóbbi években kicsit akadozott a korábbi évekhez képest az anyagi források miatt. Bár a korábbi évek előtt is voltak olyan korábbi évek, amikor ismét akadozott, és előtte olyan időszak, amikor ez nagyon jól ment.
A román olvasók fele mennyire nyitottatok? Lehet támogatásokat szerezni interetnikus programokra?
Lehet. Néhány évvel ezelőtt futott egy program, a kortárs román és magyar szerzők oda-vissza fordításában vett részt az E-MIL. Ilyen irányba is azért szeretnék még nyitni. Illetve szeretném a román irodalmi körökkel egy kicsit szorosabbra venni a kapcsolatot. Fordításokra, találkozókra gondolok.
Vannak terveitek arra vonatkozóan, hogy a közoktatásban minél több kortárs erdélyi magyar mű jelenjen meg? Mennyire érzed úgy, hogy ez az E-MIL feladata is?
A közoktatásban való jelenlét nagyon fontos. Nem csak olyan szinten, hogy elmegyünk felolvasni különböző tanintézményekben, amire számos példa volt az elmúlt években, hanem az is fontos, hogy a szerzők művei megjelenjenek az oktatási anyagokban. Ezen külön dolgozni kell. Az E-MIL különböző találkozóin ez a kérdés már felmerült nem is egyszer, és remélem erre is futja majd az elnöknek és a választmánynak az idejéből, hogy ezen is módosítsunk. Ez is beszélgetések tárgya kell, hogy legyen, le kell ülni olyan szerkesztőkkel, akiknek döntéshozatali ereje van ebben a kérdésben. Az írószervezetnek egy külön, több oldalas stratégiája erre vonatkozóan még nincs, de ezzel is foglalkozni kell.
Van utánpótlás az erdélyi magyar írók körében? Milyen a fiatal szerzőgeneráció?
A kortárs erdélyi irodalomban szerencsére ismét megjelent egy erősebb fiatal nemzedék, vannak tizenvalahányan, velük foglalkozunk is. Meghívjuk őket E-MIL táborokba, különböző rendezvényeinkre. Csak hogy pár nevet említsek a fiatal nemzedékből a teljesség igénye nélkül: Horváth Előd Benjámin, Váradi Nagy Pál, Papp Zakor Ilka, Visky Zsolt. Lelkesek, aktívak, igen erős, sajátos hangon tudnak megszólalni. Aktív szerepet vállalnak az irodalomszervezésben is különböző események megszervezése szintjén. Itt Kolozsváron például a Bretter kör igen jól működik André Ferenc és Horváth Előd Benjámin vezetésével, de más terekben is vannak bőven fiatalok. Ez nagyon fontos, mert ezelőtt hat-hét évvel volt egy olyan pillanat, amikor aggodva néztem, hogy mikor érkezik meg az új nemzedék. Szerencsére megérkezett, úgyhogy velük az E-MIL igen jó kapcsolatot tart fenn, és ez így lesz szerintem a továbbiakban is.
És az olvasók?
Az olvasók szívesen vesznek részt különböző irodalmi rendezvényeken, úgy az idős generáció, mind a fiatalabbak. Persze ezt jól meg kell szervezni. Ma már nem elég egy újsághír, egy A4-es lap kiragasztva ahhoz, hogy dőljön a közönség, ennél azért jóval többre van szükség. De ha ügyesen kapod el őket, akkor érdeklődnek és kíváncsiak.
Oborocea Mónika
maszol.ro
"Erdélyben nincsenek törésvonalak: amikor fontos dolgokról van szó, az egész erdélyi írótársadalom egy emberként áll ki egy-egy ügyért, ha úgy hozza a sors" – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) új elnöke. A Helikon főszerkesztője László Noémitől vette át a stafétabotot az E-MIL december 13-i tisztújító közgyűlésén. Az új elnökkel tervekről beszélgettünk.
Mivel foglalkozik az E-MIL elnöke? Marad a Helikon főszerkesztőjének arra ideje, hogy ezt a feladatkört is ellássa?
Azok az írók, akik fogják magukat, és egy írószervezetnek a vezetői lesznek, általában más dolgokkal is foglalkoznak. Számomra, hogy többosztatú tevékenységet folytatok, nem egészen új, hiszen volt olyan pillanat néhány évvel ezelőtt, amikor három és fél munkahelyem volt. Most két munkahelyem van, ehhez társul az E-MIL, amelynek feladatait különösebb gond nélkül el tudom látni. Az E-MIL elnökének kétségtelenül időre van szüksége, hogy tartsa a kapcsolatot tagsággal és az egész irodalmi közélettel, különböző szervezetekkel, intézményekkel. A szervezetnek az a célja, hogy tagságának érdekeit képviselje, de nem csak, hanem elsősorban az irodalomét, ez pedig azt jelenti, hogy minél szélesebb sávban kell jelen lennünk a nyilvánosság előtt, hogy a különböző írók, költők, drámaírók műveit minél többen olvassák, szemrevételezzék. Cél az is, hogy a kapcsolat az írók és az olvasók között minél jobb legyen, és minél gyakrabban tudjanak találkozni szerzők és olvasók. Ez utóbbi az egyik legjobb módja annak, hogy népszerűsítsük az irodalmat.
Az új E-MIL-elnök mivel fog robbantani?
Nagy robbantásra igazság szerint nincs szükség, hiszen az Erdélyi Magyar Írók Ligájának megvannak azok a jól bejáratott csatornái, amelyeket gondolom az olvasók, az irodalomkedvelők jelentős része ismer. Gondolok itt az E-MIL táborra, a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényeire, a felolvasókörutakra stb. Egyes időszakokban jobban működtek a kapcsolattartás ilyen szintjei, máskor kevésbé, ez mindig az éppen aktuális gazdasági helyzettől függ, tehát hogy mennyire sikerült az éppen vezetői pozíciót betöltő személynek és csapatának anyagi forrásokhoz jutnia, hiszen az E-MIL-nek az az álláspontja, ha valaki felolvas, azért kapja meg a méltó jutalmát nem csak minél nagyobb olvasói jelenlét, hanem bizony honorárium formájában is.
Ami a finanszírozást illeti, Orbán János Dénes szerint az E-MIL-en belül vannak/voltak konfliktusok. Mit gondolsz, van szükség szemléletváltásra a magyarországi intézményekkel, szervezetekkel történő kapcsolattartásban? Hogy érzékeled, mennyire gyűrűzött be hozzánk is a sokak szerint törésvonalakkal terhelt magyarországi kultúr- és közpolitika?
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának az a szerepe, hogy elsősorban tartsa össze a tagságot, mint egy önálló entitást, hogy az a közel másfélszáz tag, aki az E-MIL-hez tartozik, érezze jól magát a szervezetben. A különböző politikai kérdésekkel nem szívesen foglalkozom, persze azt nem lehet teljesen elkerülni.
Erdélyben szerintem nincsenek törésvonalak: amikor fontos dolgokról van szó, az egész erdélyi írótársadalom egy emberként áll ki egy-egy ügyért, ha úgy hozza a sors. Még akkor is, ha adott esetben valaki nem E-MIL tag, de író, és valami bántódás éri, az írószervezet azonnal kötelességének érzi, hogy kiálljon mellette. Gondolok például a Látó és a Vatra nehéz helyzetbe kerülésére, tehát ilyen dolgokban mindig egyöntetűek vagyunk. Szerencsére az írók, legyenek E-MIL tagok vagy sem, idősek vagy fiatalok, mindig vigyáztak arra, hogy Erdélyen belül ilyen jellegű törésvonalak azért ne jöjjenek létre.
Említetted, hogy voltak konfliktusok, amelyek a médiafelületeken is megjelentek. Bármilyen szervezetről is legyen szó, mindig vannak konfliktusok. Hál'istennek, teszem hozzá, mert ez segíti a szervezetet, főleg akkor, amikor a konfliktus körön belül marad. Körön belül minden különösebb gond nélkül ezt mindenki meg tudja oldani, legalábbis az E-MIL-ben ez mindig sikerült, és szerintem ez a továbbiakban is így lesz. Az egységes erdélyi irodalomban és az egységes magyar irodalomban hiszek.
A magyarországi szervezetekkel, kultúrpolitikával milyen a viszonyotok?
Bármilyen határon túli szervezetnek, különösen ha kulturális szervezetről van szó, a mindenkori magyar kultúrpolitikával igyekeznie kell minél jobb kapcsolatokat ápolni. Mindkét fél számára fontos, hogy ez így történjen, azt gondolom, hogy ez működni fog a továbbiakban is.
Minden írószervezettel jó a viszonyunk, van, akikkel régebb óta nem szerveztünk közös rendezvényt, de ez nem jelenti azt, hogy rossz viszonyban lennénk. Attól, hogy én a Sepsiszentgyörgyön lévő Bogdán Lászlóval három hónapja nem ittam kávét, nem jelenti azt, hogy rosszabb viszonyban lennék vele, mint mondjuk a Kolozsváron élő Balázs Imre Józseffel.
Te már voltál az E-MIL vezetőségi tagja. Milyennek látod a körülményeket, rosszabbodott, javult a helyzet?
A körülmények folyamatosan változnak. Hogy jobb vagy rossz irányba, a tizenvalahány évet figyelembe véve nem éppen könnyű megállapítani. Voltak jobb és nehezebb időszakok, de azt gondolom, az E-MIL-nek mindig sikerült talpon maradnia és eredményeket felmutatnia. Hamarosan új székházunk is lesz Kolozsvár Főterén, egy nem túl nagy, de kellően tágas térben, ahová jövőre beköltözünk. Például ez is egy eredmény, ami az előző vezetőségnek, elsősorban László Noéminek és Király Zoltánnak a munkáját dicséri.
Az E-MIL elnökeként melyek a prioritásaid?
A bejáratott eseményeken kívül a felolvasókörutakat tartom fontosnak, hogy az E-MIL tagsága minél több helyre eljusson. Ez az utóbbi években kicsit akadozott a korábbi évekhez képest az anyagi források miatt. Bár a korábbi évek előtt is voltak olyan korábbi évek, amikor ismét akadozott, és előtte olyan időszak, amikor ez nagyon jól ment.
A román olvasók fele mennyire nyitottatok? Lehet támogatásokat szerezni interetnikus programokra?
Lehet. Néhány évvel ezelőtt futott egy program, a kortárs román és magyar szerzők oda-vissza fordításában vett részt az E-MIL. Ilyen irányba is azért szeretnék még nyitni. Illetve szeretném a román irodalmi körökkel egy kicsit szorosabbra venni a kapcsolatot. Fordításokra, találkozókra gondolok.
Vannak terveitek arra vonatkozóan, hogy a közoktatásban minél több kortárs erdélyi magyar mű jelenjen meg? Mennyire érzed úgy, hogy ez az E-MIL feladata is?
A közoktatásban való jelenlét nagyon fontos. Nem csak olyan szinten, hogy elmegyünk felolvasni különböző tanintézményekben, amire számos példa volt az elmúlt években, hanem az is fontos, hogy a szerzők művei megjelenjenek az oktatási anyagokban. Ezen külön dolgozni kell. Az E-MIL különböző találkozóin ez a kérdés már felmerült nem is egyszer, és remélem erre is futja majd az elnöknek és a választmánynak az idejéből, hogy ezen is módosítsunk. Ez is beszélgetések tárgya kell, hogy legyen, le kell ülni olyan szerkesztőkkel, akiknek döntéshozatali ereje van ebben a kérdésben. Az írószervezetnek egy külön, több oldalas stratégiája erre vonatkozóan még nincs, de ezzel is foglalkozni kell.
Van utánpótlás az erdélyi magyar írók körében? Milyen a fiatal szerzőgeneráció?
A kortárs erdélyi irodalomban szerencsére ismét megjelent egy erősebb fiatal nemzedék, vannak tizenvalahányan, velük foglalkozunk is. Meghívjuk őket E-MIL táborokba, különböző rendezvényeinkre. Csak hogy pár nevet említsek a fiatal nemzedékből a teljesség igénye nélkül: Horváth Előd Benjámin, Váradi Nagy Pál, Papp Zakor Ilka, Visky Zsolt. Lelkesek, aktívak, igen erős, sajátos hangon tudnak megszólalni. Aktív szerepet vállalnak az irodalomszervezésben is különböző események megszervezése szintjén. Itt Kolozsváron például a Bretter kör igen jól működik André Ferenc és Horváth Előd Benjámin vezetésével, de más terekben is vannak bőven fiatalok. Ez nagyon fontos, mert ezelőtt hat-hét évvel volt egy olyan pillanat, amikor aggodva néztem, hogy mikor érkezik meg az új nemzedék. Szerencsére megérkezett, úgyhogy velük az E-MIL igen jó kapcsolatot tart fenn, és ez így lesz szerintem a továbbiakban is.
És az olvasók?
Az olvasók szívesen vesznek részt különböző irodalmi rendezvényeken, úgy az idős generáció, mind a fiatalabbak. Persze ezt jól meg kell szervezni. Ma már nem elég egy újsághír, egy A4-es lap kiragasztva ahhoz, hogy dőljön a közönség, ennél azért jóval többre van szükség. De ha ügyesen kapod el őket, akkor érdeklődnek és kíváncsiak.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. május 7.
Látó: lapszámbemutató a falu jegyében
Legújabb, májusi lapszámát mutatta be a marosvásárhelyi G-kávézóban a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége. A szerzők ez alkalommal, szerkesztői felkérésre a falu témáját járták körbe, saját falusi élményeikről, a faluhoz kötődő kapcsolataikról, emlékeikről írtak.
Az összegyűlteket Kovács András Ferenc főszerkesztő köszöntötte, aki elmondta, a jól sikerült lapszámokat ezentúl bemutatják a közönségnek, beszélgetést szerveznek, olyan kötetlen irodalmi esteket, ahol a szerzők felolvasnak írásaikból, ahol az olvasók is elmondhatják észrevételeiket. A most megjelent tematikus Látót Vida Gábor szerkesztette, a téma ötlete is tőle származik, igaz, már vagy öt éve érlelődik, hogy a Berlin-, Velence-, Bukarest-Látók után jó lenne egy falu-Látót is készíteni. Az ötlet tetszett a szerzőknek, annyira, hogy helyszűke miatt több írás is kimaradt a lapból, azok a következő, a júniusi, júliusi számokban jelennek majd meg.
Szabó Róbert Csaba saját gyerekkori élményéről beszélve elmondta, olyan helyszín volt a falu, ahonnan jött, amit nem hogy nem akar kitörölni az emlékeiből, de folyamatosan abból táplálkozik. Láng Zsolt azt mesélte el, hogy 23 évesen találkozott először a faluval, és azóta is otthona. „Hogy mi a falu, azt nem tudom megmondani. Az, ahol mindenki köszön mindenkinek? Vagy ahol mindenki ismer mindenkit? Ahol mindenki mezőgazdaságból él?” – sorolta a kérdéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy jó ott lenni a közösségben, hogy a közösség élményét egy faluban lehet megélni a legjobban. László Noémi versét Kovács András Ferenc olvasta fel, majd vallott saját falu-élményeiről. Több falu is van, amely meghatározó volt az életében: Marossárpatak, ahonnan az édesapja származott. Aztán a Szászrégennel egybenőtt Abafája vagy Bözöd, Szentábrahám, Siménfalva, Szatmár környékéről Kiskolcs, Daróc. Más-más valamennyi, különféle hangulattal, szokásrenddel, ízekkel, tájakkal, emberekkel. Gálfalvi György, a Látó volt főszerkesztője a faluról, mint „világ széléről” beszélt, ahol állandóan kapaszkodni kell, nehogy „beleessünk a semmibe”.
A Látó májusi tematikus számában Varga László Edgár, Bánki Éva, Vajda Noémi Anna, László Noémi, Markó Béla, György Péter, Tóth Krisztina, Halász Margit, Lövétei Lázár László, Varga Illés, Hajdú Farkas-Zoltán, Fekete Vince, Magyary Ágnes, Márton Evelin, Szabó Róbert Csaba, Váradi Nagy Pál, Selyem Zsuzsa, Felleg József, Láng Zsolt, Virginás Andrea, Vermesser Levente írása olvasható.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Legújabb, májusi lapszámát mutatta be a marosvásárhelyi G-kávézóban a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége. A szerzők ez alkalommal, szerkesztői felkérésre a falu témáját járták körbe, saját falusi élményeikről, a faluhoz kötődő kapcsolataikról, emlékeikről írtak.
Az összegyűlteket Kovács András Ferenc főszerkesztő köszöntötte, aki elmondta, a jól sikerült lapszámokat ezentúl bemutatják a közönségnek, beszélgetést szerveznek, olyan kötetlen irodalmi esteket, ahol a szerzők felolvasnak írásaikból, ahol az olvasók is elmondhatják észrevételeiket. A most megjelent tematikus Látót Vida Gábor szerkesztette, a téma ötlete is tőle származik, igaz, már vagy öt éve érlelődik, hogy a Berlin-, Velence-, Bukarest-Látók után jó lenne egy falu-Látót is készíteni. Az ötlet tetszett a szerzőknek, annyira, hogy helyszűke miatt több írás is kimaradt a lapból, azok a következő, a júniusi, júliusi számokban jelennek majd meg.
Szabó Róbert Csaba saját gyerekkori élményéről beszélve elmondta, olyan helyszín volt a falu, ahonnan jött, amit nem hogy nem akar kitörölni az emlékeiből, de folyamatosan abból táplálkozik. Láng Zsolt azt mesélte el, hogy 23 évesen találkozott először a faluval, és azóta is otthona. „Hogy mi a falu, azt nem tudom megmondani. Az, ahol mindenki köszön mindenkinek? Vagy ahol mindenki ismer mindenkit? Ahol mindenki mezőgazdaságból él?” – sorolta a kérdéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy jó ott lenni a közösségben, hogy a közösség élményét egy faluban lehet megélni a legjobban. László Noémi versét Kovács András Ferenc olvasta fel, majd vallott saját falu-élményeiről. Több falu is van, amely meghatározó volt az életében: Marossárpatak, ahonnan az édesapja származott. Aztán a Szászrégennel egybenőtt Abafája vagy Bözöd, Szentábrahám, Siménfalva, Szatmár környékéről Kiskolcs, Daróc. Más-más valamennyi, különféle hangulattal, szokásrenddel, ízekkel, tájakkal, emberekkel. Gálfalvi György, a Látó volt főszerkesztője a faluról, mint „világ széléről” beszélt, ahol állandóan kapaszkodni kell, nehogy „beleessünk a semmibe”.
A Látó májusi tematikus számában Varga László Edgár, Bánki Éva, Vajda Noémi Anna, László Noémi, Markó Béla, György Péter, Tóth Krisztina, Halász Margit, Lövétei Lázár László, Varga Illés, Hajdú Farkas-Zoltán, Fekete Vince, Magyary Ágnes, Márton Evelin, Szabó Róbert Csaba, Váradi Nagy Pál, Selyem Zsuzsa, Felleg József, Láng Zsolt, Virginás Andrea, Vermesser Levente írása olvasható.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. december 5.
A Látó 2015-ös nívódíjai
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 5.
Kelemen Hunor „beszólt” a rádiónak
Bármilyen szándék is vezette, Kelemen Hunor nem tett jót a Kolozsvári Rádió egész napos műsorszórásra készülő magyar adásának azzal, hogy nemrég lemondott az intézménynél számára fenntartott szerkesztői állásról. Miközben csak találgatni lehet, hogy az RMDSZ-elnök lépése összefügg-e a sajtótanácsosa rádiós alkalmazása körüli botránnyal, tény, hogy a kincses városi szerkesztőség kedvezőtlen feltételek közepette kénytelen nekivágni a november elsején esedékes váltásnak.
Ismét alkalmat ad a politika és a média összefonódásáról szóló találgatásokra az a nemrég napvilágot látott hír, miszerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben megvált a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról. A lemondást az Átlátszó Erdély oknyomozó portál hozta nyilvánosságra, emlékeztetve: a politikus úgy tarthatta meg közel húsz éven át a munkahelyét, hogy a jogszabályok értelmében a választott vagy kinevezett politikai tisztséget betöltő személyeknek nem kell közszolgálati állásukról lemondaniuk, hanem felfüggeszthetik, míg a mandátumuk lejár.
Kelemen 1990 őszén szerződött a közszolgálati rádió kolozsvári stúdiójához, ahol kulturális és politikai műsorokat szerkesztett, posztját pedig 1997-ben függesztette fel, amikor politikai pályára lépett, és az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásakor kinevezték a bukaresti kulturális minisztérium államtitkárává. Az RMDSZ elnöke a portál megkeresésére közölte: személyes indok alapján döntött úgy, hogy nem él tovább azzal a törvényes lehetőséggel, miszerint – bérezés nélkül – megtarthatja egykori szerkesztői állását.
Bosszú, cenzúra?
Kelemen politikai előmenetele ismeretében sajtóberkekben már korábban is felmerült a kérdés, mi szüksége van egy parlamenti képviselői mandátummal rendelkező, az RMDSZ elnöki tisztségét betöltő politikusnak egykori közmédiás posztja megőrzésére. Az egyik logikus magyarázat az lehet, hogy a számára fenntartott állással Kelemen elejét akarta venni, hogy egy munkakönyves poszttól elessen a magyar szerkesztőség. Bár semmi nem támasztja alá, hogy összefüggés van a kettő között, sokatmondó az a körülmény, hogy a szövetségi elnök mostani lemondása nyomán megszűnt maga az állás is, amelyet eddig történetesen egy olyan újságíró, Váradi Nagy Pál töltött be meghatározott időre, aki annak idején belső fórumokon kifogásolta Kelemen sajtótanácsosa, Nagy-Debreczeni Hajnal rádiós alkalmazotti státusát.
Nem kis port kavart, amikor tavaly tavasszal kiderült, hogy a jelenleg a Román Televíziótársaság (SRTV) vezetőtanácsában is tisztséget betöltő Nagy-Debreczeni évi 44 ezer lejes javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott a szerkesztőségben nem látták, ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová az RTV-től való áthelyezése útján került.
Váradi Nagy Pál az Átlátszó Erdély, később pedig a Krónika érdeklődésére sem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, az RMDSZ-elnök az ő eltávolítása érdekében mondott-e le Donát úti állásáról. A rádiónál 2009-ben alkalmazott újságíró mindenesetre az oknyomozó portálnak úgy nyilatkozott, miután tavaly ő is magyarázatot kért kollégáitól, feletteseitől a Debreczeni-ügy tisztázása érdekében – sőt kampányolni is kezdett a szerkesztőségben, hogy aki teheti, határolódjon el a kompromittáló helyzettől –, feszültté vált körülötte a légkör, cenzúrát tapasztalt, adott pillanatban pedig a testi épségét is félteni kezdte. Váradi lapunknak elmondta, a cenzúra alatt azt érti, hogy a Debreczeni-ügy mentén számos, ahhoz nem is kapcsolódó hozzászólását törölték a rádió Facebook-oldaláról, kritikus megnyilvánulásaival népszerűtlen volt kollégái körében.
„Engem megijesztett, hogy nyilvánosan senki sem foglalt állást Debreczeni Hajnal alkalmazása ügyében, amelyről eleinte azt hittem, hogy vicc” – nyilatkozta a Krónikának az újságíró, akivel a rádió titkárságán szeptember 21-én közölték, hogy munkaviszonya megszűnte már egy nappal korábban hatályba lépett. Az Átlátszónak adott interjúban szereplő másik állítására vonatkozó kérdésünkre, miszerint rádiós tevékenysége során ki „telefonált rá” az RMDSZ-től, Váradi bizonyítékkal felérő hangfelvétel híján nem kívánt megnevezni senkit. Elmondta, rengeteg inzultus érte, és az ügy átláthatatlansága miatt féltette a testi épségét. Lapunknak is megerősítette ugyanakkor, hogy szeptemberben tanúként kihallgatta a rendőrség a Debreczeni-ügyben.
Kevesebben a több adásidőhöz
A szeptember amiatt is bizonyult mozgalmasnak a Kolozsvári Rádió magyar adása számára, hogy Rostás-Péter István tíz év elteltével lemondott a regionális stúdió főszerkesztő-helyettesi tisztségéről. A magyar szerkesztőség eddigi vezetője a Krónikának egészségi okokkal magyarázta lépését, Kelemen Hunor lemondását pedig már csak azért sem kívánta kommentálni, mert személyes döntésnek tartja, és ekkor ő már nem is töltötte be a főszerkesztő-helyettesi posztot. Rostás-Péter kérdésünkre megerősítette, azáltal, hogy az RMDSZ-elnök megvált a számára fenntartott állástól, maga a poszt is megszűnt, hozzátette ugyanakkor: a 24 órás műsorszórásra tekintettel folyamatban van a létszám-kiegészítés. A magyar szerkesztőség volt vezetője cáfolta Váradi Nagy Pál cenzúráról szóló nyilatkozatát, elmondása szerint tiltólistáról sincs tudomása, és olyan esetről sem, amikor bárki jelezte volna, hogy nem került be az anyaga.
A rádió magyar szerkesztőségének lapunk által megszólaltatott munkatársai ugyancsak cáfolták, hogy cenzúra lenne a közmédiánál. Papp-Zakor András szerkesztő leszögezte, neki még sohasem mondták, hogy ne foglalkozzon egy adott témával, hozzátette ugyanakkor: olyan volt már, hogy nem fogott neki valaminek, amiről utólag úgy véli, hogy fel kellett volna dolgoznia. A magyar adásnál a szerkesztőség tagjai közül a leghosszabb ideje, 26 éve rádiózó Zilahi Csaba ugyanakkor rossz viccnek nevezte, hogy náluk bárkinek féltenie kellene a testi épségét. „Nem vagyunk ukrán képviselők” – állapította meg Zilahi. Aki arra is felhívta a figyelmet: Kelemen Hunor lemondása nyomán megszűnt egy munkahely a rádiónál. Ráadásul miközben az egész napos adás nyomán háromszorosára nő a jelenleg hétórás műsoridő, az eddigi létszámhoz képest is kevesebben, huszonketten lesznek kénytelenek előállítani az egész napos rádiózáshoz szükséges anyagokat.
Nyomoznak vagy nem nyomoznak?
Belső forrásaink szerint egyébként a többség számára nyilvánvaló, hogy az RMDSZ elnöke a Debreczeni-ügyet feszegető Váradi Nagy Pál eltávolítása érdekében mondott le rádiós posztjáról. Úgy tudjuk, sokan nemcsak azt róják fel Rostás-Péter Istvánnak, hogy „tartotta a hátát” Kelemen sajtótanácsosának rádiós alkalmazásáért, hanem mert kivitelezhetetlennek tartják az általa kidolgozott új műsorrendet. Ennek gyakorlatba ültetése amúgy a főszerkesztő-helyettesi tisztséget október elsejétől ellátó Szentannai Ágota feladata lesz, ami nem lesz könnyű, mivel információink szerint időközben egy szerkesztő felmondott a rádiónál, és nem tudni, hány új munkatárs alkalmazására lesz kilátás. Tudni kell egyébként, hogy a regionális stúdió 24 órás adása – aminek eredetileg idén márciusban kellett volna beindulnia – a korábbihoz képest gyengébb frekvencián, kevesebb hallgatóhoz fog szólni, ez volt ugyanis a bukaresti engedély megszerzésének az ára.
Ezzel egy időben úgy tűnik, hogy a Debreczeni-ügy még nem zárult le teljesen, Váradi Nagy Pál tanúvallomása legalábbis arra enged következtetni, hogy a rendőrség vizsgálatot folytat (igaz, Váradin kívül más magyar rádióst nem hallgattak ki). Ennek hátterében az áll, hogy a Nagy-Debreczeni Hajnal alkalmazását tavaly a nyilvánosság elé táró Vasile Luca, a Kolozsvári Rádió román szerkesztőségének munkatársa ügyészségi feljelentést tett az ügyben. (Luca egyebek mellett hatalommal való visszaéléssel és sikkasztással vádolja a rádió vezetőségét, amit ráadásul tetéz egy hamisítási ügy is: ismeretlenek tavaly, a botrány kirobbanását követően, utólag tüntették fel a rádió jelenléti naplójában az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának nevét, azt a látszatot keltve, mintha már korábban ott dolgozott volna.)
Mellesleg Lucát 2015 májusában az Agro Tv-vel folytatott együttműködésére hivatkozva elbocsátották a rádiótól, amely ellen viszont azóta jogerősen pert nyert, így a csatornát az újraalkalmazására kötelezték. A Krónikának az üggyel és az esetleges nyomozással kapcsolatos kérdéseire a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a napokban mindössze annyit közölt: az idei év folyamán Vasile Luca nem tett feljelentést a rendőrségen Nagy-Debreczeni Hajnal alkalmazása kapcsán.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
Bármilyen szándék is vezette, Kelemen Hunor nem tett jót a Kolozsvári Rádió egész napos műsorszórásra készülő magyar adásának azzal, hogy nemrég lemondott az intézménynél számára fenntartott szerkesztői állásról. Miközben csak találgatni lehet, hogy az RMDSZ-elnök lépése összefügg-e a sajtótanácsosa rádiós alkalmazása körüli botránnyal, tény, hogy a kincses városi szerkesztőség kedvezőtlen feltételek közepette kénytelen nekivágni a november elsején esedékes váltásnak.
Ismét alkalmat ad a politika és a média összefonódásáról szóló találgatásokra az a nemrég napvilágot látott hír, miszerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben megvált a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról. A lemondást az Átlátszó Erdély oknyomozó portál hozta nyilvánosságra, emlékeztetve: a politikus úgy tarthatta meg közel húsz éven át a munkahelyét, hogy a jogszabályok értelmében a választott vagy kinevezett politikai tisztséget betöltő személyeknek nem kell közszolgálati állásukról lemondaniuk, hanem felfüggeszthetik, míg a mandátumuk lejár.
Kelemen 1990 őszén szerződött a közszolgálati rádió kolozsvári stúdiójához, ahol kulturális és politikai műsorokat szerkesztett, posztját pedig 1997-ben függesztette fel, amikor politikai pályára lépett, és az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásakor kinevezték a bukaresti kulturális minisztérium államtitkárává. Az RMDSZ elnöke a portál megkeresésére közölte: személyes indok alapján döntött úgy, hogy nem él tovább azzal a törvényes lehetőséggel, miszerint – bérezés nélkül – megtarthatja egykori szerkesztői állását.
Bosszú, cenzúra?
Kelemen politikai előmenetele ismeretében sajtóberkekben már korábban is felmerült a kérdés, mi szüksége van egy parlamenti képviselői mandátummal rendelkező, az RMDSZ elnöki tisztségét betöltő politikusnak egykori közmédiás posztja megőrzésére. Az egyik logikus magyarázat az lehet, hogy a számára fenntartott állással Kelemen elejét akarta venni, hogy egy munkakönyves poszttól elessen a magyar szerkesztőség. Bár semmi nem támasztja alá, hogy összefüggés van a kettő között, sokatmondó az a körülmény, hogy a szövetségi elnök mostani lemondása nyomán megszűnt maga az állás is, amelyet eddig történetesen egy olyan újságíró, Váradi Nagy Pál töltött be meghatározott időre, aki annak idején belső fórumokon kifogásolta Kelemen sajtótanácsosa, Nagy-Debreczeni Hajnal rádiós alkalmazotti státusát.
Nem kis port kavart, amikor tavaly tavasszal kiderült, hogy a jelenleg a Román Televíziótársaság (SRTV) vezetőtanácsában is tisztséget betöltő Nagy-Debreczeni évi 44 ezer lejes javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott a szerkesztőségben nem látták, ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová az RTV-től való áthelyezése útján került.
Váradi Nagy Pál az Átlátszó Erdély, később pedig a Krónika érdeklődésére sem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, az RMDSZ-elnök az ő eltávolítása érdekében mondott-e le Donát úti állásáról. A rádiónál 2009-ben alkalmazott újságíró mindenesetre az oknyomozó portálnak úgy nyilatkozott, miután tavaly ő is magyarázatot kért kollégáitól, feletteseitől a Debreczeni-ügy tisztázása érdekében – sőt kampányolni is kezdett a szerkesztőségben, hogy aki teheti, határolódjon el a kompromittáló helyzettől –, feszültté vált körülötte a légkör, cenzúrát tapasztalt, adott pillanatban pedig a testi épségét is félteni kezdte. Váradi lapunknak elmondta, a cenzúra alatt azt érti, hogy a Debreczeni-ügy mentén számos, ahhoz nem is kapcsolódó hozzászólását törölték a rádió Facebook-oldaláról, kritikus megnyilvánulásaival népszerűtlen volt kollégái körében.
„Engem megijesztett, hogy nyilvánosan senki sem foglalt állást Debreczeni Hajnal alkalmazása ügyében, amelyről eleinte azt hittem, hogy vicc” – nyilatkozta a Krónikának az újságíró, akivel a rádió titkárságán szeptember 21-én közölték, hogy munkaviszonya megszűnte már egy nappal korábban hatályba lépett. Az Átlátszónak adott interjúban szereplő másik állítására vonatkozó kérdésünkre, miszerint rádiós tevékenysége során ki „telefonált rá” az RMDSZ-től, Váradi bizonyítékkal felérő hangfelvétel híján nem kívánt megnevezni senkit. Elmondta, rengeteg inzultus érte, és az ügy átláthatatlansága miatt féltette a testi épségét. Lapunknak is megerősítette ugyanakkor, hogy szeptemberben tanúként kihallgatta a rendőrség a Debreczeni-ügyben.
Kevesebben a több adásidőhöz
A szeptember amiatt is bizonyult mozgalmasnak a Kolozsvári Rádió magyar adása számára, hogy Rostás-Péter István tíz év elteltével lemondott a regionális stúdió főszerkesztő-helyettesi tisztségéről. A magyar szerkesztőség eddigi vezetője a Krónikának egészségi okokkal magyarázta lépését, Kelemen Hunor lemondását pedig már csak azért sem kívánta kommentálni, mert személyes döntésnek tartja, és ekkor ő már nem is töltötte be a főszerkesztő-helyettesi posztot. Rostás-Péter kérdésünkre megerősítette, azáltal, hogy az RMDSZ-elnök megvált a számára fenntartott állástól, maga a poszt is megszűnt, hozzátette ugyanakkor: a 24 órás műsorszórásra tekintettel folyamatban van a létszám-kiegészítés. A magyar szerkesztőség volt vezetője cáfolta Váradi Nagy Pál cenzúráról szóló nyilatkozatát, elmondása szerint tiltólistáról sincs tudomása, és olyan esetről sem, amikor bárki jelezte volna, hogy nem került be az anyaga.
A rádió magyar szerkesztőségének lapunk által megszólaltatott munkatársai ugyancsak cáfolták, hogy cenzúra lenne a közmédiánál. Papp-Zakor András szerkesztő leszögezte, neki még sohasem mondták, hogy ne foglalkozzon egy adott témával, hozzátette ugyanakkor: olyan volt már, hogy nem fogott neki valaminek, amiről utólag úgy véli, hogy fel kellett volna dolgoznia. A magyar adásnál a szerkesztőség tagjai közül a leghosszabb ideje, 26 éve rádiózó Zilahi Csaba ugyanakkor rossz viccnek nevezte, hogy náluk bárkinek féltenie kellene a testi épségét. „Nem vagyunk ukrán képviselők” – állapította meg Zilahi. Aki arra is felhívta a figyelmet: Kelemen Hunor lemondása nyomán megszűnt egy munkahely a rádiónál. Ráadásul miközben az egész napos adás nyomán háromszorosára nő a jelenleg hétórás műsoridő, az eddigi létszámhoz képest is kevesebben, huszonketten lesznek kénytelenek előállítani az egész napos rádiózáshoz szükséges anyagokat.
Nyomoznak vagy nem nyomoznak?
Belső forrásaink szerint egyébként a többség számára nyilvánvaló, hogy az RMDSZ elnöke a Debreczeni-ügyet feszegető Váradi Nagy Pál eltávolítása érdekében mondott le rádiós posztjáról. Úgy tudjuk, sokan nemcsak azt róják fel Rostás-Péter Istvánnak, hogy „tartotta a hátát” Kelemen sajtótanácsosának rádiós alkalmazásáért, hanem mert kivitelezhetetlennek tartják az általa kidolgozott új műsorrendet. Ennek gyakorlatba ültetése amúgy a főszerkesztő-helyettesi tisztséget október elsejétől ellátó Szentannai Ágota feladata lesz, ami nem lesz könnyű, mivel információink szerint időközben egy szerkesztő felmondott a rádiónál, és nem tudni, hány új munkatárs alkalmazására lesz kilátás. Tudni kell egyébként, hogy a regionális stúdió 24 órás adása – aminek eredetileg idén márciusban kellett volna beindulnia – a korábbihoz képest gyengébb frekvencián, kevesebb hallgatóhoz fog szólni, ez volt ugyanis a bukaresti engedély megszerzésének az ára.
Ezzel egy időben úgy tűnik, hogy a Debreczeni-ügy még nem zárult le teljesen, Váradi Nagy Pál tanúvallomása legalábbis arra enged következtetni, hogy a rendőrség vizsgálatot folytat (igaz, Váradin kívül más magyar rádióst nem hallgattak ki). Ennek hátterében az áll, hogy a Nagy-Debreczeni Hajnal alkalmazását tavaly a nyilvánosság elé táró Vasile Luca, a Kolozsvári Rádió román szerkesztőségének munkatársa ügyészségi feljelentést tett az ügyben. (Luca egyebek mellett hatalommal való visszaéléssel és sikkasztással vádolja a rádió vezetőségét, amit ráadásul tetéz egy hamisítási ügy is: ismeretlenek tavaly, a botrány kirobbanását követően, utólag tüntették fel a rádió jelenléti naplójában az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának nevét, azt a látszatot keltve, mintha már korábban ott dolgozott volna.)
Mellesleg Lucát 2015 májusában az Agro Tv-vel folytatott együttműködésére hivatkozva elbocsátották a rádiótól, amely ellen viszont azóta jogerősen pert nyert, így a csatornát az újraalkalmazására kötelezték. A Krónikának az üggyel és az esetleges nyomozással kapcsolatos kérdéseire a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a napokban mindössze annyit közölt: az idei év folyamán Vasile Luca nem tett feljelentést a rendőrségen Nagy-Debreczeni Hajnal alkalmazása kapcsán.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2016. december 21.
Nyílt levél a magyar oktatásért és a független sajtóért
Közel hétszázan – többségükben tanárok, tudományos kutatók és újságírók – írták alá eddig azt a petíciót, amelyet november elején kezdeményezett húsz erdélyi értelmiségi, és amely az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekszik felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
„Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele” – fogalmaznak a nyílt levél aláírói, Néda Zoltán fizikus, Sipos Zoltán újságíró és Váradi-Nagy Pál programozó, akik szerint látszólag szívükön viselik a politikusok az oktatási gondokat, a számok azonban mást mutatnak. A 2012–2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, annyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen, az RMDSZ a négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be, melyek közül egyik sem érintette az oktatást, a többi kisebbségi pedig 104 interpellációt nyújtott be, amiből 8 érintette az oktatást. Mint írják, a közösségen belül nincs megoldás az oktatás gondjaira, miközben a Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit, így a németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak. Az oktatás terén tehát fokozottabb szerepvállalás várható az RMDSZ részéről, a sajtó, a nyilvánosság tekintetében azonban ennek az ellenkezőjére volna szükség: a pártnak tartózkodnia kellene a rendelkezésére álló kontrollmechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek – a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig – valamilyen módon az RMDSZ befolyása alatt állnak, ezért az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Mint írják, meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok, mert az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közel hétszázan – többségükben tanárok, tudományos kutatók és újságírók – írták alá eddig azt a petíciót, amelyet november elején kezdeményezett húsz erdélyi értelmiségi, és amely az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekszik felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
„Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele” – fogalmaznak a nyílt levél aláírói, Néda Zoltán fizikus, Sipos Zoltán újságíró és Váradi-Nagy Pál programozó, akik szerint látszólag szívükön viselik a politikusok az oktatási gondokat, a számok azonban mást mutatnak. A 2012–2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, annyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen, az RMDSZ a négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be, melyek közül egyik sem érintette az oktatást, a többi kisebbségi pedig 104 interpellációt nyújtott be, amiből 8 érintette az oktatást. Mint írják, a közösségen belül nincs megoldás az oktatás gondjaira, miközben a Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit, így a németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak. Az oktatás terén tehát fokozottabb szerepvállalás várható az RMDSZ részéről, a sajtó, a nyilvánosság tekintetében azonban ennek az ellenkezőjére volna szükség: a pártnak tartózkodnia kellene a rendelkezésére álló kontrollmechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek – a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig – valamilyen módon az RMDSZ befolyása alatt állnak, ezért az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Mint írják, meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok, mert az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 10.
Beszéljünk megoldható problémákról - nyílt levél
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)